Tékozló Homár

Nem csak a halottakkal kekeckedik a T-Com

2008.10.27. 12:43 | szily | 75 komment

Behazudott egy nemlétező telefonszámot, kötbért vetett ki a megvezetett ügyfélre és szinte minden elképzelhető Homár-kompatibilis szemétséget elkövetett a T-Com szegény Kvassyval. Nem reprezentatív és erősen szubjektív megállapítás, de az utóbbi hónapokban mintha jócskán nőtt volna a hasonló T-s panaszok száma a levelesládánkban. Egy vigasztalót tudok mondani a hosszú hétvégén szerzett élményeim alapján: ez mind smafu az osztrák vendéglátósok arroganciájához képest. Vérfagyasztóan hétköznapi részletek alant.

 


Nemcsak „halottakkal kekeckedik a t-com”…


A fenti címen megjelent cikk adta a végső lökést az én t-com-os történetem megírásához. Nyár elején elhatároztam, hogy bevezettetem otthon az internetet. Szépen utánajártam, hogy mi, hol, milyen sávszélességgel mennyibe kerül… Végül a t-com agyonreklámozott t-home csomagajánlatánál kötöttem ki – telefon, tévé és internet, egyben. Bár telefon- és tévé-előfizetésem már volt, úgy tűnt, így jobban megéri. Hívom a t-com-ot, több mint 10 percig várok, hogy végre ügyintézőhöz kapcsoljanak, de aztán minden megy flottul, rövid idő alatt kész a szerződés. Azért biztos, ami biztos, felvetem a feltűnően készséges ügyintézőnek, nem gond-e, hogy ezer éves a tévém (csak antennabemenettel), és az égvilágon semmit nem sikerült még csatlakoztatni hozzá. Ugyan már dehogy baj – szól a megnyugtató válasz -, neki is régi készüléke van, a nagymamájáé volt, ne aggódjak!

A másik kulcskérdésemre adott felelet hallatán - miszerint mikor szerelik, mert a net nagyon sürgős lenne - nem aggályoskodom tovább: az én kerületemben nagyon gyorsan – mondja - a szerződésben szereplő 1 hónap csak formaság, 1 héten belül hívni fognak, majd meglátom! Ó – gondolom magamban –ez a t-com: csúcs! Várok úgy 10 napig, megeresztek egy telefont, hátha elakadt valahol a „gyors” folyamat, aztán még egy hétig, semmi. Felhívnak végre, hogy jönnének felmérni, egyáltalán be lehet-e kötni nálam a tévét. Hm… Ezek szerint ez kérdés?

Hamarosan jön is valaki, megnézi a vezetéket, megállapítja, hogy minden rendben, jöhetnek szerelni, majd távozik. Nem nagyon értem, miért van szükség külön emberre ehhez a kétperces művelethez, ill. miből állna egyből bekötni… De mindegy, most már csak 1-2 nap, nem húzom fel magam. Az egy-két napból persze lesz még egy hét, mindent összevéve a beígért 1 hétből 1 hónap, no de tényleg sebaj, minden jó, ha a vége jó, a lényeg, hogy szerelik! Beengedem az úriembert, nála a modem, a tévés szerkezet, meg minden, ami kell. Nézegeti a tévét, és ekkor jön a hidegzuhany: nem alkalmas a t-home csatlakoztatására. Hiába mondom neki, hogy a kollégája pár hete még magabiztosan állította, hogy nem lesz gond. Ó, az ügyfélszolgálat – szól a válasz - ők nem értenek ehhez, csak minél több előfizetést akarnak értékesíteni. 


Nyelek egyet, no nem baj, akkor szereljék csak be az internetet, a tévé nem létszükséglet, végülis… De hamar rájövök, hogy hiába próbálkozom. A férfi papírján ugyanis az szerepel, hogy én T-Home Tripla csomagot rendeltem. Ennek hivatalos módja van: ő visszamegy a központba, ott törli a megrendelésemet, akkor én újra felhívom őket, megrendelem megint, amit szeretnék, és indul az egész egy hónapos szenvedés elölről. Nem hittem a fülemnek.


- De van ám itt még egy megoldás – mondja - ha szerzek egy tévét scart-csatlakozóval. De gyorsan ám, mert ő csak ma este tud visszajönni, utána megint várhatok egy hónapig!

Ez már kicsit sok volt, de felhívtam a családot, hátha tudnak keríteni valahonnan egy használt készüléket. Elindult a szervezkedés, de szerencsére még mielőtt mindenkit mozgósítottam volna, a szerelő úr jelezte, hogy ő azért még ellenőrizne valamit. Majd rövid utánajárás után közölte, hogy scart csatlakozó ide vagy oda - bizony a vezeték sem alkalmas a t-home bevezetésére. Az a vezeték – teszem hozzá – amelyiket pár hete vizsgált meg a kollégája… A szerelő elment, nekem pedig nem volt más választásom, pár nap múlva ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot, próbáltam volna megrendelni a csomagot tévé nélkül… Hiába. Hozzájuk ugyanis még nem jutott el a hír, hogy nálam kudarcba fulladt a művelet. És – teszik fel a költői kérdést – nekem milyen alapon higgyenek? Megvárják szépen a műszaki kolléga visszajelzését, addig jobb, ha nem veszünk fel új megrendelést, mert az csak „bonyolítaná a helyzetet”. 


Tudom, ezen a ponton kellett volna elfelejtenem a t-comot, de reméltem, hogy tekintettel a korábbi huzavonára, felgyorsítják a folyamatokat. Nem így történt. Egy hét múlva felvették az új megrendelést, sőt, megígérték, hogy mivel minden szükséges beállítás készen áll, a jövő héten mindenképp jönnek szerelni. Ismét vártam másfél hétig, hogy hívjanak, hiába, úgyhogy újra felkerestem őket. Beolvastak egy telefonszámot: ők azon többször próbáltak hívni. Ez a szám teljesen ismeretlen volt számomra, fogalmam sincs, honnan vették, így megkértem őket, hogy próbáljanak már meg azon keresni, amelyiken korábban egyeztettünk. A biztonság kedvéért bediktáltam újra... Nem viccelek, utána még kétszer hívtam fel őket, mert még véletlenül sem kerestek, és mindkét alkalommal kizárólag az az ismeretlen telefonszám szerepelt az adatbázisukban! Az ügyfélszolgálatos hölgy szerint ők már fel is adták, hogy engem valaha elérnek, ezért milyen jó, hogy végre én telefonálok! Ehhez már tényleg nem tudtam mit hozzáfűzni…


De végül – tudom-tudom, én is alig hittem el - pár nappal a szerződésükben szereplő 1 hónap lejárta után!, eljött a nagy nap: beszerelték az internetet. Reméltem, hogy végre pontot tettünk a tortúra végére, amikor 2 hét múlva bedobtak egy 37 ezer forintos kötbérről szóló számlát, mert „felmondtam az előző előfizetésemet”. Bár ettől a kérvényem hatására később eltekintettek, erre már tényleg nem találtam szavakat…


A tanulságot érdemes levonni, mielőtt bárki a t-com mellett döntene… 


kvassy

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2008.10.27. 12:47:55

ugyanazt tudom mondani, mint az előző t-comos cikknél.

Secnir 2008.10.27. 12:50:02

"Bár ettől a kérvényem hatására később eltekintettek,"

én az ilyenkor elküldött levelet inkább kiabálvány-nak nevezném.

Secnir 2008.10.27. 12:51:43

"Egy vigasztalót tudok mondani a hosszú hétvégén szerzett élményeim alapján: ez mind smafu az osztrák vendéglátósok arroganciájához képest."

na, lesz ma végre valami ostrákfikázó cikk is? vagy ne lőjem le a poént, mint a t-comos ügyfélszolga, hogy " És – teszik fel a költői kérdést – nekem milyen alapon higgyenek? "

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.10.27. 12:55:02

Minek az ilyennek net? Ahelyett, hogy örülne siránkozik, legalább bekötötték :D

ex-Zep 2008.10.27. 13:04:43

faszkorbácsot a tékomnak!!!

DonCiccio 2008.10.27. 13:09:22

Nem tudom, mi a baj az osztrák vendéglátással. Mi is ott töltöttük a hétvégét, a pincérek mindenhol kedvesek voltak és a kaja is jó volt.
A Wörth-i tónál pihentünk négyen vízparti négycsillagosban, kijártunk enni éttermekbe és az egész fele annyiban volt, mint egy hasonló "akciós" hétvége itthon bármelyik spanak csúfolt medencés szállodában.

NeanderVölgyi 2008.10.27. 13:12:21

Tanulsag!
Diktafon a zsebbe-felvenni az osszes ugyintezest!Reklamacio eseten visszajatszani-ajtot letepni es sunt szaratni!
UI.Ja a kocsog szereloket meg kirugatni!

۝merta-X 2008.10.27. 13:20:09

A T-Com az brutál.
Én tavaly nyáron próbáltam bevezettetni az építési konténerembe a netet, de ők váltik állították, hogy értsem meg, LEHETETLEN. Nagy könyörögve kijött egy csávó, megnézte, azt mondta, ide se kábel, se ADSL, se semmi nem van.
Vegyek mobilnetet.
Hívtam a UPC-t, még aznap kijöttek, rácuppantottak a netre, és csáó.
Szal ennyit a T-Comról.

kicsilara 2008.10.27. 13:20:58

sünt sünt sünt ééééééés sünt.. a T Comnak, az ügyitézőnek, a szerelőnek, az értékesítőnek, a szomszédnéninek, és az utánam szólónak! :)

kicsilara 2008.10.27. 13:22:55

@Omerta-X:

UPCről csak annyit, hogy ismerősőmnek kihozott 52e ft jogtalan követelést, amit ő táblázatszerűen le is vezetett, a UPC szept.30al kikapcsolta a netet és a TV-t, majd rá 1 hétre kiszámlázta az októberi havi díjat... :) de veled remélem kedvesebbek lesznek! :)

kicsilara 2008.10.27. 13:23:59

ooh wazze kaptam egy sünt! :) MAGAMTÓL! :)

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.10.27. 13:28:57

Nem kell diktafon, le kell játszatni a felvett hanganyagot. Ügyfélszolgálat rulez!

Manci néni 2008.10.27. 13:31:23

Ez a Tékomos reklám a post alatt azért ad némi iróniát ad a dolognak...:-)))

۝merta-X 2008.10.27. 13:32:26

lara, nekem egyszer kikapcsolták, mert az első 3 számlát nem tudom hova postázták, de nem a cégemnek, a pénzügyön meg totál nem figyeltek a BE SEM ÉRKEZŐ számlákra, aztán amikor hangyás volt a kép zinternet helyett, akkor jártam utána, be lett fizetve, vissza is kapcsolták rögvest

Répalaki Edömér 2008.10.27. 13:32:56

Na, Manci néni beelőzött... :)

Manci néni 2008.10.27. 13:36:05

A Manci nénik már csak ilyen szemfülesek...:-))) A TöKöm meg kezdjen méregtelenítő kúrába, reggelente éhgyomorra igyon aszaltszilva lét, azt' fosson süncsaládot.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.10.27. 13:41:39

Drága jó anyám megkérdezte, hogy szerintem jó ötlet-e, hogy a T-Home által kínált szolgáltatásokat szeretné igénybe venni. Röviden, csak annyit mondtam, hogy nem. Aztán még annyit, hogy mert szar szemét szar alakok. De lehet, hogy ezt a post-ot kéne még mutogatnom még neki.

elwood 2008.10.27. 13:55:26

Az osztrák négycsillagos olyan mint a magyar három. Sehol nincs hozzá.

Pikka 2008.10.27. 13:57:04

Digikábelről valaki tud valamit? Mert arra már felkészültem, hogy a UPC tv sé a T-Com net lemondása idegileg megterhelő lesz, de jó lenne előre kalkulálni a digibeköttetéssel kapcsolatok probllémákat...

birka8 2008.10.27. 14:01:50

Én is majdnem így jártam. Az ügyintézőn keresztül kértem csupasz ADSL-t meg IPTV-t. Kidpbta a gépe, hogy minden ok. 2 héttel később telefonál a szerelő, hogy jönne bekötni a telefonvonalat meg az internetet. Hoppá - mondom én nem ezt kértem. Márpedig elötte van a munkalap és én ezt kértem. Akkor nem kell, üvegizű :) Ebben is maradtunk. Erre 2-3 hét múlva jött egy levél, hogy megszüntették a szerződésemet és, hál'isten, nem lógok nekik semmivel. :-O
Se szerződésünk nem volt se semmi, és még rendesek is voltak! :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.27. 14:06:55

A tam-tam dobon és a szimandronon kívül van-e megbízható távkommunikációs rendszer ill. szolgáltató?

Garp szerint.. · http://garpszerint.hu 2008.10.27. 14:07:11

Nekünk 10 nap alatt bekötötték a netet + ip telefont. Az IPTV-vel várnunk kell sajna, de a fejlesztések folyamatosak :)
Egyébként meg decemberben indítják ők is a műholdas tévéjüket, azt majd jól megnézzük, és lehet, nem is kell iptv.

galicius 2008.10.27. 14:11:07

Vegyé ájfont,azon van minden.Azt is a tékom csinájja.

starbuck83 2008.10.27. 14:12:38

Hát amellett, hogy a volt T-Com megéri a pénzét, van 1-2 dolog ami vicces a kedves Ügyfél részében.

1) a bekötés a szerződés szerint max 30 (ha nem olvasod el az a te bajod)
2) Mit akarsz ha még a cég nevét sem tudod hogy kivel szerződnél. a T-Home Tripla a T-Online csomagja volt. Nem a T-comé.
3) A csatlakozó meg valóban gáz, bár nem derül ki, milyen tv-d van ezért ezt nem kommentálom.

Egyébként sincs se com se online hanem T-Home van.

É2I 2008.10.27. 14:13:05

Szerintem jól szétcsúszott a Tonlány lába a Thomokká válása közben és most porlik, ennyi.

ironmemeberneck (törölt) 2008.10.27. 14:13:51

Postagalamb VAZZE!

Műszaki hiba esetén még jó lesz levesnek!

bekbórd! 2008.10.27. 14:20:22

Osztrákiába minden finom mindenhol. Ugyanabból a porból főzik.
(...ilyenkor on-e vagyok?)

