Tékozló Homár

Csaló sofőr az érdi Volán-buszon

2008.10.13. 10:17 | szily | komment

Klasszikus sofőrtrükk a zsebre dolgozás. sokat írtunk róla, a mostani sztori igazi patináját az adja meg, hogy olyan embert kúrtak át a legszakállasabb módon, aki állítása szerint életében először ült sárga buszon. A zsebre történő "jegyeladás" lényege persze nem az, hogy az utas megszívja, ez járulékos kár.Rolaqndban az a furcsa - de igazából nagyon rokonszenves - hogy az út végén nem szaktotta le a buszvezető fejét puszta kézzel, amit a gyakoraltban nem, de elvi skon bőven megérdemelt volna.


Budapesti gyerek voltam, életemben eddig csak a kék buszokkal hozott össze a sors egészen múlt hétig, amikor is volt szerencsém egy sárga járatot is igénybe vennem, bár ne tettem volna. A kocsim, kis büszkeségem a 10 éves sz*z*ki sw*ft sajnos megadta magát és szervizbe kellet vinnem. Egyik ismerősömmel el is vontattuk az ő megbízható szerelő barátjához Érdre, a kocsit sajnos ott kellet hagynom. Pár nap alatt el is készült, már csak el kellett valahogyan jutnom érte. Egyik ismerősöm sem ért rá, hogy kivigyen így maradt a volán. Végül is nem vészes gondoltam a házunktól kb. 5 percre van gyalog a megálló és a busz majdnem a szerviznél tesz le. Reggel ki is álltam időben a megállóba, a busz nem is késett, mondjuk hozzá tartozik, hogy ez a második megállója tehát nem sok késést tud felhalmozni. Felszálláskor mondtam a sofőrnek, hogy Érd végállomásig kérek jegyet. Kétszáz forintot kért, én adtam a pénzt, a sofőr elvette és meg is köszönte. Micsoda szolgáltatás, pontos busz, udvarias sofőr - gondoltam míg a jegyet vártam. És én vártam a jegyet, mire a sofőr mondta „meddig kéri?" és már levegőnek is nézett, vette el a pénzt a következő felszállótól.  Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy akadékoskodó ember ezért leültem, gondoltam erre felé ez így szokás.

A problémák akkor kezdődtek, amikor Diósdon ellenőrök szálltak fel. Én nem is tudtam, hogy ilyen is van, azt hittem a sofőr egyben ellenőr is. Hozzám érve illedelmesen kérték a jegyem, ami persze nem volt. Próbáltam nekik magyarázni, mi történt, de mivel állításom sehogy sem tudtam bizonyítani, kaptam egy 6000 Ft-s csekket. Kicsit felhúztam magam,  nem is rájuk haragudtam, hanem inkább arra az „udvarias" sofőrre, aki átvágott. Gondolom többen is voltak így a buszon, mert nem csak én kaptam csekket. Még az is kiderült, hogy a jegy ára 300 forint lett volna, gondoltam is magamban, de kedves ember még nekem akart jót, na meg magának. Persze a végén jelentős mínusszal zártam az utazást. Ezt leszálláskor pár "kedves" szóval a sofőrnek is jeleztem, aki csak megvonta a vállát. Szerencsére visszafelé már csak akkor láttam a "sárga ördögöt", amikor leelőztem az egyik megállóban, ugyanis a kocsim valóban menetképes volt, így azzal mentem haza.

A csekket befizettem, nem akartam ebből később problémát, és megfogadtam, hogy többé nem szállok sárga buszra, vagy ha sehogy sem tudom elkerülni,  akkor addig nem mozdulok a sofőr mellől amíg jegyet nem kapok. Ha ezek a mutyizások ilyen nagy számban fordulnak elő, talán el kéne gondolkoznia a volán társaságoknak, valami hatékonyabb új módszeren, ennek már sok változatát ismerhetjük nyugatabbról. Ha az én esetem teljesen egyedülálló, akkor persze minden rendben van, bár ezt kétlem a látottak alapján.


üdv. Roland

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2008.10.13. 11:49:51

jusztlacika 2008.10.13. 11:40:11

dede, ertem en, ne aggodj, csak a hogyannyat keresem. Amikor meg kicsi voltam es tesom iskolataskajat is en cipeltem a buszmegalloig, akkor meg minden ajtonal fel lehett szallni, kesobb mikor mar nagy lettem mar csak az elso ajtonal lehetett felszallni. A sofor ellenorzott is egyben . a lenyeg az hogy a sofort kellene buntetni, nem a szerencsetlen, bambula szviftes gyereket.

Goyo 2008.10.13. 11:53:32

Azért a posztírót is meg lehet valahol érteni. Konfliktuskerülő a lelkem. Legutóbbi vonatozásom alkalmával két percig kellett - úgymond - kommunikálnom a kallerral, hogy jegyet vehessek. Annyira meg akarta vesztegettetni magát, hogy végül már szinte üvöltenem kellett. A többi utas meg bámult rám, mert mindenki zsebbe fizetett. Esztergom - Budapest vonal (ha van arra ismerősöd, akkor biztosan ő is tisztában van ezzel - az Északi Összekötő felújítása során nem az ellenőrzött Nyugatiba, hanem a Margit hídhoz hordta az embereket a vonat...)

wagabound 2008.10.13. 11:55:38

A "nem kaptam jegyet, pedig fizettem" szöveg úgy nagyjából kétéves korig elfogadható, továbbá mindazoktól, akik a Holdról jöttek. Érdekes, ha kenyeret veszel, akkor megvárod, amig odaadják a veknit apénzedért, vagy nem?

