Tékozló Homár

Behazudta a felújítást a XIII. kerületi polgármester

2008.11.10. 12:42 | szily | 122 komment

Ezennel arra ítéljük Tóth József MSZP-s képviselő-polgármestert, hogy egy héten át kelljen fel-alá görkorcsolyáznia a Menyasszony utcában, amit olyan frankón felújítottak az emberei. Hogy miért? Hajtás után kiderül.


Remélem nem kell soha átélned, hogy milyen a XIII. kerületben egy útfelújítás (nagy furcsaságok esnek meg errefelé, útfelfestés elmaradása, 3 hónapos aszfalt szétrepedezése stb.). A Menyasszony utca esete azért most viszi a pálmát.

Minap értesültem a postaládánkba bedobott szórólapról, hogy a Menyasszony utca "új burkolatot kapott". Kis szakaszát valóban szépen ki kockakövezték (kb 1/4-ét) az utcának, mint O.falvát anno (egészen az autóbejárókig). A nagyobbik részét pedig a képeken látható állapotban hagyták hátra a "felújítás" után. Szépen kivágták a betont, majd úgy is hagyták.

Gondolom az előre legyártott szórólapokat szét kellett osztani időre, így a tervgazdálkodás 110%-kát teljesítve az utca felújítottnak van nyilvánítva és ezt immáron már minden XIII. kerületi lakos tudja. Szerintetek is így néz ki egy új burkolat?


Üdv,
TM

Link további képekhez, ezen gokartozzon az egész Tóth família minden hétvégén.:
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 13:56:04

mé lehet, hogy előtte itt fődútvót! nemtudhassuk....

frocli 2008.11.10. 13:56:31

Egyébként a polgármester az elmúlt 14 évre utal vissza, ha ezen intervallumot nézzük, a burkolat valóban új lehet

szepi79 2008.11.10. 13:57:24

szerintem korrekt az ürge. nem azt mondta, hogy végig újraburkolták az egész utcát, hanem hogy "kapott új burkolatot". és kapott? kapott. akkor meg?

EÖ (törölt) 2008.11.10. 14:09:53

Aki ilyen szórólapot elolvas az nem lehet sikeres ember.
Aki meg el is hiszi, na ez egy gigantikus lúzer.

Megszeppent kisgyerek 2008.11.10. 14:23:25

zep cszmeg, kitartó egy gyerek vagy te.

frocli 2008.11.10. 14:24:31

"az utca kapott új burkolatot" - nos, ha az utca nem fogadta el az ajándékot és az új bulkolatot lelökte magálól, - dulván - kb így nézhet ki.

É2I 2008.11.10. 14:25:30

@Egyéves Önkéntes 2008.11.10. 14:09:53

Jé tényleg, én is csak most olvastam el még életem első ilyen jellegű szórólapját. Amúgy kukába kerül egyenesen, vagy elégetem. Ilyenkor úgy érzem megtettem állampolgári kötelességem, tojtam rájuk.

elwood 2008.11.10. 14:32:17

Jé, zep megint osztályt lépett.

Gratulálunk, küldök egy tortát.

atomic bomberman 2008.11.10. 14:34:35

disznók elé gyöngyöt kedves levélbeküldő?

néhány utcányira lakom onnét, ahol igazán fontos volt (pl abban az utcában ahol én lakom) ott kicserélték a burkolatot (a szórólapon szereplő utcák mindegyikén + még azon kivül is)jó minőségben! (megosszak én is képeket?)

a zsigád meg birja a bukkanókat. fogadjunk hogy annak a fószernek a kölke vagy aki kiskorunkban baszogatott mert hógolyózni merészeltünk.

el lehet költözni felcsútra.

amúgy a szórólapon szereplő állitások igazságtartalma meglehetősen magas az országban megszokotthoz képest.

frocli 2008.11.10. 14:38:01

Én szeretem olvasgatni az ilyen szórólapokat és jókat derülök rajta.
Az is megér némi nyelvészkedést, miszerint "...míg az egészségileg rászorultak részére megdupláztuk a jelzőrendszeres szolgáltatást igénybevevők számát."
Ez most akkor hogy?!
A rászorultak irányába beszoroztuk őket kettővel?!

s.o.v.i.e.t 2008.11.10. 14:39:39

atomic bomberman 2008.11.10. 14:34:35

"..országban megszokotthoz képest."

LOLka
Amikor már a Neten, arc nélkül sem merünk nagyot kamillázni:))))))))

helianthus 2008.11.10. 14:41:59

Frocli!
az úgy van, hogy az egészségileg rászorultak részére dupla számú igénybevevőt biztosítanak, azaz egy rászorulót dupla annyian vesznek igénybe. Értede????
Példa: Mari néni támogatását már nem csak Csocsesz veszi igénybe, hanem a Sanya is, amikor Tipliznek a Villa mediciben.

atomic bomberman 2008.11.10. 14:51:13

szovjet: 13kerületi vagy?

ellenőrizd le a benne szereplő adatokat.
nekem van szerencsém időnként igénybevenni egyes szolgáltatásokat. önkormányzat, sztk... nincs okom panaszra.

persze nem vagyok vörös aktivista hogy fejből tudjam hány bérlakás meg miafasz épült.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 14:53:28

Nem tudtad, Magyarországonis az lesz a standard útburkolat, ami Romániában 10 éve : félbehagyott felújítás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 14:57:46

@atomic bomberman : Aham, szóval szerinted a képen látható cucc az tök jó állapotú, végig mernél rajta menni 50-nel?

Vagy nyilván abban az utcában ahol te leksz kicserélték, oszt' neked jó...?

Másik. VAjon ahol kicserélték, ott háyn év múlva fog így kinézni újra? 2? 3? 5-nél nem több az tuti.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 14:58:06

elwood 2008.11.10. 14:32:17

amúgy valaki írt már neki?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.10. 14:59:12

ColT 2008.11.10. 14:57:46

biztos dugja a a polgármester lányát....

facsipesz 2008.11.10. 15:04:44

Az "ezért tart itt az ország" volt már?:))

Amúgy minden politikus meggazdagszik, amikor tűzköelbe kerül, mert máshoz nem ért, hát a kormány/hatalomváltás utánra spórol, ocsmány dolgok ezek. De a legszebb a MÁV legújabbja:

index.hu/politika/belfold/mrn2009/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 15:07:04

@tüvapok : Nana, vigyázz, lehet hogy a polgAIRmaster-t...

pleasantry 2008.11.10. 15:32:09

nektek semmi sem jo.. :|

W84IQ 2008.11.10. 16:04:17

Jéézusom, te olvasod ezeket a szarokat?

2008.11.10. 16:18:29

aki idáig elolvassa az egy majom.

W Joe 2008.11.10. 16:43:40

Vajon mennyibe fájt ez a minőségi munka az önkormányzatnak?

gabesz2 2008.11.10. 17:01:56

Én a környéken lakom.

A Menyasszony utcát valóban felújították a Gyöngyösi u. és a Mosoly u. között.

A fénykép északabbra, a Rákospalotai út Mennyasszony u. sarkán készült.

Akkor most ki hazudik?

Sikin 2008.11.10. 17:05:32

Csokkerek!

Tóth József nem akárki, ő nem polgármester, ő "A polgármester". Ezt jobb megtanulni. Hiába minden próbálkozás, Angyalföld mindig is vörös marad, nem adjuk! Az az 1-2%, aki meg ottélőként elégedetlen, költözzön Debrecenbe, ahol súlyos milliárdos hitelekért mennek hasonló fejlesztések. Meg kell nézni nemelvtársaim, hogy épül folyamatosan újjá a Teve utcától a Szegedi útig minden Angyalföldön. Lehet persze 1-1 apróbb hibát találni, attól még tény ami tény: Viva TóthJózsi, A polgármesterünk, A POLGÁRMESTER!

havajj 2008.11.10. 17:06:18

ha lehet akkor egy friss reges ne tegyen már fel elsőre ilyen kérdést, mert ezzel csak gyanúba keveri magát

havajj 2008.11.10. 17:07:20

az előzőm gabesz2-nek szólt

gabesz2 2008.11.10. 17:16:41

havajj!

Nem szeretném magam gyanúba keverni, távol áll tőlem. Ne manipulálj a megjegyzéseiddel!

Ellentétben az ide kommentezők 99%-ával én nap, mint nap használom ezeket az utakat már évek óta. Csak a tárgyilagosság miatt írtam, amit írtam.

balazst 2008.11.10. 17:19:21

Kedves TM!

De ugye ha két hét múlva mégiscsak felújítják az utat, akkor azt is megírod? :-))

Amúgy meg mifelénk is jópár utat megcsináltak/csinálnak, igaz ez Újlipót, nem Angyalföld.

Copfos · http://rajottem.blog.hu 2008.11.10. 17:24:08

ez a tóth józsef is ugyanolyan hangember mint az a másik ott debrecenben.
www.rajottem.blog.hu

havajj 2008.11.10. 17:24:29

Nincs szándékomban bárkit is manipulálni. Nincs is rá szükség, ugyanis a homárosok (akiket ismerek) nem hülyék, valószínűleg nem csak nekem szúr szemet, hogy furcsa hogy valaki csak azért regisztrál, hogy hazugozzon.

Pláne, hogy mint te is írtad,"A Menyasszony utcát valóban felújították a Gyöngyösi u. és a Mosoly u. között."

Ez az utcának kb. egyharmada, de bizonyosan jóval kevesebb a felénél. Tehát szerinted egy szórólapban azt terjeszteni, hogy a Menyasszony utca új burkolatot kapott az ildomos, de simán lehazugozol valakit, aki szóváteszi hogy nem így van.
Fura egy értékrended lehet.

veny 2008.11.10. 17:25:39

Aki még egyszer mobiltelefonos "fotókat" postol, azt személyesen négyelem fel.

De szép precízen ám, mert az igényesség igényességet szül, vagy mi... :)

veny 2008.11.10. 17:27:29

Látom, mindenki ismeri a környéket... :)

autosave 2008.11.10. 17:36:10

legalább nem száguldoznak a házatok előtt... a kocsinak meg mindegy az a 2 cm :)

Sikin 2008.11.10. 17:40:11

havajj!

Hmmm. Írták volna a szórólapra, hogy felújítottuk a Szegedi utat, xy utat, gz utcát és a Menyasszony utca 32-64-ig?:) Ne viccelj. A teljes Váci út megújult, s van akinek a Menyasszony egy szakasza fáj?
Nektek tényleg bármit tehet az ember, úgysem jó.
De nem baj, én már várom, amikor O.V. visszajön, s Te és TM barátod a következő cikkeket fogjátok publikálni: O.V. betartotta: tényleg kolbászból a kerítés!
Csak hál'istennek Angyalföldön továbbra is marad A polgármester, így fel kell készülnünk a legrosszabbra: miközben a 3 sávos Váci út, a Szegedi út, a Reitter, a Petneházy, a Gyöngyösi, a Tahi, a Zsinór, a Futár utca teljesen megújul, addig a mocskok a Menyasszonyt csak egy szakaszon csinálják meg... Hát ez tényleg szánalmas, hogy képzelik ezt?! :D
Viva TóthJózsi!

Sikin 2008.11.10. 17:45:31

Ne haragudjatok, de tényleg annyira szánalmas ez a cikk, hogy a legfontosabbat ijedtemben elfelejtettem.

A szórólap szövegéből mindössze a Menyasszony utca hibádzik a cikkíró szerint (valakik szerint ez sem). Hát akkor ez egy politikustól olyan 99%-os igazmondási arány. Szerintem most mindenki büszke lehet (és én is az vagyok magamra), hogy 2006-ban ismét TóthJózsira adta voksát.

Szóval azt kívánom mindannyiunknak, hogy egy ilyen volumenű felsorolásból csak ennyi ne teljesüljön a jövőben, s akkor 2-3 éven belül az USA elbújhat mögöttünk (mert azért ez mégiscsak szép teljesítmény, ami a szórólapból kiderült).

É2I 2008.11.10. 17:55:29

Hehe, szmöre bereggelsz oszt' osztod. Jóvan, csókold meg az összes tótjóskát a nevemben is.
Jah mégvalami; ez nem a gyf kontra ovi blog, azt keresd máshol. ;P

veny 2008.11.10. 18:01:36

enenmegaziren: Mondjuk a Homárra se igazán értem, hogy került ez a post, én legalábbis máshol keresném... :-P

gabesz2 2008.11.10. 18:05:28

havajj!

Sikinnek igaza van.
1%-on kötekszel és észre sem veszed a 99-et. (bár te biztos, nem angyalföldi vagy. De legaláb megnézted a térképet...)

Minden embertől elvárjuk, hogy ne csúsztasson. Ez vonatkozik az újságíróra is.
Márpedig szerintem az csúsztatás, hogy kimegyek, a (valóban nem teljes hosszában) felújított utcába, keresek egy kétméteres szakaszt, ami rossz állapotban van és nagydobra verem, hogy már megint hazudott egy politikus. Ahelyett hogy a valóságot közvetíteném.

Ez a hozzáállás rosszabb, mint a politikusoké.

Az meg, hogy ma regisztráltam, ne szúrjon szemet és ne legyen gyanús.
Ettől még ugyanúgy jogom van elmondani a véleményemet, mint neked.

Egyébként a hozzászólásokból látom, mások is hasonló véleményen vannak (angyalföldiek), mint én, pedig nem ma regisztráltak....

Én a részemről lezártam.
csocsi mindenkinek!

Kúrcsány Ferenc 2008.11.10. 18:07:48

"Behazudta"

Prolik tesznek minden elé be- igekötőt.

havajj 2008.11.10. 18:07:52

Te jó ég, te tényleg azt hiszed hogy egy picit is érdekel valakit ennek a politikai vonatkozása?
Hát nem a cikk szánalmas, hanem te, ahogy elkezdesz itt OVzni, meg büszkélkedni.

Tényleg nem tudod hogy írják le azt, hogy felújították a Menyasszony utcát a 32-től a 34-ig?
Úgy, hogy felújítottuk a Menyasszony utca EGY RÉSZÉT.
2 szóval több.
Ez valóban szőrszálhasogatás, de ha nem érted, hogy igenis rossz lehet egy ottlakónak a gödröket kerülgetni, és utána még a pofájába is dörgölik egy szórólapon, hogy felújítottuk, akkor sajnálom.
Erről szól a cikk, és kivételesen (már megint) senki nem kommunistázott.
Kicsit unalmas ám egy idő után, hogy ha történetesen egy baloldali akárkivel (senkivel) van baj, akkor rögtön odaugranak páran pattogni, hogy persze, majd az O.V. megmutatja nektek. Hát mi köze van ennek egy útburkolathoz?
Teszek én a Tóth Józsitokra, meg az Orbán Vikire is pont ugyanúgy.
És persze az USA majd elbújhat mögöttünk. Pannonpuma mi?
Nevetséges.

silent76 2008.11.10. 18:12:16

Ennek mi köze a fogyasztóvédelemhez?

Egyébként T.J. elég jó polgármester, annak ellenére, hogy komcsi, a kerület jóval többet fejlődött, mint Bp. többi része, és tényleg nem vett fel hitelt az önkormányzat. Valószínűleg kevesebbet loptak el, mint máshol.
De hogy ez a post miért került ide, azt nem értem, hoszen nem vett senki semmit, és nem is vert át senki senkit.

Reméljük nemsokára megtudjuk, hogy hogy megy ez Marylandban, Onioncityben...

Erika viking 2008.11.10. 18:13:08

Draga Sikin!
A legnagyobb angyalföldi vívmányt is elfelejtetted, végre van net a polgármesteri kabinetben! Ne légy "Síkineg", de ezek szerint aki kicsit hazudik az még fa...sza gyerek, azt szeretni köll, különben megmondasz az óvónéninek! Csak az gonosz, aki nagyot hazudik, meg akinek O-val kezdődik a neve és rbánviktorral végződik. Szerintem kérdezd meg orvosodat gyógyszerészedet.

havajj 2008.11.10. 18:14:07

Egyébként gabesz, abban tényleg igazad van, hogy q.vára elegem van az újságírókból is.
De ide kivételesen nem ezért járok, hanem elovasni, hogy jé, "behazudta", de nincs kész, ilyen is van. Végigolvasom a vicces kommenteket, és holnapra valszeg nem is tudnám ki a polgármester angyalföldön.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2008.11.10. 18:27:59

Tóth Józsi lövetett?
hát nem, akkor meg nem tom mire ide ez a nagy nyálverés, a pofám leszakad az ilyenektől, nem tom mér nem lehet kussolni, az ember a kisujját nyújta de az sem elég?

Tiko 2008.11.10. 18:46:01

Lassan mondom hogy mindenki megérccse: nem lesz gázáremelés..

Józsi bácsi pont így csinálja, kedves proli barátaim, mint az elvtársai, ti meg 60 éve ugyanazt kajáljátok..

Cirkusz meg kenyér kell nektek.

Úgy látom itt mindkettő dukál..

Rigris 2008.11.10. 18:59:18

Én nem a Menyasszony utcában lakom, hanem a Vőlegényben, az hárommal van odébb. Nálunk egy hónapja fejeződött be a felújítás.
Az úgy ment, hogy hogy a házunk előtt dolgozott a munkagép két órát, majd néhány napig egyhelyben állt az utca másik végén, a kezelője meg unatkozott, meg parízert vett a sarki boltban. Amikor a szembeszomszéd, aki nyugdíjas, és ráér, és mindenkit ismer és mindenkivel beszélget, megkérdezte, hogy miért nem dolgozik folyamatosan, hiszen akkor két nap alatt végezne az egész utcával, akkor azt mondta, hogy azt ő sem érti, de neki azt modták hogy így csinálja.
Mindegy, a Vőlegény utcát augusztus és október közt, kb két hónap alatt sikerült felújítani. Nem nagyon hosszú utca, szerintem olyan 300 méter lehet a Gyöngyösi úttól a Rákospalotai útig (azt hiszem csak itt csinálták meg, a Rákospalotaitól a Kámfor utcáig, illetve a Gyöngyösitől a Mosolyig nem). Nem értettem, miért tart ennyi ideig, de biztos a szociális háló miatt, hogy legyen állásuk az embereknek - mert állni álltak keményen, végig. És én is simán tudtam parkolni a Gyöngyösi utca túloldalán addig, amíg a saját udvaromba nem tudtam beállni, és csak egyszer karcolták meg a kocsimat, úgyhogy egész jól jöttem ki belőle.
De mindegy, a mi szakaszunkon jobb lett az utca, mint volt - bár azért lehet kifogásokat találni bőven, például az én kerítésem lábazatából is letörtek egy darabot, de nem baj, majd megcsinálom tavasszal.
Hogy Tóth József milyen polgármester, azt nem igazán tudom, mert bár én születésem óta angyalföldi vagyok, de 1990. és 2002. közt nem itt laktam, ő meg 1994. óta egyfolytában polgármester, szóval nem tudom hogy milyen az, amikor nem ő a polgármester. Azt viszont tudom (mert a szomszédos utcában lakik és gyakran látom autóval közlekedni), hogy nagyon takarékos ember, de legalábbis a telefon-kihangosítóra sajnálja a pénzt. Remélem, a gyerekemet nem fogja elütni a sürgős önkormányzati ügyek intézése közben.
Azért én is szeretem őt.

wagabound 2008.11.10. 19:00:47

Az útfelújítás mindenhol a lenyúlás egyik jól bevált eszköze, a polgármesterek meg... Hát, egyik kutya, másik eb. Az ilyen önfényező szórólapok meglehetősen gusztustalanok, de még mindig jobbak, mint azok a választási plakátok, hogy "Isten, haza, család"...

veny 2008.11.10. 19:01:26

Itt mindenkinek kurvára igaza van, csak sajna nem látszanak fejek a habzó szájak mögött. :P

A szórólap szar, a post szar, ellenben a kerület nagyonis él és virágzik, minek tudatában előbbi kettőt szarom le. Érdemes megfigyelni az éles vágást az északi határon a város a és a dercefalu között... :-P

É2I 2008.11.10. 19:01:51

Nekem sör is kell, vazz nem tudtak ezek a lómaiak....

Kirani 2008.11.10. 19:02:51

Én magam is angyalföldi vagyok, és osztom a kerülettárs kommentezők pozitívum véleményét és meglátásait.
A komcsizásról meg csak annyit, hogy nekem aztán édesmindegy, hogy Tóth József melyik párt színeiben indul, vagy a képviselő-testület nőtagjainak a blúza vagy férfitagjainak a nyakkendője narancssárga vagy vörös, de amíg a máshol látható és tapasztalható förtelemhez képest nálunk Angyalföldön az megy tovább, ami évek óta szépen elindult, én rájuk fogok szavazni. Az eredményeket előttem leírták már páran.

Azt meg sokan hajlamosan elfelejteni, hogy ez a "bal" és "jobb" általánosítás egyre kevésbé állja meg a helyét. Találkoztam már normálisan gondolkodó, a közért tényleg tenni akaró, becsületes emberrel mindkét oldalról. Tudom, ezek után nem lehetek sikeres...
De ideje lenne már a balozást és jobbozást elfelejteni, ez is csak egy szemfényvesztés, nem látjátok? Bármelyik szóba kerül, az ellenfél fröcsögve szitkozódik, pedig néha jó lenne a dolgok mögé is nézni. Csak arra már nem jut idő a mocskolódásban. És pont ez a céljuk.
Ja, nem vagyok sem balos, sem jobbos, mielőtt bármelyiket rámsütnétek, csak nem hiszem, hogy a "Gyurcsánytakarodj" vagy a "Mocskosorbán" bármire vezetne, ami ennek az országnak hasznára válik...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 19:04:33

@sikin, gabesz2 :
Szóval bután szoktam nézni ha valakik ilyenekkel jönnek, és még elhisznek valamit akár a narancs, akár a piros bandának + a másik 2-3 "pártnak" (bűnszövetkezet). Ezeket legalább 2x kéne fejbelőni darabonként, mert azt is hazudnák hogy meghaltak.

