Tékozló Homár

Re: 12 dühös ember a Kisrablóban

2008.02.14. 17:10 | jackyll | 108 komment
Torkonakadt Csütörtök-kollekciónk nem lenne teljes legalább egy étterem válasza nélkül. Szerencsénkre, illetve Ambrus szerencséjére a Kisrabló nem engedte el a füle mellett naiv ügyfele panaszát (3 óra várakozás után sem a rendelést kapták meg), úgyhogy a pincérnőjüknek felmondtak, őket pedig meghívták egy kárpótlásvacsorára:
From: "Kisrabló Pub"
A kritika, mellyel megilletett minket úgy gondolom önmagáért beszél. Reklamációjukat felülvizsgáltuk. A végeredmény minden bizonnyal nem vigasztalja önöket és sajnos minket sem.

Annak ellenére, hogy a konyha háromszoros személyzettel üzemelt és a felszolgáló létszámot szintén kellően megnöveltük az étterem azon részén, melyen az említett pincérnő dolgozott sajnos nem sikerült a problémamentes üzemeltetés.

A pincérnőnek, aki kiszolgálta önöket azzonnali hatályal felmondtunk. A shef-et felfüggesztettük. Sajnos mind a ketten hibáztak.

Ugyan ez a kellemetlen helyzet már visszafordíthatatlan és nálunk is nagy veszteséget okozott, de kiengesztelésül szeretnénk Önöket meghívni egy "kárpótló", "rossz szájíz" eloszlató vacsorára.

Szeretettel várjuk jelentkezésüket!
 
Tisztelettel:
Futácsné Szauer Rita
üzletvezető
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W Joe 2008.02.14. 17:16:43

Legalább reagáltak. És most mindenkit kirúgnak akiről rosszat írtak a Torkos csütörtökös Homár posztokban? :)

K0vasz 2008.02.14. 17:17:55

Asszem minden vendéglátóipari/kereskedelmi/stb. egység vezetőségének kötelezővé kéne tenni a Homár olvasását:)

nonam 2008.02.14. 17:21:11

8? ez a szerencseszámom :9
rendben, több nőt üzletvezetőnek

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.02.14. 17:22:59

azért hejesírni is meg kellene tanulni
vagy egy vezetőnek nem kell?

A LOVAK 2008.02.14. 17:24:32

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

BiG_ 2008.02.14. 17:28:23

...csöcsörészős péntek,
mélytorkos csütörtök,
lop szerda...

Üdv!

marsellus wallas (törölt) 2008.02.14. 17:28:47

a shef


a CHEF aka rlenni???

tahókám

valuka · http://www.borkem.hu 2008.02.14. 17:29:13

Teljesen korrekt reakció. Meg vagyok lepődve. Ilyen is létezik?

xombat.com 2008.02.14. 17:29:36

"És most mindenkit kirúgnak akiről rosszat írtak a Torkos csütörtökös Homár posztokban?"

Be kellene nehany BKVs vezer es/vagy politikus nevet szerkeszteni, probaszerencse alapon.

elipszilonostyé 2008.02.14. 17:29:55

Nohát! A munkájukat felelőtlenül végző felelősök felelősségre vonánsa a felelős vezető által megtétetett, illetőleg a felelőtlen gesztustalanság ellentételezéseként és nagyvonalú gesztus gyanánt ily gyönyörű válasz rittyenttetett. Oly' szép az élet, hogy könnyem csordul! :DDD

_Annyira korrekt reakció, hogy már gyanús._

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.02.14. 17:30:52

rossz szájíz ellen inkább a fogmosás ajánlott, esetleg phértéksemleges és -kiegyenlítő rágógumi.

lókupec 2008.02.14. 17:42:26

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

homár molla2 2008.02.14. 17:46:12

ingyen baccpacsker-eset, navégre.
persze ilyenkor mindig felmerül a lehetősége annak, hogy naivügyfél megjelenik, jónapot, énvónék a homároslehúzós ingyenvacsorás, futácsné (szül. palkovics aranka) erre: á, tényleg maga az? tibi, gyere ki, e! oszt nagydaradb tibi kijön, naivügyfélt megpokrócozza, plusz még a shef (sic) meg a bepanaszolt pincérribanc is jól megrugdossa a földön, majd eltörik a reklamálós ujjait.
de persze ez csak fikció, kedves tőlük az intézkedés (ingyenvacsit kapok-e?)

