Tékozló Homár

Folyamatosan párolog a sajt a Matchben

2008.06.05. 11:49 | jackyll | komment

Múlt héten lehetett volna véletlen is, de másodszorra ugyanaz a paranormális jelenség legalábbis azt feltételezi jóindulattal, hogy szuperrégi sajtokat pörgetnek a pasaréti Matchben, amik hetek-hónapok alatt összetöpörödtek. Pultosnéni, tessen vallani, nem látott senki gyanúsat a hűtők környékén sajtmorzsákkal a szája szélén?

A világért sem szeretném untatni sem Önöket sem a kedves olvasókat de, úgy tűnik, hogy a Pasaréti téren található Matchben rendszert csinálnak a vásárlók meglopásából. Sajnos nincs semmilyen nagyobb bolt a közelemben ezért kénytelen vagyok rendszeresen vásárolni a fent említett közértben. Ma este újra megtettem, rutinosan újramérettem a sajtot, és lám csodák csodája újra lefogyott de most egy nap alatt arról nem is szólva, hogy a szavatossági idő is hirtelen meghosszabbodott június 5-ről július 22-re.

A mérésnél persze kicsit húzta a száját a pultban álló hölgy aztán gondosan rányomkodta az új címkét mert tudta mi a helyzet, én meg gondosan lekapargattam azt. Most 34 gramm forintosítva 45 Ft volt az eltérés, ami nem tűnik nagy összegnek de, ez kb. 10% különbséget jelent. 10000 Ft-nál 1000 Ft szerintem nem kell folytatnom.

Tanulság, az hogy minden vásárlót meglopnak, aki előre mért sajtot vásárol a pasaréti Matchben.

Kérem a Homár szerkesztőséget és a kedves olvasókat segítsenek milyen felügyeletnél tudom bejelenteni ezen tolvaj banda kis játékát?

Segítségüket előre is köszönöm

Üdvözlettel: a már nem annyira naiv ügyfél

(A sztori folytatása itt.)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valuka · http://www.borkem.hu 2008.06.05. 11:53:42

Túl nagy volt a kísértés, elnézést. A sajt amúgy melegben nem olvad?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.05. 11:56:06

"Tanulság, az hogy minden vásárlót meglopnak"

Nem biztos hogy mindenkit. Téged viszont mindig.

hófehérke (törölt) 2008.06.05. 11:58:30

A tanulság: nem kell előre csomagolt sajtot venni.

423ft 2008.06.05. 12:02:58

Most jártam az említett match fele, le volt tépve az ajtó.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 12:16:10

Nyári 40 fokban meg kell várni míg a sajt magától kijön!

naneee 2008.06.05. 12:21:51

A szavatossági idő sem nem gyenge.

Nem ezt csinálták az újracimkézők nemrég a romlott húsokkal?

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 12:23:14

nabazz:
Ja! Lehet, hogy akkor is a vevők ékrték az átcimkézést! :)

wtchp 2008.06.05. 12:26:41

Az 5. sz blahai Matchban meg 100 éve romlott a felvágott.

zolivagyok.blog.hu/2007/12/08/pisi_kaki_romlott_kaja

critics 2007.12.12. 04:04:48
A Blaha Match kurvadrága, és mindig minden sápadt szinű a felvágottas pultban. FELTÉTLEN próbáld ki viszont a tőle néhány méterre, a Wesselényi utcai Plus előterében lévő Árpád hentest. 1990-ért olyan prágai sonkájuk, 2090-ért pedig brandenburgi sonkájuk van, hogy megnyalod mind a tíz ujjad :)

forum.terminal.hu/viewtopic.php?p=737909&highlight=&sid=66eea1975f383a5b401803d3d895fa96

HozzászólásElküldve: Szer. Dec. 06, 2006 20:02 Hozzászólás témája: Hozzászólás, az előzmény idézésével
a barátnőm tegnap a Blaha Lujza téri (S)MATCH-ben vett párizsit, abból csinált tegnap este rántott parizert (aki nem tudja, hogy lesz a párizsiból parizer, nézzen meg egy német szótárt Wink ), amitől nem lett semmi bajunk.

viszont ma reggel elvitte a maradék nyers (nem rántott) parizert, bekajolta reggelire, aztán két órán keresztül hányt.

(a vicceskedők kedvéért: nem, nem terhes!)

köszönjük szépen az áruház dolgozóinak ezúton is!

zolivagyok.blog.hu/index.php?unit=posts&tags=ember%C3%A1llat&page=2

Ugyanezt gondoltam ma a Matchban a felvágottas pult mögött álló eladóról, mikor ma este Björknek csináltam a salátáját. Endívia és lollo rosso, sonkacsíkok, paradicsom, füstölt sajt, crouton és hozzá majonézes öntet. Még jó, hogy Björk szeret előtte egy-egy szelet sonkát megenni. Most is így tett, majd köpte is ki rögtön... romlott volt, büdös volt, ehetetlen volt. Ma, azaz szombat este vettem a Blaha Lujza téri Matchban, Delco pulykamellsonka - ti ne vegyetek. Sőt, én ott többet semmiféle felvágottat, és egyébként, mint említettem, a kurva anyjukat.

wtchp 2008.06.05. 12:29:40

Én is vettem már náluk (blahai match) felvágottat, fele-fele arányban keverve adták a friss és a barna nyálas szeleteket.

Ügyes...

hófehérke (törölt) 2008.06.05. 12:32:33

Sikeres-e az az ember, aki (S)Matchban vásárol?

Vidocq 2008.06.05. 12:39:56

Egy nagy büdös l*f*szt sikeres az az ember...

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 12:41:22

Sikeres-e Magyarországon az, aki bárhol vásárol?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.05. 12:42:49

Régebben az Újpest Városkapunál lévő nagy Matchba jártunk, mert az volt az egyetlen nagyobb bolt elérhető közelségben.
Ott rendszeresen romlott (rég lejárt szavatosságú) vajak voltak kirakva. De időnként olyan volt ám, hogy arcközelbe emelve el lehetett ájulni a szagától. Kétszer bedőltünk (nem szagoltuk meg), harmadszorra már nem. Szóltunk. Nem történt semmi. Beírtunk a panaszkönyvbe, nem történt semmi. Ja, jött egy levél egyszer, hogy izé, ez csakis véletlenül lehetett... és majd figyelnek. Na ja. Továbbra is mindig büdös, de legalábbis lejárt vajat árultak.

Ekkor az önbíráskodás törvénytelen, ámde jóleső módszerével éltünk és ahányszor bementünk, mindig zsebre vágtunk egy fej fokhagymát. Ezzel nyilván őrült nagy károkat okoztunk szegény jó Match-nak, dehát néha édes a bosszú... :)

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 12:42:55

Nem feltétlenül kell a maccsba menni fos minőségért! Ha valakinek ez a hobbyja, bárhol kaphat szart!

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 12:44:41

Nelson Mandula:
Lehet, hogy te a büdös bótba jársz?

Nyitok egy bótot, az leszen a neve, hogy Lejárt áruk Bóttya

ajandeknapmintnap.info · http://www.ajandeknapmintnap.info 2008.06.05. 12:45:24

Ez azért van mert drágult a sajt beszerzése. Messzebről hozzák. Tudod:
Sajtból van a hold...

Secnir 2008.06.05. 12:55:55

ééérdekes,a taksonyi hentesnél sosincs 'rózsaszín' meg 'büdös'. akkor ő most sikeres?

Secnir 2008.06.05. 12:57:19

a tököli tsz-ben friss tehéntej van minden nap 170ft/liter. ők sikeresek -e vajon?

