Tékozló Homár

Egy egyszerű probléma bonyolult megoldása

2009.01.06. 09:00 | ge | 130 komment

A megtört iPhone kábel kicseréltetésére tett kísérletet UndokBeka, ebből az alkalomból sorbaállt, majd szívott a T-Mobile ügyfélszolgálatán. A kábel garanciális cseréjéhez a készüléket is le kellett volna adnia, hiszen azon van egy sorozatszám, ami szükséges a garancia érvényesítéséhez. Az ügyfél nem adta föl, kérdezett, intézkedett, végül talán a szervizben kábelhez jutott.

Mikor megjelent az iPhone kicsiny kis hazánkban, beruháztam egyre, gondolván jó lesz nekem egy ilyen, nomeg a díjcsomag is elég korrekt volt. Azóta minden gond nélkül használtam is a telefonomat, ám Szilveszter napján észrevettem, hogy bizony a töltő/adatkábel USB csatlakozásának a végén a kábel szigetelése enyhén megtört, s a huzalok kilátszanak a burkolat alól. Na mondom, ennek fele se tréfa, nem akarok hirtelen áramütést kapni, ki fogom cseréltetni. Az elhatározást tett követte, Január 2-án be is rongyoltam a Mammutban levő T-mobile ügyfélszolgálatára. Vittem minden papírt, biztos ami biztos, elvégre sosem lehet tudni éppen milyen hülyeséggel hajtják el az ügyfelet. Amilyen lepattintó szövegeket kaptam, az annyira ledöbbentett és értetlenkedésre késztetett, hogy muszáj volt billentyűzetet ragadnom.

Miután 30 perces sorban állást követően (leülni ugye nem lehet a T-cégnél sehol, álljon csak a paraszt, ha akar valamit) előadtam szerény problémámat, hogy a kábel hibás és ezt bizony én szeretném garanciális úton kicseréltetni. Az ügyintéző kolléga megnézte, elismerte, hogy tényleg ez nem az én hibám (sajnos a nevét elfelejtettem megkérdezni), hagyjam ott a kábelt és 8-10 napon belül kicserélik. Az iPhone sajátossága, hogy a töltő és adatkábel az egy és ugyanaz, tehát ha beadom, akkor 10 napig nem tudom feltölteni a telefont. Márpedig ha az ember zenét hallgat, netezik, telefonál, akkor 2 nap alatt úgy lemerül a cucc, mint a huzat. Mondom az így nem lesz oké, nem fogom tudni használni a telefont. Mondja semmi gond, mert a telefont is be kell adni ehhez. Mikor rákérdeztem, hogy egyébként a telefont miért is kellene náluk hagyni, hiszen annak nincs baja, csak a kábel ment picit tönkre, akkor azt a választ kaptam, hogy kell a telefonról egy sorozatszám, amivel meg tudják oldani az Apple-lel a garanciát. Az másik kérdés, hogy náluk a gépben gondolom ez rögzítve van, de esetleg el is kérhetné és leírhatná 1 papírra. Kérdeztem tőle, hogy esetleg mivel náluk lehet külön tartozékként vásárolni amúgy is ilyen kábelt, akkor adjon egyet, ők majd házon belül elintézik. Kiderült, hogy ezt sem lehet, mert a raktárkészletben az eladásra van szánva, nem pedig garanciális célra. Aha.

Mivel ezen a ponton úgy éreztem, hogy nem Magyarországon vagyok. Megkérdeztem azért, hogy ha tegyük fel, beadom a kábelt ÉS a telefont, akkor kapok-e cserébe egy iPhone-t kábellel együtt? Természetesen a válasz "-Nem." volt, fel tudott ajánlani egy hasonló készüléket. Ez már csak azért is vicces, hiszen pont azért vettem iPhone-t és nem egy hasonló készüléket, mert ez tud rengeteg olyan dolgot, amit más nem (és fordítva, rengeteg mindent nem tud a teló, amit más igen, de ez részletkérdés). Tehát itt sem igazán sikerült előrébb jutni.

Ekkor megkérdeztem, hogy ha bescrollozom a központi szervízbe, akkor vajon ott ki tudják-e cserélni azonnal?
-Nem tudom. - volt a válasz.
-Tán kérdezze meg legyen szíves. - kontráztam.
Erre szájhúzva bár, de elővette iPhone-ját és felhívta a kollégáját, aki ott dolgozik. Az eredménye a beszélgetésnek az volt, hogy igen, ha befáradok a Budafoki úti üzletbe (ami nem nagyon van közel amúgy a II. kerülethez), akkor ott azonnal meg tudják oldani a cserét. Gratulálok! Elértünk egy olyan pontra, ami engem szopat, neki meg nem kell csinálnia semmit, de legalább ezért ül ott.
-Ha most befáradok, akkor van erre esély?
-Mivel ma szombati nyitvatartás van, így nincs szervíz. - felelte flegmán.

Köszi, ha elmásztam volna, ráadásul teljesen feleslegesen, akkor tuti vér folyt volna. No, de itt még nem adtam fel, előjött bennem a kisördög.

-Esetleg meg lehetne oldani, hogy maga berendeli a kábelt, én addig használom addig a régit, majd küld egy sms-t, e-mailt, füstjelet, netán felhív, ha megérkezett a cseredarab?
-Sajnos nem lehet, be kell vizsgálni a kábelt. De amúgy sincs erre lehetőség.

Mit kell ezen bevizsgálni? Érintésveszélyes, garanciális, elismerted. A vége az, hogy hétfőn vagy kedden átmászom a városon a kábelért. Természetesen burzsoá disznó vagyok, mert iPhone-om van tudom. Ráadásul sikeres ember sem lehetek, mivel a T-nél vagyok és Apple-t használok, nomeg naív, mert azt gondoltam talán sikerül elérnem valamit.


Ettől függetlenül a költői kérdéseim a következők a T-isztelt Magentához:
-Ha már árulnak ilyen kábelt, nem lehetne esetleg elkülöníteni a raktárkészletből garanciális célra mondjuk 10 darabot? Értem én, hogy inkább vegyék meg az emberek, ezen is van jó sok haszon, de ez azért nem egy Nokia telefon, hogy univerzális töltők egész garmadája áll hegyekben mindenhol és már ingyen is hozzá lehet jutni szinte.
-Esetleg legyenek kicsivel rugalmasabbak ilyen téren, elvégre nem kevés pénzt fizetek a szolgáltatásért, sorban is állok, az lenne a minimum, hogy nem engem szivatnak, hanem jóval készségesebbek. Megértem azt is, hogy a kolléga az Önök üzletpolitikája miatt nem tudott nekem érdemben segíteni (a flegma stílus mellett most szó nélkül elmegyek). Ugyanakkor megkockáztatom, hogy ez esetben rossz a cégpolitika.
-Ha már a weboldalukon a Személyes ügyintézés menü alatt megtalálható az Értékesítés és szervíz (új előfizetés és/vagy készülék vásárlása, Domino feltöltőkártya vásárlása, készülékváltás, tartozékvásárlás, szervizelés, átalánydíjas szerviz-szolgáltatás stb.), akkor talán tegyenek eleget a saját maguk által leírt tényeknek.

