Tékozló Homár

Etikátlan, de jogszerű FHB-jelzáloghitel

2008.04.25. 13:45 | jackyll | 43 komment
A múltkori történeten felbuzdulva Gerimur is kiöntötte szívét az FHB suttyó jelzáloghitelével kapcsolatban. Neki például 3 db ingatlant kellett fedezetként 30 M forint értékben biztosítania 12,5M forint hitelhez, amit nyilván visszafizetni és kiváltani sem lehet csak úgy:
2007-ben naiv ügyfélként szerződtem az FHB-val lakásvásárlási és felújítási jelzálogalapú hitel felvételére. Ez akkor 11+1,5mFt volt. Ehhez a kedves bank 3 db ingatlant kért (mert kettő szerintük kevés volt) fedezetként, melynek jelenlegi piaci értéke meghaladja a 30mFt-ot. Az értékbecslők viszont ennél jóval alacsonyabb összegre értékelték a házakat és annak is vették az un. menekülési értékét, bár ezt nem küzölték, hogy mennyi lehet. Sajnos megbíztam egy kollégáim által is jónak titulált ügyintézőt, aki 1% külön díjazás fejében elintézte a rengeteg papírmunkát, ami egy ilyen menettel járhat. Igen kényelmes dolog ez, nem kell szabi, földhivatal, stb... Ezt nem kellett volna, hiszen a "legjobb" ajánlat lett a legfájóbb.

Most a két másik ingatlant, ami fedezetként van, el szeretnénk adni (szülői házak), s mivel jelzáloggal terheltek, így ez elriasztja azt a kevés vevőt is. Mivel az FHB nem hajlandó 1 fedezetet elfogadni így kerestünk másik bankot (BB), aki a hitel alapját képező ingatlant fel is értékelte 13mFt-ra és hajlandó kiváltani a hitelt az FHB-nél (van kishazánkban bank, aki ad hitelt egy házra annak piaci értékéig!). 11mFt-ra felvennénk hitelt az 1,5mFt -ot kp-ben visszafizetnénk. Viszont kiderült, hogy nem lehet csak "úgy" visszafizetni a tartozást (hogy képzeled? tartozol és visszafizeted?), hanem ehhez először szerződést kell módosítani, aminek teljes költsége minket terhel és kb 5-600eFt.

Ez tök jó, hiszen pont azért fizettem valakit, aki a "legjobb" ajánlatot adta, hogy az ilyeneket elkerüljem, köszi. Aztán az is kiderült, hogy hiába áll az 1,5mFt hitelrész rendelkezésre, azt csak egy másik bank fizetheti ki az FHB-nak - bár ezt igazán nem tudom, hogy milyen jogalappal követelik. És persze mindezek a dolgok egy mezei ügyfél számára a kibogozhatatlan közjegyzői okirat és az ÁSZF-ből ollózhatóak össze - ha előtte elvégzel egy tanfolyamot átb***ás-ból. (bocs)

Természetesen ezek a dolgok csak igen hosszú levelezés után derültek ki számomra (2-3 hét/levél) - hiszen a vonalas telefonjukon igen nehézkes bárkit is elérni, az üzenetrögzítőjüket pedig nemigen hallgatják, legalábbis nem hívtak vissza soha. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de eléggé belefárdatam már ebbe a több hónapos ügymenetbe, aminek még igencsak az elején járok... Valószínüleg legombolnak néhány 100eFt-al, és dörzsölik majd a markukat, ha egyáltalán összejön a dolog. Nagyot csalódtam bennük, soha többet nem kezdek velük.

Egyébként már megkerestem ezzel kapcsolatosan a PSZÁF-ot, de ők egy igen hosszú levélben végülis csak annyit mondtak (bár nem ezekkel a szavakkal), hogy a szerződés etikátlan, de teljesen jogszerű.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.25. 13:49:58

Ha banktól kérsz kölcsön, akkor eleve szopóágon vagy. Elfogadod a feltételeket, mert nem tudsz jobbat, magad dugod a fejed a hurokba. Utólag ne panaszkodj.

De azért szarjanak sünt!

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.04.25. 14:01:06

Nekem most mondta fel egyoldalúan (1 év után) az FHB az életbiztosítást, amit elvileg a hitelszerődéskor "ingyen" adott. És a szerződéskötés előtt is egyfojtában szívattak.
Rohadjanakmegahányancsakvannak, nyuszimuszi.
Még egyszer nem tenném be hozzájuk a lábamat.

Illetékes Elvtárs 2008.04.25. 14:02:37

Nekem meg friss a hitelem, majd csak eztan kell leterdelnem a szopoka-nyalokahoz. A kinyomtatott szerzodes aprobetuvel vetekszik egy nagylexikonnal. Majd ha nyugdijjas leszek elolvasom.

Illetékes Elvtárs 2008.04.25. 14:05:02

Zsirparaszt: Intezkedek az deportalasuk ugyeben!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.04.25. 14:07:59

Tök jó, összefoglalnám:
Akarsz 12,5 M Ft-ot
ők kérnek fedezetként 30-at

Találsz egy jobbat, de a kilépés díja alsó hangon 2 M?

Kifizetsz súlyos százezreket az ügyintéződnek és ilyen olyan című ügykezelési, szerződéskötési stb. díjakra?

Rágod a kefét, ha emelkedik a svájcifrank, elbocsájtás várható a munkahelyen, esetleg szaporodik a családod így az egy főre eső összeg jelentősen csökken vagy épp' őseid eladnák a családi fészket?

Aláiratnak veled egy olyan ÁSZF-et, amiben benne van az a jog, hogy önkényesen módosíthatják a szerződés feltételeit, azaz ha holnaptól dupla kamatot számolnak fel, vagy kikötik, hogy csak kényszermunkával fizethetsz esetleg kevés a fedezet igényt tartanak belső szerveidre akkor azt mosollyal az arcodon azonnal válalnod kell?

Hát nem tudom. Jó-e kölcsönt felvenni?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.04.25. 14:27:06

Az egyben törlesztés kevés banknál megy tetemes plusz költség nélkül. (Megy valahol egyáltalán?)
Elvégre nem azért adnak neked hitelt, hogy harmadnap visszafizesd egyben, hanem hogy jó sokáig ketyegjen a kamat.
Így megy ez...

Tajparaszt 2008.04.25. 14:46:06

Ezt a postot nem olvastam el:)

gerimur 2008.04.25. 14:49:22

De, van bank, ahol nem fáj, ha visszafizetsz: pl BB, ott autóhitelt fizettem vissza a futamidő felénél, és "csak" 30 papírba került. Átutaltam a zsét, ők pár napon belül visszautalták az átváltás/túlfizetés miatti különbözetet és küldték ajánlva a törzskönyvet, meg egy köszit. Korrekt.

Paó 2008.04.25. 15:07:17

Lerombolni, felszántani, sóval behinteni az egész bankrendszert.

shawshank 2008.04.25. 15:19:19

Lássuk csak, tényleg a bank a hibás?
Ügynökkel akarsz legjobb ajánlatot találni? Hülye vagy. Oda viszi ahol a legtöbbet fizeti neki a bank. Mindegy milyen jó ismerősőd.
Ezért még fizetsz is? Hülye vagy. A banktól egyébként is kap érte, te meg duplázod.
3 ingatlant be akar venni a bank a buliba, te meg aláírod? Hülye vagy. Egyáltalán elolvastad aláírás elött, hogy mibe kerül idő elött menekülni a szerződésből, vagy módosíttatnod azt? Persze hogy nem, tehát hülye vagy. FHB-ba mész hitelért? Tetszett a reklámja vagy mi? Hülye vagy, leülhetsz, egyes.

cziraki 2008.04.25. 15:32:15

Szerintem ne add el egyik ingatlant se, helyette add ki albérletbe. Az abból befolyt havi összegből bármilyen hitelt felvehetsz...

trewq 2008.04.25. 15:33:39

Legalább annyit elolvashattál volna az ÁSZF-ből, hogy az elő vagy végtörlesztés mennyibe kerül. A jelzálogbank jelzálogleveleket bocsát ki, abból adja neked a hitelt. Ha előtörlesztesz, az neki valóban pénzbe kerül. Sőt, arra is lehetősége lenne a törvény szerint, hogy megtiltsa az előtörlesztést. Ha tudtad, hogy el akarod adni a lakást, akkor figyelembe kellett volna ezt venni a szerződéskötéskor.

Secnir 2008.04.25. 15:37:47

A sztori jó, és valóban így működik az FHB.
VISZONT!

Én pont ezt használtam ki, mikor lakást vásároltam. Az FHB-től hitelt vettem fel az új lakásra, de a szülői házról gyanítható volt, hogy eladják a hátam mögött, így kibuliztam (nem kis munka árán), hogy az is bekerüljön a hitelkörbe mint fedezet, így nem adhatták el a tudtom nélkül (később kiderült, jól tettem).

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.04.25. 15:37:49

Én a helyedben a BB-nak nem örülnék annyira, de majd rájössz... Ad hitelt, sokat, de annak utána néztél-e, hogy előtte egy összegben mennyit gombol le rőlad? Akkor már inkább a CIB. Az is ad (becsült érték 80%-át tutira, ha a bejelentett jövedelmed is jó, inkább többet) és nem húz le úgy első körben mint a BB.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2008.04.25. 15:39:15

Nem ez a nyuszómuszós bank?! Engem már a reklámjai elijesztenek... szánalmas cég.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.04.25. 15:40:48

trewq: sajnos az elő- ill. végtörlesztés feltételei MENET KÖZBEN is változhatnak. Nekünk olyan hitelünk volt, amit DIREKT úgy kötöttünk, olyan feltételekkel, hogy 0 Ft legyen az előtörlesztés. Megváltoztatták a futamidő alatt úgy a feltételeket, hogy az nekünk 200e HUF-ba fájt. Nem tehetsz semmit, az elején aláírod, hogy a bank bármikor változtathat. Változtat is.

K0vasz 2008.04.25. 15:52:31

Árulja már el vki, hogy 12,5 m hitelhez minek 30 m fedezet? Mert ez ugye azért kell, hogy ha "véletlenül" nem fizet az ember, akkor vissza tudják szerezni a pénzüket. Na de majd' 3x-osoan bebiztosítják magukat??

jusztlacika 2008.04.25. 16:08:06

23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23! 23.! Én vagyok a 23!

Kardics 2008.04.25. 16:45:00

K0vasz 2008.04.25. 15:52:31
Ez mindenhol így van. Nálam még anno intereurópa kért 15 millás fedezetet 7 m kölcsönre. Jó ez nem 3x-os, de akkor is kicsit sokalottam. Nem is kértem a pénzükből:)

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.04.25. 17:23:39

érdekes.az erste ad 5 millió lakásvásárlásra fordítható kölcsönt 5 milliós jelzáloggal egy 13 milliós lakásra.nem kell neki az egészet bezálogolni,csak amennyi a hitel értéke.
ettől függetlenül:MBK
azaz:
Minden Bank Kurva

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.04.25. 17:45:51

Ha a százmilliós házadon van 10ezer Ft jelzálog akkor sem adhatod el a 99,99%-át senkinek :)

Na, ezért szokták a behajtogatók előszeretettel a neveden lévő ingatlanra rakni a jelzálogot.

Amúgy az albiba kiadás az jó, mi is azt csináljuk. De még le lehet térdelni imádkkozni, hogy a forradalom elsőként őket állítsa falhoz... :D

izaúra 2008.04.25. 18:41:09

azért nem árt tudni, hogy ha nincs önerőd, ne álmodozzál lakásról csak úgy! de ez két kéró és már meg is van...
lehet, hogy a felújításhoz kellett a harmadik pecó, mivel a kettőn ott volt a 11,5-11,5, és már nem fért rájuk több jelzálogbejegyzés
az, hogy szerinted mennyit ér, az egy dolog, de a bankok minusz 10-15-20%-os biztosítéki értékkel számolnak a forgalmi értékhez képest. na és akkor van még pár tényező, pl. hol vannak a lakások, van-e normális fizud, amiből ki tudod fizetni a havi törlesztőt, stb. és ez 90-80-75-60-50-stb százaléka ennek a biztosítéki értéknek
és akkor máris összejön a 3 pecó.
azt nem hiszem, hogy csak úgy kib.hatnának veled etéren, és mivel belementél, elfogadtad ilyen feltételek mellett is a hitelszerződést, csak magadat hibáztathatod
nagyon sajnállak, mert azért a normálisabb bankok végtörlesztésre a tartozásod pár százalékát számítják fel. normális ügyintéző, ügynök azért ezeket elmondja, vagy akkor legalább a közjegyzőnél rá kell kérdezni, de gondolom, te örültél, hogy megvan az új lakásod
soha soha ne fogadjatok fel ügynököt, nagy lehúzók, ráadásul netről már minden igénylőlapot letölthetsz, a beadáshoz szükséges cuccot felsorolják, egy nap kell a beadáshoz, egy meg a közjegyzőhöz, ennyi

