Tékozló Homár

Mit tehet az ember, ha más helyett büntetik meg az autópályán?

2009.02.12. 12:16 | szily | 245 komment

Azok a rendszerek mindig sok galibát okoznak, amik a készítőik szerint hibátlanok. Sokszorosan igaz ez, ha a rendszer a fogyasztók megbüntetésére, méghozzá igen durva megbüntetésére lett kitalálva. Ilyen például az autópálymatrica-ellenőrző rendszer, ahol szinte felesleges fellebbezni, hiszen annak halasztó hatálya sincs, ami azt sugallja, hogy MINDEN fellebbező hülye vagy ügyeskedő. László egyiknek sem tűnik. Olvasónkat megbüntettékaz M1-es autópályán, bár váltig állítja, hogy nem járt arra. Ezt ellenőrizni nem tudjuk. László viszont azt is állítja, hogy az ÁAK gépei által készített fotón egyszerűen nem az a szám látható, aminek azt a cég elkönyvelte. Olvassák el a sztorit, vizsgálják meg alaposan az alant látható képeket, és szavazzanak!

2009.01.12-én levelet kaptam az ÁAK Zrt-től, melyben közölték: 2008.12.15-én 17:44-kor lefotóztak az M1-es autópálya Budapestről kifelé tartó szakaszán, és mivel nem fizettem autópálya használati díjat, ezért 15 napon belül fizessek be 15300 ft pódíjat.

Értetlenül forgattam kezemben a levelet, hisz sem akkor, sem évek óta nem jártam az M1-esen. Sőt, a kérdéses napra egy sajnálatos esemény miatt konkrétan is emlékeztem: aznap éppen egy temetésen voltam Martonvásáron, amely kb. 14:30-ig tartott, ezután pedig a feleségemmel együtt mentünk gyermekünkért a Budapest XX. kerületében található bölcsődébe (16:00 körül ), majd az este hátralévő részét szintén a XX kerületben töltöttük. Egészen biztos voltam tehát abban, hogy csak valami tévedés miatt írhatták nekem: aznap 17:44-kor lefotózták autómat, az M1-es Budapestről kifelé tartó szakaszán. Sebaj, gondoltam, ha készült kép, az mindent igazolni fog, az én autóm egészen biztosan nem lehet rajta, max. eltévesztették a rendszámot. Fel is hívtam az ÁAK Zrt Ügyfélszolgálatát, ahol előadtam történetemet, és kérdeztem, hol tekinthetném meg a képet? Az ügyintéző udvariasan végighallgatott, majd közölte, amennyiben szeretném megtekinteni a kérdéses fotót, személyesen be kell fáradnom valamelyik Ügyfélszolgálati irodájukba. Másnap el is mentem az M3-as bevezető szakaszán található Ügyfélszolgálati irodába, és ott kértem, mutassák meg nekem a fotót. Legnagyobb megdöbbenésemre a következő képet mutatták:

 



 

Se az autó, se a környezet, ahol a kép készült nem látható....De nem is ez volt a legdurvább...hanem a rendszám. Az én rendszámom ugyanis IER-697, míg a képen, számomra egyértelműen az IER-597-es (de még az is lehet, hogy IEP 597 + egy piszok a P betű tövében) számsor látható.

Amikor felhívtam erre az ügyintéző figyelmét, ő csak hümmögött, majd odahívta a kollégáját, aki szintén csak hümmögött, majd egy harmadik kolléga is beszállt a hümmögőkórusba....Végül közölték: nem tehetnek semmit, írjak reklamációs levelet.

És most jön a leggennyesebb csavar a sztoriban!

Amikor hazamentem, és újra figyelmesen átolvastam a levelet, a következő kitételt találtam benne: „Felhívjuk figyelmét, hogy a reklamációnak…nincs halasztó hatálya.” Értik ezt?! "A reklamációs levélnek halasztó hatálya nincs”, vagyis ha nem fizetek be 15 napon belül 15300 ft-ot az ÁAK Zrt.-nek, a 15. naptól már 63.750 ft-ra emelkedik a pótdíj összege! Az ÁAK Zrt. viszont csak 30 napon belül köteles válaszolni a panaszos levelekre!!!!!

Ismerve a magyarországi jogkörnyezetet, megijedtem…. Mi van, ha egészen egyszerűen nem tudom bizonyítani igazamat, és kezdetét veszi egy végeláthatatlan ügy, melyet az egyre emelkedő összegekről küldött különböző felszólítások, behajtó cégek zaklató levelei, és egyéb pszichikai terrorizálás fog kísérni? Mindnyájan ismerjük az ilyen eseteket…Ezért úgy döntöttem (lehet hogy tévesen?), befizetem ezt az összeget, és úgy folytatom igazam keresését. Ezzel párhuzamosan megírtam reklamációs levelemet, és vártam a választ. 2009.02.11-én aztán meg is kaptam az alábbi levelet:



A levélhez mellékelték a fentebb már bemutatót fotót is. Külön felhívnám a figyelmet a következő mondatra: „Az ellenőrzést végző elektronikus rendszerhez kapcsolódó kamera a gépjárművek forgalmi rendszámát rögzíti, adatvédelmi okokból a járműben tartózkodó személyek a kamera látószögén kívül esnek”. Tetszik érteni, ugye? Nincs lehetőség arra, hogy egy teljes képen látható gépjármű típusa azonnal eldöntsön egy ilyen vitás kérdést….Ennek ellenére a levél mégis megnyugtatott, ugyanis a mellékelt képen számomra egyértelműen más rendszám olvasható, mint a saját autómé.

Le is fotóztam gyorsan a rendszámtáblámat, alább pedig bemutatnám egymás alá helyezve a kettőt, döntsék el a kedves olvasók azt, szerintük egyezik-e a két rendszám:

Saját rendszámom:



Az ÁAK Zrt. által küldött rendszám:


Önök szerint 597 vagy 697 olvasható az ÁAK Zrt álta küldött fotón?

Külön felhívnám a figyelmet a kérdéses karakterre… Az ÁAK Zrt felvételén a kérdéses karakter felső része szögletes, szemben a valós 6-os szám felső kerekített ívével.

Ezennel kérném a kedves olvasókat, szavazzanak: 5-ös, vagy 6-os látható az ÁAK Zrt által küldött fotón?

Hangsúlyozni szeretném: én egyik fotót sem manipuláltam digitálisan, amit az ÁAK Zrt által küldött képpel igazolni is tudok.

Természetesen ismét levelet írtam az ÁAK Zrt-nek, melyben felhívtam a figyelmet a fentebb látható egyértelmű különbözőségre. Azonban úgy gondoltam, Önök által a nyilvánosság segítségét is kérem, mivel ha ez az ügy titokban marad, bármelyik autóstársam kaphat egy hasonló fizetési felszólítást az  ÁAK Zrt-től……

Segítségükben bízva, és további tényfeltáró munkájukhoz sok sikert kívánva maradok tisztelettel:

Varga László
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipikusbalek 2009.02.12. 16:04:07

@tocibacsi: az osztrákok nagyon faszok... Főnököm egy BMV Z-öt előzőtt, tök szabályosan, sose megy alapból többel 180-nál. Erre vmi fasz elekzdte hátulról tolni. Értsd: reakcióidőt számítva 0 távolságból vagy az időt szekundumban mérik és nem távolságban mindegy, a seggében, veszélyesen közel ment és tolta, indexelt, villogott a sziréna működött, de azt a főnököm nem hallotta az 5000-en pörgő szívódiesel hangjától, mivel a kamionsor tök összefüggő volt, kicst rálépett, mert télleg necces colt a szitu, nem tudott meglépni a zsaruk elől, majd kigyulladt a tank üres lámpája, azonnal kihúzódott... erre bazmeg a letolósok kivágták a kocsiból magukat, zsaruk voltak, kiszedték és megbaszták gyorshajtásért... enniyt az osztárkokról. Oké, tény... nem kellett volna gyorsítani. Bele kellett volna satuzni, tökig, állóra! Pusztuljon a férgese, kenjék szét az egyenruhás agyvelejüket a műszerfalon, neki meg ott a 10 légzsák oszt jónapot...

tgyapa 2009.02.12. 16:05:01

Szerintem fontos kérdés lehet, hogy a rendszer által készített sokezer fotón található információt technikailag hogyan értékelik ki. Arra gondolok, hogy nyilván (remélhetőleg) nem manuálisan és egyenként, hanem a digitális képre "ráeresztett" alakfelismerő szoftverrel olvastatják el a rendszámot, majd az így értelmezett kódot összevetik azzal az adatbázissal, ami a "matricások" rendszámait tartalmazza. Ha van egyezés jó, ha nincs akkor bünti. Úgy gondolom egy ilyen gyenge felvétel szoftveres felismerési biztonsága eléggé messze esik a 100%-tól. Ezt akár kontrollált körülmények között manipulált képek felismertetésével lehetne tesztelni is, de ez már egy per esetén a bíróság által kijelölt informatikai szakértő dolga lehet. Ha a fentiekben igazam van, akkor nem feltételezésre, hanem adatra alapozva is lehetne a rendszer tévedhetetlenségének az ellenkezőjét bizonyítani és ezáltal a bünti összeget kamatostól és eljárási- meg ügyvédi, szakértői díjastól a tisztelt ÁAK nyakába varrni. Sok sikert és kitartást hozzá!

metal · http://electric.blog.hu 2009.02.12. 16:07:03

@Bonaparte: Bocs tényleg behajtót kellett volna írnom!

pfekete101 2009.02.12. 16:07:04

@Gumidomino:
Valoszinuleg mindig lefele kerekitenek.
Amugy egy erdekesseg: egesz %-ot akarunk kiiratni.
1. tabor: 9950 szavazat
2. tabor: 50 szavazat
1. eseteben: 9950/10000=0.995=99.5%
2. eseteben: 50/10000=0.005= 0.5%
Ha lefele kerekitjuk a 0.5-t, akkor 1. tabor 99% a 2. tabor 0%. Osszesen: 99%.
Ha lefele kerekitjuk a 0.5-t, akkor 1. tabor 100% a 2. tabor 1%. Osszesen: 101%.
Sehogy sem jon ki a 100%.
Bocs az off-ert. ;)
Amugy tenyleg latszik a csalas. Feljelenteni nem lehet Oket? Tudom, macera. Mindegy. Legalabb itt a Homaron tudni lehet hogy all/hova tart az orszag. :(

ANOka 2009.02.12. 16:08:15

Mi lenne, ha az ÁAK megnézné, hogy az "alternatív" rendszámokra volt-e érvényes matrica az adott szakaszra?
Egyáltalán hány kamera rögzíthet egy autópályán megtett útvonalat? Nem esetleg több kamera felvételén is szerepelnie kellene ennek a rendszámnak?

Walter Melone (törölt) 2009.02.12. 16:11:55

Az a baj, hogy az emberek nem ismerik a jogaikat.

Nem reklamációt kell írni, hanem KIFOGÁS-t. Ez jogi kategória. Halasztó hatályú. Ennyi.

Az azonosításhoz pedig egyetlen adat nem elegendő egy gépjármű esetében. A parkolótársaságok is szívták már meg így. Ezt a pert simán nyernéd...

Tsabi 2009.02.12. 16:13:33

@tocibacsi: ha a fonokod 100%ig biztos az igazaban, akkor (akar utolag is) feljelentest tehet, "Nötigung" ügyeben. Amugy az osztrakoknal is 300m bemert tavolsagbol kell kiszamolni a sebesseget, a videon meg jol latszik a követesi tavolsag is. Szoval, ha a fönöködet tenyleg belekenyszeritettek a helyzetbe, akkor az osztrak rendörök ezt nagyon megszivjak..

Tipikusbalek 2009.02.12. 16:13:52

@pfekete101: Jó lenne a számítás de a második kerekítést azért nézd át mégegyszer.

Nem kereste 2009.02.12. 16:18:59

Szerintem: EDE-597
Vagy 697, de az EDE az biztos.

Tsabi 2009.02.12. 16:21:04

Szerintem majdnem 100%os biztonsaggal kijelentheto, hogy az aak fenykepen egy rendszam lathato. A tobbiben mar nem vagyok olyan biztos..

igazi hős 2009.02.12. 16:22:59

Ez marha jó. '94-ben tudta a BM rendszer, hogy adott rendszám, szín és típus mellett hasonlósági szintet is meg lehet adni a keresésben és az alapján szinte egyértelmű az eredmény. (Akinek ez túl bonyolult, az beírhatja egymás után a 8 lehetséges rendszámot és kapott autókból kiválasztja a képnek megfelelőt.) Na jó az egyszerre forgalomba helyezett 100 zöld Suzuki kifog rajta, de többi esetben tutira megvan a tényleges autó. Igaz ehhez 2 percet dolgozni kellene, nemcsak rábökni, hogy ez a rendszám és kész. Ha az ÁÁK-nak nincs ilyen rendszere és hozzáférése sem, akkor kérje ki hivatalosan, szerintem megkaphatja. (Egyébként meg be~, hogy ennyire flegmán kezelik más pénzét, idejét.)

mazda_mx5 2009.02.12. 16:28:27

Ezért jó a szlovák vagy egyedi rendszám... Vagy akár kombi-ban... :-))))

AndOr01 2009.02.12. 16:38:48

Nagyon vigyázzatok, hogy hol vesztitek el a rendszámotokat, mert ha véletlen egy ilyen kamera előtt esik le és ott marad, fizethettek minden napra...

AndOr01 2009.02.12. 16:43:22

Ezek szerint ha a kocsi tetejére felragasztom az ellenségeim rendszámait, akkor minden egyes alkalommal amikor autopályán megyek tutira kitoltam velük. :)

Hülye rendszerekek. Azért jó, hogy magyarorágon mindent ami szarul csinálunk meg, arra találunk egy kifogást ahelyett, hogy rendesen megcsinálnánk.

A fénykép alapján bárki mondhatja, hogy csak a rendszám járt az autópályán a kocsi nem. Erre mit lépne a ÁAK?

AndOr01 2009.02.12. 16:46:07

A fényképen az se látszik, hogy ez egy magyarországon kiadott rendszám. Most akkor rettegjek, hogy egy másik országból áttéved egy ugyanolyan rendszám mint az enyém?

Avatar 2009.02.12. 16:50:20

Captcha játék van?
Akkor ne manipuláld előtte a válaszadókat, hogy "ugyeugyeugye 597"!

:)

hahhh 2009.02.12. 16:56:38

1) az E betu F betu, nezd meg, az also szara lejjebb van mint az I es a P (ami nem R) szara.

2) a 9-es fake, a jobb oldala kerekded, es vastagabb mint kellene, pedig egyenes fuggoleges vonal kellene legyen. igazibol 3-as azt hiszem.

3) ahogy irtak a tobbiek is, a 6-os az 5-os, a 7-es kettes. az R betu is csale es alul lelog.

Tehat a rendszam ha jol rakom ossze egyaltalan ennyi csalas utan:
IFP-532

no, jar a sor ugy erzem, ha mar bereggeltem ezert a marhasagert.

koxi 2009.02.12. 17:03:25

Nekem küldtek egyszer egy levelet, hogy stbstb jogtalan úthasználat ekkor meg ekkor, fizessek. Ja, akkor és akkor ott voltam, DE: volt érvényes matricám!! Ami még fent is volt épp véletlenül a szélvédőn! Na ezt szépen lefotóztam és elküldtem levéllel együtt. Ezekután voltak szívesek eltekinteni a bírságtól.. De azért bepróbálkoztak, hátha.
Rothadjon meg az összes tetű, csak ennyit tudok hozzászólni.

Csokifszeva 2009.02.12. 17:13:51

597 és ez fontossssss!

hahhh 2009.02.12. 17:18:09

ide mehetsz megkeresni az IFP-532 rendszamot:
www.magyarorszag.hu/allampolgar/szolgaltatasok/gepjarmukereso

(be kell jelentkezni hozza)

trewq 2009.02.12. 17:19:36

Az ÁAK ugyanazt a szarházi tolvaj ügyvédet bízta meg a pótdíjak behajtásával, mint a BKV.

Tuvalu 2009.02.12. 17:44:36

@Tipikusbalek: Nem 84 variáció van, hanem csak 47.
Lévén az 1,4,7 az ugyanaz a lyukasztás, mint a 3,6,9 (fordítva belehelyezett jegynél, dehát azt is el kell fogadnia).
A 84 variációból 10 tükörszimmetrikus, a maradék 74-et lehet felezni.
Tehát 47 jegy.

De amióta nem csak lyukasztó van, már nem éri meg.

Dr. Fotos 2009.02.12. 17:51:16

Jol beszivtad. Ez egy kulfoldi rendszam, mert a magyar 5-os is maskepp nez ki. :) Meg jo hogy nemzetkozi megkulonbozteto jelzest nem tartalmaz a foto egy akar az 5-os szammal rendelkezo magyar allampolgar gazdaja is beszophatja.

fektor 2009.02.12. 17:52:42

Egyszer ismeretlenként szerettem volna a 6-os úton menni Dunaújvárosra. Gondoltam nincs más dolgom, csak követni a 6-os út feliratot. Na aztán az egyik körforgalomnál mutatta a hatos utat jobbra. Kihajtottam, és rákerültem az M6-osra. Az első lehajtónál meg már ott álltak a potyalesők, végül vagy 15 rongy volt. De ki az a hülye, aki 2 perces út miatt ráhajt az autópályára? Csak azok, akiket direkt megtévesztettek a tábláikkal, és amikor rájönnek menekülnének le. Utánam is volt valaki, elöttem is. Utána lefotóztam, hogy hogyan jelzik a táblákkal az arra vezető utat. Elötte volt még két tábla, ahol a 6-M6-Matrica együtt volt, és arra kellett mennem. Ha a hatos út egyenest megy a körforgalomban, akkor hogy merik kiírni, hogy jobbra kell fordulnom a hatos útra? Az ember azt gondolná, hogy hatos út csak egy van.

Visszatérve a rendszámra, én nem tennék semmit, ezen a képen még az sem látszik, hogy ez nem egy fénymásolt rendszám, amivel egy gyerek játszik a homokozóban.

EÖ (törölt) 2009.02.12. 18:03:11

a múltkor láttam egy litván van lett vagy tökömtudja milyen autót, a rendszáma ugyanolyan, mint a magyar, 3 betű 3 szám, ugyanaz a betűtípus, csak az EU-s zászló mellett LT vagy mi volt írva
és mivel ezen a képen nem látszik, hogy magyar, úgyhogy ez NEM A TE AUTÓD!!!

azonnal feljelenteném őket csalásért.

EÖ (törölt) 2009.02.12. 18:05:24

a képen határozottan felismerni vélem az EDE-001 rendszámot

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2009.02.12. 18:13:17

Mar csak azert mert ilyen gennnny a kep vissza kellene fizetniuk a potdijat.

Szegyen..

IER-597 jot nevethet...

Egyebkent teljesen nem ertek egyett a matricas rendszerrel.
Az USA-ban vagy ingyen van vagy pedig KAPUS rendszer van.
Csak ki kell szelesiteni az utszakaszt egy reszen es kapukat rakni es nincs Logas.
Sajnos MO-n minden a LOGASra serkent akar a BKV metro is. ott is KAPUS rendszer kell.

Bonney 2009.02.12. 18:21:46

kb. 10 éve volt egy Trabantom, amellyel állitólag Bp-en 90 km/óra sebességgel száguldoztam, jött a bünti,de hiába, mert én tuti nem voltam a jelzett időpontban Bp-n, bementem megnézni a fotót (hál' Istennek akkor még a gépkocsit is megmutatták), hát láss csodát, az autó egy Lada taxi volt (még arra sem vették a fáradtságot, hogy ne csak a rendszámot, hanem a gk. tipusát is ellenőrizzék a bünti kiküldése előtt!)
az igaz, hogy a rendszám pont olyan volt, mint az enyém, de nagyon jól megnézve azért látszott, hogy a 8-ast 3-asra "javitották"...

szbszig 2009.02.12. 18:35:58

Annyit tudok felhozni összesen a mentségükre, hogy a legelső képen, távolról nekem is egyértelműen 6-osnak tűnt a kérdéses szám, amíg meg nem vizsgáltam jobban. Minden másért jöhetnek a sünök...

sztocsy78 2009.02.12. 18:38:10

engem kurvára érdekelni fog mi lesz az ügy vége/kérnék majd egy emailt attól aki készitette a cikket:sztocsy@freemail.hu/


egy dolgot nem értek.hogy lehet csak rendszámot lefényképezni?ezek szerint lekellett az egész autót fényképezni,mert nem hiszem hogy pont csak a rendszám van rajta.abból sok minden kiderülne.én nagyobb ügyet csinálnék belőle.mennék a juszthoz is.nem a 15 ezer forint miatt hanem az ELV miatt.mert tényleg nagyon kiváncsi lennék egy magyarázatra.mi lenne ha pont abban az időben máshonnan van bizonyitékod hogy arra jártál?akkor mit mondanának?vagy azz is lehet hogy 4-5 fajta rendszám kivehető a képből tehát kiküldték mindenkinek hátha legalább 2 3 ember kifizeti a büntetést.de veled rábasztak.mert ebből ügyet kell csinálni nyilvánosság előttúgyhogy várom a leveledet


köszönöm

Bonney 2009.02.12. 18:39:07

azt azért megnézhették volna itt is, hogy milyen típusú/színű a szabálysértő autó és milyen az amelyikre kiküldték a büntit (kicsi az esély, hogy ugyan olyan típusról/szín lenne szó)

fingerbangs 2009.02.12. 18:39:12

*********************************

en 2008ban 1 honap alatt osszesen 128.000 ft-ot (szazhuszonnyolcezer) fizettem be, osszesen 10db csekkre
probaltam megmagyarazni nekik hogy tevednek de lehetetlen
ideje lenne hogy valaki a kormukre nezzen, azt buntetnek meg akit akarnak

vettem matricat de kidobtam honap vegen, aztan par hettel kesobb jottek sorba a levelek hogy nekem nem volt matricam
elmentem a kutra ahol vettem a matricat de sajnos nem talaltuk meg a vasarlast igazolo nyugtat (kb 10000db-ot neztunk at, lehet hogy ott volt, de mi a faszomnak kell nekem 2 napig ilyen szarokat nezegetnem amikor volt matricam???)

teljesen leszarjak a fellebezeseket, mindenki csalo, mindenki dogoljon meg, ez a hozzaallas

UNDORITO ALJAS PENZBESZEDO INGYENELO TARSASAG!!!

sztocsy78 2009.02.12. 18:40:22

vagy egyszerűen keressdd fel az 697es rendszám tulajdonosát.és kérdezd meg merre járt abban az időben.

forumuser 2009.02.12. 18:48:19

Elsőre 6-osnak tűnt, de a te rendszámodhoz hasonlítva már egyértelműen 5.

Bonney 2009.02.12. 18:55:42

én biztosan nem hagynám annyiban a dolgot, tutira van rendes fotó a gépkocsiról...
"személyiségi jogok védelme", hehe:)
ez egy nagyon jó érvelés, igy aztán bárkinek/bárkiknek lehet ilyen fotók "dokumentálásával" büntit küldeni

papagály 2009.02.12. 19:01:04

ha matrica nélkül hajtunk rá, érdemes jól összekoszolni a r.táblát.
ezek is, meg a parkolódíjasok is hiénák.
nemsoká a levegőt is pénzért adják. (ja! olvastam Tokióban már most is a tiszta levegőt)

manny 2009.02.12. 19:17:32

Dögöljenek meg a szemetek! Hol a demokrácía ? Éppen ezért mindig igyen megyek ...

Szűcslaci 2009.02.12. 19:22:31

Rendszámmal kapcsolatban:

Tavalyelőtt, egyik reggel indultam volna éppen otthonról, mikor csöngettek. Két rendőr volt a kapuban, azt kérdezték, hogy kié az utcán álló Toyota Avensis. Mondtam, hogy az enyém. Következő kérdés: mikor jöttem haza? Mondtam, hogy még el sem mentem, most indulnék. Sehova nem megyek - közölték. Ugyanis ezzel a rendszámmal, ilyen színű és típusú autóval 40 perccel ezelőtt cserbenhagyásos gázolást követtek el három kerülettel odébb. Ki kellett hozzam a kulcsokat, kinyitották az autót és a motorteret s. Érdeklődve kérdezték, hogy hogyan hűtöttem le a motort. Kapargatták a kipufogót. Közben már indulnom kellett volna. Mivel van másik két autónk is, mondtam, ogy otthagyom nekik a Toyotát, vizsgálgassák, amennyit csak akarják, a kulcsot majd dobják a postaládába. Nem voltak partnerek ebben a megoldásban, kvázi letartóztattak. Szerencsére előző nap és aznap éjjel esett az eső, így a féktárcsák meg voltak rozsdásodva. Még nagyobb szerencsére ezt az egyik közeg észre is vette. Azonnal megállapította, hogy ez az autó nem mozdult innen jó ideje. Érdekes módon innentől kezdve öt percen belül kiderítették, hogy a vétkes egy másik, ugyanilyen Toyota, eggyel mellette levő rendszámmal. Szalonban vásárolt autóknál sűrűn előfordul, hogy teljesen hasonló autókat csomagban rendszámoznak, tehát igen közeli rendszámaik lesznek. Ne hagyd magad, ha igazad van.

cso zsi 2009.02.12. 19:29:48

Az ÁAK litván, és svéd rendszámra is küldött már csekket magyar autósnak.
A litván (ahogy feljebb írták), teljesen megegyezik a magyarral 2-3 méter távolságból, 80 km/h-val haladva.
Az ÁAK a tréleren szállított autót is büntette (volt róla poszt egy fél éve talán), ott sem látszik a környezet.
Tehát a tréler sem.
Cserébe, mivel a külföldi rendszámok nincsenek felvezetve a rendszerbe, német, román, és egyéb rendszámmal boldog-boldogtalan grasszál ingyen az útjainkon. Mi itthon vagyunk, minket lehet lehúzni.
Állítólag lesz azonnali bírságolás, ha a pályán, vagy a lehajtón tettenérik a külföldit.
A fotón látható rendszámon az I az egyetlen hiteles, az E/F talán, de a P/R egyértelműen manipulált.
A számok mindegyikéhez hozzá van nyúlva, nem 6, nem 9, nem 7.

Rendszámösszehasonlító, amit csak internet-eléréssel lehet megnézni :)))
www.olavsplates.com/country_index.html

Szsrobert 2009.02.12. 19:36:03

A megoldás: TV ügyvédje.

cso zsi 2009.02.12. 19:37:10

@fingerbangs: Az nem piskóta.
Három napot autókáztunk a pályákon, mert meló volt, "matrica" elvileg megvéve, mert a főnök nem azzal a kocsival ment vásárolni.
Tán két héttel később jön egy csekk.
Másnap mégegy.
Telefon a cégnek, hogy akkor most mi van? Igazuk volt, nem stimmelt a bediktált rendszám.
Mondták, akkor a harmadik csekket nem küldik, menjünk sztornóztatni egy útbaeső irodába. 1000 forint kevesebb, mint 3x15000.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.12. 19:55:20

szarjanak 100 km sünt 130 km/h sebességgel

optipista 2009.02.12. 20:02:15

Ahogy mások is írják a felismerés automatikusan történik, ami nem tökéletes, mert ilyen szoftvert nem könnyű írni. Egy nagyon jó szoftver egy nagyon jó kamerával megy 99% felé azokon a rendszámokon amik nem sérültek és nem piszkosak. Ez egy tipikusan nehéz eset, mivel az ötös íve záródik.
Amikor először megnéztem a képet, nekem sem volt egyértelmű. így mellétéve a 6-ost, már meggyőzőbb. Az viszont az ÁAK sara, hogy ilyen esetben nem foglalkozik a panasszal.

sltom 2009.02.12. 20:30:09

csak annyit ehhez, hogy éves matricával járok az autópályán, és kaptam fizetési felszólítást, a nyár közepén, majd bementem az igazolásokkal, és kiderült hogy
1) igazam van
2) a rendszerben 2x is szerepelek (nem tudni miért)
természetesen törölték a büntetést, de ez sokat elárul a rendszer biztonságáról....

taszilo 2009.02.12. 20:47:30

A megoldás: legyen büntethető a hatóság is. Most minden lehetséges fórumon fel kell jelenteni őket, és minél többen írjunk a jogszabály-változtatásért.

Ami sltom-mal történt, olyan esetekben is fizessenek kemény kártérítést. Olyan nincs, hogy a hatóság sohasem tehet róla.

wosemy 2009.02.12. 20:48:25

Fuvarozással foglalkozom. Kamionra 0 órától éjfélig szól a matrica. A fékezett gondolkodású esztelen ÁAK képes kiküldeni akkor is a büntetést, ha az órájuk egy percet késik! Sőt, lefotózták a kamiont az M1-e a fizető kapu parkolójában álló kocsit is. De azon látszik a kocsi típusa is. Soha nem fizettünk előre, reklamáltunk. Mindig sikerrel jártunk. Nem kellett volna befizetni a pénzt. A leveleket sablonok alapján, minden gondolkodást nélkülöző ügyintézők küldözgetik ki. Eddig mindig találtam megoldást, és használható, értelmes gondolkodó embert. Sajnos szűkében vannak. A fotót egyetlen bíróság sem fogadja el bizonyító erejűnek. A környezet, a kocsi nem látható, a minősége kritikán aluli. Tizenéves gyerekek bármikor gyártank ilyet, jobb minőségben egy képszerkesztő progival. A bizonyítás az ÁAK feladata nem a tiéd. Keresd meg mondjuk Dr. Magyar Györgyöt, szerintem simán bevállalja. Éppen ideje lenne szétrúgatni a seggüket nyilvánosan, mert pofátlanság amit művelnek.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.12. 20:48:57

na, csak ott a bibi, hogy nem vizuálisan ítélik meg a betűket, számokat, hanem a fényvisszaverődés alapján olvassa le az az izé. mutatták a tévében.
egyébként 697.

Secnir 2009.02.12. 20:54:41

különben a kezdőkérdésre válaszolva:
"Mit tehet az ember, ha más helyett büntetik meg az autópályán?"
helyes válasz:
PEREL!
de azonnal!

Vladimir Harkonnen 2009.02.12. 21:01:37

@fingerbangs: Emlékszel a sztorira, ami arról szólt, hogy a kutasok sztornózzák az autópálya matricát? befizeted, aláírod, kinyomtatja. Aztán sztornózza, és nem kerül be a rendszerbe. Te meg fiteted a büntit!

Állítólag.

82zyklon 2009.02.12. 21:07:52

jaja,mer perelni olyan marha konnyu.csinaltad mar?akkor inkabb kifizetem a 15 ropit,megha bassza is az agyam,hogy tudom nekem van igazam.itt 1ertelmu,hogy igaza van,az tenyleg 5os a kepen.mar keso,kifizette.

., (törölt) 2009.02.12. 21:45:23

Én egyszer a céges autó rendszámát írtam a saját matricámra, és annak rendje módja szerint meg is buktam a pályán. Ezért bekértem a képet én is, de ott tisztán látszott az autó eleje is a rendszámmal együtt, sőt még a kerrkek is. Ez a fotó a rendszámról készült de akárhol is készülhetet, autó nincs rajta, nem ismerni fel semmit. Ez nem bizonyít semmit, hiszen sokkal jobb képeket készít a kamera, nem ilyent

vizafogó 2009.02.12. 21:52:59

hahhh 2009.02.12. 17:18:09
Magam is ezt akartam megnézni!
De ezt az üzenetet kaptam:
Hiba Vissza a Magyarország.hu-ra, A lap nem található!
Ismét egy oldal, melyet a csókosok fejlesztettek.
Lásd még az IRM & Microsec című operettet ahol nyilvános adatokat árulnak pénzért.

vizafogó 2009.02.12. 21:54:16

@hahhh: Magam is ezt akartam megnézni!
De ezt az üzenetet kaptam:
Hiba Vissza a Magyarország.hu-ra, A lap nem található!
Ismét egy oldal, melyet a csókosok fejlesztettek.
Lásd még az IRM & Microsec című operettet ahol nyilvános adatokat árulnak pénzért.

Perillustris 2009.02.12. 22:12:01

@trewq: A kérdés az lenne, ki utasította őket erre?

Xezs 2009.02.12. 22:25:55

tetű banda, akárcsak a parkolócégek

Catella 2009.02.12. 22:47:13

Én tavasszal 3 hónapig leveleztem velük. Volt havi matricám, így vígan furikáztam, kaptam is 9 csekket. A e-matrica papírját+blokk+bankkártya papírt fénymásoltam, elfaxoltam. 2 hét múlva jött a levél, hogy majd 30 nap alatt elbírálják, de nincs halasztó hatály, közben meg 3 naponta jöttek az újabb büntik. Én nem fizettem.
MOL-hoz elmentem, kiderült, mi volt a gond.
A kasszát kp-s fizetéssel ütötték ki, nem kártyával, ezért stornóztak, ezzel az e-matrica is stornózva lett. A vezető előkotorta az összes lefűzött papírjukat: a stornózott, és az utána újból kiadottnak is ugyanaz a száma volt!
Tehát az érvényest érvénytelennek látta a gép. A MOL is írt levelet az ÁAK-nak, erre viszont egy hét alatt reagáltak, és igazat adtak. De a leveleimre nagyívben tettek.
+ MOL bocsánatot is kért:) Az ÁAK persze nem.

