Tékozló Homár

A Sony is szarik Magyarországra

2008.05.22. 11:10 | jackyll | 55 komment
A konzolok előnye a PC-vel szemben, hogy minden játék azonnal fut rajta, nem kell semmit állítgatni. Kivéve napjainkban, amikor már online játszana az ember, ugyanis sem a Microsoft, sem a Sony nem tartja piacnak Magyarországot. Szegény TCM most a hajára kenheti PSP-jét, csak Magyarországról nem tudja elérni a Playstation Store-t:
Tulajdonképpen már ott hibáztam, hogy vettem két és fél éve egy PSP-t, mert herdálási vágy tört rám és tetszett is, hogy filmeket is nézhetek, meg mp3-at is játszik, meg persze sok jobbnál jobb játék jelenik meg rá. Persze mp3-hoz bazi nagy, film eleddig 0.0 darab jelent meg Magyarországon, az átlag játékár meg kb 13.000 Forint. Volt viszont egy korrekt kis hely, ahol mindenféle videókat, zenéket és demókat lehetett letölteni (egy 13.000-s játéknál meg nagyon nem mindegy, hogy ki tudod-e előtte próbálni, jó-e egyáltalán). Aztán a Sony tavaly összevonta a sokféle portálját egy szép nagy Playstation Store fedőnevű komplexummá, amit először a PS3 tulajdonosoknak tett elérhetővé, de  ígérte, hogy jön a színes, szagos PC-s verzió is, nem kell mindenkinek PS3-at vennie, ha onlány akar vásárolni. Aztán tavaly decemberben jött a hidegzuhany, bár a Sony "egész Európában" elindította az áruházat, Magyarország valahogy kimaradt.

Gondoltam nem olvasnak újságot, nem hallották még, hogy itt a kontinens közepén van egy rántotthús alakú kis valami, amit általában Magyarországnak hívnak és 2005 májusa óta általában Európa részeként emlegetnek. Hát, sikerességi mutatómat tovább igyekeztem rontani azzal, hogy nem voltam rest, írtam vagy 3 levelet különböző fórumokra, hogy tessenek már megnézni a térképet, mert valami gond lehet vele, elképzelhető, hogy még mint Oszmán birodalom, vagy Osztrák-Magyar Monarchia szereplünk rajta, ideje volna frissíteni. A hosszas levelezésből én csak egy mondatot ragadok ki, ezt a support írta: "A PlayStation Store bevezetésén jelenleg is dolgozik a központ, ám sajnos azt nem lehet megoldani, hogy egyszerre minden országban elérhetővé váljon."

Hát, ez azért eléggé viccesen hangzik, tekintve, hogy kb. fél évvel előtte már mindenféle marketinges hírecskék jelentek meg az indulásról és sikerült is elindulni a szolgáltatással kb. 15-16 országban, köztük olyan hatalmas vásárlói erővel rendelkező nagyhatalommal is, mint Málta. Konkrét dátumot többszöri kérésre sem adtak, igazából még arra sem méltattak, hogy érdemben válaszoljanak a kérdésemre. Nem igazán értem, mi lehet az a hatalmas feladat, ami megakadályozza, hogy magyar IP címről is el lehessen érni az adott oldalakat, nem kell, hogy magyarul szóljon, elég ha a tartalom elérhető. Vagy legalább elővennék a térképet és lesöpörnék azt a kenyérmorzsát, érdekes dolgok vannak ám alatta is....

TCM
A Homár tapasztalatai szerint a Sony simán beenged a boltba, ha átállítod az országot bármi másra, például Amerikára, ott jó sok demó van. Legalábbis PS3-mal működött, lehet, hogy PSP-vel is megy.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fellegjáró Marci 2008.05.22. 11:20:03

Különben gyalázat,hogy 1 kib@ jéték majdnem annyiba kerül mit maga a gép.
Pl a PS2 29000 a játék meg 13000-16000.Csodálkoznak,ha nem tartják piacnak a magyarokat?Ki vesz itt játékot?Ennyiért?Német/angol...állampolgárkén a fizetésem 3%át rá tudom áldozni egy játékra havonta,de majdnem a 20%át??Kicsit durva szerintem.TCM,neked meg ajánlom a guglit,meg a torrent oldalakat,csak így lehetsz sikeres PSP tulajdonos itthon!

cowkie 2008.05.22. 11:22:00

biztos megkoveztek, de 5k egy uttetes es mar csipog is a draga. viszont a ps3am tiszta es a jatekokra forditott osszeg a konzol duplajat teszi ki nalam, pedig heroin arban vettem anno.

TCM 2008.05.22. 11:33:44

Jackyll, sajnos azt én is próbáltam már, hogy átállítom az országot mindenféle felületen, de az sem segít.
store.playstation.com/ már nincs olyan pont se, ahol állítgatni lehetne, ez a mocsok tudja, hogy honnan jön a kérés.

Cowkie, Professional, sajnos, hogy Mo.-n az egyetlen felhasználóbarát megoldás a sötét oldal. És a Sony ezzel a magatartással meg méginkább erre buzdít.

anarch 2008.05.22. 11:33:54

proxy? Google.keres: anonymous proxy

lókupec 2008.05.22. 11:37:35

"Mondjuk, ezzel pont átb***tak."

Stress Testing As A Service 2008.05.22. 11:42:38

Megpróbáltam proxyval, ott meg asszondja nekem, hogy nemjó a böngészőm, frissítsem IE7re vagy FFX2re vagy magasabbra (FFX3 béta 5öt használok...)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.05.22. 11:44:01

PSP - az nem paint shop pro? Azaz photosop az egész :)

Sztem próbálj ki egy külső proxy-t, esetlen más böngészűt a leszedéshez, de torrenttel még mindig menekülhecc.

Nincs ilyen játékgépem, csak félkarú rablóm: sikeres-e vagyok-e ?

TCM 2008.05.22. 11:44:34

A proxy jó megoldás lenne, de rögtön elakad a dolog ott, hogy csak nemmagyar címet tudsz megadni, mert az ország nem szabadon választható, az lesz, amilyen nyelvet az elején megjelölsz. A hitelkártyád megadásánál meg visszadobja a magyar hitelkártyát, hogy nem jó a száma.

anarch 2008.05.22. 11:45:03

YouHide.com-al az országválasztó oldalra lök, vásárolni nem próbáltam. Lehet, hogy mikor beregisztráltad akkor botor módon elárultad hol laksz és valami cookie figyel a böngésződben ami állandóal elárulja hogy ez te vagy a "nem létező" országoddal? (A regisztrációs oldalon ugyanis Mo nem létezik.)

Fellegjáró Marci 2008.05.22. 11:45:05

TCM,sajnos Mao-on mindenben csak a sötét oldal segítségével juthatsz előbbre.Ezeket a kütyüket nem magyar ember pénztárcájához csinálják :( PS3,PSP,Mozi,színház,étterem,buli,DVD,HD...ha mindenből csak 1et! vennél/csinálnál havonta(pláne mondjuk ha moziba v étterembe mennél asszonykával),akkor nemhogy a fizetésed nem elég de még Stipi-Stopizhatsz is éveken át.Szórakozás itthon NUKU!Maradj otthon és nézd a TV-t,mosasd az agyad,hogy másnap jó robotként tudjál szolgálatba álni.

Tron65 2008.05.22. 11:58:45

Rákattintottam TCM linkjére. Azzal kezdte, hogy melyik ország ... Magyar tényleg nincs köztük, gondolom még nem kész a fordítás.

uniko92 2008.05.22. 11:59:27

Régesrég használom a Store-t amerikainak vallva magam (IE beenged, firefox nem, vásároltam is gond nélkül), a játékok importálva felébe-negyedébe kerülnek mint itthon a bolti ár (természetesen új, a használt még olcsóbb), a R2-es UMD filmeken pedig van magyar felirat (talán van amin szinkron is van, bár kétlem). Nem értem mi a gond ;-)

BiG_ 2008.05.22. 11:59:58

Már 2004 óta eu-ban szopunk. Ha a cikkíró se tudja pontosan, akkor hogy várja el ezt a Sony-tól, ami meg a világ túlfelén van.

Szerintem azért nem sikerült itt bevezetni, mert a Sony nem volt hajlandó sápot adni a kedves magyarországi szabadversenyző monopóliumoknak... Azaz megint a van piac - nincs piac, mert csak-nevű csikicsuki figyelt be. Röviden: nem tejeltek, mint a Coca Cola a tecsónak.

Üdv!

Tron65 2008.05.22. 12:00:28

U.i.: másodszorra visszamenve már emléxik mit választottam.

punpa 2008.05.22. 12:26:13

Marosiviki, az illendőség és a hölgyek iránti mélységes tiszteletem úgy kívánja, hogy megkérdezzem, hogy kegyed sz@rt-e már ma sünt?

BiG_ 2008.05.22. 12:36:17

punpa 2008.05.22. 12:26:13
:-))
Ja, és nemleges válasz esetén kéretik ezt haladéktalanul megtenni!

Üdv!

Mirko 2008.05.22. 12:40:35

professional 2008.05.22. 11:20:03
Különben gyalázat,hogy 1 kib@ jéték majdnem annyiba kerül mit maga a gép.

Ajánlom figyelmedbe a loss leader modellt. A Gilette Safety Razor óta sokaknak bevált, többek közt ennek hatására járunk hipermarketekbe.

en.wikipedia.org/wiki/Loss_leader

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.05.22. 12:43:48

Hát igen. A PSP-projektek kicsit elbaszták. Nekem is van egy darab. Néha bánom is. Szerintem, ha megunom, akkor megbarkácsolom. Amúgy is ez a lemezfüggőség idegesítő. UDP :D Rohadjon meg. ISO. Az az igazi...

punpa 2008.05.22. 12:57:44

Apropó, a Sony szarik Magyarországra. DE MIT???

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.05.22. 13:06:21

marosiviki 2008.05.22. 12:20:21
Viktória drága, volnál kedves szögesdrótba tekert, üvegtörmelékkel borított sünt szarni/ szülni?

Secnir 2008.05.22. 13:17:21

mi van a marosiviki oldalán, mert nekem nem jön be proxyn keresztül?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.05.22. 13:25:18

secnir: az az áksz lekrám van ott amikor a faszi kettővel sprézi be magát, és mindíg összefut két nő eggyé, és úgy nyomul rá egy.

ezt épelméjű ember nem hírdetgeti magától. marosviki pénzért teszi. pilipócs kft nem fizet marosvikinek áksz spammolásért, nem ő a jéghegy csúcsa. a jéghegy csúcsa csakis maga az axe lehet.

úgyhogy az egész axe marketing szarjon áksz flakont, de sün alakút ám!

ja és ilyenkor a spam elleni hivatal miafaszt csinál? perejjék be azt a kurva dezodorcéget!

Keen25 2008.05.22. 13:27:57

Hehe. Azert ti is jofejek vagyok. Nem a Sony-t akarom vedeni, de kiindulva abbol, h abszurdisztanban mekkora a legalis vasarloero a 13K-s jatekokra, haaat. NEm belolunk fognak megelni.
Azt az infrastrukturat, amit megkovetel, ki kell termelni valahonnan.
A torrentel, meg hasonloval valo tuleles meg pont csak ratesz egy lapattal. nem vedem oket. csak megertem, mondjuk igy.

Sanyi 2008.05.22. 13:36:51

Használj nem .hu IP tartományból proxy-t, vagy úgy sem megy?

Sanyi 2008.05.22. 13:38:39

most látom mások is írták, bocs az ismétlésért

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.05.22. 13:45:10

Szerintem nekik Málta nagyobb vásárlóerõt jelent.

Gumidomino 2008.05.22. 14:15:37

én a nfs most wantedet 6e ft-ért vettem a teszkóban hozzá, meg a harry potter 5-öt is, ami speciel hatalmas pénzkidobás volt, mert élvezhetetlen a játék.
a lemmingek folyton hatezer körül van, hülye voltam, mikor nem vettem meg akcióban szintén a teszkóban két és félezerért. a simpson családdal is befürödtem.

minek mindig a legfelkapottabb játék?

Secnir 2008.05.22. 14:23:44

Hurrá Torpedó:
köszönöm, örök hálám.

marosiviki:
üljél rá egy axeflakonra és az orrodon keresztül fújd ki a gázt.

Secnir 2008.05.22. 14:25:32

oh, elfelejtettem:
közben gyújts rá.

jön Pipacs bácsi a nagykéssel, trallala 2008.05.22. 14:38:03

marosviki, arany angyalkám, gyere csak közelebb szívem...
PFF@&}{++sssszzzzz, tuff!
na ez a tiéd volt

elwood 2008.05.22. 15:07:18

Tegnap volt magyar ! Odakattintottam. Az volt odaírva, hogy kövér embereknek számára.

punpa 2008.05.22. 15:07:50

Marosiviki a subbán is szpemmel!

Én mindenesetre megfogadom ünnepélyesen, hogy idén semmiképpen NEM vásárolok AXE terméket.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.05.22. 15:22:59

Én Axe-ot használok, de unom már, hogy állandóan azt mondják utánam a nők, hogy óóó Abdul :)

hathuszas 2008.05.22. 15:29:42

100 gépből 90-ben van chip... 100 játékból
95 kalóz... ha a Sony helyében lennék én is ezt csinálnám...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.05.22. 15:40:39

Ázsiai országokban (Thaiföldről olvastam, és Kína is elég biztos tipp) egyes szoftvercégek a nyugati áraknak töredékéért árulják a portékáikat. Hiába sokkal kisebb a fizetőképes kereslet százalékos aránya, azért csak laknak ott pármilliárdan, hogy abszolúte kijöjjön egy szép magas szám azokra, akik mégis szíveskednének megvenni, főleg alacsony áron! Mindezt lényegében azért, hogy visszaszorítsák az ipari méretű (!) kalózkodást a régióban (lásd újból: K1na), és persze egy kis zsebpénzt is összehozzanak közben. (Mert még töredékáron is nyereséges, pláne ekkora tételben!)

(A nyugatiak meg elkezdenek trükközni, és onnan vásárolnak szoftvert - játékot, akármit; ebben jó Thaiföld -, a kiadók meg mindenféle módszereket találnak ki, hogy kiszűrjék őket.)

Szóval, ha a Sony nem _akar_ szoftvert eladni Magyarországon, hajrá! ;-)

csóró · http://www.penzmagus.hu/msz 2008.05.22. 16:10:08

Magyar ember becsületes és meg akarja venni...

polgár jenő (törölt) 2008.05.22. 16:11:10

mé nem töttesz ingyen---::::???

p2p....?

******-

adam434_ 2008.05.22. 18:20:35

tul.képp mit csodálkoznak, h ennyien kalózkodnak? van ugye a gép, generációtól/vásárlás helyétől függően 25-50k forint. a teljes használathoz kell még legalább egy
-játék(5-12k)
-mégegy játék, mert megunjuk az elsőt(5-12k)
-minimum havonta egy új játék, mert fogyóeszköz(5-12k)
egy év alatt felhalmozunk egy 100-120ezres költséget a gépre, és ebben még nincs benne a villanyszámla, a szinte kötelező pótaksi stb.
vagy költséghatékonyabb A verzió:
-PSP(25-50)
-hekkelés(nem kell chippelni, csak szoftvertmódosítani)(2-4k)/vagy utánaolvasni, magunknak megcsinálni(10k(ugyebár a javítás))
-Mem.kártya(hamisított 4GB már van 10k-ért is)
-bittorrent->50GB játék letöltése(3-4hét az ember idejéből)
kijön egy egyszeri 50-70ezres kiadás, és jobban is járunk mint azok, akik egyesével megveszik...
költséghatékony B verzió:
éjjel betörni a nemhülyébe, és kicsórni mindent amit találunk(senkinek nem ajánlom!)
ha mondjuk olcsók lennének a játékok(500-1000 forint) akkor megvennék, és a Sony ötször ennyit keresne az egészen. Persze ettől függetlenül kalózkodnának, de nem annyian. Ugyanez vonatkozik a filmekre, zenékre stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.05.22. 20:06:00

az enyem vaio
de nem jaccom rajta

bikafity 2008.05.22. 22:56:50

A SONY az kínai azt hiszem.
Vagy Koreai?
De biztos nem magyar.

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.05.23. 01:32:23

bakfity 2008.05.22. 22:56:50
"A SONY az kínai azt hiszem.
Vagy Koreai?
De biztos nem magyar."

Talán román.

BobaFett 2008.05.23. 10:24:31

hathuszas: a psp-be nem kell chip, elég flashelni legalább enyit tudhatnál.

WetRinR 2008.05.23. 18:08:57

Én kb. 20 perc tanulmányozás után sikerrel abszolváltam a szoftveres módosítást, vagyis ez nem egy akkora nagy tudomány. A memkártya pedig az Ebayen sokkal olcsóbb, nekem 8 ezerért 8 GB-st küldtek a kínaiak.

zotyorage 2008.05.26. 14:34:58

A store-ban történő vásárlás másik akadálya a bankkártya. Ha amerikai IP-ről lépsz be, utána a kártyádnál fog reklamálni, mivel arról is tudja, hogy magyar.
PS3 esetén nekem csak az USA store-ban sikerült vásárolni, és a tapasztalatok alapján Mo-n amex kártyával engedi csak (pl OTP-s). Magát a pénzfeltöltést kártyáról egyébként pc-n is engedte (proxy), a vásárlásnál meg már nem figyel semmit, hiszen ott egy virtuális pénztárcából történik a fizetés.

hardrock 2008.05.28. 00:21:32

elmegy a faszba ez a sok konzol.. csomó jó játék meg se jelenik ma már pc-re, hanem hol erre, hol arra a konzolra. ahhoz meg kicsit drágák és semmiresejók, hogy mindegyikből tartsunk otthon egyet a pc mellé. nem baj, a Stalker Clear Sky csak pc-re jelenik meg, a konzol meg szarjon sünt :))))

h_gale 2008.05.29. 15:40:11

a nevetséges az, hogy ráadásul olyan játékokat is megjelentettnek itthon, amik egyértelműen semmit nem érnek az internet nélkül... lásd. SingStar ps3-ra

egyébként mindenkinek ajánlom az ENTROPAY-T www.entropay.com - nekem ezzel sikerült az US storeból vásárolnom ps3-ra

olcsó vagy olcsóbb játékokat meg innen: www.yesasia.com - ingyenes szállítással, szóval a Sony Magyarország, és SCEE elmehet a sunyiba
süti beállítások módosítása