Tékozló Homár

Mi folyik az Aréna Pláza Tescójában?

2008.09.25. 15:05 | szily | 124 komment


Watchup nem érti, mi sem, ha valaki bennfentes olvassa, kicsöpögtethetné az információt, hogy mi volt a szerdán az elátkozott pláza teszkójában tapasztalt furcsa események oka. Alant a törénet, még pár képpel:


Tegnap 7 óra körül jártunk ott, és pelenkát akartunk venni, de az a rész le volt zárva, mint majdnem az összes nonfood rész, a tisztálkodási szerekkel, technikai cuccokkal, tányérokkal stb.. egyetemben.

A földön ülő és apró árukat számolgató elnyűtt diákmunkások és teszkó alkalmazottak hada lepte el a lezárt területeket. Pánikszerű leltározás folyt. A kiírás szerint este 10-kor be is zárt a teszkó leltározásra hivatkozva, de amilyen állapotok voltak, már 7kor is bezárhattak volna. Amit ennél is érdekesebbnek találtam, az a sorok közé tolt bevásárlókocsik, amiben a leltározás során külön besorolású áruk kerültek.

Talán durván nagy hiánnyal zárt mostanában az áruház? Már várom a 3. tesco könyvet!

WatchUp
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rollergraph - Hungarian people shaper 2008.09.25. 15:36:26

nyilván feltételezték hogy a beszélgetésünk az ide nem illő tartalom felé fog kanyarodni, s megelőzték a bajt, de akkor most szólok nem szoktam ide nem illő tartalmakat írni.
Nem most nem nyertél, de köszönjük hogy résztvettél a postban, s várunk máskor is. De ahogy látom a te kommented ütösebb mint az én 30 másodpercem

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.25. 15:36:44

az nem lehet, hogy csapatépítő tréning keretében ez egy bevásárlókocsis verseny tescosoknak? és ezek a csapatok nevei a kocsik elején.

olyasmi, amit bundyék vívtak a rémrendesben?

MediaSlave 2008.09.25. 15:37:33

Megelőztél gregory! A lényeg tényleg ez, leszámítva, hogy a teszkó belső protokollja szerint a non-food(nem kaja) más priorítású mint az élelmiszerek.
A leltárt nem azért tartják mert sok volt a lopás, hanem mert az áruház nyitásának idejekor +-30nap minden évben kell leltározni. Ez rutin. Viszont, a regionális igazgató vezetőcsere vagy drasztikus a mindenkori allokált készlet 5%os havi görgetett hiány függvényében szintén elrendelhet rendkívüli leltárt.
Ennyi. Nincs ebben semmi ördögi.

Rollergraph - Hungarian people shaper 2008.09.25. 15:38:06

tényleg ha rendeznének egy van 10 perced ingyé vásárolhatsz akciót ki mit venne???

jusztlacika 2008.09.25. 15:38:52

sört az első homár fesztre

csak valaki hozzon műanyag bográcsokat, meg padot

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.25. 15:39:46

a HK az tutira használt koton, mert a múltkor is volt olyan backdoor, hogy ugye azt nem szabad felpróbálni. és biztos volt aki felpróbálta. és ha ilyen volt akkor megy a HK kocsiba

jusztlacika 2008.09.25. 15:42:59

rövid meg sőr!

a tévét EDE úgysem engedné!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 15:44:33

Azért az érdekelne mi lehet az aminek hatására a Teszkó így hirtelen leltározni kezdett :D

Amúgy meg a minden du. 4-kori rumble is érdekes jelenség a teszkóban, legalábbis én sosenem értettem annak a lényegét hogy mi a rákot kell akkor csinálni, ha nem rendet rakni? Mert az egykori OV-m szerint nem azt kellett...

۝merta-X 2008.09.25. 15:48:49

10 perc alatt a Tacskóban?
Az a üvegvitrines pultot, ahol a apró drága műszaki kütyük vannak, meg vagy négy lapos tévét.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 15:49:59

@Omerta : OK, tiéd a vitrin, én viszem a tartalmát :)

Loree 2008.09.25. 15:52:27

Én a komplett szeszesital-készletet vinném el.

hgregory 2008.09.25. 15:53:11

Én elvinném mind a 40 kasszafiókot.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.25. 15:53:27

én a rövides pultot üríteném, illetve rámutatnék az összes tévére, hűtőre, mosógépre, lcd monitorra, a maradék időben besöpörném a tolikocsimba a dvd, és a cd polcokat.

szerintem 50 liter rövid, 5 TV, hűtő, mosógép simán, 10 monitor, és vagy 100 DVD meglenne. a zenei CD-kkel bajban lennék, mert sok olyan kerülne a kocsiba amit nem szeretek.

havajj 2008.09.25. 15:54:40

bocs, én a kasszákat

havajj 2008.09.25. 15:55:49

eh, delassan olvasok :)
mind1

mpl, nem tudom kinek kell az összes hagyma :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.25. 15:58:47

a kassza nem megvásárolható, szal azt nem is viheted el, ebben a fiktív 10 perces ürítésben :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 16:00:01

@Hurrá Torpedó : A nem tetsző CD-ket kiárulnád az óccsóőiacon.

jusztlacika 2008.09.25. 16:02:37

még mindig én vagyok a sörrel a legjobb!

scubadiver 2008.09.25. 16:05:47

CD-t tescoban?! Fele üres!