Mi az egész történetből a tanulság: Vedd vidéken a telefont, akkor még jobban szívsz, mert fel kell jönnöd Pestre. Esetleg ne vegyél iPhone-t, vagy ha mégis vettél, vegyél hozzá rögtön még 2 kábelt, akkor 1 darabig nem lesz vele problémád. Azon gondolkozom, hogy elküldöm még ezt a levelet a T-mobile-nak meg az Apple Magyarországnak, hátha történik valami változás. Természetesen angolul még megy majd egy külön levél az Apple Inc.-nek is, hátha kicsit gatyába rázzák itthon ezt a társaságot. Tudom, megint naív vagyok....

Üdvözlettel: UndokBeka

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazlo85 2009.01.06. 09:07:14

hm.aplle mo.n nem meglepő

genyó kapitány 2009.01.06. 09:09:54

Isten hozott a homáron
Az ájfón hivatalos reklámoldalán!

gelsystem 2009.01.06. 09:18:05

te nem naiv vagy, hanem szerintem : bőcsész!!!
mit nem lehet ezen érteni????
garanciális javításra a forgalmazónak van 15 államilag szavatolt határideje...
mi a túrót nem lehet ezen érteni???????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.06. 09:19:07

"Na mondom, ennek fele se tréfa, nem akarok hirtelen áramütést kapni, ki fogom cseréltetni."

Na bazzeg attól az 5V-os USB táptól kurva nagy áramütéstz fogsz kapni. Bölcsész-e vagy?!


Amúgy viszont igaza van a postolónak. Hamegtört a szigetelés akkor esetleg elszakad a kábel is (mondjuk kb. 10 perc megforrasztani) tehát az már komolyan a használhatóság rovására megy. A szerviz meg a szokásos magyar szervizes hozzáállást hozta :D

gelsystem 2009.01.06. 09:19:14

15 nap....természetesen!
csak itt korán reggel ilyen postot berakni, teljesen felhúztam magam:)

Dr. Kix 2009.01.06. 09:20:51

Nem tudom mit rinyál. Talán ki lehet bírni egy hasonló - nem pont iPhone - cserekészülékkel 10 napig. Kukacoskodó f@sz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.06. 09:20:52

A végéhez meg annyit hogy ne tépd a kábelt, akkor nem szakad el se a szigetelés, se a kábel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.06. 09:22:17

@Kix : Vedd hozzá hogy az 15 nap az van 40 is, ha a szervizen múlik.
De attól függetlenül áfonya nélkül is ki lehet bírni, az ige.

kenshikun 2009.01.06. 09:22:42

Apple-el mondjuk garanciát intézni idehaza eleve veszett ügy, tapasztalatból mondom. Ha valamit akarsz akkor időzíts be egy 1 hetes, mondjuk Német utat és világgaranciát a géphez. Erre már van esély.

Megszeppent kisgyerek 2009.01.06. 09:30:17

Elképzelem szegény óvatlan júzert, amint ott szikrázik a töltőkábelből gonoszul elősettenkedő ötvoltos egyenáram végén... kész horror

Konflikt · http://flickr.com/konflikt 2009.01.06. 09:31:47

es a kabel magatol megtort... ezt nehezen tudom elkepzelni.

"USB csatlakozásának a végén a kábel szigetelése enyhén megtört, s a huzalok kilátszanak a burkolat alól. Na mondom, ennek fele se tréfa, nem akarok hirtelen áramütést kapni"

az. 5v egyenaramtol aramutest fogsz kapni. mi kapunk ettol gutautest.

jusztIacika 2009.01.06. 09:39:55

Ejjtemáne! Mi lett volna veled a szocializmusban, ahol akár két évet is kellett várni az autóra! Teee abszolutjogosanreklamáló e!!!

bekbórd! 2009.01.06. 09:42:53

Vigyázz! Ha éppen adatátvitel közben érsz a dróthoz, leszívhatja az agyadat!

kisgalád 2009.01.06. 09:45:24

@ColT: Nem tépte! A Homárt olvasta és idegességében ráharapott.:)

jusztlacika 2009.01.06. 09:45:43

már megint kettől látok magamból!

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.01.06. 09:47:46

Hát, nem tudom... áfonya még nem volt a kezemben, de általában azért szerintem sok kell egy ilyen kábelnek a halálhoz.
Nekem épp a hétvégén sikerült keresztülkorcsolyáznom a saját fülhallgatókábelemen (beleakadt egy kissrác és kirántotta a fülemből, le a jégre), ami ugye vékonyabb (igaz, Sennheiser) és teljesen el voltam rá készülve, hogy lefejezve találom, de azóta is hibátlanul szól :-)
És hurcolok-gyűrök-tépek harmincféle töltőt és adatkábelt évek óta, olyan már volt, hogy "kontaktos" lett valamelyik, de kettétépnem még csak egyszer sikerült egyet, dühből.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.01.06. 09:48:19

Huha
Célszerübb lett volna a szájkarate helyett kihívni a szervíz esetleg a boltvezetőt és jelezni , hogy ez bizony nem ügyfélbarát megoldás és legyen szíves a bolt költségkeretéből biztosítson számodra egy kábelt. Csak mondom ilyen van és ez általában működik is.

Ofélia . 2009.01.06. 09:48:24

Felindult idegállapotban az egér USB kábelét rágom mit nekem az 5 volt DC:))

Frunkp 2009.01.06. 09:49:21

Az tény, hogy a post küldő nem egy elektronikai zseni, de a szervízek hozzáállása a garanciális javításokhoz MO-n tényleg katasztrófa. Nekem egyszer egy nagyon buta nokia telómat húzták be 20 napra csere nélkül döglött software miatt,de mint kiderült később már aznap megcsinálhatták volna helyben,csak éppen nem voltak hajlandóak megszakítani a minesweepert, 20 napon örjöngve mentem be mert 5 napja nem is vették fel a telót,és akkor ott elöttem 20 perc alatt kész volt...

szepi79 2009.01.06. 09:51:15

engem az érdekelne, hogy mennyibe fájhat egy ilyen kábel. mert ha mondjuk 2-3e forint, akkor inkább megérte volna a helyszinen megvenni egyet, és szarni a garanciára. oké, mint öntudatos vásárló ez bukást jelent, de a sok mászkálás, idegeskedés ennél sokkal kellemetlenebb. ha ennél drágább, akkor persze más a leányzó fekvése.

labi 2009.01.06. 09:51:49

Az USB áramütéses mondat után nem olvastam tovább. Baj?

Geitenbeffer_ 2009.01.06. 09:52:01

Az hagyján b+, nekem a számítógépemen az összes USB bemenet ott éktelenkedik ÉRINTÉSVESZÉLYESEN! Sőt, most látom, a kollegáimnál is!

Ha összeadom, ez már a szobában minimum 100V. Az meg már nem tréfadolog!

staropramen 2009.01.06. 09:52:58

szevasztok sztrovacsekek!
2 FONTOS dolog:
1. Itt senki nem fog kábelezni az biztos
2. @Jusztlacika
A szocializmusban jóval többet kellett várni az autóra, mint 2 év.Ennyit csak a csókosok, az enyhén véres torkú kocsit elfogadók és egy ideig a Zaporozsecet bevállalók vártak. A többiek 4-8 évre kaptak zsigulit, trabantot skodát.Néha a dácsia is gyorsan jött, de a 2 év az vicc.

Shagrath 2009.01.06. 09:56:07

milyen 5v-os usb tápkábel? ez egy 3 fázisú 750 kV-os usb tápkábel bamme

staropramen 2009.01.06. 09:57:32

A hibás töltőkábel lelesi a PIN kódot és bevírusozza az egész miskulanciát. Veszélyes.A szigetelőszalagot majd csak jövőre találják fel.Addig is előjegyzést elfogadok.Vételár átutalás az xxxx xxxx xxx számlaszámra. Utánvéttel nem szállítok.

Manyizga (törölt) 2009.01.06. 09:58:02

1, ájfón hájpos megszívta. úgy kell neki. :)
2, "Mi az egész történetből a tanulság: Vedd vidéken a telefont, akkor még jobban szívsz, mert fel kell jönnöd Pestre"
Ahol vetted, ott érvényesítheted a garanciát. Ha te ehelyett szervizt (rövid "i"-vel írják! :) ) vagy más megoldást keresel, mert jobban bízol, gyorsabbnak tartod, stb. az a te bajod/döntésed.

labi 2009.01.06. 09:59:17

Bár mondjuk nekem csak ilyen normál usb-s cuccom van. iPhone-om még nem volt, lehet hogy azt közvetlenül a vasúti felsővezetékről kell tölteni...

Lakkozotteger (törölt) 2009.01.06. 09:59:31

Tudjátok mit nem teccik ez a poszt ezért én most elmegyek és kábelezek egyet a wc-n. (tudom közönséges vagyok):P:)

@staropramen: csak a te kedvedért h valaki azért mégis kábelezzen

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.01.06. 10:00:46

alma és T együtt egy posztban - mit vártam?

elwood 2009.01.06. 10:15:47

Az áfonyások már tavaly is szívtak.

De ha esetleg félholtra vág az 5V-os USB amikor ívet húz, akkor kérd meg a rokonokat vigyék el a képedet Brámerhez nézze meredten. És meg is gyógyulsz.

facsipesz 2009.01.06. 10:16:04

A híres (hírhedt) magyar Apple-szervíz úgy látszik proxy-zva van a T-családhoz is. Szerencsére.

Ezek szerint ma Magyarhonban bárhol bármilyen Apple terméket veszel, ha valami garanciális nyűgje lesz, akkor te kurvára megszoptad..

Gyász.

Zep 2009.01.06. 10:17:57

leszart faszkorbácsot a témobilnak!!!

Átlagarcú 2009.01.06. 10:28:42

Szarjon fagyottvarnyút a trémobil.
Te meg állj ellen. Nehogy földhöz teremtsen az a törpefesz.

Gumidomino 2009.01.06. 10:32:27

De most ez az első levél ezügyben?
Szóval megírtad a homárnak és sehova máshova? Igazad van? Vagy nincs?

Ne hagyd hogy a fejedre szarjanak.
Van neked szád is!

elwood 2009.01.06. 10:40:45

@Gumidomino
"Ne hagyd hogy a fejedre szarjanak.
Van neked szád is! "

Ez nagyon jó mondás

Impega 2009.01.06. 10:42:33

De hosszu! Elolvasta valaki? Mirol szol?

jusztIacika 2009.01.06. 10:46:11

A Ráckevei strandon áll egy IFA, abban pedig van egy bika kábel, nos az nem rojtosodik ki!

É2I 2009.01.06. 10:48:59

Az usb-s áramütés az tényleg vicc, elsőre azt gondoltam, hogy arra is vette, de az érintésveszélyes szócikk meggyőzött az ellenkezőről.

Ugyanakkor nem kell mindenkinek értenie hozzá.
Illetve életveszélyes is lehet; magára az adott usb portra. Egy rövidzár csinálhat garanciális cserét adott masinából, de legalább egy halott usb portot jobb esetben.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.06. 10:56:54

Izé, bocs naív kérdés:
Ugyanolyan micro usb töltője van a kütyünek, mint a normálisabb telefonoknak, fényképezőgépeknek, PDA-nak stb ? Mert akkor hála a szabványnak bárhonnan töltheted ezzel a 200HUF értékű dróttal.. na jó, amiben tápegység van az van 1000 is.

Sokan írták, hogy az 5 V az nem ráz... ha normális valóban nem, azonban annó a suliban Fenyvesi kolléga csinált 9V trafót amin igenis rajta volt a fázis :)))

Ps: azonban még így is tudomásom szerint kettős szigetelés van: egy fekete/szürke külső köpeny meg belül a szines vezetékek.

EÖ (törölt) 2009.01.06. 10:58:47

nekem meg a ájfonomba beégett az RTL klub logója, pedig alfatex hatású hasítottbőr tokban tartottam
megyek is a homárra mielőtt agyonb.sz az 5V

EÖ (törölt) 2009.01.06. 11:00:31

@sambalabammbumbumm:

mondjuk az egyenáramú trafót szívesen megmutatnám a Hermann Ottó Nobeldíj Jelölő Bizottságnak

lessknownJFK 2009.01.06. 11:01:57

az áramütésen én is hangosan felnyerítettem... :D

jusztIacika 2009.01.06. 11:05:01

@limbekcs: Az én ájfonomat hozzá szigszalagoztam (sárga zöld mintájú)egy MTZ akkumulátorához, azóta nem merül le, és az internet is gyorsabb!

É2I 2009.01.06. 11:05:28

@sambalabammbumbumm:

Nos vannak olyan dolgok, amik nem azok amiknek látszanak, amit leírtál az olyan. De nem akarok 7-es fizika órát tartani.

@Egyéves Önkéntes:

:D

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.06. 11:06:57

Nem emlékszem már hanyas számú kategória volt a fikázók csapata, de most oda fogok tartozni. Egyszerűen nem tudok a levélíróval együtt érezni. Egyrészt, ha volt annyi felesleges pénze neki, hogy vegyen egy olyan szart, akkor már legyen annyi intelligenciája, hogy tudja, az usb-t még akár nyalogathatja is, akkor se lesz semmi baja. Plusz hol volt megtörve a szigetelés, mert ha csak a külső akkor le van szarva, esetleg szigszallag és kész, ha a szálak szigetelése tört meg, ami nagyon ritka, általában úgy sérül, hogy elvágja valami. Szóval ha belül a szálak sérültek az azért cink, mert zárlatos lehet, de akkor se kell megilyedni, csak esetleg tönkremegy az usb-d, de észre se vennéd a zárlatot. :) Viszont miért kell egyből szervízbe rohanni? Nemondja már nekem, hogyha már ő sík hülye ezekhez, akkor nincs a közelben egy elektronikus vagy villanyszerelő rokon, ismerős, vagy esetleg egy Feri bácsi, aki egy üveg sörért összeheggeszti neked valami MacGyver módszerrel. Meg a mai emberek többsége miért nem tudja megtanulni a legalabbvetőbb 5 perces javításokat. Miért kell mindenhez szerelőt hívni, mikor sok dolgot magunk is megtudnánk csinálni, egyrészt sokkal hamarabb kész lennénk, nem kéne a szerelőre várni, másrészt pénzt is spórolnánk, de nem, egyszerűbb egy törött szigetelésű kábellel órákat szívni a szervízben.

EÖ (törölt) 2009.01.06. 11:15:00

@Lidérc:

igazad van, nálunk a szomszéd hetvenx-éves mekgájver-bácsi M3-as BMW-ket csiptuningol egy darab májkrémesdobozzal és két (használt!) fülpiszkálóval

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.06. 11:16:34

@Egyéves Önkéntes: Az nem is igazi mekgájver. Az igazi mekgájver körömmel megpiszkálja.

EÖ (törölt) 2009.01.06. 11:18:36

@ColT:

pedig van neki mekgájver oklevele a garázs falára kitéve
Braco írta neki alá Horvátországban

ha majmász itt lenne, úgy írnám Horváthország! :)

jusztIacika 2009.01.06. 11:23:14

Szóljá Tibi bácsinak, ő elintézi!

manualis mammografus 2009.01.06. 11:26:21

erdekelne, hogy mennyit fizet az almacsutka a reklamert.
nade. en is azt vallom, hogy 3 perc alatt vehetett volna masik kabelt, de mivel o maga is bevallotta, hogy nem sikeres ember, igy nyilvan penze sincs uj kabelre. gondolom a telefont is reszletre vette, ugy az igazi (remelem a tavaszi nagy esozesek alatt esetleg beazik es soha tobbet nem tudja hasznalni, de a reszletet majd fizeti meg 15 evig). viszont en meg mindig azt mondom, hogy nem annyira gaz a magenta. nekem barmilyen problemam volt, azonnal, helyszinen megoldottak, nem volt flegmasag, panaszkonyv, anyazas. bar lehet, hogy azert van ez, mert en rendes telefont hasznalok mindig, nem ilyen divatkokany szarokat, aztan leginkabb egyszer van veluk gond. mikor 5-6 ev utan beadjak a kulcsot (amirol en mar nem tudok, mert mondjuk kb evente veszek masikat, de ez reszletkerdes)

manualis mammografus 2009.01.06. 11:27:57

ja, es nem nekik dolgozom ;]

koszonom a lehetoseget

leaping cat 2009.01.06. 11:28:40

Azért ez egy speciális usb kábel (a számítógépes vég nyilván standard, de a telefonhoz kapcsolódó vége nem), nehogy már a usernek kelljen szigszalagozni.

manualis mammografus 2009.01.06. 11:34:19

@leaping cat: ne magyarazd meg nekem, hogy megfelelo hasznalat eseten szetszakad egy toltokabel. amennyiben viszont nem szakszeru volt a hasznalat, ugy igenis szigszalagozzon a user (van belole mindenfele szin es mintazat, meg akar pofassa is tehetne vele azt a kutyut)

Secnir 2009.01.06. 11:42:17

hát nemtom.
nekem egy hároméves erixonom van, annak még soha, semmi baja nem volt. asszonyé ugyanolyan, dettó.

viszont

van fényképezőgépem, aminek 12V-os töltője van, olyan kis kerek. Ahhoz kaptam egy pár Nagyfeszültség ellen védő kesztyűt.
most nézem, a kocsiban a 12V-os rendszerhez nem mellékeltek védőfelszerelést. jaj. megyek reklamálni a gyártóhoz.

"csatlakozásának a végén a kábel szigetelése enyhén megtört,"
igen. vannak dolgok, amik nem véletlenül törnek meg, hanem elég egy rácsukott fiók, egy figyelmetlen lépés stb. vagy egy kutya/hörcsög a háznál. én nem fogadnám el gariban.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.06. 11:43:49

@afta: Még ha speciális is, mi baja lesz, a szigetelést szigszallagozod, nem a csatlakozót. Meg nem kötelező a júzernek megcsinálni, de könyörgöm, fél perc alatt megoldotta volna a problémát!

MacGyvernek kellett volna szólni a parkolóházas mercinél is. Átalakította volna kerekes szatyorrá, és secperc alatt ki lehetett volna gurítani a lángoló épületből.

Köldökszösz (csodalampa) 2009.01.06. 11:51:05

Ami igazán FONTOS: miért megy tönkre a (szerintem) drága (talán elvárhatóan magasabb minőségű)készülék kábele?!
Úgy gondolnám, hogy bírnia kellene a strapát, ha már ennyit kidobok érte (az ablakon). Én a fülhallgatóval jártam hasonló módon (holott nem rágtam meg). Gondoltam, sebaj, veszek másikat. Ekkor közölte az almás kupec, hogy 10 ezer magyar forintért tud adni másikat. Kissé eltorzulhatott az arcom (valahol a sikoly-mosoly-sírás között), mert visszatetszést keltettem a kedves eladóban.
Hazafelé betértem a MM-be (persze, nem vagyok sikeres) és vásároltam 1500 pénzért egy kompatibilis fülhallgatót, melyet azóta is örömmel használok.

Tudom, töltőnél nem nagyon van alternatív megoldás (bár érdemes utána nézni, lehet-e kapni utángyártottat).

És természetesen szarjanak szögesdrótba gabajodott sünt! FONTOS!!!

Bugreport 2009.01.06. 11:56:27

Ejjj ejjj, itt vagy a tányér, vagy a leves de valami nem egyenes...

"Szilveszter napján észrevettem, hogy bizony a töltő/adatkábel USB csatlakozásának a végén a kábel szigetelése enyhén megtört, s a huzalok kilátszanak a burkolat alól."

Valóban igen nagyot csaphat egy pár voltos vezeték. Régen én még a 9V-os elemet is megnyaltam fogadásból...

"Január 2-án be is rongyoltam a Mammutban levő T-mobile ügyfélszolgálatára. - felhívta a kollégáját, aki ott dolgozik. Az eredménye a beszélgetésnek az volt, hogy igen, ha befáradok a Budafoki úti üzletbe (ami nem nagyon van közel amúgy a II. kerülethez), akkor ott azonnal meg tudják oldani a cserét. Gratulálok!"

Ez van... az ember a kisujját nyújtja de akkor már a karja kell. Előbb még sírt a posztoló szája, hogy nem tud rendesen maszturbálni a telefonja nélkül, most meg egy kis tömegközlekedés sok neki.


"Mivel ezen a ponton úgy éreztem, hogy nem Magyarországon vagyok."

Ekkor voltál csak igazán ott...

"Mit kell ezen bevizsgálni? Érintésveszélyes, garanciális, elismerted."

Azért kell bevizsgálni, mert ha te nem elektrotechnikus szakember vagy akkor ne állíts ki szakvéleményt elektronikai hibáról (bármennyire is mechanikai ez esetben)

Különben csóri csávómnak igaza van nagy vonalakban, de ez Az Apple, T-ré kom elég veszélyes kombó

gonnaburninflames 2009.01.06. 12:04:01

"Azóta minden gond nélkül használtam is a telefonomat, ám Szilveszter napján észrevettem, hogy bizony a töltő/adatkábel USB csatlakozásának a végén a kábel szigetelése enyhén megtört, s a huzalok kilátszanak a burkolat alól."

Nem olvastam vegig a posztot, de mar a harmadik sorban elverzett.

Megveszed (jo) -> hasznalod (jo) -> megszakad a kabel (nem jo)

Ralepsz, osszetorod, leejted, megkarcolod, felgyujtod, felrobbantod, sosavba mart, kutyad megragja, patkanyok levizelik, atombomba megcsapja - NEM GARANCIALIS.

A garancialis hibajavitas a gyarto hibajabol mukodeskeptelen dolgokra vonatkozik altalaban.

Manapsag a 20. szazadban is.

Mézes B. Ödön 2009.01.06. 12:04:53

Nagyon sok ember ma sem tudja definiálni a főbb UFO típusokat,azok jellemzőit illetve formáit. Ez a tény önmagában nem is lenne annyira meghökkentő,ha az emberek többsége nem keverné össze a repülő objektumokat,az azokat irányító földönkívüliekkel. Ám ez nem így van és számos esetben az derül ki,hogy az ufonauták és az UFO-k egyet jelentenek a főleg laikus közönség számára.

Gumidomino 2009.01.06. 12:22:34

javaslom menj el január 11-én az Europa Congress Centerbe és Braco feltölti.
utána oszt soha többé nem kell.
csak egy ezres. persze csak ha nem vagy beteg.

Gumidomino 2009.01.06. 12:26:06

gonnaburninflames 2009.01.06. 12:04:01
"A garancialis hibajavitas a gyarto hibajabol mukodeskeptelen dolgokra vonatkozik altalaban."

a jótállás viszont pont arra vonatkozik hogy a gyártó szerint nem anyaghibás például és ezt le is írja. ha mégis az, akkor cseréli mert az ő hibája.
asszem.

staropramen 2009.01.06. 12:27:04

@Ödön
hol a fenében voltál év végén amikor azt a hülye sótartós posztot rágtuk több napig?
mindig feldob mikor beállítasz ezekkel a méretes marhaságokkal. gyere máskor is.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.06. 12:35:28

Egyszer szeretnek mar mutatoba egy olyan posztot ami arrol szol hogy valamit egyszerüen el lehet intezni.

Ez nekem egyebkent is megfoghatatlan: ha van kabel - mert ugye volt a boltban - akkor miert nincs?

CSAK?

Neton 2009.01.06. 12:47:34

Elismerem, nem vagyok elektronikai zseni, viszont látszik, hogy ti sem láttatok még iphone töltőkábelt. Az usb-s rész megy bele egy 220V-os átalakítóba, ami meg mehet a standard konnektorba. Tekintve, hogy valóban magától tört meg a szigetelés, vigyáztam rá tényleg mint az állat, így én 1 kicsit jogosnak ítélem a problémám legalább azzal, hogy ha már náluk vettem a telót (mellesleg nem olyan drága a cucc, mint egyesek képzelik), akkor az a minimum, hogy 1 kábelcserét meg tudnának talán oldani. De látszik a sok kommentből is, hogy miért ilyen ez az ország, amilyen. :S Gondolom külföldön még senki nem intézett garanciát (ott sem minden fenékig tejfel), de a hozzá állás teljesen más, én főleg ezen vagyok ledöbbenve. Amúgy a kábel ára 6ezer forint körül mozog, szóval nem, nem veszek egyet, főleg azért nem, mert garanciális. Amúgy most őszintén: mennyibe tartana egy kábelt kicserélni? Komolyan 12 nap? Vicc.

É2I 2009.01.06. 12:53:56

@Mézes B. Ödön:

Dobd mán ide a linket. Régen olvastam én is, jobb, mint a vicclapok. De már nemtom merre volt....

É2I 2009.01.06. 12:59:33

@Neton:

Az a gondjuk, hogy um. be kell vizsgáltatniuk, hogy garanciális a javítás, vagy user hiba. Amíg ide-oda küldözgetik még a 12 nap is elég szűkös.
Nem ismerem az adott boltot, de amit igen, ott helyben is van szervíz.

De, ha ott nincs vidd el Te a szervízbe, hátha ott normálisabb arcot fogsz ki.
A trének meg hűnek kell lennie a nevéhez, ennyi ;(

Jurij Kakarin 2009.01.06. 13:18:03

bluetooth kábelt mindenkinek!!!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.06. 13:22:18

@É+É+I:
@Egyéves Önkéntes:

Bocsesz, okulásképpen rávezetnél hol hibáztam? Csak, hogy tanuljak belőle. :)
Fenyvesi kolléga trafójára azért ment rá a fázis, mert azonos vasmagoldalon lévő (gyk: egymásra tekert) primer és szekunder tekercsek közé nem tett szigetelést ami még mindig nem lett volna baj, ha a nem olyan állíti erősen tekeri rá, hogy a zománc szigetelés is lejött róla... így zárlatosnak nem volt zárlatos, de rázott, mint a csuda. A trafótekercselés nálunk nem 7.-es anyag volt de gondolom más suliba jártunk :)

Szóval nem azért rázott, mert rögtön egyenáramú trafót csinált, hanem mert szépen áthúzott a primer. Amúgy a kapcsolóüzemű tápegységek, áramgenerátorok kvázi egyenáramot csinálnak. Nem okos Skodásból mondom, csak úgy :)

Peace,
Sambala aki most offol

gonnaburninflames 2009.01.06. 13:36:40

Gumidomino 2009.01.06. 12:26:06

Hat nem tudom, ertelek en hogy vannak olyan dolgok mint anyaghiba, anyagfaradas meg minden de az eredeti "a kábel szigetelése enyhén megtört" fizikai behatasrol tanuskodik.

Sokkal de sokkal valoszinubbnek tartom, hogy juzer elszakitotta, nem megfelelo finomsaggal hasznalta, etc mint hogy rejtett hibas lett volna. A kabelek mar csak ilyen erzekeny joszagok.

Manapsag a 20. szazadban eleg sokretu es kulonbozo minosegbiztositasi es ellenorzesi folyamatok vannak mar eleve a gyartasi folyamatban is.

Egyebkent undokbeka, legutobbi emlekeim szerint peldaul a Petofi utcai Tmobil kozpontban is vannak padok.

Fikazni jo, de csak azon nevetunk ami jogos.

Sadist 2009.01.06. 13:38:21

A szabványos USB tápfeszültsége 5, azaz öt (olvasd és mondd ÖT) volt.
Ha meg ájfónhoz nem jó egyik szabványos USB csatlakozó sem, akkor ájfón megérdemli, hogy a turmixgépben végezze:
www.youtube.com/watch?v=DLxq90xmYUs

Amikor meg epöljúzer Magyarországon megvette ájfónját, akkor önként beállt a szopók társaságába, most pedig eljött a szopiidő.

gonnaburninflames 2009.01.06. 13:38:31

Neton 2009.01.06. 12:47:34

Ezert tart itt ez az orszag.

gonnaburninflames 2009.01.06. 13:42:22

Neton 2009.01.06. 12:47:34

"ha már náluk vettem a telót [..], akkor az a minimum, hogy 1 kábelcserét meg tudnának talán oldani."

Tudatosan fogyasztani, herdalni es szenvedni jo dolog, amig nem csap at hulyesegbe.

EÖ (törölt) 2009.01.06. 14:09:52

@sambalabammbumbumm:

ott hibáztál, hogy beírtál a Homárra egy hozzászólást :)

egyébként meg:

- ha lejött a szigetelés és összeértek a vezetékek, akkor zárlatos lett
- ha fázis, akkor váltakozó feszültség, azaz OFFTOPIC, mert itt 5V DC-ről volt szó, ez FONTOS
- egyenáramú trafó nincs
-egyébként is mit csinálsz ebből ekkora ügyet, mint Ede a bográcsolásból, mikor csak hülyéskedtünk

Komolyra fordítva a szót, én azért értek hozzá ennyire, mert a Hermann Ottó Trafótekercselő Szakközép és Iskolába jártam.

drhb (törölt) 2009.01.06. 14:10:00

Tudom hogy közhelyes már, de tudatos fogyasztó továbbra sem vesz Apple cuccokat, mert általában 3-szor annyiba kerül, mint a amennyit ér, a csatlakozói nem standard-ek, valamint a szervizzel mindig gond van. Olcsóbban meg lehet kapni a Windows Mobile rendszerű pda telefonokat(pl. HTC(=MDA) márkájú készülékek), és több program is van rájuk, tudásban sem maradnak el. Csak hát azok annyira nem menők. Mint ahogy 10 ezer alatti mp3 lejátszót sem menő venni, inkább iPodot cipelni a szervizbe, és panaszkodva dicsekedni vele a Homáron...

É2I 2009.01.06. 14:11:32

@sambalabammbumbumm:
Valóban a tr. tekercselés nem 7-es anyag. Csak először nem ezt írtad. Amit levettem az volt, hogy "normál" trafóval állított elő nagyfeszt, ami szintúgy lehetséges, ami ugyanúgy megcsap, de nem csap agyon.
Így már másképp fekszik a leányzó, ebben az esetben a hüjeség könnyen vezethetett volna temetéshez. Nem hiába találták ki a biztonsági tr-kat, galvanikus leválasztást, stb.
Szintén peace! :)

drhb (törölt) 2009.01.06. 14:13:50

Egyéves Önkéntes 2009.01.06. 14:09:52:

Nem arról van szó, hogy fogsz egy 9 V-os elemet, meg egy régi csengőkhöz kapható kis méretű transzformátort, aminek elvileg az a feladata, hogy a 220-ból csináljon kis feszültséget, te meg az elemet az ellenkező oldalon ráncigálod, így a másik oldalon magas feszültséget kapsz, és ezzel megcsapod a haverokat. Legalábbis nálunk az egyetemen a fizika tanszék vezetője ilyen gyerekkori szórakozásairól mesélt...

Bezmag 2009.01.06. 14:18:30

Kicsit hosszú a cikk, segítek kikódolni.

1., kábel életveszélyesen meghibásodott, 5 Volt egyenáram nem tréfadolog. Ragtapasz, szigszalag drága.

2., a beteg bement a T-Pontba, ahol mondták neki, hogy a kábel sajnos nem garanciális. Mint az közismert tény.

3., de örömmel eladnak neki egyet, vásárolhat, ha már ott van.

4., a beteg nem érti, követeli a cserét. Erre mondják, jówanna, akkor beküldik a Fogyvédnek vizsgálja be jól, de akkor sajnos itt kell hagyni mindent.

5., beteg nem érti, Homárnak ír.

rexter 2009.01.06. 14:20:04

tettel volna rá szikszalagaot bazeg.

moli 2009.01.06. 14:25:38

"""(a flegma stílus mellett most szó nélkül elmegyek)"""

..... :D

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.06. 14:25:52

@É+É+I: Off: A trafó önmagában is galvanikus leválasztást valósít meg.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.06. 14:27:14

@É+É+I: off: A trafó önmagában is galvanikus leválasztást valósít meg.

Kopasz Mercis 2009.01.06. 14:34:46

Volt egy egyszerű problémád és próbálod bonyolultan megoldani.

Én a következőt tettem volna:
1. shop.unas.hu/shop_artdet.php?shop_id=2910&cikk=unas_551055

Ha meg csóringer vagyok (nincs 2ezer forintom rá):
2. Otthagyom arra a 15 napra és telefonozok a gagyi kölcsön készülékkel.
Ja, te olyan kibaszott menő vagy, hogy nem birsz ki pár napot az iphone-od nélkül. Akkor bizony GOTO 1

EÖ (törölt) 2009.01.06. 14:35:50

@drhb:

azért kell ráncigálni a 9V-os elemet, hogy váltakozóáram legyen? :)

melyik egyetem? ME?

