A kabátlopásos vicc Lotsky számára maga a véres valóság. A munkahelyén már elterjedt, hogy zoknit lopott a győri Hervisből, holott abban az időpontban nem ő volt Győrben, hanem a húga, aki még csak nem is lopott.
Egy héttel ezelőtt, épp a szabadságom ideje alatt, telefonon kerestek a munkahelyemről. Egy jogász hölgy volt az, aki tájékoztatott, hogy négy nappal korábban (2008. július 27-én) vasárnap este 6 és 7 között, én a győri Hervisben két fiatalember társaságában vásároltam egy cipőt és egy pólót, ezt követően számlát kértem a munkahelyem címére, a saját nevemet is megadva, miközben a társaságomban lévő két férfi közül az egyik ellopta az utánunk következő vásárló már kifizetett csomagját, ami egy két pár zoknit tartalmazó, összesen 4000 Ft értékű csomag volt. Az említett lopás egyértelműen látszik a biztonsági kamera felvételén is.
Hogy miért éppen a munkahelyemről keresetek ez ügyben? Az üzletvezető kiokoskodta, hogy mivel a munkahelyem neve, címe és az én nevem is szerepel a számlán, ezért ezen a vonalon elérhet majd. Természetesen annyira vissza akarta kapni a zoknijai árát, hogy attól sem riadt vissza, hogy a „lopásról" tájékoztassa a személyügyi főnököt, az osztályvezetőmet, majd a fent említett jogász hölgyet is. Mire tudomást szereztem arról, mi is történt, már mindenki tudott az esetről a munkahelyemen, aki számít, kivéve engem.
Természetesen én abban időben közelében sem jártam Győrnek. A húgom, a férje és annak az öccse vásároltak ott abban az időszakban, és kértek számlát nekem.
Mindannyian tagadták, hogy bármit is elloptak volna. Természetesen elhittem, hiszen ismerem őket.
Az ő verziójuk a követező volt: miközben a húgom és a férje számlát kértek, a pénztáros két zacskót is odatolt eléjük. Az autóban vették észre, hogy két pár zokni is található a csomagok egyikében, de mivel azt a pénztáros tolta oda, azt hitték, hogy ajándék, és nagyon örültek neki. Négy napig.
Természetesen azonnal felhívtuk az áruházat, és ezt követően gyakorlatilag a nyitvatartás ideje alatt folyamatosan telefonos kapcsolatban álltunk velük. Az elkövetkezendő 16 órában kiderült, hogy B. Gábor üzletvezető volt a kasszában akkor, amikor az incidens történt. Ő, és az alkalmazottai is teljes meggyőződéssel állították, hogy egyértelműen (ezt a szót használták mindig) látszik a felvételen, hogy a fiú odanyúl (!) a táskáért, és szándékosan tulajdonítja el azt. A felvételt nem voltak hajlandók megmutatni, pedig ahhoz csak B. Gábor engedélye kellett volna, de ő kijelentette, azt nem adja meg. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy azon a hétvégén fizesse ki a zoknit a húgom és a kis csapata, és akkor nem tesznek feljelentést(a sértetlen csomagolású árut nem voltak hajlandók visszavenni). Állítása szerint, a felvételen az is látszik, hogy a húgom nincs benne a „lopásban", nincs tudomása arról, mi történik, hiszen ő azzal volt elfoglalva, hogy a számlához szükséges adatokat megadja. Viszont tekintve, hogy együtt voltak, az üzletvezető ragaszkodott hozzá, hogy őt is érinti a csoportos lopás bűntette.
Végül felhívtuk a területi vezetőt, aki rendkívül készséges volt. Néhány órán belül bement a győri üzletbe, és ekkor láss csodát, megadta az üzletvezető is az engedélyt a felvétel megtekintésére. Ettől a ponttól azonban érdekes módon már nem lopásról, hanem félreértésről beszélt. Két nappal az egész cirkusz kezdete után, a húgom megnézhette a kamera felvételét, ahol világosa látszott, hogy az akkor épp a pénztárban ülő üzletvezető, B. úr maga tolja oda a kis csomagot a rokonomnak, aki mit sem sejtve viszi azt is magával. Felháborító, hogy korábban, amíg azt hitték megúszhatják azt, hogy megmutassák a felvételt, azt állították, lopás történt!!!
B. Gáborral kapcsolatban az egyetlen pozitívum, hogy amikor megkértem, hívja fel a munkahelyemet, és ha már megrágalmazott, akkor tisztázzon is, ezt megtette. Azt természetesen nem említette, hogy ő volt az, aki odatolta a csomagot a többivel együtt a vásárlónak. Állítása szerint csupán egy félreértésről volt szó, és lopás nem történt.
Ezek után feltételezem, hogy amikor a munkahelyemen az érintett vezetők meghallják a nevemet, nem az jut majd eszükbe, hogy „ő az a lány, akit megrágalmaztak", hanem az, hogy „volt valami stiklije".
Jelenleg B. Gábor és a győri Hervis számlájára a következőket tudom írni: becsületsértés, rágalmazás és hitelrontás.
Lotsky
Dr. Kix 2008.08.18. 10:31:57Szűrés
.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.08.18. 10:32:58Szűrés
Dr. Kix 2008.08.18. 10:34:57Szűrés
CBF 2008.08.18. 10:36:09Szűrés
.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.08.18. 10:37:12Szűrés
2008.08.18. 10:37:22Szűrés
The Good Boy 2008.08.18. 10:40:11Szűrés
Az üzletvezető "csoportos lopás büntette" cimű megjegyzése (4.000.-) esetén egy erőteljes LOL...
2008.08.18. 10:40:13Szűrés
.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.08.18. 10:40:45Szűrés
The Good Boy 2008.08.18. 10:41:31Szűrés
PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.08.18. 10:45:09Szűrés
Ejj de sajnálom, hogy nem velem történnek ilyenek, már rég meggazdagodtam volna az ilyenekből
Csakraman 2008.08.18. 10:46:47Szűrés
minimum hervis papuccsal arcába csapni az ilyennek...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.18. 10:48:52Szűrés
Csakraman 2008.08.18. 10:50:43Szűrés
talán feltűnt volna a +1 zacskó, oszt rá
lehetett volna kérdezni: ezmiez????
The Good Boy 2008.08.18. 10:52:09Szűrés
Erre céloztam én is fentebb, és azt is osztom, hogy velem is történhetne egy ilyen eset, mert én is kisajtolnék belőlük nem kevés pénzt az biztos.
A posztolót pedig sajnálom a meghurcoltatásért, és bíztatom, hogy ő is hajtsa ki a maximumot ebből az ügyből, ha már ilyen egyértelmű a szituáció!!!
Mária 2008.08.18. 10:56:12Szűrés
A pénztáros mondta a fizetendő összeget, ami pontosan a töltött ostya árával volt kevesebb annál, mint amit én számoltam.
Nem gondoltam, hogy a töltött ostyát ajándékba kapnám, ezért szóltam a pénztárosnak, hogy gondolja át a dolgot...
Tudom, hogy nem vagyok sikeres ember :)))
MosoMasa 2008.08.18. 10:56:27Szűrés
De ez a lóvé kellett volna a bograchs-ozáshoz.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.18. 10:57:16Szűrés
Bobby Baccala 2008.08.18. 11:01:19Szűrés
Lotsky
remélem beperelted a Hervist!
ha nem, akkor tedd meg azonnal! ha kell segítség dobj egy mailt, van pár jogász a családomban!
az eszem megáll!
PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.08.18. 11:12:40Szűrés
ugyehogyúgy? Ebből milyen szépen és boldogan élhetne az ember. Filózom is hogyan lehetne ebből üzletet csinálni:)
gelsystem 2008.08.18. 11:15:40Szűrés
miért nem velem történik ilyen?!
azonnal perelni!
erkölcsi kártérítés lehetőségek:
1. felajánlani az üzletet ajtóletépés-bajnokság megrendezésére a homárosoknak
2. realiti só keretében az üzlet személyzetét bkv-val utaztatni jegy nélkül
3. stb
Megvagy hadnagy 2008.08.18. 11:27:05Szűrés
polgár jenő (törölt) 2008.08.18. 11:28:24Szűrés
jelencsd fel
bki:
Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.08.18. 11:34:38Szűrés
tudom, szarul hangzik, meg hülyeamcsik.akik.minden.fassságért.perelnek, de az ilyen bégáborfélék csak akkor fognak kihalni, ha jópárat megkopasztottak már az áldozataik.
Szorcsi 2008.08.18. 11:35:24Szűrés
Rögtön elódalgott egy szó nélkül
Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.08.18. 11:36:09Szűrés
perel-Ede?
TCM 2008.08.18. 11:40:51Szűrés
Ficak 2008.08.18. 11:45:25Szűrés
Ha B. Gábor átgondolta volna azt, hogy aki lopni megy az lopás közben kér ÁFÁs számlát, a pénztár közvetlen közeléből pedig elég nehéz lenne zoknit lopni, akkor sikeresebb lenne egy kicsit. Azon kívül, hogy egy ártatlant hurcolt meg a Hervis is a Scherlock Holmes-szon röhög.
Egyszer egy szupermarketben fizetés után még pakoltam be a cuccokat a szatyrokba és mivel siettem és a pénztáros odaszórta a következő vevő cuccait is, véletlenül a következő a mögöttem álló egy-két cuccát is bezsákoltam. A jóember egy málé volt aki nem szólt nekem, hogy ez már az ő cucca, hanem amikor a pénztároshoz ért neki morogta el a bánatát.Hát a pénztáros úgy leordította a hajamat, hogy remegtem az idegtől. Csak a jólneveltségemnek köszönhetően nem kapott egy marha nagy tockost.
Secnir 2008.08.18. 11:45:32Szűrés
mondjuk a területi vezető nem, mert ő megtett mindent, ami elvárható tőle.
2008.08.18. 11:48:13Szűrés
www.hervis.hu/index.cfm?CFID=966844&CFTOKEN=42725779&fuseaction=Standorte.detail&land_id=4&standort_nummer=120411&nav_id=4040577&backfuse=Standorte.land
Secnir 2008.08.18. 11:49:23Szűrés
kétezer forintos zokniról már legalább számla és garjegy kell.
Ficak:
velem is volt ilyen a tesnyóban. még pakolok, de már nyomta a mögöttem lévőét. az első husit (vmi sonka volt), ami a cuccaim közé érkezett, megfogtam, és visszatoltam előtte. a vonalkódolvasó meg leolvasta. kimeredt szemek, mondom neki kicsit a baritonnál mélyebben: "KIS TÜRELMET".
nem szólt egy szót sem. de az a faszi sem, aki utánam jött.
sajnos a magyart nevelni kell.
PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.08.18. 11:49:59Szűrés
Hát pl áfás számlát kér akkor is ha kapott a cégétől ruhapénz hozzájárulást, amiért pl akár cipőt és pólót is vehet...
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.18. 11:50:38Szűrés
havaj 2008.08.18. 11:53:54Szűrés
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.18. 11:55:39Szűrés
havaj 2008.08.18. 11:58:38Szűrés
havaj 2008.08.18. 12:02:15Szűrés
www.hervis.hu/index.cfm?CFID=1000420&CFTOKEN=31265552&fuseaction=Template.view&filename=/imperia_hervis_hu/cfm/vallalat/adatok_tenyek/attekintes/index.cfm&nav_id=4040579
Dr.Bio74 2008.08.18. 12:03:13Szűrés
B.Gábor javaslom Micimackó eljárását:
"gondol,gondol,gondol,gondol"
4000 Ft -ért meghurcolni valakit, ráadásul úgy, hogy nem is egyértelmű a helyzet, bravó.
Nekünk a Tescoba azért kajabálta le a hölgy a fejünket, mert a 10 karton üdítővízből csak egyet raktunk fel a szalagra és szóltunk, hogy van még 9. Kártyával fizettünk, távoztunk és rájöttünk, hogy bár egy ásványvízes hegyet toltunk el az orra előtt, csak egyet számolt el. Voltunk olyan hülyék, hogy visszamentünk.
A másik alkalommal, meg elsinkofáltak egy 1000 Ft-os utalványt, és az indok, hogy miért nem lehet náluk:
" mert a biztonsági kamera felvételén egyértelműen látszik, hogy hányat számolt meg a hölgy", bazz még jó, hogy létezik sorszám is.
havaj 2008.08.18. 12:03:45Szűrés
:))))))))))))))
Szőke Kapitány 2008.08.18. 12:04:40Szűrés
UkránMaty. 2008.08.18. 12:05:05Szűrés
Emberzetvédelmi főfelelős 2008.08.18. 12:06:25Szűrés
homár molla 2008.08.18. 12:12:27Szűrés
maincoon © 2008.08.18. 12:16:41Szűrés
havaj 2008.08.18. 12:18:52Szűrés
2008.08.18. 12:19:18Szűrés
maincoon © 2008.08.18. 12:19:45Szűrés
Kíváncsi lennék a mondanivalójára...
Édesapa 2008.08.18. 12:20:29Szűrés
toi 2008.08.18. 12:20:39Szűrés
2008.08.18. 12:20:44Szűrés
Az NBH havonta kér másolatot a teljes adatbázisról a t-comtól. Nagyon okosak az emberek, hogy minden adatukat kiadják... így már nincs szükség drága besúgórendszerre, magunk szolgltatunk adatot teccikérteni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.18. 12:26:27Szűrés
PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.08.18. 12:30:52Szűrés
Nem pénz kérdése, mindenki azt hiszi, hogy az, ezért nem perelnek.
Lobster County Sheriff 2008.08.18. 12:35:45Szűrés
Ooo...sprechen sie fucking hungarian? Nem lehet megkerdezni a penztarost, hogy "mi a fasz ez?"
Secnir 2008.08.18. 12:35:48Szűrés
először búvárszemüveges téma, aztán becsületsértéses a hervis ellen, téged ki fizet ezért? :)
mi jöhet még? lopják a kábeltévét a hervisben, nem mosnak fel a hervisben, nincs aprója a hervises pénztárosnak stb...
herpesz 2008.08.18. 13:00:44Szűrés
szopó büdös banda
silent76 2008.08.18. 13:04:48Szűrés
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.18. 13:04:52Szűrés
Egy jó túrazokni pl. akár több is lehet, mégis megéri a spéci kiképzése és a tartóssága miatt...
toi 2008.08.18. 13:08:05Szűrés
de hát ugye, néma gyerek meg az anyja...
Én lennék terrorista! 2008.08.18. 13:33:17Szűrés
1. 4 000 Ft, szabálysértés, ha feljelentenek, körberöhögik őket,
2. kapásból perelni becsületsértésért, azt majd ellevelezgettek.
Lassan kétfajta ember lesz errefelé, az egyik aki mindent megenged magának, a másik pedig aki saját bűntelenségét saját módszerekkel tisztázza, vagy éppen mindent lenyel.
Bízz a jogállamban de ha megbukik, akkor jövök én :-)
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.08.18. 13:38:08Szűrés
E76 2008.08.18. 13:45:35Szűrés
Először is, ha tényleg ruhapénz hozzájárulást kapott a cégtől, amit korábban említettek itt, akkor nem csupán ő, hanem a családtagja is "levásárolhat", így ebben az esetben a fiktív számlás baromságod ugrott.
Másrészt olvasd már végig a cikket, mielőtt hülyeségeket írsz: pont arról volt szó, hogy a felvételen látszik: a húga nem volt benn a lopásban, mert a számlával volt elfoglalva, így te szavaiddal élve sunyi módon nem ő rakta el a zacskót.
Harmadrészt ha én kiballagtam a b..otnagy parkolóba, esetleg annak a hervistől a legtávolabbi pontjában parkolok a kocsimmal, tuti, hogy nem fogok visszamenni két pár zokni miatt, mert az miért ne lehetne ajándék? Gondolom nem csak 2k és efölött lehet a hervisben zoknit venni.
Úgyhogy javaslom a cikket elolvasni neked is meg Lobsternek is, és nekifutni még egyszer a dolognak.
Árpóca · http://sosefelejtemel.blog.hu 2008.08.18. 13:47:07Szűrés
rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.08.18. 13:48:03Szűrés
khm
Lombroso 2008.08.18. 13:52:00Szűrés
No, akkor ismét, és kicsit bővebben, hogy mindenki megértse:
Ha ruhapénzt kap valaki a munkáltatójától (pl. közalkalmazott), el kell számolnia az összeggel úgy, hogy ÁFÁS számlát mutat be a 50-70-80 tudomisénhányezer forintról. Ha történetesen nem költ az ember annyit, akkor szól a családjának, h. ha ruhát vesznek, milyen gazdálkodó szervezetre kérjenek számlát. Ettől még senki lesz Áfa-csaló. Egyébként is, mindenki arról kér Áfás számlát, amiről akar.(Az üdülési csekkről pedig akkor is adnak, ha nem kérek. Ezt csak azért mondom, mert egész nyáron ment az anyázás, a hasonló okoskodók szájából...)
M. Péter 2008.08.18. 14:06:24Szűrés
silent76 2008.08.18. 14:10:01Szűrés
Zorro2007 2008.08.18. 14:22:30Szűrés
akkor is csalas ha eppen megkerem a hugomat, mert o eppen megy a hervisbe nekem meg nincs idom mert sunt kell szarnom, hogy vegyen má nekem nehany dolgot??
silent76 2008.08.18. 14:25:37Szűrés
TCM 2008.08.18. 14:28:14Szűrés
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.08.18. 14:28:27Szűrés
És a válasz mindig az, hogy van. Sok. Aki a vacsora áfáját is visszaigényli?
Egyébként rokonomat nem küldhetem el akárhova, hogy _nekem_ vegyen ruhát? Az én pénzemből/juttatásomból. Ez miért adócsalás? (silent76) Bizonyítsák be, hogy nem nekem vette! Hát látod, ezért nem adócsalás például...
maincoon © 2008.08.18. 14:29:17Szűrés
Egyébként sem erről szól a történet - már megint nem azon rágóztok, mint a post lényege...
silent76 2008.08.18. 14:29:55Szűrés
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.08.18. 14:30:20Szűrés
Okádó Mikádó 2008.08.18. 14:30:35Szűrés
M. Péter 2008.08.18. 14:31:33Szűrés
Egy kivetel van, a kepviselok az Europa Parlamentben, ok nyugodtan elszamolhatnak olyan dolgokat is, amelyeket meg sem vettek.
E76 2008.08.18. 14:31:34Szűrés
Ez nem egy kommunizmusból itt maradt mentalitás, hanem ezt törvény szabályozza, hogy ki kaphat ilyent (ez esetben mondjuk ruhapénzt), és azt miként lehet elkölteni. Ide beletartozik (idézem):
- a munkavállaló,
- a juttatóval korábban munkaviszonyban lévő, saját jogú nyugdíjas,
- a vezető tisztségviselő,
- a személyesen közreműködő tag, valamint
- a fentiek (Ptk.-ban meghatározott) közeli hozzátartozója.
Csak a tisztánlátás kedvéért:
Közeli hozzátartozónak minősül a Ptk.-ban:
- a házastárs,
- az egyenes ágbeli rokon,
- az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek,
- az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint
- a testvér.
Elhiszem, hogy Svájcban ez nem így működik, de Magyarországon a magyar törvények érvényesek, függetlenül attól, hogy ezek épp jók vagy rosszak.
Mindettől függetlenül, ha nem így lenne, és az általad felvázolt dolog miatt tényleg csalást követtek volna el, akkor az B. Gábort mindez feljogosította volna arra, amit tett? Az etikus és törvényes volt? Ha csak azt nézzük, hogy nem járult hozzá ahhoz, hogy a levélíró megnézze a felvételt, ami B. Gáborunk szerint egyértelmű volt. Ennyi erővel megvádolom, hogy betört a lakásomba, elvitt belőle mindent, és erről a lakásomba lévő biztonsági kamera felvételt készített, amin egyértelműen azonosítható az ember és a bűncselekmény is. De nem fogom megmutatni. Viszont fizessen ki mindent.
silent76 2008.08.18. 14:33:46Szűrés
Pontosan tudjátok, hogy nem így történt. A huga magának vett valamit, ő meg el akarja számolni a cégénél. Csaló.
avogadro00 2008.08.18. 14:34:05Szűrés
Sir Zet 2008.08.18. 14:35:10Szűrés
Ha egyszer egy nyugat-európai országban...stb."
>>> Ezt az orbitális faszságot egyedül ötlötted ki ott Szviccerlandban, vagy segítettek?
silent76 2008.08.18. 14:38:21Szűrés
maincoon © 2008.08.18. 14:39:08Szűrés
Pontosan tudjátok, hogy nem így történt. A huga magának vett valamit, ő meg el akarja számolni a cégénél. Csaló."
Ez is magyar mentalitás? Azonnal rávágni, hogy csaló??? Tök mindegy, hogy hogy volt: te sem tudod és én sem. Viszont normális ember nem kiabál mindjárt, hogy csaló!
silent76 2008.08.18. 14:42:24Szűrés
Ennek viszont igen:
A ruhapénzként ismert ruházati költségtérítés alanyi jogon kizárólag a köztisztviselőket illeti meg, a Munka Törvénykönyve, illetve a közalkalmazotti törvény általános szabályai szerint nem jár.
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49/G. §-a szerint a köztisztviselő naptári évenként az illetményalap 200 százalékának megfelelő ruházati költségtérítésre jogosult. Abban az esetben azonban, ha a munka a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár, a munkáltató a köztisztviselőnek munkaruhát köteles biztosítani, és ruházati költségtérítésként csak a munkaruha ellenértékével csökkentett összeget adja dolgozójának
havaj 2008.08.18. 14:42:30Szűrés
Direkt nem írok neveket, mert az ilyennek még a nevét se olvasom vissza.
Tudod-e mi a magyar mentalitás ecsém???
Az, hogy beleugatsz valamibe, amiről fogalmad sincs, az, hogy irígy vagy arra aki bármit is elszámolhat, meg az, hogy kommunizmus-maradványozol, de főleg az, hogy leszűröd a lényegét annak amit olvasol.
Meg-e próbálod-e mégegyszer? Szerintem kezdd a poszt címével, és ha abból nem világos, hogy miről van szó akkor inkább mennyé a Kossuth-térre magyarkodni!!!!
silent76 2008.08.18. 14:47:15Szűrés
Szerintetek meg korrekt dolog rögtön valakit iwiwestől stb. meghurcolni, mert egy félreértés miatt megkeresett valakit a cégénél? Lehet hogy nem is úgy történt az eset ahogy a postot beküldő írta. Meg kellene várni a másik oldal véleményét is.
maincoon © 2008.08.18. 14:51:55Szűrés
Látod, ezért kérdeztem, hogy elküldte-e már a linket valaki neki?
Valahogy ma olyan alapból bizalmatlan vagy: nem hiszed, hogy úgy történt, ahogy le van írva és nem hiszed el, hogy Lotsky-é lett a ruha.
Nem baj, ma megbocsátjuk, hiszen hétfő van :)
E76 2008.08.18. 14:55:38Szűrés
Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.08.18. 14:57:34Szűrés
a wiw meg nyilvanos, egyelore meg nem a haza elott tuntet ede.
silent76 2008.08.18. 14:57:35Szűrés
De nem az lenne a legtisztább, hogy én veszek magamnak valamit és azt én számolom el?
maincoon © 2008.08.18. 14:57:55Szűrés
Nálam nem fér bele a FÉLREÉRTÉS kategóriába, ha nem akarja megmutatni a felvételt, majd amikor meg muszály neki megmutatnia, kiderül, hogy nem is volt szándékos lopás.
Ráadásul rögtön az egész cégvezetést értesíti az általa előadott történettel. Hol van ott akkor a 'másik oldal', akit állítólag nagyon meg akarunk mindig hallgatni???
silent76 2008.08.18. 14:59:17Szűrés
BITTE
E76 2008.08.18. 15:03:42Szűrés
nekem anno édesanyám kapott ruhapénzt (nem a közszférába dolgozott), amit ugyan csak bizonyos boltokban vásárolhatott le, de nem csupán ő, hanem pl. a hozzátartozói is megtehették. Mindezt nem mi találtuk ki (mármint a család + az adott üzlet közösen), hanem a ruhapénz mellé megkapta a tájékoztatót is, hogy ki vásárolhat, illetve melyik üzletekben.
Persze ettől függetlenül, meglehet, hogy tévedek.
maincoon © 2008.08.18. 15:04:34Szűrés
Silent, nagyon sikeres ember lehetsz, ha neked mindenre van időd, saját magadnak intézel mindent. Én bevallom (bár ezek után már szégyenkezve), hogy volt már olyan, hogy más vette meg a számomra szükséges holmikat, főleg azért is, mert ahogy már ma írtam a 70 km-ről is csak átszállással tudnék MÁV-val pestre jutni, ismerősöm pedig szerencsére van elég ott. Azt sajnálom csak, hogy hiába nyújtottam volna be a számlát a főnökömnek. :(
maincoon © 2008.08.18. 15:06:24Szűrés
muszáj: pontos j-vel írjuk."
Ha csak ennyi kivetnivalót találtál, akkor annak nagyon örülök :-) Neked is szép napot! :D
havaj 2008.08.18. 15:32:08Szűrés
B. Gábor akkor járt volna el korrekten, ha megmondja az érdeklődő zoknisnak, hogy ne hagyja el a cuccait, vagy megnézve a kamera felvételeit (és látva hogy félreértés történt) ad egy pár ingyenzoknit.
Esetleg rendőrséget hív (bár nem tom van-e erre lehetőség, meg értelme ilyen kis összegnél), és a rendőröknek felhívja a figyelmét arra, hogy láthatóan nem szándékosan vitték el azt k. a zoknit.
Az semmiképpen nem egy normális megoldás, hogy felhívja a számlán szereplő céget. Semmilyen indokkal se!!!
Há most gyüttetek a holdrul-e?
Nem tom mit szolnátok, ha veletek csinálnák esztet?
havaj 2008.08.18. 15:33:13Szűrés
havaj 2008.08.18. 15:36:33Szűrés
De lehet hogy ez hülyeség, és csak én gondolom így...
kim.bauer 2008.08.18. 15:47:02Szűrés
egyébként meg igazad van, elképesztően ordenáré dolog, hogy egy ilyen ügy miatt telefonálnak egy munkahelyre; asszem én is kiakadnék.
hozzáteszem, hogy szintén nem korrekt a cég által a munkavállalónak adott juttatást jogtalan módon felhasználni.
maincoon © 2008.08.18. 15:47:12Szűrés
Ha azt mondja a zoknis vásárlónak, hogy ne hagyja el a cuccait, az valószínűleg berámol neki.
Igy valószínű, hogy neki kellett volna kifizetnie az újabb zoknik árát, ezért csinálta a felhajtást.
Számomra ez jön le.
havaj 2008.08.18. 16:08:49Szűrés
Az ÁFÁs számlával nem az eladó cégnek adta meg az adatait önként, hanem az adóhatóságnak. Ehhez elvileg semmi köze az eladónak.
Persze nyilván elég nehéz lenne ezt úgy megoldani, hogy ne lássa az eladó, ezért mondom, hogy adatvédelmi kérdés.
Viszont amikor felhívja a céget, akkor már jogtalanul él vissza az általa tárolt adatokkal.
Itt sántít kicsit a történet, mert azt viszont nem tudom, hogy a saját nevét miért adta meg. Esetleg rá kellett íratni a számlára, hogy el tudja számolni. De ezzel akkor se csinálhat semmit az eladó.
Ez a névre szóló ÁFÁs számla egy nagy baromság ilyen szempontból. Aki "számlát gyűjt" neked az meg úgyis be tudja diktálni a címed.
Viszont képzeld el, hogy veszel egy félmillás sz.gépet, és még a vásárláskor bemondod, hogy hova kell jönni a betörőknek érte. (Mint tudjuk egy eladónak nem kell erkölcsi bizonyítvány)
silent76 2008.08.18. 16:37:17Szűrés
"Itt sántít kicsit a történet, mert azt viszont nem tudom, hogy a saját nevét miért adta meg"
Hát ez az, nem a saját nevét adta meg!!!
havaj 2008.08.18. 16:48:44Szűrés
Ez csak technikai kérdés, odamehetett volna ő is, és megvehette volna a húgának, vagy mittoménkijének a mittomén mit, rengeteg kiskapu van, és a kiskapukat kihasználni nem bűn, és főleg nem adócsalás. Ha egyáltalán ez történt, és nem csak megkérte a rokont, hogy vegyen neki valamit.
Semmit nem tudunk arról, hogy jogosan kért-e számlát a kiscsaj.
Vagy te tudsz?
Erre rengeteg féle magyarázat létezhet.
Én csak azt tudom, hogy az eladó nem volt teljesen korrekt, és magamtól meg se fordult volna a fejemben, hogy hogy mer az a kis bűnöző másnak számlát kérni...
havaj 2008.08.18. 16:53:46Szűrés
De ha pl. veszel egy céges ipodot a saját cégedben magadnak, elszámolod az árát, és valamikor egy év múlva 1 hétvégére kölcsönadod a szomszédnak, akkor az adócsalás azt ugye tudod?
Persze ez sarkított példa.
silent76 2008.08.18. 16:56:53Szűrés
Szumi 2008.08.18. 16:57:25Szűrés
Másrészt én is szeretnék ilyen esetet, precedens értékű kártérítési ügyet lőne belőle az ügyvédem....
birdito 2008.08.18. 17:00:50Szűrés
- Nem tudom
B. Gábor! Maga volt a pénztárban?
- Nem én voltam
De, itt látszik a felvételen!
- Nem én tehetek róla.
"By Móki's famous words"
tomasso 2008.08.18. 18:51:35Szűrés
ninamercury 2008.08.18. 19:26:57Szűrés
Most akkor ki kellett fizetnetek a zoknikat, vagy ezek után már inkább nem kérték?
Az előző vásárló is kifizette, meg ti is?
Tzl 2008.08.18. 19:38:22Szűrés
Amúgy meg gondolom mikor odakerült a posztoló a céghez, kialkudott magának egy X-ezer forintos ruhapénzt, amit mind a két fél belekalkulált a havi fizetésébe. Innentől szerintem senkinek semmi köze hozzá, kire vagy mire költi. Csalás akkor lenne, ha a cég korlátlanul fogadná be a számlákat, és neki meg már az összes ismerőse az ő nevére venné a ruháit, kvázi ingyen.
Én is kapok havonta internet utalványt, meg kajajegyet, amit rendszeresen odaadok a szüleimnek. Akkor én is egy szemét adócsaló vagyok, akit svájcban már elitéltek volna?
Tzl
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.18. 19:42:35Szűrés
mas is van az USA-bol?
Tsakazertish 2008.08.18. 20:04:56Szűrés
A post nem arról szólt, hogy ÁFÁ-s vagy nem ÁFÁ-s számlára vásároltak, hanem az üzletnek azt az eljárásás kifogásolták, ami ha a Lajtától nyugatra történik, már másnap nem kell B. Gábornak bemenni dolgozni, de még csak hasonló munkakörben sem találna magának munkát...
Egyébként pedig a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás, becsületsértés a Btk. szerint az esetre csont nélkül megáll...
hatja 2008.08.18. 20:24:04Szűrés
persze hibázott a pénztáros meg a bégabi is de ilyen akkor sincs, hogy hmmm, biztos ajándék.
silent76 2008.08.18. 20:27:14Szűrés
2. A Lajtától nyugatra egy vevő nem visz el max. véletlenül plusz dolgot a boltból, amikor ezt észreveszi, visszaviszi, nem gondolja azt, hogy ajándék.
3. Lehet, hogy a post nem arról szólt eredetileg, hogy jár e a beküldőnek juttatás vagy sem, de akaratlanul is kitűnt, hogy nem korrekt a dolog.
4. Ha utalványt ill. "kajajegyet" kapsz és másnak odaadod, az teljesen más. Egyébként a cég szándéka az, hogy a te javadat szolgálja a juttatás.
Ahol egy cég ingyenes étkezést biztosít ( pl. egy szálloda ) az alkalmazottainak, ott sem jut eszébe senkinek hazavinni apunak meg anyunak a kaját, ha éppen aznap nem ízlik neki a menü.
5. GONDOLKODÁSBAN KELLENE ELJUTNI EGYSZER A NYUGATI SZINTRE, TI IS TUDJÁTOK HOGY NEM KORREKT HA VALAKI A HUGA ÁLTAL MEGVETT CUCCÉRT VESZI FEL A PÉNZT? CSAK NEM AKARJÁTOK ELISMERNI.
6. Ha nem próbált volna a postoló csalni, nem járt volna így.
7. Mindazonáltal ez az egyéni véleményem, nem biztos, hogy igazam van.
Emberzetvédelmi főfelelős 2008.08.18. 21:49:57Szűrés
neet 2008.08.18. 22:23:16Szűrés
nekem ugyan hugom nincs, csak nővérem és bátyám, tudom, milyen szemét dolog ez. De amíg ennyi a fizu is, nem igen izgatna, kit b..ok át mivel. De az a baj, h annyi a ruhapénzem per év, amiből egy olyan léviszt se tudok megvenni, amit magamnak varrok fel. Jó lenne persze, ha mi is arra figyelhetnénk, h csacsognak a madarak és kék az ég, és éljenek a zöldek és biotejet innánk... de sajna az a nagy magyar helyzet, h ha véletlen beesik egy zokni a cekkerbe, boldogok vagyunk egy félórára legalább, és ha 52os is, hordjuk, mert ingyen volt.
Röviden: manapság nem b..ok át senkit, de nem bánnám, ha tudnék ilyet csinálni. Nem tudok, balek vagyok, ennyi. De a marhapörköltem isteni.
neet
neet 2008.08.18. 22:27:18Szűrés
Egyébként a cég szándéka az, hogy a te javadat szolgálja a juttatás.
Na, ez azért nem ilyen rózsaszín. ;) A cég szándéka az, h jól jöjjön ki a buliból, és én azt érezzem, h nekem is jó. Az én "cégem" pl nem ad fizuemelést, nem ad jutalmat, de ad 30K ueduleschi tschekket, 3 db 10K-sat, amit max zoora tudok költeni, oly kevés, de arra se érdemes, mert visszaadni ugye nem lehet.... ellenben ha hó végén már marhapörköltre se telik, nem bizti, h egy wellnessfitnessspában szeretném eltapsolni azt a 30at, amit ha kesben adna, még örülnék a felének is.
neet
francia07 2008.08.18. 23:11:46Szűrés
Néhányszor ott is előfordult, hogy az ott felejtett kis van nagyobb értékre a vasárló
AZT HITTE hogy AJÁNDÉK-bár nem mondta senki!
Egyszer egy 10000Ft-osra hitte a vásárló.
Igen a legtöbb esetben fel lett hívva a kártyatulajdonos! Elnézést kértünk , hogy bizonyára FÉLREÉRTÉS , TÉVEDÉS stb. Viszontválasza pedig már az volt--Ő NEM LOPOTT---
Miért van az ,HOGY AKI ILYET tesz szépen meghúzza magát---mert lehet, hogy csak CSALT/ Senki nem mondta , hogy kap 4000ftnyi ajándékot/
Nem vállalja a nevét!-- És mást névvel meghurcolhat!- íGY PRÓBÁLJA MENTENI MAGÁT!
lEHET , HOGY NEM ÍGY VOLT!--dE AZ IS LEHET HOGY NEM úGY!!!!
Boo 2008.08.19. 01:02:05Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.19. 06:26:12Szűrés
marhaporkoltben verhetetlen vagyok
please
thx
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.19. 06:32:30Szűrés
aztana pirospaprika utan g a ranyomod a marhat azt hagy teljesen kifeheredni
csak forgasd es forgasd
aztan ha K johet a viv so fokhagyma bors paradicsom, de rivid lefen meg eros paprika persze
aztan jol megfozod, a vegen lesutod
kis vorosbor nem rontya
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.19. 06:33:51Szűrés
sprry
verm 2008.08.19. 07:13:48Szűrés
Sikeres-e lehet svájcban egy magyar mentalitás?
Az a magyar mentalitás amit te müvelsz, a bürokrata mindenedet.
A cég ad ruhapénzt, kajajegyet extra juttatásként. Nálunk ez ugy müködött, hogy adott volt 1 bizonyos honap, amikor is le kellett adni a számlát 20.000 HUF-rol. Spec én egy évben nem 20.000ért veszek ruhát, de volt rá eset, hogy pont abban a honapban nem volt szükségem semmire, igy aki vet az ismerösök közül, az iratott. Ugyanez a kajajeggyel...kapsz 7000ért utalványt és nem adnak belöle vissza. Miért nem??? Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy háztartás 7000ft-bol megoldja a havi étkezést. Nem mindegy az nekik, hogy én az utalványt centizem ki, vagy mellette a fizumbol is teszek hozzá, vagy csak abbol fizetek? Ezt soha nem értettem... Csak azért megy a szörözés, mert itt mindent le kell adminisztrálni. Nem azért tart itt ez az ország, mert kispista elszámolja a hugának a dzsoggingját, hanem mert a hozzád hasonlok képesek még ezért is ágálni, plusz a nagy "magyarországértdolgozunk" politikusok szoritanak-szoritanak, mellette meg jol elszorják a pénzünket minen szarra.
Dr.Bio74 2008.08.19. 07:54:56Szűrés
Meg gáz az is, hogy valakik az egyértelmű jelek alapján, lopásnak könyvelik el.
Nem szeretem az erős paprikát.
Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.08.19. 11:03:23Szűrés
Egyszerűbb onnan "hülyemagyarmentalitásozni", mint itthon maradva megoldásokat keresni arra, hogy azoknak, akik nem elfutnak, hanem élnek a saját hazájukban, annak minden előnyévél és hátrányával együtt, hogyan lehet olyan az élete, hogy ne kelljen még amiatt is szívniuk, amit a kint élő magyarok miatt kapnak, ha külföldre mennek turistaként.. remek sztorikat hallottam Svájcban élő svájci ismerősöktől arról, hogy mit művelnek az ottani magyarok.. gratulálok!
Hosszú évekig éltem -munkámból fakadóan-külhonban, 11 éve költöztem haza... de sosem éreztem ellenállhatatlan vágyat a kint élő megkeseredett magyarokkal való közösségvállalásra, pontosan az ilyen besavanyodott, álromnatikus, "bezzeghaénottélnék" faszságok miatt!
Gyere haza! Élj itt! ..és akkor elmondhatod, hogy itt mit hogyan kell... okostojás!
Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.08.19. 11:06:11Szűrés
thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2008.08.19. 11:06:14Szűrés
thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2008.08.19. 11:06:20Szűrés
thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2008.08.19. 11:10:11Szűrés
miért vagy ennyire okos te kis belterjes köcsög? csak nem a bankárok faszát szopod kint gombokért?
Gn · http://www.google.co.hu 2008.08.19. 11:10:46Szűrés
a megnyilvánulásod alapján egy okoskodó pöcs vagy. semmi szükség ilyenekre, kérlek menjél vissza svájcba
Mindazonáltal ez az egyéni véleményem, nem biztos, hogy igazam van
2008.08.19. 11:29:30Szűrés
Jól mondod !
Bár ez az én véleményem és nem biztos, hogy igazam van.
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.19. 13:38:07Szűrés
kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.08.19. 15:10:43Szűrés
kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.08.19. 15:14:09Szűrés
silent76 2008.08.19. 16:04:21Szűrés
boldiii 2008.08.20. 00:44:20Szűrés
Piraeus 2008.08.20. 09:39:20Szűrés
"Szerintetek meg korrekt dolog rögtön valakit iwiwestől stb. meghurcolni, mert egy félreértés miatt megkeresett valakit a cégénél?"
silent76 te FASZ!
1, Hamisan vádolt meg egy embert lopással. 2, Mindezt a rágalmat a munkahelyén is elterjesztette. 3, Igyekezett eltitkolni a valóságot és elrejteni a bizonyítékot, amikor rájött, hogy mekkora aljasságot csinált.
Ezt nevezed te apró félreértésnek? Na add meg a munkahelyed telefonszámát te istenbarma! Kiváncsi leszek akkor hogy reagálsz, ha te találod magad szemben egy ilyen szituval. Ökör...
pernyekergető 2008.08.20. 11:38:38Szűrés
johndoe83 (törölt) 2008.08.20. 12:26:17Szűrés
silent76 2008.08.20. 14:59:32Szűrés
Ezt ők is tudják, csak nehéz beismerniük.
Koszönöm thepret, ill, Piraeus.
P.S.: Mindig az kiabál, akinek a háza ég.
silent76 2008.08.20. 15:02:46Szűrés
Én még mindig azt mondom, hogy egy tolvaj-csalót védtek.
Piraeus 2008.08.20. 17:04:59Szűrés
Most ha ügyesen alakítod a szegény megsértett külföldi magyart, aki egyedül képviseli a sok barbár között az európai kultúrát, akkor továbbra sem kell érdemben válaszolnod azokra az ökörségeidre, amikkel a commentelők szembesítettek.
Igazad van. Nem vagy fasz: szánalmas vagy.
Piraeus 2008.08.20. 17:08:55Szűrés
Igaz, hogy
- semmi köze a vásárlás jogszerűségének ahhoz, hogy megrágalmazták és erről szól a post,
- sőt senki nem bizonyította, hogy jogszerűtlen volt a vásárlás, de te csak rugózz rajta bátran.
A rosszindulat, mellébeszélés és kötözködés is része a "magyar mentalitásnak", vagy ez csak a sikeres svájci-magyarok sajátja?
Piraeus 2008.08.20. 17:11:39Szűrés
"Én még mindig azt mondom, hogy egy tolvaj-csalót védtek."
Van azért annak valami bája, amikor simán le"tolvaj-csalózol" valakit, azaz bűncselekménnyel vádolod, de ha téged fasznak nevezlek ezek után, akkor hisztizel mint a fürdőskurva...
avensis (törölt) 2008.08.20. 17:59:54Szűrés
Továbbá:
-nem látom, hogy a posztoló húga a testvére kérésére miért nem vásárolhatott és kérhetett áfás számlát?
-A történet alapvetően nem az áfás számla jogosságát firtatja.
silent76 2008.08.20. 18:17:22Szűrés
www.youtube.com/watch?v=ed6p1m4Kve0
avensis (törölt) 2008.08.20. 18:26:50Szűrés
még nem kaptam választ az előző kérdésemre.
Kérném a munkavállalási engedély másolatát pdf formátumban, valamint az elmúlt 5 év adóbevallásainak és bérkifizetési bizonylatainak beszkennelt másolatait.
Piraeus 2008.08.20. 18:27:37Szűrés
Ki mondta, hogy áfával visszaélés történt? Ez a te kényszerképzeted. Alapvetően rosszindulatúan ebből indultál ki és képtelen vagy elszakadni ettől a rögeszmédtől.
És ki mondta, hogy számlával visszaélni etikus? Ki mondta, hogy jó ez a rendszer amiben élünk? Ki mondta, hogy élvezzük?
Hihetetlen, hogy idejössz osztani az észt, nem fogod fel sem azt, hogy miért nyílt a post, sem azt, hogy mit próbálnak többen elmagyarázni neked (hogy a feltételezésed amellett, hogy mellékes alapvetően rosszindulatú és megalapozatlan is), embereket rágalmazol és gyalázol a földbe és utána még te vagy megsértődve, ha elhajtanak melegebb éghajlatra!
Kicsit szállj magadba és gondolkozz el ezen!
silent76 2008.08.20. 18:50:44Szűrés
Ostoba
Piraeus 2008.08.20. 18:57:45Szűrés
Na ez beszél igazán önmagáért.
Ennnyit rólad.
silent76 2008.08.20. 18:58:25Szűrés
Akkor miért nem változtatunk rajta?
A kedves postot beküldő észre sem vette, hogy vaj van a fején. A helyében, miután állítólag az üzletvezető elnézést kért, és a céget is felhívta, nem írtam volna ide. Fel sem tűnt neki, hogy amit tett, az sem teljesen törvényes. És most ne gyertek azzal, hogy "miért ne szólhatna a hugának, hogy vegyen neki valamit". Ti is tudjátok, hogy nem így van. Ugyanaz: mindenki tudja, hogy nem lehet a minimálbérből megélni, mégis a fél ország arra van bejelentve. Ameddig nem teszünk valamit a korrupció ellen, soha nem lesz érdemes Magyarországon élni, bármennyire is szép hely. És a korrupció ellen nemcsak nagyban, hanem kicsi szinten is lehet küzdeni.
silent76 2008.08.20. 18:59:35Szűrés
havaj 2008.08.20. 19:20:48Szűrés
Silent bakker, nem hiszem el, hogy erre jövök vissza két nap után. Te még mindig itt tartasz?
Tolvajcsalózol? Ez naggyon durva. Az elején azt hittem, hogy félreértettél valamit, vagy nem gondoltad végig.
Ember, vedd már észre, hogy iszonyatnagy idiótaságokat írsz.
Vagy ne csodálkozz ha ezek után mindenkinek az ugrik be, hogy a herviszes csávó rokona vagy. Egyébként ez a jobb lehetőség, mer' ha nem, akkor te tényleg egy igazi hülye vagy.
Usaban hogy van ez hagyma? Felkoncolnak-e, ha felmerül a GYANÚ, hogy másnak kértél számlát?
Vagy eccerűen a Mississippibe lőnek?
Persze gerinctelen eladónak igaza van. Ugye silent? Az teljesen normális.
Mert a 7 pontodban ez nem szerepelt.
Ha a tiéd nyugati gondolkodás, akkor én nem akarok nyugatian gondolkodni, mer valószínűleg nagyon szégyelne a családom. Azt meg nem akarom.
Téged nem kerülnek? Nem érzed úgy néha, hogy elfordulnak tőled az emberek?
Vagy ezért mentél külföldre?
thepret 2008.08.19. 11:10:11
Én magamtól nem mondanék ilyen durvákat, de respekt.
Meg nem is ilyen választékos a szókincsem. Belterjes :))))
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.20. 20:37:58Szűrés
Emberzetvédelmi főfelelős 2008.08.20. 21:44:58Szűrés
Piraeus 2008.08.21. 08:34:35Szűrés
Mert nem tudunk. Az ország nagyobbik része még nem akar olyan politikai erőt, amelyik bátran változtatna a szabályokokn, amik generálják ezt a helyzetet, ezért az az erő még nem is létezik.
"A kedves postot beküldő észre sem vette, hogy vaj van a fején."
Na ez az ami csúsztatás. Nincs mit észrevennie, mert nincs vaj a fején. Ezt te találtad ki, noha semmi nem támasztja alá és rögeszmésen erről a mániádról akarsz beszélni, ahelyett, hogy a témához szólnál hozzá.
Pont úgy viselkedsz, mint a magyar állam, ami befizetteti az elvárt adót a kisvállalkozással, és ha öt évnél hamarabb adja el valaki a lakását, akkor büntetőadót fizettet vele. Miért? Mert ALAPBÓL csalónak és ügyeskedőnek tekint mindenkit.
Na ezt teszed most te is. :(
Bamba Barack 2008.08.21. 11:53:13Szűrés
és ne gyere itt a korrupcióval.lehet,hogy neked máshol marha jól megy,de itt talán azért nincs bejelentve sok ember,mert nem telik rá a munkáltatónak,okoska...
bean 2008.08.21. 12:20:39Szűrés
Piraeus 2008.08.21. 15:56:07Szűrés
Hereguru 2008.08.25. 13:40:46Szűrés
Amúgy biztos Ede csóró öccse...
idegenvezeto 2008.08.30. 20:54:17Szűrés
1.) milyen jogon ítéled el azt, aki itthon maradt? (gondolom te 200HUF-fal a zsebedben mentél ki Svájcba és csináltad meg a szerencsédet)
2.) Miért nem azt mondod, hogy hogyan kellene csinálni valamit, miért azt, hogy ez így szar.
Visszautalva az előzőekre: EZ a magyar mentalitás. Baromira tudjuk, hogy mi nem jó, meg szar, de hogy ezt hogyan kellene megoldani, arról már büdös szó sem esik. Azt mondd, h szerinted mi lenne a megoldás!