Tékozló Homár

Mikroszkóppal menjünk vacsorázni a Centrálba

2009.01.21. 14:30 | ge | 381 komment

A miniatűr adagok a menő vendéglátóipari egységek sajátosságai és aki ilyen helyre meg, az megérdemli, ha éhen marad. Ám Vacska és társasága a Centrál Kávéházban nem ehhez szoktak, de az új séf úgy látszik egy másik iskolából származik. Egy olyanból, ahol extrém módon spórolnak a meggyöntettel.

Barátaimmal havonta mindig ugyanott találkozunk, a Centrál Kávéházban. Hangulatos a felső szint, az étel finom. Tegnap nagy örömmel mentünk az évi első találkozóra. Mikor a pincér hozta az étlapot, bele sem néztünk, rutinszerűen kértük, mit szoktunk. Mint kiderült, új étlap van, séfet váltottak a főnök feleségének javaslatára. Az ételeket az új séf korszerűen, szigorúan párolással készíti, mint megtudtuk. Rendeltünk.

Szó ne is essék a finom, korszerű párolással készült ételről, amely már csak látványával is meghökkentett minket, nem beszélve a kulináris támadásról. Lévén naívul elszántak, hát kértünk desszertet. Az egyik desszert - már amennyire emlékszem a fantázianevére, ugyanis a honlapon még azzal a régi jó étlappal csalogatják a betérő vendégeket és nem tudtam meglesni a megfelelő terminus technicust - "gesztenyehab meggyöntettel" névre hallgatott. Hát kértünk. És jött. A kép innentől magáért beszél. Jól látjátok, kedves blogtársak. Azok a kis piros pöttyenetek a meggyöntet.
 

Üdv
Vacska

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

+1 2009.01.21. 22:32:19

@megélhetési sünöző - SALEtoló:
Értékelhetetlen.
Kár a provokációkért.
Higgadt és kívülálló vagyok, csak figyellek benneteket.
Nem lehet homárosítani.
Provokálhatsz ahogy akarsz, hiszen az is +1 komment.
Az INDEX és ti egyek vagytok.
Másként mire menne ez az értelmetlen HOMÁRKODÁS?
Csak össze ne vesszetek a koncon.))))
Hol vagy "hagyma" kedves? Hiányzol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 22:32:34

@+1: "Viszont oxigén - szeretet - tolarencia - mindenki által érthető komment nélkül nem!"

Hűha, mit szívtál és hol lehet kapni?!

Nekem csak a munkahelyi szívás maradt mán megen :(

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.21. 22:35:16

Ahogy drága munkatársam mondaná, itt nem dívik jóllakni. A "desszertet" meg visszaküldtem volna a pincérrel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 22:35:55

@EnZsolt: Hajjaj ha jól megy a költségvetési hiány szekere, hamarosan már lehetőséged se nagyon lesz rá :/

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:36:34

@ColT: Állítólag most jó a marihónajja.
Egy adag háromszorra elég. Nem csuda, hogy kitart egész nap:)))

kisgalád 2009.01.21. 22:39:08

Keszthelyen van egy étterem, ahol a kerthelyiség végében ki van írva a táblára, hogy gute küche, és alatta nem a napi specialitás szerepel hanem az, hogy hány kg a séf meg az étterem vezetője. Mind száz felett van.:)) Szerintem ott az adagok is nagyobbak.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 22:39:33

@+1: Én nem provokállak téged, minek? Provokálod te magadat... Nyugi, a tudósok már nagy erőkkel kutatják a betegséged ellenszerét :-D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 22:40:08

@kisgalád: Hát igen, van egy ilyen mondás hogy egy kajáldában először a szakácsot nézd meg. Na nem azért hogyabból legyen a kaja, hanem hogy ha kövér, akkor szereti a jó kajákat. Ha szereti a jó kajákat akkor jó kajákat is főz. :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 22:41:03

@ColT: Azzal nem vagy egyedül! Mármint a munkahelyi szívással. Tudjátok: "Nincs semmi gond a munkahelyi szexuális életemmel. Egész nap batzogatnak és szopok!" Nyehehe!
Mézesbödön hol vagy? Ki vagyok éhezve egy kis infóra az ufókról!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 22:41:24

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Simán. Az a fajta aki saját magát felbassza a saját hülyeségein, és utána csapkod mindenfele...

Amúgy tök jó műsor így estére.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 22:42:29

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Na de én itt is ülök! Szerencsére eddig nyugi volt, de sose lehessen itten tudni kéremszépen.

Na lelépek kajálni mert annyi kajás komment volt hogy megéheztem.

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:42:44

Nincs fantáziám. Nem tudom elképzelni, mi történne, ha az asszony ilyent tenne elém. De biztos korhatáros műsor lenne.

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 22:42:59

@ofélia:

Én eleve nem is megyek bé kávéházba étkezés céljából ...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 22:43:41

@ColT: Attól hogy kövér a szakács, még simán lehet fos a kaja! Pláne ha zsírszalonna-kóbász-lecsospörkölt trilógiától hízott meg olyan szépen. Vagy az is lehet, hogy a Pizza Huttól rendel csótányos pizzát, mint tudjuk, a csótánynak igen magas a tápértéke.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 22:45:02

@ColT: Persze hogy jó, nincs is rosszabb annál, mint amikor nem szól hozzá a kutya (béka, görgős emelő...) sem a posthoz.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 22:46:49

@ColT: Minél többet nézem ezt a hangyafasznyi desszertet, annál jobban vágyom egy kis édességre :-((((

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:46:52

Mivammá. Nem vagyok értékelhető? El vagyok szömpöntyörödve.

Mylady 2009.01.21. 22:46:59

@+1: he????
szerinted úgy mégis milyen jogosítványt, lehetőséget vagy végzettséget kellene felmutatni ahhoz, hogy ide kommentelhessen valaki?
az egyetemi diplomám elég? vagy kell a phd? vagy kettőnknek három kell?
jogosítványból B kategória? vagy feltétlenül pávos kell? vagy wtf???

miért fáj az neked, hogy itt összejött egy többé-kevésbé állandó társaság, akik viccesen eldumálgatnak itt mindenféléről?
nekem spec. most kifejezetten kell ez, némi felfrissülést jelent és kikapcsolódást az egyébként igen problémás mindennapjaimból.

vagy csak szimplán irigykedsz? szeretnél idetartozni? próbálj meg normálisan hozzászólni a poszthoz vagy a kommentekhez. vagy bármihez.
bár mi nem küldtünk még el senkit. azt sem, aki hülye volt.

+1 2009.01.21. 22:47:25

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!:
Értékelhetetlen.
Kilépek, mert belétekfáradtam.
Hidd el az orvosommal együtt töbet olvasunk, mint írunk.
Hamarosan meglátogatunk.

Mylady 2009.01.21. 22:48:41

úgy látom, az ÉRTÉKELHETETLEN legalább olyan FONTOSCH szállóige lesz itt, mint a FONTOSCH!!!!

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:52:04

@Mylady: Midíg sejtettem, hogy kihasználsz minket:)))) Röhögésre használsz. Példátlan, nahhh!
Egyébként most állítódik össze a homár-vizsga követelményszintje. Két minősítéssel egyelőre: Értékelhető, értékelhetetlen.

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:53:27

a sávszélességem viszont értékelhetetlen sajna:((((

Mylady 2009.01.21. 22:54:43

@Nálunk meg itt Tarpán: Lebuktam :)
Lesz vizsga???? Dehát erről a kurzus elején nem volt szó!
Panaszt fogok tenni EDÉnél pontban 14:00-kor műemléki környezetben!!!

kisgalád 2009.01.21. 22:55:23

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Mézes B. Ödönt elvitték az UFO-k. Helyette hagytak itt másokat, csak azok még nem tudják olyan ügyesen embernek álcázni magukat.:)))

A keszthelyi kiírást majd lefotózom, ha megint arra járok, jó lesz backdoor kommunikációnak.

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:56:07

@Mylady: Vállalok olcsón képzést.
Én értékelhető voltam:))))

Mylady 2009.01.21. 22:57:17

@kisgalád: a keszthelyi kiírásról ut eszembe: mifelénk van egy kisbolt, ahol az ajtó felett hatalmas tábla hirdeti büszkén a kapható két terméket, így:
TÁP ÉS BENZIN

:)))

+1 2009.01.21. 22:58:04

@Mylady: Értékelhető
Csak Mylady miatt +1
örülnék neki, ha a további megnyilvánulásaid is legalább ennyire öszinték lennének, mint a mostani felháborodásod.
Mi lenne, ha tovább látnál, és néznél a szűk kis provokátor körödön túl is?
Jó érzésűnek látszol, de az vagy?

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 22:59:23

Egyszóval: üzemanyag
Nincs ezzel semmi baj:)))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 22:59:56

@+1: Hála Istennek! Nemhiába fohászkodott Tarpa kolléga!

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:00:51

Gratulálok Kollegina:))) Tíz perc alatt.
Ez a valami nem semmi:)))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 23:01:39

"Hidd el az orvosommal együtt töbet olvasunk, mint írunk."

Elhiszem, mert írni azt nem tudsz!

Frusztráció ellen amúgy legjobb a DASZÁS!

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:04:10

Én már jártam úgy, hogy nem frusztráció ellen, hanem frusztrációért dasztam. ...hát netudd meg.

Mylady 2009.01.21. 23:09:51

@+1: ÉRTÉKELHETŐ lettem? Micsoda megtiszteltetés!

Miért ne lennék őszinte? Kinek és miért kellene hazudnom? Hiszen általában a véleményemet írom itt le, illetve a sötét múltból felködlő emlékeket. Vajon lenne annak értelme, ha nem a saját véleményemet írnám le, hanem pl. Tarpáét? (bocs, Tarpa)

Jó érzésűnek látszom? Te látsz engem? Mint az a brico? De azért pénzt nem szedsz érte, ugye? :)

Egyébként kérdésedre: én HISZEM, hogy az emberek alapjában véve jók és hogy cselekedeteiket a jószándék vezérli.
És azt is HISZEM, hogy érdemes tisztességesen élni, mert a rossz végül úgyis elnyeri megérdemelt büntetését ( a jó meg remélhetőleg jutalmát).
Hogy hogy jön ez ide? Találd ki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 23:11:02

@+1: Ember, ezt én is leírtam már, csak kevésbé érthetően.
Mondjuk ja, lehet ezért nem értetted meg :D

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Hm, az igaz hogy lehet rossz a kaja de hát valamiből ki kell indulni...
Az édesség megvolt! :) Üzemi kajálda rulez. Most éppen ehető dolgot adtak amúgy vacsi címén.
Mondjuk a szakács nem is sovány. Viszont arab...

@Mylady: Grat! Végre egy értékelhető komment! Az ELSŐŐŐŐŐŐ!

Mylady 2009.01.21. 23:12:26

@Nálunk meg itt Tarpán: Nem kell képzés, ÉRTÉKELHETŐ lettem.
Az felmentést ad a vizsga alól, ugye?

Azt hiszem, érdemes volt reggel felkelni :)

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:13:22

Nemigaz, én voltam az ELSŐŐŐŐŐŐ!
Ez FONTOS!!!!!!

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:15:17

@Mylady: Azért ne kényelmesedj el. Még van hátra egy-két tudományos fokozat.
A publikációs listád itt eléhető szerencsére:)))

Mylady 2009.01.21. 23:16:17

Egyébként ez a -1 megint valami szociomókus, aki provokál minket és aztán szakdolit ír belőlünk?

Nekem is kéne egy (rövid) dolgozatot írni a jövőhétre, de sehogy sem állok vele.
Valaki?

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:16:33

najó, az udvariasság arra kötelez, hogy lemondjak az elsőségről egy hölgy javára:))))
MÁSODIKKKKK!

Mylady 2009.01.21. 23:18:46

@Nálunk meg itt Tarpán: Elkényelmesedésről szó sincs.
Hiszen nem állhatok meg, amíg kettőnknek van három diplománk!
Küzdök, hogy nekem egyedül legyen három.

Mylady 2009.01.21. 23:20:08

@Nálunk meg itt Tarpán: Ez kedves gesztus, de vissza kell, hogy utasítsam. Én nem török idegen babérokra.
Az első hely téged illet, nekem az ezüst is szépen csillog :)

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:20:17

A stílusból, helyesírásból, egyéb jellegzetességekből (bárhogy szeretném is) nem tudok ilyen szociizére következtetni. Bocs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.21. 23:21:09

hu
ejtoztun egeyt Maryvel mer annyit zabaltunk
este amrikan Idol
es tolunk, mar a varosunkbol,
mar banom, hofgy nem indultam el
nade iszom egy igen jelentosen ertekelheto soritalt
amugy mikor gyerek voltam szerettem a gesztenyepuret tejszinhabbal

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:21:27

Még mielőtt visszakritizálnak, én paraszt vagyok, hehe.

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:23:00

@hagyma: Ez nem gesztenyepüré, hanem gesztenyehab. Biztos 1 gramm az egész.

Mylady 2009.01.21. 23:23:27

@Nálunk meg itt Tarpán: ja, akkor csak szimplán provokál minket?

no de hovatűnt? anyuci elküldte lefeküdni?

Nálunk meg itt Tarpán (törölt) 2009.01.21. 23:25:23

Ideje volt, mert én is álmos vagyok:))) Jóéjszakát!

Mylady 2009.01.21. 23:26:19

@hagyma: én most is szeretem a gsztenyepürét tejszinhabbal
meg külön-külön is a kettőt

de a legjobb: valami krémes vaníliafagyira bélízt önteni és tejszínhabbal befalni :)

Mylady 2009.01.21. 23:27:32

meggymártás nem kell rá

kisgalád 2009.01.21. 23:28:18

@Mylady: "Egyébként ez a -1 megint valami szociomókus, aki provokál minket és aztán szakdolit ír belőlünk?" Én is ebben reménykedem. A világ nem lehet annyira beteg hely, hogy üljle(1)es valós személy legyen. Bár mióta elolvastam az Amerikai pszichót aggódom. :))

@Nálunk meg itt Tarpán:" A stílusból, helyesírásból, egyéb jellegzetességekből (bárhogy szeretném is) nem tudok ilyen szociizére következtetni." Talán nem szociccológus vagy bőőcsész. De attól még lehet vmi. álképzettséget adó drága műintézményben manegér szakos kommunikativor-tanonc.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.21. 23:35:45

tom'ez nem gesztenyep[ure de eszembe jutott
meg hogy gyerekkorunkban szedtunk vadgsztenyet es adtak erte pezet
meg hogy szerettem a sult/nem vad, hanem szelid/ gesztenyet is
es olyan igazan igazan flancos helye eletemben ha ketszer voltam
es meg xar is volt nert mindig agyaltam en, mint vendeg, mit fogok elbaxni,
hat most mar nem erne meglepetes annyi puccos etterembe meloztam idekint, de mi maryvel pub-ba vagy steakhausba jarunk, ha nem itthon eszunk vagy a meloban
ap[am mndig csinaly a meggybol, meg a ribizlibol bort
nem egytt
na az jo volt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 23:36:26

@Nálunk meg itt Tarpán: Wazz! A gesztenye vajon hogy habosodik?!
Bár igazából várható volt ez is, hiszen így is jó drágán lehet adni és adott kg gesztenyéből több zsé.
Gratulieren.

@kisgalád:
Hm, szakdolgozat tma lettünk? Ezt meg kell ünnepelni valami jó kis posttal :D

@Mylady: Ó szimplán csak sok volt neki a mi kis szellemi fertőnk. Vagy fartőnk.

A gesztenyepüré pedig igenis jó :) Szerencsére mostanában (Karácsony) volt dögivel :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 23:38:30

@hagyma: Igazad van a puccos helyekkel.
Na ha nőt viszek vacsizni akkor nyilván valami jobbféle hely, de nem az űűűűber hipergazdagoknak való, csak egy kultúrált.

Amúgy pedig van 1-2 kedvenc kiskocsmánk így a városban mert sóherek vagyunk és különben is feelingesebb :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.21. 23:39:28

@kisgalád: és ha grafikus? azok is okosak. idézőjelben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.21. 23:48:28

@ColT:
ja nalunk az un kicskocsma az valami bar ahol jo szendok vannak, nem olyan regi mgyarosra kell gp\ondolno hp\ogy vajas zsemle parizsi tv paprika, nem mintha nem szerettem volna, vagy steahause, nem tul draga jo szemelyzet jo hanulat, jo kaja
es tudom mit kapok, minden lancnk megvan a jellegzetessege, meg a specialitasa

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.21. 23:58:44

@hagyma: Kinek mi :)

Szóval nálunk a kiskocsmák szolgálnak a hajnalig tartó sörözésekre, ide akartam kilyukadni :)
Bulizni, olyan rendes táncikálósban már nem szeretek, meguntam már a heringfeelinget meg a hülye picsákat. :D

kisgalád 2009.01.22. 00:00:40

A gesztenyehab különben nagyon finom, ha jól csinálják. Céges fejtágítón voltunk Miskolcban a Károly Hotelben pár éve. Pont a kocsonyafesztivál idején. Későn végeztünk, mondtuk is az étteremben a pincérnek, hogy kérdezze meg a szakácsot, ha már nincs nyitva a konyha, nem gond. A szakács kijött és kedvesen elmondta (este fél tízkor, és kb 12-en voltunk), hogy hulla fáradt, mert a fesztivál miatt kb. 20 órája fent van (saját kocsonyás pultjuk volt a fesztiválon), meg a konyha amúgy is 9-ig van nyitva, de ha gondoljuk, összedob vmit. Csak annyit kért, hogy ha lehet 1 félét rendeljünk és ne vmi bonyolultat. Látszott a fickón, hogy teljesen kész van, pedig próbálta tartani magát. Mondtuk oké, teljesen rábízzuk magunkat, csináljon amit jónak lát, előétel/leves nem is kell, csak jó legyen és meleg. Nagyon jót ettünk, nekem a vegának külön kaját csinált. Amire évek távlatából is nosztalgiával emlékszünk az a desszert. Őszibarackba töltött gesztenyehab megyöntettel. A hab kb. így nézett ki, csak több volt, mert egy fél őszibarackot kitöltött és mikroszkóp nélkül is érzékelhető volt mellette a savanykás megyöntet. (A többiek egyébként a kocsonyát is emlegetik, mert a szakács hozatott vissza belőle a fesztiválpultról, csak nekünk mert olyan büszke volt rá.)

kisgalád 2009.01.22. 00:03:37

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Nem, nem. A grafikusok vissza tudják tartani nagyon sokáig, ez meg szellemi inkontinenciában szenved.:)))

kisgalád 2009.01.22. 00:09:14

A fotót újra megnézve, eszembe jutott a jelenet a Casino-ból mikor a kaszinóvezető Ace (Robert DeNiro) hátramegy a konyhába és közli a séffel, hogy ezentúl minden muffinban ugyanannyi áfonya legyen, de pontosan. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.22. 00:16:16

@kisgalád: Fűtés volt-e a hotelben?

A +1-nek meg lehet csak szófosása volt.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.22. 00:16:39

@kisgalád: Miskolcban :-))))
Bocsi, de ez olyan aranyos volt :-D

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.22. 00:18:10

@ColT: a szófosás még nem baj, csak ne ugyanazt a szót fosná állandóan!

kisgalád 2009.01.22. 00:21:21

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Most nézem. Fagyottvarnyút ide!:) Így jár aki a éjjel a tv előtt fél szemmel a filmet nézve írogat.:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.22. 00:25:43

jajj de \hogy jarunkmar mise ilyen helyekre
neha egy country koncert, de a tobbseg csak egy jo vacsi
seta
meg atv itthon
ma total szetlustuljuk az agyunkat es szetzabaltuk
jo vot

betonszarvas 2009.01.22. 00:27:43

Sziasztok

Szeretném elkérni valakitől az EDE-s sztorit kommentekkel az alábbi címre. Nagyon hálás lennék érte.

homar.blog@freemail.hu

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.01.22. 00:50:52

@megélhetési sünöző - Értékelhetetlen vagyok!: Nagyon jó a címed :D

bugsy 2009.01.22. 02:20:36

Nah, jöjjön, aminek jönnie kell.
(gyengébb idegzetűeknek és túldimenzionált önérzettel rendelkezőknek PageDown!)

