Tékozló Homár

A T-online két behajtót küld a kifizetett tartozásra?

2008.03.26. 16:59 | ge | 126 komment
A Homár nőstény tagozata egészen közelről ismeri a követeléskezelés intézményét, így van sejtése arról, hogy szegény Gücül megkérdőjelezett T-Online-os tartozása hogy kerülhetett a kifizetés után egyszerre (azaz egymás után) két faktoráló céghez is. Úgyhogy mi csak annyit szeretnénk mondani: Gücül, sose add fel!
(Update: a poszt után a Homárt hamar megtalálta a T-online egy ügyfél-érdekképviselő menedzsere, szükséges lépéseket, korrigálást, kivizsgálást, kompenzálást emlegetve. Gücül, van remény, várjuk a folytatást.)
Kalandom 2006. január 25-én kezdődött a fent említett céggel. Már akkor vonakodva mentem bele /rózsaszíííín.../, de sajnos nem kínálkozott ennél jobb lehetőség. Előfizetési szerződést kötöttem velük, nagyon kedvesen, mosolygósan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mondták, hogy legkésőbb 3 nap múlva sms-ben értesítenek a belépési kódomról. Mondom nagyszerű, viszlát. Eltelik az első, majd a második és a sokadik három nap, kód sehol. Megjön az első havi számla, ekkor már kissé bepöccentem, hogy még nincs is netem, akkor mit fizessek ki???
Nagy nehezen lerendeződött, nem fizettem és kaptam végre netet. Ezek után, mikor késtem a befizetéssel 5 napot, ami egyébiránt azért történt, mert mindig hó végén küldték a csekket és legtöbbször nem volt rá pénzem, akkor rögtön kikapcsolták és másfél hétig rendszeresen nem volt netem. Ezt természetesen úgy kellett kifizetnem, mintha lett volna. Így leküzdöttük az egy évet, lemondtam az előfizetést az első adandó alkalommal, 2007 február 1-jével, jól megmondtam nekik, hogy mennyire nem voltam elégedett /ezeket inkább el sem mesélem, rendszerhiba, modemcsere, területi problémák... persze minden idő kifizetve/. Itt megjegyzem, hogy tartozást nem mutatott a rendszer, ha mutatott volna, akkor nem engedték volna lemondani az eddigi szerződésemet. Direkt rákérdeztem.

Így, hogy ilyen könnyedén búcsút mondtunk egymásnak, nem sokkal rá megérkezett az első felszólítás, hogy tartozásom van. Ezen azért elgondolkodtam. Az 5 napos késésem után minden hónapban lekapcsoltak a netről, búcsúzáskor megkérdeztem. Akkor hogy lehet tartozásom?! Bementem, megkérdeztem, mondtak egy 2006 nyári tartozást. Ezalatt az idő alatt kétszer költöztem sajnos, igazamat így nem tudtam bizonyítani. Be lett fizetve egy 9449 Ft-os csekk Dr. Fodornak. Gondoltam letudva.

Majd megérkezett egy másik behajtó cégtől is a követelés, a Bross Holding Zrt-től. Bementem a T-pont-ba, hogyan is lehetséges ez, erre ők természetesen nem kompetensek, a T-online-nak nincs külön irodája ahova bemehetnék, felelőssel nem tudok beszélni. Kezembe nyomtak egy telefont, amin nem tudtak kapcsolatot létesíteni a "központtal" rendszerhiba miatt 40 percig. Mikor végül sikerült kapcsolniuk, akkor természetesen nem tudnak tenni semmit, olyan kizárva, hogy ők két cégnek is kiadják a papírt, ahhoz nagyon komoly rendszerhiba kell. Ekkor felhívtam a figyelmét arra az igazán lényegtelen tényre, hogy eddig a T-pontból 40 percen keresztül nem tudtuk őket felhívni rendszerhiba miatt. Ezalatt az ügyintézés alatt sajnos nem jutottunk előrébb, nem volt kellő bizonyíték a birtokomban, csak jöttek a telefonok a behajtótól, nagyon kedves stílusban megfenyegettek többször is, hogy hú lesz meg há, ha nem fizetek.

Következő. Kaptam egy ajánlott levelet a Sigma Faktoring Zrt-től, hogy ennyi meg annyi tartozásom van a T-online felé, legyek szíves rendezni. Ezt követően mentem be ismét a T-pontba, mert máshova, ugye jól ki van ez találva, nem mehettem. Kezemben a felszólítás a Bross Holding-tól, másikban a Sigma Zrt-től, harmadikban a már befizetett csekk Dr. Fodornak. Nálam a szerződés és a lemondó nyilatkozat, amit ugye meg sem kaphattam volna, ha egyáltalán van tartozásom.
És akkor nekiálltam megmagyarázni az ügyintézőnek, hogy mi is ez a hercehurca, kezemben az egyértelmű bizonyítékkal. A 9449Ft-os számla nem lehet tudni kinek ment, mert a büntetést a Sigma Zrt-nek kell befizetni, ahol mit ad Isten pont Fodor az ügyintéző. Tehát nem tudják azt a csekket mire vélni. Ekkor a T-pontos ürge magyarázza nekem, hogy ők mennyire nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni, intézzem az ügyvédekkel. Az ügyvédek meg, hogy intézzem a T-online-nal, akikről tudjuk, hogy voltaképp nem is léteznek. Még mindig csak azt szajkózza nekem, hogy lehetetlen, hogy 2 helyre kiküldjék a tartozást. Hiába lobogtattam a befizetendő csekkeket az orra előtt. Szerinte biztos nem akarják, hogy két helyre is fizessek, biztos úgy van, hogy az egyik eladta a másiknak és csak egy helyre kell. Jó. És akkor melyikre. Azt nem tudja, beszéljem meg velük, ő /T cég/ nem felelős ezért. Akkor ki a felelős?

Hogyan lehet az, hogy büntetlenül űzik a kishalakat addig, amíg minden helyre be nem fizeti az x összegeket csak azért, hogy végre hagyják már békén? MIÉRT???
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bZoli05 2008.03.26. 19:52:40

Tényleg nehéz volt követni, de a 2006 nyári tartozás, ha a T-Online nem követelte korábban, akkor már rég elévült. (EHT 143.§. (2))
Másik, hogy 5 napos tartozás miatt nem kapcsolhatja/korlátozhatja a szolgáltatást a szolgáltató. (EHT 137.§. (1)(c))
Az ÁSZF-re szoktak hivatkozni, hogy abban más van, csakhogy az ÁSZF nem térhet el a törvénytől. (EHT 127.§. (3))

Bezmag 2008.03.26. 20:01:33

Kücül, Fairy Girl,

keress meg engem PLS.. Kedves Gábris Eszter, méled jött.

mqqq 2008.03.26. 20:23:29

Cigiző, ha nincs pénzed, nem rendelsz szolgáltatást vazmegh!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.26. 20:33:12

Nemtom, téonlájnal semmi bajom. Volt egyszer egy homár post vagy komment, és az szerint cselekedtem. Betelefonáltam, hogy le szeretném mondani, mert lassú és drága. Egyből megduplázták 8 megabitre, és olcsóbb is lett:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.03.26. 20:47:03

nyomasek_bobo

huszonegyedik század és csoportos átutalási megbízás? furcsa világban élsz...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.26. 21:07:59

Ittatok már kofolát? Megérne egy postot.

had 2008.03.26. 21:15:32

Évek óta T-online-ozom. Ha kicsit odafigyelek, évente tudok egy ezrest alkudni. Most az eredeti árnak kb. a felénél járok. Már azon spekulálok, hogy lassan ők fognak fizetni, hogy maradjak.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.03.26. 21:16:28

izé, beszedési, nem átutalási

félrebeszélek

Boo 2008.03.26. 21:18:18

Nem tudom más, hogy van vele, de nekem égne a bőr, ha minden hónapban kinyomnák a netem hátralék miatt. Szép csendben váltanék szolgáltatót 1 év múlva.(asztán meg csodáxunk, ha mindenhol hátralékot találnak XD)

mirror75 2008.03.26. 21:39:17

BKV! a kofola az nagggyon király! dicsérő posztot írnak-e ide-e?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.03.26. 21:42:44

mirror, én szívesen írnék egy dícsérő cikket, persze csak ha a szily koléga kiteszi.

