Tékozló Homár


Késő vonatot hitt a sajátjának, hiába volt jegye, jól megbüntették

2019.03.08. 11:52 | Homár Hilda | 323 komment

screenshot_2018-05-02_11_38_20.png

Épp tegnapi hír, hogy 2018-ban összesen 4 évet késtek a vonatok  idehaza. A MÁV szerint ezzel "a magyar vasúti személyszállítás járatpontossági adatai alapján az európai középmezőnyben foglal helyet." Ettől még a vonatok pontatlansága iszonyú sok bosszúságot okoz sok embernek, néha egészen meglepően extra módon is. Például az alábbi levél írójának, akinek ugyan volt jegye, csak épp nem arra a vonatra, amin utazott, az ugyanis annyit késett, hogy felszálláskor az eleve kinézett, következő járatnak hitte. Felugrott rá, a kalauz kíméletlenül megbüntette, a MÁV pedig ezt így tartja helyesnek. Pedig a méltányossági okokból való elengedés iskolapéldája ehetne az eset.

Kedves Homár!

Drágán indult a mai napom.

Buszról leszállva siettem a vasútállomásra, Vonatinfó applikációban a buszállomás és a vasútállomás között gyaloglás közben vettem egy menetjegyet a legközelebb induló vonatra amire engedett jegyet venni az app. Az aluljáróból felérve láttam hogy ottvan egy vonat, a mozdonynál elöl a kalauzok, így úgy voltam vele, ez az első, ami indulni fog. Fel is szálltam, meg is kérdeztem az utasokat, visszaigazolták hogy „jófelé” fogunk menni.

Itt a jegy, meg a bünti is:

Olvasson tovább!

Légy résen, mert sok méltányosságot nem várhatsz a NÚSZ-tól!

2019.01.28. 09:51 | Homár Hilda | 108 komment

screenshot_2016-02-01_08_49_33_1_2.png

Az alábbi történetben olvasónk is elismeri, hogy fia hibázott: nem ellenőrizte a benzinkúton váltott megyematricáit, és az is értjük, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató a mi érdekünkből és azért van, hogy behajtsa mindenkin az autópálya használati díjat, mégis nehéz nem úgy értelmezni a sztorit, minthogy izmoznak egy figyelmetlen kisemberrel. Vagy nem? Miniszavazásunkon bökjön a "Megérdemelté"-re, aki másképp gondolja!

Kedves Tékozló Homár!

Az alábbi esetet pusztán tanulságul írom le, mert már túl vagyunk álmélkodáson, bosszankodáson, fizetésen.

A fiam Budapesten, a barátnője Makón él. Hétvégenként jár le hozzá, tehát vett három – Pest, Bács-Kiskun, Csongrád – megyematricát, egyszerre, ugyanazon benzinkútnál.

Másfél hónap múlva jött is a büntetés jogosulatlan autópálya használatért a Bács-Kiskun megyei szakaszon, mindjárt kettő is (oda és vissza). Felhozza az igazoló cetliket a kesztyűtartóból, Pest Ok, Csongrádból van kettő is!!!, Bács-Kiskun egy se. A gyerek nem szellemi fogyatékos, tehát valószínűleg az volt az, aki adta a matricát a kútnál.

Olvasson tovább!

Keresd a parkolóórát a képen!

2017.10.18. 15:36 | Homár Hilda | 27 komment

bp_parkolas_20171009_09_1.jpg

Nem lesz könnyű megtalálni! A parkoló övezet létéről és a parkolásra vonatkozó információkról szóló tájékoztató táblát meg ne is tessék keresni, mert azt nem sikerült a pénzgyűjtő szerkezet mellé applikálni Rákosfalván. 

Tisztelt Cím !

Október 9-én a XIV. ker. Rákosfalva, Ond vezér útján parkoltam le személygépkocsimmal. (GPS koordináták 47.505960, 19.140978). Később visszatérve meglepve tapasztaltam a büntető piros „mikulás” csomagot a szélvédőn! Gyalogosan alaposabban felmérve a helyszínt, valóban találtam egy fizető automatát a gépkocsiktól és bokortól TAKARVA a gyalogos járda szélén, a befelé vezető úton kb. 30 m-re a saroktól, de !