Magam_a_Mondomét! 2008.06.05. 12:58:06

De miért *lopják meg* azt, aki kisebb darabot kap kevesebbért, ugyanolyan kilós áron?

- Mennyi a fagyi gombóca ?
- 150 Ft
- Kérek szépen három gömböt.
- Kettőt adtam :300 Ft lesz.

Ez lopás? Hát nem, ez bunkóság, átverés, parasztság, wizzair vagy bármi, de NEM LOPÁS! (nem megkárosítás!)

Secnir 2008.06.05. 12:58:20

a szigetszentmiklósi sütödében a friss kenyér illatát a HÉV-megállóban is érezni. ők is sikeresek?

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 12:59:58

Sikeres-e az aki állandóan azt kérdezi sikeres-e valaki? :D

Secnir 2008.06.05. 13:01:44

mongyuk a pestieknek mindegy mit esznek... :)

Taurusz 2008.06.05. 13:02:41

Magam_a_Mondomét!

Na, akkor fuss neki még egyszer, mert arra a fagyira azt mondták, hogy két és fél gombóc, és úgy is számítják az árát...

naneee 2008.06.05. 13:07:08

Sikeres-e, aki egész nap a homáron kommentezik?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.05. 13:07:23

Tufaállat,
"Nyári 40 fokban meg kell várni míg a sajt magától kijön!"

Erről jut eszembe. Jó pár éve egy arab országban melóztunk. Elhelyezés egy 4 csillagos szállóban. (ma már tudom, hogy ez egy európai 1-2 csillagosnak felel meg.)
No, első reggel hozzák a reggelit: valami felvágott meg egy darab sajt. Na de a sajt ahogy kinézett + a szag! Otthagytam. Másnap reggel megint kihozták. Otthagytam. Nem ragozom, kb 2 hét alatt minden egyes reggel újra kihozták ugyanazt a büdös, ocsmány sajtdarabot. Az ötödik esetnél már röhögtem. Hatodszorra megjelöltem a sajtot és hetedszerre is kihozták ugyanazt! Hihetetlen.
(Azt hozzá kell tenni, hogy nem túristaszezonban történt, a hotelben kb 6-8 vendég volt.)
Valószínűlg ők is megjelölhették a rettenet sajtot, hogy mindig ugyanazt kapjam, vagy a szuperinteligens sajt magától mászott fel minden reggel a tányéromra. :)

Secnir 2008.06.05. 13:09:15

érdekes módon nálunk a desznyóvágáson a keresztapám azt üvölti a kolbásznakvaló keverése közben, hogy:
-Kisfijam hozzál még sót, meg egy kis pirospaprikát, de mint akit kergetnek! És hová raktátok a PÁ-LIN-KÁ-MAT?

nem pedig aszt mondja hogy:
-nem láttátok az E232-es adalékot? a gluténszármazékot ledaráltátok rendesen? Kacsaszárnyvég pépes már? nátrium-szulfát megfőtt, rakhatom bele?

kb. ennyi a véleményem a pesti boltokról /macss, spar, knaisers/.
amikor utoljára bementem valami ásványvízért, a biztonsági őr hátratett kézzel úgy nézett rám, mint aki már fogalmazza a feljelentést, a pénztáros olyan unott, felsőbbrendű pofával csinálta, mint az a primadonna, aki az Otellórol ugrott be kasszázni egy öt percre, de mindjárt megy vissza.
ja, és az ásványvíz másfélszerese volt a normálisnak...

Secnir 2008.06.05. 13:10:17

"ja, és az ásványvíz másfélszerese volt a normálisnak..."
mármint az ára.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.06.05. 13:10:32

en itthon sutom a kenyeret, es pesti is vagyok, akkor most mivan?
hust meg a husboltbol
sajtot meg a sajtboltbol
Vezer hus Rulez!

