Tékozló Homár

Előzni tilos

2008.09.30. 12:09 | jackyll | 146 komment

Péter megpróbálta az éjszaka közepén krúzoló rendőröket leszorítani az útról, pechjére egy zebránál sikerült abszolválnia a manővert:

Éppen minap történt velem, mikor a haverokkal bulizni indultunk, tankolás után pont egy rendőrautó mögé kerültem. A tisztelt "rend őr" úr hol 20 hol 30 km/h-val ment előttem kb. fél kilométeren keresztül Békés belvárosában, amikor én meg akartam előzni, pechemre pont egy gyalogos-átkelőhely előtt (jelzem körülbelül éjszaka fél egykor). Erre ő egyből sziréna, villogó, félreállítanak. A kresz megsértése miatt 3000 Ft pénzbírság. Megkérdeztem tőle, hogy ez nem a forgalom akadályozása, mire azt a választ kaptam, hogy örüljek, hogy ennyivel megúsztam, mert hogy ő ilyen jószívű. Kérdem én miért a kisembereket b....gatják, még sosem láttam, hogy egy rendőr leintene egy BMW-t vagy merdzsót. Nem az lenne a rendőrök feladata, hogy betartsák a törvényt, (csakúgy mellesleg ez itt történt hogy egy férfi megtámadott egy embert baltával, másnap kiengedték, mert nem volt ok arra hogy benttartsák, másnak leszórt egy 42 éves nőt) ilyenek a híres békési rendőrök, de amógy mind egyforma.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hubika 2008.09.30. 12:09:52

Elsőre el is olvastam.

Kenderice 2008.09.30. 12:10:55

Tényleg örüljön, hogy ennyivel megúszta.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.09.30. 12:11:12

Állj nemes bosszút! Fényképezd le amikor tilosban parkolnak, és tedd fel a webre!

CID 2008.09.30. 12:15:03

Hát, zebrán előzni.....enyje-benyje

Mylady 2008.09.30. 12:15:23

Nem értem.
Kötekedtél egy rendőrrel, szabálytalankodtál az orra előtt, jogosan megbüntetett 3ezer Ft-ra (ennél nem több szokott lenni?), és ebből posztot írsz???.

Hol van ebben a fogyasztás, megtévesztés, átverés, szenvedés?

Vagy nincs igazam???

۝merta-X 2008.09.30. 12:15:34

Enegem megbüntettek Dombóváron autóból kidobott cigarettacsikkért.

keke80 2008.09.30. 12:16:56

Hja, a rendöri túlkapás tipikus esete? A zebrán meg se éjjel, se nappal nem elözünk... Szóval örülj a 3000Ft veszteségnek. Ez mifelénk kissé több ojróba került volna... Ha a rendörnek sz@r napja/éjszakája/hangulata van, még pontot is kapsz...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 12:17:41

az a baja, hogy ment az úton, de a rendőr lassabb volt nála...gondolkodott, hogy megelőzze, ne előzze ( biztos a haverok is mondták, előzd már meg a pics@ba)... de ő csak vacilált, majd a végén megelőzte, de ott egy gyalogos átkelő hely volt….szívta….ennnyi! ha előbb előz vagy később akkor mindenki boldog!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 12:20:59

Semmi "Térdelj le és szeress"? Tényleg olcsón megúszta.
Nem mellesleg: tényleg tarthatnának már speciális tréningeket a rendőröknek, hogy segítsék őket vágyaik társadalmilag elfogadhatóbb kiélését megtalálni! Magyarán: ne a törvénytisztelő és adófizető(!) állampolgárt baszogassák, ne egymás nadrágját ondózzák össze, hanem keressenek magukhoz illő párt, vagy ha nem találnak, játszanak azzal, ami egyidős velük.

Sajnos azonban amíg működési költségeik nagy részét a beszedett bírságokból kell előteremteniük, és amíg nincs tényleges, független, hatékony, titkos(!) elhárítás-ellenőrzés, addig jobb, ha benne felejtjük az ötezrest a jogosítványban. Direkt van is hozzá egy zseb, valaki "elintézte" hogy úgy rendeljék meg...

Nanemá 2008.09.30. 12:21:37

Omerta:
Megérdemelted. Nem volt a kocsidban hamutartó? Az összes budösbunkót meg kéne büntetni, aki köztéren szemetel. Otthon is a szőnyegen nyomod el a csikket, te jólnevelt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 12:23:49

Állítólag egyébként az utóbbi időkben szigorítottak: most már csak a 10 millió forint feletti értékű autókat nem szabad leállítaniuk, nyolc éve ez a határ még 5 millió volt.

moli 2008.09.30. 12:24:04

3000? tolem 3 evet kaptal volna. kepzelj oda egy embert (ne gyereket) a zebrara a rendorauto ele

moli 2008.09.30. 12:25:56

..es vegre egy rendor, aki a kozlekedesben legfontosabb elemmel, a gyalogosokkal foglalkozik es nem az izzokeszlettel szarakszik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 12:26:20

A csikkes barátunknak (Omerta-X) meg csak azt kívánom - amiben egyébként volt már részem - hogy a lehúzott ablakán belőtt csikk égesse ki az ülését!

staropramen 2008.09.30. 12:27:37

Ezt olcsón megúsztad.Ítd le 100x
Zebrán nem előzünk!

staropramen 2008.09.30. 12:28:50

Inkább írd le 1000x!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.30. 12:30:00

Há most télleg: ez mi ez?
Szabálytalankodott, megbüntették. Hogy lesz ebből homár poszt?

Dócziné a ládából 2008.09.30. 12:30:22

"Enegem megbüntettek Dombóváron autóból kidobott cigarettacsikkért. "

.......hülyegyerek: én felszedettem és megetettem volna veled az összes csikket.

Dócziné a ládából 2008.09.30. 12:33:28

A posztoló másik hülyegyerek pedig tologássza otthon a mecsboxait...eszem megáll:(((((

staropramen 2008.09.30. 12:35:08

Azt hiszem Péter ezzel a sérelmével ma nem nyer itt hangszórót.

jusztlacika 2008.09.30. 12:37:33

Zebrán hogy lehet előzni?

van jogsim, de ha mögötte vagyok:

A, egy sávos, akkor úgy ki és vissza?
B, két sávos,én el balsáv ő marad ott és nem húzom vissza a kormányt a jobboldali sávba. akkor meg miért büntet?

mindjárt megyek a kresz.hura....

várjatok!

gelsystem 2008.09.30. 12:39:10

a homár ma: foschpuNNpa!!!!!!!!
FONTOS!!!!!!
a sok felkijáltójelizs!!!!!
péter, te vagy a hét luzere! +érdemelted!!!!
itt vársz 1üttérzést-e????
beteg-e vagy-e????

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.30. 12:45:25

jusztlacika,

biztos-e, hogy van-e jogsid-e?

Secnir 2008.09.30. 12:45:27

az autozz.blog-on is vannak ilyenek mindennap.
a mai is siralmas: gyorsan hajtottam, közben beszélgettem, és nem láttam a táblákat mert nem figyeltem rá akkor most várhatom a csekket brühühü.

és az ilyennek van mersze tollat (bilkót) ragadni, és beírni különböző fórumokra a hülyeségével.
Péter miért nem megy egyenesen Brüsszelbe, hogy meg merték büntetni azért, mert előzött a zebrán?


Halkan megjegyzem, így jobban járt, mintha a zebrán előzés közben megsuhintott volna egy, khm, súlyos pigmentbetegségben szenvedő kislányt, akinek a 437 közeli családtagja egyesével pofozta volna fel t. Péterünket.

@nális coitus 2008.09.30. 12:48:48

Én 30-ra büntettelek volna, keményfiú! Biztos gondoltad, hogy milyen király vagy, majd te megelőzöd a cammogó rendőrt!! Jól rá is b@sztál!
Meg lehet előzni, csak nem szabálytalanul!!! Különben a rendőrök is nagy f.szok és nem csak Békésen, mert a szabálytalankodók nagy részére szarnak, vagy észre sem veszik őket.

jusztlacika 2008.09.30. 12:51:09

van, de ha rendőrt látok, beindul a nyálelválasztásom!

Nem fogom megszeretni ezt az állatfajt soha, pedig volt már halam is.

Egyszer tilosparkolás, azt mondja 15000 de nem bilincs, csak csekk (igen sárga), kidumáltam, és lett egy 5000 csak mondta, hogy dobjak el egy csikket a parkban és az előzőt összetépi!
kár hogy nem bagózok!

Secnir 2008.09.30. 12:52:27

jusztlacika:
KRESZ
Párhuzamos közlekedés
36. §
(6) A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos
c) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni.

ne a kresz.hu-ra menj vissza, hanem a kresz tanfolyamra. talán...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 12:53:10

Secnir!
A 437 közeli rokon retorziójához NEM kell zebra. A 26-os úton gyakorlatilag végig, minden település szélén sportot űztek (legalábbis régebben) a kis drágák abból, hogy az utolsó utáni pillanatban átugorjanak az autók előtt. Szüleik, rokonaik eközben aggódó, komor tekintettel szorongatták a sörösüvegeiket...

LiberAll 2008.09.30. 12:56:40

Zebrán nem előzünk főleg nem a yardot, sem nappal,sem este, sem hajnalban, napközben főleg nem!!! 3k kértek olcsón megúsztad. Én az árokba/csatornába lőttelek volna!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 12:58:27

Te Péter!
Az a baltás csávó mivel szórta le a 42 éves nőt? Búgatóporral?

jusztlacika 2008.09.30. 12:59:11

Bocsi Secnir!

igazad van, csak én gondolkoztam úgy, mint másik 250.000 Bp-i autós, ahogy én látom a volán mögül.

dwdHU 2008.09.30. 13:06:57

"még sosem láttam, hogy egy rendőr leintene egy BMW-t vagy merdzsót" en nagyon gyakran latom audikat bmwket merdzsokat es meg dragabb szarokat leinteni es fel-egy oran at szopatni oket az egyik haverom ablakaval szemben :)

CID 2008.09.30. 13:07:44

Volt, működő jelzőlámpa ?

Loree 2008.09.30. 13:12:08

Attól még, hogy hajnali fél egy van, nem jogosít fel semmi a KRESZ-szabályok megszegésére, sem a gyalogosátkelőhely észre nem vevésére. Azt pedig már csak csendben jegyzem meg, hogy mindenki megszegi ugyan a KRESZ-t, főleg éjszaka, de pont a rendőr orra előtt szabálytalankodni nem éppen épeszű manőver. 30-al megy előtted a rendőr? Előzd meg szabályosan, ilyen egyszerű.

Csikket, szemetet autóból kidobálni pedig hivatalosan környezetvédelmi bírsággal jár, szerintem pedig még parasztság is.

Csák Morritz AKA Alibiman · http://alibiman.blog.hu 2008.09.30. 13:15:01

"még sosem láttam, hogy egy rendőr leintene egy BMW-t vagy merdzsót."

Érdekes, akkor nekem üldözési mániám van, mert én meg pont fordítva látom, úgy érzem, gyanús vagyok minden rendőrnek.

Zebrán pedig nem szabad előzni. sem éjjel, sem nappal.

Lókereskedő úr 2008.09.30. 13:16:17

Zebrán előztél!
Amit nem lehet!
Még éjjel fél egykor sem!
Ennyi erőből lehetne a forgalommal szemben is menni éjjel, mert úgyis éjjel van!
S ne büntessenek meg!
Mi vártál, majd elenged!

RolFic · http://onlinetrendek.blog.hu 2008.09.30. 13:16:24

ez egy olcsó tanulópénz volt :)
nézd ilyen szemszögből!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 13:19:07

Alibiman! Igazad van az előítletekkel kapcsolatban. Én két olyan BMW-st is ismerek, aki nem bűnöző. Na mondjuk az egyik képviselő, a másik meg géndeterminált textilkereskedő...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 13:21:36

hat ha itt eloztel volna szanalytalanul ejjel egykor egy rendorkocsit az rogton bilincs es borton
ekkora baromsagot

\amugy dugott mar valaki rendornot?

Jimbo75 2008.09.30. 13:24:09

Egyrész örülj, másrészt meg tanulj meg írni
"másnak leszórt egy 42 éves nőt, ilyenek a híres békési rendőrök, de amógy mind,

Hogy kell leszórni másnak egy 42 éves nőt? és persze honnan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 13:26:54

amugy kifejezetten kedves varos lehet ahol baltaval rohangalnak, noket szornak le es buli utan zebranal elozik a rendorkocsit
hehe

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.09.30. 13:32:13

Biztos forrásból tudom, hogy a baltás ember a 42 éves nőt a nyolcadikról szórta le a haverjának, mert neki már megvolt. (Hajnali fél kettőkor egy babettán, zebrán rendőrautót előzve, mer úgy sikkes.)

The Good Boy 2008.09.30. 13:40:10

posztolónak annyit, hogy a 3000 ft pont a bírság alsó határa volt, gyengébbek kedvéért a minimumot kapta. Volt 500 métere arra, hogy elözzön, miért akkor akart, amikor pont 50 méter hosszan nem lehet. Ráadásul igazoltatáskor nem mással kellene foglakoznia, mert az erősen árfelhajtó hatású.
Persze,ha a rendőr 50-60-al száguld, akkor meg a polgárnak az a baja, hogy ennél a sebességnél nem láthatja mi történik az út mellett...
Egyébként meg, ha a rendőség a baltást kiengedte, akkor azt nem jószántából, hanem mert a nyomozást felügyelő ügyészség úgy döntött nem terjeszti elő az elözetesbe helyezést!

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.09.30. 13:42:15

Napi 40km-t megyek Budapesten. Qrvasok szabálytalanságot látok és ezek nagy hányada nem kicsit balesetveszélyes. Nem csak gyorshajtás, hanem minden egyéb.
Elmesélem a ma reggeli bejövetelemet a munkába:

Reggel kétszer 1 sávos úton forgalommal szemben előzött egy majom, a sor teljesen zárt, nem haladt, alig fért be a kanyaránál a szembejövő autók elött
Ugyanitt, a másik autó a járdánról áttérve a földes részre végigcrossozott az úton.
M5-ös alatti balkanyarnál RENDŐRAUTÓ az egyenesem menő sávból kanyarodik a szabályosan kanyaródók sávjába átsorolva.(ha elém jött volna, ledudálom a fejét aztán feljelentem, mert legalább ő mutasson példát) Amúgy itt (Határ út M5 alatti balkanyar) ez minden lámpánál előfordul, sok köcsög nem várja végig a sort.
Fehér út elején egy telepjárós nem várta ki a balkanyarhoz álló sort és 2 záróvonalon + forgalom elöl elzárt területen áthajtva átkanyarodott a fél világon (persze elötte no index, szóval majdnem belementem).
Örs vezér tere után a kanyarodó autó nem adta meg az elsőbséget.
És ez csak a mai nap!!!!
Nem hiszem el ,hogy rend éber őrei nincsenek tisztában ezekkel a szabálytalankodós helyekkel és nem mennek ki kaszálni, meg jogsit elvenni
Miért nem?

blogsámán 2008.09.30. 13:42:57

Ami a baltás gyilkost illeti, ott tényleg lehetne némi szigorítás, bár gyanítom, hogy ez nem a rendőrség sara, hanem a hatályos törvényeké, az egész magyar igazságszolgáltatás rendszeréé.
A bűntetésért sírni, és postokat irogatni viszont egyenesen szánalmas, ahogy ezt már többen is megírták előttem. Én csak azzal egészíteném ki, hogy amiatt kiakadni, mert valaki előttünk nem a megengedett legnagyobb sebességgel megy (mindegy, hogy rendőr vagy sem), ugyancsak degenerált dolog. Semmi nem írja elő (néhány kivételtől eltekintve), hogy nem mehet valaki lassabban. Ilyenkor fogja magát az ember, és az előzés szabályait figyelembevéve megelőzi az előtte haladót, azt jóccakát!

jusztlacika 2008.09.30. 13:46:04

Én már dugtam rendőrnőt, jó volt.

jusztlacika 2008.09.30. 13:47:08

Sőt Elműset is! Meg egy Cibes macsek is megvolt már. Allianzos még nem jutott... Allianzos lányok várjatok!

upho 2008.09.30. 13:48:25

zebran eloztel akkor mi a fasznak sirsz? en 30.000-re buntettelek volna b+

jusztlacika 2008.09.30. 13:56:24

Ki dugott már főosztályvezetőnél magasabb beosztású csajt?

Megkérem Gyurcsány Ferit, hogy ne írjon ide most!

Hagyma? Most mondd meg a tutit!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.30. 13:57:08

zebrán nem szabad előzni.

ha a manőver a zebra előtt befejezésre került akkor meg kapják be mert az nem szabálytalan.

Mertcsak 2008.09.30. 13:58:12

Én is dugtam rendőrnőt,igaz akkor még nem volt az.
Így is ér?

Hagyma!
Egyre nehezebb olvasni az írásodat.
Iszol te rendesen?:)

mumli 2008.09.30. 13:58:13

ha annyira zavarta a lassú rendőrautó, akkor miért nem ment másik útvonalon? Felénk is 20-30 Km/h-val járőröznek, de olyankor mindig lekanyarodok valamelyik utcán és frankón eléjük tudok kerülni úgy is, ha betartom az 50km /h-t. Nem szoktak utánam jönni. Vagy leállsz egy cigarettára, amit természetesen a kocsid hamutartójába dobsz, addig talán letűnnek a yardok a színről.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.09.30. 13:58:45

jusztlacika 2008.09.30. 13:56:24
polgármesternő

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 14:00:04

juszt laci
nekem a legmagasabb rangu egy megyei tanacs elnokenek felesege volt
nem volt nagy szam

Gumidomino 2008.09.30. 14:01:01

ha 30 km/h sebességgel ment előtted fél kilométert akkor kb 1 percig kellett mögötte helyezkedned. én tudom, hogy a férfiaknak az egy perc néha rengeteg de lehettél volna türelmesebb is.

a rekettyés 2008.09.30. 14:01:49

Utcaseprö vagyok ha nem dobáljátok ki a kocsi ablakábol a csikket nem lesz munkám!

jusztlacika 2008.09.30. 14:02:02

Respect Hagyma!
Respect Nuunius!

De ugye egyiksem a feleségetek, mert akkor az bukó!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 14:02:32

most tejet iszok
napkeltet nezek es homarozok
lendvai ildiko beszel eppen
kozben megy az osszefoglalo a baseballrol meg a fociro
mary sertepertel
hat hogy irjak?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 14:02:58

Hurrá Torpedó!

Aki meg gyalogátkelőhelyen előz, annak kapja be a vacogó zebra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 14:04:43

dehogy lett a felesegem
csak tobbet itunk mint kellett volna
a felesegem Mary aki redneck es nem tud fozni

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.09.30. 14:05:39

Nem elég, hogy szabálytalan (zebra), hülye (rendőr előtt), de hogy még akkora szellemi toprongy legyen, hogy a homárra is beküldi???

Hol élünk? :(

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.09.30. 14:05:51

jusztlacika 2008.09.30. 14:02:02
nem, az elég nagy bunkóság lenne:))
ez még régen volt, a singli időkben:)

AlulírottFentemlített 2008.09.30. 14:06:53

Péter valószínüleg skeptikus a rendőrökkel szemben, vagy csak 5 diplomája van.

É2I 2008.09.30. 14:10:15

Nocsak, nocsak.

Előzni zebrán nem előzünk, ha valami köcsög parkol a zebra előtt, vagy csak takarja azt, meg is állunk.

Ettől függetlenül ismerem a fent említett, zsaru bandát meg a területet is. Rendőreink rendszeresen 20-al mennek éjjel/nappal és elég sok helyen záróvonal, elzárt terület, stb. van felfestve. A városon központjában gyakorlatilag előzni lehetetlen. Így elég irritáló, hogy ott cammognak előtted, ezzel szerintem is feltartva a forgalmat. Mégha éjjel fél egykor gyakorlatilag nincs is forgalom. Szerintem nekik sem kellene provokálni, ennyi.

Na de 3000-el olcsón megúsztad. Csekket kaptál-e? Mert ez boresz gyanus.

a rekettyés 2008.09.30. 14:12:55

Kitalátor feljegyzete · kitalator.blog.hu 2008.09.30. 14:08:33

Csak akkor küzdök meg a kutyaszarral ha az a kutya amelyik odabogyozott eltaposott ott egy csikket is. Bár ha mindezt egy zebrán teszi...

É2I 2008.09.30. 14:16:49

Jah és miért ne jöhetne a homárra ez a poszt? Rendőreink tudtommal szolgáltatnak; rendet vagy rendetlenséget, ezt már ítélje meg mindenki...
Valami ilyen volt régebben a szlogen:
Szolgálunk és Védünk! Vagy Lófrálunk és Égünk? Már pontosan nem emlékszem....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 14:17:53

na meg csaszarit megnezem es ledolok kicsit
delutan megyunk Maryek csaladjahoz
visszuka gulyast

Impega 2008.09.30. 14:19:08

"Nem az lenne a rendőrök feladata, hogy betartsák a törvényt," de es a Tied is. Nem elozuk zebran, mostmar te is tudod :D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 14:22:58

Én nem tudom, hogy ezek az emberek mit várnak? Dögöljön meg a szomszéd tehene is? Vazz szar helyen előztél…beszoptad! Örülj neki, hogy nem ámerikában vagy ott még le is lőttek volna…..

Marvvin 2008.09.30. 14:24:50

Szerintem a rendőrök valójában pusztán adóbehajtók.

Ez egy módja az extraadónak.

Ha bedugul egy út, akkor nem forgalmat irányítanak, segítenek haladni, hanem beállnak a leállósávba és szedik az adót... Szerintem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.30. 14:25:09

nem lottek volna le de bortonbe ment volna par orara

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 14:32:55

Egy bajom van mostanában a homárral….alacsony a színvonal! Minden hülyének teret adnak a bizonyításhoz, hogy tényleg hülyék…..persze ha ez nem lenne a kutya sem kommentelne…senki sem fikázhatna….nem lenne kinek eladni a reklámokat…..bezárhatna az egész kóceráj. Innentől ez nem fogyasztóvédelem…hanem dobjuk a tömeg elé a balf*szokat blog

jusztlacika 2008.09.30. 14:33:53

@Tik vagytok, te kit dugtál meg? olvass vissza.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.30. 14:35:10

Péter ön a leggyengébb láncszem, viszlát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 14:36:58

jó vágom én, hogy itt már mások is elhintették az igét...nem én találtam fel a fedőn a púpot! azoban egy nagy igazságot leszögeznék " ameddig veréb(mi, akinek erre a sz*rra igénye van) van addig lósz*r is van (hülye posztolók)

jusztlacika 2008.09.30. 14:33:53
mikor? ma?

jusztlacika 2008.09.30. 14:41:35

nem te fütyi, hanem karriered során!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 14:44:38

sőt megmondom a frankót, nem is azért jövök a homárra, hogy majd ezekután ne tegyem be a lában ebbe és ebbe a boltba, meg ne ezt vegyem meg hanem azt és ne itt hanem ott ( jó azért befolyásol a sok itt olvasott poszt) de elsősorban emiatt a sok sok unatkozó, 3 diplomás, kismama, nagymama, apuka/ anyukakedvenc kis nyomoronc miatt járok die, akik ingyért és bérmentve röhögtetik magukat az egész világ előtt! Jah és a kommentek az fenomenálisak...néha könnyesre röhögöm magam ettől a sok beteg gondolattól 

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2008.09.30. 14:44:43

Omerta-X 2008.09.30. 12:15:34
"Enegem megbüntettek Dombóváron autóból kidobott cigarettacsikkért. "

Minden tiszteletem a rendőré. Engem motorozás közben kb 3 mm-re került el a cigarettacsikk, majdnem elestem ijedtemben. Rendőr jött mögöttem, nem szirénázott...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 14:50:31

A parsztozás úgyis ősi "szent tehén"-kisebbségi-etnikai szokás.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.30. 14:53:19

jusztlacika:

eléggé idegesítő tudsz lenni. És unalmas. Ez is egy vélemény. Inkább menj dugni...

2008.09.30. 14:55:59

elmondom érthetően: az szegény posztoló úgy vélte direkt szivatja a rendőr, hogy túl lassan megy előtte.
És jól gondolta.
Eldurrant az agya, és a rendőr pont erre számított.
Sima mindennapi játszma szituáció.
A posztoló részt vett benne és megkapta amire vágyott: teljes a világ összhangja és mindenki boldog.
Végre egy jó poszt !

jusztlacika 2008.09.30. 14:56:15

EnZsolt, te sikeres ember vagy-e?

Miért a másikat kostólgatod? Miért nem mész haza szépen é otthon netezel?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 14:56:43

Most húzza ki az egeret és dugja vissza szegény?

É2I 2008.09.30. 14:58:23

@ tik vagytok parasztok

Nem csak tE jársz iDE röhögni :D
A kommentek igenis dobják a napot. És, mint asszem tegnap én is leírtam 80%-ban direkt "a más szemében a szálkát, magaméban a gerendát sem" posztok fordulnak elő. De ez így jó :D

Metttált birod?

Sajtkukac 2008.09.30. 15:03:48

Rendszerváltás volt már vagy 20 éve (állítólag), de azért a módszer nem változott...
Velünk leányfalun játszották el a rendőrök ugyanezt kb 25 éve. Szintén késő este, szintén lassan mentek, szintén megelőztük őket, 2-3 km múlva megállítottak és közölték, hogy záróvonalnál előztünk. Nem mentünk vissza a "tetthelyre", nem kértünk az ügyben helyszínelést... Fizettünk...

Mostanában látom éjszaka járőrözni az "urakat" a környékünkön. Még a legkisebb utcákban is 50 felett száguldoznak autóval. Mennek egy kört, majd vissza az örsre, megvolt a járőrözés. Gyalogos járőrt a rendszerváltás óta nem láttam a környéken. Csak autókáznak... Pedig régebben még az aluljáróban is megállítottak, ha biciklizni mertem ott. Most meg mindenki összevissza száguldozik, járdán, zebrán, aluljáróban. Kisgyerekkel már csak kézenfogva mer közlekedni az ember a járdán is, különben keresztül gázolnak rajta a bringások. Ezzel sem foglalkozik senki sem...

gabbró 2008.09.30. 15:04:17

Tanulj meg helyesen írni. Amúgy meg szar ügy de mit lehet tenni?

Sajtkukac 2008.09.30. 15:07:13

Akarom mondani "Leányfalu". És a vita tárgya az lehetett volna, hogy még a szaggatott vonalnál, vagy már a záróvonalnál tértünk vissza az előzés után... De este, sötétben ki látja ezt?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 15:09:17

én nemtudom a többiek, hogy vannak vele, de én széllel szemben nem pisálok....ennyi...ha rendőrt látok...tök mind1 sáros vagyok-e vagy sem nem piszkálom, nem cukollom stb stb!

Majmász Gedeon 2008.09.30. 15:14:54

Elsőre azt olvastam, hogy elsőzni tilos. :)

CID 2008.09.30. 15:15:56

Pétert, ezek után, asszem szétszívatják a zsaruk :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 15:17:02

Majmász Gedeon 2008.09.30. 15:14:54

csak írni tudsz? olvasni nem? egyébként nyugi én is, a már korábban említett szókép olvasási problémám miatt.

sonnyericsson 2008.09.30. 15:18:47

Én is a zebrán előztem meg tegnap egy rendöraútot csak közbe bepöcköltem a cigaretta csikkemet az ablakukon úgy meglepődtek azóta is ott állnak.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.30. 15:23:46

jusztlacika:

Nem megyek haza, mert még dolgozom, a szünetemet meg avval töltöm, amivel akarom. Nem kóstolgatlak, mert biztos nem vagy finom. Nem tartom sikeres embernek magam, de azon vagyok, hogy az legyek, ahogy gondolom sok mindenki. Viszont tényleg unalmas tudsz lenni. Inkább okulj, és ne támadj.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.30. 15:25:18

Egy ismerősöm lehugyozott egy rendőrautót. A baj az volt, hogy ültek benne és ezt nem vette észre részegségében. Nem 3000 Ft-ot kértek tőle. Igaz nem is zebrán történt.

dpspeti 2008.09.30. 15:52:42

A rendorok ezt mindennap csinaljak. Termeszetesen az teny, hogy szabalytalansagot kovetett el a posztolo, megerdemelt buntetes, de minden este a Vaci uton a rendorok ezt csinaljak...20szal mennek es varjak, hogy ki elozi meg oket es ki nem meri, aki nem meri, azt leallitjak, aki igen, annak kameraval bemerik, hogy muszaki okes-e vagy sem, mindekozben autosok versengenek korulottuk, motorosok 200zal mennek el mellettuk, ami joval tobb figyelmet erdemelne, de nem... ok tovabb cammognak es lesik a vadat... es ebben ez az idegesito, ez a homarszagu... a kreszben benne van, hogy indokolatlanul nem lehet a forgalm dinamizmusat gatolni (legalabbis en ugy emlékszem)... az nem indok, h vadaszok...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.09.30. 16:02:43

"hol 20 hol 30 km/h-val ment előttem kb. fél kilométeren keresztül"

Na akkor érettségi feladat:
- Ha az átlagos sebességük 25km/h volt, ezért 0,5 km (=500 m) megtételéhez 0,02 óra, azaz 1,2 perc, azaz 1 perc 12 másodpercre volt szükség, akkor Péter mennyi amfetamint és energiaitalt dobott be buli előtt, hogy így átlépett a rendőrökön?

Majmász Gedeon 2008.09.30. 16:06:55

EnZsolt 2008.09.30. 15:23:46
Ha sikeresebb akarsz lenni, akkor legközelebb 'avval' helyett nyugodtan írj 'azzal'-t.

Auto-InterCont 2008.09.30. 16:10:06

Telepjáró egyenlo éjjelior.
Terepjáró olyan jármu, ami nehéz TEREPviszonyok kozott is használható.
Bocs az ékezetek hiányáért, de ez egy kulfoldi gép és nem tudom, hogy kell varázsolni vele!

۝merta-X 2008.09.30. 17:25:00

"Nanemá 2008.09.30. 12:21:37
Omerta:
Megérdemelted. Nem volt a kocsidban hamutartó? Az összes budösbunkót meg kéne büntetni, aki köztéren szemetel. Otthon is a szőnyegen nyomod el a csikket, te jólnevelt? "

Hát persze. Sőt a kanapéra szarok és utána bacpapuccsal képlékenyítem.
Amúgy ezt mondta a rendőr is, és már akkor sem vágtam, hogy az én nappalimnak mi köze van a 65-ös út melletti járdaszegélyhez, ahová a csikk került.
Én amúgy nem járok át IC-n a nemdohányzón, otthon kimegyek az erkélyre, sőt, egyáltalán, nemdohányzó mellett nem cigizek.

Dax 2008.09.30. 18:48:00

Parasztság eldobni a csikket, ejnye benye többet ne tedd

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.09.30. 18:58:07

Dax 2008.09.30. 18:48:00

nem paraszcság...menőőőő!

betépett felhasználó 2008.09.30. 20:38:05

azert, mert a kisemberek BALFASZOK!!!!
zebran elozik a zsernyakverdat es meg ki is posztoljak a hulyeseguket a homarra.

na, most teccikerteni?

Leadfoot 2008.09.30. 20:39:49

Én a helyedben a seggemet a plafonba verném örömömben, hogy 3000, mivel:
a, megszegted a KRESZ-t, a büntetés ennél jogosabb nem is lehetne.
b, ha 90 helyett 110-zel lemeszelnek, az 30ezer... Veszprémben meg egy bizonyos kamerás kereszteződés miatt 1513 embernek küldtek szét 100ezer forintos csekket egy hónap alatt.

Mellesleg a szabálytalan előzések miatt kurva sokan halnak meg.

Egyébként hogy a túróba' kerül egy jogosan megbüntetett ember teljesen alaptalan, sértődött hőbörgése egy "fogyasztóvédő" oldalra?

The Amazing Racoon 2008.09.30. 20:53:21

Ma 4 nagyon alacsony autó száguldott el mellettem az M1-en vagy 200-zal. Jól néztek ki, de a pálya nem versenyzésre való.
Aztán egy másik kocsiról jobbra elém esett egy teli benzineskanna (!), fröcsögött szét a benzin mindenfelé. Rendesen besz@rtam.

Zebrán előzni márpedig TILOS! Talán azt hitte a posztoló, hogy vonalkód???

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.09.30. 21:01:48

@Majmász Gedeon: "Ha sikeresebb akarsz lenni, akkor legközelebb 'avval' helyett nyugodtan írj 'azzal'-t." C-c-c, mindkettő helyes, lásd helyesírási szabályzat 45. és 84. pontjait. ;-)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.09.30. 21:10:17

jusztlacika 2008.09.30. 12:37:33
Zebrán hogy lehet előzni?"

gyere megmutatom :o)

autosave 2008.09.30. 22:12:58

este még annyira sem látja a gyalogost, mint nappal. akkor mi a faszért gondolja, hogy este szabad...

mondjuk sikeres ember nem lehet, aki 500m-t képes menni utána!!

2008.10.01. 00:45:55

"Majmász Gedeon 2008.09.30. 16:06:55
EnZsolt 2008.09.30. 15:23:46
Ha sikeresebb akarsz lenni, akkor legközelebb 'avval' helyett nyugodtan írj 'azzal'-t."
oszt mijért is, kis pincebogár seggarc? h az ilyen kis buzeráncsok kiéljék végre kicsinyes és beteges némi vágyaikat, melyek a nyelvművelés nevű áltudományban csúcsosodnak ki?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.01. 03:08:20

@avman: Kicsit túlreagálod... Ha más is évek óta elviseli Majmász Gedeon hozzászólásait, akkor te is ki fogod bírni. (Bár a Netikett szerint a fórumokra csupán a helyesírási hibák kijavítása kedvéért ne írjunk be, ugyanígy az emiatti beszólást sem javasolja. Szóval 1:1.)

Hogy konkrétan nyelvművelés nevű tudomány létezik-e és hogy mit szól(na) hozzá Nádasdy "Modern Talking" Ádám, nemtom, de aki ad magára valamit, az legalább megpróbálja betartani a helyesírási szabályzatot, hogy mások ne a rossz helyesírása miatt vonjanak le személyéről borús következtetéseket. (Bár én "a stílus maga az ember" szólással mélységesen nem értek egyet, mert gyakran csak a mondanivaló - esetleg szándékos - meg nem értését próbálják meg vele elkendőzni a hallgatók, kb. "akiből röpködnek a faszomok, az okosat biztos nem mondhat" alapon.)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 07:41:19

Joe Forster/STA · sta.c64.org 2008.10.01. 03:08:20

csak az ok okozati viszony nem mind1 ám, szegény pára sosem szólt volna be, a Gedeon Bá' nem sznoboskodna itt a helyesírás tudományával...szerintem, aztán lehet, hogy tévedek ám :)

helianthus 2008.10.01. 08:36:44

Kulics 2008.09.30. 14:55:59
'Sima mindennapi játszma szituáció.'
Kulics lebuktál, te Cicológus vagy!!!

Majmász Gedeon 2008.09.30. 15:14:54
Elsőre azt olvastam, hogy elsőzni tilos. :)
Azért titokban megdobbant ettől a szíved, ugye? :)Csak aztán jött a csalódás. mert mégsem elSőzni. Hát ez van.
Amúgy észrevettétek, hogy TIk vagytokból TÜk vagytok lett paraszt???
Vigyázzatok, szerintem ez nem a mi parasztunk, csak visszaél a nevével!!!
Fontos!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 08:43:02

helianthus 2008.10.01. 08:36:44

ugyanat a paraszt! mink / tik / tük / münk én is ti is mint itt mindenki :)

Freddye Jenkins 2008.10.01. 09:12:22

Lol Megérdemelte Péter !

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.01. 09:22:20

"tik vagytok parasztok,
dikmán szevasztok"

Majmász: köszönöm, hogy szóltál, legközelebb jobban ügyelek. Érzem, ahogy sikeresebb leszek :P

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 10:04:48

EnZsolt 2008.10.01. 09:22:20

látom ismered a nótát, de ez nem a ki nyer ma, játék és muzsika 10 percben :)

hottentotta 2008.10.01. 11:20:03

a posztoló egy híresen nagy faszfej.

3k kevés volt.

monnyá le, troll.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.01. 11:52:45

Affene, pedig szerettem volna egy zebrát, számot azért lehet kérni? Valami jó kis dium-disut?

EÖ (törölt) 2008.10.01. 15:34:19

Lókereskedő úr

én már többször észrevettem, hogy az úton jönnek velem szemben is, és nem csak éjjel :)

EÖ (törölt) 2008.10.01. 15:56:00

enzsolt

lehet számot kérni, csak szketmendzsontól a pápoppét kérd lécci...

mondjuk nem értem, ha a holland rendőr tud gyalog meg biciGlivel (figyelsz majmász?) menni, akkor a magyarnak miért derogál.

Világba Kiabálok 2008.10.01. 15:56:30

Mondjuk azért nem kell elfogultnak lenni! Attól függetlenül, hogy nem szabad zebrán előzni a rendőrautónak sem szabad még járőrörzés közben sem 20km/h-val menni abban az esetben, ha akadályozza a forgalmat. Ezt ugyanis ha a kapitány megtudná, nem olyan biztos, hogy örülne neki..
A másik: Ez nem titok remélem senki előtt, hogy a rendőrségnek a fő feladata az nem a bűnmegelőzés és a bűnüldözés, hanem állami és saját maga bevételének gyarapítása. A a járőröknek meg van a kvóta, hogy a hónapban mennyi pénzt kell beszedni.

EÖ (törölt) 2008.10.01. 15:57:38

én a múltkor 100.000 forintos büntit kaptam, mert az állatkertben a zebrán előztem...
most tárgyalok győzikével, hogy a bőrét meg-e veszi tőlem.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.01. 16:04:35

@tük vagytok parasztok: Szerintem Majmász Gedeon keresztesháborúja a "helytelenírás" ellen eleve kudarcra van ítélve egy ilyen fórumon, de ha ő évek után is lelkes tudott maradni, hajrá! (Engem kevésbé zavar, mint az helytelen, sőt, néha kifejezetten olvashatatlan írás.)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.01. 16:06:49

@smschamp: Ha a rendőr 50-nel tépne az utakon, szerinted mennyit látna a házak környékén, a kertekben folyó... khm... történésekről? Majd következő alkalommal megpróbálok bekukucskálni, hogy nagyon néznek-e körbe, esetleg meg is kérdezem őket, hogy ez hogyan működik.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.01. 17:12:13

Joe Forster/STA · sta.c64.org 2008.10.01. 16:04:35

me a Majmász is csak itt tud okos lenni, vakok közt a félszemű a király....!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.10.01. 18:56:58

@tük vagytok parasztok: "me a Majmász is csak itt tud okos lenni, vakok közt a félszemű a király....!" Kétségtelenül igazad van.

Majmász Gedeon 2008.10.02. 14:25:56

avman 2008.10.01. 00:45:55
"oszt mijért is, kis pincebogár seggarc?"

Honnan tudtad, hogy a seggarc a másik nevem? Van is egy ilyen fríméles címem, nem vicc!

Egyéves Önkéntes 2008.10.01. 15:56:00
"holland rendőr tud gyalog meg biciGlivel (figyelsz, majmász?) menni"

Egyszer egy ált. iskolás magyar tanárom valóban kijavította egy dolgozatomban a biciklit biciglire...

Mylady 2008.10.02. 20:38:23

OFF
A magyartanárokról csak annyit, hogy az enyém közölte velem az érettségi banketten, hogy a kitűnő érettségimet csak neki köszönhetem, mert nem buktatott meg. Döbbentem néztem rá, hogy he??? Hiszen tök jó dolgozatot írtam és a szóbelin is hengereltem. Erre elregélte, hogy az írásbeli után rezgett a léc, mert csapnivaló a helyesírásom. Nos, én híresen jó helyesíró vagyok, és nem tanultam, ez nálam érzésre megy - soha nem volt helyesírási hibám semmilyen dolgozatban, a kifejezetten helyesírás dolgozatokra meg sosem kaptam ötösnél rosszabbat, úgyhogy nemkicsit döbbentem le. Másnap megnéztem a dolgozatot, a 4 (vagy 6? 8? nem tudom) oldalas dolgozatban egyetlen helyesírási hiba sem volt! Négy helyen aláhúzott hullámossal 1-1 szót, hogy ő nem azt használta volna (stilisztika) és a végén ráírt egy hármast.
Innen üzenem neki, hogy a q... a....t!

FéeVerte 2008.10.02. 21:46:09

Mylady: ismi. Engem is rühellt a művésznő. De én korrektor lettem, ő meg nem.:)

Mylady 2008.10.02. 23:05:02

Hát, én mindig a reál vonalon nyomultam. Csak igyekeztem mindenből jó lenni, ami számít.

Egyébként a bankett másik fénypontja az volt, amikor az ofő közölte velem: "Én téged mindig rohadtul rühelltelek"

Hát igen, nem voltam valami népszerű. :)
Sose nyaltam a tanároknak és mindig kilógtam a sorból. Ellenben minden különösebb megerőltetés nélkül q jó tanuló voltam.
Ezt nehezen viselték.
:)

johndoe83 (törölt) 2008.10.03. 04:07:17

Pofáznak itt sokan, hogy ők nem dobják ki a csikket, meg nem előznek, meg hogy rohadjon meg a cikkíró, meg hű , meg hő meg izé, meg akrvannya.
Aztán ők is ugyanezeket a dolgokat megteszik. Csak éppen nem buknak le. Ennyi...
Szánalmas ez az álszentség. Éjjel 1kor két autó megy 30-al 40-el. Ez aztán tragédia. Nálunk se büntetik meg a sok kisebbséget, akik a zsiguli tetején, egy zsinórral átkötött dupla szekrényt visznek, plusz a csomagtartón még1et meg...
Meg a sok gengsztert a 30 millios autojukban.
Saját szememmel láttam amint a szomszéd településen, a dombóvári rendőrkapitány részegen megállt az út közepén (jó igaz nem főút volt, hanem csak egy utca+kereszteződés) és otthagyta a járgányt hogy rátöltsön az út mellett lévő krimóban.
Sőt megtörtént eset volt, hogy ugyanezen kapitány egyik kedves barátja és ivócimborája, kivitt részegen egy 2-es villanyoszlopot.
A kiérkező szerv fel nem ismervén a kedves kuncsaftot elvette a jogsiját. Persze 1 héten belül visszakapta.
Ennyit a magyar rendőrségről, és a törvény betartatásáról.

Ehh,,,

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.03. 06:17:49

mosmajd kirohogtok de en is hiresen jo heyesiro vagyok, ahogy Mylady mongya ez jon zsigerbol
ezenkivul foldrajzbol es tortenelembol vagyok nem rossz
de a magyar neyelv ed irodalom mindenekfelett
es soha eltemben nem dobtam ki csikket kocsibol
gyorsabban mar mentem az teny, de csak ahol lehetett
vasarnap reggel 7-kor az autopalyan nem feltetlen fogok 70 ,erfolddel menni
de en tisztelem a torvenyt

CID 2008.10.03. 15:04:31

Én meg híresen szar helyesíró vagyok, de azért próbálkozok. :)

autosave 2008.10.04. 23:59:15

johndoe83: de tudod, aki pofázik hogy nem kellett volna, az nem is írna ilyen esetben.

ha ezért bűntetnének meg, csendben maradnék, mert jogos volt. ennyi.

veri itt a nyálát a hülyeségre... ami ráadásul egy apróság is :D

johndoe83 (törölt) 2008.10.13. 01:40:47

Itt nem arról van szó hogy jogos volt-e vagy nem. Hanem hogy ha a parasztot megtudják büntetni ilyen szarségokért akkor a sok köcsögöt, maffiozot miért nem? persze tudom a választ, de akkor is kurvára idegesítő...
régen még divat volt a munkahelyeken a sok tábla sok jótanáccsal és megfigyeléssel.
azthiszem ez idevaló: "Egy bűn annál kisebb, minél kisebb beosztású ember követi el."
Csak itt a beosztás=a pénzzel. Ennyi. Tudom, tudom nem lehetek sikeres, ha ilyeneken rágódok...

Alikam 2008.12.18. 16:47:33

Hát vazze, pont egy zebrán kellett előznöd?
Igazad van, valóban a frogalom akadályozása, ha hússzal tötyörög - sajnos ebből elég sok példa van -, de az is tényleg szabálysértés, ha a zebrán előzől.
süti beállítások módosítása