Tékozló Homár

Középkori állapotok a postán

2008.09.11. 12:50 | jackyll | komment

Akárhogyis csócsálja a Homár, nehéz belátni, mi köze van az államnak a csomagküldéshez. Amíg azonban nem hogy nem adják el a Postát, de piaci versenyt sem teszik lehetővé ("majjövőre"), még ilyen váratlan fordulatok is érhetik az embert, ha betéved egy eldugott (?) postára:

Gyakran járok postára, elszomorító és egyben dühítő, hogy az államot nem érdekli, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak szinte mindenhol. Az egyetlen értelmes dolog, amit az évek során tapasztaltam, az a vonalkódos kártya, ami ÁFA-s számlaigény esetén megkönnyíti kicsit a kiszolgáló és az ügyfél dolgát is. A minap ugyancsak betértem, ugyan nem oda, ahová szoktam, hanem egy másik postahivatalba. Helyszín Székesfehérvár, Budai úti postahivatal.

Rövid várakozás után sorra kerültem, átadtam a feladni kívánt levélküldeményt, majd lehelyeztem a hölgy elé a másik postán kiállított vonalkódos kártyámat, ami az ÁFA-s számlaigény egyértelmű jelzése. Látta a kártyát és utána feltette a kérdést, hogy számlát kérek-e? Ekkor rámutattam a kártyára, hogy persze, azért van ott, másra nem is lehet használni. A következő választ kaptam: EZT ITT NEM TUDJA HASZNÁLNI, MERT NINCS SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZERÜNK.

Nem vonalkódolvasó nincs, hanem számítógép sem! Teljesen megdöbbenten csak annyit tudtam mondani, hogy "de azért valamikor lesz, ugye?" és távoztam.

Ezen el kellene gondolkozni, hogy vajon tényleg ilyennek kellene-e lennie 2008 Magyarországjának?

Viktor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shúméker 2008.09.12. 08:32:44

megnyugodtam.
csak a ráckevein,vagy van a dagályban is??

staropramen 2008.09.12. 08:34:55

csak ráckevén.
A dagályban kizárólag kék karszalagos nyugdijas napijegyes huszonéves szőke lányoknak panaszkönyvi beírás után.

pepipapa79 2008.09.12. 08:43:52

hogyhogy melyik kisgazdákhoz???
mindegyikbe....
biztos ami biztos

shúméker 2008.09.12. 08:44:58

de melyik kapun kell bemenni,hogy kékszalagot is kapjak a panaszkönyv mellé??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 08:49:09

Irakban elotte se volt korhaz, es mpst is eloszeretettel olik egymast
a nyujorki meg total nem, tehet rola es telleg szar legkondi nelkul
ez a felutes korulbelul olyan, mint hogy valakinek kesik a pizzaja 25 percet, etiopiaban meg eheznek
4 evig floridaban eltem
keptelenseg legkondi nelkul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 08:51:20

a kisgazdapart nagyon rendben van
itt farmerpartnak hivjak csak nem letezik
igaz otthon se

staropramen 2008.09.12. 08:53:13

shúméker
a kaput nem tudod eltéveszteni, ott áll előtte EDE kezében sok kék szalag és osztogatja alanyi jogon, napi euro árfolyamin

Édesapám 2008.09.12. 08:55:56

a műemléki környezetbe vezető kapun. Észreveszed, befér rajta egy Ifa is...

shúméker 2008.09.12. 08:57:32

eh,dehogy.nem mindegy,hogy a nyárin vagy a télin...mindegyik elött állnak kék szalaggal...szóval?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 08:58:30

little dick SN-en sutik a lokolbaszt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 09:00:02

NS na mar elfelejtek it magyarul:)

staropramen 2008.09.12. 09:01:09

ahol EDE van ott a kék szalag, a többi kapunál taiwani hamisítványt osztanak.Egyébként megismered, mert ott a bogrács is, +egy törött üveg dohányzóaztal.

shúméker 2008.09.12. 09:04:21

jó,köszi az info-t!!
tehát ede-t nézzem.
pizzát rendel valaki a kapuhoz?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.12. 09:06:33

Középkori állapot, amiért nincs számítógép? Hát gratulálok a címhez.

Amúgy 200.

Édesapám 2008.09.12. 09:06:43

Én kérek, de csak ha targoncával hozzák, gyorsan és ez FONTOS!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 09:08:39

jo leccaz harom
asse rossz aZe

EÖ (törölt) 2008.09.12. 09:08:51

hagyma,

irakban volt kórház
és persze ölik egymást, de csak azóta, hogy káoszt csinált ott usa

Lehet, hogy amerikából úgy látszik, hogy jót tettek Irakkal, de valójában nagyon nem.

Én tudom hogy szar légkondi nélkül, de kórház* nélkül még szarabb

* szabadon behelyettesíthető az vezetékes víz és az áram is.

EÖ (törölt) 2008.09.12. 09:10:44

staropramen 2008.09.12. 08:29:02

Hogyhogy melyikbe?
természetesen a Ráckevei Földalatti Kisgazda Sejtbe, a címerünkben egy törött üvegasztalon egy bográcsban iraki kórház látható.

EÖ (törölt) 2008.09.12. 09:13:40

a bográcsot rékuc keveri talpig kék szalagban :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 09:15:13

egyeves
az en velemnyem az hogy nem kellett volna bemenni
elotte is nyirtak egymast rendesen ilyen vallasi alapo meg mittudomen
kaosz volt ott regen is, azt ne fogs amerikara Szaddam nem igazan demokrata elnok volt
de haggyuk, menjunk at az origo pltopikjara:)
itt sokkal fontosabb, hogy a piza idoben erkezzen es ne az ablakon kosse szerzodesr, nem beszelve EDErol
es ez FONTOS

shúméker 2008.09.12. 09:17:29

de rékuc remélem nem késik annyit ,mint a pizzafutár ugye?vagy tankoljunk inkább ráckeve elött??

Édesapám 2008.09.12. 09:19:17

nekem most nincs sok pénzem a pizzára, de láttam a penny-s szórólapon, hogy ott olcsó... vagy tudja valaki a bank+ telefonszámát?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 09:19:30

arrol nem beszelve, hogy
"nem vonalkodo nincs de szamitogeop sem!"

ha ezt en irom le kibeleznek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 09:20:56

a vonalkodolvasot kicsit roviditettem

shúméker 2008.09.12. 09:21:18

a pénz nem fontos apa,a lényeg hogy papucsban hívd öket.és adjál akkor is borravalót,ha mirelit a pizza és nem veszik fel a pennyben a telefont csak 10:25 után.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 09:24:00

Mert ezt ugy kellene irni hogy,
nemhogy vonalkodolvasot nem használnak de még egy qrwa szamitogepuk sincs

EÖ (törölt) 2008.09.12. 09:37:49

ezt kitárgyaltuk

új posztot!
lehetőleg Edéset! :)

shúméker 2008.09.12. 09:40:24

várom én is...elsö akarok lenni...
mindent megteszek,hogy én legyek az elsö,hisz az elsö díj egy csíkos napernyö :-D

EÖ (törölt) 2008.09.12. 09:41:32

EnZsolt 2008.09.12. 09:06:33

miért?
a középkorban talán volt számítógép?
nem
a postán volt, nem
akkor Posta = középkor

logika!!! :)

naugye...

Ofélia . 2008.09.12. 10:07:24

Őnkéntes azért vigyázz a középkorral.

Összefogok hagymával és beleteszünk Ede nem létező bográcsába, tekintettel a kicsi faszenesre Lassan főzünk, mivel puhulni is kell.

Mikor mindez elkészül hagyma kidob.

Ehhez képest a vasszűz laza bevársálás a NŐVEL.

Zsebencik Lopédia 2008.09.12. 10:17:07

Amit a kedves postíró írt,nem teljesen igaz, mert van számítógép a Budai úti postán és számlát is adnak, ha kérek.
A vonalkódos kártyát viszont valóban nem tudják beolvasni, de ez legyen az ő problémájuk, szerintem.

elwood 2008.09.12. 10:18:37

Nimandi:

"feng shui kristály helyezek fel magamnak,"

ezt a dumát :-) 15 levél megbocsátva.

(Egyszer)

Ofélia . 2008.09.12. 10:20:48

Hagyma bocs de nem tudtam, hogy itt másnak is van kékszalagos bográcsa.

Esetleg panziója is?.

Rémálom.

elwood 2008.09.12. 10:23:49

@neet

nőj fel nyugodtan. Beszedési megbízzással fizetek mindent tíz éve. Sose volt gondom. Adhatsz felső limitet minden levonásra.

Ha bármikor gáz lenne vele, akkor is bőven megéri a megtakarított idő.

Ofélia . 2008.09.12. 10:24:13

önkéntes A kisgazdapárt azért húzós.

Ofélia . 2008.09.12. 10:32:16

elwood hány kristályt és hova?. Ez FONTOS
Tudnillik ha alulra roppantul feltöri a...

Az ágyad a vízérrel párhuzamos?.

shúméker 2008.09.12. 10:32:57

el is kerülte a figyelmem,hogy a kristályt "felhelyezi"....
hatalmas duma,elfeküdtem.....

elwood 2008.09.12. 10:37:26

nem az én kristályom hanem Nimandi-é. Amúgy az ágyam akkor párhuzamos vízérrel ha nem tudok elég gyorsan felkelni és kimenni.

Ofélia . 2008.09.12. 10:40:57

Elwood ez hány sör után következik?. Nálam 12 korsó.

Már hívtam edét, hogy vegyen bográcsot.

helianthus 2008.09.12. 10:46:11

"Szemszonájt 2008.09.11. 16:15:52
De hetente amúgy is szeánsz van a házban (nem vagyok sikeres, többlakásos), amikor egy kellemes fél órában egymás között osztogatjuk a félredobált leveleket, számlákat, ajánlott értesítőket."
Na tessék, a posta összehozza az embereket, Ti nem csak hogy tudjátok a szomszéd nevét, címét, de még azt is tudod, hogy éppen milyen szolgáltatóval van problémája (Ti. akitől éppen ajánlott levélben kapja a számlát!)
Amúgy Én továbbra is bírom Hagymát (bocsi Hagyma, ígérem békén hagylak, örökre :)), és hasonlóképpen bírnám Sumit is, ha nem áll neki kötözködni, és nem írja bele minden feledik hozzászólásába, hogy már 20 éve küldföldön él, és vezető beosztásban is dolgozott valahol, stb. Bocsi Sumi én respektálom (sic!) az egész lényedet, de mégsem tudtalak megkedvelni (egyelőre). Hagyma viszont egy-két hülye, beszólással elérte ezt nálam és sok más embernél (tudod a Fan-club), és nem bánom a becsempészett angol szavakat sem, még akkor sem, ha az én Englishem(HŰ, na ez már durva) nincs olyan szinten, és néha nem értem mit ír. Szóval, ha gondolod gondolkozz el ezen, ja és nem tudom Hagyma hova írogat még, de az itteni commentjeiben tényvalóság, hogy nem szokott senkit bántani, megsérteni, pláne nem jobban, mint a többiek. Csak ennyit szerettem volna mondani.
Egyéves! Torgyán ott van még, vagy ki igazgat éppen benneteket?

Ofélia . 2008.09.12. 10:49:19

Azonnal felkerestem boszorkánytanácsadómat.

Jósgömb, tarokkártya, hegyikristály" hatalmas mennyiségben beszerezhetö kispest Ady Endre ut templom térnél az útalapbol"

Boszorkánykönyv, és minden egyébb kacat jóóó áron eladó.

Édesapám 2008.09.12. 10:49:30

A közönséges vagy alaktalan szén fekete, piszkoló külsejével a szénnek nem kizárólagos megjelenési formája. Vannak nemesebb, sôt igen elôkelô rokonai is: a grafit és a gyémánt, az ékkövek királynôje.


www.kfki.hu/chemonet/hun/eloado/kemia/szen.html

Ofélia . 2008.09.12. 10:51:39

shúméker KICSI faszeneset FONTOS

Édesapám 2008.09.12. 10:53:14

"...a közönséges szénben a kristálykák emellett rendkívül kicsinyek..."

Ofélia . 2008.09.12. 10:58:17

édesapám nem hiszem, hogy itt lell belemászni a szén kristálymódusaiba.

Rögtön jön a metánhidrát mint a jövő üzemanyaga.

Ofélia . 2008.09.12. 11:03:03

Hagymát bántani szigoruan tilos.

Elég sűrün ő a fény az éjszakában.

Aki nem tudja megfejteni, hogy mit ír az a NŐ kérdéseire sem tud válaszolni

staropramen 2008.09.12. 11:08:21

ofélia
te melyik vagy? a dán a Hamletből, vagy a pepita Rejtőtől ?

shúméker 2008.09.12. 11:09:50

ofélia:igen-figyelni fogok rá!KICSI faszenes.értettem.
helianthus:igazából szóra sem érdemes nálam a védöbeszéded,az sem nagyon érdekel hogy szimpatikus vagyok-e számodra(söt továbbmegyek-senki számára itt,ugyanis nem az a lényeg),ezért csak annyit tennék hozzá:NEM minden feledik hozzászólásomban írtam hogy hol élek,NEM is biztos,hogy igaz és NEM is mondtam volna,ha nem jön a hagyma kolléga azzal,hogy ö ami lesz nemsokára,meg hol él,meg megtanulták már a nevét,stb.igazából mi ezt már lezártuk,kicsit értetlenül állok most ez elött a postod elött,talán más blogokat olvass el,ahol az is kiderül mi az elözmény.de komolyan:nagyon nem zavar mit gondolsz rólam,ahogy egyéves megírta feljebb(ha megengedi idézem,mert jót mulattam rajta,tehát):
"meg is van a böjtje, elváltam, kirúgtak a munkahelyemről, alkoholista lettem és beléptem a Kisgazdapártba, úgyhogy óva intek mindenkit, hogy így járjon mint én."

Ofélia . 2008.09.12. 11:18:21

staro maradjunk rejtőnél.

Ofélia . 2008.09.12. 11:27:15

Bármi miatt megsértődni annyit jelent,hogy előnyt adsz annak aki megsértett.

Elméleti pszichológia gyakorlati kézikönyve.

EÖ (törölt) 2008.09.12. 11:33:27

ofélia 2008.09.12. 10:24:13

ha megbántanak, hajlamos vagyok szélsőségbe esni, de a kisgazdapárt tényleg túllő mindenen.

helianthus

Torgyán belépett a Gárdába, helyette most Napraforgó Sándor van (érted?), őróla annyit kell tudni, hogy a kék szalagon örökös második helyezett, az első helyet mindig elvette előle valami csalaFINTA yachtos.

Ofélia, te is így költözködtél?:

Városunkba megérkezett Pepita Ofélia vetkőzőművész hét üres bőrönddel.

A kisgazdapártnak írtam egy levelet, amire azt válaszolták: Ön sikeresen leiratkozott pártunk levelezőlistájáról, de már rékuc is ideszólt.

Hiába, nem lehet minden rékuc mellé közlekedési rendőrt állítani. :)

Ofélia . 2008.09.12. 11:53:58

Önkéntes nem értem.

Mi az a Napraforgó Sándor.

A kék szalag örökösen EDÉÉ.

Amúgy ponyvás ifával költöztem több rendbeli nyakamra eső kacat között, mivel ha beletettem a bőröndökbe még a pacalon és fröccsön nevelkedett melós sem tudta megemelni.KB. 35 éve.
Az ofélia tényleg a pepitábol ered.

Élni és élni hagyni.

EÖ (törölt) 2008.09.12. 12:33:41

ofélia
az helianthusnak szólt, az külhoniul napraforgót jelent, vagy nem azt, de ez tuti. :)

helianthus 2008.09.12. 13:09:24

Sumi, asszem erre szokta itt valaki írni, hogy értő olvasás egyes, leülhetsz, vagy valami, szóval nem védőbeszédnek szántam, amit írtam. Puszta vélemény nyilvánítás volt az olvasottak alapján. A végén hozzátettem, hogy ha gondolod, gondolkozz el, hát úgy tűnik nem gondoltad. Az a véleményem, hogy Hagyma a Te szemeidet a népszerűsége? vagy mi a szösz okán szúrja elsősorban, és a jelenlegi hozzászólásod alapján továbbra is így vélem. Miért most, azaz akkor? Mert akkor értem rá (én azon Homározók közé tartozom, akiknek néha közben dolgozni is kell:( szóval nem vagyok naprakész, nyugodtan belém köthetsz ezért. Ha gondolod, nyugodtan válaszolj, részemről tartom, hogy nem tettem fel kérdést. Legyen szép napod!
Egyéves Önkéntes (jól tudsz külhoniul, bár nem szép dolog, hogy Te latin neveket képes vagy megérteni egy magyar honlapon, és mi lesz így a nemzettudatunkkal?) a Naproforgót még csak-csak értem, de miért Sándor???
Amúgy Ofélia respect. Live @let to live? Na itt segítséget kérek, ez tuti nem helyes, de hát az én angolom lenni kici, occó, kínai...őőőőőőő angol

Dr.Bio74 2008.09.12. 14:05:45

Haaaaaaaaaaaaaaagymaaaaaaaaaaaaaa

Beléphetek a csodálói körödbe?

Főleg, ha küldesz nekem avtogramme, lehetőleg csekk alján.
Nekem szegény, idehaza és szakadt magyari embörnek akinek nem hozzák időben a pizzát, nem használják a vonalkódját, és csak nehezen jut karatéjos ágyhoz, és Edeileg már kivan, kell a külhoni támogatás, még ha ékezetek nélkül, és mássalhangzó túltengésben érkezik.
ui.: ha a csekk vaskos kérlek ne add fel a postán, inkább kimegyek érte.

EÖ (törölt) 2008.09.12. 14:06:26

helainthus

Hogyhogy miért Sándor, mert a helianthus azt jelenti, de mi az a napraforgó?

"(én azon Homározók közé tartozom, akiknek néha közben dolgozni is kell:( "

Akkor te nem vagy sikeres ember! :)))

májgeriberi 2008.09.12. 14:12:11

hűű.. ez aztán a post, nem is tudom mit írjak, jelen eset nem éri meg a fáradtságot, hogy gondolkodjak!

májgeriberi 2008.09.12. 14:19:00

Asszem lemaradhattam az elmúlt hetekben vmiről!
Ki az az EDE?

Nick-son 2008.09.12. 14:29:36

Ez ám a kaland.

Kézzel írott számlát a ti országotokban nem lehet elszámolni?

Nem informatikai cég a posta, nem értem mért lenne követelmény, hogy minden postán legyen vonalkódolvasó ahova évente egyszer betéved valaki aki nem bír várni amíg kitöltik a számláját kézzel.

De kell még ilyen postokat írni, a végén minden vállalkozót köteleznek majd a vonalkódolvasó használatára :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 14:46:05

en nem akarok nepszeru lenni, de az miert baj, hogy egy amaerikai, aki tortenetesen a felesegem lett es megtanulta a nevemet, amiben olyan hangzok vannak amik szamukra kiejthetetlenek es ennek folytan oromomnek adtam hangot?
az amcsik keptelenek a gy es ty betuk kiejtesere
naluk nincs ileym
meg ny

HÉV-es 2008.09.12. 14:49:56

Nick-son: igenis legyen minden postán számítógépes rendszer. Ez egy intézménynél ma már alapkövetelmény! De mit is várunk, mikor a kisebb bér és egyéb járulékköltségek elérése miatt megszüntették a kétműszakos nyitvatartást, így most mi nem tudjuk elhozni a csomagot, ajánlott levelet, mert 10-17-ig van nyitva a posta nálunk. De 9-kor már dolgozunk, és este 18 után érnénk a postához. Tehát csak úgy jutunk a saját postai küldeményünkhöz, ha eljövünk előbb a munkahelyünkről, amit a munkahelyek nem szoktak szeretni! Miért nem privatizálják ezt a szemét céget, ha nem képesek a feladatuk (postai küldemények kézbesítése) megfelelően ellátni?

Ofélia . 2008.09.12. 14:58:27

nick a kézzel írt számlákat igenis NEE lehessen elszámolni.

Bármikor csinálok neked ilyet bármelyik számlatömbre amit valahol szerzek mivel nem szigoru számadásu nyomtatvány.

Minden egyes eladást zárt rendszerben kellene elszámolni.

Kevesebb UN. "vállalkozó" lenne a kínai , lengyel, bolgár, Stb. piacokon akik csak szart árulnak azt viszont nagy pofával.

elwood 2008.09.12. 15:03:14

hagyma

"az amcsik keptelenek a gy es ty betuk kiejtesere
naluk nincs ileym
meg ny"

akkor a nejed hogy ejti a "due" "tuesday" és a "new" szavakat ? ezek nekem eléggé hasonlítanának

EÖ (törölt) 2008.09.12. 15:04:09

ofélia, nemá

hát nyomtatottat még könnyebb hamisítani, mint kézzel írottat...
a kézinek is van sorszáma és az is szigorú számadású nyomtatvány

mi a különbség?

Ofélia . 2008.09.12. 15:05:14

A pósta nem is annyira gáz.

Nem tudom,hogy állt e már valaki előtt bankfiókban egy néni aki kb 1000 dollárt szeretett volna befektetni és a jutalékos alkalmazott felsorolta és elmagyarázta neki az összes lehetőséget?.

Ofélia . 2008.09.12. 15:11:28

egyéves demáá félreértettük egymást.

Én egy teljesen zárt rendszerre gondoltam ami csak akkor nyomtat számlát ha átmegy a péztárgépen.

Mondjuk mint bécsben.

AlulírottFentemlített 2008.09.12. 15:16:59

Nemrég beszéltem egy TÉRTIVEVÉNNYEL aki nem mellesleg egy borítékon ült és a következőket mondta:
- ajánlom magamat!

Mindez egyébként EDElényben történt.

Ofélia . 2008.09.12. 15:32:58

Na én mára elmegyek a kádas viszonylattal zuhanyozni.

A társam a kivehető ajtós lessz egérkével eggyütt.

Ajánlom magam természetesen portósan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 16:16:49

elwod
nemcsaka nejem hanem az ossze amerikai

eleg nehez leirni de mondjuk
thjusdej
nju york
semmikeppen nem nyuyork ahogy otthon mondjak
es nana nem tyusdej
tudom, hogy maganug de tegnap voltam dokinal aki egy muvelt pasi mert nezi az ilyen mittudomenmilyen musorokat
tudata hogy budapest, pecs, debrecen, balaton
43 szor ismeteltette meg a nevem mert mindenaron kiakarta mondani
nem jott ossze a gy miatt

elwood 2008.09.12. 16:29:25

és tényleg, bár nekem a "newer" már elég jó ny helyett.

www.howjsay.com/index.php?word=newer&submit=Submit

a gy -re tényleg nem találtam.

Én a "zs"-t szoktam néha magyarázni, mert az sincs nekik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 16:36:47

en nem klikkelek ra mert semmire se amit nem ismerek
de ny gy ty nem megy nekik vagy ha megis nagyon nehezen es hosszas kuzedelem utan
mint ahogy soha a budos eletrbe nem tudom ugy kimndani, hogy monts, ahogy OK

eDE!
a nejem mekktanulta, majdnem perfekt
sokat gyakorolt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 16:44:07

az elejen meg el is felejtette hogy hivjak
mosma nagyon kedves akcentussal szinte tokeletes
voltunk a postan es mikor kerdeztek a nevet szinte perfekt mondta
az mas kerdes hogy le kellet betuzni a postasnak mer lyen nevet eleteben nem hallott

CernaGeza 2008.09.12. 18:00:05

az V.ker. Petőfi S. utcai postán (tudjátok, amelyikben 30 ablak van, és ebből 20 zárva).. szóval itt találkoztam már kézzel, papiron számoló nénivel is az ablak mögött.
Rendesen meg volt sértve, amikor az előttem álló csaj finoman utalt rá, hogy tán számológéppel kéne.. Akárhányszor vagyok ott, mindig van valaki, akire rárobban az ideg a minősíthetetlen sebesség, és modor miatt.

SLacc 2008.09.12. 19:53:38

Én olyan gonosz vagyok magammal, de megkérdezem, hogy a medicsibűl át-e gyühetek-e mundriszpapucsban a középkori postára? (Annyi a hiba benne, ha így is megláttya a gép-ember, szívás. Ha kitiltalanak, MEGÍROM A HOMÁRNAK!)

Mylady 2008.09.12. 20:14:22

A krisztina körúti bezárása után a mammutban nyílt egy posta. Kulturált, világos, kedves emberek vannak. Le lehet ülni várakozás közben és a sorszámosztó mellett mindig áll egy emberke, aki segít sorszámot tépni. Persze ott is lassan olvas a számítógép csekket is, levelet is.

Mylady 2008.09.12. 20:15:36

Mármint a posta kulturált és világos, nem a kedves emberek.
(mielőtt valaki beleköt)

É2I 2008.09.12. 20:26:05

@ Egyéves Önkéntes

Bocsi, de nem voltam ma sikeres, ki kellett rúgnom azOTPZRTét, mert Dagályos postot írhatnék az összes csányiról.....
Szóval küldtem őket EDE házába, de pontosan 14:00-ra, mert különben eltöröm az üvegasztalukat egy bogratsnyi sünnel, kékszalaggal lekötve a baccpapucsukat.......Úgyhogy átnyergeltem a ráfázol bankhoz, de itt legalább tudom előre, hogy megszívtam.
Na persze munkaidőben, mert sikeres vagyok.
Egyszer véletlen keverEDtEm rékuc blogra. A téma érdekelt, nos a végén már csak ő maradt, mindenki ki lett tiltva (talán majmász nem:), mert pl. kihagyott egy vesszőt, vagy bötűt. Én úgy röhögtem, nem vette észre, hogy lovat csempésztek alá :D Ja, hozzászólni nem mertem, mert láttam mindenki csődbe ment, elvált, megházasodott és még ki tudja milyen szönyűségek történtek velük.

Fentebb adtam én is egy ly-t; hát éles a szeme az biztos, de kicsi a humorérzéke. Igaz ez nem hiba, csak érdekes egy blogon, ahol hozzá is lehet szólni.

De ha ennyire tönkre tett; indíts egy blogot és tiltsd ki, mert ez FONTOS!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.12. 20:26:32

csak az nem erti amit irunk aki nem akarja Mylady
holnap delutan a furedi molonal vagyok

É2I 2008.09.12. 20:33:27

Akkor most sikeres vagyok-e vagy nem-e, vagy lehet hogy csak szimplán EDE? Nem értem-e?
És valyon hány Villa Medithsi épült a posta lassú scannereik árából ?

Mylady 2008.09.12. 20:40:16

Jól van, hagyma, küldöm EDEt a kékszalagos bográccsal.
Ha késnék, menj be nyugodtan a télikapun, ott van számítógépes vonalkódolvasó. De vigyázz, mert a nyárikapu csak baccpapucsban nyílik.
Ez FONTOS!!!

SLacc 2008.09.12. 21:49:22

Mylady 2008.09.12. 20:40:16

Nem mondtad hagymának, hogy ne irkáltasson a balatonfüredi vendégkönyvbe, ha nem vagy ott, meg azért ne a rokonodat küldd! EZ A FONTOS IGAZÁN!!!!!!!!!!!!!!!
Ha meg org-os megbeszélés van, arra adj kedvezmény az őszi kapunál is!

Mylady 2008.09.12. 21:58:24

SLacc,
de hát én ott leszek!
Megbeszéltük hagymával. Bográcsozunk a kis faszenessel. Jó kis hétvégi program.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.13. 12:58:53

Hat Mylady rossz hirem van
itt van a Ryder Cup, nem engedtek el
bogracsos faszen jovo hetre elhalasztva
sorry

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2008.09.13. 14:40:00

Egy hozzáértő értő rutinos postásnéni többet ér, mint egy elbaltázott számítógépes rendszer.

jesszumpepi (törölt) 2008.09.13. 17:40:20

A Tudjukmelyik"egyház" hívei soron kívül feladhatják küldeményeiket a postán?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.13. 18:15:44

jesszum
a szociologusoknak kulon eldobhato postajuk van
ez FONTOS

EÖ (törölt) 2008.09.13. 20:58:20

SLacc 2008.09.12. 19:53:38

én Lyavasolni fogom Szilynek, hogy legyen egy poszt, ahová csak a homárról kitiltottak írhatnak.

EÖ (törölt) 2008.09.13. 21:03:10

enenmegaziren 2008.09.12. 20:26:05

hasonló bosszún törtem a feLYem én is: nyitok egy blogot valamelyik pÓstán és kitiltom róla, de akkor meg ő is belép a kisgazdákhoz és akkor onnan is mennem kell
ha van rajta füstszűrős baccpapucs ha nincs, én alanyi jogon kitiltom, ez FONTOS.

Mylady 2008.09.13. 21:05:45

Nem baj, hagyma, úgyis rossz idő van. Ede ki sem mert menni a vitorlással a tóra. Ráckevén is üres a strand. És ott műemléki környezet sincs.

EÖ (törölt) 2008.09.13. 21:17:15

a Divexben mondta gasztonyi Ádám, hogy Ráckevén kékszalag verseny lesz, ezért van a strand alanyi jogon kiűrítve

Mylady 2008.09.13. 22:42:06

akkor azért nem ment ki ede hagyma elé a füredi mólóhoz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.14. 14:02:05

ott keringtem vagyugy felorat, oszt kekszalagot tettek a kis faszenesemre, de vissza kellett jonnom ryder cup miatt

EÖ (törölt) 2008.09.14. 21:28:39

kivan a faszenem, hogy egy kék szalag miatt zárva a strand

Cinikus Tulok 2008.09.18. 16:42:47

A kis posták maradjanak meg! Szerintetek hol máshol lehet 1,5 perc alatt elküldeni az adóbevallást az utolsó napon??? :) Igen, az "eldugott" kis postákon.
Staropramen: megiszod a napi 1, max 8 sörödet, kimosod az üveget, és szájjal lefelé beledugod egy vakondtúrásba. Az összes vakondok eltakarodik.:)
süti beállítások módosítása