Tékozló Homár


Emlékeztek még arra, hogy a JESZ pénzt kínált azoknak, akik felmatricázzák az autójukat?

2015.01.30. 15:28 | Homár Hilda | 160 komment

jesz_logo_uj.jpg

Egyáltalán, emlékszik még valaki a választások idejéből a JESZ nevű formációra? Laci biztosan, neki ugyanis azóta sem fizették ki, hogy vállalta, autóját összematricázott propagandajárműként állítja hadrendbe. Elvileg 500 kilométer után 20 000 ft kp-t kellett volna kapnia, legalább is ez az autós ennyit nem kapott meg tavaly márciusban. (A JESZ - leánykori nevén MDF - egyébként leginkább azzal került be a hírekbe, hogy bár "szeretetből és becsületből" kampányolt, azért csak sikerült más pártok képviselőit a tudtuk nélkül rátenni  a plakátjaikra. Végül 22 976 szavazattal nem kerültek be sehova,  legutóbb októberben frissült honlapjuk szerint pedig már elszámoltak a majd félmilliárdnyi választási pénzzel. Laci nem szerepel benne, mint kifizetetlen tétel.)

Emlékeztek még arra, hogy a JESZ pénzt kínált azoknak, akik felmatricázzák az autójukat? Nos, még mindig húzódik az ügyem, pedig szerződésünk is volt rá, hogy fizetni fognak. 

Olvasson tovább!

Utolsó pillanatban átjelentkezett, de még nem tudja, hova

2014.04.06. 05:55 | jackyll | 301 komment

sillywalksign.jpg

Naiv választó az utolsó előtti nap gyanút fogott, hogy egyáltalán működik-e a rendszer, és másodszor is beadta átjelentkezését a valasztas.hu-n, miután egy hónapig senki nem reagált az elsőre. Az viszont az utolsó nap odatelefonáló hölgytől sem derült ki, melyik szavazókörbe kellene mennie. Szerencsére kerültenként csak egy helyre lehet menni, a valasztas.hu listáiból hamar ki fog derülni.

Adta az élet, hogy egy magyar faluban születtem, és a közeli megyeszékhelyre jártam középiskolába, majd egy másik megyeszékhelyre főiskolára, s a munkám révén elkerültem a fővárosba. Az állandó lakcímem 198X óta e falucskában van, bár életvitelszerűen a fővárosban élek, ott van ideiglenes lakcímem.

Szavazni viszont csak az állandó lakcím szerinti településen lehet, ennek megfelelően az Ügyfélkapun keresztül, a valasztas.hu-n beadtam a kérelmet annak érdekében, hogy a fővárosban szavazhassak. Ez kb. március elején volt. Váratlan fordulatként, a faluban egyedül én kívánok máshol szavazni, azonban ez a tény olyan mennyiségű homokot küldött a gépezetbe, hogy be sem indult.

Olvasson tovább!

Obama-biznisz a mobiltelefontól a majomig

2010.09.20. 00:03 | szily | 18 komment


Markoferko, a legjobb magyar webkettes Afrika-kutató, parádés fotósorozatot posztolt be a Tumbleres blogján az afrikai Obama-bizniszről. Ki hagyná kihasználatlanul, ha a szomszédjából származna az amerikai elnök? Mi tutira nem. Kedvencünk a kenyai Obamamobil, színes kijelzővel és zseblámpa funkcióval.


De persze őrületes üzleti hátteret sejtet az Obama-kézikocsi is Tanzániából, no és a titokzatos funkciójú kongói Obama-gorilla-duó is.

Lehet, hogy az éjjel még több ilyet is beposztol, itt tessék figyelni!

 

Re: Székely-magyar háború Szegeden, szaftos backdoor üzenettel - Vértó népe, hej! (updatelve!)

2010.08.24. 19:00 | szily | 120 komment

Kicsi, de mulatságos kiegészítés a remek szegedi backdoorcsatáról szóló korábbi poszthoz: íme Apró Juhász János önkormányzati képviselő olvasói levele a Délmagyarországhoz, eredeti helyesírással. Kis ízelítő:

igy álmodtam és terveztem mög 28 évvel ezelőtt mint ipoly sor 7/b alatti lakos! az egész vértó szeged,rókus makkosház,dorozsma, szőreg, a határon túli magyarság összefogásából született!!TÁRSADALMI MUNKÁBAN!!én sosem kértem,vártam sem kaptam köszönetet.csak azoktól az ott élő nagyszámu gyermekseregtől- csabától és kis barátaimtól akik valamennyien derekasan kivették részüket a közös munkából!!! az ő szemeik mindent megköszöntek!ezúton köszönöm nektek-VÉRTÓ NÉPÉNEK!!


A tippért köszönet sirdavegd-nek.

update 1: Időközben levelet kaptunk kollégánktól, Bodor János mestertől, akinek a blogján a sztorit és a fotókat találtuk. A korábbi posztomban egy dolgot elhibáztam, íme a helyreigazítás, egyenesen Bodor János klaviítúrájából.

Örülök, hogy átvetted a szegedi kapukkal kapcsolatos anyag információit a blogomról. Azonban egy kis hiba csúszot írásodba. Azt írod: "...a székely Bodor János és fia pár hét alatt kifaragták a kapukat,...". De jó lett volna !!! Így most mintegy 24 ezer euró nyomná a zsebünket!!! Sajnos nem így van. Mi csak az orbaiszéki kaput faragtuk. A többi kaput egy-egy faragó mester készítette az illető székely székből. Tehát  kérlek, az írásban  pontosítsd, hogy én csak az orbaiszéki kaput készítettem.

Köszönöm,
kiválló tisztelettel:
Bodor János
 

 

Székely-magyar háború Szegeden, szaftos backdoor üzenettel

2010.08.24. 13:17 | szily | 360 komment


Prolik vs lófők! Csodásan abszurd backdoor kommunikációs csatáról értesültünk a Tumbleren, borosjulinál. A sztori eleve klasszul kezdődik: Szeged egyetlen szánkózódombjára egy betripezett óriásműlesikló Apró Juhász János építész, helyi önkormányzati képviselő 8 székelykapuból álló, sajnos eléggé egyenes vonalvezetésű akadálypályát tervezett. A lakókat, érthető módon, megosztotta, hogy jó ötlet-e a lakótelep közepén ilyen extrémsportpályát létrehozni, ráadásul pont ott, ahol a gyerekek csúszkálni szoktak. Megosztottság ide vagy oda, a székely Bodor János és fia pár hét alatt kifaragták a kapukat, amiket fel is avattak. Időközben egyet fel is gyújtottak ismeretlenek, de Lajkó Ferenc környékbeli lakos nem bújt el: névvel látott, igen szórakoztató, ugyanakkor érveket is felsorakoztató b. kommunikációs üzenetben nyilvánított véleményt a helyzetről. A legjobb rész: "Székelyek? Hol vannak manapság? 300 km-re a határtól!" Bodor János  a blogjában, egy friss bejegyzésben "agymosott magyarokat" emleget, szóval tényleg felhőtlen a mulatság. (Azért a blog, és nem a konkrét poszt url-jét adtam meg, mert Bodor blogger a jelek szerint elszúrta a linkelést, így a bejegyzés címére kattintva a Hajdú-Bihar megyei Jobbik weboldalára jutunk.) Hogy minden kerek legyen, annak idején maga Apró Juhász János javasolta, hogy építsenek szánkódombot.
 

Adott is Újlipótváros, meg nem is

2010.07.06. 15:30 | jackyll | 42 komment

Károly saját bőrén tapasztalja, milyen nehéz egyedüli szocialista kerületi polgármesternek lenni Budapesten:

A fölöttébb szavahihető XIII. ker-i polgármester a múlt héten bájosan mosolyogva végighaknizta a tévék politikai műsorait azzal, hogy az anyukák érdekében (bölcsi - ovi járat) ezentúl nem 8-tól, hanem 8.30-tól kell fizetni a kerületben. Na, mondom, ez egy úr. Aztán hétfőn döbbentem rá, hogy a parkolási díjat az időhatár módosításával egyidőben felemelték. Nálunk, Újlipóciában, 400 Ft/óra helyett 425 Ft/óra lett.

Olvasson tovább!

Szavazni sem hagyják az embert külföldön

2010.04.07. 08:19 | jackyll | 372 komment

Igazán tréfás húzás volt a külföldön élők elsőkörös szavazását Húsvétra időzíteni, amikor senki nincs otthon odakint, mert például épp hazajött:

A külföldön lakó magyarokat akik még a közelben Európában élnek rendesen megszivatták. Én most itthon vagyok mert húsvét van, és a karácsony mellett ez az egyik biztos ünnep amikor jövünk. Szerintem ezzel még vannak így egy páran. A gyerekeknek a múlt hét iskolai szünet volt, a jövö hét már nem az tehát könnyen kiszámítható hogy mint mindenki meglátogatjuk a szülöket-rokonokat. Èn ma tudtam volna szavazni kint de HÙSVÈT VASÀRNAP VAN!

Olvasson tovább!

Gyanúsítottként hallgatták ki a Centrum Parkoló vezetőjét

2010.03.12. 17:36 | szily | 74 komment

Bajban a szocialista párt afrikai platformja!

Nem a Homár-olvasók elleni bűncselekmények, hanem különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kérdezték ki pénteken Fürst Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Tehát még a terézvárosi, MSZP-s alpolgármesterként eltöltött idejéről van szó az ügyben: kedvenc fővárosi cégünk vezetője 2004-ben sikeresen javasolta az önkormányzatnak, hogy egy 695 millió forint értékűre becsült Andrássy úti palotát 150 millióért adjanak el. A sztori legkirályabb és egyben legrejtőjenősebb eleme azért az, hogy Fürst úgy akart meglógni az eljárás alől, hogy váltig állította, ő egy afrikai ország diplomatája.

Hajrá, Fürst György, hajrá, Centrum Kft.!

 

Jól megszívatta a kormány azt, akinek év elején vizsgázott az autója

2010.03.11. 00:34 | szily | 80 komment

Tamás, ki tudja hány társával együtt, egy rakás pénzt fizethetett a kormányzat szerencsétlenkedése miatt. Az év elejétől megváltoztak az autók műszaki vizsgáztatásának szabályai, aztán a közlekedési minisztérium a dühös reakcióktól megijedve február 17-én mindent visszacsinált, de Tamás például, teljesen értelmetlenül, csak kifizetett 47 ezer forintot. Mivel neki pont januárban volt esedékes a vizsgáztatás. "Az idei januári vizsga úgy került számomra 47.000 Ft-ba, hogy egy csavart nem kellett meghúzni az autómon." - írta Szollár Domokos kormányszóvivőnek. A szóvivő irodája kárpótlással kecsegtetett, aztán tojt az egészre. izzó szenvedélyek és megsarcolt kipufogók alant:

Olvasson tovább!

Sírkőbizniszbe menekül Hagyó Miklós?

2010.02.02. 12:48 | szily | 36 komment


Fantasztikus szuperinfós hirdetést hozott nekünk szóviccblogos harcostársunk, Hancu, a reklám azonnal meg is kapta az Évtized árukapcsolása díjat. Először csak simán nevettünk, hogy hahaha, ha sírkövet veszel, tunéziai nyaralást kapsz ajándékba, muhaha, aztán egyszer csak elkomorultunk. Borzongató politikai összeesküvés képe bontakozott ki ugyanis a nyeles szemünk előtt.

Parlament-kő.

Ez a cégnév indított el mindent. Kombináljunk csak! Mesterházy MSZP-s miniszterelnök-jelölt a napokban sokkolta Magyarország idős, illetve némi maradék ízléssel rendelkező lakosságát azzal, hogy a helyes szavazatért cserébe 75 ezer forintos temetéspénzt ígért a nyugdíjasoknak.
Rakjuk csak össze ezt az egészet okosba!

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása