Tékozló Homár

Vonattal Kispestről Kelenföldre?

2008.04.18. 09:34 | jackyll | 44 komment
Logikusnak tűnhetett Ritinek, hogy BKV híján majd vonattal közelíti meg az egyik budapesti pályaudvarról a másikat. Elméletileg tulajdonképpen lehetséges, csak több óra és néhány ezer forint lenne az utazás...
A közelgő BKV sztájk miatt, -bár kevés reménnyel- mégis utánanéztem Kőbánya-Kispest állomásról vasúttal átjuthatnék-e a közeli, napsütötte Kelenföldre. Ez nagyjából 15 km-es távolság és legjobb tudásom szerint közvetlen vasúti kapcsolattal is rendelkezik a két állomás, tehát elvileg semmi akadálya nem lenne, hogy vonattal átjussak  A (KÖKI) pontból B (Kelenföldi p.u.)-be, legrosszabb esetben is talán egy bő negyed óra alatt.

Mégis meglepve tapasztaltam a Máv-Start útvonaltervét, miszerint legkevesebb egy átszállással úsznám meg a dolgot, viszont 4 órámba kerülne a Kunszentmiklósi kitérő. :-)))) 3óra 24 perc alatt is legyűrhető ez a táv, ehhez azonban egy Kőbánya-Kispest - Bp. Nyugati p.u - Vác - Aszód - Budapest keleti p.u. - Bp. Kelenföld kirándulásra kell készülni.

Elvira 30 javaslatából csupán egy korai járat (4:54) megy Ferencvároson és Bp. Keleti pu.-n keresztül Kelenföldre, de sajnos a menetidő itt is 3 óra. Az előbbi körutazások nagyjából 190 km és ~3ezer forintomba kerülnének.
 
marad a kényszerpihenő holnapra...
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qwerty lajos 2008.04.18. 09:38:44

és gyalog mennyi idő lenne2?

jusztlacika 2008.04.18. 09:40:35

Ma minden lehetséges, a bkv teret időt is gőrbít.

jesszumpepi (törölt) 2008.04.18. 10:14:10

Ejnyemánn,no!
Én meg itthon pihenek a sztrájk miatt :-)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.18. 10:16:02

Elvira ezt írja ki:

Budapest-Kelenföld - Kőbánya-Kispest
PIROS 7-es autóbusszal a Ferenciek Teréig, majd 3-as (kék) metróval Kőbánya-Kispestig[50]

elwood 2008.04.18. 10:17:22

Tudtam, hogy csak én dolgozom ma

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.18. 10:17:47

Én Érdről akartam Pesterzsébetre menni. De közvetlenül én sem tudok sajnos...

jusztlacika 2008.04.18. 10:31:48

BOCS A CAPS MIATT, DE EZT ÍGY MUSZÁJ:

SZERINTEM A PESTI DUGÓK A BKV MIATT VANNAK... NÉZZÉTEK MEG A KÉPEKET A MOSTANI BUDAPESTRŐL... ROTFL

birdito 2008.04.18. 10:36:53

Aki nagyfaluban lakik (pláne bkv sztrájk idején) sikeres ember nem lehet. Aki meg nem ott lakik, csak ott van dolga, az sem sikeres :(

trewq 2008.04.18. 10:37:11

Nem jösz rá arra, hogy az elvira csak BP-en kívüli utazásom tervezésére alkalmas? Hívd fel az információt vagy kérdezz meg valakit az állomáson.

birdito 2008.04.18. 10:38:07

Na jó. Aki Magyarország Zrt-ben lakik, sikeres ember nem lehet.

Charlie Drop 2008.04.18. 11:40:51

jusztlacika 2008.04.18. 10:31:48

te egy idióta vagy

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.18. 11:49:37

trewq, ez ne így van. Ha van közvetlen összekötetés, simán kiadja városon belül is, számtalanszor használtam már az Elvirát pl. Nyugati - Kőbánya, vagy Budafok - Déli viszonylatban. A fenti példa csupán azt jelenti, hogy nincs közvetlen járata két állomás között.

szatyorka 2008.04.18. 12:24:24

Ma itthon pihenek :) elfelejtettek taxit rendelni, mennyire sajnálom :))

kérdések órája 2008.04.18. 12:38:27

az MKV nem üzemeltet járatot Kispest és Kelenföld között, bunkó ellenőrőkkel?

hóhányó 2008.04.18. 12:45:46

aki MÁV-val akar eljutni a-b -be az nem sikeres :)

Aptyuka2 2008.04.18. 12:47:07

I. Gyalog a Keletibe (4,5 km), majd onnan vonattal Kelenföldre, 20 percen belüli menetidővel.

II. Gyalog, vagy bicajjal kelenföldre. 10,5 km. Gyalog 2,5 óra, kerekeken fél órán belül. Ingyér.

Lxxxx 2008.04.18. 12:58:57

Megnézni először, melyik nagy pesti pályaudvarról mikor megy vonat Kelenföldre, oszt keresni ezekhez bemenő csatlakozást Kökiről. Abszolút megoldható.

