Tékozló Homár

Re: Miskolcon csak rendőri felügyelettel álljunk szóba az ellenőrrel?

2008.04.17. 10:29 | ge | 114 komment
A lelkiismeretes Homár olvasó elébemegy a dolgoknak. Easy a Miskolcon megfélemlített utas ügyében felháborodott levelet írt az MKV Zrt-nek, amiben elküldte a poszt url-t és kérte a vizsgálat megindítását. A miskolciak pedig úgy látszik gyorsak és alaposak, hipphopp kikérdezték az kollégáikat, majd megírták a minden vádat elutasító válaszukat, amiből pl. kiderül az is, hogy egy rendőr sosem tegeződik.
E-mailben érkezett észrevételével kapcsolatban - melyben az Index internetes portál Tékozló Homár rovatában megjelent jegyellenőri intézkedést kifogásoló bejegyzésre hívta fel figyelmünket - az alábbi tájékoztatást adjuk.

A bejegyzésben foglaltak kivizsgáltuk.

Ez alapján megállapítást nyert, hogy

1. A jegyellenőri csoport az utas által jelzett napon és időpontban ( 2008. április 11. 16. óra 10 perc) kiemelt jegyellenőrzési tevékenységet folytatott a Soltész Nagy Kálmán út villamos megállóhelyen. A panaszossal beérkező járművet több munkatársunk is figyelte. (ez általános gyakorlat a menetjegyeket utólag érvényesítők kiszűrése érdekében) Ekkor észlelték, hogy egy személy a jegyellenőri jelenlétet észrevéve kezeli le menetjegyét. Az MVK Zrt utazási feltételei alapján : „ A vonaljegyet az utazás megkezdésekor - közvetlenül a felszállást követően - a jegykezelő készülékkel érvényesíteni kell, az utazás során meg kell őrizni, jegyellenőrzéskor át kell adni az ellenőrzést végző dolgozónak.„

2. Ezt követően munkatársunk felszállt a villamosra és felszólította az utast, szálljon le, mivel egyértelműen utólag kezelte menetjegyét. Nem volt hajlandó ezt megtenni és azt hangoztatta, az Ő menetjegye az ellenőrzés pillanatában le volt kezelve. Ekkor az ellenőr felhívta a figyelmét arra, hogy a villamos nem folytatja addig az útját, míg le nem száll. Az utas erre meggondolta magát és leszállt a járműről.

3. Mivel az utas nem volt hajlandó igazolni magát, munkatársunk telefonon kért rendőri intézkedést. A MVK Zrt. utazási feltételei alapján: „Ha utazás közben az MVK Zrt. jegyellenőre észleli az utazási feltételek megszegését, felszólítja az utast a helyi önkormányzat hatályos rendeletében megszabott pótdíj megfizetésére. Az utazási feltételeket megszegő utas a kirótt legalacsonyabb pótdíjat helyszíni pótdíjelismervény ellenében a jegyellenőrnek átadhatja. Ha az utazási feltételeket megszegő utas a kirótt pótdíj megfizetésére a helyszínen nem hajlandó, a jegyellenőr köteles őt felkérni személyi adatainak hiteles közlésére, egyben tájékoztatja egyrészt arról, hogy adatszolgáltatása önkéntes, másrészt arról, amennyiben adatait visszatartja, abban az esetben jogosult rendőrhatósági intézkedést foganatosítani, és egyidejűleg átadni részére a pótdíj későbbi befizetésére szolgáló postai utalványt és tájékoztatót. Amennyiben az utazási feltételeket megszegő utas a jegyellenőr intézkedésének jogosságát vitatja, és a jegyellenőrt kötelező munkaköri feladatának ellátásában gátolja, a jegyellenőr jogosult rendőrhatósági intézkedést kérni az utassal szemben.”

4. A rendőrök megérkezését követően az utas, mégis a helyszíni pótdíj megfizetése mellett döntött, egyrészt így elismerve a pótdíjazás jogosságát, másrészt kikerülve a további, rendőrség általi igazoltatást.

5. Megítélésünk szerint az intézkedés jogos volt az utólagos jegykezelés ténye alapján. Az azt követő eljárás pedig szakmailag indokolt, megalapozott volt és a hatályos jogszabályok és az MVK Zrt utazási feltételiben foglaltaknak megfelelően történt. Túlkapás sem az intézkedő ellenőrök, sem a rendőrök részéről nem történt. A panaszban leírt párbeszéd(ek) nem folytak le, ezek kitalációk. A rendőrség kiértesítésére vonatkozó párbeszéd sem így történt, már csak azért sem, mivel a rendőrségi ügyelettel nem szokás tegeződve beszélgetni. Az eljárás végig utólag kezelt menetjegy miatt történt, a „nincs is jegye” állítás nem állja meg a helyét. Az utashoz nem értek hozzá az intézkedés közben.

6. Álláspontunk szerint a beíró megszegte az utazási feltételeket, és ennek következményeit kívánja a jegyellenőrökre és rendőrökre áthárítani névtelenül, teljesen alpári és sértő stílusban.

Mindezekre tekintettel a bejegyezésben leírtak nem felelnek meg a valóságnak, a bejegyzésben szereplő jegyellenőrökre és rendőrökre tett jelzőket és kijelentéseket határozottan visszautasítjuk.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cowkie 2008.04.17. 10:50:29

hazudnak. az egeszben a kulcspont, hogy vajon valoban akkor lyukasztott-e az emberunk, amikor felszallt az ellenor. es ha valasztani kell inkabbb neki hiszek.

kérdések órája 2008.04.17. 10:54:15

Magyar Banánköztársaság Zártkörűen működő Részvénytársaság Miskolci Fiókja

Natura 2008.04.17. 10:57:55

És még ezeknek van pofájuk sztrájkkal fenyegetni.....
(jó, tudom hogy nem ezeknek, hanem a pestieknek, de egykutya.)

Kizavarnám mindet az aluljáróba szórólapot osztani, ahol azt is meg kell köszönni, ha valaki hajlandó elvenni.
Rohadjanak meg, újfent.
:)

kérdések órája 2008.04.17. 10:58:18

Tiszta szívből kívánok áttétes rákot az ilyen "nőkkelnagyapofám" ellenőröknek - ha tényleg a panaszos elmondása szerint történt az eset. Ha meg törvényesen léptek fel remélem mindenkivel - ismétlem:mindenkivel szemben ilyen következetesek lesznek.

Danis 2008.04.17. 10:58:40

Rákosi Elvtárs nézte a búzát, gyerekeket csókolt, és a Nép boldog volt!

Céadaoin (user ID 44540) 2008.04.17. 10:58:53

Na, gyerekek, akkor házi feladat: a sofőrcég és a tömegközlekedési cég vezetőinek a leveleinek (segíts, Majmász!) összehasonlítása, különös tekintettel az íróik megélhetésének közvetlen és közvetett forrásaira és ennek a levélírók önérzetére valamint jellemére gyakorolt hatására.

Homár, lesz jutalompóló?

herk 2008.04.17. 11:02:53

"5. Megítélésünk szerint az intézkedés jogos volt az utólagos jegykezelés ténye alapján. "
Aranyapám!! Te tudom, hogy mit jelent az a szó, hogy tény???
Semmiképpen sem azt, hogy 6 cimbora-ellenőr mit állít. A tényt bizonyítékokkal kell alátámasztni!!

Valóban figyelhetik azt, hogy ki az aki utólag érvényesíti a jegyét. Nyilván minden ellenőr más embert figyel. Ha 1 ellenőr lát valamit a másik 5 utolsó lehelletéig is azt fogja állitani, hogy pont mind a 6-an őt figyelték.
És mi van, ha az egy ember rosszul látta a helyzetet? Ne feledjük, mind azt látjuk, amit látni akarunk.

Szóval a elmehet a sunyiba a MKV Zrt, aki még asszisztál is ahhoz, hogy erőszakot alkalmazzanak az ellenőrök.

Értitek? Jóváhagyják az erőszakot, sőt mi több, erre a törvénysértésre buzditják őket!
Mert hogy lássuk tisztán a helyzetet:
Az ellenőrök a megállóban figyelik az utasokat, hogy ki az, aki utólag érvényesiti a jegyét.
Majd utána függetlenül attól, hogy igaz-e, jól látták-e, kiveszik az érvényes jegyet a kezéből, testi-lelki erőszakot alkalmaznak + haver-rendőröket hivnak, akik további terrort alkalmaz.
Nem semmi, igaz?

dwdHU 2008.04.17. 11:05:30

bassza teherbe a roman kurva annyat a kedves mvk a 300 forintos jegygyel egyutt

Natura 2008.04.17. 11:09:32

Szerintem ezt valami középvezető írhatta.
De milyen jól tette, levezethettem valakin a reggeli anyázhatnékomat.

(Persze változatlanul fenntartom, hogy köcsögök.)

THLM 2008.04.17. 11:09:50

Egyébként a történetem mellett akadnak hasonlóak is, pl.:

mostanában jelent meg a boon.hu- egy hasonló sztori: www.boon.hu/hirek/IM:boon:news_special-borsod/cikk/az-mvk-kivizsgalja-a-durva-miskolci-ellenor-ugyet/cn/haon-news-FCUWeb-20080303-0837335860

rez 2008.04.17. 11:13:17

bár már 5 éve elhagytam a várost, meg sosem volt gondom az ottani ellenőrökkel, volt alkalmam látni azok munkáját elégszer... méghogy nincs erőszak... ha-ha... van egy bajszos-hosszúhajú drabál ellenőr... na az... tipikus agrobarom...
egyébként miskolcon, mióta faszán átbuzerálták a menetrendet, teljességgel sikertelennek számít mvk-val utazni... a taxi éphogy' többe kerül bizonyos esetekben, mint a tömegközlekedés...

kérdések órája 2008.04.17. 11:14:00

A haver-rendőröknek meg tisztelettel javasolnám,hogy sűrűbben járőrözzenek a borsodi térség bűnügyileg igen fertőzött részein, ott inkább lenne tennivalójuk.

Natura 2008.04.17. 11:15:42

kérdések órája 2008.04.17. 11:14:00

Ott nincs jatt....

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.04.17. 11:21:08

Következő az lesz, hogy gépfegyverrel lőnek a fizető utasra, hogy kikapják a szájából az aranyfogat?

De ha túléli, akkor beperelik hazugságért... Botrányos!

Roltii 2008.04.17. 11:21:34

Tényleg vicces, hogy kisországunkban utolsó iskolázatlan parasztok kiskirályt játszanak: parkolóellenőrök, bkv és egyéb utazási cégek ellenőrei, lucgizi gmk útépítői mikor össze-vissza kitábláznak valamit és forgalmat irányítanak stb...
Még jó, hogy van megoldás, legnagyobb gondolkodónk is megmondta: ki kell húzni külföldre, mert ez Abszurdisztán.

Natura 2008.04.17. 11:23:30

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a kommenteket olvasva valakinek feltűnik-e az MKV-nál, hogy valamit nagyon elbasszantanak.. Mondjuk nem az enyémeket, mert azok a megalapozottságuk mellett is nyilvánvalóan elfogultak, de az összes többit.

Vagy leszarják?

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.17. 11:27:21

Mennyire meglepődnének, ha az utasok kezdenének el sztrájkolni. Ha nincs utas, nincs akit molesztálni lehet. Utazgassanak magukban. Sőt az ellenőrök fogják saját magukat büntetgetni... az lesz ám a kánaán:-)) Nah... erre befizetnék...

Mellesleg, költsék gyógyszerre az így megszerzett nyereségüket...

Natura 2008.04.17. 11:29:38

Taxisokkal le lehetne szervezni szerintem.

Mindenki megy taxival mondjuk 3 napig, ők meg adnak addig kedvezményes tarifát.
Utasnak jobb/kényelmesebb, taxisnak még így is megéri, MKV-nak szívás.

upho 2008.04.17. 11:30:47

mvk, avh, a kurva anyatokat!

Natura 2008.04.17. 11:36:15

(Kedves hülye MKV-nak üzenem, hogy ilyenkor a helyes magatartás a fülünket-farkunkat behúzzuk, megbántott utastól elnézést kérünk, + mindenki mástól is, utas kap egy zsák ingyenjegyet, mélyen megunkba nézünk, és változtatunk a hozzáállásunkon. Ellenőröket kirúgjuk, vagy legalább azt hazudjuk hogy megtettük, és egyáltalán, kevesebb istenbarmát alkalmazunk, hogy ne legyünk veszteségesek. Valamint felhívjuk édesanyánkat, és elmeséljük neki, miért csuklik folyamatosan.)

Tajparaszt 2008.04.17. 11:38:46

Arany János utca, mozgólépcső felfelé. Megfogja az ellenőr a srác karját, akinek fejhalgatóból bömböl a zene a világba is:) Srác fordulatból kétszer álba veri az ellenőrt, majd elsétál a naplementébe.
Van ilyen is...

Amúgy akkor már nem is csodálkozom, hogy a Pataki Attila elhagyta a várost, ahol élt:):):):)

ex-dr. vuk 2008.04.17. 11:42:20

Muhahaha!

Mar hallom is a "kivizsgalas" menetet: - Te jozsi! hogy is volt ez?? - Ha' utolag kezelte a jegyet! Becsszo! - A kis hazug geci. Na akkor meg is irom a valaszlevelet...

;)

Layosh 2008.04.17. 11:42:35

Na menjen a francba az MKV. Simán lehazugozzák az utasukat. Szar szemét banda.

Gumidomino 2008.04.17. 11:45:11

én úgy érzem hogy az ötös pontot rövidebben is meg lehetett volna fogalmazni:

úgy van, ahogy mi mondjuk mert mi többen vagyunk és a rendőrök is mellettünk vannak.

Gumidomino 2008.04.17. 11:46:20

nincs ott véletlenül térfigyelő kamera valahol?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.04.17. 11:48:24

Nahát-nahát pontosan az történt, amit vártunk. Milyen érdekes, hogy ilyen gyorsan "kivizsgálták" az ügyet. Maximum felhívhatták az illetékest: "Te Józsi, történt ilyen? Nem." Teljesen egyértelmű, hogy elhallgatják azt, ami zsebre megy a rendőr haverral. Én nem vádolom meg a kedves MKV-t, természetes, hogy megvédik munkatársaikat. Viszont az nem fér a fejembe, hogy miért bűntethető az, aki csak akkor lyukasztott jegyet, amikor meglátta az ellenőröket. Hiszen kifizette az utazásra jogosító jegyet és felhasználta is. Az, hogy máskor is megtehetett ilyet, más tészta, hiszen be kéne bizonyítani. Nem mellesleg a kivizsgált ügyben még nem szerepelt az a tény, hogy a másik üvöltöző utassal mi történt. Micsoda véletlen, hogy pont neki is azt mondták, hogy most lyukasztott, sőt merem állítani, hogy a beérkező villamoson utazók egy emberként ugrottak fel jegyet érvényesíteni, mikor meglátták az ellenőröket. Érdekes továbba, hogyha valóban úgy történt, ahogy Önök írták, akkor mi a fészkes francért írt ide postoló? A szemét MKV megbüntetett jogosan, most jól megszivatom őket? Na ne vicceljünk kérem. Vonják bele a kedves delikvenst is az ügybe és úgy vizsgálják ki, vagy csak nekem tűnik ez normálisabb megoldásnak annál, hogy 1 nap alatt visszaírjuk, ilyen nem történt, az utasunk alpári és az MKV Zrt.-t meglopta.

Petike82 2008.04.17. 11:56:02

én mondtam hogy miskolcon nem laknak emberek...:)

kérdések órája 2008.04.17. 12:00:51

ősi román ellenőrök voltak,argentin mezben?

facsipesz 2008.04.17. 12:25:56

Bakker. Az "email-es bejelentő" én voltam, gondoltam, legalább utánanéz valaki a városházán, aki "értelmes", hogy hogy is mennek ott a dolgok az alvégen. Na így. Központilag. "Utasbarát"? Bah. A válaszlevél fele copy-paste, a többi meg "józan paraszti kútfő". Szerintem fel sem hívtak senkit, hogy tájékozódjanak.

Az utasnak igaza volt? Kizárt! Az ellenőrök tuskók voltak? Kizárt! A rendőrök benne voltak? Kizárt!

Kizárt, hogy ez az ország az Európai Únió része...

microlas (törölt) 2008.04.17. 12:29:54

az az érdekes, hogy miután az mkv-nak linkeltem a beírást - mert én vagyok a lelkiismeretes homár-olvasó - kb. egy óra múlva már meg is jött a válasz az e-mailemre. nehogy azt mondja nekem bárki, hogy ennyi idő elég volt a kivizsgáláshoz :D

hanzs 2008.04.17. 12:44:31

Frankó kis levél.
Mondjuk ez is név nélküli, szal akár én is írhattam volna.
Ja kivizsgálták persze. Jogállam, persze.

Húzzunk innét a 'csába szerintem amíg nem késő...

halompasa (törölt) 2008.04.17. 12:44:58

miért érzem úgy, hogy a kurva anyját a levélírónak, miért?
csak rontott a helyzeten a paraszt!

moli 2008.04.17. 13:08:53

csupan erzesre hagyatkozva: hazudik az mkv.

jusztlacika 2008.04.17. 13:09:12

Vegyen jegyet nálam az ellenőr és majd meglátom, hogy kap-e... állast

elwood 2008.04.17. 13:14:29

És ha előítélet nélkül nézitek akkor mit lehet vele kezdeni. Mondtam az előzmény postnál is. Két állítás van egymással szemben, melyik az igaz ?

1) Honnan tudjátok, hogy időben kezelt jegyet ?

2) Miért lenne érdeke ennyire bunkónak lenni az ellenőrnek ? Zsebre nem tud dolgozni !

Nem mondom, hogy kinek van igaza, de azért látatlanban ennyire sarkosan ítélkezni. Nem láttatok még kamu posztot a homáron ?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.17. 13:14:35

Ahogy az eredeti posztban megírtam volt: tessék kitalálni olyan bizonyítási módszert, amelynek nem az az alapja, hogy "de az ellenőr nem hazudik", mert esetleg de, és lássuk a párhuzamot a Centrummal, illetve nézzünk ki külföldre jobb példáért!

Rejtélyes 2008.04.17. 13:14:41

Szereljenek minden buszra elektronikus jegykezelőt (ami működik is), és ellenőröknél legyen kulcs/valami, amivel áramtalanítani tudja (de ennek tényét hitelesített időmérővel regiszrtálja), de csak akkor, ha az összes ajtó zárva. Akkor nem lehet kifogás, hogy utólag érvényesítette... :D Csak ilyen pénzbe kerül... Addig meg marad a macska-egér játék. Hangfelvétel, rejtett kamera, "ki-tud-több-tanút" verseny.

Kamerát a buszokra!

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.17. 13:24:37

elwood..

Ha olvasnál is és nem csak írnál, az előző beírásokál lévő linkek megadnák a kérdéseidre a választ...

"mostanában jelent meg a boon.hu- egy hasonló sztori: www.boon.hu/hirek/IM:boon:news_special-borsod/cikk/az-mvk-kivizsgalja-a-durva-miskolci-ellenor-ugyet/cn/haon-news-FCUWeb-20080303-0837335860"

"Egy tegnapelőtti eset:

www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=189882"

Egy fecske nem csinál nyarat, de itt már tömeges repdesés van...

Van még kérdésed?

ezoli83 2008.04.17. 13:37:40

Nekem valaki magyarázza már meg, hogy egy cég és egy magánszemély közötti ráutalásos magatartással létrejövő szerződéshez a rendőrségnek mi köze van? A rendőrség milyen alapon ad ki harmadik félnek adatot, már ha hajlandó vagyok megmondani a helyszínen az adataimat vagy a fogdára is jönnek az ellenőrök?

anarch 2008.04.17. 13:44:47

Ez semmin változtat most, két tanu kéne, esetleg videofelvétel, de ez volt az eredeti beírás tartalma is...

elwood 2008.04.17. 13:55:42

Ez két tök más sztori, arról szól, hogy bunkók az ellenőrök, ezt eddig is tudtuk.

Nem akarom az MKV-t védeni, csak nekem életszerűbb egy későn lyukasztó ember mint egy plusz egy büntetésért rendőrt hívó rablóbanda, akiknek az összes haszna a plusz egy pipa.

Örülök, hogy nem nekem kell ítélkeznem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.04.17. 14:13:38

elwood,

Az ellenőrnek azért van oka bunkózni, mert mondjuk aznap még nem büntetett eleget. Régóta tudjuk hogy van büntikeret, ami felett kapnak prémiumot ill. esetleg adott mennyiséget vár el a cég naponta.
Ez már pont elég arra hogy nőket b@sztassanak, mivel azok nem rúgják szét őket.

Basztassanak 20 fős cigánybandákat akik a villamoson utaznak. Azokat biztos ugyanígy lehetne, nem :-D

Amúgy engem is büntettek már meg érvényes bérlettel Pécsett :-/

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.04.17. 14:14:52

elwood..

Igen magas lehet az ingerküszöböd,
ez abból is fakadhat, hogy nem miskolci vagy, ha pedig igen, akkor abból, hogy még nem találkoztál ezekkel az ellenőrökkel.

Véleményem az, hogy nem zörög a haraszt..., ha ennyien írnak már a dologról, akkor ott valami bűzlik és az nem Dánia, hanem Miskolc.

Páneurópai Harci Kos 2008.04.17. 14:17:43

Nos szerintem a "MKV Zrt" részéről egy elnézést ilyen többet nem fordul elő mondatnak jobban örültem volna.
Egy szavukat sem hiszem.

elwood 2008.04.17. 14:39:33

Magas ingerküszöbű miskolci vagyok és ellenőr. (Na jó csak az előbbi, az is régen volt.)

Azzal együtt ha előjön valaki, hogy megerőszakolták az ellenőrök a buszon, aztán megölték és táncoltak sírján, akkor nem hiszem el automatikusan. Meg az ellenkezőjét se.

Ha a sok urban legend-re mind azt mondanám, hogy nem zörög a haraszt ...

capor_ 2008.04.17. 14:42:19

A legnagyobb hiba ezekkel "szóbaelegyedni"... elhagyod a buszt/villamost szépen hátat fordítasz és elsétálsz.. Semmi okod arra, hogy ott maradj és ők sem tartóztathatnak fel. Nem kell felvenni a kurvaanyázásuk meg ilyeneket csak lesüllyed az ember a szintjükre. Esetleg szerzel még egy tanut is aki válltig állítja, hogy nem is voltál a járművön.
Ha meg ilyen pitiáner ügyekkel van ideje és kedve a rendőröknek foglalkozni akkor gratulálok

hottentotta 2008.04.17. 14:42:52

"A bejegyzésben foglaltak kivizsgáltuk."

he ?

átmeneti kommentelő 2008.04.17. 14:42:57

Az MKV ZRt példaértékűen kivizsgálta az ügyet egy munkanap (éjszaka) alatt.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.17. 14:50:14

@ezoli83: Ez abból következik, hogy az ellenőr közfeladatot ellátó személy... legalábbis mondták többen is, idézve jogszabályt - nézz vissza! -, bár én abból továbbra sem látom, hogy az ellenőr több volna egy közönséges cég közönséges alkalmazottjánál.

Klónozott egér 2008.04.17. 15:05:44

"3. Mivel az utas nem volt hajlandó igazolni magát, munkatársunk telefonon kért rendőri intézkedést."
Ez senkinek nem tűnt fel?
Kinek is kéne igazolnom magam? A kallernak?????
Eszem megáll...holnap felszállok a buszra és mindenkit igazoltatni fogok!

szorgosnepunkgyoznifog 2008.04.17. 15:06:15

Öhöm!

Idézek:

,Túlkapás sem az intézkedő ellenőrök, sem a rendőrök részéről nem történt. A panaszban leírt párbeszéd(ek) nem folytak le, ezek kitalációk. A rendőrség kiértesítésére vonatkozó párbeszéd sem így történt, már csak azért sem, mivel a rendőrségi ügyelettel nem szokás tegeződve beszélgetni.'

Ezt ugyan mivel bizonyítják? Mert azzal, hogy ezt állítják, na az nem bizonyíték. Mivel igazolják azt az állításukat, hogy ez kitaláció volt? És azzal igazolja azt, hogy a rendőrségi párbeszéd nem így történt, mert nem így szokás az ügyelettel beszélni? Ennyi erővel azt is mondhatná, hogy sosem volt bankautomata robbantás, mert nem így szoktak pénzt felvenni.

A fogalmazásból egyértelműen látszik, hogy minden hibát az utasra akarnak fogni, és hogy a véleményük szerint az utas tehet mindenről. Ez nem egy európai és végképp nem korrekt magatartás, úgyhogy papucsot nekik.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.04.17. 15:15:36

Írjunk levelet az MKV-nak!

Tisztelt MKV Zrt!

Az Önök büdös kurva anyját!

Tisztelettel: a Homár olvasói

taphegyseg 2008.04.17. 15:20:29

Na jó, én nem szoktam ilyeneket írni, de most... áh, nem érdemlik meg ezek.

Manyizga (törölt) 2008.04.17. 15:38:58

Tegnap a Stadionoknál ballagtam lefelé a metróhoz. Az ellenőröknek mutattam a bérletemet, de azok azzal voltak elfoglalva, hogy felváltva anyáztak és "kitépem tőből a kezedet vazze!" típusú mondatokat kiabáltak egy hanyag eleganciával a lépcsőn lefelé sétáló úr HÁTÁNAK, aki vissza se nézve csak az egyezményes középső ujjas jelzést mutatta fel az ellenőrök felé...

Egy pillanatra meg is torpantam, hogy szólok az ellenőröknek: ugyanmáá, váltsák már be a fenyegetést, ha annyira fontos, de inkább hagytam a fenébe.

capor_ 2008.04.17. 15:49:47

Az ilyen levelekkel szerintem csak maguknak akarnak hazudni... Mert ha valaki életében utazott már tömegközlekedéssel akkor, teszem hozzá sajnos, ebből egy szót sem hisz el.....

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.17. 16:01:45

Ez kérem HAZUKSÁK! Szemen szedett... Szerintem ezt magukévá tették már a dolgozók is és persze paraszt az utas. Törné el a kezüket a villamos ajtaja egy óvatlan pillanatban...

swine3 2008.04.17. 16:02:07

Az ellenőr nem gondolkodó, még a legbutább állatok szintjét sem éri el. Az ellenőr egy vegetáló véglény, egy biológiai primitív, a láncban valahol az egysejtű ostoros és a paradicsom között helyezkedik el.
Az ellenőr viselkedése meghatározhatatlan. Egyszerre mutat állati (hörgés, vicsorgás) és növényi (szaglás, nedvedzés) életjeleket. Az ellenőrrel kommunikálni nem lehetséges, annak puszta megpróbálása is merénylet a darwini elmélet ellen.
Az ellenőrrel szembeni egyetlen helyes viselkedési forma alkalmazható hatékonyan: az erőszak. Az ellenőrt minimum ütni kell, ennél hatékonyabb a rugdosás, illetve kívánatos a célszerszámok (vascső, kisflex stb.) által okozott sérülések előidézése. A legjobb módszer az ellenőr elpusztítása.
Ha meglátjuk, meghalljuk, ne várjuk meg amíg ránk talál, ne is próbáljunk meg szót érteni vele (ez egyébként az ellenőrnél magasabb fokon álló csótányokkal sem megy), egyszerűen pusztítsuk el, vagy ha erre nincs lehetőségünk, okozzunk neki sérüléseket. Fajtatársaik ideig-óráig tanulnak az esetből, nekünk nyugtunk lesz, az élővilág pedig nem károsodik, ugyanis ez a fajta újratermeli magát...

gonosz1hal 2008.04.17. 16:04:45

Szerintem ezt a miskolci közlekedésiek igencsak elbaszarintották. Azt írja a Kommenikációs Lényosztály alkalmazottya:

"Álláspontunk szerint a beíró megszegte az utazási feltételeket, és ennek következményeit kívánja a jegyellenőrökre és rendőrökre áthárítani névtelenül, teljesen alpári és sértő stílusban."

Ehhez képest a "beíró" beírta a bizonylatszámát is, ami alapján meg kellett volna találják nevezett "beíró" nevét, és akkor nem írták volna, hogy névtelen a "beíró". Ezt csak akkor lehet így állítani, ha a tisztelt miskolci Kommunikációs Lény: 1) Utána sem nézett a dolognak. 2) Csuklóból hárított.

Csak, ugye, mi résen vagyunk itt, és különben is a sánta utyát neki!

Én is kaptam ilyet egyszer, amikor a Híres Angol Színházi Társulat három tagja jegyet akart venni a jegyesnénitől a Deákon (Szesenyi fuerdeő, haárom keerem), a néne meg leküldte őket a piros metróba jegyé. Ott - annak ellenére, hogy szintén elmondták a monológot (Szésenyi fuerdeő, haárom, keerem), amiből egyértelműen kiderült, hogy tévedésből jöttek le a lépcsőn, utazni ezen a viszonylaton nem fognak, egy bekészült izomagykommandó kurvaanyázta őket angolul (polísz lédi, polísz!!! ándörsztend???), kifizettettek velük 12 ezer forintot a nemutazásért, majd szépen visszamozgólépcsőztek a felszínre.

Ezt követően reklamáló levelemre kaptam azt az értesítést, hogy ezek a kollégák a BKV állományának legméltóbb tagja, a külföldiek pedig (akik monnyuk annyit keresnek, hogy vehetnének egy-két kombínót Budapestnek az éves keresetből, az eccer tuti) borzalmasan viselkedve csalni akartak, ingyé akartak utazni a piros metrón, szal ez így klassz, remáélik, továbbra is elégedett kuncsaft maradok.

hát ennyi.

fokaorr 2008.04.17. 16:39:11

megallapitast nyert: MKV zrt hazudik
hatarozottan visszautasitjuk ezt a nagyon esetlen valasz levelet!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.04.17. 17:38:44

Az addig korrekt, hogy legalább gyors választ adtak a panaszra.

Viszont.

Mivel tudják bizonyítani az úgynevezett "utólagos lyukasztás" tényét?? Mivan, ha tényleg ilyen gyökérparaszt az ellenőr és így tesz szert némi pluszpénzre? Honnan tudják ennyire bizonyosan, hogy nem így zajlott le a párbeszéd, illetve nem az történt, amit az utas (ügyfél) állít?
Ha arra alapozzák, amit a szóban forgó ellenőr kollégái állítanak, akkor már rég rossz, kicsi az esélye annak, hogy a kollégájuk/haverjuk ellen vallanának...

Kíváncsi lennék rá, hogy a kissé elfogultnak mondható jegyellenőr(ök) tanúvallomásán kívül még mit tudnának felhozni a maguk oldalán...

Egyszóval: akármennyire is próbálják az utast (ügyfelet) befeketíteni, illetve rá áthárítani az egész ügyet, nem igazán sikeresek ilyen jellegű törekvéseikben. Sőt, inkább szánalmasak, hogy védekezés helyett átmennek támadásba. Szolgáltatóként nem az a dolguk, hogy az utasokat (ügyfeleket) ostorozzák, hanem az, hogy korrekt, tényeket megállapító válaszokat adjanak a beérkezett panaszra. Továbba az sem feladata a választ adó valakinek, hogy minősítse a panasz tevőjének hangnemét.

Én leginkább azt tartom undorítónak az ilyen jellegű "kényszerszolgáltatókban", mint pl. a közlekedési vállalatok, hogy egyszerűen leszarják a panaszokat, mert tudják, hogy bármit tehetnek, az utas (ügyfél) így is, úgy is igénybe fogja venni a szolgáltatásaikat, mivel rá van kényszerülve. Így könnyű fölényes hangvételt megütni, illetve pofátlannak és hasonlónak nevezni az utast (ügyfelet), mivel tudják, hogy következménye úgyse lesz.
Vagyis hogy következmény az lesz, de az nem érdekli a tipikusan rövid távon gondolkodó állami/önkormányzati cégvezetőket, akik amúgyis csak azzal foglalkoznak, hogy a saját zsebüket minél gyorsabban megtömjék, illetve hogy a famíliát minél jobb pozíciókban helyezzék el az irányításuk alatt álló cégnél. A következmény egyértelműen az lesz, hogy egyre többen ülnek majd autóba és előbb-vagy utóbb megszűnnek majd a tömegközlekedési vállalatok, de ez őket úgysem zavarja, hiszen addigra már rég egy utód fog ülni abban a bizonyos bársonyszékben...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.17. 17:57:00

@winyetta: Azért hadd tegyem hozzá:

1. Ebben az országban _mindenki_ rövid távon gondolkodik. (Aki nem, azt hülyének nézik és/vagy hamar erkölcsileg/anyagilag tönkreteszik.)

2. Lehet, hogy _most_ egyre többen fognak autóba ülni, de ha nagyon megnő az üzemanyag ára - sohasem lehet tudni! -, akkor ez a folyamat vissza fog fordulni. Igaz, nem kötelezően az egyre több xKV-s tömegközlekedő irányába.

3. Mint a Magyar Posta (a nagybetűkért én kérek elnézést!), ezek is csúnyán rá fognak baszni, ha egyszer lesz - profitorientált, valószínűleg részben külföldi tulajdonú, és ennek megfelelő mentalitású! - konkurenciájuk... (Hahaha; a mi nemzedékünk előbb kihal!)

szaGértő 2008.04.17. 18:15:43

Laár András: A Víziló

A víziló is ronda,
és büdös a szája,
mégsem mondja azt, hogy
jegyeket, bérleteket kérem.

Mike36 2008.04.17. 20:38:27

"amennyiben adatait visszatartja, abban az esetben jogosult rendőrhatósági intézkedést foganatosítani"

egy nagy lófaszt
azért mert a MKV kitalálja magának, attól ők még nem rendőrség

meg mi az, hogy figyelik lenn a peronon ki mikor lukaszt? van jegye ellenőrzéskor? van
ezek gecibbek mint a budapestiek

Mike36 2008.04.17. 20:44:55

ha fizetsz azzal elismered a vétkességedet - gondolom - akár mint Ausztriában
már bocsánat de ha leszálltam, onanntól csókolom, én nem is utaztam, csak erre sétáltam, ezek biztos zsebre akarnak dolgozni, azért is modnták az előbb ha adok 1k-t akkor elengednek

Mike36 2008.04.17. 20:48:43

Natura, tökéletesen igazad vam, de ne feledd Mo-n állami szolgáltató szeret hatóságosdit játszani

euAgWzgmmtq7K 2008.04.17. 20:53:28

mocskos mkv, sallalallala, mocskos mkv, salla lalala
első-e?

ancsams 2008.04.17. 21:04:22

Az eredeti posztban volt egy birság nyugta sorszám. Miért nem emlitik a válaszban, csak nem zsebre ment?

Lili Marleen 2008.04.17. 21:24:24

Szarjanak sundisznot egesz hatralevo eletukben.

szajberpiraty 2008.04.18. 07:31:17

Miskolcon sok a cigány, felbérelni vagy 30-50 példányt hogy levadásszák ezeket a gyökereket.

chilii · http://chilii.blog.hu 2008.04.18. 12:39:42

addig amíg a villamoson hagyományos jegykezelő van és nem digitális, addig hogy tudja bizonyítani az MVK, hogy mikor lyukasztott a kedves utas? SEHOGY! az ellenőr azt lát amit akar! és persze ők sokan vannak, ha egyedül utazol esélyed sincs!
mellesleg az utóbbi időben valóban szaporodó félben vannak a kétajtósszekrényméretű ellenőrök! vajon miért???

málészájú tévésztár 2008.04.18. 12:58:20

Kedves Sky!

Ha az általad leírtak a valóságban is így történtek, akkor részvétem. Viszont ha kicsit kozmetikáztál a történeten, legközelebb majd jobban meggondolod, hogy a zsebpénzed (diákhiteled?) sörre, vagy vonaljegyre költöd!

-----------------------


A kommenteket egyébként nem olvastam végig, de ellenére szeretnék hozzászólni a témához. Néhány hónappal ezelőttig ugyanis én is napi rendszerességgel tömegközlekedtem Miskolcon.

Sokszor botlottam ellenőrökbe, de mivel a dolgaim mindig rendben voltak, soha semmi gondom nem volt velük. Vagy talán csak szerencsém volt, nem tudom. Mert ami itt (ti. az egyes webes fórumokon) folyik, lassan kezdem elhinni, hogy az ellenőrök már azért is elkalapálnak, ha "nincs rajtad sapka". Az pedig, hogy van-e jegyed, a kutyát nem érdekli. (amúgy meg persze, hogy van, mert magyarországon mindenki jeggyel-bérlettel utazik. törvényeket tiszteli, meg adót befizeti. >sóhajuff

málészájú tévésztár 2008.04.18. 13:00:33

Kedves Sky!

Ha az általad leírtak a valóságban is így történtek, akkor részvétem. Viszont ha kicsit kozmetikáztál a történeten, legközelebb majd jobban meggondolod, hogy a zsebpénzed (diákhiteled?) sörre, vagy vonaljegyre költöd!

-----------------------


A kommenteket egyébként nem olvastam végig, de ellenére szeretnék hozzászólni a témához. Néhány hónappal ezelőttig ugyanis én is napi rendszerességgel tömegközlekedtem Miskolcon.

Sokszor botlottam ellenőrökbe, de mivel a dolgaim mindig rendben voltak, soha semmi gondom nem volt velük. Vagy talán csak szerencsém volt, nem tudom. Mert ami itt (ti. az egyes webes fórumokon) folyik, lassan kezdem elhinni, hogy az ellenőrök már azért is elkalapálnak, ha "nincs rajtad sapka". Az pedig, hogy van-e jegyed, a kutyát nem érdekli. (amúgy meg persze, hogy van, mert magyarországon mindenki jeggyel-bérlettel utazik. törvényeket tiszteli, meg adót befizeti. >sóhajuff

joci19 2008.04.18. 13:02:26

errol a zugugyvedes post jut az eszembe mikor is a biro szerint a rendor sohasem hazudik. ebbol kifolyolag az ellenor sem hazudik SOHA.

málészájú tévésztár 2008.04.18. 15:00:57

melóhelyről nem sikerült rendesen elküldeni az egész kommentet, de talán majd most. és így esetleg joci19 is megérti.


Kedves Sky!

Ha az általad leírtak a valóságban is így történtek, akkor részvétem. Viszont ha kicsit kozmetikáztál a történeten, legközelebb majd jobban meggondolod, hogy a zsebpénzed (diákhiteled?) sörre, vagy vonaljegyre költöd!

-----------------------


A kommenteket egyébként nem olvastam végig, de ellenére szeretnék hozzászólni a témához. Néhány hónappal ezelőttig ugyanis én is napi rendszerességgel tömegközlekedtem Miskolcon.

Sokszor botlottam ellenőrökbe, de mivel a dolgaim mindig rendben voltak, soha semmi gondom nem volt velük. Vagy talán csak szerencsém volt, nem tudom. Mert ami itt (ti. az egyes webes fórumokon) folyik, lassan kezdem elhinni, hogy az ellenőrök már azért is elkalapálnak, ha "nincs rajtad sapka". Az pedig, hogy van-e jegyed, a kutyát nem érdekli. (amúgy meg persze, hogy van, mert magyarországon mindenki jeggyel-bérlettel utazik. törvényeket tiszteli, meg adót befizeti. >sóhajuff

málészájú tévésztár 2008.04.18. 15:03:30

Magam sem értem, de újabban akkora divat lett az ellenőröket szidni, és okolni mindenért (a pesti helyzetet nem kívánom most ebbe belekeverni, a téma szigorúan Miskolc)


Miskolci utazásaim alatt össze nem tudnám számolni, hányszor láttam olyan kis pökhendi mitugrászokat, akiket legszivesebben levágtam volna a járműről. Jön az ellenőr, és köszön. Nem személyenként mindenkinek, de 3-4 méterenként jó napot kíván. Teszi ezt hangosan, érthetően, és udvariasan! Aztán kéri a jegyeket és a bérleteket. Erre a kis mocskok belenyomják az arcába és fél másodperc alatt elhúzzák az orra előtt (vagy az ellenkezője: méterekről hadonásznak vele). Mikor udvariasan megkér, hogy mutasd meg mégegyszer, mert ennyi idő alatt nem láthatta, még a gyerkőc van felháborodva. Jobb esetben nyögvenyelősen újból megmutatja, rosszabb esetben még néhány trágár szót is fűz mellé.
De olyanhoz is volt szerencsém, hogy a delikvens az indulás után lyukasztott, és mikor az ellenőrök ezt szóvátették, jött a pökhendiség, személyiségi jogokra való hivatkozás, és a perrel való fenyegetőzés. És noha én már rég elküldtem volna a jó édes anyjába az illetőt, az ellenőrök minden alkalommal (ti. aminek szem ill. fültanúja voltam) végigjátszották a játékot. Azt, amiben már kevésbé udvariasan, de NEM trágárul, vagy erőszakosan próbálták a jogosan járó bírságot behajtani.

málészájú tévésztár 2008.04.18. 15:07:00

(és biztosan ismeritek azt a játékot, ami leginkább fel tudja cseszni az ellenőröket. Kéri a jegyedet, benyögöd, hogy nincs. Leszálltok, és elkezdődik az adok-kapok. Próbálja kiszedni belőled az adataidat, próbál megfélemlíteni. Te meg cukkolod, ahol éred. Aztán mikor majdnem elszakad nála a cérna, előveszed a farzsebből a jegyet/bérletet, és röhögve az arcába tolod. Többször találkoztam ilyennel is, és undorító dolognak tartom az ilyen ráérős-szivatást.)

Nem zárom ki, hogy az eredeti levél írójának igaza van. Mindenesetre rettenetesen elszomorítónak tartom, hogy az előző post kommentjei között tömegével vannak olyanok (CSAK olyanok), akik hőbörögnek orrba-szájba, de meg sem fordul a fejükben, hogy mi van akkor, ha a történtek biza nem úgy zajlottak ahogyan.

És még valami: ha tisztában vagy a jogaiddal, és már egy szimpla köszönésre azzal válaszolsz, hogy orrhangon bömbölöd az "engem korlátoztak a személyiségi jogaimban" örökzöldet, akkor Kedves Utazó megkérnélek valamire. Legalább ennyire ismerd, és TEGYÉL ELEGET a kötelezettségeidnek is! Ha pedig nem vagy hajlandó az előírások szerint játszani (megvenni a jegyet-bérletet), ne játszd el a hősi halált, ha más sem tartja be a szabályokat veled szemben!


...és még mielőtt megvádolna valaki, csak szólok, hogy nem vagyok ellenőr, ellenőrbérenc, és ilyen munkakörben dolgozó ismerősöm sincs. Viszont rohadtul elegem van már belőle, hogy ÁLTALÁBAN (ha nem is mindig) olyanok sírnak-rínak, akiknek előbb szimplán gondolkodniuk kellett volna.

ka-men (törölt) 2008.04.18. 15:16:28

előre a szocializmus dicső és igaz rendszerének lenini marximi engelszi útján bele a szakadékba elvtársak!!!
miskolc a vörösek utolsó városa..:D

THLM 2008.04.18. 16:35:07

Tisztelt málészájú tévésztár,

Mivel egy évben háromszor, maximum négyszer fordulok meg Miskolcon, így nyugodt szívvel írtam meg ezt a posztot, figyelmeztetésképpen a pályaudvar felé közlekedőknek. Egyébként dolgozó ember vagyok, fizetésből élek, és hála az égnek nem olyan munkát végzek, amit 100 emberből 98 el tud végezni. Igazad van, az utazó közönség körében is megtalálhatóak az általad említett hőbörgő, orrhangon beszélő egyének, nem is mondta senki, hogy nem. Ők viszont nem fognak a Tékozló Homárra írni... :) A véleményed valószínűleg azon a ponton fog megváltozni, mint az enyém: Jön az Igazak Társasága, Akik Soha Sem Hazudnak, és zsebreteszik a jegyedet. Innentől már kényszerpályán mozogsz, ha egyedül utazol egy majdnem üres villamoson... Megoldás: taxi.

joci19 2008.04.18. 17:29:14

egyertelmu ok voltak tobben, ovek az igazsag. fonokommel esett meg hogy rendor megallitotta. felreallt leallitotta a motort, lekapcsolta a lampat. erre odament a rendor hogy nem egett a lampaja. mondja most kapcsolta le. erre a rendor tarsa: en is lattam, nem egett. erre mit csinaljon? jobb a bekesseg, alairta. igy meguszta par ezerbol. rendorok 3an voltak o meg egyedul. kedves mindig becsuletes tevesztar. remelem egyszer teged is megszopatnak. de utana ne haborogj.

elso e vagyok?

Netuddki. 2008.04.18. 17:39:48

Olvastam a sztorit is, és a reagálást is.
Skyless, egy kisebb zacskó 5 forintos beszerzését és haverok közötti kiosztását javaslom. De csak akkor ér, ha tényleg így megszopattak. ;)
Mindenre van megoldás, csak meg kell találni a módját.

riotter 2008.04.18. 19:25:45

Tisztelt MKV Zrt.!

Az a tény,hogy valaki védi a saját "fajtáját" figyelemre méltó, és bizonyos körökben megbecsülést is kiválthat.
De! Úgy gondolom, ha valaki hibázik azt el kell ismerni és nem másokra mutogatni. A valószínűleg BKV Zrt. (testvércég?) -nél végzet jegyellenőri továbbképzés eredményét pedig kitehetik a legközelebbi céges "mítingen" (gonolom ezekre a rendőrség jeles képviselőit is meghívják....), és elmonhatják: Qv@jókvagyunk!
Továbbá: hiába hívnak oda rendőrt az nem adhatja ki az adatokat csak abban az esetben ha azt "jegyekbérleteket" hivatalosan kikéri! Az meg külön elgondolkodtató, hogy még normális válaszlevélre se telik....

oiduft 2008.04.18. 21:01:03

"Azért érdekes ,hogy a következőkről nem esik szó:
-hogyan is került oda hippphopp a rendőrjárőr."

Úgy, hogy ezeket a nagyellenőrzéseket eleve úgy tartják, hogy az út szélén parkol egy rendőrautó két járőrrel, akik az ellenőrökkel együtt ott sétálgatnak a megállóban. Ismerem a terepet, nem nagyon életszerű a bekanyarodó autó esete.

LyukasBogrács 2008.04.18. 22:58:30

Én tegnap negativba mentem a bérletemmel...
Itt csak a magasvasúton van ellenőr, de ott is csak azért, mert a megállókban nincsenek kapuk.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.19. 00:33:35

@riotter: Szerintem nem az a lényeg, hogy a saját fajtáját védi...

Ahogy a Centrumnál a parkolóőr, az xKV-nál az ellenőr... hmmm, fogalmazzunk először finoman... a vállalati hierarchia legeslegalja. Amiket itt olvastam, az alapján pár nap alatt betanítható, és semmilyen különleges képességre vagy képzettségre nincsen szükség ahhoz, hogy valaki ezt a feladatot ellássa. (Pontosabban lehet, hogy kéne - alapszintű nyelvtudás, erkölcsi bizonyítvány, kis alkalmazott pszichológiai ismeretek, ilyesmi -, de erre láthatóan nem szűrnek.) Röviden: szigorúan szakmai alapon véve kurvára mindegy, ki csinálja ezt a munkát, és bármikor kirúghatnák a felét és szerezhetnének a helyükre mást. Nem az a kifejezetten megbecsült munkaerő, akkor mit is kell rajtuk védeni?

A cég inkább a saját becsületét védi azzal, hogy a munkatársainak ad igazat. Különben kiderülne: tökéletesen alkalmatlanok arra (is?), hogy a parkoló-/jegyellenőr munkakörökbe csak olyanokat vegyenek föl, akik _valóban_ alkalmasak rá.

Kifordított kacagány 2008.04.19. 09:21:27

málészájú tévésztár 2008.04.18. 15:03:30
azért valahol az ellenőrök, illetve kultúrlényhez nem illő viselkedésük az, ami ennek az egésznek a mozgatórugója és ahonnan elindult az egész. amíg egyetlen ilyen is lesz köztük, addig a megítélésük sem fog változni.

nem várt fordulat 2008.04.19. 17:29:40

én mostantól bojkottálni fogom a MKV-t, és nem szállok fel a járataikra!

babsz 2008.04.19. 19:57:23

Nem igazán értem, mitől bizonyító erejű az, amit az ellenőr mond, az utassal szemben. Attól, hogy többen voltak?

Ugyanúgy működik, mint a rendőrségnél - kerülni kell őket, mint a leprást, mert sose lehet igazad, csak az egyenruhásnak.

Bíró, rendőr, vasutas... már húsz éve is megmondták.

bencusiu 2008.04.20. 06:26:26

nem gyozok halat adni az Istennek, hogy meg idoben elhuztam Abszurdisztanbol..

Dzsemszbond 2008.04.20. 07:44:30

Amikor felszállsz a BKV, MKV, DKV, STB...járatára akkor a Ptk.szerint tulajdonképpen egy szerződést kötsz a szolgáltatóval.Ha nem veszel jegyet vagy nincs érvényes bérleted akkor szerződést szegsz.De..ez egy polgári jogvita, amihez nagyon furcsa - bár a fővárosban napi gyakorlat - a rendőri intézkedés igénybevétele, mert a rendőr nem azért van, hogy a közlekedési cégek jogvitáinál segédkezzen.Mert ugye akkor, ha nekem szükségem van egy peres ügyem mgoldásához, akkor mindjárt rendőrt hívhatnék, hogy ugyan igazoltassa már a z ellenfelet.Sajnos a budapesti ellenőröket gyakran kísérik -"személyvédelmi feladatokat ellátva "-szabadnapos rendőrök, így azonnal kéznél a közeg, ha a polgár nem akarja elővenni a személyit!De mivel ismerek sok fővárosi ellenőrt, tudok a disznóságaikról és volt, hogy azért nem tudták lehúzni a külföldit, mert éppen jelen voltam egy-két attrocitásnál, beszélek angolul és elővettem a szolgálati igazolványomat és a külföldit vettem pártfogásba!
Piszkos diktatúra és akkor még ők sztrájkolnak?
Szép napot!
Váradi Laci ex BRFK

Kifordított kacagány 2008.04.20. 21:41:18

a sztrájkból is látszik, hogy náluk még nem jött el a rendszerváltás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.04.20. 22:47:11

Csak nem rendőrök voltak még nemrég az ellenőrök, és megvan a régi haverok mobilszáma?
Fél percen belül ui. a 112 fel sem veszi.
Kultúrállamban ilyenkor már javában vizsgálódna az ügyészség, de hát azt hallottam, hogy egyszer Miskolcon nyomozni mert egy megszállott rendőrtiszt holmi bűnöző-ügyész összefonódások alapos gyanúja miatt, mire annyi bizonyítékot gyártottak ellene, hogy hosszú évekre megkeseríti a cigányok életét a sitten...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.04.21. 01:11:26

Nekem egyszer ki kellet hívni a rendőröket (a Mecsekben elütöttem egy vaddisznót egy beláthatatlan kanyarban, éjjel, 3 disznó volt az ton, elfoglalták az egészet).
3. hívásra méltóztattak kijönni. 30 perc alatt ki is értek, éjjel a töküres Komlói űton.
Mondjuk legalább nem szivattak még meg is, erre nem számítottam.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.21. 16:39:33

A jegymizéria mindig elég kényes dolog.Ha bevárta a rendőrőket akkor már késő...
Az utazás megkezdésekor mindjárt felszállás után kell érvényesíteni a jegyet...Na ja, de mondjuk 120-al állohelyzetből felszáll a busz és hátrarepülsz az ablakra tapadva, mig felkászálodsz simán megbüntetnek.
1. bizonyítsa be az ellenőr hogy az ellenőrzés megkezdése után lukasztottam.Mikor felszáll az ellen, lukaszon ő is és legyen rajtza a dátum, ha az enyém frissebb buktam és kifizetem a büntit, ha nem, akkor ő fizet nekem.
Amint leszállok a járműről a cselekmény befejezetnek minősül, vagyis engem érte felelőségre már nem vonhatnak, ezért hülyeség hogy leszállít.Jön a rendőr?Jöjön, én ugyan meg nem várom, ha megfog az ellenőr akkor már jogsértést követ el, mert csak addig tarthatott volna vissza míg a cselekményem be nem fejeződik vagyis a járművön vagyok.Ha leszálltam már nem.Tele vagyunk rakás hülye ellenőrrel mert nem ismerik a saját jogaikat és hogy meddig mehetnek el.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.21. 16:45:29

Egyébként felszálláskor ráutaló magatartást tesz az utas hogy az utazási feltételeket betartja.Ellenkező esetben nem száll fel.Vagyis ha késöbb lukaszt, bliccel, stb... simán tökön rugható, csak legyen bizonyított.
Nem csak ellenőr hívhat rendőrt, utas is.
A rendőr nem bíróságot játszik hanem azért kell mert ő hatósági személy, jogosult igazoltatni.Ellenőrnek ilyen jogosultsága nincs, semmivel nagyobb jogköre nincs mint az utasnak.

Dzsemszbond 2008.04.22. 15:46:48

Igazoltatni joga van, azonban adattovábbítási joga nincsen a BKV ellenőr felé, aki egyébként szoliban közfeladatot ellátó személy.
Sajnos szájbavágni ugyanannyi, mintha hivatalos személyt csapnál nyakon.

Kitalátornak: Miskolcon amúgy is érdekes?! város, ott pl.én vádlott vagyok rágalmazásért, mert nyilvánosan megpiszkáltam a helyi önkormányzat és néhány cég -szerintem-összefonódását.
Bővebben a boon.hu - Regionális - Politika,közélet - A Per c. topikban!
Érdemes belekukkantani!
Szép napot!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.23. 14:16:49

Dehogyis, ha ellenőrt vágsz pofán az nem olyan mintha rendőrrel tennéd :) Én már csak tudom, na nem mintha én bántanák ilyeneket, de láttam már egy ilyen esetet :D Meg ugye tanúskodnom is kellet :D
Nem nagyon tudom elhinni a történetet, túlságosan sci-fi, pláne a rendőr viselkedése.Meg ugye ilyenkor hirtelen lenne ezer tanú ellenük mert azért az ellenőrőket utálja mindenki.
süti beállítások módosítása