Tékozló Homár

Hiányzott neki, mint halottnak a UPC-előfizetés

2008.08.05. 10:56 | jackyll | 83 komment

Tudatos Fogyasztó röpke másfél év után most már tényleg szeretné letudni néhai anyósa UPC Direct-szerződésének felmondását. A sajnálatos esemény után fél évvel jutott eszébe a UPC-nek, hogy szerintük még hibádzik 24 forint. A Homár még mindig nem tud napirendre térni afölött, ha egy természetes személy meghal, hogy tud szerződése tovább élni? Ez valami újhullámos feltámadás?

A lejjebb látható válaszlevélig volt még egy két emlékeztető a részemről + adategyeztetés. Továbbra is nyitott kérdés, hogy a hűségnyilatkozat lejártakor miért újul meg automatikusan a szerződés? Állítólag ez más szolgáltatóknál is bevett gyakorlat. Csak az én talpam szorul ökölbe ettől? A tanulságok: Haláleset esetén minden sóhivatalba ajánlott küldeményként elküldeni a Halotti anyakönyvi kivonatot, még akkor is, ha azt mondják, hogy nem kell. Minden telefonbeszélgetést rögzíteni, archiválni! ps: mi a fogyasztóvédelem emailcíme?

Néhai anyósom; (név cím Ügyfélszám: XXXXXX) ügyével kapcsolatban írok Önöknek; Anyósom sajnos YYYY.MM.DD-én elhunyt. A temetés után felhívtuk az ügyfélszolgálatukat a XXXXXX-as számról, akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy csak a hűségnyilatkozat lejártakor érdemes lemondani a szerződést, ezt tudomásul vettük valamint kértük a rendszerben az értesítési cím módosítását, tekintettel arra hogy a régi szolgáltatási és értesítési címen már senki sem lakik, onnan a leveleket csak jelentős késéssel kapjuk meg.

2006. december 4.-én és 2006. december 6.-án. Is telefonáltunk hogy lemondjuk a szerződést, többször megerősítést kaptunk, hogy se halotti anyakönyvi kivonatra, sem írásbeli lemondónyilatkozatra nincs szükség. Megnyugtattak, hogy várjunk türelemmel kapunk majd levelet arról, hogy megszűnt a szerződés.

2007. januárban leadtam a beltéri egységet egy közeli képviseleten. Úgy gondoltuk, minden kötelezettségünknek eleget tettünk, mígnem a következő látogatásunk alkalmával a Creditexpress levele várt ránk (hivatkozási szám:XXXXXX) , melyben közölték, hogy a UPC  eladta a tartozást – amelyről nem is tudtunk – nekik. És azonnal fizetnünk kell különben behajtás, jogi út stb.

Az ügymenetet leegyszerűsítendő befizettem az állítólagos tartozást a behajtási díjjal, kezelési költséggel együtt. Itt még hagytam is volna annyiban az egészet, de 2007 májusában kaptunk még mindig a régi címre egy számlát 24, azaz Huszonnégy forint késedelmi díjról. Csekk nélkül. Ügyfélszolgálatot tárcsáztam, azt tanácsolták fizessem be, és elkezdik nyomozni. 2007.07.13.-án utaltam a 24 Ftot (az utalás költsége többe van mint a szóban forgó összeg!)

Akkor úgy döntöttem, hogy magyarázatot fogok kérni miért bánnak velünk így. (Egy kósza gondolat során eszembe jutott a krimitörténetek zsarolásos része, amiben az áldozat azt hiszi, hogy az első fizetés után túl van az egészen, pedig nem, a java csak akkor kezdődik, amikor a zsarolók látják a fizetési hajlandóságot, de azt a gondolatot elhessegettem, a UPC nem lehet olyan… gondoltam én...)

2007.07.13. Ismételt adategyeztetés; XY1 Ügyintézőjük volt olyan kedves rögzíteni a hivatkozott telefonbeszélgetés részleteit, és megígérték hogy utána fognak nézni az archívumban, És ha tényleg kértük az értesítési cím módosítását, akkor elnézést kérnek és megbeszéljük mit tehetnek. Megadtam emailcímet, mobiltelefonszámot, mindent. Megígérte hogy felhívnak. Nem hívtak.

2007.08.30. XY2 kérésemre utánanézett, sajnos még nem volt eredménye a kutatásnak. Megígérte hogy felhívnak. Nem hívtak. 2007.10.03. XY3 megnyugtatott, hogy még keresik a felvételt. Megígérte hogy felhívnak. Nem hívtak. 2008.01.17. XY4 ügyintézőjük kérésemre elmondta, hogy nem találták meg a kérdéses felvételt, technikai okok miatt, és nem tudja miért nem tájékoztattak erről. Azt a legkevésbé sem gondolom, hogy azért nincs meg a felvétel mert az terhelő lenne a UPCre nézve.

Természetesen mindig én hívtam Önöket, és minden alkalommal végighallgattam a különböző ajánlataikat, elbukdácsoltam a menüben a megfelelő helyre mindahányszor végigvártam azt a “néhány” percet, amit a kezelők túlterheltsége miatt kell várni de a legjobb az, hogy mindig meg kellett hallgatnom a “telefonbeszélgetést rögzítjük minőségbiztosítási okokból” kezdetű tájékoztatást valamint mindig el kellett mondanom az egész történetet.

