Tékozló Homár

Az IKEA szerint nincs baj a távdiagnosztikával

2008.04.21. 10:41 | jackyll | 38 komment
Egy hónapja kaptuk Gergő levelét, hogy az IKEA ügyfélszolgálata már telefonon is képes megállapítani, naiv ügyfél miért nem jogosult a cserére. A Békéltető Testület előtt a bútorgyár fenntartotta, hogy ügyfele a hülye és hogy a telefonos távdiagnosztika egy legális módszer, de azért felajánlottak egy cserét, amivel az ügyfél nem tud mit kezdeni, mert már összeszereltette a bútort asztalossal:
A tegnapi napon lezajlott a Békéltető Testület előtti tárgyalás az IKEA-val. Meglepetésemre sikerült megegyeznünk. Az IKEA annak ellenére, hogy továbbra is engem tart hibásnak, mégis hajlandó cserélni. A tárgyalás érdekes stílusban zajlott, mindkét fél elvi kérdést csinált az ügyből. (Én is, mivel közben már egyéb csavarokkal, szakember segítségével összeszereltettem a bútort).

A Békéltető Testület nagyon korrekten járt el, utólag ellnézésüket kell kérnem, hogy az ügyben gyakorlati eredmény nincs, mert nekem nincs szükségem a cserére. Összeségében viszont úgy gondolom, hogy mégis nagyon fontos volt, hogy sikerült egyezségre jutnunk. Remélem legközelebb, már az IKEA is másképp fog eljárni, és tanultak a dologból.

A Békéltető Testületben nagyon kellemeset csalódtam, eddig nem sok értelmét láttam ennek a fórumnak. Én is csak azért fordultam hozzájuk, mert annyira felháborított az IKEA elutasítása, hogy akár polgári perre is mentem volna. Szerencsére így nem kellett. Szóval most láthattam, hogy mennyivel másabb az, mikor nem az ügyfél mondja el ugyanazokat a jogszabályokat, hanem egy Testület tagjai. Teljesen más hatással van a másik félre.

Úgyhogy ezúton is javaslom mindenkinek, hogy minél többen forduljanak ehhez a testülethez, mert annak ellenére, hogy a másik félre semmilyen kötelező határozatot nem hozhatnak (hacsak ebbe nem egyezik bele az érintett), mégis tudnak segíteni, viszonylag gyorsan (1 hónap alatt lezajlott).
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loarea 2008.04.21. 10:44:41

még sose elsőztem :)

birdito 2008.04.21. 10:44:47

Én azért mégis arra presszionálnám a törvényhozókat, hogy legyen kötelező érvényű a Testület határozata. Jó, hogy az IKEA most azt mondta, hogy OK, de ez nem igazán gyakori.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.21. 10:48:18

Ha már megcsináltattad, akkor már veszett fejsze nyele. De pedagógiai okból azért mégis lehet értelme. Egyébként gratula.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.04.21. 10:56:05

Igen, több hatalom kellene a békéltető testület kezébe, vagy legalább legyen elismerve a határozata a bírósági tárgyalásokon. Ezzel lehetne gyorsítani is az ügyeket, meg többen vennék őket igénybe, több elmarasztalás születve, ami idővel javítana az egész kócerájon. :)

hófehérke (törölt) 2008.04.21. 11:07:41

Nem hiszem, hogy az IKEA legközelebb másképp jár el. De ki tudja.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.04.21. 11:07:56

és még azt is el.aszod:) mert 5. lettél:)))))

Gumidomino 2008.04.21. 11:46:10

bátor tintanyúl
ötödiknek negyedikezni hülyeség-e?

Pat Bateman 2008.04.21. 11:54:43

Ennyit a "vevőbarát" cégről!
Küldjön nekik Palkovicsné ajándék laptopot!:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.04.21. 12:04:04

Mint a legutóbbi ikeás ügyben is, most is felmerül bennem a kérdés, hogy vajon a svéd központban tudnak-e arról, hogy a magyar kollégák milyen sajátos módszerekkel öregbítik a cég hírnevét és terjesztik a híres ügyfélbarát evangéliumot :)

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.21. 13:19:16

Rékuc: szerintem lövésük sincsen, csak még senki nem fordította a Tékozló Homárt svédre. :)

baggins21 2008.04.21. 13:20:30

Amúgy mi volt a probléma? Tuti nem user error? Sokszor engem is hülyének néznek, hogy telefonon keresztül hülyének nézem őket aztán kiderül, hogy mégis ők voltak a hülyék! Mint pl. nem megy a wifim! driver fennt van? persze mindent felraktunk nem hiszem el hogy egy ilyen drága gépnél micsoda szar ez bla bla... Jó akkor menjünk az eszközkezelőbe ott mi van? ... bal bla aztán sok sárga felkiáltójel Wireless adapter... Oké köszönöm küldöm a wifi driver elérhetőségét :D:D

fynndafrail 2008.04.21. 13:55:59

Aranyosak ezek a műfelháborodott posztok, amolyan bájosan sumák magyar módra. Kíváncsi lennék a teljes igazságra, vajon mit kefélt el az emberünk eredetileg.

Én vittem vissza egy csomó dolgot az IKEA-ba, a rosszul elhelyezett furattal gyártott, valóban összeszerelhetetlen etetőszéktől kezdve a nem tetsző ajándékon és a feleségem által a második napon megutált kanapén át a kezemben széteső, iroda szőnyegét millió üvegszilánkkal beterítő (10-ből 6, nem semmi!) képkeretig, mindent zokszó nélkül, első kérésre cseréltek. A hozzáállásuk tapasztalatom szerint általában ügyfélbarát, nem szaroznak piti tételeken.

De! Nyilván náluk is van egyféle belső szabályzat, hogy nem mindent nyelnek le: ha a vevő sík hülye, rosszindulatú vagy szimplán nyerészkedni akar, akkor elhajtják. Azt is el tudom képzelni hogy a pult mögött álló illető a vevő prosztó viselkedését látva befeszített és nem állt kötélnek.
Ezek az apró, "lényegtelen" részletek az efféle blogokba nem jutnak el, a posztot író, szegény, meghurcolt áldozat mire ide kerül már olyan mint a maszületett bárány. A részletek hiányosak vagy homályosak, szó sem esik az általa elkövetett kurvanyázásról és fenyegetőzésről, "mindent előírás szerint végzett", szó nem érheti szegényt. Csak az a csúnya, csúnya IKEA a hunyó.

Ugyan már. Ha annyira jogos lett volna a reklamációja meg a felháborodása, akkor keresztülvitte volna a cserét és nem gányoltatja össze a bútort egy asztalossal. Szerintem csak jól körberöhögték az IKEA-ban amikor megbukott a kamu dumájával, és miután csúnyán beégett és kivágták mint macskát szarni, itt próbál hasonló útmenti szöveggel elégtételt venni.

Nem kell ebben az országban nyugati színvonalú ügyfélszolgálatot várni amíg a reklamáló vevők 90%-a a cserebogárpajor és a pudvás krumpli közötti szinten vegetál, és javarészt ügyeskedős és simlizős szándék vezérli amikor az ügyfélszolgálatra megy. Majd akkor lehet itt követelőzni, ha az autószalonban a bemutató kocsiból nem lopják ki a szivargyújtót. Addig meg pofát sutba, lehet tanulni viselkedni. :-)

báró Csekonics 2008.04.21. 14:05:41

fynndafrail 2008.04.21. 13:55:59

Jaja, én is hasonlókat tapasztaltam csak. - Nem feltétlenül a legjobb minőség,a mit adnak (sőt - bár van amijük meg kifejezetten jó), de még soha nem volt velük olyan gondom, hogy ami nekem nem jó az szerintük meg az.
Simán, gond nélkül cseréltek mindent.

Nem lehet, hogy egyszerűen valamelyik homáros megsértődött a zikejára és most kell írni egy fikázó cikket?
Vagy nem akartak hirdetni a zsindexen?
Hmm???

báró Csekonics 2008.04.21. 14:10:47

'Nem kell ebben az országban nyugati színvonalú ügyfélszolgálatot várni amíg a reklamáló vevők 90%-a a cserebogárpajor és a pudvás krumpli közötti szinten vegetál, és javarészt ügyeskedős és simlizős szándék vezérli amikor az ügyfélszolgálatra megy. Majd akkor lehet itt követelőzni, ha az autószalonban a bemutató kocsiból nem lopják ki a szivargyújtót. Addig meg pofát sutba, lehet tanulni viselkedni. :-) '

Mondjuk ez is igaz...

bagoj.ur 2008.04.21. 14:32:57

Fynndafrail (vagy hogy írják)-lal értek egyet. Nem ismerem a teljes igazságot, de valahogy az az érzésem, hogy nem is véletlenül. Viszont melómból kifolyólag rengeteg folyékonyan hazudó, csak saját szempontjait üvöltő emberrel találkoztam és kezdem azt hinni, ezek vannak többségben. Nekem sokkal hihetőbb, hogy kiscsávót nagyon beégették erre most ide jön röfögni; minthogy az IKEA nem vevőbarát.

Egyszer játszottunk egy olyat, hogy nem vettük észre, hogy a szekrény két dobozba van csomagolva. Hazavittük az egy dobozt, majd több okból kifolyólag csak 3-4 hónap múlva akartuk összerakni. Amikor kinyitottam, rögtön láttam hogy ez nem oké. Én itt fel is adtam volna, de asszony ragaszkodott, hogy menjünk be. És csodák csodája, megvolt a fél szekrényünk, és még ők szabadkoztak, hogy azóta átszállították a központi raktárba, úgyhogy csak egy nap múlva tudjuk elvinni. Őrs vezér tér.

Ezek után aki azzal jön, hogy az IKEA bunkó, csak sötét lehet (bocs, ha nem így van, ez a véleményem alakult ki).

gergo1000 2008.04.21. 14:39:03

Hu...

fynndafrail:
Én vagyok az a nyerészkedő gyerek, aki az IKEÁ-n akar meggazdagodni:) Bár, ha elolvastad volna, hogy mit irtam, akkor rájönnél, hogy egy elvi döntés érdekelt, és se a pénzemet nem kértem vissza, és a csere se érdekel már. Amúgy csere lehet, hogy lesz, (bár akkor csak több bajom van, mert szét kell szednem a mostanit és össze kell szerelni az újat), de szóban az IKEA már ragaszkodott hozzá, úgyhogy ha nagyon akarnak akkor cserélhetnek felőlem.
1. A történet elejére a bevezető szövegben van link. Tehát nem hinném, hogy részletek kimaradtak volna.
2. A mostani bevezető szövegen én is kicsit meglepődtem, mivel épp arról értesítettem a homárt, hogy mégis csak sikerült megegyeznünk, ha nehezen is.
3. Nem vagyok sík hülye, rosszindulatú, sőt még nyerészkedni se akarok. Kétbalkezes már lehet, hogy vagyok. Ez a jelző még illett is volna ide.
Amúgy nem káromkodtam, nem küldtem el senkit se a francba.
Valóban közöltem velük, hogy amennyiben nem cserélnek, akkor minden fórumot fel fogok használni, arra, hogy hozzáállásukról minél több ember értesüljön, valamint, hogy cseréljék ki a bútort, mivel úgy érzem, hogy nekem van igazam. Ezt viszont nem nevezném fenyegetőzésnek.
4. Egyetlen homáros ismerősöm sincs.
5. Azért szereltettem össze a bútort, mert 15000 Forint miatt nem fogok zsákok között élni több, mint 1 hónapig, mivel költözés miatt volt szükség az új bútorra.

S***ci 2008.04.21. 14:54:38

Én kb. 3m+ HUF-ot költöttem el IKEÁ-ban az elmúlt 10+ évben...
Eddig mindig mindent kicseréltek, visszavásároltak, hiányzó alkatrészt ingyen és azonnal pótoltak, még akkor is, ha csak éltem a "90 napig visszavihetem, ha nem tetszik" policiy-val, ésakkor is, ha csak "béna voltam, eltörtem, bár lehet, hogy az áru volt a hibás" szöveget nyomtam...
Kb. 10-100e HUF-os katefórában ment a csereszórás pofavágás, várakoztatás nélkül...

gergo1000 2008.04.21. 14:55:47

"Ugyan már. Ha annyira jogos lett volna a reklamációja meg a felháborodása, akkor keresztülvitte volna a cserét és nem gányoltatja össze a bútort egy asztalossal."
Pontosan ezért vittem végig az ügyet, mert annyira biztos voltam benne, hogy jogos a felháborodásom. A szekrény összeszerelésének okát már leírtam.

gergo1000 2008.04.21. 15:01:02

Tetszik ez a logika:) Lehet van köze ahhoz, hogy ebben az országban nincs normális fogyasztóvédelem.

Tények:
1. Van egy vita A és B között.
2. B velem korábban rendes volt

Következtetés:
A a hülye.

LiberAll 2008.04.21. 15:22:56

"Tetszik ez a logika:) Lehet van köze ahhoz, hogy ebben az országban nincs normális fogyasztóvédelem.

Tények:
1. Van egy vita A és B között.
2. B velem korábban rendes volt

Következtetés:
A a hülye." ...igen Mert B-nél vásárol...

Ha ikea-ba mentél ne csodálkozz, van náluk sokkal jobb és olcsóbb bolt is, csak ez itt most nem a reklám helye...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.04.21. 15:36:16

Gergo1000, ne vedd a szívedre, ezek kötekednek mindennel :)

Nekem ikejás számítógépasztalom van. Meg kellett erősítenem, mert gyenge volt illetve egy bútorlap polccal többet kaptam hozzá. Mit mondjak? Ég piszkosul :D

Andrzei 2008.04.21. 15:45:23

Aki nem maga csinálja a bútorát, sikeres ember nem lehet. Akkor csak a saját fejedet verheted a falba, hogy de hülye vagy. Egyébként ha újra kezded előről, akkor kb odaérsz árban, mint az ikea. :-))

bedlifan 2008.04.21. 15:48:21

nekem is telefonon intézték a cserémet, mert 70 kiló volt a megrepedt ágyfej, nem tudtam a hónom alá csapni, és vinni.

amit nem értek, bár sikerült a csere tökéletesen: hogy miután beszéltem velük telefonon, miért tartott majdnem 2 hétbe, mire ENGEDÉLYEZTÉK azt a cserét, amit nem is láttak, csak telefonon hallottak róla... személyesen mentem be, hogy gyorsítsam a folyamatot... (elképzelem, ahogy összeül a bizottság, lehallgatják a reklamációmat és megvitatják a hangom alapján, mennyire lehet nekem hinni)

szóval a folyamat érthetetlen volt, de végeredmény renben volt.

2008.04.21. 17:08:27

most ezt komolyan végigolvasta valaki !!??????

Tajparaszt 2008.04.21. 19:28:18

Én, de csak pihentetem a szememet:)

Emberzetvédelmi főfelelős 2008.04.21. 21:55:52

Mikor jön már el az idő itt is, hogy mindenféle 13 55 59-kor beíró emberek is felfogják: ha az ügyfél
elrontotta, akkor elrontotta. Adunk neki mégegyet. Kicseréljük. Kicseréljük mégegyszer. CSAK HOZZÁNK JÖJJÖN VISSZA. Ja, hogy ez itt nem így történt? Pontosan azért is bánnak velünk így pl. a multicégek, mert egyesek még arra is képesek, hogy fogyasztótársukat megtámadják. Ok nélkül. További sok sikert. A múltban elért hozam nem garantálja a jövőbeli kamatokat... Azért mert veled kedvesek voltak, nem jelenti azt, hogy mindenkivel így bánnak. Sajnos.

fynndafrail 2008.04.22. 13:33:49

Annak a "mindenféle 13:55:59-kor beíró embernek" van nickje, amit minden 80 feletti IQ-val bíró másik ember kisebb-nagyobb sikerrel le tud írni. Sajnálom hogy neked nem jött össze.
(Azon meg még mindig képes vagyok csodálkozni hogy minden hülyét billentyűzet közelébe engednek...)

Mint ahogy a szövegértelmezéssel is vélhetőleg bajod van: ha sikerült volna kihámozni a lényeget, akkor lejött volna hogy ebben az országban sokszor azért olyan az ügyfélszolgálat amilyen, mert az ügyfelek morálja nem teszi lehetővé annak európai szintű kiépítését. Gondolom az IKEA is csak azért nem veri a seggét a földhöz minden bemondásra, mert akkor egy hónap alatt bezárhatna, az összes simlis proli meg hülyegyerek ott seftelne. Megvennének hat polcot, amiből nyolcnak az árát fizettetnék vissza, és hasonlók. Ugyanaz menne mint anno a drága gépkocsik biztosítózásával: külön iparág alakulna a jóhiszemű üzletpolitika kihasználására. Sokan megégtek már ezzel ebben az országban.

gergo1000 2008.04.22. 13:55:50

fynndafrail:

Érdekes, hogy te sértődsz meg amiért valaki nem írja ki a nevedet. Ehhez képest te simán lehülyéztél engem, anélkül, hogy arra vetted volna a fáradtságot, hogy elolvastad volna az elözményeket. Szerintem ez kicsit vicces így:).
Azt meg végképp nem értem, hogy te hogy tudsz szövegértéssel kapcsolatban kioktatni embereket, miközben biztosítási csalásokról, nyerészkedésekkel kapcsolod össze az ügyemet:) A kettőnek nem sok köze van egymáshoz:) Arról már nem is beszélek, hogy a bevezetőben írt szöveget is nekem tulajdonítod, miközben egyértelműen látszik, hogy én mit küldtem a homárnak. Segítek: a bevezetőt nem én irtam.

gergo1000 2008.04.22. 13:57:31

csalásokról=csalásokkal

fynndafrail 2008.04.22. 15:31:38

"Azt meg végképp nem értem, hogy te hogy tudsz szövegértéssel kapcsolatban kioktatni embereket, miközben biztosítási csalásokról, nyerészkedésekkel kapcsolod össze az ügyemet"

Tényleg kellene neked egy kis szövegértést tanulni :-)))

Sehol nem kapcsoltam össze az ügyedet biztosítási csalással meg nyerészkedéssel. Olvasd el mégegyszer. Én nem foglak megtanítani egyszerű társalgást értelmezni, amit ráadásul vissza is tudsz nézni.

Mégis, segítségképpen:
Csak az első bekezdés második és a negyedik bekezdés második mondata vonatkozott közvetlenül rád. Ha idáig eljutottál, akkor a negyedik bek. 3. mondatában keresd a kis szemeddel a "szerintem" szót, aztán lapozz fel valami értelmező kéziszótárt és merengj egy kicsit a jelentésén.

Utána esetleg leírhatnád hogy mi is volt a sztori pontosan. Mert ez így sántít, barátom.

gergo1000 2008.04.22. 16:30:26

fynndafrail:

"Gondolom az IKEA is csak azért nem veri a seggét a földhöz minden bemondásra, mert akkor egy hónap alatt bezárhatna, az összes simlis proli meg hülyegyerek ott seftelne. Megvennének hat polcot, amiből nyolcnak az árát fizettetnék vissza, és hasonlók. Ugyanaz menne mint anno a drága gépkocsik biztosítózásával: külön iparág alakulna a jóhiszemű üzletpolitika kihasználására. Sokan megégtek már ezzel ebben az országban."

Szerintem ez összekapcsolás, de az is lehet, hogy 2 mondat csak egészen véletlenül került egymás mellé:), az "ugyanaz", meg igazából azt jelenti, hogy ettől teljesen függetlenül. Sőt az IKEA is csak egészen véletlenül, tőlem függetlenül került a mondatba. Ugye?:)

A bevezetőben van link a sztori elejére, de az ikeapanasz.uw.hu címen láthatod egyben, "barátom" :)

fynndafrail 2008.04.23. 07:48:15

Te tényleg kreáltál egy saját honlapot ennek a 15 ezer forintos ügynek? Orvos látott már?

Gondolom már megnyitottad a "fynndafrail_biztosítási_csalással_és_nyerészkedéssel_kapcsolta_össze_az_ügyemet.uw.hu" címet is, ugye? Ez lesz a következő vesszőparipád? :-DDD

Szerintem rólad sokkal súlyosabb diagnózist is fel lehet állítani, mint hogy hülye vagy összeszerelni egy polcot, és ebből még ügyet is kreálsz. De nem én leszek az aki megteszi, szerintem mindenki levonta már a következtetést, te meg csak egyre mélyebbre ásod magad. Édes istenem...

gergo1000 2008.04.23. 09:27:11

fynndafrail:

Saját oldal kreálása: 1 perc:)
szörnyű nagy munka volt:)
Szerintem velem csak annyi a baj, hogy az elveimhez kicsit jobban ragaszkodom, mint kellene..Már látott orvos, de azt mondták ezen már nem lehet segíteni.
Azért örülök, hogy az elején, még sötét hülye voltam, majd nyerészkedő, most meg már egyszerűen csak beteg:)
Jó veled beszélgetni:) Politikusnak is elmehetnél különben, ők tudnak még ennyire tényeken alapuló beszélgetéseket folytatni:)

gergo1000 2008.04.23. 09:28:46

na most állt helyre a blog órája:)
felcserélődtek a kommentjeink:)
De az is lehet, hogy már annyira beteg vagyok, hogy már hamarabb válaszoltam a bejegyzésedre:)
süti beállítások módosítása