Taktikai Reset 2008.02.14. 17:51:42

nem vagyok szőrszálhasogató, de ilyeneket elkövetni:

"hatályal", "shef", "önöket"

nem túl sikeres dolog.

köpőcsésze 2008.02.14. 17:53:59

Azért nem lennék meglepve, ha három napig fosnának attól a rossz szájízt eloszlató vacsorától....
Csak hogy legközelebb tudják, kivel kekeckedjenek.

homár molla2 2008.02.14. 17:56:55

önökettel mi a baj? magukat kellett volna? (remélem nem nagy Ö betűre gondolsz, az divatos fasság)

hófehérke (törölt) 2008.02.14. 18:00:46

Az "önök" úgy jó, ahogy van.

Geitenbeffer_ 2008.02.14. 18:04:13

Easy Mungo, easy!
Never .. kill .. the customer.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.14. 18:04:25

asszem jelentkezek a UPC-hez és a T csoporthoz is homár olvasónak. a sok panaszt továbbítom, az összes embert kirúgatom, és maradok én mint két nagy cégcsoport egyedüli értelmes alkalmazottja, felmarkolom a zsét a cégeket bezúzatom, és a problémákat ezzzel be is szüntetem. én lesz a mindenki által imádott torpedó. az emberek az utcán nem győznek majd hálálkodni nekem.

sikeres ember e leszek e?

nonok 2008.02.14. 18:08:37

Végre! Lehet, hogy egyszer még normális ország leszünk?! Már bocsánat, elragadott a merész képzelet!

Vladimir Harkonnen 2008.02.14. 18:09:15

Fikázó · zsarufika.blog.hu/ 2008.02.14. 17:22:59
azért hejesírni is meg kellene tanulni
vagy egy vezetőnek nem kell?

Persze a hejesírni (helyesen írni) csak irónia volt ugye?

Vladimir Harkonnen 2008.02.14. 18:10:42

Nem beszélve a kezdőbetűkről, és a mondat végi felkiáltójelről!

dahlgren 2008.02.14. 18:23:33

remélem azt a levelet is lehozza a Homár, amiben a tulaj panaszkodik, hogy a 12 'kedves vendég' tonnaszámra akarta kihordani a kaját, mer ingyér vót.

Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2008.02.14. 18:23:46

Biztos, hogy az a legjobb, hogy első blikkre kirúgják a szmeélyzetet?

Minket nem pincérnő szolgált ki a Kisrablóban a torkos csütörtökön, aztán még ismásfél óra volt, mire megkaptuk a rendelésünket, persze úgy, hogy a felét vissza kellett küldeni, mert összekeverték a cuccokat...

Egyszerű ráfogni két emberre, akit (talán csak elméletileg) kirúgnak...

LyukasBogrács 2008.02.14. 18:27:11

Mi ez a torkos csütörtök? Valami mohóságra épülő marketing promóció? Olyan, mint a VIP státus az IMAX moziban?

tollas 2008.02.14. 18:34:33

LyukasBogrács 2008.02.14. 18:27:11
Mi ez a torkos csütörtök? Valami mohóságra épülő marketing promóció? Olyan, mint a VIP státus az IMAX moziban?


Frászt. Ennek jó kis vallási alapja van. A Hamvazó szerda utáni hosszú böjt első napján fel kell zabálni minden maradékot.

Úgyhogy nem tudom miért kell reklamálni, mindenki azt kapta, ami éppen volt.
A lényeg, fogyjon el minden. :-)

TaDaM 2008.02.14. 18:43:34

"önöket" nagy Ö vel írni nem csak divatos faszság, hanem nyelvhelyességi hiba is.
Soha nem írnám úgy.Lehetek még üzletvezető?
De lehet hogy én vagyok buta.

Zsán · http://alleskapot.tumblr.com/ 2008.02.14. 18:48:55

azonnali hatályal batz papucsot Futácsné Szauer Ritának!

LyukasBogrács 2008.02.14. 18:52:42

Ja, igy már értem.

Torkos Csütörtök = Konyhatakaritás

úrilány 2008.02.14. 18:52:51

naaaa, még mindig TCS? :S

Vladimir Harkonnen 2008.02.14. 18:53:04

Persze, hogy kirúgták a pincérnőt, hiszen valószínűleg csak arra az egy napra hívták kisegíteni! A szakács dettó.
Azt is írhatta volna, hogy a munkatársak 66%-át kirúgta. A háromszoros személyzetet valószínűleg nem a szekrényben tárolta tavaly óta, hanem behívott az utcáról pár kisegítőt!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.14. 18:59:46

Ez korekt. Séf bácsinak annyi. Lassan már az egész szolgáltatói közösség a Homáron csüng munka helyett :D

Ma még nem tudtam okosat mondani. Valaki súgjon :D

betépett felhasználó 2008.02.14. 19:16:24

VAZEEE! Kirugtak a Sefbacsit!!!
Kyle, Kenneth, Cartman, hol a f@szban vagytok?? Kirugtak a sefbacsit a szemetek!! Hat ilyent....

paperboy 2008.02.14. 19:36:53

Az ön és önök szavakat ugy tudom a nemet nyelvben kell nagy kezdöbetüvel irni, a magyarban nem. Ott is csak azert, mert alakja es ragozasa egybeesik a az "ök" megfelelöjevel, es összekeverhetö. A nemetben meg a level stilus alkalmazza a szemelyes nevmasokat nagy betüvel, de ez elkopoban van. egyebkent en novemberben kerestem felszolgalokat, es ketten is hivtak a kisrablobol, hogy menekülnenek onnan a fönök miatt. a vicces az volt, hogy az allasinterju a kisrabloban melo alatt felszolgalasnak alcazva törtent. vicces volt.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.14. 19:38:14

kisrabló... hm találó név. azt a drága időt rabolta. a pénzetek megvan még?

Rita asszony azt írja honlpján: a kellemes jmeglepetés az étlap.

ezután ki fog főzni? Rita asszony?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.02.14. 19:41:01

Önöktől (önöktől) elnézést kérek, talán régen írtam ide, ezé a sok hejjesírási hiba, bocsika

remélem Rita asszony tudja miben kell jönnie a homártalálkozóra! rablójelmez megvan?

Rézfánfütyülőhóbagoly 2008.02.14. 19:48:32

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha engem
rúgnának ki egy poszt miatt, és esetleg felkeresném a posztolót érzésem szerint nem lenne benne köszönet..

eMM2 2008.02.14. 20:04:28

Homár Molla!
Sztem a kedves reklamálós társaságból fog készülni a következő napi akciós menü.Azért van az hogy csirke helyett tarja jött mert az az embernél is olyan mint a desznónál.
Úgyhogy jön a pincérlány először halálra csikizi őket a shef úr meg hozza a bárdot oszt nyissz mehetnek a levesbe meg a hűtőbe.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.14. 20:24:57

Mi az, hogy a pincérnő is meg a séf is hibázott?
Pincérnő leadta a rendelést, séf nem csinálta meg. Ok. a séf hibázott.
Pincérnő nem adta le a rendelést - ő hibázott. És lézethet még pár variáció, de mindketten hogy tudtak hibázni vajon?
Vagy csak sokat ittam (most jövök a kocsmából), azé nem értem?

TCS feladvány az éjszakai homározóknak.

euAgWzgmmtq7K 2008.02.14. 20:33:27

hehe, képzeljétek el mi minden testnedv kerülhet a rossz szájíz vacsorába :D

Briguszka 2008.02.14. 20:40:38

Kisrablóban nincs macskaölő csúzli?
A hátsó teleken egy temető a reklamálóknak?

a szlovakok 2008.02.14. 20:42:28

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, a magyarok a tőlünk lopott lovakat árulták a románoknak.

MuRanYi76 2008.02.14. 20:46:15

Mekkora hatalma van a Homárnak, he?
Azér nem piskóta a gesztus!
Még ha nem is tud a némber írni.

Briguszka 2008.02.14. 20:50:42

Itt gyugszanak a reklamálók !

whito 2008.02.14. 21:08:17

Nagyon rég irogattam a homárba és nem szoktam ilyen stílusban sem irogatni, de hihetetlenül nagy tapló állat az összes hozzászóló aki ezt a választ, ami abszolút korrekt, ritka és követendő, is fikázza vagy szarozza akár csak helyesírás miatt is.
Az ilyen reagálókból lesznek az olyan "öntudatos" idióta vásárlók, akik egy boltban már csak azért ok nélkül is szívózik a kereskedővel, mert megteheti, mert "Ő a vevő, akinek a seggét a kereskedőnek térdve borulva ki kell nyalnia".

Amúgy gratula a "kisrablónak", ilyen hozzáállás lenne elvárható bárkitől aki hosszú távon is a vendégeiből szeretne megélni.

Hol is van ez az étterem?

Condottiere 2008.02.14. 21:33:06

Erről nekem a Gyalog Galopp Főcíme ugrik be...

Bőrgyári Capriccio 2008.02.14. 21:35:42

Próba. Egy, kettő, háton.

Sir Ishtulp 2008.02.14. 21:39:32

Tőrülmetszett fütyülők más szépsége. (Érdekes, itt működnek az ékezetek.)

Pendely-tengely 2008.02.14. 22:10:20

Namost ki hiszi el, hogy kirúgták izékét? Alkalmatlankát? És a szakácsot felfüggesztették? Hová?
Akkora hiány van jó szakácsból, hogy aki akar az holnaptól máshol dolgozik, úgyhogy én nem hiszem, de szépen hangzik.
Ingyen ebádről ugyan nincs szó, csak meghívásról....

Dr. Hümér 2008.02.14. 22:27:10

Hurrá Torpedó · www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.14. 18:04:25
"asszem jelentkezek a UPC-hez és a T csoporthoz is homár olvasónak. a sok panaszt továbbítom, az összes embert kirúgatom, és maradok én mint két nagy cégcsoport egyedüli értelmes alkalmazottja, felmarkolom a zsét a cégeket bezúzatom, és a problémákat ezzzel be is szüntetem. én lesz a mindenki által imádott torpedó. az emberek az utcán nem győznek majd hálálkodni nekem.

sikeres ember e leszek e? "


Sikeres ember-e leszel-e? Naná! Hiszen megalapítod hazánk első igazi ZRt-jét. ZRt = Zúzott részvénytársaság

Burzsoá Punk 2008.02.14. 22:28:25

nem kaptal 3 órán át kaját. Jogos felháborodásodban megírtad. Ezért most (lehet, hogy) kirúgtak két embert az állásából. Esetleg családosak, esetleg szegények, esetleg nem kapnak hirtelen állást stb. Jó ez a mérleg?

Szerintem Futácsné kissé túlreagálta.
OK, hogy kommentel az ember, de ne legyünk már büszkék arra, ha sikerül kurvára megszivatni két szerencsétlent a főnökén keresztül.

Tajparaszt 2008.02.14. 22:50:40

A felelősöknek, akik felmondtak, felmondtunk...

Jack__Bauer 2008.02.14. 22:56:42

Pendely-tengely: hát hallod, ha téged meghívnak vacsorázni, akkor úgy mész el, hogy akkor te fizetni is fogsz? Akkor mi volt a meghívás?

