Tékozló Homár

Robbantott krinolin a SPAR-ból

2008.10.16. 12:54 | jackyll | 172 komment

Milu kísérleteket folytatott házi részecskegyorsítójával, és Spar-gazdaságos márkából sikerült előállítania a Légy óta előszeretettel használt speciális effektust, amikor a delikvens belső szervei a testén kívül kapnak helyet:

Bizony elért minket is a válság, és egyik kedvenc reggelimet, a krinolint, kénytelen voltam a LowEnd kategóriából a kosárba komissiózni. A közeli SPAR volt aznapi forintjaink beváltóhelye, ahol a meglepően olcsó, de elfogadható kinézetű S-BUDGET feliratú (SPAR Gazdaságos) tárgyat a SPAR csoport iránti, eddig töretlen bizalmammal vettem magamhoz. Talán nem kellett volna. Talán inkább BUDGET vajas kenyeret kellett volna ennem, BUDGET párizsival... A képek alapján a tapasztalt felhasználó azt mondaná elsőre, hogy 110 fokos vízben főztem 3 hétig, a teljes sterilitás elérése céljából, de nem. A vízbe téve, 3 perc után, kb. 40-50 foknál kipattant a burok, mint a bimbó, és másodpercek alatt kivirágzott a "krinolinusz sparikusz".

A legtapasztaltabb, OKJ vizsgával is rendelkező lecsókolbászista kutatók kedvéért elvégeztem a kísérletet bemetszett, és nem bemetszett bőrrel is (a kolbász bőrét metszettem be, ugyebár) az eredmény tökéletesen ugyanaz lett. Aki tehát nem szeretne kifordított aranyhörcsög makettet építeni 1:1 méretarányban, inkább kerülje az S-BUDGET lecsókolbászt.
 
Üdv,
milu

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2008.10.16. 12:56:17

Szorgalmas ember elsőként nézheti meg ezt a gusztustalan valamit!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.16. 12:57:24

furfangos rajzolónk a két kép között hat kis különbséget rejtett el...

grillcsirke 2008.10.16. 12:57:36

110°C-os víz? Kuktában főzől???

sg (törölt) · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com 2008.10.16. 12:57:38

de miért van ugyanaz a kép 3-szor beillasztve?

helianthus 2008.10.16. 12:58:53

"a SPAR csoport iránti, eddig töretlen bizalmammal vettem magamhoz."
Ez mi és hol lehet kapni? Én is akarok Spar csoport iránti töretlen bizalmat, sőt én a Tecsó csoporthoz meg az Osenhez is akarok ilyet!!!! Fontos!

elwood 2008.10.16. 13:02:49

Ez rondább mint az előző zombis képek.

De !
User szart vásárol, és nagy meglepetésre szar lesz belőle.

Kéretik mindennemű budget, value, etc. terméket kerülni, meg amíg az emberek szart vesznek, addig azt fognak árulni, és én nem vehetek fincsi kaját.

ssosso (törölt) 2008.10.16. 13:04:27

Most akkor krinolin vagy kolbász? Mert ha krinolin akkor tényleg gáz ha kolbász akkor meg guszta. De tökmindegy a héját húzd le mind a kettőnek ... (ha csak nem bőrös virsli) Nekem a két kép egyforma....

hiszti 2008.10.16. 13:05:13

Ez már a sün?
Vagy ami utána jött még?
boááá

gelsystem 2008.10.16. 13:05:15

baf@sz felhasználó..........nem tanította meg anyukád, vagy annak idején a gazdaasszony-szakkör, hogy miként kell kÓbászt-krinolint-virslit-debrecenit főzni???????????
szégyelD magad, leülheCCC: 1-es!!!
legközelebb rakd be mikróba, akkor rágnod sem kell:)

É2I 2008.10.16. 13:07:31

Ma csak gusztalanságok lesznek?

Gusztustalan 3000Ft
Gusztustalan zombimacák
Gusztustalan kifordított aranyhörcsög
és még a macska oda is csinált a tányér széléle, emmán gusztustalanul dulva.

hiszti 2008.10.16. 13:07:58

Ezt már nem kell rágni, sőt emészteni sem. Rapid sün

elwood 2008.10.16. 13:09:11

Kifordítottam az aranyhörcsögemt, de nem teljesen így nézett ki. Viszont mustárral egész jó volt.

Hubika 2008.10.16. 13:11:43

Ez Fake! Legalább apró különbség lehetne a képeken :)

É2I 2008.10.16. 13:15:04

Na én például a frissen töltött vékonykolbászt mikróban sütöm. 20mp és kész, a saját zsírjában, nem ég meg, nem sütöm túl, stb.
Persze ha otthagynám 3percre, meg is lenne a házi pokolgépem.
Ilyen krinolint meg egyen aki nem tud kolbászt csinálni :P

jpmjpm 2008.10.16. 13:16:14

FONTOS!!!

De végül azért megetted vagy mi lett vele?

É2I 2008.10.16. 13:19:24

Ja és elírtad; nem LowEnd, hanem LOLend.

bekbórd! 2008.10.16. 13:27:36

Arra nem gondoltál, hogy kis faszenesen süsd meg? Úgy biztos frankó lett volna!

staropramen 2008.10.16. 13:27:40

Hát ez úgy fest mint amit egyszer már megettek

theutat villám 2008.10.16. 13:28:47

mégegy spar fikázó post, azért szerintem még mindig az egyik, hanem a legkultúráltabb lehetőség a bevásárlásra a spar.

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.16. 13:29:55

Ez tényleg gááz...

Mondjuk én olyan dolgokból vásárolok "Value" dolgokat, ami kb tökmindegy milyen márka. Parizer.. citromlé.. ilyesmi.
HA meg megnézed az összetételét, és látod, hogy sok az E, vagy csak annyi van rajta, hogy "Forgalmazza: Tesco/spar/plus (nem kivant torlendo)" Akkor meg se veszem.

De ha jol megnezed a gyártót, akkor lathatod, hzogy gyakran jo.

az ilyenek, mint ásványviz, meg "babérlevél", "bors", ezek mind ugyanazok, tök mindegy ki csomagolja.

de a robbantanivaló tesco virsli, meg a műsajt, műjoghurt, műtejszin: Ezeket kell bojkottálni

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.10.16. 13:32:43

ja, mellesleg, ha már ráirjak, hogy lecsókóbáász, vagy krinolin, akkor elvarhato lenne, hogy ugy is viselkedjen..

a Spar meg szarjon sünt, amugy is, a "sajat markas" termékek, amelyek minosege minden uzletlancban megegyezik, ketszer annyiba kerul, mint a Tusko-ban

a többiről nem is beszélve.

egyszer laktam fél évig egy spar mellett, de csak az elejen mentem be oda vasarolni, kétszer, aztan inkabb buszoztam ki máshova.

Loree 2008.10.16. 13:33:53

@ Az Olvasó 2008.10.16. 13:29:55

A babérlevél, bors teljesen megállja a helyét példaként, de a párizsi és a citromlé már nem! Az Olympos citromlé 50%-os gyümölcstartalmú, a "kevésbé márkásak" akár 30%-ig is lemennek. A párizsi rohadtul nem mindegy miből van, a 2-300 Ft-os kilóárú Tesco párizsit a nővéremék macskái nem ették meg!!! Én pedig, miután párszor berókáztam az olcsó felvágottól, inkább leszoktam róla. ;P
Saját kárán tanul a hülye. :/

Stupidella 2008.10.16. 13:39:25

Én is ugyanígy jártam pár napja a virslivel (nem sparos, cseh ínyenc virsli, máskor nem volt vele gond). Egyik percben még nem forrt a víz, a másik percben meg már csak a szétnyílt virslivirágokat láttam a lábosban. Én az ufókra fogtam, hogy biztos elraboltak pár órára, csak kiesett az az idő.

Stupidella 2008.10.16. 13:41:48

amúgy itt a két képen most meg kéne találnom a 9 különbséget?

binike 2008.10.16. 13:43:36

hööö ..ez egy kép háromszor .. de így is gusztustalan

Montezuma 2008.10.16. 13:43:51

Mostmár tudjuk, hogy október 16.-ik án nyilnak a krinolinok:-]

hófehérke (törölt) 2008.10.16. 13:47:44

@ Loree,
"a 2-300 Ft-os kilóárú Tesco párizsit a nővéremék macskái nem ették meg!!!"
az én macskám - maikor még élt - a whiskast és a színhúst sem ette meg, csak a csirkenyakat...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.10.16. 13:47:44

Szerintem elég jó teljesítény a spartól, ha ugyanolyan kolbászt/krinolint képes gyártatni, amelyek hajszálpontosan ugyanúgy durrannak szét. Sőt, még a mustár is pont úgy tekeredik melléjük mindannyiszor. Fantasztikus!

havajj 2008.10.16. 13:48:46

Mi köze ennek a homárhoz könyörgöm?
Tegnap én is kicsit túlsütöttem a pizzát. És? Legközelebb majd ügyesebb leszek.

bekbórd! 2008.10.16. 13:51:33

Én mikróba főzöm a virslit: a tányérba alá egy kevés víz, teljesítmény 60-70%, aztán figyelem, mikor dagad a vége :). Kis rutinnal még repedés előtt ki lehet kapcsolni.
Egyébként kajailag nagyon jó szerintem is a (zinter)spar. Legalábbis itt lenn minálunk. Mondjuk általában nem a budget cuccokat szoktam venni.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 13:52:16

az élet nagy problémái...szétnyílik a krinolin te úristen mi lesz...én azthittem már nem lehet hova süllyedni...de valaki mindig rácáfol!

hófehérke (törölt) 2008.10.16. 13:55:55

@ tük vagytok parasztok,
nem az a gáz, hogy vki ezt beküldi, hanem az, hogy ki is teszik. szerintem.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.10.16. 14:02:24

pattogatott krinolin. Szabadalmaztatom!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:02:41

hófehérke 2008.10.16. 13:55:55

azonban tudom ám : az elvről van szó, nem a krinolin a lényeg, hanem az elv...és csak azért küldték be, hogy más ne járjon így...más sz@rik rá....ha nekem szétnyílik megeszem...nem ám még fényképezem, meg levelet írok bammeg, max a Józsinak mutatom meg, hogy némmá mijez!

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 14:05:23

Első hozzászólásom alkalmából alkalmából üdvözlök mindenkit.

Ilyen förmedvényt mikrohullámú sütőben lehet előállítani 60 fokos vízben "főzve" biztos, hogy nem.

A kedves posztoló kolléga elbaltázta, aztán még közhírré is teszi... Ej-ej...

Mikróban krinolint "főzni" amúgy is csak a sikertelen emberek szoktak :-D

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:06:27

egyébként az ilyen posztokat szerintem az otthon ülő tv játékba telefonáló emberek küldik be...szerintem! most hívjon, mert most csak ön néz minket...lehet azért robbant fel a krinó is mert épp beugrott a megfejtés és telefonált vadul...300+áfáért...persze nem nyert...a krincsi is szétposszant....most mi legyen...áh megvan homár....a hüle homár meg kiposztolja...ezért tart itt az ország!

