Kövekezzen a sítáboros horror harmadik, egyben remélhetőleg befejező része. Úgy tűnik, a szervező Exit utazási iroda munkatársa átbeszélte a sítáborban résztvevő magyarokkal a problémákat, és miután kiderült, hogy a problémákat a franciák okozták, ezentúl igyekeznek együtt megoldani azokat. (I. rész, II. rész.)
Tegnap este sikerült beszélnünk G.-vel. Ő kezdeményezte ezt, és normális hangon részletesen átbeszéltük azokat a gondokat, amiket nektek is megírtam. A jelenlegi helyzetben a legégetőbb probléma továbbra is az, hogy 40 embernek a szállása nem megfelelő, 6 és 5 ágyas apartmanok helyett a legjobb indulattal is 4 ágyas szobákban lakunk.
G. csoportja 900 fős, és az eredeti megállapodásában a szállásadókkal nem azok a szobák szerepeltek, amiket mi kaptunk. Egy héttel érkezésünk előtt G. itt járt és átnézte az összes szobát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben lesz, ehhez képest amikor el akartuk foglalni a szállást, a franciák „minimális” módosításokról tájékoztatták G.-t. A telepen továbbra sincs több szabad szoba, így ezt nem lehet megoldani, ezt megértettük, ezután is azzal gazdálkodunk amink van a szobában. Minderről G. ígéretét bírjuk, hogy jegyzőkönyvet fogunk kapni, hazaérkezésünket követően.
A franciák mentalitása elképesztő, gyakorlatilag G. és csapata háborúban áll velük. Elintézték, hogy most már nincs náluk vipera. Nevetséges, hogy fegyverrel vonulnak fel ellenünk a szállásunkon a helyiek! Ez valóban „koncentrációs” tábor jelleg, mint azt közölünk néhányan emlegetik. A lefoglalt buli helyszínt sem kaptuk meg, G. szerint ez is a franciák egyoldalú lépésének köszönhető,mivel a francia polgármester minden ok nélkül letiltotta a magyar bulit, ezt érkezésünk estéjén közölték G.-vel, a szobákért folytatott harcot követően, bár holnap estére sikerült szerezni valami mást, G. kivett nekünk egy helyi diszkót.
Tegnapra a szállásunkhoz tartozó (Balon des Arrelles, Eurogroup) fürdőrészben lekapcsolták a fűtést a pezsgőfürdőben, ami viccesnek tűnik, de gyakorlatilag az igénybe venni szánt infrastruktúrák közül a szálláson semmi sem olyan mint a franciák megígértek G.-nek, aki azt megígérte nekünk.
A Magyarországon rendelkezésre álló síboxok száma tizedannyi mint amennyire szükség lenne az évnek ebben az időszakában. Így a buszunkra síboxot fizikailag nem tudnak nekünk szerezni a visszaútra, ugyanis Magyarországon az összes ki van adva a különböző sítúráknak jelenleg, de a csomagjaink közül ha valami mégsem fér be azt majd valamely másik busszal vagy mikróbusszal hazaszállítják. A hazaúton már valószínűleg az elfogyasztott kajának köszönhetően jóval kevesebb csomagunk lesz, és már mindenkinek három csomagja lesz mindössze ahogy eredetileg az utazási tájékoztatóban szerepelt, bár a síléceket és boardokat akkor is a csomagok közt kell majd szállítanunk és nem külön tárolóban.
Az egész ügy esszenciája az, hogy a franciák egyoldalú, diktatórikus módosításai eredményezték a kinti helyzet tarthatatlanságát, és G. csapata megfeszül, hogy legalább a status qou fennmaradjon, és visszaszorítsák a szekusokat. A kauciónkért meg kell majd küzdenünk, nem csak a szobákért, hanem az utazási iroda által fizetett kollektív sok milliós kaucióért is (két nappal az érkezésünk előtt kérték ezt, 25000 €), annak ellenére hogy rombolás, rongálás egyáltalán nem történt, legalábbis azokban a szobákban ahol én jártam ott biztos hogy nem. Az a lehúzás amit a franciák itt velünk csinálnak az elképesztő.
Mindezek után remélem, hogy az irodával együtt sikerül majd a lehető legjobban kijönni ebből az egészből, bár azt hozzáteszem, hogy nekünk továbbra sincs semmilyen kapcsolatunk a francia céggel, pusztán az irodával, aminek képviselője G. készségesnek és segítőkésznek mutatkozik a lehetőségekhez mérten. Reméljük, hogy az ígéretek betarthatónak bizonyulnak, mert megértjük, hogy a változtatásokról nem az iroda tehet, de az általuk nyújtott szolgáltatás mégsem az amit megbeszéltük, és mindezért az EUROGROUP-VACANCES a felelős, amely Franciaország egyik meghatározó turisztikai cége. Ezért sem értjük sem mi, sem G. hogy ez hogy történhet meg. Ahhoz hogy érdekeink a továbbiakban ne sérüljenek és hogy legyen következménye annak ami történt, az EXIT TOURS-szal közösen kell a franciákból „kivernünk” a kárpótlást, de csoportos utazás lévén ezt csak az EXIT-en keresztül tudjuk megtenni.
Nem kereste 2009.02.04. 13:09:46
Nem kereste 2009.02.04. 13:10:47
Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.02.04. 13:12:30
Nem kereste 2009.02.04. 13:13:11
Jó sok adósságuk van ezeknek a szemét csigaevőknek már régóta....
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 13:14:39
Amúgy érdekes, szóval arról lenne szó hogy Fhansziaholszágbah is vahnak bunkó cégek?
CBF 2009.02.04. 13:15:48
Nem kereste 2009.02.04. 13:16:07
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.04. 13:18:44
.
CBF 2009.02.04. 13:21:00
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 13:22:36
Almatlan Jozsi 2009.02.04. 13:24:59
Azaz fhansziaohszagban.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.04. 13:27:17
Az utasnak továbbra is az utazási irodával van szerződése és ezért rajtuk kell követelni a helyzet megoldását, vagy ha ez nem sikerül, akkor alternatív megoldásokat, kártérítést, miegymást.
Akármilyen bunkók is a franciák, egy utazási irodától hatalmas rutintalanság, hogy nem bírják megelőzni vagy megoldani az ilyen felmerülő helyzeteket. Vittem már én is csoportot túlfoglalt szállodába, mégis sikerült megoldani a problémát és senkire nem fogtak gumibotot a helyi rendőrök...
Nem kereste 2009.02.04. 13:28:24
Egyértelmű, hogy a fhransziák. Elrabolták EDE, akarom mondani G. telefonját, és tört magyarsággal megfenyegették a bunkó magyarokat.
Almatlan Jozsi 2009.02.04. 13:28:27
Ez meg bohozatnak is jo, szerintem meg kene filmesiteni.
Ha G csapataban 900 magyar van akkor az azt jelenti, hogy G=900. K = 25000. Kerdes: mennyi a siboxok szama? (20 p)
Nem kereste 2009.02.04. 13:30:16
A röhögéstől még felmászni sem bírok.... :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 13:30:30
Há, EDE!
Akinek a társa a csehéváhosi eladónő!
Meg a mellzoomolós biztiőr!
(Övé a biztonsági cég...)
buksikutya 2009.02.04. 13:30:36
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.04. 13:30:43
vegyél lottót, mert a kívánságog, hogy jöjjön poszt fhransziahonból, teljesült
hátha nyerő szériában vagy
fokaorr 2009.02.04. 13:30:47
Rajmond 2009.02.04. 13:31:37
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 13:32:46
@Rajmond: Ohoszhán?!
Poroszlán... Porcica...
Nem kereste 2009.02.04. 13:33:18
Jaja, meg pöcse van a mennyasszonynak....
Rajmond 2009.02.04. 13:34:24
MosoMasa 2009.02.04. 13:35:02
homár molla 2009.02.04. 13:36:39
lsd73 2009.02.04. 13:37:40
Oroszlánt nyomtak a fejéhez vlszeg.úgy írta ezt,remegő kézzel.
Méér van telebaxva G.-vel és a csapatával.
bagolybagoly 2009.02.04. 13:38:56
2009.02.04. 13:39:12
Szerintem lapozzunk.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 13:39:27
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.04. 13:40:12
genyó kapitány 2009.02.04. 13:40:56
atomot az összes rohadéknak
lsd73 2009.02.04. 13:41:10
Jobban jársz.Ki tudja mitörténik még.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.04. 13:43:22
mivel a posztoló még a zöld pályán is kezdő, tíz ujjal vakon bepötyögte minden szavukat, miközben zseblámpával világítottak szemébe
vagy csak sok krimit nézek?
holas 2009.02.04. 13:43:54
amúgy tényleg egyetlen lényegi kérdés marad, ha mindent elhiszünk ebben a formában:
Ki a tököm írta a lionking sms-t?
Ezzel kapcsolatban még esetleg:
Ki volt a Pál, aki fordulatot vett?
a postoló, vagy a dzsí?
homár molla 2009.02.04. 13:51:56
mindazonáltal nyilván sok ember megélhetését biztosítja a szektor, úgyhogy én egyáltalán nem bánom, ha működik, csak nem járulok hozzá anyagilag. ráadásul egyszer voltam egy utazásiirodás lánnyal, aki a lábait a tarkójára tudta tenni - de ez már másik lapra tartozik.
maincoon © 2009.02.04. 13:52:58
ugyanezt akartam írni, csak ti gyorsabbak voltatok. ez az érzésem volt amikor olvastam.
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.04. 13:56:14
Nem kereste 2009.02.04. 13:56:15
inkább keveset. mit gondolsz, mennyire fahgytak volna ezek szarrá a fekete pálya tetején, míg ezt a dolgozatot begépeltetik ezzel a szerencsétlennel?
Inkább megírták előre laptopon, és elküldették vele. Szerintem :D
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.04. 13:57:20
én bírnám olvasni:))
Nem kereste 2009.02.04. 13:57:24
Iroda nevét most azonnal!!!! :DDD
kismunk 2009.02.04. 13:58:12
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.04. 13:58:58
a csi-t mindig nézem, de úgy látszik az kevés:))
lsd73 2009.02.04. 13:59:02
Biztos nagyon dolgozol.
maincoon © 2009.02.04. 14:02:00
@lsd73: nem nagyon, csak kínlódok. lehetne már este, mennék kosarazni :D
AlulírottFentemlített 2009.02.04. 14:05:24
És mit csináltatok az utazási irodás lánnyal aki tarkójára tette lábait?
Síeltetek vagy valami befektetéses buli volt?
homár molla 2009.02.04. 14:06:15
merta-X 2009.02.04. 14:06:17
Basznék én az egészre, kiverném a lóvémat a szervezőcégből, bérelnék egy lukat valahol, síelnék, szeszelnék, meg dugnék.
Utána fognék egy Wartburgos magyar családot, és úgy jönnék haza.
Nem kereste 2009.02.04. 14:14:04
Pedig szívesen beépülnék abba az irodába.... persze szigorúan csak fogyasztóvédelmi szempontból.... :D
staropramen 2009.02.04. 14:15:45
Ez úgy röhej ahogy van.Ez a posztoló gyerek az első pillanattól marhaságokat írogat.Ki a fene hiszi el, hogy G. és csapata harcban áll a fr viperásokkal?Lőnek már?Hol húzódik most a front?
Ki hiszi el hogy egy előre lefoglalt visszaigazolt bulitermet szentgotthárdon kívül visszavesz egy polgármester?Pláne ok nélkül?
Drukkolok, hogy legalább a status quo fennmaradjon,mert ha az leesik balhé lesz de akkora.
Érdekfeszítő a magyarországi síboxok számával kapcs matematikai levezetés, de ezt G nem tudta a nyáron?
Hiányérzetem van mi van a rohammentővel és a mentősökkel? Csak nem megfagytak?
Azt hiszem jól egymásra talált egy kókler utazásszervező és egy idióta yuppisíző csapat.Na.
Impega 2009.02.04. 14:18:45
Na en itt kezdenek el rettegni. Amugy a franciakra jellemzo, hogy nagyon arrogansak, es mihelyt a "falon tulrol" jon valaki az egybol keleti, balkani stb..csak azt leszamitva, hogy az arat ugye mi is kifizetjuk. Na azert remelem talalnak majd occso Burisn-t es majd itt aladjak a duplajaert (ami meg mindig kevesebb lesz mint a Sparban)
lsd73 2009.02.04. 14:20:43
"bérelnék egy lukat","meg dugnék"
Hát persze azért bérled.
Gumidomino 2009.02.04. 14:27:38
szerintem ezért nem engedték a bulit...
elwood 2009.02.04. 14:30:53
uriember biztosra nem fogad, még két napunk lesz, szombatonként van váltás, plusz esetleg itthonról egy összefoglaló a telesportban. már alig várom a folytatást.
holnap környék kovácsai csapnak össze a dobozos sörökkel támadó magyarokkal, aztán a rohammentő kap erősítést, és síboxokból szekértábort építenek, a vipera híján franciakulccsal támadó gallokat torokütéssel fogadják ...
hiszti 2009.02.04. 14:31:05
trewq 2009.02.04. 14:31:31
Mi a fasznak megy valaki a csigazabálókhoz síelni, amikor köztudottan tahó népség? Ausztria közel van, normálisak és nem is drágább jelentősen. És kevésbé környezetszennyező az utazás, mint 1500 km franciákhoz.
Gumidomino 2009.02.04. 14:31:57
ki picsogott az első posztban arról, hogy nem fértek a buszon a pakkoktól? :D
hiszti 2009.02.04. 14:32:06
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.04. 14:33:12
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 14:33:21
@Impega: Ööööö, IGEN, szóval a kevéssé értékes dolgaitokat küldjétek a külön busszal :)
@staropramen: Ha a cégtől pár főnököt elküldenének síelni és ez történne velük, én tuti a fhansziákkal lennék!
A saját főnököm jó fej, de rajta kívül akad még néhány emeletes bunkó.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 14:34:25
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.04. 14:35:05
Nikorene 2009.02.04. 14:35:40
1, G. talált googlin egy oldalt, ahol más nevében tud emailt küldeni, Homár meg nem ellenőrzi a forrását
2, G. megvette a posztolót kilóra
3, Kezdet kezdetétől meg vagyunk vezetve, és már az első levelet is G. marketing csapata írta, a negatív reklám is reklám alapon, illetve, hogy aztán a lemenő napba lovagoló fényes lovag lehessen G. a 3. részben.
Csak én érzem így? :)
AlulírottFentemlített 2009.02.04. 14:36:17
900 bizony dalolva ment
hegyre föl magyar diák:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen G.Eduárd. -
hiszti 2009.02.04. 14:38:04
Ugyanannyi az esélye, hogy megérkezik.
Nikorene 2009.02.04. 14:38:24
elwood 2009.02.04. 14:42:21
Ja mikor szemlézik a szobát és visszatartják a kauciót akkor kell a visszatartott összegnek megfelelő mennyiségű üvegasztalt összetörni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 14:43:26
Kezd nagyon kamuzódni a dolog.
Még 90-et el is hinnék.
homár molla 2009.02.04. 14:43:42
É2I 2009.02.04. 14:44:49
A piroska és a farkast olvastátok-e?
Igaz az nem háromrészes.
FONThOS!!!
bagolybagoly 2009.02.04. 14:47:14
É2I 2009.02.04. 14:50:27
Vagy ez volt az első turnus? Talán akkor.
Homár szolgálati közleményt kérek!
(Bár tudom reménytelen, garbiseszter nem olvassa saját posztjait ;)
Gumidomino 2009.02.04. 14:52:31
@ColT:
a "mindössze" azért megkavart ugye? :D
:P
elwood 2009.02.04. 14:56:14
A többiek sielni mentek ki.
holas 2009.02.04. 14:56:54
A 900 ember még ott van fhanszoában, ezért nem írnak.
900 emberből hány olvas homárt, hány tud ezekből annyi esetről, hogy érdemes megírni, hánynak jut eszébe és hánynak van erre még lehetősége is? Így leszűkítve a kört, sztem szerencse, hogy egy ember írt.
Amúgy 900 emberből 1 homáros.
Ha a 10 millió magyart elosztod 900-zal (ennyi emberre jut egy homáros), máris megkapod, hogy 11 ezren olvassák a homárt, aminek a valósághoz nem tudom, hogy mennyi köze van, de reális számnak tűnik...
Neked? :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 14:58:26
Hát az utazási iroda beszedi a sarcot :D
Ja, az eredeti postból (ott még elég hihető volt, azóta sokat romlott az összkép) :
"az ülések magasságáig álltak a csomagok, miközben a fejünk feletti kalaptartón síléceket szállítottunk. Életveszélyes helyzetben voltunk"
Na barátom, utaztál volna rendszeresen te ia a Kapos Volán Kaposvár-Siófok járatain péntekenként haza mint én egyetemista koromban... Ott ez volt az alapállapot...
Elkényeztetett kissé nem?
jusztlacika 2009.02.04. 14:59:11
Érdemes lenne foglalkoznia a TV ügyvédjének ezzel, csak ez eyg kicsit nemzetközi, vagy francia vizekre evez, mert magyar állampolgárt átbasznak itt, vagy ott, vagy franicába, vagy Tiszafüreden, oly édes mindegy. JUSZT László, kedves barátunk, gondold át.
ui:AZért írom ezt, mert szöget ütött a fejembe a következő:
bezzeg amikor "kiszámlázunk egy somlóit drágábban, azonnal megy a nemzetközi levél midnenhova, még Iran is kap levelet, hogy nálunk milyen gecik a vendéglátosók, ilyenkor meg semmi? A franciának mindent lehet?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 14:59:34
staropramen 2009.02.04. 15:02:09
Továbbra is aggódom a mentősökért.Csak nem hadifogságba vetették őket a fr-k?
a'propos ki finanszírozza a mindigjáró motor üzemanyagköltségét?
holas 2009.02.04. 15:03:36
Összekevered a tömegközlekedés egy szélsőséges helyzetét azzal, hogy valaki szervezett túrára megy sokpénzé (ahol előre tudják hány ember, csomag stb. lesz).
A kettő azért nem ugyanaz...
Miron 2009.02.04. 15:11:22
Eddig "G" volt a népellenség, most a franciák lettek azok?
Nem kerek ez a történet.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 15:12:11
Ez az utazási iroda balfaszsága. Vagy inkább lehúzás.
gastro, missing in action 2009.02.04. 15:13:14
facsipesz 2009.02.04. 15:15:02
G. kommunikációs képességei viszont vitán felüliek: lásd előző 2 poszt merőben eltérő stílusát. De lehet azért, mert időközben "felfújta":))
Miron 2009.02.04. 15:15:04
Én nem ítélkeznék, amíg nem látom, mert minden a visszájára fordulhat. Fennáll az esélye, hogy "G" azt kapta, amit leszerződött...
