Tékozló Homár

Egy tipikus hétvége a Balatonon

2008.09.15. 10:53 | jackyll | 86 komment

Gábor rengeteg hibát vétett, amikor egy laza balatoni hétvégére fizette be magát. Gyűjtsd össze mind! A Homár el sem tudja képzelni máshogy a Balatont, meglepő, hogy van, aki még mindig hisz benne.

Egy balatonfüredi hétvégére vágytunk a nejemmel, és úgy tűnt, kapóra jön a Hotel Füred kétnapos akciója, jóllehet az épület maga tipikus szocreálos építmény, és a szálloda teljes neve is erre hajaz: Hotel Füred Kongresszusi Központ. De hát ott ragyog három csillag a neve mellett, és a vízpart közelsége ugyebár. Mindenestre már a foglalás is rosszat sejtet. Még el sem múlt a sikeres visszaigazolás miatti öröm, érkezik a tájékoztatás, mely szerint ha egy adott időpontig – valójában a szobafoglalás követő harmadik napig – nem fizetem be a szállodaszoba árának kétharmadát, törlik a foglalást.

És mellékelten egy bankszámlaszámot közölnek. Ma már a világ talán bármely országának szinte bármely lepukkadt szálláshelyére lehet on-line fizetni; de a füredi hotel K.K. kivétel, s mivel ketyeg az óra, csitt-csatt, ebédidőben el, irány az OTP-fiók, ahol közlik, a számlaszámmal valami gond van, nem megy át a pénz. Vissza az irodába, szállodába telefon megy, hír érkezik, lehet, hogy a számlaszámmal van gond, mert többen is panaszkodtak emiatt. Amikor szóvá teszem a rövid fizetési határidőt, időengedmény helyett bediktálnak (!) egy másik számlaszámot. Így másnap megint csitt-csatt (hiszen már csak 48 órám maradt!),  ebédidőben megint el, megint irány az OTP-fiók de most már sikeres az akció, a befizetés megtörtént.

Négy héttel később, amikor elérkezik a nagy utazás napja igyekszünk időben elindulni, hogy még kora délután a helyszínen legyünk, ha a tóra néző szobát nem is, de egy elfogadható szobácskát megkapni. A szálloda kong az ürességtől, de mi rögtön a sorban az első, a legvacakabb szobát kapjuk, melyről kiderül, hogy a parkolóra meg a bejárati kapura néz, no meg a zajos 71-es útra, ráadásul a lezárt ablakok előtt erkély helyett betontömbökkel , kábelekkel telerakott folyosó található. A televízió csatornái közül felerészt sincsenek a szobaprospektusban megjelöltek, de hát kicsire nem adunk, most sokkal fontosabb maga a szoba, hiszen hosszú műtét után lábadozó feleségem nem klausztrofóbiás ugyan, de a bezártság érzetét kelti benne, hogy az egyik ablak kinyithatatlan, a másik nyitható, de szúnyogháló feszül rajta, ami egyfajta börtöncella-jelleget ad a szobának.

A recepciónál különféle magyarázattal szolgálnak. Hogy sok csoport érkezik, másutt nincs üres szoba, meghogy ide foglaltuk a szobát (foglalt a fene), meg aztán ezek a legjobb, felújított szobák Ha ezek a legjobbak, vajon milyen lehet a többi? Később kiderül, valóban érkeznek csoportok, de teltházról szó sincs: az erkélyeken alig van élet, este pedig a szobák fele sötét, mint éjjel a Balaton közepe. És a később érkezők, hasonló kondíciókkal szobát foglalók (akiket ezek szerint sajnálnunk kellene) ráadásul kaphatnak erkélyes szobákat. Végzetes hibát követtünk el érkezéskor, hogy nem adtunk jattot?

A feleségem elmagyarázza a magyar szolgáltatás nagy titkát: ha például péksüteményt vásárolsz, és nem figyelsz oda, mindig a legrondábbat kapod, hogy ettől megszabadulván az eladónak több esélye legyen a többit is eladni. Az igazi ok azonban talán nem ez, hanem a régi, a konvertibilis forint előtti időkkel magyarázható, ami a vacsoraidő alatt világosodik meg: ekkor kiderül, a külföldiek egészen más vacsorát kapnak, mint a menüre befizetett magyar vendégek. Közlik velünk, azért van ez, mert a csoportban érkezők másféle ételt rendelnek. (Amiből azért mi is, a nem csoporttal érkezők is kóstolhatunk a másnapi büféreggeli során), Rögtön látni, miért: a nekünk kihozott vacsora épphogy ehető, a levesből kihalászott, köretként tálalt sárgarépa péppé főtt, a rizs ezzel szemben nyersen ropog a fogak között, a valamilyen oknál fogva desszertként becézett Stefánia szelet pedig meleg, mint a tó vize. Amikor mindezt szóvá tesszük, a német meg osztrák vendégek hosszú évtizedes seggnyalásába kissé belefásult idős pincér – a mondandónk befejezését meg sem várva – egyszer csak elfordul asztalunktól, és mélyen hajbókolva köszönti az éppen belépő németül harsogó vendégeket.

