Tékozló Homár

Kérjük, ne hányjon az alatta lakóra!

2008.07.21. 14:27 | jackyll | 89 komment

Beryék házában zajlik az élet, bizony előfordul a bebaszva pörgés-forgás, a lakóközösség azonban nem vevő a kortárs művészet korlátokon végighányó válfajára. Ejnye "Robi"!

A lakók újra lesújtottak! Egyszer már szóvá tették, most azonban az inkriminált események hatására úgy gonolták, hogy újra támadnak! A minap újra egy érdekes kiírásra lettem figyelmes társasházunk üzenő-falán. Tudni kell, hogy e házban úgy közlekedünk mi egymás mellett, mint azok a multinál edződött, a vállalatpolitikai szentírással átmosott agyú droidok, akiket akkor látsz, ha belépsz valamelyik telkó, vagy fmcg-szegmensbe tartozó céghez.  Korábban úgy gondoltam, hogy csupa jól szituált, kulturált személy található lakókörnyezetemben. Tévedtem! A képen látható intellektuálisan izgalmas, már-már reklámszövegírókat megszégyenítő tömörséggel hozzák tudtomra, hogy renitens ember(ek) is lakják a házat. Olyan emberek, akik nem hajlandóak konform módon viselkedve beállni a sorba. Halleluja, gondoltam, nem vagyunk egyformák. Sokan vagyunk, sokfélék. Egy buli után pláne. Szerinted!

* * *

Mai backdoor-adagunk futottak még darabjai:

Íme egy szép példa arra, hogy a soroksári Electro World miként próbálja humorosan szivatni az áruszállítókat. A helyesírással persze nem kell foglalkozni, így is megérti mindenki :) Azért az egy milisecundumos csöngetést meghallgatnám!
Gergő

* * *

A Halászbástyánál jártam minap, és a földszinti "étterem"-nél fedeztem fel az alábbi, képen is mellékelt feltehetőleg óvatlan külföldi turistáknak szóló figyelmeztetést, miszerint ne fogadjanak el euró-t és a bankkártyát.

watchup

* * *

Petya nem hisz a digitális képalkotásban, úgyhogy dalban mondja el, mit látott:

A következő biztonsági útmutatót egy falilámpához mellékelve találtam: "Az elektromos csatlakoztatást csak szakember végezheti. A gyártó nem vállal felelősséget az olyan károkért, melyek a lámpa szakszerűtlen használatára vezethető vissza. [...] Az "F" jelöléssel ellátott világítótestek csak a normálisan gyúlékony anyagokra szerelhetők. ..."

...jah és az ékezeteket is fordítva írták :D

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hawkeye 2008.07.21. 14:30:37

A szomszédomat is lehányták a Szentendrein szombat éjjel...

hawkeye 2008.07.21. 14:31:45

De ő volt a hibás, miért nem az árkádok alatt ment.... :)))

jesszumpepi (törölt) 2008.07.21. 14:32:50

Jó napot kívánok!Érdeklődni szeretnék,hogy a fölötte lakóra hányhat?

hawkeye 2008.07.21. 14:38:17

Ha van antigravos topover foxa....

hawkeye 2008.07.21. 14:39:28

...ami max overdrive funkcióval is rendelkezik.

leszálló ág 2008.07.21. 14:42:17

Robi az alatta levőket csak gyomra beltartalmáról tájékoztatta orral és kézzel érzékelhetó módon!
Ez egy plasztikus étlap! ;)

gelsystem 2008.07.21. 14:42:41

erkélyen hányni csak szigorúan fekve, kissé oldalt fordulva, és csak akkor, ha befele lejt:):)
utána takarítani sem kell, csak letusolni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.21. 14:46:23

be kell vallanom valamit
eccer lehanytam a masodikrol az elsore
az ablakparkenyrra is jutott
nem mehettem ki a klotyora mert a csajom szulei nem tuttak, hogy ott vagyok
szegyellem nagyon, de ez tortent
/nem tegnap vot, az is teny/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.21. 14:47:35

ja, es 2 literes muanyagflakkonba pisiltem
boldog idok....

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.21. 14:50:37

Faszomok vajon röpködtek-e Robiéktól?

Az elektrowörldösöket megértem. Kurva idegesítő ám, amikor a barom szállítók
állandóan, hosszan belecsöngetnek az ultipartiba.

hijarna 2008.07.21. 15:01:20

A ráckevei strandon lehet hányi....

tevagyamóni? 2008.07.21. 15:02:12

én meg má huggyantottam le erkélyrő...
nem vót wc én meg be vótam állva.
azóta kellemetlen és várom miko derű ki.
élyen az EW!!

p@rasztpicsa 2008.07.21. 15:04:15

kifelyezetten leszarom. aki nem hányta le a szomszéd erkéjlyét az nem is ember. kifejlyezetten.

paráznabillegető 2008.07.21. 15:06:01

robit egy éjjel el kell kapni, és a lakóház pincéjében megpokrócozni!
eh... micsoda puhány lakók, puhapöcsű lakóközösség! robi remélem lehányja a kiáltványukat is!...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.21. 15:08:18

hijarna,

a ráckevei strandon kifelyezetten ajánlott hányni.

Bibo65 2008.07.21. 15:14:58

Eccer énis hánytam, pedig Robi sem vagyok. Erkélyről. Reggelre a galambok felcsipegették, de a ház lakói azóta is emlegetik. Másra fogtam. Sikeres vagyok-e?

ex-dr. vuk 2008.07.21. 15:19:15

Na ezert jo zaroszinten lakni :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.21. 15:27:21

ez vajon G-Robi volt e?

ráckevén voltam a hétvégén, de a strandra nem mertem elmenni. a duna viszont jó volt.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.21. 15:30:09

Eccer mi is lehánytuk az alattunk lévőt, de salynos a mi erkélyünket is.. Mindent tagadtunk és a felettünk lakú finnekre fogtuk. Ők nem tudtak beszélni angolul így elmutogattuk nekik azt, hogy halkabban bulizzanak, megértették és elnézést kértek az alattunk lakútktól, akik ezek után szúrósan néztek rájuk.

Volt régen egy olyan urban legend, hogy a csúka nem akart a wcben hányni, hogy ne ébressze fel a felszedett csajt ezért kiment az erkélyre és ott hányt. Gondolván a galambok felcsipegetik, vagy belepi a hó. Sőt: talált valami dezodot ott a földön még azzal jól befújta az erkélyt is, hogy szag se legyen, majd ment vissza aludni. Másnap a reggel aztán szúrósan néztek rá, majd mikor odafordul az erkély felé...

hát nem szúnyogháló volt rajta, s amiről meg azt gondolta dezodor az ezüst festék volt a karácsonyfára...

Parasite 2008.07.21. 15:30:35

én is hugyoztam már le erkélyről. panel, 7.emelet. tök jó volt.

staropramen 2008.07.21. 15:36:47

Biztos forrásból tudom, hogy nem illik senkit lehányni.Erkélyről okádni szintén nem elegáns.ma már úgy épülnek a házak, hogy ilyesmire van egy külön hely.
ráckevén ha ettél szalmonellás fagyit, akár akarsz-akár ,nem hányni fogsz.

Zsanpól Megmondó 2008.07.21. 15:51:46

Én is vagyok olyan faszacsávó, mint ti, szartam, húgyoztam és hánytam is már erkélyről, nem mintha nem tudtam volna máshová, de így kell ezt, csak lazán, ez a menő, kurvajó érzés volt, utána meg szemenköptem és lefejeltem aki reklamálni mert.
Remélem még sokan vannak ilyen fasza lazacsávók, nem is buli az olyan, ahol ilyesmi nem történik.

staropramen 2008.07.21. 15:52:31

M S egy híres középkori templomi festő akinek csak a szignóját ismerjük. Az E W. ben biztosan árulnak kora-középkori táblaképeket,meg ilyesmit.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.07.21. 15:53:33

Még örüljenek, hogy nem röpködtek a faszomok.

s_marky 2008.07.21. 15:56:22

Én egyszer le fogom hányni a fölöttem lakó erkélyét...

hijarna 2008.07.21. 16:11:09

Ebből a posztból is szállóige lesz :-))))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.21. 16:12:19

robi nem csak a szabad véleménnyilvánítási jogával élt ilyen formában?

laposmacska 2008.07.21. 16:15:10

Egyszer vonattal utaztunk Egerbe, és egy srác kihányt az előttünk lévő fülke ablakán. Mi meg azt sem tudtuk, hogy micsoda, meg nem is figyeltünk, meg semmi. Csak akkor esett le, mikor egy másik srác benyitott, hogy "bocs, a barátom nagoyn rosszul van"... Röhögtem egyet!

hijarna 2008.07.21. 16:23:05

laposmacska 2008.07.21. 16:15:10

hol a poén? amúgy is ráckevéről jöttetek haza, és nem vonattal, hanem HÉV-vel...

tevagyamóni? 2008.07.21. 16:26:16

meg a hátam is lehánytam egyszer de nem tudom hogyan. de tény, hogy igen.

Manyizga (törölt) 2008.07.21. 16:41:14

Panelprolit még a hányás is húzza... :))
Nem köll emeletes házban lakni, vagy csak legfelül. :D

gelsystem 2008.07.21. 16:49:40

......nekem pöppet dézsa-Wu érzésem vam --nem 2--
ez a finnes valahonnét ismerős.......vagy szeníliás vok?
én is hánytam 1ccer erkélyen......félálomban fekve!
ja: befele lejtett az erkély, de ez már csak reggel derült ki
.
akkoriban nem voltam valami sikeres ember

Madzsar_huszar 2008.07.21. 16:51:42

paraszt meg ne költözzön emeletes házba, lakjon pincébe, ott még össze is szarhatja magát

makaroni · http://ciciciti.myminicity.com/ 2008.07.21. 17:02:44

melyik lakót hívják lakóközösségnek?

Reggie 2008.07.21. 17:03:08

A hanyos emberek tartsanak kutyat. Az felnyalja utanuk.

Nebameg 2008.07.21. 17:09:12

Lehányni más erkélyét, sokkal viccesebb, mint amikor a te erkélyedet hányják le. Ez utóbbiért minimum felcsengetés, majd a maradék étel felitatása a szájzugból, de lendületből.

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.07.21. 17:14:24

Akkor most elfogadnak eurót, vagy nem?
A felkiáltójel nem igazán van jó helyen...

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.21. 17:19:31

Hányós Robit elküldeném a bankkártyájával az Electróba, hogy ott 1 millisecundumos csengetést eszközöljön, majd a lehető leggyorsabban kiérkezőket lehányja.
És a világ megmenekült.

Trog_Air 2008.07.21. 17:21:11

Heh... nalam egyszer volt olyan buli, olyan 5 eve, hogy tele volt hanyva a furdokad, meg a mosdokagylo (garzonban laktam akkor), az alattunk levo erkelyen lehanytak a szomszed biciklijet (oda vitte fel, hogy ne lopjak el, erre lehanytak:)). Es a legalul lako oregasszony kertjebe olyan szep szines hanyaskraterek keletkeztek a friss hoba, hogy orom volt nezni.

Arrol nem is beszelve, hogy egyik osztalytarsam a masikat meg lepisalta az erkelyrol (veletlenul), a gyerek meg feljott, hogy sracok, esik az eso...
(es azota se tudja az igazsagot. Jobb is neki.)

Backdoor uzenetet viszont nem kaptunk, csak haborgo hazmesternenit.

Trog_Air 2008.07.21. 17:22:34

Viszont egy szo nelkul rendbehoztuk. (Tobbe-kevesbe rendbe, na.)

Persze 2008.07.21. 17:38:41

Korrekt, engem már hánytak nyakba gazdagréten, úgyhogy megértem a hisztit!

csati 2008.07.21. 17:45:09

Az áruátvevőnek meg jó a hallása, 1 milliszekundumos csengetést is meghall...:)

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.07.21. 17:51:00

Én egyszer bosszúból belepisáltam egy szobatársam üdítőjébe, teljesen józanul (megitta). Egy pöts volt, és megérdemelte.

jesszumpepi (törölt) 2008.07.21. 18:27:31

Kérem alássan,nem tisztázott még az az alapvető tény,hogy Robi valóban az alkohol hatására magáról mit sem tudva hányt le az erkélyre,avagy szándékosan cselekedett így?

Taurusz 2008.07.21. 18:38:40

Meg kell mondjam, én a szomszédom erkélyét még nem hánytam le, de macera is lenne, mert vagy 20 méterre van... de oldalirányban. Viszont egyszer bohó ifjúkoromban sikerült lehányni a disco erkélyéről. Legalábbis azt mondták, hogy megcsináltam. Az őszintét megmondva nem emlékszem rá...

Síkdebil · http://www.fesztivalinfo.eu 2008.07.21. 18:40:51

Erkélyről nem illik hányni, jóval egészségesebb az ablakon kihajolva, csak előtte érdemes kinyitni az ablakszárnyakat. Batzpapucsot fel kell venni, mert a huzatban könnyen megfázik az ember lába. Én a ráckevei strandon még nem hánytam. egyébként a tiplitől lehet igazán jót és jól hányni. Vagy ha Chuck Norris hasbavág, bár az általában halállal végződik.

lutria 2008.07.21. 18:42:46

A Bartók Béla úton az egyik 10 emeletes ház kapuján meg olyan felirat van amelyben finoman megkérik a szórólaposokat és egyéb házalókat hogy ne próbáljanak bejutni a házba még azzal a trükkel sem hogy becsengetnek az egyik lakóhoz azzal hogy postás vagyok-mert úgysem fogják beengedni!Ez azért érint engem mert én tényleg postás vagyok és mivel a cimzett nem volt otthon,a postaláda meg a bezárt kapu mögött van kénytelen lennék bekéredzkedni hogy bedobhassam az értesitőt.Nem is akartak beengedni csak miután rávettem a lakót hogy nézze már meg a postásautót a kapu elött.

Mipi (törölt) 2008.07.21. 18:46:39

Egyébként az alsó szomszédok nyugodtan összeszedhették volna a hányásokat az erkélyről és sütöttek volna belőle steak -et és megvan az ebéd!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.21. 19:20:40

ja meg azt is be kell vallanom hogy egyszer kehanytam egy piros skodat
menet kozben naturlich
meg egyszer egy betonjardat amit bizonyitani tudok, mert szetmarta az unicum-sor a cementet
hat ennyi
tobbet nem vallok be

liven 2008.07.21. 20:24:24

Székely vonaton utazik részegen. Vele szemben egy öltönyös uriember ül. Az öreg lehányja az öltönyöst.
-Részeg disznó!
-Én? Nézzen magára!

JohnnyB 2008.07.21. 21:40:27

Aki 1 miliszekundumig tud csengetni, az sikeres ember lehet.

anarhista 2008.07.21. 21:59:42

olyan csajt keresek, aki hugyozott már erkélyről!

köpőcsésze 2008.07.21. 22:17:40

Engem egyszer leszart egy galamb. Azóta se tudom, melyik volt.

mind2 (törölt) 2008.07.21. 22:54:11

Mikkor lehánnnytam egyszer az erkéjről, hijába csengettet a postas robi, hogy pont az ő táskályába sikerültt - múltt idő kétt té - montam neki, sebaly, bisztos valami intrum jusztícilyás levelet hoztál megint te hányadék, nemis engedlek be, inkább elmegyek a ráckevei stranddra fagyit nyani a bacc papucsomba, de előbbis lefoglalok bejával egy kesztheji hoteszobát fürdőköpennnyel...és ott asztán belehányok a felültőltős mosogatógépbe is ....abba az ötcsilagosba tuggyátok mejikbe ugyi ?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.21. 23:11:50

Hurrá Torpedó · www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.21. 15:31:41

A fene tudja, de akkor magyarázd meg, hogy lehet ablakon ki sz*rni...

Amúgy ilyen régen nem volt, ez a mai fiatalság, hogy van pénzük tompulni, nekünk volt hogy ugyanazért a hatásért jól el kellett verni a másikat... :)

pdjames 2008.07.21. 23:25:02

Szerintem gusztustalanabb einstandolni kulturális örökségünket, mint lehányni az erkélyről, bár az utóbbi se szép dolog. És miért dekorálták ki a feliratot, mint hetedik általánosban? Talán ott leragadtak. Mindenesetre Robi rábukkant itten 1 piaci résre, küldjük körbe az országban lehányni dolgokat, mindenki jól jár, még a lakóközösség is, mert mire hazaér talán már kiürül a gyomra.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2008.07.22. 00:25:02

Na hello,haló,

Látom igencsak nagy akivitást generált a lefotózott anyagom. Örülö, hogy a provokatív témámmal egyeseknk örömet szereztem, addig másokban emócionálisan túlfűtöt gondolatokat indukáltam....

Szevasztok.... :))

Bery :)

Okádó Mikádó 2008.07.22. 01:42:39

Robiról is kérek fotót.
Aki először lencsevégre kapja ezt a különös teremtményt az humanicos ajándékutalványt kap ajándékba.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.22. 01:51:36

Zasztapicsa :DDD Robi egy türhő paraszt. Az áruszállítós stílus ismerős. Sok helyen "viccesek". A halászbástyások meg szarjanak szögesdrótot.

JohnnyB 2008.07.22. 07:29:48

Amúgy meg Robi hányjon erkélyről sünt.

puncipöcögtető 2008.07.22. 07:41:24

hagyma, most mar azt is tudjuk, hogy valojaban te vagy Robi!!!
mostmegvagy!

tevagyamóni? 2008.07.22. 09:27:54

engem is leszart egy galamb. még fiatal voltam. nem tudtam mire vélni. azóta nyugodt szívvel utálom a galambokat!

helianthus 2008.07.22. 09:39:28

Én nem szoktam hányni (ezt bánom is amikor egy kiadós ivászat után napokig fáj még a gyomrom!), viszont hánytatásban volt részem rendesen, tudjátok, amikor a haver sugárban hány, te meg támogatod közben, hogy ne essen bele. Na ez az élmény felér egy 10 országot érintő európai körutazással, de még a ráckevei strandot is űbereli!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.22. 09:55:46

sambalabammbumbumm 2008.07.21. 23:11:50

nemtom hogy kell kiszarni az ablakon. n azt a sztorit is itt olvastam a homáron, vagy egy éve, ott volt a kommentek között. asszem újságpapírra szart az illető a sztori szerint aztán azzal dobta ki és befújt a sprével. a vége ugyanaz.


amúgy nem gondoltam volna hogy ennyi részeg ablakon kihányós, kihugyozós ember jár ide. én sosem csináltam ilyet. vagy nem emlékszem rá.

viszont egy híres magyar zenekar koncertjén sikerült hanyattesnem a színpadon az énekes és a gitáros közé (ofkorsz szám közben). arra már nem emlékszem hogy az énekes húzott e fel, vagy valaki más. ja annyit elárulok nem ossian volt debrecenben

2008.07.22. 10:30:08

Úgy tudom ablakon kihányás után le lehet menni mínuszba is a pannonnál.

É2I 2008.07.22. 12:58:21

Egyszer régen egy messzi-messzi galaxisban a haver diszkóban belehányt a farmer dzsekije ujjába, mivel a wc-ig már nem ért vola el. Hazafele meg felvette mert már elfelejtette, meg még nem volt józan.
Az igazi poén azt volt, hogy nem hallgatott ránk, hogy nem kéne felvennie. Azt hitte, hogy szívatjuk. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 14:22:19

Torpedo
nem lehet igazi homaros aki legalabb egyszer nem hanyt ki ablakon, erkelyen, wc-ben, baratnot, utcan rendor elott,parkban
etteremben, agyban, a balatonnal hubertust NDK-s csajokkal,
, vorosbort pacalporkolt utan, az nagyon gaz
stb.

helianthus 2008.07.22. 14:45:04

Egyre emelkedik a mérce a Homáron, lassan nem fogok tudni posztolni! Tegnap még csak másodfokú egyeneleteket kellett megoldani, ma már le kell hányni a barátnőmet is, hogy igazi homáros legyek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 14:55:38

jovan
aze' ne vegyel mindent szo szerint mert pofan vag

helianthus 2008.07.22. 15:11:23

Na hála az égnek! Akkor úgy veszem, hogy Te mint őshomár, felmentést adsz nekem a hányás alól.
Mégha csak pofán vágna, de vacsorát sem kapnék, egyebekről nem is beszélve! Hát hiányzik nekem a két hét mosolyszünet? Hát nem! Úgyhogy köszi.

titan 2008.07.22. 15:15:06

Hurrá Torpedó - szerintem nen olyan ritka kis koncerteken, közénk is esett már be illuminált rajongó, meg volt, hogy valaki majdnem magára borított egy emeletnyi hangfalat... de azt nem lehet überelni, amikor egy szabadtéren rendezett koncerten a dobos esett ki a dobok mögül úgy, hogy eldőlt a cintányér, ami elvágta egy erősítő tápkábelét, és a fél koliban lecsapta a biztosítékot :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 15:21:11

az en haverom szegeden feldontott valami kurva draga lampat, mert nem vot jozan
oszt le is csuktak, mer nem tudta kifizetni
pedig nem is hanyt

rendben heli, no problem
en se hanytam le sose a baratnomet
koltoi tulzas volt
bar neha kozel volt hozza

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 15:23:44

ja az egy jazzkoncert volt
marmint szegeden
osszefoglalva barmikor barhol lehet hanyni ha az ember megalapozza es a szomszed se haborogjon mert a kenyszre nagy ur

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.22. 15:34:06

hagyma. nem azt mondtam hogy nem hánytam, hanem azt hogy ablakon ki nem hánytam.

vörösbor megvolt, igaz nem pacal után, hanem szalontüdő után, kocsmában klozeton pihenve, majd az utolsó pillanatban felugorva, és fordulatból köbehányva a csempét. klotyóba nem sok jutott, mert az ülőke le is volt hajtva, mert azon pihentem ugye.

ilyen múlttal lehetek igazi homáros?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 15:43:01

Torpedo
rendben vagy
minden OK

/en telleg hanytam ki egyszer, szegyellem is mai napig/

Okádó Mikádó 2008.07.22. 21:35:37

Az ablakon kihányásnak számít, hogy tornazsákba sajátszobában behány és tornazsák lett kidobva az ablakon, hogy szülők meg ne tudják, hogy annyira berugtam?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 21:36:51

igen
atornacsukat legalabb kivetted?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.22. 21:47:29

amugy Te vagy koran- vagy keson ero tipus vagy
mikor nekem tornazsakom votl/ sotetkek also, feher atletatriko, feher tornacipo/ akkor meg csak tejet ittam
miko r mar mast is ittam nem jartam tornarara

Okádó Mikádó 2008.07.23. 12:02:51

16-17 évesen gimnazista voltam és nekünk a gimnázium mind a négy éve alatt volt torna óra. Szerintem mindenhol van.

BudFox 2008.07.23. 14:09:02

Haverom diszkóban volt, és totál be volt állva.. de még bement a táncparkett közepére egy jót táncolni..No ott jött rá a hányinger.
Sokan voltak ott, és nem tudott kijönni időben..ezért belehányt a bőrkabátja ujjába :DDD
mikor megtellett jött rajta ki mindehol a mocsok..
Hiába mosta ki utána dezskit..ugyanolyan büdös szaga volt sokáig :DD

jesszumpepi (törölt) 2008.07.23. 16:16:34

Engem a saját gyerekem hányt le párszor.
Pedig nem is volt részeg.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2008.07.23. 16:45:09

Hali,

Lassan-lassan eljutunk a kritikus "100"-as komment számig.

Egy kulisszatitkot árulok el. Az ominózus társasház, ahol "Robcsi" kidobta a taccsot a 13-dik kerületben található, nem is oly messze a Rendőrpalotától...

Üdv,

Bery
:)

süti beállítások módosítása