Süket duma, polgártársak, és fölösleges mellébeszélés ez az egész. Nagyon is jól tudja mindenki, miről van szó: kevesebbet fizetek, mint amennyit kellene, cserébe nem kapok jegyet. Én is jól járok, a safjor is. Aztán, ha jön az ellenőr, hirtelen mindenki maszületett bárány lesz, és a sofőrt akarja felnégyelni. Ha nincs jegyed, az egyedül a te sarad kispofám, senki másé! A sofőr nem kényszerít pisztollyal, hogy húzzál már, miután fizettél. Neked pedig jogos, és főleg érdeked, hogy kiköveteld tőle!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 11:56:42

már megint miért a szerencsétlen posztoló a hibás vazze? azért mert egy köcsög rablóbanda az összes volán társaság? azért az utasok ezt benyelik? akkor ez már jól is van így? korrupt banda...joggal hiheti azt, hogy blokk ellenében is biztonságban van...az meg hogy nyert volna 100HUF-ot az csak a végén derült ki mikor már f@sz rosszabbik végénél volt.....miért kell ennek így lennie....ezért tartunk itt, ha még nem írta volna valaki...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 12:03:02

meg mi ez a hülye duma " ezt mindenki tudja " ha mindenki tudja akkor miért nem tesz már valaki ellene? vagy jól van ez így? kérdem én....így korán reggel 5 fröccs után...

betépett felhasználó 2008.10.13. 12:04:21

mit kell annyit rinyalni.
ellenornek boritekban atcsusztatni egy ezrest, oszt jonapot.

ha ellenor-ellenor erkezne, annak boritekban atcsusztatni egy 2ezrest, oszt annyi

ha ellenor-ellonor-ellonor is jonne, az is kapna boritekban 3ezret.

es igy meg mindig csak 6ezernel tartanank mikozben 4 embert boldogitottunk.

Secnir 2008.10.13. 12:05:07

"Mylady 2008.10.13. 10:44:15
[...]
Egyébként ha ismeri a Homárt (vagy hogy jutott ide a posztja?), akkor azért ennél életrevalóbbnak kellene lennie."

de látod, hogy nem... :)

"Bugajozsinemszepgyerek 2008.10.13. 11:26:16
[...] Volt olyan sofőr, akit a rendőrük vittek el a forgalmiból, mert olyan részeg volt."

hát nemtom. az én forgalmimban nincs sofőr hálistennek, megnéztem.

"sambalabammbumbumm 2008.10.13. 11:09:46
[...] 2, szépen buszoztok, amikor egy húzzukki stift elévág a busznak és vészfékezésre kényszerítve leállítja
3, Marcona mackófelsős ellenőr maffia ugrik ki,"

nálam itt csapná ki a biztit, ha utas volnék. buszról le, amíg ellenőriznek, buzuki árokba tol. utazzanak ők is volánnal, b+

"havajj 2008.10.13. 10:41:02
[...]
HOGY KERÜLHET JEGY NÉLKÜL EGY UTAS EGY OLYAN BUSZRA AHOL A FELSZÁLLÁSNÁL KELL FIZETNI?"

ott a pont. ezzel lehet megfogni a sofőrt és az ellenőrt is....

Azhát 2008.10.13. 12:12:30

Ilyen esetben én csakazért is kérem a jegyet! Ugyanis a dolog hosszabb távon a bőrünkre megy: ilyenkor szokta azt mondani a volán, hogy ejnye-bejnye, de kevés ember vesz jegyet ezen a vonalon, ugyan, meg kéne szüntetni, hiszen nincs kihasználva... és akkor az utasok szívnak...

Az írja az illető: "Gondolom többen is voltak így a buszon, mert nem csak én kaptam csekket."

Hát vazze, akkor meg mért nem emelted fel a szavad, hogy teccik látni, másoknak se adott, kikérem magamnak a dolgot, itt helyben panaszt teszek a sofőr ellen!!!

De persze ha nem akarsz konfliktust, akkor fizess.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 12:20:57

a leghülyébb nép a magyar...mindenki tudja, hogy átbasszák....mindenki tudja...hogy megy a lehúzás....de amikor valaki szív akkor mindenki mondja ecsém milyen hülye vagy hát nemtudtad???? a többiek akiknek meg most nagy a pofájuk aszisztálnak ehhez az egész kuplerájhoz ami ebben az országban megy....jön a duma : mindenkit megverni, törvényt kívülről fújni....stb stb...miért kell ennek így működnie? miért kell azt írni...hogy ecsém ezen meglepődsz??? aki ilyeneket ír az maga is csak galacsin ebben a szarkupacban amit magyarországnak hívnak....

vényesssy 2008.10.13. 12:33:17

Én megköszönöm a történet írójának alázatát, amely által megélte és leírta, és így tisztában lehetek, az emberi huncutság eme kellemetlen következményeivel! Áldassék az Úr neve!

ghjkl 2008.10.13. 12:43:51

Már évekkel ezelőtt is így ment Bp-Érd vonalon - nem hiszem, hogy megnyugtató -, szerencsére én az ellenőrt megúsztam. Rosszul éreztem magam, mert 1) lógós lettem, 2)akaratom ellenére és 3) még el is tűrtem. Neked 4) megbüntettek és 5) olvashatod ezeket a kommenteket.

VilMarci 2008.10.13. 12:44:09

Azhát hozzászólása megvilágosított :) Az előző hozzászólásom egy részét visszavonom. Ugyanis a többi potyautas azért maradt kussban, mert nagyon is tudták, mi a dörgés. Mégis, milyen alapon reklamáltak volna? Igen, ellenőr úr, mi is cinkostársak vagyunk a sofőr úrral a Volán megkárosításában, tehát tessék szépen elengedni a büntetést... Ugye mennyire másképpen hangzik. Vegyünk már észre, hogy ehhez a simlizéshez nem elég a sofőr, hanem kell az utas közreműködése is. Tehát csak addig megy a potyázás, amíg lesz olyan hülye és/vagy szarrágó utas, aki hajlandó együttműködni. Jelen esetben feltételezem, hogy a posztíró a hülye, a többiek pedig a szarrágó kategóriát képviselik. A rendszeresen szarrágó potyautasok természetesen nemsokára a hülye csoportot fogják erősíteni. Erre pedig akkor kerül sor, mikor azt kérdezik: Dehát miért szűnt meg ez a járat?

VilMarci 2008.10.13. 12:47:51

Ja, és hogy mutassuk az erkölcsi fejlődésünket, jelentkezzen az, aki a múltkori volános történet óta tudatosan kéri, sőt követeli a jegyét! Bónuszpont jár annak, aki erre másokat is ránevelt!

csigafrédi 2008.10.13. 12:51:04

remélhetőleg sose romlik el az autóm amiért busszal kell majd érdre menni...
ha mégis, már tudom, hogy rendes nyomásra felpumpellínó a 28-as kontrást, gázpalack a kormány jobb oldalára, raffiaszatyrot 8-10 kg krumplival a bal oldalra & saroglyára valami élőállat. ezekután írány érd..
így edzésben maradok & még a rizling is jobban csúszi...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 12:52:14

mindenki lop csal, hazudik, a saját hasznát keresi ebben az országban...rendszerben gondolkozni senki sem képes....aztán meg megy a jajgatás....jah meg dögöljön meg a szomszéd tehene is....verje meg a devla...rúgja meg a ló....ááááááááá....amíg csak mástól lopnak addig....le van szarva....mikor a saját zsebéből akkor meg a büdösGKanyját mindenkinek....

5perc 2008.10.13. 12:57:33

És milyen sértődötten néznek a sofőrök, ha jegy nélkül nem jövök el... de nem jövök el.

fokaorr 2008.10.13. 13:03:31

A cim helyesen: Csalnak az utasok es a sofor az erdi Volan buszon.

buntetes? uristeeen!

napalm 2008.10.13. 13:03:35

ebben az esetben az lenne a fair ha a sofőr és az utas fele-fele arányban viselné a büntetés díját.
szerintem.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 13:04:54

már várom mikor téved ide egy volános aki 17évesen kezdte a szakmát...a végére kiderül...csak éjjel látja a buszokat...mikor nincs rajta utas...és védi a mundér becsületét...hogy nem mindenki ekkora aljas szemét disznó...

azt a sok parasztot is mind megbüntetném aki így járkál a buszokon, hogy nem vesz jegyet és zsebbe mutyiztat a söfőrnek...

aki meg azzal jön, lúzer aki busszal jár az elmehet a búsba...a tömegközlekedés nagy nulla magyarországon...fejleszteni kellene...sok tapló autóst aki meg 3kmért is kocsiba ül, azt meg fejbelőném....külföldön miért működik a P+R??? mert ott mindenki balfasz mi?

Zorgo 2008.10.13. 13:09:53

Ez érdekes,én utoljára pont 20 éve ültem az érdi sárga buszon,de már akkor sem adtak jegyet a sofőrök!:)Nem sokat változott a világ....(amúgy érdi vagyok,csak már leszoktam a tömegközlekedésről)

szellem 2008.10.13. 13:11:17

Többen kérdeztékék, hogy _Hogy kerülhet egy utas jegy nélkül egy olyan buszra, ahol elől lehet fizetni_.
- Egy sárgabusznak minimum 2 de általában több ajtója van.
- Rendes esetben azok az utasok, akik elől felszállnak előbb-utóbb le is akarnak szállni.
- Ezek az utasok - ha kellően kultúráltak - a hátsó ajtókat szokták igénybe venni a leszálláshoz (Öregasszonyok kerekesszatyorral csak elöl szállnak le.)
- Leszálláshoz elengedhetetlen a hátsó ajtó kinyitás, mely élelmesebb diákok(mint én voltam)/csórók/zsugorik számára idális lehetőséget biztosít az ingyenes utazásra.

Kiegészítésként hozzáfűzném, hogy bliccelés esetén a busz jobb oldalán állva/ülve a következő megállóba érkezés előtt figyelmesek vagyunk, akkor észrevehetünk (nyáron is, 40 fokban) BKV-kék dzsekiben, hatalmas STAFF felirattal a hátukon feszítő gyanús egyéneket, akkor hirtelen jusson eszünkbe, hogy "Hopsz, nekem itt kellene leszállnom..."

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 13:14:29

szellem 2008.10.13. 13:11:17

aztán meg te is meg a többi paraszt bliccelő fel van háborodva...hogy miért nincs pénz? miért ilyen mocskosak a buszok? meg különben is ezért a szarért nem fizetek....jellemző....

hacsabika (törölt) 2008.10.13. 13:26:32

Nekem is vannak buszsofőrös sztorijaim:
- fiatalkorúakkal létesítenek szexuális kapcsolatot a pihenőidejükben. Igen, ott csinálják ahol más ül.... Szal máskor nézd meg hova ülsz le, mielőtt egy foltos.....
- nem töltik ki a kedvezményes utazásra jogosító szelvényeket, helyette kérnek egy kis plusz pénzt.
- igen, én is találkoztam már ittas sofőrrel, aki bűzlött tőle
- rendszeresen rosszul ad vissza egyik másik fószer. Reklamálni nem érdemes, mert én vagyok a csaló....
- gázolajat leszívják, eladják másnak.

damogran_ 2008.10.13. 13:29:21

Ne haragudj, de te egy szerencsétlen vagy.
1. kérj jegyet.
2. ha már nem tetted, képes vagy szó nélkül tűrni hogy még téged büntessenek? Megáll az ember esze, milyen balekok vannak.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 13:31:47

damogran_ 2008.10.13. 13:29:21

jólvan okoska...ülj le 1-es ezt már előtted elmondták páran....már megint nem látjátok a fától az erdőt...szegény beszopta ez tény...lehetett volna határozottab is....de miért történhetett ez meg????? azért mert egy kupleráj ahol élünk? csak senki nem tesz ellene semmit!

Koordinátor (törölt) · urbanlegend.blog.hu 2008.10.13. 13:34:47

Vhol azt olvastam, hogy ma EDE van és hogy ez FONTOS!!!

:)

damogran_ 2008.10.13. 13:41:26

tük vagytok parasztok 2008.10.13.
13:31:47

"csak senki nem tesz ellene semmit!"
Hát épp ez az. Nem kell birka módon eltűrni, hogy azokból csináljanak hülyét, akik "ártatlanok". Tudom, a jegyvásárlást elbukta, nem tudhatta előre, de utána talán csinálni kellett volna valamit, BÁRMIT, azon kívül, hogy még ő fizet. Ezért egy ilyen f*s ez az ország, mert a legtöbben csak némán tűrnek.

Sir Zet 2008.10.13. 13:44:38

Szegény Roland, remélem, más helyzetekben ennél élelmesebb vagy azért...

HideousGenius (törölt) 2008.10.13. 13:50:08

1. Volán szarjon sünt.
2. Hálistennek velem ilyen nem fordult még elő, mert mindig megvárom a jegyemet.
3. Sikeres ember nem lehetsz.
4. Naiv vagy
5. Feljelentett EDE?
6. Sofőrt baccpapuccsal szájbavágni.

És még csak annyit szeretnék mondani, hogy amikor idejöttünk a Kárpát- medencébe az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 13:51:17

damogran_ 2008.10.13. 13:41:26

me birkák az emberek....:O

Rob67 2008.10.13. 13:53:09

Most ez frankón friss hír??
Vazze.
1995-2001-ig laktam Érd/Tárnok körzetében.
Hát ritka volt az olyan alkalom, ha nem így ment a dolog.
Azaz inkám a Breaking News így szólhatna: a Volán sofőr jegyet adott az utasnak...

GatyaPityu 2008.10.13. 14:07:22

Havajj-nál az igazság
( havajj 2008.10.13. 10:41:02 )

Vajon miért nem gondolkodik el a Volán ellenőr azon az érdekes jelenségen, hogy hogyan is kerülhetett fel több utas is a járműre, amikor a sárga buszon csak az első ajtón, a járművezetőnél történő bérletbemutatás vagy jegyvásárlás ellenében lehetséges a felszállás?!
A válasz Havajj szerint (és szerintem is) ott keresendő, hogy az ellenőrök is tudják mi folyik, de ahelyett, hogy fellépnének a sikkasztó, csaló sofőr kollégák ellen, inkább az utasokat vegzálják. A levélbeküldő úr helyében én megtagadtam volna a pótdíj kifizetését, és ha rendőrrel fenyegetnek az ellenőrök, akkor feljelentettem volna a járművezetőt. Azért az már mégsem járja, hogy azon verjék el a port, aki csalás áldozata lett!

A Tyne folyó déli partja 2008.10.13. 14:08:12

az addig rendben van, hogy rég nem jár busszal, de azért tudhatná, hogy jegy szokott kelleni a tomegkozlekedési eszkozokre...kiskorában is folyton autóval hozták-vitték?

a tobb ajtó dologhoz: nem vagyok arra ismeros, de mifelenk az ugy volt regen, hogy helyijaratra mindegyik ajton fel lehetett szallni (mar csak elson lehet, jegyet, berletet bemutatva, vagy sofornel venni), a tavolsagi buszra viszont mindig is csak elol.

Zorgo 2008.10.13. 14:09:21

Rob67 jól látod, én is azon csodálkoznék ha jegyet adnának egyszer :)

Mondjuk az érdekes,hogy a VOLÁN MIÉRT NEM ALKALMAZ ANONIM ellenőröket??Mert lebuknának esetleg a korrupt sofőrjeik?Teljesen igazuk van,inkább lopjanak el havi szinten a járatokon pár millát/sofőr,mert az ellenőr bérköltsége lenne vagy 150e/hó..Agyrémország.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 14:10:21

mindenki lop csal hazudik ennél már csa a benzinkutasok rosszabbak akiknek a volánosok eladják a gázolajat....meg a sok böszme utas....

beste 2008.10.13. 14:10:47

Kedvesek,
szerintem ideje, hogy hozzászokjunk ahhoz, hogy a pénzünkért igenis kérjük el a jegyet, számlát, nyugtát. Ezek nélkül ugyanis bármi történik kisebb - nagyobb határidőkön belül, bárki hülyének nézhet bennünket.

Gettóblaszter 2008.10.13. 14:12:15

Jézusom. Nem ad jegyet te meg leülsz mint a jógyerek? Pont a hozzád hasonlóak miatt merik megtenni amit megtesznek. Ott kell maradni aztán mondanki hogy adja a jegyet, vagy vizét veszed, akkor nem tud mit csinálni.

Yasashi Tanuki 2008.10.13. 14:13:14

Nem kell bántani szegény utast.
A sofőrök rutinosan lelki terrorral hatnak azokra akik csakazértis jegyet kérnek.
Megsértődnek, húzzák az időt, lúzerként kezelnek. Tudom, próbáltam.
Az egyetlen aki sáros ebben a történetben a sofőr.

Atika!!! 2008.10.13. 14:18:44

Egy csecsemőnek ugye...

Mylady 2008.10.13. 14:20:32

elwood 2008.10.13. 10:54:21
Elmondanám, hogy kb 10 éve nem utaztam busszal. Egészen tavaly nyárig. Akkor tettem egy kirándulást nem messze Budapesttől. Először megnéztem a menetrendet és az árat a neten, aztán kimentem kicsit korábban a pályaudvarra és körülnéztem. Aztán megvettem a jegyet. Nem vert át senki és nem látszottam hülyébbnek a többi vásárlónál.
És mem vagyok én olyan hűdeokos, vagy mi.

Idén nyáron pedig Lengyelországban akartam távolsági busszal utazni. Lengyelül egy büdös szót sem tudok (még annyit sem, hogy igen), szótár nem volt nálam, a pályaudvaron meg egyetlen szó sem volt angolul kiírva.
A menetrend ott is olyan, mint nálunk: nagy tábla, felsorolva a városok, időpontok és mindegyiknél kis jel, ami alul meg van magyarázva.
1 órát álltam ott, mire kisakkoztam, hova akarok menni (lengyel név), pontosan melyik részére a városnak (több helyre is ment busz), mikor és honnan indulnak buszok. És mit jelentenek a magyarázatok.
Megoldottam.

Zorgo 2008.10.13. 14:23:27

Mylady örülök neki,hogy lejött Neked,hogy miről is szólt ez a történet..:( Szerintem cserélj monitorszűrőt mert ez a mostani a tartalmat is ritkítja,nem csak a sugárzást!Amúgy örülünk neki,hogy tudsz buszjegyet venni,nagylány.

Gumidomino 2008.10.13. 14:23:45

a sofőr mondhatta volna azt is, hogy tisztán emlékszik, bérlete volt a srácnak, amit fel is mutatott.
na oszt erre varrjon gombot a naiv ügyfél.

voltam már: Ezért tart itt ez az ország!!!!?

apci500 2008.10.13. 14:24:20

A korrupcióhoz min. 2 ember kell. Itt is megvolt!

Mylady 2008.10.13. 14:26:05

Szóval csak azt akartam mondani, hogy talán azért annyira nem bonyolult busszal utazni, mint ahogy azt itt beállították egyesek.

Zorgo 2008.10.13. 14:29:40

mylady,semmi baj,tudtunk olvasni a soraid között és örülök is neki,hogy legalább Te tudsz!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.13. 14:30:43

Mylady 2008.10.13. 14:26:05

te miről beszélsz??? busszal utazni nem is...szöveget értelmezni bonyolult mi?

nate (törölt) 2008.10.13. 14:31:57

ááááááááá vazze
amatőr
addig nem adod ki a pénzt
a kezedből, amíg nem kapod meg
a jegyet (vagy lagalább látod hogy nyújtja feléd)

Zorgo 2008.10.13. 14:32:27

Csak hozzá akart szólni szerencsétlen,ne bántsuk.Más kérdés,hogy sületlenség lett belőle..

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.13. 14:36:29

100adiknak sokkal nehezebb lenni mint elsőnek...

Mylady 2008.10.13. 14:40:18

Szerintem odaírtam, hogy konkrétan mire reagáltam.
Hm.
Meg kellene tanulni olvasni, gyerekek.

Bexter 2008.10.13. 14:40:21

Kicsit másabb de buszos sztorim van. Elmesélem :)
Tavasszal voltam Finnországban olyan csere diák féleségképpen. Reptéren infopultnál leinfoztam bankártya szokásait és elfogadó helyeit majd felültem távolsági buszomra. Furcsa volt jegyet nem kértek csak mentünk. Már késő este volt amikor a hopuszta közepén megált a busz várakozott majd felszált egy 150 centis nő aki heves dumcsiba kezdett a sofőrre. Gondoltam rokon vagy valami. Majd előkapta a kis gépet és ment sorban jegyet ellenőrizni vagy fizettetni. Ott az a fura szokás hogy a távolsági buszokon menet közben is ki lehet fizetni a jegyet és ára meg egyezik az előre vásárolt jegy árával. Ezt tudtam igy nem jegyem hanem bankártyám nyujtottam. A gond az volt hogy nem fogadta el. Mint kiderült rosszul informáltak reptéren. Nagy tanakodás egyezkedés és sok mosolygás után elengedte a jegy árát és jó időtöltés kívánt nekem. Se bírság se anyázás se semmi.
Furcsa

scubadiver 2008.10.13. 14:52:40

Még régen kiálltam stoppolni. A másik irányban elment egy távolsági busz és a sofőrje látta, hogy stoppolok. Visszafele megállt mellettem és felvett. Azért illedelmesen kértem jegyet - bár sok kedvem nem volt fizetni érte (azért stoppoltam)- ajtó becsukódik, söfőr gázt ad, én meg álltam még egy darabig, hátha nem hallotta, hogy kértem jegyet. Rendes volt! Nem adott jegyet, de pénzt sem kért!

Zorgo 2008.10.13. 14:53:47

ez akkor nem Érden történt :)

nolf 2008.10.13. 15:06:21

hihi
azonnali hatállyal mentem volna a sofőrhöz az ellenőrökkel, hogy játsszák le egymás közt, vagy mindenki hazatérhet 46-os szájjal, vagy fej nélkül, kinek mit igény szerint.

apjukpicsáját már.

Spider 2008.10.13. 15:10:44

Amikor én sárgabusszal utaztam, ott az ilyen sofőr legalább egy 2 megállós jegyet adott, hogy mentse a saját bőrét. De ráadásul akkor az ismert utasokat tényleg megkérdezte, hogy "trükközhet"-e...

Kutya23 2008.10.13. 15:11:23

Ebben már csak azt nem értem, h a volán buszra csak az első ajtón lehet felszállni, tehát a sofőr tudta nélkül senki nem szállhat fel a buszra, pláne nem jegy nélkül.
Akkor most ki is a hunyó tisztelt ellenőr bajtársak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.13. 15:20:21

@Kutya23 : Igen, az ellenőr bajtársak a hunyók.

2008.10.13. 15:26:40

Ugyanez az alapszitu, csak én érdi vagyok, és szervízben kocsit leadva helyi járattal mentem vissza a szervízbe (onnan el nem tudtam, mert 45 percet kellett volna várnom a buszra, annyi idő alatt lesétáltam a távot ingyen)
Buszra felszállok, mondom a sofőrnek (minő meglepő!) "kérek egy jegyet" Ő szendén mosolyog, és néz. Mondom, "megmondaná, mennyibe kerül?"
Ő: HIVATALOSAN 180 Ft.
Persze rögtön leesett a tantusz, hogy szeretne kapi tőlem egy százast, aztán én meg idegeskedjek a 80 Ft kedvezményért egész úton, hogy jön-e ellenőr, és én majd szívok-e..
Mondom: "akkor HIVATALOSAN kérek egy jegyet" és a kezébe nyomtam kiszámolva a 180 pénzt.
A vicc az, hogy Érden pl. azért járnak ritkán a buszok(amiért meg gyakorlatilag lehetetlen autó nélkül üzemeltetni egy családot), mert midig vannak utasszámlásáok, ahol -ezek után nem meglepő- kijön, hogy alig lézengenek a buszon, minek több - sűrűbb járat, ha ezt sem használjuk ki. és, hogy a kígyó a saját meg a huszonkettes csapdájának farkába harapjon: amíg így járnak a buszok, addig mindenki autózni próbál, hiszen ha a Bp- Érdi járat csak egyetlen percet is késik (ami ugye bármikor előfordulhat), elmegy a csatlakozó helyi, aztán marad a séta haza, vagy a 40-50 perces ácsorgás a megállóban.
A storyhoz hozzátenném a fiam kiegészítését, hogy van egy valamiféle "sárga jegy", amit a sofőr az ilyen "nem hivatalos vásárlás" után átad az utasnak, amit aztán leszálláskor le kell nála adni.
Nem tudom, mi a sárga jegy, talán vmféle Volános belső izé, de vicces...

commentgyár 2008.10.13. 15:33:31

az érdi sárgákon ez így megy...
a legnagyobb durvaság a dologban, hogy az ellenőr egészen pontosan tudja, hogy mi van.

nyilván nem szökött fel a buszra 5-10-20 ember jegy nélkül...

ha nincs bérleted, 2 megoldás létezik:
- előre váltott jegy (bár ezt csak az induló állomásokon tudod megtenni)
- határozott fellépés: nem kockáztatok 100 nyamvadt forintért, kérem azt a qrva jegyet sofőrbácsi!

verkaverka 2008.10.13. 15:38:20

De hiszen fizetett. Ha simán felszáll, és nem kér jegyet, akkor lehetne hülyének nézni és jönni ezekkel a szövegekkel hogy miből gondolta hogy nem kell. Persze, nyilván lehetett volna ő is jobban résen, de azért a hunyó nem ő volt, hanem a sofőr, hiszen kettejük közül ő csalt, az utas meg tévedett. Azért van különbség a kettő közt.

pg2 2008.10.13. 15:42:03

Amerről én jártam jó darabig, ott más volt a trend: rákérdez, bólintok, jegy harmadútra félárért, aztán ha kallert látott, csengetett picit. Választhattál: vársz fél-egy órát, közben stoppolsz, vagy eljátszod, hogy elfelejtettél leszálni. Ez utóbbi esetben még a kallernál is volt esély, ha ügyes voltál. Ez egy ilyen sport, ma már nem annyira műxik, mivel egyre többször inkább a sofőr szívja meg...
Adott esetben asszem volt némi töketlenség, mer ha csak egy halvány kérdés, hogy hol a dokument, abban a pillanatban sűrű bocsánatkérés közepette kapod meg, persze a további százast is fölszámítva. Vagy ha már így, amikor az ellenőr nem pattant rá a kollégára, akkor sejthető, hogy nála lehet elintézni a maradék százast, de nem többet ajánlani, majd kéri. Ha mégsem, akkor még mindig ott a forgalmi ügyelet, panaszkönyv, határozott föllépés, még adatok sem kellenek hozzá, hiszen időpont alapján bármely járat bármilyen személyzete pontosan beazonosítható. Persze a biztonság kedvéért kérheted az ellenőrt, hogy kísérjen el odáig...

paráznabillegető 2008.10.13. 15:43:31

na mi történt ma velem!
mentem sárgával dunakilitire, merthogy a suzuki lerohadt. aztán felszálláskor a söfőr cinkosan kacsint nekem: okosba mehet-e? mondom, de nem ám, hanem hol a jegyem? erre odaadta.
aztán nem volt ellenőrzés!
ÁTBASZTAK!!! mehettem volna olcsóbban is!!!
hogyazjókurvaéletbe!!!

pg2 2008.10.13. 15:50:39

Ja, egyébként meg a fenti finn élményhez: nekem (Nyugat-)Berlinben volt hasonló az UBahnon: a kaller előtt reflexből vagyok kuka auslander, nem beszél dajcs, mire ő mutatja: cváj márk (régen volt!), warten! elmegy, jegyet vesz, kilyukasztja, odahozza, viderzén, mosoly, júárwelkám...

Silverf@x 2008.10.13. 16:13:34

Érd felé pancserek a sofőrök :D Visegrád felé profin megvan az ellenőrkövető-hálózat. A kallerek egyébként korrektek, de ha nem tetszik valami, le lehet szállni ingyen, nem állják el az utat.

rexter 2008.10.13. 16:14:14

evvel a bizniszel mindenki jol jar. adozatlan fizeteskiegeszites a soforoknek, a potdijak meg boven fedezik a volannak az elmaradt jegybevetelt. egyedul az utas szopja meg. dehat ez igy mukodik magyarorszagon.

tadam 2008.10.13. 16:15:32

Érden nőttem fel, a mai napig ott élek (alszom), és volánnal jártam hosszú évekig, tehát első kézből tudom informálni a kedves mindenkit.

1. ez a módszer évek óta megy. mindenki tud róla. nem egyedi eset. kb 100 pénzt spórolsz, ha így utazol, a következményeket pedig neked kell viselned, akár tetszik, akár nem! (általában ilyenkor megkér a sofőr, hogy közel ülj le, és ha jönnek a trollok, akkor gyorsan kinyom neked egy jegyet, amit eljuttat hozzád. ilyen esetben ő bukik pár forintot.)
Ha annyit mondasz, hogy te inkább szeretnél jegyet kérni, szó nélkül ad normál árban.
Tehát nem csak ő a hunyó!!!! ez azért nem mind1.

2. nekem is volt már gondom az ellenőrökkel. egyik nyáron ellopták a pénztárcámat minden iratommal együtt. Rendes gyerekként elfáradtam a rendőrörsre, ahol kaptam egy jegyzőkönyvet az ellopott irataimról, azok számáról, stb. (a főtörzs szerint ezzel tudom magam igazolni)
szóvel... hajnali 5kor etelén sárgára fel, diák jegy, indulhatunk. Természetesen az ellenőrök ilyenkor sem pihennek... elkérik a jegyemet, majd kéri a diákot. próbálom elmagyarázni, hogy mi a szitu, ez az egyetlen rendőrségi jegyzőkönyvem van, mivel nem volt az egyetemen félfogadás gyorsított igazolvány készítéssel. persze ezt nem tudja felfogni. leszállunk. (pont ott, ahol amúgy is leszálltam volna)
3 majom közre fog, és kitépik a kezemből a jegyzőkönyvet, mire én nemtetszésemet fejezem ki. a reakció az volt, hogy ellöktek attól, aki körmölte az adataimat, és rendőrrel fenyegetőztek. mondom ez izgi, mert pont ezt akartam tenni. megtettem. kb 5 perc alatt kiért egy villogó autó, 4 rendőrrel. nevetséges volt, hogy amikor a rendőr őket is igazoltatni akarták, akkor annyit válaszoltak, hogy a sorszámuk 56valhány... ezen elkezdtem röhögni. mint a hadifoglyok... erre az egyik rendőr elmagyarázta nekik, hogy ez nem pálya így, igazoltatta őket, majd a kallerok felszálltak a következő buszra. gondoltam akkor ez okés, elintéztük. viszont ekkor jött a java.
kérdőre vontak, hogy miért nem vagyok képes megcsináltatni az igazolványaimat. mondom ez 1 hét alatt elég nehéz lenne...
erre a következő az, hogy én akadályoztam több hivatalos személy munkáját (ellenőrök) ezért bevisznek, és előállítanak... visznek az autó felé, ahol rájönnek, hogy 4en vannak, és túl szűkös lenne hátul 3an a fabiában. leordították a fejemet, hogy a következőnél viszont stb.stb.stb.
Csak álltam, néztem ki a fejemből bután, majd mikor a nyári nap első sugarai tükröződtek verejtékes homlokomon, elindultam haza. Ha mesélik, nem hiszem el!

s.o.v.i.e.t 2008.10.13. 16:19:06

preventív jelleggel jeligére kell felszállni a sárgára. késik, vagy kigyullad; ki tudja, de a szolgáltatás alkalmi, amiért nem kötelezhetnek viteldíj átalányra. nem venni semmit, amit el akarnak adni, a kalauznak pedig leszállással jelezni az együttműködés hosszas procedúráját, majd faképnél hagyni, verekedést megelőző fejeléssel és maroklőfegyver felmutatásával. erre ő sünt kíván majd itt, de a keresetünk nálunk dolgozik tovább, világgazdaságra való tekintettel...

szellem 2008.10.13. 16:19:10

tük vagytok parasztok 2008.10.13. 13:14:29

1, Ki a fäszom kérdezett, hogy személyeskedsz velem?
2, Nem háborodtam fel semmin, leírtam a múltbéli tapasztalatom.
3, "...élelmesebb diákok(mint én VOLTAM)..." Voltam, érted paraszt? Mutass egy embert, aki 14-16 évesen nem szärja telibe, hogy milyen a Volán helyzete és miért ilyen. Ha van pénze, akkor is inkább lóg, mert az a menő.

jog-ász 2008.10.13. 16:31:53

utólag ha szemét a soför fel kell jelenteni vesztegetésért, tutti hogy nem tud az indulási időre visszamenő keltezésű jegyet produkálni a gagyi gépébe!

Boban Markovic 2008.10.13. 16:58:58

Ez teljesen bevált dolog ott. Az Etele téren és az érdi végállomáson is kamerák figyelik a megállókban a buszokat és rajta a sofőrt, ott nem tud seftelni. De megállóknál simán ezt csinálják, h megmondja mennyi te pedig leülsz.
Elvileg összemutyiznak a sofőrök az ellenőrökkel is, ha nem akkor mikor látja a sofőr h jönnek az ellenörök, szól h mindenki fáradjon előre akinek nincs jegye..és akkor kioszt pár előre kinyomtatottat amit vissza is kér....

Kár volt annyiba hagynod, ha nem dolgoztak össze a sofőr és az ellenőrök, akkor balhét kiverve megoldhattad volna... na mind1, régi trükk.

Kardics 2008.10.13. 17:33:15

Ma délután kb 250 métert utaztam a buszon, aztán lerohadt. Gyalogolhattam haza, pedig jegyet is vettem 200 pénzért. Tessenek mán megmondani, hogy ezt hol fizetik vissza?

mikike 2008.10.13. 20:59:40

Hmmm, a régi szép idők, mikor Ligetről az Etele-térig még vissza is adtak sofőrök a kétszázasból. 200 forintot apróban :-D

Sofian 2008.10.13. 21:29:53

Nekem van bérletem! Sikeres vagyok-e?
Egyébként eddig Érden mindig jól működött az ellenőr forródrót! Biztos kezdő volt a sofőr!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.13. 23:30:34

Myladyt nem bantani mer' szetcsapok koztetek
nahat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.13. 23:31:51

nekem jogositvanyom van
sikeres-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.13. 23:34:59

4
vagy 5
van egy magyar, egy floridai, egy nemzetkozi, egy carolinai
ja csak 4
de jovo honapban csinalom a kentuckyt is
szoval mingya 5
nekem amugy is tervbe van veve hogy megcsinaltatom mind az 50 allam jogsijat
ezt nem tudom miert de olyan jo lenne

manualis mammografus 2008.10.13. 23:44:39

megint a regi lemez. de legalabb a kommenteken jokat rohogok :)

Primavera 2008.10.14. 08:10:54

A jelenlegi világgazdasági és pénzpiaci válságban a legkevésbé sikertelen az, akinek 10 éves sz*z*ki sw*ftje van, különösen, ha hitel sincs rajta.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.10.14. 09:54:31

"A vicc az, hogy Érden pl. azért járnak ritkán a buszok(amiért meg gyakorlatilag lehetetlen autó nélkül üzemeltetni egy családot), mert midig vannak utasszámlásáok, ahol -ezek után nem meglepő- kijön, hogy alig lézengenek a buszon, minek több - sűrűbb járat, ha ezt sem használjuk ki. "

IGEN!!! ÍGY VAN!!! Vegye csak a sárga jegyet, aki akarja, amíg van busz, amin veheti!

Egyébként szarjon üvegasztalos sünt mindenki, aki a sárga jegyen vigyorog, nem csak Érd felé, meg jó bulinak tartja, mert én fizetem az utazását, meg én nem tudok normális időközben közlekedni őmiatta, amiből kurvára elegem van már. Külön szarjon ikersünt a sok tuskó, italos, bagós, csaló sofőr meg a korrupt ellenőr. Sőt, szarják ki egymást.

Érdemben hozzászólni egyébként nem tudok, a hír nem új. :-(

ex-Zep 2008.10.14. 10:14:00

faszkorbácsot minden sofőrnek!!!

Primavera 2008.10.14. 10:35:25

"Mutass egy embert, aki 14-16 évesen nem szärja telibe, hogy milyen a Volán helyzete és miért ilyen."
Én most is (megint) leszarom. Én igennel szavaztam a vizitdíjra, de a többség döntött...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 10:47:41

szellem 2008.10.13. 16:19:10

Valaki nagyon szellemes....és téged kikérdezett, hogy számolj be arról megkora egy semmirekellő vagy (és bliccelő társaid) akik még büszkék is magukra, mert az menő....LOL???

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 11:32:21

Primavera 2008.10.14. 10:35:25

"Én igennel szavaztam a vizitdíjra"

me ennyi eszed van....ja ezt ne vedd személyeskedésnek ám :)

Primavera 2008.10.14. 13:43:02

tük vagytok parasztok 2008.10.14. 11:32:21

Dehogy veszem személyeskedésnek.
Nem látod az összefüggést. Merthogy ugyanaz a 2 dolog. Fizetünk az eü-ért TB-t. Az adónkból finanszírozzák a tömegkölekedést? Mégis kell jegyet venni? Nahát! Te kiakadsz arra aki nem érzi át a Volán sanyarú helyzetét, és azt, h megszűnhetnek járatok.
Eü-nél ugyanez és még büszke is vagy a sok eszedre. Vigyáz szét ne vesse a kobakodat.

holas 2008.10.14. 14:46:58

Nekem hálistennek több a pozitív élményem az ellenőr/sofőrökkel kapcsolatban, de nem vagyok ellenőr-geciség tagadó... (holokauszt tagadók példájára)
Egyszer a sofőr helyijáraton nem tudott 10rugóból visszaadni, megkérdezte hányat utazok, (ha hányat akkor egyet se) mondom, hogy 3 megálló, aszongya: tudod mit kéne tennem hivatalosan? mondom erősen sejtem (tudni csak azt tudtam, hogy nem teszi meg). Ígyhát nem szállított le, én meg cserébe a 3. megállóig elbeszélgettem vele az élet nagy kérdéseiről...

Másik tészta:
Vonat, kaller diákot kér. Megfigyeléseim szerint ezt azok játszák el, akik olyan hogyismondjam, szóval EDE félék, na.
Ezen okból parázásba kezdtem, amikor úgy 5 perc turkálás után sem került elő a diák igazolványom, (melyet előző éjjel hasznosítottam az egyetemi bulin belépési céllal).
A pali érzékelte, hogy ez vagy sokáig tart, vagy egészen örökké, ám azt is, hogy nem kamukeresés. Mondta, hogy addig végigmegy a vonaton és ha visszajön megbeszéljük. Visszajött 10 perc múlva (diák addig se lett meg) és mondja, hogy melyik állomáson száll fel új ellenőr, szóval ott vegyek egy teljesárú jegyet (onnan hazáig), ami lényegesen kevesebb volt, mint a bünti lett volna.
Végül még egy vonat:
Pestről nyugati irányban vonatozunk haza egy buliról 8-an, első osztályon, diák jeggyel (az csak másodosztályra van), tettük ezt azért, mert másodosztályon nem volt állóhely sem.
Szóval kaller érkez, csekkolja a jegyet, beszól, hogy para van gyerekek...
Kérdeztük, hogy mit tegyünk???
Egyet hátralépett, néz jobbra, néz balra, ezütán belépett ismét a fülkébe és behúzta az ajtót maga mögött.
A kérdés ennyi volt: mennyit ér meg nektek, hogy itt üljetek?
Ezen a nyelven mindannyian értettünk, de nekünk pénzünk nem volt, neki meg vitatkozni ideje, szóval 8 ember összesen 800 pluszért első osztályú élményben részesült hazáig...

Ehh :)

RolFic · http://onlinetrendek.blog.hu 2008.10.14. 15:52:57

mondj olyan közlekedési eszközt ahol nem kell kézzel fogható jegy???
LOL
mit csodálkozol?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.15. 18:58:26

Erre vannak az ellenőrök, nekik oda kellett volna lépniük a sofförhöz és a végállomásig le sem venni a szemüket róla ott meg rovancs és ha plusz pénz van akkor kurvasok vazelin és ugy megkurni mint niggert a ponyvaregényben.Jártam már én is ugy hogy a sofőr nem adott jegyet én meg kissé értetlenkedtem hogy mi lesz ha ellenőr jön, ő azt mondta nem jön, de én mondtam neki hogy oké, adjál jegyet, erre ő: ittvan na. :D

manualis mammografus 2008.10.15. 23:41:56

egy erdekesseg a rovancsolashoz :) a kasszaban lehet kevesebb, mint az addigi bevetel, abbol nem csinalnak problemat, befizettetik a soforrel. tehat, minden papirpenzt ingzsebben tartani, jon a kasszarovancs, kene bent lenni 27943 ft-nak, de csak 943 ft van bent. ingzsebbol beteszi a 27ezret, a maradek 13ezret vissza a brifkoba. ennyi a tortenet. es nem egy ilyennel talalkoztam az evek alatt.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 08:43:22

flexsnake · flexsnake.blog.hu 2008.10.15. 18:58:26

vazelinnel példásan megbűntetni...

Nikolas 2008.10.16. 09:50:30

Ehhez csak annyit fűznék hozzá,az utasok rontották el a gépkocsivezetőt.Én is sárga buszon utazom és egyszerűen odanyomják a pénzt és mennek tovább a jegyet nem kérik.Ha meg megtörténik a baj csak egy hibás van mi?

Agicab 2008.10.16. 10:00:50

Tegnap nálam is bepróbálkozott ezzel a sofőr. Egerből akartam jönni Hevesre, az 750 Ft. Elevette először az 500ast, azt mondja, hogy ennyi elég lesz. Mondom 750 a jegy nem? Vágott egy fintort és kinyomtatta a jegyet.
Én úgy vagyok vele, hogy hosszú távon a mindig adjon és mindig kérjen nyugtát dolog bevállhatna.. így én legközelebb sem hagyom magam olcsóbban vitetni...

Tom$ 2008.10.17. 02:36:49

Tegnap én is találkoztam a zsebre menő pénzes dologgal. Este volt, és kértem egy jegyet. 65Ft-ba került volna. Odaadtam egy 100-ast. Visszaadott 65Ft-ot, azaz 35maradt nála, és nem adott jegyet. Mondtam halkan hogy "legyél boldog" és hátra mentem. :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.17. 04:45:05

Amúgy föl lehet szállni jegy nélkül. Széna téren rendszeresen bemennek a tartózkodóba a sofőrök, és fölszálláskor ketté kell tépni a jegyet, és a sofőr részét letenni a vezetőülésre. Vagyis, mivel senki nem ellenőriz, fölszállhatsz jegy nélkül a buszra. Aztán ott van az a trükk is, hogy egy megállóra veszel jegyet (vagy BKSZ-ed van), és tovább utazol. Leszálláskor úgyse ellenőriznek. Csak akkor van gáz, ha ellenőrök szállnak fel a buszra.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.17. 04:47:24

Sőt, úgy is fel lehet szállni jegy nélkül, ha sokan vannak a megállóban, és van leszálló a hátsó ajtónál. Akkor észrevétlenül felslisszolhatsz. Volánnál hálistennek még nem vezették be a késleltetett nyitást.

manualis mammografus 2008.10.17. 10:23:21

Peti, te nagyon ritkan csinalsz barmit is szabalyosan, ugye? :)

VilMarci 2008.10.17. 14:23:31

Tom$: gratulálok. Ezek szerint nem fogtad fel az eddigeket...

VilMarci 2008.10.17. 14:26:02

Peti: gondolom, ezek közül még egyiket sem követted el... Ha mégis, akkor pedig remélem, hogy a nyolcadik általános után már nem fogod.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.17. 17:49:35

Nem utazom rendszeresen volánon, és BKSZ-em van. Egyszer-kétszer utaztam volánnal, mikor még nem voltak klimatizált buszok a 22-esen, de mindig vettem kiegészítőjegyet.
süti beállítások módosítása