Olvasson tovább!

Na, így legyen környezettudatos az ember!

2017.10.13. 16:14 | Homár Hilda | 50 komment

903.jpg

"A szelektív gyűjtés kialakításánál alapelv, hogy csak ott célszerű bevezetni, ahol már van szervezett hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás eszközei. A tapasztalatok azt mutatják a szelektív gyűjtősziget, mint egyedüli megoldás hosszú távon nem tartható." -írja oldalán a Szelektív.hu, ahol egyébként javaslatok is vannak a szigeteknél néha kialakuló ordas helyzet kezelésére. Olyanok, amik túlmutatnak a szülővárosom megoldásánál, ahol egyszerűen elbontották az összeset. Ezek a javaslatok persze már nem segítenek Ágin, aki úgy érzi, igazságtalanul büntették meg, miközben felelősségteljesen próbált eljárni. Nem úgy, mint az, akinek a kukák ürítéséről kellett volna gondoskodnia. (a fenti képet nem Ági küldte, máshol, máskor készült illusztráció a szelektiv.hu-ról)

Kedves Tékozló Homár!

A minap szereztem tudomást, hogy köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak ellenem.

Egy nyaralóövezetben töltöttük a napjainkat (2 hónapon át), s mivel igyekszünk környezettudatosan élni a szemetet is szelektíven gyűjtöttük – gyerekünket is erre tanítjuk. Gyakran előfordult, hogy a szelektív hulladékgyűjtő sziget kukái olyan mértékben tele voltak zsúfolva, hogy az újonnan hozott hulladék már nem fért bele, így egy bekötött  szájú zsákban a szelektív hulladékgyűjtő szigeten, a megfelelő kuka mellé helyeztem el. Ez emlékeim szerint többször is előfordult, eddig két ügyről kaptam értesítést.

Olvasson tovább!

Miért nem jár vissza a rossz rendszámra küldött parkolási díj, ha megbüntettek?

2017.10.10. 11:23 | Homár Hilda | 65 komment

24041.jpg

Nem tudjuk, hogy L. barátunk az elmúláson és az élet körforgásán merengett az őszi napsütében, vagy egyszerűen rohant, mint állat azon a szeptemberi napon, de a lényeg, hogy az új helyett a régi autója rendszámával sikerült parkolást indítania. Akár a romantikus mélázás, akár a XXI. századi tempó volt a felelős a rossz gombok nyomogatásáért, a büntetés nem maradt el. Ennek jogosságát az egyébként a józan szemléletű L. sem vonja kétségbe. Csak azt nem érzi kóser megoldásnak, hogy közben a rossz rendszámra indított parkolásának díját is benyeli valamelyik cég a rendszerben. "A tévesen megfizetett díj Simple.hu általi visszautalásához szívélyesen gratulálunk!" - mondat mögött pedig nehéz nem valamiféle kajánságot kiérezni, ami igencsak jogosan paprikázta fel olvasónkat.

Tisztelt Homár!

Egy ferencvárosi parkolással kapcsolatos „élményemet” szeretném megosztani veletek és az olvasókkal.

2017. szeptember 28-án a IX. kerületi Gabona utcában parkoltam. A parkolást a Simple alkalmazással indítottam. Ez 13:41-kor történt. Mikor visszaértem az autóhoz már messziről virított a piros csomag az ablaktörlőlapát mögött. Tudtam, hogy indítottam parkolást, így hirtelen nem értettem. Megnéztem a telefonomon az alkalmazást és akkor szembesültem a ténnyel, hogy nem arra az autóra indítottam, amivel parkoltam.

Olvasson tovább!

Zuglóban a parkolóautomaták már kinn vannak, de a parkolási zónát jelző táblák még nem

2017.09.15. 14:44 | Homár Hilda | 202 komment

zuglo.png

A XIV. kerületben eddig nem voltak fizetős zónák, de a dolgok természetéből fakadóan (szomszéd kerületek bevezetik -> autósok kijebb költöznek -> helyi lakosok panaszkodnak -> önkormányzat lép) eljött ez a pillanat is. Lassan a szoktatási időszaknak is vége, és élesbe fordul a rendszer. Bár olvasónk szerint vannak még döccenők és hiányosságok.

Sziasztok!

Egy egészen érdekes dologot szeretnék megosztani veletek.

A mai nap folyamán Zuglóban jártam a varosliget környékén konkrétabban a Thököly úton. Leparkoltam, ugye itt időtlen-idők óta ingyenes volt a parkolás. Mikor visszatértem az autóhoz meglepődne láttam, hogy egy parkolóőr serényen bírságolgat, nem csak engem, hanem kb másik öt autón is ott volt a zacskó. Rakérdeztem tőle, hogy mikortól fizetős itt a parkolás, szeptember elsejétől, jött a válasz. Ok, megkérdezhetem hogy, hol van feltüntetve, mire ő kb odavakkantotta,  hogy ott az automata 50 méterre.

Olvasson tovább!

Hiába akartak jegyet venni a vonaton, a kalauztól csak 9600 forintos büntetést kaptak

2017.09.14. 15:25 | Homár Hilda | 122 komment

94c1a022c5b28e9bd26ef99155dd0d1d--animals-dog-funny-animals.jpg

Hát ebben a büntetéssztoriban sehogyan sem jön ki a matek:
- Az Elvira szerint a Keletiből Tápiószelére a vonatjegy ára 1300 ft,
- közalkalmazotti igazolvánnyal 650 ft.
- A pótdíjas táblázat alapján a menetjegyen felül fizetendő büntetés 500 forinttól 8000 forintig terjed, attól függően, hogy milyen kihágás alapján róják ki.
- A kiküldött 9600 forintos csekk összege  még a legmagasabb, 8000-es tétellel sem jön össze,
- de ráadásul hogy a levél alapján a két békés könyvtáros semmi olyat nem tett, ami miatt ebbe a büntetési kategóriába kellett volna kerülniük.

Rákérdezünk a vasúttársaságnál az ügyre.

Kedves Tékozló Homár!

Nem sokat remélek a MÁV-tól, így Önöknek is írok, remélve, hogy nyilvánosságot kap az ügy. Az alábbi eset történt meg velem:

Tisztelt MÁV!

Szeptember 2-án a Keleti pályaudvarról jöttünk haza az első vonattal, (04:10) Tápiószelére, Szolnok felé. Az automaták sötétek voltak, a pénztárban ami akkor nyitva volt!!! senki sem ült, így mi naivak felszálltunk a vonatra, mert máskor is tudtunk ilyen esetben a kalauztól jegyet vásárolni, sosem volt belőle gond.

Most azonban a kedves munkatársuk felháborodott, hogy nincsen jegyünk, elkérte a kedvezményre jogosító papírunkat, mindketten közalkalmazottak vagyunk, könyvtárosok, jár az 50% kedvezmény. Nem fogadta el, pedig 2018. március végéig érvényes.

Elkérte a személyigazolványunkat, odaadtuk neki, mert azt gondoltuk, hogy beazonosít vele minket. De nem, megbüntetett 9600 Ftra, ami ma megérkezett csekk formájában. Nem ajánlotta fel, hogy szálljunk le a következő állomáson, vagy fizessük teljes árú jegyet, vagy bármi. Nem, 9600 Ft .

Olvasson tovább!

Forgalomszabályozás vagy pénzlehúzás

2017.06.15. 10:15 | Homár Hilda | 60 komment

24041.jpg

A fizető parkolás elsődleges célja elvileg a forgalomszabályozás, annak elérése, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló helyet ne sajátíthassa ki senki egész napra, hanem amint végzett a dolgával, a lehető leggyorsabban hagyja el a terepet. Ez a pörgetés különösen fontos a kórházak környékén, aminél már csak egy fontosabbat tudok: működjön az automata, mert egy beteggel a kocsiban az embernek sem ideje, sem enegiája egy ismeretlen terepen másik automatát keresni.

Tisztelt Tékozló Homár!

