Tékozló Homár

Nemlétező járatok a Volánnál

2008.10.14. 12:40 | jackyll | 164 komment

A Volánbusz sajátosan kerüli el a gazdasági világválságot, ahogy Róbert barátnője tapasztalta. A Népstadionnál kapott egy jegyet egy nemlétező járatra, amit aztán a pénztáros nem volt hajlandó visszacserélni, sőt, és a pénzt sem adta vissza:

Felháborító, ami most történt a Népstadionnál a barátnőmmel!  Egészen pontosan 2008.Okt.14-én 7:30kor. Barátnőm a pénztárnál szeretett volna jegyet venni a Mátraházára legközelebb induló gyorsjáratú buszra jegyet venni. Kapott egy jegyet a 8:10-es lassú járatra, miközben Ő úgy tudta, hogy 7:45-kor is van egy gyorsbusz. Jelezte, de a pénztáros hölgy azt mondta, az nincs, a legelső gyorsjárat csak 8:45-kor megy. Így elfogadta a 8:10-es járatra a jegyet, mondván, hogy majd átszáll Egerben. Mindez nagyon jó lenne... csakhogy a hangosbemondó röviddel ezután bemondta, hogy a Mátraházára 7:45-kor indul a gyorsbusz az "xyz" állásról...

És itt jön az, ami kiborította nálam a bilit, visszament a pénztároshoz, kérte, hogy cserélje át a jegyet, mert mégis van busz. Pénztárosunk (a két pénztáros közül a szemüveges hölgy) elzárkozott ettől, sőt minden mástól is, a nevét nem mondta meg, és természetesen a pénzt sem adta vissza.

Nem értem, miért nem cserélte át a jegyet? Nehezére esett? Nem ez lenne a kötelessége? Vagy a becsülete nem ezt diktálná, ha már egyszer ő rontotta el...? Ezért a barátnőmnek 25 percet kellett plusszban a Népstadionnál várakoznia, és majd átszállásnál is minimum 35 percet kell majd várnia.
 
Szeretném, ha kivizsgálnák az esetet, és a barátnőm elvesztegetett idejét és idegeskedését megtérítenék, amíg várakozott/várakozik a buszokra! Komolyan mondom, felháborító! Kérem büntessék meg példásan!
 
Tisztelettel
Robert
 
elküldve: a Homárnak, a Pest megyei fogyasztóvédelemnek, és a Volánbusznak
 
ui: most nézem az interneten a http://www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi oldalon, ahol nincs is 8:10-es járat... Mit tud ez a pénztáros?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Good Boy 2008.10.14. 12:50:43

"Mit tud ez a pénztáros?"

ELSŐ jegyet adni nemlétező buszra egy nemlétező "NÉPSTADION" nevű buszállomáson

Magam_a_Mondomét! 2008.10.14. 12:53:58

Ment volna a barátnőd Balatonfüredre Edéhez, bár ott pontosan 14:00 órára oda kell érni !
Ez FONTOS!!!!

pause 2008.10.14. 12:59:35

"Szeretném, ha kivizsgálnák az esetet, és a barátnőm elvesztegetett idejét és idegeskedését megtérítenék, amíg várakozott/várakozik a buszokra! Komolyan mondom, felháborító! Kérem büntessék meg példásan!"
a baratnodet?:D
es ha neki van pansza,miert nem o irja meg a levelet?
fontoskodo maki vagy.
amugy igazadvan.

rexter 2008.10.14. 13:01:28

ha leirjuk 35x egy levelben a baratno szot akkor sikeres emberek leszunk?

csigafrédi 2008.10.14. 13:07:12

"jegyet venni a Mátraházára legközelebb induló gyorsjáratú buszra jegyet venni"
amúgy jogos a felháborodás!
pause 2008.10.14. 12:59:35
a barátnője kb most ér oda, nem skodásyuppi, hogy a buszon internetezzen..
Róbert te meg igyál egy fröccsöt a számlámra a büfében..ebből nem leszsemmi. értesítenek, hogy a szemüveges mami szóbeli megrovásban részesült...vagy vami ilyet tippelnék.

elwood 2008.10.14. 13:09:00

"Ezért a barátnőmnek 25 percet kellett plusszban a Népstadionnál várakoznia"

ez tragédia, remélem volt nála víz és élelem


Na jó, sünt a pénztárosnak.

tcxbalage 2008.10.14. 13:10:01

"Kérem büntessék meg példásan!"

Kit, a barátnődet? Hátulról, keményen mi? :)

p@rasztpicsa 2008.10.14. 13:11:03

Tisztelt Panaszos!

Örömmel értesítjük, hogy panaszát rögzítettük!

A vizsgálat szerint előreláthatólag (és egyben bezárólag) az alkalmazottunk helyesen járt el.

Forduljon hozzánk máskor is bizalommal!

Zrt.

(This is an automatically generated message!)

triceratops · http://triceratops.blog.hu/ 2008.10.14. 13:11:04

ja, emberileg (vagymi) hibázott a nő, de amúgy asszem az információ és a jegypénztár külön ablak, szóval a fogyasztóvédelemnél nem sokra mész. a volánnál meg főleg.

p@rasztpicsa 2008.10.14. 13:12:03

nincs is olyan hogy Népstadion. hol élsz te?

Virus 2008.10.14. 13:18:14

ezt nem értem, hogy miért érzik jól magukat attól a hozzászólók, hogy össze vissza minden baromság miatt fikázzák a hozzászólót. ezerszer előfordul nap mint nap, hogy agyba-főbe szivatják a népet, és az emberek többsége lenyeli a békát, és kussol, és soha semmit nem tesz azért, hogy legalább a következő nyomorulttal ne történjen meg ugyanaz, mint ami vele. ez az ember legalább vette a fáradságot, írt ide, oda, szinte mindegy, hogy nem is feltétlenül oda, ahonnan sikert remélhet. de akkor is, hiszek benne, hogy a legapróbb ilyen lépések is közelebb visznek minket ahhoz, hogy normálisabban működjenek a dolgog kis hazánkban.

Virus 2008.10.14. 13:20:09

helyesbítve: ... fikázzák a poszt írót. (mielőtt én is megkapom a magamét...)

kancellar 2008.10.14. 13:22:12

Mi is írtunk már párszor a fogyasztóvédőknek és mindig azt kaptuk vissza, hogy nincs hatáskörük, vagy nem illetékesek. És még át sem tették az ügyet az illetékes/hatáskörrel rendelkező szervhez. Akkor meg minek vannak ott?

Caleb7 2008.10.14. 13:24:16

Vírusnál a pont!
Igaza van hogy megírta, mert az összes tetű cég mint a BKV meg a Volán, csak annyit tud hogy a munkájukat utáló embereket foglalkoztatnak éhbérért, és tesznek a panaszokra nagy ívben!

Radi 2008.10.14. 13:25:03

Miért nem a barátnőd osztja ezt meg velünk? Tán nem olvas Homárt?

Dr. Kix 2008.10.14. 13:27:58

A Volános pénztáros szopjon le egy taliga aprómajmot! Legyen mindenki tudatos fogyasztó, akkor is, ha fogalmazási gondokkal küzd!

FONTOS!!!!

suklemovics 2008.10.14. 13:28:39

Önélzetes a kis latol!

É2I 2008.10.14. 13:30:00

Jegybe csomagolni féltéglát, és vissza a feladónak. Ha kijön a szemüveges bánya, őt is jegybe csomagolni és bevágni a busz alá.
Na jó, tudom barátnőnek ez nem biztos, hogy ment volna.

Egyébként meg biliborogatásra tojnak válaszolni.


Más. Hogy lett ilyen gyors a homár? Még hat óra sem telt el és már kint van. Vagy ennyire nincs most fogyasztói elégedettlenség?

ex-Zep 2008.10.14. 13:31:25

faszkorbácsot minden pénztárosnak!!!

Luckye 2008.10.14. 13:36:14

Én csak egyet nem értek. Ha a Népstadion állomásról indult és Mátraházára akar menni, akkor mi a piklit keres Egerben, hogy átszálljon? Durván 2x messzebb van....

wagabound 2008.10.14. 13:37:27

Egy: olyan, hogy gyorsjárat, Mátraházára nincs. A 7 óra 45-kor induló busz ugyanott áll meg, ahol a 8 óra 45-ös, és ugyanannyi a menetideje. Nyolc óra 10 perckor induló járat pedig nincs - valami félreértés lehetett mindkét részről.

Kettő: Mivel utólag nem lehet bizonyítani, ki mit mondott és mit csinált, az ilyen eseteket csak a helyszinen lehet elintézni. A pályaudvar vezetőjéhez kell fordulni, és ragaszkodni kell jegyzőkönyv felvételéhez. Persze, még ez sem garancia, de az ügy hivatalos, szabályos elintézéhez - akár a jegyvisszatérítéshez, akár a pénztáros megbüntetéséhez - elengedhetetlen; ez, gondolom, magától értetődik.

wagabound 2008.10.14. 13:38:36

"mi a piklit keres Egerben"

Na, erről már nem is beszélve... :-)

staropramen 2008.10.14. 13:42:40

A buszpályaudvaron jól látható helyen úgynevezett menetrend van rendszeresítve.Külön induló járatok és külön az érkezők, hogy ne lehessen összekeverni. Kiérkezéskor rövid pillantás az induló járatok táblára és onnantól magyarázhata pénztárosnő bármit.(Ő egyébként nem információs esetleg rosszul is emlékezhet. Nem ez a dolga.)
Barátnőd ezzel sokat spórolt volna ha már ilyen drága az ideje.Azt persze én sem értem, hogy jön ide Eger. Akkor már miért nem zalaEGErszeg?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 13:45:55

Eger nagyon szep varos, meg lehet van masik baratja ott
mondjuk en Gyongyoson szalltam volna at, ha jol emlekszem es mentem volna a Hotel Galyaba

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.14. 13:58:02

Az sajnos már nekem sem újdonság hogy a forgalmi irodán rendszeresen nem tudják hogy mi merre, illetve merre jár, honnan indul, hol áll meg, stb.

Mondjuk azért a jegy vissza nem váltását valamivel indokolni is kéne... Mit mondott a mammer?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 13:58:33

biztos zsebre dolgozott a pénztáros azért adott fantomjáratra jegyet...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.14. 13:59:22

@Staropramen : Igen, és az a menetrend néha nem fedi a valóságot ---> Utas szopja.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.14. 14:00:32

Amúgy a legtutibb menterendet eddig Jászberényben láttam (nagyon szép hely amúgy), hatamas LED-fal a buszpu-n, és szépen írogatják ki hogy mi mikor hova, honnan mászik.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 14:01:44

"..Kérem büntessék meg példásan!..." ezt hogyan? még mindig ezen röhögök...ezt valami rendszerváltás előtti kisdobos kézikönyvben olvashatta?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.14. 14:03:27

Mégsem írhatja hogy szarjon sünt, vagy hogy "nyaraljon Edénél"

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 14:04:55

egyébként, hol és hogyan akar átszállni
7:45kor megy a gyors? de nem baj a 8:10 mert majd egerben átszállok? mire??? időutazik? vagy átszáll a 8:45re??? akkor miért megy 8:10-kor?

Tron65 2008.10.14. 14:06:13

A Népligetnél rendszeresen eljátszanak hasonlót: megveszed a jegyet, aztán a buszon kiderül, ő nem (budapest)volán, azt veheted meg mégegyszer. Vagy visszamész megpróbálni visszaváltani, de akkor meg elmegy közbe a busz.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.14. 14:06:48

de miért a legközelebbi járatra kell kérni a jegyet, mikor tudod hogyvan 7.45-ös, akkor ugy megyek oda hogy a 7.45-ösre kérek jegyet. ha ezután azt mondja a pénztáros hogy nincs akkor ráborítani az asztalt hogy hülye vagy bzdmeg. ki van írva itt és itt.

Impega 2008.10.14. 14:07:10

tük vagytok parasztok 2008.10.14. 14:01:44

Talan el kellene kuldeni penztaroskodni a Nepfront Lakasfenntartohoz.

staropramen 2008.10.14. 14:08:44

ColT
Vagy fedi, vagy nem ,de ha meg sem nézi akkor tök mindegy.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.10.14. 14:10:02

ezért tart itt ez az ország
/volt már?/

staropramen 2008.10.14. 14:10:43

A példás bünti olyan amire már volt példa. Akkor miért nem példátlanul büntessék meg?

Impega 2008.10.14. 14:13:11

staropramen 2008.10.14. 14:10:43

A peldas bunti az nem peldat mutat?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 14:13:36

staropramen 2008.10.14. 14:10:43
ehhez mit szósz : Például példás példaértékű példátlan bűnetés???

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.14. 14:14:21

tisztelt utasunk!

panaszát megvizsgáltuk, és jogosnak tartottuk. munkatársunk elismerte hogy hibázott, cégünk megfelelő lépésként áthelyezte őt egy másik munkakörbe.
október 31-ig rendkívüli szabadságra küldtük, azután a budapest-érd járaton lesz alkalmi jegyellenőr.

É2I 2008.10.14. 14:15:40

Példás büntetés pl, ha nyilvánosan elveszik az úttörő nyakkendőjét. Persze biztos keresné egy ideig, de utánna elvennék tőle jól.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 14:15:49

tényleg ha nincs is olyan 8:10-es busz, me azt má a neten nézted...akkor az asszony mivel ment el? vagy el sem ment? hmmm gyanús...én felhívnám...

staropramen 2008.10.14. 14:24:36

Impega
a példás büntinek van példája a példátlannak meg nincsen.Tük vagytok javaslatával mélyen egyetértek,valamint javaslom, hogy a nyakkendő elvétele az úttörőraj nyilvánossága előtt történjen , ne csak szünetben a folyosón.

staropramen 2008.10.14. 14:26:10

Mikor anyósomat kikisérem az állomásra mindig megvárom, hogy elmenjen a vonat, nehogy leszálljon a másik oldali ajtón.A buszon ez egyszerűbb, csak odafigyelés kérdése.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 14:27:27

a buszpalyaudvaron komplenol ott a Domus mellett, mert Matrahazara csak holnap megy gyorsjarat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 14:30:17

nekem egy osztalytarsanak elvettek a nyakkendojet az egesz raj elott mert megrugdosta az annyat
most meg tanar, talalkoztam vele az iwiwen
lehet a penztaros docens lesz

elwood 2008.10.14. 14:31:28

Példás büntetés az ami a jövőben lesz példa.

Pédául áthelyezik más beosztásba, a mellete lévő pénztárba.

Impega 2008.10.14. 14:32:55

staropramen 2008.10.14. 14:24:36

Nem tudom. Szamomra a peldas buntetes az peldaerteku, tehat peldat mutat. Pl elveszik az uttoro nyakkendojet mert a sipja nem volt normalisan a vallpantba csomozva. Ezzel peldat mutatnak a tobbinek, hogy bizony erdemes jol odacsomozni azt a szutyok sipot, mert ha nem a fent emlitett pelda szerint jarnak el. Es akkor pisloghatnak a naykkadonelkuli kisdobosok .

movhu 2008.10.14. 14:32:58

"elküldve: a Homárnak"
Azért örülök, hogy ezt a referenciamondatot egyre több bejelentésben látom :D:D:D

staropramen 2008.10.14. 14:33:19

Hagyma
akkor a kispajtás tanult a büntiből és nemcsak hogy nem rugdalta tovább a kedves anyukáját, hanem átállt a jó oldalra és tanár lett. Ez példaértékű .

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 14:34:18

Ez a poszt egy szomorú példátlan példás történetet példáz. A plédLány és példás barátja, a példa nélküli példás ritka példány néstadionba tévedt, ahol példátlanság történt. Példának okádék visszamaradt példány pénztáros az eladatlan példány jegyeket
példányosította, majd példátlan módon a példányt nem váltotta vissza…
ezzel példátlan példát mutatva a példás társaságnak és példának állítva a homáron. példás bűntetésre számíthat, mint ahogy a példa is mutatja például...

Fairy Girl 2008.10.14. 14:35:44

Ááh az internetes menetrend egy kalap sünt (értsd: sz@rt) se ér. Kapásból tudok legalább 3 járatot, amelyek ÉVEKKEL EZELŐTT (!) megszűntek, és a mai napig szerepelnek az internetes menetrendben. Természetesen több alkalommal e-maileztem már, hogy ez miez, és egyáltalán. Válaszra se méltattak.

Sünt sünt sünt. :/

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.10.14. 14:36:02

szegény felszarvazott ifjú
a barátnő a pénztáros sztorit azért koholta, hogy legyen 25 perce a pályaudvaron egy gyors numerára, majd Egerben ismét egy fél pásztorórácska... cö cö cö, naiv fiatalság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 14:37:45

asszem nem kapott balatonszeletet es ezert rugdosott
mi meg szornyulkodtuk, hogy nincs nyakkendoje
igen peldatlanl peldas buntetes volt, bar nem hiszem, hogy ez terelte ajo utra
bar ki tudja
akkor meg nem volt homar, hogy reklamalhatott volna
meg internet se volt
meg C 64 se

staropramen 2008.10.14. 14:40:19

Hagyma
pedig már akkor is volt 7.45-ös gyorsbusz Mátraházára példásan.

Fairy Girl 2008.10.14. 14:41:30

Hétfői életérzésem van :D mi van veletek? :)))))

Mnofőnix 2008.10.14. 14:44:38

Hát aki Bp-ről Mátraházára Eger városán keresztül utazik az nem lehet sikeres ember.
Bár az is igaz, hogy ez még mindig jobb mintha Timbuktun keresztül akarna utazni.

Igaz Egerben jók a borok, de a közvetlen Eger-Mátraháza járat oly kanyargós, hogy a kedves utas nagy valószínűséggel kirókázza azt, amit előtte fogyasztott.

De szerintem valami elírás lehet, mert 8.10-kor van tényleg egy lassú járat, de nem Egerbe, hanem Gyöngyösre, ahonnan biztos van csatlakozás Mátraházára.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 14:46:29

en egyszer felfutottam gyongyosrol oda a hegyre
meg atusztam a balatont is
res stoppal jartam
volt mikor busszal hamis diakigazolvannyal karositottam a Volant
vagyis nem volt hamis, csak szerintem nem jart volna kedvezmeny
de adtak

staropramen 2008.10.14. 14:48:25

Mnofőnix
Timbuktuban sokat kell várni a csatlakozásra, az idei busz tegnapelőtt ment el.Csak a 6:30-as sörnek van csatlakozása a 7:10 es törkölypálinkához.Közben úri közönség verexik, valamint Leila az arab démon hastáncol.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 14:48:39

a lassu jarat direkt lassan megy?
kettobol nem kapcsol fel?

Mnofőnix 2008.10.14. 14:50:24

hagyma

A lassú járat nem az autópályán megy és mindenütt megáll, igaz nem is jut el Timbuktuig, ahol az úri közönség verexik.

É2I 2008.10.14. 14:55:59

Egyből sem kapcsol fel és ez nem példátlan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 14:57:26

ha mindenutt megall akkor nem is megy
mer a mindenutt az mindenutt
az telleg lassu
ez a jany sose jut el egerbe, igaz nem is oda akar menni

Abdab 2008.10.14. 14:58:04

Nem vagyok sikeres, mert nem értem.

Milyen nem létező járatra kapott jegyet a fehérszemély? A 08:10-es létezett, nem? Akkor ő egy nem egy nem létezőre kapott, hanem egy létezőre nem kapott. Vagy hogy is?

Nem megy ez nekem, megyek is vissza Edéhez bogratschozni.

É2I 2008.10.14. 14:59:37

Egyszer az egyik osztálytársamtól vették el az úttörő nyakkendőt, nyilvánosan. Ő meg odavetette, hogy akár fel is dughatják.
Na erre lett is rohangálás az udvaron, mivel a csapattitkár úgy gondolta, hogy akkor neki fel is dugja. A srác meg konkrétan nem erre gondolt.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 15:00:26

az en baratnom ford excorttal jart meg Vacon
sose ult volna buszra
Viciannak wartburgja volt, utanfutoval
az kellett a betonkeveronek
Marynek Pontiacja van Grand AM
nagyon szar
de itt nincs sok busz az a szurke kutya van de hetente ha jar
igaz gyorsjarat

staropramen 2008.10.14. 15:00:37

A ködös távoli múltban a Volán elődjét úgy hívták, hogy Mávaut.Ez a név a Megy, Áll, Vagy Az Utasok Tolják kifejezés rövidítése. Az igazi lassú járat ez a tolós változat.Ezt lopakodó üzemmódnak is nevezik. Hihetetlenül üzemanyagtakarékos.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.14. 15:00:58

Kedves Róbert!

Köszönjük észrevételét! A hölgyet kiállítottuk a Népstadion közepére és főbe lőttük, reméljük ez elég példás volt. Barátnőjének postára adtunk némi nyugtatószert, hogy az idegeskedését megtérítsük, illetve egy órát, hogy az elvesztegetett időt is. Sajnálom, hogy tovább nem írhatok Önnek, de most el kell mennem sünt szarni.

Tisztelettel:
Volán Margit

Impega 2008.10.14. 15:01:47

Abdab 2008.10.14. 14:58:04
elkepzelheto hogy letezett, de amint az Kedves Hagyma kifejette, mindenutt megallt es emiatt el sem indult talan, lehet be sem ert a nemletezo Nepstadionban ahol peldatlanul jegyet adtak ra a szemuveges, gonosz penztarisnenik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 15:03:08

a mi csapattitkarunk 150 cm-es holgy volt
ugy hivtuk szocske
leghiresebb mondasa egy rajgyulesen:
"csendesebben ordibaljatok"

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.10.14. 15:04:44

Rosszul tudjátok, azért lassújárat, mert a hegy lábánál nem kapcsol vissza 2-be...

Mnofőnix 2008.10.14. 15:05:49

Egyszer nyáron Egerben egy haver a helyijáratok egyik végállomása környékén járt . Látja, hogy lerobbant egy busz és nem tudott elindulni, amikor kellett volna. Javasolta a buszvezetőnek, hogy fogja a táblát a kezébe és induljon el gyalog, vigyen el egy jegylyukasztót, és majd az utasok beállnak mögé. A buszssofőr elküldte a 3,14csaba.

hbe 2008.10.14. 15:06:30

Valami kavarnak kellett ott lennie, vagy ha pontosan ugy történt, ahogy le van írva, akkor hülye volt a pénztáros.
7:45-ös járat naponta van már amióta csak én tudom, azaz több mint tíz éve, ő a 1045/003-as, és megáll Mátraházán, viszont az könnyen meglehet, hogy arra 7:30-kor már a pénztárban nem adtak ki jegyet. Az hogy az első gyorsjárat a 8:45-ös az általában hülyeség, van 6:45-kor és 7:15-kor is, persze meg még a kérdéses 7:45-ös, ebből a 6:45-ös nem érinti a Mátraháza, Honvéd üdülőt mert Kékesre megy, a többi az összes Mátraháza kezdetű megállóban megáll. Viszont a 7:45 után a következő gyorsjárat valóban a 8:45-ös, ő a 1045/007-es járat.
A 8:10-es rejtélyéről, ő sose ment Egerbe, és ha valaki ránéz a térképre, tudja hogy Mátraházára egetverő baromság lenne Eger felé menni, a 8:10-es (1040/007) igazából Gyöngyösre megy Gödöllőn át, és lassú, baromira nem éri meg vele elmenni Gyöngyösre, hacsak nincs hideg, mert Gyöngyösön pontosan a 8:45-ös Pestről érkező járatra lehet vele átszállni. :)
Összességében ha az ügyfél - helyesen -biztos volt benne, hogy van 7:45-kor, akkor hagyni kellett volna a pénztárost, és keresni egy Mátraszentimre vagy Fallóskút feliratot a táblán, és felszállni a buszra a kiírt kocsiállásnál.
Ha meg mégsem volt ebben biztos, és a pénztáros rábeszélte, hogy vegyen a 8:10-esre a jegyet, akkor az ilyen helyzetben lévőnek azt tanácsolnám, hogy hagyja a pénztárt, keresse meg a 7:45-ös buszt, be is mondják, vegyen még egy jegyet a buszon, és ha biztos benne, hogy a pénztáros téves információt adott, azaz nem azt mondta, hogy már nincsen jegy arra a buszra, hanem azt, hogy nincs olyan busz, akkor fénymásolja le a jegyeket és _írásban_ tegyen panaszt a Volánbusznál, és kérje a 8:10-es jegy árának visszatérítését.
Ha pedig tényleg hagyta elmenni a 7:45-öst és a 8:10-essel ment el, akkor viszont nincs mit keresni, mert ugyanazt érte el, mintha a következő 8:45-ös gyorssal ment volna el. Kb ennyi.

Illetékbélyeges elvtárs 2008.10.14. 15:07:13

staropramen 2008.10.14. 14:48:25
Végre egy hozzám hasonlóan művelt ember! :-)

FONTOS! Gondoljatok bele, hány ezer forintot elmobiltelefonált ez a két életrevaló ember, mire az egyik ilyen szarul átadta az információkat a másiknak. Sz@rjon rezgőhívásos sünt az eset összes résztvevője.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 15:07:16

aztan 40 ev utan nyugdijaskoraban viragot arult az ABC mellett

Mnofőnix 2008.10.14. 15:09:40

hbe
Nagyon igaz amit mondtál, de csak az érti meg, aki már járt arra busszal és/vagy látott már buszmenetrendet életében.

staropramen 2008.10.14. 15:09:46

A 1040/007 ez valami új Bond busz? Joga van embert ölni a királynő szolgálatában?

hbe 2008.10.14. 15:11:32

P.s. akinek gyenge a gyomra, az vigyen Daedalon-t + zacsit a 24-es főúton közlekedő buszjáratokon (Gyöngyös-Mátrafüred-Mátraháza-Parád-Recsk-Sirok-Eger). Ciki ötpercenként megállítani a buszt és 40 ember átható pillantása mellett rókázni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 15:12:56

az az utvonal volt a kedvenc motorosutunk
es sisakban nem is lehet rokazni

hbe 2008.10.14. 15:13:44

1040/007: ha a pénztárban megveszed a jegyet ez lesz ráírva a járatszámnál, és nem az hogy 7-es járat, vagy 7-es járat a 1040-es vonalon, vagy valami hasonló. Ez a furmányos csavar sok embert megzavart már. Nincsenek abszolút járatszámok mint a MÁV-nál.

seric2 2008.10.14. 15:14:54

Én meg az M3-ról Mátraszentimrére szerettem volna menni egy - a térképen sárgával jelölt úton, amiről kiderült, hogy nem létezik...bár minden térképen rajta van, legalább 50 éve nem tartják karban.

Impega 2008.10.14. 15:15:01

hbe 2008.10.14. 15:13:44

Te sokat tudo ember lehetsz :D.

hbe 2008.10.14. 15:16:48

@hagyma cserében viszont az ott közlekedő buszjáratokon sem lehet sisakban motorozni.
&seric2: Kocsival Hatvannál le a pályáról, és a 21-esen Pásztó felé a leggyorsabb.

staropramen 2008.10.14. 15:19:28

Seric2
ez az ellenség megtévesztése miatt van.Jön a rút ellen, be akarja keriteni Baglyasalját Kisterenye felől a térkép szerinti úton ami nincs, jól összezavarodik és dicső hadaink fényes győzelmet aratnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 15:23:29

Kal Kapolna
Kisterenye fele atszallas
erre melekszem mikor menten haza pestrol
ha rosszul akkor bocs
de ez vonaton volt

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2008.10.14. 15:38:53

"Kérem büntessék meg példásan!"

Lóbelt!
Dulván a padlóla lökjük, lendben?
Pilátusz

ON:
persze abszolút igazad van, simán jár egy tarajos sün a pénztárosmaminak!

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2008.10.14. 15:41:48

ja, lassú vagyok máma:
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2008.10.14. 13:27:19
Lökjéthek a phadlóla...duhván...


de legalább jól mozog az agyunk! :)

Ahamm 2008.10.14. 15:45:01

Kedves The Good Boy, p@rasztpicsa!

A busz elejen nezd meg, mi van kiirva! Talan Nepstadion? Csak nem? Nahat!

Kedves triceratops, staropramen!

Tudjatok, mikor nyit az informacio? Nem? Akkor meg mi a francnak pofaztok? Az reggel 9-ig oda se tolja a pofajat, a fonokevel egyetemben! Hanyszor akartam kerdezni buszinfot, s nincs...

Es megint Kedves staropramen!

Csak nem gondolod, hogy az autobusz indito tablan rajta van az is, hogy hol all meg, nemcsak a vegallomas? Hol elsz Te?

staropramen 2008.10.14. 15:52:43

Ahamm kedves.
nyugi nyugi.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.10.14. 16:01:05

"Szeretném, ha kivizsgálnák az esetet, és a barátnőm elvesztegetett idejét és idegeskedését megtérítenék, amíg várakozott/várakozik a buszokra! Komolyan mondom, felháborító! Kérem büntessék meg példásan!"

Mint korábban írták, ez azt jelenti, h a barátnőt meg kell büntetni. Amúgy meg miért is nem a barátnő nyafog?

Térítsék meg az én bátyám feleségének barátjának kárát is, aki mellesleg informatikus...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.10.14. 16:10:43

Ez az Eger városa nem tetszik...

Egeren át, vagy Egren át? Melyiket kell használni? (Persze tudom, de azért mégiscsak egy kisegér!)

elwood 2008.10.14. 16:10:59

PILATE:
Stwike him, Centuwion, vewy woughly!
[slap]
BRIAN:
Aaah!
CENTURION:
Oh, and, uh, throw him to the floor, sir?
PILATE:
What?
CENTURION:
Thwow him to the floor again, sir?
PILATE:
Oh, yes. Thwow him to the floor, please.

Magam_a_Mondomét! 2008.10.14. 16:18:23

És nem EGER, hanem Jäger Herr meister!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 16:23:05

ja amugy a baratnod elvesztegetett idejet es idegeskedeset azt legyszives szamositsd
de telleg nem attack, csak kered teritesek meg
megis mibe van?
elismerem a penztaros bena volt, de erdekel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 16:25:55

aggyanak neki fel orat es 20 percig ne idegeskedjen?
vagy hogy?
nem hulyulok de e z hulyeseg
a penztaros valszinu bena volt a baratnod nem volt eleg hatarozott, vagy egerbe akart menni
en emlekszem a nepstadionra, ott van baszott nagy tabla mikor milyen busz megy, meg leginkabb mar bent is allnak
hat akkor ragaszkodni kell a jegyhez

Mary tukortojast sut, remelem nem egeti le a lakast

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.14. 16:42:14

azt meg nem is kérdezem: gondolom a csajót simán otthagytad és rohantál a netre...??? mert akkor legalább 25 perc unatkozással kevesebb lett volna szegénynek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 16:54:20

az en idomben a buszon fizettem amugy
beall oda a nepstadionhoz felszalltam, mondtam Eger, es adott jegyet

molaris 2008.10.14. 18:06:27

Kérem, nincs ok erre a tragikus hangvételre. Volt busz az állomáson? El is indultak? Volt hely rajtuk? Akkor meg????:):):)
A többi tiszta kekeckedés, miért pont oda?- meg gyorsjárat! Persze, hogy megkavarja az egyszerű dolgozót. Vissza csere?- na azt nem! Különben is a MÁV jegyeken is rajt' vala, hogy elcserélni nem lehet. Szóval ez néphagyomány.
Mondjuk ha velem csinálja, még most is szedegetnék az üvegszilánkot az arcából, mert bevertem volna az ablakot.

DocBulywood 2008.10.14. 18:14:25

Volán Margitnál a mai poééén!

:-D

seik 2008.10.14. 18:45:24

"a barátnőm elvesztegetett idejét és idegeskedését megtérítenék"

A barátnőd életét 1 órával meghosszabbítjuk, garantáljuk. Az idegeskedést is beszámítva +1 órával tovább tartjuk kómában :)

Volán Zrt.

pénztáros 2008.10.14. 19:59:39

Kedves Róbert!
Semmi probléma a barátnőd utazási szokásaival csak annyi, hogy földrajz és illem órákról hiányzott!!!
1. Mátraházára -Gyöngyösön kell átszállni.
2. Biztos vagyok benne, hogy a pénztárnál a következő Mátráháza menő járatra kért jegyet.
Bizot vagyok abban is, hogy felvilágosították, hogy a buszon kap jegyet és következő járat a 8.45-ös.
Szinte hallom a kérdést: és Gyöngyösre vagy Egerbe?
Tudod normális ember utazás előtt tájékozódik. Ha ilyen kiválóan tudsz írogatni az internetre akkor ajánlom figyelmedbe a www.menetrendek.hu oldalt.
Nem tudom, hogy milyen időt vesztegetett el a barátnőd de, hogy nem dolgozni sietett az biztos!
A többi pocskondiázónak üzenem:
Azok a banyák ott a Népstadionnál sokat dolgoznak, és sokat elviselnek az ilyen arrogáns, szemtelen fenyegtőzőknek.
Tudod én ha a pénztáros helyébe lennék rágalmazásért és becsület sértésért feljelentenélek.

Tollan 2008.10.14. 20:08:56

Hali mindenki!

Térjünk rögtön a lényegre. Ezzel a panasszal van ám pár bibi rögtön az első azt irja Robert hogy "Egészen pontosan 2008.Okt.14-én 7:30kor. Barátnőm a pénztárnál szeretett volna jegyet venni a Mátraházára legközelebb induló gyorsjáratú buszra jegyet venni." Ezzel az a gond hogy a pénztárosok számitógépe a járatokra való jegy kiadást indulás előtt 20 percel lezárja az az ha fejre áll a pénztáros akkor sem tud jegyet adni. Robert azt irta ,hogy barátnője a 7:45 járatra nem kapott jegyet ill hogy azt mondta a pénztáros hogy nincs. De nem a járat nincs hanem jegyet nem tud adni már ami nem gond mert a járaton még a sofőrnél lehet jegyet váltani. Azon kivül létezik a menetrendtábla ami a terem végében van és rajta az induló járatok. Csak meg kell nézni. A 8:10-kor induló járat létezik nagyon is meg lehet nézni a menetrendek.hu-n és rögtön kiderül a másik probléma ugyan is a 8:10-es nem megy csak gyöngyösig igy azzal nem is mehetett egerbe. Azon kivül minek menne az ember egerbe hogy mátraházára jusson mikor az onnan induló járat ami mátraházára tart az is bemegy gyöngyösre. Akkor elegendő lenne csak gyöngyösre menni és onnan majd félóránként mennek a buszok mátraházára. Mért kell elmenni makóra jeruzsálem felé, ezt nem értem?

silent76 2008.10.14. 20:25:10

Nincs is már Népstadion. Aki ennyire nem tud haladni a korral, az meg is érdemli, hogy úgy bánnak vele, mint a kommunizmusban, amikor még volt. (mármint Népstadion)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 20:29:24

silent
van egy korosztaly akinek orokre nepstadion marad
tetszik nem tetszik
meg lehet ujra lesz is az
egerben a nepkert ersek kertvolt aztan ujra ersek kert lett
nekem meg nepkert
"nepi"
elemezhetnenk az Andrassy utat is
stb
mi a nepstadinba jartunk ahol 80 ezer ember volt sima kettos rangadon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 20:34:04

en soha eletemben semmikor nem voltam a Puskas Ferenc stadinoban, viszont igen gyakran a Nepstadionban
mongyuk akkor jobb allapotban is volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 20:35:36

10.20-kor ment az utolso szemely miskolcnak amihez volt csatlakozas fuzesabonyban
\volt hogy lekestem ezert abonyban aludtam az allomason

havajj 2008.10.14. 20:39:16

te pénztáros
hogy jössz te ahhoz hogy eldöntsd hogy valaki munkába megy-e, vagy nem és ezért fontos-e sietnie?
eszednél vagy karrierista bunkó?

és miafaszért regisztrálgatsz? miért nem lehet normálisan elmondani ha te voltál az, és normálisan leírni hogy mi történt?
ha meg nem akkor honnan veszed ezeket a következtetéseket hogy "biztos vagyok benne..."
eszem megáll, hogy ilyen van

silent76 2008.10.14. 20:40:17

Akkor gyere haza a Magyar Népköztársaságba Maryvel, és mutasd meg neki a Népköztársaság útját, meg a nov. 7 teret.

Én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki ebben nőtt fel, de attól még tudok haladni a korral, és nem hívom a Ferenciek terét Felszabnak, a Stadionok állomást meg Népstadionnak. Ha az lesz megint, akkor megint úgy fogom hívni.

neet 2008.10.14. 20:48:01

Hagyma,
ugye, hogy az Bées? És ugyan a Tolbuchin(?) krt-t nem tudom már mi, de a csepeli Tanácsház tér (Técsé) mindig is técsé marad, hiába nevezték átvissza Szt Imre térnek. ;)

Monty rajongóknak: Fikusz Kukisz :))
neet

Tollan 2008.10.14. 20:51:43

Kedves havajj!

Ha tudnád azt amit a pénztáros meg sajnos én is akkor nagyjából sejtenéd mért irhatta azt.Ugyan is 90%-ban azok hepajkodnak akik a hunyók. Hányszor hallottam már hogy kért egy jegyet xy településre és 10 perc múlva visszament hogy ő nem xy településre kért jegyet hanem yz-re. Aztán meg még fel is jelentette a pénztárost. Ami mégrosszab ,hogy ezek a személyek sokan fiatalok. De az idősek se kutyák mikor közlik a pénztárossal ,hogy te fa...szo.. kur.. de ugy látom a kultúra nálad is kiveri a biztositékot "eszednél vagy karrierista bunkó?
és miafaszért regisztrálgatsz?"
Nem gondolod ,hogy esetleg a sok mocskolódás ,hazudozás mást is bánthat és esetleg kicsit durvábban reagálhat?

havajj 2008.10.14. 21:05:30

Nem kedves Tollan, nem gondolom. Nem is írtam egy szót se arra a pénztárosra akiről szó van. Pont azért, mert az ő verzióját nem ismerem, és mocskolódni bárki tud.
Viszont a "ti" verziótokat ismerem, és teljesen megdöbbentő hogy normális ember ilyeneket ír.
Valaki aki nem volt ott, nem hallotta, nem látta. Nem értem hogyan veszi ehhez a bátorságot bárki.
Na ez baszta ki nálam a biztosítékot, ha tényleg érdekL.
És mi az, hogy "ha tudnád amit a pénztáros, meg én"? Te tudod mi történt? Ott voltál? Vagy azért mert veled úgy beszélnek/viselkednek ahogy, már azt feltételezed hogy mindig az utas hazudik?

De nem megyek bele megint egy vitába ilyen hülyeségen, mert elmegy vele az estém. Ha ott voltál, vagy te voltál, akkor kíváncsian várom a sztorit. Ha nem akkor meg érthetetlen az egész.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.14. 21:05:30

tudod silent
ez erdekes
mert a nepkoztarsasag utjat akkor is Andrassybank hivtuk amikor nepkoztarsasag volt
ez ilyen
a nepstadion nepstadinnak szuletett es nekunk az marad
az andrassy meg andrassynak
ez ilyen egyszeu
a moszkva ter meg moszkva ter

havajj 2008.10.14. 21:07:43

de hogy a moszkva tér miért maradt moszkva tér amikor minden mást megváltoztattak?

hRaVeN 2008.10.14. 22:13:25

Itt nem az időpontokról, meg a járatszámokról van szó, illetve hogy jogos-é vagy nem a csere...

Egész egyszerűen a barátnőd sajnos csinosabb volt mint az korosodó, hisztérikus, enyhén bajuszos Csuporka Irma (c by L'art pour L'art társulat) jegypénztáros, akit majd megevett az irigység, és a fene. Elvégre két nő a főszereplő :)

Sadist 2008.10.14. 23:20:15

Hát ezen a "büntessék meg példásan" szövegen még mindig röhögök :D

Barátnőd legalább jócsaj, és szeret rosszkislányosat játszani? :D

manualis mammografus 2008.10.15. 00:00:08

a baratno ertetlen, a parja meg papucs. szerintem nem kell ezt tovabb ragozni, ugyis mindenki tudja, hogy a magyar tomegkozlekedes kritikan aluli.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.15. 05:45:56

neet\en azt nem is tudtam hogy azolyan szentmimreterlett
asszem a 109-esre kellett atsallnom ott, hogy mennyek szigehalomra horgaszni
ah erdejes ez
nekem a marx ter is marx ter marad annak keszult
azt megertem ha valamit visszaneveznek mert atneveztek valamiert, de a nepstadion a z nepstaion a marx ter meg marx tr
ahogy az andrassy is andrassy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.15. 05:49:40

soteerben is eszaki lakotelep lett a csebokszaribol
de nekem az csebokszari marad
nem kell minden rendszervaltozasnal mindent atnevezni
en igy gondolom
az en ajtomon egesz alakos lnin poster volt, lehetett kapni iroszerben, a falomon volt egy che foto, meg egy amerikai zaszlo
abszolut megfertek egymas mellett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.15. 05:51:25

Lenin

EGERBEN
szokni kell az uj klavit, mg az almat
meg kell mondjam ez a klavi is elege leamrtizalodott

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.15. 08:00:31

Engem meg az háborított fel, hogy a 15:09-es busz, 15:21kor jött Győrben...

pénztáros 2008.10.15. 08:18:15

Kedves havajj!
Tudod vannak nénik, bácsik akik azért buszozgatnak mert dolgozni járnak. Ami sajnos a korod beli fiatalságra nem jellemző!
Én is egy ilyen buszozgató vagyok! x éve csinálom már. x éve veszem meg minden hónapban a bérletemet a korosodó enyhén bajuszos banyáknál.
Honnan tudod, hogy éppen nem voltam akkor ott?
Én még sosem csalódtam bennük pedig elég sok felé járok. mindig megkaptam a megfelelő információt, és sosem tévedtem el!
Tudod minket még megtanítottak arra, hogy ember társunkat tiszteletben kell tartani.
1. azok a banyák 12 órát dolgoznak 1 nap. Nézd meg a nyitvatartást. 6.00-18.00-ig
2. Nők! illik tiszteletben tartani őket még akkor is ha másik oldalon álló is nő!
3. ha vélhetően fiatalabb vagyok mint az a másik akkor igyekszem normálisan beszélni-ami sajnos nektek nem megy!
Ez világosan kiderül a hozzászólásodból!
Vajon ahhoz hogy veszi a bátorságot valaki, hogy magát fedezve a barátjának esetleg hazudjon,miközben megrágalmaz valakit?
És szerinte mi a példás büntetés? Az, hogy egy hazugság miatt esetleg kirugját az illetőt állásából? Biztos benne az úri ember, hogy esetleg a barátnő oda ért 7.30-ra a buszhoz? Lehet, hogy csak 7.50-re sikerült oda érni?

havajj 2008.10.15. 09:24:34

Ember! Áruld már el, hogy miért kéne tiszteletben tartani valakit, ha nő ha nem, ha olyanokat mond látatlanban hogy biztos azért mert fiatal, biztos nem munkába ment, biztos hazudott? A cigányok meg biztos lopnak ugye?
Olvasni meg tanuljál meg bazmeg, 2x kérdeztem hogy ott volták-e, erre jössz ezzel a hülyeséggel hogy honnan tudom hogy nem voltál. OTT VOLTÁL?
A hozzászólásaidat úgy írtad, hogy "biztos vagyok benne", "szinte hallom a kérdést". Akkor most ki az aki hazudozik szerencsélen?
És miután másodszor térsz ki erre, megkérdezem mégegyszer, mi a fasz köze van annak bármihez is, hogy dolgozni ment-e az illető, vagy kurválkodni?
Mi köze van bármihez is az életkorának?
Tehát szerinted ha fiatal, és nem dolgozni megy akkor lehet szivatni, ha meg egy nyugdíjjas szatyortankos akkor nem?
És nem nagyon hiszem hogy téged arra tanítottak volna, hogy az embertársaidat tisztelni kell, miután látatlanban eldöntöd valakiről hogy hány éves, mit csinál, stb.
Ezt előítéletnek hívják tudod?

Tollan 2008.10.15. 09:26:35

Hali havajj!

"Valaki aki nem volt ott, nem hallotta, nem látta. Nem értem hogyan veszi ehhez a bátorságot bárki."
Mindjár meg is válaszolom kérdésed. Ugyan személyesen nem ismerem a szóban forgó pénztárost de tudom kiről van szó. Hogy hogy veszem a bátorságot úgy kérlek hogy ez a blog mintha azért lenne hogy én is elmondjam a véleményem. De most a rendes vállaszom. Azért veszem a bátorságot mert az én párom is pénztáros és nem 1x tapasztaltam személyesen ,hogy vele is hogy viselkednek meg a többi pénztárossal is. Konkrétan volt olyan aki megváltotta a jegyét és utánna még visszament ,hogy ő nem kapott jegyet és a pénztáros meg elvette a pént. Csak ezt ott bukta be ,hogy a kamerán tisztán látszott ,hogy megkapja és elteszi a jegyet. Azon kivül ugy veszem még a bátorságot,hogy az illető állitásával szemben létezik a 8:10 járat és csak gyöngyösig közlekedik igy nem mehetett egerbe vele. Az előzőek alapját meg a 8:10-ről állitottak alapján ez sántit nekem. Azért mert valakinek valami nem úgy jött össze a dolga ahogy szerette volna még nem kell a másik állásával játszani meg meghurcolni. Azok a pénztárosok 12h dolgoznak nem 8-t és felelősségük is van nem is kicsi a pénzel kapcsolatban is meg a hazudozókkal kapcsolatban is. Nap mint nap el kell tűrniük a sértegetéseket a trágár szavakat amivel illetik őket. Ezért is irtam ,hogy ha tudnád amit a pénztáros nevű felhasználó (mert nem a szóban forgó pénztárosra gondoltam velem ezt elfelejtettem odairni) meg én. Akinek annyira nagy szája van ugyan próbálja már ki üljön bármelyik helyére csak 1 hétre és meglátjuk utánna mit mond. Vajon te ,hogy éreznéd magad havajj ha valamivel vádolnának nyilvánosság előtt amit esetleg nem követtél el vagy ha csak azalatt a hét alatt mindenk nap le anyáznának. Hogy érézednéd magad? Én tudom milyen ugyan nem pénztáros vagyok de minden nap mikor dolgozom embereket szolgálok ki és velem is hasonlóan bánnak sokan. Talán ha némiképp toleránsabbak lennénk azokkal szemben akik kiszolgálnak bennünket lehet ,hogy nem lennének ilyen blogok. Azért köszi ,hogy leirtad a véleményed.

vadgesztenye 2008.10.15. 09:33:14

Kedves Róbert!
Én is egy pénztáros vagyok , átérzem ennek a pénztárosnak a napi gondjait. Ha dolgozol te is emberekkel akkor tudod , hogy milyen is ez.Szép ez a történet , csak az a baj , hogy kicsit sántít , ha a barátnőd megvette ezt a jegyet és ki szerette volna cserélni , arra a járatra nem lehetett volna már mivel a számítógép lezárja azt a járatot ( jól írta az egyik kedves hozzászóló) visszalehet váltani 25% kezelési költséggel amit valószínű , hogy ő nem választotta , csak elfelejtette mondani neked.A pénztáros csak a neki előírt módon viselkedett, amennyiben ez így történt. De ott a másik verzió, hogy szerelj egy nyomkövetőt a barátnődre , hogy tudjad mikor merre jár! Szerintem ez egy kitalált történet , de ha nem hiszed járj utána! ( Istennek nagy az állatkertje!)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.15. 10:01:14

ez egy mókuskerék...az pénztárosok (tisztelet a kivételnek persze) életúnt emberek aki muszájból vannak ott....a tisztel utazó közönség meg már elszenvedett jópár negatív élményt így elve úgy áll hozzájuk, ahogy! ettől a pénztárosok (tiszt.kiv.) még jobban belefásulnak, az utazók még köcsögebbek lesznek stb stb....itt társadalmi problémáról van szó....

kicsit off mert MÁV-os, de jól tükrőzi a helyzetet. ahol én lakom megjelent a rácsos ablakon túl egy számítógép is...ill az IC jegyekért már nem kellett telefonálni, hanem rögtön a gépbe pötyögve adták ki! naívan rákérdezek akkor a telefonon rendelt jegyek is átvehetőek lesznek? válasz "bebaszna így is azt se tudjuk mit kell nyomogatni" és ez nem viccc....akkor ezek után ne legyen az emberben szereotípia???

Ahamm 2008.10.15. 10:15:41

Kedves hagyma,

Mondd csak, az a baszott nagy tabla, ami mutatja, mikor milyen busz megy, mutatja azt is, hogy hol all meg?


Kedves pénztáros!

1. es mit gondolsz, merre megy a busz Egerbe? hm?

2. mi vagy te? a baratnot biztosan ismero akarki? akkor ha ot ismered, akkor miert b@sztatod? vagy ha nem ismered ot, akkor miert b@sztatod? csak kerdem! szoval mi a f@szt mondott a baratno? es honnan tudod?

es szinte latom az utoiratot is!


Es te is, Kedves Tollan

Lasd feljebb... Te is ismered a baratnot? En is szeretnem megismerni ot...!
Az Egerbe meno busz megy at Gyongyoson, amirol le lehet szallni, es atszallni...
Szoval akkor magyarazz tovabb, amit nem ertesz!

Kedves silent76,

Mit gondolsz, akkor miert van kiirva minden busz elejere? hm?

Kedves hagyma,

ez igy igaz... van egy korosztaly, akinek a "felszab" mindig is "felszab" marad, de van egy masik korosztaly, aki a "Szel Kalman ter" marad "Szel Kalman ter"-nek, es az "Andrassy ut" maradt "Andrassy ut", nem mas...


"Kedves" pénztáros,

Megint arra reagalok, amit mondasz:
1. arrol nem is hallottal, hogy cserelnek kozben? mi? 6:00-tol 12:00-ig, majd 12:00-tol 18:00-ig! Szoval meg csak nem is dolgoznak 8 orat! mit kepzelsz? es meg mi, adofizetok tartjuk el oket!
2. mondott Robert valami tiszteletlenseget, sertot? vagy a baratnoje? hm?
3. latom neked sem megy.
Es mindenkit lehazudozol? Nalad mindenki hazudik?
Nincs egy kicsinyket kisebbrendusegi erzesed?


Kedves vadgesztenye!

Mar megintcsak az van, hogy te hazugnak nezel valakit! Miert kene a baratnot hazugnak nezni? Miert mondta volna a penztaros, hogy 25%-ert lehet? De latom, nem olvasol pontosan. A penztaros rontott! Ezt kellett volna kijavitania! Nem?
Nem szivesen lennek a parod... Aki alapban hazugnak nezi az embert, az minek nezi a parjat...? Elgondolkodtato.

pénztáros 2008.10.15. 10:20:40

Kedves havajj!
Előítéletem nem nekem volt először, hanem az úriembernek!
Ha ő is feltételez 1-2dolgot egy által nem ismert emberről, és egy olyan esetről ahol ott sem volt akkor kinek is vannak előítéletei?
Itt szívatni csak a hölgyike szívatta a pénztárost azzal, hogy fogalma nem volt hová is akar utazni.
Ha nem dolgozni ment, akkor milyen idejét vesztegette el a pénztáros miatt? Ha meg azért ment amiért, akkor meg nem mindegy? Az biztosan megvárta!
Tévedés ne essék nekem nem a fiatalokkal van bajom. Vagyis csak az ilyen arrogáns kötözködőkkel van bajom! Szerencsére nem vagyok pénztáros. Csakhogy tudd igen is vannak elviselhetelen és utálatos idősek is! Ők is nagyon szeretnek mellé beszélni, de követni kell a példájukat? Te jobban érzed magad attól, hogy egy nyilván való hazugsággal bajba keversz másokat?

havajj 2008.10.15. 10:21:44

Ahamm, mielőtt ennyire kiborulsz hogy megszaporodtak a pénztérosok, meg a hazudozók, nézd meg előbb Tollan, pénztáros, és vadgesztenye adatlapját, meg a kommentjeik idejét. :)

havajj 2008.10.15. 10:29:12

Az ha valakinek rokona, barátja, barátnője mond el valamit, az szerintem nem előítélet.
Ha azt mondod hogy csak azért mert fiatal, vagy mert utas, már bunkó, pedig nem ismered, nem hallottál róla, nem tudod kiaz, az igen.
De látom ezt nincs sok értelme magyarázni neked.
Az meg hogy hova sietett amikor nem is dolgozni ment, azt nem is értem. Orvoshoz kéne menned szerintem.
Áruld már el, hogy mi köze van hozzá egy pénztárosnak, vagy neked, hogy hova megy? Legközelebb mindenkitől megkérdezed, hogy munkába megy-e, és ha nem akkor álljon a sor végére?

Tollan 2008.10.15. 10:38:30

Kedves Ahamm!

"Az Egerbe meno busz megy at Gyongyoson, amirol le lehet szallni, es atszallni...
Szoval akkor magyarazz tovabb, amit nem ertesz!" De sügér vagy(bocsi) pont ez az ,hogy a 8:10 nem megy egerbe csak gyöngyösig. De ő erre azt irja elment egerbe "Így elfogadta a 8:10-es járatra a jegyet, mondván, hogy majd átszáll Egerben" Még egyszer mondom a 8:10 nem megy egerbe csak gyöngyösig akkor hogy ment el egerbe vele? Mi a bánatnak menne egerbe ha mátraházára akar eljutni csak 50km van túl a célján. Meg azt állitotta ,hogy nincs 8:10-s járat pedig van.
Azon kivül te melyik bolygó élsz egyáltalán nem cserélnek hanem folyamatosan vannak reggel 6-tól 18:00-ig és ezt talán ne akard megmagyarázni.(Ha a pénztárosokra gondolsz) Meg ki a bánatot tartassz te el az adófizetők pénzén? Max azokat az utasokat akik ingyen utaznak.
"2. mondott Robert valami tiszteletlenseget, sertot? vagy a baratnoje? hm?" ÁÁÁÁ hogy mondott volna csak az ilyenek miatt ha igaz ha nem előveszik a pénztárost és az állása forog kockán. Hogy lenne már sértő ha esetleg kivágják mert az illetőnek szórakozhatnája támadt. (Bocsi ha durva volt a hangnem)

pénztáros 2008.10.15. 11:30:56

Na azt hiszem én itt szálltam ki.
Kár gyerekek, hogy fogalmatok sincs semmiről csak mocskolódni tudtok. Nyilván való ugye-e hogy csak is pénztáros hibázott!!! A hölgyike pedig ártatlan mint a ma születt bárány.Sajnálni kell a történtekért?!
Valaki elgondolkodott azon, hogy a pénztáros is EMBER?
Ja én úgy gondolom havajj, hogy nem csak neked van jogod a véleményedet elmondani, bár mennyire is sértőnek érzed a hozzászólásokat.
Lehet, hogy te vagy a Róbert?

Tollan 2008.10.15. 11:47:37

pénztáros ez csak természetes ,hogy a pénztáros a hibás könnyebb valakin elverni a port mint beismerni ha tévedtünk. Manapság nem szokás emberszámba venni a másikat. De ,hogy a békesség megmaradjon szivesen kifizetem a jegy árát. Na Csáó jók legyetek!

havajj 2008.10.15. 11:49:21

amúgy jól elvagy magaddal?

vadgesztenye 2008.10.15. 11:54:17

Kedves Ahamm!
1.Az , hogy miért gondolom hazugnak? (De ez csak az egyik feltevésem volt)Mert mivel írtam én is emberekkel dolgozom és sajnos az a tapasztalatom , hogy ezek az emberek szeretnek jelentgetni és a sok feljelentések 20% a simán hazugság és az már egy szembesítésnél kiderül.Lehet , hogy csak rosszul nézett rá a pénztáros na és akkor gondoltam megbosszulom!!
2.Ha a pénztáros hibázott ( mondom ha!)
te nem hibáztál sosem , te mindig precízen pontosan láttad el a munkád?
Kicsit szerintem mindenki magába nézhetne!Még olyan embert nem láttam aki mindig mindent pontosan ellát!
3. Szerintem a hölgy nem tudta megkérdezni és elmondani sem , hogy pontosan hova akar menni , gondolom a táblát se találta meg ahová minden ki van írva , még az is, hogy gyors járat vagy sem.Szerintem tudja , hogy ő is hibás csak a barátja fújta fel a dolgot!

Syca 2008.10.15. 11:58:35

hm, ha a sok pénztáros itt kommentel ki ad jegyet?

pénztáros 2008.10.15. 12:05:07

A valódi pénztárosok! Mi csak szó csatázunk! szerencsére!

Syca 2008.10.15. 12:11:13

akkor ti ál pénztárosok vagyok? megjáccósok?

pénztáros 2008.10.15. 12:17:28

Nem! Én utas vagyok! Ha olvastad a hozzá szólásaimat kiderül.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.15. 14:34:56

pénztáros 2008.10.15. 11:30:56

mikor jöttök végre rá, hogy mindig a vevőnek van igaza? aki nem bírja menjen kapálni!

pénztáros 2008.10.15. 15:10:46

tük vagytok parasztok? vagy mégsem? édes vagy? Oszt hun a főd? Szétnézel szép magyar hazánkban már kapányi való se nincs.
Igen viszont abban igazad van, hogy szinte mindenhol minden szolgáltatónál bevett szokás a vevőnek mindig igaza van, még ha nincs is.
Az sajnálatos, hogy ilyen szituk bármelyikünkel előfordulhat, dolgozzon bárhol az ember.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.15. 15:17:36

pénztáros 2008.10.15. 15:10:46

tük hát! édes? eztet nem ért! no mind1, me paraszt vok! a kumpi nem beszél vissza...

még 1-2 generációnak fell kell növekedni-e, hogy itt érdemi válzotás legyen...

pénztáros 2008.10.15. 15:28:22

Igen sajnos ebben is igazad van.Parasztnak lenni nem szégyen. De nekem úgy tünt itt a csata hevében, hogy talán csak te nem voltál paraszt!

Syca 2008.10.15. 15:44:16

parasztnak lenni nem szégyen

van traktorom, nem köll volánbusszal bíbelődni meg álpénztárosutasokkal

havajj 2008.10.15. 15:48:55

ez a parasztozás a homár nagy visszatérő népi motívuma
de parasztnak lenni jó, mer ingyé van a lószar!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.15. 16:21:17

havajj 2008.10.15. 15:48:55

szerinted va ingyé! oszt ha mit eszik az a ló akkor mikor lesz lócitrom hü?

havajj 2008.10.15. 16:23:18

akkor ez árukapcsolás, azt meg tiltya a törvény!!

Kisangyal 2008.10.15. 18:59:42

Parasztak lenni lyooooo!!!!!!

FONTOS!!!!!!

De aki álnéven regizik, az nem paraszt.
Aki álpénztáros az se.
Aki a hozzászolást külön irja az se.
A vállaszom egy L!
Az utánna egy N!

Majmászt helyettesitem :)))

Gyöngyösi gyerek amúgy 2008.10.16. 00:24:13

Kis segítség a hölgynek a következő utazásához:

Budapest - Gyöngyös - Mátraháza : 95km
Budapest - Eger - Mátraháza : 187km
Budapest - London - Mátraháza: 3 542 km (ezt az utóbbit tényleg nem ajánlom)

- a googlemaps.com adatai szerint

Nikolas 2008.10.16. 07:04:04

Kedves Negatív hozzá szólók!Nem gondoljátok hogy ez az eset csak egy történet,annak a története aki unatkozott,és hogy a ti napotokat is feldobja hát kitalálta.Nem is a barátnőről van szó a háttérben,esetleg a pénztáros utasította vissza és így akrta megtorolni az elszenvedett vereséget?Mert ha valaki szemüveget visel a munkája végzése során nem feltétlenül jelenti azt hogy csúnya és öreg.Ha én lennék a helyében feljelenteném rágalmazásért,és a cég nevében is hiszen ezzel rontja a hitelességét.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 08:23:45

Nikolas 2008.10.16. 07:04:04

bűntessék meg példásan...mindenkit bűntessenek meg példásan....

TAJ 2008.10.16. 14:21:59

Nincs olyan hogy Népstadion.
-->Stadionok
Nem létező helyen, nem létező járatra?

TAJ 2008.10.16. 14:23:05

Máskor meg olvassak vissza hogy már a kedves #1esnek is feltűnt. Sry.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.10.16. 15:13:17

Akkor most a "Büntessék meg példásan!" (by Róbert), valamint a "Lökjétek a padlóla!" bekerül a "Szarjon sünt", meg a "románok ellopták a lovainkat" közé?

Ez FONTOS.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2008.10.17. 04:35:33

Nem értem. Ha a gyors meg a Lsssú járat is x-ből y-ba ment, akkor miért nem volt jó rájuk ugyanaz a jegy?

Preston · http://www.prestonline.hu 2008.10.20. 01:36:12

"Szeretném, ha kivizsgálnák az esetet, és a barátnőm elvesztegetett idejét és idegeskedését megtérítenék, amíg várakozott/várakozik a buszokra! Komolyan mondom, felháborító! Kérem büntessék meg példásan!"

Róbert komám, tanulj meg fogalmazni, még mielőtt példásan megbüntetik a barátnőd...

:-)
süti beállítások módosítása