Hála a szent ikrának, idén egyetlen Valentin-napi posztunk se volt, de utólag csak nem ússzák meg. Merthogy hiába a rengeteg Torkos csütörtök-történet, csak volt, aki az ipari romantikára szavazott, és Valentin-napi menüre ült be vacsorára. De előbb egy kis butaság:
Tudom, elkéstem, de a téma szerintem még aktuális. Elmúlt a Valentin-nap, biztos sokan kaptak ajándékot kedvesüktől. De mi van azokkal a hölgyekkel, akik még nem találták meg párjukat? Nos, nem kell ilyen-olyan füstös klubbokba járni vagy párkereső-hirdetéseket feladni. Irány: a Tesco! Most mosolygós férfiakat árulnak (az élőhal stand mellett), kapaszkodjanak meg Hölgyeim: 30-től 54-es méretig. Hmm… Ez már ügye nem semmi!
És akkor a szó házisárkányé:
A torkos csütörtöki éttermi átbaszások sorába jól illeszkedik a Shalimar étterem Valentin-napi akciója. Mellékelem az akció szórólapját, valamint kis történetünket.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Volt neki két lánya. A szegény ember kisebbik lánya sokat hallott arról zsenge lányka korában, hogy a férfiak szívéhez a gyomrukon keresztül vezet az út, gondolt tehát egy merészet, és asztalt foglaltatott Valentin-nap alkalmából a Shalimar indiai étteremben. (Mellékesen: a szegény ember kisebbik lánya amint elérte az ivarérettséget, hamarosan rájött, hogy a férfiak szívéhez vezet egy rövidebb út is, egy arasszal a gyomortól délre, de ez egy másik mese témája.) Ígért ez az étterem fűt-fát, február 7-ig történő foglalásnál a 8000 Ft-os menüárból 10 százalék kedvezményt, vörös rózsát a hölgyeknek, pezsgőt, miegymást. Mondta is tréfásan a szegény ember kisebbik lánya az ő élete párjának: legalább nem kell virágot venned, majd ott megkapom az obligát gazt.
És eljött Valentin napja, este 7 óra előtt pár perccel a szegény ember kisebbik lánya és az ő élete párja megérkezett a Shalimar étterembe. A pincérek már az ajtóban elkezdték tukmálni nekik az étlapot, mire a pár felvilágosította őket: Valentin-napi menüre érkeztek. Az asztalukhoz vezették őket, kisvártatva egy újabb pincér próbálkozott étlappal. Ekkor már kissé ingerülten ismételték: nem kérnek étlapot, Valentin-napi menüt kérnek. Ötven(!) perc után meg is érkezett az étel. A tandoori ételek legjava ugyan a menüben említettel ellentétben nem tartalmazott halat, csak csirkét, a zöldségeket pedig pár szomorú paprika- és hagymakocka képviselte, de mindez eltörpült a tény mellett, hogy az egész adag jéghidegen érkezett. A menüben említett joghurtsaláta szóba sem került, rózsavizes mámor legfeljebb a pár fantáziájában jelent meg, ezek után a szegény ember kisebbik lánya nem is csodálkozott olyan nagyon, hogy a végén 8000 Ft-os számla érkezett. Igaz, amikor szóvá tette, hogy 10 százalék kedvezményt ígértek, azonnal korrigálták a hibát, de a szegény ember kisebbik lánya ekkor már képtelen volt szabadulni a gondolattól: itten erős átverés forog fenn.
Az már csak a hab lett a tortán, hogy búcsúzáskor sem pezsgőt, sem vörös rózsát nem kapott, még szerencse, hogy élete párja időben gondoskodott egy gyönyörűséges csokorról. A szegény ember kisebbik lánya azonban így is keserű szájízzel távozott a Shalimar étteremből és szentül megfogadta, hogy ide többé be nem teszi a lábát, és ezt melegen ajánlja másoknak is.
8-as 2008.02.15. 12:01:43
valuka · http://www.borkem.hu 2008.02.15. 12:02:39
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 12:05:31
Valentin napi torkos borz csütörtök?
8-as 2008.02.15. 12:05:48
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:08:56
hófehérke (törölt) 2008.02.15. 12:12:07
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 12:12:22
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:12:59
Nekem Bálint napi csülökkel kedveskedett a Pepinné, pedig is nem is Bálint a nevem. Velkám drinket meg adtak a mi kocsmánkban.
Elek: mikor lesz klubfoglalkozás és hol ?
köpőcsésze 2008.02.15. 12:13:12
tresor 2008.02.15. 12:16:45
Minek?!?
elwood 2008.02.15. 12:17:33
ha tök mást hoznak ki mint ami a papírra van írva, és csak az árat tartják meg, akkor a panaszkönyvet megkerestem volna.
Egyébként utólag valóban jobban jártál volna a gyomron át vezető út helyett a 30-as méreten keresztül. (Az 54-es inkább csak legenda lehet.)
köpőcsésze 2008.02.15. 12:20:09
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:22:23
az értelmesebb emberek nem azé járnak étterembe mert éhesek, hanem mert élmény jár vele, kiszolgálásban részesül, és alkalmat teremt egy szép este eltöltésére.
Persze ez már megint nem minden étteremre és étteremlátogatóra vonatkozik.
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 12:22:45
Virág nélkül, ezt tegnap már kitárgyaltuk.
Pepin klubfoglalkozás két hetente hétfön. De ez demokratikus, úgyhogy beszéljük meg.
tresor 2008.02.15. 12:25:12
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:25:16
keke80 2008.02.15. 12:25:24
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:27:19
legalább a virágokról hasonlóak a nézeteink
én sem szeretem a vágott virágot mert sajnálom :)
közöltem is mindenkivel h nekem nem kell, nem is kapok, csak cserepeset
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:28:21
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:28:23
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.15. 12:28:25
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:30:44
tresor 2008.02.15. 12:32:04
csak kérdem
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 12:33:18
Lesz prospektus, de inkább a zinternet felé orientálódunk. Intézem a honlapot.
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:33:37
majd jól kivonulunk a VDCSSE Gyakorlati és Bűnmegelőző Egységével aztán lesz nemulass.
aztán mehetünk a békéltetőhöz:)
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.15. 12:34:20
úrilány 2008.02.15. 12:34:40
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:35:33
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:36:15
ágyneműcserét ágyneműtartó-takarítással és ágyporszívózással mennyiért vállalsz?
Kájzerszóze 2008.02.15. 12:37:28
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:37:35
mer ha nagyon gyors inkább ki se vonulunk..:)
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:38:36
muesli 2008.02.15. 12:41:12
Midnezt halmozva lehúzós budapesti étteremekkel.
Grat.
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 12:41:17
muesli 2008.02.15. 12:42:33
Bocs.
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:43:04
Kezelni fogom őket.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.15. 12:43:24
utána akár ingyen is cserélek ágyneműt
az ágybán szívást jobb szeretem ha a gyengébbik nem tagjai végzik ;)
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:45:21
magaslaszti...
Raszputyin · http://zsir.blog.hu 2008.02.15. 12:46:09
Pepin bácsi 2008.02.15. 12:47:53
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.15. 12:50:43
amikor fociztam akkor volt CSK. az volt az, aki a legügyesebb volt. az elenfélből sokan bele is léptek, és olyankor le is kellett cserélni.
most én is bántsam?
a szlovakok 2008.02.15. 12:55:04
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 12:56:27
Pepin bácsi 2008.02.15. 13:01:19
Juc: mitől mérgesedne el a viszony ? Jobbnál jobb ajánlatokkal bombázunk titeket.
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 13:03:03
na mondj egyet. eddig csak az vót, hogy elkaptok azt megcsöcsörésztek.
Lányok? magamra hagytatok?
Pepin bácsi 2008.02.15. 13:10:01
Lehet, hogy nekik bejön a csöcsörészés ?
Gumidomino 2008.02.15. 13:19:39
azért sajnálom.
betépett felhasználó 2008.02.15. 13:23:50
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 13:28:37
szerintem hazamentek csöcsörésztetni magukat:)
Pepin bácsi 2008.02.15. 13:30:56
Ezért elmehetsz vacsizni a shalimarba.
CSK állja a számlát !
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 13:36:31
igen kivételes eset vagyok mert nagyon szeretem a munkám:)
köszi, elfogadom a meghívást remélem lesz még a pikáns kalandból.
Ybl 2008.02.15. 13:36:42
Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.02.15. 13:40:41
Pepin bácsi 2008.02.15. 13:41:48
Lófő (törölt) 2008.02.15. 13:42:14
-
nesze neked salimár,
lófasz seggbe,semmi más.
Pepin bácsi 2008.02.15. 13:43:05
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 13:43:27
Pepin bácsi 2008.02.15. 13:52:37
Elemésztette a VDCSSE ?
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.15. 13:55:46
... fejem?
ha nem akkor belépek.
(bocs hogy ennyivel később adom be a belépési szándéknyilatkozatom, de már megint dolgozni kellett egy kicsit. viaszont ennek örömére ma 2-kor le is léphetek. szóval 5 perc múlva. szóval jó kedvem van :))
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 13:58:42
szétröhögtem magam a klippeden:)
Pepin bácsi 2008.02.15. 14:00:04
Lépj be bátran !
Látod, én is beléptem, pedig az asszony VDCSSE aktivista, alapító tag.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.15. 14:06:22
a klipp az jó. nagyon. :) amikor kellett valami idióta név a blog.hu acchoz egyértelmű volt hogy felveszem ennek a kiválóan képzett amerikai bandának a nevét. és akkor már még jóhogy reklámozom őket :)
na már 3 perce hétvégém van. mitkeresek még melóba??? húzok is. majd hétfőn jövök
kritikusolvaso 2008.02.15. 14:09:30
ezért van ilyen helyzetben a magar gazdasag mert nem dolgoznak az emberek :)
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.15. 14:09:32
Úgyhogy jelentkezem Pepin bá'nál (úgy is mint Net Professzor helytartójánál)az angyalföldi sejt megszervezésére.
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 14:14:11
hogy fosnak az asszonytól XD
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.15. 14:15:44
kritikusolvaso 2008.02.15. 14:18:54
na adjunk a melonak"
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.15. 14:20:28
Fasza a kép. Nő XXXL? Nincsen 120-as méretben?
Pepin bácsi 2008.02.15. 14:28:40
Porcelán az elefántboltban 2008.02.15. 14:35:47
Brrrrrrrr.
Porcelán az elefántboltban 2008.02.15. 14:39:58
Melyik post volt?
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 14:45:21
Véd-és Dacegylet a csöcsörésző sejthalmazok ellen. a másik meg a csöcsörész klub.
még mindig a csöcsörészés a mainstream. :S
Porcelán az elefántboltban 2008.02.15. 14:49:17
Köszi. Onnan van, amikor a menedzser csajt lecsöcsörészték a fémtapizó kapunál?
:)
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 14:55:00
Porcelán az elefántboltban 2008.02.15. 15:02:00
Hehehe.
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 15:06:34
buborek, ha az okok érdekelnek, ezt olvasd:
homar.blog.hu/2008/02/14/re_a_bkv_29_napos_berlete
Kénytelenek vótunk valamit lépni...
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 15:09:01
Pepin bácsi 2008.02.15. 15:17:00
Elindulok a mi falunk irányába, és ma este a mi kocsmánkban életre hívom a helyi CSK klubot !
Kiváncsi VDCSSE aktivistákat is várjuk szeretettel !
ps:csöcsörészés lesz !
Üdv: Pepin
Juc Kisagyszony 2008.02.15. 15:20:19
hófehérke (törölt) 2008.02.15. 15:23:13
Nyavalygás j-vel és Valentin-nap egybe. És ez lenne a "jó ház", ahonnan való vagy?
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 15:38:53
Okádó Mikádó 2008.02.15. 15:41:03
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.15. 15:53:48
Grafit Macska 2008.02.15. 17:17:00
Milyen érdekvédelmi szervezetet alakítottak a Fiúk? Juc, lemaradtam!!
igazolásom van: iskolában voltam.
Grafit Macska 2008.02.15. 17:23:45
jesszumpepi (törölt) 2008.02.15. 17:33:55
Grafit Macska 2008.02.15. 17:40:34
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 17:42:06
A Best Reisenes postban találsz infókat.
Grafit Macska 2008.02.15. 17:51:24
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 17:55:41
Grafit Macska 2008.02.15. 17:57:13
Mi vót a vizsgafeladat? Sötétben csöcsörészés? Gyakorlati feladat volt? vagy csak szóban kellett védeni?
Dr Net Elek (törölt) 2008.02.15. 18:00:28
birdlady 2008.02.15. 18:01:25
legalja.hu/?leg=view&img=20080215_mindenfelnott.jpg
Grafit Macska 2008.02.15. 18:11:30
www.legalja.hu/current/final/20080109_porszivo.jpg
Grafit Macska 2008.02.15. 18:25:31
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.15. 18:41:34
Kisangyal 2008.02.15. 18:42:00
Mylady 2008.02.15. 22:15:35
Én is csatlakoznék a véd- és dacegylethez. Ha befogadtok.
A dac az különösen jól megy :)
Briguszka 2008.02.15. 22:29:22
Szeretnék rendelni egy 54-es férfit!(56-os jobb lenne, de ha nincs -hát nincs)
Ha lehetne legyen hitű CSK aktivista.
Briguszka 2008.02.15. 22:32:17
Porcelán az elefántboltban 2008.02.15. 22:59:35
Így van ez: az ember egy-két napig nem figyel oda és egyből véd és dacszövetségbe tömörül itten mindenki.
Már csak a lovak hiányoznak.
:)
Briguszka 2008.02.15. 23:04:52
Talán a Lókupec?
Briguszka 2008.02.15. 23:07:33
Ez ám a 2 az l-ben cucc!! :D
rákenrolldetektív 2008.02.16. 01:32:32
Ezért nem szabad bemenni oda.
jesszumpepi (törölt) 2008.02.16. 14:06:19
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.17. 09:07:57
Law enforcer 2008.02.17. 10:18:54
Hogy levágják a szent tehenüket valentin napra?
Tajparaszt 2008.02.17. 14:28:10
Főzzé otthon. 8000 ezerér én veszek 10 mázsa tápot a kácsáknák.
RohanóPatak (törölt) · http://varhegyi.myminicity.com/ind 2008.02.17. 17:38:05
Csak egy kattintást kérek, ettől fejlődik a városom!
Ha klikkelsz köszi, ha nem akkor bocs a zavarásért!
varhegyi.myminicity.com/ind
Köszi!
Briguszka 2008.02.17. 20:12:51
Válentinnáp, ámerikái szárság.
Főzzé otthon. 8000 ezerér én veszek 10 mázsa tápot a kácsáknák. "
Én ma kacsát főztem ebédre a családnak, akkor ez Valentin napnak számít?
mókus 2008.02.17. 21:32:47
Vidocq001 2008.02.18. 07:52:28
Mokele-Mbembe 2008.02.18. 09:09:59