Tékozló Homár

Gyanús papírpénz cseréjével próbálkozik a kutas

2008.05.27. 06:06 | ge | 61 komment
Levélírónk ígérete szerint ez a poszt 100 nyomtatott példányban fog kikerülni különböző benzinkutakhoz, mintegy figyelmeztetésképpen: látod, ha szarakodsz, kikerülsz a Homárra. A bankjegytrükkre válaszként adott "uram, olvassa a homár pont hu-t" mondat pedig különösen szívet melengető.
Számtalan benzinkutas átverős sztorid után azt hittem, engem már nem lehet meglepni (becsapni, átverni, megkárosítani, muhaha!), tegnap a Bécsi úti Esso kútnál mégis belefutottam egy új trükkbe. Igaz, nem kimondottan lehúzásról van szó, de azért sikerült megóvnom magam némi kellemetlenségtől.

Pedig már félve teszem be a lábamat (igen, a kagylónak is van olyanja!) a finomított kőolajat forgalmazó kiskereskedelmi egységekbe, és a pénz átnyújtásakor APEH-ellenőrt megszégyenítően határozott hangon, egy lélegzettel ledarálom a következőket: "Jó napot, kettes kutat fizetem, csak a benzin lesz, nyugtát kérek, tizenegyezer forintot adtam". Ez eddig mindig bevált, és az utóbbi években már nem futottam bele átverős visszaadásba és "sajnos épp most nem tud a gép nyugtát adni" - felkiáltással saját zsebre dolgozó minimálbéresekbe.

Tegnap a fent említett tigrises kút pénztárához lépve is előadtam monológomat az ott unatkozó, sárga inget viselő, nagy gonddal nyírt arcszőrzetű úriembernek, aki leginkább egy fekete BMW-vel szaladgáló, ingyenélő bróker juppiköcsögre emlékeztetett. Persze erről inkább nem tájékoztattam, hiszen George W. Bush sem tehet Csita majomhoz való hihetetlen hasonlóságáról. (Meg kell jegyezzem, a brókereket sokkal jobban rühellem, mint Csitát, de ez már egy másik történet.)

Az úriember metakommunikációja kimerült annyiban, hogy rám sem nézve bámult ki az ablakon (gondolom, a nem túl sikeres emberre valló öreg autómat vette szemügyre, és megállapította, hogy a légy besétált a csapdába). Az összeg átadása után kelletlenül ledobta a tízezresemet a pultra, majd undorodva elémhajította a nyugtát és a visszajárót, a kerekítési szabályok szabad értelmezése folytán 5 kemény forinttal megrövidítve engem, de ezen az ősi magyar szokáson már nem szoktam fennakadni. Jelzem, továbbra sem szólt egy szót sem, és homályos tekintetét sem emelte rám.

Felmarkolva a visszajárót elköszöntem (ő nem), és már épp fordultam el, amikor a tízezresemet a pénztárgép alsó fiókjába dobva a kasszás hirtelen felnyávogott: "Ehelyett nem adna egy másikat?" Visszafordulva megpillantottam a kezében egy tízezrest. Sőt, A TÍZEZREST. A bankjegy állapotát ahhoz az egydollároshoz tudnám hasonlítani, ami valami teljesen érthetetlen okból előkerül Piszkos Fred alsónadrágjából egy kevéssé karbantartott szénszállítón történt négyhetes potyautazás után. (Mert az Öreg mindig kavarja!) Salátaszerű állaga sem tudta elterelni a figyelmet a számos nagyméretű, zsíros (olajos?) foltról, míg az esztergomi látképen akkora hasadás volt hosszában, mintha a Richter-skála szerinti 8-as rengés futott volna végig a Bazilikán.

Mivel jól emlékeztem, hogy nem ilyen állapotú bankjegyet adtam át neki, barátságosan közöltem vele, hogy tőlem bankjegykiadó automatából való pénzt kapott (ez igaz), és onnan ilyen bankjegy biztos nem jött ki. Azért csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig én ezt adtam oda neki, és nem fogadhatja el. Erre közöltem vele, hogy sok kutas trükkről olvastam már az interneten, ez valami új lehet, de sajnos ezt még gyakorolnia kell.

