Tékozló Homár

Vége a MÁV-biztosítónak

2008.07.24. 18:32 | jackyll | 86 komment

Gyászhírrel folytatjuk az önfeledt kárörvendést, ugyanis mint az várható volt, a mávosok a mai közgyűlésen nem szavazták meg az 5 milliárdos hiány visszatermelésére irányuló pótdíj befizetését, így a PSZÁF hamarosan felfüggeszti az egyesület működését. A 195 ezer naiv ügyfél remélheti, hogy ez mihamarabb hivatalosan bekövetkezik, addig sajnos nem tudnak átszerződni máshova, és elképzelhető, hogy egyszercsak nem fogják kifizetni az általuk okozott pusztítást. Addig is vezessenek óvatosan!

update 07/25: Ha minden igaz, szeptember-októberben lehet majd átszerződni:

A PSZÁF levélben kérte a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulását a tevékenységi engedély visszavonásához. A felügyelet feltehetőleg azt szeretné, hogy az átszerződések a biztosítási negyedévhez igazodjanak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamutmacska 2008.07.24. 18:35:25

Majdnem hozzájuk szerződtem, de lekéstem. Mekkora mák. :)
De nem szeretnék olyan balesetet, ahol Máv-os az illető. No, meg úgy egyáltalán semmilyen balesetet sem szeretnék.

staropramen 2008.07.24. 19:03:31

elkelne egy példabeszéd az olcsó húsnak milyen a leve tárgykörben

rob.x13 2008.07.24. 19:24:13

Kíváncsi vagyok, mikor fog a többi fapados biztosító elvérezni.

e-papi 2008.07.24. 19:24:22

Volt már a témában néhány post, sok újat nem tudnál példabeszélni...

staropramen 2008.07.24. 19:35:06

@e-papi
persze .de látod,hogy mennyien bedőlnek neki mégis.

Leadfoot 2008.07.24. 20:04:40

Engem nagyon fölbasz ez a MÁV-téma. Sokan bedőltek (annak ellenére, hogy köztudott volt már rég, mekkora szar egy biztosító)... oké, vacak a rendszer, mondják sokan.

De ha már _aláírták_, hogy biztosítási egyesületbe léptek be, szerintem kurva vastag bőr kell hozzá, hogy még nekik álljon följebb, és húzzák az időt. Aki mávos, és van egy hangyányi becsület benne, az azon van, hogy a lehető leggyorsabban rendeződjön a helyzet. Vagy a pótdíj kifizetésével, vagy a megszűnés siettetésével, és átszerződéssel.

Nagyon jó, hogy míg vacilálnak, meg azért rinyálnak, mert be kéne fizetniük még néhány tízezret, addig az általuk összetört autókra meg senki nem fizet semmit... Ők emiatt az összeg miatt kapálóznak, ha meg összetörnek valakit, az több százezres, akár több milliós nagyságrend. Önző, felelőtlen emberek.

elwood 2008.07.24. 20:11:40

Na olcsójánosok, Föl, Vigyázz !
Pénztárnál sorakozó.

pitipat 2008.07.24. 20:22:45

hmm...
bizony, ahogy staropramen írta, az olcsó hús, meg a leve.
de szó legszorosabb értelmében.
1+1 évig máv-biztosítós voltam.
mesélhetnék (rém)történeteket. belsőleg.
a vezér nem egyszerű jármű-parkja hogy nem tűnt fel senkinek évekig...
van néhány ex-kollagnőm, akik most kapkodhatnak, hová mennek melózni (és még végkielégítést se kapnak majd).
aki már most keres, azt simán elhajtják: mávos voltál? haha, viszlát.
ez az egyesület-projekt aranybánya, valljuk be.
de ez a nagy tömeg ellen elkövetett szivatás szemétség!

É2I 2008.07.24. 20:30:30

Itt van a példabeszéd a biztosítók viszontbiztosítására.
Na hol is van ez most? Sehol?
Ha valamelyik megbukik, hát így jártál. Persze előtte több milliárd eu-val garantálnak, hogy nem maradsz sz@rban, íme ;(.

Én,én meg Irén is gyüjtenénk sünöket és odaadnánk a volt máv biztosítós tagoknak, hogy ugyan helyezék már el bizonyos alapkezelők és biztosítási csalók bizonyos testrészeibe, csak úgy emlék képpen. (Adnánk szárított tengeri csillagot is, amennyiben igény van rá.)

É2I 2008.07.24. 20:34:28

Mielőtt megjön egy offline helyes síró:
helyezzék oszt' jó napot :P

SylverRat 2008.07.24. 20:34:42

így jártak.
ha párezerrel többet fizettek volna negyedévente, valami "normális" biztosítóhoz is szerződhettek volna.
de amilyen szerencsém van,eddig mindig köbe vagy máv biztosítós jött nekem. ne tudjátok meg, mennyi utánajárás, mire fizetnek... (addig meg te előlegezd meg zsebből...) vagy csak én vagyok ennyire sikeretlen?

pdjames 2008.07.24. 20:59:17

Ez teljesen abszurd, hogy nem jelentkezhetnek át egyénileg. Sajnálom azokat, akik igennel szavaztak és hajlandóak lettek volna többet fizetni és a mások felelőtlensége miatt maradnak biztosítatlanul. Elviekben biztos igazuk van, hogy nem hajlandók kipótolni azt amit a MÁV elsinkófált, de ilyenkor az ember nem elvekben gondolkodik, hanem próbál válságot kezelni, mi lesz, ha balestetet okozok? Nekem valahogy lelkiismeret furdalásom lenne, ha nem tudnám az általam okozott kárt kifizetni. Tökre igaza van Leadfoot-nak, miért én szívjak?
A túl alacsony tarifákat azért sem kellene engedni, mert az apró betűben benne van, hogy baleset esetén a díj sokszorosára emelkedik és ez enyhén szólva demotiválja a károkozót, hogy elismerjem bármilyen általa okozott kárt.

Taurusz 2008.07.24. 21:07:03

Előre is szeretném tisztázni, nem mávos vagyok.
De.
A lényeg felett mindenki átsiklik, és szidja azokat, akik a mávhoz szerződtek. Abba senki nem gondol bele, hogy mi a homárért kell itt pót befizetést kérni. Nem? Vagy csak én emléxem rosszul? És mi van, ha a XyZ biztosítónál van ez? Akkor pl. Leadfoot lenne a balek, aki nem tudott jól biztosítót választani? Tehát lehet, hogy nem az ügyfelek a hülyék / szemetek, hogy nem kötöttek 10-20e forinttal drágább biztosítást?

Vagy csak fikázni könnyű, a gondolkodás már nehéz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.24. 21:07:23

Azért valami törvényi szabályozás nem ártana a hasonló esetek megelőzésére, pl. azt megmondani hogy egy egyesület mit csinálhat és mit nem...

Ha már kötelező a biztosítás, akkor a biztosítókat is meg kéne fegyelmezni, ill. megnézni hogy ki mit hogyan csinál, fizet-e pl.

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.24. 21:23:12

Ez a király, nem a sirály. És ilyenkor hol van az állami garancia, a biztosító által kötött keresztbiztosítás, az ilyen esetekre létrehozott alap? Vagy valami?

mindenki.kapja.be/a.MAV.es.a.Jogutodja.is

EÖ (törölt) 2008.07.24. 21:39:20

akkor ezt beszívtam, már csak az asszony ilferrójában bízunk, ha az is bedől nem tudom mi lesz...

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2008.07.24. 21:40:52

A KÖBE példája bizonyítja, hogy az egyesületi forma, és az alacsonyabb díjak nem jelentenek problémát, sőt azok az alacsonyabb díjak tök reálisak, és a "sima" biztosítók által számlázott hatalmas összegek arcpirító pofátlanságok.
A gond az, hogy Kiss Bálint és bandája lenyúlta a pénzt. Ez Rt-nél is megtörténhetett volna, nem csak egyesületnél. De hát azok ügyesebbek voltak, és a kisebb afrikai országok GDP-jével vetekedő hasznukat (melyen osztoznak a karcolásokat százezrekért javító márkaszervizekkel) eleve bekérték a díjaikban, míg ez a barom ugyanezt az összeget úgy tette el, hogy ERRE már nem volt fedezet...

neet 2008.07.24. 21:45:07

Most lehet röhögni: 50 ezer HUF-ért vettem a kisöreg ótómat. Többségetek ezt nem is hívná annak, max " " közé téve. DE! Elvinni a kölköt a bölcsibe meg bevásárolni vele teljesen szuper, és amerre mi lakunk, hát bizony BKV-vel 2 órás út lenne, ami így max 20 perc. Nem poén, komoly, évekig nem akartam jogsit, kocsit, de ez meggyőzött. 31 évig békávéztem (és ahol logikus, teszem azt ma is), mostanra érett meg a dolog, h autót vegyek. Most őszintén, egy 50 ezres kocsira ki kötne 3 havonta 20- 30ezres biztit?? A MÁV 7000 valamennyi volt, az AEgon tizenvalamennyi, a többi 20nál kezdődött.
Igaza van annak sztem, aki azt mondja, h mindenki a saját kocsijét biztosítsa be, ne a másét. (Bár a jogi oldala nem világos, de józan parasztként így érzem.) Akinek drága a kocsija, fiizesse mega biztit rá, én egy ilyen kis izére mit fizessem ki évente 2x a kocsi árát??? Bár azon elgondolkoztatott egy másik, mávost anyázós topik, hogy ha a kisöregemmel én bénázok, és összetörök egy nagy bömöst, az én minimalista biztim nem fogja fedezni az ő kárát? De ez ne legyen már az én bajom, oldja meg a biztosító, nem-e?
neet

al Dajjal 2008.07.24. 21:45:36

Taurusz!

Igazad van részben. De! Ha más biztosítónál lop a vezetőség, azt a tulaj fizeti be. Az ő kárára történt a bűncselekmény. Csakhogy itt az ügyfelek egyben tulajok is. Ezért kell(ene) nekik megtéríteni a kárt. (Vagyis jogi szempontból megelőlegezni, amíg a tettestől be nem hajtják.)

neet 2008.07.24. 21:46:54

Az elírt dolgokért bocs, kissé felhúztak...
neet

neet 2008.07.24. 21:51:19

És tuti szőkére festem holnap a hajam, de amikor felmentem a netrisk.hu-ra és beírtam az összes adatom, és kilökte a végén a sorrendet (melyik bizti mennyi negyedévente), nem lökte közé, h melyiknél mit loptak eddig szét. Az se volt benne, h itt valami titkos tagságot vállalok, de ha nem olvastam el az apróbetűst részt, akkor hülye vagyok, megyek a festékért, és befizetem, amit kell, (bár nem érzem jogosnak, hogy amit gipsz jakab szétlopott, azt én, mint tag fizessem be, de 20ezret még kinyögök valahogy), csak ne én legyen már a szemét, ge..i mávos, aki direkt szopatni akarja a sofőrtársakat, és direkt kötöttem olcsót, h majd ők beszívják, ha beléjük megyek. (Jelzem, T betűvel a hátamon még olyan idióta vagyok, h indexelek, amikor elhagyom a körforgalmat, 30as táblánál max 45tel megyek, elengedem a gyalogost a zebránál, de majd biztos kinövöm, és bátran belehajtok majd bárkibe.... )
neet

csak Norrisz! 2008.07.24. 21:51:48

Ez az eset is (a többi rngeteg mellett) csak erősíti az emberben a szándékot, hogy itt kellene már hagyni végre ezt a tönkretett, megnyomorított országot.

al Dajjal 2008.07.24. 21:52:48

Neet!

Az álláspontod jogos, de szerintem az országban összesen nincs 195.000 ilyen alacsony árfekvésű kocsi. Gyanítom, hogy a többség kizárólag a díjat nézte, s azt nem, hogy a sok hír ellenére mennyit árt az autóstársaknak.

csak Norrisz! 2008.07.24. 21:57:17

Neet!

piros pötty nálad.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2008.07.24. 21:57:41

al Dajjal: való igaz, az én autóm középkategóriás, most kb. 1,5 M lehet az értéke. Amikor a MÁV-hoz mentem a kötelezővel, még semmi rossz hírük nem volt. Azóta is maradtam, ez akkor lesz gond, ha összetörök vkit, akit nem fizetnek ki. Egyelőre nem károsítottam meg ezáltal senkit, csak a fentebbi hozzászólásomban már említett, iszonyú pénzeket Kiss-sel ellentétben legálisan lenyúló maffiát. Megérne egy misét az is, hogy hogy engedhetnek ekkora nyereséget egy olyan üzletágban, ahova az ügyfél nem saját jókedvében, fakultatívan lép be... Az energiaszolgáltatóknál például ugye hatósági ár van...

Szelíd hangorkán 2008.07.24. 22:11:54

Persze neet... Te összetöröd más kocsiját és ne legyen gondod vele, arra van a biztosító. Ha nem tudja kifizetni az általad okozott kárt, hát kit érdekel... Tiszta sor. Az említett közúti "magaviseletedet" átültethetnéd a hétköznapokba is.

Szelíd hangorkán 2008.07.24. 22:13:34

És igen, azért kell biztosítást kötni az értéktelen járgányokra is, hogy ne te köhögj ki hárommilliót, ha összetörsz egy tízmilliós autót.

csak Norrisz! 2008.07.24. 22:24:38

szelid h.:

én a kötelezettségeimnek eleget teszek azzal, hogy x havonta becsülettel fizetem az engem megillető díjat. És gondolj bele jól: a többi nem az én dolgom. Bárkit csakis azért lehet felelősségre vonni, ami az ő kötelessége.

neet 2008.07.24. 22:54:30

Szelíd hang:
ha kifizetek 200 HUF-ot a tescos tejre, nem érdekel túlzottan, h ki hal éhen, mikor 500ért is van, bájó, meg szupertej.

Vettél-e már mekdonáldszban kölyökmenüt plusz kétszázér? Érdekel-e, hogy vienámi vak 6 éves kisfiúk rakják össze?

Könyörgöm, ha fizetem a negyedéves kötelezőt, (kb 30 aktív év innen) hány kocsit török össze mondjuk 30 év alatt? (Most 30 múltam, monduk 60 évesig vezetek.) mennyit nyúl le végül is a biztosító? mennyi más mégszőkébb összetört kocsit fizetnek ki az én pénzemből? Fizetem az egészséget is, életemben eddig kb 4 napot voltam táppénzen, világéletemben bejelentve, adózva, stb. Aki mocsok és lenyúlja a pénzr, arról miért nem beszélünk? Miért én vagyok a hibás, az egyszeri szőke (na jó, most őszintén, barna, kissé őszülve, vöröseslilára festve, hallod, hagyma?!)
Mi van, ha egyszer a fene nagy és jóhírű és negyedévente 50et bekérő bizti esik szét? Ne én (mi) legyek(-ünk) a hibás(-ak), vazze!
Addig is, míg ez megoldódik, óvakodj a T betűs, 105ös skodásoktól. :D :D :D
neet

neet 2008.07.24. 22:58:40

Szelíd há, még egy:
a biztosító, akinek évente többezren fizetnek több tízezret, miért ne tudná kifizetni, amit okoztam? Mer monjuk nem akarja..? Bocs, nem az én saram.
neet

neet 2008.07.24. 23:00:06

Persze, h az én saram, na, ha egyszer én voltam a farok... de értitek??
neet

LXIX 2008.07.24. 23:03:43

Apró ésszerűsítéssel érdekeltté lehetne tenni az autósokat abban, hogy a biztosítók szolgáltatásait is figyelembe vegyék a kgfb megkötésekor. Elég lenne, ha mindenkinek a saját biztosítójánál kéne a kárfelmérést, rendezést intézni és az a biztosító hajtaná be a károkozó biztosítóján a pénzt. Egyből nem csak az ár számítana. Most, mivel nem a mávosok szívnak hanem akiknek kárt okoznak, nincs motiváció.
Azt meg végképp nem értem, hogy amikor kiderült ez a mávos turpisság, miért nem engedik meg a jelenlegi mávosoknak, hogy biztosítót váltsanak. Biztos sokan váltanának, és szerintem már a letartóztatások elején sokan ugrottak volna.
Az meg, hogy a máv így sz*pathatta a károsultakat az nem a mávot választó autósok, hanem a pszáf hibája.
Szerintem.

Aqweren 2008.07.24. 23:10:14

Ki mondta hogy nem szívnak a MÁV-osok? Ugye most volt a negyedéves befizetés...erreföl megszűnik a biztosítása annak aki a MÁV-biztosítónál befizette ezt a negyedévet. Ha jól sejtem, pénzt nem kapnak vissza. Vagy nem viszik át a másik biztosítóhoz.
És az is kurvaélet hogy ahova átszerződhetnek, azok akkora eret vágnak majd rajtuk hogy még.
És mielőtt valaki beszólna: nem, nem érdemlik meg.
Elképesztő ami ebben az országban megy...

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2008.07.24. 23:20:05

LXIX: miért hiszed azt, sokakkal együtt, hogy a MÁV-nál valami állati nehéz az ügyintézés? Meg mi az, hogy szopatták a károsultakat? Ezt magyarul úgy mondják, hogy nem akarták pár karcolásra egy középkategóriás autó árát kifizetni... ugye az azért köztudott, hogy a károsultak túlnyomó része a szervizzel egyeztetve igyekszik lehúzni a biztosítót, a biztosítók meg az ügyfeleket stb. Ezt a MÁV nem nagyon hagyta. Az szopatás, hogy ellopták a pénzt, de ez nem.

Dax 2008.07.24. 23:26:06

neetnek van teljesen igaza, nem azért fizették a mávosok a legolcsóbb biztosítást, hogy ha megállít a rendőr legyen valamilyen sárga szelvény amit az orra alá lehet dugni. sehol nem volt oda írva apró betükkel hogy máv-alibibiztosító...

LXIX 2008.07.24. 23:34:45

bm613: Az azért elég szívás, hogy amíg nem fizeted ki a javítás költségét, addig nem is kezdenek hozzá, aztán te meg küzdjél meg a mávval. Más biztosítóknál beadod az autót a papírokkal és visszakapod készen, a szervíz meg intéz mindent a biztosítóval. (és ez így normális)
Az meg hogy a biztosítók mennyit fizetnek a szervíznek az egy más kérdés. Elvileg mindegyik szervíznek vannak rezsióradíjai és időnormái. Ezek alapján a biztosító kárszakértőjével egyezzenek meg, hogy mi mennyi. Az ügyfélnek optimális esetben ezzel nincs (nem kéne, hogy legyen) dolga.

Nick-son 2008.07.24. 23:38:14

Így aztán novemberben lesz mivel indokolnia a többi drágább biztosítónak, hogy mért drága :))

Mert ugye ami drága, az nem megy csődbe.
Ugye?

ATE 2008.07.24. 23:42:12

:-) Na akkor lehet már váltani? Mert már két biztosításom meg kaszkóm meg minden rák van a kocsimon. :-DD Jajj milyen ország ez?
Csinálok egy ilferro2-t nem sokára.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.24. 23:50:36

neet
hallom , hallom
hat itt evente hosszabbitani kell a rendszamot, az csak biztositassal megy de ha kozben nem fizeted hat bumm, a biztosito felmondja, oszt jarsz tovabb
nem nagyon szoktak kernia rendorok se
viszont ha osszetorsz valakit es nem tudod zsebbol kifizetni akkor becsuknak
amugy en is igyaexem a legolcsobb biztositot keresni, megkotom a kontraktot, oszt onnan engem nem erdekel a tobbi
most gyorsan lekopogom sok eve vezetek es sokat es othon , meg itt amerikaban es eddig OK minden
a gyerekembe egyszer belementek
ugy remlik 2 nap mulva kifizettek, de lehet masnap

neet 2008.07.25. 00:01:54

Jó éjt, hagyma and everybody else, don't let the bad bugs bite... izé, hagymának good morning with red-haired chicks.... ;)
neet

neet 2008.07.25. 00:06:15

aqweren,
nem mindegy az új biztinek, h új kocsitulaj vagyok-é vagy old-mávos? Innentől ő fizet, ennyi.

Egyébiránt ha lehetne, ma éjjel átlépnék, és ahogy elsején fizut kapok, befizetném az Újat, hiába van okt-ig rendezve a mávot, erről ennyit.

