Tékozló Homár

Mitől gerjedt be a Centrum Parkoló?

2008.04.29. 10:49 | szily | komment
Jó délelőttöt, az 1/3 Homár hazatért a kizárólag alvással töltött, jutányos árú Sharm-el-Sejk-i előnyaralásból, ahol azzal kezdett megküzdenie, hogy asztalkendős emberek lépten-nyomon pazsálusztával köszöntik. De nem ez a téma most, hanem az, hogy a Homár-család életébe az utóbbi pár hétben ismét betüremkedett régi barátja, a Centrum. Egymás után többször is eljátszották velünk ugyanis azt a klasszikusan nevetséges lehúzós trükkjüket, hogy a szabályosan, ablakba kihelyezett parkolócédulával álló kocsit megbüntették.

A bemutatott cédula hatására mindhárom alkalommal szó nélkül törölték a büntetést, de ha az ember elképzeli, a nagyon sok autósból hány dobja el a cetlit, majd szívja meg a dolgot, akkor nem tűnik rossz befektetésnek, az adminisztrációs költségeket beleértve sem. Egy barátom mostanában szintén beszámolt ilyesmiről, de ennyiből általánosítani még nem mernék. Most a világ, de legalábbis a Homár-olvasók nyilvánossága elé vetem a kérdést: bepróbálkozott-e másnál is a Cég mostanában ilyesmivel? Írják meg, mi óriásít szintetizálunk, és kiposztoljuk.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2008.04.29. 10:51:53

mostmártényleg mennyünk gyújtogatni, a faxom kivana centrumtól

Tajparaszt 2008.04.29. 10:52:34

Tettem fel képet a rejtett táblás post-hoz:)

Secnir 2008.04.29. 11:05:02

tajparaszt:
köszi, láttuk. standard: 'a kép nem található' feliratú kép. jól sikerült, de miért tetted fel kétszer ? :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.29. 11:11:04

bepróbálkozott-e másnál is a Cég mostanában ilyesmivel?

Mindenkinél.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.04.29. 11:26:01

Nyomtatni kell egy a/4 lapot, lelaminálni, hogy időjárás-álló legyen, és kirakni az ablaktörlő alá.
A szöveg kb ez legyen rajta:
"ott a parkolócédula a műszerfalon, a fene a pápaszemes és/vagy lusta fejedet, te ikucsökkent géntörmelék".
Garantált lesz a hatás. Hogy milyen irányban, azt nemtom, mert lehet, hogy azonnal 5 csomagot raknak a laminált lap alá, vagy csak úgy csomag nélkül büntetnek. De lehet, hogy röhögnek, és továbbállnak.

Tajparaszt 2008.04.29. 11:27:28

Mert rossz helyre regisztráltam, de javítottam:)

Most már meg is lehet nézni:)

Csetmenszky 2008.04.29. 11:37:15

"Lehet primitív", de pillanatragasztót az összes automatájukba. Polgári engedetlenséget nekik, hogy rohadna meg ez a legális maffia.

Petr 2008.04.29. 11:38:05

engem még nem büntettek meg ilyen ócska trükkel,de nekem megvan az összes cetlim,szal csak probálják meg....

Én lennék terrorista! 2008.04.29. 11:38:14

Ha összejön a gyújtogatós móka, feltétlenül szóljatok!

JaniSport 2008.04.29. 11:41:00

Azt azóta sem értem hogy a tv székház helyett miért nem a centrumnál kezdtek a srácok anno...

Egyébként tudja valaki hol lehet szerezni visszamenőleg parkolójegyeket? Állítólag van egy ilyen weboldal, de nekem még nem sikerült megtalálni...

Mityu Addideapénzt kft LE 2008.04.29. 11:44:23

Én is elrakosgatom az összes - még a bevásárlóközpontosokat is- parkoló cetlit. nem is tudom, asszem van még 2003-asom is. Majd esetleg a Közlekedési Múzeumnak fel fogom ajánlani... :)

irinyeahétszentségit 2008.04.29. 11:46:02

Nekem volt ilyen sokéve, amikor még nem fotóztak. Elraktam a kesztyűtartóba a büntetőcsomagot a parkolócédulával együtt, ha netán egyszer kapnék egy levelet, de néhány hétra rá ellopták az autót, benne a bizonyítékot. Levelet viszont soha nem kaptam.

ex-dr. vuk 2008.04.29. 11:52:17

Mikor fogja vegre meglepni valaki, hogy osszefogja ezeket, es sorozatos, uzletszeruen, bunszovetkezetben elkovetett csalas miatt feljelenti az egesz kurva bandat?

Ideje lenne mar rohadtul.

nikkelpuding 2008.04.29. 11:52:59

Gázspray, riasztópisztoly, vipera, boxer? A végső megoldás: a kiherélés.

JaniSport 2008.04.29. 11:53:37

Mityu!

Inkább nekem ajánld fel kérlek... hátha van köztük olyan ami nekem kell.

Ismerem a hála fogalmát... :)

WizzAir 2008.04.29. 11:54:06

irinyea...
qrva SIKERES ember vagy .
az alibidet az autóban tartod

2008.04.29. 11:57:52

Kedvenc Homár!
Remélem, kérdésed költői, hiszen ha egy barátságon belül többször fordul elő (a 2 is sok két embernél) akkor már túl sok ahhoz, hogy véletlen legyen.
Ez olyan lenne, mintha hetente egyszer te kapnál pénzt (pl lottónyeremény) nem pedig te adnál (pl Centrum)vagyis mikor kapsz egy ilyet kis csekkecskét, az TUTI hogy nem véletlen, hiszen a közvetlen barátod is kapott ilyet, és te is többször. Ennek fényében felvillantanám újra a kérdést:
Mennyi annak a lehetősége, hogy hetente többször nyerjél a lottón, és a barátod is???

Petr 2008.04.29. 12:04:45

ilyen az élet..a lottó nem történik meg veled, de a centrum parkoló igen :)

Binsz (törölt) 2008.04.29. 12:10:07

Velem mostanában azt játszotta a kedves Centrum, hogy megbüntetnek (jogosan), majd mire én az autómhoz érek, eltüntetik a kékcsomagot. Így nemsokára jön a levél, még nagyobb büntetésről és horribilis postázási költségről. És miért gondolom, hogy a Centrum játszik velem és nem az utca embere? Mert egy autó beállóról van szó, ami egy csöppnyi zsákutca végén található, ahova körülbelül tíz autótulaj jár csak be és két kutyasétáltató néni. (Velük pedig jóban vagyok.) Mit lehet ilyenkor tenni?

JaniSport 2008.04.29. 12:14:31

Nade komolyan. Nincs még olyan fórum, ahová mindenki felteszi a lejárt parkolójegyeit, és akit megbüntetnek ezek a tulkok, az fel tudja használni??

Nagyon nagy igény lenne erre - pl részemről :) akit kb 200 ezer ft-ra szeretnének perelni ezek a hiénák...

dpspeti 2008.04.29. 12:19:02

Velem is hasonloan jártak el. Én ugyanis mobilparkolok... megyek az automhoz es rajta látom a kékzacskot, rogton megyek az "alkalmazotthoz", hogy ezt mégis hogy? Erre rogton a másik alkalmazottra kente, aki odajott és mikor felvázoltam neki, hogy a kezében levo mobilt talán használja is, mielott ceduláz, leellenorizte,hogy tenyleg mobilparkolok-e...kiderult: IGEN. Erre széttárta a karját és azt mondta, hogy menjek be az ugyfelszolgálatra és ott reklamáljak. (ERGO ha nem megyek, akkor jogtalanul buntetnek meg...hát álljon már meg a menet....) Allati duhos voltam, mert pont azért mobilparkolok, h ne kelljen s.arakodni az aproval es a nem mukodo automatákkal..erre....

Potenciális Disznó 2008.04.29. 12:23:07

hkt 2008.04.29. 12:19:02

ilyen velem is rendszeresen történik, a emezrt ügyfélszolgálata viszont igen kedvesen lerendezi ezeket a problémákat. Írsz nekik egy 2 soros emailt a büntetőcédula számával, valamint a pontos hellyel és idővel, és ők a saját adatbázisukból megállapítják, hogy te akkor és ott fizettél, és eljárnak a parkolócégnél.

dpspeti 2008.04.29. 12:27:59

Potenciális Disznó 2008.04.29. 12:23:07

Koszonom. Bár siekres ember lévén nyomban dobtam is ki a kukába a kékzacskot, de next time ezt fogom tenni :)

Dr Kangörény 2008.04.29. 12:28:09

Áááá, van jobb trükkjük is. Egyébként jogos bírság esetén 2 bírságoló cédulát hagynak a kocsin. Az egyik arról szól, ahol tényleg parkol az autó, a másik egy közeli utcáról. Panasz esetén azt mondják, a fotó alapján nem tudják megállapaítani, hol parkolt az autó. Na, tetszik?

2008.04.29. 12:29:04

Jó, elrakod a cédulákat. Büntetnének, diadalmasan bemész és bemutatod, ők törlik.
Mindezt a saját idődből, pénzedből.
Valaki itt hülye.
Alighanem mi mindannyian, akik tűrjük.

iovialis 2008.04.29. 12:31:58

Üdv mindenkinek...
Ponr így jártam, csak én érvényes jeggyel. Fenn volt a szélvédő felső sarkába ragasztott céleszköz alá csíptetve, de az ellenőr nem látta. Az általa készített fotón látszik, ennek ellenére a bírságolás jogcíme: "Nincs parkolójegy".
Iszonyúan kiakadtam, mert még volt a jegyben majd' 3/4 óra, mikor a büntetést kiszabta. Levadásztam az ellenőrt (ez majdnem egy órába telt, mivel sok utca tartozik hozzá), és szembesítettem a könyörtelen tényekkel. Kar kitár, néz bután, mondja bocs, nem vettem észre... Hm.
Azt hittem, lehetséges (neki) ilyen esetekben hibajelentést küldeni a központi nyilvántartásba. (Tévedtem, de hát a teológiai aspektusok a civil életből amúgy is kizárandóak :)
Az egy hónap múltán kiérkezett (emelt díjas!) büntetőcsekk befizetésre került, s mivel az ügyfélszolgálaton lehetetlen pénzt visszakapni, az eset valószínűleg a bíróságon folytatódik, tekintve, hogy a bírság összegén felül további költségeim is felmerültek (fél munkanap kiesés az irodába menéssel + útiköltség, telefonköltségek, stb.)
Szóval az ilyen egyáltalán nem egyedi eset, sajnos...
Remélem, meg fogom tudni alázni az alkalmatlan és cinikus bűnbandáját.

terézvarosi 2008.04.29. 12:37:36

Parkolócédulát eltesz jó alaposan. Amikor bünti érkezik, visszaír, hogy a parkolócédula megvan, másolat mellékelve, bemászkálni nem érek rá, csak ha fizetek az utata és az időmet. Ezt nem fogadják el. Akkor sem odaad, semmilyen körülmények között. Aztán jön a bünti, még több bünti, majd bíróság. Ott parkolócédula bemutat, cég a pert elveszti, bírósági költségeket kifizeti. Talán leszoknak erről.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 12:42:08

Hjaj de nehéz leírnom - legfeljebb majd magam is páncélt növesztek -, szóval jó pár éve én is dolgoztam a Centrumnál.. Azon kívül hogy a belső ellenőrzés szigorodott, gondolom más mit sem változott ezért leírok pár dolgot a tisztábban látásotok végett. Leszögezem, akkor sem értettem egyet vele hogy a parkolásért fizetni kelljen, viszont nekem is szükségem volt munkahelyre - és higyjétek el rohadtul meg is bántam. Szóval a sok ellenőr - többségük tényleg aluliskolázott, sokszor csöves, alkoholista, nem ritkán munkásszállón élő hajléktalan - nem feltétlen a vele született szadizmus miatt áll a Centrumhoz droidnak. Ott minden este kifizetik a munkadíját - ami persze megélni kevés, de inni vagy tengődni pont elég. Ismertem persze azt a fajtát is aki tényleg atyaúristennek hitte magát a kék rongyot magára öltve - na de őket a kollégák is utálták mivel az ilyenek hallani sem akartak a megvesztegethetőségről. Képzeljétek el hogy csóri droid elindul az utcára dolgozni. Nem, nincs írásba adva hogy mennyi büntetést kell aznap leszállítania, de aki figyel a többiekre hamar rájön ha három napig kevesebb mint napi ötven mikulászacsit oszt ki, attól elbúcsúznak és persze ők maradnak.

trolipotlo 2008.04.29. 12:44:47

Felszólításokat kidob, bírósági idézésnek eleget tesz, fellebbez/bizonyítékokat követel, majd az elvesztett másodfokú per után felülvizsgálati kérelmet fogalmaz meg, a "véletlenül meglett" parkolójegyet mellékelve, kártérítést követelve az elvesztegetett időért a bíróságrajárás miatt.

Ez már lehet olyan eljárási költség, amiért talán leszoknak.

Egyébként hasonló húzás Hollandiában: diák csak és kizárólag akkor költözhet be az International Camp-be, ha 500 EUR kauciót + 2havi bérleti díjat befizet. Az első hónap végén viszont mindenki megkapja a levelet, hogy "nem fizetett kauciót, legyen szíves pótolni".

dpspeti 2008.04.29. 12:47:48

Komolyan ekkora lobbija van ennek a Caentrumnak? Nem lehetne eleve valami konnyebben igazolhato és ellenorizheto megoldást találni? Nekem még mindig bajom az, hogy a szelvedore helyezik a birságolás tényét...és azt vagy leszedi egy jolnevelt kölök, vagy ott marad... a kozterueltesek még zacskot sem használnak, igy legutobb elázott, amit az autora raktak... Sokkal, de sokkal jobbnak tartanám, ha a birságolás tényét egy levélben kuldenék ki (ajánlott) és a nem befizetés onnan kezdodne, hogy átvettem (xhoynap)+1 nap... innen +14nap amig johet a felszolitás stb stb... nehogymár onnan induljon, ahonnan nem is biztos, h értesultem rola...ÉS ez egy szimpla megoldás...miért nem lehet ezt??

tehenke 2008.04.29. 12:48:29

Nem kell reagálni, hanem amikor bíróságra megy az ügy, 15 napon belül kell megreklamálni a bíróságnál. Ott cetli bemutat. Ne felejtsd el bejelenteni a költségtérítési igényed.

Secnir 2008.04.29. 12:48:33

"ViKtOr:
[...]
Valaki itt hülye.
Alighanem mi mindannyian, akik tűrjük."

igen. akinek tűrnie kell.
hála istennek én vidéki létemre parkolót csak távolból látok. esetleg az ABC parkolóját. de az meg ingyenes. más kapubeállójába meg nem állok. elvből. meg nem szeretném, ha a dühös gazda -teljesen jogosan- egy John Deerrel tolná el az útból. itt nincsenek parkolási cégek. nem is tudnának kaszálni. ezért nincs parkolási ellenőr. ha volna akkor meg rövid életű lenne az első hamis bünti után. hamar a földben találná magát beszántva jó mélyen. a legjobb trágya a földnek.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 12:51:29

Márpedig vannak körzetek ahol a többség nem bliccel: szinte keselyűként kell lesni a lejárt cédulákra vagy azok hiányára. És ha ilyen sincs? Akkor jönnek a galád módszerek (ezek megtörtént esetek): áruszállítók gyors lemeszelése, rokkantkártyások büntetése, de volt olyan ellenőr aki a nap végén a villamos ablakából írt be egy autót a Radixba (ez a neve annak a kék masinának melybe tényleg csak beírni lehet - törölni semmit sem), a hasára csapva kitalálva egy címet hogy hol állt a kocsi. A fényképezőgépet el is lehetett felejteni - nagyjából délre még a pótakku is lemerült, onnantól kép nélkül kellett büntetni, ezt a delikvensek úgysem tudták. Ha érdekelnek dolgok még, kérdezzetek!

iovialis 2008.04.29. 12:52:00

Elmeboy, ebben akár igazad is lehet, de akkor fel kell az egész céget számolni a fenébe, és sóval behinteni helyét a cégnyilvántartásban.
Éppen elég baj az, hogy az embernek a lakhelyén is állandóan az órát kell néznie, mikor hova tegye az autóját.
A jogszerűtlenül kirótt bírságok csak azt az utolsó cseppet jelentik a pohárban, amitől a jóérzésű polgárnak kinyílik a bicska a zsebében.
(Az ÖnOrmányzatok azért cselekednek hitványan amúgy, mert lakásonként csak egyetlen bejelentett autóra lehet kiváltani a matricát -és az sincs ingyen!!!-, viszont akárhányra behajtják a súlyadót. Ez önmagában is igazságtalan. Elvégre az ilyen autót is tárolni kell valahol. Még szerencse, hogy néhány utcával arrébb már nem fizetős az övezet, így ott tudom hagyni, ha éppen van hely. Más kérdés, hogy nyugodtan nem alszom miatta, mert így esélyem sincs figyelni rá. Volt is már néhány gumikiszúrás, tükörletörés, ablaktörlő... A nyócker, sajnos, ilyen.

Gumidomino 2008.04.29. 12:53:03

Elmeboy
"jó pár éve én is dolgoztam a Centrumnál"
ne izgulj.
a megtért bűnös kedves a szívnek.

SsPL71 (törölt) 2008.04.29. 12:56:05

Vigyázat, nem garancia az érvényesparkolójegy a bíróságon. Mivel nincs rajta rendszám. Vagy elfogadja a Bíró vagy nem.

dpspeti 2008.04.29. 13:01:13

SsPL71: ez megint vicc..mi mással igazolnám, hogy volt parkolojegyem? Az egesz rendszer ugy xar, ahogy van. Az en javaslatom sokkal célszerubb...autonyilvántartás,BM, cim megkap, kuld birságolás, +1 napig X ezer utána novekedik... persze fellebezési ido stb stb... es nem holmi zacsko szelvedobe...

iovialis 2008.04.29. 13:01:20

SsPL71

Sejtem. De van tanúm is, plusz ott a fénykép, és hát a rögzített telefonhívások.
Szomorú lenne (na jó, nem példátlan), ha ezek után én maradnék alul.

SsPL71 (törölt) 2008.04.29. 13:04:14

hkt: Tudod mikor lenne nyereséges a te módszered szerint a centrum?
Azé a postás sem ingyen viszi ki a bírságot. Az egész parkolási rendszer, nem hogy szar, de jogellenes.

Roy 2008.04.29. 13:04:46

Nem kellene már megszüntetni öket? Pénz lenyúló maffia.

dpspeti 2008.04.29. 13:07:06

SsPL71: Hát de konyorgom, nehogymár engem érdekeljen, hogy mennyire lesznek nyereségesek... majd akkor nem fognak kamu birságokat kuldozgetni, azzal is csokken a kiadásuk....

Majmász Gedeon 2008.04.29. 13:08:18

Elmeboy 2008.04.29. 12:42:08

"akkor sem értettem egyet vele hogy a parkolásért fizetni kelljen"
Ezt én is elég nagy pofátlanságnak tartom. Még jó, hogy a biciklimmel ingyen tudok parkolni bárhol - egyelőre. Mert lassan már attól kell félni, hogy (az 50 köbcenti alatti motorokhoz hasonlóan) ezekre is bevezetik majd a rendszámot - a könnyebb azonosíthatóságra hivatkozva...

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:08:21

Iovialis, a legnagyobb probléma egyrészt az hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül fizetned kell azért hogy leparkolhass az utcán (ami elvileg mindenkié), másrészt pedig hogy a befizetett nem kevés összegek nyilvánvalóan magánzsebekbe vándorolnak. Az már csak keserű hab a tortán hogy ha arról van szó, a bíróság is ennek a szemétláda bandának ad inkább igazat - és vajon miért..

dpspeti 2008.04.29. 13:13:51

Jo, azért a másik oldalt is nezzuk. Ahova parkolsz, az mindenkié..igen, de mivel te állsz ott, ezt te használod, ezért fizetsz parkolási dijat.. mondhatni azért fizetsz, mert más elol foglalod... de akkro igenis télen legyen szepen eltakaritva a ho az utcákbol, mukodjenek az automaták, ne IQ-1000es emberek járkáljanak és tárják szét a karjukat, hogy bocsi, en csak a munkámat végzem..nah jah, de az IQdnak megfelelo szinten végzed haver... és amugy is, hol van elég parkoloház, hogy ott parkoljunk?? Mert elvileg a cél az, h oda menjunk parkolni... jah...ott meg orzes nelkuli a parkolás, tehát megintcsak ellenszolgáltatás nelkul fizetunk..

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:15:56

Saját dugába lehetne dönteni a céget egy egyszerű polgári engedetlenséggel: mondjuk holnaptól senki ne fizessen a parkolásért egy ruppót se. Napi több ezer, több tízezer büntetést már a Centrum is képtelen volna kezelni, hát még a bíróság. Közröhej tárgyává válnának a fővárosi önkormányzatok, és nagyobb fénybe kerülhetne a parkolási díjak jogellenessége.

iovialis 2008.04.29. 13:17:18

Elmeboy, remélem, ha oda kerül az ügy, sikerül belőle elrettentő ítéletet kihozni. Eltökélt szándékom ún. nem vagyoni jellegű kártérítési igénnyel is fellépni, főképp azért, hogy a Centrum belül kissé fegyelmezettebben és tisztességesebben működjék. Nem kizárt emellett, hogy az utóbbi időben felvetett jogi aggályok miatt az egész rendszert átszabni kényszerülnek a helyhatóságok.
(Bár szép, de undok országunkban a szemétládaságra úgyis mindig kitalálnak valamit.)

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:22:18

hkt, kiragadom a példád a téli hóeltakarításról. Amit persze nem a Centrum csinál, sőt még csak közvetett módon sem támogat. Hiszen az utcák takarítása a Főkefe dolga, őket pedig az önkormányzatok fizetik - viszont szerintem még senki nem látott javulást a parkolási díjak bevezetésétől a közterek minőségében..

Bartoki 2008.04.29. 13:22:26

A Centrumnak mennie kell. És vele együtt az összes korrupt politikusnak aki támogatja őket.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:23:40

hkt, kiragadom a példád a téli hóeltakarításról. Amit persze nem a Centrum csinál, sőt még csak közvetett módon sem támogat. Hiszen az utcák takarítása a Főkefe dolga, őket pedig az önkormányzatok fizetik - viszont szerintem még senki nem látott javulást a parkolási díjak bevezetésétől a közterek minőségében..

Bit Rot 2008.04.29. 13:28:08

Azért azt ne felejtsük el, hogy nem működhetne (így) a Centrum, ha a fővárosi vezetés (Demszky és bandája) tenne valamit!!!

De tesznek rá!

paranoid 2008.04.29. 13:30:27

És miért éri meg vajon az Intrumnak megvenni a kétséges Centrumos tartozásokat?

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:33:34

Bartóki, a korrupt politikusok nagyrésze nemhogy támogatja a Centrumot, hanem egyenesen belőle is él. Iovi, sok sikert kívánok neked, mert darázsfészekbe nyúlsz és mert szinte előre elkönyvelheted az eredményt. Nem beszélve róla hogy a jól megfizetett és tényleg tapasztalt, minden hájjal megkent jogászaiknak már kész forgatókönyvük van az eféle perekre.. Majmász köszönöm hogy nem a helyesírásom miatt reagáltál a kommentemre:)

dpspeti 2008.04.29. 13:36:00

paranoid: mert még mindig a Centrumnak itelnek tobbszor..azért... és egy birság rogton minimum 14 ezer forint...megveszik 5ért... a Centrum jol járt, a Intrumnak meg a birák tobbsége megiteli a birságot... egyszeruen az egesz annyira nonszensz, h nehez elhinni, h ez igy mukodik es meg semmilyen sztrájk emiatt nem volt...alapitsunk szakszervezetet es hasonloan a polgári engedetlenséghez, ne fizessunk addig parkolási dijat, amig nem normalizálják a helyzetet...

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:36:37

Para, gondolom nem ismeretlen számodra a kifejezés: maffia..

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:43:05

Ha jól emlékszem Szlovákiában törölték nemrég a parkolási díjakat jogellenesség miatt, mert hogy a befizetett összegekért cserébe semmilyen szolgáltatás nem járt cserébe. Javítsatok ki valamely adatban tévednék. Hkt, PASZ? (Parkoló autósok szakszervezete) :)

JaniSport 2008.04.29. 13:45:10

Attól tartok, tényleg nincs olyan lista ahol gyűjtjük a régi cetliket egymás kisegítésére...

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 13:46:10

FASZ (Fizetőparkolást ellenző autósok szakszervezete) :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.29. 13:51:58

Ja de jó ezért is a Demszkyt szidni, pedig a parkolás nem nagybudapesti, hanem kerületi hatáskör. Pont az lenne a megoldás, ha ez az ügy mehetne központilag, egész Budapesten egységesen. A parkolási díjaknak elvileg megvolna a szerepe a forgalomszervezésben és a városfejlesztésben, de persze Abszurdisztánban ezt is sikerült a lehető legrosszabb verzióban megvalósítani. A Centrumban benne van mind a FIDESZ, mind az MSZP, és még csodálkoztok, hogy azt tehetnek, amit nem szégyellnek?

""Lehet primitív", de pillanatragasztót az összes automatájukba. "

Egyrészt a géprombolás tényleg primitív dolog, másrészt meg nem a céggel szúrnál ki, hanem az autósokkal, mert még soha nem tartotta a centrumosokat vissza egy nem működő automata attól, hogy cetli híjján büntessenek...

paranoid 2008.04.29. 13:52:44

Faszba a Centrummal meg az Intrummal.
Tömörüljünk FASZba! :)

Engem az Intrum abajgat smsben (hetente többször), ami szintén nem tűnik jogszerűnek... Honnan szerezték vajon a számomat? (Költői kérdés, persze.)
Ráadásul mindössze 1 parkolási büntetésem volt, azt is befizettem, igaz 1 nap késéssel.

Secnir 2008.04.29. 13:52:52

"JaniSport 2008.04.29. 13:45:10
Attól tartok, tényleg nincs olyan lista ahol gyűjtjük a régi cetliket egymás kisegítésére..."

ja, annak, aki a guglit nem ismeri, annak nincs.
ha fellépsz a www.empamo.hu/ oldalára, ott a linkek között megtalálod a parkolas.atw.hu/ cimet. néhány éve működik, mindenki nagy megelégedésére...

The AVE 2008.04.29. 13:54:06

Van olyan oldal, de a Centrum is figyeli és azokat nem fogadják el. Amúgy korlátozott számban lehet ezzel a megoldással élni (évente néhány alkalom). Ezt 1-2 hónapja hallottam a rádijóba.

Bit Rot 2008.04.29. 13:54:26

@Fedor:
A parkolás a Fővárosi Parkolási Rendelet alapján történik, ami Demszky hatáskör!

Az egységes parkolókártyát is beleírták a rendeletbe -- csak "elfelejtették" hozzá megírni a specifikációt.

Kik? Demszky és bandája.

De amúgy tényleg mindkét politikai oldal benne van (a pletykák szerint), ezért nem várható változás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.29. 14:02:12

A jogszabályi háttér az egy dolog, attól még meg lehetne oldani ezt a problémát kulturáltan és jobb kondicíók mellett is. De a szerződéseket a kerületek külön-külön kötik, saját hatáskörben, önállóan állapítva meg az árakat. És ezek a szerződések azok, amelyek bebetonozzák a Centrumot, és értelmetlenül hátrányosak a kerületek számára. továbbra is azt mondom, hogy egy parkolási táraság kéne az egész városra, egy sokkal jobb szerződéssel, és ne a Centrum legyen az.

De hát ez csak egy vágyálom.

Secnir 2008.04.29. 14:02:24

ave:
ja, nem fogadják el.
persze, kiküld egy papírt, hogy parkoltál a VI. kerületben január 10-én reggel 9-kor, mutasd be a parkolójegyedet, de nem fogadjuk el, mert fent van az interneten.
neki kell bizonyítania, hogy a parkolójegyet nem én váltottam ki, ezt csak akkor tudná, ha számlát adna minden jegy mellé.
nos, ez még hibádzik :)

JaniSport 2008.04.29. 14:02:25

Secnir, örök hálám!

Hasznos tagja leszek a közösségnek... adok sok sok régi cetlit :)

J

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 14:07:13

Végezetül gyorsan leírom megválásom a cégtől - nem volt semmi! A három hónapos próbaidő után - ahogy a legtöbb droiddal is teszik - olyan módon küldtek el a francba hogy a központ hírdetőtáblájára feltűztek egy papírt "holnaptól a következő személyeknek nem kell felvenniük a munkát"-felírattal. Na ott szerepelt az én nevem is. Hazamentem és magasról tettem rájuk, még a munkaruhát sem adtam le, mely mivel aztán többször költözködtem jól el is keveredett. Drága volt munkaadóm azonban nem hagyta annyiban a dolgot: feljelentettek a szakadt ruhájukért és a jelvényük miatt. Nem hiszitek, de még kőröztek is a rendőrök - viszont fityisz a C.-nak: kaptam utána egy levelet az ügyészségtől, miszerint a tizenháromezer (!) forintnyi munkaruha vissza nem juttatása nem meríti ki a sikkasztás (!) cselekményét, s mivel visszaélést nem követtem el, ejtik a vádat ellenem.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 14:08:56

Végezetül gyorsan leírom megválásom a cégtől - nem volt semmi! A három hónapos próbaidő után - ahogy a legtöbb droiddal is teszik - olyan módon küldtek el a francba hogy a központ hírdetőtáblájára feltűztek egy papírt "holnaptól a következő személyeknek nem kell felvenniük a munkát"-felírattal. Na ott szerepelt az én nevem is. Hazamentem és magasról tettem rájuk, még a munkaruhát sem adtam le, mely mivel aztán többször költözködtem jól el is keveredett. Drága volt munkaadóm azonban nem hagyta annyiban a dolgot: feljelentettek a szakadt ruhájukért és a jelvényük miatt. Nem hiszitek, de még kőröztek is a rendőrök - viszont fityisz a C.-nak: kaptam utána egy levelet az ügyészségtől, miszerint a tizenháromezer (!) forintnyi munkaruha vissza nem juttatása nem meríti ki a sikkasztás (!) cselekményét, s mivel visszaélést nem követtem el, ejtik a vádat ellenem.

Secnir 2008.04.29. 14:13:01

elmeboy:
végezetül gyorsan írd le a megválásodat a cégtől.

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2008.04.29. 14:14:03

Láttam 1/3-ad homárt a sharmi gépen, akkor nem tévedtem. Mellettem valami meg a Kitolás 2-t olvasta.
Centrum ügyben meg egyszerűen próbálok soha nem autózni, és mindig garázsban állni... Csak akkor minek az autó?

szvsz 2008.04.29. 14:16:40

Tudja valaki, hogy az ellenőrök ketyeréjét online vagy csak műszak végén olvassák ki?

szvsz 2008.04.29. 14:18:26

Elmeboy, mikor olvassák le a ketyerét?

ddd.dino 2008.04.29. 14:20:08

Nem lehetne erről egy helyi népszavazást kezdeményezni? Az Albert házaspárnak sikerült egy kormányt meghátráltatni, nekünk ne sikerülne Demszkit megregulázni? Gyerekek, egy ügyvéd fogalmazza meg megfelelően a kérdést, utána lehet aláírást gyűjteni! Nem tudom, helyi szinten hány aláírás kell, de szerintem 1 hónap alatt összejön!!!

Roy 2008.04.29. 14:20:51

Budapesten két parkolási társaság létezik. Az egyik a centrum, a másik a Budapest önkörmányzati parkolási kft. Az utóbbi a fővárosé,és két kerületé. Az előző a többi kerületé. A centrumhoz Demszkynek semmi köze. A BÖP kft a főútvonalkat (Kőrutak, Andrásy út) ellenőrzi, ennek a bevétele a fővárosé. Ezen kívül övék még a IX., és a XIII. kerület, ennek bevétele az adott önkörmányzatoké. A centrumé az összes többi parkolási terület (mellék utcák) Ennek bevétele szintén az adott önkörmányzatokat illetné. Sajnos azért csak illetné, mert a cég nem nagyon akar fizetni vagy csak akadozva, és keveset.
Sajnos a centrumnál elég sok törvénytelenséget követnek el.
Egyébként az autósok kétszer fizetnek parkolást. egyszer a súlyadó ami tartalmaza az úthasználatot, ebbe a parkolás is bele tartozik. Másodszor a parkolási társaságoknak. Egyébkén terjengtek olyan hírek is, hogy a centrum részben, vagy egészben az ukránok kezében van. Mindenféleképpen külön parkolási díjat szedni nem éppen törvényes. Nem ez az egyetlen tövénytelen dolog ma Magyarországon.

Secnir 2008.04.29. 14:21:05

AI:
azt hazudják, hogy onlány.

Nazareus 2008.04.29. 14:21:40

Csak az a baj, hogy kevesen rakosgatják fel a parkolójegyüket. Ezért nehéz találni... a lehetöség mindenesetre megvan a megosztásra.

JaniSport 2008.04.29. 14:31:47

Juanhu: igen, látom, nincs fent sok, mindenesetre én vagy 30-40 darabbal hozzájárulok a kollekcióhoz.

Egyébiránt pedig ez egy rossz vicc, amit az autósokkal csinálnak ebben az országban. Könyörgöm, akkora luxus autóval járni hogy kelljen: regadót, súlyadót, kötelezőt, áfát, autópálya díjat, és még parkolási pénzt + a benzinben azt a kib**** áfát is fizetni??
Próbálnák csak ezt megcsinálni az USA-ban, vajon mi lenne? Felment a benzin ára,és máris fizetés nélkül hajtottak el tömegesen a kutakról... - ezek a hülyék meg az mtv székházat ostromolják itthon... :))

hátramozdító 2008.04.29. 14:56:08

Megcsomagoznak mindenhol. Én kiraktam ugyan az önkormányzattól kapott ideigles várakozásra jogosító papírt, de telepakolták a szélvédőm. Mint megtudtam, még nem voltam benne a renccerben (sic!) de az ökorm azt ígérte, elintézik. Közben egy négy évvel ezelőtti pakorlással bacqurál a sokadik behajtócég... A Centrum a feudalizmus ékes példája, jutalomként kapta egy hűbéres az adóbeszedés/vámszedés/rablás lehetőségét. Úgyhogy örüljön mindenki, mert legalább kényszersorozás nincs a szentföldi vagy a harmicéves háborúba.

demizson bobby 2008.04.29. 15:01:32

Majmász Gedeon 2008.04.29. 13:08:18
Azé aki közterületet foglal,az fizessen is.
..igaz,pont annyit és ne többet.

cyberina 2008.04.29. 15:05:17

Én úgy tudom, hogy van harmadik is, a Fővásori Közterületi Parkolási Társulás, amennyiben ez nem egyezik a fent említett BÖP-pel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.04.29. 15:06:28

Miheztartás végett:

"DEOL > Életmód
Nyolc hónap rongálásért

DEOL | 2008. április 29., 08:43

A harag rossz tanácsadó, amiről már meggyőződhetett az a debreceni férfi is, aki még 2005. decemberében rongálta meg a város parkolóautomatáinak egy részét, amíg a rendőrök tetten nem érték. Az akkor 38 éves elkövetőt a bíróság jogerősen nyolc hónap börtönre ítélte.

A megyei bíróság tavalyi ítéletét nemrégiben hagyta jóvá a Debreceni Ítélőtábla - tudtuk meg Nyikos Istvántól, a DKV Zrt. szolgáltatási igazgatójától. A szakember elmondta, a büntetett előéletű G. Tamás a rá egy évvel korábban bírósági ítélettel kiszabott 3100 forintos parkolási büntetését akarta megtorolni a DKV-n. Ezért 2005. december 29-én éjjel egy óra és fél három között parkolóautomaták pénzbedobó nyílásait tömítette el purhabbal.

A férfi azonban nem sejtette, hogy az automatákat távfigyelő rendszerrel védik, így a rongálásokról beérkező jelzések alapján pontosan nyomon követhették az útját. Végül a rendőrök a Darabos utcán érték tetten az elkövetőt, aki addigra 13 automatát rongált meg. Tettéért a megyei bíróság tavaly júliusban nyolc hónap börtönbüntetést szabott ki a férfira, s ezt az ítéletet hagyta jóvá idén a táblabíróság.

A DKV Zrt. polgári peres eljárással szeretné megtéríttetni a rongálásból eredő több mint 625 ezer forintos kárát - tudtuk meg Nyikos Istvántól."
www.deol.hu/

A tágulva szilárduló PUR-hab ui. végleg tönkreteszti a gépek belsejét. A pillanatragasztó nem ragad a zsíros, olajos fémekhez, polietilénhez (PE), polipropilénhez(PP) és teflonhoz. Azt nem tudom, mi történik, ha mágnesreszelék kerül a pénzbedobó nyíláson át a gépbe. A tömítőpaszták és egyéb, ált. kartuskinyomóval betölthető ragasztók többsége műhelyben, oldószerrel eltávolítható.
Olyanról viszont még nem is hallottam, hogy a bankautomaták módjára acetilén+oxigén gázkeverékkel töltenének fel az utcai harácsautomatákat, és megküldenének egy csikkel... Ez eddig még nem jutott a színes fémgyűjtők eszébe. (A beledobált apró is színesfém.)
Egyébként engem még nem büntettek meg....

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 15:13:21

Al, nem online - nincs abban a szarban semmi adó-vevő; műszak végén le kell adni és este töltik le róla az adatokat usb-vel. Amúgy rendszámot, helyszínt, autó típusát és színét, illetve a büntetés okát kell bepötyögni - ezek után ha elindítjuk a nyomtatást az adatokhoz már csak kalapáccsal férhetünk hozzá. Érdekességként megemlítem hogy ugyanazon jármű többszöri büntijénél jelez a gép, két órán belül pedig mégegyszer nem is engedi.

The AVE 2008.04.29. 15:15:25

Secnir,

Azt nem tudom (mert szerencsére nem voltam rászorulva), h ténylegesen elfogadják vagy visszautasítják az interneten is fellelhető cetliket. De amit hallottam és beírtam, az a hivatalos állásfoglalásuk volt.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 15:18:26

Secnir, az IQ-man ellenőrök is be vannak etetve sok-sok marhasággal, nehogy felébredjen bennük az a csúnya kisördög és még a végén saját zsebre dolgozzanak..:)

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 15:24:58

Mégegy titok: a belvárosi mellékutcákban fekete szimatszatyorral ténfergő, minden autóra lopott pillantás vető úriemberek a Centrum belső ellenőrei - a saját zsebre dolgozó droidokat próbálják lebuktatni csakúgy mint jónéhány autós kollégájuk, akik direkt megkörnyékezik a Radixos kisembert aki ha bedől a megvesztegetésnek már rúgják is ki, szintén feljelentéssel megspékelve..

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 15:32:27

Belső ellenőrös sztori a VII. kerületben: droidunk épp pakolja zsebre azt a négyezret melyet egy építkezésnél kapott, hogy aznap ne büntesse az ott álló autókat. A túloldalról mindezt végignézvén a b.ellenőr odaslattyog kékruhásunkhoz hogy mennyit kapott, mert bizony ő mindent látott. Droidunk lefehéredve a buktától mondja is az összeget, mire b.ellenőr: - Akkor adsz belőle kétezret és még meghívsz egy kávéra! :D

Nazareus 2008.04.29. 15:39:56

The AVE, nem számit mi a hivatalos állásfoglalásuk, mondhatom: "kit érdekel?". Az számit, hogy a biróság mit fog szólni, márpedig a biróság elfogadja az érvényes parkolójegyet, mondhat bármit a Centrum.

Persze, hogy ilyeneket mondanak egyébként mit mást tehetnének?

1977ex 2008.04.29. 15:47:57

én csak azt nem értem hogy erről még miért nincs népszavazás? én sokkal inkább kifizettem volna pl a vizitdíjat. dokihoz egy évben úgy is csak egyszer megyek, parkolni viszont minden nap parkolok. szóval szerintem a következő ügydöntő népszavazáson tegyék fel azt a kérdést is hogy akar e Ön a parkolásért fizetni.

Noinfo (törölt) 2008.04.29. 16:00:08

Roy! A súlyadó a kerületé, és azért lehet is parkolni. Legtöbb (minden) kerületben az oda súlyadót fizető ingyenes parkolási engedélyt kap (bizonyos megkötésekkel).
A fizető parkolás sem hülyeség, mert különben nem lehetne parkolni a naphosszat ott álló autóktól. Ez a világon szinte mindenhol így van.

Ami hungarikum a centrum parkolóban megvalósuló nagykoalíció és az ehhez kapcsolódó pénzlenyúlás.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 16:11:19

Utánakérdeztem, elvileg működhet a nemfizetés - mint polgári engedetlenség, bár több feltétele is van. Az nyilvánvaló hogy be kell reklámozni, de hivatalosan is jelenteni kell a megfelelő helyeknek. (Szerintem ez esetben az érintett önkormányzatoknak) Ha szükségét érzitek az ügynek, érdemes volna elkezdeni. Meg kéne keresni pár ügyvédet, jogászt, és az sem ártana ha néhány képviselő is ezen az oldalon állna. A média is ráharapna a témára, olyan ember szerintem meg nincs akinek tökéletesen tetszene ez a rendszer.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 16:20:34

Na, ezen a ponton kéne bejönniök a BKV anomáliáinak is, hiszen anno a fizetős parkolás bevezetésének egyik oka a belvárosban közlekedő járművek számának visszaszorítása volt. (Az indok jogos, de szerintem a valóság az lehetett hogy találtak egy újabb aranytojást tojó tyúkot - a húsosfazékhoz közel ülők zsebeinek megtömésére).

demizson bobby 2008.04.29. 16:34:10

Elmeboy 2008.04.29. 16:20:34
és ako? legyen ingyen a parkolás?

bonabear 2008.04.29. 16:46:00

Szerintem 1 hónap alatt ki lehet rúgatni az összes parkolóőrt. A módszer a következő: Minden reggel a gyülekező helyről minden egyes parkolóőr után elindul egy általunk felbérelt munkanélküli/homeless/diákmunkás, aki az összes érvénytelenül parkoló autósnak vesz jegyet. Este beviszi az összegyűjtött csomagokat és parkolójegyeket az ügyfélszolgálatra. A parkolóőr egyetlen egyet sem tud érvényesen megbírságolni, mert rögtön van jegy is a mi munkásunktól. Vagy már bírság előtt vesz jegyet, ez ízlés kérdése. Egy hónap alatt kicsinálnánk az egész céget, és mindenki érvényes jeggyel parkolna, ami a cél is. Lehet kalapozni, hogy elinduljon ez a cég...

Bit Rot 2008.04.29. 16:56:10

"A Centrum a feudalizmus ékes példája, jutalomként kapta egy hűbéres az adóbeszedés/vámszedés/rablás lehetőségét."

Inkább a fővárosi korrupció ékes példája a Centrum!

Ha Demszky nem tud vagy nem akar rendet rakni Budapesten, akkor húzzon a pi--ba!

Tutanhamon 2008.04.29. 16:56:21

Juanhu, ne legyél olyan biztos benne. Volt már, hogy bíróság nem fogadta el az érvényes parkolójegyet, mondván, hogy később is szerezhette valaki mástól.

Bit Rot 2008.04.29. 16:57:22

@Roy:
"Budapesten két parkolási társaság létezik. Az egyik a centrum, a másik a Budapest önkörmányzati parkolási kft."

A harmadik az FKPT (www.fkpt.hu).

Lófő (törölt) 2008.04.29. 17:33:58

Van megoldás!(á la BKV)
minden automatánál álljon egy muki,aki áFÁ-s számlát ad,és a bizonylaton feltünteti a rendszámot,anyád nevét,mikor voltál sárgaságos stb...

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 17:52:14

Bobby, kigondoltam egy találó hasonlatot erre az egész cécóra. Képzeld el ha holnaptól minden élelmiszerboltban egy százast kéne fizetni hogy egyáltalán bemehessünk vásárolni. Te elhinnéd azt magyarázatul hogy ebből fogják fenttartani, felújítani, takarítani az üzletek épületeit? Nézd, engem pl. rettenetesen idegesít mikor a csúcsforgalmakkor tíz szgk.-ból nyolcban egyedül utaznak (felesleges dugók, környezetszennyezés, stb.), ennek ellenére a közterületen való parkolás igenis legyen ingyen!

Lófő (törölt) 2008.04.29. 18:00:30

Elmeboy 2008.04.29. 17:52:14
merre szoktál császkálni,mert szívesen felveszlek:D

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 18:00:55

De van másik javaslatom is, ebben az esetben nem ágálnék a fizetés miatt: bizonyos időközönként akár a médián keresztül is tudassák már az önkormányzatok a jónéppel hogy a parkolótársaságok által beszedett pénzekből x milliót fordítottak a közterületek rendbetételére, y milliót a BKV üzemeltetésére, z milliót pedig mittudomén milyen közcélra. Ha meg majd felébredek, a kezem a biliben fog lógni..

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.04.29. 18:08:23

Lófő, csak csajok mellé szállok be - hátha maguk fölé tepernek :p

Lófő (törölt) 2008.04.29. 19:28:56

Elmeboy 2008.04.29. 18:08:23
enyje-benyje,mi ez a diszkrimináció?
mingyá szervezek egy tüntetést:D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.29. 20:44:43

a parkolótársaságok által beszedett pénzekből

Hehe. Az önkormányzat fizet, ha nincs elég bevétel.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.04.29. 21:15:34

@JaniSport: De igen, az autóval való közlekedés luxus, csakhogy a rejtett költségeket a társadalom fedezi más forrásból. Vagy nem fedezi, és akkor ráadásul gyűlik a szemét, folyik az energiapazarlás, ömlenek ki a mérgező gázok és nő az üvegházhatás is. (Ennek a lobbynak is érdeke a status quo fenntartása, még ha a társadalom számára összességében negatív a végösszeg, hiszen nekik viszont pozitív.)

Az USA volt egyébként a legrosszabb "ellenpélda", amellyel előrukkolhattál: az ő megoldásuk annyi, hogy leigázzák azokat az országokat, ahonnan az olaj származik, bábkormányokat tesznek oda, így ők diktálhatják az árakat. Volt Kuvait, Irak, most jön Irán, csak figyelj!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.30. 08:58:34

Ez már tisztára olyan, mint a Centrum Párt. Nem lehet, hogy egy a kettő?

KBubu 2008.04.30. 11:39:26

A Királyhágó téren láttam a következőt:
- parkolóőr a zacskót felteszi a szélvédőre
- fotóz előről, hátulról, közelről, távolról
- leveszi és elteszi a zacskót
- adatokat rögzít a kütyüjébe
- megy a következő autóhoz

Öt perc alatt elintézett így öt autót. Amikor az autók közelébe értem, láttam, hogy a szélvédőkön általában ki volt téve a parkoló cetli. A parkolóőr addigra eltűnt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.04.30. 21:42:52

JoeForster
a tied se penn jo pelda
kuwaitot nem veletlenul lerohantak?
es USA felszabaditotta
Irak ota triplaja a benzin itt csak, hogy tudd
ja es a hulye amrikaban az ut szelen ha van ora azt az allam intezi es annka a cssajaba megy
ha maganceg van akkor annak epiteni kell parkolohazat, vagy venni egy teruletet, oszt ottan szedhet penzt

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.01. 02:48:22

@hagyma: Magyarországot is "felszabadította" a Szovjetunió. Definíció alapja: mert ők azt mondták. Ja, így már mindjárt más...! Úgy könnyű, hogy mindig a nyertes mondja meg, mi az "igazság". (Az 1984 retroaktív történelemhamisítása beugrik?)

Azt már csak halkan mondom, hogy sokak szerint Szaddámot (is) az amerikaiak pénzelték, irányították, így az Öböl-háború, 9/11 és az iraki háború csupán egy világméretű színpadi rendezés volt, nemlétező okok mesterséges kreálása. (Ugye, a vicc szerint onnan tudta az USA, hogy Irakban vannak tömegpusztító fegyverek, hogy ők adták el nekik. ;-) )

De járt már az USA Vietnámban és Jugoszláviában is. Hogy minek, azt senki nem tudja megmondani, mert a fegyverek tesztelésén, a katonák képzésén és a világhangulat keltésén kívül értelme nem volt. (Ott még olaj sincs.) Mert ne várjuk egy ilyen aljas, számító nagyhatalomtól, hogy pusztán emberbaráti okokból segít másoknak. (Érted: segít azzal, hogy a földig rombolja az országot, megalázza a népét, aztán fossá keresi magát az újjáépítés közben.) Ha volna benne emberi érzés, segíthetne az afrikai országoknak. Miért nem teszi? Merthogy ott nemhogy olaj sincs, de semmi sincs: legfőképpen felvevő piac, fizetőképes kereslet nem. (Ha nem érted, miről beszélek, ajánlom figyelmedbe pl. a Hotel Rwanda című filmet. Igen, amerikai gyártmányú.) Na, ennyit a Nagy Felszabadító pozíciójában való tetszelgésről...

És ha az átlagamerikai még mindig autóval jár, akkor még mindig túl olcsó a benzin, azaz az előző ára POFÁTLANUL alacsony volt. Vagy talán a tripla ár mellett szignifikánsan csökkent volna az autós forgalom? (Nézz ki az ablakon.) Hadd tippeljek: szó sincs róla.

jesszumpepi (törölt) 2008.05.01. 12:04:23

Joe!
Mintha sose lehetne a ló hátán középre ülni.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.01. 14:41:11

@jesszumpepi: Nem tudom, hogyan érted. Ha úgy érted, hogy valószínűleg az USA keze benne volt az Irak és Kuvait közti konfliktus szításában, majd a két harcoló fél közül ő jött ki harmadikként győztesnek - katonai és kvázi erkölcsi téren is -, maximálisan egyetértek veled.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.01. 17:27:51

hat nem fogok itt politikai vitaba keveredni mer' mine
raadasul en sem tudom mit keresunk irakban
igaz magyarok si voltak/vannak?/
de kuwait azert fel lett szabaditva ugy remnlik
szoljal ha rosszl tudom
le lett rohanva hipp hopp
vietnamba elmentek az amerikaiak, mindenki tudja nem kellett volna
56-ban hozzan nem jottek mindenki mondja kellett volna
stb.
az afrikai orszagoknak a legnagyobb anyagi segitseget az USA adja
nezzel utana
neha katonait is mikor nemely torzs ugy gondolja, hogy a masik az nem jo torzs
lehet nem lenne ra szukseg
tobbszor alltunk mi a rossz oldalon mint az USA
ettol fuggetlenul en magyar vagok es az is maradok, meg ha itt is elek

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.01. 22:34:19

@hagyma: Az USA népe mindenkinek segít, de a hozzájuk képest szegény magyarok is segítenek az afrikai éhezőknek (mint tudjuk, pl. lélegeztetőgépekkel). Hogy az ország gazdasági szintjéhez képest arányosan-e, nem tudom, de ez így egyébként sem jelent semmit. Én a hivatalos, kormányzattól származó sok-sok milliárd dollárra gondolok. Az USÁ-nak nem oka most Afrikának és nem volt 56-ban oka Magyarországnak a megszabadítása a zsarnokoktól, mert semmi érdeke nem fűződik/fűződött hozzá. Bezzeg Castro meg Chavez szúrja a szemüket nagyon! Ez a legszomorúbb, és emiatt kellene látni, hogy az USA csak a saját érdekeit nézi, szó nincsen emberbaráti szeretetről.

Az, hogy milyen oldalon álltunk mi, lényegtelen, mert sohasem érhettünk föl az USÁ-hoz gazdasági szinten. Kit érdekel a kisegér cincogása, amikor mindenki csak a sokkal hangosabb elefántra figyel?

Feltételezem, a Hotel Rwandát még mindig nem nézted meg. (Hint: Volt egy többmilliós népirtás Afrikában, és mindenki nagy ívben szart rá - sőt, nagyon sokan nem is tudnak róla.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.05.04. 17:40:50

Sikeres városokban (pl. Debrecen) a tömegközlekedési vállalat üzemelteti a parkolókat, és a föld alatti parkolókban olcsóbb a díj, mint a felszínen.
süti beállítások módosítása