"Márpedig én akkor sem fogadom el!" kiáltotta, majd odafordult az eddig észrevétlenül a közelben kuporgó, plázacsipa-jellegű lányhoz (nem akartam csúnya szót írni, hehehe), akit az apukája a West End egyik butikja helyett tévedésből az Esso-kúthoz nyomott be. "Ugye, hogy nem fogadhatom el ezt?" - kérdezte a kasszás tőle, de a hölgynek alig-alig nevezhető képződmény erre képtelen volt bármit is mondani, csak bámult rám meredten. (Ezt tudjátok be annak, hogy amúgy igen jóképű alak vagyok.)

"Akkor talán próbálkozzon majd másokkal, és olvasgasson benzinkutas sztorikat a neten!" - mondtam sárgainges barátomnak, és a kijárat felé vettem az irányt. Mielőtt kiléptem az ajtón, még hallottam, hogy emelt hangon "bunkóparasztállatnak" titulál, és felrémlett bennem, ez már megérne egy bejegyzést a vásárlók könyvébe, de legalább egy jól célzott Batz-papucsot a kirakatba. De aztán inkább rávigyorogtam az ajtóból, és közöltem vele, hogy "uram, olvassa a homár pont hu-t!". Ez varázsszóként hatott (vagy csak fogalma sem volt, miről beszélek), mert többé nem bírt megszólalni, és fölényes vigyorral elhagyhattam a helyiséget.

Szóval kedves Homár, ha megjelenteted ezt a sztorit, 100 nyomtatott példányban szórom majd ki a benzinkútnál, hogy legyen mit olvasnia ennek az úriembernek és a főnökeinek! A vacak tízezrest (vajon eredeti volt egyáltalán?) azóta már biztos rásózta másra, akinek igencsak nehéz dolga lesz, mire megszabadul tőle. Én viszont mint bunkóparasztállat, egész jól érzem magam a bőrömben. Ha másért nem, legalább nem érzem magam tutyimutyi lúzernek, és már ez is valami.

Üdv,

folyami barátod
(ja, nincs közöm a vizezett benzinnel bizniszelő kagylós kúthálózathoz)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HZCs 2008.05.27. 06:14:22

EGY jó papírpénz csere nem rossz

HZCs 2008.05.27. 06:18:44

ujjlenyomat-elemzést kellett volna kérni :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.05.27. 06:21:44

KÉTséges sincs afelől, hogy ezek a próbálkozások mindaddig megmaradnak, míg a kúton minimálbért osztanak és jattból élnek, a lopáskárt a dolgozók fizetik, stb.

Secnir 2008.05.27. 06:40:11

szép volt fiúk!
szép volt fiúk!

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.05.27. 06:44:21

Jön-e majd bocsánatkérés az Esso-tól erre?

Mintha a benzinkutak nem szoktak volna bocsánatot kérni, de lehet, hogy rosszul emlékszem.

Grg76 2008.05.27. 07:15:56

Azt kellett volna mondanod, hogy a pénztáról való távozás után nem fogadsz el reklamációt. :)))

staropramen 2008.05.27. 07:47:31

jó sztori de kár jelzőkkel és másokat sértő sallangokkal színezni.
az alaptörténet: tízezressel fizettél.Visszaadott, ezek szerint pontosan. Megkérdezte:ez helyett adnál-e másikat.Válasz 10 pontos: NEM
ennyi.Ha igaz,hogy bunkóparasztállatnak nevezett akkor ne a homáron reklamálj, hanem az ilyesmire szánt vásárlók könyvében. Arra miuszáj reagálniuk, mert 1 példányt kötelezően a központjukba kell küldeni.

Secnir 2008.05.27. 08:16:43

staropramen:
vegyél egy nagy levegőt és ne fújd ki addig, amíg be nem ér a központba a vásárlók könyvébe beírtak 1 példánya.

forumozok:
persze, fog jönni válasz.
-legközelebb 40 liter áráért 35 liter kerül a kocsiba.
-legközelebb 40 liter áráért 35 liter benzin és 5 liter víz kerül a kocsiba.
-legközelebb 40 liter áráért 30 liter benzin és 8 liter fagyálló kerül a kocsiba.
-legközelebb ott lesz a Kopasz meg a Gyurma meg a Kicsi, és ki fogja cserélni a kedves vevő a hamis tízezrest.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.05.27. 08:18:08

Engem még sose vertek át benzinkúton. Sikeres vagyok-e?
(vagy csak annyira bamba, hogy nem veszem észre, mikor átvernek? :)

pizzateszta 2008.05.27. 08:21:17

Ezt sok helyen eljátszák (legalábbis megpróbálják) az emberrel. Nyilván benyalta valakitől, és könnyebb így megszabadulni tőle, mint besétálni egy bankfiókba, és becserélni.

staropramen 2008.05.27. 08:25:14

Secnir:
megosztom veled azt a keveset amit erről tudok. A vásárlók könyvének jól látható helyen kell lennie, a beírást senkitől nem lehet megtagadni.A könyv 3 példányos önindigós. A beírást követően az1. pld a vevőé, a 2. a cég központjába küldendő ahol kivizsgálják, a 3. a tömbben marad. A vevő a nála lévő példánnyal bármikor az egyéb felügyeleti vagy fogyasztóvédő szervezetekhez fordulhat,ha nem kap választ.
Egyébként a pénzről senki nem mondta hogy hamis hanem csak azt hogy hóttkoszos, olajos stb, ja meg szakadt. ez azért nem ugyanaz

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.05.27. 08:47:58

Én egyszer tízezressel fizettem, de csak ötből kaptam vissza (régi szép idők, amikor ötezerből meg lehetett tankolni), és elég volt csak annyit mondanom, hogy "ööö", már jött is a mentegetőzés, hogy "jaj, hát beesett ide", mármint az asztal széle mögé, ami mondjuk _csak_előlem_ takarta el a pénzt. Mivel nem ért kár, nem tettem további lépéseket.

2008.05.27. 08:48:02

staropramen, rólad az a vicc jut eszembe, h hány éves vagy királylány? és még mindig hiszel a mesékben?
a fogyasztóvédelem meg, ha nem bírságolhat az adott ügyben, mert olyan jellegű szabálysértés vagy csak simán vita trágya, ívben és magasról tesz a dolgokra.

2008.05.27. 08:49:34

ja és a szövegértelmezésben sem hihetsz, ezek szerint:
"Márpedig én akkor sem fogadom el!" kiáltotta, majd odafordult az eddig észrevétlenül a közelben kuporgó, plázacsipa-jellegű lányhoz (nem akartam csúnya szót írni, hehehe), akit az apukája a West End egyik butikja helyett tévedésből az Esso-kúthoz nyomott be. "Ugye, hogy nem fogadhatom el ezt?"

theneverlate_Wizard 2008.05.27. 08:58:01

én csak a brókerhez:
brókernek semmi köze az ősi román brókernet céghez, és az alulképzett, de igen kommunikatív alkalmazottaihoz; ez külön megérne egy postot

staropramen 2008.05.27. 09:00:30

Avman: 55 és nem hiszek a mesékben.
nem értem a 084934 est. Mi az ,hogy odafordul.... már elfogadta, visszaadott, a pénzt elrakta tehát semmi értelme ennek az intermezzónak.Azt hiszem h. pizzatészta082117 verziója a helyes. Bepróbálkozott és nem nyert hangszórót.

eMM2 2008.05.27. 09:01:40

Ajánlom figyelmelmetekbe a Kilenc Királynő című alapműben a 100 nemtudomissel eljátszott trükköt a kávézóban.(ma lesz 19.30-kor a film+-on)
Na azt kellene eljátszani az ilyen kutassal.
Amúgy meg el lehet menni vadászni ha már egyszer eltette a pénztárba a pénzt innentől nyasgen neki.Neked ahhoz már semmi közöd, előtte nézze meg ha gondja van vele.Nomrális helyen ez úgy megy hogy a pénztáros kirakja a pultra a tízezrest és addig nem rakja el amíg a vevő el nem teszi a visszajárót.Mondjuk ez a kasszás védelmét is szolgálja hogy a vásárló ne próbálkozzon be a "de én húszezrest adtam" dumával.
Amúgy meg a kutasnak nem alvázmosásra kellene hasznánli a tízezrest.Biztos benne hagyta az overalljába ott gyűrödött, meg ráömlött a benzin stb. A sérült papírpénzt tényleg beváltják a bankban ha nem hamis.Ennyi esze nincs a kutasnak, mondjuk ezért kutas.Amúgy meg le kelett volna tépni az ajtaját.

2008.05.27. 09:01:53

Hajrá!

Azért arra nem vennék mérget, hogy csak hibátlan állapotú bankók jönnek ki automatából. Egyszer egy majdhogynem félbeszakadt példány ezres jött ki nekem, aztán kereshettem postát, mert a boltban nem fogadták el (szerencsére egymás mellett volt a bolt, meg a posta, így végülis sikeres voltam).

jön Pipacs bácsi a nagykéssel, trallala 2008.05.27. 09:08:30

Punpa, nem hiszek a szememnek! Csak nem te is szpemelsz? De hát miért ezt? Akkor már inkább RedTube...

igirb 2008.05.27. 09:28:39

staropramen 2008.05.27. 08:25:14

A 2. példány a vevőé, az 1. a kereskedőé. Legalább ne beszélj hülyeségeket...

Bibo65 2008.05.27. 09:29:22

Nem jófejségből nem teszik el a pénzed, amíg nem vetted el a visszajárót. Törvényi kötelezettség, hogy amíg meg nem kaptad a visszajáródat, addig jól látható helyen (neked is, neki is) kell elhelyezni a kapot bankót. Sok olyan próbálkozás volt, hogy átadod a pénzt, pult alá teszi, majd jön, hogy: "de hisz ez hamis!" Ismerősömnél már próbálkoztak ilyennel, de Ő is sikeres ember, nem dőlt be.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.05.27. 09:32:07

Nem írtál bele a vásárlók könyvébe. Itt mit akarsz?

staropramen 2008.05.27. 09:32:45

Brigis :tényleg marha nagy különbség, gondolom a lényegen mit sem változtat. marad 1 a cégnek 1 a vevőnek 1 meg a tömbben.monndtam, h. azt a keveset osztom meg amit tudok.

boribonmackó 2008.05.27. 09:36:17

Végre egy jó történet.

"sárga inget viselő, nagy gonddal nyírt arcszőrzetű úriembernek, aki leginkább egy fekete BMW-vel szaladgáló, ingyenélő bróker juppiköcsögre emlékeztetett."

"eddig észrevétlenül a közelben kuporgó, plázacsipa-jellegű lányhoz (nem akartam csúnya szót írni, hehehe), akit az apukája a West End egyik butikja helyett tévedésből az Esso-kúthoz nyomott be."

Ez qurv@ jóóóóóóóóó!

Sajnos magam elött látom a sztorit, csak mindíg más és más a benzinkút.

staropramen 2008.05.27. 09:45:07

azért szívesen olvasnék már arról is hogy bejött a kútra egy sárga inget viselő kopasz nagy benga állat 0,4 es IQ val vele a plázacsipa jellegű(hehehe) barátnője és elővett egy szakadt olajos tízezrest és kiverte a balhét mert nem akarták elfogadni. beírt volna a vásárlók könyvébe de nehézségei voltak a neve leírásával.
arra mit írnátok?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.05.27. 09:48:12

Staroparmen!
Pl. azt, hogy aki ennyire hülye, az inkább utazzon az Aerovivával...

euAgWzgmmtq7K 2008.05.27. 10:09:44

bunkó paraszt állat vagy, szegény kutasnak is élnie kell valamiből, meg sok bunkó vásárló van, aki nem is köszön, amikor bemegy a shopba

boribonmackó 2008.05.27. 10:36:30

Azon tűnödöm, amint olvasom a hozzászólásokat, hogy itt bizony van egy-két munka közben unatkozó benzinkutas.
Akinek nem inge......

eMM2 2008.05.27. 10:49:12

Naja ilyen benzinárak melett........
Lassan bricskával is olcsóbb járni, kicsapom a pacit az út szélére azt legel.És a réten nem basznak át a tízezressel.

AlulírottFentemlített 2008.05.27. 10:49:34

Én nemrég beszéltem az egyik barátommal aki nem mellesleg informatikus és van egy hackker barátja aki a benzinkutasoknak ingeket árul
"Sünt szarok" felirattal.

Nos ő mondta, hogy a XXI. században már nem divat a köszönés, ellenben a lehúzás és az átverés az az.

The Good Boy 2008.05.27. 11:20:24

Velem ilyen nem szokott történni, mert én mindig kártyával fizetek:)
A sztori pedig nekem valamiért nem oké. Ha nem hamis a pénz csak rongált, akkor a kutas beteszi a többi közé és jön a pénzszállitó cég, és elviszi a többivel együtt. Mivel bankba kerül végül ezért semmi gondja (szerintem). De pl. a mol-nál úgy van (szerintem a többinél is), hogy a kasszában meghatározott összegnél több nem lehet (rablás miatt), és azt egy zárt kazettába kell betenni, ahonnan csak a pénz szállitók tudják kivenni. Ök ott pedig nem fognak leállni átnyálazni a pénzt.
Igaz nem vagyok (nem is voltam és nem is szeretnék) kutas lenni, de van olyan ismerősöm, aki a magyar olajnál dolgozik, és a fentieket ő mondta el annó!
Egyébként én a posztoló helyében meg sem hallottam volna kifele menet, hogy mit makog a kutas, legfeljebb azt gondoltam volna, biztos eszébe jutott, hogy még nem köszönt el.

=Ford Prefect= 2008.05.27. 11:28:37

"Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogaunl el"

Ja. Én sem.
Ennyi

=Ford Prefect= 2008.05.27. 11:30:06

Vazz. Írni sem tudok...

dorcimorci 2008.05.27. 12:15:31

"KÉTséges sincs afelől, hogy ezek a próbálkozások mindaddig megmaradnak, míg a kúton minimálbért osztanak és jattból élnek, a lopáskárt a dolgozók fizetik, stb."

És ha ez így is van, akkor már nem kell becsületesnek lenni? Csak önmagáért, nem a főnökért, nem a vásárlóé... Vagy csak bűnöző hajlamúakat foglalkoztatnak ilyen helyeken?

eMM2 2008.05.27. 12:17:18

Ford Prefect, és reinkarnációt azt elfogadsz? Készítsd a törölközőt nyomassad a chipset meg a söröt!
És tanulj meg az űrben lélegezni.
Prosaktikus Vogon Jeltz az ürsztráda építő flotta parancsnoka.
Mintadarabnak lásd a köröshegyi völgyhidat.

avogadro00 2008.05.27. 12:46:42

megyeri út és váci út kereszteződésénél van egy omv kút, lustaságból nem adnak pályamatricát, legalábbis a következő szintén omv kútnál ezt mondták, hogy sokan jönnek át régóta, mivel ott kellett nekemis megvennem. nekik

lustaság, nekem 10 perc plussz.

sajnos a homár ezt a levelemet nem jelentette meg :(

limbekcs 2008.05.27. 13:14:48

a kerekítésről:

tegnap tankoltam 290-re végződőért a kondorosi úti omv-nél. kasszánál igyekeztem koncentrálni, hogy elkérjem a tizest is, ha nem adnák, a kasszás csaj turkált is az aprók közt, mintha nem lenne tizese - és tényleg: végül adott egy huszast (azaz kellemes meglepetésemre 710 helyett 720 lett a visszajáró). nálam viszont volt tizes, úgyhogy végül 0 összegű lett a játszma... :)

csóró · http://www.penzmagus.hu/msz 2008.05.27. 13:33:10

Showműsort is csinálhatnának a kutasok, lenne szemfényvesztés :)

Pejo 2008.05.27. 13:49:12

Nagyszerű iromány.Ez kb a magyar népmesék általi tanulságokkal felér...

Helyzetfelismerés: jeles
Fogalmazás: jeles+
Kutassal való komunikáció: jó (hiányolom a " majd ha először köszönsz, akkor beszélgethetünk, suttyó" mondat)
Magatartás: jeles (még a "bunkóparasztállat"-ra higgadt maradt)

Összesítés: jeles!
Mission accomlpished

hejesirasbalynok 2008.05.27. 13:55:11

namármost az Ercsi körforgó előtt van egy hülye nevű benzinkút (sárga-kék) ott is bepróbálkoznak azzal, hogy egy ezressel kevesebbet adnak vissza és ha megszámolod, akkor mondja: Ja egy ezrest csak így tudok adni és ad két ötszázast. Ha nem számolod meg, akkor ezt az utolsó mondtatot megspórolja (és ugrott egy ezresed) a büdösqrvaanyjukat. (én megszámoltam háromért tankoltam tizezrest adtam és mind a négy darab ezrest visszakaptam, tehát sikeres vagyok)

Primavera 2008.05.27. 13:59:57

"háromért tankoltam tizezrest adtam és mind a négy darab ezrest visszakaptam, tehát sikeres vagyok"

Tényleg sikeres lehetsz, ha ennyi borravalót adsz. :)))

hejesirasbalynok 2008.05.27. 14:07:19

nem adtam borravalót :)
(az előbb lemaradt a szmályli)

csak Norrisz! 2008.05.27. 15:24:40

Kutas artzát egy forgópörgővel átrendezni.
Vásárlók könyvét bőségesen teleírni.

=Ford Prefect= 2008.05.27. 15:43:35

eMM2:

Törölköző mindíg a vállamon (vasárnap szépségdíjjas lett). Útikalauz a zsebben. Szub-éta detektor és az Újj mindíg a kézben.
A vogonok meg le vannak ejtve...

eMM2 2008.05.27. 16:33:18

Vogonok le vannak ejtve?
Honnan? Cak nem a köröshegyi völgyhídról?
Aki még akar a kertjébe két vakondtúrás közé egy ekkora bazi nagy hidat építetni az forduljon hozzánk bizalommal.

jesszumpepi (törölt) 2008.05.27. 16:34:28

A poszt írójának + egy jeles azért,mert emlékszik Csitára,és ismeri Piszkos Fredet,aki mindig kavarja.Vagy nem.

Milo Rambaldi · http://hogyvolt.blog.hu/tags/szomsz%C3%A9dok 2008.05.27. 18:22:53

Kagyló barátunk, ügyes voltál, nem hagytad, hogy lehúzzanak. Én sem csináltam volna másképpen. A fogalmazásodért pedig külön csillagos hetes, sírtam a röhögéstől. dzsordzs dábljú cuki vs Csita :).

Vladimir Harkonnen 2008.05.27. 20:06:48

boribonmackó 2008.05.27. 10:36:30

Akarsz magadról egy diafilmet?

a kertész tömlővel 2008.05.27. 22:11:44

keress kutat ahol haverok dolgoznak és kérj kedevezményt a prémium benzin árábol..nekem már több mint 1 éve minden héten adnak és már a harmadik kutnál járunok,járunk.tehát van ilyen.átlag 25 forintot literenként.de változo,,
sokkal jobb érzés igy kijönni egy tankolás után ,mint bosszankdni h má megint lehuztak.

a kertész tömlővel 2008.05.27. 22:15:02

jah és onnan tudom h nem a benzinnel mutyiznak h az autot 2x is megmértük a bizonyos drágábban hirdetett benzinnel és hibátlan értékeket adott a menet közbeni diagnosztika.
(szerintem az automosokkal tröükköznek)

The Good Boy 2008.05.27. 23:18:51

kertésszel egyet értek. nekem is szólt a kutas ismerős, hogy ha gondolom, akkor tankoljak prémiumot, csak fizetés elött szóljak a kutasnak, hogy a fönök kedvezményét vonják le az árból és akkor pont annyira jön ki az ár, mintha 95.-t tankolnék, a fönöknek meg az a lényeg, hogy meglegyen a napi eladott mennyiség. Meg persze mondott olyat is, hogy akkor blokkot, számlát nem tudnak adni. Nem tudom, nem próbáltam, de mivel a fönökkel is van üzleti kapcsolatom, egyszer majd rákérdezek a hogyanra.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2008.05.28. 06:35:35

Miért nem tudtok kártyával fizetni? Olyan sokáig nem tart, nem kell folyton az ATM-hez szaladgálni. Aki nem használ minden fittyentésre kártyát, az nem sikeres ember.

hejesirasbalynok 2008.05.28. 09:06:25

jesszumpepi 2008.05.27. 16:34:28

folyton kavarja és közben Málnaszőrt iszik. :)

boribonmackó 2008.05.28. 11:07:53

vladimir harkonnen

Mi a története?
Mennyiért?

kútas 2008.08.05. 21:19:55

én ezt nem értem!neked fogalmad sincsen hogyan müködik egy benzinkut!de irod a hülyeségeidet!minimálbéres?elrakja a pénzt azért nem ad blokkot??te tiszta hülye vagy ember!!!!akkor amit te tankoltál azt ki fizeti ki?????hát ő!!!attol mert nem ad nyuktát még a gép kéri az ősszeget vazzeee!amugy ha velem beszéltél volna igy lehet nem éled meg a másnapot!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása