Tékozló Homár

Azok a csodálatos brókerfiúk

2008.02.12. 11:04 | jackyll | 182 komment
Nincs is annál édesebb, mint a keményen, véres verítékkel dolgozó emberek nyomorán kacagni. Alábbiakban két brókernetes sztorit olvashatnak, különösebb összefüggés vagy tanulság nélkül. Az elsőben Alex papáját keresték meg telefonon, majd osztották ki smsben, amiért nem volt jó hallgatóság, a másodikban pedig a fenti képen látható ún. hagyományos járdán keresztbe parkoló paraszt témáját beszéljük túl:
Édesapámmal történt meg a következő történet, rövid leszek, a főszereplő is az volt: rövid és velős. Csörög a mobiltelefon, apám felveszi:

Apa: Igen (mondjuk) Kovács vagyok.
Bróker: Jó napot Kovács úr, T. Attila vagyok, az ügyben keresem, hogy pakett, árfolyam, eladásra kínál, stb, stb. (mondja mondja)
A: (félbeszakítja) T. úr, köszönöm, nem érdekel az ajánlata, nem foglalkozom ezzel.
B: Viszonthallásra!
A: Viszonthallásra!

Ezek után jött az sms: "Kovács úr, remélem ennél azért több inteligencia szorult Önbe. T. Attila"

Ezúton üzenem ÉN, (mert apám békésebb természet, idősebb korosztály, persze ő is felkapta a vizet, míg én a mai, felgyorsult üzleti világban dolgozom, abból is a kommunikációs szektorban) kedves T. Attilának és felettesének, hogy nagyon köszönjük mégegyszer megkeresését, sajnos nem kívánjuk igénybe venni szolgáltatásaikat. T. Attilának szeretnénk a figyelmét felhívni arra, hogy az SMS-ben írt intelligencia szó a magyar helyesírás szerint kettő L-lel írják, a tartalmi és humán hiányosságokat kérem házon belül elemezzék.
És akkor a fenti képen látható brókernetes parkolókirályról Karima:
Úgy látszik ahhoz, hogy valaki a Brokernetnél dolgozzon - továbbmegyek: vezető beosztásban - nem kell egy csöppnyi intelligencia sem. A 16.30 és 17.00 közt lőtt képen jól látható - bár a rendszám félig takarásban van -, hogy a BRNT-20 rendszámú "dömpernek" olyan ügyesen sikerült parkolnia keresztben a járdán, hogy ott ezáltal nemhogy egy babakocsis, vagy éppen tolókocsis ember nem fér el, de még egy gyalogos sem, jóllehet a "dömper" előtt legalább 10 méter szabad hely volt, illetve mögötte is lett volna jócskán hely. (Megjegyzem, hogy egy babakocsis anyuka rá is kényszerült az off-roadozás szépségeinek megismerésére.)

Mivel az első dolog, ami feltűnt a kocsin az egy kb 1 négyzetméteres Brokernet logo volt, ezért a cégre nézve is kár, hogy a Brokernet az ilyenekre nem figyelmezteti dolgozóit, amit csak annak tudok be, hogy - elvileg - joggal feltételezik munkatársaikról, főleg azokról, akik már ilyen szintre eljutottak, hogy egy gilisztánál (elnézést a gilisztáktól) azért több intelligenciával bírnak. Hát a mellékelt ábra szerint nem... Bravo BRNT-20!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lókupec 2008.02.12. 11:06:14

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

Dr.Abál 2008.02.12. 11:06:49

De szuper,hogy lemaradtam!

betépett felhasználó 2008.02.12. 11:07:38

nahat! A mama a fufon gyalogolva huzza a szekeret!! monnyonle!

Dr.Abál 2008.02.12. 11:11:14

Remélem a dömpert is meglovasítja valaki.
Én csak a jó öreg Peppinemet szeretném kiváltani a románok karmaiból.
Küldjük rájok a belezőkarmolót!(a brókerekre)

MosoMasa 2008.02.12. 11:14:06

Épp "üzletelni" akartam velük. Nem teszem ezután! Kösz

Okádó Mikádó 2008.02.12. 11:15:32

Találkoztam már én is olyan biztosítási ügynökkel meg brókerrel, aki tényleg szabályosan vérig sértődött, hogy nem hallgattam meg az ajánlatát és elkezdett sértegetni. Meg megjegyzéseket tett rám.

Csak röhögök rajtuk.

ex-Zep 2008.02.12. 11:15:50

agyszerűen csak bunkó és kész

Dr.Abál 2008.02.12. 11:17:18

A dömper azért kell,mert ezzel kopogtatnak be,ha nem fizetsz.
Amúgy amatúró a ficinger,még mennyi füves részt hagyott..
Darwin tanaiból meg az következik,hogy aki sokat jár gyalog,az előbb-utóbb úgyis propellert fog növeszteni.Ezek a kancsók meg nézhetnek.

Dr. Hümér 2008.02.12. 11:18:02

Azon a szerény, lepusztult, rozsdás dácsián, amelyik ilyen szépen tud parkolni a járdán, van/volt-e rokkantkártya?

SMS-ben az emberek inteLigenciájára célozgatni pedig ősi, bunkó szokás.

xjr400 · http://xjr400.blog.hu/ 2008.02.12. 11:18:59

Esetleg,ha mind a két tükre bánná...
Esetleg elgondolkodna...

Dr.Abál 2008.02.12. 11:21:33

xjr400:mi az ajtaját szokjuk emlegetni+die liebe mutti,wie geht es für sie.
Tüzoltóknak van autóbelező(hidraulikussss)

Mokele-Mbembe 2008.02.12. 11:27:04

Most, hogy mindenki lebunkózta a Brókernetest, jöhetnek az ellenoldali felszólalók is. Mert ki tudhatja, hátha szegény emberre épp olyan szapora jött rá, hogy épp csak el tudta hagyni az autóját valahol? Vagy egy rendkívül agresszív ügyfele belezőkarmolóval fenyegette már, ha nem jön azonnal, hogy nála hagyhasson pár millát?

Hallgattassék meg (el) a másik fél is.

Dr.Abál 2008.02.12. 11:27:43

A huszadik baromnettes.Vagy mégse?Nem akarok 20.lenni!
Kupec!Szerinted menyi ló van ebben a vasban?

Dr.Abál 2008.02.12. 11:28:44

Mennyi!Jav.abálMielőtt a dzsuva megérkezne.

Mokele-Mbembe 2008.02.12. 11:28:57

Csak a csomagtartóban minimum öt.

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.12. 11:33:06

A kupec eccer megszólalt, most má nem fog. Egy évre kiirta az összes mondandóját.

A kóklernet az zrt?

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.02.12. 11:38:13

Az általános anyagi és lelki elszegényedés csalhatalan jele, hogy egyre több "brókernek", "pénzügyi tanácsadónak", MLM-szervezőnek és hasonló "sikeres" ügynöknek felcsapott emberkék hada zaklatja a jobb sorsra érdemes polgárokat. Az iwiw-en egymást érik az olyan apróhirdetések, melyekben munka nélküli pénzkeresetet és gyors meggazdagodást ígérnek. 10 éve ez már egyszer ciki volt, úgy látszik, felnőtt (?) egy új generáció, illetve sokan rákényszerültek arra, hogy így próbáljanak meg pénzt keresni. Persze a hálózatok csúcsain állók, mint például ez a SUV-os yuppie, jól élnek a lúzerek nyomulásából.

Ahogy néhai mostohanagyapám szokta volt mondani: árvízkor mindig a szar úszik a víz színén. Csak az a baj, hogy nem nagyon akar apadni...

Rák Attantam 2008.02.12. 11:38:46

Kromofággal töltött vizipisztoly, és máris lehet rá "rajzolni"!
Hát mindenre én tanítsalak titeket?

Dr.Abál 2008.02.12. 11:41:51

Kedves Attamán!Azért a stinger rakéta se rossz-e?

MFalcon 2008.02.12. 11:42:12

Valaki mesélje már el nekem ez a lovas történetet, mert csak ez a mondat maradt meg belőle! lécci.köszi

Dr.Abál 2008.02.12. 11:43:04

Attantam!Bocsi,úgy látszik nem lenne szabad többet innom ma már..De csakazértis!

Dr.Abál 2008.02.12. 11:44:15

Nem izgi:ló,vursli román virsli.Ennyi.A kupecet ránkhadták.

Tunguska 2008.02.12. 11:44:54

Cimbivel fogadtunk láda sörben, hogy a brókernetesek mikor lépnek le az ügyfelek pénzével. Én 2010-ig saccoltam, a cimbi 2008-ig.
Remélem még gyűjtögetnek egy kicsit a fiúk.

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 11:46:39

1.
Paraszt modon telefonalt es sms-ezett. Ha ennyi esze van, nem el meg uzletkotesbol, es mondjuk en panaszt is tennek a bnet-nel a leveliro helyeben.

2.
bunko modon parkolt, normalis orszagban elszallitottak volna, es akkor legkozelebb nem teszi. Elszallitani kellene, nem cetlizni, mert egy 5000 forintos kozteruletes cetli nem nagyon vagja hanyatt az ilyen auto tulajat, a kocsi utan koslatni viszont ido, az pedig mindenkinek draga.

DE

kedves hozzaszolok. Ti meg tipikusan magyarok vagytok, sut az irigyseg a hozzaszolasok jo reszebol, egy centivel sem vagytok kulonbek a fenti posztban emlitettektol

udv

Édesapa 2008.02.12. 11:46:44

Kulcs mindenkinél van. Lehet azt jó mélyen belevésni a sárvédőbe...

Mokele-Mbembe 2008.02.12. 11:47:02

MFalcon

Nincs történet. Csak a mondat. Ez maga a letisztult művészet. Respect to kupec.

Dr.Abál 2008.02.12. 11:47:08

A zseton már rég nincs meg,csak a fiúk.Kár,hogy nem a bányában..

Dr.Abál 2008.02.12. 11:49:44

Kedves Lefty!Az első kettővel egyetértek,a harmadikat vitatom.(legalábbis irigy a fene rájok,én ugyan nem)

Badbitie 2008.02.12. 11:51:50

MFalcon:

Trinanonban a béketárgyalásokon az első V.H. után megy a rizsa, és időnként megkérdik a magyar delegátust, hogy van e vmi észrevételük, mire a magyar követ annyit mond, hogy nincs, de megjegyzem, amikor ideértünk a Kárpát-medencébe az éjszaka a románok ellopták a lovainkat. Kérdik, hogy ezt jegyzőkönyvezzék e, mire mondja a magyar követ, hogy á nem érdekes, csak úgy mondta. Körülbelül 10x ismétlődhet meg a jelenet, amikor a román követnél elgurul a gyógyszer, és magából kikelve ordít, hogy "de hát akkor mi még ott sem voltunk", mire a magyar követ széles mosollyal: "Na ezt kérem jegyzőkönyvezni."

Régi vicc,de jó. :)

=Ford Prefect= 2008.02.12. 11:53:11

Románok! Ezt a verdát vigyétek el!

MFalcon 2008.02.12. 11:53:36

Mokele: Akkor hozzád már csak a "művészet" jutott! :-) Mert én hallottam az egész poént.. valami tárgyalás volt a népek közt, és egy ember mindig felállt és benyögte, hogy "csak azt szeretném mondani, hogy amikor idejöttünk, a románok ellopták a lovainkat.". Csak azt nem tudom, mi volt az ominózus mondat, ami behúzta a csőbe a fent említett népet. :-))

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 11:53:40

irtam, h a hozzaszolasok jo resze, nem az egesze.

En nem vitatom, h sokaknak ellenszenves vagy idegesito, h igy hivogatjak oket, de egy biztositas kozvetito nem tud az ugyfel lovejaval lelepni, mert az soha nem kerul hozza.

=Ford Prefect= 2008.02.12. 11:54:24

Régi vicc, de ez kb az ötödik változat. A lényeg ugyanaz...

betépett felhasználó 2008.02.12. 11:54:41

mar meg ne tesek haragudni, de ha en egy zsak penzt olok egy autoba, akkor nekem NEM CSAK A VERDA KELL< hanem minden ami egy ilye VIP-vassal jar. Pl. az is, hogy ott alljak meg ahol akarok es ugy es addig es 1altalan mit magyarazok en itt maguknak.
az ilyen "karcoljuk meg a kulcsal" 5tletek nagyon kisstilusegrol arulkodnak. KUlcsa a hulyenek is van, na de SUVja? ugye ugye?

MFalcon 2008.02.12. 11:54:52

Badbitie-nek jár a pont!!!!! :-)) Nagyon köszi!!!!!!

Rák Attantam 2008.02.12. 11:55:42

Lefty, én sem szakadt ezeröcsivel járok, de azért ami a képen látszik, az már durva!
Ezek az emberek bunkók! Szóban, írásban és ahogy láthatod, megjelenésben is.
Ennek itt, amolyan "Homár módra" hangot is adunk.

Természetesen élőszóban nem így tennénk. Pl. odamennék a SUV-os emberhez és széles mosollyak gratulálnék gépjárműelhelyezési képességeihez. Talán még sörözni is meghívnám (a kocsit hagyja csak ott, ahol van). Nem vok én bunkó, baeg!

betépett felhasználó 2008.02.12. 11:55:47

basszus, kijott az allat belolem...

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.02.12. 11:55:54

Dr.Abál: A Stinger légi célpontokra jó, Bazooka vagy RPG, esetleg Milan páncéltörő rakéta lehet a megoldás :)

MosoMasa 2008.02.12. 11:56:53

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 11:46:39
Az irgység honnan jön? Abból gondolod, hogy egy ekkora parasztot - amekkora az autója és a telefonja - lehord itt a nép? Tán dicsérni kellene?

Badbitie 2008.02.12. 11:56:57

Megküldöd RPGvel és mehet rá a Stinger. -.-

Mokele-Mbembe 2008.02.12. 11:57:32

MFalcon

A vicc persze megvolt, de itt a Homáron már csak az eszencia pörög, erre utaltam.

Szakdolit lehetne írni a média tematizálásnak módszertanáról á la kupec.

2008.02.12. 11:58:16

Arra azért kíváncsi lennék, hogy pszichóilag mi a mozgatórugója az ilyen paraszt utó-sms-eknek.
Mondjuk, ha én kaptam volna, másik számról visszahívtam volna a srácot, és a felettesével megbeszéltem volna a dolgot. Én sem vagyok egy kötözkodőgép, de azért hülye-muja-ügyfél sem, akivel mindenki azt csinál, amit akar.
A parkolásért meg annyit, hogy más fejlődő országban minimum 50-75 eurós bírság van, amit komolyan is lehet venni, szemben a magyarral, amin csak röhögni lehet.

2008.02.12. 11:59:33

Évfolyamtársnőm mesélte, hogy valamelyik (liba) barátnője volt olyan kedves és az ő telefonszámát megadta egy ilyen zaklatós őrültnek.
Évfolyitársnőmnél csörgött is a mobil, hogy fantasztikus ajánlata van az ügynöknek számára és ha van felesleges pénze, akkor tuti befektetést tud számára. Évfolyitársnőm kulturáltan közölte, hogy sajnos most éppen nincs felesleges forgótőkéje (lévén kispénzű pályakezdő), de ha lesz, akkor megkeresi és beszélhetnek a dologról (természetesen nem gondolta komolyan).
Erre az ügynök teljesen bepipult, hogy csak nem gondolja, hogy az ajánlatát később is fenntartja, mit képzel?! vagy most üzletelnek, vagy nem, de nincs olyan, hogy majd később...
Hát ennyi a történet.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.12. 12:01:09

aki más pénzével üzletel, az vagy csóró, vagy csaló

Dr.Abál 2008.02.12. 12:03:06

Igazad van drága Rocky,de ez ismertebb!
Nem mindenki a páncélosoktól jött!De még mehetünk,SUV-okkal,ha mással nem.
Szegény Lefty-ből meg kijött csak-csak a bróker.
Kedves Lefty!Tudod milyen aljas dolog,hogy mindig külföldön találnak meg ezek a tündérek,főként az én pénzemen?
Ami érdekel azt a telefonálgatásaik nélkül is megtalálom.Francba velük!

ben2 2008.02.12. 12:03:57

Lefty:
Az utolsó megjegyzéseddel azt feltételezed, hogy a brókernetesek nem szerencsétlen bepalizott droidok, akik szánalmas külsőségekkel akarják a sikeresség görcsös látszatát fenntartani, ha már a sikeresség nem jött össze és feltételezhetően nem is fog, mert csak ebben az esetben merülhet fel egyáltalán, hogy bárki is irigykedjen rájuk.

Rák Attantam 2008.02.12. 12:05:18

Na sziasztok, mentem a Rollingrokkba ebédelni. Anális kedd van! Félárú a Tata kolbásza!

Bruno 2008.02.12. 12:06:11

Nekem a BNET-45 Mercedes volt a kedvencem, amely (szintén járdán) egy mozgássérült igazolvánnyal parkolt a Zsigmond tér közelében (arra fele van a Brokernet egyik "székháza")

Dr.Abál 2008.02.12. 12:07:25

Traktorka!(hogy a túróba lehet egy ilyet becézni?)210 Juróért adják vissza + a taxi a telepig,többnyire 20km-en túl.Nekem annyiba volt.Csak elbambultam,nem szándékos volt.

Dr.Abál 2008.02.12. 12:09:32

Vigyázz Rák!A Tata kolbija lóbol-e van?És még análisan is?