Rollergraph - Hungarian people shaper 2008.09.25. 16:07:55

azt nem mondtam de bele kell férnie a kosárba 5tv hűtő mosógép?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 16:11:59

Akkor LCD monitor... Digi fényképezőgép :)

Amúgy ha jól tömöríted akkor belefér a hűtő is.


Az 1 hónap Tesco-s dolgozó pályafutásom alatt egy manus egyszer ki akart vitetni velem a parkolóba egy hűtőt. Néztem rá bután hogy hülye vagy, engem ezért kirúgnának... háborgott hogy akkor hogy vigye ki.
Feltettük a teszkós kocsira, és az szépen elbírta, kigurította a saját autójához rajta :D

jusztlacika 2008.09.25. 16:19:34

colt, akkor ezt kiloptátok?

Loree 2008.09.25. 16:23:23

Egy kosárba bele kell férnie? Akkor az összes gin. A tonikot vagy Fanta-citromot meg majd kifizetem, én úriember vagyok.

elwood 2008.09.25. 16:23:51

na ezért tart itt ez az ország

Secnir 2008.09.25. 16:29:08

háháhá
amatőrök.
én a tíz perc alatt besétálnék a szerverszobába, adnék jogosultságot távoli hozzzáféréshez, egyéb admin jogokat lekorlátoznám, régebbi mentéseket törölném, majd balra el.
másnap csináltatnék tesco kártyát, este feltöltöm távolról valami nagyobb keretösszeggel, és akkor indulhat a Tényközlő Omár buláj!
Mindenki az én vendégem :)

jusztlacika 2008.09.25. 16:31:13

VILÁGBÉKE!

és kisebb melleket a barátnőmnek!

Loree 2008.09.25. 16:35:13

@jusztlacika

"és kisebb melleket a barátnőmnek!" ---> te megőrültél??? ;P

jusztlacika 2008.09.25. 16:36:24

miért? a világbékere nagyobb az esély!

Loree 2008.09.25. 16:42:14

Attól függ...ha veszel egy jó kést a Tescóban a 10 perces fiktív akció idején, esetleg egy-két barkácsszerszámot valamint némi kötszert fél óra alatt megoldható a dolog.

havajj 2008.09.25. 16:47:22

Jó kést????? Tescoban????????
:DDDDDDDDDDDDDDD

Loree 2008.09.25. 16:53:04

Én vettem ott egyszer egy hatos késkészletet, fanyéllel, fatartóba dugdosva, még akciós is volt. Teljesen jól üzemelnek azóta is. Attól még, hogy Tesco, ki lehet fogni normális minőségű dolgokat, meg kell nézni mit veszel, ennyi az egész.
(Remélem fizetnek ezért a goodwill-növelésért nekem súlyos milliókat a Tescó PR-vezetői.)

gamegod 2008.09.25. 16:53:33

HK? honorable kill. muhhaha

Rollergraph - Hungarian people shaper 2008.09.25. 16:54:37

Én ott csak olyat vettem ami nem mükszik.
(Remélem fizetnek ezért a goodwill-növelésért nekem súlyos milliókat az AUCHAN PR-vezetői.)

havajj 2008.09.25. 17:00:07

szerintem a HK-sat a Homáros Kötsögöknek készítették oda
majd jól feldarabolnak minket egy életlen késkészlettel aztán megyünk a remibe

havajj 2008.09.25. 17:01:13

abból majd tanulunk...

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.09.25. 17:12:30

Azért én hiányolok innen egy olyan kocsit, amire az van írva, hogy FONTOS!

Abba kerülnének az edék.

bicepsz · http://rajottem.blog.hu 2008.09.25. 17:15:36

Aki még ezek után is a Tescóban fog vásárolni, az megérdemli a sorsát baszki!

jeanpiere 2008.09.25. 17:29:58

ColT 2008.09.25. 16:11:59

Amatőr voltál!!!
Fogtad volna a békát kihúzod rajta a hűtöt beteszed a kocsijába és elveszed a jattot!
Ha jól csinálod napi 4-5000ft is összejön.
Ha a főnök megkérdi miért mentél ki:
azért mert az a dolgom hogy úgy szolgáljam ki a vásárlót hogy az visszajöjjön (meg persze lehet osztoszkodni is.

A posztírónak:

G.M. azt mondta nekem hogy nem lesz több könyv a tescoról, bár már rég beszéltem vele.

Üdv: extescós

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.09.25. 18:03:38

hagyma, az ilyen kérdéseidre adott válaszaid valami szociológiai szakdolgozathoz kellenek?

havajj 2008.09.25. 18:09:18

ő meg erről vezet statisztikát :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.25. 18:17:23

kaposvar ota kenytelen vagyok megkerdezni
csak kivancsisag mamapicijanya
tuti vagyok benne hogy a tescoban mar folytatodott sexualis elet

havajj 2008.09.25. 18:23:25

ha ez számít engem eccer csúnyán megb..tak
egybecsomagolt fagyasztott pizzákkal

lifelike 2008.09.25. 18:24:41

micsoda cikk!
az is ingerszegeny kornyezetben elhet aki ezt bekuldte

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.25. 18:26:23

az nem szamit
nem volt ize statisfakson vagy mi

Domonkos7 · http://ujakropolisz.hu 2008.09.25. 18:48:00

A tippem a következő: a Lopott az aminek ott a csomagolása, csipogóstul, de maga az áru eltűnt. A cikk nem található pedig azt jelenti hogy ott az áru a polcon, de nem lett bevételezve, csak kipakolták. És így valószínűleg a csipogója sem jelez, ha vinnék. A HK ra már csak a Teszkó Hedkvartersz jut eszembe.

Ower 2008.09.25. 19:19:58

Szerintem csak a "félig" lenyúlt tárgyak maradványait gyűjtögették a kosárba. Pl. kiivott kólás flakon...

pazola 2008.09.25. 19:30:37

Kicsi a probafulkeje, hagyma, amugy meg tul nagy a tomeg, hacsak nem a gangbangra bukik valaki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.25. 19:37:58

mikor kijottem targetet takaritottam, ott a hendikepp probafulkeben remekul lehetett aludni
ez mar a tetofedes utan volt

szabopal85 2008.09.25. 19:40:32

Üdv!

Hgregory-nak teljesen igaza van.

A "cikk nem található" - érdekes, de van olyan, hogy egy termék vonalkódja nincs benne az árnyilvántartó rendszerben. Így a pénztárnál nem is lehet eladni. Mintha nem létezne a cikk. Persze valószínű, hogy létezik a készletnyilvántartóban, csak pl elfelejtettek árat hozzá tenni. De bizonyos cikkeknél, melyek csak egyszer-egyszer kaphatóak, pl mikuláscsoki, előfordulhat, hogy az adott vonalkódot tényleg nem vitték fel a rendszerbe. Túlságosan nem láttam bele az informatikai rendszerbe, de minden áruház külön alrendszer, külön adatbázisokkal, s valószínű, a központi rendszerbe csak összevont adatokat küldhet fel (pl mennyi volt a napi bevétel). Persze marketingszempontok alapján leszűrhetnek dolgokat, pl, hogy melyik termékből mennyi idő alatt mennyi eladás volt, de például ezért nem lehet áfás számlát blokk alapján kiállíttatni, mint a vásárlás helye, mert az egyedi tranzakciókat minden áruház külön tárolja s nem is érhető el egy másikból. Hasonlóan példa lehet az, hogy minden áruházban más struktúrában van a pénztárgép lapozója felépítve (ahol a pénztáros pl a zöldségek vagy péktermékek kódját keresgéli, míg az a mérlegen van).

Leltározni meg azért kell, mert az éves mérleg és eredménykimutatást a cégnek könyvizsgálóval ellenőriztetnie kell, aki ha szükségesnek tartja, ezt is leellenőrizheti (aki persze ha szakmailag megfelelő ezt automatikusan meg is csináltatja sőt, szúrópróbaszerűen részt is vesz minden áruházban az ellenőrzésben s meghatározott számú véletlenszerűen kiválasztott termék esetében ő maga utánaszámol). Másrészt nyilván a tulajdonosi érdekek is megkívánják, hogy a számítógépes nyilvántartást összevessék a valóssággal. Ne feledjük, hiába a biztonsági őr, ha egy hagyományos bolthoz képest kisebb is a készlethiány, nagyságrendben ez is milliókat jelenthet!
Eddig is volt leltározás, ám valóban, néhány éve (főleg, mióta éjjel-nappal nyitva vannak) nem teljesen éjszaka csinálják, hanem bizonyos részlegeken elkezdik hamarabb. Oka lehet az, hogy ha mindent éjszaka csinálnának, nem végeznének reggelig, az alkalmazottakból egyszerre több kellene, éjszakai pótlékkal, ami a bérköltséget megnöveli, s ráadásul elektronikusan töltik fel egy rendszerbe az eredményeket, amelynek megint csak vannak kapacitásbeli korlátjai.

hiszti 2008.09.25. 20:07:02

cikk nem található=azonosító és ár nélküli termék.
(ingyen elvihető:))

Secnir 2008.09.25. 20:13:34

"Talán durván nagy hiánnyal zárt mostanában az áruház? Már várom a 3. tesco könyvet!

WatchUp"

nem kell ahhoz új tesco-könyv. nézd meg milyen környékre húzták föl, gondolom a helyi cigányok - bocsánat romáktól - csordában jártak vásárolni 1db fogkrémet.
azt nem tesco-könyvnek hívják, hanem bűnügyi nyilvántartónak.

2008.09.25. 20:49:35

Mostanság vannak dolgok a Tesco háza táján, az tuti. :)

(lupus) 2008.09.25. 21:11:52

Egy kis belso informacio:
HK annyit tesz, hogy kiarusitasos lesz a termek.
HK= Hamarosan Kiarusitva

En a turororudikat vinnem el abban a tiz percben termeszetesen.

kenshikun 2008.09.25. 21:18:28

Voltam diák tescóban, kimondottan magas pozícióban hála egy kis hátszélnek. A dolog a következőképp néz ki:

- Lopott: értelemszerű, ha szétkapjuk a cuccokat találunk sok minent (személy szerint én használt óvszert is találtam már alsó polcon a ruhaosztályon, természetesen nem ebben a tescoban), de eldobott túrórudis papír, kibontott üdítő a leggyakoribb.
- HK : cseles dolgok, ezek olyan termékek amik valószínűleg az életben többet még gyártva sem lesznek, viszont raktárban tartani nem érdemes, ezért inkább beszerzési árhoz nagyon közel adnak túl rajta. Az áru maga nem sérült és nem is leértékelt, csupán többet nem lesz forgalomban.
- Selejt: szétszakadt párna, eltört kép, sérült termék, ami nem javítható, bármi ami nem leértékelhető (erre is vannak szabályok).
- Cikk nem található: elb@szták az áruátvételt, vagy az eladást, és a kód így nincs benne a központi rendszerben. Sajnos előfordul.

Ezek a leltározások sokféle módon zajlanak. A kis tesco-kat általában egy napra becsukják, és úgy nyomják az ipart, gyakorlatilag teljesen felforgatva az egész áruházat. A nagyobb tesco-knál, mivel 24 óra nem elég a művelethez napközben egy-egy részt lezárnak és forgatják fel teljesen, amit a vásárló káosznak érzékelhet (valamennyire az is, de megvan mindennek a lényege). Miután minden részleg kész, bezárnak és összeülnek az OV-k izgazgatók, operátorok és egyéb állatfajták, hogy megvitassák most mi legyen. A leltározás elsődleges feladata az áruház teljes kitakarítása, hogy minden ismét a helyén legyen, ismerten. A végjelentésben a raktárkészlet-hiányokat és eltéréseket korrigálják és jelentenek a központnak, hogy most biza ez volt. És akkor vagy jó vagy nem, de mivel kisebb vizsgálatok évközben is vannak, ami a vásárlónak nem tűnik fel, általában nagy meglepetések nem születnek.

۝merta-X 2008.09.25. 21:30:54

Én szeretem a Tacskót.
A halak meg a húsospult meg a pizzasütő büdösek, mint a szar, nincs kokakóla meg normális férfi alsó, a többi minden fasza.

kenshikun 2008.09.25. 21:33:04

már van kokakóla 2 literes visszaválthatós, sima light, zero és fanta szokott még lenni (mostanság Nestea is felbukkan, ugye az is Coka termék...) :) kb fél éve

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 21:33:37

Hm. Mi egyszer vettünk kannás bort a Tescoban (2000 körül volt.)
Marha mód meglepődtünk amikor megkóstoltuk (frankón az az 5 lityis volt) mert baromi finom volt! Valszeg tényleg az a villányi lé volt benne ami rá volt írva. Valszeg valami hiba folytán került bele.

Na azóta sem ittam jó kannásbort :(

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.09.25. 21:39:37

én a tescoban szoktam csokit enni és bombát is iszok néha, sőt rágót is bontok ki és tolok be az arcomba. mi ezzel a baj? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 21:55:02

@jeanpiere : Nálunk ezért sima kirúgás járt volna. Azért az 1 hónapot már végig lehúztam inkább, akkor is 60 ezressel beljebb voltam. Főleg hogy mindig éjelben voltam, azt hitték ezzel kib*nak velem. Pedig éjjel sokkal jobb minden munkahely, nyugi van.

@jusztlacika : Nem, kifizette :D
Mondjuk egy seggfej volt, örüljön hogy segítettem neki egyáltalán :D

wtchp 2008.09.25. 22:32:02

- Gery Greyhound - · sims3.blog.hu 2008.09.25. 22:02:58

Hát ez is jó kérdés, mert ha 8kor beülsz egy 2 órás filmre a moziba, akkor 10 után már nem találsz nyitott vécét sehol az áruházban...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.25. 23:33:02

Yelentem ezt a Pécs Placcában is beszoptuk.
WC kilométerekre sehol. Gratula.
Na jó, a filmnek éjfélkor volt vége, de 20 perc túlóra belefért volna nekik vagy mi.

Dávidot nem lehet becézni 2008.09.25. 23:53:15

HEHE! Ennek Schönherz-QPA szaga van.

The Good Boy 2008.09.25. 23:59:00

Valamelyik nap véletlenül betértem (szokásommal ellentétben) a tecsóba (szombathelyibe).
Mit látok?
Akciós a naptej... (tényleg a naptejet a napból fejik le? és az pasztörizálással megsavanyodik jövő nyárig?)
Meg akciós, ha jól emlékszem 195.- Ft-ról 133.- Ft-ra a húsvéti locsoló kölni. Hogy ezeknek semmi üzleti érzékük nincs:) December 20.-án kellett volna kitenni, tuti elkopott volna a nagy napra!
Ja, persze az egész hiperszupermarkecban összesen 4(!!!!!) pénztár üzemelt. (hétköznap, kora délután, megyeszékhelyen. Gratula) Nem volt ám hosszú egyik pénztárnál sem a sor... véletlenül sem. Gondolom a többi pénztáros a raktárban kereste a tavaszról megmaradt kokárdákat, hátha féláron túl tudnak rajta adni.
Most egy pár hónapig újra sikeres leszek, mert megint kerülöm majd a gazdaságos kékcsikost!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.09.26. 01:23:42

A pénztár amúgy jó hely. A pénztárgép (annak idején volt ez a "ha ketten állnak ön előtt, új pénztárat nyitunk") néha megkérdezi hogy hányan vannak a sorban.
Na akkor amikor ott dolgoztam, meg volt mondva hogy tök mindegy hányan állnak, 2-t írunk be...

Na persze nem lehetett új pénztárat nyitni, mert volt hogy már a személyzetis is kasszában ült, mégsem fogytak az emberek... :D

Pár emberke a felmondási ideje alatt olyan 99-eket írogatott :)

ildsisy 2008.09.26. 07:03:55

Pont ezen a napon akartam odautazni bevásárolni, mert hétvégén vendégeim lesznek. De kicsit lusta voltam,inkább itthon takarítottam.
Pár hónapja vettem hajfestéket a Tescóban, pár hét múlva festem a hajam, és hiányzott a fixáló zacskó...nagyon mérges lettem...ez fontos hajfestéskor!
Azóta mikor veszem a hajfestéket, ki kell bontanom "pofátlanul" és megnéznem benne van-e a fixáló...
Lopnak!Valakik.

pesca33 2008.09.26. 08:12:57

Nem csodálkozom semmin:-)
A csabai Tescóban a Tescós ballonos víznek nem vitték fel a betétdíját a rendszerben.
Fizetéskor csak a vizet kellett kifizetni a díjat nem,de mikor vissza vitted a ballont akkor odaadták a több ezer ft díját:-)
Nem is lehetett ballonos vizet találni a polcokon,csak mikor a csókos ment a vízért.
Volt aki Tescós vízzel locsolt!!

É2I 2008.09.26. 08:39:22

Lopott:
Haver mesélte, hogy előtte csoszogott be egy kisebbségi szociológus ombusman. Elslattyogott a cipő osztályra, lecserélte a cipellőjét, mivel azt már a kutya sem rágta volna meg. És szépen, nyugodtan hazasétált. A régi cipőjét még illedelmesen a polcra tette, természetesen.

Azon gondolkoztam, biztasan nincs otthon neki cipőtartója, és így kénytelen megoldani a cipőtárolást, szegénykém.


Hogy mit vinnék 10 perc alatt:

Az ózdi Tesco marsall már leadta a rendelést, gondolom már össze lett pakolva azóta, hát én csak azt.

www.urbanlegends.hu/2008/01/14/az-ozdi-tesco-es-a-marshall/

betépett felhasználó 2008.09.26. 09:02:31

Lathato a kepeken, hogy CSAK A FEJETLEN EMBEREK JARNAK TESKOOOOBBBAAAAA!!
eztjolmegaszondtam....

É2I 2008.09.26. 09:12:28

Orwelli érzésem támadt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.09.26. 10:10:05

TISZTELT TESZKÓ!

HA MÁR LELTÁROZNAK, KÉREM SZÉPEN HOGY EGYFAJTA TERMÉKEKET EGYMÁS MELLÉ TEGYENEK.
PÉLDA: A LAKTÓZMENTES TEJET, KÉREM, TEGYÉK A TEJEK MELLÉ, NE A FŰSZEREK, SEM PEDIG A NÉGERCSÓKOK KÖZÉ.
KÖSZÖNÖM!
HŰSÉGES VÁSÁRLÓJUK STB.

helianthus 2008.09.26. 10:14:24

Loree 2008.09.25. 16:23:23
Na a ginből veszekedésünk lesz, szerencsére én Sprite-tal vagy gyömbérrel iszom, így legalább az üdítőn meg tudunk osztozni.
enenmegaziren 2008.09.26. 08:39:22
Ez a cipős sztori annyira abszurd, hogy angol humorban is elférne:)

Edward Nygma 2008.09.26. 10:28:53

Omerta-X:
Ne már, én olyan faszányos halálfejes alsógatyát vettem a szegedi tecsóban, hogy valami csuda.

Tora Hosegawa 2008.09.26. 11:01:38

Nos.

A dolog rendkívül egyszerű.
Megpróbálom elmagyarázni, hogyan müxik jelenleg a Tesco rendszere:

A Tesco folyamatosan növekvő rendszerben működő áruházlánc, amely hazánkban túllépte a 100 áruházat a közelmúltban.
Épp ezért egységes rendszert dolgozott ki az egyes áruházakban a kényelem, a logika és a vásárlói érdekek elvei szerint.

Így árufeltöltés csakis éjszaka van, azokban az órákban, amikor a töménytelen árúk áradatát a leggyorsabban lehet elvégezni, a legnagyobb területen, a legnagyobb hatékonysággal, a lehető legkevesebb hülye, vásárlói kérdés nélkül, és anélkül, hogy a sok vevő telitolná kocsikkal a munkaterületünket, ahol még egymás raklapjaitól is alig férünk el éjszakánként.

Ugyi hát az áruháznak 3 főosztálya van:
- Friss (zöldség, hús, tej, mirelit, csemegepult, stb...)
- Non food (műszaki pult, lego játék, mobiltelefonpult, CD, DVD, fűnyíró, anyámkínja, stb...)
- Száraz árú...

Jelenleg a szárazárú a Tesco szíve, nagyjából a következő részekből, úgynevezett osztályokból áll:

- Italosztály (kristályvizektől sörön és tetra pakkon át a drága tömény piákig)

- Vegyiárú osztály (WC papír, zsepi, szemeteszsák, öblítő felmosó és végül állateledel sor, de azt a raktárban külön tároljuk, stb...)

- Édességosztály: (minden, amit nem szükségből vesztek, hanem azért, hogy a seggeteket hízlaljátok: chips, ke"x", ropi, csoki, stb...)

- Alapvető: konzervek, zacskós műanyagok pl. leves, krumplipüré"j", fűszerek, liszt, rízs, olaj, ecet és zsemlemorzsa)

- És végül a kozmetika a mirelit túloldalán, ahova a babaételek és babakozmetikai szerek is tartoznak, de szintén elszigetelve kint is, meg a raktárban is.

Szóval: a legtöbb kamion megpróbál napközben jönni, a délelöttös műszakban sok az árúátvevő, átveszik és beviszik az árút a raktárba. Elkezdik szétválogatni a raklapokat, osztályok szerint. Meg persze nem hivatalosan töltenek is egy kicsit az éjszakából megmaradt árúból.
Ők szoktak kissebb belső leltárokat is csinálni a raktárban.
A legfontosabb feladat az árellenőr osztályra hárul, ők ilyenkor vannak bent a legtöbben, bele sem gondoltok néha a másik helyzetébe, hogy nálunk pl. több tízezer!!! Bizony, jól hallottátok, több tízezer árcetli van, amit napról napra egy marék árellenőrnek kell aktuálisan pontosan tartania. Mind3en nap többszáz terméknek változik az ára, ilyenkor sok sok termék akár 3-4 helyen is ki van rakva!

A délutános műszak a komissiós csapat, kevesebb árúátvevőjük van, de az egésznap bejött árút szortírozzák rpllkocsikra, azok a magas gurulós fémkocsik.
Komissíózni: egy azon raklapról a bébiételt a bébiételes rollkocsira rakni, a chipset az édességesre, a konzervet meg az alapvetőre.

Ők készítik be az éjszakás műszaknak a sorokba a munkaeszközöket, hogy nekik csak tölteniük kelljen:

szemetes rollikocsi, amely 22 kor üresen várja, hogy megtöltség kartonnal, és külön nylonnal.

Kivisznek pár raklapot, vagy rollikocsit minden sorba és a keresztfősorra, a "zsúfoltsági terv"-nek megfelelő számú raklapot.
Minden sorba az oda illőt.

Mi éjszakások pedig elkezdünk dolgozni este 22 körül...

Én pl. tegyük fel, mivel egyébként csoportvezető vagyok, kapom az édességes osztályt, 3 emberrel, plusz egy "diákkal".

Szétküldöm öket a 4 sorba, és körbejárom a területemet.
Töltés közben azonban találhatnak idegen árút...

Idegen árú: egy zacskóba csavart sajtos kifli, vagy egy doboz vaj. Ezeknek ugye nincs helye pl. a csokis sorban, ezért nem kezdek el egy termékkel szaladgálni, hanem kiteszem, a minden sor végén megtalálható, idegen árú feliratú tárolóba.

Ha a kifli már félig el van fogyasztva, akkor az ugye lopott, amit a lopási statisztikák miatt külön rakunk, hogy fel tudják jegyezni. Leggyakoribb lopás: amikor üres túrórudis papírt találunk utánad kedves vásárló. (hogy égetné meg kénköves bélgáz a valagadat amikor a végtermék távozik rajta, hogy lopni mersz tisztelt vásárló... - a szerk.)

Ha egy törött zöldbabos üveget találok, akkor az ugye selejt, viszont statisztikailag nem lopott! Így nem rakom a lopott termék csomagolásához, meg a félig megevett kiflidhez.

A HK pediglen azt jelenti, hogy az xy. Kft. mondjuk gyárt 8 féle üveges szaftot.
Az első hétféle jól fogy, ám pl. mondjuk az indiai keserű-édes mongúzmártás nem akar fogyni, mert az xy. Kft. szakemberei rosszul mérték fel a magyar piac izlését, így megszünteti a gyártását.
Ekkor a Tesco, hogy rá ne romoljon a már hivatalosan is "szarrá" vált termék, eldönti, hogy HK-s leértékelésbe rakja a terméket.

Ekkor a délelöttös árellenőr készít egy új polc címkét (árcédulka), amit a termék elé rak, de a terméket nem veszi le a polcról, mert a 120 üveg becipelése nem az ő dolga.

Jön az éccakás, töltené a mongúzmártást, de látja, hogy HK-s termék, ezért nem tölti fel, hanem leszedi az összeset és beviszi a raktárba. Mert az Ő dolga. Mert ez ugye nagyon nem fogyó termék.

Bent meg az illetékesek megvizsgálják, dolgoznak vele, mérlegelik a terméket, végül megkérik az éccakás töltőket, hogy rakják ki a HK polcra, ahol 33%-kal olcsóbban kikerül, külön a többi terméktől.
Pár hét után a megmaradt darabokat a Tesco, 33-ról 70%-osra értékeli le, majd az az 1-2 darab, ami újjabb pár hét után marad, azt kidobja, mert kell a hely a többi terméknek.

Hát ennyi kedves vásárló.
Jah és letolyom, mennyibe kerül a túrórudi, lopni, vagy másét ingyér suttymba megzabálni nálam elvből bűn és pont. Értéktől függetlenül.

Én se járok lopni a rózsadombra, csakmert ott gazdagok vannak, én meg nem vagyok gazdag.

Várom a további kérdéseket.

The Good Boy 2008.09.26. 12:22:31

"Mi éjszakások pedig elkezdünk dolgozni este 22 körül...

Én pl. tegyük fel, mivel egyébként csoportvezető vagyok, kapom az édességes osztályt, 3 emberrel, plusz egy "diákkal"..."

Le vagyok maradva: "diák" mióta dolgozhat éjszaka? Még "-be téve sem!
Hogy azt a kizsákmányoló kapitalista meg bérenc stb. fajtáját a tecsónak!!!

The Good Boy 2008.09.26. 12:22:37

"Mi éjszakások pedig elkezdünk dolgozni este 22 körül...

Én pl. tegyük fel, mivel egyébként csoportvezető vagyok, kapom az édességes osztályt, 3 emberrel, plusz egy "diákkal"..."

Le vagyok maradva: "diák" mióta dolgozhat éjszaka? Még "-be téve sem!
Hogy azt a kizsákmányoló kapitalista meg bérenc stb. fajtáját a tecsónak!!!

The Good Boy 2008.09.26. 12:24:32

Blogmotor, blogmotor te drága... már te sem vagy a régi...
Ahhoz képest, hogy két hsz között el kellene telni 60 mp.-nek, itt 6 is elég volt a duplázáshoz!

Tora Hosegawa 2008.09.26. 12:41:42

Ők nem igazi diákok, ez a becenevük. Civil ruhás, alkalomról alkalomra jelen lévő emberek, akiket alkalmi munka címén közvetít egy ügynökség, ezzel a módszerrel pedig a Tesco a rögzített munkaóra számát (blokkszámát) ki tudja egészíteni egy rugalmas blokkszámmal.

Blokk: 1 blokk= 1 munkaóra/1 dolgozó

Tehát:
Tapasztalt vezető tudja, hogy neki a szerda éccakai műszakban mivel akcióváltás lesz, kell mondjuk... 160 blokk.
Ez ugye 20 ember szorozva 8 óra.

De hét elején hárman táppénzre mennek. Mit csinál, ha nincs embere? Kér 3 fő olyan kölcsönzött munkaerőt, akik önként, szívesen jönnek be a pénzükért dolgozni.

Apropó: a munkát nálunk munkának hívják, és nem kizsákmányolásnak. Mifelénk a fizetés nem a bokrokon nő.

Egyéb kérdés?

go1 2008.09.26. 13:49:27

Tora Hosegawa:
De ugye a peldakent emlitett "indiai keserű-édes mongúzmártás" nem a Sharwood's, es valoban HK-s lesz?! Mert azt nagyon szeretjuk! Ha HK-s lesz, mindenkepp ird be, mert akkor utoljara meg veszek belole jo aron egy raklappal. :-)
www.sharwoods.com/

hgregory 2008.09.26. 14:56:11

Lol már hogy lenne törvénytelen a diákmunka? Legális szerződéssel 18 év felett. És megsúgom, vannak egy páran akik az érettéségi után még tanulnak, de nem veti fel őket a pénz, így aztán elmennek éjjel melózni, nappal pedig órákra járnak.

Kisangyal 2008.09.26. 18:15:20

Höhö, tiszta laccpacc :DDD

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.26. 19:25:57

NAjó, de a cikk nemtalálható dolog is bejött valahogy az árúházba.Az árúátvételen darabszámra át kell venni és be kell azonosítani, ott kaphat esetleg új vonalkódot.A cikk nem található akkor van mikor vakargatják le a kódot a termékről és átragasszák, így kiviszi olcsóbban és marad utána olyan ami ugy van ott mintha be sem jött volna.

Wreck Garr 2008.09.27. 08:04:30

Én a nyáron diákként voltam leltárazni több tescoban. Mindenüt tökéletesen ponosan ugyanezzel a koreográfiával történik minden. (na jó, néhány helyen nem bevásárlókocsi van, hanem kerekek nélküli ketrec)

s.g 2008.09.27. 16:05:57

Tora Hosegawa:
húúúúúúúúúú, egyszer majd próbáld ki az árú-t áru-nak írni, és te lehetsz a tacskós filozófusok új csoportvezetője. (azoknak a legyek hordják össze...)

Egyéb kérdés nincs, így is többet tudok, mint amennyit szerettem volna.

Mille38 2008.09.27. 20:59:15

A leltározás nagyjából hasonló elvek alapján történik bárhol, akár vaslemezt kell leltározni (de finom is az januári fagyban) vagy bútort egy irodában (négykézláb alulról megkeresni a leltári számát, jó móka az is).
Ebből a bejegyzésből az derül ki, hogy a Tescóban is szakszerűen leltáraznak.

Diákmunka: jobb, ha a Tuskóban árufeltöltenek, mintha a hotelbárpultnál árulnák magukat a diákok a tandíj érdekében.

Tora Hosegawa 2008.09.28. 09:34:56

Shimmer:

1. - Alanyban az árú árú.
2. - Pl. tárgyban az árut árut.
3. - Mi történt? Bevezették volna az adómból hozzátok a netet a központi pcszichiátria osztályára?
4. - Ha nem akarod tudni, ne olvasd!
5. - Bármilyen munka, sohasem szégyen. A sznobizmus viszont gáz.

Ha valakinek apa anya 17 éves korára megveszi a cabriót meg a jogsit, akkor attól még a melós ember is ember.

Egyéb kérdés?

s.g 2008.09.28. 10:36:46

Tora Hosegawa

1. az árú szó helyes használata: pl. mérsékelt árú, tehát a termák árára vonatkozik... (ajánlom figyelmedbe a magyar helyesírás kézikönyvének figyelmes tanulmányozását, mielőtt válaszolsz.)
2. ua.
3. no comment
4. no comment
5. ha neked sznobizmus az, h nemtetszésemet fejeztem ki az ilyen agymosást követő tacskó-istenítés és vásárló-fikázós, lenéző modorban előadott hegyibeszéded miatt, akkor kezd el tanulmányozni az idegen szavak szótárát is.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.09.30. 01:39:21

@Tora Hosegawa: Csak szólok, hogy a pszichiátrián "visszaeső" alkoholisták is szoktak lenni, szóval ez a kijelentésed így nem igazán jelentett semmit sem.

Tora Hosegawa 2008.10.02. 12:13:40

Shimmer!

Olvass utána legalább annak, amit te magad írtál. És akkor nem fogsz (talán) ekkora baromságokat írni.

Attól, hogy egy vevő hülye, még nem Istenítem a Tesco-t.
De ami igaz, az igaz és pont.

sherill 2008.10.27. 00:28:49

Sziasztok!

Se kedvem se időm végigolvasni, sikerült-e valakinek megfejteni a rejtélyt.
Szóval. Leltározásnál, ami nem beazonosítható, sérült, lopott egyéb, azt el kell ülöníteni, amivel majd később más fog foglalkozni. Ezekbe a kategóriákba tartozik a Lopott, amiből hiányzik, vagy csak valaki majszolt belőle esetleg elvitte mindet; a Sérült, ami még eladható sárgacímkézés vagy árleütés formájában, a selejt, ami eladhatatlan és megy a tömörítőbe, a "cikk nem tallható", amit a kézi árleolvasó (kütyü)nem visz ( még vagy már) ez a kiskereskedelmi rendszerkordinátor feladata a nyomára bukkanni, a "HK" vagy "Cayg" amely egy előzetes folyamat szerint egy termékkifuttatásos szakasz 2 hetente 25-50-70% árcsökkentéssel, de az új folyamatban ez már 33-70-90 %-kal működik.
zt hiszem mind a 4 kosár homályára (homárára) fény derült.
Sherill

DNYL 2008.11.16. 23:19:14

Végre van valami újdonság!
Egy új közösségi oldal indult, amely Kuponok segítségével, akár féláron megvásárolható termékekkel tud hozzásegíteni, hogy megtakarítsunk.
PlázaKuponok.com
plazakuponok.com

Napi több, mint 100 regisztrált taggal bővül, egész dinamikus ahhoz képest, hogy nemrég indult
süti beállítások módosítása