Tékozló Homár

Szervezett bűnözés a T-csoportnál?

2008.03.05. 11:57 | jackyll | 57 komment
A jelek szerint nem egyedi esetről kaptunk jelentést 3 hete, amikor úgy tűnt, a T-csoport hardvertelepítő munkatársai szándékosan szabotálják a munkát, illetve az ingyenes modemcsere helyett a Szuperszervíz fizetős szolgáltatását nyomatják. Lall egy wifi router boldog tulajdonosa lett volna, ám a telepítés elakadt az előszobában lerakásnál, a konfigurálásért fizetős szolgáltatásra akarták kényszeríteni:
2008. januárjában megrendeltem a T-Online-tól a T-Home dupla szolgáltatást havi 6990 Forintért, ebben volt egy VoIP telefonvonal és 1 Mbit net korlátlanul. A telefonos megrendelésnél biztos ami biztos megkérdeztem hogy akkor én majd ezzel ugye tudok wifizni, egy wifi router rákötésével? A hölgy nagyon kedvesen megjegyezte, hogy még saját wifi routerre sincsen szükségem ugyanis adnak hozzá.
 
Amikor megérkezett a szerelő, elmondta hogy én egy Home Gatewayt fogok kapni ami minden egyben (modem, wifi router, stb) és kérdezte, hogy melyik helyiségbe kérem, én mondtam hogy az előszobába. Amikor is értetlenül nézett rám, én pedig nem tudtam mire vélni és hasonlóan néztem rá. Kiderült ugyanis hogy ugyan én most kapok olyan eszközt amivel lehet wifizni, de csak akkor hogyha külön betelefonálok és kérem a T-COM  Szuperszervíztől hogy 4000 Ft kiszállási díjért + x óradíjért állítsák be a WIFI SZOLGÁLTATÁST. Addig csak kábel, ergo előszoba esetén a lakás kábeldzsungel lesz.
 
A srác egyébként rendes volt, ez a szabály, kész.  A legjobb az egészben hogy a mai napig fogalmam sincs hogy hol lehet megrendelni, és mennyibe is kerül pontosan mert sehol nincs egyértelműen leírva,hogy FIZETNI kell érte. De ha nagyon nagyon béna lennék és tényleg nem vettem volna észre, szerintem akkor is iszonyatos szemétség, hogy évi 84000 Huf-nál 1 gomb megnyomása (beállítás) ilyen drága.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amc 2008.03.05. 12:01:07

T-szar
T-szar
T-szar...

guga 2008.03.05. 12:01:07

A bejegyzést jellemző kulcsszavak (vesszővel elválasztva, 3-6 db)

nikii 2008.03.05. 12:01:18

Ki a faszom megy a Tré-Online-hoz internetért?

- Te vadász, duplán-e szopni jársz ide?

guga 2008.03.05. 12:02:21

betéptél, guga

kilépés

beállításaim (teljes)

privát üzenetek

bumbi 2008.03.05. 12:10:05

6.-e ? hívd át az informatikus havert és heckeljétek meg a rendszert, vagy használd a szomszéd wifijét az igyen van!

tüpptürüpp 2008.03.05. 12:13:44

így jár az, aki nem zrt-vel szerződik.

Ms. Sophie 2008.03.05. 12:17:30

Én pont ma megyek valami közeli T-pont rémségbe netért és kábeltv-ért... fel vagyok vértezve és készülve. Lehet, hogy holnap én is írok egy szaftosat a Homárra...

tüpptürüpp 2008.03.05. 12:18:25

hajrá sophie! készítjük az üreges kiflit a tunkolásra!

volga 2008.03.05. 12:18:45

Én ezt nem értem. Nekem pont ugyan ilyenem van, mint amit Te megrendeltél, és nekem csak kihozták, beüzemelték, és csókolom. Nem kellett semmit fizetni. A wifi-t meg én állítottam be magamnak. Nem kell hozzá túl sok agy, a haszn.utasításban minden le van írva.