traxx 2008.03.26. 23:10:14

Két dolgot tehetsz: 1 minden papirt lefénymásolsz, és mindenkinek elküldöd ajánlottan, +1 kisérőlevél, hogy neked nincs semmi tartozásod.
2: megvárod, míg bíróságra adják, először kapszfizetési meghagyást, ekkor 15 napod van arra, hogy ellentmondással élj.Term beadod az összes papír fénymásolatát. Akkor jön egy tárgyalás, és szépen helyretesz mindent(vagy nem)

fourgee 2008.03.26. 23:21:08

Nekem egy másik híres cégnél túlfizetésem volt, ezért nem fizettem következő alkalommal, amit fenyegetőző levelek segítségével szóvátettek... Aztán valahogy rájöttek, hogy a túlfizetésem fedezi a következő számlát, így pár hét múlva békénhagytak :)
Néha ezek a köcsög cégek és a köcsög munkatársaik elég érdekes dolgokat tudnak művelni. Amióta az Egyesült Királyságban élek, azóta csak pozitív tapasztalataim vannak az ügyfélszolgálatokkal kapcsolatban. Valaki azt mondta hogy azért, mert itt megfizetik őket. Azonban arra senki sem gondol, hogyha egy bunkó alkalmazottnak mondjuk félmilliót fizetnének, az akkor is bunkó maradna. A hozzáállás nem a fizetéstől függ. Ja, nekem az uniós egyezmények miatt nem kellene tb járulékot fizetnem, az apeh mégis küldött csekket, meg fenyegető levelet, hogy behajtót küldenek, ha nem fizetek tb járulékot. Hát, elmehetnek a tetves anyjukba...

fourgee 2008.03.26. 23:22:26

Ja, még annyit, hogy jöjjenek ki utánam, foglaljanak itt le bármit, mert otthon már nincsenek cuccaim :D

emzéperiksz 2008.03.27. 00:12:07

Cigiző · cigi.blog.hu/ 2008.03.26. 18:22:22

És mi lenne, ha addig nyújtózkodna, ameddig a takaró ér, és pl. nem fizetne elő olyasmire, amire nincs pénze.

0xFFFF 2008.03.27. 07:00:14

"szepi77 - te most akkor sikeress emberr vagy? voltál? leszel?
és ha nincs rá pénze, mert a nagy büdös magyar rögvalóság az, hogy nem mindenkinek tart ki a pénz fizetésig, akkor nem lehetne-e esetleg átütemezni a fizetési határidőt?"

Aha....akkor a munkáltatód is átütemezheti a fizetésedet ha éppen likviditási gondjai vannak, te meg vársz lelkesen, mert ez a magyar rögvalóság ? MARHA ! Akinek hó végén gond 5k HUF, az ne internetet vásároljon, hanem állást keressen vadul.

höj! 2008.03.27. 07:31:06

had,

írod: "...évente tudok egy ezrest alkudni." Ezt hogyan kell? L.sz. fejtsd ki!

LightBringer 2008.03.27. 08:22:54

Én simán el tudom képzelni, hogy "5 nap" után kikapcsolták. Az egész story úgy kezdődik, hogy az első havi számlát késve fizette be... Gondolom 1 havi késéssel. Így ez után minden számlát eleve 1 hónappal késve fizetett volna, illetve ahol kikapcsoltak, ott 1 hónap + 5 nap késéssel fizetett volna.

Idézet: "Megjön az első havi számla, ekkor már kissé bepöccentem, hogy még nincs is netem, akkor mit fizessek ki???
Nagy nehezen lerendeződött, nem fizettem és kaptam végre netet."

S0und 2008.03.27. 08:33:17

Lassan 1 éve hogy le lett mondta a Matáv/Axelero/T-online-os adsl-em. Apám intézte, és neki a kedves kis hölgy azt közölte hogy nincs tartozásunk. Majd eltelt 1 hónap és jött egy csekk 7000ft-ről havidíj elmaradás. Bepróbáltam hátha megy még az accountom, és ránéztem a számlázási részre, hogy hátha tényleg megmaradt valami, és ha igen, akkor melyik hónap, mert hát csak érdekelt volna pontosan melyik hónap miatt kellene fizetnem. Persze semmit nem találtam. Fogtam és összetéptem a csekket. Jövő hónapba újra jött az a 7000-es csekk, de ennek is ez lett a sorsa. Én ezt úgy tituláltam, hogy még utoljára bepróbálkoztak. Ugyan nem hívtam fel őket, de ilyenkor mit csinálnának? "Elnézést / Bocsi" és ezzel részükről le van zárva. Az hogy már behajtó cégeknek is kiadják a kamu csekkjeiket elég durvának tartom.

emzéperiksz 2008.03.27. 08:38:00

0xFFFF:
Így van. Kíváncsi vagyok, a többi számlát fizeti-e a barom állatja? Mert az ilyen köcsögök miatt szokott szar lenni a lift, mert a közös ktg-et sem fizetik. Meg drága a fűtés, gáz, víz, villany stb., mert a nemfizetését a fizetőkkel finanszíroztatják meg.

degerely 2008.03.27. 09:02:04

Szerintem meg nem kell acsarkodni.
Az első hónapban nem volt szolgáltatás, evidens, hogy nem fizetett, én sem fizetnék. Az pedig simán benne van a pakliban ezeknél a nagy cégeknél, hogy lerendezte velük ezt a problémát, oké nem kell fizetni, aztán ők megfeletkeztek róla.
Velem is volt már hasonló szituáció, mikor nem tudja a jobb mit csinál a bal és egymásra mutogatnak, engem meg piszkálnak egy elvileg már lerendezett dolog miatt.

elwood 2008.03.27. 09:23:08

Most akkor itten a nemfizető ügyfelek jogaiért kell harcolni ? Jó ha tudja minden felnőtt, hogy az ilyen kétes ügyfelek fogyasztása szépen bele van árazva a jól fizetők közé, tehát mi is fizetünk helyette.


Egyébként elég kockázatos úgy megrendelni fix költségeket, hogy hónap végére stabilan nullázódik a számla. ... míg a takaród ér ...

2008.03.27. 09:26:04

Hm...mondjuk az simán van, hogy küldött csekken 5 nap van a befizetési határidőig, ami azért finoman szólva is kevés. És azonnal jön a felszólító levél plusz díjjal. Ennek mégis mi értelme van?
Én biztos, hogy nem rohangáltam volna semmilyen t-pontba, csak simán faxolgattam volna a szerződés felmondást, meg befizetett csekkekeket az aktuálisan sorban állóknak. Meg ment volna egy email a Fogyasztóvédelemnek is Cc az összes sorbanálló. Idegeskedjenek ők, ha hülyék.

waylander 2008.03.27. 09:28:58

nos, történetesen követeléskezelő vagyok.
behajtó ha úgy tetszik.
nem olvastam végig a kommenteket, lehet hogy amit leírok már elmondta más, akkor bocs.
imádom az ilyen dumákat:
"büntetlenül űzik a kishalakat addig, amíg minden helyre be nem fizeti az x összegeket csak azért, hogy végre hagyják már békén? MIÉRT???"

1.senki nem ŰZI az embereket. pusztán olyan tartozásokat próbálnak beszedni, amit azok elfelejtettek kiegyenlíteni.
2.mi az hogy "amíg minden helyre be nem fizeti?" komolyan gondolja a cikkíró hogy ez így megy? hogy addig fogják zaklatni amíg 2*, 3* ki nem fizeti a tartozást? Ugyan már!
3. amennyiben valóban nincs tartozása: reklamálni kell. nem balfaszul, hanem ésszel. mindkét behajtócégnél. meg a téonlájnnál is. hibák ugyanis mindenhol vannak. lehet hogy benézték. Lehet hogy az egyik cég kezelte az adós tartozását, és mikor nem tudta behajtani, akkor eladták a másiknak, és nem törölték az elsőről. duplikálták véletlenül a rendszerükben. volt a két faktorcégnél az adós? kérte tőlük a jogosultságukat alátámasztó papírokat? mert ha nem, akkor persze lehet sírni hogy "zaklatják a kisembert", csak éppen szart nem ér. Hiba miatt PRÓBÁLJÁK BESZEDNI A PÉNZÜKET. És amíg nem tudják hogy hiba, nem is hagyják abba.
EZEK NEM LERENDEZHETETLEN DOLGOK.
MEG LEHET OLDANI.
A faktorcégek ügyeit összekeverni-mosni ráadásul a T-Online szolgáltatásának hiányosságaival enyhén szólva is csúsztatás és képzavarhoz vezet.
A kikapcsolás gyorsaságát pedig nem hiszem el.
Sőt gyanús az egész cikk hangvételéből az, hogy tartozása is maradt a kedves levélírónak.
Azt pedig fáj befizetni.
Az biztos.

degerely 2008.03.27. 10:00:24

waylander

Ez mind szép és jó, de van olyan, hogy az emberben elszakad a cérna, mert a nagy bürokratikus baszakodás közepedte mindenki a másikra hárítja az ügyintézést, ő meg rohangál ide-oda értelmetlenűl, holott már x ideje rendezett minden tartozást.