Párommal (veszélyeztetett terhesként) első babánkat vártuk. Egyik délután elkezdett vérezni, mire azonnal hívtuk az orvost, aki azonnal berendelt a kórházba.  Azonnal autóba ültünk és irány a kórház. Mire odaértünk a Szent István kórházhoz, folyamatosan görcsölt, járni alig tudott. Fogom a kezét, támogatom, ahogyan tudunk sietünk be az orvoshoz. Ott (a telefonnak hála) már név szerint várnak minket.

Amikor becsukódik mögöttük a vizsgáló ajtaja, eszembe jut, hogy a kórház parkolója talán fizetős. Sietek ki az autóhoz, de mire kiérek, már rajta is van a csomag. Mivel hallottam már róla, hogy van az 5 perces szabály, sietek az órához jegyet váltani. Az óra viszont nem működik.  "Jutott eszembe számtalan, szebbnél szebb gondolat..."   A helyszínt nem ismerem, ezért pár percen belül esélyem sem volt másik parkolóautomatát találni. A párom miatt aggódtam, így inkább benn vártam mikor lesz eredmény és nem keresgéltem. Mindenesetre az automatát lefotóztam, legalább valami bizonyítékom maradjon.

Olvasson tovább!

Félregépelő királyok, okuljatok!

2017.05.09. 13:33 | Homár Hilda | 71 komment

24041.jpg

A korábbi apróvadászós, környékbeli boltokban váltótarhálós, parkoló cetlit ablakba kitenni elfelejtős életkéhez képest óriási szintlépés volt a mobilparkolás megjelenése. Ami persze új típusú nehézségeket és hibázási lehetőségeket is hozott magával. Ezek közül a legjellemzőbb a félregépelés, ami következhet töppedt ujjaktól, barátnővel beszélgetésből, plusz szatyorral bénázásból vagy tárgyalásról elkésős rohanásból. Az oka mindegy is. Az sokkal fontosabb, hogy mi van, ha ilyenkor büntetnek meg minket?

Tisztelt Tékozló Homár,

Nem tudom egyedi-e az esetem, amit leírok, de velem mindenesetre először fordult elő. SMS-el parkoltan a fővárosban (Nyugati téri felüljáró) és sajnos elgépeltem a rendszámot (egy számot hibáztam). Korábban már máshol is volt egy ilyen esetem de ott elfogadták a méltányossági kérelmem és nem róttak ki pótdíjat. Itt is nyugodt voltam, mert pont akkor büntetett meg a parkolóőr, amikor visszaértem az autóhoz. Ott vettük észre közösen, hogy rossz rendszámot írtam az SMS-ben. Nagyon kedvesen tájékoztatott, hogy 2 db karaktert elronthatok, nincs baj, csak küldjek egy kérvényt az illetékes társasághoz.

Ezt meg is tettem, de legnagyobb meglepetésemre elutasították a kérelmemet egy rendeletre hivatkozva. Ezt nem fogadtam el, ezért a mellékelt levelet elküldtem a Fogyasztóvédelmi hatósághoz. Azért küldöm el Önökhöz is, mert remélem, hogy a Média segítségével rá lehet bírni egy ilyen nehézfejű parkolási társaságot, hogy a hozzám hasonló, mindig fizető, becsületes állampolgárokat ne érje ez a méltánytalanság.

Olvasson tovább!

Repedt sarokért büntet a BKV - FRISSÍTVE

2016.05.13. 17:40 | homar herold | 101 komment

 

Mindig azzal vádolják a BKV ellenőröket, hogy a pénz miatt büntetnek meg gyanútlan utasokat mondvacsinált okokból. Szerencsére nem minden ellenőr ilyen anyagias, tudunk mutatni ellenpéldákat is, amikor az ellenőr puszta önzetlenségből szívat. Jelen állás szerint a BKV járatain cigizni és csövezni szabad, de a törött bérletsarok az utazásból való kizárás büntetését vonja maga után.

A tegnapi nap folyamán a 34-es buszról lezavarták az ellenőrök a 14 éves fiamat azzal a felszólítással, hogy mivel meg van repedve a diákigazolvány sarka „örüljön, hogy nem büntetik meg”. Megkérdeztem más BKV ellenőröket is, de szerintük nem volt igaza az ellenőrnek.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása