Tékozló Homár

1 nap helyett 1 hét a cégalapítás

2008.10.20. 13:20 | jackyll | 64 komment

Kevés ország lehet a világon, ahol az elektronikus fizetés és ügyintézés lassabb, mint analóg korában. Herodes a cégalapításon bukott ki legutóbb. Régen ugyanis 1 nap alatt már működhetett a cég, most pedig ez 1 hétig tartott:

Próbáltál mostanában céget alapítani? Na képzeld, már azt is lehet interneten. Bemész az ügyvédhez, és ő az összes iratot interneten küldi be a cégbíróságra. Hát tök jó, gondoltam én. A folyamat úgy néz ki, hogy: fizetsz, aláírsz, benyújtasz, vársz, kapsz. Régen is így nézett ki, meg most is. Csak most a "fizetsz", "benyújtasz" és "kapsz" részfolyamatok elektronikusan történnek. Régen több céget is alapítottam úgy, hogy az ügyvédnél aláírtam, elmentem a cégbíróságra, ott illetékbélyegekkel felszerelkezve még reggel beadtam a papírokat. Aztán elmentem a közjegyzőhöz címpéldányt csináltatni, s mikor ott végeztem, vissza a cégbíróságra, ahol ha szerecsém volt, már a cégjegyzékszámom és az adószámom várt egy tanusítványra felbiggyesztve. Ha nem volt szerencsém, még el kellett szívnom egykét cigit a bíróság épülete előtt, de végülis még a délelőtt folyamán (vagy kora délután) a tanusítvánnyal a kezemben távoztam. Aztán irány a bank, számlát nyitni az új cégnek. Délutánra volt egy előtársaság, adószámmal, cégjegyzékszámmal, bankszámlával. Ezekkel nagyon sokmindent lehet már csinálni: számlát befogadni, számlát kiadni, általában, el lehet kezdeni cégszerű tevékenységet végezni, persz csak bizonyos korlátok között a végzés kézhezvételéig, (pl hosszútávú szerződést nem lehet kötni, hitelt nem lehet felvenni, stb.), de a lényeg, hogy a cég elkezdhet _MŰKÖDNI_.

És hogy megy most?

Fizetni az illetéket átutalással, majd a kincstár visszajelzését megvárni. Ez önmagában két nap, és az alapítással foglalkozó ügyvédi irodák ezt szeretik előre elkérni (mivel ők utalnak). Amikor ez megtörtént, akkor lehet beadni a dokumentumokat elektronikus úton. Erre általában pikkpakk visszajeleznek, de akkor még nincs adószám, elektronikus cégalapításnál az csak a végzéssel jön meg. Az meg általában 2-4 munkanap. Esetemben pénteken délelőtt küldte el az ügyvéd a dokumentumokat, aznap, mikor mentünk hozzá aláírni. A végzés szerdára jött meg, az ügyvédhez, amiért vissza kellett menni hozzá, mert a kinyomtatott példányt ő hitelesíti a pecsétjeivel. (a papír alapú végzés meg ugye mindenképpen kell) Nem tudom, számolod-e, de 5 napnál és két utazásnál tartunk.

Ezután lehet elmenni bankszámlát nyitni. Hát, nemcsak a közigazgatás, de a bankok is lehetnek bugyuták. Az Erste pl. az elektronikusan alapított cégek iratait kizárólag elektornikus formában fogadja el. A kinyomtatott végzés, rajta az ügyvédi iroda szárazpecsétjével kurvára nem jó neki. Ez náluk úgy megy, hogy elküldjük emailben a cégiratokat hozzájuk egy megadott emailcímre, és ők a következő munkanapon (ami már a hatodik!!) visszejelznek, ha a dokmunetumokon rendben találták az elektronikus hitelesítéseket. Ezt a visszajelzést kinyomtatva lehet elmenni a bankba számlát nyitni, és ezzel beteljesül a cégalapítás.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az, hogy egy egész nap helyett egy egész hétig kell a cégalapítással foglalkoznom, nem könnyebbség, ahogy az sem, hogy ahelyett, hogy egyszer kell kimozduljak ezügyben rohangszáni, most háromszor kell, és konkrét cégszerű tevékenységet normálisan csak a harmadik után tudok végezni.

Mindenki eldöntheti magában, hogy melyik a jobb, a régi, vagy az új rendszer, egy azonban biztos: én rettentesen sokat szitkozódtam egy héten keresztül, és amikor már negyedik napja pörögtem szinte kizárólag a cégalapításon, kellemes nosztalgiával gondoltam már a régi fajta, internetmentes procedúrára...

Bocs, hogy hosszi voltam:

herodes

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2008.10.20. 13:23:32

ilyenkor alapítasz céget, mikor tőzsdekrach van?
Nem lehetsz vmi sikeres :)

Secnir 2008.10.20. 13:25:59

már régóta pofázom: LE A BÜRÖKRÁCIÁVAL!

kb 40.000 embertől lehetne megszabadulni a hivatalokban, a fizetésük meg mehet lélegeztetőgépekre.

Ne mondja senki, hogy nem lehet összedobni egy (1) olyan portált, ahol kizárólag elektronikusan el lehetne intézni mindent. csak akarni kell.

DonCiccio 2008.10.20. 13:26:18

Ügyfélbarát rendszer. Szavazzuk be őket mégegyszer. Teljesen összezavarodnának. :-)

Secnir 2008.10.20. 13:27:10

ha kell, folyamatábrát is szívesen kszítek annak a 3 db programozónak, aki 3 hét alatt összedobja.
és nem 200 milláért, hanem 30 milláért.

theutat villám 2008.10.20. 13:27:21

Secnir 2008.10.20. 13:23:32

Egyeseknek krach, másoknak aranybánya
ilyenkor a legjobb tőzsdézni

bekbórd! 2008.10.20. 13:28:38

"Az Erste pl. az elektronikusan alapított cégek iratait kizárólag elektornikus formában fogadja el. A kinyomtatott végzés, rajta az ügyvédi iroda szárazpecsétjével kurvára nem jó neki."
Aztán ezt persze vagy 15 példányban kinyomtatják, gondolom.

gelsystem 2008.10.20. 13:34:09

ez télllleg kaTTasztrófa!
árul már el: hány céget alapítottál már, hogy ennyire fáj a dolog?????
kettőt biztos! vagy talán többet???
aztán körbetartozol???

Mertcsak 2008.10.20. 13:36:01

Évekkel ezelőtt hasonló helyzet volt a határon is.
Ha müködött a kompjúter,10-12 órát várakoztunk kilépésre.
Ha behalt a rendszer,előkerült a régi,kézzel beírós eljárás és 1,5-2 óra alatt mindenkit átszórtak.
Hiába no,ördöngős dolog a teknika.

Almatlan Jozsi 2008.10.20. 13:36:55

Herodes, egyébként ez hanyadik céged, és mi lett a korábbiakkal, tönkrementek? Nem lehet azoknak a tevékenységét kibővíteni, vagy felvenni valaki mást az ügyintézésre?

Viszont sokat tanultam ebből a posztból és kedvem támadt egy kis cégalapításhoz - úgy hobbi szinten -, csak a tevékenységi kör kialakításánál vagyok bizonytalan.

Landy4x4 2008.10.20. 13:37:15

Te bátyja, minek neked ennyi cég?
Vagy ha már megint nálunk járt a Kaya Ibrahim, eladsz neki egy-két régit? :)

elwood 2008.10.20. 13:38:25

Még soha nem alapítottam céget, de lehet, hogy ha fogok nem kell ennyire rohannom vele.

Fontos, hogy ha valaki reggel úgy kel fel, hogy legyen egy cégem akkor a tízórait már áfás számlára vegye ?

A bürokratákat meg tényleg rúgják ki.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.10.20. 13:38:27

A sietség pedig az ördögtől vagyon!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.10.20. 13:40:53

Mindig gyanús volt, aki sok céget alapít. Valahogy nem gondoltam korrekt embernek az ilyet... Most még gyanúsabb...

Hogy lehet a hosszút HOSSZI-nak rövidíteni?

:D

Lökjétek a padlóla, le...

staropramen 2008.10.20. 13:44:02

Páctivald
Erre én is emléxem.Ráadásul, ha jó volt a számítógép akkor a fináncok játszottak rajta mi meg álltunk sorba mint moszkvában a banánért.
Őszintén szólva nem nagyon értem, hogy mire ez a nagy kapkodás.Hirtelen felindulásból elkövetett cégalapítás helyett mennyivel rosszabb az előre megfontolt alapítás?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.10.20. 13:53:29

annyi céget alapít amennyit akar...no ne már emiatt is a szegény posztoló legyen a hülye bammeg....az meg, ilyen szar a rendszer az azért van mert itt tartunk és azért tartunk mi itt mert ők itt tartanak....

VilMarci 2008.10.20. 13:54:06

Ezzel az egy héttel nem lenne baj, ha mondjuk azzal menne el, hogy ellenőrzik, hogy a kedves júzernek van-e már cége, ha igen, nem áll-e esetleg csőd/felszámolási eljárás/perlés alatt (nehogy esetleg pénzt kezdjen menekíteni), nincs-e adó/járuléktartozása stb. Ha minden tiszta, akkor mehet tovább a folyamat. Nekem is gyanús az, sok cége van. Pontosan milyen (törvényes) oka lehet annak, hogy valaki minden nap céget akar alapítani?

elwood 2008.10.20. 14:19:30

@tük
azér sztem azér is tart itt ez az ország mer sok embernek sok cége van aztán a befizetés meg eltűnik kézen közön

(a posztoló természetesen nem ebbe a kategóriába esik, remélem)

staropramen 2008.10.20. 14:28:19

Mivel ugye céget alapítani csak személyesen lehet, ezért kizárható, hogy a poszt szerzője megélhetési bér-cégalapító.
Céget felszámolni elég drága és körülményes dolog ezért az is kizárható, hogy minden egyes üzlethez külön céget alapít.
Persze ez egy szabad ország, annyi cége lehet amennyi tábla a ház falán elfér,de akkor sem értem.
Érdekes ELWOOD fölvetése, a sok cég között sok pénzt lehet eltüntetni.
Ez csak elméleti fejtegetés a posztolónak kívánok minden napra új céget bort, búzát és békességet.

Impega 2008.10.20. 14:28:56

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél 2008.10.20. 13:40:53
"Hogy lehet a hosszút HOSSZI-nak rövidíteni?"
Ugy hogy fogod a kis cuki billentyuket es oda pötyized a levi vegere :D

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.10.20. 14:29:50

nem akartam ilyen korán hozzászólni, csak a tisztánlátás kedvéért közlöm, hogy -bár nem is értem, miért kell nekem emiatt magyarázkodnom-, a családommal régóta tervezett kiskereskedelmi vállakozáshoz alapítottam most céget, nem sundámbundám céljából. Ennek a tevékenységével nem lehetett kiegészíteni a másikat, ami kifejejezetten informatikával foglalkozik, meg ráadásul nem is egy megyében van a székhelyük.

É2I 2008.10.20. 14:31:35

Egy hét sok?
Énnekem a tréonlánynál egy dolgot elintézni még három héten belül sose tudtak. Vissza kellett mennem vagy háromszor, stb. Pedig ők iLYen hírközlő cég vagy miaszösz, oszt mégsenem.
Amúgy meg tényleg érdekes ez a onlány-trehány(kodás).
Padlóla vele, dulván.

hawaj 2008.10.20. 14:38:29

Erre mondják, hogy "spórolni kell, tehát spórolni fogunk! Kerül, amibe kerül."

De vajon miért csodálkozik állam bácsi, ha a sikeresebb emberek inkább átmennek a konkurenciához céget alapítani.

Milyen jó nekünk, hogy Homárt nem közigazgatásilag üzemeltetik... legalább ez az egy működik :-)

Secnir 2008.10.20. 14:45:37

herodes édesen hosszú ivel herí ?