Boo 2009.02.12. 23:10:48

Hát ez szívás. Kis szigetelőszalag és máris P-ből R, 5-ből 6. A sok samesz meg megeszi. Közöld velük hogy pályadíjat csak autóra kell fizetni. A képen viszont tisztán látszik, hogy csak a rendszám közlekedett önmagában.
Azt a bírót pedig, amelyik ezt elfogadja bizonyítéknak, be kéne zárni baracskára kilo vazelinnel.

mcc 2009.02.12. 23:31:48

Mikor szivatták a népet 131-gyel? Az autópályán, ha 130, akkor 160-ra állítják a triggert, többször elszólták magukat.
A 40-es tábla inkább előfordul valóban...
Az 1-7-Budaörsnél van figyelmeztető tábla a kamerák előtt. Mégis kapnak el ottan rendessen....

Minden Banánok Köztársasága 2009.02.12. 23:53:27

Valamit furcsáltam hetekkel ezelőtt, amikor a LIP-500 rendszámú autó mögött araszolgattam a budaörsin kifelé. Közelebb érve a két 0 karakter helyett más számokat olvastam ki és tisztán látható volt, hogy "valami fehér" eltakarta a 0 karakterek közepét és megváltoztatta a valós LIP-563 rendszámot. Érdekes, hogy a hiányzó vonaldarabkákat az emberi szem automatikusan 0-ra egészítette ki. Azóta is valszeg ezzel hajtják a piros autót. Milyen jól is jön a gazdájának egy traffipaxos, vagy matricakukkolós felvételnél...
Szerintem itt is hasonló "trükközés" van, simán lehet a rendszám IFP-579, IEP-579, IFR-597 bármelyike.

Lombroso 2009.02.13. 00:05:58

Btk. 277/A.§ (2) egyedi azonosító jel meghamisítása üzletszerűen - E???!!!

Bubu80 2009.02.13. 00:07:14

Jó napot, jó szurkolást!

Martian (törölt) 2009.02.13. 01:23:35

Ügyvéddel megfenyegetni az ÁAK-t, hogy ha nem vizsgálják felül az ügyet, megy a feljelentés csalás kísérlete miatt.

atarim 2009.02.13. 02:38:05

Én nem is értem hogy miért nem tünt egyikötöknek sem a kép homályossága !!!
Természetesen azért ilyen , mert nem a rendszámot fényképezték le hanem az egész autót , a környezetével együtt !
Mivel azon aq képen nem volt jól látható az FRSZ. , igy ki lett vágva , nagyitva az eredeti képből !
A NAGYITÁSSAL SZÉTESTEK A KÉPPONTOK , ETTŐL LETT HOMÁLYOS A KÉP !!!!!

wagabound 2009.02.13. 06:17:24

Van itt még valami. Arról, hogy egy büntetés kiszabásánál a kifogásnak, fellebezésnek nincs halasztó hatálya, csak hatóság, vagy közigazgatási szervezet dönthet, de azok is csak egészen kivételes esetben hozhatnak ilyen határozatot. Egy olyan szaros kis részvénytársaságnak, mint az ÁAK, ehhez nincs joga. Egy külön meccsen EZÉRT is keményen el lehet őket meszeltetni, ugyanis félrevezetik az "ügyfeleiket"!

-putyin- 2009.02.13. 07:25:01

Ez IEP 597, semmi kétség. az aka meg rohadjon meg.

-putyin- 2009.02.13. 07:26:14

bocsánat, ÁAK, nem AKA.

LittleBear 2009.02.13. 07:31:23

Ha csak innen kimásolod a képet, Photoshoppal rákontrasztozol, kijön az 597, ami tényleg lehetne 592 is, de ezt nem tudom eldönteni.
Rossz a karakterfelismerő program, szemmel meg valamiért nem nézik meg.

Szőrgyáros 2009.02.13. 07:41:18

Ezért tart itt ez az ország...

F(r)osch & tsa. 2009.02.13. 07:54:24

BAZMEG!
Ezek az utolsó ROHADT GECIK tényleg módosították a képet! Az egy kibaszott kettes a legvégén. Na hát ezért én kurva nagy pert indítanék.
Azt meg mellesleg nem tudom írta-e valaki, de azt észrevettétek, hogy el van mosva az eleje is? Nyilván nem a régi H betű van ott, hanem az új EU-s.... Egyszerűen ezt nem fogom fel. Komolyan...

F(r)osch & tsa. 2009.02.13. 08:10:44

És tűrhetetlen, hogy ez megy az országban. Itt, ebben a MOCSOKBAN ezt bmeg meg lehet csinálni. Basszameg, a kormánynak a költségvetési hiányt a bankokon kéne leverni többekközt az undorito kamat és kezelésiköltség emelés miatt. Nem lófasz 1-2 milliós büntit. 10 milliárdokat. EZ FONTOS!!!!!!!!

Pista Bácsi 2009.02.13. 08:21:43

A litván rendszámok megdöbbentően hasonlítanak a magyar rendszámokra, ha nem látod az országjelzést, akkor állítom, hogy nem tudod megkülönböztetni a magyar rendszámoktól.

De a fenti nem litván, mert a litván rendszámban nincs kötőjel a betűk és a számok között, itt viszont látszik a kötőjel (vagy valami kosz a kötőjel helyén).

Amúgy mellbevágó volt számomra látni, hogy milyen "bizonyítékok" alapján büntetnek meg embereket :-(((

becher 2009.02.13. 08:25:46

Nevetséges, hogy személyiségi jogokra hivatkoznak és nem lehet látni a vezetőt. Drága férjem Németo-ban gyorshajtott. Megjött a büntetés és még a vigyorgó képe is tökéletesen kivehető volt a fotón. Nem is volt kétséges ki vezette az autót.

ohrana 2009.02.13. 08:30:52

Ez valóban egy nagy képből kivágott kép, tehát van egy olyan kép, amin látszik a környezet. Már ez manipuláció. (A kép jpg? adatai mik? dátum, stb.)
Az eleje biztosan manipulált, ahol H betű és zászló (Eu vagy Hu) áll. Látszik, hogy kimosták.
Szerintem ebből érdemes pert csinálni, sokan vannak akik elvállalják, mert látványos, és túl nyilvánvaló a csalás
szándéka.
Mindenképpen fordulj ügyvédhez: először egy levelet írjál, hogy a képük alapján úgy véled ... jön az ügyvéd szövege ... és ezért vissza pénzt kamattal, illetve az ezzel kapcsolatos költségeidet (x óra munkadíj, levél, ügyvéd, telefon, ha személyesen voltál náluk akkor 5000 HU kiszállási díj a munkaidőn felül....) Tértivevénnyel, másolat a felettes hatóságnak, az ügyvéd tudja, miképpen jelezze, hogy van 30 napjuk, különben csalásnak tekintik. (Jó ügyvéd a szervezetten elkövetett csalást is végi tudja vinni, hiszen egy módosítja a képeket, másik kiküldi a büntit...)
Rá kell szánni két-három évet, de fél év után már meg lehet szokni, hogy időnként el kell menni egy tárgyalásra.

o

Mioporfeszosz (törölt) 2009.02.13. 08:48:44

Kár volt ennyire elrontani, az ilyen embereket tudja lehúzni mindenki, akik "jajj félek a zaklatástól", és sajnos ezért is próbálkoznak, mert tudják gyorsan lehet csalással, lopással milliárdokat beszedni a semmire.

Én a zsarunak is aztmondom, ha elkezdi a szórakozást, oké, lejátszuk, feljelentés, írja csak meg.
Bíróság, esetleg ha szeretnék ezt, felhívunk most rendőrezredes meg rendőrkapitány ismerőst.

Ilyenkor rögtön újragondolják, érdekes, már nem is emléxik ugy, hogy telefonáltam, amikor nem, már nem is látta 280méterről nappal szemben, 90nél hogy nem volt rajtam öv, stb.

Amikor az üfsz-on hümmögni kezdtek, akkor kellett volna keménynek lenni, hogy oké, lehet ilyet, de lesz majd szakértő, 2 ügyvéd, stb, plusz nyilvánosság, tévéügyvédje, biztos, hogy szeretnék?

Ilyenkor szokott az történni, hogy aki eddig csak kis alkalmazott, és "ő nem tehet semmit" fogja az egeret, kattint kettőt,és a dolog érdekes módon el van felejtve.

Aki megrémül és látják rajta, hajlik rá, hogy fizessen, az sosem ér el semmit, napi 200ilyet látnak, ez a dolguk, ezért ülnek reklamációs irodán, erre kapják a prémiumot, a jogosan vagy jogtalanul beszedett büntetésre.

riel · http://amatorfutoleszek.blog.hu/ 2009.02.13. 08:52:23

Láttam olyat, hogy valakinek elöl olyan matrica rendszáma volt, amit tuti otthon vagy dekorosnál készített, mert a benne szereplő W középen alacsonyabb, azon meg úgy nézett ki, mint 2db V (VV) egymás mellett.
Ettől kezdve akár ez is lehet sufni rendszám, amin nem rendszámszabvány 5-öst használtak és azért hasonlít 6-osra...

ámbátor 2009.02.13. 08:53:50

Most kommentálja az ÁAK a rádió Q-n a Fialának az esetet.

Mioporfeszosz (törölt) 2009.02.13. 08:54:14

Egyébként meg ködben, hóban, stb meglengetnek seprűnyélen egy pici kartonrendszámot a kamera előtt, és jön is a felszólítás az autó tulajának 1 hét múlva.
Ez különben összenépi sport mostanában, és nem igazán lehet mit mondani rá... büncselekmény táblára rajzolt számokat lengetni az autópályán??!?! Mitől?

Sajnos az agyatlanok következmény nélküli országában mindent lehet és mindennek az ellenkezőjét is.
Keménynek kell lenni, különben arról szól az életünk, mások szünet nélkül csak szivatnak ahol tudnak.

jusztlacika 2009.02.13. 09:13:15

A 697. TE MAGAD LÉGY!

Itt nem is a szám a fontos, hanem az az R vagy P, nézzétek meg, ez kurvára P, R szára túllóg.


Lefingjam a rendszámtáblát?

MZ/x 2009.02.13. 09:42:16

Hasonló történt velem is. Csak volt egy kis bibi, az adott időpontba a gk-m szervizben volt javításon mivel előtte héten a balelső futóművemet összetörték, belém jöttek Pécsen.
Az M7-en Fehérvár környékén lefényképezték a kocsit, mikor onnan 180 km-re volt szervizben javításon.
Hiába szerviz igazolás , Pécsi rendőrségi helyszíni képek, a kocsi ott volt szerintük. Emelkedő bírság mivel én nem voltam hajlandó fizetni, rá két hónapra újabb büntetés ,megint lefényképezték úgyanazon a környéken. Bibi, hogy tanítok és onnan 180 km-re lakom fizikailag nem lehettem ott a gk az iskola előtt áll több tanú is volt. Szintén levél váltás, De most feljelentés rendőrségen. Én nem mentem be egyszer sem, mert gk nem lehetett. Kértem küldjék el a képet,azt nem, én küldjek képet a kocsiról. Informatikus vagyok tudom meddig tart a kép manipulálás. Ja és fenyegetés dögivel, rendeletek bűntetések. Rendőrség megállapította, hogy típusra nem az én gk-ám,Ők megkaphaták a képet. Levél AK-tól adminisztrációs hiba. Kértem költségeim térítéseit, mivel közben rendszám cserét kértem, hogy abba maradjon a zaklatás, na erre azóta sem reagáltak.

toto80 2009.02.13. 09:53:01

Viszont az 5-ösnek meg egyenes a szára:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/87/Ungarn-HungaryCommercialKfz.jpg

szerintem ilyen rendszám nincs :)

kaboga 2009.02.13. 10:00:36

A digitális fényképek az EXIF infóban tárolják az adatokat.
Nem lehet a cégtől kikérni az eredeti elektronikus képet, aminek alapján a büntetést kiszabták?
Láttam már néhány rendőrségi gyorshajtás képet.
Ezeken minden adat fel van tüntetve.
Magáncégekre ez nem kötelező érvényű?
Ilyen "fényképet" bármelyik fotómanipulálóval 10 perc alatt összehozok.

IndyanaJones 2009.02.13. 10:09:27

IFR-697 Ferhér
IFR-597 "Tompakék" (Mercedes)
IEP-597 nincs
IEP-697 Fehér
IFP-597 "Élénkkék"

Szerintetek a lefotózott autó lehet fehér vagy "élénkkék" ????

Szerintem pedig az 597-es autónak még matricája is volt...

Egyik ismerősöm rallye-versenyző, és a saját trailerjén hozza-viszi a versenyre az autót. Egyszer elfelejtette letakarni a tréleren lévő autó rendszámát (ugye csak vizsgáztatott autó indulhat a versenyen). Lefotózták. Hiába igazolta, több tanúval, hogy a tréleren volt az autó, megbüntették. A tréler rendszáma viszont nem volt a "rendszeren".

No comment....

IndyanaJones 2009.02.13. 10:13:08

Az előbb természetesen IER-t akartam írni az első két sorban... bocs---

Koordinátor (törölt) · urbanlegend.blog.hu 2009.02.13. 10:17:27

Sokan írják, hogy a bírság befizetésével elismerte, de ez akkora kamu! El ne hidd! Kérdezz meg bármely jogászt. Igazat adok annak, aki azt mondta, hogy jogalap nélküli gazdagodás (locupetatio iniusta) jogcímen lehet visszakövetelni, de a kamatokat is írd ám hozzá :) Nem kell magyarázkodni, hogy fenyegetve érezted magad. A törvény rájuk is vonatkozik, ezáltal kötelmi jogviszonyban álltok egymással, pont.

Lunitari 2009.02.13. 10:21:08

@Lukrécia Bögre: Egyébként vak vagy mint egy vakondok. Nézdd már meg az 5-ös egyenes tetejét....vaksi...és még irogat....

becher 2009.02.13. 10:47:51

Még azon tűnődtem, hogy ok az arcot nem lehet látni. Na de a kocsin levő márkajelzést is tilos? Mennyi az esély rá, hogy két ugyanolyan autónak van hasonló rendszáma??? (egy pl-t tudok: nem messze tőlünk lakik vki akinek uolyan a kocsija és a rendszám is csak 1 számmal kevesebb :). De ez elég ritka.)

szentfazék 2009.02.13. 10:56:05

kedves sorstársam! azért ne add fel, javaslom hogy fizess be a büntetésre egy min. összeget (1000ft), hogy lássák a jószándékod, egyuttal ajánlott levélben felszólamlás, és most jön a lényeg: panaszlevél és érdemi kivizsgálás követelése a minisztériumban (most nemtudom, mi az aktuális neve, GKM,vagy GM, stb). nekem is volt más jellegű(rendszám tévesztés, nagyon gáz!), de súlyos vitám az ÁAK-val, ilyen módon sikerült elérnem az ügyem korrekt kivizsgálását,különben lepattintanak.totális döbbenetemre felhívott egy osztályvezető(!) tag a minisztériumból, és kérdezte, hogy mi a gondom. lépett is, vissza is jelzett! használt! bombázd e-mailekkel az ÁAK jogi osztályát is, az is ráerősít, mert "minőségbiztosítási okok"ból regisztrálniuk kell ezeket is. minden fontos elérhetőséget szívesen továbbítok, ha kéred. az ügyfélszolgálatuk nem áttörhetetlen pénzbeszedő tűzfal! hajrá!

MAti 2009.02.13. 11:21:23

Az 5-ös szám majdnem függőleges szára egyértelművé teszi a dolgot.
A 6-osé függőleges, ezen a képen viszont, ha kis mértékben is, de "dől", balra lefelé halad.

Persze ha ezek is úgy történnek, mint a Centrum Kft ügyei, akkor nem tudok okosan mondani...
Kamubüntetések, noha ott sem voltam a kérdéses időpontban - nekem is jutott ilyen. A bíróság bizonyító erejűnek találta a Centrum kft. saját nyilvántartását...

csahos 2009.02.13. 20:56:41

Én kaptam már téves felszólítást, de ott rajta volt a gépkocsi típusa is.
Bementem az irodába, és azonnal elintézték, nem kellett fizetni.

passziv 2009.02.13. 22:08:00

Olvasd el az én történetemet!
Ismerősöm rendszámát is lefényképezték az M7-en, és küldték a büntetési felszólítást. Ismerősöm messze lakik az M7-től, nem járt arra autójával, nem is adta kölcsön senkinek a járművet, és biztos volt a dolgában, hogy nem járt ott. Autópályások többszöri fenyegető levelére felkerekedtünk, és a budaörsi központban lekértük a fényképet, ott láttuk, hogy a rendszám tényleg egyezik, de az autó eleje, orra látványosan különbözik ismerősömétől. Első megdöbbenésünkre arra gondoltunk, hogy valaki egy hamis rendszámmal közlekedett az M7-en. Ügyintéző figyelmét felhívtuk az autó típusában a fényképen is tapasztalható látványos különbségekre, ő azt mondta, saját érdekünkben mindenképpen fizessük be a büntetést. Mi azonban a látottak után megnyugodva hagytuk el Budaörsöt, hiszen ez az autó bizonyosan nem ismerősöm autója volt, hiába egyezett a rendszám. De mi lett volna, ha hasonló típusú autón van a rendszám? Igazunk bizonyítására semmi lehetőség nem lehetett volna. Te mit csinálnál egy ilyen a kelepcében? Hazafelé az úton újra elővettem gondolataimban a képet, és rémlett, mintha matricákat láttam volna az ELSŐ rendszámon! ... Néhány hét elteltével, néhány újabb levélváltás után autópályások közölték, hogy tévedés történt, a rendszám egy külföldi autóhoz tartozik, az ügyet felejtsük el. Ha jól tudom a következő országokban van 3 betű, 3 szám rendszám: Svédország, Macedónia. Csakhogy a mi rendszámunkon elöl egy H betű is van, ez a lefényképezett rendszámon valószínűleg nem volt, de azt sajnos mi sem vettük észre Budaörsön, az akkori izgatott lelkiállapotunkban. Ha észnél lettünk volna, azonnal kértük volna két személy oda-vissza 500 km-es utazási költségtérítését.
Tanulság: Ha igazad van ragaszkodj hozzá a végsőkig!

Georgethebig 2009.02.14. 08:57:30

Miért kellene ügyvédhez fordulni?
A bíró dönt, a bírósághoz kell fordulni, sokkal olcsóbb. Be kell adni, kitűzik a tárgyalást, bekérik a bizonyítékokat és a bíró dönt. Elég egyértelmű, kár ügyvédre költeni, ő sem írná meg "jobban-eredményesebben", mint ahogy itt olvasható volt nemde?

rexter 2009.02.15. 14:13:49

597, de tényleg nagyon hasonlo a 697-re :)

joey_22 2009.02.15. 19:55:24

En egyet ertek Laszloval. Itt nem arrol van szo, hogy az ember ehen hal amiatt a 15000ft miatt, hanem elvi kerdes, hogy ok nelkul hadd ne fizessunk mar. De mint kiderult nem is olyan egyszeru az ember igazat bebizonyitani, es sokszor nem is er 15000ft-ot mert lehet tobbe van a leves mint a hus. Igaz ha egy ugy vegen kiderul az ember igaza, lehet karteritik, de ki tudja jo helyen elunk e ehhez.

Byk001 2009.02.16. 14:18:35

Én az 592-t sem tartom kizártnak

Cséé 2009.03.03. 14:43:45

Emberek, nézitek itt a rendszámot meg minden, közben észre sem veszitek a jetit a bal sarokban?????????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! kepfeltoltes.hu/view/090303/jeti2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

macerál 2009.03.07. 12:20:35

Hát,igen.Ezek a nagy szolgáltatók állami támogatással szivatják az embereket.Ezért is, nem nagyon lehet ellenük tenni semmit.Van véleményem erről adíszes társaságról.Ha leírom elsötétül a monitor.Mindenkinek a fantáziájára bízom,hogy ez mi lehet?