A következő kérdésekre várok mihamarabbi választ: 
Milyen hátralék volt a számlán? Miért nem tájékoztattak minket erről, amikor lemondtuk a szerződést? Miért nem rögzítették ismételt kérésükre sem az értesítési cím változást? Miért kellett egyáltalán lemondani, az elhalálozás nem jelenti automatikusan azt, hogy a fordulónapon nem hosszabbítódik meg a szerződés? Etikus ez így, jogszerű? Miért nem hívtak fel minket egyszer sem? Miért volt egyszerűbb egy behajtócéghez fordulni vélt vagy valós követelésükkel mint pl. ajánlott levélben értesíteni ami visszapattant volna “címzett elhalálozott” üzenettel és tovább lehetett volna gondolni az eljárást? Nem ez lenne az emberségesebb bánásmód? Milyen minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkezik az Ügyfélszolgálatuk?

E levél írása során szándékosan igyekeztem féken tartani az érzelmeimet, az azért remélem kifejezésre jutott, hogy elsősorban azt fájlalom, hogy néhai anyósom egész életében, még hosszantartó betegsége utolsó fázisában is úgy élt, hogy ne okozzon gondot családjának, és egyfajta tévedés, hanyagság, vagy félreértés miatt rajta kívülálló okok miatt mégis maradt hátralék vagy elintéznivaló.

Sejtésem szerint a tipikus panaszoslevélben itt következik az a rész, ahol megemlítik hova fog fordulni a panaszos, ha nem kap érdemi választ záros határidőn belül, én ettől eltekintenék mert hiszem, hogy a UPC számára legalább annyira fontos egy régi Ügyfél mint egy jelenlegi, vagy egy leendő.
 
2008. január. 17.

 Erre ezt a választ kapta a UPC-től:

Dátum: 2008. 05. 06.
Tisztelt XXXXX!
Köszönettel vettük a UPC Direct-hez érkezett megkeresését, mellyel kapcsolatban az alábbiakról szeretnénk tájékoztatni Önt.
Mindenekelőtt szíves elnézését kérjük az esetlegesen okozott kellemetlenségekért!
Panaszát mindenre kiterjedően kivizsgáltuk és az alábbiakat állapítottuk meg.
1. A szerződést 2006.12.19-én szüntettük meg, így a 2183 Ft hátralék a 2006.12.05-12.19. közötti időszak tört havi díja. A Credit Expressnek befizetett 3427 Ft tartalmazta a 2183 Ft elmaradást, valamint az adminisztrációs díjat, melynek összege 1200 Ft, illetve a késedelmi kamatot is, amely 44 Ft.
2. Az egyenleg a kikötés napjával módosult 2183 Ft-ra, így a lemondás napján még kollegánk nem tudta Önt tájékoztatni a befizetendő díjról.
3. Nyilvántartásunkat átvizsgálva megállapítottuk, hogy az xx/xxxx-as számról nem érkezett társaságunkhoz megkeresés sem 2006.12.04-én, sem 2006.12.06-án, így sajnos a számlázási címet nem tudtuk módosítani.
4. Az előfizető elhalálozása nem jelenti automatikusan a szerződés megszűnését, az örökösnek kell nyilatkoznia, hogy a szerződést átíratja-e a saját nevére vagy lemondja a szolgáltatást. Sajnos mivel a lemondáskor a Halotti Anyakönyvi Kivonat másolata nem érkezett be hozzánk a lemondáskor, így a fennálló hátralékot jóváírni nem tudtuk.
5. A fennálló hátralékról levélben küldünk értesítést, mivel sajnos nem áll módunkban minden előfizetőnket telefonon értesíteni.
6. Társaságunk ajánlott levélként csak a felmondó levelet postázza, a hátralékról szóló értesítést nem, azt a számlával együtt küldjük ki.
7. Tájékoztatjuk, hogy a upc telekom (Monor Telefon Társaság Kft.) ISO 9001 minőségügyi rendszert üzemeltet.

Tisztelettel:
UPC Direct
ügyfélszolgálat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomasso 2008.08.05. 11:00:54

öööööhööööööööm! 1.:d

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.05. 11:04:04

Még meg is tudom érteni - döntse el az örökös. Mármint döntse el, ha hagyják neki...

// A gépi adatkezelés egyik gyöngyszeme a következő megszólítással kiküldött hivatalos levél: "Tisztelt Z. Horváth Komondor (időközben elhalálozott) Asszony / Úr! //

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.05. 11:18:54

Nem, ez az örök élet! Örökké küldözgetik a felszólításokat.

Kíváncsi vagyok az ingyen sör mikor jön majd.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.05. 11:24:31

Tudjátok hova menjenek az ISO9001-ükkel ha eltűnnek dokumentumok náluk...

Az ISO amúgy sem jelent semmit, max. dokumentálás tekintetében, a termék / szolgáltatás attól ugyanolyan fos marad :D

vic 2008.08.05. 11:27:21

egyébként 10000 Ft alatti tételt kell hagyni a francba...
nem éri meg nekik hogy bepereljenek...
leveleznek, átadják behajtóknak, visszaveszik
ha meg mégis perre mennek (mondjuk nevelő jelleggel, példa statuálással) és kiderül, hogy anyós meghalt, akkor hiába mondják, hogy "de te nem nyiltkoztál arról, hogy lemondod", mivel nekik kéne bebizonyítani (írásos módon vagy hangfelvétellel) hogy te arról nyilatkoztál, hogy átveszed az előfizetést...
ilyen nem lévén oppóra kerültek...

Gumidomino 2008.08.05. 11:35:33

2007.07.13 - 2008.05.06-ig:
majdnem 10 hónap alatt sikerült kideríteniük, hogy te (állítólag) nem is telefonáltál.

Joco74 2008.08.05. 11:39:51

Ez a mocskos pofátlan választ....
Ez elképesztő!

Gumidomino 2008.08.05. 11:41:08

itt valami nem stimmel.
minek alapján szüntették meg a szerződést dec.19-vel ha se a dec.4-i se a dec.6-i telefon nem történt meg?

"csak a hűségnyilatkozat lejártakor érdemes lemondani a szerződést, ezt tudomásul vettük valamint kértük a rendszerben az értesítési cím módosítását"
most tudomásul vettétek és mégis kértétek a szerződés megszűnését, vagy tudomásul vettétek és vártátok a hűség lejártát?

miért nem lehet normálisan fogalmazni?
most olyan bizonytalan leszek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.05. 11:41:13

Miért? Miért? Miért? Miért fizetett?

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2008.08.05. 11:51:11

ISO 9001 olyan mint a júpíszí.
de ha minden eltűnik, akkor össze is téphetik. :-)
vagy inkább :-(
A 24 Ft nem derül ki a válasz levélből, de úgy tudom 100 Ft alatt nem kell nekiállni küldözgetni, mert többe kerül.
Ha tovább keresik rajtad akkor fizess be készpénzben 22 Ft-ot (kerekítve húsz), s ha a maradékot (2 kerekítve NULL) is keresik akkor szőkék a kapitányok.

anarch 2008.08.05. 11:51:32

Hmm, szerintem a hűséget fel KELL hogy lehessen mondani haláleset miatt...

NHH közlönyéből megpróbálom kiollózni majd.

staropramen 2008.08.05. 11:57:34

akkor most használtátok az előfizetést a hűségnyilatkozás lejártáig?
Mi az , hogy előtte nem érdemes lemondani.Ha valaki meghal, nem tudja betartani a nyilatkozatát,ez pedig az örököst nem kötelezi semmire, hiszen nem ő hűségnyilatkozott.
azért annyira talán még az upc sem idióta, hogy az idő előtti felmondás büntijét leszámlázza a halottnak?!Valahogy nem kerek a történet

Lefty Rosenthal 2008.08.05. 12:01:11

ez az igazi huseg: a hazassag a halalig tart (mig a halal el nem valaszt), de a UPC-vel a kapcsolat, na, az a halal utan is tart. Mosman csak az nem volt, hogy levadasszak az elhalalozott reinkarnaciojat, es ott folytatjak a kovetelosdit.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.05. 12:01:46

Az UPC ügyfélszolgálatáért felelős vezetőket lássa vendégül EDE!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.08.05. 12:02:03

Szerintem egy kicsit sok a kérdés! Vazze, ezért nem tud a upc a szolgáltatásaira, a normális ügymenetre koncentrálni, mert FONTOS kérdésekkel zaklatják az ügyfelek!!!
Nem mindegy neked, mekkora a hűtőjük?!
Áhhh...!!!

Édesapám 2008.08.05. 12:09:29

Ha ISO 9002 lenne nekik, akkor jobb lenne valami, kötelezné őket valamire? Edének iso(m)ja van, nem is mondták fel a szerződést idő előtt!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.08.05. 12:09:41

Nem értem. Ha az elhunyt nevén volt a szerződés, akkor visenyócas. Hajtsák be rajta. Esetleg a UPC az ilyen ügyeket a Szellemírtóknak továbbítja?

Lefty Rosenthal 2008.08.05. 12:13:20

Vizibusz:

modnom en: megkeresik a reinkarnaciojat, es azt zaklatjak majd

Peppone Botazzi 2008.08.05. 12:15:38

Edének is hosszabbítsák meg a szerződését elhalálozás miatt!!!


Amúgy szánalmas gerinctelen aljadék az összes szolgáltató!
Kezdve ott hogy ajánják nekem a letöltési csomagot, aztán meg lekorlátoznak letöltésben a többi előfizető érdekeire hivatkozva. A rosszillatú prostituált édesanyjukat!

stopp 2008.08.05. 12:16:56

Ellentétes problémám van a júpíszível. Nem hiszik el nekem, hogy nincs lekorlátozva a netem, úgyhogy ma otthon kell lennem (1/2 5-től 8-ig, épp ezt terveztem..), mert "visszakorlátozzák" amit nem kell. Sem a szerelő fószert, sem az ügyintézőt nem tudtam erről a manőverről lebeszélni. Egyetlen eredményem, hogy most már legalább mindketten elhiszik, hogy nincs kikötve nálam sem a tévé, sem a net. Na ez sem két perc volt.
Baszki lehet, hogy én meg meghaltam, csak nem vettem észre.

Berix 2008.08.05. 12:20:16

Milyen érdekes, hogy nem találják a hangfelvételt...Hogyan tud eltünni?:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.08.05. 12:20:37

Itt a PTK vonatkozó passzusa:

"Ptk. 323.§ (2) A jogosult halála akkor szünteti meg a szerzõdést, ha a szolgáltatás kifejezetten az õ eltartására irányult, vagy kizárólag az õ személyes szükségleteinek fedezésére lett volna alkalmas."

Peppone Botazzi 2008.08.05. 12:21:59

stopp: vissza lehet állítatni? Hogyan? Mert nekem azt mondták hogy nincs is olyan hogy korlátozás...Persze mindenki tudja hogy van a fájlmegosztókra...
Hogy érted el és mit mondtál???Én is ezen töröm a fejem.

WYW 2008.08.05. 12:26:26

Hogy a túróban lehet örökölni egy szolgáltatásra szóló előfizetést??

Szerintem ilyen egyszerűen nem létezik.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.08.05. 12:28:00

A hűségnyilatkozat meghosszabodásár, nem hiszem el h még senki sem irt levelet a FgyVédnek, hogy foglaljon állást az ügyben. Teljes mértékben elfogdhatatlan, hogy egy ilyesféle szerződéskor lényegében örök hűséget fogadok a szolgáltatónak, amit csak bizonyos erre kijelölt szűk időben van lehetőségem felbonatni. Erről kellene FogíVédnek irni és a válaszát, legyen az bármi, kitenni a homárra.

Akinek van ilyen, akár UPC, akár Tele2 vagy más ilyen módon hűséget kötő céggel kapcsolata ,tegye már meg h ir egyet a FogyVédnek..

blablablabla 2008.08.05. 12:31:46

szerintem azok az emberek akik józan paraszti ésszel nem rendelkeznek azok nyugodtan fizetgessenek csak 5000 ft-okat a szolgáltatóknak ilyen esetben mert megérdemlik...
miért nem lehetett elküldeni a halottit?
hogyan gondolhatja valaki azt, hogy majd egy szolgáltató (mindegy, hogy kiről van szó) majd bemondásos alapon elhiszi, hogy az előfizető elhunyt???
plussz tudtommal a hivatalosan kinevezett örökösnek a kizárólagos jogköre, hogy döntsön a szerződés sorsáról és örökösként szerintem a szerződést jelenlegin formájában is joga van megtartani akár hűségnyilatkozattal együtt...

Machiavelli 2008.08.05. 12:34:25

Én meresztgetem a szemem, hogy sokan a békesség kedvéért befizetnek kisebb, de nyilvánvalóan nem jogos követeléseket. Aztán elég csak bírósággal fenyegetni és már 100 ezer Ft-os nagyságrendű jogtalan követeléseket is befizet nekik pl. a szomszédom. Jobb a békesség alapon...

kacsa! 2008.08.05. 12:34:30

Soha nem szabad a UPC-vel szerződni. Csak feltört beltérivel!

Gumidomino 2008.08.05. 12:42:04

ha valakinek tíz gyereke van, akik egyenlő arányban örökölnek, akkor mindegyiktől kell nyilatkozat?
addig meg ketyeg a hűség?

Dilbert 2008.08.05. 12:43:11

UPC - na igen. Nekunk fel evig kuldtek szamlakat ugy, hogy meg szerzodes nem volt, es be se kotottek hozzank a kabeljuket, csak az ajtoig volt vezetve. Mi hivogattuk oket, hogy ugyan jojjon mar ki valaki bekotni hozzank a kabelt, meg megkotni a szerzodest. Senki nem jott, csak a szamlak, amiken par honap elteltevel elkezdtek fenyegetni, hogy ha nem fizetjuk be a tartozast, megszuntetik a szolgaltatast. Na erre mit is mondhattunk volna? Hat tessek, szuntessetek! :)

Dilbert 2008.08.05. 12:56:26

Blabla, mondjuk azert nem kuldte el a halottit, mert azt mondtak neki, hogy NEM kell. A tanulsagot a leveliro levonta, ezzel kezdte a megallapitasat is.

Dr Kangörény 2008.08.05. 13:00:36

Faszé' kell fizetni, ha jogtalannak tartod?

jesszumpepi (törölt) 2008.08.05. 13:00:38

blablablabla 2008.08.05. 12:31:46


Amikor édesanyám meghalt,a T-izénél telefonon le lehetett mondani a vezetékes telefon-előfizetést.Az elhunyt adatait,az utolsó számláról adatokat,és a halotti anyakönyvi kivonat számát kérték csak.Én is meglepődtem,hogy nem kellett bemenni személyesen,és nem kérték a halotti bemutatását.Ilyen is van.
A hozzátartozóknak meg van elég dolguk ilyenkor.

stopp 2008.08.05. 13:15:22

Peppone Botazzi elvtárs 2008.08.05. 12:21:59

Szimplán nem fizettem a számlát (főleg az én hibámból, mondjuk ha nem beszéltek volna rá, hogy a csop. beszedési megbízásomra tegyenek egy tízeres értékhatárt, akkor nem lett volna gebasz, mert simán tudták volna vonni a számlámról, de így nem ment, mert a banki (?) átfutási idő miatt egyszerre két hónapot akartak vonni, ami meg nem jött ki egy tizesből..), bementem, kicsengettem a hátralékot, mire mondta nő, hogy oké, de le van korlátozva. Én mondtam, hogy nincs, ő, hogy igen egy ideig, végén belegyeztem, hogy akkor jöjjenek, ha ennyire ráérnek. Ennyi. Pöpecül működik minden egyébként, hasít a net, már amennyire nekem kell.
Most abban reménykedem legalább, hogy a visszakapcsoló ember jó faszi lesz, mert akkor meghívom egy kávéra. :)

Gonoszfóka 2008.08.05. 13:15:45

Ha nálunk így működne a 9001...hajjaj...Az auditorok a hajunkat ordítanák le. Bár így is fogunk vele copni :-(

Édesapám 2008.08.05. 12:09:29
9002 már nincs egy ideje, ill. ami benne volt, az benne van a 9001-ben.

Secnir 2008.08.05. 13:21:19

én azért megcsináltam volna a helyedben azt, hogy megofok egy koporsót, belerakok 1/2 klg pálpusztait, hogy szaga is legyen, beállítok az első UPC ügyfélszolgálatra, hogy
-Kihantoltuk a mamát, hogy fel tudja mondani a szerződést! A kezét majd mozgatjuk mi!
szerintem a megoldási sebesség olyan 1.5 és 4 mp között lett volna valahol.

Secnir 2008.08.05. 13:22:49

amúgy nem értm, mit fizettél be a UPC-nek. én legalábbis kértem volna a hűségidő lejártáig egy vonaláthelyezést a kerepesi úti köztemetőbe...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.08.05. 13:22:56

Hehe, ISO9001 semmit sem jelent, az egykori cégemnél is fizettek érte, hogy azt mondhassák, "nekünk biza' ISO9001 van vaze". Eddig se voltam UPC-s és ezekután sem akarok az lenni, pedig a lehetőség adott...

Peppone Botazzi 2008.08.05. 13:30:34

stopp: én olyan korlátozásról beszélek hogy fájlmegosztók esetében leveszik a sávszélességet. Vagyis böngészésnél rendes sebességet kapsz de letöltésnél korlátoznak. Ami szerintem pofátlanság...

stopp 2008.08.05. 13:31:28

ja, én csak nemfizetés miattiról. a másikhoz lövésem sincs.

Secnir 2008.08.05. 13:35:34

az ISO90**-ek semmit sem jelentenek. illetve nem azt jelenti, hogy magas mínőséggel, jó munkát, precízen csinálnak.
azt jelenti, hogy te magadnak kidolgozol egy folyamatot, és azt leellenőrzik, hogy úgy van-e. röviden ennyi.
példa
1. cég
folyamat: lisztből kenyeret süt.
lépések
-leellenőrzi a liszt minőségét. ha szar, kidobja
-leellenőrzi a víz minőségét. ha szar, használ ásványvizet
-leellenőrzi az élesztő minőségét. ha szar, kidobja
-összegyúrja 8 percen keresztül
-hagyja kelni 30 percet
-megsüti 12 perc alatt.

ha ezt a folyamatot bármikor ellenőrzéskor tudja tartani, akkor megkapja az ISO minősítést.

2. cég
folyamat: lisztből kenyeret süt.
lépések
-leellenőrzi a liszt minőségét. ha szar, akkor is használja
-leellenőrzi a víz minőségét. ha szar, akkor is használja
-leellenőrzi az élesztő minőségét. ha szar, akkor is használja
-összegyúrja 2 percen keresztül
-hagyja kelni 10 percet
-megsüti 20 perc alatt.

ha ezt a folyamatot bármikor ellenőrzéskor tudja tartani, akkor megkapja az ISO minősítést.

namármost mindkét péknek van ISO minősítése. és akkor? ugyanolyana kenyér?
ISO=szar
UPC=ISO
UPC=....

Boo 2008.08.05. 13:39:44

Hát én olvasom az ÁSZF-t de csak ezt találom.
Az előfizetői jogviszony megszűnik:
d) Az Előfizető elhalálozása esetén;

Nincs itt szó örökösről, felmondásról, meg egyéb szarságról. Mivel nem részletezi, ezért halálesetnél magától megszűnik a szerződés. A többi már az ajtóletépés, asztaldöngetés, kategóriája.

Meklén és Tamara 2008.08.05. 13:40:33

A történet már megszokot, az ember nem is vár mást a UPC-től. A válasz stílusa és tartalma viszont vérlázító. Jobb lett volna, ha semmit nem válaszolnak. Vagy ezt egy droid írta?

NorbArt 2008.08.05. 13:41:07

Kísértetiesen hasonlít a mocsokos
T-ONLINE, KÁBEL hozzállásához.

Olcsón megúsztad, engem 46.000 forintra vágtak meg. Sztori ugyanez, se levél, se megkeresés, sem apámfasza. Követelést ugyanúgy eladták egy bahajtó cégnek, érdeks az megtalált.
Oka, elköltöztem, leveleket nemnkaptam meg. Mikor elköltöztem kétszer bevittem személyesen az ügyfélszolgira a kérelmet leírva hogy ELKÖLTÖZTEM !!! és az adott címen, mail címen is és telefonszámon keressenek ha bármi van. Persze hogy nem kerestek hanem továbbra is a régi címre küldték a faszságaikat. Csak egyet nem értek, szivat a szolgi, de abba nem gondol bele hogy sem nekem sem pedig családomnak, rokonaimnak, barátaimnak nem fognak eladni semmit sem??? Máshol ilyen szolgi 1 hónap alatt csődbemegy. Én csak azt mondom bassza meg őket egy királypiton keresztbe. "Aztán menjenek el villanyóra leolvasónak egy lófasszal a seggükbe" Ami még kényelmetlenebbé teszi a dolgot hogy számtech boltba dolgozok, és mindenkit lebeszélek a magnettás szarfaszú bandáról...

-putyin- 2008.08.05. 13:41:16

undorító egy cég az upc, szerencsére van konkurenciája. mindig letépem a lépcsőházban a plakátjukat és tök jó érzés , mikor bevágom a szemetesbe, hiszen ott a helye. :)))

É2I 2008.08.05. 13:51:39

A hangrögzítés a legtöbb helyen duma. Vanni van, de 1-2 hónapnál régebbit ritkán tartanak meg, mivel nagy háttértárat igényel. Arra meg pénz kell...=Sajnos nem találjuk!...

A legtöbb szolgáltató bemenüzött telefonja meg katasztrófa. Bár így lehet hívásszámot csökkenteni, mivel sokan nem várják végig. Így a probléma is megoldódik, jobban mondva nincs is.

Pontokba szedni hivatalos választ ősi berber szokás.

Peppone Botazzi 2008.08.05. 13:51:51

Az a baj hogy a konkurenciája is ocsmány.
Komolyan mondom a világ legnagyobb tarolása lenne ha valaki egyszer egy átlag szolgáltatást nyújtana de hiperkorrekten! Úgy megszedné magát hogy öröm lenne nézni...
Vagy ez a korrekt az olyan nehéz?

Peppone Botazzi 2008.08.05. 13:54:19

Vagy a telefonnál várunk sokat vagy sorszámmal a kezünkben.
Néha sajnálom azokat akik a pult mögött ülnek, mert az emberek rájuk zúdítják a mérgüket. De hát ők is UPC-sek és van amit már nem tarthat magában az ember.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.08.05. 13:54:56

Fogyasztó-kesergő

Undok
Penészes
Cafrangok

Eleve
Diktátorok
Elevenen

Megnyúznak
Állatiasan
Véresre

Búsulhatsz
Kesereghetsz
Valóságosan

Remek
Állapotoknak
Coki
Keserves
Elsőzők
Vidám
Elméje

Csillan
Elvégre
Nincs
Titok
Rónáinkon
Undor
Marad

Illő-e
Nálatok
Tűrni
Rohadt
Umbuldákat
Magyarok?

Emiceha 2008.08.05. 13:58:42

Oké, az elhalálozással nem szűnik meg a szerződéses jogviszony, hiszen az örököst terheli a szerződésben foglalt jog és kötelezettség. És ha nincs örökös?! Akkor majd "lesz valahogy"??

jesszumpepi (törölt) 2008.08.05. 14:12:40

Hej,Nelson!

Klasszak az akrosztikonjaid!

Peppone Botazzi 2008.08.05. 14:15:07

Ma még nem szerveztünk ökörsütést UPC előtt, pedig FONTOS lenne.

Estike 2008.08.05. 14:17:31

Neked legalább válaszolt az UPC. nekem a mai napig nem reagált. hol van itt a minőségbiztosítás? jó lenne tudni.
talán ha nem a reklámra költenének annyit, hanem a vevőik jobb kiszolgálására ...
majd amikor a Badár meg a Szőke a Holdon fognak élni. Vagy inkább a Marson? ott már úgyis van víz :)

jesszumpepi (törölt) 2008.08.05. 14:37:02

Ökörsütés nincs.Viszont felbukkant EDE unokaöccse a füredi posztnál.
Úgy ám!

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.08.05. 14:37:28

Mikorra várható a Nelson összes? Tutira megveszem!!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.05. 14:42:40

Emiceha:

akkor az államot kezdik el csesztetni, mit gondolsz miért nincs pénz semmire? :D

Júpíszí ügyfélszolgálati droidja, pedig ürítsen tarajos sült.

Peppone Botazzi 2008.08.05. 14:56:21

" jesszumpepi 2008.08.05. 14:37:02
Ökörsütés nincs.Viszont felbukkant EDE unokaöccse a füredi posztnál.
Úgy ám! "

Tűzök vissza arra a postra. remélem lesz ott még valaki

blablablabla 2008.08.05. 15:22:38

komolyan én nem is értem, hogy miért kell ezzel foglalkozni...
azért mert itt megjelent az upc nem fog semmit se csinálni... akinek upc-je van és továbbra is akarja a szolgáltatást nem fogja lemondani, mert több kára lesz belőle mint haszna... tökéletesen feleslegesnek tartom a köpködés, mivel évekig lehetne cseverészni arról, hogy azt upc meg a T meg az invitel mekkora egy g...i...
kinek épp mivel van szerencséje, ez azon múlik, meg ki mennyire hiszékeny idióta..

Asidotus 2008.08.05. 15:42:28

Azon gondolkodom, hogy amikor akarok valamit a szolgáltatótól, legépelem, kinyomtatom két példányban, beviszem, ott mindkettőt aláíratom, lepecsételtetem, és a sajátomat magammal viszem. Na, ezt tagadják le!

Secnir 2008.08.05. 15:43:10

jesszum:
én nem találkoztam vele:
melyik comment az?

Juzer 2008.08.05. 16:25:49

@ vic 2008.08.05. 11:27:21
Valóban, 10.000 forint alatt a nefizetés még csak szabálysértés se. Egyik üzleti partneremmel játszotta el a Centrum:
3 parkolási birság, amiről nem tudott = nem fizette be darabonként 2500-3000 ft. Következő mozzanattal már jött a kedvenc Intrumunk ügyvédjétől a levél 11.000 ft per büntetési tétel, ügyvédi költség és egyébb költségekkel megnövelve.. Na így már lehet érte perelni meg minden mert 10 felett van..

Sajnos a szerződés örökölhető (lásd ptk feljebb). (Vigyázz mire szerződsz, unokáid is fizetni fogják :). Más okra hivatkozva (pl: nem adottak a technikai feltételek ezért nem tudjátok igénybe venni a szolgáltatást) fel lehetett volna mondani (ha van ilyen). Amúgy meg figyelni kell ezekre, ászf szerint max 30nappal előtte lehet felmondani 8 napos határidővel...

Miruska 2008.08.05. 16:32:04

sokáig hezitáltam (nem kellett volna)és átmentem másik szolgáltatóhoz.másnap már kerestek UPC-től, hogy milyen kiváló ajánlataik vannak számomra.amíg évekig hűséges voltam, csak a díjat emelgették.hát kösz.és túlfizetésem volt, a hóközi váltás miatt, de nem küldték a pénzt.persze, az nekem járt vissza!bementem érte.mert sose küldték volna ki.

pacorro 2008.08.05. 16:41:16

Szolgáltatás (víz, villany, internet stb.) lemondása Japánban:

- hűségnyilatkozat nincs, így még az internetet ((100Mbit/s-os...) is bármikor le lehet mondani, ha teszem azt elköltözik (vagy éppen - milyen morbid - meghal a kliens)

- egy telefonhívás a szolgáltatónak, mindenféle vegzálás, reklám, igazoltatás nélkül, megmondom, hogy mikortól nem kérem a szolgáltatást, ezt rögzítik. A vizet és villanyt kb. egy nappal, az internetet kb. egy héttel előre kell bejelenteni

- a vizet és villanyt a lemondás napján megbeszélt időpontig, az internetet az időpont előtti nap éjfélig használhatom

- A megbeszélt időpontban személyesen (!) kijön az ügyintéző, akinek kifizetem az eddig ki nem számlázott töredék összeget - és vége.

Nincs lehúzás, nincs becsapás, megbízhatóság, pontosság és udvariasság van.

Messze vagyunk a fejlett nyugattól, de még a kelettől is. (Persze a rend kedvéért meg kell jegyeznem, hogy nemcsak a szolgáltatók, hanem a fogyasztók is...)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.08.05. 17:11:58

----------------------------------------
Tájékoztatjuk, hogy a papír alapú számlára vonatkozó - az előző számláján még feltüntetett - díjat 2008. augusztus 01. ?i hatállyal visszavontuk és a továbbiakban már nem alkalmazzuk. Ezen díjtétel összege a szeptemberi számlában kerül jóváírásra.

Az előfizetői visszajelzések illetve az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságokkal folytatott konzultációk nyomán a UPC felülvizsgálta korábbi döntését és visszavonta a papír alapú számlákra vonatkozó díjat.

Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az elektronikus számlafogadás és -fizetés ma még sok fogyasztó számára nehézségekbe ütközik, a tömeges áttérésre Magyarországon jelenleg még nem érett meg a helyzet. A szolgáltató ugyanakkor továbbra is fontosnak tartja a nagy mennyiségű papírfelhasználás okozta környezetterhelés csökkentését, a tudatosabb környezetgazdálkodást, ezért a jövőben igyekszik egy mindenki számára megfelelő ösztönző rendszert kidolgozni.
---------------------------------------

Szumi 2008.08.05. 17:23:29

Miért gondoljátok, hogy örökölni csak jó dolgokat lehet???

SLacc 2008.08.05. 17:26:03

Ezér' kell a Pannonhoz menni. Ott lemehet minuszba az ember.

Mellesleg számomra az nagyon sok biztosítékcserét igényelt, hogy akkor érdemes lemondani a szerződést, ha lejárt a hűségnyilatkozat.
Legyetek hűek a UPC-hez halálotok után is, gyermekeim, ügyetlen ügyintézők és/vagy tájékozatlan hozzátartozók esetén örökre, vagy a feltámadásig.

:(((((((((

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.08.05. 17:28:42

Ez már annyira kedves, hogy a pofám leszakad. Ezek szerint, ha tegyük fel a rokonságom odaveszne és én lennék az örökös, akkor direkt kizárólag csak az UPC -nél eshetne meg az, hogy akár több százezret követelnek rajtam olyan előfizetés kapcsán, amelyről esetleg tudomásom sincsen? Hát komolyan mondom, hogy ez gyomorforgató. Legalább annyi alázat lenne ezekben, hogy a hátrahagyott hozzátartozókkal nem parasztkodnak. Kibaszott 24 forinton. Ezt basszus nehéz elhinni.

SLacc 2008.08.05. 17:40:15

EnZsolt 2008.08.05. 14:42:40

Tarajos sült, farfekvéssel.

Gumidomino 2008.08.05. 18:15:35

ez itt a kánaán egyébként. merthogy nálunk ha csinálsz egy céget, akkor simán hagyhatsz többmilliós tartozásokat, lehúzhatják a wc-n a bizonyítást.

de magánemberként még a síron túl is megtalálnak, az örököseid pedig nyöghetik a felesleges terheket.
csúcs. ezért érdemes minden reggel felkelni! :D

gabbró 2008.08.05. 20:10:50

És ha valaki "csak úgy" örökös nélkül hal meg, akkor kin hajtják be a tartozást? A következő lakón?
Jellemző a UPcre hogy nyugodtan még meghalni sem hagyják az embert. Nekünk 1 hét ügyfélirodában üldögélés után sikerült lemondani a tévét, pedig mi még élünk. Párommal 8 hónapig levelezett az OTP 32 Ft postaköltség miatt, ami egy 10 évvel ezelőtti kölcsön után maradt a számlán. Ráadásul a volt felesége nevén volt a számla.

Szerencse hogy az anyós nem tudta milyen problémát hagy a családra ha ő meg merészel halni és előtte nem mondja le a szolgáltatást.

EÖ (törölt) 2008.08.05. 21:12:44

Nem lehet minden haláleset mellé közlekedési rendőrt állítani!

Greg36 2008.08.05. 22:05:48

Elmész egy bolhapiacra, veszel egy szép fedeles kupát, este grillezel egyet, maradék hamu bele a kupába, reggel irány az UPC és leborítod a pultoslányka asztalára az egészet, hogy hoztuk az elhalálozottat szerződést bontani :)

cs__ 2008.08.06. 09:11:35

Pár napja én 7 forintról kaptam számlát a UPC-től. Most azon filózom felhívjam-e őket, hogy küldjenek csekket, amin befizethetem az 5 forintot kp-ban :)

Apika001 · http://www.pofa.blog.hu 2008.08.06. 21:52:53

A UPC-nél létezik valami varázslatos eredményességi mutató, aminek egyik ismeretlenje az ügyfelek száma. Sztem ez az az egyik szám, ami alapján az alkalmazottak kapják a fizetést, mert ennek akár valótlan adatok alapján történő feltupírozásáért bármilyen görénységet képesek követni. Tudom, mert amikor költöztem, én is majdnem beleestem a csapdájukba, és fél órán keresztül győzködtem a pultoscsajt, hogy nem vagyok hajlandó kamu előfizetésként tovább fenntartani a vonalat.
Hogy írnák rá a fejfájukra az összes tartozásukat!

jesszumpepi (törölt) 2008.08.07. 07:29:17

Ti is kifizethetitek az összes tartozásotokat.Ugyanis EDE szerint pénzért kommentelünk.Lásd a hétfői füredi poszthoz szerdán este beírt kommentjét.

buzgosajt 2008.11.27. 11:53:06

Üdvözletem mindenkinek

Tudom, régi a fórum, de ha valaki tud segíteni, kérem írjon!
Volt a nevemen egy UPC előfizetés (csak internet), amit egy egykori albérletbe telepíttettem a UPC-vel. Kb: fél év után otthagytam az internetet egy szakítás miatt azzal a feltétellel, hogy fizessék, és ha nem fizetik szóljanak.

Nem is lett volna semmi gond, csak idén januárban a lakást otthagyták ők is, és "elfelejtettek" szólni, hogy mondjam le az internetet.

Egészen mostanáig nem kaptam semmilyen értesítést még a UPC-től sem, de állítólag az albérletbe küldtek, de nem szólt nekem erről senki.
Továbbá a UPC-nek megvan a telefonszámom is...

Most küldött nekem SMS valami INTRUM névvel egy behajtó cég, hogy vegyem fel velük a kapcsolatot, majd később telefont kaptam, hogy 108.000 forintos tartozásom van!
Tehát januárban elköltöztek az albérletből…

Januártól – Áprilisig nem kapott a UPC pénzt, ezért áprilisban a UPC felmondta a szerződést, de ezt jogosan is. A hűségnyilatkozatot, ezáltal „én” sértettem a meg a nemfizetésemmel, ebből következik, hogy a kedvezményeket visszamenőleg megvonták, amelyek a következők:

Chello kedvezmény: 37.093 .-
Internet egyszeri belépési díj: 22.100 .-
Kártérítési díj: 24.000 .- (elvileg ha visszaviszem lejön)
Előző egyenleg: 21.670 .- (januártól áprilisig tartó csökkentett sebességre?)

Tehát még a korlátozott sebességű időszakot is kiszámlázták (január-április, mint előző egyenleg)
Ebből jön össze 101.924 HUF

Ha a modemet visszaviszem nekik, már ha sikerül visszaszereznem, akkor a 24.000 HUF-os kártérítéstől
eltekintenek, viszont még mindig fennmarad 77.924 HUF…

DE!!!

Hallottam olyan információról, hogy a UPC internete a hírközlési szférába tartozik, tehát 1 év alatt elévül a tartozás, hacsak nem kapok tértivevényes levelet. Én nem is kaptam, legfeljebb az ott lakók, akikhez most per-pillanat semmi közöm, és nem ismerem őket.

Sikerült másolatot kérnem, a szerződésről, furcsa volt, hogy nincs beírva az állandó lakcímem, tehát el se kérték!
Ilyenkor honnan hajtanak be, illetve megtalálhatnak valahogy?

A jelenlegi címem nem tudják, az állandó címem se tudják… Amit tudnak, az az ottani albérlet címe, meg a telefonszámom.
Ha jól láttam a számlát, akkor ez a tartozás Áprilisban létesült.

Akinek van valami jogi meglátása, amit előnnyé tehetnék kérem írjon!

Előre is köszönöm :)

VirgilN1 · http://www.gorbefabutorok.hu/ 2009.05.09. 08:56:28

Engem ebben az egészben csak az zavar, hogyha valaki meghal akkor miért nem szűnik meg alapból a jogviszony? miért kell nyilatkozgatni? ugyanúgy mint számtalan másik szolgáltatónál....
Ráadásul mi az, hogy hűségnyilatkozat akkor is életben marad, ha a gazdája elhalálozott? Szerintem én csak addig tudok hűséges lenni amíg én élek, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy hiába élnék és lenne érvényes 1-2-3-4 éves hűségnyilatkozatom, ha a cég közben tönkremegy, biztosan le lessz ejtve a hűségnyilatkozat.... mert ugye ez egy kétirányú dolog vagy nem? Én igénybe veszem, ők szolgáltatnak, de ha én nem tudom tovább igénybe venni az elhalálozásom okán akkor az a szerződés megszűnt, hiszen az egyik fél már nem "létezil".
süti beállítások módosítása