Tékozló Homár

Az utolsó darab nem eladó

2008.08.28. 10:10 | ge | 85 komment

A rugalmatlanság és a butaság iskolapéldája az, amikor nem lehet megvenni valamiből a kiállított vagy utolsó darabot, mert csak. "Van ilyen", mondta az eladó, VMJ-nek pedig nem kellett kétszer mondani: elköltötte a pénzét máshol.

Tudom, hogy huszonévesen tesz néha az ember felelőtlen kijelentéseket, de azt hiszem, ma délután voltam először és utoljára kika "bútor"áruházban. Rövid lappangási idejű kika-fóbiámnak paranormális oka van: kísértettel találkoztam a vértesszőlősi (Tatabánya mellett) áruházukban.

Nem is kísértet volt, hanem valami gonosz testrabló démon: a fiatal, csinosnak is mondható pénztáros hölgy egy pillanatra kékruhás merkuros-vasedényes szűkösjószág-elosztó atyaúristenné változott, és dörgedelmes-cinikus hangnemben szólított fel engem és édesapámat jogsértő cselekedetünk azonnali megszüntetésére, a kifizetés és hazahozatal (cash&carry, man!) céljából a pénztárhoz vitt akciós, "sötét dió" színű "Milano" mintájú állófogas visszavitelére onnan, ahonnan hoztuk. Merthogy azt a konkrét összeszerelt példányt nem lehet elhozni, az kiállítási darab, a szobainasok Mona Lisája, gondolom én (pedig volt rajta vonalkód is).

Mielőtt bárki erre gondolna, nem azért döntöttünk az összeszerelt bemutató példány mellett, mert a dobozos verziót nem tudtuk volna összerakni, hanem azért, mert jó fél raklapnyi doboz átkutatása után (Jesszusom, tényleg, így utólag, azt szabad, néni?) megbizonyosodtunk róla, hogy ez az egyetlen darab abban a színben, amilyet mi szeretnénk.

Intelme gyorsan, nyersen ért, mi meg szerettük volna megtudni, miért nem lehet elhozni ezt a szerencsétlen fogast (gondolom, eltették valakinek), erre a hölgy azonban nem túl meggyőző hangon csak annyit tudott motyogni, hogy "van ilyen". Utolsó érvünkre, miszerint széles e blue box-ban ez az egyetlen sötét dió színű példány, a kollegina csattanós választ adott: "akkor rendelni kell". Tisztára, mint a kivehető ajtós NDK turmixgépet vagy a tolótetős kombi Wartburgot. Cash&carry, sure. Csak a Merkurnak meg a Vasedénynek legalább nem ez volt a mottója.

Azt már nem ajánlottuk fel, hogy adjon egy csavarhúzót, és összerakunk neki egy világos színűt kiállítási tárgynak (sőt, még a számzáras vitrinbe is segítek betenni, a bejáratot őrző két Cerberus-nak meg hozok szalámivéget), csak hadd vigyük el azt a nyomorult fadarabot - azt már nem. Inkább otthagytuk a kikát nénistől-fogasostul, elmentünk Tatabánya másik végébe egy "nem ekkora presztízsű" bútorboltba, és vettünk egy ugyanolyan fogast (tényleg ugyanolyan). Készségesen kiszolgáltak, összeraktuk, használjuk.
 
Üdvözlettel
 
VMJ

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Játszóház 2008.08.28. 10:13:08

3. és első aki elolvasta!

Valaki más 2008.08.28. 10:13:44

Nem kívánok hozzászólni.

jusztlacika 2008.08.28. 10:14:11

4. lemaradtam, mint a kézislányok

Játszóház 2008.08.28. 10:16:11

De mondjuk ehhez nem is nagyon lehet mit hozzászólni...

Briguszka 2008.08.28. 10:17:59

Ki kikába jár kakit talál?

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.08.28. 10:22:25

FONTOS! A fogas el volt téve EDÉnek, mert jól mutatott az üveg asztal mellett, de nem ment érte, mert valaki eltörte az asztalt.

pepipapa (törölt) 2008.08.28. 10:24:47

Sajnos piciny hazánkban az eladók nem mindig értik meg, h ők vannak a vevőért...
Szőke volt-e?

törpegyík 2008.08.28. 10:25:00

A fogast a villamedicsinek szánták, arra akszthatják az elit vendégek a dolcsegabbana papucsot, amíg bent tartózkodnak. Mit képzelsz te, hogy csak úgy ráteszed a szőrös mancsodat?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.08.28. 10:26:31

A KIKA egy elég buta anagramma valójában, de erre Briguszka is utalt.

Secnir 2008.08.28. 10:28:23

kika? hová? máshova!

amúgy respect, tök jó az írás.
"a bejáratot őrző két Cerberus-nak meg hozok szalámivéget"

ez lol

Pepin bácsi 2008.08.28. 10:31:09

Az utolsó darab a szcientológia egyház(?) tulajdona. Ha jobban megnézted volna a vonalkódot, meg sem írod ezt a levelet.
És most kérj bocsánatot Xenutól !
Áldozz neki 3 pár dolcsegabána pacskert !

blamm 2008.08.28. 10:35:05

nemrég voltam svédországban egy háztartási cikkeket áruló boltba, vízforralót akartam venni. Jó magyar lévén kinéztem a legolcsóbbat, ami kintvolt, és kértem egy olyat :) Persze olyan pont nem volt már, csak ami ki volt téve. Erre az eladó közölte, hogy akkor odaadja a mellette lévőt (kb 3-4ezer ft-al drágább volt) ugyan annyiért, mint amit kinéztem. Én csak lestem, de persze nagyon köszöngettem és elvittem. De neki ez természetes volt, csak nekem volt meglepő :) Minden esetre ott a vevőért vannak úgy tűnik..

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.08.28. 10:35:38

Kika drága és szar. Ráadásul nálunk parlagfüvet is termel.

blamm 2008.08.28. 10:40:59

Másik hasonló velem az RS bútornál történt. Én egy ilyen forgatható TV alátétet akartam venni. Mint kiderült, a boltban található kb 15 darab ott is kiállított darab volt, azokat nem lehetett megvenni. Rendelni kellett. Hát mondom jó, rendeljünk.
Közli a nő, hogy akkor fizessek x% előleget (megjegyzem kb 5000 Ft volt maga a bútordarab), majd ha elkészült (mert ez ám akkor gyárottták), majd hívnak, akkor kifizetem a többit a boltban, aztán a város másik végén lévő átadóban átvehetem. Persze próbáltam erősködni, hogy de milenne, ha az egészet kifizetném, ésakkor rögtön megyek érte, de áá azt nem lehet. Baromira felhúzott... Még ha egy többszázezres valamiről lenne szó, de nem egy 5ezres forgó valamiről...

Megvettem, mert máshol olyat még nem láttam és nagyon kellett, de többet oda se megyek :)

kérdések órája 2008.08.28. 10:58:55

hmmmm vajon az eladó hölgy viselt-e retró magassarkú kopogó fapapucsot illetve műszálas munkaköpenyt? ohhhh de kíváncsi vagyok...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.28. 11:26:22

A franc tudja. Amikor Tescoban nem voltam sikeres melós, akkor ki volt adva hogy mintadarabot csak akkor adunk el ha megvan a doboza. Na a dobozok egy elzárt rácsos helységben voltak, több km porréteg alatt. Tudod ki ment be érte...

Aztán amikor már sok ilyen szar cucc volt akkor kiszórtuk egy raklapra a műszaki pulthoz őket (műszakis voltam) és hadd vigyék, akkor már nem volt érdekes a doboz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.28. 11:41:34

Izé. Az eladónak vajon mi baja származik belőle ha eladja a mintadarabot?
Mert egy nem egy plazmaTV hogy ha kibontunk egyet akkor sok 10 ezret bukik a cég...
Simán bunkó volt. Sünt neki.

[Sven] 2008.08.28. 11:48:13

Utolsó darabot elvinni ősi román szokás.

camaron 2008.08.28. 11:48:54

Jártam én is hasonlóan a budaörsi kikában csak székekkel. Ott legalább az eladó meg tudta indokolni, hogy a kiállított darabot azért nem lehet elvinni, mert az alapján rendelnek és ha vki bejön nézelődni akkor kézzel fogható árucikket is lásson, ne csak prospektusban papíron. Mondjuk ez egy korrekt indok. Mindenki szereti megnézni, élőben hogy is néz ki, amit esetleg rendel.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.28. 11:51:39

VMJ, riszpekt, már elolvasni is élvezet volt :-)
Intelme gyorsan, nyersen ért...
...majd hozok szalámivéget...

Egyébként szerintem jobban jártál, ki tudja, miken ment az a szerencsétlen (szoba)inas már keresztül? Ki tudja, lehet, hogy valamelyik éjjel álmotokban rátok támadt volna :-)

birdlady 2008.08.28. 12:01:12

Mi a pólus Media Marktban jártunk így egy mikróhullámú sütővel. Kinéztünk egyet, aztán eladó híján kutattunk a dobozban lévő példányok után, de nem volt az a típus, amit szerettünk volna. Az eladó pedig közölte, hogy az az utolsó darab, de azt nem lehet elvinni, majd egy hét múlva jön új áru, akkor lesz.

Szerintem csak az volt a gond a mikrónál és a fogasnál is, hogyha eladnák a kiállított terméket, akkor az új szállítmány beérkeztekor újra ki kéne venni egyet a dobozból és összeszerelni. Az meg munka...

Amúgy Media Marktban vettünk 2 éve kiállított darab mosógépet, ami direkt emiatt olcsóbb volt. Volt rajta pár ujjlenyomat, amit otthon szépen letöröltünk, de vagy 20 ezerrel olcsóbban megkaptuk és ugyanúgy garanciális...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.28. 12:10:35

@camaron : Na igen, ez elfogadható, de az legalább ki bírta nyögni hogy "Azééé nem eladóóó meeee..."

little_basilisk 2008.08.28. 12:14:04

Erről jut eszembe - tudom, nem vagyok sikeres -, de egyszer egy sikerült egy mintadarab hajvágó készüléket vennünk a Tescóban. Az eladó készségesen megkereste a dobozát, leporolta, ideadta az összes alkatrészét.
Aztán otthon lett nagy meglepi: mikor alaposabban megvizsgáltuk, hát látjuk, hogy tele van a vágófej cuki kis göndör szőrszálakkal. Szőrszálak!!! Tuti nem hajszálak. Nagy felindultan visszavisszük, és magyarázatot kérünk. Erre az információ pultos csaj: Hát biztos valamelyik vevő kipróbálta! A párom felhívta figyelmét, hogy ilyen fajta szőrök csak bizonyos intim helyeken nőnek az emberen, ezért biztos nagy látványosság lehetett a "próba"...
Végül persze levásárolhattuk az árát, de azóta se veszek mintadarabot, mert ki tudja, ki és mit tesztelt vele..

Kájzerszóze 2008.08.28. 12:23:46

eszter: itt is le merem írni, hoty gyik vaty!!!!!

naty gyik!

Kájzerszóze 2008.08.28. 12:24:49

tilts ki akkor innen is bibibááááááááá

mert érdkel hoty miből van a dolcse és gabona pacsker????

bunkó egy malyom vagyok-e?

Pepin bácsi 2008.08.28. 12:30:00

Kájzer a dolcse és gabona papucstól nem kapol allegórilyát viszont mekszájja a lelkedet a cijentológija.

Szvsz inkább a zallegórija.

És mék csak annyit: TÖRPEGYÍK !!!!
Szólásszabadság !!!!
FONTOS!!!!

Kájzerszóze 2008.08.28. 12:32:28

otthon nem láttalak Pepin!
miccsinálsz?

még lyó hoty kettős személyiségem van!!!!

Kájzerszóze 2008.08.28. 12:35:22

Láttam.
Írtam.
Nem ettem..............

miből van a papucs eszter? varrás hejett a cilyentológilya tarcsa össze?

kardinálispinty 2008.08.28. 12:35:46

1. Kiállított darabot normális ember akkor sem visz el, ha erőszakkal a kezébe nyomják. Ott van hetek-hónapok óta, fogdossák, használják, csapkodják. Legfeljebb negyedáron, ha már...
2. Azért szokás a mintadarabot meghagyni, mert így a vásárló azt meg tudja nézni, és ha tetszik neki, lehet utánrendelmi. Logisztikai hiba, hogy elfogy a raktárból, mielőtt a pótlás megérkezett. Ha ennyit mond, már nem lesz belőle homárposzt.

Szil-Ka 2008.08.28. 12:35:48

Nekem meg pont az volt a szívfájdalmam a mosogatógépem esetében, hogy az összes létező műszaki áruházban, mindenhol csak egyetlenegy darabot tartottak (pultrahelyezhető kisebb, tehát valóban nem szokványos méretű), és mindenhol csak a kiállítási darabot kínálták eladásra, kivéve a budaörsi media marktot, ott felajánlották a rendelést is, cirka 3 hét szállítási idővel.

Végül azt csináltam, hogy kerestem olyat, ahol a kiállítási darab karcmentes és hibátlan állapotú volt és jól megvettem. Doboz nem járt hozzá, pufi-fóliával tekerték körbe, de én vagyok azóta a világ legboldogabb konyhatündére. :)

Rittyentett Hőzönbőzön 2008.08.28. 12:37:23

fájdalmas volt.
hogyan lehet valamit ilyen idegtépően szar stílusban megírni az rejtély.

Szil-Ka 2008.08.28. 12:38:24

mondjuk, árengedményt nem adtak rá, szóval sikeres nem vagyok :)

Pepin bácsi 2008.08.28. 12:50:10

Senki nem moderál ki senkit, amíg ezt a sípot meg nem fújom !
Még ha azt is mondom: Szólásszabadság!
FONTOS!!!!

Jó_isten 2008.08.28. 13:04:42

talán fogtam volna azt a szart és úgy hozzá baszom, hogy arról kódul. ilyenkor meg hívjad ki a tetves chiefet, aztán pofázzad el neki, hogy nem becsülik meg az embert meg a pénzt, hogy képzeli hogy nem lehet blabla b*szd meg a nénikéd. ilyenkor meg azt is lehet csinálni, hogy fogod magad összehordatsz a ribanc 800 kilónyi árút és aztán nem kéred. annyi

Fosson sün családot.

törpegyík 2008.08.28. 13:08:15

Akkor tedd el aztat a sípot (Y)ó mélyre, Pepin

Pepin bácsi 2008.08.28. 13:25:52

eltettem, de félek, hogy megtalálja :D

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.08.28. 13:32:36

Örülj neki, ránk mindig az "utolsó darabot" próbálták ránk sózni az összes elektronikai áruházban, persze ami a mintadarab volt, és agyon volt használva...

torma99 2008.08.28. 13:33:47

Más bútorboltokban is így van ez. Általában nincs raktáron semmi, a kiállítottat nem viheted el, várj 6 hetet amíg megjön a tiéd.
Egyébként velünk az eladó nagyon kedves volt megkérdezte a főnököt, h nem e lehetne mégis odaadni a bútort az azonnal kpval fizetőknek, de hát nem lehetett...

Pityu, a ne pereskedjetek Panda 2008.08.28. 13:42:16

nem natyon szerettyuk a cenzurat errefele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.28. 13:47:26

@torma99 : Nagyon egyszerű, így nem kell raktárt bérelni.
Vagy bérbe lehet adni az OTP-nek parlagfű szárításra.

kérdések órája 2008.08.28. 13:52:34

A jófej szakállas kellett volna ide! Régi homározók tuggyák miről beszélek.

nyulambulam 2008.08.28. 13:53:42

Nekem a KIKÁ-nál odaadták az utolsó darabot. Igaz, drágábban, mint amennyi ki volt rá írva... (Sajnos sürgősen kellett a szék...)
Akkor voltam ott utoljára.

cyan 2008.08.28. 13:54:42

"A jófej szakállas kellett volna ide!"
őt már rég kirúgták...

Benikuty 2008.08.28. 13:58:00

nehogy már bagzómacskások papoljanak szólásszabadságról
nem röhögök, mert cserepes a szám:)

Én lennék terrorista! 2008.08.28. 14:11:04

Igen, tudjuk hogy Vértesszőlős Tatabánya mellett van. Nem, nem tudjuk, hogy miért kell multiban vásárolni. Szeretsz szenvedni?

ex-dr. vuk 2008.08.28. 14:22:33

Angliaban sem adtak el a bemutato darabot egy szamtech boltban egy billentyubol. Nem tudnak ra felelosseget vallani, igy inkabb nem adjak el. Mi ebben a furcsa?
Pedig pont olyan kellet volna, ujan pedig mar nem is gyartanak olyat. Rendeltem amazonrol.

Troppauer Hümér 2008.08.28. 14:31:04

Szólásszabaccság van, meg törpegyííkk. Teccik nemteccik alapon.

Pepin: A tulyák alá köll elásni a sípt, a hullák mellé/alá. Vagy belenyomni valamejik szemgödribe, oszt cijentológijahamut szórni rá.

Kájzerszóze 2008.08.28. 15:07:29

Benikuty: baly van-e? mi nem teccett? Szerinted az mijen blog, ahol mindenki moderhálhat a rendszeres hozzászólók közül? Szólásrabszolgaságos? Vagy nem?

cyan 2008.08.28. 15:15:03

Beni: a többség leszavazott. ez van. így jártál.

törpegyík 2008.08.28. 15:21:55

Beni, mi fáj? Gyere, mesélj...

Tron65 2008.08.28. 15:22:31

Mintha rémlene egy olyan rendelkezés: még a kirakatból is be kellene venni, ha mi pont azt szeretnénk megvenni.
Ha valamit nem akarnak eladni, írják rá: MINTADARAB, NEM ELADÓ! Az ikeában pl rá bírják írni.
Szintén kika: katalógusból kinéztem tetszetős és olcsó szekrényt. Boltba el, megnéz mintadarab, még mindig tetszik. Megyek bótos, rendezném a papírok, már majdnem fizetnék, amikor rákérdezek: hol kapom meg? Sehol, kb 3 hét, amig szállítanak, egy sincs. Hát nem vettem meg...

Mr.Brooks 2008.08.28. 16:38:05

ezt el sem olvasom. hülye picsa.

pepipapa (törölt) 2008.08.28. 16:45:25

Szerintem Tron65-nél a pont.
Egyszerűen nem is értem, van árú, van pénz, s nem lehet vásárolni...

jesszumpepi (törölt) 2008.08.28. 16:54:25

Múltkor vettem egy bőrtáskát.Törpegyíkbőrből készült.
Az utolsó darab volt a boltban.

DaveSlim 2008.08.28. 16:55:37

Nálunk is volt hasonló eset, csak a Tecsóban:
mikrót akartunk venni és már csak a kiállított darab volt meg. De itt normális volt az eladó (kivéve a modorát). Azt mondta, hogy elvihetjük, de nincs benne az a tálcát forgató műanyag izé, mert sajnos biztos ellopták. Nem vettük meg végül, de ha úgy vesszük, rendes volt az emberke, hogy felajánlotta, nem?

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.28. 16:56:25

Ez a törpegyík nekem kimaradt, de gyanítom, hogy nem is lesz már meg, mert a kimoderált részben lehetett… :-(

Lord Loch Ness 2008.08.28. 17:04:21

Ott volt. Vérszomjas törpegyíkok megsemmisítettek egy ártatlan kisgyermeket, csak mert szólni merészelt...

Fairy Girl 2008.08.28. 17:23:09

Hol volt az eladó néni felettese? Írtatok-e a vásárlók (azaz vásárolni akarók (könyvébe)? Nem a nem eladandó darab miatt, mert az logikus, megmagyarázták fönt is, hanem a modor miatt. Fegyelmi, kirúgás, béke poraira az ilyennek. Meg süncsaládok.

Szarazkoro 2008.08.28. 17:29:49

CoLT:
Csak nem te irtad a "Tusko (bocsi, Tesco) Titkokat? FONTOS!!!!

Briguszka 2008.08.28. 17:30:05

Ni itten meg ugatják a kuttyok a holdat? vagy mi van-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.28. 17:46:07

Benikuty
mennye vissza az etkezdebe please

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.28. 17:55:16

brigusz azt ugy kell irni
mi-e van
tanitalak ma' miota...

UkránMaty. 2008.08.28. 19:27:50

Vegyetek szobainast:
www.fa-mives.hu

A bemutató darabok is eladók és bográcsolni is lehet nálunk!!!
FONTOS!!!
:)
-Maty.

Benikuty 2008.08.28. 21:05:39

hagyma,de hamar elfejtettél magyarul, aki király, az király...hiába:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.28. 21:45:33

igaz ami igaz
de tokeletesn kenem a mgyart 40 evig otthon nymtam, nem lesz mar annyi idom, hogy elfelejtsem

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.08.28. 22:30:57

en tavaly vettem fukareknal utolso darab mosogatogepet /elektrowordbe lett volna dobozolt is, 20e-rel tobbert alapbol/, kiderult valami calg...t akcio is volt, lehetett jatszani. visszanyertem az arat. ugyhogy sikeres voltam aznap.

Briguszka 2008.08.28. 22:59:31

Hagyma , nekem elég szépen beszélsz magyarul és értem is amit mondasz, de ez a kuttyaugatás egy kicsit zavaró

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.28. 23:03:39

@Szarazkoro : Akkor itt is leírom, sajnos nem én írtam, én csak 1 hónapot húztam ott az igát, és nem BP-n. Még jó.
Töményebb volt a hülyeség még a mostani munkahelyemnél is, aztán 1 hónap múlva inkább visszamentem nappali szakra.

Az mod valamit hogy amikor odavittem a nyomtatott, wödörben írt felmondásom, aláírva, akkor közölte a munkaügyes hogy kézzel írjam le mert nem hiszik el hogy én írtam?
ALÁÍRÁS az mit számít arrafele :D

Troppauer Hümér 2008.08.28. 23:17:35

@ColT:

Aztán mi történt? Képes voltál leírni kézzel? Vagy röhögve faképnél hagytad a mókaügyest?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.28. 23:30:52

Nem. Sírtam egyet a hülyeségén, röhögve, és leírtam kézzel mert különben valszeg erőszakkal tartottak volna bent. :D

Briguszka 2008.08.29. 00:56:24

havajj · theunfunnytruth.ytmnd.com/ 2008.08.28. 18:01:04
mióta-e tanítod?

Hát már a kezdetektől havajj :)
Azóta tanít engem a Hagyma minden szépre, s jóra! és ez tényleg FONTOS!!

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.08.29. 23:54:33

Na, van egy pozitív történetem - Hollandiából.

Kombinált (izzó-neon-villogó) elemlámpa, utolsó darab.
Ár 9.90(Euró)
Pénztárnál: ja hát az utolsó, így akkor az 8(!) Euró. A lámpa köszöni jól van, 4 éves, a neoncsövet már kicseréltem benne.

Az eset érdekessége, hogy a doboza és a szivargyújtós töltő is megvolt hozzá.

Utolsó darabra kedvezmény járt, itt meg nem lehet elvinni...

Ekkor kérdezem: minek van az? Dísznek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.30. 00:54:16

@bandeenator : De el lehet vinni amikor rájön valaki hogy 1 éve ott áll már az a szar úgy hogy nem is árul már az áruház olyan terméket... A vevők meg persze azt vennék és mindig el kell őket hajtani.

Olyankor rakják ki egy raklapra a műszaki pulthoz az ilyen romokat aztán lehet vinni.

ancsams 2008.08.30. 12:55:14

A mintadarabokat eleve ingyen kapja az áruház, benne van minden multi beszállitási szerződésében, ahol kötelezik a gyártót, hogy áruházanként 1 példányt ingyen szállitson bemutató darabként. Igy azt valóban nem lehet eladni, csak akkor, ha kilistázzák a terméket, lévén a gyártó nem kéri vissza.
Az egy más dolog, hogy a multi dolgózokat /vezetőket nem érdekli a mintadarab sorsa. Az már elképzelhetetlen abszurditás, hogy a mintadarabok esetleg hetente cserélödnének, lévén eladják, összeszerelnek egyet a következő beszállitásból, majd ujra eladják.... ez utópisztikus, meg munka szagú.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.30. 13:31:46

A lakótelepünkön álló Profi diszkontban úgy vettem le a polcról három csomag pöttyös Túró Rudit, hogy láttam, aznap jár le a szavatosságuk. (Mindennek megnézem, mert egyedül élek, hektikusan kajálok, ezért sok minden rám rohad a hűtőn belül.) Kérdezem a pénztárnál, oké, és mennyi kedvezményt kapok rá. Ööö, semennyit. Ja, mondom, köszönöm, akkor nem kérem, és visszavittem. (Szívózhattam is volna, de semmi értelme, mert 1) a pénztáros nem tehet róla és nincsen döntéshozó helyzetben, 2) egyébként jó bolt, úgyhogy máskor is oda járok, magam alatt meg csak nem vágom a fát.) Ez volt kb. 10 perccel zárás előtt - mert akkora értem oda a munkahelyről hazafelé menet. A hülyék, másnap dobhatták ki a faszba...

üzlet 2008.08.30. 14:05:40

Megdöbbentő már csak olvasni is, hogy milyen vélemény alakul ki egy-egy ügy kapcsán.

Az előttem szólóaknak egy-két kiigazítás. A ruha és műszaki áruházi mintadarabokat lehet, hogy ingyen mintaként adják, de a bútor nem ez a kategória. Itt a fogas is saját cég készlet! Az okos kereskedő gyakran cseréli is a mintát,mert mivel minta után értékesít, jobban kínálja magát a termék, ha nem sérült,szakadt,repedt,törött,kopott....

De mivel korábban érintett voltam ezen a területen, azt kell mondjam a fiatal vásárlónak, hogy az alkalmazott ebben az esetben az állását veszítheti el, ha eladja a mintát.
A fogasból naponta 50-t is összeszerelhet, mert a vevőnek könyebb,nem kell vele bajlódnia-megjegyzem lapraszerelt állapotot fizet-. A dió a legkeresettebb szín,annak kell a mintának lenni, amelyik a legjobban fogy,mert ha egy világos bükk lesz összeszerelve, a tömérdek dobozban lévő készlet már le is áll.Ez az igazi veszteség, és nem egy-két elégedetlen vásárló,hanem az el nem adott készlet.A magánvéleményem, én úgy döntöttem volna, hogy ideadom, de csak abban az esetben, ha már előtte megrendeltem volna az új kizárólag dió színű tételt,és hamarosan beérkezik.
Azonban, ha magas készlet miatt még sem rendelhettem volna meg, vagy kötne olyan belső szabály,amit vélhetően a SÓGOR tulajdonos diktál,hogy a MINTÁT nem lehet eladni-csak fejvesztés terhe mellett-a munkahely megtartás miatt én is ezt tettem volna.

A gond remélem érzékelhető nem a magyar kereskedőben keresendő, hanem abban a helyzetben, amibe a? magyar?kereskedelem került.

A vevő jogosan szeretne, de a külföldi tőkés diktál!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.30. 21:23:01

@üzlet, ancsams : A franc tudja. Tescos tapasztalatok alapján a minta az árukészletből való. El lehet adni, kivéve ha fentről szólnak hogy az adott dologból nem, ill. ha nem van meg a doboza + cuccai akkor épeszű eladó nem vág bele az eladásába, mert nem kivitelezhető. Ilyenkor nyomtuk a "mintát nem lehet eladni" dolgot. Ez 1 tény.

üzlet 2008.08.31. 07:50:30

ancsams:Megértelek, tényleg kellemetlen az utolsó szakadt darabot eladni, te szégyenkezel miatta.A bútornál nincs ingyen minta a szállítótól, és a teljes amortizácinál sem adják ajándékként oda az alkalmazottaknak.

puncipöcögtető 2008.08.31. 17:54:11

Gyerekek, mi ez a nagy sietség bútorvásárlásnál? fogyasztásbuzik-e vagytok?
Nem hiszem, hogy nem lehet várni egy kicsit, hacsak nem az anyós esik be vidékrül és kell neki szalmazsák.
süti beállítások módosítása