Tékozló Homár

Re: Így jár, aki palacsintázóból pizzát rendel

2008.11.17. 06:54 | ge | 137 komment

Levelet kaptunk a Palacsinet-től, akikre még pénteken panaszkodtak Miklósék. A levélből megtudtuk, hogy a pizza nem tud megfordulni a dobozban, hogy a 2 és fél óra csúszást erős túlzásnak tartják, de azt is, hogy szerintük a vevőnek mindig igaza van.

Kedves Homár!

A történteknek van némi igazság alapja, de mellékelt levelezésünk is bizonyítja, hogy a problémát igyekeztünk megoldani. Az alábbiakban csatoltam teljes levelezésünket, mely az állításunkat igazolja! A rendelésekkel valóban csúszásban voltunk, bár a 2 és fél órát erős túlzásnak találjuk, valamint az általunk elküldött pizzákon a feltétek azért feltétek, mert a pizzára tesszük őket, nem a pizzák alá.

Ezen felül elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ez a kompozíció egy pizza dobozban így meg tud fordulni. Lehetőségeinkhez és a körülményekhez képest igyekeztünk megrendelőnk felháborodását orvosolni, mivel alapelvünk, hogy a vendégnek mindig igaza van. Ennek értelmében a továbbikban is szívesen vendégül látjuk a 1088 Bp., Vas u 7. szám alatt, hogy vélt, vagy valós hibánkat ellensúlyozzuk. Úgy gondoljuk ennél többet utólag nem tehetünk. Ez úton is köszönjük visszajelzését, és ígérjük, hogy a jövőben jobban odafigyelünk az alkalmazottaink munkájára!

Maradunk tisztelettel:

Palacsinet Palacsintázó és Pizzéria Vezetősége

---

Kedves Palacsinet!

2 és fél óra várakozás után gondolom nem szorul kommentárra az, amit kaptunk, de ha igen szivesen megtesszük.

K. Miklós

---

Tisztelt K. Miklós!
Ez úton szeretnénk szíves elnézését kérni! Sajnálattal néztük végig a képeket.
A neve alapján nem tudtuk beazonosítani, melyik lehetett az Ön rendelése, ezért kérem Önt, segítse munkánkat, hogy a végégre tudjunk járni a történteknek.
Sajnáljuk, hogy belénk fektetett bizalma megrengett! A jövőben igyekszünk, hogy ilyen többet ne forduljon elő.
Véleményét, kommentárját köszönjük; építő jellegű kritikának vettük!
Még egyszer elnézést kérünk!
Üdvözlettel:
Palacsinet

---

Kedves Palacsinet!

Az alábbi rendelésről van szó.

Annyival még kiegésziteném a történtet, hogy mindarra amit a képen láttak, több, mint 2 és fél órát vártunk.

Üdvözlettel,
K. Miklós

Kedves Vásárló!

Rendelését a www.netpincer.hu rendszere feldolgozta és továbbította a szállító felé.
A megrendelő adatai:
====================
Név: G. P.
Kiszállítási cím: XXX
Telefon: XXX
E-mail: xxx

A rendelés adatai:
==================
Szállító:  Palacsinet Palacsintázó és Pizzéria
Telefon: +36 (1) 2676361
Vállalt szállítási idő: 45-55 perc
Rendelés feladása: 2008-11-06 12:16:27
Kért időpont: 2008-11-06 12:16:27
Fizetés: étkezési jeggyel
Fizetési mód: Sodexho

Rendelés részletei:
Kinek: magamnak (930 Ft)

-----------------------------------------
>2 db - Sonkás, sajtos palacsinta: 580 Ft + csomagolás: 0 Ft
 -----------------------------------------------------------------------
1 db - Zsuzsa néni kedvence palacsintája: 350 Ft + csomagolás: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------

Kinek: XX (880 Ft)
-----------------------------------------------------------------------
3 db - Nutellás palacsinta: 660 Ft + csomagolás: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------
1 db - Vaníliapudingos palacsinta: 220 Ft + csomagolás: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------

Kinek: XX (1110 Ft)
-----------------------------------------------------------------------
1 db - Hamburgerkrémes palacsinta: 290 Ft + csomagolás: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------
1 db - Lajos kedvence palacsintája: 410 Ft + csomagolás: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------
1 db - Nejkó bácsi kedvence palacsintája: 410 Ft + csomagolás: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------

Kinek: XX (1450 Ft)
-----------------------------------------------------------------------
1 db - Tanyasi (28cm, vékony olasz tészta): 1450 Ft + csomagolás: 0 Ft
+ 1  fokhagymás tejfölös: 0 Ft
-----------------------------------------------------------------------
Áruk összesen: : 4370 Ft
Csomagolási költség: : 0 Ft
Szállítási költség:  0 Ft
=======================================================================
Fizetendő: : 4370 Ft  ( Adataink tájékoztató jellegűek. )

Jó étvágyat kíván!
A NetPincér     - Amikor az étel házhoz megy!
Ügyfélszolgálat - 10-23 óráig - +36 (30) 4151986, info@netpincer.hu
 
---
Tisztelt K. Miklós!

Köszönjük a válaszát, mely segítette munkánkat!
Örülnénk, ha kárát kompenzálhatnánk. Jöjjön el hozzánk személyesen!
Engedje meg, hogy házunk vendége legyen egy pizzára!
Üdvözlettel:
Palacsinet
1088 Bp., Vas u. 7.

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

genyó kapitány 2008.11.17. 09:57:58

zep
az a baj,hogy nem tudsz válaszolni, mert be van kapcsolva a spamszűrőm.

NorbiGO 2008.11.17. 10:01:28

Azért a sonkás palacsinta is elég durvának nézett ki. Tésztába belebasztak egy szelet sonkát. 580-ért. Szép, mondhatom.

Lacaca 2008.11.17. 10:02:43

Ja, a lekvárosba meg lekvárt tesznek. Durva. Ötlet sonkás palacsintára? Mit lehetne még?

labi 2008.11.17. 10:15:26

Én azt sosem értettem, hogy ha arra panaszkodik valaki hogy xar minőségű dolgot kapott, akkor miért tekintik korrekt megoldásnak, hogy adnak belőle még egyet ingyen? :)

Lacaca 2008.11.17. 10:20:22

Nem dolgozok ott, de törzsvendégnek számítok. A Laca kedvence pl az én kedvencem.

Azért tekinti korrekt megoldásnak, mert tudja, hogy nem az az a minőség, amit szolgáltatni tud, valami hiba csúszott a rendszerbe és így gondolja kárpótolni a vendéget.
Egyszer kukacot találtam egy kukorica konzervben, írtam a gyártónak, válaszolt, kért egy szállítási címet és küldött 1 kartonnyit a teljes kínálatából kárpótlásul. Elfogadtam, és biztos voltam benne, hogy nem lesz kukacos. Nem volt az.

DonCiccio 2008.11.17. 10:21:33

Fáradjon el személyesen a nyóckerben található palacsintázónkba, hogy némi fa testápolóval kárpótolhassuk Önt. :-)
Én nem mennék oda...

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.11.17. 10:25:58

Lacaca 2008.11.17. 10:20:22

Na akkor te biztos ismered a Nejkó Bá’t? Kijaz?

Lacaca 2008.11.17. 10:26:09

Nem hiszem, hogy félnie kellene. A negatív reklám is reklám. Igazából forgalmat növel egy ilyen post. 2 féle ember van:
- a névtelen, arctalan kötekedő
- az értelmes, aki látja az igyekezetet és kíváncsi rá, hogy miért van az, hogy többen kiálltak a hely mellett. Ezek közül sokan read-only-ban vannak jelen.
Te melyikhez tartozol?

Lacaca 2008.11.17. 10:27:10

A tulaj édesapja Nejkó bácsi.

Lacaca 2008.11.17. 10:32:20

Ha a postoló nethuszár küldjön valakit maga helyett, ha annyira fél egy személyes találkozótól. Mondjuk olyan módon, hogy mailben megjelöli, hogy ki fog menni, és mit szeretne kapni. Így visszaélni sem lehet az esettel, meg megtömheti a buta fejét.

Bolee 2008.11.17. 10:40:31

Lkúrtád, nem kicsit, nagyon
utólag könnyű okosnak lenni, beszartál mert kikerültél a Homárra...

Lacaca 2008.11.17. 10:43:19

Sajnos a dátumok nem láthatóak, de a levelezés a homárosítás előtt lezajlott.

cseresznye1 2008.11.17. 10:53:35

Èn korrektnek tartom hogy kompenzálni akarják. Az meg nem rajtunk fog mulni hogy a "károsult akit kár nem ért mert a kaját megkapta csak nem ugy ahogy kelett volna" él e vele vagy sem avagy fikázodik e még. Szép és jó hogy ide felkerült mert igy legalább lépnek valamit az ügyben nem atrehánykodás megy de azért én már elfogadnám a kárpotlást és lenyelném a békát hogy igenis "bakizni lehet". OFF :))

reconciliation 2008.11.17. 11:08:12

Ezzel a nyóckerezéssel, meg "nem-mennék-oda" szöveggel ne égessétek már magatokat :) Ez egy tök jó hely, a Rákócziról meg lehet közelíteni, majdnem szemben a Színművészeti Egyetemmel pl...

Én ettem már ott, kedvesek voltak.

genyó kapitány 2008.11.17. 11:13:07

lacalaca

az a pizza ami a képen látszik olyan, mintha valaki már előemésztette volna és a hányás lenne belerakva a dobozba.
a negatív reklámról meg annyit, hogy aki ezentúl ott eszik az meg is érdemli.
Megértem, hogy elfogult vagy, hiszen a te vállalkozásod, de a helyedben szétnéznék a saját házam tájékán.

genyó kapitány 2008.11.17. 11:17:50

Az meg a másik, hogy miféle bizonyíték van arra, hogy nem kellett 2 és fél órát várni a rendelésre?
Rendes helyeken ha a kaja 1 percet késik nem kell érte fizetni.
De persze ez magyarisztán.

Lacaca 2008.11.17. 11:32:55

genyó kapitány!

Először is mint azt már írtam, nem az én vállalkozásom, törzsvendége vagyok a helynek, nem több. Másodszor nem tudom elképzelni, hogy valaki akkora sügér legyen, hogy 2 óra 40 percig ül és vár. Szoktam kaját rendelni meglehetősen gyakran, de ha letelt a max kiszállítási idő, akkor telefonálok. Ha nem kielégítő a válasz, akkor lemondom a választ, ha konkrét időt ígérnek és elfogadható, akkor kifizetem a kaját jatt nélkül.
Az meg a másik, hogy miféle bizonyíték van arra, hogy nem a megrendelő szedte szét a kaját, mert 2 óra 40 perc alatt megtömte a gyomrát mással és gondolta rúg egyet a szállítón a homározással, miután az elnézést kért, és kártérítést ajánlott. Mi a faszt kellett volna még tennie?

RPD 2008.11.17. 11:38:58

Szétcsócsált ez a pizza poszt. Amúgy meg f@szom negatív reklám. Eddig nem is tudtam, h van ilyen hely, de fogok menni kajálni oda mostmár. Á: mer szoktam éhes lenni. BÉ: szeretem a palacsitát. CÉ: nincs messze. Jó kis ingyéreklám ez nekik.