izaúra 2008.04.25. 18:42:16

párdon, csak 11-11 van rajtuk

beste 2008.04.26. 06:15:34

Őszintén sajnálom a post íróját. DE: HITELFELVÉTEL ELŐTT ÁTGONDOLOM
1., hogy mennyi kell, és milyen biztosítékot tudok nyújtani
2., hogy hogyan, miből fogom tudni kifizetni
3., akarok-e, leszek-e várhatóan abban a helyzetben, hogy előtörleszthessek, kiszállhassak nagyobb fájdalom nélkül a szerződésből
4., biztosított hitelt akarok-e (ha a fejemre esik a tetőcserép, ne kelljen az örökösöknek visszafizetni)

Valamint néhány egyéb fő szempont (nekem a fenti 4 volt a legfontosabb), amit szépen felírunk egy papírra, és az igényeinkhez választunk hitelt.

és lehet ezután canossát járni... :-)
(ami nekem elmaradt, lévén piszok jó volt a pénzügyi tanácsadóm, aki még egy üveg bort sem fogadott el, viszont mindent elintézett helyettem)

Valamint: szerződés aláírás előtt nem felejtettem el elolvasni az apróbetűseket, illetve a közjegyzőnél kérdezni arról, amit esetleg nem fogtam fel elsőre.