Az tök jó hogy a teljes Váci út megújult, csak ha valaki a Menyasszony u.-ban lakik akkor az leszarja. Persze jó hogy a Váci u. is megújult, de egy utca egy részének a leburkolása és a többi félbehagyása kurvára nem azt jelenti hogy az a meló ott kész van!
Érdekes módon én nem szoktam félmelót végezni a munkahelyemen, ha rajtam múlik.
Nekik meg miért szabad?

princessophia 2008.11.10. 19:07:51

Én nem tudom hogy ki az Tóth Józsi,a pártállása meg végképp nem érdekel.Mindenesetre az ilyen embereknek szoktam azt kívánni, hogy abban a burkolati hézagban rándítsa meg a bokáját./ettől durvábbat csak azért nem szokásom kívánni, mert félek, hogy fog az átkom: volt már rá példa/
Amúgy nehogy már összeugorjatok itt a politikán! Én kikapcsolódni járok ide.
Légyszi ne rontsátok el.
Köszönöm:-)

veny 2008.11.10. 19:09:49

> Az tök jó hogy a teljes Váci út megújult, csak ha valaki a Menyasszony u.-ban lakik akkor az leszarja.

Ok, lett mintegy 2 kisebb lapátnyi kaka a Vácin.
Most cserébe próbáljuk meg azt, hogy aki a Vácin lakik, az leszarja a Menyasszont... :)))

É2I 2008.11.10. 19:10:34

@Rigris
"de legalábbis a telefon-kihangosítóra sajnálja a pénzt"

Teljesen off, de mondja már meg valaki, hogy mi abba a fétis, hogy 30-50 millás autókban "jobb kézzel telefonálok bal fülön, bal kézzel váltok, miközben jobbra v. balra kanyarodok" életérzésben?
Mikor egy rohadék bt kihangodósító már lassan eléri az ötszáz forintotn is? Nem beszélve arról, hogy egy fenti összegű autóban alap......
/on

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 19:16:39

@enenmegaziren :
Mert a luxusautóból csak az alapkivitelűre volt pénze, és vagy BT kihangosítós rádiót rendel bele vagy alufelnit :D
Nem volt elég hatékony a sikkasztás na.

É2I 2008.11.10. 19:17:28

kihangodósító = kihangosító
Mielőtt majmász lefejez, ja : abban, ha még van amit elbaltáztam, küldjétek el Zep-nek, ő rövid úton elmondja....

É2I 2008.11.10. 19:19:04

@ColT

Én is erre gondoltam, de ennyi lúzer milliomost...szóval nem hittem volna :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 19:23:19

@enenmegaziren : Medgyesi szóhasználatában kihangosítódásó

É2I 2008.11.10. 19:29:40

@ColT

Na ja, már befigyelt a mássalhangzó lopó, de még ellen állok. nem hallgattam a lómaikra.
Megyót csókoltatom, meg tótjóskát :P

nyekk 2008.11.10. 19:32:05

De hogy is újulna fel az a szerencsétlen utca? A munkát megkapta fővállalkozóként a főnökök sumák cége. Az kiadta az ottani főnök sógora sumák cégének alvállalkozásba. Itt már el is fogyott a projektre biztosított források 99 %-a. Majd ezt követi a sorban az előző cég lótifutijának eldobható kft-je, aki tovább adta szép sorban további hat alvállalkozónak, úgy hogy azok hitelezik meg az anyag, meg mindenféle kölltségeket.Majd a leges-legalsó alvállalkozó a sorban kiküld két analfabéta cigót egy vödör aszfalttal, meg két lapáttal, akik nem is pontosan tudják, hogy mit kell csinálni,meg nem is értenek hozzá, és különben is szrnak rá, és elmennek a kocsmába még két felest meginni. Na most akkor mitől lenne jó ez a felújítás? Meg a többi?

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2008.11.10. 19:33:55

sajnos én is a kerületben élek kb 2 éve, és én nem látok semmi húdenagyonjót meg pozitívat, baszottsok roma meg román van a környéken, a ház ajtaját hetente felnyomják. ja mégis van 1 pozitív dolog, a kocsim még megvan, igaz a rendszámot meg a kerekeket már lelopták róla... hát igen van itt prolinegyed rendesen. a váci út felújításához meg 0 köze van angellandnak, mivel azt újpest kérte az m0ásért cserében.

havajj 2008.11.10. 19:41:22

Nem értem egyébként hogy hogy megy ez a kerületi dolog.
Eddig azt hittem a főútvonalakat nem a kerület, hanem a főváros tartja fenn.
Csak a parkolási mizéria miatt gondoltam, ott is valami hülye rencer van.

veny 2008.11.10. 19:41:47

fghjk: Én is sajnálom, hogy kerületi vagy.

Mi a halálnak költöztél ide, ha nem tetszik? Dercefalva (számos egyéb előnyei mellett) olcsóbb is, nem kicsit, és nem véletlenül... :-P

É2I 2008.11.10. 19:59:12

@nyekk

Nos evvan, és ez a baj. nomorecomment
El kéne küldeni őket zephez, hátha ;)

s.o.v.i.e.t 2008.11.10. 20:01:41

Ugyan már! Eddig legalább jóízű adok-kapok volt vidéki parasztok vs. pesti köcsögök formában. nagyon csúnya dolog itt azon pörögni, hogy ki angyalföldi és ki nem. demoralizáló. mindenki kérjen elnézést egymástól, vigyetek egymásnak virágot,... nekem jár a sör mindenkitől, mert én voltam a békítő. Secnir pedig dobjon be egy békítő 3in some lehetőséget.

É2I 2008.11.10. 20:22:42

@s.o.v.i.e.t

So-val en vidéki paraszt vagyok, en meg pesti köcsög...irént nem is említem (megsúgom most nem figyel). Már elnéztünk egymást mellett, vittünk egymásnak virágot, de hogy a sör volt a leghatásosabb az biztos, ennyi. Jump!

homeo 2008.11.10. 20:49:23

Melyik utcában lakik ,
ez a SZAR TRÓGER ???
Azt is fel kéne bontani !!!

Rigris 2008.11.10. 20:58:21

@enenmegaziren, @ColT:
Csak hogy a magam háza táján is söpörjek (és persze off): Nekem sincs kihangosítom (igaz, luxusautóm se, csak egy olyan kis szerény), és néha én is felveszem a telefont vezetés közben. Kb. kéthetente egyszer, mert keveset telefonálok.
A polgármester urat viszont talán még nem is láttam telefon nélkül, ami nem is baj - legalább látom, hogy folyamatosan a kerület érdekében munkálkodik. De miért nem kihangosítva???

On

Egyébként meg a kerület nyilvánvalóan fejlődik. Hogy jobban-e, mint más kerületek, illetve hogy annyira-e, amennyire a lehetőségekből ki lehetne hozni, azt nem tudom, de fejlődik.
De ettől még, ami rosszul van megcsinálva, az nincs jól megcsinálva. És a Vőlegény utca felújítása szerintem ilyen, bár tagadhatatlanul szebb most, mint amilyen a felújítás előtt volt. De hát az azért nagyon csúnya lenne, ha nem így lenne, ugye?

Megkerestem az Önkormányzat honlapján a beszerzési adatokat (www.bp13.hu/files/DownloadFile?topic=editor\files.nsf&did=686DFA51F893321AC12574780055C39B&filename=20080626-uvegzseb.pdf szállítói szerződések 33. sor): Swietelsky Építő Kft/Sima út Kft, 46.380.000 Ft plusz ÁFA, három útfelújításra: a Vőlegény u. kb. 300 méteres szakasza, a Dévai u. kb 200 méteres szakasza, és a Kresz Géza utca kb. 150 méteres szakasza (Google Mapson saccolva a hosszak). Ez összesen kb. 650 méter budapesti mellékútvonal felújítását jelenti, a Vőlegény utca esetében a régi burkolat felszedését, a szegélykövek cseréjét, az úttest aszfaltozását és a kétoldali járda térkövezését. Közműfelújítás tudtommal nem volt, talán a vízelvezetőket, víznyelőket kivéve, azt lehet hogy kicserélték. A másik két utcáról nincs infom.
Én nem értek az útépítés költségeihez, nem tudom hogy ez sok-e vagy kevés.
Azt viszont látom a honlapon, hogy a Sima Út ezen kívül még számtalan önkormányzati munkát végez, baromi hosszú listák vannak a honlapon, de sajnos pdf-ben, úgyhogy nem állok neki összadni a számokat. Sok, az biztos.
De nyilván közbeszerezve csinálják, tehát biztos rendben van minden.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.10. 21:01:33

"legalább látom, hogy folyamatosan a kerület érdekében munkálkodik. De miért nem kihangosítva???"

Miből látszik a telefonáláson hogy milyen ügyben folyik...?
De a kihangosítós dologgal egyetértek...

"De nyilván közbeszerezve csinálják, tehát biztos rendben van minden. "
:D :D :D :D :D :D

Amúgy meg 650m közút 46 milla?!

Rocko- 2008.11.10. 21:19:37

laknál érden, a hatos útnál, nem sírnál bazze. :D

Spaller Endre 2008.11.10. 21:24:04

Tisztelt Blogolók!

Csütörtökön testületi ülés lesz a XIII. kerületben. A kérdést fel fogom vetni. Az önkormányzat válasza olvasható lesz a www.spaller.hu oldalon. Remélem ugyanitt beszámolhatok arról is, hogy mennyibe került a szórólapok postaládába kiszórása.

Spaller Endre
frakcióvezető

Szelíd hangorkán 2008.11.10. 21:31:54

OFF:
Én is úgy tudtam, hogy a főútvonalak fővárosi kezelésben vannak. Most nálunk nagyon jófej volt a XI. kerületi önkormány, mert felújította a Németvölgyi út és a Hegyalja út XI. kerületi szakaszát. Sajnos a Németvölgyi rosszabbik része pont XII. kerület, de apukám szerint, aki közlekmérnök, nem is fogják megcsinálni, legalábbis nem sietnek vele, mert nem jár rajta BKV. És tényleg, az út már olyan foltos mint egy patchwork takaró, 19 éve élek itt, de nem emlékszem, hogy valaha jobb lett volna.

Rigris 2008.11.10. 21:36:06

@CoIT: Tőlem simán lehet 46milla. Csak nem lett volna baj, ha tényleg jól csinálják meg.

Sikin 2008.11.10. 21:41:18

Nagyon köszönjük Spaller úr, de nem itt kell exponálnia magát és reklámoznia honlapját. Dícséretes, hogy élete végéig ellenzékiként fog politizálni Angyalföldön, tényleg szép dolog ezt bevállalni!

És még 1re megkérném: nézzen már utána a III. kerületi vezetés szóróanyag-kiadásainak is, kifejezetten az a Dosszié érdekel, amit a jobboldali polgármester (Bús Balázs) arcképével, s ajánlásával osztogatnak az okmányirodában.
Egyébként segítek: egy a gyenge szórólap (mert nagyon gyenge lett) kb. darabonként 3 Ft, ami összesen 20 ezer angyalföldi lakásba kiszórva (mert ugye két ogy. körzet van) kemény 60000 Ft-ba került.

Mylady 2008.11.10. 22:13:56

századik angyalföldi :)

s.o.v.i.e.t 2008.11.10. 22:16:57

Sikin 2008.11.10. 21:41:18

ha már vállalja magát (holott politikusnak lenni nem közkedvelt itthon), akkor megérdemli, hogy építő jellegű kérdéssel szólítsd meg, függetlenül attól, hogy szimpatizálsz vele, vagy sem.

vállalását feltölti az oldalára és ide belinkeli azt.

Sikin 2008.11.10. 22:20:26

Sovjet!

Szerintem ma itt néhány hozzászóló hasonló cipőben jár, mint Spaller úr (hasonló munkakörrel), ám látni kell a hozzászólások mélyére is: önreklám, papagájkommandó... Unalmas már.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.10. 22:29:42

silent en csak egyet tudok
amit latok
qrwa gyorsan dolgoznak
szerintem neha eleg szarul es akkor visszajonnek javitani
de qrwa gyorsan

most valamit itt fektettek oszt ment egy gep az szedte fel az utat
aztan megegy az szedte ki a foldet mogotte fektettek amogott tette eg sima markolo vissza a foldet es mogotte aszfaltozo gep jott
nem volt hosszu szakasz de 3 nap alatt megcsinaltak
mondtam is Marynek erre igyunk meg valami soroket

s.o.v.i.e.t 2008.11.10. 22:38:39

Sikin 2008.11.10. 22:20:26

legyen igazad!
ha ide hinti a port és nem teljesíti vállalását, akkor minden 10 jelenlévő ember közül 4,4 eddig rájuk szavazott. statisztikailag lerontja 2,2-re.
oookooos! szerinted?

s.o.v.i.e.t 2008.11.10. 22:39:58

nem mondom, hogy kizárt, de azért csak nem öngólra focizik ...

veny 2008.11.11. 00:36:56

Spaller kartács, olyat lehetne, hogy az önök "helyi" "újságja" költségeit is mellé teszi a szórólapénak? Lassan többet szórnak ki belőle, mint a Tesco-Obi-Fukar tengely együttvéve... :(((

veny 2008.11.11. 00:50:18

Atyauristen, tanulságos egy életrajz Spaller úré, ajánlom mindenkinek... :)

Kedvenceim:
- Az életem, a hobbim, a munkám a politika. [...] csak elhivatottság kell hozzá, és akkor fel sem merül, hogy az ember mással foglalkozzon.

- Az ELTE-n végeztem, ahol négy év alatt sok mindent megfejtettünk, csak azt nem, hogy tulajdonképpen kinek mi haszna lesz abból, hogy mi öt évet eltöltöttünk az egyetemen.

- Viszonylag fiatal korom ellenére voltam már nős, de most nem vagyok az.

Máris nem volt hiába ez a nap... :)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.11. 00:58:16

A Spaller önéletrajza kapcsán mondjuk már többször elgondolkodtunk hogy mi is a jó abban ha tanul az ember - ezt megfejtettük. Csak azt nem hogy ehhez miért kell egyetemre járni... (Erre 8 év egyetem mellett sem sikerült rájönni...)

@Rigris : Na ebben a csinálják meg jól dologban igazad van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.11. 02:02:01

most bolcsesz vagy iformatikus?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.11. 02:05:01

Bölcsészmérnökinformatikusjogász.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.11. 02:36:57

ez csak 4 diploma
bolcseszmernokinformatikusjogaszBKVellenor
na igy mar 5

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.11. 02:40:08

de hogy ki a terhes?
azt nem tudom

@nális coitus 2008.11.11. 06:50:05

Az milyen szó, hogy "behazudta"? Van ilyen a magyarban?

helianthus 2008.11.11. 08:57:33

Szigorúan nem politizáló csendes emberként PÁRTATLANUL végigolvastam a hozzászólásokat és:

"atomic bomberman 2008.11.10. 14:34:35
disznók elé gyöngyöt kedves levélbeküldő?" Hát ezt egy kicsit zokon vettem, RÖF-RÖF.


Eközött:

"Sikin 2008.11.10. 17:05:32
Csokkerek!

Tóth József nem akárki, ő nem polgármester, ő "A polgármester". Ezt jobb megtanulni. Hiába minden próbálkozás, Angyalföld mindig is vörös marad, nem adjuk! Az az 1-2%, aki meg ottélőként elégedetlen, költözzön Debrecenbe, ahol súlyos milliárdos hitelekért mennek hasonló fejlesztések. Meg kell nézni nemelvtársaim, hogy épül folyamatosan újjá a Teve utcától a Szegedi útig minden Angyalföldön. Lehet persze 1-1 apróbb hibát találni, attól még tény ami tény: Viva TóthJózsi, A polgármesterünk, A POLGÁRMESTER! "


és EKÖZÖTT

"Sikin 2008.11.10. 22:20:26
Sovjet!

Szerintem ma itt néhány hozzászóló hasonló cipőben jár, mint Spaller úr (hasonló munkakörrel), ám látni kell a hozzászólások mélyére is: önreklám, papagájkommandó... Unalmas már. "

meg némi összefüggést látok, azaz más szemében a szálkát, sajátomban a gerendát sem? HÁt ezt most hogy?

angelland 2008.11.11. 09:11:53

Tisztelt Blogozók!

A Menyasszony u. a Gyöngyösi és Mosoly u. között újult meg.

A közzétett fénykép a Rákospalotai út-Menyasszony u. sarkán készült. Itt a közelmúltban közműjavítás történt, ezért rossz állapotú ez a kereszteződés.

A Rákospalotai út egy szakaszának felújítása néhány héten belül megkezdődik. Ekkor a kérdéses kereszteződés felújítása is megtörténik. (Azért az is mégiscsak furcsa lenne, ha előbb újul meg a burkolat, utána túrják fel az utat közműépítés miatt. Akkor ez lenne a kritika tárgya)

Ez ügyben október hónapban a környék lakói részére lakossági fórumot tartottak. Akit a dolog érdekelt és eljött a fórumra a fenti információkkal tisztában van, és örömmel várja az útfelújítást.

A kerület gondozásában az 2007-2008. években 44 útszakasz újult/újul meg. Az ezekről szóló szerződések adatai a www.bp13.hu oldalon az üvegzseb rovatban megtalálhatók. Itt minden információt megkapnak arról, hogy milyen fejlesztéseket, felújításokat hajtott végre az önkormányzat az elmúlt időszakban.

Azt hiszem, a tények önmagukért beszélnek.

U.i. Köszönet a szórólap reklámozásáért.

KATUS 2008.11.11. 15:08:42

láttam, sőt olvastam azt a "NEVEZETES" hírlevelet! "Gyengélkedő" blogozoknak írom, hogy olvassák már el a teljes szöveget és büszkén örüljenek a XIII. kerületnek!

@nális coitus 2008.11.11. 15:12:39

Ki nem szarja le az utcátokat? Én meg a kib@szott fideszes k.csög polgármesterünkre írhatnám, hogy kétszer megígérte (a zseton is megvan-volt rá), leaszfaltozzák az utcánkat, mert nálunk még földút van (Budapest 2008), de sajnos megint nem fért bele a keretbe.

@nális coitus 2008.11.11. 15:16:01

Ja, meg azt mondja meg már valaki, hogy egy nemrég ÚJRA leaszfaltozott utat miért lehet felbontani csatornaépítés miatt??? Akkor miért engedték leaszfaltozni előtte, ha tudták, fel fogják törni? Amúgy is silány, tróger munkát végeznek, ez még jobban tönkreteszi!!! Mocskos, rohadt korrupt hivatalnokok!

gabesz2 2008.11.11. 15:45:03

cool-r!

Elolvastad, hogy mit írtál? Saját magadnak mondasz ellent.

A frissen leaszfaltozott utat azért hülyeség csatornaépítés miatt felbontani, mert akkor kétszer kell aszfaltozni (érted? közműépítés előtt és után), az kétszer ugyanannyi pénzbe kerül.
Vagyis műszakileg lehet, csak hülyeség. Akkor megint jön a szöveg, hogy a kétszeri munkával vajon ki járt jól.
Ezért először el kell végezni a közműépítést, utána kell aszfaltozni. A munkáknak van egy logikája, nem úgy mint a te gondolkodásodnak.

Jobb helyeken ezt így csinálják.
Ezek szerint azért nem újították fel a fényképen lévő szakaszt, mert ott közműépítést végeztek, és most kerül rá sor.

Szerintem ez racionális.

scubadiver 2008.11.13. 12:27:32

Politikusnak soha ne higgy!!! Csak nézz ennek az embernek a szemébe, és látod a gonoszságot, kapzsiságot, hazudozást, nyálasságot.

Spaller Endre 2008.11.13. 21:25:31

Tisztelt Blogolók!

Az utca felújítása kapcsán megkérdeztem a Polgármestert, hogy milyen forrásból finanszírozták a szórólapot, ami finoman szólva túlzásokat tartalmazott.

A szórólapot, mint kiderült az MSZP finanszírozta, azaz konkrétan a polgármester, a saját jutalmából. Így már érthető, hogy miért volt a szórólap nagyvonalúan túlzó.

Egy jó hírem azonban van! 2009-ben várhatóan nem kapja meg a Polgármester az évi 3-3,5 millió forintra rúgó jutalmát. De hogy reménykedhetünk-e ezzel együtt a propaganda gépezet csökkenésében, vagy csak máshonnan fogják finanszírozni, azt döntse el mindenki maga.

Spaller Endre

Absinth 2008.11.16. 12:10:43

Tisztelt Spaller Endre!

Néhány hónapja költöztem Angyalföldre, de a kerület fejlődését régóta figyelem és nagyra tartom.

Hogy a polgármester úr a jutalmából (ha ez tényleg így van) szórólapra költ, abban nem látok kivetni valót. Nem közpénzből, hanem a sajátjából teszi. Gondolom, Ön is saját pénzét költi a választók tájékoztatására (például a fentebb említett honlapján, vagy a gyaníthatóan megjelenő szórólapjain.)

A szórólapról azt írja, "finoman szóéva túlzásokat tartalmazott", valamint "nagyvonalúan túlzó". Kérem, segítsen az alábbiak megválaszolásában:

1. Az Önkormányzat a feladatait önerőből, hitelfelvétel nélkül látja el?
2. A kerület vagyona folyamatosan nő?
3. A bevételek negyedét fejlesztésre fordítják?
4. Az elmúlt két esztendőben átadtak 145 bérlakást és felújítottak 190-et?
5. Működik egynapos sebészet a teljesen felújított Szegedi úti rendelőben?
6. Egyre több rendezvény van a felújított művelődési központban?
7. Az óvodákat és iskolákat nyaranta felújítják?
8. Van 4 műfüves futballpálya az iskolákban?
9. Kialakításra kerülnek új óvodai és bölcsődei férőhelyek?
10. Az említett utak kaptak új burkolatot (részben vagy egészben)?
11. Van ingyenes bölcsődei oktatás?
12. Jár iskolakezdési támogatás?
13. A rászorulók kapnak rendszeres vagy kiemelt segélyt?
14. Időseknek van gyógyszer- és egyéb támogatás?
15. Fenntart az önkormányzat időseknek klubhálózatot?
16. Megduplázták a jelzőrendszeres szolgáltatást igénybe vevők számát?

Amennyiben a kérdésekre adott válasz "igen", akkor a szórólapon szereplő állítások tények, és nem tulzóak. És akkor sajnálatos módon ön hazudik, amiért illendő lenne elnézést kérnie a blogozóktól...

Ha a kérdésekre adott válasz "nem", akkot a szórólapon hamis, hazug állítások szerepelnek. Ebben az esetben a polgármesternek kell elnézést kérnie választóitól, akik majd a legközelebbi szavazáson dönthetnek, hogy megtartják-e vagy elzavarják.

Egyébként bízom benne, hogy fenti ígérete sem puszta hazugság és a kérdésére adott válaszát felteszi a honlapjára - gondolom, kiemelt helyre, hogy azt mindenki lássa.

Várom a pillanatot.

süti beállítások módosítása