Tékozló Homár

Máskor legalább beleszólhatnál a telefonba, te paraszt

2008.04.09. 08:00 | ge | komment
Levélírónk régóta dolgozik telefonos ügyfélszolgálaton, így szerinte biztonsággal ismer fel hangokat. Egy nap a telefonja rakoncátlankodni kezd, ezért az diszpécser azt hiszi, csak szórakoznak vele. Névtelen visszahívásról, leparasztozásról, meghazudtolásról szól a ma reggel.
A tegnapi napon, délelőtt felhívtam a Pizza Hut központi számát, mert nem vagyok sikeres és onnan szerettem volna pizzát rendelni. Felhívtam a megadott 333-3333-as számot. Bejelentkezett egy férfihang, a nevét nem értettem. Sebaj, miért lenne ez gond, futott át gyorsan az agyamon. Ezután elkezdett recsegni a vonal (Vodafone, gratulálok! De ez már egy másik történet…), úgyhogy belehallóztam a telefonba, hogy meggyőződjem él-e még a vonal, mire szintén egy hallózás volt az operátor részéről a reakció. Ebben a pillanatban megszakadt a vonal.

Gondoltam, megcsinálom a szokásos gyorssegélyt, ki, majd bekapcsoltam a telefont. Ahogy visszakapcsolódott a mobilom a hálózatra, rögtön befutott egy hívás, számkijelzés nélkül. Felvettem a telefont és ugyanaz a férfihang szólt bele, mint akivel néhány szót a Pizza Hut rendelésén tudtam váltani 1-2 perccel azelőtt (10 éve dolgozom telefonos ügyfélszolgálaton, az átlagnál jobban hallom ki a hangokat telefonban). Most már azonban nem volt olyan udvarias! Ennyit mondott: „Máskor legalább beleszólhatnál a telefonba, te paraszt”.

A megdöbbenéstől csak álltam egy helyben, mire 1 percen belül felment bennem a pumpa és visszahívtam a 333-3333-as számot, ahol rögtön kértem a telefonközpont vezetőjét. Egy eléggé flegma férfi vette fel a telefont, aki még bemutatkozni sem volt képes. Letagadta, hogy nekik megjelenne a kijelzőn a hívó fél száma (ja, persze…), és meghazudtolt, hogy ők ilyet biztos, hogy nem csinálnak. Hiába mondtam neki, hogy higgye el, ennyire egy ismerősöm sem utál, hogy ezzel szórakozzon.

Mivel pár perces beszélgetés után sem mutatkozott a névtelen, állítólagos vezető részéről segítőkészség, kértem, hogy adja meg annak a felette álló vezetőnek a nevét és elérhetőségét, aki képes ezzel az üggyel érdemben foglalkozni. Erre nem volt hajlandó és mikor másodszorra is erre kértem, egyszerűen letette a telefont!

Ha megoldható, akkor ezúton üzennék az illetékes vezetőnek. Milyen emberek dolgoznak Önöknél?! Leparasztozzák a betelefonálót, utána meghazudtolják, a szájukat egyszer sem hagyja el egy bocsánatkérés és egy anonim „vezető” lecsapja a kagylót egy reklamáló ügyfélnek? Megjegyzem, egy nővel szemben voltak ennyire nagylegények… Ez valami új HR stratégia? Ezt csak a leendő ügyfelek miatt kérdezem, mert én biztos, hogy soha többet nem fogok Önöktől rendelni!

Horadi
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arnew 2008.04.09. 14:48:55

il treno - ( 06 1 ) 8141414
2 ezer alatt van a legdrágább pizzájuk, ami mindig kiváló, ajánlomm a lee -t!

Páneurópai Harci Kos 2008.04.09. 14:50:45

Rendszeresen rendelek tőlük pizzát. Ilyenért billentyűzetet ragadni ehh.

"Gipsz Jakab vagyok, a szar pizzájukból kérnék 2 dobozzal és ne bunkózzanak le legközelebb köszi"
aztán meget az idegen anyag kimutatás a pizzádról- én nem enném meg:)

szvsz, telefon lerak, beszóláson nem fennakadni. max máshova mész.

Páneurópai Harci Kos 2008.04.09. 14:53:24

"a vevő mindenek előtt"- szellimiséget, az a McDonalds"

u.i ez még Ámerikában is vicces, szvsz hülyeség is.
Összeomlás című filmet kell megnézni:)

u.i. az összes Magyar gyorsétterem, Burgerking, Meki Kentucky stb
szinvonaltalan szar kaját oszt.
Kicsit északabbra ugyanaz a menü sokkal jobb, és az adag is nagyobb:)

ügyfélszolgálatos 2008.04.09. 14:55:44

bumbuska: Azért nem mindenki paraszt aki t-com dolgozó. Akivel beszéltetek az csak egy sima üzletkötő. Oda minden nyomit felvesznek. Nem kell nagy tudás egy papírlapról kell felolvasni...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.09. 15:02:02

A kerek tészta sajttal, az NEM pizza!

Olaszországban lehet jó pizzát enni, szinte akárhol. Vékony a tésztája, nem száraz, nem lucskos, tele van paradicsommal, és isteni!

csokiájsz 2008.04.09. 15:03:18

én romániában, Temesváron ettem a legjobb olasz kajákat.

Debrecenben a Garda étterem a finom pizza, Miskolcon meg a pizzatábor.

csak Pestre nem szállítanak ki.

vernarancs 2008.04.09. 15:08:23

Probaljatok ki a Marximot a moszkva ternel. Ketchupot ott sem lehet kerni mert pizza szoszt adnak helyette ami k. finom.

Martian (törölt) 2008.04.09. 15:15:24

Pizza Hut felejtős, minden szar műanyag ízű és drága.
Egyébként úgy tudom, hogy a pizza nem része a tradicionális olasz gasztronómiának, afféle "népi étel".
Képzeld el, hogy beül a külföldi turisztka a Gundelba és ragaszkodik ahhoz, hogy paprikáskrumlit egyen.
;-))

Victum 2008.04.09. 15:18:55

Most voltam egy varsói Pizza Hut-ban. Gyors kiszolgálás, mosolygós pincérek, jó kaja. Vajon miért nem vagyok meglepve hogy nálunk nem ilyen...
Ha valaki emigrálni akar innen a világ másik végére, szóljon! Mennék én is.

Hertelendi 2008.04.09. 15:21:12

Egy ideig béreltem zuglóban egy lakást és amikor a MATÁV-tól megkaptam az uj számot, jöttek a pizzarendelések:-))
Kiderült hogy ez valamikor egy pizzás cég telefonja volt. Egy ideig türelmesen elmagyaráztam, hogy azt se tudom hol kell a sütőt begyujtani, de ezért mindig kikaptam. Voltam én minden, de mivel nem vagyok haragtartó, nem is válaszoltam. Egy idő után ha csengett a telefon felvettem a rendelést és akkor nyugi lett, aztán elmaradtak a telefonok

vernarancs 2008.04.09. 15:27:29

Hertelendi 2008.04.09. 15:21:12

Valszeg tonkretettel egy jol meno vallalkozast :)

Hertelendi 2008.04.09. 15:34:43

Vérnarancs ez látod lehet, de amugy utálom is a pizzát. Még ha pacalpörköltet rendeltek volna...

Vintersorg 2008.04.09. 15:35:05

Sárospataki Collegno. Kár, hogy Budapestre nem hozzák ki... =)

gosford 2008.04.09. 15:42:11

Igaz nem Pizza Hut, de Don Pepénél találtak be egy számomra igencsak érdekes szöveggel...
-Hello pizzát szeretnék rendelni.
-Igen, mondd.
-Egy xy-t kérek...
-Rendben, kérsz még valamit?
-Nem, köszi.

eddig oké. és a kulcsmondat:
-ANYÁDÉK OTTHON VANNAK?

Asszem akkor volt egy kisebb blackout nálam.

Absolutely wtf. -.-'

Zuzika 2008.04.09. 15:45:21

Jajjj, de szomorú, mindjárt elsírom magam...:)

euAgWzgmmtq7K 2008.04.09. 15:47:39

na és akkor képzeld el, mi minden testnedv kerül a pizzádba

harmatoslabu 2008.04.09. 15:47:44

A serpenyős pizza jó és ha elmész az étterembe, a pultnál/szeletbárnál megvárod, míg elkészül, akkor minden pizzát féláron vihetsz haza.

vernarancs 2008.04.09. 15:51:33

Tenyleg, ebben a pizzahat-ban van Calzone pizza? Olyan kettehajtott cucc...

Harpagon 2008.04.09. 15:52:49

nathanp
Isteni a leírás,akár Hemingway...Köszi

Páneurópai Harci Kos 2008.04.09. 15:56:29

Pizze hutos reklamáció a következő számon
06 -90 xxxxxxx :P

Hertelendi 2008.04.09. 15:58:22

Hemingway olasz volt..?:)))

Páneurópai Harci Kos 2008.04.09. 15:58:25

megtaláltam:)
0690985030
ezaz

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.04.09. 16:00:17

Martian a Gundel sem a régi már, nem is éri meg ott enni. A külföldi vendégeimet sem viszem/küldöm oda.

Pampasba egy jó steak. Nekik az az igazi, a svédek imádják :)

A pizzahutában egy jó pizza van, a tiroli. Hazafelé veszek is egyet. Csak mocskosul drága és sokat kell rá várni. Nem is veszek, inkább elmegyek a Saharába a város legjobb gyrosját enni :)

vernarancs 2008.04.09. 16:01:09

Hemingway irtotta az olaszokat :) Ezert is szar a pizzaja.

apuc 2008.04.09. 16:09:53

100. ?? Igen-e,sikeres-e??

Perillustris 2008.04.09. 16:11:07

A reklam helye: Pizza Paradicsommmmmmmmmmmmmmmmm!

apuc 2008.04.09. 16:12:34

Kocka has,és pizza Hut..
Hajrá Tunézia!!Kuszkuszt a népnek!!
Zőccséget,fűszeres csodákat!!
Pizzát Afrika éhezőinek,mi együnk finom és egészséges dolgokat!!!!!
Hajrá hal!És Tenger gyümölcsei! ;o))

apuc 2008.04.09. 16:15:09

Ja és egy jó olasz étterem:

junior.hu/rovat/etel-ital/gasrto_one.cfm?d_id=442

De tényleg!!
Nyammmm...

vernarancs 2008.04.09. 16:18:09

Halat egyen Szmeagol. Budos.

Abdab 2008.04.09. 16:19:43

nathanp 2008.04.09. 12:34:44

"3, azaz három középkategóriás (azaz akár naponta vállalható) helyen készül ilyen ma Magyarországon. 2-nél ebből állandó a telt ház."

Címeket, könyörögve kérlek!

redriot77 2008.04.09. 16:27:09

Pizza Hut eccer kihozott nekem vmi olyan pizzát, hogy azóta is a seggemmel hányok ha eszembe jut:

vmi illegal húsüzemből származó nagyon hardcore parasztkolbász cafatokkal volt behintve, és a minimál pizzakrém bevonaton ott figyelt egy ízléses kolbászzsír-layer. Mármint az a kolbászzsír, amit a tészta nem szívott magába. Na megyek fosni... A szar ebben csak az, hogy nem zsíros pizzát rendeltem, gagyi paraszkolbász-repeszekkel hintve.

vernarancs 2008.04.09. 16:30:44

Pizzahut=zsiroskenyer kolbasszal, sajttal

2008.04.09. 16:36:41

DonPepe magyaros pizzája nálam a nyerő de étteremfüggő, hogyan készítik. A Budafoki úton egész jó! Néha még friss ropogós az alja mikor kiér. :)
Egyébként meg phospuNepa a suttyó telefonosoknak!

vmickey 2008.04.09. 16:38:09

Szerintem a Pizza Hut az egyetlen pizzéria a világon ahol PÉNZÉRT ÁRULJÁK A KETCHUP-OT!!!!! És nem is kevés pénzért... elgalábbis a Károyl Körútiban így van.. amellett, hogy szerintem ott dolgozik a világ leglassabb csapata... 1 óra kell mire egyáltalán valami mozgást látsz, ha üres a bolt, akkor is 40 perc mire megjön a pizzád.. felháborító és legszívesebben felgyújtanám az egsz kócerájt.

vernarancs 2008.04.09. 16:46:25

vmickey 2008.04.09. 16:38:09

Te mazo vagy, hogy odajarsz? Egy pizza elkeszitesehez 20 perc elegendo. Ha teszta mar elore keszen van, marpedig altalaban az keszen van.

További magyar hang 2008.04.09. 16:49:15

"miért jó a vékony tészta? van, aki tényleg azt szereti?"

én csak a vékony tésztás pizzákat szeretem és közben sikeres ember vagyok :)

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2008.04.09. 16:49:53

Én nem szeretem az amerikaias vastag tésztás pizzát. A legjobb pizzákat Udinéban és Rómában csíptem el eddig, amikor Olaszországban voltam, szerintem nem is nagyon ettem mást. Idehaza inkább nem erőltetem, ezer és egy okból (tészta, alapszósz, feltét, sütés, stb.), mert egészen más. Vannak jók, afféle pizza ungherese-típusok, amiket szeretek, csak kísérletezni nincs kedvem, hogy a sok középszerű közül melyik a jó.
A Pizza Hut egyébként nálam még évekkel ezelőtt ásta el magát, amikor valami étteremben megvárattak, de annyira, hogy végül egyszerűen nem volt türelmünk maradni.

Rák Attantam 2008.04.09. 16:52:30

flombi 2008.04.09. 13:58:00
"Rák Attantam, te szerencsétlen, attól még az 112-t tudnád hívni... "

Mondd, mit szerencsétlenezel te itt? Ismerjük egymást?

Vagy te is csak ilyen kis csicska nethuszár vagy, akit egész nap offline aláznak, aztán ide esz a fene levezetni a feszkót? Rúgsz mindenbe, ami mozog?
Nyugodjál le, kisedény, egyé pidzát! Hutossat...

omborz 2008.04.09. 17:01:32

Mi rosszabb a sörhasnál?
A pizza hut :(

efhábé 2008.04.09. 17:14:39

Én már csak azt nem értem, miért kell itt köpködni egymásra a vékony pizza vs. vastag pizza kapcsán. Én pl. mindkettőt szeretem, a finoman roppanó szélű, papírvékony olaszt is, meg a napi 3 főétkezésnek megfelelő vastagtésztájú amerikai változatot is. Ha a gyrosból lehet legalább 3 félét csinálni (gyros, döner kebap, sawarma), akkor a pizzából miért ne lehetne? És miért kéne kiállni csak az egyik mellett? A vastagtésztás is pizza, csak ippeg nem olasz, hanem amerikai, a saját ízlésükre formálták, mint a kici-kedvesz-mosolygós kínaiak nekünk a riz-cirke kombót. Az sem igazi kínai, aztán mégis mindenki tolja boldogan.

cubalibre 2008.04.09. 17:16:32

Tibb előttem szólóval egyetértve: az olaszországi olasz pizza az igazi, vékony, ropogósra sült tésztával. A többin fölösleges vitatkozni, általában a magyarok szeretik azt, ha jó vasatag, nyúlós a tészta. Ezzel nincs semmi baj, de az maximum pizza-féleség.
Másrészt az igazi pizzához soha nem ketchupot adnak (mert valaki azt reklamálta, hogy a ketchupért fizetni kell a Pizza Hutban), hanem paradicsomszószt (pürét).

Zahal 2008.04.09. 17:24:50

hát kérlek, a pénzedért csak ezt kapod. ha már legalább kurvadrága miniadagokat adnak a pizzahátban, akkor cserébe jó nagy geci bunkók is náluk.

Zahal 2008.04.09. 17:28:24

sonkát sose kérjetek pizzára, mert 90%-ban romlottak.
a mirelit pizzákon pedig mindig.

ha magyar pizza, akkor Pizza Mob, Avanti, DonPepe (általában, nem mindig).

Dexter05 2008.04.09. 17:29:37

Egyesek nem értik hogy mi a jó a vékony tésztájú pizzában.na most ezeknek a bunkó tanulatlan parasztoknak üzenem,hogy a pizza olasz étel.és Rómában,de mondhatnám bármelyik olasz várost - vékony tésztával szolgálják fel.nos a magyarok(vagy más nemzet)ebbe is belenyúlt és ezért vastaggal árulják.de az nem az igazi pizza.

Nemlajos 2008.04.09. 17:39:23

flombi 2008.04.09. 13:58:00
"Rák Attantam, te szerencsétlen, attól még az 112-t tudnád hívni... "

idióta, láttál Te már tárcsás telefont, aminek a HARMADIK lukába ragadt az ujjad? No, akkor most tárcsázd a 112-t!

tamasoft 2008.04.09. 17:47:30

van egy kicsi pizzéria pizzamester néven, ott vegyél bölcsek kövérét. na az jó. kicsit magyar, kicsit amerikai, kicsit olasz. olyan nekünk való.

mormota20 2008.04.09. 17:50:11

PIZZZÁStól kell pizzát rendelni. Nekem a Don Pepénél volt hasonló tapasztalatom. Pizzahut mongyon le.

Secnir 2008.04.09. 17:52:00

"Nemlajos 2008.04.09. 17:39:23
flombi 2008.04.09. 13:58:00
"Rák Attantam, te szerencsétlen, attól még az 112-t tudnád hívni... "

idióta, láttál Te már tárcsás telefont, aminek a HARMADIK lukába ragadt az ujjad? No, akkor most tárcsázd a 112-t!"

Lajos, nem

a tárcsás telefonok kiosztása az ütküzőhöz legközelebb az 1., utána 2., 3. stb. tehát ujjberagadás esetén max ezt a 3 számjegyet tudja tárcsázni...

[Sven] 2008.04.09. 17:54:45

azonos pizzériánál is olykor más-más ugyanaz a pizza, a lényeg h az én életem legjobb pizzája don pepés bolognai volt, mikor egyszer tökéletesen lett eltalálva a sajt-hús arány, mindkettő puha omlós és finom avvvv. egyébként siófokon volt egy jó pizzéria, beültünk ismim a végén beakarta csomagoltatni a maradék kb negyed pizzát, csakhogy közben a konyhások véletlenül kidobták, ezért kapott ajándékba egy telejs pizzát!!!

BushDoctor 2008.04.09. 18:01:49

Örülök neki, holgy a balkáni többség itt sincs kisebbségben. Nektek tök mindegy mi a téma elkülditek, leparasztozzátok, lealázzátok egymást a lehető legártatlanabb témákban is. Tökmindegy mi van, ahol két verzió van ott egyből egymásnak estek. Én szégyenlem magam helyettetek. Diszmagyarok. Broáf.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.04.09. 18:13:23

@Nemlajos:
Pl. a másik kezeddel felhajtod a fém kallantyút? :-D

euAgWzgmmtq7K 2008.04.09. 18:25:48

egyébként pulse módban, aki nagyon ügyes, tud tárcsázni a letevő nyomogatásával is, csak kis ritmusérzék kell hozzá. úgyhogy bármilyen számot fel lehet hívni, egy ujj kell csak hozzá.

ThemePHL 2008.04.09. 19:41:32

Ettem Olaszországban pizzát.

Irtó vékony, alig valami rajta.

Ezerszer inkább bármelyik magyarországi pizza.
(a Pizza Hut a nevet adja el, ezért drága, minőséget ne várj)

Csak az a pizza, ami olyan mint az olasz pizza, mert az az eredeti?
Akkor:
- a foci sem foci, mert nem úgy játszák, ahogyan azt a 19. században kitalálták
- a focilabdáról ne is beszéljünk
- a tea sem tea, mert nem úgy fogyasztjuk, ahogy a kínaiak
- sőt, így az angolok sem tudom mit csinálnak az ötórai "teázáskor"


A sort lehetne folytatni, de szerintem a lényeg, az hogy azt és olyant egyél ami ízlik.

És attól még pizza a pizza, hogy jobban tudjuk megcsinálni, mint az olaszok.:)

Elar 2008.04.09. 19:43:20

"akalaka 2008.04.09. 12:31:18
Én aPizza Hut megnyitása idejében 3 évet húztam le a cégnél. Nagyon sokat mesélhetnék. Tudom, hogy az alkalmazottak is tehetnek róla, de az alapbaj a tulajdonossal, azaz Hemingway "úrral" van."

A tulaj elvileg már nem Hemi. Vagy eladta vagy a fia csinálja
Egyébként érdekes az okfejtés - többé kevésbé igaz is.
Azt tegyük hozzá, h a Pizza Hutot úgy lopták szét ahogy van :)
Én 5 évet dolgoztam ott - sok mindent láttam :)

"GaBko 2008.04.09. 13:29:46
énis lehúztam egy évet még főiskola elött a pizzahut nál, oda tényleg mindenkit felvettek, volt hogy a mentő jött ki mert az egyik srác túl szívta magát az öltözőben, és megalázóan alacsony volt a fizetés, aki pizzahutnál dolgozik az tuti nem sikeres ember"

Hehe. Alacsony a fizu? Én felszolgálóként nem kerestem rosszul. Persze ez étteremfüggő volt. Szerintem Magyarországon az egyik legtutibb vendéglátós hely volt a Pizza hut. Dolgoztál 5*8 órát, megkaptad a minimálbért + a jatt. Meg persze az okoskodás. :)
Ja és fizetett szabi, betegállomány, kaja.
Ezt nem nevezném sikertelen helynek.

Ismerek egy srácot aki -ha még ott van- 14 éve dolgozik ott. 2 éve még láttam a Lurdyban.

Volt egy kérdés a tulajjal - igen ugyanaz aki a Honvédot megvette.

KékFény6 2008.04.09. 20:00:38

A hívó száma tuti, hogy megjelenik náluk, hogy ne kelljen minden egyes rendelésnél újból elkérni az adatokat. Szóval azt kár volt letagadniuk...

Martian (törölt) 2008.04.09. 20:35:50

Nos, a Pizza Hutnál szinte bármelyik magyar pizzéria jobb. Nemcsak Pesten, vidéken is sok jó pizzéria van.
De főleg Pesten tényleg annyi jó zabahely van, hogy el lehet felejteni a PH-t.

BOB 2008.04.09. 21:24:39

ThemePHL: attól, hogy Neked speciel jobban ízlik, ha egy pizzában 3 cm vastag a tészta és roskadásig van rakva mindennel, attól még az igazi pizza az bizony vékony és nem arról szól hogy miből mennyi fér rá, hanem arról, hogy az ízek harmonizáljanak egymással. Sőt, mondok jobbat: nem tesznek rá kechupot sem, ez is valami ősbunkó szokás egyébként (talán az USA-ból vehettük át, ott áztatnak el mindent ketchuppal). Viszont a friss fokhagyma, a jó minőségű olívaolaj és a frissen reszelt parmezán (nem a bolti zacskós, az nem parmezán) csodákat tud tenni egy normálisan elkészített pizzával. Én - informatikus lévén - meglehetősen sok pizzát fogyasztok, sajnos egy kezemen meg tudom számolni azokat a helyeket, ahol normális pizzát sütnek. És még csak nem is jó pizzáról beszélek, hanem normálisról. Na, a Pizza Hut az nincs rajta azon az egy kezemen.

Ha van időm, magam sütöm egyébként, akkor legalább nem szidhatok mást, ha elszúrom.

flombi 2008.04.09. 21:25:53

Rák Attantam, te szerencsétlen, pontosan megmondtam, hogy miért vagy az, nem kell ehhez ismernelek, szerencsére. Fogalmad sincs a tárcsás telefonról.

Nemlajos, én nem csak láttam tárcsás telefont, hanem használtam is. Te nyilván nem, akkor meg minek szólalsz meg. A megoldás meg egyszerű, nem szabad az ütközőig tekerni. Szerencsétlen #2.

flombi 2008.04.09. 21:31:35

Rcarlosnak pedig totál igaza van.

Magnum1 2008.04.09. 21:45:35

Szeged - Pizzafutár
A legjobb a városban

vernyul 2008.04.09. 22:10:17

Telefonos ügyfélszolgálat, számkijelzés, adatkezelés: én anno dolgoztam a Pannonnál CC-ben. Kissé elképedtem, mi megy ott. Ami legjobban zavart: folyamatosan hazudni kell az ügyfélnek, szó szerint köteleztek rá. Ha nem hazudtál, akkor jól leb*sztak. Természetesen minden hívószám kijelzésre kerül, ha titkos, ha nem.

kontzoli 2008.04.09. 22:19:40

Hemingway már nem tulaj, eladta amikor megvette a honvédot, amúgy fél pest még az övé (volt) így is ami vendéglátás. Pizza szar de hozzá lehet szokni. Amúgy most lengyel tulaj van és mindenféle fagyasztott szart eladnak neked egészséges pizza néven. Valami génkezelt olajat használnak amivalami irgalmatlan egészségtelen, a pizza hut használj(t)a a legrákkeltőbb olajat az összes közül. Én futárként dolgoztam vidéken és a borravaló volt értékelhető mert nagyon drága volt a pizza minden másért kőkemény harc volt (emelésért, benzinpénz stb.) igazi amerikai franchise, amerikaiak nem nagyon jönnek magyarországra cserébe mindenki lop jó magyar szokás szerint.

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.04.09. 22:34:23

Nem olvastam a kommenteket, de nem lehet, hogy téves kapcsolás-visszahívás esete.....?

NyuNyu 2008.04.09. 22:46:51

Könyörgöm, miért megy ügyfélszolgálatra, aki nem bírja ezt a munkát, szar a fizu stb?
én is dolgoztam ügyfélszolgáltaon 2 évet, és azért maradtam, mert szerettem.
Nem mese, van ilyen.

Mindenesetre egy fogyasztóvégelmis levelet szerintem megér. főleg, ha készül felvétel is a beszélgetésekről. viszont a visszahívás tuti saját telóról történt.
Amúgy hát persze hogy látják a számodat.

zork 2008.04.09. 22:47:34

Mi a fájdalmasabb a sör has , a pizza hut, vagy a pall mall?

traxx 2008.04.09. 22:55:08

Remélem már bejelentkeztél a dilidokidhoz, ha nem, tedd meg mihamarabb, mert ekkora sokk megviselheti az embert. Hogy mik vannak ebben az országban ki hallott már ilyet, hogy vkivel udvariatlanok voltak.
Egyél mirelitpizzát, 'vazze, a sütőbe rögtön belerughatsz, ráadásul nem fog visszapofázni( bár sunyi módon megégethet)...

Tajparaszt 2008.04.09. 22:57:04

Én neten rendelek, ha rendelek.
Ott nincs olyan, hogy LEGALÁBB ÍRNÁL BE VALAMIT TE PARASZT:)

A Pizza Hut-ot nem szeretem, drága, meg kevés, de legalább ízetlen:) Nekem.

Catmayer 2008.04.09. 22:57:21

Én is volt hogy "beleszaladtam a radarba" pizza téren néhányszor:

Egy vidéki pizzériában rendeltem valamilyen pizzát amin épp kukorica is szokott lenni. A konyhai kreatívok csemege kukorica helyett ilyen borsós, sárgarépás mixet szórtak a pizzára, mely nyomokban kukoricát is tartalmaz!

És ezt kétszer is eljátszották, ráadásul mindkétszer az "életfogytig" nevű óriáspizzán. Harmadszor már szóvá tettem nekik, azóta leszoktak az ilyen bravúros magánakciókról.

KoenBp 2008.04.09. 23:14:17

Tengerparton ez úgy működik, hogy az ember elúszikál-lazul a hűvös sós vízben, napozik pár órát esetleg az mp3 lejáccót a fülébe helyezve könnyed hangulatú romantikus sztorikat olvasgat majd ha már farkaséhes, kér egy akkora pizzát ami másfélszer lelóg a tányérjáról és egy adag salátát meg egy pohár jéghideg ásványvizet.
A pizza szinte átlászó olyan vékony, de sehol sem szakad el és a vége úgy roppan hogy már maga a hangja is fenséges. A tészta ínycsiklandozóan finom. Valódi paradicsomszósz, pár vékony szelet gomba, lehelletvékonyra szelt sonka bazsalikom, oregánó mennyei sajt. S ugye a friss saláta. Jóllaksz, de mégis pont olyan könnyedén állsz fel mintha csak úszni indultál volna pár órával ezelőtt...

Ezzel szemben a pizzahutos "magyaros" pizza áll:
- négy és fél centi vastag cukrozott lángos (ez lenne a tészta, úgymond az alap...bár még ez is bővíthető ha az ember sajtos szélűt rendel...ilyenkor egy jó 17 deka tescosajtcsíkot beleszámolhatunk amit a keletlen lángostészta kerületébe sütnek csak nekünk)
- cukor és kecsáp keveréke némi cukrozott kecsápkonzervvel elkeverve meg egy pici cukor még
- 2003 környékén lemirelitezett lókolbász megbolondítva vagy 8 féle tartósítószerrel
- parizer és disznóhúskeverék őrölt maggi marhahúsleveskockával összedolgozva precíz 7mm*7mm*7mmes kockákba öntött formában
- két három egész fej lilahagyma "lazán rádobálva"
- cukrozott zöldpaprika konzerv hasonló nagyságú térbeli formákra darabolva
- pár szelet paradicsom ami teljesen szétfő ebben a kutyulékban és csak a sárgászöld éretlen közepe sejteti velünk hogy ez egyszer zöldség volt
- egy jó 25 dekányi tescosajt aminek semmihez sem foghatóan szemét íze van

ezt a költeményt fél liter forró olajba merítik és készen is van a pizzahut pizza...

1 liter coca cola dukál hozzá

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.04.09. 23:38:20

Több panaszt olvastam már pizzahutról, nekem is volt vele bajom. De már senkit nem sajnálok: emberek, ne vegyétek, az nem pizza. Olajos szemét, zabálják az amcsik! Az amerikai hamburgerekkel nincs bajom, de ez a pizza, a pizza megszentségtelenítése.
Il Treno, Donpepe, Lazza stb, ezek még TÁVOLRÓL, de hasonlítanak az igazi olaszpizzára.
Esetleg aki a vékonytésztát nem szereti, meg a túl olaszos dolgokat, annak ott a móriczon a Pizzakuckó.(húsos pizzát!) Nagyon finom, illetve érdekes ízvilág(a tészta is)
De pizzahutot könyörgöm ne nevezzék már pizzának...

He, ez nem volt kevés reklám:)

Ariadne12 2008.04.09. 23:49:29

Hát tényleg nem egy nagy minőség a pizzakunyhó, de az egyet fizet kettőt kap elvitelesben befigyel időnként egy fokhagymás csirkés meg egy dallas kettőnknek. Ja, sokan nem tudják, de telefonon is lehet elviteles félárút pizzát rendelni, húsz perc múlva elég odaérni az üzlethez, és rögtön átveheted. Egészségtelen, de legalább gyors és mindig elérhető.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.09. 23:57:48

vmickey
nem a vilagon csak otthon
amerikaban pl. utanaddobjak, de itt nem igen hasznaljak pizzara
amugy azt hallottam otthon meg a mekiben is fizetni kell a kecsapert hehe
a legjobb pizza nekem meg a Papa John's, foleg a spenotos
isteni

madz 2008.04.10. 00:02:08

hol lehet vékonytésztás pizzát rendelni?

Carnivora (törölt) 2008.04.10. 00:29:04

Ez a f*szkalap tényleg paraszt mi a baja? még udvariasak is voltak vele a pizza hut-nál.

Egyébként a legszarabb pizzát ott adják ...

neismondj 2008.04.10. 00:31:11

extrém jó pizzát budán: dalello, márvány/alkotás sarok,
olasz tulaj, évek ota tapasztalt magyar pizza szakács, fa fütéses kemence,
bocs nem reklám csak vélemény, azé közel lakom...

Carnivora (törölt) 2008.04.10. 00:33:09

Páneurópai Harci Kos 2008.04.09. 14:53:24

Burger King jó.

A mekiben az eladók tényleg kedvesek , de azok a szendvicsnek mondott kis sz*r pogácsaméretű cuccok meg a mcreggelis baromság legkevésbbé ügyfélbarátok.

Carnivora (törölt) 2008.04.10. 00:37:28

KoenBp 2008.04.09. 23:14:17

Nekem is pont ennyi emlékem van a pizza hut-ról ... mondjuk én 10 éve ettem ott utóljára serpenyős pizzát olyan szart még soha sehol ...

Carnivora (törölt) 2008.04.10. 01:11:59

Rcarlos 2008.04.09. 17:29:37

pizza amerikai indián étel én meg ezt neked üzenem :D az olasz tésztákat meg kínából kopizták :D a hamburger meg germán nem amcsi ... és így tovább.

besz@rok 2008.04.10. 01:36:26

Egyel rantotthust bammeg, meg igya' hozza froccsot!
F@szom a hulye pizzaba...

2008.04.10. 01:48:12

na én most lettem kurva éhes...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.10. 02:26:48

en is
lehet rendelek egy spenotosat
aze' a piza itt is qrwa draga ingyen kecsap ide vagy oda

Mike36 2008.04.10. 02:38:16

én a Donpepétől is fosok
pizza suxx

Vladimir Harkonnen 2008.04.10. 07:43:31

homár molla 2008.04.09. 12:53:06
akalaka, vagy aki tudja: ez a Hemingway a honvédtulajdonos Hemingway? (vagy netalán a híres halott író?)

Igen, a Honvéd tulaj. Övé volt amíg létezett, a Bonbon Hemingway is. 5 vagy 6 éve átment Romániába, és itt kirúgott mindenkit, köztük a nejemet is.

Vladimir Harkonnen 2008.04.10. 08:13:54

flombi 2008.04.09. 13:58:00
Rák Attantam, te szerencsétlen, attól még az 112-t tudnád hívni...

Amikor a tárcsás vicc született, még nem volt 112 hívószám, csak 04, 05, 07!

Ezzel az erővel kihúzza a zsinórt a csatiból, és keres egy kombifogót.

Volt régen valami tűzoltós sorozat, abban volt egy rész amikor a figura farkára szorult a porszívócső. A történet szerint azért kellet a tűzoltóknak betörni az ajtót, mert nem tudott ajtót nyitni a mentősöknek, mivel nem ért el a vezeték az ajtóig!

Egy viccben felesleges logikát keresni!

mzs 2008.04.10. 08:28:56

Bocsi, ha már írta valaki, de arról hallottatok, hogy pár éve azért zártak be egy miskolci Pizza Hut-ot, mert valami intelligens szakácsgyermek kiverte rá a .... ?! Egy ismerős csajszit akartak "megtréfálni", ha jól tudom, de a csaj észrevette, hogy ez nem olyan, mint szokott lenni (mármint a pizza), és elvitte bevizsgáltatni? :) Komoly, nem?
Na, nekem csak ennyi jutott eszembe a Pizza Hut-ról.

Egyetlen egyszer ettem a pizzájukból a Deák és az Astoria között lévőben, tök átlagos volt, bár a méretéhez képest tényleg rohadt drága... :(

Szép napot nektek!

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.04.10. 08:52:03

nem kell toluk rendelni. ennyi.
a pizzahut az amugy nagyon nemjo pizza. es mindemellett k. sokba is kerul.

www.bringazz.eoldal.hu 2008.04.10. 10:25:33

ez még mind semmi! ha röhögni akartok, nézzetek bele pl. a fura állatokba!

www.bringazz.eoldal.hu/oldal/fura-allatok

flombi 2008.04.10. 13:50:06

Harkonnen, óriási tévedés, logika nélkül nincs vicc.

Dilbert 2008.04.10. 14:23:37

A Pizza Hut-os a legjobb pizza! Csak marhara draga. Hozzank azert nem hoznak ki, mert mire kiernek vele, addigra kihul. Mondtuk, minket ez nem zavar, hozzak csak. Nem hozzak. Jo.

Lamia 2008.04.10. 16:32:27

Legutóbb a Don Pepétől láttam közelről pizzát. Úgy hozták ki, hogy egy finom kis egérkaki gőzölgött az egyik szélén.

Nemlajos 2008.04.10. 17:38:22

flombi 2008.04.09. 21:25:53
Valóban, én néztem el, olyan rég volt, hogy már rosszul emlékszem. De Vladimirnek van maximálisan igaza, még ha én tévedtem is:)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2008.04.10. 18:11:32

A vevo mindenek elott az igaz DE:

Csak azt tudom mondani amit HOUSE is szokott, a BETEG(vagy ugyfel) mindig HAZUDIK amikor ilyen cikkeket latok mindig imadkozok barcsak lenne kepessegem az emberek tudataban olvasni , kivancsian leszkennelnem a T. leveliro agyat megis hany % -ban igaz amit allit, mit hallgat el illetve miben szepit (a maga iranyaba).(a gyarlosag regi szokas az embereknel ;)

ui: pizzahutbol pizzat :) parasztvakitas , barmelyik magyar ceg jobb pizzat csinal mint ok olcsobbe` (es ez tapasztalat ;)

LyukasBogrács 2008.04.10. 21:34:16

És ez még csak a rendelésfelvétel!

Képzelheted, milyen lehet a pizzájuk!

Pizza parasztosan.

LyukasBogrács 2008.04.10. 21:52:58

Még középiskolában volt egy haverom. A Maximban pizzáztunk, ő a dobozból ette meg a pizzát. Vacsora után nekivágtunk az utcának, ő a hóna alatt jött a pizzásdobozzal. Nem értettem, hogy mit akar egy üres, lapos dobozzal, de nem kellett sokáig spekulálnom. Visszahányta a pizzát a dobozba, becsukta, majd eldobta, mint a frizbit. A lyukakon meg spriccelt ki a hányás, ahogy pörgött a levegőben.

mókus 2008.04.11. 01:14:38

pizzériák:

- don corleone (bár a termini már nem olyan jó, korábban nagyon bejött és az akciók miatt az ára 950 Ft volt vagy ilyesmi

- mr. pizza, bunkók. Panaszt is tettem náluk.

- pepe: egy ismerősöm miattuk lett szalmonellás és 40 fokos lázas..

- bázis étterem, nagyon jó pizzák, nekem a sokmagvas tésztásak a kedvenceim

- pizza king: igen, olcsó, de elég menza

- corleone nem a legolcsóbb (valaki fentebb ajánlgatta)

- marzano: tavaly rendeltem tőlük összesen háromszor. Kétszer oké volt, bár nem a legolcsóbb, de a harmadik megrendelés nagyon kriminális és csak azért nem küldtem be ide posztnak, hogy mit tettek velem meg a barátnőmmel, mert akkor még nem volt fényképes telefonom, hogy lefotózzam és mellékeljem a képet.
Lényeg, hogy nagyon drágák és nagyon de nagyon parasztok. Direkt kértük, hogy ne tegyenek rá xy feltétet, mert nem szeretjük, meg hogy allergia, erre nem hogy nem vették le, megduplázták, majd a barátnőmmel keménykedett a futár, hogy fizesse ki a többletet, mindezt azért, mert a netes rendelésnél öt perccel a zárás előtt mertünk rendelni (lefagyott a gép és mikor vissza tudtuk üzemelni, már csak öt perc volt a netes rendelés lezárásáig).
Ja, a pizzát ha jól emlékszem 17 perc alatt hozták ki a Parlament melletti üzletükből a Liszt Ferenc térig és ugye ebben benne van a netes sms kiküldése, a pizza "elkészítése", kiszállítása stb.

Soha nem rendelek többet tőlük, és valószínűleg a barátnőm sem, akivel az ajtóban keménykedett a futár.

Dr. jegeket_bérleteket 2008.04.13. 17:32:25

A Bgyöngyében 7-8 éve az egész áruház biztos információként kezelte, hogy a Pizza Hugyban recskázni szoktak a pizzába. Bár ez bizonyára túlzás, de a rendszeres beleturházást a legtöbb ottani dolgozóról el lehetett képzelni. Egyébként azok csinálták állandóan a bombariadókat is, amikor elunták a dolgozást. Érdekes módon amikor a rendőrök kiürítették a házat, mindig volt náluk egy laszti, és elmentek valahova másfél órára kosarazni, amíg a zsaruk keresték a bombát.

Jetpilot 2008.04.14. 16:32:21

mcdonalds:
- szia, kérekszépen egy mcchicken menüt.
- szia, csak reggeli van.
- hmm, akkor csak reggelire kérek egy mcchicken menüt.
[...]
és ezt így tovább negyed óráig. :D

Rajmond 2008.04.14. 23:23:50

Az Il Treno pizzája tényleg nagyon jó össze sem lehet hasonlitani a Pizza Huttal
süti beállítások módosítása