háténvagyokaz 2008.04.26. 11:33:26

Már csak pár hónap és szabadulok az FHB-tól… Remélem egy életre, úgy fogom intézni, hogy soha többet ne legyen velük dolgom. Történt úgy jó 10 éve, hogy kiemelt ügyfél dolgozójaként Emese bankjánál lakáskölcsönt kaptam; munkáltatói ! magánkölcsönt. Utóbbit igen durva kamattal (akkoriban 30% körüli dívott). Hiába a gazdasági meg piaci változások, a kamat –bár piaci volt- nem ment lejjebb. Akkor jött az FHB a hitelkiváltós kölcsön lehetőségével, kamat felénél kevesebb, persze, hogy érdekelt. Igenám, de ki kellett kerekíteni a kölcsönösszeget egy felújítási hitellel, hogy elérjem a minimum elvehetőt. Sebaj, úgyis aktuális volt a felújítás. Intereurópa bank mint közvetítő korrekten ideadta a papírokat, tájékoztató, lista arról, mi kell. Összes papír összeszed (kb 1 hét), IEB-hez bevisz úgy június közepe táján, reménykedik, hogy úgy 1,5 hónap múlva a nyár vége előtt lakást felújít. 1 hónap türelmes várakozás után telefon FHB-hoz, hogy mi a helyzet. Náluk nincs hiteligénylés a nevemen, kérdezzem IEB-t IEB még aznap átadta nekik (aláírással igazoltan) mikor én beadtam náluk. Semmi nem hiányzott, ellenőrizték. További pár telefon után elértem, hogy kb 6 hét után már megjelent a rendszerükben a hiteligénylésem. Szeptember körül kerestek, hogy vigyek aktuális tulajdoni lapot, mert a meglévő már régi (beadáskor frissen kértem…) Természetesen vittem azonnal. Többórás sorállás után bejutottam, átvették és közölték, hogy biztosítási igazolás is kell a lakásra, hogy fizetem rendesen a negyedéves díjat, mert a mostani időszakot már nem igazolja a korábbi papír. Nem kissé ingerülten kérdeztem, hogy van-e még valami, amit be kell vinnem, ne hosszas sorállás után árulják már el a következőt, ha ismét visszaérek. Úgy tűnt, más nem kellett, igazolást beadtam. Október (!!) elején telefon az FHB-tól, hogy kb 2 óra múlva jelenjek meg a közjegyzőnél szerződéskötés miatt. Mondom, nekem ez nem igazán jó, munkahely, dolgok, egyebek miatt. Természetesen felháborodtak, hogy dehát időpontot foglaltak és akkor most másikat kell kérniük. De ügyesek voltak, megoldották.
Közjegyző előtt adategyeztetés, biztos ami biztos rákérdeztem, hogy ugye ez lakáskölcsön, mivel a tájékoztatójukban úgy szerepel és jár majd az akkor érvényes adókedvezmény. Természetesen az, jár. Megnyugodva közjegyzőt végighallgattam, aláírtam.
Újabb 2 hét múlva postai értesítés a Földhivatalból, hurrá, megörültem, hogy bejegyezték az FHB zálogjogát, talán végre megkapom a kölcsönt (4 hónap után már kezdtem türelmetlen lenni). Telefon FHB-tól, menjek be papírok miatt. Mentem, zsebemben az értesítővel, gondoltam hazafele elhozom a levelet. Ők meg kérdik, elintéztem-e a munkáltatóval a dolgot. Kérdem, mire gondolnak? Kiderült, a Földhivatal hiányolta a munkáltató mint másik jelzálogjogosult hozzájárulását, hogy eléje kerülhet az FHB a sorban. FHB-s hölgy kérdezte, a MUNKÁLTATÓM írt-e a Földhivatalnak. Mondom ő egészen biztosan nem, de miért is neki kellene ezt intézni? Ő adott nekem egy hozzájárulást, az már igazán nem az ő dolga, hogy én mit kezdek vele, meg ugye az FHB jól felfogott érdeke az első hely, így talán intézzék ők a továbbiakat. A hozzájárulás az igényléskor beadott papírok között volt. Akkor már az irodavezetővel beszéltem (megjegyzem megyeszékhelyen lévő képviselet volt, én azt hittem, válogatott emberekkel). Nem volt könnyű dolgom, de sikerült megértetenem, hogy bizony a munkáltatóm egy lépést sem fog tovább tenni, mert ugye tetszik érteni a helyzet képtelen mivoltát? Hozzájárultak és őket tovább nem érdekli. Végre megértette a hölgy, hogy mintha igazam lenne. Akkor vigyek egy hozzájárulást a Földhivatalba. Mondom, ha ideadják, beviszem, de igazán küldhették volna a szerződésekkel. Azt nem lehet amit beadtam, nekik az kell, mert az edereti, kérjek másikat. Ezen a ponton kezdtem elveszíteni úrinő mivoltomat. Kissé alpáriba forduló hangnemben közöltem, hogy én egy lépést sem teszek tovább, nem fogom a munkahelyem két legfelsőbb vezetőjét ilyesmivel MEGINT zaklatni azért, mert ők képtelenek beírni a tájékoztatóba, hogy 2 példány kell. Amúgy pedig itt a kezében az eredeti, másolja le sürgősen az ügyes kis masináján és írja rá, hogy az eredetivel megegyezik. És még ő mondta, hogy nem kellene ennyire ingerültnek lennem(!!!) A megoldás működött, további 2 hét múlva asszem már folyósították is a kölcsönt. Még éppen október volt A slusszpoén: következő év februárjában hívtam az irodavezetőt, mert nem kaptam meg az igazolást az adókedvezményhez. Mondja, utánanéz. Pár nap múlva hívott, hogy ez bizony nem adókedvezményes kölcsön, nem adhatnak ki igazolást. Mondom, a tájékoztatójukban a neten a mai napig az áll, hogy LAKÁSCÉLÚ hitel. OK, megbeszéli a jogászaikkal. Hívott megint, próbálta megmagyarázni, hogy a szerződésben nem az szerepel, hogy lakáscél, hanem hitelkiváltás és emiatt nem megy a dolog. Kérdeztem, szerződésmódosítás lehet-e. Újabb hét, jogászokkal egyeztet, sajnos nem lehet utólag módosítani. És hát elnézést kér, nem figyeltek ők se, neki is meglepetés volt, hogy ez a kölcsön nem lakáscélú. Én sejtettem, hogy buktam a visszatérítést (olyan 5-600 ezer ft lett volna a futamidőre). Azzal köszöntem el, hogy ilyen összegű “tévedés” az ügyfelek komoly megtévesztése és nem az elnézés, hanem a BTK valamelyik kategóriájába tartozik. Akkor nem volt időm, hogy PSZÁF-hez forduljak, így maradt ennyiben a dolog. Meg elég gyorsan kiestem az adóvisszatérítésből is, talán mégsem ért akkora kár. De leckének jó volt: FHB-hoz többé SOHA!

Bocs, hogy hosszú voltam, ennyi a sztori.

Vladimir Harkonnen 2008.04.26. 12:33:23

A legtöbb bank az ingatlannak a saját értékbecslőjük által (alá)becsült értékének a 70-75%-át veszi figyelembe, és ennek a kb. 70%-a a hitelfedezeti érték! Ezért kell a 15 M-hoz 30+ M fedezet.

"A bank csak akkor ad hitelt, ha be tudod bizonyítani, hogy nincs is rá szükséged!"

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.04.26. 14:01:53

jaj már, hát de mit csinál egy bank, ha visszafizeted a hitelt idő előtt? felbontja a szerződést, mert idő előtt visszafizetted? vagy beperel, mert idő előtt visszafizetted? vagy végrehajtókat küld Rád, mert idő előtt visszafizetted?

ugyan már, ez a szerződés módosításos maszlag csak egy újabb pénzlenyúlás csak, persze az egy másik dolog, hogy ennek ellenére, a bank nem fog hozzájárulni, hogy aláírja a jelzálog levételt az ingatlanról (elvégre a pénz márnála van, miért is akarna megszabadulni a jelzálogtól, nem igaz?), de ezt inkább már gecizésnek hívnám, és gusztustalankodásnak. és csak azért csinálják, hogy megmutassák, hogy ők az URAK, Te meg egy szarcsimbók vagy csak.

de ez egyébként jellemző az egész magyar szolgáltatói rétegre, meg a közhivatalokra is. :)))

(inkább örülhetne a bank, hogy a befektetése kamatostól visszatérül ilyenkor az általa meghatározott idő előtt, na de ugye a szabályzat...)

moli 2008.04.26. 16:56:52

kedves Gerimur, el kellett volna olvasni a szerzodest. igy jar, aki tulvallalja magat.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.26. 23:12:51

Én is azt mondom, hogy hitelt csak a legvégső esetben szabad fölvenni - a húgomat is most beszéltem le egyről.

Amit beste ír, nagyon okos dolog, de ez kevés... Ahogy egy pár cikkel előbb láthattuk, a bank egyoldalúan módosíthatja a szerződést, mert ehhez van joga. (Te adtad meg neki a szerződés aláírásakor.) Emellett mostanában dívik a nemforint alapú hitel; ha bukórepülésbe kezd a forint a mittomén svájci frank ellenében, úgy kapsz a nyakadba plusz 10% kamatot a semmiből, hogy csak lesel! Szóval hiába okos MA az ember, hogyan lehet tervezni 5-10-20 évre előre? Ilyen gazdasági helyzetben - értve mind a magyar embert, mind a magyar államot - a válasz szerintem kurva egyszerű: sehogy. Olyannyira sehogy, hogy akinek most van pénze - tehát nem is volt _annyira_ szüksége a hitelre -, az is belerokkanhat anyagilag; akinek meg egyébként sem volt pénze, eladják mindenét - azt a keveset, ami még volt neki - és mehet az utcára. Szóval hitelt felvenni annyi, mint a már meglévő létbizonytalanságnak adni még egy lökést.

Ez az én véleményem. Tanultam a nagyszüleim és szüleim jó példájából, a néha ész nélküli spórolásból, aminek utólag meg is lett az eredménye: most nem kell annyira szűkölködnünk.

bambapacák 2008.04.27. 10:55:11

Egyszer akartam kész fizető kezes lenni egy alacsony összegű fhb (kisbetűvel!) hitelnél. Én hülye, amikor mondták, hogy közjegyző is lesz a megbeszélésen, azt gondoltam mint félművelt műszaki, hogy TÁRGYALUNK, nem csak 40 kHUF-m kell a jogászcsajnak. Nem küldték ki előre a szerződés szövegét (nehogy elolvassam és sorok közt olvasó írástudóként utána a macskaház bélelésére használjam azt)hanem a csajszi felolvasta a rágós jogi szöveget. (mint egy telefonszerződés) Aztán mondtam, jó, de két kis megjegyzésem be kellene venni a szövegbe, erre kerek nyított szemek, azt nem lehet. Mondok akkor minek vagyunk itt, tárgylunk, vagy istenítélet zajlik. A végén elhúztam és mondtam az legyen az évi keresetük amit most kihúztak belőlem a semmiért. Összeségében baráti kölcsönként odaadtam a suskát és mindenki jól járt, csak "nyuszó-muszó banknak" kell a jövőben másnak adni a szarát nem nekünk. Egyszóval a legszarabb banki ügyfél az, akinek nem igazán kell az a pénz, vagy legalább is nem mindenáron. Ny-EU-ban azért nem ilyen vadak a bankok, mert nép nem olyan csóró. Röviden lámpavasra a sok bankár-jogász-hitelbróker hiénát, a kötelet állom.

biBeee 2008.04.27. 23:28:03

Halihó!

Előbb lakásra, majd autóra vettem fel hitelt, mindkettőt rengeteg szívással. A lakásnál felvenni, elindítani volt nehéz, az autónál korábban visszafizetni volt drága tanulság. Egyik sem FHB.
A bankok igyekeznek bebiztosítani magukat, ebből élnek. Én meg választhatok, hogy vagy várok a vásárlással pár évet/évtizedet vagy hitelt veszek fel. Valamit valamiért.
Most nagyobb lakást veszek, a régi bankom rugalmatlan, állítják, az állam miatt, de az OTP amúgy sem nagyon igyekszik értem.
Elmentem hitelügynökhöz, de az mindenáron vmi nekem nem passzolót akart letolni a torkomon, biztos azon van vaskos jutaléka.
Magam a neten nézelődtem, bankfiókokba jártam, papírhegyeket gyűjtöttem, rengeteget telefonáltam. Lehet már lazán 10 óra munkám az adatgyűjtésben és a hasonlításban, mégis az FHB nálam a nyerő, tetszik a csak kamatos rendszerük.
Azt hiszem, tudom, mit vállalok be, már némi tapasztalatot szereztem eddig, s elolvasok, valóban hozzáértővel véleményeztetek minden fontos mondatot az apró betűk között, s akkor pár évtizeden keresztül nem bírnak felbosszantani.
El kell olvasni, végig kell gondolni, tervezni kell, s aztán lehet aláírni s várni a pénzt.
Az ügynökök pedig kíméljenek!!!

HandG 2008.04.28. 09:46:08

Nyuszómuszó milyen sok "répa" van itt elrejtve neked!:)
Bukjál rá!
eddig a vicc.....

Egyébként őszinte részvétem a küzdőknek!
Én most először életemben vettem kölcsönre autót. Az ország második legnagyobb bankjának vagyok az ügyfele több mint 10 éve. Nagyon meg vagyok elégedve velük.
Autókereskedő persze nem őket akarta ajánlani, mert a tisztességtelenebbnél mindig nagyobb a jutalék, de erről nem ő tehet, hogy ez a tény.
Megkérdeztem a bankomat, hogy miért nem akarhatja, ha szerződve van velük az a nagy autókereskedő cég? A válasz: nyugodtan bízzam csak rájuk, ha ellenálna, majd ők elintézik.
Oké! kereskedő BBankja erősködik, hogy az ővé a legjobb. Oké! Mutassa! Apró betűst olvasom aláírás előtt, hosszú időtrabló tevékyenség és közben jönnek a felmerőlő kérdések, 1..2...3....4....5... szóban hadonászik, hogy náluk egyik kérdés sem lehet probléma, hisz 10 éve működnek a piacon! Viszontkérdés: Akkó meg miért nem írják bele a kurva szerződésbe, ha ezek nem is kérdéses dolgok?! Persze hitelkérelem elutasítva végülis:) Belefáradt:) Autókereskedő ideges, hisz autót lerendelte:) Feladja a saját kapcsolatatit és lefekszik az "ügyfélnek". Érdekes módon jobb ajánlatot kapok, mint gondolta. Mondja Ő!
Konklúzió: apróbetűst olvasni és kérdezni, amennyit nem értünk belőle, elvégre nem lehetünk jogászok. Aki simlis az feladja, mert nem akar okos ügyfelet csak olyat, akit ott és akkor tud lehúzni, amikor neki jólesik.

Az apróbetűsre rá kell szánni azt a pár órát! És akkor lehet, hogy a nem hónapokat meg éveket szívhatunk. A másik dolog pedig, hogy ők sokkal hamarabb megunják a dolgot és lehet, hogy átiratják, beleíratják a problémás dolgokat, mert az üzletkötö pénzt akar keresni nem pedig magyarázkodni. és így talán tényleg elérhetünk egyszer európába! Nem csak szóban, hanem papíron is.

Nem okoskodni akartam csak tapasztalat.

clarion76 2008.04.28. 13:54:33

Mi is az FHB-nál vettünk fel pénzt. A felkészületlen és mindenbe beleszaró, hercegnősködő, hazudozó ügyintézőik hibája miatt kb 220 ezer Ft + kötbérrel kellett többet fizetnünk a hitelért. Írtunk nekik panaszt is, amit átvettek, de nem csináltak vele semmit, miután újra írtunk nekik, azt mondták, hogy majd utána néznek. Ez több, mint 1 éve volt. Azóta egyetlen szóval sem jeleztek vissza.
De már az elején azt mondta a Váci úti fiókjuk vezetője, ahol egy életre eladósítottuk magunkat, hogy ne is álmodjunk arról, hogy valaha az FHB igazat is adjon nekünk.
Szóval, én mindenkit lebeszélek azóta az FHB-s hitelekről. Eddig nagyon jó sikerrel.
Az egy utolsó szemétláda bank.

HandG 2008.04.28. 14:37:36

Nem lehet, hogy az FHB állami tulajdonú?
Nem lehet, hogy az állami tulajdonú vagy jelentős állami tulajdonnal bíró akármilyen cégek úgy xarnak a fejünkre, ahogy csak akarnak?!
Ahogy a magyar állam teszi velünk?

Nem tűnt még fel senkinek sem?

Ez csak 1 kérdés.

Salgo2 2008.04.28. 15:28:44

"Nem lehet, hogy az állami tulajdonú vagy jelentős állami tulajdonnal bíró akármilyen cégek úgy xarnak a fejünkre, ahogy csak akarnak?!"

Erre van egy hírem: A londoni Tower egyik tornyát lebontják, mert egy biztosítótársaság székháza csak így fér el tower brigde mellett.

Ja, javítok, a budai vár falát bontják, DE TÉNYLEG, és egy bank, és egy magántulajdonú bank. Érted, nem állami!

Imádom, amikor történik valami zűr az országban, egy magáncég (Tékom, VOda, bármelyik) valami stiklit csinál, és tíz hozzászóláson belül jönnek az ilyen hozzászólások, hogy abszurdisztán, meg egyéb gyalázkodások.

A kifinomult, logikus és lényeglátó gondolkodás bajnokai! Gratulálok.

Egyébként meg az FHB-t eladta az állam.

Ez meg egy válasz.

Nick@Day 2008.04.30. 14:24:29



1. FHB tulajdonos vagyok, tessenek nem gyalázkodni itten. Spéder Zoltánt most neveztük ki Chairman-né, most jön majd a Kánaán (ő volt OTP No. 2. a közelmúltig - ami mégiscsak a legnépszerűbb magyar bank).

2. PSZÁF semmit soha nem fog tenni az ügyfélért, nem ez a dolga. A pénzügyi szervezetek (pénztárak, biztositók, bankok) szakmai felügyeletét látja el, a törvényes működés betartására felügyel. Ld. legutóbb MÁV Biztositó Egyesület felfüggesztése.

3. Az előtörlesztés Magyarországon MINDEN bank esetében nem kevés pénzbe kerül. Az FHB egyébként sok bank háttérbankja is egyben, igy hiába kötsz szerződést a Ráfázzon vagy Futapest bankkal pölö, valszeg úgyis az FHB termékét veszed igénybe, persze szépen átcsomagolva. Ezért jó tulajnak lenni, éljen a BÉT.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.05.13. 11:28:38

csak olvasd el a pszaf internetes oldalát:

A Felügyelet értékrendjének két központi eleme

* az igényes szakmai munka és
* a tisztességes magatartás.

Amire az fhb (többek között) messziről és magasról tojik. Akkora káosz van náluk, hogy azt sem tudják mijük van.

a pszaf ugyanúgy etikátlan

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 02:18:45

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása