Tékozló Homár

Bezár a szekuriti, ha cigit veszel az Auchanban

2008.04.28. 11:07 | jackyll | komment
Láttunk mi már lopásgátlót vécékefén és bevásárlókosáron, de cigi ilyen szintű bebiztosítását még nem. Fremen szerencséje, hogy az Auchan biztonsági őre nem rajongott a belső motozásért, így párperces elzárással megúszta, hogy a hipermarketben vásárol cigarettát:
Évek óta vásárolok az AUCHAN-ban és a sok igénytelenség mellet eddig még nem volt velük jelentősebb bajom. De a mai reggel minden rémálmomat felülmúlta. Történt ugyanis, hogy mint rendesen az Auchanban vásároltam cigit két napja. Ezt eltettem a kabátom zsebébe. Mindig így csináltam, és eddig soha nem volt belőle gondom. Igen ám, de a cég egy új ötlettől vezérelve újabban egy „sípolós” csíkot tesz a dohányárúkra. Hát ezt én nem tudtam. Ma reggel beugrottam, hogy vegyek reggelit magamnak – mint rendesen – és épp a pénztártól készültem távozni, amikor is a „csík” bejelzett. „ a franc az!” – gondoltam. Persze rögtön megjelent a biztonsági szolgálat embere és elkezdett szétpakoltatni. „ Ja a cigi!” derült ki és ekkor még nem is sejtettem, hogy mekkora szarba kerültem.

Az őr persze rögtön, mint potenciális tolvajt kezelt és közölte, hogy vagy kifizetem, vagy rendőrség. "Micsoda? De hát fel van bontva. Több szál is hiányzik belőle. Pár napja  vettem." Az őt nem érdekli, miért nem tetettem rá matricát amikor bejöttem. Hát ez cumi. Szó-szót követett, és mivel úgy véltem jogosan vagyok felháborodva közöltem vele, hogy a főnökével szeretnék beszélni. Erre bekísért egy – valószínűleg a tolvajoknak fenntartott – szobába és rám csukta az ajtót. Kicsi szoba egy asztal és egy kamera. Tisztára, mint egy filmben. Pár perc várakozás, és meg is jelent a „főnök” aki finoman szólva is fasiszta stílusban közölte, hogy vagy kifizetem, vagy rendőrség, mivel – szerinte – a hiányzó cigiket bent is kiszedhettem a dobozból. „Hoppá” gondoltam. Mivel dolgozni kellet mennem – ugyanis tisztességes adófizető vagyok – nincs mit tenni. Ha innen szabadulni akarok, akkor fizetek. Megint.

Később gondolkodtam el rajta vajon a törvények erről az elintézési módról, hogyan vélekednének. És mi újság a belső kamerarendszerrel ami igazolhatta volna ártatlanságom. Vagy egyszerűen ők mivel bizonyítanák be az állításukat. Vagy miért nincs belépéskor is csipogós kapu. Ezzel el lehetne kerülni az ehhez hasonló kellemetlen helyzeteket. Tudom én, hogy vannak szabályok. Az is tény, hogy tényleg kellet volna a dobozra bejövetelkor matricát kérnem. Valóban hibáztam. De ahogy a dolgot elintézték, ahogy beszéltek velem, amilyen szinten nyilvánosan megaláztak, nos az számomra érthetetlen.
Higgyétek el nem vagyok egy tolvaj karakter. Ahogy az igazamat próbáltam védeni pedig, talán elgondolkodtathatta volna őket. Ha csak annyit mondanak, hogy: „uram értse meg ez a szabály” talán a végére én sem küldöm el őket a francba.

Ezért mondom barátaim. Legyetek résen és ne kövessétek el az én hibámat. Nem hittem volna, hogy velem ilyen megtörténhet. Tanulság: még az alsógatyámra is matricát fogok kérni legközelebb.

fremen
2008-04-26 reggel
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.04.28. 13:29:25

A vonalkód miatt nem riaszt be egy rádiós csipogós érzékelő, mert a vonalkód optikai olvasóval lehet detektálni, és nem rádiós úton. Ebben az esetben nem a vonalkód a lényeg, hanem ami alatta van RFID-es, vagy más hasonló cucc.
A biztonsági őr jogosan járt el, de ha tényleg külön helyen, külön púlton kell venni, és ott is kell fizetni, akkor az ottani kamera felvételét megnézetni velük a boltba lépés pillanatától, és közben a rendőrséget kihívatni.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.28. 13:32:18

Jaj, a személyes szabadságomban nem korlátozhat! Ez nagyfokú lúzerség!

panelprofi 2008.04.28. 13:53:23

Off

A puttonyom tele van a sok helyesírási hibától, amiket a fórumokon olvasok. Sajnos jackyll az átlagosnál is több hibával ír és ez elvonja a figyelmemet a tartalomról.

On

A bejárati csipogó lenne az igazán kultúrált megoldás.

gumby 2008.04.28. 13:53:49

Hurvinyeknek, cégalapítónak és a biztiboy főnöknek isigazaekkora hodályokban így /sem/lehet féken tartani a lopásokat. ha bemész a sarki boltba, ott is bemutatod-az ésszerűség határain belül, és a cigi belül van- azon termékeket amit ott is lehet kapni nem? nem az aukant védem de ha valaki tudja is, hogy faszul jár el akkor miért tolja a másikra is a felelősséget? tolvaj karakterekről öreg nénik jutank eszembe "olyan becsületesnek tűnt" "de hát asszonta rendőr!" és az örök igazság: ennyiért ezt kapod. ha nem tetszik, menj a tescoba:)

gelsystem 2008.04.28. 13:59:44

volt-e a szobában falikút-e??????
bele-e huggggyoztá-E????????
nem?
téllleg sikertelen ember vagy!

Mod 2008.04.28. 14:01:47

tajparaszt 2008.04.28. 12:27:17

jelesre abszolvált büntetőjog államvizsgával ez a legjobb, amit tanácsolni tudok:)

panelprofi 2008.04.28. 14:04:02

Bocsika Jeckyll. Természetesen Frement akartam volt írni.

panelprofi 2008.04.28. 14:05:13

Illetve Jackyll, de nekem már innen kezdve úgyis mindegy :)

Tajparaszt 2008.04.28. 14:05:52

Modigliani 2008.04.28. 14:01:47

Nyomtatókat, PC-ket, laptopokat javítok.

A jog nem érdekel:)

Leginkább csak akkor, ha korlátoznának:)

Tajparaszt 2008.04.28. 14:09:18

" Okádó Mikádó 2008.04.28. 13:11:12
:))) Íme az én sztorim:"


Kíváncsian várom azt a történetet, amiben kiderül, hogy a tamponba rejtették a biztonsági szálat:D:D:D:D:D

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2008.04.28. 14:10:10

nekem egy tekercs gitárkábel csipogott be egyszer amin nem is volt chip, de a kábelköteg magátol behülyítette a kaput, nincs kellemetlenebb dolog mint mikor megszólal a kapu és mindenki téged bámul, hogy vajon ki az és mit lopott? aztán mehetsz velük táskát kipakolni, de legalább bocsánatot kérnek ha nincs igazuk, mármint jobb helyeken.

szvsz 2008.04.28. 14:15:36

Csaxolnék, hogy 5 eFt-os lopáskár alatt ki sem száll a rődnerség. Én tudom :)

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.04.28. 14:23:13

engem a mediamarktba szokott a kapu elkapni. mivel altalaba 2 gyerekkel felfegyverkezve megyek, gyorsan kozlom, hogy az ipod az, es mehetunk
sikeres -e vagyok?

zork 2008.04.28. 14:25:57

Nincs meg a szabálysértési értékhatár. Nem jön ki a rendőrség. Személyi szabadság korlátozása miatt viszont kijön, ha tényleg rád zárták az ajtót.
Ártatlanság véleleme miatt a bizonyítási teher a másik félen nyugszik ez esetben. Bizonyítsák ,hogy loptam, és a helyzetnek megfelelően jártak el(szükségesség arányosság) Ha nemtudják, márpedig nem tudják, hisz a kollégánál a leltár egyezni fog mert ez az ő érdeke, akkor följelentés. És győztél.

AlulírottFentemlített 2008.04.28. 14:26:14

Nekem még sosem csipogott, pedig volt olyan, hogy vettem valami díszdobozos szeszt és otthon amikor kibontottam a csomagoláson belül volt ilyen fém bisz-basz ráragasztva a piára, osz't mégse nem csipogott, amikor eljöttem a kasszától.

Régebben volt egy Match üzlet a közelünkben, ahol nem volt ilyen fémdetektoros kapu, viszont volt KLUMPÁS biztonsági őr aki mindig csúnyán nézett, sőt mindig követett is, mert nagyon gyanús lehettem neki.
Ilyenkor, hogy megtornáztassam gyors léptekkel tettem pár kört a sorok között, alig bírt követni :-)), de meggyanúsítani sosem mert.

De hát mindenki tudja, hogy "az a gyanús ami nem gyanús" - Virág elvtárs után szabadon


Mindig azon gondolkodtam

gentry 2008.04.28. 14:26:36

Szerintem nem is lehet normális cigit kapni az ilyen osanteszkó féleségekben (én Dunhillt szívok, az ott biztos nincs).

HandG 2008.04.28. 14:27:22

Ezek szerint a Metro jobban fel van szerelkezve, mert a múltkor az 1 éves fiamat karon vittem ill. akartam bevinni, de kicsipogta a kezeim közül a kapu.:)
Mondták erre, hogy menjünk a biztonságiak bejáratán, hogy kiderítsék melyik ruhadarabján maradt címke.
A gyereket levetközettük majdnem teljesen:) még szerencse, hogy fűtve volt a helység, mire nagylelkűen azt mondták, hogy menjünk be majd figyelik melyik pénztárnál jövünk ki és így megúszhatja a kis pelenkás a dutyit.:)
Nem kellett cimkét sem ragasztanunk a gyerekre!:)

Egyedül a gyerek tartotta jó mókának tuti sumákolt valamivel!:)

szgyula 2008.04.28. 14:27:49

Nem lehetne egy flash-mobot csinalni? Majus 3-an 17:00-kor mindenki odamegy az Auchan pulthoz, hogy lematricaztasson egy csomag cigit.

tonton 2008.04.28. 14:29:53

hetedik-e vok?...
...ezt a történetet azért nem értem, mert az ósánban (legalábbis az óbudaiban külön helyen, külön fizetve lehet csak cigit vanni..

szvsz 2008.04.28. 14:31:50

AlulírottFentemlített: Valszeg azért nem csipogott mert a kasszánál hoztad ki, miután fizettél.

tokomtelevan 2008.04.28. 14:34:35

Ilyen helyzetek elkerülése végett, miután fizettem, mindig leszedem a cigiről a hülye csíkjaikat rutinból! (meg minden másról)
Ha meg mégis valami csipog s igazam van, akkor hívjanak rendőrt, mert őrkutya nem motozhat!
Nézzék vissza a kamerákat, aztán menjenek a picsába, s fogják meg a benga állat cigányokból álló családot!

Nekem őrkutya (tesco) egyszer egy lapraszerelt bepántolt! kiságyat bontott ki, hogy nincs-e benne valami (sértetlen áruházi csomagolás!, semmi csipogás.
Megvártam míg jól megnézi, majd közöltem vele, hogy sovány malac vágtában hozzon egy bontatlant, mert ez így szétesik, s nem lehet szállítani, egyébiránt lerúgom a fejét.

HOZOTT!


A többi vevő kéjesen röhögött a faszkalapon.

Perillustris 2008.04.28. 14:35:52

"Mikor már bugyiba és melltartóba álltam akkor mondta a hölgy, hogy elfordul, nézzem már meg a bugyim, hogy nincs-e benne biztonsági szál. Mondom mi????"

Bocs, de komolyan, ennyire fontos volt bemenni az aruhazba?

A poszthoz: ahogy irtak tobben, a bizt. or erkolcsi gyozelmet aratott, hiszen bizonyitottnak erezhette a lopas tenyet.

KopaszMercis 2008.04.28. 14:38:31

nem enm volt ennyire fontos, egyszeruen pucerkodni akart a biztonsagi orokkel...

amugy pech, rabaszas tipikus esete...
ahany megzabat turorudis papirba nyultam a tescoba nem csodalom ha azt hiszik, ott kibontottad...

cutty sark 2008.04.28. 14:42:02

az intersparba még az originál terméket is megbontják-l'oreal- beleteszi a csipogót és vissza ragasztja.

tokomtelevan 2008.04.28. 14:48:10

Tesco-s biztonsági főnök saját bevallása szerint az áruházi lopások 80%-át!!!!!!!
belső emberek követik el!!!!!

Ha néha szórakozik velem őrkutya, akkor közlöm vele harmadik mondatomban, hogy hívjon rendőrt! Én megvárom.
S utána feljelentem az egész bagázst, mert akkor már lesz bizonyítékom a rendőri jelentés által.
Na ennél tovább még nem jutottunk.
Mivel én nem loptam, leszarom, hogy mit hablatyolnak.

Dr Kangörény 2008.04.28. 14:48:20

Faszé kell fizetni ilyenkor, ha nem loptál????? Nincs olyan munkahely, ahova annyira sietnék, hogy ezt megtegyem!
Velem az tescoban azt játszották el, hogy amikor 2 doboz másolópapírt vettem, a pénztáros levágta róla a pántot így mindkét doboz szétterült. Otthon emeletre kellett volna felvinni, ezért nem igazán örültem neki.
Nem is vittem el, mondtam a pénztárosnak, itthagyom a cuccot. Ennek meg ő nem örült, de szarom le.

átlátó 2008.04.28. 15:00:08

Ilyen balekot szavazni se engednék! A "picológusom" óradíján kívűl a levegőt is kipereltem volna belőlük. Amelett,hogy az asztalra szartam volna.

sárgaborsó 2008.04.28. 15:00:55

Panelprofi: kultúrált=kulturált
Ha már a helyesírásról offolsz...

Badbitie 2008.04.28. 15:02:03

"AlulírottFentemlített 2008.04.28. 14:26:14

De hát mindenki tudja, hogy "az a gyanús ami nem gyanús" - Virág elvtárs után szabadon"

Ez a Ludas Matyi rajzfilmben volt, nem a Tanúban. :P

elvi(s)kérdés 2008.04.28. 15:05:22

Pészmékert le kell-e matricáztatni?

Sadist 2008.04.28. 15:19:14

Okádó Mikádó 2008.04.28. 13:11:12

Meg se csöcsörésztek?

HöZsö 2008.04.28. 15:29:36

Naivügyfél béna, biztiőrök bunkók, de lényegében igazuk volt.

AlulírottFentemlített 2008.04.28. 15:29:40

Badbite !

A tanúban vót-a !


AI !

Igen a kasszánál hoztam ki, de pénztáros nem vette ki a dobzozból a cefrét és nem antimagnetizálta a fém bisz-baszt, nem szedte le róla, bele sem nézett a dobozba, így akár még mellé is rakhattam volna valamit.

Újlaki 2008.04.28. 15:32:34

Marhaság. És ha gatyát-trikót vettél két hónapja? Arra is matricát kérsz?

Amikor a cigit vagy akármit kifizetted, onnantól az a tiéd, a "lopásjelző" akármit a pénztárnál le kell venniük.

Majmász Gedeon 2008.04.28. 15:39:54

Hurvinyek 2008.04.28. 13:21:49

"Mi közöd hozzá, hogy valaki dohányzik?"
Csak annyi, hogy többek között az én adómból és járulékomból fizetik a tüdőrákosok kezelését. A mérhetetlen bűzről meg a sok utcán heverő csikkről már nem is beszélve... Ha egy dohányos kolléga bejön hozzánk, miután elszívott egy szálat, már egy fél másodperc után érezni rajta, hogy épp mit csinált. Egy haverom szerint dohányosok = drogosok. Kb. igaza van, csak ez legális...

Etalon 2008.04.28. 15:42:46

Résen leszek barátom, nem veszek nemhogy egy doboz, de egy szál cigit sem :) Igaz, eddig sem vettem ilyesmit :-)

Mondjuk értem én őket is, hogy sok a tolvaj meg minden, de valóban lehetne ezt normálisan is kezelni.
Valahogy úgy, hogy "Nézze uram, mint magánember megértem és hiszek önnek, de kérem ön is értse meg hogy ez a szabály és mint biztonsági őr, sajnos ki kell fizettessem azt a cigarettát".
És akkor valószínűleg ez a poszt sem születik meg.

kvarcman 2008.04.28. 15:46:54

Okádó Mikádó! Közben biztonsági kamerás felvétel készült-e? :)))

KopaszMercis 2008.04.28. 15:47:22

Majmász Gedeon
mentel volna el nemmel nepszavazni

Űrhajós 2008.04.28. 15:47:26

aki cigizik az sikeres ember nem lehet...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.04.28. 15:51:36

A személyiségi jogok, stb. emlegetése mellett akad egy másik dolog amit emlegetni kell: Ha az ő hibájukból esik ki időd (munkaidőd) akkor az okozott kárt (elmaradt hasznot) is kötelesek megtéríteni, úgyhogy legyen szíves cégnevet, a cég adatait mondani, felvennél jegyzőkönyvet, ebbe beletelhet kis idő, lesz vásárlók könyve, szabálysértési ügyben feljelentés, így akár túl is léphetjük az 1 vagy akár a 2 órát is, és 17500+Áfa / megkezdett óra.

Te tudod, hogy az ő munkája ez, nem haragszol, ő is védi a cég érdekeit, te is a sajátodat, így korrekt ez mindkettőtöknél belefér.

Zahal 2008.04.28. 15:52:28

swine3:

"Az nem fasiszta hanem zsidó stílus. Nem, nem vagyok antiszemita. Miért kell a bunkóságot pont a fasisztákhoz társítani?"

a rohadt kurva anyád ám a nem antiszemita. hamár a zsidókat gyalázod, vállald, hogy antiszemita vagy, te gyáva pakány! nem csak a bunkóság tartozik hozzátok, hanem a XX.század vilégései és a holokauszt is!

fagyikos 2008.04.28. 15:54:10

gentry!!!
Hol veszed a Dunhillt mert sehol nem kapok!

gelsystem 2008.04.28. 15:57:02

Majmász Gedeon 2008.04.28. 15:39:54
"Mi közöd hozzá, hogy valaki dohányzik?"
Csak annyi, hogy többek között az én adómból és járulékomból fizetik a tüdőrákosok kezelését.
.
.
ez csúsztatás!!!! te fogalom- és képzavarban vagy....!!!!!!!!!!!!
tudod TE, hogy mekkora a dohánytermékek jövedéki adó- és áfatartalma?!?!?!?!?!?!?!
.
köszönöm, fiam leŰhecc: eggyes!!!!!!

2008.04.28. 16:00:09

hogy lehetsz ilyen hülye hogy fizettél nekik?
tipikus magyar mentalitás.

Majmász Gedeon 2008.04.28. 16:08:45

gelsystem 2008.04.28. 15:57:02

Ez kétoldalú dolog. Ha valaki jóval a nyugdíjkorhatár elérése előtt meghal tüdőrákban, akkor ő vajon milyen adókkal és járulékokkal járul hozzá az államháztartás bevételéhez? Jövedéki adót vagy áfát fog-e többet fizetni? Vagy inkább özvegyi nyugdíjat fog kapni a házastársa és árvaellátást a gyerekei (szintén állami pénzből)?

Lófő (törölt) 2008.04.28. 16:11:17

Sikeres ember pár óra alatt elszív egy doboz cigarettát:D

Ringo Starr 2008.04.28. 16:13:39

azé fizetett hogy gyorsan elengedjék és ne szarozzanak. mint említette, nem ért rá rendőrt várni. sztem ez tök érthető. gyakran én is szívesen volnék hajlandó nagyobb összeget áldozni, ha néhány dolog gyorsabban működne a világban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.04.28. 16:15:31

Nem volt kedvem visszaolvasgatni, úgyhogy:

- ha aljas nikotinista cigitolvaj lennék, a felbontott dobozt eldobnám, és csak a tartalmát nyomnám zsebbe, pl. cigarettatálcába.

- Tudtommal a cigit mindenütt a pénztárnál kell kérni, hogy a takonypócok (-18) és a tolvajok nehezebben juthassanak hozzá. Ha ott nem úgy van, akkor megérdemli az a Phoschom Áruház.

- A cigaretta-fogyasztás mintegy 50-60%-át kitevő legális forgalmazás közteher-tartalma a töredékét sem fedezi még a dohányzás által okozott tűzesetek kárértékének sem. Egyetlen tüdőrákos beteg kezelése elviszi egy fél város jövedéki- és egyéb dohánysarcát. A dohányzás az egyik legerősebb drogaddikció, a testi-fizikai függés ugyan 3-4 hét alattv elmúlik, de a pszichés függés olyan erős, hogy hosszú évek nemdohányzása után is elegendő egy szál (pl. válsághelyzetben) elszívott cigi ahhoz, hogy a lúzer ne tudjon újra nélküle élni.

- Az ilyen eljárás következtében megértem azt a vásárlót, aki az 5-10 000 Ft-os mirelit tengeri herkentyűket, libamájakat a fagyasztóból átviszi a kutyakaja közé, meg aki begyűjti a legdrágább italok zárjegy-darabjait...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.28. 16:16:10

@gelsystem: Ne légy write-only user, olvass is egy kicsit, mielőtt (!) írsz: homar.blog.hu/2008/04/03/igy_megy_ki_a_divatbol_a_pall_mall

Zsofetta 2008.04.28. 16:17:54

Szinte szorol szora ugyanez esett meg velem tavaly nyaron a solymari Auchanban. Utba esik hazafele, altalaban ott szoktam a nagybevasarlast intezni. Egyik nap beugrottam venni par piperecuccot, tobbek kozott nedves torlokendot, nyaron jol szokott jonni. Ket napra ra visszatertem, hogy elintezzem a nagybevasarlast. Persze a kasszanal becsipogott a taskamban levo mar kibontott torlokendo. Nagy naivan mondtam, hogy jaj, azt tenyleg itt vettem, 2 nappal ezelott, meg a blokkja is nalam volt, de kozoltek, hogy "az nem bizonyit semmit". Mi van??? Egybol jott a biztonsagior, hogy akkor megyunk a kisszobaba jegyzokonyvet felvenni (megjegyzem, hogy a kosaram kb. 15 ezer forint ertekben volt tele elemiszerrel, a balhe egy 300 Ft-os csomag torlokendo korul tort ki). A fenti eljaras, kisszobaba be, diktaljam az adataimat stb. Megalazo volt az egesz, vegig tolvajkent kezeltek. Teljesen ki voltam borulva, vegul kozoltek, hogy "a vezetoseg kivetelesen szemet huny", es utamra engedtek. Na, azota messze elkerulom az Auchant.

azértis 2008.04.28. 16:23:18

Akkor is sántít valahol ez a dolog..
Nem védem a fickókat, ó dehogyis csak, csak éppen.....

pefki 2008.04.28. 16:27:13

Zahal!!!Azért kapjál már az agyadhoz öcsém!!!!!

2008.04.28. 16:33:25

Hogy lehet olyan hülye, hogy fizetett?
Mérlegelt, hogy megér-e ötszáz forintot megvárni a rendőrt, tárgyalásra járni és jó esetben bezsebelni a bocsánatkérést.
Szerintem se éri meg.

HöZsö 2008.04.28. 16:57:42

"Amikor a cigit vagy akármit kifizetted, onnantól az a tiéd, a "lopásjelző" akármit a pénztárnál le kell venniük."

Azért nem veszik ki, mert a pénztáros sem tudHATja, hogy benne/rajta van. A különféle osztályok vezetői helyezik el ezeket, nehezen megtalálható helyre. A kapunál ki van írva, hogy ha olyan termék van nálad, ami kapható az áruházban, azt el kell látni matricával. Asszem ez elég egyértelmű.

háténvagyokaz 2008.04.28. 17:04:11

Többen írták, hogy kifelé nem csipogott. Kifelé a pénztáros a pénztár árukiadó részére pakolja a cuccokat, ahol NINCS csipogó, az csak a vevők részén van. Befelé meg a legtöbb boltban nem figyelik a lopásgátlós cuccokat.

Kicsit OFF, de Auchan: mért kérnek mindig ebben az egyetlen boltban fényképes igazolványt, ha kártyával fizetek? És tényleg be kell-e mutatnom???

2008.04.28. 17:35:26

Szerintem rosszul tetted, hogy engedtél nekik, bár nem tudom, mennyire súlyos nálad a munkából késés, én megvártam volna a rendőrt, sőt valszeg ők nem várták volna meg, ha azt mondod, hogy tessék, hívják őket. A lopást semmivel nem tudták volna igazolni, a kamera téged támasztott volna alá. Aztán kérni egy igazolást a melóhelynek, hadd égjenek.

majomkutya 2008.04.28. 17:41:21

Emberek gondolkozzatok!
Pénztároskisasszony lehúzza a cigit, majd az aluminiumcsúszdán lecsúsztatja, ahonnan a vásárló szatyorba teszi. Ezzel máris ki van kerülve a csipogó. Másnap a vevő visszamegy a cigivel a zsebében és csipog, mert ezúttal nem kerüli ki a csipogót!

Egyébként hülye voltál, hogy kifizetted!
Nem az a 5-700 HUF számít, hanem az, hogy ezt akkor továbbra is meg merik csinálni.

Én külön kértem volna, hogy hívjanak rendőrt!

Igazolást kértem volna a munkahelynek.

Ha emiatt kirúgnak a munkahelyről(késés) akkor egy csinos per keretében rávertem volna az osanra!

Ne gondolják már azt, hogy mindent megcsinálhatnak!

2008.04.28. 17:44:39

"A cigaretta-fogyasztás mintegy 50-60%-át kitevő legális forgalmazás közteher-tartalma a töredékét sem fedezi még a dohányzás által okozott tűzesetek kárértékének sem. Egyetlen tüdőrákos beteg kezelése elviszi egy fél város jövedéki- és egyéb dohánysarcát."

Ezt a faszságot honnan vetted, mondd meg plíz! És akkor remélem a fagyi-, sültkrumpli-, szalonna-, csokifogyasztókat is a Taigetosba dobnád, mert tudomásom szerint a szív és érrendszeri betegségek, a koleszterin, a diabétesz és az infarktus sokkal többet visz el, mint a cigi. És valahogy a cukor adója például kevesebb, mint a cigié. Mindenki eldöntheti, hogy mivel nyírja ki magát, többek közt ezt is jelenti a demokrácia, nincs megkülönböztetés a dohány-, kávé, zsír-, cukorfüggők között. A piát meg még nem is érintettem. Az ilyen faszokból elegem van, nem a dohányzás káros hatásairól szólt a poszt, ha zsizsikes vagy, menj egy antidohányos fórumra.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.04.28. 17:46:08

háténvagyokaz 2008.04.28. 17:04:11
Az OFF-odra:
Azért, mert a fogadó bank kártyaelfogadási szabálya ezt megköveteli. Vagy mert ez a heppjük, de nem muszáj ezt elfogadnod, így ők a kártyádat nem fogják (elfogadni).

Secnir 2008.04.28. 18:11:00

"HöZsö 2008.04.28. 16:57:42 [...]
A kapunál ki van írva, hogy ha olyan termék van nálad, ami kapható az áruházban, azt el kell látni matricával. Asszem ez elég egyértelmű."

mi a faszom vagyok én hogy tudjam az áruház aznapi termékpalettáját? te fejből nyomod? legtöbbször még a robotok, akik kirakják sem tudják, hogy két sorral arrébb mi van kint????

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.28. 18:30:16

Nem teljesen értek egyet Secnirrel, de igazat adok neki ebben az esetben.

Azért ismerjük be, hogy itt akármi is történt az "őrők" voltak a taplók. Nem kellett volna 600 forint miatt ekkora balhát csinálni.

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Még a visszaeső bűnözőt is.

Secnir 2008.04.28. 18:39:39

ugye andrei, mondtam hogy fremen ott baxta el, hogy az első szavánál nem vette vizét :)

szatyorka 2008.04.28. 18:54:53

1. Minden üzletben ki van irva, a máshol vásásolt árut kérjük bemutatni!
2. Fizettél? ha nem loptál akkor mindek! ott a kamera!
3. A cigi a kasszás mellett van, magad veszed el!
4.Megszívtad :)

szatyorka 2008.04.28. 18:55:55

5. A rendőrök nem jönnek ki holmi 600.- cigi miatt, körbe nevetik őket!

Okádó Mikádó 2008.04.28. 19:17:05

"Mikor már bugyiba és melltartóba álltam akkor mondta a hölgy, hogy elfordul, nézzem már meg a bugyim, hogy nincs-e benne biztonsági szál. Mondom mi????"

Bocs, de komolyan, ennyire fontos volt bemenni az aruhazba?

A kapu már csipogott, biztonsági őrök jöttek....akkor én már nem tudtam azt mondani, hogy bocs, de én lécelek, inkább nem szeretném, ha mindenem átnéznék, mert ez nem kívánságműsor. Még azt hiszik, hogy tényleg loptam valamit. Másik, hogy az elején a táskakipakolásnál még a fene se gondolta, hogy 10 perc múlva pucér leszek :)

fremen 2008.04.28. 21:00:25

OK! Kaptam hideget-meleget. De tisztázzunk valamit.

a. Amikor az árút megkapod nem a csipogós kapun keresztűl kapod meg.
b. A pénztáros nem hatástalanítja a fémszálat (vajon miért?)
c. Befelé nincs ellenőrzés
d. Ha nem kértél a cuccra matricát rábattál.

Akárcsak én. :(

E sorokat nem azért írtam ide, hogy szidjuk az Auchan felmenőit, - azt már megtettem én magamban - hanem, hogy tanúljatok a balekségemből.

Arról pedig, hogy ki miként vágna aprófát a biztonági őrből? Nos szerintem nem jártam volna jobban ha megteszem. Az igazság az, hogy abban a helyzetben még köpni sem tudtam nem még normálisan gondolkodni.
Persze tudom én. Vannak nálam tökösebb legények akik csak úgy odacsapnak aztán kérdik mi is a gond. Vegyétek fejem, vagy vizem, én nem ilyen vagyok.

Történetem tanúsága csak ennyi: Ha balek vagy fizetsz.

Szatyorka igazad van. Megszívtam.

Csak még egy gondolat a végére: A mai napon hány 1000 ember sétált be békésen és nyugodtan bontott cigivel a zsebében valamelyik Auchan áruházba, úgy, hogy nem kért rá matricát? ( Miért tenné? Sosem tette.)Na ők potenciális tolvajok az "Auchan biztonsági szolgálat" szemében.
Na ezzel van itt baj!!!

LittleBear 2008.04.28. 21:08:47

1. A bejáratnál ki van írva... - a környéki tescóban ezt az üvegvisszaváltó mellé tették, nem túl nagy betűkkel...

2. Mi is jártunk úgy régebben, hogy a babakocsin kint maradt egy kibontott csoki, és ki kellett fizetnem újra a pénztárnál (noha én kényszeresen becsületes vagyok, egyszer a pénztárnál talált 2000 ft-ost is odaadtam a pénztárosnak, hátha jön a gazdája).

3. A KÖKI-n levő CBA-ban a hátizsákom a bejáratnál (de csak ott) becsipog, ha nem a kezemben, hanem a hátamon viszem be. Az őr meg hülyének néz. Ha arra járok, előtte leveszem a vállamról: fő a nyugalom.

4. Évekkel ezelőtt új szemüveget kaptam, és nehezen szoktam meg. Egy boltban fél óráig kerestem valamit úgy, hogy minden polcot fél méterről néztem végig. A biztonsági őr meg elvitt beszélgetni...

5. Férjem cipőjéről leszedték a lopásgátlót a pénztárnál, de a kijáratnál becsipogott. A biztonsági őr kiszedett a belsejéből egy másikat, és közölte, hogy ez a belső ellenőrzés része, velünk semmi gond nincsen, viszlát...

Vladimir Harkonnen 2008.04.28. 21:29:49

Nekem a Parlament kapujában akarják mindig elveni a bicskámat amikor becsipog a fémdetektor. Hiába mondom, hogy csak 7,5 cm, azt mondta a kormányőr, hogy ő dönti el mekkora az akkora! Bezzeg a táskámban lévő sniccer, és a félméteres csavarhúzó mehet!

A cigiről meg minden rendes dohányos letépi a fóliát, azzal együtt lejön az áruvédelmi címke is! Az alatt a pár óra alatt míg elfogy nem lesz baja.

Egyszer a nejemnek csipogott a kapu valami Corában, nem engedtem el az őrrel! Végig röhögtem amint kipakolja atáskából a tartalék pelust, popsitörlőt, cumisüveget, stb... Mögöttünk a sor meg állt, alig kiabáltak az őrrel a várakozók! A végén meglett egy fél doboz Orbit. Hirtelen megettük a bizonyítékot, a csomag ment a kukába, mi meg balra el!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.28. 22:49:26

en azt hittem eddig hogy total kepben vagyok az otthoni dolgokat illetoen
de amit itt oovasok az dobbenete
vetkoztetes, matricazas bruhaha
nem kene megint rendszert valtani?

informatikai.egyhaz (törölt) · http://www.informatikaiegyhaz.net 2008.04.28. 23:02:36

Fiam. Egy kioltó mágnest kellett volna magaddal vinned, amely deaktiválja (kioltja) a csíkban lévő mágnesességet. A legközelebbi kiruccanásodkor a bit ereje legyen veled.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.29. 00:30:49

@paranoir: Te is write-only user vagy? homar.blog.hu/2008/04/03/igy_megy_ki_a_divatbol_a_pall_mall , illetve en.wikipedia.org/wiki/Tobacco oldalról idézek: "According to the World Health Organization, tobacco smoke is the second biggest cause of death worldwide, just between hunger and malaria, having killed 100 million people in the 20th century, and predicted to kill one billion in the 21st century."

(A többiektől bocs az offért!)

lamaskitfi 2008.04.29. 02:28:56

az óbudai auchanben a soron van és ott áll előtte a biztonsági őr, és van riasztója is. amúgy nekem ezzel kapcsolatosan pozitív élményem van, mert én is vettem cigit és ott felejtettem a pulton ( ki volt fizetve), és a biztonsági őr hozta utánam, nagyon udvarias volt. de ez persze "sajnos" a többségben lévő securitysekről nem mondható el.

mókus 2008.04.29. 03:35:13

Én most a nyugati téri kaiser's/spar-ról fogok beszélni, mert ott is matricáznak és párszor meg is fordulok abban a hipermarketben.

Be kell mutatni a máshol vásárolt árut és mivel nem tudod az ő palettájukat, így mindent bemutatsz, plusz értelemszerűen nyilván minden boltban van ásványvíz stb, tehát nem árt megmutatni, hogy már nálad is volt egy, ahogy bejöttél.

Én mindig magamtól megyek oda minden boltban az őrhöz vagy az egyik eladóhoz, hogy megmutassam mi van nálam.
Igaz, tegnap nagyon nézett egy őr, a már említett rossmann üzletek egyikében. A rossmann-ban amúgy lehet tejet is kapni??

kaiser's/spar-ban azt szokták kérni, hogy csomózd meg a zacskót, amiben a másik hely cuccai vannak és a csomóra ragasztják rá a kis fehér oldschool árcédulát, ergo megsérülne a matrica, ha kibontod a zacskót, hogy a lopott kaját beletömködd.

Az auchan-ból/tesco-ból állandóan úgy loptak cigit anno, hogy külön szekcióként működött a dohánypult, ám be voltak szálazva dobozok a hátuljukon és csipogott, ha fizetés nélkül ki akartad volna vinni. Ám ha megrongáltad a dobozt, akkor már nem. Tehát vagy nagyon összegyűrték ilyesmi, de akkor megrongálódott benne a cigi, vagy feltépték a dobozt, pár szál a zsebbe, megbontott dobozzal egyenes gerinccel ki..
Nagyon sok pénzzel rövidítették meg a cigitolvajok a boltokat és az államot. Több tízmilliós nagyságrendek per nap.

mókus 2008.04.29. 03:36:34

amúgy majmász: igazad van! a cigi monnyon le és a cigisek mind drogosok, akik a többi embert is ki akarják nyírni

Attee 2008.04.29. 09:52:52

Nem akarok védeni senkit, de valóban az a szabály, ha beviszel egy náluk is kapható terméket, akkor azt matricáztatni kell. Ez minden hipermarketben így van. Nem kell háborogni, alsógatyára vetkőzni, ruhával csak akkor szívod meg, ha besípol az áruvédelmi kapu. akkor meg nagy valószínűséggel tényleg a próbafülkében öltöztél át:)

Amúgy meg le kell szokni a cigiről, és nincs ilyen probléma...

szatyorka 2008.04.29. 10:00:47

fremen: véletlenlen madarasban dolgozok, nálam is vannak dolgok amira nem vagyok hajlandó rakatni matricát. Ha ezek után rohanna utánam a börség, ott a kamera nézéék vissza! Mellesleg a b.ör csak rájuk kell nézni, mindent elmond, sztem!!!! :)

szatyorka 2008.04.29. 10:02:15

mókus: cigik a kasszások mellett van!

panelprofi 2008.04.29. 11:54:26

sárgaborsó 2008.04.28. 15:00:55

Jogos, de nem idegesítene a dolog, ha csak ennyi és ilyen jellegű hibát látnék...

De ismétlem, jogos és ezt már többször nem fogom eltéveszteni :)

nagylaszlo71 2008.04.29. 13:34:36

Kedves Fremen!

Nekem csak egy dolog nem világos ebben a sztoriban: a legtöbb boltban a cigi nincs kirakva a polcokra-pultokra, hanem a kasszás néni/bácsi szedi ki az általában zárva tartott, csak a cigi tárolására szolgáló szekrényből. Magyarán: ha nagyon-nagyon akarok lopni, akkor sem tudok csak úgy elpakolni pár csomagot, mert egyszerűen nem férek hozzá. Ha pedig a pénztárostól kérem el, akkor ő azonnal le is blokkolja, tehát biztosan nem lehet csak úgy elcsenni! Ez nem jutott eszedbe, amikor a biztonságiak kényeztettek?
"Amikor az árút megkapod, nem a csipogós kapun keresztül kapod meg." - na ez az, amit én tulajdonképpen nem értek.

enisfelelosvagyok 2008.04.29. 13:43:10

Nem tudom van-e valami érdekes az én történetemben, de anno úgy éreztem, hogy a nevetségességig szánalmas ez a fajta ellenőrzés. Szinén Auchanban történt, ahova biciklivel mentem vásárolni, ez csak annyiból lényeges, hogy a sisak is nálam volt. A lényeg, hogy kifelé jövet megállított a biztonsági őr és megkérte, hogy mutassam meg a szatyromat. Én nem szoktam ilyesmin hőbörögni és ő is nagyon tisztességesen beszélt. Nade aztán súlyos vétséget fedezett fel. Volt egy kólás üvegem (matricacsík is rajta, hogy cola...) félig tele, vízzel. Mondta, hogy baj va, mivel ilyet náluk is lehet kapni. (nahát????) mondom ok, de ebben víz van. Mondta azt látja de van belül kézmosó ezt ott is csinálhattam. (He??!!) Na itt nem tudtam, hogy nevessek-e, de ő teljesen komolyan beszélt. Kérdeztem a sisakom nem zavarja-e, mert olyan is biztos van itt, mondja nem mert az használt (...) A végén elengedett, de komolyan meg lettem fedve, hogy az ilyenre legközelebb matricát kell-ám tenni!!!

soseleszekelső 2008.04.29. 14:01:28

Nekem is volt hasonló ügyem, elég ciki tud lenni.

Katona voltam, ritkán volt rajtam a civil kabát. Egyik eltávon bementem egy szupermarketbe, de nem találtam meg amit akartam, úgyhogy némi bóklászás után üres kézzel jöttem ki.
Csipogás nem volt, de a civil őr már várt rám a pénztár után, és hátrakisért, hogy ellenőrizni akar. Mentem vele, tök nyugodtan. Kipakoltam a zsebeimet, és sajnos benne volt egy kb 2 hónapja vásárolt borotvapenge. Én már rég elfeljtettem, hogy ott van, korábbi vásárlás után bennemaradt, a kabátot meg nem hordtam.
Szó nélkül hívták a zsarukat, hiába mondtam, hogy régebben vettem.
Az egyik rendőr tolvajnak nézett, a másik hitt nekem. Végül azt mondták, hogy nem akarnak kiszúrni velem (katona voltam), ha otthagyom a cuccot, elengednek. Otthagytam, de nagyon kellemetlen volt.

Mai eszemmel, lehet, hogy másképp állnék hozzá, utólag átgondolva be tudtam volna bizonyítani az ártatlanságom. (ezek a cuccok a pénztáraknál voltak, és ott megállás nélkül jöttem ki, a cucc meg a belső zsebemben volt, akkor még árcimke volt rajta, valszeg nem azonos árral) De másképp gondolkozik az ember, ha még személyije sincs.

Egyet tehettem, megfogadtam, hogy nem teszem be többet a lábam abba a boltba. Ehhez tartottam is magam.

HöZsö 2008.04.29. 14:19:41

Valakinek csak kell potenciális tolvajnak is lenni :) Különben vinnének ki mindent, ahogy visznek is, akik nem oly balekok, hogy nem vesznek észre egy cigisdobozban egy biztonsági szálat :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.29. 14:27:19

Attee nincs minden hypermarketben
csak otthon
meg mittudomen meg hol
normalis helyen ilyenek nincsenek amik leirasra kerultek
de nem csodalom, hogy ez van mert a tobbseg ezt tartja normalisnak
hat akkor hagy szoljon

Law enforcer 2008.04.29. 17:20:42

Okádó Mikádó 2008.04.28. 19:17:05
"Mikor már bugyiba és melltartóba álltam akkor mondta a hölgy, hogy elfordul, nézzem már meg a bugyim, hogy nincs-e benne biztonsági szál. Mondom mi????"

A diszpécserek meg halálra röhögték magukat a kamera felvételeken. Én már csak tudom... :)

Attee 2008.04.29. 17:30:52

Nincs minden helyen, csak az Auchanban, a Tescoban, a Corában, az Intersparban (Kaisersben) és a Metróban. Kihagytam valamit?:)

Vladimir Harkonnen 2008.04.29. 19:23:40

nagylaszlo71 2008.04.29. 13:34:36

..."Amikor az árút megkapod, nem a csipogós kapun keresztül kapod meg." - na ez az, amit én tulajdonképpen nem értek.

Az áruvédelmi kapu két fele ott van ahol a kocsit kitolod, azt a részt, ahol a pénztáros az árut kiadja nem figyeli! (ha jól tudom)
Pedig jobb lenne, mert akkor nem fordulhatna elő, hogy a vásárolt cucc máshol bejelez, ugyanis ha ott helyben jelezne kiadáskor, akkor legalább hatástalanítanák!

Widár 2008.04.29. 19:42:15

Mylady 2008.04.28. 13:12:26
BéLóg,
ez azért nem így van. Nem csipog mindig.

Még ugyanazon a boltban de másik kapunál se mindig jeleznek be. Egy könyvet vettem, abban volt kütyü. Bejártam vele pár üzletet a westendben.
Volt ahol jelzett, volt ahol nem.

Widár 2008.04.29. 19:43:48

Valami olyasmi van, hogy ha a pénztáros tolja át a szalagnál, akkor inaktiválódik a cucc. "elvileg"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.29. 21:43:02

amerikat attee
mindenkeppen
meg sose matricaztam, es soe vetkoztettek
sot ha sipol a vas csak legyintenek, hogy mennyek
lehet sikeres-e vagyok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.29. 21:48:47

amugy a sipolasok telleg kiszamithatatlanok itt is
vettem egy telefont mar nem is tudom hol, szoval egy olyan rendes telefont, amit falba kell dugni
aztan elmentem sort venni, mert ahol atelefon volt ott nem volt sor
es befele nem sipolt
kifele meg igen
de mindig odajarok sore es mondtak mennyek nyugodtan
pedig epp meg akartam magyarazni, hogy ez a telefon lehet, mert ugy libegtettem a telefonos szatyrot a kapunal
nem hallgattak meg...

birdlady 2008.04.30. 07:37:11

Majarország, Majarország, gyere bátran Majarország...

tehenke 2008.04.30. 10:52:30

Deszar... Befeé is van csipogó, pont ezért...

temporary 2008.04.30. 12:14:27

Velem egyszer a Médiamarkt-ban történt egy meggyanúsításos eset, még évekkel ezelőtt. A bejáratra kiírták, hogy bizonyos méretnél (kisebb női táskánál) nagyobbat az üzletbe nem szabad bevinni. Ezt tudtam, ezért eleve táska nélkül mentem az üzlethez. Egy hibát azonban elkövettem: tél volt, és téli kabát volt rajtam (Médiamarktos ruhatárról nem tudok). Benn nézelődtem, mi mennyibe kerül, majd csak pár száz forintos holmit vettem, mert aktuálisan csak arra volt szükségem. Fizettem, nem csipogott semmi, a pénztár után biztonsági őr int, menjek vele hátra és pakoljam ki a zsebeimet. Én nem tudtam mire vélni a dolgot, mentem, kipakoltam, majd elengedtek. Végül is semmi sem történt, de azóta nem vásárolok Médiamarktban (Mert hülye azért nem vagyok).
Egy másik alkalommal a feleségem akkor néhány hónapos gyerekünkkel babakocsival be akart menni vásárolni a Metro áruházba. Bejáratnál megállítják, mondván gyerekkel nem lehet. A miért kérdésre azt válaszolták, hogy bent álllandóan rakodnak, és balesetveszélyes, ha egy gyerek a targonca alá szalad. Feleségem rámutatott a babára, hogy láthatják, még járni sem tud. A biztonságis azonban hajthatatlan volt. Akkor a feleségem meglátott bent egy néhány éves gyereket szaladgálni. Kérdésére, hogy akkor az ott mi, azt a feleletet kapta, hogy "Ja, ő Aranykártyás ügyfél.".

Yoda mester 2008.04.30. 14:30:23

Hátte mihülyevagy.

Közölni kell, hogy akkor most el kell döntsék, hogy ők akarják vagy Te fogod hívni a rendőrséget - felvétel van, 30 percnél nemigen kell többet végignézni -, ha pedig netántán nem szerepelne rajta semmiféle lopás, akkor legalább be is lehet jelenteni az épp jelen lévő rendőrnek azt, hogy _BEZÁRTAK_, mint egy kutyát (tudod, alkotmányos jogaid, meg egy biztonsági szolgálat jogköre a feltartóztatást illetően, blablabla). Esetleg a rendőr külön meg is nézheti - nem hiszem, hogy pont a "rabosító" szobának az ajtaja esne a kamerák holtterébe... :DDD

Esetleg vissza lehet nézni pár napra, hétre, hónapra visszamenőleg is, hány embert zártak be ide, meg meg is lehet számolni, hogy mennyi volt ebből jogos (segítek: 0).

Sőt, ha már egyedül hagytak, és van némi szabadidőd, hívd fel addig az ügyvédedet, mit mond ezekre a dolgokra, hogy bezárás... LOL :D

De hogy még fizettél is bakker :DDDD

pleasantry 2008.04.30. 23:39:18

felzaklattok, igy estere..

mar tobben irtak, de muszaj nekem is egyetertenem. nincs olyan munkahely, ahova annyira tudnek sietni, hogy fizetnek olyasvalamiert, amit nemhogy nem loptam el, hanem mar ki is fizettem korabban. _ennyire_ ne siessunk mar.

Okádó Mikádó tortenetehez meg vegkepp nem birok mit hozzafuzni. befele mesz az aruhazba, csipogsz, megkerdeznek udvariasan, hogy mit akarsz belopni, majd megkernek, hogy faradj be egy helyisegbe, ahol majd jol kideritik ezt, te meg mesz veluk es levetkozol nekik, holott tudod, hogy nem loptal semmit, es hogy befele mesz a boltba. biztos en vagyok a nem nagyon okos, de nem ertem.

komolyan.

jezusom.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.01. 02:21:56

Szerintem is durva Okádó Mikádó sztorija. Nemtom, hogy annak a bizonyos helyiségnek van-e kamerája:
1. Kell, hogy legyen, mert különben hogyan bizonyítja a bolt, hogy tényleg az történt, amit állítanak.
2. Nem szabad, hogy legyen, mert személyiségi jogokat sérthet pont az ilyen vetkőztetés.

Én a helyedben utólag megkérdezném őket: mi a biztosíték arra, hogy ha mégis van felvételük a "kénytelen sztriptíz"-edről, az soha semmilyen formában nem kerülhet nemhogy nagy, de kis nyilvánosság (értsd: az áruház belső személyzete) elé sem, azaz a felhasználás vagy fel nem használás után automatikusan megsemmisítik/törlik.. (Nem hiszem, hogy kellemes tudattal töltene el a lehetőség, hogy a rólad készült felvételeken élvezkednek férfiak... Ha nő volnék, biztos hánynom kéne a gondolattól is.) Ha meg nincsen ilyen biztosítékuk, hopp, adatvédelmi biztost rájuk uszítani.

BSz 2008.05.06. 02:45:38

Nekem egyszer az élelmiszer boltban kellett magyarázkodnom, hogy az öt kilós Mesterséges Inteligensia könyvet nem a huspultról loptam, hanem a könyvesboltban elfelejtették lemágnesezni.

Bár volt olyan is, hogy a rágó (!) csipogott, de szerencsére még befelé.

BSz 2008.05.06. 02:47:22

Ja még valami:
-hazánkban ha hagyod magad a problémát mélyíted, tudom, hogy a munka az első, de az igazad melletti kiállás meg a nulladik.
-cigit nemcsak a dohánypultnál/kasszánál lehet venni (az mindig be van kaerázva, meg az eladók is látják)?

pgsmDEALER 2008.06.06. 16:02:29

Ha ez a budaörsi Auchan,akkor nem jártál volna jól.
A biztonsági főnök nagyágyú, a rendörök cimborája.
Sokakat vitetett már el bilincsben a dolgozók közűl is.
süti beállítások módosítása