Sluck Ödön 2008.02.12. 12:09:33

Minek az a sok bonyolult fegyver!
Tüzet kell rakni a benzintank alá.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.12. 12:10:45

Ezek a Brókernetesek nem csak offline parasztok. Az egész Net tele van a szaraikkal. Aki a Brókernettel foglalkozik ezek után az ősi román és ráadásul nem is sikeres ember.

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 12:12:11

huha,

nem vagyok broker, meg csak nem is Mo-n elek. Szerintem is bunko dolog igy parkolni/telefonalni. Az is minosit viszont, h olyan dologrol pofaznak itt tele szajjal sokak, amirol fingjuk sincs, bar pofazni van joguk, nyilvan, mas sincs.

Van az a mondas, mely szerint ha csondben lettel volna, okosabb maradtal volna.

Édesapa 2008.02.12. 12:15:39

Sz'al, amikor 5x kerülsz a babakocsival 100 méterest, mert a tahóparaszmedzsósállat nem képes gyalogolni, csak a fitness-teremben súlyokat emelgetni, akkor talán meggondolod, hogy ha már az 5000 Ft-os bünti nem zavarja, akkor 4 elem fényezése mennyibe is kerül és az megérinti-e!? No

Dr.Abál 2008.02.12. 12:17:23

De szerintem a bróker is olvas Homárot,ha jól látom az ablakból már el is állt a vassal a járdáról.
Kedves Lefty!A jó öreg Homár meg nemcsak a száraz tényeken és szemeken alapul.Sírva szoktam röhögni,nem minden vérre,néha velőre is!

Dr.Abál 2008.02.12. 12:19:16

Azannya!Na ezt kapjátok ki!Valaki odaállt egy csomó lóval a helyére!

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 12:20:29

Edesapa: en is ezt mondom, h nem az 5000 forintos cetli a megoldas, mert az nem szamit. El immobilizalni kell az ilyen autot, mert az mar idoigenyes ugyintezessel jar utana, es az mar zavaro. De ha nekiesel osszebarmolni, azzal szerintem te sem vagy kulonb, bar az igazsagerzetnek nyilvan jot tesz 5 percre, de ha utana visszagondolsz, ovodas az egesz dolgo, nem? Nyilvan, kellene hozza normalis rendorseg/kozterulet felugyelet is, dehat nem odatettem az elso hozzaszolasomba, hogy normalis orszagban? vagy ez mar csak kozhely?

Majmász Gedeon 2008.02.12. 12:21:45

Ezúton üzenem Alexnek, hogy a még egyszert külön kell írni, valamint a kérem után vesszőt kell tenni, amennyiben az (mint jelen esetben) két tagmondatot választ el egymástól.

nikii 2008.02.12. 12:25:11

Az SMS-re vissza kellett volan írni, hogy "_MODERÁLVA_ anyádat a _MODERÁLVA_ ha mégegyszer felhívsz te _MODERÁLVA_". Tuti többet nem keres ha szorult bele egy cseppnyi intellligencia.

A parkoló autó oldalára meg lakáskulccsal be lehet karcolni egy kedves üzenetet. A vérmérséklet határozza meg, hogy hány karosszéria elemre fér rá az üzenet.

Rák Attantam 2008.02.12. 12:26:05

Majmász, te itt? Keblemre haver! :)
Vazze, míg elvótá, kúvára eeekanászodtakám ezek itten!
Csapjá közéjük, tegyé rendet, mee gebaszlesz!

Secnir 2008.02.12. 12:29:33

ééérdekes! nem lett lukas a gumi a járdán állva? naháát!
állt volna előttünk, havi fizuját rákölthette volna az autóra, a vontatást is beleértve. nálunk egy traktor simán elintézi az ilyen "SUV" osztályú autokat. lehet érte kisétálni a határba, vagy a gáthoz.
erőszakosabb egyedek (régi kisfalumban volt ilyen) a következőt tette. csendes utcácskában laktunk, földút volt, de egyenes, kemény talajú. két betonutat kötött össze (és ezzel kb 2km-nyi kerülőt rövidített le az, aki erre járt). persze leginkább csak a helyiek ismerték ezt a lehetőséget. nyáron, estefelé a helyi menő gyerekek simson-etz-robogó eszközökkel kipufogó nélkül (akár este 11-ig) fel-alá motoroztak az utcában. Természetesen a helyi idősebb vagányok (lada-suzuki-opel) is itt nyomultak, mivel kipufogó nélkül már olyan GTI feeling van.
önkormányzatnak többször jeleztük, tegyenek valamit. baxtak tenni. rendőrök dettó. az utcabeliek közül volt olyan bácsi, aki bottal kergette őket, de nem tudott semmit tenni.
az egyik szembeszomszéd tudott. egy szép augusztusi este 8-kor kijött a zetorral, rákötve egy eke. az utca közepén keresztbe felszántotta az utat 1m szélesen, majd hazament.
az első 2 motoros, miután felkeltek és összeszedték a maradék alkatrészeket, elhíresztelte, hogy itt már nem lehet nyomni neki. az első opeles, aki 90-el belerohant a felszántott részbe, orral kilőkte a szélvédőt, és megjegyezte, hogy itt nem szabad száguldozni. ennyi.
nem hiszem el, hogy nincs egy jóindulatú IFÁs, aki ilyenkor egy láncot bebaszna a bal első féltengelyre, oszt elhúzná a parlamentig ezt a trágyát.

Dr.Abál 2008.02.12. 12:29:46

Gedeonom-bocsi-de néha elütjük,elértjük,nem tanultuk meg rendesen,de nagyon hasznos a tevékenységed szerintem is.(ja meg elszabjuk)

Édesapa 2008.02.12. 12:31:39

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 12:20:29

néha olyan jó lenne...
ám mint említettem:
"akkor talán meggondolod"
Azonban, ha jól vettem ki a szavaidból, Te a civilizációban élsz...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.12. 12:32:04

Brokernetnek mondom első percben nem érdekel, én a párnacihában tartom, de ezekben végtelenített szalag lehet, mert meg sem hallják, seggen át lélegeznek és nem bírják abbahagyni a süketelést.

Kájzerszóze 2008.02.12. 12:32:21

én szimplán letépném az ajtalyát..... vagy a kukáskocsival beletolatnék, aztán azt is ott hagynám, legyen mibe átrakni a maradékot, már ami a ROVAR-ból maratt. Ez a pali egy tetű. A tetű rovar-e? vagy zrt?

Rák Attantam 2008.02.12. 12:35:02

A tetű a régi könyvek szerint rovarféle.
De a mai lexikonokban már csak a "lásd: -> Zrt." szerepel.

marsellus wallas (törölt) 2008.02.12. 12:35:53

1. add meg a számot, amirő az sms jött...
2. kár h nem raktak rá kerékbilincset....

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2008.02.12. 12:36:59

Egy doboz sárga zománcfesték, teteje le, vékony műanyag lapot rá, együtt felfordít, és autó tetejére, középre ráhelyez. Műanyag kihúz. Parasztnak sok sikert kíván a levételhez.

Kájzerszóze 2008.02.12. 12:37:17

RÁk Attantam: egy a véleményünk, én is így látom! Úriembernek születni kell, a paraszt meg nő mint a gomba... még ha brok(i)ernetes is. zselés hajú köttsöggökk

Dr.Abál 2008.02.12. 12:37:18

Formában vagy,Attantam!Rák lehetsz,mert azt marhára szeretem.A Homárt,mióta megtaláltam,tiszteletből elkerülöm,pedig gyönyörűek vannak Afrikában és pénteken visszaesz a fene.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.02.12. 12:41:36

Szerintem csak összedolgoznak a zsarukkal, és az arra járó gyalogosokat sorba megbüntetik, mert vagy a füvön, vagy az úton mennek :)

Tony Almeida 2008.02.12. 12:41:39

Valami említette a kromfágos vizipisztolyt, leborulok előtte. Már láttam merdzsót, melynek kromofággal lemart motorházteteje volt, lehet, hogy az elkövetők is olvassák a homárt?

homár molla2 2008.02.12. 12:42:35

a bránerneteseknek kimossák az agyát, az tuti. nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy a szcientológiai egyház pénzmosodája az egész (vagy már kiderült?). egy csoporttársam is bránernetes lett, járt valami oktatásra, utána aszongya beszélgessünk valamikor. jó cimbora volt, sokat piáztunk együtt akkoriban, mondom beszélgessünk. azt hittem kocsmára gondol, de nem: átugrott hozzám, leült. mondom hülye vagy, nyakkendő? erre azt mondta, hogy "úgy vélem, a beszélgetésünk során majd jól összebarátkozunk, és sikerül elnyernem a bizalmadat." há mondom két éve haverok vagyunk, hülye vagy? aztán jött valami rossz életbiztosítással, mondom nem kell, fél óráig magyarázott, én a döbbenettől egy szót se bírtam kinyögni, a végén meg megsértődött. pár haverral még eljátszotta, aztán másfél hónap után egyszer csak valamitől visszakattant, rájött hogy mekkora fasságot csinál, kiborult, kilépett. a tanfolyamért vagy mi a rákért kifizetett pénz az ablakban. piramisjáték gyengéknek és idiótáknak, ez a bránernet.

Tony Almeida 2008.02.12. 12:43:29

Secnir 2008.02.12. 12:29:33

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

úrilány 2008.02.12. 12:45:43

nagy ügy, nem volt a két beszámoló közül egyik sem se meglepő, se mulatságos

Dilbert 2008.02.12. 12:47:47

Lefty,
Van igazsag abban amit mondasz, csak te nem akarod megerteni, amit a tobbiek mondanak. Te total komolyan veszed a hozzaszolasokat, holott csak viccelodnek a fiuk-lanyok. Szerinted ha tenyleg ennyi ember akarna karcolni, robbangatni, stb. csak ugy bosszubol, akkor nem lenne mar sokkal tobb serult auto a varosban? Konyorgom, nevess egy kicsit, ez a forum ezert van!

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 12:50:00

Dilbert

az lenne a legegyszerubb, csak tudod minden viccnek van alapja. en meg karot nyeltem, tudom.

Rák Attantam 2008.02.12. 12:54:24

Lefty, akkor ne nevess.
Csak költözz vissza Magyarországra 1 hónapra. Ez alatt az idő alatt köttesd be a T-Online-os internetet, mondj le egy UPC-előfizetést, vidd vissza a neked előre kikölcsönzött DVD-ket a videotékába, beszélj le 2-3 Brókernetest a veled való találkozásról, vacsorázz egy jót a Rolling Rock-ban, menj végig egy járdán úgy, hogy ne lépj 3 méterenként kutyaszarba, fékolajba, egyáltalán autóba.

Na, ha ezt kibírod nevetés nélkül, akkor kész, visszaköltözhetsz oda, ahol most vagy és leborulunk előtted. :)

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 12:57:07

Rak Attantan:
:D:D:D:D:D

koszonom, ezen telleg nevettem :D

Tony Almeida 2008.02.12. 12:59:07

Rák: Meg irasson át közüzemet másra. Már bánom, hogy anno nem írtam egy Homáros cikket belőle. Tavaly júli közepén indítottuk az átiratást és nov. közepére lett meg.
Ez heti kb. 1 óra telefonálásba és havi 100 km autókázásba került.

Köszönjük E-On.

Édesapa 2008.02.12. 13:01:58

Lefty a CBA-t se hagyd ki. bár nem tudom Batz papucsot forgalmaznak-e már!?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.12. 13:04:24

Rák: megen ott a pont.

Lefty: a rongálós dologban osztom a véleményedet. Bár azért az ember megkínálná az ilyen autót és gazdáját egy féltéglával.

Novi bácsi 2008.02.12. 13:06:56

"Tunguska 2008.02.12. 11:44:54
Cimbivel fogadtunk láda sörben, hogy a brókernetesek mikor lépnek le az ügyfelek pénzével. Én 2010-ig saccoltam, a cimbi 2008-ig."

2009. A BrokerNyet éve.

BF79 2008.02.12. 13:08:51

Az első eset szerintem nem bnet, hanem egy cseh brókercég, legalábbis kísértetiesen hasonló történt velem pár hónapja, csak nem SMS-t kaptam, hanem hisztérikus visszahívást, amiért nem hallgattam meg az illetőt, amikor tizedszerre hívtak:

bridgewealthmanagement.blogspot.com/2007/08/cseh-brkercg-jra-lecsap.html

Novi bácsi 2008.02.12. 13:10:05

andreiground · www.andreiground.com/ 2008.02.12. 13:04:24

Én csak a gazdájáról gondoskodnék. És nem sajnálnám tőle a téglát: tőlem egy egészet is kaphatna. Sőt, egy egész raklappal.

BF79 2008.02.12. 13:13:17

Tunguska: A bnet ha akarna sem tudna lelépni az ügyfelek pénzével, lévén azt nem ők kezelik. Éppen ezért álságos, ha viszont az elért hozamokkal kérkednek, hiszen azt nem ők érték el, hanem a vagyonkezelő.

Rák Attantam 2008.02.12. 13:25:37

BF79, természetesen vannak trükkök a menedzselt számláról való pénzeltávolítás megvalósítására. Aztán a rendőrség is csak annyit tud mondani kezét széttárva, hogy "gazdasági esemény történt", nem búncselekmény (rossz befektetés, ugye).
Persze aztán előfordulhat, hogy az eltűnt pénz mindenféle járdán keresztben heverő Land Roverekben testesül meg újra. Fene se tudja...

2008.02.12. 13:30:17

DrAbál! Mé akarsz te engem becézni??? Még azt sem engedtem meg, hogy tegezz...:))))))

Édesapa 2008.02.12. 13:32:03

BF79! A SocGen-es emberke sem mások botjával verte a csalánt, igaz?
Ne gyerte azzal, hogy az bank és nem brokicég! ha akarja lovasít!

ColLector 2008.02.12. 13:33:57

Rák Attantam, netán-e békéscsabai-e vagy-e?

Rák Attantam 2008.02.12. 13:35:59

Nem, de járok oda sűrűn. Vigyek valamit? :)

szvsz 2008.02.12. 13:36:20

Rák Attabntam: a kromofág szétmarja a vizipisztolyt utána meg a kezeden a bőrt.

Ha meg az ilyen kötsögök felhivnak, meg kell beszélni velük egy találkozót jókésőre a halálfaszán majd jól nemelmenni :P

ColLector 2008.02.12. 13:37:21

Rák, köszi nem. :D
Csak a rollinrokkból meg a tata kolbászából gondoltam, hogy itt "székelsz" te is. :D

aranyhaj.blogspot.com 2008.02.12. 13:40:35

"Természetesen vannak trükkök a menedzselt számláról való pénzeltávolítás megvalósítására. Aztán a rendőrség is csak annyit tud mondani kezét széttárva, hogy "gazdasági esemény történt", nem búncselekmény (rossz befektetés, ugye)."

Akinek pedig ez nem tetszik, felszólalhat egy fórumon, vagy mehet az Istenhez panaszra. (A megkárosítottak is.)

aranyhaj.blogspot.com

Attila64 · www.sagaontour.ca 2008.02.12. 13:44:42

Kedvencem a "túrista", de most ezt sem tudom megállni: bizony, a "mégegyszer" egyben írandó, legalábbis a fenti szövegkörnyezetben. Pl.: "Mégegyszer nem mondom, ne várakozz a járdán!" "Még egyszer sem álltam a járdára!"

Ettől függetlenül, majmász ténykedése hasznos és dícsérendő.

Rák Attantam 2008.02.12. 13:48:45

Són, a Homáron a pesti RollingRokkot kritizálják. A csabai is hasonlóan "eredeti" tulajdonosi körrel rendelkezik? Vagy netán 1 és ugyanaz?

Al, rendben, érzékeny bőrűek szájba is vehetik a kromofágot és úgy is spriccelhetik. Egyúttal a fogfehérítés is megoldva. Idegig...

freaky (törölt) 2008.02.12. 13:50:09

Ez nem valami kifutó modell?
Csövesnet?

Breaker 2008.02.12. 13:55:10

Aki a brokernetnel dolgozik, az mitől bróker? Biztosítási ügynök maximum.
ML foss az egész...

Gecc 2008.02.12. 14:06:09

Mindenki el akarja lopatni ennek a szerencsetlen koklernetesnek a kocsijat. Arra nem is gondoltok, hogy nehany nap mulva ugyis ujat kap a cegtol a pontjaibol? Ezeknek tokmindegy, le se szarjak mi van. Ezek mar az alattuk beszervezett dolgozokbol elnek. Azok napok alatt osszehozzak nekik az ujabb kocsira a pontot.

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 14:21:24

en az autot sajnalnam, nem az tehet rola, h oda parkoltak vele, ahova.

kritikusolvaso 2008.02.12. 14:22:48

en mar nem is mondok semmit.... elegem van ebbol a parasztorszagbol

BF79 2008.02.12. 14:34:13

Édesapa: nem kellene olyan témakörben megnyilvánulnod, amihez egyáltalán nem értesz.

A bnet nem kezel pénzt, nemcsak szakmailag, és jogilag, de technikailag sem fér hozzá a pénzhez, soha nem is kerül hozzá.

Hidd el nekem, én nagyon nem kedvelem a bnet-et, mert egyes ügynökeik nagyon meredek dolgot művelnek. De attól hülyeségeket nem kellene írni.

A "Socgen-es gyerek" sem lovasított, hanem pénzt veszített, ha egyáltalán ő volt, vagy egyedül csinálta, amire egyelőre nincs bizonyíték. A tetejébe a Socgen saját pénzével csinálta. De ha ez még nem lenne elég, a SocGen-nek van engedélye vagyonkezelésre.

De ezzel még nem ért véget a dolog, ugyanis kapaszkodj meg: a bnet sem brókercég, a bróker szó vélhetően azért került bele a nevükbe, mert biztosítási brókeri tevékenységet végeznek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.12. 14:37:05

- A Kromofág a legtöbb vízipisztolyt feloldja, sőt a műszálas nadrágokat,dzekiket és a legtöbb cipőtalpat is. Nem kell variálni: a KRESz parkolásról szóló §-a kinyomtat/lefénymásol, kromofágos üvegre ráteker, gyermekbiztos kupakot lecsavar, autón végiglocsol, biztonságos távolságból (4-5 m) a maradékot üvegestől szélvédőhöz basz. Csöndesebb megoldást kedvelők Kromofággal átitatott pamutba nyomhatnak pl. kiselejtezett Dr.Batz papucsokat, és a jogosulatlanul elfoglalt járda feletti karosszéria-elemeket lábnyom-mintákkal díszíthetik. Újrafényezés nélkül eltávolíthatatlan.

Ha nincs Kromofág, de van Nitrohígító, azzal a világítóberendezések cseréjét/egyedivé alakítását lehet elérni.

Egy off-road / cross tuningos babakocsi gyerekkel együtt is alkalmas gyors redszámeltávolításra és fényezés-módosításra. Ha viszont fekvő babakocsiba úgymond szállítás céljából elhelyezett ~30kg tömegű vasúti síndarabot teszünk, és azzal 8 km/h sebességgel "véletlenül" a jog szerint ott sem lévő járműnek ütközünk, egy-két elem cseréje is valószínűsíthető.
Tesco gazdaságos megoldás, nevelési szándékkal: TG (akciós) hajlakk+TG babahintőpor együttes alkalmazásával szépen opalizálhatók az üvegfelületek. Ez különösen a használójuk egyéniségét tükröző sötét üveges fekete autókon mutatós, ott a zománcot is antikolja.
Valamivel drágább, de azonnal nem is észlelhető az ilyen helyen álló autók diszkrét "megködölése" alvázvédő sprével. A beletapadó por segíti a bunkók mimikrijét.

De a legolcsóbb a tükör lerúgása.

Az újgazdag köcsög - akinek a nagyapját amúgy még a prémjéért vadászták - azért mer járdán, nyomiparkolóban, vagy bárki mögött keresztben megállni, mert azt hiszi, más nem mer bunkó lenni, az az ő privilégiuma. Segítsün, hogy rájöjjön a tévedésére!

MERJÜNK BUNKÓK LENNI A BUNKÓKKAL!

Azzal is csökken az életterük.
Hátha elmennek. "El lehet mennni" nekik, akár Szlovákiába, akár az ő országukba. Nélkülük többen maradnánk!

BF79 2008.02.12. 14:38:43

Rák Attantam:

Akár van, akár nincs trükk, a bnet nem fér hozzá. A pénz eszközalapokba kerül, amit nem ők kezelnek, hanem pl. az Uniqa. Ha ők alkalmaznának is olyan trükköt mint amire célzol, akkor sem bnet csinálná.

A Land Rover abból keletkezik, hogy a konstrukció amit eladnak drága. Az ügyfélben ez azért nem tudatosul, mert nem ért hozzá, vagy az ügynöknek jó a rábeszélőkéje.

Amit csinálnak az nem törvénytelen, csak egészen pofátlan módon etikátlan.

Édesapa 2008.02.12. 14:43:52

BF79

bnet ügynök-e vagy-e???

Mint említettem vol, olyan nincs, hogy nincs. A SocGen-es fijjú a származékos-számlanyitogatós-eladásgenerálós
bulijával persze egy azaz kettő ojrót sem nem nyert igazam van-e vagy sem-e nekem.

punpa 2008.02.12. 14:48:17

A bal első szinte szomjazik arra, hogy kiszúrják... a nyanya is bámulás helyett cselekedhetett volna.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.12. 14:55:53

"Panziós" ismerősöm rendszeresen fogad ilyen brokibrókereket. Amíg rajtuk van az egyenöltöny, a nyakkendő, kimért sznobok, maximális igényekkel és minimális fizetési hajlandósággal, volt olyan, aki inkább maradt még egy napot, mert nem utalták még a számlájára a pénzt, és nem volt ötezer forint készpénze.
No de amikor ledobják a nyakkendőt! Rögtön látszik, hogy - amint már írtam - a nagyapjukat még a prémjéért vadászták. A legkevesebb az, hogy beleszarnak a virágvázába, és a lepedővel fényesítik a cipőjüket... Ha többen vannak, akkor meg nagyjából hat-nyolc szóval/kifejezéssel kommunikálnak: fasz, picsa, bazmeg, kurva (kurvanyád), szar, geci, buzi, köcsög.
De ha rájuk kerül a nyaktekerészeti mellfekvenc! Rögtön kioktatják a nyelvtani hibát vétő kommentelőket!

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 15:03:04

sok igazsagot mond Kitalator egyebkent, a neve ellenere is

Pat Bateman 2008.02.12. 15:04:27

Basszus, nincs a brokinet.hu-n egyetlen elérhetőség sem, csak a maszlagduma...Biztos majd ŐK keresnek ENGEM telefonon, nekem fölösleges keresni ŐKET.
Pedig szívesen elküldtem volna nekik ezt az oldalt. próbálkozzak a management@brokinet.hu-val?:)

kritikusolvaso 2008.02.12. 15:06:48

az a baj hogy nem fogunk ossze. A kocsival a surranosávon elénk nyomuló sötétitett ablaku szakadtbmwés köcsögtaplógörényparasztot mindig valami balfasz beengedi. Pedig ha az egyik nap nem engednek be akkor sose probalkozna ezzel... és még sorolhatnam

Lefty Rosenthal 2008.02.12. 15:11:00

telleg nincs elerhetoseg, csak az irodak cimei.

Édesapa 2008.02.12. 15:16:56

Akkor oda kell poros borítékot küldeni, lehetőleg M-koktéllal együtt.

Dzsino az olah csaladbol 2008.02.12. 15:28:35

Herrschaft Birgit kimondta a tuttit
"az a baj hogy nem fogunk ossze. A kocsival a surranosávon elénk nyomuló sötétitett ablaku szakadtbmwés köcsögtaplógörényparasztot mindig valami balfasz beengedi."
Egyebet nem tudtok csinálni, csak jó beszólni általánosítva, persze "névtelenül". Nem különböztök a köcsög brókernetesektől. BF 79-es Te meg vállald fel, hogy Brókernetes vagy.

Rák Attantam 2008.02.12. 15:32:04

Nem biztos, hogy BF79 brókernetes. Csak úgy nekik estünk, hogy úgy érezte, meg kell védeni szegényeket. Szerintem már nagyon bánya.
De legalábbis kubikgödör.

grafitmacska 2008.02.12. 15:47:51

Nagyon sok kört futottam már brókernettel, meg hasonló "pénzügyi tanácsadó" cégekkel. Semmi különbség nincs, addig vagy jó, amíg oda nem adod a pénzed. Ha odaadod, magadra vess. Olyanok, mint a biztosítók. Akármi történik, mindig meg tudják magyarázni, hogy mért nekik van igazuk és mért jó ez nekem.De addig is: ők alszanak az én pénzemmel, mert az nekem a legjobb....Az a baj, hogy közeliismerősi körből is kikerült ilyen brókernetes, aztán valahogy nem szívesen beszélgetek má velük, mert mindig ide terelődika téma... És azzal kezdődik, hogy Ti mért nem csináljátok, hát annyira jó....ha annyira jó, akkor az a jó, ha minél kevesebben csinálják, nem?

2008.02.12. 15:52:19

szerintem NagyNatáliával szólva csak ennyit válaszoltam volna az sms-ra: "anyád picsája"

forrás: www.youtube.com/watch?v=lo0_JsrWI_A

hawkeye 2008.02.12. 15:52:19

Lefty Rosenthal:

Shalom Alechem!

grafitmacska 2008.02.12. 15:57:30

Kulics! Ez eszméletlen!
"A Föld kering! A nap korong!..."

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2008.02.12. 15:58:20

Nem értem, aki így parkol az nem félti a kocsiját? Én rendre megkulcsozom az ilyeneket. Amikor a házunk előtt nincs helyem melóból hazatérvén mert a sok paré itt parkol mert itt ingyenes , akkor sem állok a járda elé mert az ott nem parkolóhely és jogosan bebaszhatják a szélvédőmet pl. Szóval inkább gyaloglok 100 métert. Este meg egy cigi elszívása közben lebattyogok , mikor a sok tapló végre elkotródott a ház lakóinak a helyéről és beállok a normális helyre. Amúgy a közös képviselő meg kirázhatja lőcsöm nedvét mert azt mondja nem fogja kérvényezni és elintézni hogy csak a lakók számára legyen ingyenes a parkoló. Ja, neki garázsa van. Az alkesz kurva anyját!

fakkjú 2008.02.12. 16:56:35

brokernetes parasztnak végig kell karcolni az oldalát,letörni a tükrét és az ablaktörlölapátját.a gumit nem szabad kiszurni mert akkor még tovább ott fog állni :-)
ebböl általában tanulnak ezek a köcsögök,legalábbis itt ujpest környékén már nevelgetem öket,több-kevesebb sikerrel.

butter 2008.02.12. 16:58:21

@bf79:
ha már korrektek akarunk lenni akkor Range Rover Sport..

ColLector 2008.02.12. 16:59:34

Rák,

fogalmam sincs, hogy ki az itteni rolling üzemeltetője/tulajdonosa... Néha megfordultam benne, klassz hangulatú boxjaik vannak, olyan ámerikás, de pl kajázásig még nem jutottam ott.

schreek 2008.02.12. 17:28:24

Brokernetes paraszt?? Hmmmm! Most nehogy azt mondjátok hogy csak az Ők parkolnak így! Légyszíves köcsögözzétek már le a többieket is!!!! Jah az autó elötti 10 méter pedig valószínű nem mindíg volt 10 méter, mert ha a barom akkor jött amikor elötte is álltak akkor nem csoda hogy így parkolt a paraszt. Fakkjú-nak nem osztom a véleményét, mert kiváncsi lennék, ha Ő így állna meg és egy hasonló emberke letörné a tükrét akkor mit tenne!
Nem azért mondom, de ezért tart az ország közlekedési morálja itt, mert eggyes emberek önkényesen büntetik a másikat, meg hasonló baromságok miatt. Gondolkodjunk már egy kicsit, és legalább más tulajdonát ne tegyük tönkre, akkor sem ha nem rendes úton szerezte! Gondoljatok bele Ti mennyire örülnétek egy ilyen csonkításnak.

fakkjú 2008.02.12. 17:56:50

az egyes az 1 gy....
nekem eszembe se jutna igy felállni 1 járdára és nem csak azért mert a feleségem nemrég szült és elég sokat kellett offroad-oznia errefelé a babakocsival mert ezek a gyökerek mindenhol ottvannak és tényleg nemcsak brokernetesek,de azért sem mert egyszerüen csak probálom betartani az írott és íratlan KRESZ szabályokat...én marha :-)
továbbra is letörném a tükrét stb. és ha véletlen szóvátenné kiszakitanám a karját és a hátába szúrnám...de csak nevelö célzattal ;-)

A LOVAK 2008.02.12. 18:38:57

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

franjof 2008.02.12. 19:15:26

atomot nekik .de ha mas nincs keznel ,a ket tukor is jo trofeanak .ha egyszer igy allok le magam torom le a tukromet

nincs szebb hang mint a kulcs csikorgasa metalfenyen

magyaranya (törölt) 2008.02.12. 19:37:28

Én a következő szöveggel ráztam le egy hasonló ügynököt: Csak nem képzeli, hogy az ügyvédem és a befektetési tanácsadóm véleménye nélkül, telefonon intézem a pénzügyeimet! Bevált!

MuRanYi76 2008.02.12. 20:12:54

Egyszerű, miért háborog mindenki és miért szeretne kárt tenni az ilyen köcsögök autójában: mert mi ezt nem tehetjük meg. Tudom, én csak béna vidéki vagyok, de próbáljak csak meg megállni ebben a rohadt városban bárhol is autóval! 1 perc alatt büntet meg a parkolóőr! Ha szabálytalanul állok meg: közterületfelügyelő büntet! Rosszabb esetben azonnal elviszik! Ha barom vagy, és bérből-fizetésből élsz, megsarcolnak minden fronton! Ha segélyből élsz, (kissebségi vagy) nagy fekete autóval vagy terepjáróval jársz, nem mer piszkálni senki! Gyönyörű országban élünk, mindenki aki rendesen dolgozik, büntessük meg mindenért! Szóval ezek után mosolyogjak egy ilyen Bránernetes tahón? Nem kérem, én is szeretném lerugni a tükrét!

pöttyöstigris 2008.02.12. 20:27:56

Irigylek mindenkit, aki 8 és 17 között tud kommentelni. Én ezen időtartamban multirabszolgaként gályázom. Ezek szerint nem vagyok sikeres ember. :-)) De este felüdülés beleolvasgatni. Sok kedvencem van köztetek. Továbbra is maradok hűséges "csakolvasó, benemíró". 1x talán lesz olyam munkahelyem, ahol nem figyel mindig a Nagy Testvér, és a szoba száma nem 101 lesz. :-))

2008.02.12. 20:39:47

Majd mikor valaki belebasz egy csákányt a motorházetőn keresztül a motor belsejéig, akkor átértékeli a helyzetet. Addig nem fog változni semmi.

feketefityma (törölt) 2008.02.12. 20:48:04

Az ilyen SMS-eket megelőzendően máskor a jól bevált "Menj anyádba köcsög" formulát kéretik alkalmazni. Tegyen öN is valamit az elektronikus hulladék ellen!

haborushos 2008.02.12. 21:26:32

Brókercég Székesfehérváron, Várkörúton. A pontos nevet nem tudom most nem is akarom nagyon. Kb. mint a fényképen nagy terepjáró a járdán áll, a többi helyet vidáman társalgó fiatal brókerek vagy mik foglalják el. Teljesen. Odaérek. Megállok. Eszükben sincs utat engedni, tovább folyik a társalgás. Elnézést szabad lesz? -kérdezem. Semmi változás. Egyszerűen kénytelen voltam áttörni magamat rajtuk. Ha más mondja én ezt nem hiszem el...

Émi 2008.02.12. 22:05:32

Előfordulhat, hogy (sokakkal ellentétben) mindkét oldaláról látom a helyzetet. Félre érteni nem kell, nem vagyok bróker és nincs dömperem.De egy ilyen "parkolás" és ügyfél "keresés" alapján több ezer embert kritizálni talán hülyeség. Mindannyiunk cégénél ismerünk olyanokat, akik nem azt képviselik, amit kellene, illetve akik saját viselkedésükkel másokat is minősítenek. Talán feltűnt mindenkinek, teljesen mindegy, hogy mi a foglalkozása, pozíciója vkinek, (nem akarok ledegradálni senkit) vagy mennyi pénze van, attól még lehet bunkó, alpári, gyökér és sorolhatnám. Őszintén szólva ez legyen a legnagyobb bajunk, ma itthon, hogy a brnt-s hogyan áll keresztbe a járdán. Én a kopott wartburgtól, és a szakadt skodától nem tudok az utcában közlekedni. Igazi magyarként ne az irigység beszéljen belőletek. Ha annyira eccerű, csináljátok utána. Jah, hogy ahhoz először a dömpert kéne megszerezni, mi?

V. 2008.02.12. 22:12:13

Mit kell ezeken a brókernetes meg a többi hasonló állatfajtán csodálkozni...mindegyik azt hiszi ,hogy ők fosták a spanyolviaszt mert "belocsolták" v.mi fos multicégnél ,hogy ő aztán nem akárhol dolgzik meg nem akárki...közben szutykos kis csinovnyik mind

Tajparaszt 2008.02.12. 22:50:51

Mint fálusi ánnyit mondok, szopjon kutyát áz ilyen. Többet meg sem érdemöl. (Itten jegyezném mög, hogy állatvédők ne básztássánák:)

LyukasBogrács 2008.02.12. 23:08:49

A Bránernet engem is be akart hálózni. Mit ne mondjak, nagyon átlátszó a dumájuk.

Egy közgázos állásbörzén kolbászolt fel-alá egy csaj, mindjárt leszólitott, elkérte a számomat és megbeszéltünk egy találkát a brnet palotába a Bécsi úton.
A randevún aztán hablatyolt egy jó darabig, a vaker után le akarta rólam húzni a "belépődijat", a harmincvalahányezer forintot. Tolta elém a sárga csekket, illetve felajánlotta, hogy céges gépet egy azonnali bankátutalásra (merthogy a "nincs nálam most annyi pénz"-zel nem lehetett lerázni).
Végül sikerült kiszabadulnom és még a pénzem is megmaradt.
Másnap még felhivott, hogy mi van velem, mondtam neki, hogy ez az egész engem nem érdekel, de ő tovább erőszakoskodott, hogy mondjam el neki, hogy mi a bajom.

Nem mondtam el neki.

Akkor most pótolom: ez egy jólfésült, arrogáns, pilóta-játék banda.

trewq 2008.02.12. 23:11:48

Émi:
A kép tetején látszik a parkoló. Aki ennyire semmibeveszi a többi embert, attól a pénzügyi tanácsadás során se várhatunk többett.
A brókernetes "vegyél fel a házadra hitelt és kössél nálunk biztosítást, aztán ha mégsem lesz annyi a biztosítás hozama, mint amyennyit igértünk és elveszi a bank a házadat" hozzáállás minden normális embert zavar,

LyukasBogrács 2008.02.12. 23:16:18

Az ablaktörlőlapát pillanatragasztóval szélvédőhöz leragasztásához mit szóltok?

Lombroso 2008.02.13. 00:15:14

Secnir 2008.02.12. 12:29:33

:-))
Nekem pont ilyen kedves "szembeszomszéd" kellene, aki járda-felszántást, társasház komplett dózeros-nevelését, sóval való behintését vállalja..

tonton 2008.02.13. 00:28:26

Émi:

csak "degradál" ...a "DE" is fosztóképző...

cuidado llamas 2008.02.13. 00:36:36

sok sötétség és előítélet van itt a fejekben!

jesszumpepi (törölt) 2008.02.13. 03:16:32

T.Attila az illemhelyen tanulta az illemet.

Émi 2008.02.13. 09:11:55

tonton, ennyi az össz észrevételed? igazán nagyszerű, köszönöm a javítást!

Grafit Macska 2008.02.13. 09:27:06

Cuidado llamas! Az az igazság, hogy igazgad van., De az is igaz, hogy a kezdetek kezdetén a sok biztosítós, amway-es, meg hasonló ügynökök úgy lejáratták ezt a szakmát a rámenős viselkedésükkel meg a levakarhatatlan, értetlen stílusukkal, hogy a mai napig nem szívesen állnak velük szóba az emberek. Lásd: T. Attila és hasonló "uriembervagyokmertnyakkendőthordok" ügynökök. Ez az előítéletek oka. A sötétség nem biztos, hogy igaz.

cso zsi 2008.02.13. 10:16:34

Az a baj, hogy bármi kárt okoztok nekik, az valószínűleg nem az ő pénztárcájukat károsítja.
Legfeljebb azt mondják, nem volt akkora a hozam.

kiskaz 2008.02.13. 10:25:50

a linket elküldtem a rendőrségnek! kiváncsi vagyok, hogy felvételek alapján csak a TV-seket büntetik-e meg.

Rák Attantam 2008.02.13. 11:25:16

Azt fogják mondani, hogy a fotó nem hiteles, dátum nincs, BRNT-20 meg most ajánlott az ügyeletesnek egy tuti befektetést.
Egyébként is: bejelentő neve? címe? igazolvány száma? :DDD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.13. 12:20:46

Kiskaz!
Nem eszi meg a kutya a kölykét.
Pláne, hogy Drazsé lett a rendőrminiszter. Ő csak tudja, hogy megy ez...

Mit gondolsz, munkavégzésből vagy találmányokból szedte össze az afrikai (stb.) szafarikra valót? (Ő hegesztette a Doom 3-at, ugye?)

R25Baccara 2008.02.13. 12:55:28

Lókupec,

Nincsennek nálunk a lovaitok.

Corruptor 2008.02.13. 17:12:28

A parkoló zseni elhárítása néhány egyszerű lépésben:

1. Két marék lisztet a szélvédőre szúrás útj
n felviszünk, majd
2. egy szép tojást ú magyarosa odabaxunk a liszt közepibe.

Mire emberünk megérkezik nagyjából beton keménységőre aszik a cucc, amit esetleg ecetes csákánnyal lehet eltávolítani.

Tűző napsütésben a hatás fokozható

sircharles 2008.02.13. 19:25:46

Én 2éve vagyok bnetes. A két eset meg két Bunkó Parasztról szól.
Aki szerint ez cégfüggő, annak viszont tényleg baj van az inteLLigenciájával. Ez mindenhol emberfüggő.

signoraja 2008.02.13. 20:38:48

Sok a prosztó mindenütt!Elvégre itt élünk, nem lehet csak úgy szépen, inteligensen.Akkó ez most két L vazze?

LyukasBogrács 2008.02.13. 21:37:53

A bunkóság ugyanúgy emberfüggő, mint a Brókernetesség.

Mityu Addideapénzt kft LE 2008.02.14. 04:40:13

Csak megjegyezném, hogy a Brokernetnél kicsit hadilábon állnak a KRESZ tudással. A 3. ker. Bokor utcai irodaházukhoz is rendszeresen hajtanak be az egyirányú utcába szembe. A security autóval közlekedő is - amivel gondolom az őrszolgálatuk jön-megy- magasan leszarja a behajtani tilos táblát....

vernarancs 2008.02.14. 10:50:55

Aki brokinetes az rendes ember nem lehet.

HandG 2008.02.14. 14:27:38

Bravo BRNT-20!:)
Culture Club-ban jáccol?:)
Esestleg te lennél az énekes?!:)

Jogo 2008.02.14. 16:26:09

A kromofág már elavult.... purhabot neki, minden résbe!!! Na azt az autót már nem tudja újra használni! Rád nézve veszélytelen, egyszerűbb beszerezni, és olcsóbb is :-)

Fucksee 2008.02.14. 18:18:16

Én 3 hete rendeltem Internethozzáférést a Brókernettől, de még nem válaszoltak. Bunkók.

Mike36 2008.02.15. 02:10:46

ejhaj, az élet nagy megpróbáltatásai

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.15. 09:07:05

Jogo!
... egy felfuvalkodott brókeren meg sem látszik, ha minden testnyíllásán, résén át feltöltik PUR-habbal....

És micsoda remek anatómiai demonstrációs kellék lehetne belőle! Értéktelen részeit, vastag bőrét, üres fejét, csenevész végtagjait, puhány gerincét, sorvadt genitáliáit (nem véletlen a faszhosszabbító autó) nyugostan eltemethetnének, de a légző- , vizeletelválasztó- és az emésztő-szervrendszere akár a jelenlegi, akár a jövendőbeli orvostanhallgatók képzését szolgálhatná. Végre társadalmi hasznossága is lenne! Meg tényleg, az autót sem tudná többé használni....

idestova 2008.02.15. 18:42:23

hali!
Én is röhögni, meg lazulni járok ide, természetesen nem veszem komolyan a beajánlott kulcsozást, kromofágozást, járda-fel-szántást :-) (Az volt a legjobb!)
Egyébként elhihetitek, hogy a sok idióta, rablóbankos, lehúzos pénzügyi megoldás közül még mindig egy _jól képzett_ pénzügyi tanácsadó (akár bnetes, akár másmilyen) tud jót (vagy kevésbé fájót) kiválasztani. A jól képzett alatt azt is értem, hogy nem a saját jutaléka, hanem az ügyfél érdeke fontos(abb) számára (na, ilyen kevés van).
Szcientológia egyházhoz a volt bnetes csapat egy minoritása (forgalomban majdem a negyede) tartozott, ki is szakadtak már lassan másfél éve, azóta picit más egyedi rendszámmal ugyanúgy hasítanak a pénzügyi sötétségben. Ronda sztori.
Összességében pénzügyi tervezésre szükség van. Főleg a korrekt, független, ügyfélközpontú pénzügyi tervezésre. (olyan ez, mintha visszasírnátok a Hypocrates előtti gyógymódokat, vagy az égési sérülési kent zsírt: mégiscsak a profi gyógymódok, a vizsgálat és megfelelő ír és orvosság a tuti...)

Mindazonáltal vannak felfuvalkodott brókerek, és akadnak tök rendesek köztük. A cikkben említett, kocsijával bunkón parkoló bnetes nem a képzettek közé tartozik, ő inkább bevásárolta magát a magas jutalékszintbe, és ott vigyorog, hónapok óta valszeg már nem szerződik új ügyféllel. MÁshonnan van a lóvé.

Ja, a bnet nem fog meglépni senki pénzével, nem nála van. Ő közvetítők, többes biztosítási ügynökök, maguk által aposztrofálva független pénzügyi tanácsadók. Elvből nem nyúlnak a zügyfél pénzéhez.

Szerintem kellenek (a jobbak). És szükség van etikai képzésre a szakmai előtt - mindkettőt kötelezővé tenném... Ha már "Minőség a Lendületben" :-))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.02.16. 23:37:57

"Ja, a bnet nem fog meglépni senki pénzével, nem nála van. Ő közvetítők, többes biztosítási ügynökök, maguk által aposztrofálva független pénzügyi tanácsadók. Elvből nem nyúlnak a zügyfél pénzéhez."

... az első részletet a szerződéskötéskor kp-ban kérik a vigécek egyébként, de az lófing. Azzal nem éri meg lelépni. Ha napi egy, havi 80-100 ezres kötéssel, pláne, ha 2-3 havi lóvét is ki tud dumálni a pancserekből, és a saját nevére, ill.zsebére befekteti, jót szakíthat. Ha el nem bukja...

A lényeg a biztosítási/befektetési feltételek megtévesztő kommunikálása.
No meg az, hogy sem az ügyfél, sem a vigéc nem szabadulhat kötés után a rendszerből, csak óriási veszteségekkel.

No ez a brokibróker cégek tulajdonosainak a tiszta haszna.

kiskaz 2008.02.18. 09:53:58

Tisztelt Bejelentő!
"Szabálysési ügyben bárki tehet feljelentést. Az ön által csatolt fotó
alapján is indítható lenne szabálysértési eljárás, amennyiben a képen a
rendszám felismerhető, valamint a helyszín azonosítható volna.

Licskai Emese
rendőr alezredes"
A Police oldalon található e-mail címre elküldtem a linket. A fenti válasz érkezett!
Be kell küldeni a képet, időpontot, helyszínt és -ezek szerint- megindítják az eljárást!
persze elöbb IFA-Traktor-festék!!

Edward Nygma 2008.02.20. 11:24:14

Én nem tudom hogyan, mindig kifogom ezeket: rám a brokinet két olyan helyes, mélyen dekoltált leányzót szabadított, hogy még :)
Meg is hallgattam őket kétszer.

Ja, hát pénzt nem adtam nekik.

KGery 2008.02.21. 10:05:03

Ezeregy ilyen és ehhez hasonló parkolást látok, felesleges ezen kiakadni. Amíg a rendőrség (aki komolyabban tudna lépni ez ügyben) szarja le, addig mi is csak zsörtölődünk, és emésztjük magunkat a parasztok, oh bocsánat nem sértegetem a parasztokat, ők még a traktorral is képesek szabályosan parkolni. De a mai újgazdagék nem veszik a fáradságot, hogy megtanulják a parkolás fortélyát, inkább becseszik a kocsit a 'védettebb' területre, ahol a másik újgazdag száguldó kocsija nem csapja le a tükrét.

KGery 2008.02.21. 10:06:26

Elkezdtem egy Blogot, ami főként erről szól, de annyi fotóm gyűlt össze, és olyan kevés időm van, hogy nem tudtam foglalkozni a bloggal. Meg egy időre le is volt tiltva a cégnél.

KGery 2008.02.21. 10:10:21

Ja, a blog a ParkingZone.

barrrob 2008.03.05. 14:24:25

Nem tudom miert kell ilyen durvan szerencsetlen kocsit kromofaggal es teglakkal fenyegetni...1l tej a szelvedo elotti szelozonyilasba. Soha az eletbe nem jon ki a szelozobol a 'friss' tej illata, hacsak ki nem csereli az egesz szelozo rendszert. Az a szag szerintem jobban fogja idegesiteni mig hazaer, mint a letort tukor es horpadt elem.

andusboszi 2008.03.21. 00:36:00

A volt barátom Bnet-es. Sikerült kicsalnia tőlem egy viszonylag sok nevet tartalmazó ajánlólistát...na ezek után már nem is volt odáig értem, mint előtte.. a hüpi kis kókler.
Ő pl. a készpénz szót írta "z"-vel. Ez ám a hiteles pénzügyi szakember :)

dragonair5 2008.10.10. 22:59:53

ezzel a verdával a feleségem járt---nyugodtan szidhatjátok --agymosott--különben megismerem az utcát--ez a béke utca a 13.ker-be--ott van a mükörmöse--azóta az ő lakását is jelzáloggal terhelték---nem is maniküröz már neki---ilyenek ezek a brokerfiuk--lányok

vidéki23 2009.10.02. 09:44:21

Ha egy parasztra öltönyt húzol, attól még paraszt marad.

Én meg kikérem magamnak, hogy egy-két ilyen bunkó, meg néhány, a cég profiljához nem illő ember miatt leköcsögözzön bárki is engem, vagy más normális kollegámat. Véleményem szerint én segítek az embereknek, hogy eligazodjanak ebben a kurvára átláthatatlan kínálati helyzetben. Aki szerint ez hülyeség, az álljon neki, és próbálja magának intézni. A magyar átlagember nem igazán arról híres, hogy ért a pénzügyekhez, nézzetek csak körül a saját házatok táján. Én körül néztem és láttam, hogy mondjuk egy olyan hitel, ami nem vállalható, hogy teszi tönkre egy család életét, látom a nyugdíjas ismerőseimet, nagyszüleimet, akik kurvára nem azt érdemlik, hogy akciós csirkefarhátért álljanak sorba a piacon, emberek, nézzetek már körül! Mi van itt?
Én arról nem tehetek, hogy a függő biztosítás ügynökök, mobilbankárok stb. sok embert átbasznak. Nem tehetek arról, hogy az emberek bedőlnek a provident reklámnak, vagy az akciós lekötött betétről szóló plakátnak. A legtöbb esetben, ha lenne egy olyan ismerőse az ilyen embereknek, akit felhívnak mielőtt bármit is alá írnának, nem lenne annyi csalódott ember. Nyugaton a pénzügyi tanácsadás egy teljesen megszokott dolog, amit ráadásul jó magas órabérért csinálnak meg, itt meg ingyen is elérhető, mert már elég sok ilyen cég van itthon, ne legyetek már szerencsétlenek az Istenért!

Egyébként, azt valahogy kevesen említik, hogy a bnet folyamatosan lobbizik azért, hogy legyen pénzügyi alapismeretek óra az iskolákban, hogy a következő generációk már normálisan kezeljék a pénzügyi dolgaikat!

Bocsi, kicsit eldurrant az agyam.

De oda se neki, amikor majd faterom kézhez kapja az általam intézett nyugdíjt, vagy a haver átveszi a kéglijét, amihez én segítettem pénzt keríteni, még az ilyen bunkók sem fogják levakarni az arcomról azt a kibaszott önelégült mosolyt-fültől fülig ér :D

Egyébként ezt bírom itthon, fura is lenne, ha vki nem lenne köcsög. A kőműves azért köcsög, mert kőműves, meg két kezi munkás, az irodista azért köcsög, mert irodában dolgozik, a pénzügyes azért, mert pénzzel foglalkozik, az meg ugye a sátán műve, a hívő ember is köcsög, mert Isten ugye nincsen, az irredenta meg köcsög kopasz újfasiszta, az mszps komcsi köcsög, a szomszéd meg rohadjon meg, mert telik új fűnyíróra...a sor végtelen hosszú, mindenki köcsög, igaz parasztok? Ja várjunk, azok dolgos emberek, nincs idejük itt faszkodni. Bocsánat tőlük, módosítom a parasztot-bunkókra. Nézzetek magatokba kicsit.

Üdv, Egy köcsög bnetes

orbántorgyánpolgárkormány 2010.01.06. 14:59:43

És az ilyen tetvek BRNT gennyesre keresik magukat tőzsdei spekulácóval. Tulajdonképpen a mi pénzünkből. (pl. emelt benzinár nagyobb haszon emelkedő részvényárak... és sorolhatnám, MOL, OTP...)

orbántorgyánpolgárkormány 2010.01.06. 15:28:42

@vidéki23: Írtam egy hosszú levelet arról, hogy mekkora tetvek vagytok, de szerencsédre véletlenül töröltem. Nem tartalak arra érdemesnek, hogy mégegyszer leírjam....

GeorgeousGlory 2010.03.08. 05:32:10

én dolgoztam a brokernetnél.
háát,nehéz lenne pár szóval leírni azt a sok nagyképű köcsögöt akik mint egy pióca tapadnak rád és a hazugságaikkal próbálják kiénekelni a pénzt a zsebedből.
biztos vannak tisztességes ügynökök is(szándékosan nem mondom,hogy pénzügyi tanácsadók,mert más évekig tanulja ezt a szakmát de a brókernetnél befizettem 30rugót és már mehettem tanácsokat osztani)de azok hamar kiesnek mert ha nem hazudsz janem mindent korrektül elmondasz akkor senki nem fog veled kötni.Nekem életem legnagyob hibája volt sajnos ezzel a tetves zsidó bandával találkozni

A2345678Z 2012.03.13. 23:17:09

@GeorgeousGlory: Jól mondod "hazugságaikkal próbálják kiénekelni a pénzt a zsebedből"! Velem is megtette egy ügynök. Hülye voltam, hogy megvezettek. Közel 1 milliót buktam! Aztán fel is mondtam a szerződést, különben azóta is fizetném nekik a százezreket a semmiért. Tudok olyanról aki 5 milliót bukott és egy olyan néniről aki meg szívinfarktust kapott amikor rájött, hogy átverték! Ráadásul ezt egy volt ügynök ismerősöm mondta el nekem. Aki már szintén kilépett, mert az ő gyomra sem tudott már mindent befogadni. Kár, hogy még mindig legális az ilyen gazemberség! Messze el kell kerülni a BNET-es autókat és ügynököket! Ha a járdán áll a kocsi úgy, mint fent akkor meg ki kell hívni a rendőrséget!
Persze nevetve kifizeti a legmagasabb bírságot is az ilyen másokon élősködő ügynök...
De előbb-utóbb megszívják az ilyenek is.
süti beállítások módosítása