Tékozló Homár

Lehazugozta a késő pizzafutárt

2008.09.08. 15:22 | jackyll | 294 komment

Minősített naiv ügyfél egy pizzarendelés 25 perces késése miatt volt képes többoldalas levelet írni, illetve vissza is küldette a pizzát, annyira túlgyorsult a nagy várakozásban. Ugyanezzel a lendülettel le is hazugozta a pizzafutárt, aki állítólag tankolni ment előbb az étel kiszállítása helyett. Sőt, a telefont sem vették fel 10:30-kor, amikor nyitottak. Egészséges paranoia?

Tegnap (péntek) este úgy döntöttünk, hogy szombat délelőtti ebédfőzés helyett 2 éves kislányunkkal egész szombat délelőttre programot csinálunk, aztán majd rendelünk egy pizzát ebédre. Az internetről megtudtam, hogy a Don Pepe II. kerületi pizzériájából 10:30-tól lehet rendelni, gondoltam, jó lesz, megrendelem hamar, aztán ebéd után időben le tudjuk tenni a gyereket aludni. A megrendelést 10:50-kor sikerült feladni, a gyermek időben lefeküdt, de pizzát nem ettünk. Valamint kiderült az is, hogy szegény vagyok. Íme a levél amit e-mail cím híján hétfőn adok fel a postán:

Don Pepe Kft. Központi Iroda
Cím: 2040 Budaörs, Gyár utca 2.


Tisztelt Cégvezető Úr/Asszony!

Üzletláncuk II. kerületi (Árpád fejedelem útja 8.) étterméből 2008 szeptember 6-án szombaton, a honlapjukon megjelenített telefonos megrendelési idő kezdetekor, 10:30 perckor próbáltam pizzát rendelni. 10:50-kor vették fel a telefont, és egyben a rendelésemet is. Mielőtt megrendeltem volna a pizzákat, megérdeklődtam, hogy mennyi idő alatt garantálják, hogy a Komjádi uszodától a Batthyányi utcába (1,4 km közúton, autóval szombati forgalomban 5 perc) a megrendeléstől számítva a pizza kiérkezik. Maximum 45-50 perc, jött a válasz, erre leadtam a rendelést.

A pizzának tehát a rendelés befejezésétől (10:55) számított 45-50 perc alatt ki kellett volna érnie (11:40-11:45). 12:00-kor (15 perc késés) hívtam éttermüket, ahol egy kollégájuk biztosított, hogy 2 percen belül megérkezik a futár. 12:05-kor újra telefonáltam, azt mondta, még 5 perc, mert a futár elment tankolni a benzinkútra, és ott várnia kell. A futár végül 25 perc késéssel érkezett, addigra gondoskodtam más ebédről, és jeleztem a futárnak, hogy nem veszem át az ételt 25 perc késéssel, valamint megkértem, hogy jelezze az étteremben rendelést felvevő kollégájának, hogy ha lehet, a jövőben csak akkor vállaljanak időre kiszállítást, ha valóban teljesíteni is tudják. Szombat délben a forgalom minimális ez sem jelenthet problémát. A futár (30 körüli baseball-sapkás alacsony férfi egy szétrohadt fehér Ford Fiestában - a nevét kérésem ellenére nem volt hajlandó megmondani) arra hivatkozott, hogy autójából hirtelen kifogyott a benzin, és sorba kellett állni a kútnál.

Történetesen tudom, hogy a szállítási címhez közel 2 benzinkút van: az egyik a Ganz utca és a Fő utca sarkán (kb. 1000m), a másik a Széna térnél a Hattyú utca és a Csalogány utca között (kb.300m). Kérdeztem a futárt, hogy miért nem lehetett a pizza házhozszállítása UTÁN megtankolni, miért kellett a mi ebédünkkel a kocsiban beállni az egy sarokra lévő kúthoz. A futár azt válaszolta, hogy mert kifogyott a benzin. Kérdeztem, hogy nem bírta volna-e még egy sarkot, nem tudott volna-e a kiszállítás után tankolni. Erre azt mondta, mindegy, és visszaült. Jeleztem, hogy jobban örültem volna, ha tankolásról szóló hazudozás helyett egyszerűen elnézést kérnek. Elszúrták, van ilyen.

Erre a futár tegezésre váltott, és fenyegetően, minősíthetetlen hangon kezdett velem beszélni: "Te hazudozol, te szegény vagy, te szegény ember vagy, stb". Amikor a nevét kérdeztem, azt mondta, szintén tegezve: "Ahhoz neked semmi közöd". Jeleztem, hogy mindenképpen jelenteni fogom az agresszív viselkedését, erre visszatolatott az autójával, és fenyegetett, majd közölte még mindig tegeződve, hogy én egy szegény ember vagyok, meg hogy most éhes maradok, nem lesz pizzám, majd gázt adott, és egy szitkozódással távozott. A jelenetnek több szomszédom szem-és fültanúja volt.

Kérem a tisztelt Cégvezető Asszonyt/Urat, hogy segítsen megérteni néhány dolgot:

1) Miért nem veszik fel a telefont az étteremben 10:30-kor, ha a honlapon ez van kiírva, mint a rendelés-feladási idő kezdete?

2) Miért vállal a rendelésfelvevő olyan kiszállítási időt, amit nem tud teljesíteni?

3) Ha nem tudja teljesíteni, miért nem értesít, miért én kell, hogy hívogassam, hogy hol az ebédem?

4) Miért nézi a vendégét hülyének azzal, hogy külső okokra, jelen esetben a benzinkúton való sorbanállásra fogja a késést? (korábban ugyanebből az étteremből egy teljes óra késésre azt mondták, hogy defektet kapott a robogó, és a futár maga javította, ezután a számlán 40 perces dátum volt)

5) Miért nem tudnak olyan alkalmazottakkal dolgozni, akik az emberi kommunikációban a másik iránti tisztelet minimumát elérik, a vevővel udvariasak, nem fenyegetik, nevezik neveken, és nem tegezik le, ha az ügyfél a szolgáltatás minőségét kifogásolja náluk?

Mivel a mai eset nem az első csalódásom a Komjádi uszodai éttermükkel kapcsokatban, a jövőben nem fogok Önöktől semmit rendelni. A kapitalista verseny az Önök területén nem csak az árak és a termék minőségének versenye, hanem komplex szolgáltatásoké. Hiába kínálnak jó minőségű ételt jó árakon, ha közben késnek az étellel, és a házhozszállítást végző személy kulturálatlan, és aggresszív a vevővel.

Várom mielőbbi válaszukat, és kérem, hogy az Önök cégének jövőbeli sikeressége érdekében fontolják meg a felvetéseimet.

Üdvözlettel:

***** Imre

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fatesz 2008.09.09. 09:30:59

Ebből az egészből látszik, hogy szegény ember vagy. Csak nem vérszegény, hanem hülye szegény.

zsizsik 2008.09.09. 09:48:20

Annyit szeretnék hozzátenni,hogy mivel látom,itt majdnem mindenki valamilyen szolgáltató,hogy én is ezzel foglalkozom.a piac iszonyú szoros,és nem mi vagyunk a legolcsóbbak,de ki van a t***m,az olyan kedves ügyfelekkel,akik úgy jönnek ide,hogy ő itt hagy nekem 600000ftot,és legyek érte hálás,és nyaljam körbe stb...és amikor ez nem történik meg,akkor jön azzal,hogy máshol olcsóbb...erre szoktam mondani,hogy akkor most miért itt ülünk??akkor miről beszélünk??én tudom,hogy ezért a pénzért amit ő fizet én a lelkemet kifogom tenni,hogy az ő ügyét intézzem,és minden a lehető legnagyobb rendben menjen,és valóban megkapja máshol ezt a terméket olcsón,de nem biztos,hogy az tényleg minőség is lesz.azaz.a donpepe nem olcsó.van akinek nem finom,azért mert a szomszéd nem szereti,nekem esetleg ízlik.attól hogy késik a pizza,még nem biztos,hogy csődbe megy a donpepe.és nem utolsó sorban..a pizza futár kif.jól keres..tudom,mert nálunk az összes futár olyan marhára menő,hogy én kérnék elnézést,hogy kikellett hoznia a pizzát(tényleg nagyon trendi mind,és kihalásos alapon lehet futárkodni a don pepénél)mellesleg még hasonlóan nagyon menő szakma a shell kutaskodás,és a mcdonalds.itt valami felettünk álló népség dolgozik.

zsizsik 2008.09.09. 10:04:20

Jah!!és nem szakadt autókkal járnak..és vannak olyan nagydarab kopasz félék is akikkel tényleg nem áll le vitázni az ember...és ha azt mondja,hogy kétezresből nem tud vissza adni az 1240-es pizzánál,az ügyfél véleményt nyílvánít persze,de csak miután a kedves futár elment..nálunk ilyen is van.és mégis a legmenőbb(egyik)munkahely a donpepe,és mégis menő dolog tőlük rendelni,és mégsem megy csődbe,ha kihozzák a kis salátámat,és nem tudom,megenni,mert vastagon földes a saláta levél,amivel nincs gond,csak ne ropogna a fogam alatt.,..és autó szerelőből pillanatok alatt mester szakács válik a don pepénél,ez jó dolog...karriert építhetsz,szakosodhatsz stb..akinek baja van vele,rendel máshonnan.ennyi.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.09. 10:09:39

Tisztelt imre, megkaptuk levelét. örülünk neki, mert a mai napon 10.30-kor pontosan be tudjuk gyújtani a kemencét, levelének gyútósként való felhasználásával.

szombaton sajnos nincs posta, nem tudtuk időben begyújtani. az egész étterem gyújtósért rohangált, így 10.50-re sikerült begyújtani, és akkor tudtuk csak fogadni a hívását.

a futárnak tényleg tankolni kellett menni, mert papír híján a szakadt fiestából szívtuk le a benzint, hogy begyújthassuk a kemencét, amiben a pizzát sütjük.

üdv
pizza üfsz
nem mondom meg a nevem mert ahhoz semmi közöd

Dr House 2008.09.09. 10:36:19

Imruska Imruska...vedd le az SZTK keretes szemcsidet, és fésüld meg a hajadat aztán meg töröld meg a szád szélét. Tiszta szívemből kívánom, h ez legyen az életedben a legnagyobb "probléma" amit ide írtál..

Lobster County Sheriff 2008.09.09. 10:37:55

Shumaker,

Te is roppan okos vagy am igy az ejszakai muszakod lejarta utan, vegulis keresgeltem kicsit a guglin, de nem nagyon akarta elmondani, hogy miert karos a dagasztott teszta sonkaval, paradicsommal es sajttal egy ket eves szamara:
img134.imageshack.us/img134/3853/picture1xj2.png

Egyekbent a szteket valoban lehetne belszinnek is hivni, meg vegulis a wc-t is toilettnek, gondolom te nem hasznalsz angolszasz szavakat es a monitorodat is kijelzonek hivod, sot a telefonod sem mobil telefon, hanem hordozhato tavkozlesi keszulek,.
Egy medium-well /csakazeertis/ stake-hez meg boven eleg 25 perc, az etterem ahova te jarsz, a szakacsok jol angolosan a tokeiket vakarhatjak az ido nagy reszeben.
A szocizast meg nem kell olyan veresen komolyan venni, csupan egy tipikus viselkedesi forma az ilyen "na majd en jol megmutatom ezeknek"-apukaknak, hogy visszakuldi az etelt, mert kemeny 25 extra percet a Mokka elott kellett eltolteni.

ps: Tenyleg nem talaltam a gugliban, hogy miert egeszsegtelenebb a pizza a ket eves gyereknek, mint a teperto?

balazst 2008.09.09. 10:55:58

A kedves levélíró egy pöcs. E-mail cím hiányában ezt ide írom.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.09.09. 10:58:39

Kicsit nekem is túlzottnak és túlspilázottnak tűnik ez az egész.

Annyi szól mellette, hogy jól tette, hogy nem slattyogott el 1,4 km-t sem a Don Pepéig, mert Őrmezőn már jártam én is úgy, hogy ha már arra jártam, beugrottam 2 pizzáért, hogy elvigyem magammal haza.

Bár ne tettem volna. Már csak a becsület kedvéért is kitartottam és megvártam, a megrendelt pizzát ott helyben. Ült és várakozott ott néhány futár, gondolom a megrendelt és kiszállításra váró adagok miatt.

Nem vagyok rosszindulatú, ezért azt feltételezem, hogy olyan sok rendelés futott be és mindez az én rendelésem előtt, hogy ezért kellett várnom csaknem háromnegyed órát.

Már csak az a kérdés, hogy a helyben fogyasztó, az étteremben akkor pizzát rendelőknek mennyit kell várniuk?

Azóta eszem ágában sincsen személyesen pizzát hazavinni, még ha éppen arra járok sem.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.09.09. 11:03:52

Megjegyzem: van email cím

onlinerendeles@donpepe.hu

csak ezen a címen nem biztos, hogy az illetékes elvtárs kapná meg:DDDDDD

manualis mammografus 2008.09.09. 11:05:21

en meg hazaertem este negy12kor es pizza helyett ettem egy nagy tanyer tejfeles szekelykaposztat kenyerrel. mondjuk nem esett annyira jol, mert varni kellett 3 percet a mikrosutore, gondoltam is, hogy elkuldom az edesanyjaba es visszarakom a hutobe a kajat. de! akkor olvastam ezt a postot es ugy dontottem, hogy en sikeres akarok lenni es megettem az illatos es izletes etket (bar nyilvan nem egeszseges ejjel a szekelykaposzta, ugye?)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 11:24:43

shumeker
csak 11 eve
a magyar nyelv es irodalom kozelebb all hozzam mind gondolnad
de van egy interneetes stilusom, amit mar mexoktak vagyis mexoktam
ez nem az irodalmi munkassagom resze
raadasul tudod mennyire jobb leirni ejjel azt hogy tips, mint azt hogy borravalo
es most 4 ora alvas utan megyek vissza melozni mer en is tipsbol elek
egy abszolute "velldan" szteknek is siman eleg fel ora
persze ha uszik a konyha akkor nem
de pl a mi konyhankban van akkora nem kis FASZENES! szteksuto, hogy csak dobaljak ra a husokat
elfer rajta vagy 200
Te meg szeritem nemigen lattal amerikai konyhat belulrol, hogy mi folyik ott
en meg 6 eve ebben dolgozom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 11:56:29

egyebSt a T-Bone steaket ne hivjam mar belszinnek ha lehet

shúméker 2008.09.09. 12:11:51

okker skacok,tehát:
lobszter-alakul már,nem is vagy annyira agresszív mint az elöbb-és már alig alig csúsztatsz.
off-a medium well az nem angolos....a rare az az angolos.én csak arra akartam rávilágítani:25 perc egy étteremben sem a világ,még a leggyorsabb kajánál sem(angolos bélszín max. 5 perc,föleg ha pácolva van)...
én csak azért ugattam bele,mert nagyon agresszívnak tünt a hozzászólásod,föleg a szocizás-de ez már meg is oldódott,már lazultál(nem vagyok szoci,nem vagyok semmi-viszont ezen a kiba homáron már nincs olyan téma ahol ne jönne mindig elö valamilyen formában a jó magyar politika-legutóbb éppen a magyar vízilabdaválogatott olimpiai aranyérmével kapcsolatban olvastam "érdekfeszítöeket".)
el is érkeztünk hagyma komához:bibibi én nyertem,én 20 éve élek külföldön.és most kapaszkodj meg:ebböl 16-ot a vendéglátásban töltöttem,abból is ötöt egy amerikai étterem(nem meki-étterem és sportbár-és még csak nem is franchise)vezetöjeként...hm,most akkor mi lesz??mégsem felejtettem el magyarul és mégsem törni egy picikét sem...ajjaj
afta---->LOL

shúméker 2008.09.09. 12:17:25

az meg,hogy 4 óra alvás után hova mész---ide-e tartozik?sikeres-e vagy?
a t-bonenak is lenne magyar neve,de tudod mit:ha hazatalálsz és mondjuk elmész akárhova magyarországon vidékre(mondjuk legyen bakonyi túra a kölykeiddel vagy az ami kollegádnak mutatod be aggteleket és környékét)kérjél már magadnak egy tíbónsztéket ha megálltok kajálni....hm.megnézném a felszolgáló arcát szívesen.
hidd el csak arra megyek ki:azért mert valaki már 10 éve ámeriggában nyomja,még lehet magyarul tudni beszélni,írni.
részemröl vége.

fishmaster · http://www.lakashitelezo.com 2008.09.09. 12:25:54

egyszer a pizza hutból rendeltem, 2 óra után jött meg a pizza. a gyerek elvileg valamilyen balesetben volt...
mondtam neki, hogy nem vérzik semmid, meg nincs behorpadva a bukósisakod, így inkább visszaküldeném a pizzát.
úgy is hideg volt...

HandG 2008.09.09. 12:38:06

Emberek!:)

Hogy micsoda indulatokat tud kiváltani egy késő pizzafutár!

És mi lett volna, ha valakinek a gyerekét közben elüti a pizzafutár?
Előkerülnek a pizzaszeletelők?!
És kommandósok tesznek majd igazságot?

Nem csodálkozom már, hogy tiszta ideg ez az ország!

El vagyok szomorodva...

T_S 2008.09.09. 12:52:28

Évek óta rendelek a Don Pepétől pizzát és kivétel nélkül minden alkalommal nagyon rossz élmény. Nem köszönnek a futárok érkezéskor, 100-200Ft-os borravalónál távozáskor sem. A párom mindig azt hiszi, hogy magamban beszélek, amikor a Pizzát veszem át.. Max. akkor szólalnak meg, amikor bunkózni "kell".
El kell menni ebből az országból. Maradjanak itt a futárok és a cigányok. Marakodjanak itt egymással, mi meg éljünk egy jobb helyen, békességben..

Road Runner 2008.09.09. 12:55:42

Shumaker,

Valoban kicsit agressziv lett a tegnap esti postom, a "szoci"-ban nem szandekoztam semmifele politikai toltetet belevinni, egyfajta "embertipuskent" probaltam abrazolni a tipikus papucsban es Umbro melegitoben kint a panel elotti padon uldogelo embertipust, aki az elore megtervezett pizzas ebed utan elkuldi a pizzafutart a kurva anyjaba, mert a csapnivalo melos kepes volt 25 percet kesni...
Kicsit kinyomta nalam a biztositekot, remelem egyszer o is elkesik egy "meetingrol" mert rajon a fosas feluton es jol hazazavarjak a turoba. Nah :)

Egyebkent hagymat szemelyesen ismerem es a kolyket is, aki felnott csalados ember es mindketten kertek mar t-bone szteket, sot onlany is lehet rendelni meg magyar ettermekbol is. /Bar az lehet nem bakony.../.

Nem vedeni akarom, de tobb portalon is kovetem irasait, tud magyarul nagyon is jol, de neki ez a netes nyelvezete, ez van. De legalabb nem emos sztekcsi, velldan, sorcsivel meg felretolt baseball satyko stilus.

No, reszemrol is tul targyalva, mennem kell, mert lekesem a vitorla versenyt.

Road Runner 2008.09.09. 12:56:55

Jaaaj, veletlen felesegem geperol postoltam, mas nickel volt bejelentkezve. Szoval Lobster voltam...

Chrom 2008.09.09. 13:00:29

Ez egy Don Pepe rendelésből van, igaz online-ból:
"A várható szállítási idő 55 perc, de rajtunk kivülálló okok miatt ez módosulhat."

Kucc-kucc mindkét oldalnak...

Mnofőnix 2008.09.09. 13:29:53

Nekem még nem volt bajom a donpepével. Igaz nem túl gyakran rendelek onnan.

bekbórd! 2008.09.09. 13:38:54

Ha az adott kerületben lennék pizzasütő, biztos fenntartással kezelném ezek után az 5 betűs vezetéknevű -pl. Faint- Imréket...

dwdHU 2008.09.09. 14:44:02

hogy te mekkora egy tenyeres talpas igazi faszszivo vagy . remelem a kis taknyod is pontosan ekkora emberre cseperedik a sok finom pizzatol mint te .

kutya23 2008.09.09. 15:00:07

a torának tökéletesen igaza van.azért tart itt ez az ország,mert egy ilyen szitut követően egy csomóan a bunkó,faszkalap pizzafutárt védik.ez a pizzafutáros meló hasonlatos a taxishoz:semmi gáz,ha vhonnan kirúgnak a bunkóságod miatt,mert a konkurenciánál tárt karokkal várnak.

Dr.Bio74 2008.09.09. 15:09:26

A pizza az szerintem soha nem érkezik az előírásos időben, ez van, ezen rángatózni felesleges Ön (és pizzafutár) pusztítás.
Oszt tényleg elgondolkodtató a két éves csöppséget kitenni gyorskajás dolgok lehetséges folyamodványainak, bár az óvodai flamóban is lehetnek érdekes dolgok.

Hagyma, az hagyma, így ahogy van, mijé köll baszogatni? Én is kértem már tőle az ékezeteket, de így utólag, inkább elnézést kérek tettemért.

Édesapám 2008.09.09. 15:14:03

Felejtsétek el a pizzát:

a bogratshozás a menő:

grill.grocceni.com/bogracs.html

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.09. 15:31:19

shúméker ha enyire zavar a magyar beszéd hiánya (szték - bélszín) akkor miafaccér nem cipész a neved vazz?

Édesapám 2008.09.09. 15:41:14

Annak idején (huhh, majdnem anno-t írtam...) amikor a BBS is csak gyerekcipőben járt, (nem sokkal az ICQ -ezt nem'tom magyarul- előtt) még nem kötöttek bele a hejjesírásba, mert tudták, hogy az emberek akkor és úgy írnak/leveleznek, ahonnan és ahogy sikerül. Vagyis, amíg nem nyelvi fórum vagyunk szerintem mellőzni kellene egymás b@sztatását a nyelvtani hibák miatt... Persze a gója és a hajjáéhen kivételek...

fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő (törö 2008.09.09. 16:06:33

Őőő... izé... senkinek sem tűnik fel, hogy mi itt a probléma?! Hogy a II. kerületi feltehetőleg nem bérből és fizetésből élő Imi b@szottul sérelmezte, hogy őt SZEGÉNY embernek titulálta egy rothadó fiestával közlekedő, borravalóval együtt max. 2 kilót kereső "puruttya" (Imre szemszögéből, nem az enyémből!) pizzafuti. Ennyi. Ettől pipult be. Mert most komolyan, egy átlag ember, mint mi itt többnyire, őszintén, hívogatja a pizzériát, hogy mivammá?! Én egyszer hívtam fel őket, amikor 2 óra telt el a megrendeléstől (és 2 sarokra volt a pizzéria), akkor kedvesen közölték, hogy elnézést, máris ott lesz a futár. És ott volt, és hozta a pizzát, ami nem volt kihűlve, és 2 óra alatt úgy megéheztem, hogy marhára jólesett megenni. :) Ez a barom mondhatni marhára kib@szott a pizzafutival, hogy "mostmánemkell a pizzád". Idióta. Seggfej. Az, hogy MO-n milyen a szolgáltatások minősége, az egy dolog. De azt már megszokhattuk. És ebben a sztoriban nem is az a lényeg, hogy ki a hibás, azaz, hogy hibázott a pepe. Nem. Annyi a baj, hogy leszegényembereztek egy valószínű adócsaló, kőgazdag, kisstílű f@szkalapot, akinek csillagos autója van, lízingbe, hogy az APEH ne tudja lefoglalni. :) Uff. Milyen ember má, aki pizzával etet egy 2 évest, de most komolyan?! Az anyja hol a f@szomba van ilyenkor? He?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 16:28:14

shumeker
nekem nem kolykeim vanak hanem gyerekem
tudod-e
megazt is elarulom, hogy nem voltam agrolszakadt otthon sem es ettunk belszint is nehanap, d T.Bonet sose ettem
rantott hus volt divat meg fasir igy ha megfeszulo se tudom a magyar nevet
tyokeletesen beszelek magyarul es nem torom
de T Bont az T bonenak hivom a borravaalot , meg tipsnek mert rovidebb
es meg azt is elarulom, buszke vagyok arra hogy magyar vagyok megha par heten belul mar amerikai leszek es a felesegem is fel vette a nagyon kulonleges magyar nevemet
azonivul magyar forumokon tobbet talalkozok angol kifejezesekkel mint amit en hasznalok, de amugy meg abszolute nem erdeke hogy mi a velemenyed rolam
akik ismernek ismernek
es ennyi
ertEDE?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 16:34:44

ja es mielott belekotnel, hogy flanoloka kulonleges nevemmel, azert kulonleges, mert egyreszt tenyleg ritka masreszt egy amerikainak tulajgonkeppen kiejthetetlen
de 1 het alatt megtanulta es szinte tokeletesen ejti, amire buszke vagyok
\zene fuleimnek
es mi bekes emberek vagyunk, nem tamadunk senkit semmiert, ha valaki agressziv velunk azt elfelejtjuk,ahogy en mostantol teged
nem tamadunk vissza, tudnek am en is neked irni olyat hogy ihajj, de mas a neveltetesem
thx

garázda 2008.09.09. 16:35:11

1.) A Don Pepe már ahonnan már rendeltünk (kb. 3 helyről)
Az ételek sz@rok voltak, zsírosak és undorítóak!!
Na azóta ha tudom megoldom hogy sehonnan ne kelljen rendelni!!!

2.)A pizza amit a "szegény " vevő rendelt 1 óra késéssel milyen minőségű lehetett???
A pizza szerintem forrón jó!

3.) Tudom hogy szegény futároknak ez is meló , de én biztos nem szállíttatnék ki olyan ürgékkel akik a legellemibb higiéniai előírásnak sem felelnek meg!

Az anyacégre pedig negatív megítéléssel van az ha a futár aki dzsuvás szerkóban egy szakadt motorrol egy szakadt, koszos, gusztustalan "melegentartó" dobozból veszi ki azt az ételt, pizzát amit kézbesítenie kell!!

Ez áll a lepusztult kis polskis, Trabantos és az orrán száján olajtól folyó volt nyugati gk-ra is és gazdáikra!!

Remélem ezek a cégek nem reklámozzák magukról az ISO minősítést mert az nem csak az előállításra hanem az átadásra is vonatkozik!!


Sok paréj beírkáló inkább azon gondolkozz el , hogy mit kellet volna csinálnia a "vevőnek" , MEGKÖSZÖNNIE????


fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő


Gondolom beszívtál, mert amúgy hülyeségeket írkálsz!

garázda 2008.09.09. 16:57:29

Elolvasva a hozzászólások egy részét , leszűrhetjük!

Sok degenerált, "kőbunkó" van itt akik miatt itt tatrt az ország, ahol!!

Nem értem miért kell belekötni abba ha valaki pizzát rendel és jócskán késve kapná meg!!(lsd. 1, 4 km!!!--55 perc???)

Vazeg aki szereti ha valamit későn kap meg az még mondja is a felvevőnek, hogy nyugodtan késhet a futár , mert úgy is hidegen szeretem, és úgy se délbe szeretném megenni hanem reggelire!

Szóval akiknek az a legkisseb gondja , hogy miért is rendelt"szegény" és ezért ő "kőgazdag!!" azok elmehetnek a.... pi.sába!

Buta, gyerekes ,és gusztustalan!

megamenn 2008.09.09. 17:47:14

Hát ez van, ha hülyék rendelnek hülyéktől.
Egyébként állati jó a levél, remélem elküldted valamelyik loszándzseleszi progyuszernek is, hátha megfilmesítik ezt a szokatlan történetet. Nagyon ügyes vagy!

pepipapa79 2008.09.09. 18:22:29

Szerintem Imre egy kicsit sikertelen lehet...
Szerintem bőven belefér 25 perc késés,és ezt majdnem mindenki bele is kalkulálja(forgalom stb)
De Imre nem,ő stopperórával vár, hogy szarna sünt...
Ha már kétszer telefonált,h nem veszi át,basszus harmadszorra nem tudott volna,h ne a futárnak vágja a fejéhez????
És levelet ír...
És a homárnak ír....
És most ő sikeresnek érzi magát...

shúméker 2008.09.09. 18:27:51

EDE érti.

neveltetésemnek mi a köze ahhoz,hogy závár áz már májdnem ámerikásos félmágyár nyelvezet:ezt nem tudom,de biztosan a szüleimben lenni hiba van. a sok t-bone steak ment valószínüleg az agyukra,mert megtaníttatták(és tanították) velem a magyar nyelvet és annak helyes használatát.
mint mondám:lezártam.

pepipapa79 2008.09.09. 18:33:40

hagyma
szerintem inkább hagyd....

kukatr 2008.09.09. 18:46:06

amúgy kíváncsi lennék arra, hogy mit reagált kedves Imre a Te szegény vagy kezdetű dumára...
Pölö: Elnézést uram, de ez a hangnem semmilyen körülmények között nem megengedhető. Kérem mondja meg a nevét, hogy ezt is feltüntethessem a panaszlevemben! :D:D

Rák Attantam 2008.09.09. 18:49:58

Innye, hogy mennyi 49 hozzászólásos igazmagyar őshomáros van itten!

Hagyma, húzzad magad megfele, mer' érik a sárgalap, vazze! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 20:23:44

OK Rak es pepi
en beszelni keves magyar az lehet baja neki
ez a sok ev en felejteni sok szo
sorry

vazze az mar a masodik lesz meg kiallitanak a vegen
EDE melle a nagyobbik vendeghazba a kisszeneshez


aze meg annyi kikivankozik hogy otthonevekig ujsagiro voltam, es most is ha nem is rendszeresen de irok bizonyos portalokra
oda rendesen, mert oda ugy kell es ekezettel meg is szenvedek vele rendesen
de nmem tudok ekezetet hasznalni egyszer egyszer meg nem, ha meg emilt kuldok ekezettel ide valahova akkor olvashatatlan
hat ennyit tudok, ismerek olyat aki atvalt es nem keveri a betuket
en keverem
ez van
de hat O elhatarozta hogy egy kotsog nagykepu vagyok aki eljatsza mintha elfelejtett volna magyarul
es en is telleg lezartam, aki nem akar olvasni, gorgessen, mint en Ot fogom a jovoben
nahat

pecsabi (törölt) · http://hedgehodgy.franksharman.com/ 2008.09.09. 21:30:28

pizzát csak Theo papától rendel aki jót akar enni....

Mylady 2008.09.09. 21:34:09

Ugyan, hagyma, szerintem hagyd.
Most mit varsz egy shúméker-től???
Ha tokeletes magyarsaggal, ekezetekkel irnal, abba is belekotne, mert CSAK.

(Megjegyzem, sokszor en sem hasznalok ekezetet, de ez egyszeruen lustasag.
Angolra van alapbol allitva a billentyuzet es lusta vagyok mindig atkapcsolni. Azt meg nem tudom, allandora hogy kell. Foleg, hogy laptoprol irok es ha magyarra kapcsolom, nem talalom a 0-t.
Ez van.
No vagyok.)

Mylady 2008.09.09. 21:45:26

Ja, Imrenek meg uzenem, hogy olyan megszolitas nincs, hogy Tisztelt Cégvezető Úr/Asszony!

Max. olyan van, hogy Tisztelt Cégvezető Asszony! Tisztelt Cégvezető Úr!

Ha mar a nevekkel nem vagyunk tisztaban.

shúméker 2008.09.09. 23:00:16

node hagyma újságiró vendéglátós,
már másodszor írod,hogy hagysz a fenébe és mégsem...hogy van ez?!
"de hat O elhatarozta hogy egy kotsog nagykepu vagyok aki eljatsza mintha elfelejtett volna magyarul"--->én ezt mondtam,írtam?vagy csak önkritika?vagy mi?
csak tájékoztatlak:ha tényleg 11 éve nyomod,mint újságíró vendéglátós ámerikában,akkor éppen a felét teszed annak amit én(azzal a nem lényegtelen kivétellel,hogy én nem vagyok újságíró-sem-)-mármint külföldön élni.
szerintem nyugodj bele,hogy az itteni(homárblogok) híveid szúrják azt,hogy te laza kúl módon tipet kaszálsz amiban,meg eszed a tíbón sztékedet...és közben félmagyarul szólogatsz hozzá homárcikkekhez.látod mennyien nekemugrottak,nem?örülj neki,dölj hátra,vágj be egy pepsi cola-t.mondjuk én mostmár tényleg sajnállak,de ha szükséges szerzek neked egy magyar billentyüs számítógépet,és még fizetned sem kell érte-ajándékba(amúgy megteszi egy európai is-ugye milady??mert a nyelvtörés nem az ékezeten múlik...)
no mostmár tényleg:görgessetek tovább ahogy hagyma újságíró javasolja,éljen mindenki aki amerikában/ból töri az anyanyelvét...
jah:ez a post nem arról szólna,hogy mi van a pizzafutár vs. pinkód imre vonalon?
hol van hófehérke?
lenni-e lúzer rajtam kívül?

manualis mammografus 2008.09.09. 23:29:06

egyebkent meg aki nem beszel alapfokon angolul, az nem sikeres ember, da? ezentul majd neha betolok egy-ket digo meg spanyol szot, pedig kozom sincs egyik orszaghoz sem (utobbihoz sajnos). de ne legyek mar kevesebb egy kulfoldreszakadt hazankfianal, hogyakutyamegamacskarugjameg :/

manualis mammografus 2008.09.09. 23:31:04

ja igen, keretik nem erteni az ironiat, cinizmust illetve rejtett vitzet, es azonnal nekemesni. koszonom ;]
shumeker nem keresel sofort? ismerem az egyezmenyes nemzetkozi kezjeleket es nincs sebessegintoleranciam ;]

shúméker 2008.09.09. 23:51:44

afta:neked lenni humor.
sajna én csak sebességintoleranciásokat alkalmazok :-D
afta:digóország hun van?mert az "utóbbit" még csak csak tudom...

manualis mammografus 2008.09.10. 00:02:04

hat, itten nagyfalunak 'stonemine'-i reszeben (sikerult villantanom? vagy ez meg keves?) igy hivjuk a csizmaorszagot. aztan nyilvan a digok nem az olaszok, ha mar igy kerdezed :D bar szerintem de

shúméker 2008.09.10. 00:08:55

hajrá sztónemíne!!

vauvauvau 2008.09.10. 02:08:07

Kedves Panaszkodó Ember!

Ez legyen a legnagyobb gondod az életben, hogy a Don Pepe eleve szar pizzája 40 percet késik.
Ilyen hülyeségeken bosszankodni tök felesleges.
Az élet problémái nem ott kezdődnek, hogy késik a pizza.
Majd ha beteg leszel az egész életen át fizetett TB és Nyugdíjjárulék után és majd 8 órát kell várnod arra hogy az egyik kórházból átszállítsanak a másik kórházba, majd megtudod mi a várakozás.
Kedves Homár Úr! Néha harapd meg a beírókat már! Itt tűröd a sok blőd "problémákat", ahelyett, hogy csápjaiddal rendet tennél!

Lobster County Sheriff 2008.09.10. 05:20:12

cipokeszito, nehol mar kezdtem azt hinni, hogy egy egesz normalis "parbeszedet" kezdemenyeztunk veled a hagymaval, de ugy latom tevedtem, mert te csak suketeled a cinikus, gunyos dumat. Szerintem is zarjuk le itt, de ezt meg le szerettem volna irni.

A Don Pepe-bol Ujpesten mindig a Piedone pizzat rendeltem /orult is neki a nejem,,,jo sok fokhagymas bab feltet :D/, nem volt vele gond. Jajj, de volt hogy 26 percet is kestek. Aztan masnap hivtuk a rokonsagot, hogy a plafont a helyere rakjuk, mer' ugy leszakadt hirtelenjeben.
Na joejt.

Lobster County Sheriff 2008.09.10. 05:23:59

Ja es a DELIVERY GUY-nak meg a keses ellenere is adtam TIPPET. De azert CONCERNED voltam, miutan az ora elutotte a 14:00 orat es se EDE se anyuka nem volt sehol.
Addig is csinaltam egy kis QUALITY TIME-ot, es beizzitottam a kis faszenes bogracsot. Vagymi a little tree szén bog cage-et.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.10. 06:09:23

Mylady
kitalaltam a nikkedbol hogy no vagy
sikeres-e vagyok?
micsinalsz 7vegen?
lemehetnek EDEhez bogracsolni
mar 3 hete hazas vagyok es unom
lehet hazatelepulok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.10. 06:12:24

LObstre haggyad man
aki engem ilyennek gondol annak szerinted mekkfelelo a felfogokepessege, a szovegertese es a humora?
igen lehet
csak nem a mi vilagunk
vagyunk itt a homaron meg a CSK-n paran akik ertjuk egymast
lehet mi vagyunk a hujek
valllaom

shúméker 2008.09.10. 07:29:23

lobszter úr:egy blogba való beírás az "normális párbeszédre való kezdeményezés"-vagy véleménnyílvánítás??
szerintem a párbeszédre ott a chat,vagy rosszul gondolom?
és tényleg haggyá mán,no.
véleményem van,írni le,szabad.

Mylady 2008.09.10. 09:35:08

Hagyma, logikád lenyűgöz.
7végére strandolást terveztem Ráckevén a Dagályban, de most mondták, hogy a rossz idő miatt nem nyit ki csak a téli pénztár, ott meg nem adnak nyári jegyet.
Úgyhogy részemről rendben a bogracsolás EDEnél. Ha esik, majd beizzítjuk a kisfaszenest. Vagy rendelünk a Don Pepétől, szigorúan alanyi jogon.

Édesapám 2008.09.10. 09:50:29

Csak most jutott eszembe, hogy a srác spórolt és a Gvadányira ment tankolni...

CID 2008.09.10. 14:09:30

1. ) 1 hónapja, 1 órát késett a szegedi Pizza Torony( az 50 perchez képest ) közben rájuk csörögtem, megjött a pizza forrón. Gondolom elcseszték a rendelést. Semmi bocsi, bónusz egyebek. Megkérdeztem a futárt, nem-e baj ha nem adok borravalót ( vagy, hogy a picsába hívja hagyma ). Azóta nem rendelek.
2.) valóban nem kellene az 1500 frt-os pizza miatt elvárni, hogy körbenyalják az ember seggét, levigyég a szemetet, megsétáltassák a kutyát, s ha neadj isten, szép hosszú combú a pizzafutár, még le is cirdázzon. Ha valaki ennyire igényes, menjen medicibe, persze nem papucsban.
3.) Angolna, te manager. Munkahelyem, budapesti vízfeje, tele van ilyen ifjú titánokkal. Ha rajtuk múlna, már csak ők használnák a 30-as körzetszámot.
4.) Külföldre szakadt honfitársaink. Felmerült bennem a kérdés, jobb e nekünk itthon, vagy rosszabb, hogy kimentetek :)
5.) hagyma : mindamelett, hogy nagyon élvezetessek az írásaid, valóban, nagyon zavaróak az ékezetek, s vesszők hiányai. Pár napja olvasom a homárt, EDE ügyben még csak 2000-nél tarok, de nagyon elszomorított újságíró múltad, :)
6.) ELNÉZÉST, KÚRVA SZAR A HELYESÍRÁSOM ( még, jó, hogy munka közben, csak dumálnom kell :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.10. 16:03:07

aok Mylady intezem a repjegyet van e BAlatonfurEDEn repter?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.10. 16:07:57

az ujsag szent
ez meg szorakozas
vakon irok, rossz a notim, kozben tv-t nezek es sorozok
magyaran nem forditok ra energiat, hogy szep legyek es szabatos
nekem a homar jatek
egyebSt annak mar 10 eve hogy az voltam
de ha erdekel megadok par portalt ahova meg mult evben is es nagyon maskeppen mint ide
ja es a kulfoldi kerdesre visszaterve en szertem a szulohazamat de semmi penzert nem mennek vissza
itt jol erzem magam es en jobban elboldogulok,mint a felesegem tenne otthon
micsinalna magyar nelkul?
de ez csak egy ok az ezer kozul
ha ekezdenem sorolni a kulonbsegeket itt kiherelne az uri tarsasag

CID 2008.09.10. 16:10:44

Szerintem nincs, de ha lassan megkapod az állampolgárságot, szerintem maradj. Mindenkinek jobb lenne. :)

CID 2008.09.10. 16:16:05

Dicséretes, hogy sörözöl, én is azt teszem ( nem munkahelyen, éppen szabadnapos vagyok :)). Persze, szerintem te vagy az eggyetlen ember akinek a szövegét 2x átolvasom, mire megértem. Jó taktika :)

az okos 2008.09.10. 17:49:33

Hát nem itthon érezném magam ha nem a szerencsétlen postolót oltanátok le a pofátlan pizzafutárral szemben és itt valóban semmi nem fog változni addig amíg ez a sok birka ilyen "türelmes".Azt pedig jó ha tudjátok,hogy egy kajásfutár naponta kb.8000-10000.-keres egy munkanapján szegény.És én is szemét módra elvárom,hogy a pénzemért azt kapjam ami után fizetek,tudom egy szar ember vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.10. 20:08:28

azt mar biztos hogy megkapom, meg az is hogy maradok
mindenki megnygodhat
de nyaron elugrnk EDEhez az is tuti

Mylady 2008.09.10. 20:20:41

Persze, hagyma, van.
Most beszéltem Edével, érted megy a vitrolással, pontban 2-kor. Ne késs, különben eltöri a hátadon a dohányzóasztal üveglapját és akkor hol fogunk bográcsolni a kis faszenessel?
Ez FONTOS!

CID 2008.09.10. 21:12:56

Ami fontos, PM 2 kor !!!!!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.09.10. 23:49:24

@vauvauvau: "Kedves Homár Úr! Néha harapd meg a beírókat már! Itt tűröd a sok blőd "problémákat", ahelyett, hogy csápjaiddal rendet tennél!"

Igen, nekem is az az érzésem, hogy a Homár azért rak ide álproblémákat, hogy az igaziakról elterelje a figyelmet - mintha az igaziakból nem volna elég! Nem is tudom, kikre hasonlít ez a módszer...

[...]

.arkosukitilop raygam a ,negI

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.11. 00:33:43

OK rakevei atszalassal hidroplannal erkezem
EDE legyen 4 km-re a molotol es kek szalag legyen a vitorlan, hogy megismerjem
Te csinalod a bogracsot en a kis faszenesen T-Bonet, mer elfelelytettem a magyar nevet amit sose tudtam
na szoval azt
remelem egyutt is reggelizunk:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.11. 00:35:41

az termeszetes PM 2
mernek en kesni?
de inkabb hivjuk delutan 2-nek mer baj lesz
azt a teremburajat

manualis mammografus 2008.09.11. 10:37:05

elfeleLYtette :| pedig ez nem is rovidebb, mintha pontosan irnank le ;]

Corruptor 2008.09.11. 12:08:57

"5) Miért nem tudnak olyan alkalmazottakkal dolgozni, akik az emberi kommunikációban a másik iránti tisztelet minimumát elérik, a vevővel udvariasak, nem fenyegetik, nevezik neveken, és nem tegezik le, ha az ügyfél a szolgáltatás minőségét kifogásolja náluk?"

Wazzeg... Normális? Gondolkodjál már, hogy mennyit fizetnek ezért a munkáért, és akkor rájössz magadtól is. Ha értelmes, udvarias embert akarsz, menj a Remizbe, vagy ilyen helyekre, de ne a dpbe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.11. 12:44:31

afta
Te is kezded?
a pontos j es ly hasznalatanak tortenete van a homaron...
komolyan azt hiszed nem tudom, hogy kell irni?
ne nezzel mar Te is huJenek

levespostás 2008.09.11. 18:35:27

Valószínek tartom, hogy rendszeresen rendelsz onnan, és már jól ismernek a futárok.
Borravalót egészen biztosan nem, vagy csak piti összeget szoktál adni, és ezek mellé még valószínű a harmadikon is lakszegy olyan házban, ahol nincs lift.
Miért várod el, hogy hozzád menjen előbb, és ne tankolni?

Ha adsz jattot egészen biztosan először hozzád fog menni mosolyogva, és udvariasan a futár, még ha a bagolytorogyban laksz is a pizzériához legmesszebb levő házban.

Brunoka 2008.09.11. 18:47:18

két szó: mundruc-effektus..:)
(pardon: két szó és egy kötőjel)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.11. 19:04:57

Brunoka
megkerlek beszelj magyarul
ne afektajjal nekem itt
miaz az effektus?
mundrucrol nem is beszelve

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.11. 19:09:14

a kotojelet ertem, azt nem felelytettem el, mer az itt is kotojel
thx

shúméker 2008.09.11. 20:07:33

tényleg szegény(es)
afta:ne merj itt a homár története ellen szegülni,te!

hardrock 2008.09.11. 22:24:22

don pepétől pizzát rendelni nem szabad, theo papa rulez.

manualis mammografus 2008.09.11. 23:20:40

tavol alljon tolem. nem tudtam, hogy szandekosan helytelenul irni osi roman szokas. kovezzetek meg erte ;]

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 06:54:26

ez nem szandekos ember
igy muzik a notim meg a kezem, mosr eppen tv-t nezek es qwa sotet van mert Mary alszik es semmi kedvem ekokvasni amit irok
en nem tudom mi az erthetetlen
bar nem is erdekel
annyit elmondanek hiaba kovettek mindenhova 3 hetes hazas vagyok es heterosexualis, tovabba huseges tipus mert Mary a begeyedik felesegem mindosszesen
thx

pupak 2008.09.12. 14:09:02

Hm, elég érdekes egy ilyen levelet itt olvasni... Persze minden embernek más az értékrendszere, na de ennyire?!
Oké, don pepe, nem a legolcsóbb pizzéria/étterem, de azért nem egy hilton... Ha belegondolna h 1500ért házhoz hozzák az ebédet, amivel szerintem 2 ember minimum jól lakik, nem kell kimozdulnia, csak az ajtót kinyitni, igazán megérthetné, hogy ebből nem ***/****-os szolgáltatást kell várnia.... Minden ember más és más, van aki csak "úgy ahogy" végzi a munkáját, van aki mindent megtesz a legjobbért és a kettő között millió átmenet. De mégis, ki az az ember aki kb. ingyen dolgozik, és a nap 24 órájában jó pofát tud vágni hozzá??? Szerintem nincsenek sokan...
Néhány helyet leszámítva a futár csak a "jattot" kapja, max néhány ezer forintot benzinre, aminek amyúgy a 10szerese megy el arra, DEEEE sokaknak nincs választásuk és napi 500-1000ftért is képesek dolgozni. És mivel az ember érző lény (néha), van, hogy egy pizzafutár is rossz passzban van és saját hibájából, vagy rajta kívülálló okokból nem ér oda valahova időben, vagy esetleg nem egy széles vigyorral hálálkodik, ha elküldik a búsba...
Persze annyiban igaza van, a T. Levélírónak, hogy mindez a pizzéria hibája, aki tkp. "rabszolgákkal" dolgozik, ami gyakran vezethet eladó-vevő konfliktushoz... DE akkor sem a futárt kell hibáztatni, hanem azt aki tényleg tehet róla, merthát egy jót belerúgni az embertársába mindenkinek megy, de KULTURÁLTAN intézni a problémáit már nehéz.!

Hát az is igaz a borravaló is fontos, főképp ha az ember nem csak évente egyszer rendel kaját, és szeretné, hogy ne köpjenek a kajájába kiszállítás előtt.. Ez van, ez mind a Világ hibája... :)

u.i.: nem értem, hogy hogy köthet bele valaki abba, hogy milyen autóval hozzák a kajáját...??:P legyen finom, meg mondjuk meleg, ennél többet nem a gyorséttermekben kell várni.. (talán még a túlzott finomságot sem)

AlulírottFentemlített 2008.09.12. 15:30:34

Szarjon az ilyen ember erőspistás pizzás sünt!
FONTOS!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.13. 07:15:48

De az ilyen ember ne rendeljen pizzát bameg!Késik a pizza és?Ha nem tetszik akkor nem rendelsz, beprogramozod a mamit hogy délre legyen kaja.Ha meg lusta vagy meg kancso akkor ne egyél pizzát.A kiszállítók nem a pizzáriák alkalmazottai, nekik ez ugyanolyan keres megsütött korong mint a többi ezer.A nevéhez meg aztán semmi közöd.Mit értél el az egésszel?Legközeleb ki sem viszik hozzád :D Inkább örültél volna hogy odaért.Persze ha azt mondja hogy utkö9zben egy gyereket élesztett újra akkor meg térdre borulsz elötte.Szegény vagy bakker, szegény mint a templom egere.Tanulj meg főzni ;)

Eszt kell csináni e (törölt) 2008.09.13. 19:36:08

hagyma, nem tudom mit vergődsz itt az ámerikaji stilusoddal. Azt hiszed, hogy a Te valogadból süt a nap? Mert 11 éve kimentél, attól még nem kellene itt osztani az észt mint valami oktató. Elhiszem, hogy sok tavaszt megértél már, és a sok nyikhaj Neked itt nem jelent semmit/senkit, de ha mindenki ilyen lenni itt mint Te, akkor hamar bezárna a bazár.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.13. 20:57:10

Eszt
haggyuk mar engem
ez magyar stius nem amerikai
ez az en magyar stilusom es nem osztom az eszt, nncs nekem annyi hogy osztogassam
de majd ha ennyire igy gondolod idezzel mar tolem amikor osztottam, vagy barkit sertegettem mint te most a magyar stilusoddal
huiu de uunom
a prekoncepcio az hogy en dicsekszem es osztom az eszt
erre ugrik nehany ember itt es mongya a tutit
mindenkitol elnezest kerek, hogy kikoltoztem amerikaba, amerikai felesegem van, amerikaban van a csaladom, fiam, stb es meghis irok a homarra
tovabbiakban a szemelyeskedo hozzaszolasokra nem valaszolok
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.13. 21:00:07

ja es eletemben nem vergodtem
jol vagyok, koszonom.
otthon is jol voltam
mocskos jokat rohogok a homarosok kozott rengetetg humoros jo fej van, meg van par szemelyeskedo korlatolt barom
na most ezt is kihoztad belolem
sorry

Eszt kell csináni e (törölt) 2008.09.13. 23:40:17

igazándiból az zavar, mint ezelött is mondottam volt, hogy azt hiszed hogy amerikában élőként vizen is tudsz járni. Nem érdekel, hogy személyeskedésnek veszed és nem irsz vissza. Leszarom. Mint ahogy Te is engem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.14. 00:08:23

OK idezz egy kommentemet amibol az levonhato hogy en akar az utolsi mateszalkai nemzetisgeninel is tobbre tarom magam
nem, nem
en ezt mar sok forumon ateltem es kulonosebben nem zavar, de ez benne van otthon az e,mberekben, na nyomja a dumat amerikabol a nagykepu kocsog es nem azt nezik mileyn mit ir es miert
mondom mexoktam es valoban lexarom
volt ido amikor felvettem
aki ismer az tudja ki vagyok en aki meg csak minosit annelkul hogy ismerne hat tegye...
csak azt unom, hogy a homar lassan rolam szol....
aki nem szeret felejtsen el
ennyi
tudom, van aki szeret..
az elet nem habostorta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.14. 00:14:36

ja es a lepcsohazi gondolat
komolan azt jhieszed hogy valaki kijon majdnem 40 evesen mert igy hozza az elete az utana megvaltozik 11 ev alatt?
hat nem csak 11 evvel oregebb lettem es megtanultam angolul ennyi valtozott es ha otthonrol kommentelnek ugyanigy tennem es kkor nem kotekednel
enny es telleg ennyi

Tony Almeida 2008.09.15. 11:41:14

Én csak simán nem adtam egy fillér borravalót sem, mert nagyon morcos voltam, amikor egy órát késett a pizzám. Kifizettem fillérre szemrebbenés nélkül, megköszöntem és jó utat kívántam.

A posztíró HP meg remélem éhen maradt.

Tony Almeida 2008.09.15. 11:45:46

Ja és letegezett engem is a pizzafutár, a francba, most esett le...gyorsan írok erre egy posztot én is.

(ki a tököm magázódik már manapság?)

nagyonnagyokos 2008.09.16. 16:32:36

Kissé túlpörögte a postoló a dolgot, de a génkezelt süncsaládot azért ne ő szarja, inkább a futár meg a többi pepés...
Én pl. ha pizzát rendelek, akkor forrón, frissen szeretem enni, nem szottyadtan és hidegen. +25 perc alatt pedig elég sokat tud romlani az állaga.

A retkes dzsuvás futárral kapcsolatban pedig szerintem viszonylag egyszerű a kérdés, van egy kiváló szervezet, amelyet ÁNTSZ-nek hívnak, ők biztosan szívesen meglátogatják a nevezett pizzériát, és a kiszállítás mikéntjét is örömmel megbeszélnék velük.

Sokat rendeltünk a pepétől, volt ott 1,5 és 2 órás késés is max. egy "bocsi"-val elintézve.

A pizzasapkánál (mondjuk nem nagyon hirdetik) bizonyos területekre van időgarancia, ha 1 perccel később jön a futár, akkor a cég vendége vagy. Igaz, az ő áraikba ez bőven belefér... Mi már ettünk így ajándék vacsit, igaz hogy nem 1, hanem vagy 30 perc késés után.

Ui: nem vagyok sem pizzasapka, sem ÁNTSZ dolgozó! :)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.26. 20:35:28

Pizzat akartam rendelni, beirtam a googleba erre csupa olyan helyet találtam ahonan nem lehet.Egyedül a donpepétől tudtam rendelni, drágán, fél óra alatt kihozták de olyan hányásizü volt hogy másnap megint rendelni kellett.Mazohista vagyok na.
Ha valaki tud webes pizzarendelőt akkor csipogjon.

dave007 2010.05.04. 01:17:09

jó régi ez a téma, én csak most olvasom először.
Nem azért mondom, de ha egy megbeszélt időpontra mész a főnöködhöz és eljátszod ugyan ezt, akkor mit szólna hozzá?
Ha egy szolgáltatást igénybe veszek és fizetek érte, akkor teljesítsék a megbeszélteket. Amennyiben erre képtelenek és ezzel kárt is okoznak (nem jutsz időben kajához), ráadásul még nekik áll feljebb, akkor rohadjanak meg és a levél írója sem valószínűleg a letegezéstől akadt ki ennyire.

Miss Metamorphosis 2016.08.25. 16:00:45

magasabb lenne az ilyen szolgáltatások színvonala (étel házhozszállítás), ha bevezetnék a nyomkövetést, mondjuk egy okostelefonnal, és persze céges mobillal, csak műszak alatt:
hello.inetrack.hu/t/inetracker-alkalmazas/68
süti beállítások módosítása