Nem kereste 2009.02.04. 15:16:55
Szerintem csak simán kifogyott az üzemanyag, és csendben megfagytak. Még észre sem vették a nagy gumibotos-lámpás wifis-sms-es ütközetben. Amúgy sem kellenének, mert senki sem siel...
megsemnyikk@n 2009.02.04. 15:19:47
jusztlacika 2009.02.04. 15:20:40
de én az ilyenért szoktam kinyitni a számat, amíg bele nem szarnak.
bezzeg ha Szentgotthárdon hideg a szoba, azonnal megy az anyázás! Ha elmész nyaralni, vagy sielni tengerre néző szobát pipálod be, és tűzfalasat kapsz, (velem ez fordult elő) a kulcsot kb 40 méterről dobtam a recepciós pultba. Kérdezte a paraszt, VÁC PROBLEM? Mondtam anyád, az! Mondtam, hogy kól hángérien ofisz, véjt. Dialing előtt hadonászott, mert sejtette hogy miért vagyok türelmetlen. azonnal korrigáltak. nem volt szükség semmire sem. sőt minden rendben volt és azóta voltam ugyanabban a szállodában már 4 szer ez az eset után. HIDD EL ÍGY VOLT!
megsemnyikk@n 2009.02.04. 15:21:03
megsemnyikk@n 2009.02.04. 15:22:34
jusztlacika 2009.02.04. 15:24:47
Megsemnyikk@an, hagyjad!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 15:25:51
@jusztlacika: Neked sztem szerencséd volt, meg hát az lenne a hozzáállás hogy ha a vendégnek nem tetszik valami akkor megoldjuk, elvégre ő fizet.
Egyébként hogyhogy nem csak szétfingtad a pultot?! :D
Amúgy ja, amikor a külföldieknek van bajuk akkor nagyon benyalnak nekik a magyarok... De amikor - akár szlováikában - magyarokat vernek, akkor valahogy semmi nem történik. :( !!!!
staropramen 2009.02.04. 15:26:56
A kettőnek semmi köze egymáshoz.Az ,hogy egy (megkockáztatom)labilis kölyök marhaságokat írogat,hogy hazajőve ő legyen a sztár, még nem jogosít fel egy rabló vendéglátóst sem, hogy aranyárban mérje a bort és túristákat verjen át és pláne előre.Megjelent neki egy próféta és azt mondta "Sanyi verd át ezt az amerikai túristát mert jövő télen a franciák nem nézik jó szemmel az utcán éjjel részegen lófráló magyarokat".Nanemá.
Trejo 2009.02.04. 15:29:48
Ilyen naiv bőcsész dumát.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 15:30:21
Arra lennék kíváncsi hogy ha egy magyar kiscsaj tűnne el, mondjuk tőlünk nyugatabbra, akkor nemtom mekkora dérrel-dúrral folyna a nyomozás?
jusztlacika 2009.02.04. 15:32:23
OKÉ. akkor a javaslatom a következő:
Amint hazajött ez a bagázs, hozzák le valamelyik nagy médiában.
1 kiderül, kinek volt igaza,
2 homár hitelességét visszakapja, ha szerinted ez kamucikk. Teljesen mindegy ebből a szempontból.
3 Sanyi verd át... ÓRIÁSI! :D
4 Imre hagyjad, Sanyi majd átveri.
staropramen 2009.02.04. 15:33:51
dehogynem, csak a két dolognak nincs köze egymáshoz.
Az eltünt lányt + a csodálatos megyar rendőrségnek nem most , hanem az eltűnés után azonnal kellet volna dérrel-dúrral keresni.Ez ,amit most csinálnak már csak parasztvakítás.
staropramen 2009.02.04. 15:38:01
olvasd el a kisregény mindhárom fejezetét, és utána írd bele az arcomba, hogy nincsenek kétségeid a dolog valóságtartalmát illetően.
Annyi rémség egy pápuaföldi túlélőtáborban sincs amennyit ez a gyerek ránkzúdított.
labi 2009.02.04. 15:43:24
holas 2009.02.04. 15:46:05
Jövő karácsonykor közlik, hogy már hivatalosan is eltűnt a csaj, 2 év múlva meg sajnálattal közlik, hogy egy ilyen régi ügyet nem lehet felderíteni: a nyomozás eredménytelenül lezárul.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 15:48:00
A vendéglős lehúzásnak nincs köze ahhoz ha eltűnik 1 személy, de sokat mutat a nemzetközi viszonyokról.
Úgy van egyenlőség az EU-ban is mint itthon az országon belül. Látszat.
A magyar rendőrségről meg kendőzetlenül kiderült hogy semmit nem ér. Mi ezt tudtuk eddig is, de most "legalább" ország-világ előtt beégették megukat.
holas 2009.02.04. 15:54:20
staropramen 2009.02.04. 15:54:33
lehet, hogy félreérthetően írtam.Első mondatom a "dehogynemes"a te első mondatodra válasz.Igen lehúznak magyarokat külföldön, de ez nem lehet magyarázat és érv arra, hohy néhány rabló idehaza is ezt teszi.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 15:58:44
Persze egyáltalán nem kéne lehúzni senkit, de attól sajnos még messze vagyunk.
nothing.at.all (törölt) 2009.02.04. 16:05:49
Banxa - Changes 2009.02.04. 16:09:56
Kicsi faház, emeletes ágyak, alacsony, felső ágytól kb fél méterre plafon.Emberünk háton fexik.Gondolom tovább nem kell meséljem. :)
Baltás Jenő 2009.02.04. 16:14:35
Csatlakozom azokhoz, akik azt írták, hogy megfenyegették vagy megvették a posztírót.
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.04. 16:25:11
- Megvezette utasait az Exit (eredeti)
- Megvette utasait az Exit (jelenleg)
- Megette utasait az Exit (amennyiben Ákos holnap nem jelentkezik)
Mérgező Hulladék 2009.02.04. 16:30:03
2. G. kezdeményezte
3. normális hangon átbeszéltük
4. G. itt járt, átnézte az összes szobát
5. G. megígérte, hogy lesz jegyzőkönyv
6. G. és csapata háborúban áll
7. G. kivett nekünk egy helyi diszkót
8. G. hazaszállíttatja a csomagokat busszal
9. G. csapata megfeszül
10. G. készséges és segítőkész
Ilyen szermérmetlenül dicsérő cikk Rákosi ideje óta nem született. gabriseszter, ez neked nem tűnt fel? Az Exit megfenyegette a Homárt, így írtatok gyorsan egy kamu levelet? Nem, ti azt jobban csináltátok volna.
