Tékozló Homár

Aquaworld családi nap gyerekmedence nélkül

2009.02.17. 13:30 | ge | 130 komment

Az Aquaworld jegyeladási politikáját és az orosz államadósságbizniszhez fűződő viszonyát már boncolgattuk egyszer. Most Éva kapott majdnem két tesztoszterontól szagló biztonsági őrt a nyakába, amikor a 2/3-ban nem üzemelő fürdőben a panaszkönyvet kérte.

Tegnap szülinapi ajándékul szabit vett ki az Uram, és elmentünk az Aquaworld néven működő vízi vidámparkba, az M0 pesti könyökéhez. Már az előcsarnokban gyanús volt, hogy egy csomó ember savanyú képpel jött visszafelé a pénztáraktól. Többen is 2-3 (vagy több) gyerekkel érkeztek. Ők azért panaszkodtak, hogy a gyermekmedence nem működött, de erről telefonon semmiféle felvilágosítást nem kaptak. Különösen édes, hogy pont azon a napon ún. "családi napok" akció volt, amelynek pont a sok gyerekkel érkező vendégek alkották a célcsoportját.
 
Ma, 17-én már láttuk a létesítmény honlapján, hogy tegnap, azaz 16-án nem működtek az óriáscsúszdák, de ezt illett volna telefonon is közölni az érdeklődőkkel. Se szeri, se száma nem volt a panaszkodóknak, akik hiába telefonáltak indulás előtt. Vagy fel sem vették a telefonokat, vagy csak az óriáscsúszdákról szóltak, hogy azok nem működtek. Illett volna  jó előre a honlapra is feltenni a teljes információt. Akik e program szervezését már legalább egy hete elkezdték, szabadságot vettek ki, összeszervezték a rokon gyerekeket, megbeszélték a nagymamákkal az ebédet 5-6 gyerekre stb., azok nem feltétlen nézték minden áldott nap a honlapot. Egy apuka, aki vasárnap nézte, nem találta rajta ezt az információt. De ha megtalálta volna, akkor sem kapott volna megfelelő tájékoztatást.
 
Összességében a helyzet az volt, hogy a csúszdaparkban egyetlen óriáscsúszda sem volt használható. Kizárólag a "hegyi patak" nevű, lassú sodrású valami, lényegében a legunalmasabb elem, plusz a hagymacsúszda üzemelt. Ha valaki észrevette a honlapon (állítólag) feltüntetett információt, az ennyit tudott. Akik ennek ellenére is odamentek, azok a pénztáraknál értesülhettek róla, hogy ezen kívül sem működött a létesítmény zöme. Nem működött a hullámmedence, és a szörfmedence sem. A gyermekmedence szintén üzemen kívül volt. Ezek után már nyilván nem meglepetés, hogy az ugrómedencéket sem lehetett használni. Nagyjából azt lehet mondani, hogy a létesítmény 2/3 részben üzemen kívül volt. A vezetőség úgy gondolta, hogy a szolgáltatások 2/3-ának hiányáért arányos kompenzáció, ha a jegyek árából 10%-ot elengednek.
 
Mi nem így gondoltuk, el is jöttünk. Könnyen tehettük, nekünk nem sírt a nyakunkban 2-3, hetek óta erre a napra készülő gyerek. Nekik életkori sajátosságuk, hogy nem épp rezignáltan szokták tudomásul venni az efféle csalódásokat.
 
Külön gyönyör volt, hogy amikor a vásárlók könyvét kértük, akkor a biztonsági emberek "nem voltak illetékesek". Percekig várattak bennünket, mire odajött egy ifjú managerina, aki a pult alól egyszerűen kivette a füzetet. Csak megjegyzem, hogy a vásárlók könyvét láthatóan, minden ügyfél számára elérhetően ki kell függeszteni, és ha a vevő kéri, akkor késedelem nélkül át kell nyújtani a szabályok szerint. A váratás nem tartozik bele a törvényes ügymenetbe. Mikor a beírással végeztem, akkor meg szerettem volna nézni, hogy a korábbi esetekben pontosan melyik lapot kellett kiemelni a 3 másolati példányból az ügyfelek részére.
 