OliBLOOD 2008.04.18. 13:30:11

Én most beírtam a Kőbánya-kispest-kelenföld szavakat az Elvira-ba és 13 találatot adott ki, ebből a leghosszabb 5:05, legrövidebb 0:20

Fairy Girl 2008.04.18. 13:39:03

Akkor most senki sem sikeres?

Fairy Girl 2008.04.18. 13:41:57

08:56 09:16 (1 átszállás, 20 perc)
10:26 10:56 (1 átszállás, 30 perc)
14:29 14:56 (1 átszállás, 27 perc)
18:26 18:46 (1 átszállás, 20 perc)

Nekem más az Elvirám?

Fairy Girl 2008.04.18. 13:45:19

Ezeken kívül még 7 1 órán belüli, ill. max 1:07 perces találat van, mindegyik útvonala Ferencvároson kereszül megy. Emellett egységes budapesti díjszabást ír az Elvira, 250 Ft-ot másodosztályra, 310-et első osztályra. Most akkor miről is szól a post?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.04.18. 13:49:37

Még mindig nem értem hogy a sikertelen BKV miért a sikertelen utaskoat szívatja ha neki nem jó valami.
Menjenek, verjék meg a főmuftijaikat, tépjék le az ajtajukat, meg ugyanezt a Demszkynél is. Addig meg minimális szolgáltatással szállítsák az utasokat.
Attól senkinek nem lesz jobb ha nem dolgoznak, a (k)ormányt + főpolgár hivatalt úgysem érdekli.

(Vagy csak lusták?)

Deviáns 2008.04.18. 14:32:31

ami a keletiből indul és közép- dél-Dunántúlra tart, mind átmegy a kelenföldön. Szóval Keleti-Székesfehérvár, Keleti-Pécs...
Veszel az első Kelenföld utáni megállóig, ugyanis lehet, hogy Budapest egy település az elvirában, és nem adnak rá jegyet.

Fairy Girl 2008.04.18. 14:39:33

Mi a fene az az egyséegs budapesti díjszabás? Olyan mint a vonaljegy, csak MÁV-ra?

krtek24 2008.04.18. 16:31:48

Kár ragoznunk, aki ezta commentet írta, egészen ostoba ember...

orymate 2008.04.18. 20:31:53

A menetrendben a budapesti állomások kifelé csak felszálló-, míg befelé csak leszállóhelyként szerepelnek. Így nem ad rá találatot az elvira.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.19. 00:51:36

Jót tett a sztrájk az (alacsony) autós forgalomnak, a(z alacsony) légszennyezettségnek, de legfőképpen a biciklizésnek. Nem zuhogott - ez is valami -; reméljük, a Critical Massre is így marad!

Remélem, ez az egész herce-hurca egy csomó embert elgondolkoztat a biciklizés előnyein. Nem mondom azt, hogy egy ismerősöm 30-as átlagát kell követni, mert az nekem is sok, pedig én is szoktam tolni neki rendesen. ;-) De, aki nem lakik messze a munkahelyétől [*], az viszonylag gyorsan és kényelmesen eljuthat oda biciklivel. (Nem kell sietni, megizzadni; ha a hollandok képesek öltönyben gurulni, nekünk is sikerülhet. Emellett a munkahelyen is ki lehet verekedni a zuhanyzót.) Ha pedig nem jut el, tessék siránkozni az önkormányzatnál bicikliutakért: nem baj, ha az állampolgári öntudat kicsit sarkallja a sok lusta törvényhozót és végrehajtót!

[*] Külföldön teljesen normális dolog, hogy valaki odaköltözik a munkahelyéhez. Más a mentalitás. Persze, értem én, hogy a távolságok külföldön nagyobbak, a magyar család nem tudja kitermelni a bérelt lakás árát, nehéz tisztességesen megépített új lakásokat vagy tisztességesen dokumentált és bemutatott, nem elsumákolt használt lakásokat venni... :-(

Konkrétan a postolónak: vegyél biciklit vagy javíttasd meg/nézesd át a régit, és tanulj meg biciklizni vagy elevenítsd föl a régi ösztönöket. A szitu olyannak tűnik, hogy lesz még BKV- és MÁV-sztrájk is, akár durvább is, mint az eddigiek. Jobb ezekre felkészülni még időben!

Gumidomino 2008.04.19. 08:22:42

Nem is akartál te annyira dolgozni;
olyan nincs hogy Volánbusz népligetig és volánbusz népligettől kelenföldig?

Tegnap szerencsére nem kellett mennem sehová de a múlt hét hétfői sztrájknál egy bizonyos busz még délután négykor se járt. Előttem leírták magukat: dolgozni se tudnak rendesen, sztrájkolni azért sztrájkolnak.
De legalább kicsit kitisztult a város :)

joa 2008.04.19. 12:32:54

Ha a főnöködnek megmutatod, tiltsd le a hsz-eket :)

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.04.19. 19:24:32

Én is panaszkodhatok, hogy nem építettek ki síneket az általam elvárt útvonalon?

see what you 2008.04.19. 19:34:18

a tréfa kedvéért kiprobáltam a sztrájkos napon a vonatot.nyugatibol ujpest-rákospalotáig kb.25 perc és 100ft volt.
békávéval ugyanez 2 jegy(600) és kb 1 ora.
máv rlz! :-))))

mókus 2008.04.20. 05:13:53

see: én is azt szoktam. Kényelmesebb is és gyorsabb is a vonat sokszor Pesten belül és nem kell átszállni, szóval sacc egy buszjegy árából megvagy és ha nem kezelik le a jegyet, mert nem jön kaller (tényleg előfordul, hogy nincs rövid távokon belül), akkor állítólag visszaválthatod a jegyet, szóval ingyen utaztál

see what you 2008.04.20. 19:19:40

természetesen mindentől függetlenül maradok az autónál és csak szökőévenként szeretnék egyszer vonatozni,akkor is csak kalandvágyból.:-)

piriti 2008.04.21. 10:04:22

Kedves Fairy Girl! Igazad van, megoldható a bejutás sokkal egyszerűbben, csakhogy én csütörtök este kerestem az elvirán,amit megírtam a Homárnak, ők leközölték a postot péntek reggel, és az Elvirát péntek délben frissítették. (ELVIRA v04.10 (b) 2008.04.18 11:43) Így már teljesen más eredmények vannak fent. Nekem van screenshotom, ami igazolja,hogy nem én vagyok a hülye. Persze bejuthatnék sztrájk esetén gyalog is, biciklivel, és volán busszal,robogóval, taxival vagy helikopterrel, repülővel, akármivel.. De nem ez volt a kérdés..Hanem hogy vonattal vajon miért nem egyszerűbb? Riti

AlulírottFentemlített 2008.04.21. 13:53:26

Nyugatiból a Keletibe lehet menni vonattal is.
Kör I.C.-re felszállni és hipp-hopp ott is vagy.

Bp.Nyugati-Zugló-Kőbánya-Cegléd-Szolnok-Püspökladány-H.szoboszló-Debrecen-Nyíregyháza-Tokaj-Miskolc-.....-Bp.Keleti

Menetidő 6 óra és 20 perc körül, de legalább világot láttál :-)))
540 km

Manyizga (törölt) 2008.04.22. 08:22:12

Gyalog 5-6km/h, rollerrel (Decathlon/Hervis) 12km/h, bringával 18km/h a sebességem városban. Sok kereszteződés-lámpa, stb.
A két pályaudvar (KÖKI-Kelenföldi PU)gyalog 11,5 km távolságban van egymástól. ;)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.22. 22:54:28

Jaja, háromnegyed óra biciklivel, de ha baromi kényelmes vagy, max. egy óra.

Javasolt útvonal (én arra mennék): Kőbánya-Kispest - Vak Bottyán utca (nulla forgalom) - Határ úti csomópont, át az Üllői úton (kurva nagy forgalom, használj zebrát!) - sréhen keresztül a József Attila lakótelepen (csendes kis utcák, nulla forgalom, de figyelj a jobbkézszabályra!) - Ecseri út (közepes forgalom) - át az M5-ösön (ne aggódj, van lámpa) - utána egyből jobbra, Gyáli út (bicikliút az úttesten, de kis forgalom) - végén balra, Könyves Kálmán körút (bicikliút) - Lágymányosi híd (bicikliút) - nagy kör, híd alatt át, híd mellett Dunától el (bicikliút) - Szerémi út (bicikliút) - Hengermalom út, folytatása Etele út (viszonylag nagy forgalom) - Etele tér.
süti beállítások módosítása