Jöjjön már az Exit IV., hogy megtudjuk, mi történt!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 16:30:29
rainman35 2009.02.04. 16:40:30
elwood 2009.02.04. 16:47:54
De normális helyen ilyenkor lemegy az ember központba, elsírja, hogy ez meg az nincs és adtak egy lábast. Meg villát is adtak volna. Ezek ugyanis fogyóeszközök. Kauciót még sohasem tartottak vissza, igaz nem is törtük össze az üvegasztalt. Lepusztult egy tanya lehet ahol laknak szegények ...
lodenkabat 2009.02.04. 16:54:51
scubadiver 2009.02.04. 16:55:40
elwood 2009.02.04. 16:56:40
Ofélia . 2009.02.04. 17:08:29
1 Hegedúlni vagy egyébb hangszeren játszani?
2 Éezelmes népdalokat részegen kántálni?
3 Dugni?
4 Bográcsoéni kis faszenesen
5 Ánuszrózsát gusztálni?
Fenti Fontos kérdéseimre aadott pomtos és kimerítő tájékoztatásra jövő évi sítáborszervezéshez van szükségem!!.
Impega 2009.02.04. 17:31:03
Ofélia . 2009.02.04. 17:35:46
Impega 2009.02.04. 17:38:07
Ofélia . 2009.02.04. 17:43:10
Arra többszáz sebesültre és néhány halottra gondoltam akik a nyálcsorgatás hevében mentek fának:)))
Ofélia . 2009.02.04. 17:45:18
hiszti 2009.02.04. 17:52:10
superdonovaly 2009.02.04. 18:00:00
Igazad van!
A történet ill. a tálalása sok helyen sántít..
900 utast kivinni egy helyre,az kb. 15-20 autóbusz, elég ritka. Arról nem beszélve,hogy ennyi szállást kb. 150 apartmant lehetetlen átnézni, soha senki nem tudná megcsinálni és nem is csinálta.Céges kaució sem gyakori, miután az utas már eleve fizet. Olyan igen,hogy magától a cégtől kérnek a szállás előlegezésére,hogy ki legyen fizetve. Jegyzőkönyvet meg a cég képviselőjével a helyszínen kell felvenni,ha bármit is szeretne idehaza elérni a károsult. Bár az utolsó levél hangneméből ítélve, mindent elhitt.
chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.02.04. 18:18:33
Mindenesetre aki ezután Exittel utazik...
holas 2009.02.04. 18:34:45
szerintem nálad van a pont.
A legvalószínűbb, hogy az illető első reakciója (az első post előtt) az volt, mint minden embernek, hogy homárra ír, de előtte összeszedi azért a tapasztaltakat csokorba és úgy tálalja.
Második nap az emberünk még mindig nem kapott hivatalos magyarázatot, plusz még egy csokrot gyűjtött nekük, amik sztem full jogos sérelmek voltak.
A harmadik szitu előtt pedig már tudott beszélni G-vel, aki érthetően védte magát, bár nem mondom, hogy bizonyos dolgokban nem volt igaza (pl a franciákat nem ők küldték rendet rakni valszeg).
Csakhogy a magyarázkodó, emberi hangnem és hogy egy-két dolgot belátott maga is félrevezették emberünket és csupa pozitív élményt gyűjtött össze.
Utálom, ha valaki mindent általánosít:
- minden jó
- minden szar
Tsabi 2009.02.04. 18:38:40
On : szerintem a sracot megvettek kilora. Ilyen szaftos benyalast az elso ket level utan massal nem tudok megmagyarazni...
Ofélia . 2009.02.04. 18:53:00
Nem kereste 2009.02.04. 18:58:05
Igen, a harmadik szitu előtt felébresztette az alvó oroszlánt. Innen két eset lehetséges (az oroszlán hozzáálásától függően) vagy megfenyegette, hogy anyját a ravatalon Bacc-papuccsal, vagy megvette kilóra hősünket.
Emberi hangnem, meg pozitív élmények... Ahhha
(EDE is végigment a Kékszalagon, húdepozitív........)
Nem kereste 2009.02.04. 18:59:49
lótumfaktum 2009.02.04. 19:13:52
holas 2009.02.04. 19:22:10
megverték (viperával)
megvezették (900 embert)
vagy mindegyik
vagy bármely kettő együtt
stb
Meg kéne kérdezni az arcot, abból talán megértjük...
Persze mikor a saját postját kéne kommentelni, akkor nem homár-huszárkodik!
holas 2009.02.04. 19:26:49
Ha szeretném az összeesküvés elméleteket, akkor azt mondanám, hogy ha az sms-t kihagyjuk a történetből, akár kerek is lehetne...
É2I 2009.02.04. 19:56:30
Reális szám a 11e homározó.
De a 900 mellé én még hozzászámolnám azok rokonait, ismerőseit, mivel általában az ember elmeséli otthon a történteket. Így már nagyobb az egynél az esélye, aki elsírná a storyt, de ne statisztikázzunk. ;)
További magyar hang 2009.02.04. 19:59:01
Az autóik viszont tetszenek.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 20:13:32
Szűcslaci 2009.02.04. 20:25:55
1.Ez lefeküdt G-nek.
2. Ez kinyalta G fenekét.
3.Ez leszo*ta G-t.
4. Ez G.
radómanci 2009.02.04. 20:39:13
Ekkorát csak akkor változhat valaki helyesírása, ha
1. erős sokkhatás alatt áll az illető (lásd oroszlánnal/nuncsakuval/kihegyezett síléccel stb. való fenyegetés),
2. nem ugyanaz a személy a szerző.
Impega 2009.02.04. 20:41:07
lótumfaktum 2009.02.04. 22:24:24
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.04. 23:00:24
Több lehetőség van:
1. A csávó össze-vissza hazudott, és most behezelt, hogy az ohoszlántól-e vagy mitől, azt csak ő tudja meg a jóisten.
2. Fegyveht tahtottak a fejéhez, miközben a posztot íhta.
3. G. önkhitikát gyakoholt, meht beijedt a homáhtól.
Máh csak egyvalamit nem éhtek. Ha a fhansziák is fegyveht tahtanak majd a posztoló fejéhez, akkor ki lesz a következő bűnbak?
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.04. 23:01:34
megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.04. 23:10:21
Már harmadik napja vagyunk a táborban.
A hangulat egyre jobb. Kiderült, hogy G. egy nagyon jó fej arc, csupán félreértés volt minden. Már sajnálom, hogy posztot írtam a Homárra, mert lehet, hogy mások is félreértik.
Megvezette utasait az EXIT V.
G. a legjobb arc a világon. Nagy spanok lettünk. Az esti buliban már egymás fejét fogtuk hányás közben.
Megvezette utasait az EXIT VI.
Azért ez felháborító, hogy a Homár nevű blog mindenféle mendemondákra alapozva fikáz egy olyan korrekt utazási irodát, mint az Exit. Ma egész nap G-t vigasztaltam.
Megvezette utasait az EXIT VII.
Követelem, hogy a Homár vegye le a posztot, mert különben jönnek a jogi lépések! G. depressziós, én tartom benne a lelket.
Megvezette utasait az EXIT VIII.
G. megpróbálta felvágni az ereit. Alig tudtam tőle elvenni a műanyag kést. Ez már értékelhetetlen. Ha azonnal le nem veszik a postot, harakirit fogunk elkövetni mind a ketten, a műanyag késsel! Amúgy lefoglaltam a nyaralásomat, természetesen az EXIT toursnál. 60 ezerből megyek Mauritiusra, all inclusive. TUDOM, hogy azt az ellátást kapjuk majd, amit megígértek!
Megvezette utasait az EXIT IX.
Végre megtörtént, szerelmet vallottam G-nek. Kicsit megviselt, hogy nem viszonozza az érzéseimet, de elkezdtük az oltárt építeni, amin az életnagyságú szobra fog állni.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.04. 23:24:28
Kiderült hogy G rendesen betankolt zölddel az útra. Mindenki azt fogyasztja, jó a hangulat. Igazából már nem érdekelnek senkit a franciák.
Xezs 2009.02.04. 23:27:14
Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.05. 01:18:13
s_marky 2009.02.05. 04:47:42
rainman35 2009.02.05. 06:13:37
Dr.Traktor 2009.02.05. 06:45:42
Ki tudja mi lesz ott még?
Ki tudja ki mond igazat?
Ki tudja G. oroszlán-e vagy papucsbojt?
Az Exit Tours szar, a franciák szintén (ezt legalább tudtuk) és a postíró is. Punkt.
Ofélia . 2009.02.05. 07:02:56
Elképzelem gét csuhában vezeklés közben:))
Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.05. 08:10:08
Aztan eros a gyanu, hogy ezek valami pocs yuppie-k, szetorditjak a falut, kotozkodnek a helyiekkel, szal olyan pocsok, akiket itt mar reg levertunk volna.
Aztan ki nem visz magaval annyi penzt/bankkartyat, hogy jusson menekulore?
Melyik nem tarcsazza a nagykovetet, ha pofanbasszak viperaval?
Ket dolog azonban valoban fix:
1) A franciakat a vilagon mindenutt ruhellik, es tudjuk is, hogy milyen satnya kis szarok. Az Eiffel torony toveben bevandorlok rabolnak rendszeresen turistakat, illetve ciklikusan felgyujtjak fel parizst, es ezzel nem tudnak mit kezdeni a hires vaganyok.
2) Az exit mar szemre is szar, eleg csak ugye a lapjukat tanulmanyozni.
3) A sztori most mar ugy buzlik, mint egy zaptojas.
Ugyhogy az alabbi reakciok valamelyike varat magara:
- A Index utanajar, hogy mi a lofasz van. Ha semmi, akkor elteszi a postolo IP-jet, mert tutira jol fog jonni.
- Az exit kozlemenyt ad ki, amiben cafol vagy tamogat, de van valami.
- Amig nem erkezik foto/video, addig az egesz egy kalap szar: par beszivott idiota hagymazas orjongese. Tehat kikenyszeriteni a bizonyito foto/videot. Nem leteszik, hogy egy 352x288-as par k-s kep nem fert be barmelyik afferbol.
frocli 2009.02.05. 09:37:18
Ha megráncigálod az oroszlán bajszát, rögtön kezesbáránnyá válik.
papugaja 2009.02.05. 10:51:14
nagyd 2009.02.05. 11:10:41
ez a rész egy kicsit csöpögős lett, a 4. részben remélem, 1-2 viperás csigaevőt azért snowboardélre hánytok, ősi magyar huszárhagyomány szerint
sh4d0w 2009.02.05. 12:23:01
G.T. 2009.02.06. 01:06:24
Illetve főleg magyar mentalitás, hogy basszunk át mindenkit, de a NY-i kultúra ezen már régen túlhaladt, ott annyira nem hülyék, hogy egy síparadicsomban maguk alatt vágják a fát, mert akkor annak elmegy a rossz híre... Szóval én nem hiszem, hogy a franciák ekkora parasztok lennének, bár nem szimpatikusak nekem... Volt egy Trianon is, ott is ott voltak a franciák, akiknek fingjuk sem volt, hogy melyik területeken élnek magyarok, de alapvetően a magyarok qúrták el, hogy oda jelölték a határokat, ahol most van, és a kistrianon sem jött össze, hogy a nagyobb magyar lakta városok legalább ide tartozzanak, mert mit keresne Nagyvárad, Arad Romániában vagy Kassa Csehszlovákiában?
Szóval ez a Gábor naggyon gyanús, az utazási irodájával együtt! És nincsen szó francia magyarverésről, sem magyarok átbaszásáról, ott már 40-50 évvel előbbre járnak fejlettségben, turisztikai szempontból pedig főleg!
Sőt ami a posztban van "és mindezért az EUROGROUP-VACANCES a felelős, amely Franciaország egyik meghatározó turisztikai cége" ...na ők nem lennének azok, ha tényleg ekkora gennyládák lennének, és amit ígértek, nem tartanák be, szóval itt még a kedves G. "és a sícsapata is???" rágalmazza az egyik legnagyobb francia turisztikai irodát? Mi köze lenne bármelyik sítúra-résztvevőnek a francia nagy múltú, ám ezen posztban megrágalmazott "EUROGROUP-VACANCES" céghez? Csak az EXIT utazási irodához van közük, a többit meg beszéljék meg egymás között az utazási irodák! ..bemószerolni a balhéba a francia céget is, hát tippelni lehet, hogy mi a valóság, a "jókis magyar suttyom megoldás"-t alkalmazták a kedves EXIT toursos, feketén és minimálbéren dolgozó alkalmazottai...
Várom a 4. posztot, mert G. nagy jogász lehet, és simán fel kellene jelentenie az "EUROGROUP-VACANCES" francia nagy múltú utazási irodát, és egy csomó pénzt kellene kiverni belőlük, mert nem a megszabott feltételeket biztosították! ...de ezt a pert erősen kétlem, mert G. a busz szervezését is szándékosan elqrta, és a szállás lefoglalásánál is valószínűleg kevesebb emberre foglalt szállást, hogy nagyobb profitra tegyen szert... ha G. fasza gyerek, akkor idemásolja a szerződést a két utazási iroda között (magyar-francia verziót), amit biztosítania kellett volna a francia cégnek! ...de ez nem fog megtörténni, mert kevesebb helyre foglalt szállást, és ezzel átverte az utazás résztvevőit... Szóval a 4. posztban ki kellene derülnie, hogy tényleg a megvádolt francia utazási iroda a hibás, és pert nyertek ellenük!, de ezt erősen kétlem, mert itt egy "tipikus magyar" mentalitású, suttyó utazási irodáról beszélünk, a faparaszt dr. titulusú vezetőjével együtt! Várjuk a 4. posztot, hogy mi lett a végkifejlet! (aminek vagy lehet hinni, vagy nem:) Mindenesetre a story-nak ezzel a posszttal nem lehet vége!
G.T. 2009.02.06. 01:18:06
- G. túlszervezte a buszt, mint amennyien felférnek rá, ez tény. (Erről a franciák nem tehetnek...)
- Kauciót nem kapja vissza senki, mert G. dupla annyi embert akart elszállásolni az adot üdülőhelyen, gondolta csak nem veszik észre ezek a hülye franciák, hogy 2x annyi ember lakik a lakásban, mint amennyit bejelentett! (de a franciák sem hülyék)
- Nem lesz per a "EUROGROUP-VACANCES" utazási irodával, mert valószínűleg amit vállaltak, az teljesítették is, sőt inkább ők indíthatnának pert az EXIT ellen, hogy dupla annyi embert akartak elhelyezni, mint amennyire a szállás volt foglalva!
Az egészben az a legszánalmasabb, hogy egy ilyen szaros utazási iroda miatt Magyarország "image"-e mocskosul romlik, és netán aki később menne ide sielni magyar, azt nem szívesen fogják majd fogadni a franciák, vagy egyáltalán nem! Tuti, hogy nem ide lesz szervezve a következő EXIT sítúra! 99,99%! ..de ezek szerint jobb, ha a magyarok is elkerülik a helyet, mert szépen bemutatkoztunk ott!
G.T. 2009.02.06. 01:19:11
ezazt 2009.02.06. 01:36:31
az első posztban kiburult a bili, nem fogta fel, hogy mekkora paraszt,
a 2. posztban a kommenteket megpróbálta szabotálni, de kezdett rájönni, hogy mégis csak apja pénzén vette a dr.-i kitüntetését, és a diplomáját, és tényleg alulképzett, kellene még egy kis iskola, majd a faterja kifizeti, mint az eddigi papírjait vagy külföldi utazgatásait is!
a 3. posztban meg a balfasz G. az előző két poszthoz képest egy inkonzisztens cikket iratott (akár pisztolyt tartva a posztoló fejéhez:), ahelyett, hogy felvállalta volna magát, a tévedéseit, a hibáit, a valóságot, hogy átbaszta az utasait, a franciákat, stb. és persze talált még1 bűnbakot, az EXITnél kicsikét "híresebb" francia utazási céget, ami "tipikus" magyar parasztság.
A legszánalmasabb az egészben, hogy apucija a parlamentben/minisztériumban ülhet, és el lesz tusolva az ügy! De akkor kérdem én, mitől lenne fordulat Magyarországon, a parasztok, csalók, és ügyeskedők országában, ahol ilyen faszkalap dr. G.-k ilyen fiatalon már abból akarnak megélni, hogy átbasszák az embereket??? Istentől lehet remélni a fordulatot, de amíg ilyen parasztok lesznek cég/állami vezetők, addig itt nem változik/nem lesz jobb semmi! Most is a csőd szélén áll az ország!
4. posztot ide, azon nyomban! Különben G. a Homárt is felvásárolta, ha nem lesz befejező része a történetnek!
beste 2009.02.06. 05:03:19
hazugság. Csak a mi log. cégünk raktárában sok négyzetmétert foglalnak el a tárolt boxok... Lehet Budapesten találni, csak gondolom, azért fizetni kell a kereskedőnek.
iBen 2009.02.06. 14:10:52
másrészről kb. 10 éves francia síelés tapasztalatból mondom, h ezekhez hasonlókat már nemegyszer megjátszottak a franciák, párszor szem- és fültanúja is voltam annak, ahogy a magyar szervező küzd velük az amúgy előre egyeztetett dolgokért. amikor pedig azt mondják, h az erdeti pályaszállás helyett csak a 300 méterrel odébb lévőben tudnak helyet adni (miközben párszáz éhes, 20 órája úton levő, idegösszeroppanáshatáron táncoló utas a parkolóban ül a csomagjain), akkor lehet, h ezt a kompromisszumot meg kell hozni. az ember először ideges, aztán elfogadja, h ez van és megpróbálja jól érezni magát. illetve először nyilván a szervezőre irányul minden elégedetlenség, majd később szembesülhetünk vele, h nem mindenről ő tehet.
akinek meg a 900 utas miatt hiteltelen a történet, az menjen ki mostanában péntekenként este a Felvonulási térre és nézzen körbe (amit látni fog, az nem zászlós felvonulás, hanem kb. 40-50 kétszintes Neoplan busz és párezer sícuccot húzgáló honfitárs, na ők mennek franciaországba). vagy nézzen képeket francia síhelyekről, ahol látszik, h a békási tízemeletesekkel vetekedő méretű apartmanházakkal dolgoznak arrafelé.
kíváncsi vagyok mi lesz a vége. azt viszont kétlem, h az exit ki tud jönni jól ebből a történetből.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.06. 20:10:53
ki fog jönni
exitál
Bond, JamesBond · http://twitter.com/fisssi 2009.02.08. 12:41:03
1) G mindent a csúnya gonosz franciákra ken
2) nem fogtok jegyzőkönyvet kapni, ezt garantálom
3) a társaság 70%-a nem fogja visszakapni a kaucióját és ha szerencséd van Te/Ti is csak azért, mert G fél tőle, hogy ezt is megírnád a Homárnak... ezért inkább kifizeti zsebből, hiszen ez neki aprópénz
4) G harcban áll a gonosz, elvetemült, ok nélkül viperázó/pofozkodó franciákkal? Nahát, vajon miért? Biztos nem azért, mert időben és rendesen fizetett és normálisan lekommunikálta a létszámot, meg, hogy mire számítsanak a 900 fős társasággal kapcsolatban. Gondolom a franciákkal sokkal korrektebb volt, mint a kedves utasokkal és nekik nem mondta egyik EXIT-es se hogy "perejj' be!".
Összefoglalva: nem kell elolvadni attól, hogy a megrángatott bajszú "oroszlán" dr G. személyesen odafáradt hozzátok és elővette legmézesebb-mázosabb stílusát. Az első adandó alkalommal át fog *****ni titeket mint ****t a palánkon. De őszintén (!) kívánom, tényleg... hogy NE LEGYEN igazam.
Tanácsok:
1) jegyzőkönyvet bevasalni
2) bizonyítékokat (fénykép, stb) megőrizni
3) kártérítést elkérni
4) többet EXIT-el nem utazni
McCoy Capt 2009.02.08. 15:24:19
ewke 2009.02.08. 18:25:08
nem olvasom végig a kommenteket. Ma jött meg a gyermekem innen. 800 magyar egyetemista, valóban magyar mentősök és viperás őrök. A busz nem elég nagy, a méreg drága felszerelések behányva a csomagtartóba,többszöri átpakolás indulás előtt. Kaució igaz, indulás előtt pár nappal közlik 300 Ft-os áron lehet még váltani, takarítani nekik kellett mégis fejenként 2 EU leszedtek ezért. Ágyak használhatatlanok. Megérkezéskor ellopták az egyik lány sícipőjét, kifosztottak egy sítárolót. 80 EU az elhagyott kulcsért.....
Azért az olcsónak sem kell szemétnek lenni. 10-kor elmennek úgy hogy kitakarítanak, amit le is ellenőriznek! 17-kor lehet mégis a szobákat elfoglalni. Ment a harc a magyarok között is, hiszen ilyenek vagyunk.
Pár nap múlva nagy élmény lesz nekik. A sípálya szuper volt.
Ilyen egy olcsó egyetemi síelés :-)
enrdav 2009.02.08. 20:39:28
énis az exit tours szervezésében voltam, bár mi chamrousseba mentünk, ahová további 13 busszal érkeztek magyarok, szal ott kb 500an lehettünk. nálunk a szállás rendben volt, nem hallottam, hogy ebből problémák lettek volna, mi 8an voltunk egy apartmanban, nagyjából minden okés volt. nade! ugye az exit meghirdette a "magyar bulik magyar árakon"-t, ami úgy nézett ki, hogy kibérelték a közösségi házat, ami rendelkezésre is állt, egészen az utolsó estééig, amikoris a rendőrség megtiltotta, hogy buli legyen.. magyar árak: a hír az volt, hogy minden egységesen 2 euro lesz. gondoltuk az még belefér, 600ft egy long drinkért, mondhatni reális. ám mikor megérkeztünk, közölték, hogy a buliba, csak úgy mehetünk be, ha kiváltunk egy kártyát 10 euróért. 3000 ft minusz.. oké, legyen. a buliba megérkezvén meglepődve tapasztaltuk, hogy a minden 2 euro, csak a sörre borra vonatkozott, long drnkek 4 euro, amit egy 3 decis müanyag pohárba szervíroztak.. namost így már 1200ft 3 deci kóla (wishky-kóla esetében) ami whiskyt csak nyomokban látott, így már kissé sokaltuk az összeget. nade mind1. Lehet én voltam félreinformálva, de itthon még arról beszéltek, hogy a bulikon mindenféle banda lesz, többek között az irie maffia is fellép majd, viszont helyettük csupán a méltán feledésbe merűlt NKS nevű "hipphopp" formáció lépett színpadra, akiket olyan fél óra leforgása alatt sikerűlt letessékelni a színpadról, bár állítólag valaki moondta, hogy valkitől halotta, hogy valakinek tetszett... Nade eljött a várva várt póker verseny, selejtező majd döntő. az elején kérdezgettük, mi lesz a nyeremény, mer ugye azért nem árt a motiváció, mondták, hogy síléc, és egy toshiba kamera. Hát én a selejtezőben kihullottam, de egyik szobatársunk továbjutott a döntőbe, majd 8 óra felé hazatért 4. helyezetként kezében egy felfújható toshiba reklámfotellel, valamint egy activityvel. ami tök jól jött, mert elszórakoztunk, vele, de kérdeztük, hogy a kamerát, lécet ki vitte, monndta, hogy állítólag a kamerát már nem tudták elhozni ezért az első helyezett is activityt kap... a buikról még annyit, hogy a rendőrség minden este kinnt volt, bunyó is volt minden nap, amit álltalában a 30+os ritka hajszerkezettel, ám éves szoli és kondibérlettel rendelkező hontársaink szítottak. Csak azt nem értem, hogy egy egyetemistáknak és főiskolásoknak szoló utazáson mit kerestek, mert, hogy egyik felsőoktatási intézménynek sem voltak tagjai, az fix.. Amúgy ezeket az apróságokat leszámítva, én jól éreztem magam, exit toursal többet nem utazom, bár aláírom, nem lehet egyszerű egy ekkora kaliberű utazást megszervezni, dehát lehet a kiscsaládos utaztatást kéne főprofiljukká tenni..
ja és még egy szomorú esemény, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok: körülbelűl minden apartmantól maximum 3 percnyi járóútra volt hulladékgyűjtő, ami valljuk be nem egy nagy táv, de jólnevelt honfitársaink egyike kitalálta, hogy a házfal tökéletes helyszín lesz az ő dzsuvájának, mert most épp nincs kedve még 3 lépést megtenni. erre a többiek jó birka módjára elkezdték odapakolni a szemetüket, mire utsó napra akkora dzsuva lett, hogy kerűlni kellett mellettte. a franciák szóltak, hogy a szemetes ottvan odébb, éshogy ki kéne dobni, dehát valahogy csaknem akart odébbmenni a szemét. Erre kitalálták, hogy akkor szankció, kaucíó ugrik. erre persze gyorsan odagyűltek, és még a földet is felsikálták.. Dehát úgy tűnik a buta embernek az kell, hogy seggberugdossák, hogy civilizátan éljen..