Ez volt az a pillanat, amikor a biztonsági őrről kiderült, hogy egész addig nem mondott igazat, ő nagyon is illetékes a vásárlók könyve tekintetében. Kifejezetten fenyegető stílusban förmedt rám, hogy hogy merem megnézni a korábbi beírásokat. Az nem zavarta, hogy a korábbi beírásokból egybe sem olvastam bele, csak az oldalszámokat kerestem, hogy lássam, hányadik példányt kell kiemelnem. Szemlátomást az volt a célja, hogy verbálisan addig-addig inzultáljon, amíg be nem találom takarni. Akkor aztán a kollégáival vállvetve hazudozhatott volna a rendőrségnek, hogy én voltam az, aki agresszíven viselkedtem. Nem volt velem szerencséje, mert én sem ma jöttem a 6.20-assal, ilyen ürügyet nem szolgáltatok. Überudvariasan leszereltem. Szerencsére a managerinának volt annyi józan esze, hogy ő is segített leállítani a szereptévesztésbe került, tesztoszteron-vezérelt droidot,  úgyhogy békésen hagytuk el a helyszínt. Meglepne, ha valaha is visszatérnénk oda.
 
Tisztelettel:
Éva
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

warcry83 2009.02.17. 13:33:03

Hetedik, ma harmadszor!

Abdab 2009.02.17. 13:36:50

Ide sem megyünk, kár érte.

warcry83 2009.02.17. 13:37:56

Voltunk, céges party, medence közelében sem voltunk...

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.02.17. 13:45:17

Van még, aki oda akar menni? Eddig csak a szart olvastuk róla.

2009.02.17. 13:47:01

éva, kemény lehetsz, ha nő létedre egy orkot be akarsz takarni, illetve paranoid, ha szerinted az ork arra hajtott, h fizikailag inzultáld nő létedre... nem vagy te szereptévesztésben? linda + x akták komplexus?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 13:47:33

azert az megnyugtato hogy rolam otthon mar csuszdat is neveztek el

Secnir 2009.02.17. 14:00:51

ez nem működött, az nem működött, ez be volt zárva, az felújítva.
tulajdonképpen a pénztár kivételével használható volt valami?

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.02.17. 14:01:01

Otthon a kádban ingyen pancsikolhatnak a gyerkőcök :D

AlulírottFentemlített 2009.02.17. 14:04:02

@hagyma:

Ha már csúszdát neveztek el rólad, legalább áruld már el, hogy mit is tud az. Könnyezeik tőle a szemem? Esetleg megfingatja jusztlacikát?

Ráckevén bezzeg ilyen sosem fordult elő!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:04:27

@Ingyen Online Stratégia játék magyarul:

jvan de ott nics csuzda
amugy nem eppen most van ennek a vizibalhenak szezonja szvsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:08:38

@AlulírottFentemlített:
hat en honnan tudjam utoljara az egri nagymedencbe csuzdaztam bele
es annak 40 eve lassan
a postolot kerdezd mer az mukodott ugye
marmint a hagymacsuzda
hagyma mindig mukodik

Zep 2009.02.17. 14:12:01

Csak megerősíteni tudom: átbaszós, lenyúlós hely (olyan igazi magyaros) - messzire kerülendő!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:17:46

@AlulírottFentemlített:
de amugy tenyleg, milyen az a rolam elnevezett csuszda?

AlulírottFentemlített 2009.02.17. 14:22:36

@hagyma:
Nem volt még szerencsém az aquawolrdben járni, így nem tudom sajna.
Ráckevén csúsztam utóljára félkész medencébe :-))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:23:39

@AlulírottFentemlített:
arra en is emlekszem a kek platos ifan volt a sitt onnan startoltunk

Neménvótam 2009.02.17. 14:32:06

Nemzetközi jogosítvánnyal sem lehetett csúzdázni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 14:34:46

Caládi nap... úgy tűnik h minden nyitva lenne akkor nem érné meg nekik :D

@Secnir: Igen de abba is csak befizetni lehetett :(

parapali 2009.02.17. 14:35:53

Menjetek le Gyopárosfürdőre!!!!:-) Nyáron voltam a gyerekkel!Csoda jó hely!!! ezt az idegen nevű akvaizét meg felejtsétek el szerintem:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:38:06

@parapali:
hat de most gyoparosfurdon is februar van, ha nem csalnak a fldrajzi ismereteim, az eszaki felteken van
vagy ott is futott a hagymacsuzda?

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 14:40:21

A hagymacsúszdát egyébként 10 év alatti kölkök nem használhatják ha jól tudom, legalábbis ahol voltam eddig aquaparkban, ott nem használhatták. Úgyhogy az is kilőve, ha kisgyerekkel mész. Ez a sunyi hozzáállás, vizisünt nekik orálisan, análisan, nazálisan és kulinárisan is :)))

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 14:41:48

Mondjuk a csaj téényleg elég bika lehetett, ha be akarta takarni az orkokat... bár még anno mikor mályiba jártam diszkóba tinikoromban, 17 évesen én is betakartam egyet és nem mert visszaütni. (Jó, nem vagyok rá büszke.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 14:42:05

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Jajj, munkahelyemen kint van egy hirdetés, hogy hosszúfülű sünkölyök eladó :)

Kár hogy nncs rá 20ezrem, megveném, alapból is nagyon jópofa :D

jusztlacika 2009.02.17. 14:42:48

kettétört nemzetközi jogosítvánnyal lehet itt csúszni? Ez nem olyan terület?

bogec 2009.02.17. 14:45:00

Megpróbálom elképzelni ezt az aquaworldot, de sehogy sem megy.

1.verzió: fedett hely. ha fedett, akkor hogy a f@szba fér el oda óriáscsúszda?

2.verzió: nem fedett hely. Akkor viszont a postoló, illetve a többi látogató igazi, kajak, IRON MAN.


A hagymacsúszdáról ne is beszéljünk. (lehet, ez olyasmi mint az UFO???)

Végső megoldásnak maradt a téridőkontínium felbomlása, és a jövőből érkezett a post.

2009.02.17. 14:45:39

Ráckevén olyan a pezsgőfürdő, hogy a vendégeknek maguknak kell telefingani buborékkal. Én szóltam !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:49:35

@bogec:
de
beszeljunk a hagymacsuszdarol!!!
tudni akarom mit neveztek el rolam az utokornak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 14:58:37

@jusztlacika:
egesz mutatos meg vagyok elegedve
ha nem fingod tele

Don Bolesz 2009.02.17. 14:58:39

@Ingyen Online Stratégia játék magyarul: az igaz de néha az anyagi kár jelentős. elázott lakás beázott szomszédok.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 14:59:18

bogec: hmm. volt egy ilyen kollegám a synergonnál :))) és fedett hely amúgy :) A hagymacsúszdát sok helyen UFO-nak is hívják, igen.

hagyma: egy jó meredek csúszda, ha kiérsz a csőből, akkor beérsz egy ilyen hagymaalakú baszkába, és azon meg úgy csúszol tovább, hogy koncentrikus köröket írsz le a testeddel a hagyma belseje felé, majd lepottyansz egy lyukon, ha már leértél az aljára. És nagy fos szrintem. A ceglédi aquapark is jó, csak az télen nem van nyitva asszem, vagy ironmanek járnak oda is, mert nyitott :) csak aki allergiás a parlagfűre az ne menjen oda, mi két éjszaka után eljöttünk, igaz korrektek voltak, ezért is nem lett belőle Homár poszt... :)

jusztlacika 2009.02.17. 15:04:37

@ColT: El ne áruld senkinek, de sztem hagyma alakja van, Shrek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 15:04:47

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke:
hat azert ez nem volt szep hogy lefosozotad a csuszdamat
de megbocsajtok
2 ejszaka utan?
ajjaj

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 15:08:15

hagyma: annyit bírtunk úgy, hogy elvonszoltuk a seggünket a gyógyszertárba, feltankoltunk orrsprével, ampullás calciummal (állapotomra való tekintettel adtak olyat), meg egy csomó recept nélkül kapható baszkával, és aztán így is feladtuk... pedig olyan kurva jó volt, és az apartmanok is, aki nem allergiás és nem szeretne messze menni, annak csak ajánlani tudom.

Antonia40 (törölt) 2009.02.17. 15:08:16

@hagyma: Gyopárosfürdő délen van, (Orosháza része) Szeged és Békéscsaba között. VAn sok fedett rész az élményfürdőben, thermálvíz, csúszdák stb. szóval télen is lehet lubickolni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 15:12:21

@jusztlacika: A franc tudja lehet gyenge a képzelőerőm, de engem egy békebeli lámpaburára emlékeztet... :D

@bolesz: EDE büféje?! Kék szalag kint van-e a falon?!

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 15:12:22

bolesz: hehe :) viszont jó sok csúszda van ottan, meg tök jól van megcsinálva, hogy reggel felfekszel egy gumifánkra, és visz körbe-körbe a sodrás, este meg csinibarnán leszállsz róla. (jó, kisebb-nagyobb evési, férjlélekápolási és pisikakiszünetet tartani kell). De a víz jó, visz a sodrás és lehet aludni is, ha ügyes vagy. Meg az esztergomi fedett fürdő sem rossz, igaz csak két csúszda van ott, meg bugyborékolós víz, de azért jó az. Utána meg át lehet menni a tótokhoz Párkányba finomat enni. Nem olcsón már, de finomat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 15:13:10

@moli:
Tampan volt ilyen csuszdavaros ize
/nem cserepvaros/
de en nem voltam, mar a hullamvasut megolt
@Antonia40:
OK
a nevet tudtam de sose voltam arra
talan egyszer bekescsaban fradi meccsen, de nem biztos mert be voltam rugva

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 15:14:14

Egyébként milyen vicces az hogy próbálják elkerülni a panaszkönyvbe beírást. Nem adhatják oda, nem tudják hol van...

bogec 2009.02.17. 15:14:16

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Így már minden világos, és megnyugodott kicsi lelkem. Köszönöm.


@hagyma: ezt a Big Toilet Bowl kifejezést hallottad már?

Don Bolesz 2009.02.17. 15:16:02

@ColT: az már az amnézia homályába vész :)

liven 2009.02.17. 15:17:35

POCSPANCSY! Strand Ráckevgén!
Batzpapucs használata kötelező!
Vizbe ugrani tilos, mert ott van a platós IFA!
Palkovicsné büféjében "Csináld magad" szendvics, laptoppal puhított marhahúsból.
Nemzetközi engedéllyel rendelkezőknek kedvezményes vizalatti túra a platós IFA-val.
Megnyilt a gyermek medencénk: a POCSOLYA!
Boldog Új Évet Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család.

The Good Boy 2009.02.17. 15:22:29

Ráckevén sincs gyerekmedence, mégse panaszkodott miatta még senki.

Nekem a "legjobb" élményem pár éve télen sárváron volt, ahol 3 medence van a fedett részen. Kettőre ki van irva, hogy 16 éven aluliak nem tartózkodhatnak benne (és az úszómókamester nem is hagyott békén, még szerencsétlen gyerek ki nem jött onnan), a harmadik medencébe (ami alapból a legkisebb volt) mehetett volna, de ott meg 80 és a halál közötti korcsoportnak tartottak mozgáskordinációs tréninget (vizi aerobicot, vagy mi a faxomat, belépő pedig csak szottyadt zacsival, meg combközépig érő mellehúsával volt lehetséges). Még szerencse, hogy kint volt vagy 13-14 fok celsius pluszban, és a gyerek nem fázós tipus, úgyhogy utána kint áztattuk az alkatrészeinket. Azóta a sárvári fürdő messziről kerülve.
Mondjuk az igaz, hogy nem volt családi nap...

elwood 2009.02.17. 15:23:01

azér nem mindegy, hogy elsétálok az aquaworldbe egy torokütésért biztonságiőrtől, vagy 4 órát autózom ugyanezért Gyopárosfürdőre ... jó ötleteitek vannak

Bert Sels 2009.02.17. 15:24:38

engem mindig feldühit hogy olyan aki elmegy egyaltalan ezekre a szar helyekre

elwood 2009.02.17. 15:24:40

ezek meg szarjanak családi süncsaládot a 2/3 bezárva cuccaikkal ...

parapali 2009.02.17. 15:24:46

Hagyma!Fedett a Gyopáros! a vénebbeknek gyógyvizes rész a fiataloknak meg élményes! Nekem nagyon tetszett mert elötte voltam Tapolcai barlangosban utánna Zsóry fürdőben és végül Gyopárosba!Gyopáros messze van Orosháza melett de kultúr hely!Palkovicsné is ott volt valami bratz papucsban de elvitte az ifa:D

moli 2009.02.17. 15:25:45

@hagyma: hullamvasutat en se birom. de a bumerang meg rosszabb, ott majdnem stroke-ot kaptam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.17. 15:27:50

azt meg el kell mondanom feltetlen, hogy gyerekkoromban az egri nyitottban volt az edzes dec, jan feb.
igaz csuzda nem volt
na mingya megyek van egy ebedeltetesem

AlulírottFentemlített 2009.02.17. 15:29:39

@ColT:
- olyan nincs, hogy nincs!
- akkor van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 15:30:30

@liven: "Megnyilt a gyermek medencénk: a POCSOLYA!"
Ezt a nevet a Balaton már elvette évekkel ezelőtt :D

@elwood: Mondjuk ja, szóval ha csak a 2/3-ada megy akkor tényleg miért nyitnak ki...?

elwood 2009.02.17. 15:32:29

a csúszdától mindig félek, egyszer lementem egy ilyen nagy imbolygó csúszdán, és úgy csapódtam a vízbe, hogy majdnem eltört a bokám ... azóta csak úgy merek csúszni, ha előttem lemegy valami tömött disznó méretű egyed

