Tékozló Homár

A késésért nem érzi hibásnak magát a MÁV

2008.08.18. 00:41 | ge | 67 komment

Móki, aki ellenőrökkel száll szembe hogy védtelen nőked védjen, tettével bloggerek fejét csavarja el és egy fél ország ismeri a bal alkarját, most az egyik legszebben kezdődő levelet írta nekünk, amit meg is mutatunk: "Kedves Eszter! Itt ülök Balatonalmádi buszpályaudvarán egy presszó internetrészlegében, s Magára gondolok..." Persze nincsenek illuzióink, a 4 órás késés a lényeg, meg a MÁV hozzáállása a problémához: nem a mi hibánk. Móki, reméljük odaértél azóta.

Félre ne értse, pusztán szakmai jellegű részemről ez a gondolás. Történt ugyanis, hogy megelégelvén a nyüzsgő várost, úgy döntöttem, egyre fogyó nyarunkból kiszakítok még magamnak pár napot a Balatonon. Káptalanfüreden már várnak rám, az illető kedd este utazott le (az ő útja is megér fél mondatot: 21:30-kor indult Pestről, egy perce volt, hogy Székesfehérváron átszálljon az északi parton jövő vonatra, mely nem ott állt, ahol kellett volna, így rossz szerelvényre került, épphogy le tudott ugrani, s éjfélkor ki kellett menjen az M7-esre stoppolni).

No, szóval fölpakoltam ma rendesen: 1 db hátizsák, 1 db notebook vállon átvetve, 1 db kézitáska, 2 db nejlonszatyor étellel, mind teljesen kitömve, lecaplattam a Déli pályaudvarra, s jegyet vettem a 16:20-kor induló, egyátszállásos vonatra Káptalanfüredig. Az, hogy Kelenföldről háromnegyedkor indultunk tovább, baljós kezdetnek tűnt számomra. Az, hogy Budafokon újabb jó negyedórás várakozás következett, tovább növelte aggodalmamat. Érdig egy óra alatt le is értünk, de azért onnan sem a száguldás következett. A kalauz a jegyvizsgálatkor mondta, a fél vonat a Balatonra tart, így majd szól, hogy ne indítsák addig a csatlakozást.

Fehérvárra egyórás késéssel, háromnegyed hét előtt kicsivel érkeztünk meg – talán mondanom sem kell, az északi partra tartó vonat nem várt meg minket, még hat óra előtt elviharzott.

A pénztárhoz mentem érdeklődni: 1. Mikor indul újabb vonat? 2. Milyen kártérítést fizet nekem a MÁV az elszenvedett sérelemért? A válaszok: 1. Ez nem az információ. 2. Kártérítést biztosan nem fizetnek, jegy arányos részét vissza lehet váltani. „Attól, hogy visszaváltja, még nem leszek a célállomáson. De nem baj, majd az Indexen kitárgyaljuk ezt a jövő héten” – jegyeztem meg.  A mögöttem álló fiatalember lelkesen helyeselt: „Én meg jól kommentelem.”

Az információhoz fáradtam, ahol az előző két kérdést újra föltettem. A válaszok: 1. 20:08-kor van menetrendszerint vonat, de mivel az egész Budapest–Székesfehérvár vonal áll valami rossz váltó maitt Érdnél, bizonytalan minden (ezt később a hangosbeszélő is bemondta). 2. Kártérítés az természetesen nem lesz, és ne reklamáljak, mert nem az ő hibája.

Mentem a menetirányító irodába. „Hol találom az állomásfőnököt?” – kérdeztem. „Már otthon van.” Na, gondoltam, örülök, hogy nyilván éppen a családja körében jól vacsorázik, mikor a munkahelyén probléma van. Szokásos kérdések, szokásos válaszok: nem a mi hibánk. Hiába érveltem, hogy ez esetben ők a MÁV, és én vagyok az utas, az ügyfél, aki pénzért igénybe vette a szolgáltatásukat. Pár éve egy magyarul tanulni akaró külföldi lánynak említettem, elég három mondatot megjegyeznie az érvényesüléshez: 1. Nem tudom. 2. Nem én voltam. 3. Nem tehetek róla.

„Mi is jobban örülnénk, ha a statisztikába azt írhatnánk, hogy nincs késés” – mondta az egyik vasutas hölgy. „Jó, hogy a statisztikát vezetik évtizedek óta, meg is van a látszatja. Nem baj, majd a jövő héten a Homáron...” – károgtam. „Azt is írja bele, hogy 5000 léhűtőt tartunk el a vezérigazgatóságon” – szólt közbe egy másik vasutas.

Közben az InterCity jó háromnegyed órás késéssel befutott, hirtelen ötlettől vezérelve felugrottam rá. Vártam, hogy a kalauz kéri a jegyem, s hogy mer-e egy szót is szólni, de nem találkoztam vele. Fél kilenckor leszálltam itt Almádiban (19:02-kor kellett volna a célállomáson lennem). Elvileg van egy vonat, ami 21:18-ra átszállíthatna Káptalanfüredre, csak ugye a késések miatt kétséges, jön-e. Távolsági busz 22:32-kor megy leközelebb, ha más nem, fölkapaszkodok arra, s akkor négyórás késéssel el is érem úti célomat.

Üdvözlettel
Móki
a Föld nevű bolygó kicsit sem változó Magyarországáról
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emberzetvédelmi főfelelős 2008.08.18. 01:07:55

Egyébként mi az, hogy 5000? Van az legalább 6000 is!

8-as 2008.08.18. 01:23:24

Par eve meg is rendszeresen nyomtam Kaptalanra. Vonattal. Tudom na, dehat akkor meg diak voltam, mit csinaljak?!

Megvagy hadnagy 2008.08.18. 01:32:12

Mikor nyerunk mar egy kurva aranyat?
1. Nem tudom. 2. Nem én voltam. 3. Nem tehetek róla.

hófehérke (törölt) 2008.08.18. 01:51:31

benne az első tízben!
és hurrá, vége a Szigetnek.

Pikka 2008.08.18. 06:02:04

Hát nem tudom...Kicsit több mint egy óra múlva indul a vonatom Balcsira (Pécs-Szemes), remélem odaér. Bár az is vicces, hogy közvetlen kocsis járat (Fonyódtól a fele Celldömölkig megy a másik fele Siófok felé), az Elvira mégis átszállást emleget. Vajon eddig hány utas keresgélte Fonyódon hiába a vonatot? (egyszer azt olvastam, hogy az Elvira nem tudja kezelni a közvetlen kocsis megoldást, ami nem lehet igaz, ugyanis a hazafelé vonatra az van írva, hogy közvetlen kocsi...vagy szálljak le mégis és keresgéljek?)
Amúgy egy jó pont a MÁVnak(Nem én tehetek róla): tavaly lecserélték a Pécs-Balaton vonatot olyanra, ami nem 66éves és nem ragad oda az ember a mocsoktól. Ki merem jelenteni: kényelmes. (pláne hétfő reggel, amikor nincsenek rajta sokan)
Ha bárki kérdez a kommnetről: Nem én voltam!
:)

Pikka 2008.08.18. 06:06:40

Az elgépelés se én voltam: fel kéne ébredni:P

Secnir 2008.08.18. 06:34:57

nem lehet, hogy gyalog gyorsabb lett volna?

Taurusz 2008.08.18. 07:10:20

A máv nem tehet semmiről. Az állomások a fenntartáshoz, a személyvonatok a starthoz, a tehervonatok a cargohoz, az elvira az informatikához, az akármi a z céghez tartoznak. A máv csak a jegyet adja el, és ha rosszul ad vissza, az a pénztáros személyes hibája. A máv nem hibás. A máv nem hibás. (Mondogasd, hátha valaki elhiszi...) Ki van ez találva. Már csak azt kéne kitalálni, hogy mikor kéne felszántani, és sóval felhinteni...

egyszerűen férgek vagytok 2008.08.18. 07:15:48

1. Nem tudom.,hogy miért nem ülnek a MÁV vezetéséből nagyon sokan sitten, mert itt is "elkövetődött jó néhány apró baki".

2. Nem én voltam., aki hamis pedofíliával próbálta lejáratni a szakszervezeti vezetőt.

3. Nem tehetek róla., de komoly hányingerem van a sok rejtőzködő, nagyképű, arrogáns, de amúgy teljesen alkalmatlan féregtől, akiket még mindig nem lőtt fejbe senki, pedig már nagyon esedékes lenne.

egyszerűen férgek vagytok 2008.08.18. 07:19:17

Az előző hozzászólás érvényes a legtöbb "állami, félállami" vállalatra. Mondjuk én még kiegészíteném vagyonelkobzással is és rögtön lenne pénz sok értelmes dologra.

JohnnyB 2008.08.18. 07:26:30

Én már vagy 3 éve azon gondolkozom, hogy egyáltalán hogy fordul meg a fejében valakinek az, hogy vonattal utazzon. Tudom, ha nincs autó, nincs más választás, de sokan vonatoznak, akiknek lenne autó a családban.
Azért az vicc, hogy már 1 fő részére is drágább a teljes árú jegy, mint a benzin, és ugyanez igaz a buszra is.

Layosh 2008.08.18. 08:08:57

Diák koromban jópofa dolog volt vonatozni, ha késett lesz@rtuk, megittunk pár sört, aztán rögtön jobb volt.
Amikor elkezdtem dolgozni az első 4 évet vonattal jártam utána 2-őt volánbusszal és ekkor elegem lett a várakozásból. Vettem egy autót és most azzal járok. Ha egyedül is ülök benne, akkor is olcsóbb, mint a vonat, de ritkán vagyok egyedül. Nézzünk egy konkrét páldát: Budapest-Tatabánya viszonylatban a MÁV oda-vissza 2100-Ft 1 főre. Budapest-Tatabánya kocsival oda-vissza 120km, kocsi fogyasztása 6l/100km kb.:7,2l * 295 =2124- Ft és a kocsi max. 5 emberkét is eltud vinni!!!

Vegyetek autót, megfizethetetlen a kényelem.

herpesz 2008.08.18. 08:34:17

nem csak a máv... az összes volán.
Mostanában dolgozom. Multi hipernél, ami néha bezár, és kék karikában piros betűvel van beleírva négy betű ami egy francia céget takar...
Ha 20.30-ig vagy 20-45-ig vagyok beírva, az azt jelenti hogy 21.45-ig minimum benn kell maradni, mert az emberek imádnak fél tízkor a város határában vásárolni. El tudok néha szabadulni már 21.-50kor. A busz 22.25-kor indul(na). Tegnap is fél órát ültem az m5-ös mellett, farmerban és pulcsiban. A kamionosok így is dudálnak, sőt, megállt mellettem egy mikrobusz tele jómunkásemberekkel hogy elvisznek be a városba.
Konkrétan félni szoktam.
Volán, máv, egykutya.

havaj 2008.08.18. 08:39:02

herpesz, kitalálom, csaj vagy.
:)

havaj 2008.08.18. 08:40:02

Csak mert nekem senki nem dudál az M5 mellett, hiába állok. :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.18. 08:42:15

Én régen vonatoztam rendszeresen, az igaz, de mióta nem lehet az északi partra átszállás nélkül eljutni Pestről? Nekem még tavaly is sikerült Révfülöpről közvetlenül hazajönni egy kerékpártúra után...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.18. 08:53:20

Hát, ez egy teljese szokásos MÁV gikszer utóhatása. Móki vagy sikeres ember (autóval jár), vagy régen nem dugta ki a városból az orrát.

(Mondjuk én is autóval járok, de nem vagyok sikeres...)

Szóval az az érdekes, hog ha besz*rik egy váltó, akkor miért nincs az hogy kimennek a szakik, összerakják hogy váltson (mondjuk 3 óra, 4 órát eltart) és utána mennek a vonatok? Nehogy azt mondják hogy a csatlakozásokat várják, mert azokat így sem várják meg.


A MÁV meg persze hogy nem érzi hibásnak magát. A váltó a hibás.
De akkor kié a váltó? A színesfémérdekelt buckalakóké? Bár még a végén kiderül hogy tényleg.

herpesz 2008.08.18. 09:03:45

füredi jah:)
A mikrobuszos esetnél el is gondolkoztam, mert hátul ült egy hosszúhajú alak. És azt hittem hogy egy nő, és már majdnem mondtam is rá valami pozitívat amikor is kivágódott az ajtó és egy loncsos matta részeg tag valamit magyarázott, gondolom h mekkora faszfej vagyok hogy nem megyek velük.
Csak ültem és mosolyogtam hogy "kössz nem, mindjárt jön a busz".

Jött is, negyed óra múlva... tök egyedül az m5 mellett... román török ukrán kamionok között... lélekmelengető.

maincoon © 2008.08.18. 09:15:47

herpesz: ma nem az M5 mellé telepedtél, hanem a szám széle köré - ilyet csak egy évben egyszer csinálsz, ezért megbocsátható, de fertelmesen nézek ki ma reggel ... :-)

én 70 km-re lakok bp-től. vonattal csak átszállással tudok utazni a fővárosba... én is előnyben részesítem az autós közlekedést ez miatt.

2008.08.18. 09:31:11

Most ti tényleg ennyire gyökerek vagytok, hogy nem értitek meg a mai világunk működését !?
Elmagyarázom.
Olyan bonyolulttá váltak a munkafolyamatok, hogy pici részekre osztoták és ezeket külön külön ember végzi. Egy olyan bonyolult folyamatnál, mint a vonat közlekedés, rengeteg ember munkájára, pici rész-tevékenységére van szükség, hogy jól működjön.
Amikor egy váltó elromlik Érdnél, akkor arról nem tehet se a vezérigazgatóságon dolgozó, se az aligai jegypénztáros. Nem áll jogában, nincs hatásköre és a legnagyobb jóindulattal sem képes ezen változtatni.
Az a gyökér aki nem érti a világ működését, az előbb tanuljon, szerezzen tapasztalatokat és utána bírálhat. Teljesen frusztráló és nyomorék dolog, hogy egy ilyen problémával az aligai jagypénztárossal vagy az állomásfőnökkel veszekedjen. Ez már régóta bennem volt, mert alapvetően tapló és primitív dolog, mávozni, demszkizne meg rogánozni. Ez olyan gyerekes paternalista dolog, hogy egy személy tehet az ország/budapest bajairól. Mi mindannyian elcsesszük ezt az országot közösen, vállt válnak vetve.

bigmano 2008.08.18. 09:41:05

A másik meg ugye, hogy éljen a környezetvédelem. Legyen szó BKVról, MÁVról, Volánról, akinek nincs utazási kedvezménye (jegyzem meg, diák vagyok és így is megéri autóval járni Budapest-Szeged vonalon, matricával együtt!; 3 ember összedobja), olcsóbban közlekedik kocsival. Ezért miért nem sírnak a zöldek? Csökkenteni a jegyárakat, növelni a minőséget. Ne az M0 megépítését és a rakpart kiszélesítését akadályozzák már....

azize 2008.08.18. 09:47:59

Kis családomnak (2 felnőtt, 1 gyerek) a szüleimhez vonattal eljutni vidékre Bp-ről (220 km-es táv) alaphangon (azaz nem IC-vel) 15 040,- Ft-ba kerül. Erre rakjatok rá 6 db IC pótjegyet, plusz Bp-en a BKV jegyeket 2 főre (nekem bérletem van). Át kell szállni egyébként, átlagban 3,5 óra az út + a metrózás. Autóval, pálymatricával háztól házig (autó teletankolva) 12e-ből kijön, és 2,5 óra alatt megvan, kényelmesebben 2,75 óra.
Most nézem Elvirát, 520 Ft egy IC helyjegy????? Akkor már el is értem a 18e Ft-ot....
Már évek óta nem járok vonattal....:(

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.18. 09:49:04

káptalanfüred almádi része!
-almádi központból káptalan központja 2 km!
-ez egy átlagos ember számára 30 perc séta, pakkokkal legyen max 1 óra.
-taxival 5 perc, max 500 pénz.
-északi partra nem megyünk pestről vonattal, ezt mindenki tudja! busszal ugyanez akarattyáig autópálya, 2 óra!

akik vártak káptalanon azoknak nem volt kocsijuk? esetleg bringa? de káptalanon van a bringakölcsönző...

áhhh. régen jó volt az a tajgetosz, ahova az életképteleneket kibaszták. gondolkodni kell nem puffogni

Magam_a_Mondomét! 2008.08.18. 09:49:23

Kulics!!!!

"Mi mindannyian elcsesszük ezt az országot közösen, vállt válnak vetve."

Csak a magad nevében!!!! EZ FONTOS!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.18. 09:55:28

en eldobhato vonatot hasznalok
es ha balaton,
csak fured

The Good Boy 2008.08.18. 09:56:08

Én utoljára millió éve vonatoztam, még iskolás koromban, amikor kalandvágyból néha az átszállás nélküli 2,5 órás volánbuszozás helyett 4,5 órás átszállásos mávozást választottam (Unalmas volt minden héten ugyanaz a táj...:). Az idén a nyaralásra velünk jött az öcsém is, aki széles nagy magyarországunk tulsó végén lakik (vagyis ő ott, ahol születtünk, csak én léptem egy jelentőset arrébb a térképen).
Nos, mivel a nyaralás végén mi hazavittük, ezért hozzánk nem kocsival, hanem vonattal szándékozott eljönni. Mivel ő (is) teljesen motorizáltan él, és ő helyi iskolákba járt annó, ezért gyakorlatilag életében elöször ült sinbuszra. Sőt mindjárt kettőre is, egy IC-re a nagyfaluig, meg egyre a nagyfalutól.
Naivan első osztályra vett jegyet, de ez sem változtatott azon véleményén, hogy vonat soha többért. Csak egy apróság, ami valószinüleg megint csak nem a máv hibája, sőt gyanithatóan nem a máv start-é, meg a vonatvezető-é, ellenőré stb.: Az első IC-n, ami kora reggel indult (azaz relative még hűvösben közlekedett), azon full gázon ment a jéghideg sarki szél (klima).Mivel naiv elsőutasként ült a vonaton megilletődve, ezért így élvezte végig az utazást. De mivel a máv gondoskodó jószág, ezért a másik Ic, ami már dél után indult (volt még kis dolga nagyfaluban), a 30 fok feletti hőségben klima nélkül közlekedett végig, ezért a húzatmentes vonatban eldöntötte, hogy többet még a rémálmaiban sem ül vonatra, sőt még az elsőbbséget sem fogja megadni vasuti átjárókba nekik.
Na csak azt akartam érzékeltetni, hogy azokat az utasokat is el tudja a máv riasztani a nemtörödöm hanyag hozzáállással, aki egyszer-kétszer alkalmanként őket választaná (tudom nem az ő jegyükből élnek), de ha azok az emberek, akik naponta kényszerűségből vonatoznak, találnának egy kedvezőbb alternativát, soha nem ülnének a koszos, mindig késő vonatokra, akkor talán tényleg a fentebb emlitett felszántásos besózós történet következne.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.18. 10:00:46

hagyma: füredet nem szeretem, sok a sznob. a fürediek egy részében benne van az a felsőbbrendűség, hogy füred a világ közepe. sokkal hangulatosabb balatonparti település van.

herpesz 2008.08.18. 10:01:59

amúgy én szoktam vonatozni... a csajokkal... ott is tele van a fülke perverz beteg emberekkel...
egyszer barátnőm fejére rá is verték:))
Sajnálom a szád maincoon:) tudod, zovirax:)

2008.08.18. 10:04:31

Magam_a_Mondomét! 2008.08.18. 09:49:23
Tévedsz, én NEM cseszem el az országot, csak azon milliók nevében beszéltem, akik viszont igen. Igy könnyebb azonosulnak az írással. Ez olyan stílus bravúr féle, érteeeed ? :)

havaj 2008.08.18. 10:16:01

herpesz: azt láttam, film is készült belőle, nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.18. 10:25:03

Torpedo
de ott vitorlazik EDE

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.08.18. 10:31:44

Vajon milyen lehet egy "védtelen nőked"? Nő kedd vagy nőket kedden vagy mi? :D

Móki, ez nem mókás: blicceltél az IC-n! Most azt az 5000 léhűtőt miböl tartja majd el a MÁV? Hmmm? Ejnye no :D

JohnnyB 2008.08.18. 10:48:14

Még annyit, hogy augusztus 4-én ugye kigyulladt a debreceni nagyállomáson valami elektromos szerkezet. Azóta a Vértesi utcai 3 sínpáros sorompóhoz már napernyővel, toi-toi vécével települt ki jópár vasúti dolgozó, az az érzésem, hogy ők kapcsolgatják kézzel a soromót. Ebben igazol az is, hogy a Gázvezeték utcai fénysorompó már 2 hete nem működik, remélem, nem fogja benézni senki.

Mi is történhetett, hogy 2 hete nem tudják megjavítani? Ja, és persze azt nyilatkozzák, hogy minden rendben működik...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.18. 10:50:17

vazze ez ugy hangzik mint Moldovatol Az eltorott csavar

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.18. 10:53:32

hagyma:
de hát ede is sznob, nagyképű, és fellengzős szövege van. örűjjé hogy nyaralhatsz nála, ne basztassad má a hüttőve, meg a bográccsa. ő tesz szívességet neked alapon

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.18. 10:55:11

A csatlakozások nem várhatják meg egymást, mert akkor felborul a menetrend, és késések lesznek. Muhaha.

tabibito 2008.08.18. 10:55:25

MÁV-val utazni külön életfilozófiát igényel. Én sokszor megteszem, és mivel pontos időzítésre soha nem is számítok, egéz jól bírják az idegeim. Mivel diákom van, még meg is éri, és annyi furcsa találkozást még akkor sem tudnék összeszedni kocsival, ha minden stoppost felvennék (amit eleve nem tesz meg senki, mindenki szűri, ki ülhet be kocsiszentélyébe). Nem mondom, helyre kéne rázni őket, de én mindennel együtt szeretek vonatozni. Még az egyetem felé is:)

tabibito 2008.08.18. 10:57:19

u.i.: valaki csinálhatna egy Mókifigurát, a rajzolt tökéletesen megteszi, mert van a visszatérő szereplőben valami, ami vonzza az olvasókat. Amint erre a cikkírók mindig rá is éreznek:) Ha fent figyelne a sarokban az elképzelt billentyűzetes igazságosztó, talán még többen kattintanának.

malloc (törölt) 2008.08.18. 10:59:39

Én kb szökőévenként járok MÁVval, de két hete nyaralásom alkalmával Balatonföldvárról barátnőm kitalálta ruccanjunk le Fonyódra, kocsi várta hogy végre elfogyaszthasson 1-2 liter benzint, már nyúltam is a kulcsért, de így szólt, eszelős tekintettel: "Vonattal megyünk."

Retour jegyet kérve, összesen otthagytunk 1800 Ft-ot (kb 6 liternyi benzin árát). Boglárig még király is volt, megnéztük a fullos sajátstrandos nyaralókat, kicsit röhögtünk is hogy mi lenne ha beheggesztenénk örökre a Sió csatornát. Aztán Bogláron megálltunk, majd 10 perc után végre valakinek eszébe jutott hogy bemondja hogy innét biza nem megyünk egyhamar tovább, mert a felsővezetéket összekuszálta valami (lehet hogy az előző esti vihar). Aztán csoda történt, mégis továbbmentünk, egészen Fonyódig, de ott elkeserítették utastársainkat, aki tovább szándékozott menni, hogy innét sajna most nem fog egyhamar (fenti hiba miatt). Mi elmentünk várostnézni, enni inni fényképezni, turistáskodni. 1-2 óra múlva visszamentünk, hogy most már jó lenne visszamenni, ez kb 2-kor volt. 3 körül már helyre állt a rend, be is szálltunk egy északi mozdonnyal rendelkező vonatra. Hipp-hopp 6-ra (hatra) már otthon is voltunk. Bár igazság szerint a legalacsonyabb prioritású szerelvényre szálltunk fel, még egy német családot is átszállíttattunk az éppen induló IC-re, nem is tudom mi miért maradtunk ott, na mind1. Végülis nyaraltunk, belefért ez a kis kalandtúra, nem üvöltöttük le senki fejét, szerintem meg is lepődtek milyen nagy az ingerküszöbünk.

El is terveztük, hogy ennek az extrém változatát is kipróbáljuk egyszer: Veszprém-Fehérvár MÁV, Fehérvár-Fonyód MÁV, Fonyód-Badacsony MAHART, Badacsony-Almádi MÁV, Almádi-Veszprém Volán. Természetesen kizárólag Elvirát és Volános online helpet használva.

bigmano 2008.08.18. 11:13:26

malloc ennek szakítás lesz a vége:)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.18. 11:15:00

malloc. ez az extrém túra az jó. csak készüljetek hideg élelemmel, és kétszemélyes könnyű sátorral, mert egy nap alatt necces lesz

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.18. 11:23:26

na ez itt akkor a mai túra menetrendje online menetrendtervezők szerint

település érk ind
veszprém 6.06
fehérvár 6.55 7.23
fonyód 8.46 9.15
badacsony 9.45 10.37
almádi 12.15 12.20
veszprém 12.45

kizártnak tartom hogy ez így 6.40 alatt sikerüljön... ha valaki kipróbálja, írja le a tapasztalatokat!

malloc (törölt) 2008.08.18. 11:47:44

haha, ez kész :)

Esetleg ha valaki szintidő alatt megcsinálja, a következő nehézségi szinten vigyen magával biciklit is.

Ez tök jó, látom is körvonalazódni egy extreme-geocaching változatot is. Bizonyítékként, hogy az említett helyeken megfordult, keressen meg egy-egy geoládát is. Még versenyt is lehetne rendezni, ez amolyan Mille Miglia di Ungheria lehetne. A matuzsálem járművek is megvannak hozzá: Mozdony, vagonok, Ikarus :D

neet 2008.08.18. 11:58:24

31 évig vonatoztam Balatonra. Az első 20at élveztem is. 20 után már zavart, h 2 nap után is bűzlök. (Ez minima 2 fürdést és egy hajmosást jelentett pedig.) 31. szülinapomra megleptem magam egy jogsival. Azóta 2x voltam a Balatonon kocsival, és VALÓBAN olcsóbb, mint a vonat. Hja, és háztól házig vonattal (plusz kiérni az állomásra, miegymás) kb 5 óra (félóra késés eleve beleszámolva, mert ismerem a körülményeket, hála a 20 ifjonci évnek..), kocsival bő 2, 2.5 óra.
Alternatíva? haha. (Persze csak benzinnel, olajjal számolva, a többi: adók, biztik, miegymás nincs kalkulálva, de a kutya kajáját is megveszem meg a gyerek barbiját, mert lehetne ezek nélkül is, de bevállaltuk.... )

Anyázhatunk, sztorizhatunk estig, de mikor lesz váltás? Komolyan, soha?
neet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.18. 12:06:40

Te Kulics :

Az a baj, hogy ugyan a folyamatok sok kis részből állnak, de azért az sem baj ha a részek együttműködnek, kommunikálnak egymással, netán rendesen végzik a munkájukat! Ez sajnálatos módon a MÁV-nál még nem megy, azaz soha nem is ment rendesen. Függetlenül a váltóhibától. És érdekes módon egyéb országokban működik a dolog, kevesebbet késnek a vonatok (esetleg pontosan is indulnak), stb. Ezt mivel magyarázod? Pedig ott is szét vannak szabdalva a munkafolyamatok.

Az állomásfőnökkel meg azért kell veszekedni, mert ő képviseli azon a trágyadombon a MÁV-ot, és ha esetleg a pénztárosnéni nem tud arról hogy vissza kell adni a lóvét, akkor esetleg ő tudhatja, avagy tudhatja hogy miért nem szabad.

A másik az hogy pont a MÁV az a cég, aki soha semmilyen késésért nem ad vissza pénzt, holot benne van az üzletszabályzatukban. Ha minden igaz a váltóhiba az nem az ő művük, ám az a váltó rendszeres karbantartásával, ill. ellenőrzésével ellenőrizhető, avagy ha már besz*rt akkor teljesítsék a vállalásukat (pénzvisszaadás).

A pénztárosnéninek uyganis tök mindegy hogy visszaadja-e a pénzt vagy nem, azt, hogy nem adhatja vissza, fentről mondtza neki valaki. És emiatt már igenis szidható a MÁV.

Nem az itt a baj hogy vannak hibák, meg romos a műszaki felszerelés, hanem az hogy szarik bele mindenki mindenbe, és úgy az állami szervezetekben, mint az ország többi részében, nincsenek betartatva a szabályok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.18. 12:07:52

@neet : Váltás nem lesz, mert elromlott a váltó...

EZ FONTOS!!! :D

neet 2008.08.18. 12:18:19

ColT,
már amikor leírtam, erre gondoltam én is. :DDDDD
Ja, és 20-án borgátscholunk, durván, igazi tűzön, a ház mögött. FONTOS, h ne fújjon a szél.
Ma vettem a húst a TESCOBAN! Az eladó bácsi KEDVES volt, a hús SZÉP! Érted-e? Pedig feltettem pár hülye kérdést. Zoknit nem csaptak hozzá a szatyrokhoz. ÁFÁSat nem kértem. ALANYI jogon.
neet

bigmano 2008.08.18. 12:21:20

Ért-EDE.
Váltsunk témát.

Rolli · http://soromok.blog.hu/ 2008.08.18. 12:23:49

Egyszerű a dolog. Első körben vásárlók könyve. van 30 napjuk, hogy válaszoljanak neked. Ha nem teszik meg ennyi időn belül, vagy ha nem adják oda a vásárlók könyvét akkor irány fogyasztóvédelem, és a máv kap egy szép 100 ezres csekket mert nem adták oda a könyvet. Párhuzamosan, te a fogyasztóvédelemnél is el tudsz indítani egy ügyet. írsz egy levelet a fogyasztóvédelemnek, csatolod a vásárlók könyvének másolati példányát. leírod az igényeid és kész.

2008.08.18. 12:26:54

ColT 2008.08.18. 12:06:40

Persze ezekben mind igazad van.
De én picit empátiáztam szegény pénztárossal, aki egy olyan hierarchia legalján ülő veréb akit a magasabb ágról a többi madár mind leszar. Szóval vele emberkedni elég szánalmas dolog.
Hogy vállaljon felelősséget az egész trágya mávos szemétdombért a megélhetési kalauz meg megélhetési pénztáros. Mert mi csak azokkal vagyunk kapcsolatban. A vezérig-val nem, holott ő felelne a teljes rendszer működőképességéért.

neet 2008.08.18. 12:33:04

Most olvasom az új bkv-s huncutságokat. (index főoldal.) Pár hét, és tele lesz a blog, vagy a figyelő?
neet

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.08.18. 12:47:17

"tömegközlekedj okosan a balaton körül" társasjáték:

az állomásokon készített fénykép, és a KEZELT menetjegyek (a vonatokon kallert találni, is egy külön sportág néha) a bizonyíték

bunkó kalauzzal/pénztárossal készült hangfelvételért bónuszpont. "helyes kalauzlány hiányos öltözékben" fotóért szerencsemezőre léphet.

váltóhiba esetén 2 óra pihenőt kell tartani! zánkai megállás esetén csak 1-es, vagy 6-os számot tartalmazó mozdonyszámú vonattal lehet továbbhaladni.

hideg sör szerzése, és elfogyasztása a mozgó járművön bónuszért (az esetleg otthonról hozott, útközben vásárolt nem ér, csak az utastársaktól lejmolás)

vicces outdoor klozetfeliratok fotózása esetén ajándék sör.

hajófedélzeten bográcsozás +100 pont.

busz hűtőjének használata sörhűtésre +50 pont.

a bónuszpontok időkedvezményre válthatók, így az időket rangsorolva alakul ki a végeredmény.

a nyertes 1 hét flehőtlen nyaralást kap balatonfüreden edénél. ingyen kékszalaggal!

Árpóca · http://sosefelejtemel.blog.hu 2008.08.18. 13:48:13

Érezte magát valaha is hibásnak a MÁV?

malloc (törölt) 2008.08.18. 14:00:50

a sínek mint párhuzamos egyenesek találkoznak a mávnál a végtelenben? Ez a kérdés nem hagy nyugodni...

balafánt · http://csakakorrekt.blog.hu 2008.08.18. 15:22:13

Nem tudom, elolvassa -e valaki, de ajánlani tudom Homárra irogatás mellett-helyett, hogy ténylegesen, írásban, tértivevényes levéllel nyújtsa be kártérítési igényét, összegszerűen, s ne a társaságtól várja az összeg meghatározását. Amennyiben más közlekedési eszközzel kell mennie, hogy odaérjen, a jegy visszaváltása mellett a jogos és alapos többletköltség (nyilván nem taxaméterrel, ha van más) is jogos (lehet).
GYakori, hogy ezt teljesítik is. Amennyiben nem, akkor pedig vagy egy fizetési meghagyás a bíróságra (fontos, hogy az ügyvédi és illetékköltségeket is követelni kell), de még inkább egyből egy kártérítési eljárás megindítása. Szerintem nem lesz per belőle, annyira egyértelmű, legfeljebb az összegszerűség kérdés.

FONTOS: MÁSKÉPPEN NEM MEGY....

A pótjegy késés esetén történő visszatérítése sem kártérítés ugye, sőt, azzal egyidőben (bár szerintem ezt nem tehetjük meg) lemondatnak minket kártérítési igényeinkről. Ahol amúgy sokkal több járna vissza nekünk.

Jó utazást mindenkinek.

2008.08.18. 15:23:05

Randiguru:
A MÁV, az állam, a kormány, a párt és egyéb elvont fogalmak sohasem lehetnek hibásak.
Csak valóságos személyek lehetnek hibásak, ha megszegik a munkaköri kötelességeiket például.
A MÁV nem hibás. Kozák Tamás vezérig, vagy Tömpe István felelőssége vizsgálható egy-egy dologban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.18. 16:00:26

@Kulics : Ha a hibássághoz elég a munkaköri kötelességek megszegése, akkor bizony a teljes kormány, és a MÁV is hibás. Mondj ezenél egy olyan embert aki a dolgát jól teszi.

raptor88 2008.08.18. 16:18:28

Szidjátok a mávot?Ennél szemetebb szarházi bandát még nem láttam!!!Késik,késik
,megértésüket köszönjük!Lehuzok 12 órát és nem tudok haza jutni?Négy órát vártam a hülye sztrájk miatt! a fönököm sik ideg,hol vagy?Nézem a tv.-t,nyilatkozik a Glasko,vagy ki a f.... som,a másfél millios jutalék az nekem jár!Hát kérdem én? a tiz rongyos bérletért?Húsz kilométerért,nekem mi jár???A pofám az nagyon!Koszos vonatok,késés.az jár.Remélem ezzel a fö bizalmival egyszer talizok,nen hiszem hogy a vonaton!:)

nav 2008.08.18. 18:16:08

A haverod az M7-esen stoppolt?
Bátor.

heliox 2008.08.19. 01:47:56

Sikeres ember autóval jár Balcsira Budapestről? Ugyan!

Mindenhol van repülőtér, a mocit meg előre odaszállítják.

És sokkal olcsóbb, mintha megvenném a vonatot.

Valjan 2008.08.19. 16:46:36

MAV... :))Ez egy akkora b*zi ceg,hogy az osszes vezetojet aki felmarkolja a millios es tobb szazezres fizujat,ugy tennem oket a kaptarba,ahogy illik!Velem is eljatszottak mar ezt a kesest,nem a mi hibank stb..Panaszt is tettem es kuldtek egy igen hangzatos semmit mondo levelet-olyan nyilas dumasat-!!
Conclusio:
Tobbet nem veszek vonatjegyet,csak akkor ha valoban a vallalt menetidot betartva a celallomasig utaztam es a vonat nem kesik.persze a csiribiri kallerek nyoszorognek de nincs mas valasztasuk.
Hat meg azok a droidok akik a karamnal allnak aztan kerik a jegyeket...Lof@szt nekik felmutatni.
SENKINSEM kotelezo felmutatni a jegyet vagy egyeb mas utazasi igazolvanyat,mert NINCS joga ellenorizni.
Holnap majd a BKV is a buszmegallokban fog allni a az orkokkal es csak akkor szallhatsz fel majd a buszra,ha van jegyed..
Ez egy orulet ami Ma Magyarorszagon folyik..A sok barom es hulye...egy rakason.
Szerintem veget kellene mar vetni ennek az orult amokfutasnak.

Valjan 2008.08.20. 21:28:02

AZ bagy Focimhez ragaszkodva:
A MAV sosem hibas!!!Az a paraszt ees bunko utas vagy szolgaltatas igenybe vevok a hibassak,mert mertek valaha is vonatot igenybe venni az utazasukhoz................
Ez a magyar Politikaban teljesen uj.. es semmit jelento dolog!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A Mav a legtokeletesebb Magyar vallalat.. ;)>De ha en lennek a megbizott vagy kinevezett fonoke,akkor szerintem sirva es vinnyogva terdelne elottem az egesz Szovjet "vagy annak mondott tartomanya!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

IPG 2008.08.22. 17:13:46

Kicsit van belátásom a színfalak mögé, tehát, tudok valamit mondani a MÁV mentségére.
Az igaz, hogy Érd-elágon váltóhiba volt, méghozzá úgy, hogy Érd-felső felől nem lehetett Fehérvár felé menni, ugyanis a B/3 jelű (nagysugarú) váltó csúcssínje eléggé meg nem engedhető állásban állt. Mielőtt ez a hiba észlelve lett volna, egy Érd-Százhalombatta irányú személyvonat még átment a váltón. Ilyenkor lehet örülni, hogy az még átment, és nem siklott ki, ami által többen megsérülhettek volna. Jött a következő vas, aminek a helyi forgalmista nem tudta állítani a váltót, ekkor derült ki a bibi. Azonnal lezárták a jobb vágányt Diósd felől, így gyakorlatilag csak egy vágányon mehetett a közlekedés Batta felé. A fehérvár felé menő vonatok pedig az Érd-alsó felé menő pályán voltak kénytelenek menni, amiről tudjuk, hogy egy vágányú, és a keresztmetszete csekély (ezért is van az az átkötés a szabolcsi vonal felől Tárnokra). Budafok-Albertfalva és Nagytétény állomások között pl. hat térköz van, ami ugye nagy távolság. Így gyakorlatilag (mivel Albertfalva és Nagytétény vonatfogadó kapacitása is véges) egy-két vonatot el tudnak küldeni egy irányba, majd irányt váltanak, és egy-két vonatot elküldenek a másik irányba is. Ezért lehetett az, hogy amíg az előző vonat Albertfalván volt (ahol két vágány van forgalomban), addig Kelenföldön álltak, és amint ott hely lett, ők is odamehettek, és még megvárták a szembe jövő vonatkat. Egyébként a váltót este nyolc magasságában adták vissza a forgalomnak.
Tisztelettel: IPG
süti beállítások módosítása