É2I 2009.01.06. 14:59:42

@Lidérc:
Szószó, azért a mindenféle fizikai elválasztás nélküli (persze ott a zománc réteg) egymásra tekercselés azért nem életbiztosítás. Erre értettem. Természetesen igazad van. :)

forrórágógumi 2009.01.06. 15:02:59

1. Ha telik iphonra akkor egy ilyen incidens után kifordulsz a bótból és az első kopasz adócsaló gsmboltnál veszel egy töltőt párezer jómagyar hufér.
2. Szigszalag mint olyan? Tudom életedben nem hallottál róla, de az érintésveszélyt ismered.
3. Előbb az aljzatból húzd ki a csatlakozót és akkor nincsen semmi probléma.
4. Bírd már ki tényleg pár napot a szaros iphonod nélkül
5. csipkebokor vessző
6. Fogod magad és elcsattogsz egy másik t bótba, ha már ennyire félsz attól a kis feszültségtől ami a töltőn jön.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.01.06. 15:08:15

@Egyéves Önkéntes:
Mea culpa, maxima mea culpa: meghajlok a nagyok előtt :)
Naná, hogy offtopic, de egy ipodos témában már mindenki leírta, hogy milyen is a kütyü, szóval mi más lehetne..

@É+É+I:
Látom szintén szakmabeli, vagy legalábbis "áramszagú" iskolába jártál. Az másik történet amikor nagyfeszt állított elő Berke kolléga azzal, hogy fordítva kötötte be a szekunderre ment a nagyfesz és a primeren akkora jött ki, hogy megváltozott a tér-idő continuum... na jó akkora nem, leoldott a bizti, de kiszámolni sem tudtuk, hogy ha 240ből 6voltot csinálő kütyü mekkorát csinálhatott fordítva bekötve... Minden elismerésem a műhelytanárnak, aki Fenyvesi után csak leválasztó trafóval, Ganzunív 3 ampermérővel (biztosítékolt, igen jó kütyü.. vettem is a vaterán) kötve engedélyezte a bekapcsolást. Így legalább egy életet megmentett :)

Komolyra fordítva a szót: dugott már valaki úgy, hogy az asszony le volt kötözve egy telefontöltő zsinórjával ? :)

EÖ (törölt) 2009.01.06. 15:43:53

@psmith:

miért?
Miskolci Egyetem, nem a kérdés lerövidítése!

@sambalabammbumbumm: , hogy megváltozott a tér-idő continuum...

na ettől lefordultam az alfatex hasítottbőr utánzatú ikeás székemről

.Adrián. 2009.01.06. 15:54:22

-----------------------------------------------------------


Most mit kell sirni? Az enyem is berepedt, de leszarom. Rendeltem kinabol utangyartottat, 300ftert, postakoltseg ingyen volt.

Egyebkent nem fog megrazni, mert a megrepedt feher gumiszeru cucc, alatt a kabeleket meg egy fem-szovethallo is arnyekolja.

--------------

drhb (törölt) 2009.01.06. 16:14:58

@Egyéves Önkéntes:
Én informatikusnak tanulok, szóval lehet hogy rosszul mondtam, amúgy asszem azért kell ráncigálni, hogy a tekercsben feszültség indukálódjon, úgy mint a dinamóban, és úgy tudom a dinamó is váltóáramot termel.

drhb (törölt) 2009.01.06. 16:16:25

Nem ME, és nem akarom égetni az egyetemet, mert attól hogy én hülye vagyok az elektromosságtanhoz, és amit tudtam is már nagyrészt elfelejtettem, az egyetem még nem szar.

EÖ (törölt) 2009.01.06. 16:35:04

@drhb:

dehát nem is erről van szó, hogy szar lenne vagy hogy mennyit felejtettél
Ez nem FONTOS!

én oda jártam azért kérdem
és a mi fizika tanszékvezetőnk is mindig fasza történetekkel jött, abból gondoltam

(viszont olyan vezető nem igen van, amiben egy 9V-os elemtől feszültség indukálódna, hacsak nem mágneses az elem)

de hagyjuk már a csába a fizikát
anélkül is lehetünk sikeresek :)

Szupadupafláj 2009.01.06. 17:24:22

drága testvérem in england vett egy ájfónt, persze 5-öd árért mint itthon, mindenféle kötelező dícsomag nélkül és free internethozzáféréssel 1 évig.
- 1 hét után az ájfón megmurelt. Bevitte a boltba, szó nélkül csere.
-kb 2 hónap használat után letört az 1etlen gomb ami a telón van... bevitte, nézegetés, másnap csere.

hajrá tékom!!!!
hajrá "idenézzetekpöcsöknekemájfónomvan" arcok!

rainy_day_coffee 2009.01.06. 17:25:28

Kar, hogy otthon ennyire gaz az Apple. Egy ideje Amerikaban elek, tortent, hogy autobol kiszallva pofara ejtettem a telefonom, es keresztbe repedt cucc. Masnap bevittem az Applehoz, keszen arra, hogy egy ujat vegyek, mert erre nincs garancia. Egy perc alatt kaptam egy ujat, ingyen, szinkronizalva a regivel. Udvariasan, egyszeruen, tisztan, gyorsan. Mert nem az a nyomorek telefon szamit amugy sem, gondolom, hanem az elofizetes. Lehet igy is.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.01.06. 17:55:24

@sambalabammbumbumm: A ganzuniv az kurvajó! Vigyázz rá, nagy kincs. :)
Amúgy én szakmabeli vagyok.

Radi 2009.01.06. 18:30:14

Hát már nem azért, de ezt a problémát egy szigetelő szalaggal 5 perc alatt megoldod és akkor még nem is ment el rá 2 napod...

bár burzsoá ájfónosnak nem menő a szigszalagos tőttő

További magyar hang 2009.01.06. 19:06:15

Sci-Fi novella

Magyarország, 2009, egy tetszőleges T-Mobile üzletben:

- Jónapot kívánok! Megtört az iPhone-on töltőkábele, szeretném ha kicserélné nekem, garanciális a készülék.
- Üdvözlöm a T-Mobile-nál! Kérem a kábelt.
- Tessék, itt van.
- Igen látom, valóban megtört. Tessék, itt egy új. Segíthetek még valamiben?
- Köszönöm szépen, mást nem akartam, viszontlátásra.
- Viszontlátásra.

É2I 2009.01.06. 19:16:34

@sambalabammbumbumm:
/off
Ühüm, de már sokat felejtettem, nem abban dolgozom ;(, bár közel hozzá.
A védőleválasztó trafó meg alap. Főleg tanműhelybe, de otthon se árt.
De annó húzattam én is ívet, pedig nem hegesztés volt kiírva gyakorlatnak. No meg mindent kipróbáltam, amit nem volt szabad :DDD
A jó öreg ganz rulla!
/on

gonnaburninflames 2009.01.06. 19:24:07

További magyar hang 2009.01.06. 19:06:15

Asszem van egy idevago vicc, amikor a vonat levagja a masiniszta mindket labat...

Egy kis realitas sosem art...

herpesz 2009.01.06. 19:35:52

nemhiába van egy harapás abban az almában... ha fini lenne, meg lenne éve teljesen...

ge-za (törölt) 2009.01.06. 20:44:33

Úgy nézem T hetek vannak a Homáron.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.06. 21:02:44

tessék mondani, kötött kisrobot van?

Kopasz Mercis 2009.01.06. 21:04:07

@Egyéves Önkéntes:
akkor jó, pont nem értettem félre. de a szövegből úgy lehet értelmezni, hogy ott hülyék vannak.

CID 2009.01.06. 21:35:40

Megint ez a piszok Magenta :) Enyje benyje, irgum burgum, krucifiksz. Miért nem vettél Ájfont Vodkafonnál, vagy PGSM-nél . Ott nyilván ilyen tragédia után, ott helyben cserélték volna a kábelt, de még a telcsit is, s anyagilag, erkölcsileg, meg még szexuálissan is kompenzálták volna a károdat. Menjél be Mamutba, kérj egy számhordozási nyilatkozatot, aztán usgyi valamelyik versenytárs :)

CID 2009.01.06. 21:39:49

szakrament kimaradt.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.06. 23:46:13

Berongyoltál a Mammutba?
Helly Hansen gatyát ki-e cseréltetted-e?

Earl J. Hickey · http://mobilarena.hu/tema/korlatos_a_korlatlan_pannon_internet/friss.html 2009.01.07. 00:00:47

ez az újgazdag sznobgyerek története valami újévi büntetés a homártól?

Megdobbent 2009.01.07. 02:03:39

Elottem minden elmondak, koszonom szepen, kikapcsolom.

LiberAll 2009.01.07. 12:59:15

Szifont venni magyarhonban, gratula.
Egyszerűbb lett volna, ha a hátadra ragasztasz egy "szopassál szét kedves T-mobile2 táblát. Most meg hörögsz itt, van E-bay, van gsm bolt, van szigetelő szalag. Esetleg két kicsi kacsód, meg egy forrasztó pálka...

Xezs 2009.01.07. 14:35:15

USB-től áramütést, hát gratulálok a posztírónak :) Nem téma, én is kicseréltettem volna, hibás kábel nem jó kábel, de az USB-ben gyengeáram van :)

Xezs 2009.01.07. 14:37:06

@Xezs: Bocsánat, nem is gyengeáram, hanem törpefesz, az még kisebb.

Xezs 2009.01.07. 14:44:36

Viszont azokkal nem tudok egyetérteni akik azt mondják hogy miért nem a szomszéddal forrasztatta meg a kábelt, és miért szervízbe vitte. Ha garanciás, akkor alap hogy nem kókányolunk, visszük szépen boltba visszafele.

JDG 2009.01.07. 16:14:31

Csodálkozom, hogy erre nem reagált senki, ezt a hatalmas baromságot még magyarázza is:) :

Neton 2009.01.06. 12:47:34

"Elismerem, nem vagyok elektronikai zseni, viszont látszik, hogy ti sem láttatok még iphone töltőkábelt. Az usb-s rész megy bele egy 220V-os átalakítóba, ami meg mehet a standard konnektorba."

Márpedig ami a sztenderd konnektorba megy, annak a másik végén is 220V kell, hogy legyen. Bizony. Csak tudnám, hogy akkor az átalakító mit alakít mire? Mázli, hogy nem vagy mekgájver, mert ha az átalakítónál megy tönkre, direktbe rákötötted volna az USB kábelt a kettőhúszra. Hidd el, az 5 voltos USB-vel én sem úgy töltöm a telefonomat, hogy rákötök a töltőre 3 és egyharmad ceruzaelemet, az enyém is sztenderd konnektorba való.

bandibá 2009.01.08. 00:04:56

vagy bemész bármelyik apple store-ba és megveszed egy párezer forintért a kábelt

Xezs 2009.01.08. 16:01:07

@JDG: Persze hogy nem reagált rá senki mert látszik hogy nincs kinek magyarázni, tipikus kommerszhülyével állunk szemben aki látta a reklámban hogy van valami nagyon menő új csilivili telefon, így hát akkor gyorsan megvette.

drhb (törölt) 2009.01.08. 21:28:29

@CID:

Szerintem kb. 1 kutya a 3 hazai szolgáltató, beszélgetésre az áraik hasonlóak. Amelyik különbözik kicsit a vodafone, pozitív irányba, hogy olcsóbb a korlátlan net, negatív irányba, hogy szinte csak városban használható a fos lefedettség miatt.

A hibát ott követte inkább el először, hogy telefon/telefonos pda helyett divatcikket vett(ugyanilyen tudású telefon pl. Nokia vagy HTC fele annyiba kerül), másodszor hogy képtelen volt pár napra nélkülözni a cuccot, pedig telefonálni tudott volna a nem divatcikk cseretelefonnal.

drhb (törölt) 2009.01.08. 21:39:21

@Xezs: És még azt is leírta a hülyéje, hogy nem is kerül olyan sokba mint ahogy egyesek gondolják. Gondolom úgy vette meg, hogy 1000 Ft-ért ikon 600 díjcsomag mellé 24 hónapos hűségnyilatkozattal, ami 17 ezer havonta, ha végigszámolja a 24 hóra, ugyanott van mint egy kedvezőbb előfizetéssel, plusz megvette volna azt a szar telefont. Nokia N95 vagy MDA Vario III(HTC Kaiser) pedig sokkal kedvezőbben kapható, és mindkét készülék tud annyit mint az ifos.

drhb (törölt) 2009.01.08. 21:41:59

@JDG: Az apple ezen is hasznot akar húzni a jövőben, hogy a garancia lejárta után majd veszik a speciális usb kábelét, ahelyett hogy standard miniusb lenne, mint más hasonló kategóriájú készülékeknél, és 200 Ft-ért lehessen kapni kábelt ha elveszett/elromlott.

CID 2009.01.08. 22:25:52

drhb : igazad van, bár a T-nél 5790 ft a korlátlan net. :) Aki olyan hülye, hogy aláír az Ikon 600-ra 2 évet és nem használja ki, az meg megérdemli... :)

drhb (törölt) 2009.01.09. 09:14:44

A magenta 5790 Ft-os netje korlátos, max. 5 giga.

sanpedroy 2009.03.28. 22:27:00

Faszt voltál te január 2.án Ügyfélszolgálaton , nem is volt munkanap! :) Humbuk az egész! :)
süti beállítások módosítása