Tékozló Homár

Nem lesz több gyanús sajt a pasaréti Match-ben

2008.06.23. 15:06 | ge | 38 komment

A Homár szeret elégedetten hátradőlni és most fog is. A pasaréti Match kamucsomagolt sajtjai után (egy sajt, két sajt) megkeresett minket a zónavezető, mi továbbítottuk levelét a panaszosunknak és végül kiderült: nem párolgásról vagy titokzatos nassolókról volt szó. (Azt azért jó lenne tudni, hova helyezték át az ügyeskezű dolgozót, csak hogy oda ne menjünk sajtot venni, ha nem muszáj.)

Kedves Homár!

Úgy tűnik, vannak még csodák. Ma találkoztam személyesen K. Tibor zónavezetővel a Match képviseletében.

Úgy érzem panaszomat megfelelően, kivizsgálták és megtették a szükséges intézkedéseket. A darabolt sajtok értékesítését határozatlan időre megszűntették a boltban. Mérlegeltek és kiderült, hogy panaszomnak sajnos volt alapja. Mint kiderült az egész darabolási mizériáért egy ember a felelős, az egyik boltban dolgozó alkalmazott, ő írásbeli figyelmeztetést kapott és áthelyezték egy másik üzletbe, illetve az üzlet vezetője felmondott, amit őszintén sajnálok, mert neki semmi köze nem volt a dologhoz.

Ezúton szeretném megköszönni, K. Tibornak és a Matchnak a korrekt és gyors intézkedését az ügyben.

Kérem a Homár szerkesztőségét, hogy amennyiben lehetőség van rá e levelemet, jelentessék meg a blogon, mert így kerek a történet, és így érzem korrektnek a Matchal szemben.

Köszönettel: Zoltán
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toronydarus 2008.06.23. 15:15:12

De akkor most végülis mi a megoldás?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.23. 15:16:35

"Kérem a Homár szerkesztőséget és a kedves olvasókat segítsenek milyen felügyeletnél tudom bejelenteni ezen tolvaj banda kis játékát?"

Látod! Odamész a boltvezetőhöz és szólsz neki. Nem egyszerűbb az egyenes út?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.23. 15:36:14

A kolléga egy nagyobb forgalmú üzletben lett-e sajtmanager?

Secnir 2008.06.23. 15:42:44

Tisztelt T. Omár!

szeretném bejelenteni, hogy több mint 300 munkanélküli lopja a napot és a pénzem a kossuth tér 1-2 szám alatt.
tessék kivizsgálni.
köszönöm

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.06.23. 16:03:11

Van, mikor az egyenes út nem működik. Pl. holnap valószínűleg küldök levelet a homárnak, mert hiába minden megkeresésem, van, aki addig le sem szarja a "fogyasztót", míg az nem nyilvánosan hőbörög..

Okádó Mikádó 2008.06.23. 16:19:00

Ezt nem hiszem el. Egy átlag alkalmazottnak magától miért lenne érdeke a mennyiségen csalni, ha fix a bére?????
Vagy utasítást kap rá a főnökétől vagy ő a bolt tulaja. Másként nem érdeke, hogy többet áruljon.

tevagyamóni? 2008.06.23. 16:23:33

na ezért mondott fel a boltvezető....
lol

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.23. 16:33:05

Okádó Mikádó,

Hogy miért lehet érdeke a mezei dolgozónak a súllyal trükközni, arra egy eccerű példa:
Kap 1 db 1 kg-os sajtot, hogy darabolja és cimkézze fel. Mondjuk 10 darabra vágja és minden darab 10 dkg.
9 db-ot felcimkéz 11,11 dekára és máris van ingyen 10 dkg sajtja.

Ettől persze még bőven elképzelhető, hogy nem egyedül csinálta, de akár csinálhatta is.

fiukapresszobol · http://fiukapresszobol.blog.hu 2008.06.23. 16:58:46

"Sajtbóóóól van a Golf!" :)

Bocs. Ölelünk mindenkit:

Fiúk a presszóból

fiukapresszobol.blog.hu

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.23. 16:59:24

Vesszen a burzsóá sajtlopó!