De nem csak rossz történik: hiszen a Nap másnap mindenkire egyformán süt. És a hétvégére egy dinamikus, fiatal, udvarias csapat veszi fel a munkát a recepciónál és a vendéglőben egyaránt. Pedig előzőleg még a szerencsénket is agyoncsaptuk, talán már a felújított szoba leltárához tartozó két hatalmas pók formájában.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emiceha 2008.09.15. 10:55:25

mindjárt elolvasom! ;)

elwood 2008.09.15. 10:59:15

Én el is olvastam, ahelyett, hogy ész nélkül elsőzzek. Hát ez a Balaton.

Négy csillag alatt nem érdemes színvonalat remélni sajnos.

Mertcsak 2008.09.15. 10:59:28

Nyilván EDE üzemelteti gebinben.

Emiceha 2008.09.15. 11:01:39

Oké, hogy nem jött össze az 1., de ez a poszt pont olyan szürkésszar, mint amilyen az idő az ablakon túl.

dwdHU 2008.09.15. 11:11:08

kisse kacifantos es nem ertem mi a gaz most akkor. ha tudod h szar ahova mesz minek mesz? ha nemtudod miertnem agalsz?

jusztlacika 2008.09.15. 11:11:13

tudod mi vagy te?
Egy egy egy egy egy egy egy.
én meg a 7.

Édesapám 2008.09.15. 11:17:09

BalatonfürEDEn mit vártál? Műemléki környezetet? Bogratschozást?
Csak írsz a Homárra vagy olvasod is?
Az üvegasztalt egyben hagytad?
Nem lehet, hogy uedueleshy checke-kel akartál fizetni?

liven 2008.09.15. 11:22:29

Elolvastam, 11.-e?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.15. 11:24:05

Nem EDÉhez mentél, az volt a baj! ha már FürEDEn vagy! :D Ott lett volna BOGRATSCH is!!!

Amúgy meg azt nem szoktam érteni hogy egy szállodában a kábeltévé, az miért baj ha nem annyi csatornás mint írták? Nem TV-zni megyek...

Amúgy meg szomorú valóság. Mit várunk a magyar szolgáltatószektortól :(

ddd.dino 2008.09.15. 11:24:17

Pókot agyoncsapni balszerencsét hoz!
Ezek után semmin se csodálkozz!

Spéci az egyetlen rovar, aminek némi haszna van: megfogja a legyet, szúnyogot, molylepkét.

Hasonló szerepe van a szúnyoghálónak: lehet, hogy tényleg börtön érzését kelti (nincs viszonyítási alapom), de az 500 szúnyogcsípés, amit reggelre kapnál valószínűleg sz@rabb egy ablakhálónál, ha nem lenne másnap rákvörös fejjel hiányolnád a szúnyoghálót, mert megcsípték a feleségedet!

homár molla 2008.09.15. 11:26:03

1. "És mellékelten egy bankszámlaszámot közölnek. " hát annál faszábban sehova se lehet online fizetni. vagy te direkt pay-pallel akartál, vagy mi?
2. ha nem lenne szúnyogháló, akkor meg az lenne a bajod, hogy csíp a cecelégy.
3. igen, jattot kellett volna adni.

van még más is, de nincs kedvem leírni.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.15. 11:31:42

Miért nem foglaltál rögtön tóra néző szobát, ha azt akartatok?
Az ilyesmit már a foglalásnál tisztázni lehet ill. kell, ha nektek FONTOS.

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.09.15. 11:33:04

Nekünk nagy mázlink volt, Akaratján:) egy magán-panzióban nyaraltunk, kicsit retró érzés volt a dolog, de gyönyörű kilátás a tóra, strand pár száz méterre, gyönyörű tiszta víz, barátságos fogadós család...
Nem kéne lehúzni a Balcsit...ez olllyan sznob dolog.
Vagy el lehet húzni melegebb éghajlatra!
:)

Nem érdekel, hogy hanyadik vagyok, mert többször is kigolyóztak az elejéről az egyenlőbbek, vagy a Homár családi-baráti kör tagjai.

Diszkrimináció a Homáron, ez megérne egy postot, mert sztem nem én vagyok az egyedüli.

Secnir 2008.09.15. 11:33:20

"és a szálloda teljes neve is erre hajaz: Hotel Füred Kongresszusi Központ. De hát ott ragyog három csillag a neve mellett,"

én gyakorlatilag itt folytattam volna a szállodakeresést.
a Hotel Idegyere Welness És Fitness És Allness Ideg- Bél- és Foggyógyászati Szakcentrum Üdülő** mindig olyan tétova érzéseket kelt bennem, hogy itt valószínűleg hülyére akarnak venni engem.
Pláne akkor, ha mellette egy *****-os szálló képe van, aminek a bal alsó sarkában ott a felirat pici átlátszó betűkkel: "Bad Am See -Flickr Photo Sharing"

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.15. 11:35:35

ha kapok egy számlaszámot, a netbankfiókba szoktam "menni".

a szúnyogháló miből volt, vasból, hogy börtöncella benyomását keltette?

szánalmas ez a nyavajgás

Tony Almeida 2008.09.15. 11:36:27

Nem értem a posztolót, mi a gond? :)
ja, a szúnyogháló? Ha nem lett volna, azé menne a hőbörgés...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.15. 11:38:49

"a külföldiek egészen más vacsorát kapnak, mint a menüre befizetett magyar vendégek. Közlik velünk, azért van ez, mert a csoportban érkezők másféle ételt rendelnek. (Amiből azért mi is, a nem csoporttal érkezők is kóstolhatunk a másnapi büféreggeli során)"

Ezt úgy értsük, hogy a külföldiek vacsoramaradékát kaptátok másnap reggelire?

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.09.15. 11:39:41

ELSŐsorban úgy gondolom, hogy a szinvonal megfelelt a mai valóságnak. Mit vártál?
Ja, és a pókokért még fizetned sem kellett! A pincérnek meg FONTOS!!!!! dolga volt!!!!

váj mí 2008.09.15. 11:43:22

Én meg a kommentelőket nem értem. Ti képesek vagytok a pénzetekért a sz@rt is elfogadni? A német/osztrák turisták vacsoramaradékát enni reggelire? A félig üres szállóban egy zajos, főútra néző szobában "pihenni"? Ááááh ....!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.15. 11:50:26

Tényleg és a szobában volt-e üvegasztal? El volt-e törve?


@Mélyrepülő : Ja, ez nekem is megfordult a fejemben, hogy a postolót max. azért lehet szidni mert a kedves személyzetre nem gyújtotta rá az első 1, max 2. éjjel utána szállodát.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.09.15. 11:55:10

épp most szombaton volt nekem is "szerencsém" a hotel aranypart vendégszeretetét élvezni. A frissiben elfoglalt szoba fürdőszobájában, kackiásan kanyargó szörlabda, a svédasztalos vacsin a társaság még a főételét majszolja mikor a desszerthez szánt tejfel elfogy, a személyzet igen erőteljesen bipoláris, a mojitó koktélnak puncs íze van. Nemrég hallottam hogy lelkes fiatalok reality túrát szerveznek külföldi vendégek részére a 8. kerület sűrűjébe. Nos ez itt a megoldás! Azt mostanra beláthattuk hogy a Balaton és környéke fényévekre van az ország egyéb területeihez képest a vendéglátás színvonalát illetően. Azt is lassacskán elfogadjuk, hogy ez változni belátható időn belül nem fog. Nem marad más hátra, mint a marketing! A balatoni retro bája, tapasztalja meg hogyan nyaraltak nagyanyáink.

Decesso (törölt) 2008.09.15. 11:57:03

Előre fizetni látatlanban ősi román szokás. Először meg kell nézni személyesen , vagy utólag kell fizetni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.15. 12:03:18

Ezért kell inkább kempingezni... Ha te viszed a házad, az mindig olyan, mint amilyet vársz :-)

Rollergraph - Hungarian people shaper 2008.09.15. 12:09:59

Én Hunguest hotelba járok azok jók, azt kapsz amennyit fizetsz.

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.15. 12:14:02

miert nem foglaltal olyan szobat amilyen kell? miert nem rendeltel olyan kajat amilyen kell?

nema gyereknek az anyja sem erti a szavat!

Ofélia . 2008.09.15. 12:17:58

Ez a póknemzettség sötét bosszuja volt.

Ők már előretudták szerencsétlen társaik szomoru végét és időben léptek.

Ja és jattot is adtak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.15. 12:37:34

Mi van, ennyi a post mára? :)

Mindjárt mebküldöm azt az emailt amiben egy hitelügynök környékezett meg a Homáros beírásaimat alapul véve...

vauvauvau 2008.09.15. 12:37:44

Mit vársz a pár ezer forintodért hö?!
Csóró magyar! Ha én lennék a pincér, én is csak a németnek hajbókolnék!
Mit hajbókoljak a 100 ft-os borravalódért, hö?!

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.15. 12:38:18

"Ma már a világ talán bármely országának szinte bármely lepukkadt szálláshelyére lehet on-line fizetni; de a füredi hotel K.K. kivétel, s mivel ketyeg az óra, csitt-csatt, ebédidőben el, irány az OTP-fiók"

online akarsz fizetni, meg a neten szállást rendelni és még netbankod sincs!? aztán még te puffogsz?! muhaha! bagoly mondja verébnek! ma már minden lepukkadt embernek van.....:)

Dax 2008.09.15. 12:55:08

családdal mi is voltunk abba a szállóba pár éve, telefonon egyeztetünk, hogy ügye elfér benne négy ember? persszeee. hát jó fogjuk a kicsi-kocsit leszambázunk balcsira, átvesszük a szoba kulcsot (jattot mi sem adtunk, talán itt a gond?) bemegyünk a szobába, ami kb. akkora lehetett mint egy szerényebb családi ház fürdőszobálya. na sebaj legalább a tóra néző erkélyes szobát kaptunk ezért lenyeltük a dolgot(meg gondolom álmunkba még pár poloskát amien retek volt a hely, bár szó se róla akkor az átlag ár alatt kínáltak ott szobát vmivel) a kaja természetesen szar volt reggel(is), de hát biztos úgy látták rajtuk ránk fér egy kis diéta (illetve ebédre feketére égetett oldalast kirakni egy vendég elé elég nagy bátorságra vall)de sebaj jól éreztük magunkat, a víz kitünő volt, és talán azóta sem barnultam le annyira sehol mint ott. akkor tapasztaltam meg hogy a németeknél nagyobb parasztokat még nem hordot a hátán a föld, leejtette az egyik velünk egyszinten lakó a türülközöjét, szóltam neki, felvettem és azzal az egyszerü kis szóval köszönte meg a kedveségem hogy "ánslok". a balcsiig rugtostam a türülközöjét utána :)(inkább a fejét kellet volna? )

GatyaPityu 2008.09.15. 12:57:58

A levél kapcsán egyedül a szúnyogháló meglétének kifogását nem tartom jogosnak. Sokkal jobb elviselni a szúnyogháló okozta "bezártságot" (LOL - ilyet még nem hallottam, de mindegy), mintha helyette este elalvás előtt 5 - 6 vérszívó a füled melletti dünnyögésével kergetne az őrületbe.

AlulírottFentemlített 2008.09.15. 13:25:43

Azt szeretném kérdezni, hogy mi volt ennek a hétvégi akciónak a pontos neve?

Netán a "Szopjon FürEDEn - akciósan kettesben"?

Szarjanak három csillagot, de ne faszenest, hanem nyiltlángosat!

Jó_isten 2008.09.15. 13:26:25

mit sír a pofátok?:) örülnétek hogy van valami hír...itt ülök melóba és alig várom hogy legyen fennt valami új "szar poszt" :)

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.09.15. 13:28:33

Hiányolom hogy mennyibe került egy éjszaka ezen a helyen.

Az aranyparton a szállodasoron, Siófokon, huszonegynéhány ezer forint egy szoba egy éjszakára két személynek,
ugye közvetlen tópart, szauna, esetleg belső medence, pezsgőfürdő, igényes szobák, stb.

Füreden egy 3*-os akkor mennyi? HA az az árkategória amire én gondolok (8-10 ezer/éj), akkor nem jogos a kritika.
Sokan azt gondolják, hogy kifizeti az olcsót, és ezért majd jól kinyalják a hátsó felét.

Ez olyan mint amikor olvastam egy fórumon, hogy vki befizetett egy 1* -os (nem tévedés, egy csillagos) all inclusive csomagra, és reklamált, hogy nem jutott kaja, mire meg méltóztatott jelenni az étteremben :-)

Büdös a sz@r, és reklamálunk hogy nem ízlik? Ugyan már.....

maripán 2008.09.15. 13:29:39

EDE nem volt ott véletlenül...?

frocli 2008.09.15. 13:31:53

Mi a baj ezzel a szállóval?
Ezt a kedvezményes akciót a honlapjukon nyugdíjasoknak hirdették meg:

Egyénileg érkező vendégek részére minimum 2 éjszakás tartózkodás esetén
Érvényes: 2008.05.01 - 05.30 és 2007.09.01 - 10.17 közt

Tartalma: szállás, büféreggeli, három fogásos vacsora üdítővel, parkolás és tekepálya használat

Nem elég hogy a tekepályát használhatják, még vissza is fiatalítják őket, - lásd az akció véglejáratának évszámát!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.15. 13:36:27

@anti_troll : Az adig OK hogy ha olcsó akkor nem 5 csillag.
De normális körülményeket, tiszta szobát, és rendes emberhez méltó viselkedést azért elvárnánk vagy mi.

É2I 2008.09.15. 13:37:40

A pókot miért kellett agyoncsapni? Ejnye!
Papírzsepivel meg lehet fogni, portán bemutatni, engedményt kérni. Aztán elengedni a szabadban.
Azon nem kell csodálkozni, hogy a pincér, milyen cincér. Amelyik a jattot lesi, mind arra nyal, ahonnan többet remél.


@ Zenészke

"Nem érdekel, hogy hanyadik vagyok, mert többször is kigolyóztak az elejéről az egyenlőbbek, vagy a Homár családi-baráti kör tagjai.
Diszkrimináció a Homáron, ez megérne egy postot, mert sztem nem én vagyok az egyedüli."

Nem vagyok a homár családi körében, de már voltam második, meg harmadik is egy párszor, bár első soha. Úgyhogy szerintem nincs diszkrimináció. Bár hófehér lehet hogy közel ül :D.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.09.15. 13:44:01

Colt:

Arról egy szó sem esett a cikkben, hogy koszos volt a szoba.

Azt meg meg kellene érteni,hogy olyan szintű szolgáltatást várhatsz el ( mindenhol), aminek a piaci értékét megfizeted.

A személyzet helyébe is gondolj bele, nekik más dolguk is van, mint hogy az ilyen értetlen vendégeknek folyamatosan magyarázzák azokat a dolgokat, amit fentebb leírtam.

Két alapszabály,csak a Te kedvedért:

1. Előre nem fizetek, inkább keresek más helyet
2. Minimum 4*-os szállodát választok


Qrcsány Fecó után szabadon: "...nincsen ingyenebéd..."

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.15. 13:45:48

@Jó Isten : talán azért mert minden hülye ide jár panaszkodni......régóta olvasom a homárt, talán ha naponta van 1 értelmes poszt akkor nagyot mondok, a többiek csak a 15perc hírnév meg az elkényeztetett, tájékozatlan pofájuk miatt írnak! mert a homár sem a régi, mivel kevés a poszt ezért már mindent felraknak. sőt azt is megkockáztatom, hogy néha kamuposztok vannak, csak hogy a kommentelők tudjanak anyázni!

váj mí 2008.09.15. 13:49:58

CoIT
Szerintem is. Az 1 vagy 3* nem a retkes szobát kellene jelentse. Boldogabb helyeken nem is azt jelenti. Node EDE óta tudjuk, hogy Füred nem egy sikeres hely ;)

anti_troll
Eléggé fura a gondolkodásmódod, ha szerinted az normális, hogy kifizetsz egy szállásért 8 vagy 10 ezer forintot egy vendéglátóipíri egységben, és mindezért magasról tesznek rád.
Érted ugye, mi a probléma? Nem bejkérezkedett hajléktalanként, hanem fizetett. Annyit, amennyit a szálló kért. Nos, a pénze ellenében legalább a tisztaságot, és normális körülményeket elvárhatja az emeber. Nem ingyenes szaunahasználatról vagy thai-masszásról volt szó, hanem alapvető dolgokról, mint tiszta, pihenésre alkalmas környezet és ehető kaja. Ennyi lenne a minimum, emnnyiért fizetett is, és ezt sem kapta meg.

EÖ (törölt) 2008.09.15. 13:50:19

anti_troll 2008.09.15. 13:28:33

az egycsillagos all inclusive az milyen?

minden benne van az árban, csak nem jut? :))

Na ezt is tuti magyar találta ki!!!

EÖ (törölt) 2008.09.15. 13:54:29

@ bizonytalan

áh, ez nem akármi levél,

Van benne egy FONTOS információ is, miszerint:

"Előadom, hogy a Szentté Avatási Kongregációban végzett római tanulmányaim során 1985-ben világossá vált előttem hogy a ma is működő lengyel Pálos rend nem azonos az Özséb által alapított renddel, még ha szellemi gyökereik közösek is."

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.09.15. 13:54:45

HOL írja a cikkben hogy KOSZOS volt a szoba?

Mi az hogy "vendéglátóipíri egység"

8-10ezer forintért egy panzióban az OK.

Aki viszont BAlaton parti szállodában 8-10 ezer forintot fizet az ne várjon csodát.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.09.15. 13:56:12

Önkéntes:
Nem magyar, ha jól emlékszem egy brazíliai utazás során futott bele honfitársunk.....
Aztán persze jogosnak hitt felháborodása nem ismert határokat : D

EÖ (törölt) 2008.09.15. 13:59:37

egycsillagos null-inkluzív

váj mí 2008.09.15. 14:12:57

anti_troll

Bocs, nem tudtam, hogy majmász reinkarnálódott a személyedben. Félreütöttem, "a" helyett "í"-t, így már világos?

Nem írta, hogy koszos volt a szoba. Megnyugodtál? Igaz, én sem írtam, hogy speciel a Hotel Füred Kongresszusi Központra utaltam, hanem általában az 1 és 3*-os szállókra és panziókra.
Szerintem nem csodát várt, csak (hogy újfent önmagam ismételjem) pihenésre alkalmas környezetet és ehető kaját. Vagy ez szerinted csodaszámba megy, ha nem billió csillagos szállót választ az ember?

Tegyük fel, elmész egy középkategóriás étterembe (nem a városszéli köpködő, de nem is a belvárosi M-csillagos), ahol 10 ezer forintos számlát tesznek eléd. A fogyasztásod azonban alig több mint 0, mert a krumpli nyúlós volt és hideg, a sült odaégett, a levest túlsózták, a rétes pedig nem sült át. Eddigi érvelésed szerint ez így rendben van.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.15. 14:13:45

Jelzem, a ráckevei Hotel Strand Kongregációs Központban null-inkluzív ellátást is lehet kérni.
Ez azt jelenti, hogy szólnak, mikor öntik a malacok elé az előző esti vacsora maradékát és lehet túrni a röfikkel.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.15. 14:13:58

basszus befizetni anélkül hogy látnád hova? hány kurva homár posztnak kell még születnie nyaralás ügyben hogy tanuljanak belőle?

1. kinézed hova akarsz menni nyaralni
2. megnézel neten szállásokat, hol lehet aludni, ha valamelyik tetszik akkor lefoglalod, de nem fizetsz!
3. elmész nyaralni
4. ha foglaltál szállást ott kezded. elfoglalod a helyet ha rendben van jó.
5. ha nincs rendben megbeszéled hogy nem oké. ha nincs jobb szobájuk akkor szia.
6. arrébb mész másik szálláshelyre, amit előzőleg netről összeírtál, vagy amit menetközben találsz, és szimpi.
7. semelyik településen sincs akkora teltház, hogy ne találnál szabad szobát, jó áron, jó minőségben.
8. ha luxus kell akkor 3 csillag fölött válogass

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.09.15. 14:18:14

Zenészke · www.hasznoshirek.hu 2008.09.15. 11:33:04

Ugyan már Zenészke.
"se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek"

Oszt mégis voltam már első. Igaz elsőzés nélkül.

Egyébként a témához hozzászólva: nem egyformák vagyunk. Mindenkinek más az ingerküszöbe. Még az is lehet, hogy most jól kibeszélte(írta) magából és máris jobban érzi magát Gábor.

Remélem a nyaralása azért jól sikerült.

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.15. 14:21:59

szerintem meg csak a nyavajgásról szólt az egész! lehet, hogy a kedves Gábor jól is érezte volna magát csak az asszony rágta a fülét, hogy ez szar, hogy az is szar, aztán a végén még a szunyogháló is baj volt! aztán azt lett a vége : jó akkor majd írok a homárra!!!!

További magyar hang 2008.09.15. 14:25:24

Mit jelent magyarul az "ánslok"?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.15. 14:28:50

Hurrá Torpedó,

A legtöbb szállodában (külföldön is) előre kell fizetni a foglalásért. Ez az általános gyakorlat. Nyilván vannak kivételek, de az a ritkább.

Van olyan megoldás is (ezzel Mo-n még nem találkoztam), hogy megadod a kártyád adatait egy titkosított oldalon, mintha online fizetnél, de nem vonják le a foglalást csak akkor, ha lemondod.

Picicica08 2008.09.15. 14:31:41

támogatom,mi mindig 4*-ba megyünk,és sehol nem volt még probléma.Könnyű így okoskodni de ahol előre kell fizetni,ráadásul még a bankszámlaszámot se adják meg helyesen nem bíznék meg.Inkább keresnék egy másik szállót(ez persze nem menti fel a szállodát az emberi bánásmód alól)

Lyman_Zerga (törölt) 2008.09.15. 14:37:31

Nelson Mandula : "mintha online fizetnél, de nem vonják le a foglalást csak akkor, ha lemondod." az jó hely lehet, lemondod és fizetsz....hmmmm!

fullerg 2008.09.15. 14:46:55

Én tegnap jöttem haza a gyenesdiási Katalin Hotelből. 4*-os, minden szuper volt. Semmit nem kellett előre fizetni, se foglaló, se semmi... Csak a legvégén, és az sem lett több, mint amire számítottunk!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.09.15. 15:01:42

Szőnyegbomba,
Olvasgasd a hozzászólásokat.

Tipikusan az az ember vagy, aki ha nem lenne, Homár se lenne.

ColLector 2008.09.15. 15:04:51

FONTOS tudni!

Ez a hotel tuti EDE franchise rendszerében üzemel. FONTOS! hogy a szálláshely EDE 9001 minőségbiztosítási tanusítvánnyal rendelkezik, ezért olyan amilyen.

helianthus 2008.09.15. 15:43:11

Nelson Mandula 2008.09.15. 14:13:45
Mandula ettől a röfistől besz@rtam, már bocsánat, de hogy juthat ilyen az eszedbe?

hiszti 2008.09.15. 15:56:16

Ha én reklamálok valamiért, ott nem szokott a pincér elfordulni, legfeljebb azért ,hogy körülnézzen, mivel tömhetné be a számat :)
Leckét kapott már a Soproni Lővérekben a recepciós is. Aki családi szobának egy spájzot adott ki, kolbásszaggal természetesen

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.09.15. 16:23:34


enenmegaziren 2008.09.15. 13:37:40

Nem sokszor, de előfordult a dobogó és mire visszanéztem, eltűnt.
Felhívták a figyelmemet, hogy szövegbe bújtatott dobogózás engedélyezett, ezért törölték.
Ehhez képest a mentős történetben ezt leltem:
jusztlacika 2008.09.12. 11:01:16

elso

De nem fontos, csak csodálkozom.
Nehogy kitöröljétek lacikáét!!!

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.09.15. 16:36:15

Jó pár éve szakmai továbbképzés keretében magam is megszállhattam említett műintézményben.
Nem írom le miért - magatok is rájöhettek ;D - de az unalmas előadásokon (melyeket végigröhögtünk a kollégákkal infantilis demagógiájuk végett), bőséges svédasztalon (ahonnan zsebben vittük el a virslit és a palacsintát :D ), és hogy összejöttem egy hollandiából idetévedt néger nővel a körülményekre nem emlékszem..
Ja, a recepciós fiú egyetlen kérésemre elárulta a csoki-nőci szobatelefon-számát..egyikük sem EDE volt. :D
Nagggyon sikeres..voltam. ;p

Dax 2008.09.15. 16:54:37

További magyar hang 2008.09.15. 14:25:24

a válasz a kérdésedre:segglyuk

Fejgel 2008.09.15. 18:11:12

A kevés pénzért szar szolgáltatás témakörhöz csak annyit, hogy a nyáron Bolognában három csillagos szállásért a belvárosban 8500 Forintot fizettünk éjszakánkánt, és ezért kb a gondolatainkban is olvastak...

Páneurópai Harci Kos 2008.09.15. 18:25:34

EDE egy életre elvágta nálam balatonfüredet:)
u.i. ha nyaralnom kell, akkor inkább magyarisztántól messze...

2008.09.15. 19:46:31

Azt, aki ezentúl leírja az "e-l-s-ő" vagy "m-á-s-o-d-i-k" stb. karaktersorozatot, ezennel megátkozom.

hiszti 2008.09.15. 20:11:26

off

ezt a kifejezést előszeretettel használják az osztrákok mégjobban a németek.
jelentése: segg vagy
on
Hotel Füred indexre került?

avatartalan 2008.09.15. 21:42:05

ha továbbmentél volna 195 métert és elfordulsz balra,máris a Marinában találod magad.
az is kicsit szocreál,de ólinklúzív ellátás mellett tükörfényesre volt nyalva a picsánk,egyetlen hibaként azt találtam hogy a minibárunk nem hűtött kellőképpen...
szal kifogtad a gyengébb színvonalú füredet,így jártál,legközelebb próbáld meg a Marinát,megéri!

XSun (törölt) 2008.09.15. 21:53:42

Ebből a postoból ismét az jön le nekem hogy a Balcsin nem szabad nyaralni, a Zimmer Ferik még mindíg itt vannak.
Közben meg csodálkoznak hogy mér mennek az adriára a magyarok...
Hát ezért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.16. 03:47:04

hat itt a'merikaban meg ugy van hogy ha foglalsz akkor nem eloeleg meg ilyenek
foglalsz egy hetre megadod a kartyaszamod oszt le is veszik cakk pakk
azt nem tudom visszamondas eseten mi van mert meg nem mondtam vissza
jol szet kell nezni az tuti, hogy ne fussal bele valami dzsuvaba
nekem eddig meg szerencsem volt
jovore meg hazamegytunk Maryvel, ott nem lehet baj

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.16. 08:30:20

nem is olyan rég voltunk zebegényben. 3 csillag volt az is, e-mailben szerveztük le a dolgot, és nem kértek előre pénzt.

de ha nagyon erősködnek akkor pl lehetséges ezt megjátszani:
be kell lengetni nekik hogy üdülési csekkel fizetnéd a szolgáltatást, azt meg ugye nem lehet elutalni. aztán a helyszínen meg azt mondod hogy mégis inkább kp lenne. ennek ők kurvára örülni fognak (kp mindíg jobb, mint a csekk), és te sem fizetsz előre.

helianthus 2008.09.16. 09:43:19

Hagyma!
Ősi Homárként le mersz ilyet írni, hogy hazajöttök, és itt nem lehet baj?
Hát baj az csak itt lehet, máshol nem is. Meghallják az ákcentusodat, osztán 350000Ft-ba fog kerülni 4 dl kóla.
Vigyázz, én szóltam!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.16. 12:39:10

hejj
en perfekt akcentus nelkuli magyar vagyok,az angolom mar hagy kivannivalot Mary meg perfekt akcentus nelkuli amerikai angol, de egesz jol fejlodik magyarul
tokeletesen mondja pl, hogy qrwvara szeretlek bazmeg
azt hogy igen, meg a nevemet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.16. 12:43:56

ami mar az O neve is
ja meg hogy "egszsegedre"
ebben sok munkam volt
most a kis faszenesen dolgozunk

helianthus 2008.09.16. 14:08:11

Persze Hagyma, azt hiszed nem szagolják ki a magyar vendéglátósok 50 km-ről, hogy Te nem lenni magyar? REménykedj csak kis ember. És a kisfaszenesen "dolgozás" közben vigyázz meg ne égessétek magatokat!

birdlady 2008.09.16. 15:01:29

1. Ha tudtad, hogy szocreál helyre mész, mi a fene miatt vártál elit szobát?

2. Aki 2008-ban képes ebédidőben elcsattogni egy bankfiókba, ahelyett, hogy a sokkal gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb netbankot használja, az nagyon gáz...

3. Ki a fenét érdekel nyaraláskor a tv????

4. A szúnyogháló témát már többen kivesézték

5. A Balaton az viszonylag a természet közelében van. Pókok előfordulnak. Még jó, hogy nem amiatt reklamáltál, hogy a vízben halak voltak...

helianthus 2008.09.16. 15:37:22

A vízben a halakat már reklamálta valaki, vagy az az iszap volt? Amúgy Ráckevén alanyi jogon vannak pókok a szobában, és kérésre a mandulás kalácsba is belesütik, de csak azért, hogy megfogja a már abban lévő legyeket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.18. 18:19:36

helianthus
arra persz elore keszulok, hogy mindenhol angolul beszelunk majd, milyen elvezet lesz hallgatni a magyar kommenteket a pincerektol
hehe

misko 2008.09.21. 11:08:54

A hotel honlapján, az áraknál olvasható a következő kis szösszenet:

"Gyermekkedvezmény pótágyon étkezéssel"

:D

Önző Én 2008.09.21. 15:34:31

Hiányzik a sztoriból, hogy a szenvedő alany megfelelő hangsúllyal szóvá tette-e a gyökérségeket, vagy csak érdeklődött, hogy miért ilyen szar az ellátás, és megelégedett a történetben olvasható hülye válaszokkal.
Amíg nincs öntudatos és határozott fellépés a "vásárló" részéről, addig ilyen marad a kiszolgálás.
A pókért haragszom. Ki lehet rakni élve is.
süti beállítások módosítása