Tékozló Homár

Az Invitel ismét támadásba lendült

2008.06.26. 10:01 | ge | 141 komment

Viktória anyukájára rászállt az Invitel, de nincs jó hírünk: tavaly decemberben már posztoltuk Attila levelét, aki egy ilyen ügyben a Hírközlési Hatósághoz fordult és végül a következő tanulságot vonta le: "Tehát kedves Invitel, és többi hasonló telefonos szívatás, kinyomoztam nektek, azt csináltok, amit akartok, uzsgyi rajta, a felügyelet nem felügyel."

Édesanyámmal próbál szívózni az Invitel, a melléklet levelet és a számlát ma küldtem nekik vissza. Enyhén szólva elegem van, hogy mindenféle távközlési cégek azt hiszik, nekik mindent lehet. A szokásos telefonos szerződéskötésre akarták rávenni, de okos ember lévén nem ment bele - már nem először próbálkoznak nála - a drága Invitel mégis hitt az üzletkötőjének, és megkötöttnek vette a szerződést. Ezek után sorban jöttel a levek és számlák.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Alulírott Zs. Jné, azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy a 2008. április elején az Önök üzletkötőjével történt telefonbeszélgetésemet – amiben Önök szerint szerződést kötöttem az Invitel Zrt.-vel - szeretném visszahallgatni.


Az Önök üzletkötője azzal a szándékkal hívott fel, hogy szerződést kínáljon fel a meglévő Tele2-es szolgáltatásom helyett. Én ezt határozottan elutasítottam, mert nem volt szándékomban másik céggel szerződést kötni, nagyon meg voltam elégedve a meglévő szolgáltatómmal. (Valamint éppen egy évvel azelőtt már a Monortel is megpróbált hasonlóan aljas módon átcsábítani, de ők előbb belátták, hogy nincs esélyük. Csupán rengeteg bosszúságot okoztak, mivel éppen akkor halt meg a férjem, nem értem rá velük foglalkozni.) Ezért is nem tudok pontosabb dátumot mondani, mert nem volt szándékomban Önökkel szerződést kötni.


Ennek ellenére 2008.04.21-én kézhez kaptam az Önök szerződését – amit 04. 18-án adtak fel a postai bélyegző szerint-, mintha beleegyeztem volna a szerződéskötésbe. Telefonos Ügyfélszolgálatukon azt az információt kaptuk, hogy a szerződést 8 napon belül visszaküldve, következmények nélkül törlik a szerződésünket – amit mi nem is kötöttünk meg. 2008.04.23-án aláírás nélkül vissza is küldtük a szerződést, amit 2008.04.24-én F. K. kolléganőjük vett át, a postai tértivevény szerint. Számításom szerint ez minden értelemben benne van a 8 napban. A 17/1999. (II. 5.) Kormány rendelet 4.§, 4. pontja értelmében a fogyasztó számára az elállásra nyitva álló nyolc munkanapos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a tájékoztatót – jelen esetben a szerződést - kézhez kapta.


Ennek ellenére Önök mégis kiszámláztak nekünk 2008.04.13 - 04.29-ig tartó időszakra forgalmi díjként 1 409,- Ft-ot – pedig nem is volt szerződésünk -, amit ugyan kifizettük, mert ebben az időszakban is használtuk a telefont, és a Tele2-nél lévő szerződésünket az Önök kérésére megszüntették. (Az egy másik történet, hogy mind a Tele2, mind a T-Com Ügyfélszolgálata szerint, a törvény értelmében, ők kötelesek „bemondás” alapján - a Tele2-nél megszüntetni a szerződésünket, - a T-Comnál pedig átvezetni az új szolgáltatót. Erről semmilyen hivatalos szerződést nem kell Önöknek felmutatniuk. A többi szolgáltatónak el kell hinniük, amit Önök állítanak. És ezt az opciót még csak le sem tilthatjuk. Tehát nem kérhetjük meg a szolgáltatót, hogy például csak külön írásbeli engedélyünkkel módosíthassák, vagy törölhessék a meglévő szerződésünket. )


A fizetéssel nem azt ismertük el, hogy Önökkel szerződésben állunk, hanem hogy használtuk a telefonunkat. 05.19-én ismételt érdeklődésemre az Ügyfélszolgálatuk közölte, hogy a szerződésünk – amit meg sem kötöttünk – törölve lett. Valamint tájékoztatott, hogy fordulhatok a Panaszkezelő csoporthoz, ha úgy érzem, nem jogos a számla. Mivel túl nagy vesződségnek tartottam a levelezgetést, az összeget pedig nem túl nagynak, ezért nem éltem már akkor panasszal.


Ezzel azt hittem lezárhatjuk az ügyet, de 2008.06.12-én újabb számlát kaptunk Önöktől, Idő előtti felmondási díj miatt, 11 969,- Ft-ról, mivel egy évre szerettek volna szerződést kötni velünk. Ismételten az Ügyfélszolgálatukhoz fordultunk, ahol Szűcsné kolléganőjük elmondása szerint a szerződésünket 04.02-tól számítják megkötöttnek, és a számla visszaküldésére – mégpedig beérkezésre - számított 8 napot is innen számolják. Tehát 04.10-ig be kellett volna érkeznie az általunk visszaküldött, alá nem írt szerződésnek. Azt nem veszik figyelembe, hogy Önök csak 04.18-án adták fel, pláne, hogy érthetően elmondtam az ügynöküknek, hogy nem akarok szerződést kötni Önökkel. Szintén nem veszik figyelembe, hogy a 17/1999. (II. 5.) Kormány rendelet 3. § szerint az értékesítő köteles a fogyasztót a szerződés megkötése előtt kellő időben, de legkésőbb a szerződés megkötésekor a 2. § (1) bekezdésének a)-f) pontjában foglaltakról írásbeli tájékoztatóval vagy más, a szóbeli tájékoztatást megerősítő dokumentummal ellátni. Tehát a szerződés megkötésének dátuma nem lehet előbbi, mint a kézhezvétel napja.


Kérdéseim, amire választ várok Önöktől, a beszélgetés meghallgatása mellet:


1.    Honnan szerezték meg a telefonszámomat, amikor évek óta le van tiltva a T-Com-nál, - korábban Matáv - hogy marketing célra kiadható legyen? (Ezennel határozottan kérem, töröljenek az összes létező adatbázisukból.)
2.    Miért nem ellenőrzik a telefonos szerződéskötéseket, hogy a hasonló esetek elkerülhetőek legyenek?
3.    Miért számítják a szerződés visszaküldésére adott 8 napot 04.02-től, mikor csak 04.18-án adták postára?
4.    Hogyan várhatják el, hogy 04.10-ig küldjünk vissza egy olyan szerződést, amit Önök csak 04.18-án adtak fel?
5.    Miért csak 05.05-i dátummal szüntették meg a szerződésünket, ha 04.24-én átvették a visszaküldött szerződést?
6.    Miért küldtek számlát a forgalom után, ha nem is kötöttünk szerződést?
7.    Miért küldtek számlát a felmondási díjról, ha 8 napon belül visszaküldtük a szerződést?


Kérem értesítsenek, hogyan tudom meghallgatni a kért beszélgetést, valamint mi a kártérítési kérelem benyújtásának menete. Ezen felül mellékelten visszaküldöm az Idő előtti felmondási díjról szóló számlájukat, mert ezen tények figyelembevételével nem tartom jogosnak követelésüket.

Kérdéseimre tételesen adott válaszukat 8 munkanapon belül szeretném megkapni írásban a fenti postacímre. Valamint szeretném kérni, hogy a rögzített hanganyagot részemre szíveskedjenek elküldeni bármilyen zenei formátumban – mp3, wav, rm, audio – a zsxxx@freemail.hu email címre. (Ez az email cím szintén nem felhasználható marketing célokra.) Jelen levelemet elküldöm a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak, a TV Ügyvédje című televízóműsor szerkesztőinek, és az Index.hu internetes portál Tékozló Homár mellékletébe is.

Mielőbbi válaszukat várva maradok tisztelettel:


Zs. Jné
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.06.26. 11:43:27

Cak halkan jegyzem meg, h én ilyen levelekre és felszólításokra nem válaszolok, ha tudom hogy nekem van igazam és ezt biznyítani is tudom illetve, ha tudom, hogy a másik nem tudja bizonyítani, akkor hagyom a fenébe. Megvárom amíg megpróbálják bírósági úton behajtatni, akkor ellentmondással élek és leírom a frankót, és kérem a tárgyalás megtartatását. Ha ezután a bíróság kiirja a tárgyalás, bemegyek, viszem amit kell, vagy kérem a bizonyítékot majd nagy megelégedésemre lezárom az ügyet. Nekem minimális pénzembe volna, de esetleg ügyvéd havertól kérek egy jó nagy számlát tanácsadás címen amit még be is hajtatok a felperesen. Ő még fizet eljárási díjat meg egyéb költséget. Ha mindenki ezt csinálja, egy idő után nem éri majd meg nekik ezeket a köröket megfutni.

randomuser1 2008.06.26. 11:44:58

egyébként én eléggé bírom a szondát, remek kis zug-callcenter, van még pár hasonló pesten.

AlulírottFentemlített 2008.06.26. 11:48:53

Hapcibenő!

Akkor csak a második variáció lehet :-)

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.06.26. 11:58:36

Szerintem amíg a szolgáltató először csak egy ajánlatot küldhet telefonos beszélgetés után, és amint aláírja az ügyfél a papírt, majd valamilyen formában visszajuttatja a szolgáltatóhoz, akkor válik szerződéssé. + az aláírás dátuma, vagy dátum +1 nap számít szerződés kezdetének.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.06.26. 12:02:07

az invitelnél netezek... (legyek öngyilkos?)

egyébként nem kell hozzá telefonvonal, mert már a T-Com is az agyamra megy (mind egyforma kötsögök), így hívják: Mono lakossági ADSL csomagok - T-Com területen, és qva drága, 9 ezer HUF-ért mérik a 4 megás csomagot.

rablók!

ex-dr. vuk 2008.06.26. 12:08:54

@ mamapicilánya 2008.06.26. 12:02:07

Es azt hogy csinaltad?
En Invitel teruleten vagyok, tegnap hivtak fel, hogy az addig szep es jo h megrendeltem 6500 ft/ho-ert a 4 megas netet, de nincs telefonvonal, ugyhogy baszhatom, de van fincsi kombinalt csomagjuk (vezetekes telefonnal) ilyenolyan akcioban...
Ma panasz tettem a GVH-nal.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.06.26. 12:11:09

Aki beengedi ezeket a mocskokat, vagy beszél velük, az így járt, és meg is érdemli. Tavaly jártak végig a lépcsőházon és T-Com os embernek adták ki magukat, persze Inviteles igazolványt mutattak fel, mikor kértem. Egy régi T-Comos számlát kértek, hogy majd ezzel ők átkapcsolnak egy olcsóbb csomagba, stb. Csak annyit mondtam nekik: "Anyátokat". Leszaladtam gyorsan a T-Pontba és megkérdeztem mi volt ez, azt mondták, jól tettem, hogy elküldem őket, mert, átkapcsoltak volna Invitelre, és 2 helyre kellett volna fizetni. Undorító ez a cég, akkor sem választanám, ha ez lenne az utolsó. Inkább a sokat bírált T-csoport mint ez a szar.

Ha nekem akkor 17 évesen volt ennyi eszem, és nem dőltem be minden hülyeségnek, másnak is lehetne...

randomuser1 2008.06.26. 12:14:09

BKV figyelő: elég sok vidéki, idős ember beszívja, hidd el, főleg ott is próbálkoznak...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.06.26. 12:14:19

Mééééééé fizettééééé beeeeeee báááármiiiiit...!
Innentől kezdve az apróbetűben 1000% benne lesz hogy ha fizetsz akkor szerződtél :/

Elnok ur 2008.06.26. 12:25:01

Mi hasonlo cipoben jartunk (jarunk). A husegszerzodes lejarta utan erdeklodtunk a cegnel mas, kedvezobb konstrukciok irant. A telefonbeszelgetes utan szo nelkul modositottak a szerzodesunket (vegul nem kertunk modositast, mert talan egy ujabb husegidotartam alatt elkoltozunk), majd mikor ugyancsak telefonon kozoltuk veluk, hogy valami tevedes lesz megkaptuk a felszolitast, hogy fizessuk be egy osszegben a "lemondott" szolgaltatas egy evi teljes dijat amire ok jogosultak. Termeszetesen kertuk, hogy a telefonbeszelgeteseket hallgassak vissza, amit elmondasuk szerint meg is tettek, majd kozoltek, hogy "igazunk van", naluk tortent emberi mulasztas. Happy End? Ahh... Dehogy! Elkezdtek jonni a resszamlak (most mar nem lemondott szerzodesrol van szo teljes evi egyben dijjal), majd ujabb telefonos megkeresesunkre kozoltek, hogy az uj szerzodesunk el (persze ujabb egy ev huseggel). Hivatkoztunk az allitolagos atnezett hivasokra, majd az altaluk elismert tevedesre. Hiaba. Raadasul az uj szamlak a parom nevere jottek (az elozonel az elofizeto o volt, de a szamlak a cafeterias elszamolhatosag erdekeben az en nevemre szoltak), igy elszamolni (kifizettetni) sem tudtam oket. Ujabb negy honap, tobb kor, az uj elofizetes meg mindig el, de most mar az en nevemre jonnek a szamlak. En meg, mert nem tudok mit tenni, fizetem oket. Szoval telefonaljatok batran! Kenyelmes. Csak nem mindegy kinek es mire...

gergo1000 2008.06.26. 12:25:08

Bkvfigyelő: Te olvasol is, vagy csak írogatsz? Ha úgy történt a sztori, ahogy a levélíró leírta, akkor abból az jön le, hogy ő ugyanúgy elhajtotta őket, mint te. Úgyhogy nem nagyon értem, hogy mit érdemelt meg.

Amúgy meg nem kellene összekerveni azokat az eseteket, mikro valakinek csak fél információkat adnak és ezért elfogad egy szerződést, és azt mikor valaki nem fogad el egy szerződést, annak ellenére azt megkötötnek tekinti. A levél szerint itt az útóbbi eset történt. Ez szerintem bűncselekmény..

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.06.26. 12:25:52

Én tudom, mert én is "vidéki" vagyok, hiába töltöm életem nagyobb felét Pesten. Csak az a baj, hogy ezek az idősek be fogják azt is engedni aki vizet kér és azt is, aki gázt jön szerelni (még akkor is ha nincs baja) és kipakolják a lakást, mint már annyiszor hallottuk.

gergo1000 2008.06.26. 12:27:47

hu..tudok hejesen irni..gratulálok magamnak...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.06.26. 12:28:24

A franc, szal így lehetett volna a vezetékest kivédeni... Bassus pedig így 7000Ft a Matávos 1Mb-s netünk, és alternatíva sehol a környéken (jó, van kábelTV-s, 2x annyiért...)...
Vezetékes fon meg az asszonynak kellett mert az anyja minden este felhívja (kurva idegesítő) és azon van ingyé...
MI A RÁKNAK KELL MÉG DRÓTOS TELÓ...

huta9020 2008.06.26. 12:35:02

Nyilván nem legális úton szerezték meg a telefonszámokat és neveket. Az Invitel cégelődjeinek is voltak hasonló akciói (pl. a Monortel és az Invitel része lett...). Ha a korábbi adatokkal próbálkozik az Invitel, akkor "csak" illegálisan kezelnek személyes adatokat.

maszogep 2008.06.26. 12:41:07

XXXXXXX 2008.06.26. 12:14:09 :

Itt a mi kis bányászfalunkban csak egyszer próbálkoztak nyugdíjas néni csőbehúzásával, az egyiket a néni fia alaposan pofáncsapkodta... Bár így járna mindegyik inviteles köcsög.

egy_ember 2008.06.26. 12:41:14

Kedves Vuk!

1)személyes kérdés: Hogyan hívtak fel, ha nincs telefonod?

2)kevésbé személyes észrevétel: lehet telefon nélkül is ADSL-t venni az Invitelnél. Ehhez VÜSZ (vonal üzembentartási szolgáltatás) előfizetésre kell váltani (ha eddig telefonod volt), vagy ezt kell kérni, ha még semmid sem volt korábban. Ez csak azt az üzemeltetési szolgáltatást fedi, ami ahhoz kell, hogy legyen egy karbantartott réz drótod a falban, és azon bármit és bárkitől (értsd, bármelyik más ADSL szolgáltatótól) megrendelhess.

Ha valaki az ügyfélszolgálaton félretájékoztatott, nyugodtan tegyél panaszt, ami valszeg eljut olyan emberekhez, akik fejvesztve intézkednek, hogy újra leoktassák az adott ügyintézőt, vagy akár az összeset a VÜSZről.

üdv,

ee

egy_ember 2008.06.26. 12:42:49

Egy kiegészítés:
a Monortel a UPC része lett, az Emitel a T-Comba olvadt, az Invitelt a Hungarotel és Pantel tulaja vette meg, és nyomta egybe őket.

68nyara 2008.06.26. 12:44:54

Én lennék terrorista! : mióta nem fizetsz a szerinted felmondott szolgáltatásért? Mert ha 5 éven belül bíróságra viszi akkor a kamatokkal emelt összeget fogja behajtatni rajtad, amire ismét van 5 éve....

staropramen 2008.06.26. 12:45:50

egy ember
ez mind Zrt?

randomuser1 2008.06.26. 12:45:59

egy_ember: hm, az úgy van, mire betrénelnék jól a kedves ügyfélszolgát, már jön a helyére a következő, a minőség meg pénzbe kerül, de nem éri meg, elég ha a kérdések 90%-ra tud 90%-ban helyes választ adni és akkor már király az ügyfélszoli...

68nyara 2008.06.26. 12:46:19

maszogep: aztán a néni fia leülte a kiszabott 3 évet...

facsipesz 2008.06.26. 12:47:02

Erre a cégre mondom én: fejétől bűzlik a hal....

Ha nem így lenne, ezek az esetek már rég megszűntek volna. Az ilyen esetekkel pedig sikerül rendesen alávágni saját hírnevüknek. Vagy lehet, hogy szándékosan tolják, ez pedig a legnagyobb gáz.

egy_ember 2008.06.26. 12:50:24

maszogep (és bárki, akivel az ügynökök pofátlanok voltak, mégha nem is lett belőle szerződés):
az inviteles köcsögök (pl. én is) azon dolgozunk, hogy ezeket a "nem túl etikusan dolgozó" szerződött ügynököket (akik nem invitelesek, sőt gyakran nem is kizárólag az invitelnek dolgoznak...) kiszűrjük.
Tehát ha tudod a nevét vagy az azonosítóját, vagy akár csak azt, hogy melyik területen (város) mikor próbált szerződést kötni, akkor hívd fel kérlek az inviteles ügyfélszolgálatot (esetleg írd meg levélben, emilben, bárhogy), ezeket a kifogásokat, hogy meg lehessen őket találni.
A legnehezebb beazonosítani ezeket az embereket. Hiába mondjuk a partner cégnek, aki alkalmazza őket, hogy ez vagy az előfordul, ha nem tudjuk mellétenni a helyet és időt, netán a felhívott és majdnem/teljesen átb*tt ügyfél azonosítóját, akkor nem találja meg az ügynököt, és nem lehet kirúgatni.

tehát még egyszer: tegyél panaszt az ügyfélszolgálaton bármilyen formában, hogy utána lehessen menni. nagyban segítenéd vele a hozzám hasonló inviteles köcsögök munkájának eredményességét.....

köszönöm,

ee

SylverRat 2008.06.26. 12:50:44

rszarvas · rszarvas.blog.hu 2008.06.26. 11:36:38

ez így bizony nem kerek, mert onnantól, hogy aláírta, az okiratnak számít, és bizony komoly bíróságlátogatások lennének belőle, ha bárki széttépné...
(én mellesleg az üzletkötő arcát tépném szét...)
és mivel ez Mo, el is ítélnék mondjuk 10 év szigorított invitel-re...
hmm...

randomuser1 2008.06.26. 12:52:54

facsipesz: viszonylag kevés ember reklamál, a legtöbbje tudomásul veszi, esetleg fel sem fogja hogy átszerződtették mint sz@art a palánkon és ez mind bevétel a cégnek. perzse nem maga csinálja, hanem a szerződött kft aki majd elviszi a balhét ha véletlen mégis bíróság elé kerülne egy ilyen ügy.

egy_ember 2008.06.26. 12:53:19

staropramen

a Pantel Kft volt, és talán a UPC is az. Ha jól tudom, a Monortel Zrt. volt és Kft lett, de ez csak rémlik.

off: nekem krusovice/staropramen/budveiser a sorrend...

SylverRat 2008.06.26. 12:54:02

egy_ember 2008.06.26. 12:50:24

megtörtént, azt mondták, hogy IJ. (gyengébbek kedvéért: így jártunk...)

igaz, azt is ott mondták, hogy tárcsázzunk 1515-öt minden hívás elé, aminek a vége az lett, hogy az utóbbi 4 hónapban max 22ft-os számlákat kaptunk az invitel-től... :-D
tehát vannak ott is segítőkész emberek, nem csak [moderálva]...

jesszumpepi (törölt) 2008.06.26. 12:54:51

Jó napot kívánok!
Érdeklődni szeretnék,hogy az Invitel árul-e használt kilincset olcsón?

randomuser1 2008.06.26. 12:56:23

egy_ember: szerintem a zugcallcenteres partneretek környékén szimatoljatok, ilyen fluktuáció mellett természetesen nem találják az adott "bűnöst". nektek is marhára megfelel a kicsit nem etikus cégtevékenység, cserébe olcsó és remek bevételt hoz...

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.06.26. 12:56:25


Még akkor lemondtam a vezetékes telefon szolgáltatásról, amikor MATÁV-nak hívták a társulatot, ez jó pár évvel ezelőtt volt.

Megkínáltak, több mint 40.000,- Ft-os számlával, kétszer is, és olyan hívó számokkal, melyeket soha az életben nem tárcsáztunk.

Ekkor azt gondoltuk, hogy nem kell nekünk a vezetékes telefon, megvagyunk mi anélkül is.
Csak mobilt használunk. Eszerint élünk. Tényleg nem hiányzik. Internet pedig kábelen jön, a TV műsorral együtt.

Ott egye meg a fene a sok hiénát, ahol vannak.

Megjegyzem a profitot költsék
gyógyszerre.

egy_ember 2008.06.26. 12:59:02

XXXXXX (bocs, ha nem találtam el a darabszámot)

a cégnek ez a része ráfizetés (kiszámolták páran, nem is kicsit...sajnálni nem kell, de a tények kedvéért leírtam), a szerződött partner pedig eddig semmilyen balhét nem vitt el (max. a jutalékot), ezért nem is volt érdekelt abban, hogy rendesen csinálja.

ee

randomuser1 2008.06.26. 13:04:48

akkor végképp nem értem minek a telemarketing, mondjuk -szerintem- az a legkevésbé hatékony értékesítési forma.

grigorij (törölt) 2008.06.26. 13:07:12

Hogy honnan tudja a számot? Na ezzel én is megszívtam, igaz még a T-vel! De kiokosítottak, hogy ha úgy kötsz szerződést, hogy a számod marketing meg stb. célokra nem használható fel, az még nem titkos!!! Ráadásul, ha mégis felhasználják, akkor NEKED kell lépned!!! Nézd meg a telkönyvben, az ilyen nevek mellett van egy paragrafus-jel... Amikor kértem a T-t, hogy adja már ki nekem az elmúlt egy hónap hívóinak listáját (mert ugye az ügyes marketingesek meg üzletkötők szándékosan kikapcsolt számmal hívnak), megtagadták! Az adatvédelmi törvényre hivatkozva védik a jogsértőket a saját ügyfelükkel szemben!!!
megoldás az új szám kérése (megteszik) majd aktíváltatni kell egy olyan funkciót, ami visszadobja a "ismeretlen" hívószámokat!!!
De inkább lemondtam az egészet...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.26. 13:07:39

egy_ember,

már bocs, de rajtatok (nem konkrétan rajtad, hanem az Invitelen) áll, hogy kivel szerződtök. Vagy kényszer hatása alatt álltok? Ha nektek megfelel a szar is...ráadásul ráfizetéssel, akkor a szerencsétlen ügyfél már tényleg ne csodálkozzon semmin. Ez a szinvonal.

egy_ember 2008.06.26. 13:08:27

szerintem is. bővebbet nem írnék, mert nem tenne jót nekem....egyébként is jobb, ha visszamegyek dolgozni.

dosszié 2008.06.26. 13:08:30

Én azt csinálnám velük hogyha szivatnának, hogy küldenék nekik egy level hogy legutóbbi telefonbeszélgetésünkre hivatkozva az állítólagosan megrendelt szolgáltatáshoz kapcsolódóan cégem minen egyes számla/ levél / boríték / postai küldemény után 100 000 Ft adminisztrációs és 75000 Ft postaládaterhelési díjat fog cégem leszámlázni. Amnniyben Júni 15 ig nem válaszolnak úgy a szerződés autómatikas életbe lép.

Üdv. xy Júni 20.

ui Amennyiben válaszküldeményt küldenének ezen levelemre a fent említett díjakat cégem leszámlázza maguk felé

Lukrecia 2008.06.26. 13:10:53

Üdvrivalgás Néktek,

Szóval Invitel..mi? :)
Én már röhögök az egészen, engem no meg páromat is most fognak beperelni ezek...
Semmin nem csodálkozok, de jó ügyvédem van.

A másik, hogy lehet nem kellett volna befizetni az az 1900 Ft körüli számlát, megmondom miért: mert számlázni se tudnak. Nekem összevontak forgalmi díjjat és kötbért namost ezt én nem fizetem be. Mert a forgalmi díj az jogos a kötbér nem (de most nemirom le a történetet, esetleg ha kivik vagytok rá szivesen). Tehát visszaküldtem a számlának nevezett fecnit, hogy javítsák ki,
1; a kötbér nem szolgáltatás, nem áfás kategória (pedig igy összevonva áfá-t is tettek rá)
2; nem jogos a kötbér mert szolgáltatni nem tud
3; csak az akkori díjtartozást vagyok hajlandó fizetni..
stb...

Na bejött a képbe a Credit Expressz,+ a Credit Controll nevezetü...cég, most jött a fenyítés, hogy bíróság.

Nosza rajta.

Szolgáltatásukkal nem volt gond, de az üzletpolitikájukkal, hozzáállásukkal na az egy sz..r, és még finom voltam.

grigorij (törölt) 2008.06.26. 13:11:10

Akik az Invitelt szidják, na azok meg gondoljanak bele, én még "brusztoltam" a Digitel majd a Vfon időkbben is velük... Olyan területen, ahol kizárólagos jogot kaptak, tehán nem mehettél a T-hez vagy máshoz!!!
Már akkoriban az ország legmodortalanabb és legrosszabb ár/teljesítmény nyújtó cége volt!

staropramen 2008.06.26. 13:11:34

egy ember
Még csak nem is Zrt?
a szívem szakad meg a ráfizetés miatt. nem próbáltatok még mondjuk korrekt ajánlatokkal, korrekt üzletkötőkkel piaci pozíciót szerezni. Állítólag van akinek sikerült
A krusovice ízlés dolga, nem haragszom érte.ez egy szabad ország, mindenki olyan sört ihat amilyet szeret

KopaszMercis 2008.06.26. 13:12:53

a homar kimoderalta a hozzaszolasomat ahol ki akartam deriteni hogy kik geciznek..

ugyes.. vegulis ha nem lesz tobb atbaszott ugyfel a homar kenyere is oda

ugyes ulzetpolitika

randomuser1 2008.06.26. 13:15:50

KopaszMercis: 1094 Budapest, Tűzoltó u. 31.
hajrá!

Gumidomino 2008.06.26. 13:15:52

egy_ember
(respect hogy kiálltál)

ősi rossz szokás egy aláíratlan szerződés alapján kiküldött számla miatt a szerződött ügynökökre kenni a szaros sünit.

illetve olyan partnerrel szerződést kötni, amely nem vállal felelősséget az általa végzett munkáért.

még undorítóbb az átvágott "ügyféltől" kvázi elvárni, hogy időt és energiát rászánva tegyen panaszt annak érdekében, hogy az invitel meg tudja fékezni a saját szerződött - és felelőtlenül dolgozni engedett - partnereit.

szerintem az inviteles üzletkötők szédítették meg a lovakat is.
azok meg nem tudnak szabadulni a szerződés béklyójából.

staropramen 2008.06.26. 13:16:17

Dosszié:
ilyen már volt április végén.Emlékezz valami gyülevész banda tisztítószer csomagot küldött árumintaként aztán küldte a vastag számlát.Ők is valamiféle telefonos megbeszélésre hivatkoztak

Secnir 2008.06.26. 13:20:57

khm.
hadd foglaljam össze.
-felhívnak és elbeszélgetnek velem a semmiről, amire azt mondom, hogy NEM
-kiküldenek egy szerződést, amit alá KELL írnom, vagy visszaküldenem, hogy NEM
-de mégis visszaküldöm, meg felmondom, amit nem írtam alá
-kiküldenek egy felmondási díjat arról, amiről azt mondtam hogy NEM meg visszaküldtem, hogy NEM
-nem fizetem be, mert nincs miért
-kiküldenek egy szerződési díjat meg használati díjat arra, amit azt mondtam, hogy NEM, meg visszaküldtem, hogy NEM

akkor nem bennem van a hiba, ha ezekután vagy
1. leszaorom őket
2. feljelentem őket zaklatásért

KopaszMercis 2008.06.26. 13:23:03

xxxxxxx
ez igy kicsit keves vagy kapcsolasi szam kellene vagy.. hat mas nem nagyon felel meg de legalabb idopont amikor a szerzodest kotottek stb

májgeriberi 2008.06.26. 13:25:04

és hol vannak az ősi románok?!

KopaszMercis 2008.06.26. 13:27:15

patkanyok ezek a homaros gecik, nem veletlenul nem jovok ide.. ha bizonyos cegekre szolsz be, vagy barmit is megprobalsz megoldani kimoderalnak...

oriasi

randomuser1 2008.06.26. 13:27:17

kevés? csak oda kell menni és halomra verni mindenkit aki él és mozog :)

Rózsaszín Lódenkabát 2008.06.26. 13:29:29

az invitel egy ősi román szó ragozott alakja, szabad fordításban azt jelenti, "úgyis átb..szlak benneteket".

Roy 2008.06.26. 13:37:34

Sajnos mindenkit zaklatnak az invitelesek telefonon, és személyesen is. Az a legjobb, mikor felhívtak rákérdeztem perc alapu, vagy másodperc alapú a számlázásuk. Az volt a válasz, hogy mind a kettőt lehet választani. Aki személyesen felkereset közölte, hogy csak perc alpú számlázás van. Ki mond igazat, és ki hazudik. Arról is vitázot, hogy a jelenlegi előfizetésem milyen. Ő azt állította, hogy az is perc alapú, és én mondok hülyeséget. Ezúttal közlöm, hogy a T-COM bázis+ csomag másodperc alapú számlázású. Hátha van egy inviteles aki elolvassa.

KopaszMercis 2008.06.26. 13:38:51

xxxxxx azthittem ott lakik egy ismerosod akit atbasztak ki van ott a tuzolto utcaban?

Asidotus 2008.06.26. 13:39:05

Javaslatok:
1. Meg kell tiltani az apróbetűt. Jogilag csak az egyforma betűméretű (és típusú) szöveg számítson szerződésnek, ami attól eltér, nem tartozik a szerződésbe.
2. Be kellene vazetni a 70-éves törvényt. Aki 70 éven felüleivel szemben bűncselekményt követ el, azt kiemelten büntetni, éppúgy, mint a kiskorúak sérelmére elkövetetteket.

randomuser1 2008.06.26. 13:41:47

a cég lakik ott, aki ezt a kellemes telemarketing kampányt ilyen mélyen etikus formában futtatja az invitel szerződött partnereként, évek óta változatlan formában...

ex-dr. vuk 2008.06.26. 13:50:37

@ egy_ember 2008.06.26. 12:41:14

Nemostan ez a VÜSZ vajon dragabb-e mint a vezetekestelefon elofizetes? ;)
Es egyebkent invitel teruleten vagyok (szeged), szoval itt nincs hurokatengedes sem...

Egyebkent errol a vonaluzembentartasrol egy szo nem hangzott el az ugyintezo szajabol, tehat gyakorlatilag szandekosan baszott at.

KopaszMercis 2008.06.26. 13:50:51

az nem szep jol meg kene baszni oket is :)

Én lennék terrorista! 2008.06.26. 14:06:03

68nyara 2008.06.26. 12:44:54
mióta nem fizetsz a szerinted felmondott szolgáltatásért?

Mondtam pereljenek, mondták nem (mert tényleg ők voltak a hibásak), jó hónap után papírra vetettük a kölcsönös megegyezéssel történő szerződés bontást (mert látták, hogy nem hátrálok meg). Ha nem így tettünk volna, most biztosan Invitelt kakálnék a félelemtől.
A lényeg, hogy cirkuszolni és fenyegetőzni kell, máshogyan nem megy a mai gennyes világban, sajnos :-(

Pista Bácsi 2008.06.26. 14:10:04

Nem hiszek a szememnek ...

Van még olyan ember, aki vezetékes telefon előfizetést köt ?!?!

Az ilyen:

Palkovicsnétól várja a nyeremény laptopot,
a románok már ellopták a lovát,
benzint adott a Hondásoknak,
pénzért sz.rik az Árkádban,
valószínűleg az OTP-nél van folyószámlája,
lemaradt a wiszérről Rómában,
szóval nem lehet sikeres ember ...

(Ha kihagytam valamit, akkor kérem pótolni)

bekbórd! 2008.06.26. 14:13:34

Pista Bácsi:
meg tescós napszecsóba pávázik.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.26. 14:14:36

Ha telemarketinggel zaklat az Invitel, azt kell mondani, hogy a T-Comnál (vagy amilyen szolgáltatónál vagy) dolgozol, ingyé telózol, ha ennél jobb ajánlata van, mondja. Erre azonnal leteszik. Ki van próbálva.

KopaszMercis 2008.06.26. 14:17:19

ajtajat letepni... talan?

ex-dr. vuk 2008.06.26. 14:17:31

@ Pista Bácsi 2008.06.26. 14:10:04

En ponthogy nem akarok, de azt mondjak, hogy "muszaj", ha ADSL-t akarok.
En rakerdeztem, a GVH-nal, hogy szerintuk ezt igy hogy. Varom a valaszt :)

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.06.26. 14:18:06

es mi a helyzet a Batz papuccsal!?!?!?

Gadget 2008.06.26. 14:18:10

bekbórd:
"Jót még nem hallottam az Invitelről, a Jusztnál is (le)szerepeltek már, k***ára nem sikeres, aki ezek után szóba áll velük."

Aki meg a Jusztnak elhisz bármit is, az sikeres ember nem lehet. Néhányszor csúnyán mellélőtt a nagysikerű műsorában.
Amúgy az üzletkötőt megkeresni, iroda ajtót letépni, batzpapuccsal segbberugni. :)

EMMI 2008.06.26. 14:41:23

BKV Figyelő:
anyukám nem idős, szenilis asszony. Nem enged be senkit a házba, csak ismerőst, de ha valaki rászorul - volt már rá példa - akkor kapun keresztül is tud segíteni. (mert őt még erre nevelték)
És ismerjük a gázost, meg a villanyost is.
Nűnű:
nem 70 éves - még 60 sincs - tud olvasni, még az apróbetűket is, igaz szemüveggel. Új szerződéseknél mindenképp kikéri a véleményünket.
Pista Bácsi:
nem kötöttünk új vezetékes telefon előfizetést, csak a régi van meg, de az is csak addig, amíg le nem jár az ADSL hűségszerződés. Amúgy:

saját laptopom van
lovam sosem volt
benzinre nem költök
Árkádban még nem jártam
nem OTP
Rómában nem repülővel voltam
azt tudom hogy sikeres nem lehetek, de szerencsére csak a te szemedben

Pista Bácsi 2008.06.26. 15:01:44

VIKI!

Mi van, csalánra pisiltél, azért vagy ilyen harapós?!?!

Vicceltem csak, az itt előfordult régi típus-esetekkel.

Ha mégis megbántottalak volna, akkor elnézésedet kérem!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.06.26. 15:04:19

vuk, előttem már írták, mi a teendő.

de most kaptam levelet, az inviteltől, hogy van nekem ingyé vírusbászter, aktiváljam. eddig oké, de itt a folytatás:

"Amennyiben a VirusBuster Professional programmal kapcsolatosan további technikai segítségre van szüksége, kérjük, írjon a support@virusbuster.hu email-címünkre, illetve hívja a 06 90 180 000-ás emeltdíjas telefonszámot!"

most ott meztelen fiúk lihegnek a telefonban szexet, vagy mitől lett a technikai support ilyen drága?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.06.26. 15:05:30

egyébként nekem gyárilag le van tiltva a vezetékesről és a mobilról is az emelt díjas telefon....

soseleszekelső 2008.06.26. 15:31:54

Hasonló élmény.
Feleségemet hívta a telefonos ügynök, ADSL + telefon csomagot ajánlott a mostani két külön (minkettő invitel) helyett.
Sajnos asszonyka belement a cserébe, mert csak az alacsonyabb árra, meg a percdíjra figyelt, és mert nem hívták fel a figyelmét, hogy negyedére csökken a sávszélesség.

Másnap küldtem egy elállási nyilatkoztatot, amire közölték, hogy ők azt panasznak vették, és elbírálják, de csak akkor szüntetik meg a szerződést, ha pozitívan bírálják el.
Újra elküldtem az elállási szerződést, megerősítve, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy bírálgassanak.

Erre írtak, hogy elbírálták a panaszomat és visszaállítják a sávszélességet. (Érezzem, hogy jó fejek)

Gyanús volt a levél, úgyhogy telefonáltam, kiderült, hogy azért kaptam egy egyéves hűségnyilatkozatot.
Némi győzködésre azt is sikerült töröltetnem.

Végül happy end, de ha nem vagyok tisztában a jogaimmal, és nem vagyok kellően kitartó akkor simán megszivatnak.

Fairy Girl 2008.06.26. 15:37:44

Nem telefonos téma, de fogyaszzós meg vásárlói jogos, hogy tegnap vettem egy ruhát, az ára 2990.- Ft. Viszem a kasszához, azt mondja a kislány, hogy bocs, a "gépben" 3990.- van, nem tudom olcsóbban adni. Mondom, de, kénytelen leszel, mert én 2990-ért fogom bizony megvenni (a feltüntetett legalacsonyabb árért kell hogy adják ugye). Odahozott egy másik színűt, ami meg 2500.- volt, erre azt mondja, de ez se jó, mert ő nem adhat kedvezményt... Mondom, nem kell semmi kedvezmény, nekem az a ruha kell, abban a színben, amit hoztam, azért az árért, ami rajta áll.
Végül (hosszas telefonálások után) beütötte a 3990.- Ft-ot, ki is számlázta, de egy ezressel kevesebbet kért. Most akkor...??? Nyilván nem vagyok sikeres, hogy nem 49857.- Ft-ért veszek ruhát, de az, hogy "nem tudom olcsóbban adni, mert ezt adja a"gép" - az olyan ugye -, szóval ez kicsit vicces.

IzzomAAgy 2008.06.26. 15:43:43

Tudtommal:
A legtöbb üzletkötő "bedolgozik", nem az Inviteltől kapja a felhívandó számokat, hanem nyilvános vagy illegális forrásból szerzi (ez a ritkább, hiszen ezért még fizetni vagy ravaszkodni kell, ami erőforráspazarlás). De a szerződéses partnereknek szoktak régi adatbázisokat is kiadni a szolgáltatók.
2.Folyamatos ellenőrzés van, de napi ezres nagyságrendű értékesítésnél nem lehet minden egyes kötést ellenőrizni, az szerintem mindenki számára egyértelmű. Vannak mintavételek a kötésekből, amiket visszahívnak, minőségbiztosítási célból./Amennyiben ilyenkor az ügyfél azt állítja, hogy nem kötött, semmisnek veszik a szerződést még akkor is, ha határozottan visszakövethető, hogy elfogadta az ajánlatot!/
3. A szerződéskötéskor (szóban) pontosan elhangzik az életbelépés dátuma (és erre is igent mond a fogyasztó) és azt tünteti fel a szolgáltató.
4. A fenti módon elfogadott szerződéskötési dátum után 8 nap az 8 nap, teljesen mindegy milyen lassú a bürokrácia.:)
5. A telefonos szolgáltatókon belül az ügyintézési folyamatok, a közhivatalokra emlékeztetnek valamiért:) Lásd eggyel feljebbi pont végét.
6. Mivel a rendszerbe feltöltött megrendelés aktiválva lett, ez szerződéskötést jelent minden egyes osztály számára (lásd számlázás például).
7. A felmondás későn érkezett be, lásd valahol 3.-4. es pont körül miért. Ha az ügyfél késedelem estén is mindenképp a szerződésbontást szorgalmazza, akkor az hűségidő alat szankciós díj ellenében megtörténik.
+1. Sztem sincs ez rendben így:)

soseleszekelső 2008.06.26. 15:55:00

Ide tartozik még:
- A telefonos üzletkötő véletlenül sem említett a 8 napos elállási határidőt, pedig kéne neki.
- A 1288-at hívtam vissza (értékesítés), ők mondták, hogy 8 napon belül elállhatok. (amit egyébként is tudok)
- A 1443 (ügyfélszolgálat) azt mondta, hogy az elállási jog csak új szerződésre vonatkozik, díjcsomagváltásra nem (figyelsz egy_ember?)
- A kiküldött szerződésben egy árva buznyák szó nincs elállási lehetőségről, holott a 17/1999 előírja az írásbeli tájékoztatást.
- A tájékoztató hiánya az elállási jogot 3 hónapra emeli (17/1999 (II.5.) 4.3.

Itt tehát a 4, elállási jogra vonatkozó hibából legalább 2 az Invitel-en belül történt, kár lenne tehát csak az ügynököt kárhoztatni.

De a fénypont az volt, amikor az invitel üf arról győzködött, hogy én nem elállási nyilatkozatot küldtem, hanem panaszt...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.06.26. 16:47:23

Újabban azt csinálják az aláírt szerződéseknél, hogy az orrod alá tolnak egy olyan meghatalmazást, amelyben kijelented, hogy a lemondó nyilatkozatod semmis.

Azaz ha 8 napon belül lemondanád automatikusan felhasználják az érvénytelenítő meghatalmazást és mégis csak élni fog a szerződésed.

Amúgy nálunk is idősebb családtagot rábeszéltek valamire - máig nem tudjuk mire. A lényeg az lett, hogy csak a prefix szám után tudnak telefonálgatni számla az nem jön csak az eredeti telefonszolgáltatótól :)

Erről a prefixes izéről nem is tudtam amikor elkezdett nemműködni felhívtam az ügyfélszolgát és meg akartam szüntetni a telefont. Ott monda a nőci, próbáljuk így ki.

Jimmy 2008.06.26. 17:39:42

Jó, hogy a kedves levélíró kiáll magáért, de a számlát kifizetni öreg hiba volt. Ezzel ugyanis a szerződéskötés bizonyított, elismerte az Invitel követelését.

Nooormális 2008.06.26. 18:02:17

Lám, nem kellett sokat várnom, hogy legyen újabb telefonos poszt. Már kétszer beküldtem a történetem a Homárnak, de a jelek szerint nem találták elég érdekesnek... Na sebaj, majd most, hacsak ki nem moderálnak...

Az Invitel helyett a Tele2 a főszereplő (bár egykutya, sőt mint már fentebb is említette valaki, már a tulaj is ugyanaz....).

Tavaly januárban a Tele2 egy üzletkötője rábeszélte édesanyámat (a telefon az én nevemen van, csak nem voltam otthon), hogy fizessen elő a Standard Plusz díjcsomagra. Ennek lényege, hogy automatikus előhívószám-választással minden hívás a Tele2-n keresztül megy. Csakhogy nekünk Felező díjcsomagunk van a T-Comnál, ahol a havidíj fele lebeszélhető. Édesanyám meg is kérdezte, hogy a Tele2-n keresztül is lebeszélhető lesz ez a pénz? Az üzletkötő válasza egyértelmű igen volt. Anyukám hitt neki, hiba volt... Asszem az ilyet hívják szándékos félretájékoztatásnak...

Én sajnos csak túl későn szereztem tudomást az egészről, így nem tudtam érvényteleníteni a szerződést. Felhívtam a Tele2 ügyfélszolgálatát, ahol azt a választ kaptam, hogy sajnálják, az üzletkötő (alvállalkozó, stróman, ismerjük a sztorit) ezek szerint hibázott. De természetesen ez nem volt elég indok arra, hogy a kötbért elengedjék, különben azonnal felmondtam volna a szerződést. Annyit legalább sikerült megtudnunk, hogy ha a 1515-ös előhívót tárcsázzuk, akkor a T-Comon keresztül mennek a hívások, így lebeszélhető a havidíj fele. Vagyis az automatikus előhívószám-választás, amit a Tele2 "kényelmi szolgáltatásnak" nevez, számunkra azt jelentette, hogy előhívót kellett tárcsáznunk, hogy lebeszélhessük a havidíj felét... Mindegy, lenyeltük a békát, havidíj úgy sincs, a semmiért meg nem fogok 7900 Ft lemondási díjat fizetni a Tele2-nek. Azt viszont eldöntöttem, hogy a szerződésben foglaltak szerint, a 12 hónap lejárta előtt 30 napon belül első dolgom lesz lemondani a szerződést. Ja, az érdekesség kedvéért azt is megjegyezném, hogy édesanyám, mint közeli hozzátartozóm jogosult volt megkötni a szerződést, de felmondani már nem jogosult...

Eljött az idő, és küldtem egy e-mailt a Tele2-nek, hogy szeretném a Standard Plusz előfizetésemet 2008. január 9-i hatállyal (vagyis az 1 év lejártának másnapján) felmondani. Természetesen azt is leírtam, hogy miért... Biztos, ami biztos alapon fel is hívtam őket. A nagyon készséges hölgy közölte, hogy december 14-ével törölték a szerződést, és idő előtti szerződésbontás címszóval kiszámláztak 7900 Ft kötbért. Mondtam, hogy ez igencsak meglepő, ugyanis a felmondási időpont benne van a felmondólevelemben. Ja, ezek szerint a kolléganő biztos elfelejtette... Megnyugtattam, hogy küldjék csak a csekket bátran, bizonyára be fogjuk fizetni a kötbért... Megígérte a hölgy, hogy kivizsgálják, és majd értesítenek.

Csekket nem kaptam, helyette kaptam egy e-mailt pár nap múlva, hogy "a szankciómentes törlési folyamatot elindítottuk."

Bonyolult folyamat lehet, mert 5 hónap múlva értesítettek a szerződés megszüntetéséről...

No de nincs ám vége még. Nemrég ugyanis kaptunk egy számlát 7900 Ft kötbérről... Az meg külön érdekes, hogy a számla kelte a kézhezvétel napja volt, most vagy ilyen gyors a magyar posta vagy...

Írtam egy barátságos levelet az ügyfélszolgálatnak, amiben megkérdeztem, hogy és ezt így hogy, és felmondtam a megmaradt szerződésem is A válaszban leírták, hogy a reklamációm jogos, tévesen került kiszámlázásra a kötbér. Sőt, még elnézést is kértek (legutóbb ezt elfelejtették).

Hurrá. Vajon ezzel vége? Meg lennék lepve...

Gumidomino 2008.06.26. 18:57:54

amióta olvasom a homárt, minden egyes telefonos ügyintézésnél veszek egy a4-es papírt, és leírom, hogy kivel, mikor, miről, hogyan beszéltem, valamint ha az ügy folytatódik, akkor azt is felvezetem rá.
mondjuk kezd tele lenni a szekrény, de ha így haladunk, 20-25 év múlva a gyerekeim hálásak lesznek nekem. :)

EMMI 2008.06.26. 20:37:53

Nemtudom: a törvény szerint az elállásra számított 8 nap kezdete az írásos tájékoztató kézhezvétele - ami jelen esetben a szerződés volt. A 17/1999. (II. 5.) Kormány rendelet 4.§, 4. pontja szerint. Szerintem a szerződés akkor lett volna megkötve, ha a mi alírásunkkal megkapják. Pista Bácsi: nem bántottál meg, csak talán az első mondatod volt nagyon áltlánosítás, de én kérek bocsánatot, ha csípősre sikeredett, a meleg teszi ja és a teljesség kedvéért: csalánba sosem üt a ménkű, de azért oda mégse...:)

EMMI 2008.06.26. 20:39:18

a fenébe.... eltűntek a sortörések

Xezs 2008.06.26. 20:41:11

Hadd szóljak én is hozzá. Mindenféle baszogatás nélkül kérdem: Mi a picsának bárkinek is manapság vezetékes telefon? Cégnél még elmegy, na de magánembernél minek? Értem én hogy van aki azon kapja az internetet, de akkora balfasz megoldás az is, hogy van valaki aki adja a telefont, és van egy másik cég, aki azon a vonalon internetet ad neked. Az meg már a kavarások kavarása, mikor egy adott telefonszolgáltató (pl T-com)vonalára rámászik egy másik is (Pl Tele2) és akkor mindkettőnek fizetsz valamit, ez tiszta idiótaság. Én pl. UPC-s vagyok (tudom, sikeres ember nem lehetek) behúztak egy kábelt, aztán jóccakát, azon csak ők adnak bármit is, nem lehet össze-vissza kavarni hogy most melyik cég mit is adott nekem mennyiért azon a kábelen. Amúgy meg ha már valaki kérdezte, én sem vagyok biztos abban, hogy kell érvényes telefonelőfizetés ahhoz, hogy ADSL-ed legyen. Meglátásom szerint elég ha "él" az a telefonkábel (Üzembentartási Szerződés vagy akárminek is hívják) és már mehet is az adat.

Ja, és a ráutaló magatartás intézménye ellen ne ágáljon senki: Gondoljon csak arra, ha beszáll egy taxiba, vagy lemegy a metró-aluljáróba. Nyilván nem akartok minden egyes utazásnál szerződést aláírni. Az viszont már köcsögség, hogy valakik azt használják ki, hogy egyes emberek nem annyira tájékozottak, és elhitetik velük, hogy telefonon lehet szerződést kötni. Akkor ilyen alapon ha én felhívok valakit és azt mondom hogy megveszem a 20 millás lakását, akkor az meg van véve? Gondolkozzon mindenki, mielőtt benyeli a hülyeséget! Azért van szánk, hogy leordítsuk az idióták haját.

Xezs 2008.06.26. 20:44:01

Ja, egyébként meg nem csoda hogy az ilyen emberek (értsd: üzletkötők, sales-esek) ilyen tetűládák: Sales-esnek az megy, aki semmihez sem ért (általában bölcsész), és kell neki a pénz, ezért minden mocskos eszközzel nyomul. Batz papucs legyen mindig nálatok!

Attee 2008.06.26. 21:55:58

Drótos telefontól meg kell szabadulni, és akkor az inviteles csalók sem tudnak átb...ni.
Ha mégis ragaszkodik valaki nosztalgiából vagy tudomisén milyen okból a vezetékes telóhoz, IP alapút használjon...ahol persze lehetőség van rá.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.06.26. 22:50:17

Lowratevoip, Skype... Kinek mi szimpi. Óccóbb mint a vezetékes, legalább annyira szar is, és kevésbé basz át. És persze hívhatsz róluk vezetékest.

Sati 2008.06.26. 23:06:57

Hát ez nagyon érdekes post volt, ugyanis gyakorlatilag majdnem ugyanez történt velem ugyanennél a cégnél. Nagyon hamar megváltunk egymástól, már csak azért is, mert rájöttem, hogy csak távol, tőlem messzi, vidéken vagy ügyfélszolgálatuk, és így csak a tehetetlen telefonos kisasszonyokkal tudtam társaloglni. Én is irtam egy levelet a panaszkezelési csoportnak, és a végére beleírtam: ha nem történik nagyon hamar pozitív változás, akkor a távközlési felügylethez fordulok, és párhuzamosan tájékoztatom a Tékozló Homár nevű internetes fórumot, mely előszerettel gyűjti az ilyen történeteket. 1 héttel később ajánlott levélben búcsúztak el, úgy hogy leírták nem kell kifizetni a szerintük amúgy járó hűségidőre a pénzt. Juhhhééééé! Ennyit a Homár hasznáról :)

sobri jóskáné 2008.06.27. 08:49:41

ha nincs jobb lehetőség: mobiltelefon, mobilinternet. és nincs se kábel, se ráutaló magatartás, se szívás.

soseleszekelső 2008.06.27. 08:51:16

sambalabammbumbumm 2008.06.26. 16:47:23 ,

A 17/1999 kifejezetten tíltja, hogy a vevő lemondjon az elállási jogáról. Bármilyen ilyen kitétel érvénytelen.

Itt a jogszabály. Nem hosszú, érdemes elolvasni, hogy egyszer és mindenkorra tisztában legyen a jogaival az ember

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900017.kor


Más:
Ha valaki telefonon köt szerződést mondjuk az invitellel, ne várja, hogy majd jön a szerződés és aláírva visszaküldi. Az ugyanis szóban köttetik és a már érvényes szerződés érkezik.

fektoh 2008.06.27. 10:51:49

Biztosan sokan leírták már, megint leírom: a Tele2 az Invitel 100%-os tulajdonában áll.
Abszurd hülyeség az, hogy az Invitel időt és pénzt áldoz arra, hogy saját leányvállalata helyett direktben szerződjön meglévő ügyfeleivel. Ennek csak akkor lenne értelme, ha két cég jogilag nem olvadt össze, és pénzügyi, valamint adminisztratív okokból a Tele2-t mint céget az Invitel meg akarja szüntetni, és ahhoz előtte ugye az ügyfélszerződéseket is át kell "cedálnia" magához. Csakhogy ennek ez a legköltségesebb és leghülyébb módja. Ahelyett, hogy drága ügynökökkel hívatják az ügyfeleket és jogszabályokba ütköző trükközéssel az eddig elégedett vásárlóikat maguk ellen fordítják, először is módosítaniuk kellene a Tele2 ÁSZF-et úgy, hogy a szerződéseket a szolgáltató átruházhatja az anyacégére, (erről a következő számlával kiküldenek egy udvarias értesítést), utűána pedig a következő számlával kimegy a levél az átruházás megtörténtéről. Persze az első értesítésben tájékoztatni kell az ügyfelet, hogy ha nem ért ezzel egyet, akkor x napja van felmondani a szerződést, illetve meg kell magyarázni érthetően, hogy a Tele2 gyakorlatilag már csak egy "brand", a szolgáltatást a felvásárlás óta ideje az Invitel nyújtja.
Persze ennél valószínűbb, hogy a szokásos szervezetlenség csapdájába esett az Invitel, vagyis az kedves ügynökönken fingja sincs arról, hogy a tele2-s ügyfél tulajdonképpen házinyúl, akire nem szabad lőni. (A cégünket mint valaha a Pantel-lal szerződött felhasználót kb. 2 hetente keres meg más-más kretén inviteles ügynök, hogy menjünk át hozzájuk, mert milyen jó szolgáltatásaik vannak. Általában nem értik meg, hogy más most is ott vagyunk...)

fektoh 2008.06.27. 10:53:44

Azt még mondjuk érdekes lenne tudni, hogy a user ugyanerre az időszakra kapott-e számlát a Tele2-től

EMMI 2008.06.27. 13:34:41

Fektoh:
a Tele2-től nem kaptunk számlát, mert az Invitel állítólagos szerződése automatikusan törölt minket a Tele2-nél. Ezért is lett befizetve az első számla, mert ha telefonáltunk, akkor valakinek ki kell fizetnünk.

Az Ügyfélszolgálat szerint minden Tele2-es szerződést át akarnak vinni - előbb-utóbb, mert az Invitel marad belföldi telefonálásra, a Tele2-t meg külföldi hívásokra akarják alakítani. Vagy valami hasonlót magyaráztak, de ebben nem vagyok teljesen biztos. De tény, hogy elég hülye módon teszik

randomuser1 2008.06.27. 13:37:47

fektoh: az invitel idióta, nem fogja fel hogy az "outsourcing" nem költséghatékony megoldás hanem értelmetlen pénzkidobás. a bedolgozó cégnek nincs normális adatbázisa(amit az invitel felé elfelejtett kikommunikálni, sőt) és ezért ugyanazokat az emberekt köti át sorban: invitel-tele2-invitel, stb. mivel a hülye invitel szerződésenként perkál és -gondolom- nem nézi, ki jött be a rendszerébe, remekül műxik a dolog, a hülyék szenvednek, egy csomó ember meg foglalkoztatva van mindkét vállalatnál :)

mutáns csiga 2008.06.27. 15:58:45

A fentiekben leírt jelenléti ív aláíráai trükk ismerős. Szegény fateromat akarták így megvezetni, csak nem az Invitelesek, hanem a T-Com digitális tévéadását akarták rálőcsölni.
Az ügynök azt mondta a faternak, hogy írja alá a jelenléti ívet, hogy járt nála.Faterom aláírta, de mint kiderült a
a szolgáltatás megrendelését írta alá.
Pár nap múlva telefonáltak, hogy a megkötött szerződés alapján küldenek egy szakembert a bekötéshez.
A fater meg nem tudta miről van szó.
Alig tudta lemondani a trükkösen megkötött szerződést.Úgyhogy nagyon meg kell nézni ki mit ír alá.

Dezür 2008.06.28. 17:52:34

XXXXXXX: Arra nem gondoltál, hogy mégis mekkora biznisz az egész? Az üzletkötő köt egy inviteles szerződést, az efinek a tele2-s szerződése automatikusan megszűnik, kötbért zsebre rakja az invitel, majd az efi megszünteti az inviteles szerződését, arra is kimegy a kötbér és azt is zsebrerakja. Duplán jól jár az invitel...

Mylady 2008.06.29. 14:22:31

Láttátok már a BB új reklámjait? Ahol Irénke meg Józsi a fiókból vigyorog a képen és van egy-egy okos mondat mellettük.
Tutira láttátok, tele van vele minden mostanában.
Az egyiken egy ürge mellett egy olyan mondat van, hogy "Az apróbetűtől mi sem tekinthetünk el, de nem vágunk át vele"
Kérdésem: hogyhogy nem tekinthet el tőle? Van arra jogszabály, hogy a lényeget csak 6-os betümérettel lehet írni? Miért nem hoztak még olyan szabályt, hogy a szerződés minden része ugyanolyan betüvel írandó???

Töritanárom volt ilyen középiskolában: a dolgozatban olyanokat kérdezett, amik csak a lábjegyzetben meg a képaláírásokban voltak megemlítve.

Amigo Osito 2008.06.30. 11:12:34

Én meg három hasonló szolgáltatóval kötöttem szerződést, majd egyiknek sem fizettem. Aztán küldtem 30 felszólítást, amit már el se olvastam. Nem érdekelnek. Azóta el is költöztem. Le vannak szarva.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.06.30. 14:41:25

soseleszekelső 2008.06.27. 08:51:16

Köszi, de sajnos nem csak távollévők: becsenget és a kapuban iratja alá a szemetét...

Nick-haj 2008.07.02. 11:39:44

Velük is lehet beszélni, talán elintézik a problémádat...

www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11759716

bani186 2008.08.13. 14:25:04

Üdv!!
Nekem van invitelem és semmi problémám nincs vele.De ha valakinek még is van az normális módon beszéljen azza az emberel akit ez érint és rendessen meglehet oldani mindent.
Remélem Zs. Jné rendbe jön a dolgod

bani186 2008.08.13. 17:37:46

Jah még egy hozzá szólás.
Ha felhívnak az invitelesek akkor csak azt mondják ami a scriptbe elővan nekik írva.Tehát nem ők tehetnek róla ha valmi nem úgy sül el ahogy kéne!!!!!!!!!!!!!Sorry

MALKAVINA 2008.09.09. 23:46:07

legjobb tudomásom szerint az invitelé a pantel a hungarotel és a tele2, és amúgy elmondanám hogy elég sok ismerősöm lakik olyan körzetben ami inviteles, nem pedig t-comos, és nagyon meg vannak elégedve az invitellel, mint főszolgáltatóval. a mono , avagy naked adsl meg mindenhol drága.