Másrészt a Kisrablóba való visszatérés előtt kötelező "olvasmányként" (megnéznivalóként) javaslom a Waiting... című vígjátékot, illetve a Cool Túra-t. Mindkettőben szemléletesen mutatják be, hogy a reklamálók miben részesülnek egy étteremben.
Mert azért az sejthető, hogyha tényleg ki is rúgták a pincérnőt és felfüggesztették "shef" bácsit, azért a többi dolgozó szolidaritást fog vállalni. Így van ez egyébként minden szakmában (lásd. tavaly októberi rendőr "túlkapások" (=bosszú)).

Szóval csak óvatosan azzal az ebéddel...

Jack__Bauer 2008.02.14. 22:58:04

...akarom mondani vacsorával...

rákenrolldetektív 2008.02.14. 23:10:13

szerintem elmennek majd "kárpótlás vacsorára", oszt' úgy szétverik majd a pofájukat, hogy soha töbé nem írnak majd a homárra...

Cseber Lajos 2008.02.14. 23:23:02

De az is lehet, hogy már vagy tizen bejelentkeztek, hogy ők írták a posztot és mikor lehet vacsorázni?

Sir Zet 2008.02.14. 23:25:36

A tartalmi résszel nincs baj, de egy vendéglátó üzlet üzletvezetője ne írja már a CHEF-et SHEF-nek, ez baszottul égő!!!

rákenrolldetektív 2008.02.14. 23:27:52

Amúgy meg messziről jött ember azt mond amit akar...
Én mondjuk multkor bementem valahová és az eladó 1 másodperccel később állt fel a székéből, mint én azt elvártam. Amikor erről faggattam, akkor bunkó volt velem, mert nem kért azonnal térdelve elnézést, pedig ez elvárható, hiszen ÉN vagyok a VEVŐ, az ÉN pénzemből él, úgyhogy csicskuljon be...

Szóval annyi, hogy bunkók akárhol lehetnek, nem feltétlenül az eladók a tahók(igaz nálunk minimum fele arányban azok).

rákenrolldetektív 2008.02.14. 23:29:06

lemaradt a végéről: Igaz a vevők között is kb fele-fele arányban vannak a bunkók...

Szatmari 2008.02.14. 23:30:06

En csak azt akarom mondani hogy kozben a ciganyok elloptak tolunk is, romanoktol, a lovakat es eladtak az olaszoknak. Azok meg megettek mindet!

rákenrolldetektív 2008.02.14. 23:33:53

A digók nem esznek lovat.
Csak levágják a sörényüket és az orruk alá ragasztják és mennek hippiskedni a Fehér Ház elé...

gastro, missing in action 2008.02.15. 00:08:32

XI. Zenta u.
sokat jártam oda régen...

Dolce Vita 2008.02.15. 00:51:47

whitoval ertek melysegesen egyet. Ez egy korrekt reakcio egy uzletvezetotol. Hibazott, beismerte, karpotol. Kovetni kene.
En sem hiszem, hogy kirugta a sefet, de szerintem kar is lett volna.
Futácsné Szauer Rita, koszonom. Ritkan er ilyen kellemes meglepetes Agyarorszagon.
A lelkes fikazoknak meg uzenem, hogy attol ok nem nonek magasabbra, hogy valakit lejjebb tolnak. Ha nem all fel, vagy csak nehez elerni barmit az eletben, akkor magunkban keressuk inkabb a hibat.

B53 2008.02.15. 01:20:33

Mit vársz egy dolgozótól,ha a Főnök ennyire értelmes!?
Ugye Shef?(vagy Chef)Stb..stb..stb

B53 2008.02.15. 01:24:23

Egyébként nem tudom mit várnak el az emberek???Kis pénz nagy mutatvány mi???
Tipikus magyarok!!!Eltudom képzelni milyen nyersanyagokat dolgozhattak fel!Pfffff

Mike36 2008.02.15. 01:54:30

amennyiben az Ön megszólítás, akkor nagybetüvel írja mindeki, mint az Uramat is
ez van

Pepin bácsi 2008.02.15. 08:05:19

Jó reggelt !
Ingyen kaja van-e ?

Bettyno 2008.02.15. 08:25:19

"Burzsoá Punk 2008.02.14. 22:28:25
nem kaptal 3 órán át kaját. Jogos felháborodásodban megírtad. Ezért most (lehet, hogy) kirúgtak két embert az állásából. Esetleg családosak, esetleg szegények, esetleg nem kapnak hirtelen állást stb. Jó ez a mérleg?"

Jaj két szegény ember:-P
Szerintem, mint üzletvezető jól járt el a főnökasszony, mert ő is pénzből él és még pár ilyen este a két szegény emberrel az étteremben és több szegény ember lesz, köztük a főnökasszony is.
Feltételezem, hogy a kommentelő sem milliárdos politikus.
Nemtom te hogy vagy vele, de én nem szeretek pénzt az ablakon kidobálni. Ha ugyanennyiért pl. egy háztartási kisgépet vett volna a kommentelő, akkor ne vigye vissza javítattni, hanem vegyen még egyet, mert jaj szegény xy cég? Jaj szegény piacgazdaság :-PP

Mokele-Mbembe 2008.02.15. 08:49:12

'reggelt, Pepin!

CSülök után éhes maradtál?

Pepin bácsi 2008.02.15. 08:51:49

Aggyonisten Mokele !

Hááát, ha ingyér' van... :)

kritikusolvaso 2008.02.15. 08:54:21

Korrrekt!

Ez mar tiszta nyugatamerika!

Közszolga 2008.02.15. 09:02:58

"A pincérnőnek, aki kiszolgálta önöket azzonnali hatályal felmondtunk. A shef-et felfüggesztettük. Sajnos mind a ketten hibáztak."

Ugye a rendkívüli felmondás szabályait be tetszettek tartani, ugye?

rákenrolldetektív 2008.02.15. 09:17:03

Leveszik az étlapról Chef bácsi sózott csokigolyóit?

Kájzerszóze 2008.02.15. 10:14:02

Jó reggelt!

Ez szép dolog a főnökasszonytól, jár a baccpacsker.
Ha elfogadja a meghívást a kommentelő, legalább úgy kérje, hogy látványkonyhás kivitel legyen: én bent lennék a konyhában, amíg a szabsztityut SHÉF főz... biztos, ami biztos. :-)

Tréfagörény 2008.02.15. 11:00:54

Naaaa, emberek. Ne legyetek már ennyire telhetetlenek. Miért akarjátok, hogy egy vendéglátóipari egység vezetője tudjon helyesen írni, tudja kezelni a vendég problémáját és még jól is főzzenek nála????

Olvasta a homáron a panaszt és a lehetőségei szerint megpróbálta megoldani a problémát. Végre valaki aki emberszámba veszi az ügyfeleit akikből tulajdonképpen megél. Kicsiny hazánkban már ez is óriási lépésnek számít.

tresor 2008.02.15. 11:43:41

Ez engem annyira meghatott, hogy én a hétvégén elmegyek kajálni ebbe az étterembe.

Rák Attantam 2008.02.15. 11:54:50

Én a RollingRokkba mennék már, de még nem láttam tőlük magyarázkodó levelet/választ/kifakadást stb.
Mápedigaddig egy tapodtat sem...

Pepin bácsi 2008.02.15. 13:11:01

Kilencvenedik kisrabló !!!!


 2008.02.15. 13:20:47

...na meg legalább öt vesszőről...

nem várt fordulat 2008.02.15. 14:41:17

mindenki aki beleköt itt a vesszőkbe, meg helyesírási hibába csak irígykedik a korrekt eljárás és az ingyen vacsora miatt :)

szerintem a hozzáállás korrekt.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.15. 17:44:07

Zrt?

Zabáltató Retkes Tahók?

átaludtammindent 2008.02.15. 20:16:55

Cigány vagyok, nem lopok lovat.

Kifordított kacagány 2008.02.15. 20:50:39

ezt a rossz dumát. nem semmi dolog ilyen pofátlanul hazudni. egyértelműen lehúzásra játszanak, majd mikor a szar a nyakukba borulna, akkor holmi pincérnőcskére hivatkozva akarják magukat kimosni. szégyen. mint ahogy az is, hogy ezt egyesek korrekt eljárásnak tartják

Kifordított kacagány 2008.02.15. 20:58:38

inkább húzná meg magát a vendéglátóIPARI egység a vezetőjével együtt és azon igyekeznének, hogy máskor elfogadható szolgáltatást legyenek képesek nyújtani. persze sokkal olcsóbb egy reklamáló szerencsétlen seggét kinyalni, mint korrekt üzletet vezetni.
én biztos nem fogadnám el ezt a megalázó lekenyerezést. gondolom majd azt is elvárják, hogy ezután az "ingyenvacsora" után az egekbe magasztaljátok nagyszerűségüket. ha esetleg mégis elfogadjátok a "meghívást"(bár szerintem gerinces ember ilyent nem tesz), akkor legalább jól tapossátok meg őket ahogy csak lehet. a legjobb lenne, ha egyenesen az üzletvezetőt vennétek rá a pincérkedésre. csak hogy tudjon példát mutatni.

Kifordított kacagány 2008.02.15. 21:00:05

esetleg még az is jó megoldás lenne, hogy ha kb 1-200 társaság látogatna el hozzájuk, hogy jöttek a megígért kárpótlásvacsorára. legalább lenne miért megint postolni róluk:)

mókus 2008.02.15. 22:06:39

Ezt most találtam:

Étterem
- Pincér! Ez az étterem annyira rossz, hogy egyetlen barátomnak sem fogom ajánlani.
- Köszönjük Uram, akkor számítunk az ellenségeire.

Dr. Panasz Muki 2008.02.15. 22:14:24

A Kisrabló a mi társaságukat is megszivatta szilveszterkor. Ezek szerint több mint egy hónap alatt nem bírták kitalálni, hogy is kell éttermet vezetni. Előre megrendelt kötelező menü, persze jó drágán. A salátát 11-kor kaptuk meg, a főételt éjfékor. A kiválasztott desszertet nem hozták. Volt még valami leves meg lencsefőzelék, azt meg se kaptuk.

tothmari 2008.02.16. 16:29:37

Én egyet nem értek. Ha valakinek panasza van egy vendéglőben, azt miért nem a panaszkönyvbe írja be, természetesen névvel, címmel és miért ide a Homárra írja név nélkül. Beírtál a panaszkönyvbe, kivizsgálják, és ha kell retorzió a munkatárs ellen. Ilyen alapon ide bárki beírhat kitalált történetet is, nem lehet ellenőrizni, mi igaz, mi nem, tényleg megtörtént-e, ki a panaszos. Én, ha tulaj lennék, senkit se rúgnék ki névtelen feljelentés alapján. De ha panaszkönyvi bejegyzésről kivizsgálás után kiderülne, hogy igaz, akkor kirúgnám. Ez azért minimum, hogy előbb a meglévő utakat járjuk be, és aztán írunk a Homárra, ha az sikertelen volt. Én itt egyetlen Torkos Csütörtöki panaszról se olvastam, hogy azt először a vásárlók könyvébe írták volna be. Kíváncsi volnék itt minden panaszkodóra, ha holnap egy névtelen internetes bejegyzés miatt rúgnák ki, mit szólna?

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.02.16. 17:02:39

De mit keres Eric Idle (a Monty Python csoportból) a kép hátterében, pincérnek öltözve?

vernarancs 2008.02.18. 10:16:50

tothmari 2008.02.16. 16:29:37

Azert nem a panaszkonyvbe irja, mert azt a kutya sem olvassa es akkor mi halando fogyasztok soha nem tudnank meg, hogy a kisrablo egy nagyrabolo. Nagyon helyes, hogy itt is megjelennek az elegedettlen hangok. Kell egy forum ahol lehet tajekozodni. Vagy te elmesz mindenhova elolvasni a panaszkonyveket?

Kifordított kacagány 2008.02.18. 13:17:41

tothmari 2008.02.16. 16:29:37
vernarancs nagyon helyes megállapításához csak annyit fűznék hozzá, hogy mivel a tulaj/vezetőség volt valószínűleg a disznóság szülöanyja, ezért nem sokat ér a panaszkönyv, valamint mivel ők állítják azt, hogy már ki is rúgták szerencsétlen alkalmazottjukat, ez szavahihetőségük fényében valószínűleg nem igaz. ébredj fel és törödj bele, hogy hazudnak, mint a vízfolyás.

mókus 2008.02.18. 23:47:52

tothmari: valószínűleg azért, mert sok ehhez hasonló helyen nem adják oda a panaszkönyvet, már ha van egyáltalán, például ezért, másik meg az, amit nari is írt

noora 2009.02.27. 01:25:00

A 2009. évi Torkos csütörtöki akció keretében sajnos nagyon rossz benyomással távoztunk az étteremből.
Illetve már sajnos ez is túlzás, hogy távoztunk, hiszen be sem jutottunk, csak néhány percre. Egy 20 fős baráti társasággal foglaltunk le néhány asztalt az esemény előtt egy héttel.
A vacsora estéjén már kaptunk egy telefont, hogy jól tennénk, ha késnénk kb. 20 percet, mert elég nagy csúszásban vannak. Kérésükre késve érkeztünk, ám ez még mindig kevés időnek bizonyult számukra, hogy felkészüljenek fogadásunkra.

Udvariasan megkértek, hogy várakozzunk az épület előtt, hiszen nagyon kellemetlen lenne számukra, ha fel kellene állítaniuk az asztaltól a vendégeiket. Vajon nekünk nem kellemetlen az utcán ácsorogni?!?
Mindeközben a 3-4 fős társaságok sétáltak ki-be az étterembe, minket azonban 10 percenként kijöttek megnyugtatni, hogy hajnali egy óráig biztosan lesz konyha, éhen nem maradunk.
Amikor 1!!! órás várakozás után végre betessékeltek az előtérbe, leültettek és közölték velünk, hogy a konyhafőnök nem képes több ételt elkészíteni, hiszen elfogyott az alapanyag.
Azt gondolom, hogy nagyon nagy hibát követett el az étterem akkor, amikor nem gondolta át, hogy mit vállal fel ezzel az akcióval.
Ezek után csalódottan és még éhesebben távoztunk az étteremből, amit az sem csillapított, hogy kedves felszolgáló kisasszony szabadkozott, hogy nem ő tehet róla, hogy nincs mit ennünk.
Azthiszem ezek után már nem vágyom erre a helyre, akármilyen finoman főznek is! :(

gastro, missing in action 2009.02.27. 16:35:23

a Kisrabló jó, az üzletvezető mostohalánya az Anita meg különösen:)))

Parajpuding 2009.02.27. 17:07:22

A vendéglátásban aranyszabály:

Akinek van esze, panasz után (akár rögtön, akár később) azon a helyen többé (de legalábbis jóideig) nem fogyaszt.
Különösen igaz ez, ha az ételre panaszkodunk és netán vissza is küldjük. Akkor sem szabad elfogadni a "hozok másikat", ha ingyen adják.
A másik: a posztíró ott helyben miért nem jelezte a problémát az üzletvezetőnek? Nem volt mersze, csak itt vernyákolni?

Jerryco 2013.01.31. 09:52:23

Így kell kirúgni valakit. Nyakába basszuk a TCS-t, aztán majd lesz valami. Panaszkodnak? Ki vagy rúgva... :)
Szépek vagytok... mind.
Ugyanakkor a levél tartalmával kapcsolatban van fenntartásom. Szerintem megnyugtatásul írták, a lány meg át lett rakva pultba. :)
süti beállítások módosítása