Tékozló Homár

Szabályozhatatlan fűtés jár az új lakás mellé?

2008.12.09. 06:07 | ge | 65 komment

A GB Európa Ingatlanról volt már poszt, akkor az építkezésről volt szó. Most egy már felépült ház lakója írt nekünk, aki a  Ciprus házban vásárolt lakást. A ház négy épületből áll, melyből kettőt már átadott a GB, kettőt pedig jövőre terveznek, az építkezés folyamatban. Az átadott lépcsőházakban kb. 220 lakás van, melyből csaknem 200-at értékesítettek; a lakók nagy része már beköltözött, de a fűtésszámlával mindenkinek problémája van. A levélíró szerint gondok ott kezdődtek, hogy a GB nem fizetett ki minden alkatrészt az kazán üzembetartójának, így az nem szabályozható, tehát éjjel-nappal maximális hatásfokon működik.

Persze, építkezési hiányosságok itt is vannak, melyek orvoslása úgy-ahogy, de működik. A legnagyobb problémánk azonban a fűtéssel kapcsolatos. A két épület kazánja nem működik megfelelően, az építtető kb. 1.000.000 Ft-nyi alkatrészt "elfelejtett" kifizetni a kazán üzembentartójának, ezért a szabályozás nem megoldható. Ez azt jelenti, hogy a kazán éjjel-nappal maximális hatásfokon működik, a lakók hőmennyiségmérői óriási mennyiségeket jeleznek (már amelyik működik, sok olyan is van, amely egyáltalán nem mér).

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy 33 m2-es lakásra 20-25.000 Ft-nyi fűtésszámla érkezik (ahol pedig fűtenek és nem mér az óra, ott 0 Ft-os, vagy minimális összegű), mindezt úgy, hogy hőveszteség is van, a lakások felfűtése órákba telik, de 21 foknál többet nemigen lehet elérni. A lakók felháborodása jogos, sokan a semmire fizetnek őrült összegeket.

A GB Európát elérni lehetetlen, a műszaki osztály közölte velünk, hogy az órák jól mérnek; a kazán beépítését végző cég azonban elmondta, hogy addig nem tudjuk leszorítani a költségeket, szabályozni a fűtést, amíg a hiányzó alkatrészek nem kerülnek beépítésre. Erre nem sok esély látunk; a ház közös helyiségeit elméletileg a közös képviselőnek kellett volna átvennie az építtetőtől, de mivel ő a GB "embere" (bár a fizetését abból a közös költségből kapja, amit mi fizetünk), simán átvette így, rossz működéssel. Mivel a kazán folyamatosan megy, így elképzelhető, hogy még nyáron is, csak a melegvíz felfűtésére is több ezres, tízezres nagyságrendű számlákat kapunk majd.

Az egységár kiszámításánál is sok a gond, többen utánakérdeztek, egy új építésű társasháznál az egy kWh-ra jutó ár 17-26 Ft között van, míg nálunk ez 43 Ft! Ezt az összeget úgy számolják, hogy a háznak érkezett gázszámla végösszegét elosztják a mért fogyasztással. Az alapdíjat, a hőveszteséget nem veszik figyelembe, így azok a lakók, akiknek rossz az órájuk, nem fizetnek, valamint az el nem adott lakások után a beruházó sem fizet egy forintot sem, holott pl. az alapdíj mindenkit kellene, hogy terheljen.

Kérdéseinkre a közös képviselő azt válaszolta, hogy ugyan van a háznak érvényes társasházi alapító okirata és szervezeti és működési szabályzata (amiben egyébként korrektül le van írva, hogy a fűtéselszámolás alapdíj + fogyasztás figyelembe vételével alakul és amely szmsz-t a GB Európa - még amikor egyedüli tulajdonosa volt a háznak - fenntartás nélkül elfogadott), a GB olyan határozatot hozott, hogy kizárólag fogyasztás alapján lehet számlázni, így az eladott lakások után valóban nem fizetnek semmit. Na igen, minden építtető szeretné megúszni a fizetési kötelezettséget (kíváncsi vagyok, közös költséget fizet-e) és szemét módon a mi zsebünkre hajt.

Ha maximálisan használnám a radiátoraimat, a fűtésszámlám a jelenlegi paraméterekkel havonta 30-40.000 Ft lenne. Ennyit még lakótelepi lakásokban sem kell fizetni, és ott legalább mindig meleg van. Nagyon-nagyon átvertek bennünket.

Sokan vannak azon az állásponton a házban (és a közös képviselő is ezt szajkózza), hogy nem tehetünk semmit, mivel a GB többségi tulajdonos, így bármikor leszavazhat. Arról nem is beszélve, hogy állítólag még nincs is társasház (csak feljegyzett, nem bejegyzett), nem is alkalmazható az szmsz. Nade egyéb jogok nem léteznek? A Ptk. is kimondja, hogy ha a többségi határozat sérti a kisebbség jogos érdekét, akkor perelhető a "többség". Sajnos könnyen lehet, hogy jogi útra kell terelnünk az ügyet, ha semmi változás nem lesz.

Mi a véleményetek?

G. 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ge-za (törölt) 2008.12.09. 06:20:25

"Az átadott lépcsőházakban kb. 220 lakás van...A két épület kazánja nem működik megfelelően, az építtető kb. 1.000.000 Ft-nyi alkatrészt "elfelejtett" kifizetni"

Ha jól számolom,akkor lakásonkénti 5000 ft-ból meg lehetne oldani a problémát.
Nem lenne ez kényelmesebb-gyorsabb megoldás mint a céggel vitázni,amiből úgy se tudtok jól kijönni?

VilMarci 2008.12.09. 06:45:38

1. Ügyvéddel konzultálni, majd felszólítani az alkatrészek pótlására
2. Ha nincs hatás, összedobni rá a pénzt, és megegyezni a kazános társasággal
3. Kiperelni a szart belőlük

szerintem

Babocs Levente 2008.12.09. 06:46:11

Köszönöm Levente!
Így karácsony előtt!
Elismerem, hibáztam!
Akár ott is szólhattál volna!
Akár...
De te egy igazán tökéletes, nagyon magyar vagy, igazságot szolgáltattál!
Hmm!
Ha tökös gyerek lennél, válaszolnál!
De lapítasz, mint szar a fűben!
Viszlát, jövőre a Keletinél, a metrólejárónál!
Imádkozz, hogy érvényes legyen a bérleted!
Egy munkanélküli, Őr!

Ofélia . 2008.12.09. 06:56:49

Itt nekem valami nagyon nem stimmel.

Az alkatrészt pillanatok alatt pótolni kéne mint GE-ZA írta és utánna lehet civakodni.

Perelni a legnagyobb hülyeság mármint anyagilag.

Itt nekem valami nagyon bűzlik, sumákságot érzek!!!!.

ge-za (törölt) 2008.12.09. 07:02:53

Az Őr!
Levente mint tökös gyerek?
LOL
Ha az lett volna,akkor cselekszik azonnal nem pedig írogat..Remélem összejön a találka,hogy megköszönhesd.:)

Shagrath 2008.12.09. 07:05:57

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.
FONTOS!!!!!!!!!!!!

Layosh 2008.12.09. 08:01:18

Örüljetek, hogy nem a FŐTÁV-ra kötöttek rá benneteket! Én 50nm-es panel kuckóban lakom és tavaly a legnagyobb fűtésszámlám 32 000-Ft volt. Mindez 21-22 fok meleg mellett. Esély sincs a szabályozhatóságra, azt sem tudom, hogy mi alapján számláznak. Egyszer megkérdeztem őket, hogy hogyan tudom kiszámolni/ellenőrizni a számlát, a válasz: Sehogy!!! Azt számláznak, amit akarnak.

Sokorai_Atala 2008.12.09. 08:10:17

Szép napot.
Ha a 220 lakásból 200-at eladtak, akkor hogy lehet még mindig többségű tulajdonos a GB? Számoljátok ki szerintem, mert ebben sem mondanak igazat.
Lehetetlen, hogy annyi nagy alapterületű GB tulajdonú ingatlan van még ott, ami übereli a 200 egyéni lakástulajdonos tulajdoni hányadát.
Szerintem.

veszedelem 2008.12.09. 08:18:33

Vszínű a fűtés üzemeltetésére szolgáló helység a kazánház.Szerintem ehhez a lakóknak jogilag semmi közük,ez nem az ő tulajdonuk.Tehát hiába is dobálnak össze sok-sok pénzt,nem tudják beépítetni az alkatrészeket.Az üzemeltetőnek pedig ez nem áll érdekében.Javaslom beszéljenek szakemberrel,és próbáljanak az üzemeltető hátrányára ”találni valami alternatív
fogyasztáscsökkentő” módszert.Majd ha mindenkinek ”hitelesen mért” 5e ft-os számlája lesz,lehet majd egyezkedni.

Sokorai_Atala 2008.12.09. 08:22:27

Szerintem a közös helyiségekre is van tulajdoni hányaduk a lakóknak, a lakásuk alapterületének arányában. Vagy valami ilyesmi.

Gumidomino 2008.12.09. 08:30:25

Ez inkább Zugügyvéd. Neked jogi segítségre van szükséged, itt esetleg csak olyanokat kapsz hogy szarjon sünt a GB.

Meg is ragadom az alkalmat: szarjon sünt a GB.

Gumidomino 2008.12.09. 08:33:08

De nekem az is új hogy át lehet adni - vagy üzemeltetni - egy kazánt (ami azért nem egy rotringceruza és vagy működik vagy nem) úgy, hogy nincs benne minden alkatrész???

Véletlenül nem két speciális csavar hiányzik? mert akkor lenne egy tippem.

Impega 2008.12.09. 08:39:32

BUZI&BUZI talan tudna segiteni.

Ujra at kellene nezni az iratokat, Sokorai Atalanak igaza van.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.12.09. 08:43:44

Layosh:

nekem meg pont az a bajom az 55nm-es panelkuckóban, hogy 27 fok van (nem lehet szabályozni, mert ha eltekerem, akkor nincs fűtés, ha nem, akkor meg maxon nyomja) és volt már 45-50 ezer forint a fűtésszámla. Lehet cserélnünk kéne?

Fairy Girl 2008.12.09. 08:44:27

Jogi segítség.

(Esetleg beszélhetnénk a panelok 20-30 ezres számláiról, ráadásul úgy, hogy mint már azt sokan emlegettük, esetenként éjjel nem is fűtenek...)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.12.09. 08:47:22

Ez garanciális probléma. Nem nagyon érdekes, hogy kinek van többsége tulajdonilag és az sem, hogy a beruházó mit nem fizetett ki az építőnek.
(Nem vagyok egy gázszerelő tipus, de nem valószínű, hogy a központi kazánból hiányoznának alkatrészek, inkább a lakásokon belül, a fűtésszabályozóval lehet gond.Legalábbis szeretném remélni, hogy gázkazánokat nem alkatrészenként rakják össze lego-szerűen, attól függően, hogy épp mennyi pénz van.)
Garanciáról mit mondanak a papírok?

É2I 2008.12.09. 08:57:47

Simán hiányozhat valamilyen szabályozó alkatrész, ha modulárisan van tervezve adott kazán. Az olcsóbbat vették meg, rögtön maradt egy milla karácsonyra.

Egyértelműen ügyvédhez kell fordulnotok, ne egyenként, hanem lakóközösségi szinten.

De az a 5000,-Ft kiadása is jó ötletnek tűnik. A kazános cég szerintem nem fog ellenállni.

Megjegyeznén én örülnék ha csak 20-30 ezerből megúsznám a havi fűtést és nem 21, de 18 fokkal. (Remélem nem lesz hideg tél, akkor talán.)

=Ford Prefect= 2008.12.09. 08:59:52

Moder, nagy teljesítményű kazánokat szabályozó fej nélkül nem lehet működtetni. Gyanús, hogy inkább tervezői, vagy kivitelezési hiányosságok vannak a fűtésrendszerben (talán a 3 járatú szelepeket sporolták ki).
Valószínűleg a beruházó és a kivitelező között nem 1 millióról szól a vita, hanem jóval többről. Rendszeres gyakorlat, hogy a fővállalkozó nem fizet az alvállalkozónak, így az megpróbálja valahogy tökön ragadni.
Sajnálom a lakókat, de nem hiszem, hogy sokat tudnak tenni.

Mindenképpen az építtetőt kell rugdosni.
Sün, papucs, ravatal, stb.

Vinnék el őket a vogonok...

=Ford Prefect= 2008.12.09. 09:02:43

Az is lehet, hogy csak be kell szabályozni azt a kazánt...

schokobanane (törölt) 2008.12.09. 09:03:11

Hm. A posztból nem veszem ki pontosan, hol helyezkednek el, tehát mennyire hozzáférhetők a mérőórák, de valószínű, hogy igen, ha kideríthető, hogy néhány lakónál nem működnek. A legegyszerűbb, bár elismerem, kissé radikális megoldásként szóba jöhetne a működő mérőórák szimpla leb*szása kalapáccsal, esetleg baccpapucsra kötözött féltéglával. Azután feljebb lehet tekerni a fűtést, és lesz melegség meg 0 ft-os számla meg hepinesz.

schokobanane (törölt) 2008.12.09. 09:06:35

Ja, és mi van Edével? Miért törölték a posztot?

mirage8 2008.12.09. 09:18:11

Hat a kozos kepviselotol mielobb meg kellene szabadulni, szvsz.

Nalunk mindenert fizet az epitteto, amit nem adott el, futes alapdij, kozos ktg, meg a parkolohelyek utan is (egyedul a legutolso emelest nem szavazta meg, de csak a parkolokra). Ugyhogy szerencsesnek erzem magam...

Tíz kicsi indián 2008.12.09. 09:27:17

Nem, a kazán nem közös helyiség. Az azt üzemeltető cégé, ha itt a GB, akkor az övék. Nálunk is a FŐTÁV külön lelakaltva tartja, bármilyen problémánk van, telefon a központba, FŐTÁV kijön, leveszi a lakatot, és akkor mehet a móka.
Ez főleg akkor "vicces", ha a gondnok az egészet 1,5 perc munkával megoldja, hiába, egy FŐTÁV-os kell oda. :(

Sokorai_Atala 2008.12.09. 09:43:09

Nelson, a tulajdoni hányadot arra írtam, hogy a levélírónak a GB vagy BG arra hivatkozik, hogy nem lehet őket leszavazni, mert többségük van.
És ha ez nem igaz, akkor a közös k-t is le lehet váltani.

Deviáns 2008.12.09. 09:52:22

az 5000Ft-ot érdemes összedobni, hiszen a következő havi fűtésszámlán megtérül.
Viszont a gáz ára február óta több, mint 30%-al drágult... Persze én egy kétszobás családi házra (80nm) fizetek így havi 14000 általányt (tavasszal ez még csak 13000 volt).

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.12.09. 09:57:33

"egy 33 m2-es lakásra 20-25.000 Ft-nyi fűtésszámla érkezik"

Miért vesz valaki 33 m2-es lakást a Ciprus házban??? Vegyen egy normális méretű használtat ugyanezért a pénzért.

Deviáns 2008.12.09. 10:04:35

bocs, elírtam, tavasszal 11000 volt, most 14000

elwood 2008.12.09. 10:19:59

mondjuk nekem is inkább az tűnik lakásnak aminek a nappalija 33 m2

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2008.12.09. 10:36:02

Kellett nektek übertrendi jajdemodern LAKÓTELEP! :)

Modern panel, kurvasok pénzért komcsi minőségben... Egyétek meg, amit főztetek...

sabeth piper 2008.12.09. 10:40:55

Én spec azért vettem 30 m2 méretű lakást, mert nekem az bőven elég.

De amellett, hogy 21 foknál nem volt még magasabb hőmérséklet a lakásomban, még meleg vizem sincs rendesen.

Jah, Ciprus, természetesen.

Gumidomino 2008.12.09. 11:10:43

Azért már csak ne legyen lecseszve senki mert olyan lakást vesz amilyet ő szeretne. Oké?

Balance Of Power 2008.12.09. 11:35:59

Na jo, de amennyi remtortenet kering az ujepitesu hazakrol, a minimum az, hogy az ertekesito/epitteto segge lyukaba is belenezek, mielott egy fillert is kiadok. Ld. a nemregi eset a Kiraly utcaban a spanyol ceggel - ki az a hulye, aki ott megvett egy luxuslakast 6-700k/nm-ert?

Egyebkent az nem lehet, hogy a 0 Ft-os futesszamlaju lakoknak nem is annyira surgos, hogy elintezodjon az ugy? Vajon ok hanyan lehetnek? Ha a lakokozosseg 1/4-e, akkor mar nem olyan egyszeru osszedobni az 1 millert.

NorbArt 2008.12.09. 12:16:39

Véleményem nekem is van!

Sok budapesti okos sznob kik lakást veszenek pesten jól meg is érdemlik szerintem. Akik pedig még akivitelezőt sem nézik meg azok pláne...
Sőt akik az építkezés megkezdése előtt 1 - 2 évvel már befizetik a lét azok meg aztán a komplett idióták. S akik pedig képesek a KAim Ahmed Abdul kivitelező "befektető" által épített lakásokat veszi meg pláne ostoba, inkább hazaáruló...
BEFEKTETŐ magyarországon: ingatlan spekulációval telket vesz, bank pénzéből vagy már az eladott lakások árából összetákol valamit rohadt drágán eladja, a hasznot elviszi. EZ MIÓTA BEFEKTETŐ???
Gondolom alsó hangon is legalább 20 milla egy lakás ottan.?
De nem, mi sznobok vagyunk, nem gondolkodunk, de utánna majd meg verjük a nyálunkat hogy milyen szép helyen is lakunk, igaz rajtunk kívűl még van a folyosón vagy 100 lakás...

Én tudom bár biztosan nincsen igazam de,
vettem egy telket budapest határában (10km), építettem rá házat került 18 millióba. Nincsenek lakásszomszédaim, a fű zöld, a szél fúj, nagy telek, nincsen parkolási probléma, csak a teraszom 42 nm2 nagyobb mint másnak lakása... REggel felkelek nem a szomszédot látom ahogy a seggét vakarja, vagy a reggelijének szagát érzem, HANEM napfelkeltét, kutyáim farkcsóválást...

S kérdem én mi lenne veletek emberek ott bent a városban ha már nem jönne víz, gáz, fűtés a csövön, ha már nem jönne villany a vezetéken? ...

NorbArt 2008.12.09. 12:18:25

A fűtésszámla 72nm2 -re részszámlába havi 10 guriga se természetesen meleg vízzel főzéssel stb. együtt...

Na kinek van igaza?

csillagközi romboló 2008.12.09. 12:19:44

- a közös képviselő leváltható
- a lakásokra 3 év KÖTELEZŐ garancia van törvényben szabályozva
- 4 éve épült a 34 lakásos társasház, ahol lakom. A közös helységek a lakók tulajdonában vannak, nálunk nincs üzemeltető - ne keverjük a FŐTÁV-val!!!
- ha vannak mérőórák, amik nem mennek, akkor meg kell szavazni a négyzetméter arányos elosztást az alapdíj felett

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2008.12.09. 12:25:07

Ja persze, a garancia :) Amikor kb úgy lehet érvényesíteni, hogy az egészet földig rombolod, és újra felépíted... :)

csillagközi romboló 2008.12.09. 12:31:40

nem tudom, mire gondolsz
nálunk évente jöttek, a hibákat javították
a fűtésköltségem éves szinten egy 100 nm-es 5. emeleti tetőtéri lakásra (sok ablakkal) éves szinten legutóbb 160000 volt melegvízzel együtt, úgy, hogy a lakásban 21 fok van nappal is a sok állatka (macska, teknősök, akváriumok )miatt
a mi mérőóránk a lakáson belül van, így havonta négyzetméter arányosan osztják szét a fűtésszámlát, az órát évente 1x leolvassák, egy cég 1000 ft/lakás összegért elkészít minden kalkulációt (+leolvas), s a különbözetet fizetjük vagy visszakapjuk
a házat egy miskolci cég építette, a minőség nagyon jó, bármikor vennék újra általuk épített lakást ( van eruházásuk most Miskolcon és Bp-en is)
a lakás 5. éves, a kazánnal még nem volt semmi gond ( mondjuk valami hiperszuper takarékos kazánt építettek be anno), a tető nem ázik, a lift 1x nem működött 5 napig az 5 év alatt -szóval csak ajánlani tudom ... ja, s nem is a legdrágábbak ...

sabeth piper 2008.12.09. 12:35:49

Hozzátenném, a Ciprus sem a legdrágábbak közé tartozik. Nekem spec arra nem lenne pénzem, hogy 18 millióért építsek.....

Ja, és reggel óta megoldódott a meleg víz probléma, szóval majdnem minden remek. :)

jokkmokk 2008.12.09. 13:03:43


új lakás, 34nm, idén még nem fűtöttem.
22 fok stabilan műxik.

sikeres?

elwood 2008.12.09. 13:18:07

jokkmokk, 34 m2 nem a sikeres emberek védjegye

ha felviszel egy nőt legalább egyikőtöknek ki kell jönni hogy a másik bemenjen.

Ipari-antidepresszió 2008.12.09. 13:41:38

Én egy másik GB Európás házból vagyok, itt 1,5 éve nem fizetett sem közös költség, sem fűtés, sem vízdíjat a GB Európa.

Balance Of Power 2008.12.09. 13:42:50

NorbArt: S kérdem én mi lenne veletek emberek ott bent a városban ha már nem jönne víz, gáz, fűtés a csövön, ha már nem jönne villany a vezetéken? ...

Te gyertyaval vilagitasz? Eleg lett volna egy barlang is, nem?

2008.12.09. 13:46:52

Héló!!
Amíg nincs albetétesítés, nincs alakuló közgyüli. SzMSz-t az alakuló gyűlést követő 60 napon belül kell elfogadni (elvileg, nálunk már 1,5 éve csúszik). A beruházó nem szavazhatja meg egyedül!!!!
Az AO nem hiszem, hogy rendelkezik ilyesmiről, meg annak alapból lennie kell. Képviselő csak le akart pattintani, mert a legtöbb lakó úgysem vágja a témát.
Ha nincs fogyasztás a lakásban, akkor tök mindegy, hogy fizet-e a nemfogyasztó vagy nem. Bár az alapdíjat illik neki is megfizetnie, de az kb 1000 Ft/hó vagy ekörül.
Zárt el a radiátoraid és csak néha kapcsold be. Aztán hőmennyiség-elszámolásnál követeld a jóváírást, mert nem fogyasztottál.

elwood 2008.12.09. 13:54:09

akinek a melle ráfér a biztonsági monitorra, esélytelen

csibra 2008.12.09. 14:23:27

Ideje lenne megtanulni a különbséget a hatásfok és a teljesítmény között...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.12.09. 15:55:28

EnZsolt 2008.12.09. 08:43:44

Termosztátos radiátorszelep? Így ha a kazán maxon nyomatja, neked annyi meleged lesz amennyi kell. A mérőórát mondjuk érdemes cserélgetni, hogy hiteles legyen.. ha van.

Régi lakásoknál ahol rosszul van kötve persze ezzel azt éred el, hogy a fölötted lakókat is szabályzod ami vicces, de pár méter extra csővel meg ha megérteted vele, hogy ez így lesz neki jó rendbejön.

Amúgy nálunk 18 fok van a szobában, fürdőszobában meg 20. Gyerek nincs, elég az...

Munkahelyen meg a heréim vizipólóznak mert a csajok klimaxolnak és muszáj 27 foknak lenni :( Ezért dolgozok szívesebben otthonról :) bár nincsen ennyi csaj még ott :(

Amúgy csak hagymásan: kazánházban dugott már valaki ?

Missing Link 2008.12.09. 16:14:59

panelososk és újépítésű_panelosok sírjatok: 80 nm-es lakásomban, 100 éves házban, 370 belmagassággal, legfelső emeleten (kevesebb szomszéd), 24 fok nappal, 20 éjszaka, gázcirkóval havi átlagban 8ezer forint a gázszámlám.
na ezért nem mennék soha újépítésű falanszterbe.

elwood 2008.12.09. 16:36:47

láttam ilyen 100 éves házat, mama feküdt a lépcsők alatt ami leomlott alatta

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.09. 16:40:15

Csibra!
Honnan tudná egy eszterrák, hogy azok nem szinonímák?

NorbArt 2008.12.09. 17:34:56

Balance...

Ez most fika? Gyertya?

Nem, de ne adj Isten hogy úgy legyen de mi lesz ha mégis...

Én tartok állatot, gyümölcs van, ások kutat, és akár egy agregátor is elfér ha kell, s ha fázok berakok egy kályha...

NorbArt 2008.12.09. 17:38:51

felragyog

A 18 milát érzékeltetés képpen írtam, s nem nagyzolás,ugyanis ennyiből max 45 nm2 új építésű lakást adnak, grátisz 100 szomszéddal...
Mondhatnám, azért építkeztem mert nem volt pénzem lakásra :):):)

Arra írtam, hogy aki huszon miláért vesz belvárosi ennyi erővel...

vércica 2008.12.09. 21:54:39

Én már dugtam kazánházban! :-D
Aki meg újépítésű foshalomban vesz lakást, az megérdemli.

NémethMarcell 2008.12.09. 22:34:27

"panelososk és újépítésű_panelosok sírjatok: 80 nm-es lakásomban, 100 éves házban, 370 belmagassággal, legfelső emeleten (kevesebb szomszéd), 24 fok nappal, 20 éjszaka, gázcirkóval havi átlagban 8ezer forint a gázszámlám."

Ha éjjel 4 fokot hűl a lakásod fűtés nélkül, akkor nem lehet 8 ezer. Esetleg 18 ezer, gázártámogatással. ;)

Klaric 2008.12.10. 00:12:59

Nem értem, mit reklamáltok ilyen fűtésköltségek mellett.
Próbáljatok fával fűteni, meg villanybojlerrel melegíteni. 70 m2 fűtése = kb. 30e Ft/hó. És ez csak napi 5-10 óra fűtés. Ez csak a fa, és egy összegben ki kell fizetni. Ehhez jön még az áram (mert ugye kell egy szivattyú, ami keringteti a vizet, meg össze is kell vágni a fát). Ez minimum 3-5 e Ft havonta.
Melegvíz előállítása 12e Ft havonta.
Ez akárhogy számolom minimum 45e Ft havonta, napi 5-10 óra meleg, és rengeteg munka, ami alatt más pénzt keres, én meg a fát vágom...
Nektek is csak azért ennyi, mert az én adómból is titeket támogatnak. És ha nálam bedöglik valami, akkor nem tudom felemelni a telefont, hogy "hé, ott a hőközpontban, mi van már, fázik a seggem", hanem szépem kimászok a hidegbe, és vagy megjavítom, vagy jó pénzért szerelőt hívok.

Lordanos 2008.12.10. 09:32:35

nem 1.000 000 az, hanem 10.....