Jópár hónapja olvaslak benneteket több-kevesebb rendszerességgel, így talán nem elhamarkodott az ítéletem, miszerint rendesen hazavágjátok TI kommentelők az egész HOMÁRiumot.

Nagyon könnyű látleletet venni, ez bármelyik post kapcsán megtehető, lássuk:

1.) Itt jönnek az elsőzők.
Viszonylag kevéssé zavaró infantilizmus, a kreatívabbak egész jól nyomják. Határeset, elfogadható, hiszen sokan rendelkezünk annyi toleranciával, hogy elnézzük, ha valakinek a sikeres elsőzés mentális (vagy testi?) erekciót okoz.

2.) Érdemi hozzászólás
Egyre ritkuló fehér holló, különösen az értelmesebbje ritka. Mivel rendszerint válasz és reakció nélkül maradnak, alkotóik postonként nem is igen szólnak hozzá egynél többször.
Kár értük...!

3.)Ezen a ponton lép be az offtopik koronázatlan királya: hagyma. Az önéletrajzi ihletésű, a post témájához max. véletlenül kapcsolható random karakterhalmaz komoly előnye az olvashatatlanság: csak komoly és fáradságos kriptográfiai felkészültséggel ismerhető fel az offtopic ténye!
Hagymával egyidőben bukkannak fel a pergamenvékonyra aszott humorbonbonok, úgymint: baccpapucs, Pocsayék, a fontosch és Ede. Naja, ismétlés a tudás anyja és a fantáziátlanság ikertestvére. A sünben végződő anyagcsere még hagyján, a tehetségesebbek még át tudják polírozni ezt a túlhasználat miatt megfáradt poént, két ásítás között olykor el is mosolyodom rajtuk.

4.) A kommentek igazi ínyencfalatja a postoló porig alázása. Vannak rendszeres fikázók, akik az otthoni kudarcélményt rávetítik a postolóra, akit legyaláznak akár van rajta sapka, akár nincs. Általában ők is egykommentes szereplők postonként, hisz amikor az asszony netezésen kapja őket, sovány malacvágtában siccelnek le a szeméttel.

5.) A 100. komment körül apatikus fáradság lesz úrrá a kemény magon. Hagyma a megszokottnál is jobban keveri a karaktereket, ám a dyslexiapedagógiai gyakorlattal rendelkezők még kiderítik, hogy mit evett/eszik/fog enni holnap.

6.) Ingerszegényebb munkaszüneti napokon, miután a postoló fel van darabolva, a kiszart sün földrészeket képes eltakarni, maga a nagytisztelendő HOMÁR kerül terítékre. Nincs új post, a MSN is üresen ásít, így nincs mit tenni, mint a GAZDÁT fikázni.

Igen-igen. Ez fricska nektek.
Fricska azért, hogy ébredjetek már fel végre!
A magyar net egyik legjobb blogját cseszitek el a belterjességgel!

Nem tudom ki ez a +1, de ha valaki képes kilátni az önérzete mögül az észreveszi, hogy nem is mondott olyan hülyeséget...

Nnnna, ide lőjetek... :-)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.22. 03:13:02

@bugsy:
en most teszek egy egesz komoly igeretet
nem jovok egy honapig
aztan szetnezek
az igeret ma ejfeltol lep eletbe
amugy igenis sokszor erdemben hozzaszolok
elmondom hogy megy itt
de senkit nem erdekel
mert amerika szar
nem hogy gondolkodnatok rajta
na hagyma meg 2 ora es 51 percig lesz
es megy a levesbe
aztan februar 21-en visszanezek
mennyit javult az onerzetes vasarlok es tekozlok klubja
es thx hogy ravilagitottal eletem hibaira es offtopikolasom karos hatasaira a szocialkapitalista gazdasagpolitika gondjainak megfertozo hozzaszolasaim vilaggazadasagi va;sag kibontakoz hatasaira
byez 02.21.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.22. 03:20:28

meg 2 ora 45 perc
akkor fogyasztovedelem
-miert lehet itt 3 honapon belul indok nelkul visszavinni barmit?
-miert nem kell a korlatlan intereneten huseg
- miert korlatlan a vezetekes telefon
-miert berlek egy kocsit 3 perc alatt deposit nelkul
-miert sokkal olcsobb a mibiltelefon es az internet
- miert nem ribancoznak le senkit a boltokban
- miert teljsen ingyenes a szamlam es a kartyas vasarlasaim a bankomnal
-miert megfizetheto kamatkra kapok kolcsont. igaz a beteti kamat e tul sok
-miert nem hivhat fel egy agyament akarki aki el akar adni valamit
-miert nem lehet kapni libamajat, pedig megennem
stb.stb.stb
a kerdojeleket kepzeljetek oda
a,erikay lehet utalni de sok dolog van ami sokkal jobban mukodik de ha valaki strucc az strucc

bugsy 2009.01.22. 03:22:35

@hagyma: "...amugy igenis sokszor erdemben hozzaszolok
elmondom hogy megy itt
de senkit nem erdekel..."

Egyetértek veled.
Én is hiányolom a konstruktivitást...

bugsy 2009.01.22. 03:28:47

@hagyma: "...miert..."

Mert az ott Ámerika.
Ez meg itten Magyarország.
És ez nem a tehetetlenség kimagyarázása, hanem a történelem kacsintásnyi felelevenítése...;-)

Kicsiny magyar Hazánkat a 20. század cseszte el. Az a 20. század, amelyben az USA világhatalommá vált.
Nincs egy súlycsoportban a két állam, hiba lenne egy lapon említeni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.22. 03:37:00

@bugsy:
persze hogy nincs egy sulycsoportba sose nem is lesz
csak tutdod mikor az AB megint egy ZRT-nek ad igazat /centrum/ nem az orszagnak
akkor mennyenek a picsaba a z onbudsmanokkal egyutt
amig a nagy hasznort termelo multik zt csinalnak amit akarnk es leszarjak a vevoket...
ezt itt nem lejetett mehcsinalni
OK kivittek kinaba, de amerikai nem dolgozik 2 dollarert
es majd visszajon

sok soks sok amit latok es otthonis mehg lehetne csinalni de nem erdeke annak aki ebbol csinal nagy lovet
ezej jevesen vannak de nagy penzt csinalnak
most sajnaljan az OTP=t aki kiszibya a veret a lakossagnak es szetfizette az alkalmazottait es majd mst kap allami tamogatast?
ugyanmar
bankkonszolidacio
az ilyen bankbezerejet itt leultetik es utana konszolidalnak ha kell
kinaban lelovik
valami atmenet csak van
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.22. 03:43:49

es ez telleg nem arrol szol mekkora a meggyakarmi a gesztenyehabon
ez sokkal komolyabb
ha az en plazma tv-mbe beleeg akarmi es idon belul bagyok cserelik ott, rogton
ha leribancoznak egy boltban kijon a rendor es elviszi a ribancozot
es meg 2000 pelda
a parlamentben tehetsegtelen emberek ulnek es xar torvnyeket hoznak
ez a teny
koltsgteritesert amit nem kell igazolni, de ittt valakinek az a baj hogy azt boltban teszik ele
uramisten
na telleg haggyuk
majd jovok meg
van 2 oram

bugsy 2009.01.22. 03:53:42

@hagyma: hát igen. Ezek a valódi problémák, viszont ezekről tereli el a figyelmet pl. a telemarketinges kullancs is...

Remélem egyszer rádöbbenünk mi, magyarok, hogy nem a csip-csup marhaságokon kell anyáznunk, hanem egyemberként kell leráznunk az élősködőket magunkról.

...de ez már nem csupán off, hanem elérhetetlen álomvilág is egyben... :-/

bugsy 2009.01.22. 03:55:49

@hagyma: hát igen. Ezek a valódi problémák, viszont ezekről tereli el a figyelmet pl. a telemarketinges kullancs is...

Remélem egyszer rádöbbenünk mi, magyarok, hogy nem a csip-csup marhaságokon kell anyáznunk, hanem egyemberként kell leráznunk az élősködőket magunkról.

...de ez már nem csupán off, hanem elérhetetlen álomvilág is egyben... :-/

bugsy 2009.01.22. 03:57:04

@hagyma: hát igen. Ezek a valódi problémák, viszont ezekről tereli el a figyelmet pl. a telemarketinges kullancs is...

Remélem egyszer rádöbbenünk mi, magyarok, hogy nem a csip-csup marhaságokon kell anyáznunk, hanem egyemberként kell leráznunk az élősködőket magunkról.

...de ez már nem csupán off, hanem elérhetetlen álomvilág is egyben... :-/

Doktor Kotász 2009.01.22. 04:22:24

Én értetlenül állok e divathullám előtt, hogy egy étterem attól érzi magát menőnek, ha nevetségesen kis adagokban méri az ételt...

Biztos velem van a baj, mert alapból feltételezem, hogy a vendéglátásban is létezik a kontraszelekció. Ha nekem a semmit akarják eladni, akkor az a semmi nem fogja kielégíteni az igényeimet. Éppen ezért nem mennék be többet.

De mivel felkapott helyeknek is egyfajta törzsközönsége van, biztos mások másként gondolják...

Ofélia . 2009.01.22. 07:23:53

@hagyma: Ha ezen felkapod a vizet lesülyedsz bugsy nevetségesen nagymagyar szinvonalára!!

Az ég szerelmére ne tedd!!!

mthrfckr 2009.01.22. 09:50:05

mennyiség kell vagy minőség?

centrálban nem a séfet kellett volna lecserélni, hanem felújítani! nagyon lepukkant a hely!

mthrfckr 2009.01.22. 09:53:41

nem lehetne úgy moderálni, hogy ezeket a kibaszott chateléseket törölni? köze nincs a posthoz! beszarás!

kisgalád 2009.01.22. 10:40:12

@bugsy: Nem lövök rád, mert néhány habzó szájúval ellentétben neked van humorod, meg némi kommunikációs intelligenciád. A meglátásaid helytállóak bizonyos esetekben, az pedig nem okoz nekem gondot, ha megjelenik az enyémmel nem egyező vélemény.:)) Szerintem neked se kéne, hogy gondot okozzon.

Én is látom, hogy gyakran van olyan aki csak a napi frusztrációját kiélendő ír ide, esetleg a poszt témájához nem vagy csak lazán kapcsolódó véleményt. Na és? Az emberek sokfélék, és mivel itt nickek mögül írunk, még könnyebb kibontakozni. (Vagy szerinted én a saját nevem alatt leírnám, hogy az ügyfeleim sokszor bunkók vagy a főnök őrületbe kerget?)

Engem még az önkéntes moderátorok se zavarnak, fel se húzom magam rajta, noha sokszor úgy tűnik ők is csak a másutt felgyülemlett feszültséget vezetik le. Nem is válaszolok nekik, hisz nem érdemes.

Viszont a Homárt én is régóta, 2-3 éve olvasom most már napi rendszerességgel. Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de NEKEM ÉPPEN A LAZA, VICCES, NÉHA KICSIT TŰLFŰTÖTT KOMMENTELÉS TETSZIK BENNE. El sem tudok képzelni olyan posztot, ahol hagyma nem főz, CoLt és tüvapok nem sünöz, Tarpára nem esnek fagyottvarnyúk, vagy akár valaki nem jelenti ki, hogy recece.:)Tetszik, vagy nem ők, oféluával, mpicivel, a néha visszanéző Rákkal és sokakkal együtt adják a Homárnak azt az arculatát amiért az első dolgom volt a karácsonyra kapott laptom és mobilinternet segítségével regelni. (Még a Honfoglaló előtt!:))) Tetszik, hogy itt laza a moderálás, szabadon mondhat bki bmit, még az is aki a blogot fikázza. Ha fegyelmezettebb kommentelés akarnék elmennék a gyuriscsánfunok közé.

A visszautalásokkal pedig éppúgy nincs gond, mit ahogy régi társaságban sincs gond az emlékek felemlegetésével. Ha új vagy, idővel majd belerázódsz. Az pedig nem teljesen igaz, hogy azilyesmi öncélú, hiszen a régieket gyakran emlékezteti az adott esettel rokon történésekre, vagy kellemes emlékeket idéz. Egy hosszú beszélgetés során (és itt az folyik) óhatatlan, hogy a szó másra is terelődjön, vagy humorizálni kezdjünk. Ez hasznos is (levezeti a feszültséget), hiszen némi viccelődés kell, nehogy tényleg baccpapucsot vágjunk vkihez.

Ha mindenki szigorúan érdemi hozzászólásokkal foglalkozna, sok poszt 10 kommnetet se élne meg, hiszen az eset olyan egyértelmű, hogy nem is nagyon lehet mit/mást mondani rá. De ha tényleg figyelmesen olvasod a Homárt akkor tudnod kell, hogy nem kevés az érdemi hozzászólás, tanács. Sőt!


Ui: én nem járok/akarok tartozni olyan társaságba ahol nem érzem jól magam.

Elolvasva a kommentedet hiába kerestem a :gesztenye, megy, hab, öntet, étterem kifejezéseket. Ha üljle(1)es visszatér te se leszel értékelhető.:))))))

Bacchpapucsban Balatonfüredre 2009.01.22. 10:57:21

ehhh
javaslom, hogy a fagyasztott varjút és a 6 sün ikreket is vegyék fel a menüjükbe, akár franciául is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.01.22. 11:23:24

Vicces, hogy életemben pont a héten voltam a Centrálban egy üzleti megbeszélésen. Azzal kezdődött, hogy csupa víz lett az ingem, mert az állt asztalon, csak a csillogó felületen ez nem látszott, és sikeresen belekönyököltem. Aztán kinéztem az étlapról a flódnit, mert olyat még nem ettem. Hát, ha máshol is ilyen, akkor nem is fogok többet...

Nem leszek törzsvendég, pedig még a Cserhalmi György is ott volt. Ja, ez nem a Feljelentő? Akkor bocs :-)

B! 2009.01.22. 13:28:19

Én is vótam már a Centrálba' karácsonykor találtuk ki, hogy meg kéne látogatni, barátnőm már járt ott többször is, én még sose. Negyed kilenckor telefonáltam (mivel a weboldaluk akkor már több napja nem volt elérhető, máshol meg csak a normál nyitvatartás volt olvasható), érdeklődtem a zárásról, amit 23:00 órában állapított meg az úr 26-ára és javasolta, hogy foglaljunk asztalt, mer' sokan vannak, legyen helyünk mire odaérünk. Telefont letettem, indultunk 21 óra pár perckor léptünk be a Kávéházba, miután készségesen kiengedtük az utolsó vendégek egyikét. Belépve ugyanis egy hölgy először azzal fogadott, hogy zárva vannak...
Akkor ért oda egy úr és érdeklődött, hogy mi foglaltunk asztalt-e?
Mint kiderült, elba szigetére utazott a "callcenter", aznap csak 21:30-ig voltak nyitva...
Csak miattunk maradt a séf, ha háromfogásos menüt ettünk volna, azt is megvárták volna!
Le a kalappal!
Mi csak teázni meg egy kis édességért mentünk, én pedig belefutottam a képen is látható gesztenyehabba...

bugsy 2009.01.22. 13:41:37

@kisgalád: valami azt súgja, hogy igen sok dologban értünk egyet, erre kicsit rá is erősítek.

Minden blognak, fórumnak és közösségi oldalnak meg van a maga jellegzetessége, amit rendszerint az adott oldal "öregjei" képviselnek és tartanak életben. Ezzel nincs is semmi baj. A gond akkor kezdődik, amikor belterjessé válik egy ilyen oldal - kirekesztve az új felhasználókat és az adott felület eredeti célját.
A belterjesség az én értelmezésemben azt jelenti, amikor ezen régi felhasználók szerényebb képességekkel megáldott rétege humortalan arroganciával igyekeznek a "TI ÚJAK" és a "MI ÖREGEK" jelzőt zászlóra tűzve buta felsőbbrendűséggel lesajnálni a velük ellentmondókat.

Az utóbbi hetekben több ilyen történt a kommentekben, ez tolta ki belőlem a fent részletezett véleményt.
(Ami - úgy látom - egyesek szerint egy sünre hasonlít...:D)

Egyszóval szerintem is belefér a kommentek közé az offtopic, a fikázás, a múltidéző nosztalgikus humorsziporka, de fontos, hogy ezek mennyisége ne takarja el a postonkénti 3-10 érdemi hozzászólást...:-P

Hja, és persze meggyszósz meg gesztenyehab, de eszembe jutott a műprobléma szó is...:-)

bugsy 2009.01.22. 13:42:46

@ofélia: ha figyelmesen elolvasod az előző kommentem láthatod, hogy rólad sem feledkeztem meg... 8-)

kisgalád 2009.01.22. 14:29:16

@bugsy: "ezen régi felhasználók szerényebb képességekkel megáldott rétege humortalan arroganciával igyekeznek a "TI ÚJAK" és a "MI ÖREGEK" jelzőt zászlóra tűzve buta felsőbbrendűséggel lesajnálni a velük ellentmondókat."
Én ezt nem érzékelem, pedig csak dec. 27-e óta kommentelek. Velem mindenki kedvesen szóba állt, nem oktattak ki, nem éreztem lenézést. Mondjuk nem is azzal kezdtem, hogy kioktattam mindenkit. De nem is fogom később se. Nem természetem. Max. csak galádkodok néha.:)))

szbszig 2009.01.22. 15:04:59

Szabad megkérdezni, hogy ez a leküzdhetetlen méretű adag mennyi pénzbe fáj?... :)

B! 2009.01.22. 17:56:08

1400 körül van...

bugsy 2009.01.22. 18:08:31

@kisgalád: velem még egy előző nick-kel valamikor tavasszal történt pár ilyen, emlékszem is még a bűnösökre - most is itt vannak.


Bugsy nem felejt... 8-)

bugsy 2009.01.22. 18:16:46

De hogy ne csak ziláljam a postot:

Nem is igen értem, hogy miért fér bele egy ilyen eset a fogyasztóvédelem körébe?
Belátom, az adag kicsi, vélhetően drága is, de ez még csak nem is etikátlan.

Azt már tudjuk, éhesen nem megyünk a Centrál Kávéházba, de ennél több tanulságot nem tudok levonni.

Ab ovo Taigetosz 2009.01.22. 20:12:54

@bugsy: Ez a Te véleményed, nekem meg szögesen az ellentéte. A képen látható adag kimeríti a tized zóna / pofátlanság fogalmát, pedig én is szeretem az olyan éttermeket (is), ahol 8-10 féle apró fogást (ínyencségeket) el lehet fogyasztani anélkül, hogy zabálnánk. És nem az árról van szó, mert ha valami jó, az bármennyi pénzt megér. De az a fajta, ismétlem pofátlanság, ami manapság dívik, hogy bármit megtehetünk, legfeljebb holnap már más hülye zsebeit ürítjük, az már kezdi nálam oly mértékben kicsapni a biztosítékot, hogy már tényleg csak olyan étterembe megyek, amit megbízható ismerős tesztelt 30 napon belül. Fertő a magyar vendéglátóIPAR (nomen est omen), trükkök, stiklik és lehúzások halmaza.

Vladimir Harkonnen 2009.01.22. 22:13:22

@+1: Próbálj meg rákattintani a címzésre, és láss csodát visszadob az említett kommenthez! Sokkal egyszerűbb, mint a komment ideje szerint keresgélni!
Látom nem csak tetteted a hülyeséget!

Beho, aki neha Bodri is 2009.01.23. 01:23:20

@kisgalád: Szivembol szoltal. En eddig csak olvaso voltam, de nem tudtam megallni, hogy ne reagaljak ezekre az erdekes felvetesekre. Persze lehetseges, hogy mindez csak engem minosit, az en sekelyessegemet bizonyitja hogy humorosnak talalom a humorosnak szant bejegyzeseket, de sebaj, legyek sztrovacsek es ertekelhetetlen, nekem tetszik. Es most leulok, egyes.

Parasite 2009.02.27. 11:47:32

sutyikám legközelebb ajánlom centrál helyett valamelyik kifőzdét. ott kapsz szép nagy adag sárgaborsó főzeléket 670-ért, és kérhetsz gesztenyepürét egy vájlinggal. a randa körömlakkod sem fog feltűnni senkinek és lehet még a 20Ft-os öngyújtóddal rá is gyújthatsz.
süti beállítások módosítása