Tékozló Homár

A Raiffeisent is elérte a válság

2008.11.04. 14:58 | jackyll | 114 komment

Úgy látszik, ez most a trend, hogy ahelyett, hogy a nyugati és az elvárható civilizált gyakorlat alapján minden alapvető számlavezetési szolgáltatás ingyenessé válna, minden szarért fiszemfaszom összegeket számolnak fel a bankok:

Érdekes húzásra lettem figyelmes, melyről szerintem sok "boldog" Raiffeisen számlatulajdonos nem tud. DirektNet nevű internetes ügyintéző portál használata közben lettem figyelmes arra, hogy plusz tétel szerepel a levonásaim között, ami eddig nem volt. Lendület számlacsomagot választottam, mely magában foglalja a Mobil Banking szolgátatást is. Így ingyenesen kapok értesítést minden tranzakcióról, mely a számlához kapcsolódik. Legalábbis eddig ingyen kaptam. Október 1-től megváltoztatták a csomagot, mégpedig oly módon, hogy maga a Mobil Banking szolgátatás igénybevétele továbbra is ingyenes, viszont a tranzakcióról küldött SMS-eket ráterhelték az ügyfélre. Azaz, minden egyes SMS-ért most már 20FT-ot vonnak. Félre ne érts, nem sokallom 1db SMS-ért, de nem tájékoztattak erről és havi szinten sok tranzakciót bonyolítok. (Tegyük fel, hogy még van 10000 ilyen csomagot használó ügyfele a Raiffeisennek. Azért ez már szép összeg.) Úgy tűnik, hogy Őket is elérte a "gazdasági válság".

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

staropramen 2008.11.04. 15:21:28

ezel nagy lablók.olyanok mint lobelt ledfold.Lökétek őket a padlóló de dulván

Manci néni 2008.11.04. 15:21:43

A CIB ugyanezt megcsinálta már vagy egy éve: havi 50 kemény HUF-ba kerül az előtte ingyenes sms-szolgáltatás. Kőccsék gyóccerre.

Kováts Oltvas 2008.11.04. 15:32:13

Nem voltam internetközelben délelőtt. Nem tudjátok hány órakor rohanjuk le a tótokat?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.11.04. 15:36:44

én viszont sajnálnám azt a kurva 20-ast. ha nekem tud lenni olyan előfizetésem hogy havi 100 sms-t ingyen küldök, azon felül 10-15 FT/db akkor a rafi kapja be.

szerintem bőven ingyen van neki max 1-2 Ft darabja. a meg tényleg 20-ba van nekik akkor bazdmeg építse bele a havi számlavezetési díjba, legyen +100 Ft, aztán ha 5-nél kevesebbszer veszel fel pénzt akkor nyer vele, ha többször akkor bukik. nyelje le

elwood 2008.11.04. 15:41:17

a raiffeisen arra való, hogy a hiteligénylő papírjaival jól be lehet gyújtani a bogratsch alá.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.04. 15:42:11

hajrá! nem elég, hogy megmenti a magyar gazdaságot a világ, a bankok még egy réteg bőrt lenyúznak rólunk. Mikor lesz már választás? Tomcat lenne a miniszterelnök, ő pedig lángpallossal kiűzné a gonosz bankokat.
Tomcat for prezident!

helianthus 2008.11.04. 15:47:13

Stipi-stopi.
Nálunk húsz forintért le sem hajolnak.

AlulírottFentemlített 2008.11.04. 15:47:47

Stipi-stopi!

Ez egy, egy, egy, egy, egy, egy, egy nagyon fasza lehúzás ismét.

Szarrágók!

maincoon © 2008.11.04. 15:49:43

elwood 2008.11.04. 15:41:17
"a raiffeisen arra való, hogy a hiteligénylő papírjaival jól be lehet gyújtani a bogratsch alá."

:DDDD Sokat nézel tévét, elwood :DDDD

helianthus 2008.11.04. 15:50:12

azért rafkós bankok előbb-utóbb megoldják, hogy az akciós számlacsomagok mégse legyenek annyira akciósak.
Lendület számlacsomag, dulva. Bár fogd fel úgy, hogy most kicsit vesztett a lendületből.
sz_ 2008.11.04. 15:08:47
De tájékoztattak. Az előző havi színes hírlevelükben írtak erről, amit nyilvánvalóan olvasás nélkül iktattál a kukába. :))

elwood 2008.11.04. 15:57:17

Azért a havi 50Ft a CIB-nél nem ugyanaz mint az SMS-enkénti 20 FT a röfinél.

Kicsit sok.

Menj be reklamálni, egy-két órát kell várakozni a bölcsészeknek.

elwood 2008.11.04. 15:59:08

Kovács Oltvas
"Nem tudjátok hány órakor rohanjuk le a tótokat? "

Esetleg ha hadat üzenünk, aztán megadjuk magunkat nekik, akkor lenne esély, hogy 10 éven belül valami jobbra fordul.

Balance Of Power 2008.11.04. 16:08:00

Nemreg valtottam Citibank 0 ft-os bankszamlara, kivancsi vagyok, meddig lesz 0 ft-os. Eddig ugyanis tenyleg minden ingyen van. Multkor is direkrt CIB automatabol vettem ki penzt, mert rajuk amugyis haragszom.

suklemovics 2008.11.04. 16:09:56

staropramen 2008.11.04. 15:21:28

Lobelt Ledfoldot nem lökték a padlóla, csak Blájent, a latolt...

Ofélia . 2008.11.04. 16:10:22

Elwood: attol, hogy hadat üzenünk a tótoknak még nem fogunk semmit ingyen kapni.

Már régen azon röhögök, hogy alapbol mindig az olcsó kerül többe mint a drága.

Az ingyenröl meg nem is beszélve.

Impega 2008.11.04. 16:21:33

Nekem van egy SK kollegam. Mar akkor utalt mikor meg fel sem vettek a ceghez. A folytatast ki lehet tanalni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.04. 16:34:09

Tegyünk le pár SK rohamrendőrt a rafi elé. Azok hátha ott is kitalálják hogy a rafisok dobálták őket és benyomulnak...

elwood 2008.11.04. 16:34:18

Impega
"Mar akkor utalt mikor meg fel sem vettek a ceghez."

Pedig ha a raiffeisennel utalt akkor darabonként 20 Ftba került.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 16:36:02

megboldogult jo draga edesapam vot a totoknal 68-ban
bar nem akart menni
de nem kerdeztek

Impega 2008.11.04. 16:37:11

elwood 2008.11.04. 16:34:18

Hmmmmm, nem rossz, nem rossz!
URALod a helyzeted!

Ofélia . 2008.11.04. 16:40:42

A helyzetet louis akaná uralni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.04. 16:52:04

Meg aztán már távolról is lehet uralni - ezért van mobilbanking...

É2I 2008.11.04. 17:20:26

Nah megint nem ment át :(

Röviden:

Több fórumon már leírták a raffisok; aka érdemes figyelni az embernek a saját bankját, ennyi.

Plusz infó; pont most változik megint 14-étől az sms/net bank. Egyelőre ingyen, mondom egyelőre.....

PSZÁF-nek meg sünt, hogy minden bank gyak. azt tehet, amit csak akar. Akkor változtat és azt, amit csak nem szégyell, és ezt felügyeleti (lefizetett) szerv simán megengedi.

Abszurdisztán volt már?

Ofélia . 2008.11.04. 17:28:35

hagyma mennyi söröd van még a választásra?.

Ez tényleg FONTOS!.

moli 2008.11.04. 17:34:52

otp-nel fizetni kellett az sms-ekert, nekem havi ~400ft volt csak ez, ugy, hogy EROSEN visszafogtam magam es a piti osszegeket minden vagyam ellenere NEM kartyaval fizettem.
atjottem a cib-hez, itt meg ingyenes, de ha ezt meglepik, megint szarakodhatok keszpenzzel, mint regen az 1900-as evekben..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 17:36:35

sorkeszletem rendbe van
nezem a CNN-t
de meg semmie redmeny
Mc Cain most savazott
Mary majd delutan fog

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 17:38:27

ugy gondolom Obama nyer es ettol nem vagyok annyira boldog
az a z erdekes, hogy sokak szerint es szerintem is az egyik tul fiatal a masik tul oreg
ja itt nem politizalunk
ez FONTOS!!!!!!

É2I 2008.11.04. 17:39:15

@moli
"egint szarakodhatok keszpenzzel, mint regen az 1900-as evekben.."

Ezt még nem fogták a bankok, mármint, hogy ezzel megnövelik kp forgalmat. Sajna annyi lesz rá a megoldás, hogy módosítják az ászf-t. Mint ahogy írtam előbb, szabadon, bármikor....f.ck

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 17:51:47

na tessék! körbeértünk. fizettem kp-val átvertek a kúton. fizettem bankban kp-val, kerekítés miatt szívattak meg nagyon. kerékbilincs dafke utánvéttel, majd nehogy már kp! kártyával soha, mert drágán kapok sms-t!
javaslom bízzunk egymás likviditásában és ne fizessünk soha semmiért és magunk is ingyen dolgozzunk. amolyan bizalmatlanságból fakadó tudatos-vásárlói kommuna legyen az ország.

staropramen 2008.11.04. 18:21:50

suklemovics 2008.11.04. 16:09:56

nem szívesen magyarázok de úgy tűnik most muszáj
1. végszó...( tük vagytok) "ez rablás.
2. első mondatom:ezek nagy lalblók mint lobelt ledfold.
3. második mondatom:lökjétek őket a padlóla de dulván.
nem ledfoldot, hanem őketa labló laiffeiseneket, vili?

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 18:31:02

off!

hagyma! hogy van ez?
választás, meg ingyen kávé??

én meg még most is az irodában?!?

on

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 18:50:21

en offos vagyok
a kv telleg sok he;yen ingyert van
valasztani meg valsztanak
hosszu sorokat latok

Ofélia . 2008.11.04. 18:59:06

látok látok söröket

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 19:03:21

ofélia 2008.11.04. 18:59:06

helyszíntől függően, ha sokat látsz, akkor lesz kézél a torkodon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 19:05:36

foleg ha csocsozni akarsz rackeven EDEvel

Megvagy hadnagy 2008.11.04. 19:14:51

ha nem tetszik, el lehet menni Szlovakiaba. Ja, hogy ott meg kinyirnak? Szep dilemma.

csibenyussz 2008.11.04. 19:15:46

hagyma!
mikor lesz eredmény?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 19:23:00

nem tudom csibe de baszottul megkivantam egy csokiszokokutat
amugy ki van irva minden allamra mikor lesz ize, meg hany fok van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 19:24:19

Lousiana 8 PMCT close\67 farenheit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 19:25:22

meg ilyenek
Virgianaban 78 fahrenheit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 19:26:31

micsigenben 9-kor zarnakmississipiben 7-kor

csibenyussz 2008.11.04. 19:58:48

jó tudni :D
csak nem besöröztél? ;)

csibenyussz 2008.11.04. 20:05:38

én meg egy csokifagyit kivántam meg, de már megtámadtam az egész dobozt! :)))

kapasz 2008.11.04. 21:45:39

Nemcsak a színes kísérőlevélen van rajta az SMS-díj, hanem a számlakivonaton is, alul, továbbá a honlapon is. Szóval innentől miről is szól ez a bejegyzés?

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 22:19:47

akkor little(chickrab)bit ráérzett valahow, hogy lecsökkent a választmány munkaidejére szánt raktárkészlet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 22:27:17

olyan europai focit nezek
a liverpoolt adjak
Mary vasarol
lassan ennem a steaket de megvarom

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 22:35:01

hát hogy ennéd már a steaket, amikor még nincs? ezt nem is értem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 22:41:19

Maryt varm addig nem sutom na
kiegyelitett a pool overtimebe penaltybol
/aze; irom igy mert szeretek leveleket kapni hehe/

yappari 2008.11.04. 22:41:51

bocsi, visszakanyarodnék a témához :)
Nekem tegnapelőtt tűnt fel, hogy nini, -620 ft! pedig nyugis hónapom volt.

Gondoltam, figyelni kéne erre, felhívtam a bankot, hogy kérjem a számlakivonatok kipostázását (eddig nem kértem). Egyúttal megkérdeztem, hogy ez mégis mi. Mondták, hogy az ingyenes Mobil Banking szolgáltatáson belül ez az egy lett díjköteles. Mondtam, hogy akkor nem kell, miből áll még az amúgy ingyenes MobilBanking, ha lemondom, mitől esem még el? Aszonta hát gyakorlatilag ez minden. Aha világos :)
Mondtam, hogy dehát a legdrágább havi díjú számlacsomagom van, miért nem fért bele? A válasz: Mert még így is jóval jobban járok, mint sok más banknál. Egyébként teljesen igaza van, de hát ilyet?

A vicces, hogy rá se kérdeztem, mert elhittem, hogy biztos meg is hirdették a változást, de egyből elkezdett szabadkozni a hölgy, hogy ők ezt becsszó behirdették... najó, kérdem, hogy hol. Hát a havi számlakivonattal együtt (ld. szitu fent), majd egy kis szünet: "bár ön akkor ezt nem tudhatta" :) Lolika

Egyébként biztos hogy válság van, három okból is:

1. az rendszer folyton röcögött, amíg beszéltünk, majd megszakadt. (= IT leépítés)

2. amikor két óra múlva visszahívtam őket, ugyanaz a kezelő vette fel. (=humán leépítés)

3. a hölgy is emlékezett rám = ügyfelük sincs már sok :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 22:42:49

a TBone itt figyel befuszerezve es Maryre varva
meg qrwa ehes vagyok
de Mary makaronicsizzel szereti en meg masedpotatossal
igy hat varomn

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 22:46:41

fontos információ lenne, ha már a liverpoolt adják és penelityből egyenlít, akkor ki lehet a másik?

meg ha már lesz Mary, mert már nem vásárol, akkor miért te sütöd a steaket.
sütheti akkor már Mary is.
és akkor követhetnénk itt a livescorehomáron a zállást

Ofélia . 2008.11.04. 22:47:04

hagyma: tényleg meghámozlak.

Ha nem írod le hogy a marhán hol leledzik ez a marhaság meg is párollak persze üvegesre.

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 22:49:02

a Tbone ne figyeljen, hanem készüljön elő a sülésre!
qrwa éhes meg a sörtől lehetsz.
mondják is, hgy Nincs sörhas! vagyis nem a sörtől van, hanem attól, hogy sörözés után az ember a hűtőt fosztogatja, mert qrwa éhes a sörtől..

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 22:50:17

ofélia
thx az információt! ezek szerint talán a TBone az valami marhaság.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 22:58:04

haggyaotk mar
a keplet nme bonyolult
elnokvalsztas van
neztem europai focit
a lliverpool az uto;lso masodperben nyert 1tizenegeyesbol kiegyelitett ami nem volt tizenegyes
de elotte volt amit nem adtak meg
Mary vasarol Thonyval
akarom sutnia T bont mert qrtwa whes vagyok, de meg megvarom a felsegem

Ofélia . 2008.11.04. 22:58:58

s.o.v.i.e.t: Sajnos már tudom, hogy a marha melyik része sőt láttam is elkészítve.

izbolygo.extra.hu

Na megyek hűtőt fosztogatni

Ofélia . 2008.11.04. 23:00:09

Hagyma: A látvány alapján én nem várnám meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 23:00:20

ja es nincssorhasam
klassz pasi vagyok
mondhatnam tok OK
ezt mondjukl Mary fedezte fel elsre
igy az O martaleka lettem

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 23:01:54

Pepita!
a TBone az a Porterhouse steak vékonyabb verziója.
(en.wikipedia.org/wiki/T-bone_steak)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.04. 23:02:08

ofelia
Mary qrwva jo no
TBone tokeletes
minden OK

s.o.v.i.e.t 2008.11.04. 23:07:48

de ki kapott ki a liverpooltól, még ha vélhetően jogtalanul is? :)
A választás meg nem mentség! Attól még nem hagyunk senkit soha..
a sörhas meg általánosítás volt. nem is feltételeztem, hogy a net előtt ülő ember, aki sört iszik és választ, meg közben tévézik és aggódik a sport igazságtalanságán, meghízhatna holmi nézelődő TCsonttól:)

mutáns csiga 2008.11.04. 23:43:10

A posztoló nyilván a pénzkeltetőt használta.Csak az a baj hogy nem neki keltette a pénzt, hanem a Raffinak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.05. 02:59:18

ja a liverpool cak ebgyenlitett, nem neyert
fe megerdemelte

suklemovics 2008.11.05. 08:13:33

staropramen 2008.11.04. 18:21:50

Utólag elnézésedet kérem, mert figyelmetlen voltam Ó hatalmas Staropramen!

Leborulok nagyságod előtt s kérlek Mester Taníts!!!
:)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2008.11.05. 08:55:09

Nekem spec tele van a tök.m a rafival,ezzel az smses szarsággal 2900 ft-al lett több a számlavezetés(és most regélhetnék,hogy ingyenes vásárlás stb stb)!!A szemétkedést már tavaly elkezdték amikor megszünt a napi egyenleg elküldése...
Sz@rjanak sünt stb stb
Húzok citihez,bár az sem jobb.. :-(

staropramen 2008.11.05. 09:10:18

Suklemovics
semmi gáz öreg, lehet, hogy én fogalmaztam félreérthetően, lehet, hogy te nem értetted, spongya az egészre.ne borulj sehova,cserében én meg nem tanítalak.legyen békesség.

anothernick 2008.11.05. 10:43:29

nekem "csak" 500 HUF volt a hó végén a mobilbanking, de először és utoljára.
egyébként eddig maximálisan meg voltam velük elégedve, mindenkinek ajánlottam a rafit, de azért most elmondtam az ügyintézőnek, hogy ez viszont elég pofátlan húzás volt... persze ők tájékoztattak előre...
ő meg csak állította, hogy "ingyenes maradt" a mobibanking szolgáltatás maga, "csak" az sms lett 20 Ft. és a szolgáltatás kb. ennyiből is áll... szóval mi is van ingyen???
mostantól mobilbanking nuku, még lehet, hogy csomagot is váltok (bankot MÉG nem). a mobilbanking úgyis csak arra jó, hogy észrevegyem, ha valaki más húz le a kártyámról. de ezért havi 500+ Ft kicsit sok...

nani72 2008.11.05. 12:27:29

A postolónak ajánlom, hogy nézze meg a szeptember havi bankszámla-kivonatát. Abban apró betűkkel szerepel, hogy okt. 1-től 20 Ft/sms díjat kell fizetned az értesítések után.

ChPh 2008.11.05. 12:28:38

b+
tényleg, azt mondták tegyek panasz

anyjukat, megmondtam el is viszem a pénzem onnan (csak az összes bank hányadék)

GZoli 2008.11.05. 13:13:09

Ráadásul, ha nincs ez a post észre sem veszem, a fenti iktatás miatt:D.

Bit Rot 2008.11.05. 14:42:47

@elwood:
"Azért a havi 50Ft a CIB-nél nem ugyanaz mint az SMS-enkénti 20 FT a röfinél."

Pontosan!
Vegyétek észre, emberek, hogy amíg ti kifizettek SMS-ekre 5-600 Forintot egy hónapban, ugyanezért a szolgáltatásért a CIB összesen!!! 50 Forintot kér egy hónapban, SMS darabtól függetlenül.

Remélem a CIB marad is így, ha nem, akkor megint nézhetek új bank után :-(

bl4ze 2008.11.05. 14:50:21

a mai napon is eme szoveg van kint a RAIFFEISEN.HU oldalon a Lendulet szamlacsomag alatt mint ismerteto :
"* Teljes körű, havidíjmentes Mobil Banking (SMS) szolgáltatásunk keretében Ön mindig pontos információval rendelkezhet a bankszámláján és a számlához tartozó bankkártyáival történt tranzakciókról, így naprakészen nyomon követheti számlaforgalmát.

A Lendület Számlacsomag havi számlavezetési díj ellenében a felsorolt kényelmi szolgáltatásokkal sokoldalú számlavezetési megoldást kínál Önnek. Havi díja kedvezobb, mint a Számlacsomagba foglalt kényelmi szolgáltatásokért egyenként felszámítandó díjak összege."

szoval akkor milyen jogalapon szamlaz ki 20 ft per SMS dijat ?

airelle 2008.11.05. 16:39:00

számoltam...mindenhol kártyával fizetek, napi több tranzakció, szorgalmas ügyfél vagyok... 2000 Ft környékén lenne ez a plusz díjacska. Sztem nem érdemlem meg...

chr(27) 2008.11.05. 18:33:23

Szerintem pont a Lendulet maradt ki ebbol. En most a cikk hatasara vegigneztem az oktoberi tranzakcioimat, es nincs egy 20 Ft-os tetel sem. Ha rakeresek a raiffeisen.hu -n akkor pedig a Lendulet kondicioirol szolo pdf datum 2007 dec 14-i...

chr(27) 2008.11.05. 18:36:27

Bocsanat tevedtem, van okt 1-tol ervenyes kondicios lista, es valoban benne van a 20Ft a Lenduletre is... De akkor nekem miert nem szamoltak fel?

chr(27) 2008.11.05. 18:38:19

eh ho vegen szamlazzak ki, na mara ennyi nyomozas eleg is volt

bl4ze 2008.11.05. 19:36:52

barhogyan is : barom huzas ez a raiffeisentol
en nem akarok nekik minden tranzakcio utan 20 forintokat fizetni
nesze neked hasznald a kartyadat mindenhol.....
grr :(

lamolna 2008.11.06. 05:24:35

Hetfon fedeztem fel jomagam is hogy oktoberre a kedves bank kiszamlazta az SMS-eket - meg is koszontem a szolgaltatast..
A nemsikeres faktor nalam az hogy masfel ev mar hogy egy kinai mobilszamra kerem a (regen meg szamlaegyenlegrol is szolo) ertesitest terheles eseten, viszont meg egyet nem kaptam, kiveve amikor otthon vagyok.
X db panasz felvetele utan mar feladtam a dolgot, viszont hogy ezentul a meg nem kapott SMS-ekert is fizessek kicsit sundisznos lett.. (A bank azt tanacsolja hogy csesztessem a Pannon-t, mintha nekem veluk lenne szerzodesem..)
Miert nem kerem magyar mobilra? Mert akkor a Pannon szamol fel dijat mivel szerintuk roamingolas alatt KULDOM az sms-t amit a banktol kaptam..

Hiaba na, 2008-at irunk..

Sir Nyű 2008.11.06. 13:36:41

Azt tudja valaki, hogy a kondicios listak kozott miert van mindjart harom lakossagi is? Van okt 1.-tol, nov. 11-tol es nov 14-tol ervenyes is.
Egyebkent meg ritkan irok ilyet, de a kurva anyjukat. Vajon megall-e a laban az, hogy a Lendulet csomagban, ahol havidijmentes (mar nem ingyenes) a mobilbanking, azt hirdetik, hogy a tranzakciok (atutalas, fizetes, szamlamozgas) ingyenesek, de kozben megis kikerulhetetlen dija van? (Gy.k. a mobilbanking mindenkeppen megy, mert a szamlacsomag resze, igy minden mozdulat penzbe van, persze az egyszeri jelszavak is mind.)

pipa15 2008.11.06. 13:45:19

Engem is eléggé meglepett ez az érdekes húzásuk. Már nézegetem is más bankok kondícióit. Úgy néz ki eddig, hogy talán a Cib lesz a nyerő.
Érdeklődtem a Raiff-nél, hogy a közüzemi csoportos beszedéseket hogyan tudom másik bankhoz átvinni. Az ügyintézőt nem nagyon érdekelte a bankváltás oka, pedig ilyenkor elötte van a monitoron a teljes számlatörténetem. Láthatta, hogy közel ötmilla eddig lekötött távozik velem együtt a bankjuktól. Remélem a fizetését a "döntéshozó" ennek a pénznek a hozadékából is kapta és ezután kevesebbet tudnak majd leosztani.
:-(

2008.11.07. 09:23:13

olvasni kéne a hírleveleket és az internetes híreket és akkor nem érne senkit meglepetés. bezzeg amikor a bank elenged bizonyos értékbecslés stb díjakat akkor senki nem ír ide, mert az természetes talán? de 20 ft-okért van esze egyeseknek regényeket írni. lehet bankot váltani...otp 20ft/sms, mkb 20ft/sms, cib sms csomag, bb sms csomag...unicredit 20ft/sms...hajrá hajrá!

2008.11.07. 09:26:13

és sajnos az egyszeri jelszónak nincs díja és a mb banking ugyan része a szlacsomagnak de nem kötelező beállítani.

moli 2008.11.07. 10:14:21

"""bezzeg amikor a bank elenged bizonyos értékbecslés stb díjakat"""

di, fiam, rossz a hasonlat. ha a bank az eddig havi ~50ft-ba kerulo szolgaltatasert mostantol 500ft-ot von (nem ker, hanem levon. erted, LEVON.), az olyan, mintha az ugyfel az eddigi 500ft-os torleszto helyett 50-et utalna.
hidd el, ok is "regényeket írni" fognak

Tenoce · http://www.deezer.com 2008.11.07. 11:13:57

Biztonsagi okokra hivatkozva matol kezdve minden internetes utalashoz kell egy tranzakcios SMS. Az utalas tovabbra is ingyenes, de 20 Ft-ba kerul hozza a kotelezo SMS kod!
Velem lehet szorakozni, ezentul minden utalasomat telebankon keresztul intezem. Ez eddig havi atlag 40 db volt, ami interneten keresztul intezve mostantol kezdve a 629 Ft-os szamlavezetesi dijamon felul tovabbi 800 Ft lenne.
De nem baj, ha telefonon intezem, akkor egy db utalas atlagosan 4 perc, igy 160 percet fogom "hasznalni" az ugyfelszolgalatot. Az 2,5 ora. 1 ugyintezo 1 oraja kb 1500 Ft a Raiffeisen banknak. Azaz kb 4000 Ft-jaba fogok kerulni a banknak ezen huzasa miatt.

Raiffeisen GRATULALOK!!!

Mylady 2008.11.07. 22:45:39

Kb 3 éve merengek azon, hogy kellene netbank a raffitól is.
Egyébként csak betétlekötéseket csinálok, szóval mindössze kényelmi szempontból fontolgatom, hogy ne telefonálni kelljen, hanem megoldhassam magam is.
Hát, ezek után lemondok róla.

raven_seldon 2008.11.10. 11:45:21

Nekem a rafisok a svájci frank alapú (tudom, sikeres emberi mivoltomat már elbuktam) hitelem törlesztőrészletét ugyebár növelték, amire számítottam is, tekintettel a pénzpiaci helyzetre, ám arra nem hogy a kezelési költséget 4000-ről 7500-ra emelik! Biztos több magyar forintot kell megszámolniuk, azért...

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2008.11.10. 14:09:49

jo par eve kint vagyok az usaban es csak fogyogatt a Rafi banknal tartott szamalamon a penz..Mindenfele dijjak...meg pinkod cserejert is szamlaznak mikor mas bankok orulnenek ha az ugyfelek pincodot valtoztatnanak..

Ideje tovabb allni de hova????

ha valakinek van otlete legyszives szavazzon vagy irja meg

www.ertekelem.hu/dolphinfree/polls.php

triz (törölt) 2008.11.24. 21:34:38

szerintem is iszonyú gáz ez a húzás, én is találkoztam vele. jeleztem kifogásomat a banknak, többször is, végül jött egy levél, hogy nekik ehhez joguk volt, kint volt az interneten, és egyébként is, ha valami nem tetszik, akkor pszáf, gvh. oda is elküldtem a panaszt.
őszinén szólva az az undorító, hogy pont azért mentem át oda, mert bár anno 400-zal drágábbak voltak az otpnél, de ingyen tudtam utalni és egyenleget lekérdezni. ehhez képest telefonon már nem jön az egyenleg, és most bevezették az smst is, amit személy szerint én nem kértem tőlük. Sz@r, szemét bande ez is.

triz (törölt) 2008.11.24. 21:53:16

A telefonos utalástéyleg ingyen van???

triz (törölt) 2008.12.03. 15:09:33

már vizsgálódik a Felügyelet szerencsére!!!!

muci83 2009.01.16. 10:22:37

Az a probléma hogy pont az ilyen hülye beírásokkal lehet a sok hülye embert "lázítani", hogy igen tényleg válság van mert 20 ft ba kerül egy sms.....
nem értem, hogy ha valaki nem ért azokhoz a gazdasági folyamatokhoz ami egy bank működése mögött áll, akkor minek okoskodik?
szerintetek a 13,5% os betéti kamatokat mégis miből fizetik ki? Abban úgyis olyan jók a kedves ügyfelek, hogy akkor elmegyek másik bankhoz! Hajrá......lehet próbálkozni. OTP nél ugyanaz mint Rafinál a lendület olyan 3000 - 4000 ft na melyik a jobb????

muci83 2009.01.16. 10:24:09

Mylady 2008.11.07. 22:45:39

tök jó....egy ilyen hülyeség miatt lemondasz róla????? hááát

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 00:41:46

Kerülendő paréj bank!!!Önnek ezt nem ajánlom.Veretes parasztok mindenben és ragad a kezük.
majd nézek egy jó anyagot nektek,mert van aki csépeli a szemét bankokat végre.

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 01:23:17

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása