Tékozló Homár

A szerelő szerint csőd szélén a DIGI

2008.12.03. 10:40 | ge | komment

Ataman sokatt küzdött a DIGI-vel, mire bekötötték hozzá a műholdas tv-t, de október végén a telepített eszköz meghibásodott, így szerelőt kellett hívni hozzá. Az lassan ugyan, de megérkezett, egy használt dobozzal, mivel szerinte újra már nincs pénze a cégnek. Ahogy a szerelők fizetésére se.
Update: felvettük a kapcsolatot a DIGI TV-vel, hogy megtudjuk, mi az igazság abból, amit a szerelő állít. Még jelentkezünk.

Sajnos, ahol lakom nem érhető el semmilyen televíziós szolgáltatás a műholdason kívül, se kábeltévé, se IPTV. A Hello HD drága, a UPC-vel már egyszer befürödtem, igaz az kábeltévé volt és a régi lakóhelyemen. Ezért a nyár közepén rendeltem meg a Digi műholdas szolgáltatását, de már a bekötés se ment zökkenőmentesen. Több mint másfél hónapot vártam rá, mivel eszközhiány miatt nem tudott kijönni szerelő. Csak augusztus vége felé hívott, hogy tudna jönni másnap, mivel megjött egy pár doboz. Nagyon korrekten mindent megcsinált, el is mutogatta, hogy mit hogyan kell kezelni a készüléken stb.

Egy ideig minden jól is ment, majd október végén egyre gyakrabban lefagyott a doboz, akadozott a kép és a hang. Gondoltam felhívom az ügyfélszolgálatot, hogy mégis mi lehet a gond, sokadjára kellett próbálkoznom, de végül felvette egy ügyintéző. Elmondtam a panaszomat, aki azt tanácsolta, hogy ellenőrizzem a készülék hátulján a vezetékeket, illetve áramtalanítsam egy pár percre és ha még mindig gond van, akkor hívjam vissza őket. Sajnos ugyanúgy jelentkezett a hiba, ezért másnap ismét próbálkoztam a hívással, de csak többszöri alkalommal vették fel. Ismét előadtam a bajomat, aki azt mondta, hogy kiküld egy szerelőt és megnézi, várjam a hívását. Egy pár nap múlva a beltéri már semmire se reagált, még a kijelzőn se jelent meg semmi. Nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért megint felhívtam őket, mert szeretnék már normálisan tévézni, természetesen számítottam, hogy többször kell, mivel újfent nem vette fel senki elsőre. Majd végül elértem egy ügyintézőt, aki közölte, hogy már a szerelőnél van az eset és várjam a hívását.

Másnap végre jelentkezett, de közölte, hogy most hiába is megy ki, mivel nem tudja kicserélni az eszközt, ugyanis egy darab sincs. De azonnal szól, ha lesz készülékük, hát mondom, hogy ilyen nincs. Több mint 10 nap múlva fel is hívott, hogy jönne, mivel szerzett készüléket. Amikor megláttam, hogy egy használt, elég rossz állapotú, kopott készüléket hozott, erre megkérdeztem tőle, hogy ezt meg ugyan hol szerezte? Azt mondta, hogy csőd szélén áll a Digi és csak a lemondások után visszakapott készülékeket tudja felszerelni, mivel újakat már nem kapnak, mivel tartozás miatt a Hyundai se szállít nekik. Elmondta azt is, hogy a szerelőket se fizetik már nagyon ki, és ő se marad sokáig.

Kíváncsi leszek, hogy ezután mi lesz azzal a sok Digi előfizetővel, akik bizalmat adva megrendelték a szolgáltatást, cserébe meg arra se képes a cég, hogy megfelelően tájékoztassa őket a jelenlegi helyzetről. Ezek szerint bármikor előfordulhat, hogy egyik percben van adás, a másik percben már nincs.

ataman

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kulup 2008.12.03. 13:11:31

popikacsa

Kit érdekel, hogy bevezető árazás ! Nekem ez van másfél éve, úgyhogy elég sokáig tart a bevezetés :-). Eleinte 20/20 volt 4500-ért, nemrég 30/20 lett, és lejjebb vitték az árát 3500-ra. Nincs hűség, ha nagyon felemelik az árat, azonnal lemondom. Stabil net, hozza a sebességet, jobb nem is kell.

kulup 2008.12.03. 13:15:18

gaborm :

Honnan van az infód, hogy a 69 csatornás csomag 2700 lesz január 1-től ?

Balance Of Power 2008.12.03. 13:17:52

SZVSZ a mai wifis vilagban tulajdonkeppen epp az a pofatlansag, ha vki a Diginel dragabban szolgaltat.

xszolixxx 2008.12.03. 13:18:43

Abban a földi digitálisban én nem bíznák annyira.
Jelenleg csak a Duna TV-van rajta. És a legolcsóbb dekóder kb 20eFt. Amit meg kell venni hozzá.

Balance Of Power 2008.12.03. 13:19:00

gaborm :

Engem is erdekel, mert epp most keszulok szerzodni veluk.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2008.12.03. 13:21:13

kulup, digikabel.hu az általános szerződési feltételek változása 2009 január 1-től már fenn van: www.digikabel.hu/images/stories/aszf/ktv_aszf_2008.12.01_valtozasok.pdf

34. oldal alja

Liberté_73 2008.12.03. 13:22:27

Én meg az UPCD-től menekültem át hozzájuk, 3. napon bekötötték, első év ingyenes, azóta 2700/hó, nincs több minőségi probléma, mint a UPCvel volt, EPG románul van naés??

UPCD is szarjon sünt, hogy ugyanazt adja dupla áron és mivel náluk az elsők között voltunk 1999ben (2 értékes jegy volt a userIDnkben) és ennek ellenére sosem kaptuk meg az új belépők kedvezményes árát csak a pofátlan díjemeléseket, én azóta szarok rájuk.

Fairy Girl 2008.12.03. 13:24:50

Nekem Té van, nem vagyok sikeres? :)
Amúgy be van kábelezve fullra az egész 10 emeletesünk, meg a többi is a környékünkön. Napokig fúrták pár héttel ezelőtt, szóval biztos akarnak valamit felénk is...

popikacsa 2008.12.03. 13:25:41

kulup: hat igen, Te vagy az árérzékeny, ügyeskedő fogyasztó (ami persze nem baj, mindenki ott spórol, ahol tud). Nekem aztán hót mindegy, hogy egy óra alatt jön -e le egy DVD vagy fél óra alatt. :) Ha mondjuk szervert üzemeltetnék otthonról, akkor érdekes lenne a sávszél difi.
Egy biztos, a Digi nem az Internet szolgáltatáson keresi gennyesre magát, az biztos! Sőt! ;)

icnagy (törölt) 2008.12.03. 13:27:48

rkpeti:
". Földi digitális sugárzás indulása ingyér." ROFL. Duna I és Duna II. Az ám a választék. Az ingyért pedig kicsit elsietted...

Hegyirablo 2008.12.03. 13:28:22

Nekem is ez a Dili-Tv fos volt, mielőtt megrendeltem, nem gondoltam, hogy valaha lesz, amit jobban fogok utánlni a Tré-comnál.

Most visszajöttem Tré-Homo Triplába, egy drótról dzsavel a teve, a net meg a telefánt is, 2000-el kevesebbet fizetek, pedig a tévé 2-szer annyi, mint a Dili volt.

kulup 2008.12.03. 13:32:48

popikacsa : Ugyan miért lennék ügyeskedő ? Szerinted mit kéne tennem ? Fizessek elő UPC-re dupla/tripla áron, fele/harmad akkora sávszélre, hűséggel ? Elhiszem, hogy neked fáj, hogy nálatok nincs digi, de ettől én még nem vagyok ügyeskedő, bocs.

vargamarcs 2008.12.03. 13:37:12

Nálunk (nagyvárosban) most kábelezik az összes lakótelepet. (DIGITV)
T-Home SAT TV-ről vki vmit tud mondani???

zolko001 2008.12.03. 13:40:32

kulup:
a sebességmérés szerint 30000kb/s körül van a letöltés és 44000kb/s körül a feltöltés.
Amúgy nem figyelem mennyivel megy fel, mert csak felhúz, hogy tőlem csak szívják több megával az adatot bezzeg lefelé meg lassabban csorog mint mikor betárcsázós netem volt. :-)

sityesz 2008.12.03. 13:42:29

Az amúgy nem drága előfizut az ügyfelek egy része (a volt szerelők segédletével) felváltották egy még olcsóbbra. Vesznek egy digitális beltérit és a netről vagy a szerelőtől kapott kóddal mozicsatornástól együtt full digi-szolgáltatásuk van. Persze, hogy csődbe megy a román import szolgáltatás.

kulup 2008.12.03. 13:42:51

zolko001 : akkor szerencséd van.

OFF A problémádra a megoldás a privát tracker.

n_gery 2008.12.03. 13:48:20

Birom az ilyen ennyiért nem lehet szolgáltatni dumákat. A DIGI sem szeretetszolgálat. Egész egyszerűen nem rakja zsebre a hatalmas profitot. Agresszív árpolitikát folytat. Gondolom nem fejetlenül ugrottak bele. Persze ettől még becsődölhet, csak a helyzet jelenleg nem erre mutat. Működnek már egy ideje kis hazánkban. Minőséggel biztosan vannak gondok, de ezt el kell fogadni ezzel az árral. Érdekes módon UPC is tud kínálni alacsonyabb árakat, ha fel akarod mondani a szerződést. Mikor megkérdeztük, hogy akkor ez hogy van, épp csak le nem hülyézett az ügyintéző, hogy nem akartuk hamarabb felmondani, hogy csökkenjen az ár. :) Ja és szüleimnek a tányéras tv-re hónapokat kellett várnia, és többször reklamálnia. Szóval UPC sem leányálom. Uff.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2008.12.03. 13:49:07

zolko, ha már nagyot mondasz legalább hihetően tedd. 44 megával nem hiszem, hogy tudsz feltölteni a maxos 30/20-assal. Próbáld egy nullával kevesebbbel.

venturi1 2008.12.03. 13:50:16

Nekem 1 éve van tányéros digim, de nem vagyok vele megelégedve. Ha esős idő vagy vihar van nincs jel. Ha van akkor is sz@r. Viszont olcsó és időjárásjelentőnek jól használható. Ha elmegy az adás 5 percen belül tuti vihar lesz.

kulup 2008.12.03. 13:51:52

gaborm : a kb/s kilobit per sec -et jelent, ez ugye kb. 42 megabit / sec, simán elképzelhető.

Fischer 2008.12.03. 13:53:27

Hehe, a "t csoport" má' netes trollokat is alkalmaz a marketingkommunikációjában?...

Ooostoba jószágok!... :-))))

A rendszerproblémákat az adott rendszer kiépítésén dolgozók hanyag munkája eredményezi...

Szerelők - 1 pont...

Az ügyfélszolgálat sokadik hívásra való elérése azok leterheltségéből adódik.

Ügyfelek/ügyféljelöltek - 1 pont

A szerelők bekötési hajlandósága és gyorsasága a szerelők munkamorálján és gyorsaságán múlik és az ügyfelek megrendeléseinek mennyiségén.

Szerelők és ügyfelek - 1 pont

Akkor miért is a DigiTv a hibás?

Jaaa, hogy a "t csoport" a hosszú évek kitartó munkájával megalapozott rossz híre miatt a konkurensek lejáratásával próbál piacot szerezni?

A pszichológiában ezt kivetítésnek hívják, amikor a saját problémákat a másikra ruházza a delikvens...

A szolgáltatások bekerülési áraira csak annyit, hogy a DigiTv esetében nem tudok hasonló székházépítő, pénzpazarló projektekről, ellentétben a "t csoporttal", ami előrevetíti, hogy ha nem kell fölösleges plusz milliárdokat kifizettetni a fogyasztókkal, akkor a szolgáltatások árai nyilvánvalóan olcsóbbak lehetnek.

Persze vannak szolgáltatók, akik korrekteknek kívánnak látszani ügyfélmegtartási okokból, és vannak olyanok, akik még a kommunizmus monopolhelyzetében érzik magukat, és úgy érzik, az ügyfél van értük...
Na az utóbbiak sírnak, hogy jaj, hááát, nagyon magas a szolgáltatás bekerülési költsége, nem is értik, hogyan lehet azt olcsóban adni, hiszen akkor alacsonyabb lesz az év végi prémium, meg fuccs a szép, új székháznak...

sityesz 2008.12.03. 13:54:19

zolko: "Nagyon szomorú lennék ha 3 percnél többet kéne várnom arra hogy lejöjjön 700 Mb adat. :-))))))))))))" azaz hetesszáz megabit? Ha megabájtra gondoltál, akkor MB.

theutat villám 2008.12.03. 13:56:20

itt egy páran azért keverik a szezont a faszommal. A digitv nem = digikabel

Sok upc-s meg t-s örülne itt a digikabelnek szerintem. nekem a digi alap internettel a torrenten a max sebességek: 2,1 MB/s le és 1,1 MB fel párhuzamosan. szívesen linkelek screenshootot. ehhez párosul egy fullos tv + telefon is lenne hozzá, de azt nem használjuk és valami 5000 ft havonta. de lehet, hogy 5500, nem emlékszem tisztán. egyszer kérdeztem a szerelőt, hogy mi a helyzet nagy adatforgalommal, torrent stb, azt mondta, kurvára nem érdekli őket...

Rothal 2008.12.03. 13:56:43

Két éve van DIGIm. Akkor két nap alatt szerelték fel. Anyósomnak a napokban szintén ugyanennyi idő alatt intézték.
Csak extrém időjárás mellett esik szét az adás. Remélem talpon maradnak!
Volt szerencsém látni olyan buherált FTA vevőt amely a teljes magyar-horvát-szerb-román DIGI adást veszi (kevesebbért mint 15000). A PC-be szerelhető vevők zömével szintén lehet dekódolni az adást.Hallottam egy becslést, amely szerint a kb. 3 millió előfizető mellett van még 1 millió nem fizető. Ez utóbbiakat a NAGRA2-ről NAGRA3-ra való áttéréssel esetleg megoldhatnák, de ahhoz a legális előfizetők készülékét/kártyáját le kellene cserélniük.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2008.12.03. 13:56:47

kulup, ha el is éri az előfizetéses max-ot, akkor is csak 20 megával menne, nem 42-vel a feltöltés

Madmax77 2008.12.03. 14:01:09

szeretem az ilyen szezáncióhajhász címeket!!

múltkor tankoltam a MOL kúton, vagyis csak akartam, de műszaki hiba miatt nem üzemelt és nem tudták megmondani mikor fog megjavulni a rendszer..

Csőd szélén a MOL??????

EÖ (törölt) 2008.12.03. 14:01:31

staropramen 2008.12.03. 11:18:02

el is gondolkodtál egy nickcserén, nem?

zolko001 2008.12.03. 14:02:43

www.flickr.com/photos/22368016@N08/3080015736/

amúgy a mértékegységet jól írtam.
még be akartam linkelni a digi honlapját is....de most nézem és tényleg 30/20-as a net...régen nem 30/30-as volt...mindegy...elég gyors..

baraka 2008.12.03. 14:09:26

Ne butáskodjatok már, a Digi nem megy csődbe, él és virul. Romániában símán lehagyta 3 év alatt a nagy és hatalmas UPC-t, már több a kábeles előfizetője, nem beszélve a telefonosról, hiszen ha megrendelsz egy vonalas telefont, kapsz egy mobilt is hozzá. Ha van neted is tőlük még egyet. A családunkban két mobil, egy vonalas telefon van, kábeltv 76 csatornával és 10mbs-es net, kb. 5500ft-ért. Emellett még Magyarországon, Horvátországban, Szerbiában, Szlovákiában és Csehországban is nyomulnak. És a tulaj, akit Teszári Zoltánnak hívnak, nem hülyegyerek, mindig a konkurencia előtt van egy lépéssel. Pl. Mo-n szépen be fognak nyomulni a 3G-s hálózattal is, meg tervezik a többi országban is. Már meghaladta a cég értéke a másfél milliárd eurót.

Yasashi Tanuki 2008.12.03. 14:12:23

A digi alvállalkozókkal dolgozik akiket nem fizet rendesen - mint a Tesco vagy a madaras versenytársa.
Ezért ilyen hektikás a szolgáltatás szinvonala. Csődbe menni valószinüleg nem fog egyhamar, erről bárki meggyőződhet aki egy kicsit nyitva tartja a szemét, hiszen még a putrikon is digi tányér van - pedig ott sok alapvető dologra nem telik.
Ha ekkora igény van egy szolgáltatásra akkor az a cég aki a szolgáltatást nyújtja nem fog csődb menni.

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2008.12.03. 14:13:56

irigyellek, biztos kisforgalmú LAN ágon vagy, nekem sose ment 15 000 kpbs fölé a felfele. megnéztem most is a speedtest-tel és 11.5 Mbps-t kaptam csak.

hamut szórok, igazad van

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.12.03. 14:14:59

Bocs, hülét kérdezek, batzatok le... de aztán válaszoljatok is! :)

Van olyan tányérostévé szolgáltató az országban amelyik valamilyen netet és pár (analóg vagy digitális) TV állomás vételére alkalmas szolgáltatást képes nyújtani? Jelenlegi lakóhelyemen nincs meztelen ADSL viszont kéne valami olcsóbb... Akinek ilyenje van lécci mondjon árat is és hogy a számla az egyben jön-e vagy részletezik, hogy net meg TV...

Köszi előre is!

moli 2008.12.03. 14:19:12

popikacsa: ja, hogyha a digi valojaban drogterjesztesbol vagy kurvakereskedelembol el, akkor en mar nem is kerem toluk a netszolgaltatast, igazad van!
es ugyeskedek azzal, hogy nem hagyom, hogy atbasszanak es joval dragabban adjak el ugyanazt (ugyanazt. te csak ugy erzed.) a szolgaltatast. az a normalis, hogy valaki ilyen aron szolgaltat, az a felhaborito, ha dragabban. nezz el kulfoldre.

whippet 2008.12.03. 14:19:29

A digitv és digikábel.
A Digi kábel pl. VI.kerület tv 66 adó,
A telefonelőfizetés ingyenes alapból, olcsóbb mint sok - sok szolgáltatóé
20Mb net = 4500 ft bruttó
ez tehát a DIGIKÁBEL!!!

azize 2008.12.03. 14:22:43

Mondtam én, már milyen rég megmondtam, hogy meglesz az olcsóságnak is a böjtje. Tőlem aztán áshatják a gödröket mifelénk, én nem állok be a sorba, hogy aztán meg majd ide jöjjek sírni.

Balance Of Power 2008.12.03. 14:24:17

Digi TV =/= Digikabel?

Akkor a www.digi.tv miert a digikabel.hu-ra iranyit at?

Dimebag Darrell (törölt) 2008.12.03. 14:51:17

Ha valakinek kell a dekóderem nekiadom mert most rendeltem T-Home ot ... :D

Szép tiszta vigyáztam rá ... :)

Dimebag Darrell (törölt) 2008.12.03. 14:57:25

Nekem már T-Home SAT van és csak fényévnyivel jobb a képe mint a diginek. Van korrekt EPG nem ipari hulledék az antenna ja es max 3 STB jar hozzá. Igaz kicsit drágább. Volt 3-4 evig digim és az is jó volt ....

fingerbangs 2008.12.03. 14:58:09

igazi ostoba kispolgar irta a levelet
a szerelo hozta a hasznalt belterit, nem a digi adta
vele beszelje meg miert

idiota

staropramen 2008.12.03. 15:01:08

@egyéves
meg sem fordult a fejemben a komoly megfontolt öregforrás nicket artois csillagára cserélni .Ehhez egy vagy sok jó reklám is kevés.

Dorie 2008.12.03. 15:05:07

vagy csak a szerelő volt kicsit komisz nem?:):)

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2008.12.03. 15:05:12

Venturi1

Nekem is ez volt a gond, a szerelő baszta el....
Megoldás: Létrára fel-13as kulcs-faszán beállít-csavarokat megtép (esetleg ponthegesztés) és kész!
A mienken dupla fej van, s a legnagyobb viharban szokott pár percre megmerevedni ( de jó neki:)) a kép.

alvajaro 2008.12.03. 15:06:57

Remélem ez csak műbalhé, mert 2500 forintért nem kapok máshol 20mbitet le és 15-20 megabitet felfele... Náluk harmad annyiba kerül a tízszer gyorsabb net, mint az upc-nél (ami szintén nem volt drága). És jó is, nagyon ritkán szokott szarakodni.

explorer68 2008.12.03. 15:16:58

Acsi írta:
"Na jah, csak sajnos vidéki nagyvárosokba nem szeretnek beinvesztálni hálózatbővítés címszóval. Ezért viszont fekete pont nekik!"

Ne gondold, hogy csak a védiki nagyvárosokban nincs DIGINET bôvítés sajnos. Nézd meg Budapest lefedettségét egy röhej, de legalább a piacon vannak és talán a sok köcsög multi (Tszar) nem csinálja azt amit akar. Egyébként Budapesten nem csak DIGINET, de még ADSL sincs mindenhol, vagy max. 0.5 Mbit, mert annyira szar a hálózat. Budapest sem fenékig tejfel. Egyébként én Maglódon lakom, ott vajh mikor lesz DIGINET pedig sóvárgok utána rendesen!

Borcsika 2008.12.03. 15:21:28

Nekünk DIGI van. 3. éve. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy teljesen hülyének néztek. Például tavaly, amikor elesett az első, és egyben utolsó hó, és nem volt adás. Amikor nagynehezen utolértük őket, azt mondták, biztos beázott a fej. Azt ajánlják, hogy töröljük le ronggyal, és itassuk fel róla a le a lehető legtöbb vizet. Amikor közöltem a hölggyel, hogy az antenna a harmadik emelet fölött lévő tetőn van, egy 8 méteres rúdon, akkor azt mondta, hogy várjak, amíg kiszárad.
Mellesleg pár napja nekünk is jelentkezett a posztoló által leírt képlet a beltérivel. Szétkaptuk, és csak 2 vezetéket kellett megforrasztani. Most jobb, mint új korában. Gondoltam rá, hogy a biztonsg kedvvéért ki kéne cseréltetni, de a cikk elolvasása után kicsit tanácstalan lettem.

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 15:24:49

Nekem mindig az utolsó fillérig minden szerelést kifizetett a DIGI, eddig nem maradt adósom. Szintén kifizettem a szerelőimet az utolsó fillérig igaz néha csúszott a fizetés, de mekaptuk a pénzünket, ami a mai világban nem utolsó.
Tesztelik HD csatornákat a T-SAT árai alatt lesz. Ez régen köztudott a sat.hu -n
már lerágott csont.
Egyébként ha nem jött volna a DIGI akkor még most is fizethetnétek a 6-8000 eFt díjat.
Nem emlékeztek már a sport és felnőtt csatorna 2000- 2000 eFt díjaira, alapcsomag 5000 Ft - jára.

Pistikebácsi 2008.12.03. 15:26:53

Nekem Miskolcon Digi tv-s internetem van, és leszarom, hogy milyen tapasztalat van milyen szerelőnek, ugyanis hűségdíj és minden előzetes díj nélkül szaros 3500 Ft-ért az ország leggyorsabb internetelérését adják. 18 Gbit/s mértem a leggyengébbet eddig. 18GB 13 részes film 4 óra alatt "mászott" le. Kössz, akinek ez nem kell, menjen a UPC,vagy a t-com karmaiba.

Ajtony 2008.12.03. 15:43:21

Sziasztok!
Valamikor képzett szakemberek dolgoztak az antenna szakmában. A '90-es évek közepén a dömping munkák és az árverseny a szakmai ismeretekkel nem rendelkező "átruccanók"-nak kedvezett. A szakemberek jó része abbahagyta, mert a kontár munka utáni javításért már nem szívesen fizettek a kuncsaftok. Ma már betanított munkásként űzik a szakmát a legtöbben.

Jó műszerrel, pontosan beállított tükör esetén nagyon ritka az időjárás okozta hiba. A UPC nagyobb teljesítményű műholdon bérel transzpodereket, így kevésbé kényes a rossz munkára.

A néha jelentkező dömping miatt sokkal többen vállalnak antennaszerelést, mint az "békeidőben" indokolt lenne. Ezért a "lazább" időszakok miatt szerződnek cégekkel (digi, upc, stb). A biztosnak tekinthető szerződés viszont kevesebbet fizet, mint az eseti megrendelés - ezért sokszor nincs kedvük "aprópénzért" dolgozni, vidéken ráadásul a távolság is drága a magas benzinár miatt.

A képminőség nagyságrendileg nem különbözik, mindegyik szolgáltató hasonló minőségben szolgáltat. Leginkább a beltéri egység minősége, és a rendszer beállítása szabja meg a képminőséget.

A lakótelepeken a kábel-TV és a net már azért is jobb, mert a hagyományos kábellel vezetett szakaszok hossza kisebb, annak pedig nagyságrendekkel kisebb a kapacitása az optikai vezetékhez képest. Kertvárosi környezetben ezért adódik több gond, vagy a netnél alacsonyabb sávszélesség.

Üdv

Cpt. Flint 2008.12.03. 16:08:46

3 éve van Digink. Eleinte szarakodott rossz időben, mert nem volt elég jól beállítva a tányér. Mikor a szomszédban volt a szerelő, akkor szóltunk neki, megcsinálta, azóta SOHA nem ment el a kép. Némely adó kockás kicsit, főleg sötét részeken látni. De:
1. Amennyit mi nézzük, meg amilyen tv-n, attól én nagy ívben tojok rá (már a digimininél tartunk, és még ez is sok ;o)).
2. Az UPC ügyfélszolgálaton látható UPC TV is kockásodik helyenként.
Igazából, ha befullad, legalább lesz okom, hogy miért hajítjuk ki a tv-t. Mert én UPC-ra biztos nem váltok (több évi rossz tapasztalatom van abból), és tényleg csak hetente 2-3-szor 1-2 órára van bekapcsolva a készülék. Annyi minden más, sokkal érdekesebb dolog van...

Birdie · http://birdie.hu 2008.12.03. 16:10:27

Az AXN román reklámot ad?
Adná Isten, hogy kábelen is ez legyen, inkább, mint a magyar :)
Ha már reklám, legyen érthetetlen ;)

Bee-Lah 2008.12.03. 16:16:20

Vajon mit fizet a T-Sat, hogy még mindig címlap ez a baromság? :)

Amúgy, ha a T-Sat-nál mindent bekapcsolunk, akkor még a UPC Direct Gold+ is olcsóbb...

Nekem 06márc-óta van DigiTv-m, de bolond lennék lecserélni... a sok eső néha valóban zavarja, de ezé a pénze ez elfogadható...

lopici_gaspar 2008.12.03. 16:19:22

gratulalok a tre-sat elofizetoinek.
remelem mar tudjak, hogy a settel, amit kaptak CSAK a tre-sat musorait tudjak nezni. :DDDD
egyetlen mas adot vagy masik muholdat nem lehet vele nezni, mert lekorlatoztak.

guy 2008.12.03. 16:20:10

Megrendeltem az internetes tévét a matávtól kb két hónapja, azóta se kép se hang :-).

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 16:21:59

Lakótelepeken minden lépcsőházba optikával
áll be a DIGI, de már tervezik a lakásokba az optikai végződéseket.
A Upc és a T csoportnak újra kellene építeni a hálózatait mert a réz sajnos már a múlté, mint a fax,telex, vezetékes telefon, analóg tv, VHS stb...
A miskolci hozzászólásban pistikebácsi már kezdi látni a jövőt.
A jövő már elkezdődött, 2012 - ben a mai eszközeink nagy része hulladék lesz.
Ezek a szolgáltatások fillérek lesznek.
Remélem a DIGI megnyeri a mobiltelefon tendert és ott is letöri a 3 mobilszolgáltató közel azonos árait.
A mobil percdíjjaknak bármely irányban nem lenne szabad 10 Ft/percnél drágábbnak lennie. A vezetékes telefonon a beszéd átvitel kihalásra van ítélve.

EÖ (törölt) 2008.12.03. 16:26:39

staropramen

akkor jól van akkor

azt jelenti, hogy ősforrás?

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 16:36:56

A Digi használatra ad 2 db műsor vételére alkalmas szettet . December 1 után nem kell aktiválásért sem (6000 Ft)fizetni a második készülék után. Alapszerelés ingyenes. Szerződéskötés darab hónapja után nem kell fizetni.
Ettől több mi kellene még?

moli 2008.12.03. 16:45:49

mikor 1 TB-t irtam, en valoban 1000 gigabytera gondoltam, nem irtam el.

torrentben.

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 16:48:34

Tisztelt Dimebag Darell !

Láttad már az utóbbi 8 hónapban a DIGI antennáit?
Csak német és spanyol gyártású antennákat adnak ki, szerelésre.
Teljesen azonosak, vagy talán jobbak a Triax 85 cm-es 8000 Ft-os antennájánál.
Mértem mindet, több száz szerelés tapasztalatával mondhatom.

sütibaba111 2008.12.03. 16:49:20

látottmárkarónvarjút

Dignél dolgozol? Sikeres ember nem lehetsz...

jagr 2008.12.03. 16:57:47

A Digi??? Nagy szar az egész!
Mondjuk mit várunk a románoktól???

Debrecenben élek. Ez év márciusában húzták be a kábeleket a társasházunkba (állítólag). Akkor áprilisra ígérték a szolgáltatás beindítását?! Azóta minden hónapban felhívtam őket, mert persze semmi sem történt, szolgáltatás a fasorban sincs! Minden hónapban a következőre ígérik a beindítást. Illetve novemberben már csak jövő februárt mondtak!!!

Mondjuk az már igazán szegény ember, aki még ígérni sem tud!

Ez ám a "komoly cég"!

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 17:10:57

gógyimogyi!

A sikerről csak annyit, hogy 9 számjegyü összeget fizetett ez ideig.

Döglött Guminyúl (törölt) 2008.12.03. 17:11:36

Ekkora barmot, mint a tisztelt cikk írója... Eh. A tényleges helyzet az, hogy BRUTÁLISAN sok a leendő ügyfél, kevés a szerelő, tényleg szar a lefedettség szerelőből, és nehezen bírják ellátni a megnövekedett keresletet. Ezek a csőd jelei lennének? Idiots.

kz71 2008.12.03. 17:17:14

jaja, top100-ban van a _magyar_ nagyváradi tulaj srác ami a romániai gazdagokat illeti...és mellette aki ismeri, aszerint megmaradt normálisnak, szerénynek.

hogy itthon fúrják? hát persze, hiszen kib. alá megy árban a konkurenciának...tipikus, nyomjuk le, aki jobban tudja nálunk :-(

amúgy 1 mérés nem mérés, más szerelő másnál is hasonlót mondott, vagy csak egy átlagos sértődésről van szó, és keltjük a rossz hírt?

üdv,

kz71

Berci_JCHC (törölt) 2008.12.03. 17:24:36

Nemtom, errefelé lényegesen több Digis fizetési felszólítás megy ki az ajánlott levelek között, mint UPC-s. Azt hitték a kedves ügyfelek, hogy a Diginél nem kell fizetni, vagy mi? :D

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 17:27:32

gógyimogyi !

Ja azt elfelejtettem még mondani, hogy 15-20 család lett több milliós összegekkel
gazdagabb, köszönhető ez TZ-nek.

átlátszó 2008.12.03. 17:32:56

Amint már említették mások is, kicsit fura az egybeesés a T-sat indulásával... Ja és persze véletlenül kint van a zIndex címlapon.
Én dolgoztam pár éve a T-csoportnál, az ügyfelekhez való hozzáállásuk botrányos, nem is fogok tőlük semmit venni, amit mástól is lehet (nem mintha lennének különösebb illúzióim más cégekről).
A DIGI (romániai cég magyar tulajdonossal) jó áron ad többé-kevésbé jó szolgáltatást. Nekem semmi gondom nem volt eddig velük, amit az UPCről és a Téről nem mondhatok el.

átlátszó 2008.12.03. 17:42:14

Ja és hiányzik a poszt végéről, hogy a Té eszkőzei segítségével készült:) vagy: forrás: t-origo.hu :DDDDD

Asidotus 2008.12.03. 17:53:06

Digin van Bajnokok Ligája és angol bajnokság is.

Thomas77 2008.12.03. 18:04:29

Pécsen digitv (sport1-2, eurosport1-2 fullos) + digikabel 20Mbit 5200-ért!!!
Soha nem volt kihagyás!
Kapja be a mocskos UPC!!!! Náluk 5Mbites nettel fizettem 16ezret!!

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 18:13:06

Kedves jagr !

Nem románok, hanem Romániában élő magyarok!

nevergone 2008.12.03. 18:21:14

A UPC fizetett vírusmarketingjét olvashattuk.

nevergone 2008.12.03. 18:22:48

jagr: Én szintén Debrecenben használom már jó ideje a DIGI szolgáltatását, teljes megelégedéssel.
A személyes dühödet ne itt vezesd le.

látottmárkarónvarjút 2008.12.03. 18:46:24

jagr: A Tiszánál akarták meghúzni a határt először.
Akkor most te is "román" lennél ?

lacas8282 · http://androidprogramjaim.blog.hu 2008.12.03. 19:48:26


Micsoda balfasz lejáratós cikk ez, aki BEVESZI, annak úgyis kell.:) Kitaláció az egész.

Énis most váltok decemberben UPC-ről Digire, VÉGRE!

apuc 2008.12.03. 20:19:58

Nyílván az árban sokszor drágább konkurencia csorgatott némi lét a Homárnak-így talán megússza a leépítést /lásd Duna TV,TV,stb/ezért a hitelesség oltárán sokmindent be lehet áldozni.
Tulajdonosképpen orbitális f@szság a "csőd" híre,pletykaszinten is,szvsz..

Ja,és nekünk 30 MBit/sec a letöltési sebesség-mindez 3500 ft/hó!!! /a 20 Mbit az 2500!! ft/hó,úgyhogy megint a sünszarást ajánlanám fel annak aki rémhírterjesztő elvtár/elvtársnő kevéske szabadidejében,amikor az aranyáras UPC-től kapott százezreit nyálazza át..

Frau Rindfleisch 2008.12.03. 20:22:46

Ha esik az eső, a kertben felszerelt szabadon fogható antennával éppúgy akadozik a kép. Tehát ez nem a DIGI hibája. Egy éve váltottam UPC-ről Digi-re, minőségileg semmi de semmi különbséget nem tapasztalok, sőt a DIGI szortimentben még a MEZZO is benne van. Az tény, hogy több hetet kellett várni a beszerelésre. Én nagyon meg vagyok elégedve a minőséggel is és az árral is.

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2008.12.03. 20:29:34

Nekem digi kábel van, és remekül működik. A TV adás tiszta, élvezhető 52 csatorna.
A net:
Fastest Download: 51640 kb/s
Fastest Upload: 29691 kb/s
Average Download: 28775 kb/s
Average Upload: 15800 kb/s
2. 500.- HUF áron meglehetős.
Ennek a negyede is még barátinak mondható ennyi pénzért.
Net telefon, előfizetési díj nélkül. csupán a lebeszélt idő után.
És nem kellett még a lányom szüzességi fogadalmát is felajánlani hűségnyilatkozat gyanánt.

Frau Rindfleisch 2008.12.03. 20:31:57

Még annyit tennék hozzá, hogy a UPC tányérantennája esős időben ugyanúgy bekockásodott képet adott.

Attee 2008.12.03. 20:32:20

Talán már előttem is leírták:

Mi a fenéért ne használhatnák fel máshol a leadott, működőképes beltériket??? Tán dobják ki???? Az UPC is ezt csinálja, semmi baj nincs ezzel.
A készüléket nem adják el, a szolgáltató tulajdona.

Más. Én is debrecenben élek, és régóta használom a Digi szolgáltatásait (kábelTV, internet, telefon) az égvilágon semmi gondom nincs velük, és nem utolsósorban jóval kevesebbet fizetek jóval több szolgáltatásért, (főleg ami az internetet illeti) mint azelőtt az Externetnek, a Tcomnak és az UPCnek...

Akinek nem teccik, menjen az UPiCihez meg a tékomhoz...Mert megérdemli:)

apuc 2008.12.03. 21:04:41

Attee:De mindenképpen szarjon sünt!

Az összes .....-bérenc /ide bármelyik szervezet,cég,hatalom,ország,faj,stb behelyettesíthető aki a mi zsírunkon hízlalja fel magát olyan szintre,hogy már ilyen és ennél még mocskosabb eszközökkel próbálja megtartani a nép nyúzásából származó extraprofitját-nehogymá a recesszió őt is sulytzsamá!

Természetesen az ezek és ehhez hasonló posztok jelenleg ugyanazt a szerepet töltik be mint annak idején Hofi-aki mellesleg együtt vadászott kádárékkal..-
Ez a kuktán a szelep,nehogy a víznek árja kimossa őket a langymeleg és állagában de főleg erkölcsében is a foshoz hasonlatos magzatvizükből ami a gályályuk alján lötyög,ők pedíg dagonyáznak benne és a masszázsbuborékként funkciónáló feltörő bélgáz-buborékjaikkal mozgatják át a profit számolásban megfáradt ínhüvelyüket.
Ahonnak csak azért hajlandóak kimászni,hogy a túlbiztosított mamelukhad védelmében egy-egy könyvet dedikálva,egy-egy hazug kampányban rész véve éltessék tovább gennyes rendszerünket,nehogy kitörjön az a vulkán ami úgyis ki fog törni-de addíg is a legtöbb magot eltárolhassák az akár mesterségesen is megnagyobbított pofazacskójukba-aminek méretét a mi lenyúzott bőrünkkel toldják-foldják amíg csak hagyjuk nekik....
Na mára ennyi,megyek,elverem az asszonyt, és alszom hogy holnap újult erővel kitermeljek egy pár honfitársnak elegendő belugára valót..
fuck és uff

apuc 2008.12.03. 21:20:54

ofélia:nem az a Brrrr amit írtam,a valóság még ilyenebb....
Engem csak az zavar hogy már a cukormázat is sajnálják a szarról amivel etetnek minket.
Szvsz mindennek van határa,legalábbis kéne hogy legyen,nemde?

avatartalan 2008.12.03. 21:56:01

Egyébként nincs hűségeskedés Digiéknél.
Ha nem tetszik,el lehet menni.
Megmondta a Főnök is.

aehrenthal 2008.12.03. 22:12:50

A DIGITV és a DIGIKábel ugyanaz a cég. Nekünk régóta van, semmi probléma nem volt velük. Ügyintézés egyszerű, beszerelés simán és egyszerűen ment.

apuc 2008.12.03. 22:15:14

Aki utoljára elmegy az országból ne felejtse el lekapcsolni majd a villanyt.

aehrenthal 2008.12.03. 22:32:14

Én is debreceni vagyok -üdv a többi civisnek!-és amint említettem, semmiféle gondunk nem volt a szolgáltatóval. A szomszédaink egytől-egyig átmentek az UPC-től hozzájuk.

További magyar hang 2008.12.04. 02:53:19

Ez mindent megmagyaráz. Náluk nyár végére ígérte a DIGIKábel a szolgáltatást, augusztusban fel is túrták a környéket és lefektették a kábeleket, szeptemberben bekábelezték a lépcsőházakat, a lakásokig ki van építve korrekten. Azóta áll a project és semmit nem lehet tudni róla, üsz-ra telefonáltam, de semmi érdemi infót nem tudtak mondani.
Pedig én elő akartam fizetni mindhárom szolgáltatásukra a mostani T-Com, T-Online, UPC kombó helyett.

Balance Of Power 2008.12.04. 08:44:39

Tovabbi: lehet, hogy nem miattuk all. A mi keruletunkben az osszes mellekutcaban mar elerheto a kabelnet, de nekunk a koruton csak modemes ADSL-t tudnak adni, aminek sajnos van bekotesi dija (nem hal bele az ember, 3800 HUF).

Igaz, 69 csatornaval egyutt az egesz igy is osszvissz 6200 lesz havonta (2700-ert adjak mar a nagyobb tv-csomagot is) es erre a honapra mar nem kell majd fizetni.
5 perc alatt megcsinaltuk a szerzodest, 3 nap mulva lesz tv, ket heten belul pedig net.
Azt sajnos nem tudtak megmondani, mikor epul ki a kabelnet felenk is, de legfeljebb majd akkor atallunk arra. Filmletoltogetest mondjuk nem tervezek amugy sem.

Valaki felvetette: ES AKKOR MI VAN, ha TENYLEG csodbe megy? Az elofizeto bukhatja a legkevesebbet...

moli 2008.12.04. 10:03:06

foleg, hogy az elore befizetett, de ellenertekkel nem jogositott (nem szolgaltatott) havidijjal szemben ott van nalam biztositekkent a tanyer es a dekoder. ha nem fizetnek szerintem torvenyes eladni es abbol fedezni a karom.

AnubisHUN 2008.12.04. 21:53:01

Nekem is digikábel van, internet, telefon és tv és mindegyik tökéletesen működik. Tv-nél nagyon szép a kép, telefonnal sincs semmi baj, tökéletesen megy, állandóan rendelkezésre áll és az internet maga a kánaán. 30/20 mbites kapcsolatomat a nap bármelyik szakában maximális sebességgel tudom használni. Nem szakad meg, és ténylegesen max sebességgel megy. Nem úgy mint a Tnyál ami volt hogy 3-4 órákra leállt naponta, és a maximális 8 mbitet sose érte el a letöltés. Ja és azért havi 10ezret fizettem.
Szóval nekem a digi tökéletesen bevált, kifogástalanul megy. Sőt, a rendelésem után 2 nappal minden működőképes volt, kivétel a telefon a számhordozás miatt, de azt is a Tnyál húzta el 8 napig.

narai23 2008.12.06. 00:11:25

8 hónapja van DIGI-m:
20/10 net /mindíg hozza/
telefon /havidíj 0 Ft, 100 perc ingyen helyi hívás, nincs kapcsolási díj, mobil minden időben 30 Ft/
Hűség, bekötési díj nincs

mindez 2500 Ft/hó amit innen is köszönök nekik!

narai23 2008.12.06. 00:15:13

és ami szintén fontos: semmilyen p2p korlátozás sincsen.

ARK-10 2008.12.06. 07:57:23

DIGITV for ever!
Volt már Antennahungáriám - az még elment, de kevés volt a választék - utána upc-m - na, annál szarabbat még nem láttam - most DIGI TV...
Olcsó és jó minőségű - a upc meg tehet egy szívességet a szar, de legalább drága csatornáival!

sorbet 2008.12.07. 12:37:30

sziasztok!

olvasgatom a kommenteket. eléggé sokoldalú megközelítések vannak. egy biztos, szerintem kamú a head.

KeyserSoze 2008.12.09. 04:07:06

Végigolvastam, nem lettem sokkal okosabb. Várom az update-ben ígért híreket. Most akkor csődbe megy a cég?

Egyébként simán elhiszem, hogy egy konkurens cégtől jött a levél, nagyon könyökölnek, itt meg jól lehet savazni egymást kamu levelekkel. Persze az is belefér, hogy az említett DIGIs szerelő kap az antireklámért pluszt zsebbe, vagy csak így éli ki a telefonbetyár hajlamait.

Azt tudom, hogy a tányéros DIGI egy kalap szar (a kábeles szórólapja is kvázi elismeri ezt), de a DIGIkábel tudtommal ugyanaz a cég, legalábbis a weboldaluk szerint.

A 'túl olcsók voltak, ezért mennek csődbe' szerintem hülyeség. A lehúzós multik hozzászoktattak minket a csillagászati árakhoz, meg lusták voltak fejleszteni a vasat. Japánban havi 2000 HUF körül van 100 megabites korlátlan net, legalábbis egy éve így volt, most valószínűleg sokkal olcsóbb, de ott sokan nem aprózzák el, gigabiten nyomulnak.

Én nem örülnék, ha csődbe mennének. Kisvárosban, úgy év eleje óta szórják a szórólapot, hogy jön a kábel, ne kötelezze el magát senki a Nintendós Szőke kapitánynak. Vártam, vártam, sokat érdeklődtem, végül azt az infót kaptam, hogy a nyáron már tényleg ideérnek. Vártam tovább, augusztusnak is vége lett. Szeptemberben aztán tényleg feltúrták az egész várost, idehúzták a ház elé az optikai kábelcsonkot, és végigfúrták a lépcsőházat is. Akkor ismét érdeklődtem, hogy lakásba mikor kötik, a válasz: október eleje. Azóta is erre várok, További magyar hang honfitársunkhoz hasonlóan.

Árban nagyon jól hangzik, sok helyen olvastam, hogy a kábel minőségben is ott van (hibák persze előfordulnak, mint mindegyik szolgáltatásnál). Remélem nem mennek csődbe, és lassan ideérnek.

MadMed 2008.12.11. 13:26:02

Hmmm... digis szerelők ... Intercisaban 1 anternaszereléshez értő van a müszaki vezető (ő tényleg profi), a többi betanított.

A külsőseik meg nevetségesek pl:

Hárman kimennek telefont bekötni, az ügyféltől kérnek létrát, majd nincs fúró (bár nem is kell mert panelnél müanyagtoknál 1-2centis hézag van)
majd azt álítják hogy a régi telefonokat nem tudják a szobákban rákötni, s az előszobában a földre leteszik az egyik készüléket.
Előfizető segítséget kér szakembertől, mobil átad digis "szakembernek", 5 perc mulva mindegyik szobában szól a telefon (némi alap hálozat szerelési tanácsadás után).
S meglepődtek mert nem kaptak borra valót.
Egy egyemberes 10 perces munkát -
52 perc allatt oldottak meg hárman.

Az ár amit kínálnak tényleg olcsó ,
már annyira olcsó hogy felvetődik
, nem-e csak előfizetői létszámot kell generálniuk a kedvező cégeladási árhoz.
Ez megmagyarázná hogy mért nem kell az előfizetői díjakból haszon, a tulajdonosi körnek. Ha egy felfutattott hálózat sikerül jól eladni , megtérül a minuszos münködtetés.

Természetesen aki kitudja ennek az előnyeit használni, az mértne tenné me.

Bár más szolgáltatóknál is igen sok kedvezményt kaphatnak az előfizetők, ha veszik a fáradságot és utána néznek, s nem csak a szomszéd zsörtölödését szajkozzák.

Kellemes továbi hetet.

MadMed 2008.12.17. 19:08:00

Fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárást kezdeményezett a VA-CS 2001. Kft (8452 Halimba Ifjúság u. 35.) a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.
(1134 Budapest, Váci út 35.) ellen. A Fővárosi Bíróságra érkezett kérelem alapján a hitelező kérte a DIGI Kft. fizetésképtelenségének megállapítását, valamint az adós cég elleni felszámolási eljárás megindítását.

sorbet 2008.12.31. 12:15:17

MadMed légy nyugodt!:-)

Ma már Te is indíthatsz bárki ellen felszámolási eljárást.

Miért indított felszámolást ez a VA-CS nevű cég, ez a kérdés? Mert ez nem derül ki a leveledből!

A részleteket is oszd meg velünk, mert így lenne teljes a kép!

süti beállítások módosítása