(férfiember 100kg alatt ugye csak karácsonyfadísz)

Don Bolesz 2009.02.17. 15:40:24

@Egérfogó: ne azt nézd! enyi pénzért az adatokat kell megfizetni a mi benne van.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 15:40:42

elwood: hmmm, én azon röhögtem, mikor 140 kilás apu beragadt a csúszdába és kituszkolták onnan, mint egy bálnát :) Az vicces volt. Ja, cegléden van egy olyan csúszda is, ami szabadesésben fánkon ülve indul, és ide-oda csúszik a delikvens, és azt nem mertem kipróbálni,pedig bátor női szemály vagyok ám.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 15:41:45

@Egérfogó: Jaj ezt bírom amikor azzal akarnak öreg cuccokat elsózni hogy azt 3467842Ft-ért vettük :D

Avulás, stb...
Egyetemista koromban (200 körül) sokat pakoltunk a tanszéken, és voltak ilyesmik hogy C64-hez való fényceruza... Kézi scanner...
Kérdeztük hogy ha már úgyis selejt, el lehet-e vinni? Mondták nem mert 100000 az értéke, és ki kéne fizetnie annak akinek a nevén van :D :D :D

neet 2009.02.17. 15:42:20

FONTOS kérdés: Hol van olyan oldal, ahol dicsérni (sic.) lehet állami (??) szervet? Mert nekem volna egy!
neet

neet 2009.02.17. 15:46:18

ColT,
itt lehet? Fkf for prezi. Meg te is, mert te is öreg vassal nyomod, és nem mész a pályán. :)

neet 2009.02.17. 15:48:48

Naszóval, lehet, h ez a dolguk és ennek kéne természetesnek lenni, hülye a posztoló és egyáltalán, de nekem olyan kis örömöm lesz, amikor a full havas utcából felhívom a fkf-t, h legyenek kedvesek eltakarítani a havat, és kedvesen megígérik, és küldik a kocsit, és eltakarítják pár órán belül. :)
És karácsony napján is elviszik a kukát, ha aznapra esik az ürítés. Na jó, ez már nyalás...

neet 2009.02.17. 15:50:09

Telemarketinges fikázás is jöhet? Gyerekkel itthon bárányhimlőzünk, így nagyon ráérek, és utol is érnek a telefonosék.

neet 2009.02.17. 15:51:14

Fürdeni most úgyse alkalmas az idő...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 15:52:43

Colt, Egérfogó: a könyvi értéken számolt cuccok ennyibe kerülnek... én még emlékszem, hogy mikor a matávnál egy fostalicska SUN szerver volt 3 milla könyvi értéken akkor, a besz.ár nem volt feltüntetve. Akkor pedig bizony már egy tökös SUN vasat lehetett úgy bő lére eresztve 1-1,5 milláért venni. :)

Banxa - Changes 2009.02.17. 15:55:48

@liven: Te milyen beteg vagy!(Ez olyan pozitív) Istentelen.:D:D:D

Tsabi 2009.02.17. 15:58:07

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: amortizaciorol ott se hallottak meg, mi? :) en vettem itt konyvi erteken cegautot a kenyeradomtol, en jartam vele jobban :)

liven 2009.02.17. 16:00:39

@Banxa: igazad van! Az orvos is azt mondta borogassam! Tegnap borogattam, ma sörögetem!

liven 2009.02.17. 16:02:23

@Banxa: Ja, a legfontosabbat elfelejtettem: Édesanyám mindig azt mondta: Ne feleseljek! Ezért csak decivel iszom!

moli 2009.02.17. 16:03:15

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: az a bumerang. en kiprobaltam. feherebb volt az arcom, mint a csuszda. a felelemtol nem tudtam meg uvolteni se. mikor leertem meg mindig ugyanolyan tag pupillam es dobbenettol megfeszult arcom volt. kimasztam, lepihentem, kellett 2 perc, mire ujrabootoltam.
mondjuk en acrophobias vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 16:03:32

@neet: Hm, érdekes, valami bajuk lehetett :D

Itt Pécsett is a munkahelyemhez vezető utak is minden havazás alkalmával gyanúsan hamar le vannak tolva... Tehát amikor atom korán, reggel fél 6kor beesek a délelőttös meló előtt, akkor már a parkolóban is járt a kotró...

Aztán kiderült hogy azért mert a cég fizet érte :)

potrzebie 2009.02.17. 16:07:28

Kedves Homárosok!
majdnem elfelejtettem:

Engelhartszellnél a Duna 389 centiméter, +12, árad, lejjebb apad. Hajóvonták találkozása tilos.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.02.17. 16:13:56

ON

Elmondanám, hogy a vásárlók könyve nyilvános, bárki kedvére lapozgathatja, olvasgathatja.

Off

neet 2009.02.17. 16:15:44

potrzebie
manapság nem hajókaravánok vannak?

ColT,
én nem fizetek, csak kedvesen kérek. Azaz dehogyisnem fizetek, de végre egy adótöredék értelmes helyre megyen. Egyébként a forgalmas helyeket alapból nyomják, az ilyen kis izé helyeket külön kell kérni, ha igény az vóna rá..

Ja, és Skodámon van tetőcsomagtartó. Sikeres-e?

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 16:18:14

Hát Tsabi: az itt nem bót. Ha jó a verda, olyan áron adják, hogy azért már veszel szinte újat... :(

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.17. 16:20:18

@potrzebie:

Végre VÍZÁLLÁSJELENTÉS!!! Az egyik dolog, amit hiányolok a mostani Petőfiből, a rádiókabaré, és a jóebédhezszólanótán kívül. A többi meg úgy jó, ahogy van :D

Aquaworldnek meg szeretnék egy számot küldeni. Az előadót nem tudom, de a címe megvan. Hogyaztmondja "Tessék nekem egy 200 kilós sünleányt szarni!". Köszönöm.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.02.17. 16:20:40

Colt: pedig így vala... én is csak lestem nagyokat, jó a számok nem feltétlenül pontosak, de a nagyságrend ekkora.

Don Bolesz 2009.02.17. 16:21:30

@EnZsolt: de lehetőleg várandósat úgy 10 12 kissünnel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 16:24:50

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Öööö, nem az nem életszerű hogy 3 milla egy szerver, mert az annyi OK, csak az nem hogy a 10 éves gépeket több100-ért kellene könyvelni?
Tehát OK hogy egy épület, marógép, kisfaszom nem avul annyit, de azért az ilyen elrugaszkodott dolgokat jó lenne kiirtani.

potrzebie 2009.02.17. 16:25:46

a vízállásjelentést Egyévestől loptam, aki tegnap beírta valamelyik poszthoz itt a Homáron
szétröhögtem magam rajta, emlékezem, mindig hallgattuk, pedig kurvára nem értettünk belőle semmit

az érdem az övé

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 16:31:02

@potrzebie: Hajóvonták találkozása tilos!

Sünök találkozása amikor oda-vissz mászkálnak az Aquaworld fejeseinek végbelében, kifejezetten ajánlott!

Tsabi 2009.02.17. 16:39:06

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: itt cegkent vagy avultatott erteken adod el, vagy leadozod a nyereseget.. Ha 500€ a konyv. ertek akkor 1000€ert kene eladja, hogy legyen belole 500€ adozas utan. Szoval egyszerubb 500-ert eladnia, mert akkor meg is veszik, es nincs nyeresegado se. Igy lett nekem 8eves autom 600€ert, en 3000-ert adtam tovabb :)

neet 2009.02.17. 16:51:37

potrzebie,
Eszéknél nincs jelezve.

Agyalap 2009.02.17. 17:01:04

Király! Gyertek a Rába-Sol cégcsoporttal síelni! Ezen a hétvégén 20%-ot engedünk az alföldi lesiklótábor árából!
Hogy nincs hegy? Hát mi a francért engednénk különben ilyen sokat?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 17:01:46

Gyereke vaze. Tudja valaki hogy mikor van csúcsidő a szájbavert tré-hómnál?
Fél órája keressük és sehol nincs leírva az oldalukon :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 17:04:03

@Agyalap: És G is ott lesz?
Fagyott mentősök, és baszogató franszoá biztonseggi őrök vannak-e?
Ha nincsenek akkor árengedményt!!!!

Almatlan Jozsi 2009.02.17. 17:08:18

@Tsabi: Ezt nem ertem, ha a konyv szerinti ertek 500 euro es eladja 1000 -ert. Akkor 1000 minusz 500 a nyereseg, amibol kovetkezoen 500 ado csak akkor ha a nyeresegado 100% ami valoszinutlen szoval, hogyis van ez?

(Azt megertem, hogy nem akartak 500 euron tokolni, de azt nehezen hiszem el, hogy ez az adozas miatt van)

na mindegy

Tsabi 2009.02.17. 17:11:28

@Almatlan Jozsi: en se vagyok konyvelo, nekem igy magyaraztak. Valami olyan volt benne, hogy ha nem konyvelesi erteken adod el, akkor a komplett vetelar utan adozol.. De oszinten szolva nekem az egyetlen dolog ami erdekelt, az auto vetelara volt, nem az, hogy miert pont annyi :)

xmodule 2009.02.17. 17:13:31

Hát nem tudom. Én még december végén voltam ebben az aquaworldben és akkor minden üzemelt. Napi jegyet vettünk, kb olyan 13:00 tól egészen 21:00 ig ott voltunk. Nekem nagyon tetszett! Szerintem ha minden működik egyszer megéri kiprobálni. Amúgy az óriás csúszdák úgy vannak megcsinálva, hogy van egy magas "épület" ahova vagy lifttel vagy lépcsőn felmész és ott van a csúszda eleje. Maga a csúszda kint van(ettől függetlenül nincs hideg benne. Mondjuk sötétben már nem olyan izgi meg látványos mert full sötét van a csúszdákban, az UFO meg szar sötétben. Szerintem jó hely. Nekem csak pozitív tapasztalatom van. Még szörföztem is:P

Répalaki Edömér 2009.02.17. 17:13:45

Medencés/strandolós céget szivatni kisgyerkőccel nagyon egyszerű.
Gyermekek reggelijét kakaóval-tejjel leöblíttetni, tízóraira görögdinnye szeletekkel lefojtani és már talán nem is fog kelleni az ebédből a vegyescsalamádé rostos gyümölcslével. Makacsabb gyomrúak esetén némi citrusfélét illetve szőlőt (fürtökben), esetleg szilvát szervírozzunk uzsonnára és már kezdődhet is a vidám, mókás sün eregetés.
Ne felejtsük el a gyerekeket minél több medencébe elosztani, ügyelve rá, hogy a művelet eredménye pozitív egész szám, maradéka pedig nulla legyen.
Referencia sündörgés:
www.youtube.com/watch?v=3T_1tSWVak8&feature=related

Mylady 2009.02.17. 17:41:06

Gyerekek, tisztázzunk valamit!
Gyopáros 180km-re van Budapesttől. Kis túlzással majdnem végig autópálya, ergo kevesebb, mint 2 óra az út.
Hatalmas fürdője van, tóparton, gyógyvízzel, meg amit akartok.
Hétvégén éjjel is nyitva.
Csak kurva drága.
Állítólag.
Én még nem voltam.
Messze van :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 17:52:31

@Répalaki Edömér: De ehhez kellenek működő medencék... Itt pedig nem vót...

carlo74 2009.02.17. 18:17:32

mi is szülinapra mentünk, gyerek nélkül.

ami nem stimmel, hogy a szörf is működött, meg a hullám is, óránként egyszer, kb 10-20 percig.

ami nem tetszett: hogy a szörfre nem állhatsz, fizetned kell a szaunáért még külön, és sehol egy mosoly. ketten ott hagytunk kb 10e-t, ennyiért sztem jár a mosoly. :)

a szaunák nagyon frankók egyébként, és majd csak belejönnek ezek..:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 18:20:09

@carlo74: "hogy a szörfre nem állhatsz, "
Akkor az mitől szörf...

xmodule 2009.02.17. 19:06:25

@carlo74: bocsi de 1. a szörf és a hullám azért megy óránként 10-20 percig csak mert mondta a faszi, hogy a motorok leégnének. mondjuk a szörfnél tényleg nagy mennyiségű vizet tol fel. amugy szörfre miért ne lehetne felállni? amikor én voltam többen is állva tolták (én nem).

lótumfaktum 2009.02.17. 20:57:17

"Tegnap szülinapi ajándékul szabit vett ki az Uram"
Azért még vannak régi vágású NŐK!!!!
lehet,hogy nekik keresztben van vágás?
olvadok akéjtől bár csak rólam nilatkozna így valaki.

Mylady 2009.02.17. 21:00:53

@lótumfaktum: én ebben csak azt nem értem, hogy ez kinek volt szülinapi ajándék?
a nőnek, az ÚRnak, vagy a kollgáknak?

El Polako 2009.02.17. 22:13:36

Én se bírom a lehúzó szar cégeket, DE:

mire kellett volna elkérni a panaszkönyvet?Hogy nem működnek a csúszdák?vagy hogy nem tájékoztatnak arról, hogy a gyerekmedence rossz?

Azért nem mindenki használ még internetet, nem hívhatnak fel mindenkit személyesen.

A cég saját magát járatta le,és ilyen arculattal nem fognak nagy bevételt produkálni, megyünk inkább a jó öreg Széchenyibe.:)

rexter 2009.02.17. 22:34:01

hát én se fogok ebbe a szarba soha menni. remélem csődbe megy, managerpicsa mer orkica az utcára. a bank meg majd emeli tovább a polgár hitelkamatát, mert az ilyen buzi nagy szar beruházások bedőlnek és nem fizetnek, vhonnan meg kell pénz. igy van ez, szép világ, igyis ugyis mi szopjuk meg.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.17. 23:35:33

@lótumfaktum: rosszul vagyok ettől az Uramozástól

rabszolga, pfejjjj

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.17. 23:58:32

Látom lázas készülődés folyik elsőzéshez. :)
Sebaj, én maradok az utolsózásnál, abban múltkor is én nyertem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.18. 00:08:55

@Lidérc: azert azt ilyenkor mindig meg kell emlitenem hogy edenel en voltam az utolso

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.18. 00:40:10

lekötelezel.
Na akkor készüljünk!
3
2
1
UTOLSÓ

Walter Melone (törölt) 2009.02.18. 07:20:59

10% árkedvezmény?


Múltkor a Szecskának a fele le volt zárva, mégis teljes árat kértek....

parapali 2009.02.18. 10:30:00

Milady!!!!!!!!
Igaz pesttől 180 km,de ha egy napod rááldozod és szabit is veszel ki szülinapra asszonynak vagy férjnek akkor megéri!egyszer ki kell azt is próbálni!Árlapot megnézni a netten és még ha csak 3 órát is vagy bent akkor is megéri!Utánna meg városnézés kicsit közös ebéd vagy vacsi és kipihenve uzsgyi haza:-)Próbáldd ki!!!!!!!

parapali 2009.02.18. 10:33:26

bocs lemaradt!egész napos élményfördő 1700 ft!felnőtt!!családi 4500 ft 2 felnőtt 1 gyerek vagy 2gyerek egy felnőtt! szerintem nem olyan sok ez az aqvához képest??ja és innen élményekkel jössz ki ami nem negatív!:-):-) vazze ezért fogok valami pályamatricát vagy kedvezményt kapni????:-):-)

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.18. 10:38:49

Tőlünk nem messze épül itt most egy ilyen szuperfürdő. Most húzták fel a bazinagy tornyot, amin a csúszda lesz. Remélem itt nem lesznek parasztok. :S

2009.02.18. 17:31:27

Mi ma voltunk a családdal, és minden rendben volt. Udvarias, segítőkész alkalmazottak, jól felszerelt öltöző, szuper medencék. Nem tartom okos dolognak, hogy valaki egy ilyen probléma után rögtön lehúzza a helyet. n pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Máskor is megyünk, és ajánlom másnak is. (Nem vagyok érdekelt a cégben. :-)

Mylady 2009.02.18. 21:18:58

@ska:
"Nem tartom okos dolognak, hogy valaki egy ilyen probléma után rögtön lehúzza a helyet"

Miért? Hányszor kell odamenni, befizetni, hagyni hogy átverjenek ahhoz, hogy jól lehúzhassam a helyet?

Szerintem a legtöbb ember az első átverés után nem megy oda többet.
És miért ne oszthatná meg másokkal is a rossz tapasztalatot? Hogy minél több embert átverhessenek? Dögöljön meg a szomszéd tehene is?

+1+1-1=+1 2009.02.18. 21:36:11

@hagyma: Azért itt is szerepeltél bőven.
Gratula.(

hoppacska72 2009.02.19. 09:49:29

Jómagam minden héten egyszer ott vagyok.
Eddig csak egyszer nem működött a karon elhelyezett cuccot leolvasó berendezés az öltözőben.
Amúgy szerintem korrekt kis hely.

moli 2009.02.19. 10:18:38

@ska: Nem tartom okos dolognak, hogy valaki egy ilyen tapasztalat után rögtön magasztalja a helyet.

Agyalap 2009.02.19. 15:09:36

@ska: Ha ezt fröcsögésnek vesszük, Te is spriccelsz rendesen.
Maradjunk annál, hogy mindenki hadd írja le a tapasztalatait és a véleményét.
Ez az "Amúgy meg attól csak jobb lesz a hely, a a savanyú emberek nem mennek többet." dolog meg elég savanyú...

Palkovicsné 2009.02.19. 15:14:16

És ha ma hagy a csúszda, akkor holnap is hagyni fog?

ZoliAce 2009.06.14. 12:47:26

Sziasztok!

Egésznapos rendezvényre megyek. Érdekelne az ebéd árak. Mi mennyibe kerül?
Vigyek magammal szendvicset vagy megfizethető áron van a kaja :)

süti beállítások módosítása