Balance Of Power 2008.12.10. 09:42:05

NorbArt 2008.12.09. 17:34:56

Kicsit arrongansnak tunt a hangnem, gondoltam beszolok ;))))

15-16-ert pedig siman kapsz 60 nm-es belvarosi kerot, felujitando allapotban, 2 millat rakoltesz, ugyanugy 18-nal tartunk. Tele van ilyen lakasokkal a 6-7-8. kerulet, persze nem a Bajcsyra vagy az Andrassy utra kell gondolni, hanem mellekutcakra. Cirkoval siman mukodik az, amit Missing Link mond. Nekunk hasonlo parametereink vannak, alig futunk, a teli 6-8 ezer realis. Mostanaban talan majd tobbet, mert kezdodnek a nagy hidegek.

veszedelem 2008.12.10. 13:09:30

Ezt én nem értem!Számoljunk egy kicsit.1köbméter gáz vidéken támogatás nélkül kb 120 Huf.8e-ből vennék 66 köbméter gázt.Egy átlagos(85nm)családi házat ha rendesen fűtünk télen+főzés+melegvíz,kell úgy 400-450 köbméter gáz.Persze csak ha 33MJ/köbméter a fűtőértéke,nem úgy mint a pesti belvárosi V.I.P. gáz,ami vszínű 220MJ/köbméter fűtőértékű.Szval ha Pesten laknék nem kéne csak főzés+melegvíz,az Andrássy úton úgyis "meleg" szokott lenni.Lásd:kuruc.info/r/35/29019/

NorbArt 2008.12.10. 14:24:53

Balance

Bocsánat nem akakrtam arogánsnak tünni:)

Én inkább csak szomorú vagyok mikor az emberek megveszik, előfizetnek egy új építésű lakásra, nem nézik meg kinek pénzéből megy, ki a kivitelező, sőt aszerződést sem nézetik meg hozzáértővel. Utánna meg megy a tűzoltás...
Az is ostoba aki 30 akárhány nm2 lukat tervez, egy egészségeset sem lehet fingani hogy a szomszéd meg ne hallja...

Klaric
Oly sokba hogyan kerülne a fűtés?
egy mázsa fa 1200- 1500 ft
azt ne mond hogy eltüzelnél 3 tonna fát egy hónapban...
30 mázsával egy házat egy télen át lehet fűteni.
Amúgy meg vagy kazán kell mi a radiátort + padlófűtést nyomja, vagy olyan kandalló ami szintén vízátfolyós.
Plusz jó szigetelés és bőven elég napi 2* 2 órát fűteni.
Igen, megjavítom vagy szerelő, de egyrészt jó cucc nem romlik el, másrészt nem fizetsz ki havonta 10K közös költség s még ha szerelőre is kell költeni akkor sem fogsz egy évebn 120.000 forintért javítattni... :)

ihatethisindapassthingy 2008.12.10. 15:19:31

"Ha éjjel 4 fokot hűl a lakásod fűtés nélkül, akkor nem lehet 8 ezer. Esetleg 18 ezer, gázártámogatással. ;)"

Hasonló paraméterekkel megáldott, 120 éves, de csak 60nm2-es lakás esetén a havi gázszámlánk cirka 8-10 ezer, de nálunk gázboiler és gáztűzhely is van - ártámogatás pedig nincs :P Két régi FÉG konvektor, csak este megy, szigetelés sokat nem ér. Nincs kánikula, de a konvektoros fűtés eddig egyetlen bérlelt lakásomnál se volt több, mint 8-10 rongy.

csaknyugodtan 2008.12.11. 00:07:49

Sokan keveslik a 30 ezres Ciprus számlát.

3 évig laktunk albérletben 50 nm2 panelban, de soha nem kellett többet fizetni 16 ezernél.
És még azt is sokaltuk.
Egyszer volt 20 ezer, amikor nagyon hideg volt.

1-2 embernek mekkora arca van! beszólnak, hogy ki milyen lakást vett.

A másik meg hazaárulózik.(?)

Mi magyarok ezért érdemeljük meg a sorsunkat, nem pedig azért, mert nem öljük a másikat.
Mármint ezért, mert soha nem hagyjuk el a "dögöljön meg a szomszéd tehene" és ehhez hasonló stílust.
süti beállítások módosítása