Tékozló Homár

Az Aquaworld és az orosz államadósságbiznisz

2008.12.15. 15:43 | szily | 33 komment

Sima jegyvásárlásnak indult, de a Naiv Ügyfél váratlan húzással szinte oknyomozó irányba vitte el a posztot. A dolog úgy kezdődött, hogy Kutyavacsi karácsonyi ajándéknak jegyeket akart venni az Aquqworld nevű új budapesti mega-élményfürdőbe. Kiderült, hogy egyáltalán nem lehet előre jegyet venni, csak utalványt, de azt meg munkaidő után nem adnak, hiába tart még nyitva az intézmény este tízig. A dühös Kutyavacsi megnézte a fürdő weboldalát, és ismerős nevet talált a vezérigazgatói székben.

Kedves, Jó Homár Tesó, a helyzet az, hogy egy baráti családnak terveztem Káposztásmegyer frissen nyitott élményfürdőjébe, az agyonmédiázott Aquaworldbe venni belépőket karácsonyi ajándékul, összesen 6 személyre. Mivel ma (szombat kora este) arrafelé volt dolgom, gondoltam, megejtem a beszerzést. Tévedtem. Recepciós hölgy közölte: jegyet előre nem adnak ki (veszek+úszom, harmadik lehetőség nincs). Választhatok ajándékutalványt (brrr!), amit azonban csak munkaidőben árusítanak. Visszakérdezek, jól értem-e,h.itten hagynék egy kisebb afrikai ország gdp-jének megfelelő stekszet, de nekik nem kell. Jól. Pontosabban kell nekik, ha hajlandó vagyok úgy megszivatni magam,h.a Káposztástól hétköznapi forgalomban másfél órára lévő otthonomból újra nekiindulok. Hogy jegy miért nincsen előre? Tartanak tőle, h.nem férnek be a népek az orvul bookingolók okán. Hm. Ennek megoldása sztem a komputer (vagy a kockás füzet) szolgálhat: 1800 minusz 6 hely dec. 27-ére. Bár ettől olyan nagyon nem kellene tartani: az ufóleszálló-épület előtti parkolóban alig 50 jármű állt, ami kocsinként 3 fizető vendéget számolva még mindig csak 150...

 

De vajon miért nem kell nekik a zsé? Ők nem pénzért kapját a kakaóscsigát? Ez csak a szokásos hungarisztáni vendégelhárítás vagy az üzemeltetők voltaképpen másból élnek? Hm?

 

Csak tőlünk, csak most! Az Aquaworld vezérigazgatója bizonyos Pfandler Katalin. Ő egyéb üzletek mellett ebben:

A Tér és Forma Vállalkozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 10-10-020231)

a cégben bukkan fel több szerepben

 

A Tér és Forma és a szép emlékű orosz államadósságlebontásüzlet kapcsolatairól pl. itt  olvashat, akit érdekel...

 

Hát így. Üdv és szép karácsonyt: Kutyavacsi

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűcslaci 2008.12.15. 15:47:40

Hallatlan, ami megesett veled. De hiszen magad is elég bizonytalan vagy , nem? Aquaparkozni amúgy is ősi lazsálós szokás - az eredmény pedig, mint a "kutya vacsorája".

sárkánylábasárga 2008.12.15. 15:51:01

az utóbbi időben már csak azért járok a homárra, hogy lássam ki a legsikeresebb elsőző. A posztok ugyanis egyre szarabbak...

Gyilkos nyúl 2008.12.15. 15:51:05

Ismerős név? Azt hittem már megint Ede.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 15:54:31

megy ez mint az ágybaszarás! még mennyi kell, hogy meglegyen kilóra?

elwood 2008.12.15. 16:05:36

Mi volt itt a súlyos átverés ? Nem volt előre jegy ?

Szerintem vidd el strasburgba az ügyet.

Secnir 2008.12.15. 16:23:09

valahol tisztára kell mosni az olajos pízeket...

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 17:39:23

Az ajándékutalvány, amely, ha jól sejtem, oda szól, miért nem volt jó?

papucsbojt 2008.12.15. 17:39:46

meg a vegen nyereseges, ha sokan mentek oda, es feltunik.

avogadro00 2008.12.15. 17:45:52

lehet hogy pénzmosás ? :)

Tesco4you (törölt) 2008.12.15. 17:50:37

Emberek ez tenyleg ennyire bonyi?

Banyek tobb talicska loveval tartozik a ceg, aki a csudaparkot epitette, orosz allamadossag, meg ilyenek, hu-ha!!

Szoval ha igazan korrekt lenne a dolog akkor minden magyarnak ingyen kellene hogy legyen a belepo. :)

Szoval a lustak es a gyengebbek kedveert.

Link:

www.mno.hu/portal/260789

es keress ra a "Tér és Forma Rt." szavakra (ctlr billentyu + f billentyu) a 30 millio dollaros resznel fogod megtalalni. Na ebbol epult a park minden bizonnyal.

Mehetsz furdeni, de elotte zuhanyozz le, ha ez nem volt eleg hidegzuhany. :)

Jurij Kakarin 2008.12.15. 17:56:57

fürdőzködni recesszióban ősi vizigót szokás

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.15. 18:17:48

Maryvel elmeny a furdes csak neha elalszik a kadban, de jegy nem kell es ingyen parkolunk, ami itt nem kis szo, talaltam egy ingyenparkolot

bekbórd! 2008.12.15. 18:34:31

Ráckevén állítólag nem engedték még le a vizet (jó lesz jövőre is), oda bemehettek kicsit még olcsóbban is.

Ofélia . 2008.12.15. 18:46:05

Ráckeve jó .

Az ifárol bele a medencébe.

The Good Boy 2008.12.15. 19:46:19

A poszt bekezdése után azt hittem kiderül, hogy az aquaizé tulajdonosa borhotelban tanulja a vendéglátást, és a megmaradt (de nem elsikasztott) pénzből pedig szt.gohhhárdon épitettek fantom élményfürdőt. Végül is, ha jól emlékszem a borhotel is valami tér meg forma meg kft tulajdonában van.

Bocs Hagyma, de Mary véletlenül nem Narkolepsziás ("alvókor")? szinte minden kommented megemlited, hogy Mary alszik(vagy dolgozik), most már a kádban is. Remélem nem :)

Matiz Papa (törölt) 2008.12.15. 19:51:25

Miért nem jössz Füredre? Ott még bográcsolni is lehet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.15. 20:14:23

hat ez azert van mer akkor netezek amikor alszik
kulonben beszelgetunk
jo, a kadban tenyleg elalszik neha de ott hagyom es netezek O meg felbred ha mar hideg a viz
hat igy elunk
elnezest a csetert

vércica 2008.12.15. 21:22:19

pénzt mosni medencében a legkönnyebb
:-D
hallatlan, felháborító, eccerűen nem találok szavakat. de mivel kishazánkban minden utcasarokra jut egy "akvapark", hát miért nem próbálkoztál máshol?

schokobanane (törölt) 2008.12.15. 22:00:28

The Good Boy,
nem igaz, mert Mary néha lencsét is főz.

sárkánylábasárga 2008.12.15. 22:14:29

schokobanane 2008.12.15. 22:00:28

Tévedsz! A lencsét hagyma főzi, bográcsban, kis faszenesen.

facsipesz 2008.12.15. 23:11:01

Hallasz?

Ki akarsz venni egy szobát kiscsillióért, a recepción a köv. dialóg zajlik le közted, meg a csóka közt:

- Szobát szeretnék, magasra, kilátással.
- Kilátással, hova?
- Hova lehet?
- Lehet választani a drágábbik, azaz az Auchan és bevásárlóközpontokra, ill. a gyönyörű új Megyeri hídra néző, illetve az "economy" osztály, Káposztásmegyer II. panelházaira, illetve az ipari parkra csodálatos kilátással rendelkező panorámás lakosztályaink közül....

Pénzmosoda, ez nyilvánvaló, viszont legalább kinéz valahogy, és nem sittlerakat vagy szeméttelep vitte el az államadósságot.

Azt persze sikerült beígérni, hogy baráti áron lehet majd úszni (mint tömegsport), na ezt megvalósítani sajnos már nem sikerült természetesen, marad tehát a Komjádi, mert az közel van, és télen pont jó, friss levegő, lőporszag... Miközben az újpesti uszoda bátran rohad, csak gratulálni tudok az önkormányzatnak.

Amúgy ez az Interestate (vagy kik) igencsak jól muzsikálhatnak az újpesti önkormányzatnál, a teljes Káposztás II-n lévő lakóparkot ők húzták fel, kis fakiírtás, occsótelek (susszanópénzecske), drágakecó, karvalyprofit. De legalább magyar. Reméljük.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.15. 23:41:43

látszik, hogy sz*r poszt, még a hagyma sem csetelte szét! :)

uzsgyi 2008.12.16. 00:08:10

nakérem,
nem értem a poszt nemértését. engem is szétvinne az ideg, ha odamennék, hogy szeretnék jegyet venni csillióért-ami az üzemeltetőnek jó-, mert meg akarom lepni kis szeretteimet-ami meg nekik jó-, aztán állati segítőkészen elhajtsanak a szafba, illetve túrázzak még egyet ha annyira akarok mindenkit boldoggá tenni.. lehet ez a baj, nem kell annyi mindenki boldogságára törekedni, mindenki egyenként rohaggyék meg aqua parkostul- szeretet ünnepestül ott ahol van, uh kutyavacsi leszel szíves nem fáradozni tovább örömszerzési célzattal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.16. 00:20:06

hej
a lencset en foztem
O nem tud
csak csirkelevest meg reggelit
de abban eros

vauvauvau 2008.12.16. 01:13:00

Hát, ez Magyarország. Tisztára mossák a pénzeket, innen-onnan származó pénzekből...
Találnak hozzá egy magyar bábot.

AlexWolf 2008.12.16. 14:50:24

Bazz, én azt hittem Palkovicsné az igazgató. Ez így nem is volt meglepetés. Hol van már a karácsonyi hangulat?

Bamba Barack 2008.12.18. 20:02:39

facsipesz az önkormányzatot ne is emlegesd...idióták gyülekezete...a főteret vmi több mint 1 milliár forintért óhajtják felújítani...az uszoda elrohad,a károlyi kórházat jövőre bazárják.telejsen visszafelé haladunk.parkolni nem lehet a központban ha ott van dolgod.ezeket a dolgokat oldalán meg pl. nem a főteret kéne újítgatni meg akvaszarokat hagyni felépíteni..

Pirospont 2008.12.20. 17:14:07

Sziasztok,

én 2 napja barátnőmmel vettem 2 ajándék jegyet minden gond nélkül. Volt hozzá szép kis formanyomtatványuk, meg minden.

Hozzá teszem, sorban álltak előttünk ezen igénnyel, szóval fel vannak készülve szerintem a feladatra...
süti beállítások módosítása