Ms. Sophie 2008.03.05. 12:24:23

Köszi remete bácsi, én amúgy is a naiv ügyfél prototípusa vagyok, a tegnapi sky tányér szerelője is megpróbált lehúzni, de ott elég velősen megmondtam, mit hova számoljon... első alkalommal nem hozott magával felszerelést meg valami póznát a tányérnak, így vissza kellett jönnie, de az elsőt is ki akarta fizettetni... na szép...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.03.05. 12:25:27

A mobil internet miatt kell a Tcsoportnak is belenyúlnia a zsebébe, mert Kóka úgy hosszabbította meg a koncessziós szerződést, ha 20 milliárdot költenek két év alatt fejlesztésre. Ezért aztán mindenhol lecsípnek egy kicsit. Sok kicsiből lesz a milliárd

betépett felhasználó 2008.03.05. 12:36:23

nem kell parazni
wifis routert megvenni, rakotni , hasznalni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.05. 12:40:06

na, ezért (is) jó nőnek lenni. Nem ciki, hanem alaphelyzet, hogy béna vagy hozzá, ezért a kedves ismerős-barát-rokon társaságból valaki mindig átjön, hogy beállítsa (természetesen csakis a router befelé állítgatásáról beszélek). Pusztuljon a feminizmus!

A női lét hátrányait pedig a vécézős postban azt hiszem kellőképpen kiveséztük :)

úrilány 2008.03.05. 12:54:38

jujj, mánehogymá!
istenien hangzatos egy cím;)

daat 2008.03.05. 12:57:53

Én most nem értem! Most kaptál wifis routert vagy sem? Egyszer azt írod,hogy igen, utána meg hogy kábelezni kell... valaki világosítson már fel plíz!

anarch 2008.03.05. 12:58:44

Nem értem, nem adják meg az admin jelszót az eszközükhöz?

daat 2008.03.05. 13:11:54

Valóban utálatos a T csoport, de ha az ügyfél béna, akkor kicsit kevésbé hangzatos cím is megtenné. Pl. Lúzer ügyfél a T-csoportnál..
Tényleg az a problémád,hogy nem állt neki senki konfolgatni a wifidet ingyen? Nekik a net szolgáltatása a feladatuk, nem az informatikai oktatás.. Autót vezetni sem a kereskedő tanít meg... users manual, oszt hajrá!

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.05. 13:22:16

Matávval cuccot ajtó mellett letetet, ismerőssel WiFi-t beállíttat, ennyi. Ha meg nem adnak hozzá admin pwd-t, akkor húzzanak a rákba, más is szolgáltat ADSL-t.

elwood 2008.03.05. 13:25:41

Nekem nem jön le több mint hogy adnak dobozt:


"A szolgáltatáscsomag részét képező digitális elosztó vezeték nélküli hálózati kapcsolat (WiFi) létrehozására is alkalmas, így Ön - arra alkalmas számítógépével - vezetékes összeköttetés nélkül csatlakozhat az Internetre."

Ha van doboz akkor RTFM.

tociló 2008.03.05. 13:36:07

Magyar Posta > Matáv > Axelero > T-fos
Az átváltozóművész variációja egy témára. Ami nem változik: a szolgáltatás színvonala, az stabilan 0-hoz konvergál.

=Ford Prefect= 2008.03.05. 13:52:25

Rékuc:

Györörűek a képeid, gratula!

Bocs az off-ért...

68nyara 2008.03.05. 14:12:49

Bocs, de miért is kellett volna a TE gépeden konfigolgatnia a wifi routert? Mert a nélkül ugyan bajos a dolog, kaptál egy db routert ami rendben is van, sehol nem ígérték, hogy a lakás összes gépén ingyen be is állítgatják a wifit. A router jelszava az alapértelmezett, a kézikönyv nálad, beállítás te feladatod. Azért nem vállalja el senki alapból, mert kiszámíthatatlan, a gépek függvényében, hogy menniy szopás lesz vele.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.05. 14:27:27

Szerintem ugorj neki a "gateway"-nek és állítsd be. Kb 5 perc alatt megvan, ha tudod az előfizetési adataidat. Nem nagy ügy.

úrilány 2008.03.05. 14:39:47

"na, ezért (is) jó nőnek lenni. Nem ciki, hanem alaphelyzet, hogy béna vagy hozzá"

hát Rékuc, szerintem beszélj csak a saját nevedben... nem minden nőnél alaphelyzet, hogy a műszaki dolgokhoz béna...

volga 2008.03.05. 14:43:32

Pontosan! Volga is lány, mégis beállította magának a wifit! :))))

dzsugasvili 2008.03.05. 14:46:45

A T-online tényleg ocsmadék, egyetlen előnye, hogy vidéken sok helyen ő a szélessáv. Szegeden pl. választhatod ezt, vagy az Invitelt. De kábeles net esetén már nem is választhatsz. ÚGyhogy könnyen beszél aki pesti. De máshol nem olyan sok a lehetőség.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.05. 14:48:49

úrilány: de igen, a pasiknál ez az alapvélemény ránk nézve. Előnyök és hátrányok mint mondtam :)

=Ford Prefect=
köszönöm!! :)

chin0 · http://www.palotanegyed.hu/h1 2008.03.05. 14:50:28

adnak hozza psw-od, olyannyira, hogy ra van ragasztva a hgw-re. ez tipikusan nem homar tema, ugyanis jelen esetben itt az ugyfel a nyomi, a t-csoport pedig nem mulasztott. (nekem is t-home csomagom van, nemreg szereltek, el is mondta a szerelo, hogy mikent kell hasznalni es konfigolni a wifit, sot, megmutatta, hogy ra is van ragasztva a wpa cucc a hgw-re)

szajberpiraty 2008.03.05. 14:52:23

Vettél volna inkább tömbjegyet!

petne3 (törölt) 2008.03.05. 15:06:16

Ahogy korábban is írták páran, itt a T csoport egyáltalán nem mulasztott, mivel nem kötelessége, hogy az összes gépeden beállítsa a WLAN kapcsolatot. Nekik csak az a dolguk, hogy a vonalat bekösse és működjön rajta a VOIP telefon és a net. Kap az előfizető egy HGW használati útmutatót, ami alapján be lehet állítani a kapcsolatot, ha esetleg nem ért hozzá ilyenkor lehet igénybe venni a Szuperszervíz szolgáltatását, ezért is ajánlották. Nincs ezzel semmi probléma, csak megint bolhából csinál elefántot az Index. :)

Sokorai_Atala 2008.03.05. 15:44:28

A T-csoport minden hívást rögzít, és erre fel is hívják a figyelmet. Hívd fel őket ismét, hivatkozz a rögzített beszélgetésre, és a tájékoztatás elmulasztása miatt kérd, a díjtalan beszerlést és jelezd, hogy ezt e-mailben is elküldöd nekik.Én egyszer ugyanezzel a módszerrel,visszautaltattam jó csak 3.600 Ft-ot. Valamiről nem tájékoztattak, hogy még fizetni kell ezért.

raven_seldon 2008.03.05. 15:48:19

Jackyll, jackyll... Te szopni írsz a homárra...

Bezmag 2008.03.05. 15:53:07

@LALL,

Keress meg, és elintézem ingyen, minden problémázás nélkül.

A T-csoport

Starlark 2008.03.05. 15:53:27

Rékuc: lány létemre magam állítottam be otthon a wifi hálózatot, ehhez nem kell csökött kromoszóma :)
A szolgáltatóval meg sosem állítattnám be, azért a saját otthoni hálózatomhoz másnak ne legyen már köze :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.05. 16:03:22

hát a szolgáltatóval én sem (nálunk a nyomornet nevű társaság szolgáltat, valamiért Monornetnek próbálják álcázni magukat, de mi elpfizetők azonnal átlátunk a szitán), akkor már tényleg inkább én magam :D

tavaly nyáron a szokásosnál is többet vacakolt a net, egyik alkalommal kijött a 'szerelő', ránézett a modemre, széttárta a karját, azt mondta: 'passz' és elment :D viccen kívül ennyi volt a 'szervíz'.
Úgyhogy a tések inkább örüljenek annak, amijük van.

daat 2008.03.05. 16:15:48

Sokorai_Atala: Ingyen beszerelték, tehát amiatt felesleges reklamálnia! :) A felvételen tuti nem lesz olyan,hogy ingyen konfigot is ígértek neki!

passu 2008.03.05. 16:46:38

A nyomornetet is megvették, már csak két vonalas telefonszolgáltató van.

Kemira 2008.03.05. 16:52:35

nekem is ilyenem van, tavaly még ingyen segített a telefonos üf beállítani a wifit,
viszont majd akkor lepődsz meg igazán ha ezt a fantasztikus voip telefont akarod használni, nálunk 24 órából 20-ban nem működik, ha meg működik akkor is kb. a 60-as évek szintjét hozza - recseg, zörög, megszakad a vonal, iszonyat halk, etc.
sok sikert hozzá:S

Emiceha 2008.03.05. 16:53:39

Különben meg mindek az a hülye internet? Csak dől a vírus meg a pornó meg a bomba.

laller737 2008.03.05. 18:03:51

Hi

Én irtam, azota megcsináltam , szerintem csak le akartak huzni, ennyi.

Vagy a T-com, vagy a srác. Gondolom megcsinálta volna jattért, de elhajtottam. Csak durva ,hogy teljesen hulyenek neznek.

Ez a cucc amugy, egyébként nem rossz:
www.t-online.hu/attached/20060925hgw_vegleges.pdf

Lall

laller737 2008.03.05. 18:07:03

Amugy meg azzal riogatott , hogy az csak akkor fog mukodni ha én külön megrendeltem volna a "Wifi szolgáltatást", tény hogy erre elég bambán néztem.

Ha azt mondja hogy ok, az én munkámnak vége ,itt a kézikönyv és állítsd be magadnak akkor tiszta minden. De hulyitsen tcom szuperszervizzel.

Jegkoko 2008.03.05. 18:50:53

Annó én is azt mondtam, hogy t-onlinet soha. Próbáltam szerződni az interwarevel, 8 megabites adsl re 7900 ft ért. El is ment az igényem amit a t-com visszadobott mert nem ellátott területen vagyok. Ebbe az a szomorú, hogy nekem kellett elintézni a t comnál, hogy mégis legyen nálam adsl. Aztán hívom az interwaret, hogy mi van, ott meg mondják, kössek uj szerződést 9600 ft ért. Nah mondom akor köszönöm szépen de nem kérem. Január közepe óta megy a net tökéletesen egy perc kimaradás nem volt vele. Ráadásul még egy próbahónapot is kaptam, a modem meg 1ft ért az enyém lett, a másik helyen az is vmi 5 ezerbe került volna.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2008.03.05. 22:45:14

en ugy vagyok vele, hogy nem kotelezo szamitogep mindenkinek, jogsit se pofara adjak hanem torni kell magad erte valamennyire, ha nem tudod magadnak beallitani a wifit akkor fizess erte ahogy buszjegyert taxiert fizetsz ha utaznod kell, csak sajna magyar tobbseg olyan , hogy ingyer , a csillagokat is az egrol! ;)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2008.03.05. 22:46:23

ettol fuggetlenul szvsz 10 emberbol 8 ember mar tudja hogy T-csoport az egy horror ;)

storage 2008.03.05. 22:59:52

Aki nem ért az autókhoz, fizet az autószervíznek
Aki nem ért a tv-khez fizet a tv szerviznek
Aki nem ért a mosógépekhez fizet a mosógépszerviznek
Aki nem ért a számítógéhez fizet a szuperszerviznek

nem látok hibát...
csak még 1 felesleges postot...

és nem bántásból írom, de aki nem tudja a fent mellékelt leírás alapján beállítani az vajon sikeres ember-e?

Agicer 2008.03.06. 00:08:41

talán off, de kicsit ide tartozik.
több mint 10 éve van ilyen olyan internetem 90%-ban sajnos matavnet/axelero/t-online (eleinte nem volt más). Első ADSL csomag: anno nem tudom mikor, kaptam hozzá egy siemens modemet+szürő (méretes jószágok voltak) 2007 karácsonyán balga módon áramtalanítottam (addig csak az áramszolgáltató tette néha-néha 1-2 órára, ha kicsit jobban fújt a szél... igen légvezeték és légkábel van errefelé) Mikor visszakapcsolnám, akkor se kép se hang. Ez nem is lenne probléma, mert vagy 3-4 évet lehúzott hiba nélkül, és vagy 2x le is esett takaritások alkalmával. Mivel egyéb elfoglaltságom volt, az asszonyt küldtem el venni egy új modemet. Kezébe nyomtam a régit, és mondtam, hogy ha ott van ahol adják a modemet (T-pont, csakhogy nehogy véletlenül valami kínai vackot adjanak, megjegyzem azt adtak), hívjanak fel ha valami nem tiszta. 2x hívtak... megbeszéltük. A második hívásnál direkt rákérdeztem, hogy mintha a központban valamit át kellene állítani mert egy ismerösömtől olyat hallottam, hogy ezeket a fajta modemeket bizony át kell (portokat átprogramozni vagy mi). Nem, nyugodjak meg, ezek újak, nem kell semmit állítani, menni fog... Meglepő módon nem müködött. Most már én mentem be a T-pontba, mert szemléltetnem kellett , hogy mit szeretnék. A lényeg az, hogy a szervizesek néztek bután, telefonáltak jobbra balra, mire kiderült, hogy nekem volt igazam, tényleg át kellene programozni azokat a portokat... Ez este 6-7 között lehetett, nem reménykedtem, hogy még aznap meglesz, de sikerült nekik. Itt jön a kapcsolódási pont: akkor a szuperszervizt hívták tanácsért(nem én hanem a szervizesek)! Aggódtam is egy kicsit, hogy esetleg mivel az adsl számfüggő, esetleg a telefon vagy az internetszámlámhoz hozzácsapják a "hibaelhárítás" díját. De szerencsére ez nem történt meg. Ja és tudom sikeres ember nem lehetek, ha T betüs valamely szolgáltatásom.

Bezmag 2008.03.06. 00:30:28

Nos, ha valakinek problémája van a T-Csoporttal, internet szolgáltatással, irjon nekem az itt regisztrált cimemre, és megoldjuk.

A post tényleg gáz főleg a címe, ősigénytelenség... Sztem egy AJÁNDÉK WLAN HWG-t bekonfigolni nem akkora nagy dráma, hogy ennyit érne. A sikeres ember onnan ismerszik meg:

1., tudja mit akar, mi a célja,
2., tudja, hogy jut el oda, milyen infókra van szükség. Ez adott volt.
3., van akaratereje, türelme, kitartása, hogy tegyen érte.

Sírni könnyü. Tenni vmit nehéz....

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.03.06. 03:18:32

úrilány: "hát Rékuc, szerintem beszélj csak a saját nevedben... nem minden nőnél alaphelyzet, hogy a műszaki dolgokhoz béna..."

Pontosan. BlueBunny is úgy beállította a wifirúterét, mint egy angyal.
Alap, hogy a falat is én ütvefúrtam ki, tiplit begipsz, polcot fel.

A férfi helye meg a konyhában van. Elég jól szokott főzni a fajtájuk. De ha műszaki dolgokhoz nyúlnak, a kezükre csapok: még elbarmolják nekem, aztán javíthatom...

SH4RK 2008.03.06. 09:05:32

Tréonlány, gratulálok...
Én mostanában annyit szívok vele: logout.hu/bejegyzes/shark300/speedtouch_es_minden_all/hsz_1-50.html

daat 2008.03.06. 10:41:30

levys: Én továbbra sem értem mi a bajod. A szerelőre/T-re tartozó dolgot megcsinálta. Ami wifivel való vacakolás nem az ő dolga, ha azt akarod,hogy megcsinálja, fizess. Hivatalosan v. nem hivatalosan te dolgod. Bénáztál,jó szokás szerint azt hitted minden ingyé van és amikor azt mondták, nem, akkor mindenki hibás csak te nem. Grat.
Van olyan hogy az user normális és megcsinál az ember neki olyat is ingyen ami másnak fizetős, de te nem ez az user vagy, sőt..

SBSP 2008.03.06. 11:43:55

teljes mértékben egyet értek keyboarddal..ha veszel egy gáztűzhelyet, amit szakemberrel kell beszereltetni, az nem fogja megfőzni helyetted az első ebédet rajta..

Gera 2008.03.06. 13:57:41

Furcsállom, hogy a Homár még nem kapott levelet egy ügyvédtől, amiben udvariasan megkérik, hogy írja át a címet úgy, hogy ne szerepeljen benne együtt a T és a szervezett bűnözés :))

Tajparaszt 2008.03.06. 16:30:02

T-oniline?
GRATULÁLOK? MONDHATOM:):):):)

MandyEarth 2008.03.06. 19:26:35

Óvakodjatok a T-Home Dualtól és a Voip telefontól!

Nálam már 2 hónapja keresik a hibát és nem képesek kijavítani (Home Gateway van, vagy telefon van, vagy internet, a kettő együtt tetű lassú, vagy érthetetlen a vonal)!!!!!!
Kb. hetente jönnek "szerelni" nálam vmit, ami abból áll, hogy jön egy szerelő, és telefonon beszél egy másik szerelővel a közpotból, hogy valami "letöltések" rámenjenek a modemre. Miközben telefonon beszélgetnek a szerelők egymással, várják, hogy villogjon a modemen a led...
...javulás persze soha semmi, csak addig az 1-2 óráig nincs internetem, sem telefonom. Egyszer már másik modemet is kihoztak, de azzal sem lett jobb a helyzet.
Ma azt mondta a szerelő a (mobil)telefonban, hogy azért nincs 5 napja telefonom, mert "földkábelt cseréltek", hátha úgy jobb lesz a vonal minősége és akkor menni fog együtt a kettő. Jó, mi? Már 4 hónapja rámsózták ezt a sz@r csomagot és csak most kezdtek káblet cserélni, hogy működjön is a szolgáltatás?

Tudom gáz, hogy T-Onlájn -nál vagyok, de ha hiszitek, ha nem, Debrecen belvárosában ebben az árkategóriában/szolgáltatással (1mbit korlátlan, Favorit díjcsomaggal) nincs más szolgáltató... vagy a belépési/modem díj horribilis... így hát most szopok rendesen.

Az ügyvédemmel most irattam nekik egy "felszólítást", hogy kötbér nélkül tegyenek vissza analóg telefonra és sima ADSL-re, mert ez nem az a szolgáltatás amire szerződtem. (vagy telefon van, vagy internet)
...kíváncsi vagyok mi lesz...

kocsit007 2008.03.25. 15:02:24

Úgy látom nemcsak nekem van problémám a rózsaszín szolgáltatóval. A t-online és t-home miatt már vörös köd öntötte el agyamat.
A hosszú történet röviden. Mikor a T-home tesztelése 2006 októberében idult megkerestek rész kívánok-e venni benne. Hát persze ingyen van. Na ettől az időszaktól sem az internet nem ment sem a t-home. Nem baj helyrehozzák, de közben azért bepróbálkoztak azzal "ha előfizekek jó lesz, ha nem nem".
Nem ejtettek a fejemre és kitartottam amellett, hogy ha jó előfizetek ha nem akkor felejtsenek el.
Lássanak csodát 2007 április 11.n minden jól működött így előfizettem a t-home-ra, és a net csomagot megemeltettem 8 mb/s-ra. Minden jó volt -igaz fizettem is mindkettőért összesen 18.570 ft.-t- egészen 2007 szeptemberig. Ekkortól megjelentek a problémák, akadozott a kapcsolat, lefagyott a t-home, a sebesség lecsökkent 2-3 mb/s ra. Hibabejelentés hegyek, megoldás a szolgáltatótól 0, sőt ez év januárban közölték velem, nem is tudják helyrehozni és két lehetőségem maradt vagy felmondom a szerződést, vagy így használom és fizetek. Ezek után még megjegyezték hogy hiába teszek most már hibabejelentést nem rögzítik és meg sem próbálják helyrehozni mert úgysem tudják. Perzse e-mail és fax hegyek a szolgáltató felé válasz 0.
Én kivárok és ha kell a végsőkig elmegyek, hogy a T-online és T-home a szolgáltatást megfelelő minőségre helyrehozza, vagy a ÁSZF-ben foglaltak szerint 2007 októberétől kötbért követelek tőlük addig az időpontig mig nem működik rendesen.
Csak megjegyzésként:
Ha az elején, mikor internet szolgáltatót kerestem, majd amikor a t-home megkeresett telefonon akkor kellett volna jó messze eldobnom a telefont vagy törött volna el a kezem, hogy ne tudtam volna aláírni a szerződést.
süti beállítások módosítása