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 14:12:01

Most látom csak, hogy 40-50 fokos volt a víz. Hát nem tudom... Aki tud 40-50 fokos vízben főzni, az szójjommá!

staropramen 2008.10.16. 14:12:15

Ráckevén a strand melletti kajáldában direkt így adják.Az étlapon úgy szerepel ,hogy kakastaréj mustárral. Viszik mint a borhamisítók ősszel a cukrot.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:14:33

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 14:12:01

lehet, hogy hegymászó...nemtudhassuk...vagy a 10. emelet panel...bár ott még nem érezhető annyira a légnyomás különbség...

Impega 2008.10.16. 14:15:41

Melyik a krinolin? Kis sarga fos vagy a nagy voror sz@r?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:18:47

miért nem vitted vissza a sparba és kérted a vásárlók könyvét? írtad volna bele : itt vettem, de nemtudom megcsinálni, ilyen lett!

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 14:22:14

tük vagytok parasztok 14.14.33

Az bizony meglehet. De azért mégse! Azért, mert valaki hegymászó, nem tud 40-50 fokon főzni.

Ennyi erővel a keszonmunkások soha nem tudnának egy tisztességes csülkös bablevest megfőzni! :)

staropramen 2008.10.16. 14:24:53

Valamint a sajtkészítők és az egypúpú teve-hajcsárok sem tudnának. Jelzem nem is tudnak

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:27:59

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 14:12:01

"...Most látom csak, hogy 40-50 fokos volt a víz. Hát nem tudom... Aki tud 40-50 fokos vízben főzni, az szójjommá!..."


egyébként a víz nem lesz ám egyszerre forrásban annak idő kell...ő csak azt írta...hogy 3 perc után 40-50 fokos lehetett a víz! mielőtt még beregel oszt neked esik...ahogy az lenni szokott! :)

Impega 2008.10.16. 14:32:19

Nos utananneztem, mert fonok nincs bent az irodban.
Szoval a Mont Blanc-o, a viz 85 °c-on forr az Everesten pedig 72 -n. Namarmost. A oceanok melyen olyan nagy az nyomas hogy a forraspont meg alacsonyabb is lehet. Tehat a postolo egy das boot-tal felszerelt kolbasz/krinolin falo, aki spar gazdasagos termekeket vasarol hogy aztan melytengeri elmenyeit, tapasztalatait mindekivel megoszthassa.

É2I 2008.10.16. 14:32:44

@tük vagytok parasztok

Egy pár napja nincs megfelő fogyasztói elégedettlenség. Így kirakja a homárt, azt ami van. Más nem fikázva lesz a posztoló, hogy milyen szar az élet, szétdurrant a krinol(n)inja.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:34:40

enenmegaziren 2008.10.16. 14:32:44

krinol ninja -- lehet, hogy szétkaratéjozta dühiben, mert nem nyert a betelefos műsorban! :)

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 14:39:21

"A vízbe téve, 3 perc után, kb. 40-50 foknál kipattant a burok, mint a bimbó, és másodpercek alatt kivirágzott a "krinolinusz sparikusz". "

Mielőtt megszaggatom a ruhámat, és letépem a Spar bejárati ajtaját, azért engedtessék meg nekem némi hitetlenkedés.

A burok tehát kipattant 40-50 foknál. Nyilván figyelemmel kísérte a posztoló a krinolin héjának kipattanását, majd ezt követően (egyébként rendkívül leleményesen) egyfajta élelmiszeripari kísérletet végzett a Spar-krinolin elemekre bontásának mechanizmusáról.

Ezt követően "másodperceken belül" felvette a képen látható formát (a krinolin), ami egyszerűen lehetetlen. Ha a mikrohullámú verziót elvetem, egy ilyen alakzat előállításához nem másodpercek, hanem percek kellenek.

Vajon a posztoló tud-e tojást főzni úgy, hogy nem reped el a héja?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 14:39:45

aztán az lehet ám, hogy éjjel a raktárban dulván meghuzogatták a békán...

Geitenbeffer_ 2008.10.16. 14:39:59

Mondjatok inkább jó krinolinmárkákat, mert lenne rá igény.

szmoker (Homo Trollicus) 2008.10.16. 14:40:44

Ez fotosop.
Meg a levélíró nem tud krinolint főzni.

Meg a krinolinba hús helyett kitudjamit tesznek :)

É2I 2008.10.16. 14:53:59

Geitenbeffer

OLYan nincs! FONTOS! Csak iLYen szétpukkanós, meg még van oLYan,ami nem szétpukkanós.
Jah meg van ninjas, de az dulva, vigyázz vele, mert könnyen ledob a padlóla!

BiG_ 2008.10.16. 14:56:49

Enyhe telünk lesz, virágzik a krinolin :-)))

Viszont olyan az a mustár, mintha az lenne a hörcsög bele, külön. Vagy az a sün, kifordítva...

Javaslom a postolónak az alábbi lágytojás-receptet: főzd a tojást addig, míg meg nem puhul...

Üdv!

staropramen 2008.10.16. 14:59:25

@Geiten
erről szegény Hofi jut eszembe
Megkérdezi a riporter a tanácselnököt (aki eléggé aluliskolázott)
-van önöknél apartheid?
-háát kérem az nincs, de igény az volna rá

Dr.Bio74 2008.10.16. 14:59:49

Bazz...
Rég jártam már ezen a vidéken, de úgy látom nem maradtam le semmiről.

É2I 2008.10.16. 15:00:09

Ezt a lágytolás leceptet kiplóbálom. Legfeljebb, ha nem sikelül dulván ledobom a padlóla.

Dr.Bio74 2008.10.16. 15:02:38

Krinolinista esszenciális kolbászis, meg nem is, de meglepődtem, azta....

Dr.Bio74 2008.10.16. 15:03:51

Egy úr nem dobja le a padlóla, hanem ledobatja, de dúlván!

BiG_ 2008.10.16. 15:05:02

enenmegaziren 2008.10.16. 15:00:09

Csak óvatosan, nehogy feltölje a metlachit... :-))

(Egyébként apám jóképességű főnöke anno bevette, hogy így kell csinálni. Kipróbálta. Kiröhögték. Nagyon :-)))

Üdv!

Dr.Bio74 2008.10.16. 15:07:04

Ez az, na mindegy mindenkinek jó étvágyat.

staropramen 2008.10.16. 15:07:41

Lehet gyorsbusszal Mátraházára menni Vácon át?

hottentotta 2008.10.16. 15:09:03

FAKE!

beraktad mikróba 50 percre, 30nál kidurrant, a balfasz homár meg kirakta.

40fokos vízben nem durran így ki, márcsak azért sem, mert a melegvizes csapból kb 40-50 fokos víz jön ki :D apád faszát, hülyegyerek :) ( ezt olyan jó volt elmondani :D )

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 15:15:31

apám mondja mindig : az nem baj ha hülye vagy amíg nem reklámozod!

Vombatus Ursinus 2008.10.16. 15:20:33

hottentotta: 15.09.03

Persze, hogy hülyeség...
Talán meg kellene tanulni egy krinolint megfőzni.

Ha én holnap odaégetem a rántást, akkor lefényképezem, írok egy posztot a lisztgyárról, meg a gázművekről?

Én lennék terrorista! 2008.10.16. 15:27:35

Labancék sosem értettek a kolbászfélékhez, egyél itthoni krinolint!

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:29:31

ez nem is krinolin
ez BUDGET-bélszín

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:30:55

bekbórd

és miért mikróban főzöd?
Azért mert úgy négyszer annyiba kerül, mint gázon?
csakkérdem

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:34:51

ja és még annyit, hogy ha én krinolint főzök (ami egyébként soha nem történik meg), akkor előtte mindig benézek a mikróba, hogy nincs-e ott valaki a Júdea Népe Front Elit Öngyilkos alakulatából

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 15:35:48

Egyéves Önkéntes 2008.10.16. 15:30:55

mert gyorsabb? meg nézd meg mit csinál a gáz 3 perc alatt 40-50 fokon...a képek brutálisak...önmagukért beszélnek...bámulatos...

a homárt az index mikor adta el a blikk-nek???

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:38:10

staropramen

nono, nem apartheid szó van ám ott az eredetiben...

Egyébként pedig a Homáros törzsgárdásoknak klikk ide:

www.nimportequi.com/videos.php

Kezdetnek a L'ASTRONAUTE -t ajánlom, utána jöhet a Touchdown és a Rocky...

Sünt szartam a röhögéstől.

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:39:24

tük vagytok parasztok

jó-jó
mondjuk ekkora rombolást gázon nehéz abszolválni...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.10.16. 15:40:45

SÚLYOS FÉLREVEZETÉS VAN ITT!

ez nem lecsókolbász, hanem instant rák, ami a meleg víz hatására felveszi speciális és fléreismerhetetlen alakját...

úgyhogy adjál hálát, hogy kolbász árban hozzájutottál ehhez az igazi ínyencséghez, és fogyaszd egészséggel...

(a citromkarikák biztos véletlenül maradtak le a képről.)

INSTANT RÁKOT A SPÁRBÓL!

staropramen 2008.10.16. 15:43:21

Egyéves
igazad lehet teljesen biztos én sem voltam benne,de nagyon ez rémlett.Mi az eredeti?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 15:45:30

Egyéves Önkéntes 2008.10.16. 15:39:24

lehet, hogy utánégetős...valami kukázott mig29-es hajtóműve van beépítve...

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:46:44

antiszemitizmus

de ezt csak 300 hozzászólás után olvasd el... :))

staropramen 2008.10.16. 15:46:45

Készítette a Forszázs BT

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:47:52

hát nekem is van a szovjetúnióban vásárolt mikrómon egy "Pljutónium" nevű piros gomb, de még sosem mertem megnyomni

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.16. 15:54:42

majdnem elszaladtunk mellette, hát egy új szakma született! ezzel is bővítve a homáron fellelhető szakmák széles választékát

- lecsókolbászista (OKJs képzés)
- spektikus (2ember 3diplomával)
- jegyészmérnök (bárki lehet)
- és ugye van a mi kis füredi atomfizikusunk az EDE...
- békahuzogató

EÖ (törölt) 2008.10.16. 15:56:21

olyan is van, hogy ápdétológus (OKJ 7654-45)
no meg a szociofelmérős (OKJ-00000)
bölcsészmérnök (OKJ 6544-111)

Impega 2008.10.16. 15:58:25

tük vagytok parasztok 2008.10.16. 15:54:42

Bizonyara csak mero figyelmetlensegbol maradt ki de talan hozzaadhatnak a lisahoz a Dolcsegabbanaspapucsossmukkos-etteremlatoatot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.16. 16:19:05

szerintem a krinolin meg a lecsokolbasz az tok mas
lecsokolbaszt pirosarannyal ettuk az egyetemen mikot az 5 diplomankat szereztuk
a krinolint foztuk a virslit sutottuk
de en a debrecenit szeretem a legjobban
azt erezni kell meddig fozod, hogy nyers se legyen de azert meg ropogos
majd adik Marynej jovore ha ven meg debreceni/nem a Jozsef/

bekbórd! 2008.10.16. 16:34:04

Egyéves Önkéntes 2008.10.16. 15:30:55
"és miért mikróban főzöd?
Azért mert úgy négyszer annyiba kerül, mint gázon?"

Mikróba kb 1,5 perc alatt kész kb.70%-os fokozaton. Gázon ill. villanytűzhelyen, mert itt az van, ennyi idő alatt föl sem forr a víz. A mikróba azon a tányéron teszem be, amiről megeszem, a tűzhelyre meg lábosban kell tenni, amit utána méregdrága szerrel el kell mosogatni. Az még nem jutott eszembe, hogy ehetném kifele a lábasbul is.

JohnnyB 2008.10.16. 17:35:47

Én víz nélkül szoktam mikróban. Annyira kell vigyázni, hogy ne érjenek össze a virslik, mert az érintkezési felületek megégnek valamiért. És igen, figyelni kell a végét, ahogy bekdórd mondja. :)

Zakó Zoltán · http://celebtestor.blog.hu/ 2008.10.16. 17:47:29

Hosszában bevágni, lapsajtot beletuszkolni, mikroba berakni... jótvágy!

É2I 2008.10.16. 18:01:42

Na eddig fölztem a tolást. A gáztűzheLY meglágyult. Mondom jolvan. Mostmál lágy a tolás is. Kivettem, lákopogtattam, kemény maladt. Hú, hogy a ninjak krinolinozzák!
Ledobtam, dulván a padlóla - nincs itt molst Análusz Fingusz, így kénytelen voltam salát kezűleg -, és feltölte a metlakiszt. Szölnyűség!!!!

EÖ (törölt) 2008.10.16. 18:35:01

bekbórd

én nem bánom főzzed mikróban,nem én fizetem a villanyszámládat
hacsak nem a feleségem netezik ezen a nicknéven:)

Nyuli 2008.10.16. 18:35:21

Azért nyílt szét, mert sok benne a szója - ezért S-Budget. Vegyél minőséget - szója nélkül - az nem fog.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.16. 19:00:24

a tojast 5 perc 43 masodpercig kell fozni forras utan
akkor tokeletes
aki a kemnyet szereti fozheti 2 oraig is csak figyeljen a vizre

JohnnyB 2008.10.16. 19:01:03

Önkéntes: nehogymár másfél percnyi 500W 2 forintnál többe kerüljön...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.16. 19:02:07

a virslit sutni kell kicsit bevagdosod forro oljba ejted
aztan tormaval, majonezes tormaval es mustarral talalod, valamint kenyerrel
sor az termeszetes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.16. 19:03:53

johny
az attol fugg hogy fogjuk-e emelni a gaz arat
meg a villanyet
valsag van
tessek azt a qrwa virslit nyersen enni
jo az ugyis
meg a krinolin is
a lecsokolbasz meg csak nyersen jo
nahat

dekaszta 2008.10.16. 19:08:43

Egyébként meg hogy a francba bírod megenni a krinolint?
A debreceni páros, na az rendbe' van, meg az nem is reped, de legalább jól van fűszerezve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.16. 19:16:09

ugyehogy a debreceni a legjobb
en montam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.16. 19:17:24

a debreceninek a vilagorokseg reszenek kellene lennie

havajj 2008.10.16. 19:28:39

másfél percnyi 500W 55fillérbe kerül
kb.

bekbórd! 2008.10.16. 19:57:07

Lehet, h azért robbant fel, mert mikor leesett a földre a Sparba, nem dobták egyből vissza, hanem körülnéztek, h valaki-e látja őket. Aztán a nagy sasolás közbe kicsit megtaposták szegény kolbit, ezért megnőtt benne a nyomás, és már 40-50°-on forrt.

lopicigaspar 2008.10.16. 19:59:31

Impega 2008.10.16. 14:32:19: "Szoval a Mont Blanc-o, a viz 85 °c-on forr az Everesten pedig 72 -n. Namarmost. A oceanok melyen olyan nagy az nyomas hogy a forraspont meg alacsonyabb is lehet."

:D

havajj 2008.10.16. 20:25:59

az ócejánok méjén forr a víz
ezt mindenki tuggya

É2I 2008.10.16. 20:35:00

A debleceni sehol nem van a csabaihoz vagy a gyulaihoz. És ez FONTOLS!!!
De a legljobb amit otthon gyáltassz, na azt nem kell a padlóhozz vágni dulván.

É2I 2008.10.16. 20:42:33

Most megnéztem a képet mégegyszer. Fújj, mostmár teljesen úgy néz ki, mint egy paprikás kutyaszar a mustáros cicafos mellett. Bloáf
Na nem iszok többet.......ma............

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.10.16. 21:04:56

az elobb kiforditottam a macskam, ugyanigy nez ki, csak tobb foga van.

dwdHU 2008.10.16. 21:13:48

nagyon hanyingerkelto :s

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.16. 22:49:17

Na most ez ízlés dolga. Barátnőm pl. úgy szereti a virslit ha már szétrepedt a főzéstől. (Nem, nem azt a virslit, azt amelyiket meg lehet enni.)

Viszont aki ide jár az tudja hogy az igazi kaja az BOGRATSCHban készül!!!És ez alanyi jogon jár nekünk, ami FONTOS!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 00:44:42

egyebSnt tenyleg eleg igenytelen a mustar is
ma' bocs
valami tesco gazdasagos lehet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 00:54:31

debrecenit a csabaihoz vagy gyulaihoz hasonliyani eleg meresz vallalkozas
az utobbiak az szarazkolbaszok

Ofélia . 2008.10.17. 06:53:07

Ezen termék összetételét az összes helyszinelő összes profija sem tudná kideríteni egy teljes évad alatt.

Egyszer az asszony is hozott valami hasonlót"na többet nem teszi" és mikor ránéztem az árára 780/kg már csak röhögtem.

Amugy ezeket a szarokat hidegen esetleg meg lehet enni.

Nagyjábol 1500.-Huf-nál kezdődik sz ehető daráltáru ára.

Egyébként az eredmény mint a poston és az a legdrágább ami azonnal a kukában landol.

Dr.Bio74 2008.10.17. 08:21:35

ne szólj hozzám! 2008.10.16. 21:04:56

Ez ott van a szeren. Köszi!

Dr.Bio74 2008.10.17. 08:30:28

Viszont elég frankó fiz-kém dolgozatot lehetne írni a krinolin történéseiről.

vomit 2008.10.17. 08:40:04

mar 20 evvel ezelott lehetett ilyenben felbetort disznofogat talalni.

Magam_a_Mondomét! 2008.10.17. 08:59:33

"Na most ez ízlés dolga. Barátnőm pl. úgy szereti a virslit ha már szétrepedt a főzéstől. "

A barátnőd szétreped, ha főznie kell rád?
Ilyent sem hallottam még!

harcibarbi 2008.10.17. 09:07:47

Most legalább tudod, hogy mijaszar van beletömve abba a bélbe.

Istenem... hogy mindent el lehet adni.. :-/

É2I 2008.10.17. 09:22:16

Csabaiban van lángolt is, Gyulaiban nem tudom. De mindegy is, én általában a saját recept alapján gyártom, majd azt eszem.Frissen, lángoltan, szárazon. Olcsóbb is, jobb is, na meg tudom, hogy készült és nem utolsó sorban mi van benne. (Hozzávalók: házisertés, házi őrölt piros paprika, ugyan ez erőssben, só, fokhagyma, kömény. További hozzávalók: egy munkanap, sógori segítség, pálinka, sör, izlés szerint bor. A munkanapon kívűl minden mennyiség szigorúan titkos :-)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2008.10.17. 09:26:30

harcibarbi 2008.10.17. 09:07:47

Naná, elvégre a posztoló a béltartalmat is odatette a képre.

Mellesleg akkor a legszebb az ilyen tecsógazdaságos virsli, amikor olyan vastag/nyúlós műanyagba töltik, hogy nem durran ki. A melegítéstől megnő, mint fasz a lakodalomban, és ha nem eszed meg, hanem hagyod kihűlni, akkor újra összemegy. De ezt már nem tudja követni a héja, úgyhogy hihetetlenül ráncos és gusztustalan lesz. Szóval tecsógazdaságs virslit a biológiaoktatásba, és mindenki időben megismerkedhet a férfiak életútjával.

Ja, és miként valaki már megírta: az is hülye, aki szójás virslit vesz ízfokozóval. A szart közvetlenül is ki lehet enni a vécéből, azért kár pénzt kiadni a boltban.

eszembejutottvalami 2008.10.17. 09:30:53

A kép analizálása közben arra a feltevésre jutottam, hogy a krinolin túl lett főzve. A krinolin belső felén lévő sötétedés erős túlhevítésre utal.Kérem a poszt azonnali megszüntetését!

enenmegazirén !
"feltölte a metlakiszt" ezen lefejeltem a billentyűzetet és könnyhullásig kacagtam. Köszönöm,tényleg!

JohnnyB 2008.10.17. 10:03:03

Amúgy már ha ilyen okosak vagyunk, akkor: ezek késztermékek, nem főzzük, csak melegítjük.
Ja, majd elfelejtettem: mi köze ennek a homárhoz? :D

staropramen 2008.10.17. 10:08:17

21 órája van fent ez az izé.
Ahogyan azt a jóemlékezetű Pósalaki bácsi szokta volt mondani :UGORGYUNK !

elwood 2008.10.17. 10:24:25

sehol egy poszt, nem vernek át senkit ?

Legalább Mándrusz Tamás behajthatna a yuppie skodájával a váci főtérre.

staropramen 2008.10.17. 10:42:37

Spórol a Homár csak a hétvégi posztot rakja majd fel.remélem kevésbé idióta témában mint a mult heti ügyvédes.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 10:44:05

Trükkös moziakció a Westendben

ennél a posztnál fennforgás van...válaszolt az étterem kommentben!

röviden és tömören : szánjuk bánjuk, de a többség nem ragaszkodik a jegyhez ezért csúszott hiba a rendszerbe...elénést és miegymás...és ha kell még a jegyed is megkapnád...de azt nemértem, hogy mert le sem adta....no mind1

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.17. 10:51:19

Kicsit kamu dolognak találom. Ésszerűen szerintem simán nem 40-50 fokos vízben volt ez belerakva...

É2I 2008.10.17. 10:51:30

@eszembejutottvalami

NTT, de azért vigyázz, nehogy beüsd az alcod, de dulván. :)

staropramen 2008.10.17. 10:58:44

@enenmegaziren
lobelt ledfold pegig egy nagy labló

Lefty Rosenthal 2008.10.17. 11:02:05

AZ VAGY, AMIT MEGESZEL. Te ezt keszultel megenni.

staropramen 2008.10.17. 11:08:14

@Lefty
én azért visszafogottabb lennék.Az vagy amit megeszel az elég sarkos fogalmazás.(töpörtyű, pacal, sóskifli, öcsisajt,giros pitában)

elwood 2008.10.17. 11:19:20

én például tegnap rakott karfiol voltam, sikeres-e vagyok

staropramen 2008.10.17. 11:24:15

Ha minden igaz akkor én vasárnap vadas leszek ,gobbóccal.Nem tudom e vagyok-e sikeres

Blád 2008.10.17. 12:05:57

Sziasztok,

Nemtudom hogy feltűnt-e valakinek hogy mi a különbség a két kép közt. Az még oké hogy a mustár ugyanúgy tekereg (kicserélték a kálbászt), de ennyire nem hasadhat ugyanúgy a kettő - szerintem.

bekbórd! 2008.10.17. 13:26:49

Az egyik kép kissé világosabb. De a modell ua.

scubadiver 2008.10.17. 13:31:15

Már megint a postolót cseszegetitek! Miért nem lehet elhinni, amit írt?
De! Szar kolbászt, krinolint, virslit ne vegyél! Legalább 80% hús legyen már benne és ne műbélbe töltve!!!

JohnnyB 2008.10.17. 13:41:13

Akkor én cigánypecsenye-e vagyok? :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.17. 13:57:07

scubadiver 2008.10.17. 13:31:15

nem az a baj, hogy nem hisszük el, hanem ilyet minek megírni...bammeg...holnap én is szétfőzök sütök valamit mert gyökkettőt nemlátok a piától és majd írom a posztot....kit érdekel...nem is írom meg!

Dr.Bio74 2008.10.17. 14:22:17

scubadiver 2008.10.17. 13:31:15

Mert hihetetlen, sőt felfoghatatlan, egyszerűen elképzelhetetlen, nemlétező látomás.

Új projektet indítok:
Betettem egy tojást a mikroba . Már készülnek a képek ! A tojást a Tescoban vettem erre a célra! Szörnyű! lesz nekem ha hazaér az asszony.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.10.17. 15:03:03

@Magam_a_Mondomét : Az emberi hülyeség csodákra képes, én gondoltam rá hogy valaki félreértheti a "virslit", de hogy a szétrepedést...! :D
Ez a legjobb eddig :D

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.17. 18:46:00

mert nem tudsz bazdmeg főzni!Az olcso zsirragasztott cumokat csak forrázni szabad, vagyis forrásban lévő vízbe beledobod és max egyetlen perc mulva már veszedki, vagy felrobban a picsbe.Ilyen a teszkos virsli is de az inkáb feloldodik a vizben mint szétrobbanjon :D
Miből van a virsli meg a krinolin valamint a párizsi?
Zsír,színezék,aromák,tartositószerek, állományjavító és ritka esetben huspép 0.0000000001%...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 20:23:30

hat azt en se ertettem mit keres a krinolin 40- fokos vizben
eloszor forralunk es ahogy elobb irtak rovid ideig beletesszuk
Te beleteszed a hidegvizbe es meg akarod fozni?
na akkor lehet tenyleg ilyen lesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 20:52:19

flex
a dragat is csak forrasban levobe es nem sokaig
eppen most ettem
vot vagy 5 dollar, Mary vette, mongyuk 20 db es meg jo is, de tormat elfelejtett igy mustarral ettem
na nem oyannal mint ami a foton van ....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 21:18:14

40 fokos vizben a nagyanyam ult az egri strandon
a dogonyozot is beleszamitva az volt a 4-ik medence

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 21:48:17

nem
a dogonyozovel egyutt az otodik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.17. 21:51:57

utana volt meg ketto
meg a platanfak
az utolsot gombasnak hivtak

JohnnyB 2008.10.18. 01:09:32

Kövezzetek meg, egyszer vettem valami winny-s kolbászt, valami 500 ft/kilóért. A kutya sem ette meg.

MMKaresz 2008.10.18. 03:30:49

Sajnos volt alkalmam az ilyesmi "húskészítmények" gyártástechnológiájának rejtelmeibe betekintést nyernem... Gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy amit "dúlván a földhöz vágtak" tán még el is csúsztak, azt ledarálva még egyszer fel tudják használni az ilyesmi hengeres formákban... (Kérném szépen, ami nem kidurranós csomagolás, az valószínüleg biciklibelső.)
Tisztában vagyok azzal, hogy sajnos a "low-cost" kaják rendszerint nem túl tetszetősek főzés után, ezért (már csak a sterilizálás miatt) egyszer bepróbálkoztam a mikróval.
Hasonló volt a helyzet, mint a mellékelt ábrán, csak nagyobb felületen oszlott el a mutatvány.
Főzés nélküli fogyasztása nem ajánlott - a már említett alapanyagok miatt sem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.18. 03:47:52

Johhny
az en kutyam a Manci megette volna
O mindent megevett
orokre megvasolrtad volna egy adag winnys kolbasszal a kedvesseget
mondjuk a zoknimat nem kehetett elvenni tole meg kaja fejeben sem

EÖ (törölt) 2008.10.18. 07:59:44

JohnnyB

de minél többe?

nem azt mondtam, hogy sokba kerül, hanem hogy többe, mint a gáz, úgy kb. négyszer.


Spórolni kell, ez FONTOS!!

EÖ (törölt) 2008.10.18. 08:01:54

szelintetetk ezt a klinolint az aflikai fecske elbilná vinni?

Dócziné a ládából 2008.10.18. 09:59:28

Nah, még mindig nem eszem húst......nem értem, hogy aki húson is él, hogy a bánatba gondolja, hogy a húszforintos kolbász és társai az valami mennyei, bio-öko,űberfasza finomság?

bekbórd! 2008.10.18. 11:27:38

Azt nem írta a posztoló sem, hogy bio vörösáru-különlegességet vett pl. az egyéves együttjárási évfordulójukra, csak simán halózni akart vmit vacsorára. Mustárral.

tom. 2008.10.18. 12:58:36

miért van 2 kép a post alján?
volt e már szó róla? mert sztem tökugyanazok a képek..
ha nem akkor kérem a postolót hogy tanítson meg ilyen egyforma mustárt kinyomni belőle, ni.
:D

., (törölt) 2008.10.18. 14:47:22

Mit is fűzhetnék még hozzá?
Jó étvágyat!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.18. 17:09:11

a pick-virslit főzheted egy órán keresztül akkor sem lesz semmi baja, nade az nem is gazdaságos árú...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.18. 19:26:15

ezek szerint te mar foztel 1 oran at virslit
nem tul sikeres

pazola 2008.10.18. 21:59:30

Bar tudnam, mi az a krinolin..

jesszumpepi (törölt) 2008.10.19. 09:19:43

Krinolin

1.Főként a 18-19.században divatos,abroncsokra varrt,földig érő,szélesen elálló szoknya.

2.A virslihez hasonló,de annál nagyobb kolbászféle.A német Krinolinwurst előtagjából önállósult.

(Értelmező szótár)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.19. 09:29:08

Vagyok olyan feledékeny hogy volt már virsli ami alol a viz is elfőtt :D Nem lett semmi baja :D
A krinolin ugyanaz mint a virsli meg a párizsi.Más aromával.Tök ugyanazok az anyagok.Zsir,viz,aroma,szinezék :D

Dr Kangörény 2008.10.19. 19:03:11

Ezek a cuccok a gyárban már szakká lettek főzve. (szakkifejezés a szakká szó) Tehát ezt már csak melegíteni kell, de hidegen is ehető.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.10.20. 08:41:11

mekkora lúzer. általában még a méregdrága, elvileg jóféle virslik/debrecenik/krinolinok/szafaládék/kolbászok/ stb stb is ehetetlenek.. nem tudom mit vársz. ennyi rutinja már igazán lehetne egy nagyvárosi bozótharcosnak.. a csóróságból azért nem kell életformát csinálni. mert akkor az ember nap mint nap így jár és egy idő után elveszíti azt a kis önbecsülését is, és az az ami igazán sokba kerül. ilyen hozzáállással nagyon mást ne várj az élettől, barátom!

szafaládé :) de szép szó :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.10.20. 08:43:16

spórolni úgy lehet, ha NEM veszel meg ilyen szarokat, nem pedig úgy, hogy ilyen hitvány minőségű szarságokra dobod ki a pénzt, csak mert huszonkét forinttal olcsóbb..

További magyar hang 2008.10.20. 10:12:48

Tökmindegy, mert ha nem nyílt volna szét, hanem szépen egybenmaradva megfő, akkor is csak ugyanez van belül és szó nélkül megeszed. Annyi csak a különbség, hogy így látod is mit eszel.

the real 2008.10.20. 11:36:55

Én direkt így szeretem.

"kísérletet bemetszett, és nem bemetszett bőrrel is (a kolbász bőrét metszettem be, ugyebár)" - ez meg tetszett :)

Már csak azt nem értem, miért van ugyanaz a kép háromszor.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.20. 18:12:59

azért mert az alsó kettőről hiányzik valami, meg kell találni a különbséget ha mind az 1672 különbséget felfedezted akkor a Teszkó egy csomag gazdaságos kilós virslit ad ajándékba! :D de ez csak akkor érvényes ha van mozijegyed meg kuponod :D

bugsy 2008.10.20. 23:03:25

Hőgyeimésurajim, ez a dolog pedig kultúrafüggő. Afrika izgalmasabb részein ugyanekkora fehér férgeket burkolnak a népek, a japók mérgező halakra buknak, mi meg darált vágóhídi hulladékot burkolunk, amit gondos kezek belehelyeznek 10 deka sült ízfokozó és lisztjavítószer közé, lelocsolva egy evőkanálnyi paradicsomaromával, gumiarábikummal és módosított keményítővel, te meg asszed hogy hamburger... cöcöcöcö :-D

ex-Zep 2008.10.21. 15:17:05

faszkorbácsot a spárnak!!!

BGYCS 2008.10.21. 15:21:50

Mi véradás után kaptunk ilyet, gondolom a SPAR tamogatta a vöröskeresztet. Kérdeztük hogy ez meg mi? Azt mondták hogy együk csak, ne legyünk finnyásak, meg még nem is láttuk a fazekat teli kiforditott kandúrral.

Koppi 2008.10.21. 21:46:28

Ha előtte kicsit megszurkálod és nem akarod felrobbantani és vízben főzted volna meg akkor meg is ehetted volna de akkor ugye nincs poszt.

Ja egyábként Spar lecsókolbászt ettem a múltkor nem volt kifordítva ize viszont nyema...
Igen sok mustár fogyott rohagyon meg a spar összes befőttje.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.10.25. 19:25:44

Erre mondta egy régi kolegám: ,,nem látszik mi van a bélben" :D
Na ő megette a kissé hangyás csokit is :D
süti beállítások módosítása