Kb 3 hete adtam fel az aktuális negyedévest, igencsak hezitálva, h szívok-e vagy sem... de úgy voltam vele, ez kötelességem, fizetnem kell, feladtam. Ha holnap át kell lépnem,és nem adják vissza az akt. negyedévem, így jártam, igaz-e?
neet, alias csinovnyik

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.07.25. 01:02:12

Nick-son · tubevideok.com 2008.07.24. 23:38:14
Mert ugye ami drága, az nem megy csődbe."
hát kevés az esélye :) lásd hungária-allianz...

előbb beütöttem a netrisk.hu-n a kocsi ésa saját adataim
kocsi 2006os 19.9pdtdi SKODA
én bp 34 éves

és akkor most a brutto kedvezmény nélküli árak (meg van online kedvezmény pl allianznál 25%)

nade...

MKB Általános Biztosító Zrt. 10 % online
kedvezmény 88 132 Ft
79 320 Ft 22 033 Ft
19 830 Ft

Allianz Hungária Biztosító Zrt. 25 % online
kedvezmény 116 160 Ft
87 120 Ft 29 040 Ft
21 780 Ft

tehát 88 és 116 :) a legjobb ajánlat!
nézzük a lista végét!

TIR Biztosító 10 % online
kedvezmény 294 196 Ft
264 776 Ft 73 549 Ft
66 194 Ft

SIGNAL Biztosító 10 % online
kedvezmény 303 360 Ft
273 024 Ft 75 840 Ft
68 256 Ft

Magyar Posta Biztosító Zrt. 406 600 Ft 101 650 Ft

tehát 294, 303 és 406! na ezek biztos nem mennek tönkre ekkora árakkal :)

én pár év kihagyással hungária-allianzos voltam mindig és soha nem volt gondom! ha az ellenfél szerekodott, szivességibe felvették és kifizették a kárt, pontosabban elutalták a szervíznek, mert nem pénz hanem javítást kértem :)

boldiii 2008.07.25. 02:02:00

1. Aki most bukik, magára vessen. Nem véletlen volt olcsó a biztosító. Mindig az volt a védekezés, hogy ugyanazt kapom, mind máshol, dágábban. Nem kapod ugynazt, mert itt bizony te vállalod a kárt.
2. Akinek drága a kötelező, ne vegyen kocsit. Ha elutazol Amérikába, ott a kocsi bérleti díján felül mégegyszer annyit fizethetsz biztosításnak. Vagy ha nem akarod, nem muszáj. De kockáztatnál, ha esetleg valakit meghúzol vagy ne adj' Isten személyi kárt okozol az ottani szokásos tarifák mellett? Eszedbe nem jut. Ezért nem azt nézed, hogy csak 5 ezer ft egy napra, hanem összeadsz mindent és megnézed, belefér-e.
3. A MÁV-osok még mindig fikázzák azokat, akiknek károkat okoztak, miközben nagyon sok emeber NEM VICCBŐL váltot NORMÁLIS biztosítást. Szerintük nem kellett volna tudni. Hát, bizony, kellett volna figyelni! Aki szart vesz, az szart kap. Oda kell figyelni. Röhögni azon, aki nem vesz Máv szart, nos, most pontosan látszik, az nem vicces.
4. Belépni egy egyesületbe biztosításért, az olyan, mint belépni egy egyesületbe. Könyörgöm, aki nem tudja mi az az egyesület, ne lépjen be..
4/b. Mindenki tudta eddig is, hogy ha egy MÁVos balesetet csinál, akkor a másik fél szív, de nagyon. Én jóérzésű vagyok és nem bírnám ezt elviselni, azaz azt, hogy kárt okozok, és valakinek ott hagyom, hogy hiába a családja, 6 gyereke meg skoda, a biztosítóm majd talán fizet egy év múlva. Aki ezt megjátszotta, az nem gondolt bele, vagy balfasz.
5. Aki most fél, hogy mi lesz ha kárt okoz, de nem "köthet át", azért kérdezzen meg egy biztosítót, hogy "áthideló felelősségbizotsításuk" van-e, hogy ha a Máv nem fizet. Nem tippelek, de nem elképzelhetetlen, hogy valaki bevállalja. És akkor nem függ a PSZÁF-től. De fizetnie kell.
6. Katasztrófa bármilyen biztosítóval előfrodulhat. Ez viszont egy részben borítékolható eset volt, és teljesen nem véletlen. Az a csoda, hogy a törvényi felügyelet ellenére idáig eljutottak. Az a fura, hogy a törvényi felügyelet ellenére idáig eljutottak. Az az érdekes, hogy ezek után a felelősökkel mi fog történni. Az a nem érdekes, hogy sokan mekkorát fognak bukni, párezret spórolva.

boldiii 2008.07.25. 02:14:18

neet: A bíróságon mondhatod a kamu szöveget, hogy a netrisk megtévesztetett, mert nem írta oda, hogy csődbe fog menni.

De: Ami tuti oda volt írva, az a figyelmeztetés arra, hogy ez egy egyesület. Az pedig már eleve elég sok különbésg egy biztosítóhoz képest.

Másrészt: Ha csak és kizárólag az ár számítana, akkor sokmindennek nem volna értelme. Kapsz egy ár információt, meg tudsz partner specifikus és szolgáltatási adatokat, végül döntez.
Sőt, egyes "népek" szokása szerint rögtön kizárod a legolcsóbb és legdrágább ajánlatot, mint gyanúsat.
Ha ismeretlen a helyzet, utánakérdezel. Legvégül leszerződsz.

Megmondom mi történt helyette 99%-ban: Ő.de baromi olcsó ez az X cég, valaki panaszkodott rájuk,de fájjon a másik fél fele, én rákattintok, csesszék meg. Én nem fizetek többet a semmiért. Oldják meg ők. Aztán nekimentek valakinek, és közölték, ők Mávosok, oldja meg a másik fél a gondot. Nem is értették a másik fél, aki tisztességesen fizet egy tiszességes cégnek miért anyáz. Elvégre nekik papírjuk van róla, hogy fizettek, mit érdekli, hogy a (felelősségükért fizető) cég nem fizet, sem időre, sem jogszerint.

A kulcsszó, hogy ők fizettek, akárkinek és akármire, ez őket minden alól mentesíti. Hát konkrétan most kiderült, hogy nem, sőt, aki kárt okozott eddig, de nem fizette a biztosító, az keményen beszívja.

Ez szerintem kellett. Nem azért, hogy a magyar ember sznob legyen, hanem azért, hogy ne vegye meg ország világ szemetszúró szemetét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.25. 02:25:08

Azt amúgy nem értem, hogy miért jó ha az én biztosítóm nem fizet. Viszont tényleg nem a biztosított (ha nem egyesület az a biztosító) dolga ellenőrizni hogy a biztosítója, aki szolgáltatást nyújt, mit hogy csinál. Csinálja jól, ennyi a lényeg.

boldiii 2008.07.25. 02:39:38

CoIT: Ez nagyjából ott szűnik meg, hogy te valójában nem egy biztosítóval szerződsz biztosítársa, hanem belépsz egy egyesületbe. "Nyilván" azért lépsz be a jog szerint is, mert ki akarod venni a szereped a cég ellenőrzésében, akarod vállalni a cég nyereségét és veszteségét stb. Tehát azért leszel egyesületi tag, mert vállalod az ezzel járókat. Vagy azért nem vállalod ezt és fizetsz egy cégnek, mert te nem trükközni akarsz, hanem biztosítást. És persze ez sem garancia semmire.

boldiii 2008.07.25. 02:45:26

Coit: hogy pontosabb legyek, idézek a weboldalról, és nem elrejtett részről:

A Biztosító Egyesületről általában

A biztosító egyesület egyszerre társadalmi szervezet és biztosító intézet is egyben, melyben a tagok maguk alkotják a biztosítót.

A biztosító egyesületben az alapítók önként elhatározzák, hogy saját kockázataik kölcsönös biztosítására biztosító egyesületet létesítenek. Az így létrehozott biztosító egyesülethez bárki csatlakozhat, aki elfogadja Alapszabályát és Belépési nyilatkozatot tesz."

Nem egyértelmű: Itt nemcsak a fizetésért, de az ellenőrzésért is TE vagy a felelős. És ugye minden alkalmat felhasználtál arra, hogy ellenőrizd az általad fizetett alkalmazottakat, úgy mint az ügyvezetőt?!


"
Az egyesületi forma egyik legfőbb jellegzetessége, hogy kölcsönösségi alapon működik, azaz a tagok által befizetett díjak fedezik az egyesületi tagok kockázatait.

A biztosító egyesület többek között abban különbözik a biztosító részvénytársaságtól, hogy a biztosító szervezete és a biztosító által szervezett veszélyközösség nem válik el, hiszen maguk a tagok alkotják a biztosítót és ők a biztosítottak is egyben. Így a részvénytársasági működéstől eltérően a biztosító egyesület önkormányzattal rendelkezik, legfőbb szerve a tagok összességéből álló Közgyűlés. A Közgyűlés választja az egyesület ügyintéző-és képviseleti szervét.

A biztosító egyesület tevékenységét nyereségérdekeltség nélkül, tehát non-profit alapon végzi, nyereségét az Alapszabályban meghatározott célra - elsősorban a működés feltételéül előírt tőke képzésére - fordítja, illetve tagjai részére visszajuttatja."

Bocs, nem írták oda, hogy ez a veszteségre is igaz?!

boldiii 2008.07.25. 02:52:30

És még egy -az előbbiekkel ellentmondót- azért mondhatok:

A magyar bíróságok paripája, hogy a szerződéseket valós tartalmuk szerint megítélni. Márpedig ha itt senki nem gondolt bele, hogy ez egy egyesület, akkor egy "szoksásos" biztosítási szerződésről van szó, és a "szokásos módon" várhatja el mindenki, hogy az állam az ellenőrizze. Ez a valós szerződés. bármi volt is a papírforma.


Ennek megfelelően viszont az állam igenis részben felelős azért, mert nem felügyelte rendesen a céget. Itt persze nagyon megtörik az ok-okozati fonal, de tegyük fel,...


No ez az az egy, ami miatt igazat adnák egy "károsultnak". Azaz: mert a cégfroma ugyan egyesület volt, de a valós tartalom biztosítási szerződés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.25. 02:56:27

@boldii : Nem i hanem l betű a nevem 3. betűje :)

Amúgy K&H biztosítós vagyok már elég sok éve (ugyanis ha átmennék máshova akkor be kéne jelentenem hogy már egy 3x akkora városban élek, és amíg a régi lakcímem tudják, addig egy 5-6 ezerrel kevesebb a havi sarc...)


Amúgy a tagok kaptak bármit is a nyereségből? Mert az volt bőven... És a 2. hsz-odban pont te mondtad a végén, hogy a cégforma és a cég tevékenysége, hát, nem volt azonos jellegű. Meg előtte a fentről jövő ellenőrzés hiánya is... de azt én is mondtam.

neet 2008.07.25. 08:03:43

Boldii: ""Nyilván" azért lépsz be a jog szerint is, mert ki akarod venni a szereped a cég ellenőrzésében, akarod vállalni a cég nyereségét és veszteségét stb. Tehát azért leszel egyesületi tag, mert vállalod az ezzel járókat."

Persze. Most csak azt várom, h valami csoda folytán felvigye az isten a jódolgát a mávnak, és nekem személy szerint kiosszanak pár milkát, mert ez nekem jár. :DDDDDD

Konklúzió: mélyen szégyellem (-nlem?) magam, h csóró létemre 2008-ban autót merek tartani egy olyan városperemi részen, ahol szinte nincs busz, és olcsó biztosítást és tejet veszek. Dögöljek meg s a tehenem is. Ennyi. Új poszt?
neet

staropramen 2008.07.25. 08:22:05

Ahogyan azt boldogemlékezetű Pósalaki bácsi szokta volt mondani: UGORGYUNK !

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.07.25. 09:05:06

Az a furcsa, hogy jó szokás szerint nem az okot keresik az itt hozzászóló okosok. A Máv Biztosító nem ment volna csődbe, ha a vezetés nem lop el 4milliárdot a kasszából. Ergó a tettes megvan, mindig is megvolt.

Másik fontos dolog, hogy hiába egyesület, a PSZAFnek kötelessége lett volna a FELÜGYELET, mint ahogy a többi pénzintézetet is "felügyeli" és amikor látható volt a baj, közbe kellett volna avatkoznia. Ehhez nem fűzödött semmilyen érdeke. Vicces volt, hogy tegnap amikor megkérdezték a kihelyezett biztost, miért nem tett valamit csak annyit felet, hogy mert ez jó ötletnek tűnt, de hát ez van, nem jött be.. kb ilyen stílusban.

Hja kis intermezzó, hogy leveleztem a PSZAFel (elküldtem Homának de nem voltam rá érdemes h kitegye), hogy miért nem tett semmit és nevetséges válaszokat adott.. hja és még amikor a sajtóban hülyeséget mondtak, azt sem akarták javítani, mondván én voltam az egyetlen akit ez zavart, akkor meg minek

Nem azokat kell szidni, akik bután, vagy egyszerűen azért mert ez az olcsó itt kötöttek bizosítást.. Nem hinném, hogy van aki azért veszi pl a legdrágább kenyeret a közértben, mert a pékeket akarja támogatni.. és főképp nem azért, hogy a szegény éhező kisgyereknek akkor jobb legyen.

El kellene azon gondolkodni, hogy ki az igazi felelős..
Az aki saját pénztárcáját óvva az olcsóbbat válassza, vagy aki a befizetett pénzt ellopja, esetleg az aki ehhez boldogan asszisztál.

PSZAF még mindig nem vette vissza MÁV engedélyét.. pedig többezer MÁVos várja, hogy végre egy NORMÁLISnak tűnő biztosítóhoz szerződhessen. De ezt a jelenlegi törvények valamiért nem teszik lehetővé.. Pedig más esetben ezek olyan rugalmasak tudnak lenni..

Az pedig, hogy a MÁVos károkozók majd maguk fizetik ki az okozott kárt.. hadd röhögjek egy nagyon. Nem hinném, hogy a jelenlegi biztosítási törvények szerint lenne esély rajtuk behajtani az okozott kárt. Ugyanis ők arra az időre ÉRVÉNYES KÖTELEZŐ BIZT. rendelkeztek....ergó nincs mit rajtuk behajtani.

El lehetne kicsit gondolkodni és nem mindig a propagandaszöveget nyomni.. Hahóó ébresztő..!!!

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.07.25. 09:13:54

ŐŐ még valami mert sokan lovagolnak a Biztosító- Egyesület kettősségen.

Javasolni szeretném, hogy hozzunk létre egy Egészségbiztosító-Egyesületet is és akkor ne fizessünk TB-t. És persze egy Adózó-Egyesületet is és akkor ne fizessünk adót sem.
Szerintem ezen a vonalon érdemes volna elindul..

További javaslatom hogy egyesületi formában működtessünk bíróságot,
hadsereget, kormányt és minisztréiumokat is

Szerintetek működne? eheheh ezt nem hagyná a kormány és hirtelen ami egyiknél működött a másiknál nem működne és furcsamód nem engedné..

A MÁVot érdeke volt a PSZAFnek NEM felügyelni. Érdeke volt, hogy NE avatkozzon bele... Valószínüleg azért, hogy bebizonyítsa, hogy nem működőképes az egyesületi formájú olcsó biztosító. Pedig működik.. csak nem kellene ellopni a bevételt.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.07.25. 09:16:09

Neet: oké mindenki biztosítsa be saját magát, csak azt ne feledd, ha kidöntesz egy villanypóznát, a pózna nem volt biztosítva, ha nekimész Marinéni kerítésének, az sem volt biztosítva, ha ne adj'Isten elütsz egy biciklist, a bicó sem volt biztosítva, nem beszélve a bicósról aki ha megsérült, ugyancsak felléphet veled szemben kártérítési igénnyel. Ergo ezeket Te mind zsebből csengeted, ha a kötelező megszűnik. Vidám egy világ volna MÁV biztosítóval vagy anélkül

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.25. 09:23:22

neet: igazad van több szempontból is.

RosszQtya: ezek most milyen árak? Kötelező és full casco?

Nálunk sok a baleset , ezért a bizti drága. Persze nem mindegy az sem, hogy pro vagy privi biztosítást köt az ember. A skodrimra (fabia combi 1.4 tdi, 2006) fizetek évi 750 eurot kedvezménnyel (amúgy 820) és ebben benne van a full casco. A transitomra (2.0 minibus, 2006) fizetek 2600-at, de a casco nélkül (csak kötelező) magában 1000 euro, ráadásul pro biztosítást is két biztosító köt összesen.

p@rasztpicsa 2008.07.25. 09:42:14

én már tavasszal felhívtam a netrisket, mert nem akartam, hogy összeverjenek, amikor kimondom egy törés után a bűvős szót. de nem lehet. most akkor mi a faszt csináljon az ember? elrendelhetik persze hatóságilag, hogy akkor na az a 195.000 autós mostantól nem megy sehova.

theutat villám 2008.07.25. 09:48:44

Eddig Mávnál: 35 270 / év

Mostantól lesz:
Genertel 9.720 Ft / 38.880 Ft

és a 3. negyedévet ki sem fizetem, mert minek, nemsokára átszerződünk és még spórolok is a témán. Hogy rohadjak meg, én kis köcsög, még befizetnem sem kell, meg szarabbul sem járok.
A kurva anyámat.

brien 2008.07.25. 09:49:43

1. Várom, hogy biztosítót váltsak. 2. Nem csak a kötelező drága hanem a benzin is...így már két ok amiért nem kéne autót tartanom és inkább járnom kéne a tökéletes, olcsó, és minőségi szolgáltatást nyújtó BKV (BKV bérlet=1 tank benzin) és MÁV-al. 3. Sosem fikáztam senkit, azért mert nem a MÁV-nál kötötte a biztosítás, a szüleim se náluk vannak, most köpjem le őket?? Leszarom ki hol köt biztosítást. Mindeki a pénztárcája szerint köt biztosítást. 4. Én nem gondolok másokra csak saját magamra és a családomra, mivel rám sem gondolnak mások, amikor a parkolókban a kocsimat meghúzzák, megtolják, nekinyitják stb. lassan minden elemet fényeztetni kellene a kocsin...Ezekért a károkért ki fizet? Tudom, tudom itt lép életbe az 1.szabály, ne vegyek kocsit...pfff 5. Leírták mi fog történni, mind a Netrisken, mind a Biztosítás.hu-n, ha okt. 1-ig a PSZÁF lezárja az ügyet. 6. Nem pár ezret spóroltam, mert a KÖBE , a POSTA és a TIR elvileg ugyanazt a szart nyújtja, a korábbi Generalis kötelezőmhöz képest viszont a 29e helyett fizetek 9e-t? Az valóban pár ezer...kinek mi a pár ezer... Tudom, tudom, itt lép életbe az 1. szabály, ne vegyek kocsit... A saját kocsimra két biztosítás van, egy kötelező, ami MÁV-os és olcsó, és egy Allianz Casco saját magam bebiztosítására. A lakásról nem beszélve... Ha másnak okozok kárt a biztosító kifizeti (kifizetné ha lenne miből), ha magamnak okozok vagy nekem okoznak kárt, a biztosító kifizeti. Azt hiszem eléggé bebiztosítottam magam. Nem én nyúltam le a lóvét, és egyesület ide vagy oda, én spec. nem kaptam részesedést a nyereségből, és nem tudtam venni magamnak egy új Audi Q7-et. De rajtam kívül még kb. 204.999 db ügyfél nem kapott részesedést.De kössz a felvilágosítást, megyek és tartom markom. Normálisan befizetgetem a negyedéves díjakat, és még kárt sem okoztam, de ez többek között azért van, mert jobban féltem a saját autómat, mint másét. Ha én összetörök valakit, az én káromat magamnak kell kifizetnem, és én is várhatok hetekig a javításra, ergo, inkább normálisan közlekedek, nem úgy, mint a többi Béjemvés,Audis,Mercis, aki a villamos sinről, és buszsávból besorolva próbál leszorítani a saját sávomból. Tényleg, mindjárt le is köpöm magam, hogy lehetek ilyen prosztó, hogy ott spórolok ahol tudok, mert nem mozgáskorlátozottmatricás Lichtensten-i ill. Szlovák rendszámú M6-os coupé-val szaladgálok, 14 kg heroinnal, néhány "megszerzett" ingatlan adás-vételivel a csomagtartómban, és nem hétszámjegyű a fizetésem, hééét? miről beszélek, alulról rugdosom csak a hatot... MÁV biztosítós = kamikáze sofőr, aki direkt belemegy és összetöri a másikat?? Nevetséges dolgokat írtok... De megnyugtatok mindekit váltani fogok, ha PSZÁF engedi...

p@rasztpicsa 2008.07.25. 09:51:09

aki nem használ sortörést, nem lehet valami sikeres ember.

2008.07.25. 09:54:27

Biztosítást kötni mentem a KÖBÉ-hez, valamikor a tél végén. Az ablaknál ülő hölgy megkérdezte, hogy miért nem a MÁV-hoz megyek, hiszen az olcsóbb és adott egy telefonszámot. Felhívtam, nem vették fel.
Mák.
De milyen kiterjedt az ügynökhálózat...

brien 2008.07.25. 09:55:10

Igazad van, tényleg nem vagyok sikeres...és bocs' legközelebb használom

brien 2008.07.25. 09:56:43

Egyébként miért nem lehet szerkeszteni a kommentet? Ha már itt tartunk...

FSlyka 2008.07.25. 09:57:00

theutat villám

Egy travianosnak azért tudnia kéne, hogy ezzel bűncselekményt követsz el, sőt, mivel tartozásod lesz a be nem fizetés miatt, nem fognak átvenni a biztosítók! ,)

FSlyka 2008.07.25. 09:58:49

És egyébként akármit is mondotok, a piacon (néhány kivétellel) az ár dönt. Még ha most újrafizetik a mávosok a negyedévet, akkor is lesz, aki jobban járt így...

theutat villám 2008.07.25. 09:59:38

majd jól rájuk küldök 25000 birodalmit meg 10000 cézárt aztán pisloghatnak :))

theutat villám 2008.07.25. 10:07:14

Azért érdekes, hogy tavaly még úgy nézett ki a dolog az árakkal kapcsolatban, hogy nekem volt a máv 35 körül, a következő lépcső már nem tudom melyik volt, de 48 körül mozgott, aztán 60-80 és felfelé. Most ez így néz ki, csak nem élesedik a verseny srácok? Azt a véleméynem meg továbbra is fenntartom, hogy mi a péknek fizessek egy kötelező szolgáltatásért tízezrekkel, vagy akárcsak 1 Ft-tal is többet, ha van olcsóbb??? Ha meg valami szar, akkor nyilván nem kell engedélyezni, vagy lehet mégegy dolgot tenni, legyen egységes az ár. Akkor nincs vita, nincs szar biztosító, és nincs verseny sem. Na abból mekkora sírás lenne.:

Genertel 9.720 Ft 38.880 Ft
Garancia 12.204 Ft 48.816 Ft
KÖBE 12.444 Ft 49.776 Ft
K&H 12.552 Ft 50.208 Ft
Posta 13.629 Ft 54.514 Ft
Signal 13.662 Ft 54.648 Ft
Generali 13.685 Ft 54.738 Ft
Union 14.165 Ft 56.660 Ft
Aegon 15.000 Ft 60.000 Ft
Allianz 15.690 Ft 62.760 Ft
Groupama 17.700 Ft 70.800 Ft
UNIQA 28.550 Ft 114.200 Ft
TIR 32.910 Ft 131.640 Ft

p@rasztpicsa 2008.07.25. 10:40:58

nekem is a genertelt ajánlotta a netrisk, mint ahogyan korábban a MÁV-ot is. hehe.

staropramen 2008.07.25. 11:08:50

Ez egy 16 órája rágicsált poszt .
Csak, hogy tudjátok.
Az öreg Pósalaki bácsi Ráckevén BKV-Wizzair névvel biztosítós piramisjátékot indít. Jóárasította a kötelezőt. UGORGYUNK!

Én lennék terrorista! 2008.07.25. 13:32:59

Az egyesületek ilyenek. A KÖBE és a Genertel is felejtős. Tényleg, mikor lesz teszkó biztosítás, mint inglendben? Akkor már azért is lehetne szidni a nyomorult multiját.

gelsystem 2008.07.25. 14:03:38

sok hőbörgő.................
akkor megvilágítom a dolgot más szemszögből, egómból adódóan a sajátomból:
a nagymotorom 3 éve pihen garázsban lejárt műszakival.......a rendszámot nem adom le!!!
akkor most szerintetek, sikeres vagyok-e, hogy leszarom, ki milyen kárt okoz mávosként, ha én ki se gurulok forgalomba: ergó kizárt dolog, hogy kárt okozak?!?!?!?!!?!?!?!?
.
tehát, én baromi sikertelen vagyok, hisz megszünik a legolcsóbb biztosítási lehetőség

neet 2008.07.25. 14:17:32

Ficsilla,
úgy tudom (de javítsatok ki, ha szőkézek megint), hogy a mostani (mindenki a másét fizeti) rendszerben is kellemtlen póznát kidönteni, vagy őzzel közelebbi ismeretséget kötni. Még az őz eszmei értékét is te állod.
Amikor megkaptam a jogsim, az első jótanács, amit sokéve vezetőktől kaptam az volt, h ha oszlopot viszek el, (senki se látja, senki se sérül, stb) azonnal húzzak a helyszínről, mert egy oszlop nagyon drága...
A nem mávos, lelkiismeretes kollegák ugye bevárják a rendőrt, mert ugye az nem kárja, h a szegény adófizetőkkel fizetessék meg az én őzemet, póznámat, egyebek? (vagy ők a másik topikon mondták ezt? bocs ha keverem, de igen kikeltek magukból, h ők jófejek, mi meg dögök, mert ők azétr fizetnek havi 8 ezerrel többet, h a szegény sofőrtárs ne szívjon, muhahaaaaaaaa...)

Strapomen,
300nál zárolják. Ja, nem a Gyurcsány tehet az egészről amúgy? Vagy a melegek? vagy az őzek? Esetleg sünök? :DDDD
neet

jesszumpepi (törölt) 2008.07.25. 14:24:22

Nem zárolják 300-nál.
Korpás Kifli posztja elérte a 600-at is.
Néhány más poszt meg a 400-at.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.25. 21:04:42

neet
az oszlop telleg qrwa daga,
mongyuk nem en, hanem egy haverom uttteki, vot vagy 30 ezer
20 eve az pez vot

Dax 2008.07.26. 10:58:50

emléxem amikor 3.60 volt a kenyér, régi szép idők

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.07.26. 15:02:05

sanda gyanum szerint 20-30 ev mulva valamelyik nyugdijbiztosito felett fogunk sirankozni ugyanigy....
kivancsi leszek, akkor itt-e fog-e par emberke nyilatkozni, hogy o megmondta.
en is a mavnal vagyok /kezdetektol/, volt karesemeny is, nem is egy, es mindig idoben fizettek a szerelonek. tudom, mert kivittem a kocsit, max. 1 het, es mar mentem is erte, addigra lerendeztek. viszont addig sem fogok itthon ulni, amig nem rendezodik a helyzet.

ezer526 2008.07.27. 09:21:04

Veszteséges biztosítót még nem láttam,kivéve ha lenyúlják a lét.
Az autóstársadalommal szemben az lett volna korrekt,ha a MÁV-os biztosított azonnali hatállyal tud biztosítót váltani.Szeptember végéig még nagyon sok MÁV-os ügyfél fog kárt okozni, ezzel nem azt akarom mondani,hogy csak ök a potenciális károkozók,de a nagy számok törvénye alapján többezer károkozás összejöhet,azt vajon ki fogja kifizetni? Kamper neje nem értek egyet
Veled! Szerintem nem kell 20-30 évet várni a nyugdíjbiztosítóra...

Attee 2008.07.27. 20:04:15

Emberek! Nem az ügyfeleket kellene szidni, őket is ugyanúgy átba*ták, ők is áldozatok. Én ugyan nem voltam MÁV ÁBE-s sosem, de együttérzek velük is.
Az a fő baj, hogy akik megléptek a pénzzel, megintcsak meg fogják úszni. Mindenki más meg szívjon...

Secnir 2008.07.27. 20:04:43

khm...
bocsi a közbepofázásért, már látom régi a cikk.
naszóval
biztosító egysületként, kft-ként, rt-ként akárhogy tud sikeresen működni. jelen esetben volt/van/ egy személy, aki sikeresen átmentette a pénztárcájába azt a pénztet, amiből fedezni kellett volna a károkat.
minden biztosító felügyeleti szervezete a PSZÁF. ha ezt meg tudta tenni, akor ott a PSZÁF a hibás. neki kell, mint felettes szervnek rendezni a károkat.
itt ha (MÁV-os tagról van szó, kin behajtják a kárt) valaki fut a pénze után, annak ezt jóembert kell megkeresnie (könnyű, mert csak a cellaszámot kell lekérdeznie az újságoktól). ha kijön, akkor meg felelősségre vonni. szigorúan önvédelmi eszközökkel.
amúgy meg novemberig úgy kell járkálni, hogy ne okozzon balesetet. oszt csá.

-oszlopdöntés : elhúzni a ge*ibe
-őzölés : őz felpakol (esetleg csak comb, gerinc, far, mell), állatorvoshoz el, megmondani, piacon vetted, vizsgálja be 10ehuf zsebbe. jóétvágyat.

tibro · http://www.tibro1977.hu 2008.07.29. 11:10:05

hali-halo!
asszem a biztosítási törvény kimondja, hogy csak jan. 1-ggyel lehet biztosítót váltani kgfb-tekintetében...
szóval feladta magának a leckét a pszáf...
és tényleg a pszáf a hibás a helyzetért, az ő kötelessége az ellenőrzés. az okozott károkat neki kellene megtérítenie végsősoron...

Amici 2008.07.29. 16:31:18

Csak néhány észrevétel:
1. 9 milliárd a hiánya a MÁVnak, és abból jó ha kb 1 milliárdot sikkasztottak el, tehát a maradék 8 milliárd még mindig a helytelen gazdálkodásból, az irreálisan alacsony díjakból fakad!
2. Nem akarom szidni a MÁVosokat, de azért az mégiscsak elgondolkodtató, hogy bár egy 10-20 ezer forintos pótdíjjal megmenthető lett volna a MÁV (legalább évvégéig), mégsem szavazták meg, pedig az átszerződés miatt egyébként is többet kell majd fizetni.
3. Valóban a PSZÁF a legnagyobb hunyó, lehet majd őket perelni, mert ha egy MÁVos tör(t) össze, és az életben nem jutsz hozzá a károkozótól az összegedhez, akkor majd perelheted őket közigazgatási jogkörben elkövetett károkozásért. De szerintem ez tök mindegy! Mi van azzal, akit MÁVos úgy tört össze, hogy belerokkant, vagy esetleg akinek a hozzátartozója meghalt? Ugyanis a MÁV valóban fizetett károkat: mondjuk úgy kétszázezer forintig, de a nagyobb károkat - ami nem abból adódott, hogy egy egyszerű törésre nem akartak milliókat kifizetni!!!!!!!! - elkussolták.
4. Sajnos a vezetési kultúra pontosan tükrözi azt, hogy a felelősséghez az autósok hogyan állnak hozzá: ha magamat biztosítom, akkor hajlandó vagyok fizetni, de arra nem ha másnak én okozok kárt! Hát...úgy gondolom, hogy nem véleten, hogy egy babakocsival a gyalogos átkelőhelyen, zöld lámpa mellett is életveszélyes átmenni!

Worm 2008.07.30. 02:09:25

Nagyon kíváncsi leszek a közgyűlés által megszavazott Nemzetközi Könyvvizsgálat végeredményére. Bevallom szívesen megnézném a PSZÁF főnököt megint amint nyökög valami értelmetlenséget (mint valamelyik este a TV-ben) arról, hogy miért számolták így félre a dolgokat. Ez a 9mrd óriási kamu!!! Ráadásul ez az összeg az ő vezetésük alatt emelkedett az első közgyűlésen elhangzott 4-5 mrd-ról ennyire. Örülök, hogy ilyen szakemberek (akik a saját bevallásuk szerint sem biztosítási szakemberek)viszik a biztosítót jelenleg :(
Ha a nemzetközi könyvvizsgálatból kiderülnek a PSZÁF huncutságai, remélem pár izmos per a nyakukba szakad. Már csak azért is megérdemlik, hogy így megfeküdtek a nagy biztosítóknak, akik ezzel egyszerűen a kötelezők árának visszaemelését fogják elérni. Mi szívunk, de ők vidáman zsebreteszik majd a hatalmas profitot. Éppen ma TIR ellen is. Igen jó lesz, hogy jövőre sokkal többet fizethet mindenki a kfb-ért.
Én mint MÁV biztosított nem érzem felelősnek magam azért, amiért velük kötöttem meg a kötelezőt. Ez volt a legjobb ajánlat, és nem az én feladatom ellenőrizni, hogy korrekt-e a cég, hanem a PSZÁF-é. Ha valakinek az a véleménye, hogy ezért szarrágó vagyok, az remélem vesz majd újracímkézett jó régen lejárt szavatossági idejű élelmiszert valahol, és a kórházban majd az a tudat is kínozni fogja, hogy mekkora kretén amiért abban a boltban vette meg a cuccok, amit az állami szervek hagynak működni.

Amúgy pár hónapja megtört a Grupamás fickó, és azóta is lelkesem várom, hogy a szakszervízből szóljanak, hogy megjött a zsé, és vihetem az autómat mert tudják csinálni! Gondolom nem vagyok egyedi eset ezzel, de érdekes módon a hírek csak a MÁV-ról szólnak...
süti beállítások módosítása