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.10.20. 14:47:54

egy ország működéséhez szükség van bürokratákra. ennek be kell lennie kalkulálva az adóbevételekbe. egyrészt: ki fogja fizetni annak a sokmillió embernek az életét aki bürokrataként dolgozik, ha felváltjuk őket weboldallal? (sarkitás). másrészt pont keleteurópában kell igazán az, hogy ember legyen a gépezetben, ráadásul lehetőleg sok. egyrészt hogy ne lehessen mindegyiket egyszerre megkenni (optimális esetben) másrészt hogy ellenőrizzenek... képzeld már el mi lenne, ha tényleg elektronikusan menne minden? mint az első kártyás utcai telefonnal anno... franciaországban 20 évig működött, magyarországon 2 hét alatt meghackelték, szétlopták, kijátszották...

Gumidomino 2008.10.20. 15:20:02

püff neki.
pedig még a hosszú hétvége előtt el akartam intézni hogy 23-án árulhassak "méltányos szerződéseket a népnek" kitűzőket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.20. 15:25:24

en egyszer dugtam ceges bulin

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.10.20. 15:32:05

Én még májusban alapítottam a cégemet és a blogomban pont ennek nevetséges körülményeit is leírtam.
Papír állam... Nálam nem csináltak mást, mint hogy postai feladást helyettesítették emaillel.

potrzebie 2008.10.20. 15:34:24

301-edik!!!!

Tudjátok mi kell a sikeres vállalkozáshoz?
3 dolog:
Éberség!
Stréberség!
Héberség!

Secnir 2008.10.20. 15:36:13

": ki fogja fizetni annak a sokmillió embernek az életét aki bürokrataként dolgozik,"

elmegy dolgozni, azt amihez ért.
vagy jön a földekre dolgozni. nálunk a gazdák lasszóval és emelt órabérrel keresik az embereket, de nincs, aki tudna jönni...

staropramen 2008.10.20. 15:40:19

Secnir
az lenne ám csak a szép világ.Közjegyzői ügyvédi ,stb szabadcsapatok járnák a vidéket munka után kajtatva.
Régen, ha szívóztak a fináncok a Ny-i határon mindig az volt a végső érv, hogy jön az EU, ti mentek kapálni.Sofőr akkor is kell.

potrzebie 2008.10.20. 15:43:08

staropramen

épp ott aludtam Hegyeshalmon a kocsiban mert a kurva állatorvos nem volt hajlandó aznap kijönni, mikoris az egyik kamionos azt mondta a fináncnak, jön az EU te meg mész a levesbe

secnir

mindig sírnak, hogy mi lesz velük, miközben nincs ember aki kapáljon, füvet nyírjon, kőműveskedjen, ácsoljon

staropramen 2008.10.20. 15:47:54

Potrzebie
Volt köztük néhány nagyon rendes srác akiket sajnálok, de bizony napokig elnézném ahogy atöbbi köcsög kukoricát kapál, meg cukorrépát szed.

potrzebie 2008.10.20. 15:52:11

@staropramen
akkor döbbentem meg először, hogy hogy beszélnek a vámosok egy fuvarossal, mivel én nem az voltam, csak havernak voltam kinn tolmácsolni
megdöbbentem
szar dolog lehet nem sikeresnek lenni....

kavinton 2008.10.20. 15:56:50

Min csodálkoztok a fentieken. Ha valaki bement az azér ment be személyesen mert csak úgy lehett alapítani. Nyomtatványok megvoltak csak kitöltöd, aláírsz pár dolgot bemutatod hogy befizetted stb. Most az van hogy ugye utalsz, azt ők látják egy rendszerben, amit kinyomtatnak, ugyved altal elkuldott papirokat szinten kinyomtatjak, azt atadjak valakinek aki tudja hol kell rogziteni az rogziti es kinyomtatja majd atadja valakinek aki visszakuldi az ugyvednek h kesz. Szoval itt a nyomtatás ami elviszi az időt :)

Secnir 2008.10.20. 15:57:28

potrzebie:
ott a pont.
a magyarok 95%-a értelmiségi, azért nem megy a szekér.
most építkeztem, basszus a vizet, a fűtést, a lépcsőt magamnak kellett megcsinálni, mert nincs szakember.
illetve van, de mindegyiknek akkora határidőnaplója van, mint az Encyclopedia Britannica, és a 'legközelebb 4 hónap múlva érek rá' van felírva az elejére. csináld magad mozgalom lett belőle.
nem hiszem el, hogy egy kibaszott hegeszteni tudó lakatos jut egy városra (mondjuk kettő, mert itt vagyok én, de most informatikus vagyok).

Albu 2008.10.20. 16:01:17

gelsystem: Igen, ez tényleg katasztrófa. Járjál te hivatalba szarakodni, ha szerinted nem az! Én inkább dolgoznék azalatt is.

A többieknek: ki mondta, hogy ezek a saját cégei? És ha igen?

staropramen: Itt nem arról van szó, hogy rekordidő alatt lehessen céget alapítani, hanem hogy ne kelljen szívni vele.

hagyma: Köszönjük. :-)

potrzebie: Bizony, az államhatárokkal is állandóan ez van. Miért kell a vonatoknak kettő határállomáson dekkolni 20-20 percet? Négy vonatpárt kell kezelni egész nap (manapság már 5 perc alatt végigszaladnak rajta). Nem lehet ezt menetközben, mint „történelmileg szerencsésebb fejlődésű” helyeken? Pl. Kolozsvárra a mai 7,25 óra helyett azonnal 5,5 órára lehetne csökkenteni a menettartamot pát tollvonással, beruházás nélkül.

Vagy ti, kedves lehúzó hozzászólók, ennyire ráértek?

Ofélia . 2008.10.20. 16:08:13

Reggel vettem két kiló kávét három karton üdítőt és tankolnom is kellett.

Eszembe jutott, hogy mindezt nem tudom költségként elszámolni.

Sajnos a pénztáros nem tudta kivárni, hogy céget alapítsak így maradt az áfás számla nélküli fogyasztás.

Persze áfás számlára vásárolni mindig a zsebbe fizetett takarítónőt küldik ki mivel ciki lehat rolexel és mercivel közlekedve beállni a sorba, hogy én vagyok a bivalybasznád BT. STB. ügyvezetője

A cégalapítást egyébként sokkal jobban szigorítanám "környezettanulmány" volt e előző cége STb

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.20. 16:10:38

bon si bon
(ez egy igenigen kemény, kemény világ)

potrzebie 2008.10.20. 16:14:35

secnir

én már építkeztem 4 éve
amit nem a fater csinált az minden szar

Dr Kangörény 2008.10.20. 16:19:51

páctivald, ahogyan azt te elképzeled a hátorn. :-)

Elmesélem neked mi történt:
A határőr bevitte a kis fülkébe az útleveleket, ott a másik egy üveglapra fektette kinyitva. Nem, nem fénykép készült róla, hanem egy kamerán keresztül egy másik épületben ücsörgő határőr monitorán jelent meg az útlevél, amiből az adatokat bepötyögték a rendszerbe.
Nem a számítógépes feldolgozás tartott sokáig, hanem a gépelés. :-)
Amikor "nem működött a számítógép", akkor egyszerűen nem gépelték be az adatokat. Ez olyankor szokott előfodulni (akkoriban), amikor hosszú ideig nagy volt a forgalom.

Nolet 2008.10.20. 16:32:56

ugyanmár. mit kell ezen megdöbbenni. Ebben az országban minden így megy.
1.
Megveszik milliárdokért a számítógépes rendszert, a haver cégének megrendelést adva
2.
Jó esetben ez elkezd működni.
3.
A munkaerőszükséglet a hivatalokban felére csökken.
4.
Poltikai/ érdekköri nyomásra nem engedik kirúgni az emberek felét, de kimutatják, hogy megspórolták az átképzés összegét
5.
Ugynazok a szerencsétlen semmihez nem értő hivatlanokok ugyanúgy kézzel végzik a munkát mint 30 éve folyamatosan.
6. Mivel a kurvadrága számítógépes rendszert mégis kell használni papíron ÉS digitálisan is adminisztrálnak, ettől lelassul az ügyintézés.

Nézzétek meg, a non profit szférában, ez mindenhol így van. (legeklatánsabb példája a TB)

Nolet 2008.10.20. 16:34:09

chicken · homar.blog.hu/2005/04/10/vegyi_tamadas_husvetra 2008.10.20. 16:28:28

Igen az. Az állam a szolgáltató és ezért a szolgáltatásért a cég fizet.

s_marky 2008.10.20. 16:37:42

Szerintem nem elhanyagolható az sem,hogy a magyar államkincstár SEMMIFÉLE hivatalos(lekönyvelhető) igazolást nem ad,azt meg sem merem kockáztatni H esteleg SZÁMLÁT is adjanak...az luxus,nem?Az csak nekem kötelező?

0xFFFF 2008.10.20. 16:42:14

"hagyma 2008.10.20. 15:25:24
en egyszer dugtam ceges bulin"

Hehe, kis pöcs ! Én az összes céges bulin dugtam, néha többször is. :)

Ofélia . 2008.10.20. 16:47:38

Karácsonyi céges bulin először berúgni utánna megdugni a főnök barátnőjét utánna a két ünnep között kijózanodni és megpróbálni emlékezni.

Elsején elindulni állást keresni.

Ofélia . 2008.10.20. 16:50:30

Ma magyarországon a számítógépes rendszerek beszerzésével csak egy baj van:

NEM ismétlem NEM a te cégedtöl vették meg.

Egyébként a folyamat teljesen Ua.

FéeVerte 2008.10.20. 17:06:48

Megvan a szakemberhiány felelőse: Secnir!
Ha nem lenne pályaelhagyó, akkor nem egy, hanes két hegezteni tudó lakatosunk is volna.
Tisztán látszik, hogy a mostani állomány kétszeresére lehetne számítani ilyen ügyben,s így a várakozási idő is fewlére csökkenne.

2008.10.20. 17:10:19

Hello, nekem is van cégalapításos élményem mostanról és régről. Azért 15 éve sem ment annyira gyorsan. Akkoriban pl. 10 nevet kellett választani, amit az ügyvéd továbbküldött a paksamétával. A cégbíróságon mentek sorban a neveken, ami nem volt foglalt, azt kaptad, de lőre nem tudhattad mi lesz az. Nekünk akkoriban is több napot kellett várni rá. Azóta több céget is alapítottam, több országban, de a környéken hasonló a helyzet, mint nálunk, nem megy pikk-pakk. Az új rendszerben is volt már adatmódosításom, az is volt vagy 2 hét. A posztíró említette, hogy az ügyvéd elektronikusan küldi a céganyagot. Na ez nem azt jelenti, hogy Wordben megírja és elímélezi. Azt túl egyszerű lenne, nem elég bürokratikus. Valójában Wordben megírja, kinyomtatja, aláírom, beszkenneli és ezután küldi. Az ő digitális aláírása igazolja, hogy valós. Azt az aláírást viszont sehol máshol nem fogadják el. Ezért kell mindennek papíron is meglennie.

PioDVD 2008.10.20. 20:05:38

Azért 2 apró megjegyzés:
1. Ha jól értem, most 1 hét alatt "komplett" a cégalapítás, míg régen 1 nap alatt volt egy "félcégem", valamikor meg jött a végzés és onnantól volt komplett.
2. Ki alapít úgy céget, hogy már másnap számlázni és számlát befogadni akar? Szerintem egy cégalapítás ennél komolyabb dolog, így az 1 hét a komplett megalakuláshoz belefér. Nem a számlázás előtti nap kell észbekapni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.10.20. 20:11:41

OxFFF
de en csak egy cegesbulin voltam es harom not dugtam
na erre mit huzol?

bugsy 2008.10.20. 21:01:02

hagyma: ejej, kileng a poligráf... :D

herodes · http://www.gamblers.hu 2008.10.20. 21:10:53

roli101, rettentő gyanús vagy te nekem hogy ennyi céget alapítottál már.... :)
A névválasztás tényleg korrekt volt annak idején, az első bt. alapításánál dettó ugyanez volt nekem is, 3-4 cégnevet adtam az ügyvédnek prioritási sorrendben. Nekem akkor mákom volt, az első nem volt foglalt :)

PioDVD: le is írtam a postban, hogy ez az én szubjektív megítélésem, és igen, a mérleg másik nyelvén ott van az, hogy egy hét alatt tényleg teljesen készen vagy, odáig jutsz el, ahova a hagyományos cégalapításnál csak 1-2 hónap alatt. Kérdésedre -kicsi homályosan- válaszolva mondom: van olyan helyzet, amikor számít, hogy holnap, vagy csak holnaphoz egy hétre tudom az első számlát kiállítani. Hogy esetemben ez miért alakult így, majd talán egy másik postban a saját blogomon.
Egyébként az igazi gond nem is az egy hét volt, hogy a ráfordítás: összesen négy alkalommal kellett elrohangálnom a cégalapítás kapcsán - igaz, ebben benne volt az Erste bank balfaszkodása is.

bugsy 2008.10.20. 22:33:43

herodes: tudhatnád, hogy a homáron nem a post-ot kommentelik, hanem a postolót. A fikázás, a kötözködés, az irígység default népszokás Magyarisztánban - ideje lenne asszimilálódnod...:D

Manyizga (törölt) 2008.10.21. 11:06:40

A cégbíróság munkatársai munkalassító üzemmódban dolgoznak. Ha ugyanis tényleg 1 nap lenne az ügyintézés, akkor kiderülne, hogy nincsenek túlterhelve és nincs rájuk szükség, mert minden intézhető elektronikusan.

Koppi 2008.10.21. 21:39:02

Ez megint egy kamuposzt.
2008.márciusától lehetett elektronikusan céget alapítani júliustól viszont kötelező!! E L E K T R O N I K U S A N érted nem félig papíron vagy teljesen papír alapon.

Tehát hülyeséget írtál és hülyeséget is csináltál. Ezért azért is lehet mert az ügyvéded az okoska nem tanulta meg az elektronikus cégeljárást mert lusta és csak jul 1.-en istallálta az egészet és nem tudja kezeli. Így sok ugyvéd kinyomtatva általa hitelesiti az iratokat olyat is amit nem is Ő készít pl: cégbírósági végzés- ügyvédek jogállásáról szóló törvény szerint ügyvéd ügyvédi iroda csak olyan iratot hitelesícthet amit Ő készített a bejegyző végzés ugye nem ilyen. Gratulálok fasz pénzéhes buta ügyvédek.
Azt sem tudják hogy elektronikus eljárásban nem lesz papíralapú végzés csak akkor ha személyesen bemegy érte a cégbíróságra. egyébként 1 nap múlva az összes okirat digitális aláírással megjön és csak a banknak kell tovább küldeni a számlanyitáshoz ( BB, ERSTE, UniCredit ) igy csinálja.
Nincs szükség napokra és nincs szükség papír alapú okiratokra csak a személyi igazolványra. Az iratokat a bank aláírásellenőrzi mert minden okiraton van digitális aláírás ugyanúgy mint az APEH- hez beküldötetken.

Ergo az ügyvéded megszpoatott mert buta volt és te is az vagy hogy ebből még posztot is nyitsz és félre vezetsz mindenkit.

szmoker (Homo Trollicus) 2008.10.22. 08:53:47

"kb 40.000 embertől lehetne megszabadulni a hivatalokban, a fizetésük meg mehet lélegeztetőgépekre."

Van az 400.000 is, SZVSZ :)

Amúgy meg, akik itten rosszul idézik a Blájen életét, monnyanak le.

"DOBJÁTOK a padlóla, le!"
De nagyon dulván!!!

oszpista 2008.12.16. 12:20:33

Én a www.cegalapitas.net portálon keresztül csináltam, ott már előre meg volt fizetve az illeték, csak előhúztak egyet a fiókból és felhasználták, bár nekem is két nap volt a bejegyzés. Itt le van írva:



névválasztáshoz: Szerintem ha elég figyelmesen elolvassa valaki a cégtörvényt, és valamelyik ítélőtáblának az iránymutatását, akkor nem olyan nehéz megállapítani, hogy a cégnév öszetéveszthető vagy sem.
süti beállítások módosítása