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.06.23. 17:21:23

Áthelyezték egy másik bolt üzletvezetőjének :)

jesszumpepi (törölt) 2008.06.23. 17:30:56

Toronydarus 2008.06.23. 15:15:12
De akkor most végülis mi a megoldás?


Az a megoldás,hogy feldobjuk neked a sajtot a toronydaruba.Melyik fajtát szereted-e?

ElPresidente 2008.06.23. 18:55:23

Juhhúúú! heppiend! :o)

amúgy meg tizenhetedik...

Nick-son 2008.06.23. 18:58:55

Faszául kirúgattál két embert.

jön Pipacs bácsi a nagykéssel, trallala 2008.06.23. 19:03:30

a fiúk a presszóból nem spamolnak!
csak szánalmas kis mlm-es pénzcsináló oldalukat próbálják promotálni.
fiúk, szarjatok promóciós sünt!
amúgy hanyadik-e?

-petter- 2008.06.23. 19:20:03

OFF

Szasztok!
Tudna valaki mondani fagyasztóvédelmi telefonszámot, amit fel is vesz valaki? ( egy pesti számot hívtam: 3039075, meg van egy zöld szám is 80-201-205, de mind a kettőt csesztek felvenni, péntek óta. Vagy esetleg tudjátok, hogy van e valami előírás arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt kötelesek a szervízben megjavítani a garanciás műszaki cuccot? (mp3 lejátszó)

jesszumpepi (törölt) 2008.06.23. 19:44:23

Az attól függ,hogy aki a munkát felveszi,meg aki elvégzi,nos eme emberek szeretik-e a sajtot.Aztán melyik fajtát?Lekenyerezés helyett lehet-e őket lesajtozni?
Nos,ezek a megválaszolandó alapkérdések.
Lehet,hogy egy előző ügyfél éppen előtted tette fel nekik eme kérdéseket.
És most mi van?
Azóta is ott ülnek,és a különböző sajtokról beszélgetnek.Még hazamenni is elfelejtettek.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.23. 19:59:43

Érdemes megkeresni esetleg az említett lejátszó magyarországi kirendeltségét és előállni a problémával, miszerint lassan dolgoznak a szervizben a fiúk. Tudomásom szerint nincs időkorlát, ha kaptál papírt, hogy eddigre kész lesz, és nem lett, akkor elállhatsz a "szerződéstől". Viszont mivel garanciás, így sejtem más szerviz szóba sem jöhet.
Hátha segít:

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.

Központi telefonszám: +36 1 459 4800

Faxszám: +36 1 210 4677

-petter- 2008.06.23. 20:10:15

EnZsolt!
Köszi. Már több, mint egy hónapja várom, és persze használnám minden nap, ráadásul mikor telefonon érdeklődöm, még nekik áll feljebb. Ja különben Euronics, és Grundig.
Rábeszéltek, hogy ne kínai gagyit vegyek, mert elromlik, erre tessék, 3 hónap múlva a "márkás" is beszarik...

-petter- 2008.06.23. 20:19:17

Ja, az mi pontosan, hogy " elállni a szerződéstől" ? Ezt szóban elég, vagy írásban kell? Visszajár a pénz?

Szelíd hangorkán 2008.06.23. 20:49:45

amúgy nem is kell a pultossal leméretni a sajtot,oda kell vinni a zöldséges mérleghez és rátenni. :) Mégse égjen a fejünk, ha senki nem trükközött a sajttal.

goes 2008.06.23. 21:41:25

Miért, a Grundig-ot szerinted nem Kínában gyártják??????????? Te kis naív.

Toronydarus 2008.06.23. 21:48:05

Jesszumpepi

:-) Amelyiktől hosszú, egyenletes ropogású, mély tónusú, de emellet oltári büdöset lehet szellenteni. :D

-petter- 2008.06.23. 21:48:36

nem a gyártás helyére vonatkozólag értettem, hanem a minőségére, de akár félre is értheted direkt...

polgár jenő (törölt) 2008.06.23. 22:22:08

grindig nem= márka....bocsika
(és kinai)

Josi01 2008.06.23. 22:28:01

messziről jött

Javaslom a következő fórum olvasását:
www.fogyasztovedelem.com/forums/index.php?s=152811d91e41cfe0f330d29a6f4fbb5c&showforum=12
Minden szükséges infót megtalálsz.

Mylady 2008.06.24. 00:19:10

Jaj, hát ugye nem gondoljátok komolyan, hogy tényleg történt bármilyen személyes felelősségrevonás? Ugye nem?

Én a szépemlékű budai skálában lévő kaisersben írtam egyszer hosszú panaszt az ajtónálló vén kurva miatt.
(A történet röviden: szombat délelőtt, óriási tömeg, tele az összes csomagmegőrző. Nem volt időm kivárni, míg lesz hely, ezért be akartam vinni egy kis szatyrot, olyan cuccal, amit nem lehetett ott kapni. Ezen kissé összevitatkoztunk, közölte, hogy nem mehetek be az üzletbe. Rákérdeztem ártatlan arccal, hogy értsem úgy, hogy nem engedi be a vevőt??? Erre elkezdett kiabálni velem, hogy mit képzelek magamról, hogy hazudozok itt össze-vissza, stb.)
Kb. 2 hét múlva kaptam egy sablonválaszt, hogy felelősségrevonták, felhívták a figyelmét a normális emberi viselkedésre, illetve a kereskedőktől elvárható magatartásra, stb. És kivették az eladótérből, nem foglalkozhat vevőkkel. Kb. 2-3 hét után ismét a vevőtérben volt, engem ugyan messziről elkerült (mindig elment az ajtóból, ha látott közeledni), de rendszeresen hallottam üvölteni más vevőkkel (igazi ízes tájszólása volt egyébként).

Egyszer pl. egy biztonságiőr kíséretében üvöltve végigüldözött egy láthatóan rosszulléttel küszködő kb 7 hónapos terhes fiatalt nőt, akinek az volt a bűne, hogy beszaladt a kánikulában 1 üveg ásványvízért egy szál bankkártyával a kezében (gondolom, autóból kipattanva) és nem volt hajlandó bevásárlókocsit vinni (ehhez pénzt kellett volna automatából felvennie, valahol felváltani, hogy legyen 2o forintosa és kocsit venni, mindezt egyetlen üveg ásványvíz miatt - kosár nem volt rendszeresítve abban az üzletben)
Olyanokat üvöltöztek neki, hogy "az ilyen ember gyilkost fog nevelni a gyerekéből", meg hogy "minek az ilyennek gyerek". Szegény nő majdnem sírt.

6 évig laktam ott, 6 évig jártam oda vásárolni, 6 évig hallgattam, hogy a nő üvölt a vevőkkel. Pedig többször láttam, hogy írtak miatta a panaszkönyvbe. Ekkora hatása volt.

puncipöcögtető 2008.06.24. 01:56:31

Mylady 2008.06.24. 00:19:10

valakinek a valakije lehetett, ez mindenhol igy van - erosebb kutya baszik

Gumidomino 2008.06.24. 08:18:42

tényleg, hová tűnnek mostanában a kosarak az üzletekből? miért kell egy tetves kis külvárosi plusban végigtolni a kocsit két rágóért?

AlulírottFentemlített 2008.06.24. 10:40:42

Én nemrég beszéltem az egyik barátommal aki nem mellesleg informatikus és van egy hackker barátja akinek a haverja sajtszeletelő menedzser a match-ban.

Nos Ő mondta, jóárasítottam a fetát!

A többiek meg szarjanak amit akarnak, de sünt feltétlenül!

jesszumpepi (törölt) 2008.06.24. 11:10:25

erosebb kutya baszik

Erősebb kutya ba...llag el a csonttal.

euAgWzgmmtq7K 2008.06.24. 13:01:21

majd képzeljétek el, a következő munkahelyén bosszúból mit fog csinálni a kezei közt átmenő kajával, jó étvágyat.
amúgy meg a kimért túrót általában a romlott tejtermékekből szokták csinálni. első kézből tudom.
süti beállítások módosítása