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.06.05. 13:14:34

Secnir!
miert nem hoztal magaddal vizet a kutrol, megsporolhattal volna egy kommentet :P

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.05. 13:16:29

Secnir,

"a biztonsági őr hátratett kézzel úgy nézett rám, mint aki már fogalmazza a feljelentést"

Hö! Látszik, hogy nem pesti vagy... Amikor a biztonsági őr "úgy" néz rád, az több durva dolgot is jelezhet, de feljelentést semmiképpen! :D

Magam_a_Mondomét! 2008.06.05. 13:16:49

Taurusz! Te pedig számolj utána a sajtnak, ugyanazon kilóáron kisebb darab = arányosan olcsóbb.
Matematika.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.05. 13:22:20

A mai sajtok már csak ilyenek! Naaaagggyon kell vigyázzni!

Málnás Vodkazselé 2008.06.05. 13:29:36

@Magam_a_Mondomét

A kisebb darab sajton a nagyobb darabra való címke azért megkárosítás, hiába a kilós ár ugyanaz.
Újraméretés után lett "olcsóbb" a cucc.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.06.05. 13:47:02

A múltkor bementem a pékségbe, találkoztam a hentessel, aki megkérdezte, hogy a hétvégére kell-e valami friss, leadtam a rendelést, király volt. Beugrottam a zöldségesembe, aki kipakoltatta a kosaramat, és jópár addig kiválasztott friss cucc helyett hozott ki a raktárból még frissebbet. Aztán elmentem a savanyúságos nénihez, aki mondta, hogy inkább reggel jöjjek savanyú kápit venni, mert ami most van, azt sokszor kell majd átmosni. Budapest (Pestszentlőrinc), 2008. Sikeres vagyok?

Secnir 2008.06.05. 13:57:05

Kampferneje: vittem magammal, de elfogyott.

Nelson Mandula: olyan kiélt nyugdíjasrendőr feje volt.

Szelíd hangorkán 2008.06.05. 13:57:26

Maagam_a_Mondomét!, olvasd el VÉGIG és FIGYELMESEN posztot.

(Előre kimért és csomagolt sajtot vett a tag, ami ki ki volt rakva egy hűtőpultban, de úgy gondolta, nem hisz a címkének, ezért odaadta a csemegepultos csajnak, hogy mérje le, és csodák csodája ugyanaz a darab sajt 34 grammal és 45 Ft-tal lett olcsóbb...)

Gumidomino 2008.06.05. 14:09:11

minél kisebb a trappista annál tovább jó

Secnir 2008.06.05. 14:09:46

hm.
1 kg-ot (Ára 1349 ft) felboncolok 3 darabra.
darabja 33.3. kg, ára 449.6 forint

namármost

ha darabja(!) 34 grammal könnyebb (mert mondjuk a víz párolgott belőle), akkor az már 403 forint.
Tehát a maccs bukik egy kilón 138 forintot.
Lehet, hogy ennyi lett volna a haszna :)
de miért vesznek xart?

Lama 2008.06.05. 14:28:38

Hehe Magam a mondomét nem tudja hogyan verik át :D

Lama 2008.06.05. 14:33:12

"Taurusz! Te pedig számolj utána a sajtnak, ugyanazon kilóáron kisebb darab = arányosan olcsóbb.
Matematika. "

Ugyanazon a kilóáron, ugyanaz a darab sajt, olcsóbban, kevesebb tömeggel.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.06.05. 14:41:01

Szanaszét szolizott szilikonos szőke/Nótafa2008.06.05. 13:47:02

imadom azt a piacot :)
a lokoshazi pekesnel probaltad mar a fonott kenyeret? isteni!

skandigraun 2008.06.05. 15:27:30

Egyébként a pesterzsébeti cba-ba se vegyetek felvágottat, mert bár a hűtőpultban még mozdulatlannak tűnik, de otthon a szatyorból már magától kimászik (nem egyszeri alkalommal fordult elő, de úgy 4. alkalommal meguntam. azóta otthagyom, inkább őket harapja meg a sonkájuk). Ja, meg akkor árulkodom tovább a cba-ról: ha nincs annyi felvágott a pultban, amennyit vinni szeretnél, akkor nem hajlandóak többet szeletelni, hanem a maradékot egybe akarják adni. (és mondjuk szeleteld fel otthon atomokra való szétesés nélkül a tavaszi gezemicés-sajtos szóját)

Magam_a_Mondomét! 2008.06.05. 15:32:51

HOPPÁ! Önkritikát gyakorlok: Nektek van igazatok én nem olvastam elégg figyelmesen az erdeti postot.
Visszakoztam.
Ilyen is van!

Nagyvakond 2008.06.05. 15:47:36

Én csak annyit szeretnék építő jelleggel ide vakkantani, hogy (ugye) nem "mecs" meg "szmecs", hanem á-val, mivel franczia nyelvű.
Amúgy erről itt is lehet színes információkhoz jutni:

www.match.hu/Ceginformacio

Ennyi.

Nagyvakond 2008.06.05. 15:51:28

Ja, és az önkritika "az egy szép dolog",
a szeretet "egy fontos dolog",
de a pénz az egy "nefontos dolog".

A kajaadalékokról itt alant azoknak, akik szeretik Besenyő István Urat:
youtube.com/watch?v=1Ktexf9HOC8

Nagyvakond 2008.06.05. 15:53:13

Jaj, sájsze, az előbbi link rossz:
KAJAADALÉK TÉMÁBAN BESENYŐPISTA ITT:

youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM&feature=related

Szkúzi!

Marvan 2008.06.05. 18:25:02

Mondom_a Magamét! El van nézve, előfordul mindenkivel.

Utálok máccsban vásárolni, mert ott minden veri máccs pénzbe kerül. CBA-ból meg egyet ismerek, az érdit, és az jó is, olcsó is.

geniusgenie 2008.06.05. 18:43:58

Tisztelt Homár!
Ha az indexen vagyok és egy cikkből visszatérek, akkor abba a pozícióba lép
vissza, ahonnan elindultam.
Ha a Homárban belépek egy cikkbe, akkor
visszatéréskor a legelejére ugrik.
Ezáltal már csapágyas lesz az egérgörgőm,
mire visszanavigálok a kiindulási helyre.
Nem lehetne ezt valahogy megoldani?

Okádó Mikádó 2008.06.05. 19:17:42

Emiceha 2008.06.05. 14:19:46
match-i sajt

:))) szerintem jár egy Homár póló ezért. (nekem sosem jutnak eszembe ilyenek..)

lacasa 2008.06.05. 20:38:39

Ez szép!

Nos tisztelt homáros olvasók! A sajttermékek megbontás után 1 napig őrzik meg a minőségüket(illetve speciális esetben maximum 3 nap) tehát a fenti csomagolás egyáltalán nem felel meg az egézségügyi elvárásoknak. TISZTELT ÁNTSZ,HATÓSÁGI ÁLLATORVOSOK FIGYELEM!
A súly a fogyasztó megtévesztését célozza,csak szándékosan lehet ekkora eltérést elérni. FOGYASZTÓVÉDELEM?
Tehát alapos átfogó vizsgálatot a hatóság részéről,brutális szankciókkal, a tisztelt fogyasztó azaz mi pedig totális bojkott használata a bolttal szemben!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.06. 00:12:12

@lacasa: "A sajttermékek megbontás után 1 napig őrzik meg a minőségüket(illetve speciális esetben maximum 3 nap)" Tessék? Én megveszem a kb. 1,5 kilós trappistakarikát a boltunkban, beteszem a hűtőbe és kb. 2 hét alatt fogy el. Akkor most veszélybe sodortam magam?

tejfölösbableves 2008.06.06. 09:34:10

A sajttermék megbontás után is annyi ideig őrzik meg a szavatosságukat, mint anélkül - feltéve, ha tiszta késsel vágták fel és megfelelő képpen vannak tárolva (2-6C, lehetőleg légmentesen csomagolva). Az 1 napos szabály a boltokra vonatkozik, amennyiben helyben darabolják a sajtot, akkor elviekben csak 24 órára szavatolhatják a minőséget. Tehát ha otthon tiszta késsel feldarabolog a sajtot és szépen elcsomagolva tárolod (mi például vákumozható edénybe tesszük), akkor elég sokáig eláll.

The AVE 2008.06.06. 09:56:17

Nem párolog ottan semmi. Lemérik, nyomtatnak cimkét, aztán levágnak maguknak reggelihez egy-egy darabot és utána csomagolják be. Szerintem. Ha vki egyáltalán komolyan gondolta volna a párolgást...

elwood 2008.06.06. 10:11:13

Otthon sajnos nem tudom vákumban tárolni mert a világűr innen kb. 110km ráadásul fölfelé.

Amúgy itten kápimegyeren a SPAR-ban szokott az előre csomagolt sajtok szavatossága megújulni, aztán mikor egyszer leesett a karaván, majdnem eltörte a járólapot, akkor láttam, hogy legalább két címke van egymáson frissített szavatossági információval.

Azóta csak gyári csomagolású sajtot veszek.

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2008.06.06. 10:48:44

@Joe Forster/STA

igen, de ha mindet megeszed azonnal, akkor is :-)

@tejfölösbableves

Sikeres ember vagy.

malar 2008.06.06. 12:19:33

Csak nekem tűnik úgy, hogy az eredeti, kissé kopott cédulán 2000.06.02 áll csomagolási dátumként, míg az újon 2008.06.02?

A szavatossága is eltér, egyszóval az én tippem:

A 2000-es visszamaradt készleteket így próbálják meg elsózni. :) Én meg nem venném, az tuti.

malar 2008.06.06. 12:21:06

Mondjuk jun 5-ről átmatricázni júl 22-re a szavatosságot sem gyenge :)

Önző Én 2008.06.08. 11:18:09

Én mindenféle közért típusba + piacra is járok és mindenhol becsapnak. Akkor én vagyok a legsikertelenebb?

NoOne 2008.06.09. 14:50:08

Hazánkbéli 'kommersz' sajtok lassan annyira tejszínesek még -- bár jó sajtok* --, hogy az még majdnem tej.
Na most, ez ennyire friss sajt azér' jó, mert jó 'fajsúlyos', na meg a gyártónak nem kell sokáig tárolni...
Mi rögtön kicsomagoljuk, tiszta fából készül lapon háló alatt _hűvös kamrába_ be -- naponta kb. 2× forgatást nem elfelejteni! --, és két-három nap múlva már íze is van, 4-5 nap múlva ehető, reszelhető, stb... és a súlyából kb. 8-15%-ot elveszített, khmm... amit 'káló'-nak hívunk, ugye... :)

moncsika666 2008.06.18. 08:21:13

Kedves Lacasa! Te esetleg a konkurenciánál dolgozol?

moncsika666 2008.06.18. 08:22:19

Marvan! Esetleg CBA-s vagy???

Pimpababa 2008.06.18. 08:28:14

Az MgSzH állásfoglalása szerint a megbontott termékek esetén a szavatossági idők a következő módon alakulnak:
megbontott rész pl. leszeletelt csemege termékek 48 óra a szeleteléstől számítva
megmaradt tömb eredeti fogyaszthatósági idő.
előrecsomagolt szárazáru (szeletelt) szav.ideje 5 nap (nem lehet hosszabb az eredeti szav.időnél)
sajtoknál a gyorsan romló termékek esetén fogyaszthatósági idő 48 óra, tovább tartható darabolt sajtok esetén szavatossági idő 5 nap, tömb (ami az eredeti csomagolásában marad eredeti szav.idő.
süti beállítások módosítása