Impega 2008.10.27. 14:25:39

Nekunk meg egyszer az Invitel Robot telefonalt hogy meg nem fizettuk egy szamlat. Elfelejtettuk. En meg elfelejtettem szolni hogy Robocop telefonalt, hogy elfelejtettuk befizetni es ki is kapcsoltak a telefont. Persze mentunk verni az asztalt, mert ha a 3 eves Pistike vagy Gombi kutya veszi fel a telefont az meg nem azt jelenti hogy a szalmazando felhez eljut a felszolitas .Vegul megizzasztottuk e balyos holgyet a pult mogott es a visszakapcsolast sem kellett kifizetnunk.

Megvagy hadnagy 2008.10.27. 14:26:02

Starbuck83, olyan kis naprakesz vagy, nagyon kiakadnal, ha elmondanam, hogy en meg mindig Westelt mondok neha?:)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.27. 14:31:31

Ez nagyon kemény... Hú de jó hogy engem nem szívatnak :)

Azt mondjuk én sem értem hogy a bemérés és a bekötés miért 2 külön dolog.
Kijön a melós, beméri hogy OK-e a cucc, és ha OK akkor ráhúzza a modemet és csá.

moli 2008.10.27. 14:38:02

nekem digitv+digikabel+vodafone triple play-em van. egyikhez sem kellett szerelesi dij es nincs husegszerzodes.

szmoker (Homo Trollicus) 2008.10.27. 14:38:07

1 éve bekötötték a digibigyót, azzal a lendülettel lemondtam a matávot (3-4000 havonta), az adsl-t (10000) meg a matávtévét (3-4000?)
Most fizetek 2500-at a netért (20/10mbit, valójában 18/13mbit), 4000-et a tévéért (68 csatorna), meg pontosan nulla forintot a telefonért.
Szóval, 16-18000 vs 6500, ez utóbbi nagyságrendekkel gyorsabb, szebb, okosabb, és nincs matáv sem.
Aztán hívtak, hogy van kedvezményes ADSL mittoménmennyiért, nem-e kell-e?
Nem, vazze, ami T-vel kezdődik, az a lakásajtón nem jön be.

Höhö.

starbuck83, te a matávnál dolgozol?

AlulírottFentemlített 2008.10.27. 14:40:07

Kapják be a rabok f@szát és szarjanak scart csatlakozót!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.27. 14:43:08

@starbuck83 : Matáv van vazze mert az ügyintézésük azokat az időket intézi! Még inkább a Magyar Királyi Postát, bár akkor talán még jobb volt.

Amúgy az is magasról leszarni való hogy Tripla vagy milyen más csomag kié volt - a T-Online-ból is lett a T-Homi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.27. 14:44:10

Inkább kapják be a scart-csatlakozót,kábelestől, csak elég hosszú legyen ahhoz, hogy a két végét az álluk alatt össze lehessen kötni.Koax kábellel nem ér!

moli 2008.10.27. 14:44:45

Pikka: ki ne hagyd! en eddig 27 nap alatt ~700gb-ot mozgattam torrentben, megis tovabbra is 19mbit-et kapok 2500ft-ert. ez valoban korlatlan.

É2I 2008.10.27. 14:46:06

@ColT

Nálunk, így volt.
Annyi volt vicces, hogy amikor a szakemberek összerakták nem ment a modem. Az emberke hívta a központukat, hogy nézzenek. Benti droid ránézett, az pedig, próbálja újra. Megtette, semmi....Így ment vagy egy órán keresztül. Csórikám már tépte a haját, mire kapott egy olyan emberkét aki meg is tudta csinálni és nem küldte a nagy szöveget, hogy az pedig megy és kész . ;)

Hála az égnek nem az én gépemet akarta széttúrni, mindenféle keresett indokkal. Igaz közöltem vele két apróságot is, miért is ne a gépemen keressük a hiba forrását. Látta azért ő is, hogy nem helyben van a hiba.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.10.27. 14:50:12

Mi volt a két apróság? :)

Amikor nálam kötötték az ADSL-t akkor is be kellett szólniuk a központba (itt van 1 utcára) és akkor is vagy 10 percig szórakoztak :D

Persze lehet volt oka, én is informatikus vagyok és látok minden nap szopatós bajokat.

blamm 2008.10.27. 14:54:33

"3) A csatlakozó meg valóban gáz, bár nem derül ki, milyen tv-d van ezért ezt nem kommentálom."

Gondolom valami ősrégi, amin van egy darab koax bemenet. Azért ennyi esze mindenkinek lehetne, hogy egy digitális set top box talán scart/hdmi vagy egyéb csatlakozásokat támogat, hisz 2008-at írunk, nem 88-at... Egyéb iránt ezek mind levannak írva a t-home portálon, vagy ezer más fórumon, nyugodtan utána lehet kérdezni.

Az tényleg gáz, hogy a vonalat egy előminősítés és egy fizikai vizsgálat után is alkalmatlannak találták, de sok esetben sajnos csak bekötéskor derül ki, hogy nem alkalmas az érpár... ez van, ilyen az adsl technológia.

Pukk 2008.10.27. 15:01:24

Nagyon tanulságos a t-com-os történet.. és sajnos nagyon ismerős is. Ha még nem unjátok a témát, akkor közzétenném az én verziómat is.
Augusztus közepe táján telefonon rendeltem meg a már említett T-home Tripla csomagot (tv-telefon-internet) a 12. kerületi lakásomba. Szeptember végén költöztem be, de ismerve a magyar szolgáltatókat és az eddigi tapasztalataimat, gondoltam jó előre megrendelem, szeptember végéig biztosan megoldják. Szeptember huszonakárhányadikáig türelemmel vártam, aztán elkezdtem őket hívogatni. Én nem voltam olyan szerencsés, hogy csak 10 percet kellett várnom... többször is fél órákat hallgattam a "kérem várjon.." szöveget, aztán gondoltam egyet és jó későn éjjel hívtam őket újra, és az angol nyelvű menüt választottam. Mondanom sem kell, hogy rögtön felvették... és próbálkozak azzal, hogy ez csak külföldiül beszélőknek van. Addigra már elég ideges voltam, hogy ne hagyjam magam lerázni és ennek megvolt az eredeménye is, tudtam végre beszélni egy hús-vér tékomossal. Nagy nehezen beazonosították, hogy ki vagyok, mit akarok... kiderült, hogy saaaajnos a címemen a televízió nem megoldható, ezért törölték az egész szerződést. Kérdeztem: nem lett volna egyszerűbb ezt egyrészt azon nyomban megmondani (merthogy előtte a telefonos megrendelésnél persze nem volt gond a címmel), másrészt ha ez már kiderült, akkor megereszteni egy telefont a tisztelt ügyfél felé (ez volnék én ugyebár) és megkérdezni, hogy ettől függetlenül tetszik-e akarni a netet meg a telefont. OK. Újra rendeljem meg, a nettel semmi gond nem lesz. Megrendeltem... eltelt 3 hét, rákédezek megint, hogy mi van. Sajnos nem találják a szerződést a rendszerben, valami hiba folytán törlődött... de nagoyn sajnálják, és most felveszik újra és azonnal értesítik az illetékeseket, hogy soron kívül 1-2 napon belül megoldják a netet. Eltelt újra 10 nap, telefonálok... és a válasz: "drága uram, sajnálom, de az ön címén nem vehető igénybe a t-com internet szolgáltatása"... Páfff! azt hittem nem hiszek a fülemnek. Két és fél hónap kellett ahhoz, hogy kiderüljön (helyszíni felmérés nélkül!!), hogy tulajdonlképpen nem is létesíthető nálam semmilyen t-com-os szolgáltatás.
Az az igazság, hogy ez után a csalódás után számomra minden hitelét elvesztette a T-com. Ma, amikor a szolgáltatás minősége a legfontosabb érték, amije lehet egy szolgáltatónak, ez megtörténhet egy agyonreklámozott, egyébként rendkívül jól kitalált arculatú cégnél, ami még német is... tehát még a "német precizitás és profizmus" sztereotípia is megdőlt. Döbbenet.

É2I 2008.10.27. 15:02:28

@ColT
Az egyiket leírtad te is (inform.), a másik még az elektromosság közelebbi ismerete is.
(Van mikor elejtem, márcsak hogy ne jöjjön valamelyik a technikai halandzsával, mert már úgyis kevés a hajam.)

◄ViZion 2008.10.27. 15:04:51

hehehe, én is elküldjem a trékomos, majd folytatólagosan tréhomeless levelezésemet az ügyfélszolgálattal?
már térképet is csatoltam, de nem tudnak megtalálni, h bekössék a telefont... muhaha
2008+30m rézdrót+t-homokosok (bocs a melegektől ezért)+ több levél, térkép, telefonálgatás, ígérgetés= nagy lóf¤rok.
SEMMI. ennyi történt, illetve a sok sajnáljuk.... kezdetű levél.

Dr.Bio74 2008.10.27. 15:05:59

Digikábel

Eddig egy isten!(kopp-kopp)

◄ViZion 2008.10.27. 15:06:31

blamm: a tréhomi portálon SEMMI érdemi információ (technikai jellegű) nincs.
nézegesd, és sírj velünk, h ezzel szúrják ki a szemünket.

◄ViZion 2008.10.27. 15:13:11

Pukk: "német precizitás és profizmus" ez maradt németországban, ott gördülékenyebb MINDEN.
A telefonos ügyintézés tapasztalataim szerint a legrosszabb: nálad nem marad semmi, csak az üres ígérgetések.
Sokat telefonálgattam, mire rájöttem h semmit nem csinálnak, erre jött az e-mailozás... és az is bukó. A vidéki képviseleten a menyecskék a trépontban vagy mi nem tudnak semmit, ők is a központba telefonálnak, nekik kb. 2 perc alatt felveszik.
sikeresek-e...? monopol genya cég, belezőkarmolóval megvakítani őket a végbelükön át!

Secnir 2008.10.27. 15:19:24

"Kitalátor feljegyzete · kitalator.blog.hu 2008.10.27. 14:06:55
A tam-tam dobon és a szimandronon kívül van-e megbízható távkommunikációs rendszer ill. szolgáltató? "

van.
kisfalunkban a helyi internet.
ha valakivel történik valami érdekes, akkor az öregasszonyok egymás között adják a híreket az utcasarkon (hallottad? neeeem? képzeld mi történt...), és állítom gyorsabb, mint az internet.

Franz Jäger (törölt) 2008.10.27. 15:21:52

Én idén akartam már meglévő ADSL előfizetést átvitetni a 4. kerületbe. Kérvény elmegy, 3 után a régi helyen internet lekapcs. 4 hétig se a régi se az új helyen nincs internet. Utána hivatalos levél jön, a 4. kerületbe nem tudják technikai problémák miatt áthelyezni az internetet (a 4. kerületben régi Siemens telefonközpontok vannak és ezek nem alkalmasak az ADSL kezelésére).
A megoldás T-Kábel kábelnet. És csodák csodája, 2 nap alatt a T-Kábel bekötötte a netet.

Franz Jäger (törölt) 2008.10.27. 15:24:18

Ja boccs, a hiányzó szavak:
"idén Januárban"
"3 hét után".

blamm 2008.10.27. 15:27:30

@Vizion: de igen, le van írva minden szépen, itt:
www.t-home.hu/lakossagi/ugyintezes/TV/IPTV

és még eldugva sincsen, akár a t-home.hu akár a t-hometv.hu-ról is 3 kattintással el lehet jutni oda :)

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.10.27. 15:31:41

kísértetiesen hasonlít az én esetemhez:
netszopacs.blog.hu/2008/08/07/szopat_a_tekabel
kaptam a 900 forintos tvből egy hónap jóváírást. halkan jegyzem meg, hogy nekem 56 nap utan kotottek be... inkabb nem mondom mennyit kellett telefonalni miatta...

LouiS 2008.10.27. 15:42:33

Azért vicces, hogy az adserver milyen hirdetést rotált be ehhez a posthoz? Hármat találhattok :D

starbuck83 2008.10.27. 17:14:41

Na igen, az STB-n van hdmi és scart is. Azért ennek utána nézhettél/kérdezhettél volna.

Ami meg igen vicces, hogy valaki a digit dicséri, hát az egy fos cég az tuti. Oké, 1-2 embernek müxik, de azért a Telekom kb az ország 2/3án szolgáltat és persze nagyobb terület, nagyobb lehetőség a hibákra.

Nem tökéletes, sőőőt nagyon nem a Telekom, de nagyon sokszor csak a hözöngő ügyfelek hülyeségei kerülnek az ilyen helyekre.

Ez is az. Rendelt egy iptv-t. Sajnos a hazai hálózat nem teszi lehetővé, hogy mindenhol legyen. Ezt el kell fogadni. És sajnos ezt távolról nem lehet 100%-ra elmondani.

Ha arra sem figyel a megrendelő, hogy jó számot adjon meg, nincs mit tenni.

FPéter 2008.10.27. 17:29:01

a sikeres emberek építési konténerbe is netet vezettetnek?

kisgizike 2008.10.27. 17:36:59

Hajrá starbuck83! Én matávos,tékomos, téonlájnos, telekomos (amelyik fikázónak ahogy tetszik) vagyok és amit a munkám során (és a saját életemből is megtanultam), hogy vannak ügyfelek, akik beszívják, és vannak akiknek évekig sőt soha no para. Engem a villanyosok szivattak be, ennyi, mindenkinek a saját keresztje, lehet fikázni a vodát, szőkééket vagy bárkit, nincs 100% ügyfélelégedettség sehol egy szolgáltatónál se (még a szabadkai úton dolgozó lányoknál is biztos van panaszos ügyfél :D).

Bilux67 2008.10.27. 17:55:18

Most a Digi nálunk 30M le, 20M föl, mindez 3500 Ft-ért.
www.digikabel.hu/Internet.html
A telefon havidíj nélkül:
www.digikabel.hu/Telefon.html
30 pénz a mobilhívás, hehe...
Akinek van erre lehetősége az sürgősen felejtse el az összes többit!
Az első linken ott van a LAN címlista.
Ha ez reklámnak minősül, hát legyen.
DigiKábelt mindenkinek!

Bilux67 2008.10.27. 17:56:33

Ja, és áprilisban kötötték, azóta csak csekkszinten kommunikálok velük.

villamos alóli kacaj 2008.10.27. 18:40:36

nem furcsa, hogy pikk-pakk ennyi hozzászólás van t-com ügyben?
Én felmondtam a T-Home IPTV szerződésemet a 30 napos próbaidőm alatt, mert folyamatosan "kimerevedett" a kép és élvezhetetlen volt. 15.000.- ft lemondási díjat akartak kiszámlázni. közöltem, hogy én is rendelkezem hangfelvétellel ami alapján kiderül: jogtalan a követelésük! erre azt írták: csak 1 havi előfizetési díjat számláznak ki. Közöltem: még mindíg meg van a hangfelvételem és "összejátszhatjuk". Na ez a: T-com; T-hom; T-pofátlan, stb.
ja, és közöltem: vihetik más, még lelkes, új potenciális előfizetőhöz a gagyi telefonvonalukat!
Ne hagyjátok magatokat!

Gordiuszi Csomó 2008.10.27. 22:02:38

Aztán most, hogy van net, majd jól leellenőrzi valamelyik bennfentes, hogy mennyi pornót nézel :)

Mylady 2008.10.27. 22:33:58

Én vezetékes telefont akartam lakásvásárlás miatt átiratni a nevemre. 4-szer telefonáltam 2 hónap alatt, ezalatt minden levelet, annak minden stornóját, meg még annak is a stornóját, mindenféle kombinációban kiküldtek nekem is, meg az előző tulajnak is. A 2. hónap végére sikerült megoldani, de akkor már a 20-as számú számlát küldték a nevemre. Vicces volt.
Írtam nekik kétoldalas reklamációt, ahol felvázoltam nekik, mit kellene csinálniuk, hogy sikeresek legyenek.
És egyik ügyintézőjüket egészen konkrétan bepanaszoltam, mert flegma volt, nemtörődöm és szabályosan kinevetett, mikor jeleztem, hgoy nem látom a késedelmes teljesítés miatti kötbért jóváírva a számlán. (A kötbér ugye szerződés szerint jár csúszás esetén, érdemes az ÁSZF-et elolvasni, komoly összegeket lehet belőlük kiszedni ezért. Nekem az ügyintéző röhögve azt mondta, írjak kérvényt, oszt majd jól elbírálják, jár-e nekem bármi)
1 hét múlva kaptam egy nagyon udvarias választ, miszerint az ügyintézőt megdorgálták és jóváírták nekem a kötbért, ami egyébként több volt, mint az átírás díja plusz 3 havi telefonszámla.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.10.27. 23:18:22

blamm 2008.10.27. 14:54:33
Ha átalakítóval nem lehet fogni az ilyen adást, akkor hülye voltam, kapjak a pofámra, de kérdezem én:

A scart-->koax átalakítót zsebében hordva nem mehet-e ki a szerelő és szükség esetén 2000 Ft-ért extra 100%-os profitkulccsal nem értékesíthetne-e-e-e?

azize 2008.10.28. 11:10:05

Már várom a digikábeles posztokat a jó occó szolgáltatásuk eredményeképpen :D (Nálunk most ássák a gödröket a kerületben...)
Mi UPC mellett döntöttünk, üzletkötőt felhívtuk, másnap kijött, szerződést aláírtuk, 6 nap múlva bekötődött a tv, telefon, net. Társasházi kedvezmény, 76 digitális csatorna 10/2 net, telefon, 11e valamennyiért, na jó, mobilhívás 50 Ft, de ki hív mobilt vezetékesről?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.10.28. 11:32:07

Secnir! Nemcsak falun, a '80-as évek végén több hónapig dolgoztam kiküldetésben Hajdúböszörményben, ott is ment a biointernet. Egy pár évvel felettem végzett kolléga ezt úgy fogalmazta meg, hogy Böszörmény hihetetlenül liberális város. Azt lopok, amit akarok, azt dugok meg, akit akarok (ha hagyja magát), annyit iszok, amennyit akarok stb., senki nem fog korlátozni. De tudjam, hogy legkésőbb másnapra mindent tudni fog az egész város. Meg is tapasztaltuk: egy kollégánk apróbb balesetet szenvedett a városközpontban, én meg 5 perc múlva már mindent tudtam róla, és mire odaért hozzám, már mentem megnézni, mi baja lett a kocsijának.

nezolaca · http://feketenap.wordpress.com 2008.10.28. 11:36:59

és ami a legszebb az egészben: mindez alatt egy T-Home reklám :D Gratulálok, kedves homár...

starbuck83 2008.10.28. 11:49:52

Na igen,a Digi..
aki ismeri a technikai hátteret, LAN hálózaton simán lehet nyújtani azt a szolgáltatást. Míg rézérpáron a DSL-nek komoly technikai akadályai vannak, sőt a dsl technológia csúcson pörög.

Ugye ezért is kezdte el a Telekom az optikai hálózatot.

Ami a lényeg. Ha valaki telefont, internetet, tv-t akar akkor mielőtt hisztis rohamot kap,meg az ügyfélszolgálatossal beszél úgy ahogy nem kéne talán nézze meg azon a végponton melyik szolgáltató adja a legjobb szolgáltatást és persze hogy mennyibe is kerül az. Át kell nézni szépen az ÁSZF-et (Nem csak Telekomnak, a diginek is van) és utána dönteni.

A másik, ha műszaki hiba van, azt be kell jelenteni és nem lemondani, mert ugyan honnan tudná a szolgáltató, hogy valami nem megy jól, ha nem jelented be??? És nem csak a T-Homenál van így hanem mindegyik másiknál. Bár a Diginek a hibaelhárítását volt szerencsém belülről látni egy ismerősőm jóvoltából, hát akkor már inkább a T.

Nekem ezer éve T-s netem van (nem csak mert itt dolgozom) előtte is az volt amikor még Matávnet vagy Axelero volt, és ha volt is gondom mindig megoldották. Azt meg tudomásul kellett vennem, hogy ahol én lakom ott 7mbit a max jelenleg és ez van.

Vergődhetnénk én is ilyen homáros dolgokkal, de sajna ezen az sem változtatna.

Engem is szívatott már meg másik cég, pl UPC, de mivel tisztába voltam az ÁSZF-vel, meg a dolgokkal, ezért seperc alatt rendbe tettem. Ennyi

nem várt fordulat 2008.10.28. 19:02:12

a mi házunkban (lakótelep), nekem kellett végighúzni 8 emeleten keresztül a kábelt, mert mindenhol rács van, és nem tudtunk bejutni. de megcsináltam.

Mindenhova be kellett csengetnem, hogy legyenek már kedvesek beengedni a rácson, illetve kinyitni az elektromos szekrényt, ahol a kábelt le tudom vezetni.

2008, Budapest.

moli 2008.10.28. 20:29:16

azok a racsok illegalisak, eletveszelyesek (tuz eseten). az illetekes a helyi tuzoltosag, akinek fel kell szolitani a tulajdonost az eltavolitasra. felhivtam oket, tudtak, hogy mirol beszelek, megse akartak megerteni, hogy mit akarok, tereltek.

aztan maskor felhivtam oket, hogy valaki dobalja a csikket az ablakon, legyenek szivesek hivatalosan tajekoztatni plakatokkal, eligazitassal a lakokat (mivel a nyugdijasok altal valasztott maganszemely kozos kepviselom leszarja). a tuzoltok erre sem voltak hajlandok. azt mondtak, irjam en ki. mert az biztos ugyanolyan komoly es hiteles.

nesze neked tuzvedelem, megelozes. ujpest

Pukk 2008.10.29. 12:16:42

Kedves Starbuck és a többi T-védő!
Nem gondolom, hogy kifogás lehet ezekre a gondokra az, hogy nem elég fejlett... meg hogy el kell fogadni. Egyáltalán nem kell elfogadni és nem elfogadható, hogy egy szolgáltató ígérete semmilyen összefüggésben sincs a valós teljesítményével. Ma már piaci alapon működik a szolgáltatás, én vagyok az ügyfél, aki fizet, és aki eltartja a céget és profitot termel neki, és ezért én CSAK annyit várok el, hogy szolgáljanak ki és ne vezessenek félre, ne nézzenek hülyének. Arra nincs mentség, hogy a T-com nincs felkészülve a vásárlók megrendeléseire, ahogy arra sincs, hogy a rendszerük vagy nem működik, vagy csak ritkán, és hogy a munkafolyamatok nincsenek összehangolva... Ez ma, 2008-ban nem elképzelhető. Ha egyedi lenne mondjuk az én problémám, akkor azt mondanám ej-ej, hát én szívtam meg... ha egy ügyintéző kúrt volna el mindig mindent, akkor ugyanezt mondanám... de sajnos egyik sem állja meg a helyét.
Továbbá kedves Starbuck te csak ne kelj a cég védelmére, hanem húzd meg magad és legfeljebb szemlesütve kérj elnézést a nevükben.

moli 2008.10.29. 13:14:37

amen.

asszem honap vegere elerem az 1tb-t digikabelen. kivancsi vagyok, jovo honapban be tudok-e logolni a halozatra :D

CID 2008.10.30. 16:36:45

Néhány postot végigolvasva, legalább 20 emberke lemondta a T-s előfizetését( TV, mobil, net ) Micsoda veszteség ez a Magyar Telekomnak :)

Parasite 2008.11.01. 22:59:23

t-com ilyen, de ha egyszer megcsinálják, onnantól működik. én egy-egy csomagváltás, változtatás után, 1 hétig kb minden nap beszélek az ügyfélszolgálattal. úgy gondolom csak idiótákat vesznek fel oda dolgozni. és olyan elemi hibák vannak, hogy azt kell feltételezzem, nem csak az ügyfélszogálaton, hanem jóval magasabb szinten is idióták kell, hogy dolgozzanak.
süti beállítások módosítása