Erre jó példa az én esetem a gázművekkel.
6 éve elköltöztem az előző lakásomból, nemrégiben volt valami elintéznivalóm a főgáznál, amikoris kiderült, hogy a régi lakásom gázmérője még mindig az én nevemen van (nem iratta át az új lakó).
Mondja az ügyintéző, hogy menjek az önkormányzathoz ezügyben, ok, mentem, ott közölték, hogy nem tudnak mit csinálni, menjek a gázművekhez, mondom onnan jöttem... Lepasszoltak mindkét helyen, most menjek el az archoz és vegyem rá, hogy irassa át az órát? És, ha nincs kedve? Végülis 6 év kevés volt neki eddig erre.

Slusszpoén, hogy amióta bentvoltam a főgáznál, azóta kapom a számlákat a másik lakásból, szal még valamit elis cseszett az ügyintéző, ahelyett, hogy megoldotta volna a dolgot.

A lényeg az, hogy, ha elkezd nemfizetni a fószer, akkor nyílván engem találnak meg a behajtók és kezdődik a cirkusz, amihez ügye nekem semmi közöm, én nem hibáztam, de én fogok napokat elcseszni a bürokrácia és a szarúl szervezett ezért meg azért.

Magam_a_Mondomét! 2008.03.27. 10:13:45

Ilyen esetek elkerüléséhez van egy alapvető javaslatom: Nem kell kéremszépen késedelembe esni.

waylander 2008.03.27. 10:20:00

Degerely.

igazad van ami a sztoridat illeti.

én pusztán arra kívántam rámutatni, miszerint mennyire divat lett az, amire már a cím is utal:

"két behajtót küld..."

nagyon nagy divat szidni a behajtócégeket, holott az esetek 99,999999%-ában a helyzet az, hogy az adós NEM fizetett. Pénz, szolgáltatást, árut kapott, amit NEM FIZETETT KI.

Ezzel kezdődik minden, és ezt hajlamosak elfelejteni az emberek.
Kapni tök jó, az akkori bürokráciát nem szokás szidni.
Minden akkor kezd szar lenni, amikor a kapott dolgokat vissza kell adni. Akkor már nem annyi az annyi, nem jogos a jogos, még akkor sem, ha látjuk a saját aláírásunkat a papíron. Akkor már tetű a bank, aki szívja a vérünket, meg ótvar a szolgáltatás amit adott esetben évekig vettünk igénybe.
az meg azt gondolom kimondottan abszurd, hogy amennyiben az eredeti jogosult nem tudja visszaszerezni a pénzét, ezért megbíz egy céget aki erre szakosodott, akkor már minden egyes kísérlet arra hogy "kérjük vissza a pénzt" - ZAKLATÁS, és akkor aztán tényleg menjenek az anyjukba, "én fizettem volna, de ezeknek".....
" mindig rendesen fizettem, aztán kimaradt 2 hónap, és rámküldik ezeket a ..."

tudnék mesélni.

isti77 2008.03.27. 10:21:14

"Ezek után, mikor késtem a befizetéssel 5 napot, ami egyébiránt azért történt, mert mindig hó végén küldték a csekket..."

Ezt az érvelést én soha nem értettem. Nem mindegy, mikor küldik a csekket??? (Mármint azt a csekket, amire számítanod kell).
Ha csak hó végén küldik, akkor értelemszerűen még nálad van a pénz, amit erre kell szánnod, hiszen még nem fizetted be. Ha nincs, akkor te vagy a hülye, mert nem tudod beosztani, mindig annyit szórsz el másra, amennyi van.
Erről miért a szolgáltató tehet?

szepi79 2008.03.27. 10:37:02

blr:
"az is automatikus, hogy a lemondott szolgáltatás után egy évvel 10 havi díjról kaptam felszólító levelet (olyan címen használt szolgáltatásról, ahonnan a vonalat elköltöztettem), amit aztán eladtak egy behajtónak?"

ja. a behajtás is automatikus. a lemondás nem, itt lehetett a hiba. valszeg az ügyet intéző kolléga nem figyelt eléggé. vagy (az akkor még) szokásos kommunikációs difi volt a Tékom és a Téonlány között. mert akármennyire is az volt mindenki meggyőződése, hogy egy nagy cég az egész (mára már lehet, hogy az), azért ez nagyon nem volt így. (sőt, az ügyfeleknél jobban vagy csak kicsit kevésbbé utáltuk a Tkomosokat, meg szerintem ők is így votlak velünk).

Szerintem az történhetett az ügyedben, hogy a KOM nem szólt az ONLINE-nak, hogy itten vonalköltözés volt. A DSL számlázása maradt, a vonal meg kiesett alóla, láttam pár ilyet. És amikor már behajtóhoz került az ügy, akkor lecsekkolták, hogy biztos jó-e a címed, javították a régit az ONLÁNYnál is. Viszont mivel az ilyen előfordul, erre fel vannak készülve az ügyintézők (mi fel voltunk), ezért nem is akadékoskodtak sokat. szerintem. legalábbis ennyi infóból erre tudtam következtetni.


Fairy Girl: amikor még ott voltam, úgy történt a számlázás, hogy havi 2x ment ki számla ügyfeleknek (mármint 2 részre voltak osztva az ügyfelek,) hónap első felében megkapta a számlát az ügyfélkör fele, második részében meg a másik fele, ezzel is próbálták kicsit jobban elosztani a terhelést. Tippem szerint te átkerülhettél a "második fél"-ből az "első fél"-be. de egyébként nem gáz, ha kicsit késve fizetsz. persze nem jó késve élni, de 1-2 hét késésnél nem kapcsolnak ki semmit.

nem várt fordulat 2008.03.27. 10:40:08

nem értelek titeket. ha nem fizetek be valamit, ezután jön a bünti, azért nem sírok. de ha a büntit befizettem, amiben benne van az elmaradt díj, és a büntetés is, utána már egálban vagyunk, tehát igenis hadd verjem a nyálam...

egyébként 5 nap után biztosan nem kapcsolják ki...

nem várt fordulat 2008.03.27. 10:48:09

egyébként a t csoport tényleg köcsög. albérlőim voltak, és nem fizették be rendesen a csekkeket. emiatt felmondták a telefon szerződést, és ez mondjuk ápr. 15. dátummal meg is szünt. azért még az áprilisi és májusi internetet kiszámlázták. aztán írtam nekik egy levelet, hogy hogyan van az, hogy internet csak akkor van, ha veszek hozzá telefonvonalat (ez még anno volt) ami önmagában is árukapcsolás, de ha lemondják a telefonomat, ami feltétele az internetnek, akkor az nem szűnik meg? sűrű bocsánatokat kértek.

szepi79 2008.03.27. 10:49:17

Lightbringer:
"Én simán el tudom képzelni, hogy "5 nap" után kikapcsolták. Az egész story úgy kezdődik, hogy az első havi számlát késve fizette be... Gondolom 1 havi késéssel. Így ez után minden számlát eleve 1 hónappal késve fizetett volna, illetve ahol kikapcsoltak, ott 1 hónap + 5 nap késéssel fizetett volna."

ez egyszer (!) megtörténhet. utána viszont, ha kikapcsolnak, és nem fizeted vissza a teljes összeget, akkor addig nincs net. és akkor itt megint újra indul az a másfél-két hónap, ami a számla LEJÁRTA után indul. vagyis nem kapcsolhatják ki minden hónapban.

degerely:
"Szerintem meg nem kell acsarkodni.
Az első hónapban nem volt szolgáltatás, evidens, hogy nem fizetett, én sem fizetnék. Az pedig simán benne van a pakliban ezeknél a nagy cégeknél, hogy lerendezte velük ezt a problémát, oké nem kell fizetni, aztán ők megfeletkeztek róla."

hát... erről nehéz megfeledkezni. a T rendszerében ugyanis anno kb. 3 vagy 4 kattintás volt az első számlázás dátumát átállítani. egy ügyet meg 40-60mp adminisztrálni (ezt gyakran a beszélgetés közben teszik meg az ügyintézők), simán belefér az pár katt.

de azért adok egy tanácsot ilyen "megfeledkezős" esetekre. ha az elején az ügyfélszolgálatos nevét nem értetted, nyugodtan kérdezd meg mégegyszer, és írd le papírra, plusszban azt is, mikor beszéltél vele (dátum+idő). ez alapján a beszélgetést vissza tudják keresni, mivel mindent felvesznek (az más kérdés, hogy leginkább azért veszi fel a T, hogy a saját hátát fedezze.) és akkor egyből kiderül, ki értett félre/felejtett el valamit.

szepi79 2008.03.27. 10:50:54

karacsi_maci: lásd kettővel előző postomat. komm. difi a két T között.

nem várt fordulat 2008.03.27. 11:11:03

szepi79: igen, értem én, csak baromira nem érdekel. ne én szívjak azért, mert nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal.

Coccinella Septempunctata (törölt) 2008.03.27. 11:35:58

Behajtó cégeknek levelet írni, csatolva a megszüntetett szerződést (van-e benne olyan kitétel, hogy "feleknek más egyéb tartozásuk nincs egymással a jövőben"?) hogy egyéb tartozásod nem volt pink cég felé a szerződés megszüntetésének időpontjában, amennyiben a saját adatbázis hibáik miatt a továbbiakban zaklatni merészelnek, jogi útra tereled az ügyet. A saját adatbázis problémáikkal kapcsolatban, hogy ki milyen tartozást vett meg, adott el, legyenek szívesek a továbbiakban az ügyet egymás között lebokszolni.

NorbArt 2008.03.27. 12:29:05

Most kérek már előre elnézést !

Kifejtés:
Egy talicska afrikai piros seggű pávián bassza meg az egész T kollektívát végbélen keresztül.

Én potom 48 gurigát fizetek részletekben a Bross holdingol keresztül a T bagázsnak! S mindezt azért mint a történetben is, a T kollektívával NEM ! lehet beszélni. Se telefon, se mail, irda meg nincsen...
Én költés miatt szerettem volna lemondani a netet, s mikor megvan az új hely természetesen visszakötettem. De nem, kiszámla a 32 guriga szerződésbontsi díj, plusz két hónap. A slussz poén hogy bejelentettem hogy az adott címről elköltözök, értelem szerűen MÁR NEMLAKOK OTT !!! Erre hova küldtek hatszáz felszólítást? Hát igen, a régi címre. Ezeknek nincsen agyuk, vagy csak teljesen hülyék? Már kezdem azt hinni hogy a T kitalál egy számot amivel tartozol, majd gyorsan eladja egy követelésbehajtónak. Utánna mehetsz a sóhívatalba, mivel a telefonokat is kikapcsolják... Új lakhejemen sajna csak T faszkalap szolgáltat így a büdős életbe nem lesz netem otthon, pedig jó lenne...
Jókivánságom hogy az egész jól szervezett T apjafasza bassza telibe az anyját a hóvirágos ravatalon...
U.I.:
miért jó a T nek ha én mint egy számtech. kisker egyik oszlopos tagja bárki is jön be hozzánk és kérdezi hogy mlyen netet válasszon én azt mondom hogy bármit csak a T parasztokat kerülje el???
Lehet már oly sokan megszívták hogy a maradék kevés ügyél lehúzásából él ez a mocskos cég?

NorbArt 2008.03.27. 12:56:07

Amúgy 3 hónap után kapcsolják ki ha nem fizetsz...
Nekem volt hogy csekk kimaradt, utánna meg rendesen fizettem, de nem ám görgetik vagy jóváírják a bejött pénzt. A májusi számla a májusi, nem levonandó a júniusi befizetésből...
Ja kikapcsolták ezért az internetet is, igaz az elmardt csekk kábelTV re szólt.

Tanácsom: messze messze kerüljétek őket.

Csak azt tudnám hogy minőségellenőrzés címén mint előfizető próbálnának elintézni valamit a salyát lapattant cégüknél ami egy telefonkészülékvásárlásnál bonyolultabb dolog valyon mire jutnának???

U:I
Anyámat 3 hónapi basztatták mikor lemondta a vezetékes telefont.

A T nél nincs konkurencia figyelés, stb???
Nem veszik észre hogy más szolginál nincs előfizetési díj, vagy belépési? Meg amúgy is jobb feltételek...

daat 2008.03.27. 13:02:23

NorbArt 2008.03.27. 12:29:05 Te nem kicsit vagy elszállva magadtól. Azért mert te nem olvasod el az ÁSZF-t amit elfogadsz, komunikálni meg egyszerűen képtelen vagy, nem biztos, hogy más a hibás!
Az ÁSZF-ben le van írva,hogy mi mivel jár.
Telefonon bármikor elérhetőek, email már kicsi problémásabb, de nem lehetetlen!
Megjegyzésként. Ha telefonon is ekkora beképzelt,okoskodó majom vagy, akkor ne csodálkozz,ha szarul jársz! Egy normálisabb, kompromisszumkereső stílus csodákat művel!
Ha a vásárlóidnak is így adod elő,hogy ne a T-hez menjenek, akkor azzal csak azt éred el,hogy téged kerülnek el nagy ívben. Számtech kisker annyi mint égen a csillag...

DaveSlim 2008.03.27. 13:04:15

Miért kell mindenkinek - főleg magánembernek - betojnia és fizetnie???
Magánemberrel kb 30e Ft-ig nem tudnak mit tenni.
Írni kell egy levelet, hogy ez van, te nem fogsz fizetni, behajtani sem tudják (ami mellesleg igaz is) és te lezártnak tekinted. Ajánlott leveleket nem átvenni, sima leveleket kukázni, vagy kibontani és röhögés után kidobni.
Semmit nem tudnak tenni a magánemberrel. Cégnél esetleg be tudnak hajtani tartozást...talán.
Az meg ne tévesszen/ijesszen meg, hogy esetleg ügyvéd ír, ügyvédtől jön papír. Az csak ijesztő, de ő sem fog tenni semmit.
üdv:
Egy tapasztalt tartozó (persze csak oda nem fizettem, ahol nem volt jogos) :)

daat 2008.03.27. 13:04:16

egy m betű kimaradt,ha valaki tudja honnan, akkor képzelje oda :)

daat 2008.03.27. 13:06:17

DaveSlim 2008.03.27. 13:04:15:Ha nem veszed át az ajánlott levelet, azzal nem sokat érsz! x kísérlet után, kézbesítettnek tekintik!

DaveSlim 2008.03.27. 13:11:11

sztem meg Norbart-nak igaza van.
Okos ember kis szolgáltatóhoz megy:
1: Ugyanaz a technika, rendelkezésreállás, hiszen ígyis-úgyis T-Com vonal
2: könnyebb, gyorsabb ügyintézés telefonon, írásban, bárhogy, jobb ügyfélszolgálat, stb.
3: alacsonyabb árak

szepi79 2008.03.27. 13:11:19

karacsi_maci: pont ezt irtam. nem jobb kéz+bal kéz kombináció, mint ahogy azt sokan hiszik. (illetve már lehet igen, 2 éve még nem az volt)

Norbart: miért nem helyeztetted át a telefont+dslt? értem én, hogy nem volt még az új hely, de elég lett volna akkor igényelni az áthelyezést, amikor már megvan. addig meg van olyan opció, hogy szüneteltetés, amikor még mindig van havidij egy része, de a havidijnál kisebb.

"Én költés miatt szerettem volna lemondani a netet, s mikor megvan az új hely természetesen visszakötettem. "

ilyen alapon ha tőled valaki el akar vinni egy hardvert bemondásra, hogy a másik felét majd egyszer kifzeti, akkor te azt odaadod neki?

"Lehet már oly sokan megszívták hogy a maradék kevés ügyél lehúzásából él ez a mocskos cég?"

elég sok ügyfél van. évente kb. másfél-kétszeresére nő az online előfizetők száma, csak nem főleg a netguruk, hanem a mari nénik mennek oda, pont azért, mert a T soakt költ reklámra, ergo sok idős és/vagy hozzá nem annyira értő embernek egyből az jut az eszébe a netről, hogy T.

sokat el lehet mondani a Tről, de hogy szar lenne a marketingje, azt nem.

DaveSlim 2008.03.27. 13:13:06

keyboard: igen, ezt tudom. De tökmindegy, nem? :) Arra akartam utalni, hogy ha úgysem fizet az ember, akkor minek vegye át ezeket a leveleket; ha nincs otthon, minek rohangáljon a postára?
Szóval ha egy számlát nem éreztek jogosnak, akkor ne fizessetek. Ne xarjatok be egy behajtótól, nem tudnak mit csinálni. 5 évig kell kibírni és ha nem reagálsz, akkor elévül a tartozás.

daat 2008.03.27. 13:14:37

DaveSlim 2008.03.27. 13:11:11: Voltam kis szolgáltatónál, ott is ki lehet fogni rosszat :(
Nekem még nem volt bajom a T-vel, ha gond volt, normális stílus mindig segített a probléma megoldásában :)

Szerinted egy kis szolgáltató mit tud kezdeni a T-commal pl. egy sávszél probléma esetén?

daat 2008.03.27. 13:16:10

DaveSlim: Ha nem jogos, akkor franc sem fog izgulni a dolgon. Úgyis ők szívják meg :)
Értettem mire akartál utalni, nem is vitatkoztam vele.

szepi79 2008.03.27. 13:16:57

egyébként félreértés ne essék, én is azt mondom, hogy nethez értő, tapasztalt embernek nem való a T. de bármely más, kis szolgáltató is ugyanolyan keményen behajtotta volna a kötbért NorbArt kollégától.

ugyanis a tkom a netet az ISPknek szintén minimum egy évre adja bérbe. épp ezért az ISP is kénytelen hűségnyilatkozatot kötni az előfizetőkkel, mert ha nem teszi, ő szívja meg, ha esetleg az előfizető lemondja egy évnél hamarabb.

DaveSlim 2008.03.27. 13:17:53

keyboard:
semmit. úgy, ahogy a tonlány sem. mindenki egy vonalon megy, mindenki a t-com hálózatától függ. ha a vonal nem bírja, a tonylány sem fogja megcsináltatni a trékommal, hiszen az a lényeg, hogy egy dslam központban minél több ügyfél legyen. az nem baj, ha a 8-as csomag 4-el megy... lényeg, h akár sok 1 megás legyen, mert sok ügyfél sok pénz.
folyamatos a panasz - itt a homáron is - a tonlány sebességproblémáira.
de ugyanez előfordul kis szolgáltatónál is... csak nem írja meg ide senki, mert nem érdemes kis céget baxtatni... a nagyot kell támadni.

szepi79 2008.03.27. 13:21:40

DaveSlim 2008.03.27. 13:17:53

itt a pont.

daat 2008.03.27. 13:22:31

DaveSlim: Ha a tonlány sebességproblémát 2-3 naponta bejelented, hidd el megunják és javulni fog. Itt nem a 4 megás a vonalam és 3.5 megy csak dologra gondolok! Mivel már egy cég, így van ráhatásuk. A kis cég viszont szerintem a 2. után meg sem próbál a t-commal vesződni.
Ha fizikailag nem megy a dolog, akkor természetesen mind1,hogy ki reklamál, de ha csak beállítás függő..
(kis cégnél 1.2-vel ment a netem és lepattintottak, most ugyanaz a T-nél 6.)

molekula 2008.03.27. 13:46:40

NorbArt 2008.03.27. 12:29:05

"Új lakhejemen sajna csak T faszkalap szolgáltat így a büdős életbe nem lesz netem otthon, pedig jó lenne..."

Nincs vezetékes telefon?
Mert ha van, azon bárki szolgáltathat.

DaveSlim 2008.03.27. 13:53:14

keyboard: oké, talán van ilyen is, amit leírtál. elképzelhető. de szerintem azért az a mérvadó és többség, hogy minél több ügyfél legyen, akár kisebb sávszélen is.

tonlány marketingje nagyon jó és csak emiatt van neki a legtöbb előfizetője.
ekkora ügyfélszám mellett magy számok törvénye alapján és logikusan végiggondolva rengeteg hívásuk lehet, emiatt szinte lehetetlen eljutni élő hanghoz a telefonos ügyfélszolgálatukon keresztül;
nagy ügyfélszám miatt és a fent említett nagy számok törvénye miatt több lehet az adminisztratív hiba; lassabb lehet az ügyintézés, no és nehezebb, hiszen ő egy naaagy multi.
szóval... ha 1, vagy 4 megás net, akkor valami ismeretlen kis cég... ócsóért és jó ügyfélszolgálattal. ez kideríthető az adott cég honlapján.
pl nekem elég szimpatikus az eqnet (eqnet.hu), de ez itt most nem a reklám helye, csak tippként mondom.

na mindegy. remélem egyszer majd jön egy trékom konkurencia, aki lefekteti a trékom mellé a kábeleit... :)

mondik Ur 2008.03.27. 13:55:27

waylander Követeléskezelő Úr:
"EZEK NEM LERENDEZHETETLEN DOLGOK.
MEG LEHET OLDANI."
szerintem is. Én szólok a t online-nak, hogy volna egy lerendezetlen dolog, onnan meg az ő dolguk (kellene legyen) utánajárni, majd visszajelezni sűrű bocsánatkérések közepette, hogy a dolog le lett rendezve.
Nem vagyok én hibajavító, hogy a mások rendszerében lévő hibákat megkeressem, majd orvosoljam is őket. ugye.

petne3 (törölt) 2008.03.27. 14:08:38

Egy kicsit sántít ez a történet, ugyanis kizárt dolog, hogy a befizetési határidő lejárta után pár nap után korlátozták az illetőt, mivel én se szoktam időben befizetni. Idézet az ÁSZF-ből:

"A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető előzetes vagy egyidejő értesítése
mellett az alábbi esetekben korlátozhatja, vagy csökkentheti annak minőségi vagy más
jellemzőit:
a) Amennyiben az előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - de
legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van és az
Előfizető a Szolgáltató részére az esetleges díjtartozás megfizetésének céljából
vagyoni biztosítékot nem adott."

molekula 2008.03.27. 14:10:23

waylander 2008.03.27. 09:28:58

"Lehet hogy az egyik cég kezelte az adós tartozását, és mikor nem tudta behajtani, akkor eladták a másiknak, és nem törölték az elsőről. duplikálták véletlenül a rendszerükben."

Nyilván átadták az eredeti dokumentumokat a 2. cégnek, így most papírok nélkül akarja behajtani az 1. cég.

Gratulálok, komoly cég lehet!

DaveSlim 2008.03.27. 14:16:21

ilyenek a behajtók... :)
a hülyékből élnek meg, akik megijednek. :)
pedig még bénák is...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.27. 14:39:35

@DaveSlim: "Okos ember kis szolgáltatóhoz megy". No, hát ez azért nem ennyire egyértelmű...

Én pl. az EuroCommal szoptam be. Össze-vissza szakadozott állandóan a hálózat, mert szereltek, bővítettek, fejlesztettek, bánomisénmicsináltak a szakemberek, az ügyfélszolgálat meg egy totál hozzá nem értő, néha kissé bicskanyitogató stílusú nőből állt, akitől hiába kérdeztem bármit, akinek hiába mondtam bármit, mert úgysem értette, ő maga választ nem tudott adni, és ha tovább is adta a szakembereknek, akkor sem kaptam rá választ. (Volt vagy féltucat E-mailem, amelyre egyszerűen nem küldtek választ.)

Szóval csak csínyján bármelyik szolgáltatóval!

NorbArt 2008.03.27. 14:48:45

Keyboard...

Okoskodó majom pont hogy valszeg Te vagy, olyan ember lehetsz aki előszerettetel parkol rokesz helyre mert lusta sétálni 2 lépést...
Elolvastam az ÁSZFet stb.
De... Azt ne mond hogy azért várjak egy évet a költözéssel mert van egy 2 éves kötött szerződésem. Betű szerint ám legyen valós, de akkor is mikor kerek perec leírom hogy elköltözöm, akkor hogyan lehet hogy továbbra is csak a régi címre küldik a felszólítást? Megmondom: odaküldik, mert utánna leeht rá hivatkozni hogy mi kiküldtük. Részemről ugye már nem kapok, meg de érdekes a behajtó cég meg tud találni... Ki van ez találva.
Amúgy pedig míg nem ismersz mi alapon írsz rólam bármit is te majom? Végtelenül türelmes vagyok,,, mikor a T banda 3 hónapig sem méltatott válaszra sem szóltam még egy hangos szót sem. Szerintem száljál magadba vagy bujjál a seggébe a T teamnak. Tipikus besimulós seggnyaló másokért élő lehetsz...

szepi79 2008.03.27. 14:53:55

fizikailag a vonal a telefonszolgáltatódhoz tartozik. bármit is "szerelnek", "fejlesztenek", azt a telkó cég teszi, ergo mindegy, melyik cégnél vagy. kivéve mondjuk, ha az autentikáló szervert heggesztik, de attól még nem fog megszakadni a net.

azért írtam idézőjelbe, mert ezek kamu, lerázós dumák. ha tényleg fejlesztés van, akkor az
a, éjjel 2-3 körül szokott történni
b, ha mindenáron napközben kell, akkor arról jó előre kiértesítik a kedves felhasználókat. akár emailben, akár hozzácsapva a havi számlához.

NorbArt 2008.03.27. 14:56:11

DaveSlim,

Hiába minden, nálunk T, és az Enternet is szolgáltat, de sajna az utóbbi is a T onalán, na ezért nem lesz net...
Kieg:
Ha nincsen telefonom két leheőség a netre:
1.)
Telefonszerződés T vel, legolcsóbban 3 - 3.5K.
Utánna net szerződés Enternettel megint 3 K körül.

2.)
Mivel már kapcsolhatják össze hogy telefonnak kell lennie, ezért így is lehet az enternetnél, de akkor nem 3K, hanem 6 - 7K.

DE CSESSZE MEG az Enternet is a T től bérli a vonalat.

Mekkora szerencse hogy egyeduralkodóvá tettük öket mi?

MI EZ HA NEM ÁTBASZÁS?
Ha van telefonod 3K ha nincs akkor 6K körül.

Akkor viszont meg jobban jársz ha kérsz telefont, mert akkor legalább a fele lebeszélhető...

Magyarisztán...

NorbArt 2008.03.27. 15:00:43

szepi79,

Áthelyezés? Lehet.
A szüneteltetés: a havi díj 75%-a. Normális dolog? + Eltelt 1 év és két hónap mire meglett az új hely. +++ A T szolg meg sem próbálta felvenni velem a kapcsolatot, folyamatosan valszeg a régi címre küldözgették a levelet. Pedig írtam átmeneti címet, mailt, telefont. S mindezt a Mammutban lévő T pontban lepecsételték aláírták. S mopndom 3 hónapig basztak válaszolni.
Írtam hogy tisztában vagyok az ÁSZFel bla bla. de méltányoságból kérem mert ELKÖLTÖZTEM !!! De semmi válasz.
Kinyalhatják
Ha valakit nagyon érdekel elküldöm a könyörgőlevelemet amit akkor írtam.

NorbArt 2008.03.27. 15:04:10

molekula,
vezetékes telefont a T-n kívül ki tud még szolgáltatni?

Nincs, és nem is lesz.
Érdekes pannonnál az egész lebeszélhető nem csak a fele legjobb esetben...

NorbArt 2008.03.27. 15:05:52

Öregek idősek miatt terjeszkedik, nos igen. Őket a legkönnyebb átbaszni. Erre külön embert foglakoztatnak. Tipikusan OTP esete, egykalap a T vel ügyfélközpontúság szempontjából. Vidéken meg csak OTP van, öregeknek a BANK szó egyet jelent az OTP vel...

szepi79 2008.03.27. 15:08:58

wow. 14 hónap? akkor meg csak jobban jártál azzal 4x ezer forinttal. sőt, így jártál legjobban. (de egyébként a szüneteltetés meg olyan dolog, hogy szar ügy, de ha úgyse használod, a kötbér meg még van, akkor ez a legjobb általában.)

egyébként mikori ügy? mert azt nem tudom, hogy most hogy mennek a dolgok, de régebben... hát, a Tpontok a mobilosok mekkája volt, talán még Tkomos ügyet is lehetett intézni, de a Tonlányba abszolút nem láttak bele, szinte semmilyen hozzáférésük nem volt semmihez, vagy csak nagyon minimális. 2 éve még úgy volt, hogy semmivel sem voltál előrébb, ha Tpontban adtál le egy doksit, mintha vhonnan faxon beküldöd. Időnként még a "Sőt!" esete is fennforgott.

A méltányosság meg olyan, hogy vagy megadják, vagy nem. Akkor adják meg inkább, ha a T valamely része cseszett el vmit, vagy ha nagyon gázos az ügy, és az előfizető télleg nem tehet semmiről. De kötbéres szerződés felmondása esetén... nem jellemző.

NorbArt 2008.03.27. 15:14:21

Igen, ez még akkor lehetett, mert az mondták elfaxolják, de azon kívül semmit nem tudnak.
Ha a 3 elérhetőség akár egyikén is megkeresnek és mondják nem adják meg akkor igen szüneteltetem mert azzal járok legjobban. De nem.
Szerinted értelems ember ha kap egy ilyen levelet hogy ez és ez a balfácán ügyfél ELKÖLTÖZÖTT ezért ezt meg ezt kéri... AKKOR MIÉRT A RÉGI CÍMRE KÜLDENEK TOVÁBBRA IS BÁRMIT ?????

Én még mindíg azt mondom hogy egy mocskos szarfaszú lehúzós banda az egész...
De én nagyn kicsi vagyok ahhoz hogy bármit is tehetnék...

NorbArt 2008.03.27. 15:18:27

ügyfélérdek képviselő manager?
A T nél?

Hát ez elég szájensz fiksön...
Szerintem azok kizárólag a saját bevételüket képviselik, meg hogy mindenkit lehúzzanak...

Ez olyan mint a nyerőgép a presszóban, kinek nyerő? A játákosnak biztosan nem, max a tulajnak...

NorbArt 2008.03.27. 15:20:47

Lehet nekem is bérelnem kellett volna egy óriásplakátot vagy TV hirdetést leadni valamely ker. TV-ben hogy figyeljenek rám?
Engem is megkereshetni, szivesen leinternetezném a 48 gurigát. Hogy költenék zabkorpára a pénzemet...

NorbArt 2008.03.27. 15:26:41

Na mégegyet:

Hogyan lehet: két egymás mellett lakó ember (lakótelep, szomszédok) hajszálra ugyanolyan internet előfizetésért, ugyanolyan sáv fel, le, korlátlan stb...
Az egyik 6 K, a másik a 14 K fizet...???
Ja és csak akkor kapja meg a szomszéd (újabb belépő) árát ha felmondja, majd ugye 3 hónapig nem köthet...

Na igen erről is az ügyfélérdek jut eszembe...

Az ilyen sutyerák cégek, szolgáltatók miatt költöztem vidékre inkább...

Tutanhamon 2008.03.27. 15:27:00

Tipikusan OTP esete, egykalap a T vel ügyfélközpontúság szempontjából.

T-OP?

daat 2008.03.27. 15:27:47

NorbArt: Hát mellé trafáltál, még életemben nem álltam rokihelyre,bár nem igazán tudom ez hogy jön ide. A stílusod továbbra is lenyűgöző!
Ha elolvastad az ÁFSZ-t,akkor mi is a nyűgöd? Sehol sem engedik el, pláne nem ha 2 éves szerződést kötsz, mivel annak kedvezményesebb az ára!
Akkor most csendben voltál, vagy nem tudtad elérni őket? Eldönthetnéd. Ha nem tárcsázol, akkor senkit sem tudsz elérni. Ha ügyem van, akkor addig hajtom, amíg nem lép valaki valamit, nem a sült galambot várom!
Az üldözési mániádra meg nem sok szót érdemes vesztegetni. Szerinted van külön emberük arra,hogy előző címre küldjék a dolgaid,csak azért,hogy megszívassanak? Nekem is küldtek már cégek előző lakhelyemre papírt, de mivel ismerem a telefon nevű találmányt, én közben érdeklődtem,hogy mi van az ügyemmel! Hibázott az ügyintéző amit egy telefonnal elintézhettél volna. Béna gyereknek... pláne ha nagy az arca... Örülj,hogy ennyivel megúsztad, te álltál el a szerződéstől!
Egyébként meg a kultúrált megnyilatkozásod miatt írok rólad bármit is, bár lehet,hogy a tökéletességed miatt ehhez nem szoktál hozzá!
Másokért? Azért mert valaki nem háborog nagy pofával,nem a mások érdekeit nézi, sőt! Könnyebben intéz el bármit!
Ui.: Jövő hónapban mondok le minden T-s dolgot, mert van olcsóbb, úgyhogy még T fan sem vagyok.

daat 2008.03.27. 15:30:07

szepi79: Most sem jobb a helyzet, amx annyival,hogy eltudják mondani a csomagok árát, oszt ennyi. Oda még nem jutott el az egyesülés folyamata.

daat 2008.03.27. 15:33:41

NorbArt 2008.03.27. 15:26:41: Ez minden cégnél így van, megsúgom! A 14k-s emberke miért nem mondja,hogy kapják be, lemondom a netem, mert találtam olcsóbbat! Ha nem is 6-ra, de 8k-ra tuti lecsökkentik az árat! Javaslom,hogy ne te telefonálj, mert akkor inkább emelni fogják.

daat 2008.03.27. 15:35:44

Ja, és ne mond nekem,hogy vidéken más a helyzet. Ott sem engednek el semmit és semmivel nem könnyebb bármit is elintézni. Jöhet a pesti rokihelyre álló majom szöveg, de ezzel is mellélőnél.

Tutanhamon 2008.03.27. 15:37:53

vezetékes telefont a T-n kívül ki tud még szolgáltatni?

TDC: Hungarotel, PanTel...
UPC
...

Minek vezetékes telefon????????? Csak a havidíjat fizeted feleslegesen.

daat 2008.03.27. 15:43:10

Gondolom azon kapja a netet is. Mivel vidéken lakik, meglehetősen szűk a mozgástere a vonalas telefon kikerülésére.

NorbArt 2008.03.27. 15:54:32

Nem azért lett vidék mert it bármit is könnyebb lenne elintézni, DE...
Itt köszönnek egymásnak az emberek, a postás névről ismer, nem kell a 2-3 helyre beálló parasztokkal nap mint csatázni, nem dübörög a szomszéd alattam felettem mellettem, és hét végére megszüntethetem a külvilágot, az egymást eltaposó nemtörődöm embereket, akik átgázolnak egymáson, inkább kimegyek a kertbe bográcspartit tartok a barátaimmal, S nem pedig a tömegnyomorban élek ahol azt figyelik hol lehetne a másik alá tenni, vagy kire miért lehetne irígykedni, kinek mije van... stb...
Mert ez egy ilyen világ, sajnos...

Tutanhamon 2008.03.27. 16:01:40

"Gondolom azon kapja a netet is."

Nethez nem kell etlefon. Még ADSL-hez sem kell. Úgy hívják, pucér ADSL.

daat 2008.03.27. 16:04:14

"S nem pedig a tömegnyomorban élek ahol azt figyelik hol lehetne a másik alá tenni, vagy kire miért lehetne irígykedni, kinek mije van... stb..." Nana, ez épp vidékre jelemző! Pesten annyira leszarják a másikat,hogy még irígykedni sem tudnak.
Ha ilyen helyen laksz akkor pláne nem értem a stílusod. Pesti berögződés? Az a baj, hogyha ilyen környezetben laksz,akkor valszeg nem nagyon fogsz tudni vállogatni az ISP-k között.

NorbArt 2008.03.27. 16:06:01

Előbb taglaltam:
Elméletileg tényleg nem kell telefonvonal...
De ha nincs telefonod az akkor az ADSL 3 K körül van.
Ha nincsen vonalad akkor 6-7 K.

Ez akkor lenne valós ha ugyanannyiba fájna havan vonalad ha nincsen...

Magyarul ha nincs vonalad akkor is köt egy vezeték szerződést a szolgi (mondjuk Enternet) a T-vel, de mivel mivel törvényileg nem lehet kapcsolni a két szolgit, ezért csak a netet számlázzák, de a net plusz telefon áron...
Nem olyan bonyi...

daat 2008.03.27. 16:06:40

Tutanhamon: Vidéken ez nem működik túlságosan. :) Néha még a net is nehézkes.

daat 2008.03.27. 16:10:36

Kivéve pár nagyvárosban..

NorbArt 2008.03.27. 16:14:31

Pont ez az hogy szarnak egymásra, akár meg is dögölhetsz a járdán akkor sem segít senki. Amúgy meg lakcsitelepen keményem megy az irigykedés. Fővárosi kukkoló mindenbe orrot beleütő nyögdíjjas külön állatfaj. Vidék és vidék között is van különbség. Én csak 15 km re lakok de egészen más...
Nem is akarok válogatni pont elég 7 közben net előtt lenni. Apropó.
TV. DigiTV kötöttem szerződés, nincs időkorlátos szerz. bármikor felmondhatom... pl...
De miért? már alapból bele kell kalkulálni hogy a szar szolgáltatásom miatt el fognak szivárogni az emberek??? Miért nem lehet folyamatos ügyfélközpontú, ügyfélmegtart magatartást mutatni? Jó szolgáltatás helyett kényelmesebb kötött szerződéssel ügyfelet megtartani???
H'á mágyárországon vagyunk é?

daat 2008.03.27. 16:25:12

Nekem is DigiTV-s cuccaim lesznek, de azért náluk sincs kóbászból a kerítés. Ügyfélszoli pl. mint olyan, totálisan használhatatlan. Leginkább elérhetetlen, de legutóbb egy ügyfelemet net szünetelésnél lerázták,hogy nem náluk van a hiba. Nem volt szerencséjük, mert 1 órán belül a fél panelban megszűnt a net! Szóval előre nyugi,ha gond van.

Lakótelepen lakom, de itt pl. max. látásból ismerik egymást a szomszédok.

NorbArt 2008.03.27. 16:31:36

Digi sajna nálunk netet nem szolgáltat, de megmondom az őszintét, ha nem lenne TV műsor szolgáltatás sem hiszem hogy kétségbe esnék. Bekapcsolnám a muzsikát, kiülnék a teraszra. Vagy ha az sem lenne max dúdolnék valamit.
Diginél nekem csak a megrendelést bökték el, két hónapig elfeledték, utánna meg nagy kapkodva megcsinálták. A szerelő is korrekt volt. Szegény mesélte hogy 5000 forint fejpénzt kap. Ebből adózzon, benzin, szerszám stb.
Reális?

Bezmag 2008.03.27. 17:29:43

@Kedves NorbArt,

Szólitottál :)

Annyit szeretnék még elmondani, hogy a jelen ügyet is már alaposan vizsgáljuk, még kell 1-2 infó Gücültől.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.03.27. 17:56:23

Hi All,

Én is szeretem szidni a T. csoportot, mert az pl. megbeszélhetetlen velük, hogy törthónapot számlázzanak (legalább telefonra) ha egyszer költözés miatt az ő hibájukból 1 hónapig nem volt netem (másik ISP-nél.. az ISP persze szolgáltatott volna, ha aktív az ADSL port, nem tehet róla, hogy a matáv nem aktiválta). Veszett fejsze nem éri meg az idegeskedést, remélem gyógyszerre és ravatalra költik...

Abból a szempontból viszont elégedett vagyok, hogy küldik a nem használt telefonvonalra a felező díját (nem tudja ISP megvenni) ha eszembe jut befizetem, ha meg nem akkor nem :) Volt, hogy egyszerre 2 hónapot fizettem be.

Az ISP-m (TVNET) meg mondjuk annyira megbízható, hogy fogalmam nincs mi az ügyfélszolgálat száma, mivel nincs emil fiókom sem náluk így a spamükből sem kapok. Néha domain váltáskor feljön a gateway erre szolgáló honlapja, hogy mostantól user@valami lesz a nevem, akkor beállítom oszt annyi.

A behajtósdikról:
Komolyan mondom, nem tudom, hogy miért éri meg nekik érvénytelen (tehát mikor nem történt szolgáltatás) vagy kisösszegű (

Fincy GO. 2008.03.27. 21:37:20

"Ptk.328. § (1) A jogosult követelését szerződéssel másra átruházhatja (engedményezés).
(2) Nem lehet engedményezni a jogosult személyéhez kötött, valamint azokat a követeléseket, amelyek engedményezését jogszabály kizárja.331
(3) Az engedményezésről a kötelezettet értesíteni kell; a kötelezett az értesítésig jogosult az engedményezőnek teljesíteni.
(4) Ha a kötelezettet az engedményező értesíti, a kötelezett az értesítés után csak az új jogosultnak (engedményes) teljesíthet; az engedményestől származó értesítés esetén a kötelezett követelheti az engedményezés megtörténtének igazolását. Ennek hiányában csak a saját veszélyére teljesíthet annak, aki engedményesként fellépett."
Főként az utolsó (4) bekezdésre hívnám fel a figyelmet.

andika25 2008.03.28. 00:05:02

Vajon mit várjunk egy olyan cégtől, aki még ügyfélszolgálatot sem működtet???

Csak telefonon lehet elérni őket (naná, hogy az ügyfél saját!!! kontójára), de ott is csak ügyintézővel lehet beszélni, főnökkel sosem.

Vagy lehet levelet írni, amire egyszermajd válaszolnak valamit. A postaköltség szintén az ügyfélé...


Szóval egyszerűen hihetetlen az egész.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.28. 00:43:18

@Fincy GO.: Elnézést, de lefordítanád magyarra?

Fairy Girl 2008.03.28. 08:37:19

szepi79: köszi, így már azért jobban érthető. Semmi gond amúgy, csak furcsálltam a két hét különbséggel érkező két teljes havi számlát. Amúgy azért témához tartozik, hogy még sose volt semmi kifogásolnivalóm a t-vel, meglepő módon :)
Volt hibám, kijöttek, megcsinálták, stb. ("vonalhiba", persze :D ). A net bekötésekor már két napig tartott a bekötés, mert más vonalat osztottak ki a központban, mint amit be tudtak kötni valójában (ezt nem egészen értem, de biztos). Mindegy, lényeg hogy mind e-mailben, mint telefonon könnyen és gyorsan tudtam mindig elérni őket, és válaszoltak is legkésőbb másnapra (emailben pl.).
Volt egy eset, hogy nem kaptam időben fizetést, és nem tudtam befizetni határidőre a számlát, és ezt megírtam nekik emailben, és megköszönték :)))

szepi79 2008.03.28. 13:57:54

andika25:
van ügyfélszolgálat. csak kevés az ügyintéző, legalábbis az ügyfelek számához képest mindenképpen. viszont 0-24ig működik, reggel 8 és este 8-9 között valóban nehéz őket elérni, de utána már csillapodik a népmoraj, ezen időponton kívül célszerű hívni őket.

és minek akarsz főnökkel beszélni? az amerikai szokás, hogyha a főnökkel ordítozol, akkor minden megoldódik. csakhogy mi itthon vagyunk. a "főnöknek" is ugyanúgy meg van kötve a keze, mint a mezei ügyintézőnek. meg a főnöknek nem az a dolga, hogy az ügyfél popsiját nyalogassa. egyébként van kb 60 ügyintéző benn egyszerre, meg max 4 műszakvezető (2db információs/számlás, 2db műszakis), ha mindenki főnökkel akarna beszélni...

FairyGirl: hát, ha már másnap kaptál választ, akkor mákod volt. Első mindig a telefonos ügyfél, mer az emailes az ráér. Sokszor annyira ráér, hogy nagyon. :)

crow 2008.03.28. 14:55:15

klassz cég ez.. jó az ügyfélszolgálat..
Ha kevés az ember fel kell venni néhányat..
Röhely hogy egy probléma miatt volt hogy 30 percet tartottam a telefont..

De NEt hát legyen..

Kis cég ahol dolgozok..
DE mi becsületesek vagyunk. NE Vágunk a másik alá.. Ami nem megy azt nem erőltetjük
Tisztelt T - társaság..
El kellene gondolkozni a következőn.. vajon tisztességes -e...
Átlag felhasználó netelőfizetése lejárt.. érdeklődik jelenlegi szolgáltatójánál aki számára nem elfogadható feltételekkel kinálja az új csomagot.. Felhasználó tovább áll kér egy folyamatos internetelérés melleti szolgáltató váltást.. adatokat felvesszük elküldjük és várunk..
Emberünk nem jelentkezik.. hibajegy visszajön.. hibás kitőltés miatt..
újból elküldjük az adatokat.. ismét..
Telefon.. érdeklődünk..
FElhívjuk emberünket aki közli hogy az átkötés miatt felhívták a T -s cégtől hogy ök ugyan ezért az árért tudják azt a szolgáltatást amit mi árulunk.. (előtte nem tudták ) vajon miért.. Megbeszélték hogy neki vissza sem kell szolni ők mindent lerendeznek.. Lerendezés MÓDJA az hogy nem beköthető .. vagy eltasítva.. vagy kitőltési hiba..
Jól Hátba kell vágni Őket batz papuccsal..

Másik történet... Ember bejön kér egy 4 mbit es hozzáférést.. elküldjük .. eset ugyan az csak addig hogy elteleik egy hónap és emberünk idegesen veri az asztalt miért nincs netje 2007 irunk.. jó lenne nem éveket várni mint a telefonra.. szerződés törlése.. másik szolgáltató .. adatfelvétel.. stb.. újabb 2 hét se visszajelzés se semmi akkor átlagosan kellett 4-5 napot várni a bekötésre.. Emberünk bement a T-s céghez és megkérdezte miért nem lehet ezt megsürgetni miért van ez a várakozás.. Aznap bekötötte a rózsaszín t a dsl-t..
PRobléma .. mindkét cég számlázott mert aki előszőr megrendelte visszakapta bekötve.. a t-- pedig azért mert nála is meg volt kötve a szerződés..
Emberünk nálunk höbölgött mert miért nem szüntettük meg a szerződést.. Mi nem tudtunk róla hogy ö máshol megkötött és nem jelezte ezt nem kéri..

Remélehetőleg valaki megveregeti a hátukat és felébrednek.. de lehet hogy az anyacég ezt tanítja igy kell fiam...
Csak igy tovább..

Liberté_73 2008.03.28. 15:54:53

Jó a kép!
Kedves kis film volt ez 'A lakat, a készlet és két dohányzó hordó.'

steflac 2008.03.29. 10:58:36

botrány amit egyes behajtócégek merészelnek...

Sms-ben kérik, vedd fel velük a kapcsolatot, stb. Bemondásra kérnek befizetni összegeket...

Mégis, miezmárBalkán?

Bezmag 2008.03.30. 00:04:11

Az nem lehet, hogy az illetőt azért keresi két behajtó cég... mert a telefonszámlájával is tartozik?

Mia1016 2008.04.03. 21:08:05

Sziasztok!

Az én esetem T-Onlinénál.
2008.január 14.-én lejárt a hűségem,örültem,hogy végre más szolgáltató után nézhetek.Gondjaim: folyamatosan ledobált a net,nem volt vonal,persze a számlálójuk az folyamatosan pörgött.:(
2008.01.31. Lemondó nyilatkozat faxolva az egri irodájukból ( iktatva,dátum,aláírás)nem kapták meg.
2008.02.21.szintén fax,...nem vették észre a mellékelt meghatalmazást. :(
2008.02.29.ismét fax,... ez az időpont az amit elfogadnak,ezért 2008.03.07. a megszüntetés dátuma. Kérdem,miért én fizessek továbbra is az ő hibájukból,keressék meg hová lett a nyilatkozat!
Kértem a számlák másolatát , hogy egyeztessem a befizetéseimmel...teszem hozzá nem egyeznek meg! Visszamenőleges javított számlák,sőt kísérőlevél hozzá.Egy pld. kifizettem 9.940.-Ft-ot ők javították 8.900.-Ft-ra mert ez a plafon amit számlázhat. Azt hittem nem látok jól. A második félévtől folyamatosan "durvultak" a számlák összegei,már rendszeres volt a 5-6 Gb túllépésem.Most, februárra 14 napra 5 Gb volt a túllépésem. :o Érdekes mert vonal az nem nagyon volt csak számláló pörgés , és részemről az idegbaj.
Ma írtam a Polifórumra,hogy segítsenek már tisztába tenni a dolgokat mert nagyon szabadulnék már tőlük.
Erre válasz helyett , letiltottak a fórumról,még csak azt se tudom,hogy reagált e valaki rá. :((
Szerencsémre azóta van sokkal olcsóbb netem, ami nem dobál le és folyamatosan van internet vonalam , ezt fizetem. Míg a T-lánynál fizettem az internyetet ! :(( Ja, még a vonalas telefont is megszüntettem ,február 19.-én amin keresztül kellett volna jönni a szolgáltatásuknak.

Fairy Girl 2008.04.21. 11:29:48

Sikeres-e az, akinek forgalomkorlátozott a netje napjainkban?

valyka 2008.07.14. 15:39:56

Szeretném közölni, hogy anélkül, hogy késve fizettem én is ugyanígy jártam.A T-Online.os netem a T -kábel hálózatán keresztül volt, ill. nem volt, mert mindenféle okokra hívatkozva soha nem volt net.Amikor lemondtam, azután jött nálam is a Bross.Holding, meg a Sigma Faktoring.Véletlenül nálam is rendszerhiba? És két különböző összeget kér? Hmmm.Amikor kerestem, hogy miért kellen fizetnem, sajnos, mindenki szabadságon volt, és nem tudtak felvilágosítást adniAz ügy a Hírközlési Hatóságnál,akinek "állítólag"erre nincs hatásköre, de fizessek be 2200 ft illetéket!Befizettem!! Kíváncsi vagyok mennyien vagyunk így ezzel??? sajnos, azt hiszem sokunkat becsapnak!!

Mézecske1980 2010.05.13. 12:06:35

A távközlési törvény kimondja az 1 év elévülési időt. Ezek után kár izgatnia magát bárkinek.
süti beállítások módosítása