Aqweren 2008.11.17. 11:50:45

Azért úgy van az hogy rendben hogy lehúzzuk azokat a szolgálatókat, akikkel nincs valami rendben (nagy része meg is érdemli), de vannak helyzetek amikor aránytalanul nagyobb kára van a szolgáltatónak abból, hogy nyilvánosan meghurcolják - egyébként halkan jegyzem meg, vélhetően koholt vádak alapján - mint amekkora kárt a júzernak okozott a kifogásolható kiszolgálással.
Főleg akkor, ha a szolgáltató kompenzálni is próbálta a hibát.
Nem is értem miért olyan hűdenagy téma ez. A júzer rossz minőséget kapott, reklamált, kárpótolni szerették volna.
Ezt inkább pozitív példának kellett volna felhozni, nem negatívnak.
Arról nem is beszélve hogy egy jó helyről van szó...

Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.11.17. 11:56:44

a felhördülést én sem értem, és azt sem, hogy mit kell ezen a témán még rugózni...
jártam ott, ettem pizzát, szerintem nagyon is finom volt.
a részletek ismerete - melyik futár vitte, mi történt útközben - nélkül az egész szerintem egy nagy merő találgatás.

palacsintát ugyan nem ettem, de a mellettem ülők igen, és nem fordult le egyikőjük sem a székről.

genyó kapitány 2008.11.17. 12:05:28

lényeg a lényeg
ha nekem azzal jönne bármelyik pizzás, hogy én taknyoltam össze amit kihoztak nekem, az első lenne lemenni beírni a panaszkönyvbe.
majd jól meghágják őket érte. és kész.
eygszer volt olyan, hogy rendeltem tócsnit de kicsit forrón rakták be a műanyag tárolóba és megolvadt alatta a műanyag. telefonáltam és 10 perc múlva hoztak egy új adagot meg mellé egy fél literes kólát ajándékba.

OFF
Életem legjobb palacsintáját Egerben ettem. A nevét nem írom ide, de nincs messze a vártól. :)
Egyszer csak azért álltunk meg ott, hogy ehessünk belőle.

Sugi77 2008.11.17. 12:17:05

genyó kapitány
Szerintem ezzel arra céloztak, hogy szállítás közben sérülhetett meg, és nem arra, hogy az ügyfél csinálta szándékosan...
Azt meg nem tudhatjuk, hogy ők mit csináltak volna, ha akkor rögtön felhívják őket és reklamálnak!
Én jártam azon a helyen, és teljesen meg voltam elégedve a palacsintával! Pizzát ugyan nem ettem, de a többieké jól nézett ki, és senki nem dobta félre! Sőt! A melegszendvics és az isteni rétes is mindenkinek ízlett!

Andie 2008.11.17. 13:10:31

Namost a 2,5 órára nincs mentség, én másfél óránál szoktam lemondani, ha úton van a futár, akkoris.
De. Az, hogy a pizza igy néz ki, nemgondolnám, hogy az étterem "érdeme". Kétlem, hogy eleve igy csomagolták, hisz ezt épeszü ember nem veszi át / eszi meg. Ellenben a futárok tudnak ám érdekes dolgokat csinálni. Nekem hoztak ki hungarocell dobozban milánóit úgy, hogy a doboz szarrá volt törve, repedve, folyt ki az olaj belőle, meg itt-ott tészta lógott ki a lyukakon, réseken. A futár sürün kérte az elnézést, de elbrunyált a kismocival a bejáratnál. Én mondtam, hogy megbocsátok, és sajnálom, hogy nem tud motorozni, de én ezt nem eszem meg.
Ha egy pizzásdobozt élével a földre ejtenek, kb igy fog kinézni benne a pinnya. Ez tuti.
Ugyanakkor a főnök levelezése teljesen korrekt. Egy kis vita azért belefér, már csak önérzetből is, de a lényeg, hogy jár az ingyenpizza (mondjuk inkább 2 illene).

Reklám helye:
50minutes pizzéria: már hónapok óta rendeltem tőlük, mikoris nem birtam tovább, és szóvá tettem, hogy a honlapjukon a "pizzák" menüpont alatt egy külföldi spam oldal nyilik meg. Ez még nem volna baj, de fogalmam sincs, hogy a kinálatban szereplő 50 féle pizzán mi van. Igy szúrópróbaszerüen rendeltem, "név alapján" pizzákat eddig- bár rá soha nem fizettem, mindenkinek ajánlom. Mindenesetre jó lenne a pizzák.html-t rendberakni.
Másnap jött a levél egyenesen a vezértől, hogy köszöni szépen az észrevételt, nagyon nagyra becsüli a segitő szándékomat, és fogadjak el mától kezdve 10% állandó kedvezményt.
A site-ot azóta se rakták rendbe, de jólesik a 10% minden alkalommal, mikor rendelek :)))

Másik: Pizza hut, Lurdyban. Lerendeltük a sajtrudacskás pizzát, mondván kipróbáljuk. Csaj szólt, hogy kb 20 perc, sokan vannak. Semmi gond.
Jön 15 perc múlva, hogy elnézést, de még 10 perc türelmet, mert elsőre rossz feltéttel rakták be. Mondtuk, hogy semmi gond, bár amazt is megettük volna :)
2 perc múlva jön arra egy faszi (sztem főpincér), mondom neki, hogy még egy ásványvizet. Mire közli, hogy máris hozza, méghozzá ingyen, és a pizza után legyünk szivesek 2 desszertet rendelni, a vendégük vagyunk. És köszönik a megértésünket, türelmünket.
Egy desszert 700-800 ft a pizzahutban.

NEC 2008.11.17. 13:16:32

Sracok

erdekelt vagyok az esetben, enyem let von ama pizza.... szoval vartunk vagy 2.5 orat 1 pizzara es nehany palacsintara... ez neha igen nehez mikozben ehes vagy es melletted mar mindenki joizuen evett ( s nevet a kinodon ) ...

masreszt ami kijott az borzaszto volt, nem volt atsulve a teszta ( szakszoval uveges ? ) de ezt a reszt mar nem tudtam PHOTOSHOP-pal megoldani tul keves volt az ido... :(

a pizzadobozt kinyitva a jobb also sarokban gyult ossze a feltet jo resze ( buli volt vagy csak jo hangulat a doboz ama felen ? )

a pizza aljan akkor leltuk fel az extra alatetet mikor eldontottuk, hogy megprobaljuk megorokiteni az olasz pizzak gyalazatat...

a baj az etteremmel , hogy megprobalta a futarra kenni a kesest, majd 2.5 ora mulva kaptam egy nyers pizzat ami meg meleg volt... szoval nem all ossze a kep..

nem akarom tovabb nyujtani a storyt, orulok hogy a vevonek igaza van es orulok, hogy kompenzalni akarnak, de nem elek vele, koszonom.

NEC

Boba Fett 2008.11.17. 13:32:21

Kedves Mindenki!

Elsősorban Lacaca!

Segitenék Neked egy kicsit eligazodni a világban, hogy mi az amit illik, és mi az amit nem.
Például nem illik valakit ismeretlenül le egysejtűzni, valamint hazugnak nevezni.
Ha már bementél kedvenc helyedre és ekérted a rendelés adatait, nem illik a személyes adatokat kiadni. Te sem vállalod a neved az én pocskondiázásom alatt. Vállald el és úgy egész más a dolog. Hozzá tennám még, hogy nem bróker, hanem trader. Ha érdekel szivesen megirom, mi a 2 között a különbség.
Valóban van abban igazság, hogy talán erős volt feltenni ide a Homárra a dolgot, de annyira bántotta a szemünket a dolog, hogy igy határoztunk. A késés valóban 2 és fél óra volt és a képek, amik teljesen vágatlanok a kapott "étel"-ről készültek. Nagyon sok helyről rendeltünk már, de ilyen meglepetésben még nem volt részünk.
Egy ételnél az ize mellett a kinézete is fontos. Semmi extrát nem várunk el a pénzünkért, csak annyit, hogy legyen ize és normálisan nézzen ki. A sületlen pizza nem az. Rádásul nem úgy, hogy a feltétek alátétként vannak a pizza alatt. Nem minősitem a helyet tovább, valóban felajánlották a kárpótlást, de mi inkább nem élünk vele. Aznap, akkor igy teljesitettek és ez több mint rossz teljesitmény volt.

Kolba Miklós

Boba Fett 2008.11.17. 13:33:35

Lacaca! A betüfelcserélés csak miattad van, hogy bele tudj rúgni a brókerbe, aki trader... :)

siorac75 2008.11.17. 13:43:12

Azt pedig már bele sem írtuk, a panaszlevélbe, hogy a 3 nutellás palacsinta helyett csak 1 érkezett. Ezt egy junior kolléga rendelte és úgy döntött csendben viseli az élet reá mért csapásait.

Andie 2008.11.17. 13:50:42

És hol trédeltek? KBC-nél? :)

Lacaca 2008.11.17. 13:51:48

Kedves egysejtű trader!

A nevedet az általad bevont Tékozló Homár tette ki egy az egyben ebbe a postba, majd amikor rájöttek, K.B.-re javították. Vagyok annyira jópofa, hogy lementettem az oldalt, mert lehetett rá számítani, hogy a Homár észlelni fogja ez ellened elkövetett hibát. Szerencsére most már Te is kiírtad a neved.
örülök, hogy a pöcs, hülye, nagypofájú kifejezéseket nem cáfoltad. Tudom, ezekről nincs szó a névjegykártyán amit kaptál, ezért lehet, hogy csak a bróker fáj. Gondolom az ING azt is díjazza, hogy a céges e-mail címed Boba Fett néven jött át a mail-ben, amit küldtél. Ez a céget csak annyiban minősíti, hogy hagyja, a többi nem cég szégyene, hanem a sajátod.
Nincs szükségem arra, hogy segíts eligazodni, soha nem szeretnék rólad példát venni.

Parasite 2008.11.17. 14:02:13

na nekem már a sodexho kicsapná a biztosítékot :D

Boba Fett 2008.11.17. 14:02:38

Lacaca!

Ez valóban egy sikeres, magabiztos és értelmes ember hozzászólása volt. Ennyit tudtam meg Rólad igy a blogon keresztül. Azért nem használom a Te általad is használt vulgáris kifejezéseket, mert primitiv dolog valakit igy becsmérelni anélkül, hogy személyesen ismerném.


u.i. a nevedet mág mindig nem vállalod.
Tehát még gyáva is vagy...

Lacaca 2008.11.17. 14:13:23

Majd a barátaim eldöntik, hogy sikeres, vagy magabiztos, vagy értelmes vagyok-e, esetleg több ezek közül, vagy egyik sem. Pont nem számít a véleményed. Amennyit magadból megmutattál az pont elég volt.
A barátaim talán gyávának sem tartanak, majd megkérdezem, de az biztos, hogy interneten nem adom ki a nevem. Ennek fő oka, hogy nem vagyok annyira hülye. Ha nagyon érdekel, össze tudod rakni, de ne érdekeljen, mert nem vezet sehova, max véleményt alkotnál, ami meg úgyse érdekel.
Személy szerint meglehetősen agresszív stílusban szoktam reklamálni, ha tényleg komoly sérelem ér, de ha valaki megpróbálja helyre hozni valaki más hibáját (gondolok itt tulaj és alkalmazott viszonyra), akkor elfogadom és le van tudva. Itt nem ez történt sajnos. Elnézést kértek, kárpótolni próbáltak, de mintha meg se történt volna, rohantál a homárhoz. Ín így voltam ezzel úgy 8 éves koromig, megértem. Csak azóta megváltoztam, magam oldom meg a problémáimat.

Boba Fett 2008.11.17. 14:16:13

Lacaca!

Csak igy tovább! :)

mesekukac 2008.11.17. 14:19:56

Boba Fett,
Szerintem hagyd a szerencsétlen Lacacát, ne süllyedj le a szintjére, nem érdemes. Úgy látszik, nagyon a tyúkszemére léptetek. Zokon vette, hogy az ő vagy a haverjai étterméből származó, ételnek nem tekinthető készítményeket nem ettétek meg, sőt uram bocsá' szóvá tettétek. Ez nagyon fáj neki, emiatt folyamatosan provokál titeket és mocskolódik, így próbálja elterelni a figyelmet a Palacsinettel kapcsolatos alapproblémáról, illetve megtorolni a sérelmet. Szánalmas.

lókupec 2008.11.17. 14:20:41

User error! Please, change user. :D

Lacaca 2008.11.17. 14:22:16

Most jön az, hogy biztos a haverjaid írogatnak álneveken? Mert eddig 2 új regisztráció tűnt fel :)

NEC 2008.11.17. 14:24:11

Lacaca

ennek a rendelesnek itt volt a helye mert megprobaltak minket hulyere venni a keso futar mesevel, majd annyira siettek, hogy nem sutottek meg a pizzamat es szerte szet folyt... ha nem ment volna a suketeles akkor mar reg elfelejtettuk volna mint tobbi 1 tucat "ettermet"....

"hogy a pöcs, hülye, nagypofájú kifejezéseket nem cáfoltad" ez annyira szanalmas, hogy osszes frusztraciodat beleadtad egy ismeretlen ember es kollegam gyalazasaba nem is erdemes szot vesztegetni...

barati udvozlattel

azon a napon kisse ehezo bankar broker

siorac75 2008.11.17. 14:25:28

Azt az egyet értsék meg, hogy a homározás felindulásból történt, szerintem másnap már nem homározott volna a kolléga. A levelezés később történt.

NEC 2008.11.17. 14:27:29

Lacaca

en tenyleg most regisztraltam , bar ezt a nevet mar jo 10 eve ismrtek az Index forumokban....

gondoltam irok, ha mar az en pizzamrol van szo

bocsi

Lacaca 2008.11.17. 14:40:53

""hogy a pöcs, hülye, nagypofájú kifejezéseket nem cáfoltad" ez annyira szanalmas, hogy osszes frusztraciodat beleadtad egy ismeretlen ember es kollegam gyalazasaba nem is erdemes szot vesztegetni..."

Ööööööööööööööööö, ez nem ellentmondás?
Akkor most érdemes, vagy nem érdemes?

the real 2008.11.17. 14:47:22

Valakinek megdrágult itt a felnihitele a spekulánsok miatt?

Lacaca 2008.11.17. 15:10:58

Igen! És visszaütött! Mert ugye úgy kezdődött,írt egy postot, hogy szar az ing bank...

Tengertánc (törölt) 2008.11.17. 15:31:51

Hamburgerkrémes palacsinta...Gyönyörű!

genyó kapitány 2008.11.17. 15:56:08

Engem az érdekelne, hogy megettétek-e a sonkás palacsintát.
És tiltakozom, hogy Michelle Wild visszavonult!

NEC 2008.11.17. 16:02:55

genyo kapitany

a palacsintak elfogytak.... de en nem tudtam megenni a pizzat :(

mesekukac 2008.11.17. 16:08:24

genyó kapitány:
"Vad Katalin cetlikkel tervez, megtalálta karmikus feladatát és könyve kedvéért egy kicsit újra Michelle Wild."
2008.11.13.

genyó kapitány 2008.11.17. 16:15:06

mesekukac 2008.11.17. 16:08:24
genyó kapitány:
"Vad Katalin cetlikkel tervez, megtalálta karmikus feladatát és könyve kedvéért egy kicsit újra Michelle Wild."
2008.11.13.

Tehát ha rágyúrok a pornókarrieremre még előfordulhat, hogy egyszer az arcára élvezhetek?

NEC 2008.11.17. 16:19:07

na ez mar 1 masik topic, Lacaca el is ment egy jo pizzaert.... tanyasit kell rendelni hogy ezt kapjad :)

Lacaca 2008.11.17. 17:14:25

Mekkora beszólások pörögnek! Azta! Jól megmondtad! Ennyi vagy...

Vladimir Harkonnen 2008.11.17. 18:12:34

A tisztelt postoló még nem nyilatkozott az átvétel módjáról!

Nálunk a "nagyon elfoglalt managerek" úgy rendelnek kaját, hogy miután leadták a rendelést, levonszolják a seggüket a portára, és oda adják az őröknek a kajára szánt pénzt azzal, hogy telefonájanak fel nekik, ha a futár megérkezett, mert ők nem érnek ilyenekre rá! Az őrök meg rendszeresen végigrugdalják a pizzásdobozt a folyosón mielőtt szólnának nekik, ha el nem felejtik! Így összejöhet a használt kinézet, és a két és fél óra szállítási idő! Lehet, hogy bele is köpnek, bár azt még nem láttam. A rugdosást igen.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.11.17. 18:16:12

Lacaca 2008.11.17. 14:13:23
de az biztos, hogy interneten nem adom ki a nevem."
akkor mi alapján cseszegeted, hogy Boba Fett név szerepel az email címe mellett!? de nem ugyanazt mondod, csak pepitában? :o)

én is tudnék mesélni a palacsinetről, volt teleportról, lehet jóval többet mint gondolnád...

lehet nem 1000rel kell a kaját kiszállítani és akkor nem fog kinézni úgy, ahogy :o)

mindenesetre abban igazad van, hogy a tulaj feltette a kezét, hogy "mea culpa" ez után tényleg nincs mit rugózni rajta :)

Lacaca 2008.11.17. 18:27:50

Elmagyarázom!
Küldött egy mail céges címről, ami vezetéknév.keresztnév@ing.hu, és a küldő neve Boba Fett. Ez komolytalan. És egyben nem ugyan azt mondtam.
Biztosan sokat tudsz a helyről, de én nem hirdettem versenyt a témában. Ha értesülök ilyenről, ígérem, hogy szólni fogok.:)

CID 2008.11.17. 19:16:05

Genyó : Bár élvezettel olvasom írásaid, de nem panaszkönyv, hanem vásárlók könyve te törpegyík. Egyéb iránt én sem értem, mi a baj a reklamáció kezeléssel ? Hibáztak, elnézést kértek, kompenzáltak. Mi a fütyfürüttyöt kellene még tennie a cégnek ?

Xezs 2008.11.17. 19:36:00

Feltenném a költői kérdést:

Mennyire lehet sikeres ember az, aki vérig sértve érzi magát azért mert a törzshelyét pocskondiázzák? Ráadásul ezek után még napokig győzköd mindenkit, mikor már mindenki viccnek fogja fel az egészet és jót röhög. A tetejébe még beskatulyázza a vevőt az alapján, hogy ő hol dolgozik.

Kérdem én, ez kiegyensúlyozott lelki világra vall?

Végül még annyit jegyeznék meg, hogy egy igazán jó hely nem szorul a törzsvendégek nethuszárkodós védelmére. Egy hely vagy jó, vagy nem jó, ez nem egy fórumon fog eldőlni.

Lacaca 2008.11.17. 19:52:42

A motorosok a kocsmába járnak az nem skatulya. Valaki vagy sikeres, vagy nem, az nem egy fórumon fog eldőlni. Az, hogy valakinek kiegyensúlyozott a lelke, vagy nem, az sem egy fórumon fog eldőlni.
Győzködni, vagy tényeket közölni óriási különbség. Aki meg akar győződni arról, hogy egy jó, vagy sem, az lemegy és kipróbálja. Aki meg hülye nethuszárokat akar olvasni, az idejön. Én is hülye nethuszár vagyok, de élvezem, mert a sok hülye folyamatosan ellentmondásba keveredik, miközben azt bizonygatja, hogy nem bróker, hanem trader. Ennyit ért meg az egészből. Nekem ez tetszik. Ráadásul én vagyok az egyik, aki már az elején röhögött rajtuk, mert egyre jobbak lettek az összeesküvés elméletek, és a postoló már ott jár, hogy különben is nyers volt. Előbb-utóbb kiderül, hogy a futás is büdös volt. Sőt, már azt is olvastam, hogy nem is volt meg minden amit rendeltek. Jobb, ha a srácok meghúzzák magukat, mert ha gáz lesz a banknál, az apehba már nem férnek be, ott az átlagember iq-jától 10 ponttal kevesebb a felvételi határ. :)

Boba Fett 2008.11.17. 20:01:20

Lacaca!

Az inda pass-os regisztrációhoz kell az email cim, amit zseniálisan kikövetkeztettél, hogy céges de az inda pass az itteni nick nevet adja meg felhasználónak. Bár tudom, szeretsz belerúgni a bankosokba, de te sem gondolhattad komolyan, hogy az igazi céges maileken Boba Fett megy ki. Ejnye, hasznáéljunk az eszünket.

Lacaca 2008.11.17. 20:13:09

Semmi közöm a bankosokhoz, csak a hülyéket nem bírom. A közös metszetet meg hagyjuk. Nem szoktam indapasson levelet küldeni senkinek, de majd leközelebb hasznáélom az eszemet.

mesekukac 2008.11.17. 21:11:03

Kíváncsi voltam, hogyan álltok a témával, de látom, semmi nem változott: Lacaca töretlenül osztja az észt, és megállapítja, ki a hülye. Gratulálok.

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.11.17. 21:46:11

ha valaki rendel hamburger-kremes palacsintat, irja mar meg, hOgy milyen, kivancsi lennek ra.
/vajon a krem bevitel elotti vagy kijovetel utani?/ broaff

Xezs 2008.11.17. 22:02:42

Lacaca akárhogy is van, itt már túlmagyaráztad a dolgokat, senki se vesz komolyan.

A kocsmásat meg nyilván nem gondoltam komolyan, de igazad van, vegyél komolyan mindent amit az emberek ide behánynak.

Bár az igaz hogy a kemény motorosok a filmekben kocsmába járnak, nem palacsintázóba. Lehet oda a puhapöcsűek mennek?

sütyürűűű 2008.11.17. 22:14:38

rosszQtya is szokott oda járni? :)
Csináljunk egy külön topic-ot Lacaca kontra Boba Fett... azt minden nap olvasnám :) izgi lesz

porter 2008.11.17. 22:26:12

Lacaca,

ezennel gratulalnek az ev legb*faszabb blog kommenteloenek cimenek elnyereseert.
kommentrol kommentre szanalmas eletedet nem tudjuk megerteni, elfogadni, sajnalom mindenki neveben. javaslom allj az etterem bejaratahoz s kerd el mindenki szemelyigazolvanyat aki be szeretne lepni. hatha megtalalod Miklos ba'tyot. ekkor rohanj neki a meno motoros bandaddal, szadban a laca kedvence palacsintajaval, amibe remeljuk bele is kaksiztak 2,5ora alatt.

Üdvözlettel, w.w.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.17. 22:30:15

Ez a komment sem volt különb, ráadásul nem is vicces...

Már ha annak szántad.

sütyürűűű 2008.11.17. 22:31:36

Öszintén idaig csak olvasgattam ezeket a kommenteket...de megmondom öszintén nem bííírtam és nyomtam egy reg gombot :) azt is látni ki honnan ír :)
Pl. Porter gépén nincs ékezet...tehát külföld vagy egy új csodagép ami nincs itthon :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.17. 22:32:20

Ugye nem hozzám szólsz? Szülői viselkedésmintákat gyakorolsz talán? Na, EZ vicces volt. :D

Hajlé Szelasszié (törölt) 2008.11.17. 22:37:44

A vendéglátás egy szubjektív ipar. Nincs két egyforma ember és nincs két egyforma ízlés. Te azt mondod ez egy szuper hely, a másik azt mondja egy nulla. Csak nézőpont kérdése az egész. Alles ist relative. Einstein?
Az egyik vendég a Ritzbe jár, a másik meg a palacsintázóba. No akkor melyikük a sikeres?
Nem szeretem a motorosokat.
Túl zajosak...és nem csak a motoron...

Xezs 2008.11.17. 23:30:35

Rájöttem már, melegbár az, nem palacsintázó. Ez megmagyarázza a rinyát is.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.18. 00:03:02

Xezs 2008.11.17. 23:30:35

Hehh, LOL! :D:D:D

Lacaca 2008.11.18. 00:21:56

porter. Ha valakinek a bejárathoz kell állnia, te vagy a neved miatt. Egyébként nem kell személyi, mert a looser inges kirakta a buta fejét iwiwre, messziről ki lehetne szűrni, ha érdekelne valakit.
tök mindegy, hogy túlmagyaráztam-e vagy sem, de jó éreztem magam. Holnapra el fog süllyedni a topic, itt a vége. Ezzel együtt köszönöm, hogy segítettetek reklámot csinálni egy barátom palacsintázójának. Nélkületek nem ért volna meg ennyi kommentet. Ti mind hozzájárultatok a sikerhez. :)))))))))

Pistike911 2008.11.18. 01:01:21

Ejj, gyerekek! Ez igen!

Blogtali mikor lesz??? :D

sütyürűűű 2008.11.18. 01:06:59

Javasolhatok? Blogtali a palacsintanet-be A jobb sarokban Ko KOváááács Lacaca a bal sarokban Star wars retteget bérgyilkosa BoooooBaaa Feeeet :)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.11.18. 01:08:37

"Looser", írja az, aki kifigurázza mások melléütését (gy.k.: typo). Gratulálok!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.11.18. 01:10:12

@tüvapok: A nutellás lángosról annyit, hogy a Római-parton egy kis boltban a bicikliút mellett ettem lekváros-fahéjas lángost, és kurva jó volt. Nem hülyeség az ötlet, bár a munkatársaim is néztek, hogy ez meg mi... (Volt más édes lángos is az étlapon.)

Bobby Baccala 2008.11.18. 01:29:16

NEC meg a többi trader

személyesen vettétek át a kaját a futártól?

mert ha nem akkor vladimir harkonnenel értek egyet :D

Csabesz2000 2008.11.18. 02:39:19

egy valami még most sem világos, vagyis hogy 2. Volt-e inkalos pass a pizzadoboz alján ? A másodikat elfelejetettem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.18. 03:48:22

nekem egy kockas kabat kene es kabeleznek
lacaca
attol hogy Te szeretsZ egy hekyet es harcolsz erte
na attol meg lehet szar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.11.18. 03:49:36

meg j ois
augusztusban megyunk haza
majd Mary megmongya a tutit

genyó kapitány 2008.11.18. 07:18:32

CID 2008.11.17. 19:16:05
Genyó : Bár élvezettel olvasom írásaid, de nem panaszkönyv, hanem vásárlók könyve te törpegyík. Egyéb iránt én sem értem, mi a baj a reklamáció kezeléssel ? Hibáztak, elnézést kértek, kompenzáltak. Mi a fütyfürüttyöt kellene még tennie a cégnek ?

Na ja.
Krumpli vagy burgonya.
Az én részemről egy dologba lehet belekötni (már azon kívül, hogy a kaja gusztustalanul néz ki.). A szellemeskedés a feltéttel és a VÁSÁRLÓ (ez a varázsszó, erre most minden bótosnak cifrát kell fosnia egy hétig) meghazudtolása.
"a 2 és fél órát erős túlzásnak találjuk"
számomra 5 perc is sok.
ha nem eszem időben leesik a vércukrom.
az alacsony vércukorszint egyik hatása a baszókedv mellett az agresszív viselkedés. Ezért a késést okozó személyt fizikailag bántalmaznám aztán, hogy minden kerek legyen nagymamám hímzett terítőjét az arcára feszítve vígan meghágnám.
És ez még csak az 5. perc.

mesekukac 2008.11.18. 08:46:49

Lacaca 2008.11.18. 00:21:56 Ezzel együtt köszönöm, hogy segítettetek reklámot csinálni egy barátom palacsintázójának.

Negatív reklám is reklám, gondolja Lacaca. Csak azt felejti el, hogy köpködésével most már nem csak azokat tántorította el a motoros-palacsintázótól, akik a képen látott förmedvények miatt messze el fogják kerülni a helyet, illetve nem fognak kérni tőlük házhozszállítást.

NEC 2008.11.18. 08:53:22

Lacaca

bakker te aztat tudod, hogy mi volt az a sz.r amit kaptam es hogy meg volt e sulve...?

sz.r szolgaltatas kaptam, elnezest kertek, de azert nem fogok pizzat enni naluk mert ingyer van...

de a javadra lemondok rola, nyomtasd ki ezt a hozzaszolast es tomd meg a bendod a nekem jaro ingyen pizzaval.

Bobby Baccala 2008.11.18. 13:05:40

genyó kapitány 2008.11.18. 07:18:32

nem értelek...amire hivatkozol az a levélváltásban nem volt benne! azt a homárnak írták..szal mi a gondod ezek után?

CID 2008.11.18. 13:45:53

genyó :)az alasony vércukorszint és a baszókedv összefüggést még nem tapasztaltam, az agresszivitás OK.
Krumpli - burgony.
A VÁSÁRLÓK KÖNYVÉBE a vásárlói véleményeket szokták beírni, tehát nem csak panaszt, hanem esetleg dicséretet is, bár igen ritka eset. Az itt postoló polgártársainknak, meg kiváltképp nem jutna az eszébe.

sütyürűűű 2008.11.18. 13:47:03

Kezd az egész teljesen más fordulatot venni, de sebaj élvezem... legalább látom hogy a sok öltönyös igazi névtelen énje mire is képes. :) A jóság megbocsájtás ( nem a palacsintanet-re gondolok- mert ők hibáztak) hanem egymásra, azt mondjátok meg EMBEREK!!!!
Miért vagytok képesek igy egymásnak rontani kis dolgok miatt, mi ez az indulat tömeg??? Nem azon kéne szorgoskodni hogy egymásnak segitsünk és úgy menjünk előbre. Ehelyett támadás, kicsinyesség és a többi rossz.
Az én véleményem az a bankos csapatnak igaza van abba hogy reklamált. A kajálda korrekt választ küldött. Ennyi itt pont...lezárva
Hogy ez meddig fajul még azt nem tudom. Javalatom az hogy ha ennyi gyülölet van egy hiba miatt akkor kerekedjen fel a bankos csapat és gyujtsa fel a helyet ha már a kárpótlás kevésnek bizonyul. És imádtam azokat a hozzászólásokat is mint pl.: én is rendeltem és olyan szar volt ezt valaki másnaposan irta, már nem emlékszem :)
a másik aki meg azt hogy ott járt és minden rendben volt.
Csak egy pici példa: Egy kis gyerek biciklizik és elesik. Mi a jobb ha belerúgunk és jól elverjük vagy pedig segitünk neki azzal hogy megmondjuk hogy mit csinált rosszul.

genyó kapitány 2008.11.18. 14:12:08

Bobby Baccala 2008.11.18. 13:05:40
genyó kapitány 2008.11.18. 07:18:32

nem értelek...amire hivatkozol az a levélváltásban nem volt benne! azt a homárnak írták..szal mi a gondod ezek után?

"a 2 és fél órát erős túlzásnak találjuk, valamint az általunk elküldött pizzákon a feltétek azért feltétek, mert a pizzára tesszük őket, nem a pizzák alá"

erre hivatkoztam.

genyó kapitány 2008.11.18. 14:15:25

CID 2008.11.18. 13:45:53
genyó :)az alasony vércukorszint és a baszókedv összefüggést még nem tapasztaltam


Akkor a baszókedvem vagy az agresszióval függ össze vagy a hímzett terítővel.
Esetleg Dér Henivel, de ez még nem bizonyított.

CID 2008.11.18. 14:24:57

Dér Heni, megintcsak igaz lehet, sőt, bizton állíthatom, hogy igaz.

sütyürűűű 2008.11.18. 14:32:33

Látom csak a egymást bántó hozzászósásokra van reakció...sajnálom

genyó kapitány 2008.11.18. 15:03:37

sütyürűűű
mindig a köztes megoldás a legjobb.

Ha elesik le kell verni neki egy irdatlan pofont és megmagyarázni, hogy ezt azért kapta, mert apu részeg. És legközelebb hozzon egy kétdecist vagy az anyja is kapni fog.
Így teremtve meg a megfelelő morális alapot.

sütyürűűű 2008.11.18. 17:08:02

Értem ekkor ezentúl minden nap rugjak bele valakibe, bárkibe hátha aznap rosszat tesz. Hogy ez nem jutott az eszembe, ha felnő a fiam és szakács lesz minden reggel megverem :) :) :)

Zsoote 2008.11.18. 18:42:08

Könyörgök folytassátok még!
Jókat röhögök Lacacán. :-)

Bobának és Genyónak van igaza az üggyel kapcsolatban, és a baszószándék átérezve. Én fel szoktam ajánlani az étteremnek késve szállítás esetén, hogy félárat fizetek, de a futárt csak akkor büntetem jattmegvonással, ha hideg a kaja.

Xezs 2008.11.18. 19:20:30

sütyürűűű: Erről az jut eszembe mikor egyszer egy Skinhead ment szembe egy cigányasszonnyal, majd szó nélkül lerúgta. A haverjai megkérdezték, hogy mi volt ez?

Ő annyit mondott hogy bűnmegelőzés.

sütyürűűű 2008.11.19. 21:46:49

Zsoote: te büntetsz? HAHAHA max kicsinyesen viselkedsz azokkal az emberekkel akik dolgoznak és érted próbálnak lenni :) :) :) ha késik a metro akkor mit csinálsz...nem veszel jegyet??? upsz ez fogos kérdés nem ? ha csökken a gáz fütő értéke 12 százalékkal...akkor mi van? Ha a mekis pénztáros nem köszön akkor mi van...nem fizetsz vagy bünteted valami mással, Az én véleményem az hogy rosszul látsz pár dolgot, de mindenki nem tudhat mindent. Vizsgáld mind két oldlalt és gondolgozz "polgártárs" :) :) :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.04.08. 15:24:50

Lacaca,

Te egy barom gyökér cigány kisköcsög vagy. Igazad van faljál igénytelen szart igénytelen helyen te kancigány.

Egyél szart az való neked.
süti beállítások módosítása