Tékozló Homár

Köhög a MÁV online jegyvásárló rendszere

2008.08.05. 08:50 | ge | komment

Zoli online jegyvásárlásra adta a fejét, de ahogy a Megint Állunk Vazze blogon is olvashattuk pár hónapja, a rendszernek még mindig vannak hiányosságai. A MÁV Informatika szerint még tesztelés alatt van, így érthető, ha nem megy minden zökkenőmentesen, de attól még a problémát rögzítő válaszlevelet igazán lefordíthatnák magyarra.

Gondoltam, hogy az internet vivmányát, az elektronikus kereskedelmet használom jegyvásárlásra, mert Miksolcról kell majd feljönnöm másod magammal hétfő korán reggel dolgozni egy lagziból. Tettem ezt abban a tudatban, hogy már nagyon sokszor vásároltam ilyem módszerrel repjegyet európa több országába.

Nos a jegyvásárlás úgy sikerült, hogy a fizetés megtörtént, de a tranzakció sikertelen! "A Fizetési felület rendszereinél működési rendelleneség lépett fel fizetési tranzakció lekérdezése közben. Próbálja újra! "
 
Erre rögtön telefon a máv direktnek és ott azt tanácsolták rögtön, hogy jelntkezzek ki és jelentkezzek be újra és próbáljam újra. Ez bennem az váltotta ki rögtön , hogy Anyád!, még mit nem, hogy mégegyszer levonják a 6600 Ft-os menetdíjat. De a telefonos ügyintéző erősködött, hogy ez meg fogja oldani a problémát már nagyon sok esetben megoldotta. (Mint a windows újraindítása ha baj van.... :-)) Nos ezt kipróbáltam, kiléptem és újra beléptem de semmi nem változott, persze nem mentem el a fizetésig. Jeleztem az ügyintézőnek hogy ez nem segített. Ő erre azt mondta, hogy továbbítja a problémát, mert nem a Máv Start üzemelteti hanem a Máv Informatika. Kérdeztem hogy milyen telefonszámon lehet őket elérni de ezt sajnos nem tudta megmondani. Újra internet és megkerestem a Máv Informatika előrhetőségét. Megvan a szám, hurrá probáljuk meg felhívni. Telefon kicsöng és hihetetlen, de vasárnap délelőtt felveszik a telefont. Elmondom újra a panaszom, erre az ügyintéző újra jön a szokott dumával, hogy próbáljam újra. Még mit nem, gondolom megint magamban. Mondta, hogy felveszi a problémát és jelezni fognak, ha valamilyen eredményre jutnak. Nos még aznap visszahívtak azzal, hogy nem tudják az ügyeletest elérni és nem tudják az én problémámat orvosolni, így csak a hétfői nap folyamán lesz eredménye ennek a jegyvásárlásnak.
Eltelt egy pár óra és megint csörög a telefon, hívtak azzal, hogy a hiba oka az OTP -nél van, ami azt állította, hogy az összeg nem került levonásra. Közben kaptam két levelet a MÁV informatikáktól, persze Magyaroszágon angolul, hogy a problémámmal elkezdtek foglakozni és kapott egy számot. Aztán később egy másik levelet, hogy a probléma megoldva. Ha nem tudnék angolul akkor a mai napig nem derülne ki számomra ,hogy mi történt a probléma bejelentésemmel. De a probléma valódi okáról persze egy szót sem emlitenek csak telefonon, hogy ne maradjon írásos nyoma.
 
Nem hagyott nyugodni, hogy mi van ezzel az összeggel a számlámon, utána érdeklődtem és kidrült, hogy tényleg nem került az összeg levonásra a számlámról de azt jól beterhelték, így ezt az összeget nem tudom a számlámról levenni köszönhető a Máv Informatika és OTP közös párosnak.
 
Erre gondoltam, hogy felhívom újra a MÁV informatikát újra. Az újboli beszélgetésből kiderült, hogy ez EGY TESZT RENDSZER ÉS TESZTELÉS ALATT VAN ÉS SAJNOS MI TESZTELJÜK A SAJÁT PÉNZÜNKÖN !!!
És persze arról sem tudnak, hogy a probléma rögzítő rendszerük angolul küldözgett leveleket.
Erre nem hívják fel sehol a figyelmünket, amikor a menetrend melett ráklikkelünk a jegyvásárlás gomra. Ehhez az infomációhoz fel kell hívni a Máv Informatika ügyfélszolgálati vonalát és sokat várni arra, hogy a pénzt visszakapjuk.
 
Senki NE használja a MÁV Internetes jegyvásárlást, mert az fizetni fog a tesztelési költségért.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dosszié 2008.08.05. 08:55:45

Az EDE miatt lemaradtam

BKKB 2008.08.05. 08:56:51

Szemét Ede... :)

Secnir 2008.08.05. 09:00:34

itt több összeférhetetlenség vana szövegben.
úgymint
-MÁV online (inkább MÁV Deadline)
-MÁV Informatika (már a MÁV Biztosító se jött össze)
-MÁV-OTP kapcsolat (a francia kapcsolat is volt ilyen gyümölcsöző)

liven 2008.08.05. 09:11:38

A hetedik Te magad légy! (elolvasom)

Prakt! 2008.08.05. 09:13:36

Na ja Majd ezt a szart is megfogja valaki jol csinalni, több szäz mFt-ert.
Röhej.

liven 2008.08.05. 09:15:56

Az interneten rendelt jegynek ne nézd az árát!
Egyébbként is vasárnap zavarni őket? Ez nem szép!:)))

Gumidomino 2008.08.05. 09:26:24

ráadásul egyenlőre csak otp kártyával lehet fizetni. és ezt így hogy?

még próbálják bebeszélni hogy legfelül nincsenek összefonódások. hahh.

Emiceha 2008.08.05. 09:28:38

Erről egy régi rövid vicces anekdota jut eszembe, miszerint:

Informatikus büszkén, a gép előtt ülve bemutatót tart az új fejlesztésről a megrendelőnek:
- Nos, attól eltekintve, hogy nem működik, mit szólsz?

nem várt fordulat 2008.08.05. 09:35:28

szerintem ez egy komoly keresztény etikai probléma.

ezt leszámítva viszont számomra teljesen érthetetlen a történet.

mint informatikus, fejlesztettem már otp bankkártya fizetési rendszert, a csomag fent van az otp oldalán, és mind php / java alá meg van csinálva, csak implementálni kell. teszthez adnak egy teszt kulcsot, és teszt kártyaszámokat, ráadásul VISA, MasterCard, Visa electron és American Expresst elfogad.

saját csomag megírása sem több mint egy nap, mi lehet akkor ez a mizéria?

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.08.05. 09:36:16

Tényleg szar a rendszer, pedig én is örültem hogy ezáltal majd megszünnek a jegyvásárlásom körüli mizériák - használhatok ugyanis egy bizonyos kedvezményt, de a jogcíméről nemcsak a legtöbb kalauz, de számos pénztáros sem hallott még..
Namármost úgy okoskodtam hogy a neten csak bejelölöm a megfelelő rublikát, magyarázkodás helyett gyónni meg a templomban kell.
Igen ám, de ahogy kedvezményes jeggyel operálok a rendszerben és el is küldöm a rendelést, sem visszaigazolás, sem hibaüzenet - eltűntem a nagy semmiben..
Megint a magyar narancs szindróma: szart sem ér de legalább már van.

guidah 2008.08.05. 09:37:59

Mi pont most vettünk online vonatjegyet, és teljesen rendben ment minden. Csak hogy legyen pozitív tapasztalat is.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.08.05. 09:40:16

Tudom, tudom, ha mán jóárasítva utazok a francnak sem vagyok fontos.. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.05. 09:43:13

De miért OTP? Van egy sereg normális bank.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.08.05. 09:48:43

miért kellett ilyen FONTOS kérdésekkel traktálnod a mávot? :)

Peppone Botazzi 2008.08.05. 09:49:07

Ede télen a Máv Informatikánál dolgozik???

Peppone Botazzi 2008.08.05. 09:53:08

De nem baj, úgy gondolták hogy a postoló majd utazik online vonattal az online jegyével...

csigasfiu 2008.08.05. 10:00:34

Már vagy tucatnyi alkalommal vásároltam így jegyet, és sosem volt semmi problémám.
Viszont az előnyeit megtapasztaltam.
Kinyomtattam a kódot, péntek délután irány a Keleti, mindenhol kígyózó sorok a pénztárok előtt, odasétálok az automatához, ahol egy lélek sincs, beütöm a kódot, és 10 másodperc múlva a kezemben a jegy.

Sanya23 2008.08.05. 10:01:34

en szombaton vettem gond nelkul jegyet online. mazlista e vagyok?

malloc (törölt) 2008.08.05. 10:02:44

bográcsozni a vagonban, ejnye...

aragka 2008.08.05. 10:02:46

"A rendszer a nyári időszakban próbaüzemként működik, ezért egyben segítségüket is kérjük: azt szeretnénk elérni, hogy az E-ticket valódi utasbarát szolgáltatás legyen, így kérjük, jobbító szándékú javaslataikat, véleményüket küldjék el szerkesztőségünkbe (eszrevetel@mav-start.hu), hogy ha a változtatás megoldható, szeptemberig módosíthassuk."
Ez olvasható a mav-start.hu-n.

Szerintem ez korrekt. Ha valaki ennek ellenére vesz, vállalja a kockázatot. Én vennék - persze, ha nem autóval utaznék mindenhova :)

Aki pedig nem olvas...

Cruizer 2008.08.05. 10:03:27

Én már több mint 10 jegyet vásároltam eddig a rendszerrel az Inter-Európás (mostmár CIB :( - online banking sxx) Visámmal és hibátlanul működött a dolog.

Hiba minden rendszerben lehet, viszont az ügyfélszolgálat (ami ezesetben azt jelenti, hogy az ügyfél szolgál) egy katasztrófa természetesen. Én mikor használom a MÁV online jegyrendelését, már belekalkulálom, hogy ha gebasz van akkor lehet hogy elúszott a pénz! :) Viszont ilyen szar formájában is megspórolt nekem legelább 1 óra sorbanállást...szóval nagyjából, ha a következő tranzakció sikertelen, akkor pont nullszaldós leszek! :))

zapfi 2008.08.05. 10:04:44

Vásároltam már neten vonatjegyet, és lehetett nem otp-s, dombornyomásos kártyával is fizetni. Lehet, hogy nem működik még a rendszer rendesen, de azért maradjunk a valóság talaján.

Kopi3.14 2008.08.05. 10:05:43

Nah, egyszer vettem online vonatjegyet Mo-n. Elotte regisztralni kellett, es mukodik tobbfele bankkartyaval is, nem csak otp-sel, de meg asszem a hitelkartyakkal nem, csak az elektronikusokkal. OPT-skent regeltem, es nem votl semmi gond, azonnal minden porgott szepen. Levontak, megkaptam a kodot, odamentem, megkerdeztem a beleptetoembert merre van az automata, megmondta, annal sor nelkul bepotyogtem a kodot, es mar jott is a jegy.

Cruizer 2008.08.05. 10:06:17

Node játszunk is el a gondolattal, hogy nézne ki az online jegyfoglalás EDÉHEZ...? :D

Micimacko 2008.08.05. 10:07:01

Azt hiszem pont itt az Indexen tesztelték és találták működőképesnek ezt a jegyvásárlást. Pénteken én is kipróbáltam, nekem zökkenőmentesen működött. Viszont vasárnap este visszafele beleszaladtam Szakály Hőgyésznél a baleset miatti buszozásba. Tudták, hogy késés lesz, mégis meg kellett venni a helyjegyet, hogy ha tényleg késik, majd visszakapom ... Visszakaptam, de papírt, időt spórolhattak volna nélküle

Kutyuu 2008.08.05. 10:10:47

Én is megerősítem, nekünk az égvilágon semmi gond nem volt, elsőre ment a fizetés, és a jegy kinyomtatása is. Pedig direkt 1 nappal előtte intáztem, hátha... Végre egy működő valami az elmúlt évek emailküldős marháskodása után. Nem kellene ezt is lehurrogni, csak azért mert - és ez egyértelmű a szövegből - Csányi papa cégénél éppen bicsaklott valami.

Valaki kérdezte, hogy miért csak OTP kártyával lehet fizetni.
Az, hogy az OTP intézi a fizetést, nem jelenti azt, hogy OTP kártya kell, csakúgy, mint a többi online fizetős dolognál, autópálya-matrica, vatera, Neophone,stb.

Nekem pl. CIB dombor van (nem kék AMEX,azt a Kiká-s bacc vásárlásokra tartogatom, hehe:)

Szal csakaszondom, hajrá, én hajlandó vagyok tesztelni, ha ezzel végre kikerülhetem a bizonytalan sorbanállást, elfogyott IC pótjegyet, stb. B.szogatni bőven lehet a MÁV-ot sok minden mással, ad rá okot bőven (ez nem is az ő műve, talán azért megy).

Sötétség Melegágya 2008.08.05. 10:13:48

Nézzük tárgyilagosan mi történt:

a problémát az OTP rendszerének hibája okozta, aminek szerintem nem sok köze van ahhoz hogy tesztelés alatt van a jegykiadó rendszer vagy nem.
A MÁVI ügyfélszolgálata a leírás szerint elég korrekt volt
Aki gyakran fizet online biztosan tapasztalt már hasonló gondokat és nemcsak az OTP-nél

Peppone Botazzi 2008.08.05. 10:14:18

Valaki tegnap írt Edének. Jött válasz? Mert ha nem akkor mennék bográcsozni 14.01-re. Csak egy dohányzóasztal kéne...

Albu 2008.08.05. 10:15:12

Nekem is rendben ment minden, bankkártyával.

Persze el tudom képzelni, hogy akadnak gondok.

Én őrülnék, hogy visszahívnak, nem pedig azt látnám ebben, h nem marad írásos nyoma. Egyszer régen egy betelefonáló panaszt tett a menetrendi infó telefonos központnál, de csak egy hét pontossággal tudta megmondani, mikor történt a sérelmezett beszélgetése. Utána napokig a rögzített anyagot hallgatták… szerencsétlenek.

Gabriseszter: „Miksolcról kell majd feljönnöm” – hova, a Mátrába?! Vagy hova föl? Hol vagy most?

Elmeboy: rubrikát, nem rublikát.

Mellesleg ki a rákot érdekel, hanyadik hozzászólók vagytok?! Mintha nem látnánk… azt látjuk, hogy semmi értelmeset nem írtok az első négyben.

„megspórolt nekem legelább 1 óra sorbanállást… ha a következő tranzakció sikertelen, akkor pont nullszaldós leszek” – ez jó. :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.05. 10:16:48

én csak az utolsó mondatra reagálnék:
"Senki NE használja a MÁV Internetes jegyvásárlást, mert az fizetni fog a tesztelési költségért."

ha senki nem használja, akkor nincs ki teszteli, és 20 év múlva is egy használhatatlan szar lesz, mint minden ebben az országban. a fejlesztőknek illett volna tesztelten átadni a rendszert, hamár egyszer csináltak ilyet. mondjuk 90%-os készen, ahol a tranzakciók atombiztosan mennek. a maradék 10% a felhasználói felület, azt tesztelhetnék az emberen (kicsik a gombok, nem balra hanem jobbra, legyen ződ a logó, stb)

na nehogy már egy user hívja fel a figyelmet egy-két problémára a fizetéssel kapcsolatban.

Bit Rot 2008.08.05. 10:19:02

A postoló miért nem panaszkodik inkább azért, hogy a MÁV VONATAI!!! is olyan állapotúak, mintha csak tesztüzemben működnének... késések, kosz, stb.

Gumidomino 2008.08.05. 10:22:06

elnézést.
egy kollégám információira alapozva írtam hogy csak otp-t fogad el a MÁV online jegyvásárlási rendszere.

legközelebb utánanézek az általam terjesztett híreknek.
és most megyek és tetemre hívom a kollégámat.

van valakinél egy felesleges sün?

Gumidomino 2008.08.05. 10:24:46

Titan Sud
"Én őrülnék"

igazááán?

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.08.05. 10:26:02

Kicsit gáz ott valami! Az OTP is biztosít az internetes kártyaelfogadáshoz teszt lehetőséget, így nem értem miért kell élesben tesztelni. Szerintem tilos kirakni valami olyat publikussá, ami nincs agyontesztelve, és nem próbálták ki legalább pár éles próbavásárlással.

Cruizer 2008.08.05. 10:29:00

"van valakinél egy felesleges sün? "

Sün? Ha nem tudnád EDE óta a törött üvegasztalszarás jött divatba! :D

pizsama 2008.08.05. 10:30:31

De jó hogy engem a múltkor leugattak itt, hogy interneten is lehet jegyet ám venni... :)

Malachi 2008.08.05. 10:32:03

Még egy plusz az internetes jegyvásárlás mellett, működött, remek volt.

Peppone Botazzi 2008.08.05. 10:34:53

Inkább a máv mint ede...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.05. 10:36:21

Gumidominó:
van valakinél egy felesleges sün?
... na ez magánál Edénél is nagyobbat ütött :-D :-D

Nyitott szem (törölt) 2008.08.05. 10:40:17

(Napi Gazdaság, 2008. augusztus 5., kedd, 4. oldal)


Bejött az internetes vonatjegy

Nagy László Nándor

Az internetes jegyvásárlási rendszer másfél hónapja történt bevezetése óta eddig 18 ezer vasúti menetjegyet, helyjegyet és pótjegyet adott el a MÁV-Start Zrt. a net segítségével. Az internetes jegyvásárlói rendszerbe eddig 17 ezren regisztráltak. Az interneten megrendelt jegyeket eddig a három budapesti főpályaudvaron, Siófokon, Miskolcon, Debrecenben, Pécsen, Szolnokon és Nyíregyházán lehetett átvenni az erre szolgáló automatákból, ám a napokban már Szerencs, Mátészalka, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Hajdúszoboszló és Püspökladány vasútállomásán is találkozhatunk a terminálokkal. A MÁV-Start azt ígéri, hogy iskolakezdésre a most bekapcsolódó állomások mellett további 25-tel bővül a hálózat, így lényegében minden megyeszékhelyen megtalálható lesz a jegykiadó terminál.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.05. 10:45:28

Én a múltkor BalatonfürEDE-n nyaraltam,és EDE-lénybe kellett utaznom.Sikerült megoldanom.

bpd7 2008.08.05. 10:53:59

aragka !
Ha az elvira oldalárol mész a jegyvásrláshoz, akkor nem figyelmeztet, hogy ez egy próbaüzem !
Én is egyetértek a cégalapítóval, hogy addig még nincs agyon tesztelve addig nem szabad élesbe állítani.

puma1224 2008.08.05. 11:04:51

én is vettem már onlájn, és minden rendben ment...

Pepe135 2008.08.05. 11:14:49

Ellenpélda!

Volánbusz internetes jegyvásárlás.
Gyors, kb 3 perc az adott járatra kiválasztani a helyet + 2 perc az elektronikus fizetés bármely Mastercard vagy Visa kártyával. Utána a jegyet kinyomtathatjuk.
Gyors, pontos és kényelmes. Ráadásul nem kell pályaudvarokon automata után vadászni!
Volánbusz nálam ***** :)

Ocel0t 2008.08.05. 11:14:54

én is, és nekem se volt probléma

Kutyuu 2008.08.05. 11:16:37

Okostojások, rengeteg olyan dolog van, amit nem tud 4-5 ember tesztelni. Ezt átlag nemkocka fejjel gondolom nehéz véggigondolni, de aki már látott akár programot, akár egy kicsit is dinamikus weblapot 3 méternél közelebbről, az tudja, hogy nem mindegy pl az, hogy helyi hálóról (vö. teszt) megy a foglalás, vagy Bivajbasznádi 35k-s kapcsolt vonalról, 5 ember próbálja, vagy 500. Sexplorellőr, Firefoxról, Operáról, vagy egyéb ekzotikus böngészőről, stb, stb.

Az OTP-nek a tesztrendszere meg arra szolgál, hogy összelőjék a 2 rendszert, de fizetni csak az élesen tudsz. Ráadásul az OTP-nek ha jól sejtem ez már egy régóta működő rendszere, nem ezt kell tesztelni...

Kutyuu 2008.08.05. 11:20:39

Ja és Online foglalást OTP fizetéssel EDE-nél!!!!

Total_KO 2008.08.05. 11:22:14

Hello, IT! Have you tried turning it off and on again ? :)

Amúgy hogy releváns is legyek nekem speciel semmi bajom nem volt eddig az online jegyvásárlással, de ettől függetlenül biztos tele van buggal a rencer :)

Total_KO 2008.08.05. 11:23:15

Have you plugged the power cable?
No? That's the problem :)

winston01 2008.08.05. 11:40:48

Nekem eddig semmi bajom nem volt vele, mindig jól működött a rendszer.

Micimacko 2008.08.05. 11:56:00

Kopi3.14 - én hitelkártyával vásároltam gond nélkül :)

Én is szoktam tesztalany lenni (kártyák tekintetében használtam Dunabank-os hitelkártyát - az is jó kis tesztüzem volt). Szóval "bug" mindenhol adódik, az nem kérdés. Az a cég igazi fokmérője, hogy hogyan kezeli a problémát. Tehát mi van, ha elromlik a nyomtatás és ugye azt az utasáítást kapja az ember, hogy a 10 jegyű kódját még a kallernek se mutassa meg ... ???

Jasperek 2008.08.05. 12:05:01

Nos nekem kb. 6 esetben tökéletesen működött a rendszer.Ha az otp zárolja ,de mivel nem érkezett megterhelés majd visszaadja.Ez minden fizetésnél így van nem csak az ELVIRA-nál(tudtommal) szóval ehhez mi köze az informatikának? Ahelyett ,hogy örülnél ,hogy egyáltalán már elindult valami.Majd ha neked is órákat kell pénteken a sorban állni indulás előtt mint nekem ,értékelni tudodd ezt a kis jót is:)
Ja meg el kellene olvasni a használati segítségeket is.Persze ez nem jelenti azt ,hogy a rendszer hibátlan s lehet nekem csak szerencsém volt eddig:)

Nyenyere 2008.08.05. 12:14:29

Itt is pillanatnyi árfolyamon lehet fizetni, mint BalatonfürEDEn?

kicsilara 2008.08.05. 12:35:07

Egyértelmű, hogy EDE a hibás ezért is! :D

mellesleg nekem mükszik a rendszer eddig. DE!!!! mi van akkor ha nekem péntek reggel jut eszembe hogy jegyet akarok azonnal, online vásárlás ok, mocsok messze vagyok mondjuk a Délitől, de hősként 20perccel indulás előtt kiérek.Viszont a kihelyezett két KIOSZ ( tudja vki mit jelent?-köszke) nem mükszik. Lehetőségek: keressen fel egy másik jegykiadót...hmm..keleti, nyugati, de mire odaérek a vonatom elmegy!!!!!!!!HAHÓÓ!!!
Vagy az aranyos jegyárus nénik, és a kígyózó sor örömére elöre török és az azstalra csaphatok a netes jegyeimért? nem gondolnám a MÁV-ról, hogy ennyire rugalmas lenne...vagy a másik megoldás: hívjuk Edét!de szigoruan 14:00-kor lehet elérni szal ő sem beszámítható...

És ugye mint tudjuk, ami elromolhat az el is romlik!!!!

solfatara 2008.08.05. 13:15:49

Már többször vásároltam jegyet, helyjegyet a MÁV-START online rendszerén keresztül. Eddig, nekem még mindig sikerült. Sőt aug. 3-án is, amikor az OTP rendszere kritikán alul "működött". Nekem 2x vonta le a pénzt, de 8-án (ekkor néztem meg) már ismét a számlámon volt az összeg!
Még valami! Én mindig, minden online vásárlásnál elolvasom a "Hogyan vásárolhatok" menüpontban leírtakat. A MÁV-START-ét is végig olvastam!

kicsilara 2008.08.05. 13:38:00

MI VAN HA BAJ VAN MENÜPONT!!!!

"Amennyiben a megrendelt és kifizetett jegyeket az automata működésképtelensége miatt nem tudta átvenni kérjük, a vonaton tájékoztassa erről a jegyvizsgálót. (A vásárláskor kapott 10 jegyű kódot kérjük, ne adja meg senkinek, még a jegyvizsgálónak se!) Az esetről a jegyvizsgáló egy bizonylatot állít ki. Önnek ezt, és a vásárlás azonosító adatait (vevő neve, a regisztrációkor megadott e-mail címe és a vásárlás pontos időpontja), valamint elérhetőségeit (cím, telefonszám) a MÁV-START Zrt. Központi Ügyfélszolgálatánál (1426 Budapest, Pf. 56.) kell benyújtani 15 napon belül. A benyújtott adatok alapján munkatársaink a vizsgálatot elvégzik, és a döntésüket annak eredménye alapján hozzák meg."
Hát nem tom.... azért nem lennék 100%ig biztos hogy a kaller nem büntet meg, ha még az azonosítomat sem adhatom ki....ennyi erővel ki lehet játszani a dolgot....

Mellesleg ha vidéki vagyok akkor is utazhatok fel a MÁV Központi Ügyfélszolgálatára, vagy mivel a posta azéé óócccsooobb imádkozom hogy ajánlott levélként, tértivevénnyel, elsőbbségivel megkapják 15napon belül, és számomra kedvező döntés születik..
Már csak azt a fránya hűtés-fűtést kellene megoldani kedves MÁV, itt a KIOSZ-ok világában..májusban fűtünk, decemberben a takony is kifagy belőlem, 40 fokban IC-n légkondi nem működik aza z" működik csak elromlott, de attól működik"- by a vonatrol a kaller!Na ez csak nekem nem okés??? :D

Micimacko 2008.08.05. 15:51:09

Kicsilara - ezt én is olvastam, és a korábbi megjegyzésemben erre utaltam, hogy szívesen olvasnék olyan embertől, akivel ez megtörtént, hogy is reagálta le a MÁV azt a helyzetet, ha az utas mindent megtett, de mégsincs jegye ??

nightw 2008.08.05. 16:09:04

Igazábal csak részben kapcsolódik, de szerintem ez a rendszer jelenleg abban a legkezdetlegesebb, hogy egészen minimális számú kioszk van kihelyezve országszerte. Nem akarok senkit megsérteni, de azért Püspökladányt nem tudom egy kategóriába tenni Győrrel, Szombathellyel, Szegeddel vagy akár Kelenfölddel sem. Szóval aki nem az ország északkeleti részében lakik vagy nem a 3 fő pályaudvart használja Budapesten, az szerintem menjen Bacc papuccsal az ügyfélelhárító szolgálatra.

kicsilara 2008.08.05. 16:26:00

Micimacko....bocska nem láttam a szememtől..de választ még nem kaptunk rá! Nincs itt egy kaller véletlenül? :)

Micimacko 2008.08.05. 17:41:25

kicsilara
"Készültem" :) kinyomtattam azt az oldalt is, hogy a szupertitkos kódot nem mutathatom meg a kallernak se :) :) :)
"bármi megeshet" jeligére
(A bankkal meg a hitelkártyával más szívásaim voltak, de az egy másik történet, a MÁV-nál történetesen úgy működött, ahogy leírták.)

Ipari-antidepresszió 2008.08.05. 17:55:14

Én Erste kártyával tudtam jegyet venni szombaton. Vasárnap már nem tudtam, azt mondta, hogy a vásárlás sikertelen.

Gumidomino 2008.08.05. 18:18:18

Azért mert már megvetted szombaton

kicsilara 2008.08.05. 19:35:55

Micimacko! Akkor ezentúl a onlájn vásárolok én is kinyomtatom és ha véletlenül úgy alakul akkor a kaller orra alá dörgölöm, mert aki ismer az tudja hogy ha igazam van akkor háborúzok a végsőkig! :D

EÖ (törölt) 2008.08.05. 21:13:57

Nem lehet minden internetes vásárlás mellé közlekedési rendőrt állítani! Még Miksolcon sem!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.06. 00:12:36

Az a baj hogy tényleg ha sehol nincs kiírva hogy tesztrendszer, akkor azért a MÁV szarhatja a sünöket.
Ha még nem a végleges cuccot tették ki, akkor jó lenne ezt valahol a "jegyrendelés" gomb után egy oldalon elfogadtatni a userrel, és akkor az nem hőbörögne.

Ákibard! 2008.08.07. 16:35:16

Én személy szerint 4 hónapig teszteltem, lényegében a gyermekkorától kezdve. (Fele ennyit nem tudott még akkor...)

És igen, ez jelenleg egy tesztüzem, a felhasználói tesztüzem. A hibát igyekeznek minél hamarabb javítani.

solfatara 2008.08.14. 13:33:47

Ákibard!
Ha ez egy tesztüzem, akkor kérem kijavítani benne, hogy nyomtatásnál az alapértelmezett az legyen, hogy a rendszer nyomtassa ki nekem a kódot, és pipálni akkor kelljen, ha nem kérek nyomtatást!
Mielőtt fizetni akarok ellenőrizze le, hogy az OTP online, tényleg online! Augusztus 3-án az OTP online, hol volt, hol nem volt, mint a mesében!
Fizetés előtt írja ki, hogy a zárolás azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb visszakapom a pénzem! ( Ezt pénzintézete válogatja, 15-től 30 napig!)

Smuka 2008.08.24. 22:46:52

Ma én is megtapasztalhattam a rendszer hibáit, pedig sokáig azt hittem, wow ez végre valami, ami működik.
Pestről járok Gyulára, Győrbe és még soha nem volt semmi probléma az internetes vásárlással, pedig vettem már vagy 10 jegyet. Ezen felbuzdulva gondoltam kipróbálom a gyulai automatát...hát nem kellett volna.
Szépen beütöttem a kódot, vártam, nyúlok be a jegyért, erre egy fél centis fecnit találtam, majd a képernyőn azt hogy technikai okokból nem mükszik próbálja meg később... hát jött az idegeskedés, majd újra próbálkoztam, minden rendben ment a képernyő szerint csak a jegyemet nem adta oda. Beálltam a jegypénztárba, megkérdeztem a hölgyet pontosan mit is kéne csinálnom, mire ő: 'hát ide nekünk nem mondtak semmit csak idetették ezt a masinát, de hogy minek...' hát oké, gondoltam magamban végül is mire is számitottam. Előkaptam a telefont, hivtam a MÁV ügyfélszolgáltatot, rögzitették a problémámat, elkérték az email cimem, nevem, telefonszámom és hogy mondjam el a kallernak mi történt.
Jött is a kaller a vonaton, elmondtam neki szépen, kiállitott egy Utasleadási lapot, mondta hogy olvassam el és irjam alá, hogy nem értek egyet a birság kifizetésével. Ott helyben nem is kellett fizetnem semmit. Jelen pillanatban itt tart az ügyem, most már csak azt kell kideritenem hova menjek ezzel a doksival pontosan...

wtchp 2009.05.29. 08:37:17

HUH de jó, hogy olvastam a cikket!
Már majdnem megpróbáltam jegyet venni...

Még a mai napon (2009.05.29) is az áll a máv honlapján:

Jelenleg nincs meg a megfelelő technikai háttér arra, hogy a kódokat valós időben ellenőrizzük úgy, hogy a visszaélések is kiszűrhetők és megakadályozhatóak legyenek. A most kiépített kioszkos jegyátvétel a rendszer első jegyátvételi megoldása, mely a későbbiekben még bővülhet. A biztonságos rendszer kialakítása ugyanakkor összetett feladat, ami komoly technikai fejlesztést igényel és nem kis költséggel jár. A különböző megoldások kiértékelése folyamatban van.
süti beállítások módosítása