Tékozló Homár

Bifiduszfüggő egerek a hipervicces lánclevélben

2009.02.19. 11:43 | szily | komment

Klasszikus hoax, de elég régen került elő, és pokolian vicces: a joghurtellenes kamulevél szerint függőséget okoz a bifidusz eszenzisz. A konzervatív értékek kedvelőinek figyelmébe!

Sziasztok!

Nem vagyok támogatója a mindenféle E-kből készített kajáknak de nézzetek már ennek utána. Mert szerintem csak valami hülye körlevél megint. Gondolom nem először kapjátok meg.

Ez a kedvencem :)

az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé

Érdekesség.. a bifidusz eszenziszről...

"A Bifidusz eszenzisz függőséget okoz!

Brit és amerikai tudósok egymástól függetlenül jutottak arra az
eredményre, hogy a Danone termékeiben található Bifidusz eszenzisz
függőséget okoz. Négy hét folyamatos fogyasztás után a Bifiduszos joghurt
elhagyása -főleg a gyermekekre, öregkorúakra és legyengült szervezetűekre
nézve- akár halálos eredménnyel is járhat.
Először egy baltimore-is gyermekorvos figyelt fel rá, hogy hirtelen sok
kis betege lesz. Először influenzára gyanakodott, de később a gyermekek
hallucinálni kezdtek, depresszióba estek, elvonási tünetekkel küzdöttek.
Sok kutatás után derítette csak ki, hogy egy franciaországi fuvarossztrájk
miatt a Bifiduszos joghurtot szállító kamionok nem jutottak el időben a
baltimore-i boltokba, így jutott eszébe, hogy alighanem a Bifiduszos
joghurt, illetve annak hiánya lehet a baj okozója.

A National Healthcare kutatói patkánykísérletek során kizárólag Bifiduszos
joghurtot etettek az egerekkel. Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé. Négy hét után
már egy patkány sem volt közülük életben. EZ BIZONYÍTÉK! arra, hogy
nemcsak a cigaretta- és kólagyárak, hanem már a tejipar is függőség
létrehozásával kényszerít bennünket az ő termékeinek fogyasztására!
Azt is bebizonyították, hogy a Bifiduszt E3423-mal, E3.14-gyel és E666-tal
stabilizálják és színezik, mert egyébként csak marhavérből és -nyálból
készített táptalajon lehet tenyészteni!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2009.02.19. 11:47:32

Sose vegyél danont. Haver dolgozott közelükben, nem sok tejes kamion megy befele...

andand 2009.02.19. 11:47:56

Ez jo, foleg az E3.14, E666 es a marhaver/nyal. :)

CBF 2009.02.19. 11:48:46

Tejporos kamionok mentek csak...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 11:49:03

borzasztó baromság, bár a danone meg egy tetves cég

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 11:55:02

en a sorrel vagyok igy
qrwa ideges vagyok ha nincs a hutoben

staropramen 2009.02.19. 12:02:36

Sztrovacsekek!
Szép kis patkánykísérlet az olyan, amelyikben egereket etetnek.

jusztlacika 2009.02.19. 12:06:55

AZÉRT ÉN TUDOK! EGYSZER ÍROK EGYSZER KATTINTOK ÉS KÉTSZER JELENEK MEG! :D
BESZARÁÁÁÁÁÁÁÁÁS!

kicsimancs 2009.02.19. 12:11:21

Srácok, komolyan... Baltimore-ba Franciaországból kamionnal viszik a bifiduszos jogit???

mazsolina 2009.02.19. 12:11:25

fúúj:( miért pont marhavér/nyál???

mazsolina 2009.02.19. 12:12:25

és miért mindig azt írják, h: "brit tudósok megállapították, kiderítették, stb.?" az összes ezzel kezdődő hülyeség:)

mazsolina 2009.02.19. 12:13:38

@kicsimancs: na ez meg a másik..:)

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.02.19. 12:19:16

"Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé. Négy hét után
már egy patkány sem volt közülük életben."

Az egerek meg elmentek Füredre nyaralni.
Mátrafüredre!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 12:19:20

"hallucinálni kezdtek, depresszióba estek, elvonási tünetekkel küzdöttek."
Mi van arrafele már a 10 évesek is drogoznak?

Nagyon jó egyébként, bár nekem édesmindegy hogy a bfidusz fidibusz függőséget okoz-e, mert joghurtot alapból nem eszek :D

Mindig mondtam hogy a sör egészségesebb! Ez FONTOS!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 12:20:56

@Vaszilisza: Az egerek között is van aljanépség, nyilván rájuk gondoltak. Ők voltak gondolom a bifiduszbárók! A forradalom aztán a falhoz állítiotta őket.

Szőrgyáros 2009.02.19. 12:25:30

Ezért tart itt ez az ország...

mazsolina 2009.02.19. 12:26:24

"Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé. Négy hét után
már egy patkány sem volt közülük életben. EZ BIZONYÍTÉK!"

Úristen, lehet azért váltak patkánnyá? mert megvonták a bifiduszefendit?
Kis mancsukat, ezt azért megkönnyeztem:)

mazsolina 2009.02.19. 12:27:31

@Vaszilisza: azért látom, m indekti ez fogott meg a legjobban :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 12:28:42

@mazsolina: Miért, a patkány is jópofa :)

Ez az egér-patkány váltás olyan hitelessé teszi a levelet :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 12:30:12

@Awkward: Neki már van. Izé, volt. Aztán elvonási tünetei lettek, ezért volt prosztó a vendégekkel.

mazsolina 2009.02.19. 12:30:21

@ColT: patkányom még nem volt, egér már sok:)
de jó tudni, hogy a csatornákban bifiduszmegvont egerek császkálnak:)
esdeklő kis mancsokkal:)

mazsolina 2009.02.19. 12:32:09

@Awkward: Bfüredre nem megy joghurtos kamion, mert sztrájkolnak a marhák, köpni-nyelni nem tudnak, ezért nem tenyésztődik a b.e.:)

Boo 2009.02.19. 12:32:28

"Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis"

Én a rántott hússal vagyok így. XDDD

Neménvótam 2009.02.19. 12:39:17

@kicsimancs: Hát pont az van, hogy nem viszik :)

kicsimancs 2009.02.19. 12:40:52

jujj, most nézem... én nem az a kis mancs vagyok... :)

kicsimancs 2009.02.19. 12:42:11

@nemén... ja igen! bocs...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 12:42:53

Szerintem mára kibüfizük, vagyis kibifiztük magunkat:)
Megyek, helyreállítom a bélflórámat egy kis ágyaspálinkával! Jaj, dehogy, még csak 1 óra lesz ...

kicsimancs 2009.02.19. 12:43:20

nemnem, öregebb mancs vagyok én annál. de azért ez vicces

Miigeii 2009.02.19. 12:47:23

Arra, hogy 'kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé' én azt hittem, hogy szimplán a Szily kedves kis hülyesége.
:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 12:47:35

@mazsolina: Hajja. Egy idő után bekattannak :D :D

@szemtanu: Na ja. Aztán majd jönnek puffogni plusz egyék hogy offolunk :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.19. 12:47:49

lehet akármilyen sztrájk, vagy atomvillanás, vagy verőfényes napsütés, de az kurvaélet hogy franciaországi kamionok nem fognak eljutni baltimorba sose.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 12:48:22

Jut eszembe, olvastam valahol, hogy a világ epertermelésének másfélszeresét a joghurtokba teszik...értede?

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.02.19. 12:48:25

szegény egereket még a bifidusz is húzza...

Miigeii 2009.02.19. 12:49:47

Most akkor én nem értem.
Bifidusz hatására patkány lesz az egérből?!
És az emberből..? Gregor Samsa, vagy..? :)

mazsolina 2009.02.19. 12:50:38

ez már majdnem olyan állatkínzás, mint a libatömés:)))
bifielvonás:) A PETA mérnem jön?? :)

Miigeii 2009.02.19. 12:54:39

@szemtanu: akkor ez a magyarázat sok mindenre itt körülöttem..... :)

pécsiszál · https://docs.google.com/document/d/12jiHkRqUDkIYSLLGQyUpO-Sr46iY6biTRmdCFFbNi_g/edit 2009.02.19. 12:54:45

"A National Healthcare kutatói patkánykísérletek során kizárólag Bifiduszos
joghurtot etettek az egerekkel. Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé. Négy hét után
már egy patkány sem volt közülük életben"

Csak én értelmezem úgy, hogy semmi mást nem adtak nekik? mert ha egy idő után nem adunk enni az állatoknak, akkor lehet (nem biztos persze), hogy meghalnak.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 12:56:01

@Miigeii: Óvakodj a joghurtevőktől, ki tudja, mikor bújik elő belőlük a patkányállat:)

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.02.19. 12:58:06

"A brit tudósok" az egy nagyvállalat lehet. Szinte mindenben ott a kezük. :)

David Webb 2009.02.19. 12:59:24

Hát ez tényleg beszarás... Rég röhögtem ennyire jót..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 13:06:40

@pécsiszál: Na hallod ha nekem csak bifiduszos joghurtot adnának enni, én attól is lazán meghalnék... :D

Egyébként a fene érti ezeket a fogyókúrás kajákat.
El kell menni pörgős melóba, nincs időd enni, meg rohangálsz, lefogysz.
Látszik hogy nyugisabb helyen dolgozok mint tavaly ilyenkor, +10kg :)

@Miigeii: Kérdés a P-atkány rosszabb vagy a P-olitikus.
Avagy szerintem a politikus az a patkánnyá változott egérből lesz, mutációval. Még rosszabb.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.19. 13:07:09

a döglött egereket, és patkányokat bedarálják, belőlük készítik az E666-ot, és az Epí-t.

É2I 2009.02.19. 13:09:44

Na szóval: Az egerek addig imátkoztak, míg a patkányok mind megdöglöttek.
Ennyit biztosan megtudtunk.

De mára már inkább a bifidusz aktiregulárisz hatásairól kellene hatástanulmány, mivel azt kevernek a joghurtba. Én úgy hallottam hogy E999 és Exxxx-xxxx-xxxx kerül bele, ami csak a holdon tenyészthető ki, döglött bálnák könnycseppjéből és tömött libák vérének 1:60-hoz történő elegyítéséből ultraibolya sugárzással.
FONTOS!!!!

Troppauer Hümér 2009.02.19. 13:10:57

"A National Healthcare kutatói patkánykísérletek során kizárólag Bifiduszos
joghurtot etettek az egerekkel. Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé. Négy hét után
már egy patkány sem volt közülük életben."

Tehát, ha a kísérlet során a pockok KIZÁRÓLAG bifiduszos cuccot ettek, semmi mást. Mikor már nem kaptak SEMMIT, naná, hogy könyörögve nyúltak a kaja felé. De nem kapták meg. Ezért éhen haltak, és a sok tudós meg csodálkozik, hogy megdöglött mind.

Ezek hüjék.

Troppauer Hümér 2009.02.19. 13:12:19

@pécsiszál:
Egyre gondoltunk, csak gyorsabb voltál. :)

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2009.02.19. 13:13:24

A baltimori orvosok qrvára nem szoktak nyomozni. A betegek szervezetében keresik a bajt. Nem a kamionok konténereiben. A patkányokon végzett kísérletek közben nem szoktak egereket etetni mindenféle szarral.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.02.19. 13:17:23

1. Döntsük már el, hogy egér vagy patkány. Nagyon nem ugyanaz a kettő.
2. Könyörögve nyújtogatták a mancsukat - de nem mondtak semmi? Ez már gyanús.
3. Az elején volt bifidus essensis, most már bifidus ACTIREGULARIS-t használnak. Ez sem tűnik fel senkinek?

Amúgy minden függőséget okoz.
A danone meg a kistejes szarjon sünt! Éljen a Sole, a Mizo, a Köröstej, a Kuntej, a Naszálytej és a többi magyar!

staropramen 2009.02.19. 13:17:51

Sztrovacsekek?
Hol a bánatban van a címben említett hipervicces lánclevél?Csak nem a poszt elején lévő irományra gondolnak?
mégegyszer HOL VAN ?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.19. 13:21:42

Gyerekek, ez nem kamu. Nekem egy nigéria ügyvéd írta, hogy ez valóban így van, és kapok 2 milliárd dollárt, ha ezt elmondom mindenkinek, mert meghalt egy motorom, rajta egy megfenyegetett végrendelet, meg az egész család, és a megboldogult motornak ez volt az utolsó kívánsága.

betépett felhasználó 2009.02.19. 13:23:31

nagyanyam 3 honapig csak bidifuszos danont evett.
Utana felakasztotta magat.

a bidifusz tenyleg FUGGOSEGET okoz, de csak kis idore. Kb. 3 orat fuggott a droton...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.19. 13:25:20

Megalakult már az Anonim Bifidusz Eszenzisták Klubja?

pizsama 2009.02.19. 13:27:15

Ezek a hoax-ok mindig elbizonytalanítják az embert, hogy mit lehet megenni. Ott van előtted az étel, te meg már nem tudod eldönteni EDD-E, ne EDD-E?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 13:43:29

@Kiddy (Laura Lovebite): Esetleg a tehéntej, ha hozzájut az ember :D

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: Hm, remélem a múltkori hernyómban nem volt whiskas...

YZ 2009.02.19. 13:44:38

Még szerencse, hogy a Bifidusz Eszenziszt átnevezték Bifidusz Aktireguláriszra. Így már nem okoz függőséget :D

Tsabi 2009.02.19. 13:45:01

Meg nagyon regen kaptam egy hasonlo levelet, csak ott a kenyer artalmassagarol volt szo..("a kenyeret 200 fokon sutik, ez a homerseklet percek alatt megol egy felnott embert!, ill. Az ujszulottek kohognek a kenyertol"), na azota nem rohogtem ilyen jot..

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.02.19. 13:49:20

@ColT: Múltkor megkóstoltam és nem ízlett. A szaga sem tetszett. Tudom, hogy az az igazi, de akkor is... Ciki, de ez van, nekem marad a dobozos.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 14:08:05

@Tsabi: Huhú ez meredek!

@Kiddy (Laura Lovebite): Én ittam egyszer kecsketejet, az tök jó volt.
Persze az ÁNTSZ betiltotta volna még a kecskét is ha megméri a zsírtartalmát de az finom volt.
friss tehéntejhez volt szerencsém, szerintem jobb mint a dobozos, de amúgy sem nagyon iszok tejet, nem szeretem a sajtot (csak olyan kaján eszem meg amire kell), a joghurtot, kefírt, stb. meg rühellem.
NAgy húsokat ide nekem krumplival, rizzsel! Pizzát, ezeret. És csoki csokival :D
Vacsi után este sörözés.

lefekszemahóba 2009.02.19. 14:10:00

Viszont most már tudjuk a trükköt, hogyan lehet egérből patkányt varázsolni. Minden nap Danone, de csak pici adagban, hogy azért meg ne dögöljön!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 14:10:45

@Tsabi:
ez tényleg jó! És 3 napon belül 2500 ismerősödnek kellet továbbküldeni, mert ha nem, a Nagy Kovász bekap?!

Banxa - Changes 2009.02.19. 14:12:44

A bifidusz eszenzisz már elfogyott, csak bifidus aktiregulárisz maradt, tuti a sok függő megette:D

Tsabi 2009.02.19. 14:26:11

@szemtanu: valami olyasmi.. :)

nagyon reg volt mar, olyan 10 pontban soroltak az erveket, ez a ketto maradt meg bennem leginkabb.. De a konyorgoen kinyujtott mancsocskak se rossz, meg mindig ezen vigyorgok :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.19. 14:31:25

@ColT: a tecsó felvágottat sztorija:

tecsó odment a húsipari céghez.
-mennyi a legolcsóbb felvágott?
-500 /kg
-drága. 250/kg-ért kéne nagy tételben
-nem lehetséges
-azt raktok bele amit akartok
-mennyi kell és mikorra?

hatesz 2009.02.19. 14:34:55

az elejen sem volt eletben egy patkany sem az egerek között...
Vajon a joghurtban ELEKTRONIKA VOLT??? EZ FONTOS!!!

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 14:39:53

"kis mancsukat könyörögve nyújtogatták"
Hát ez nagyon tetszett!:)
Kár hogy már meghaltak az egerek mert azt még meg lehetett volna próbálni, hogy megtanítani őket jelbeszédre, és akkor elmutogathatták volna, hogy kefirt kérnek.

Palkovicsné 2009.02.19. 14:48:54

Na, ez jó volt, megyek is és bekapok egy marék bifiduszt, hátha kialakul bennem is a függőség végre... már várom, azután, ha megvoltam magamtól a bifit, majd értesítek mindenkit, hogy mit hallucináltam össze, meg vissza, forgatok belőle egy jó kis videot és gazdag leszek... Félelem és Reszketés Baltimor-ban... üdv! P.né

IndaMuncher 2009.02.19. 14:50:05

Namost ha valaki látta a David Zucker féle Scary Movie 3-at, abban a két feka srác igen FONTOS eszmefuttatást végez arról, hogy a patkány kinn van, az egér meg a házban. Azonban ha a patkány bemegy a házba, akkor abból egér-e lesz??? ez IS FONTOS!

Banxa - Changes 2009.02.19. 14:57:32

@ColT: A friss tehéntej az jóféle bár én hűtök rajta kicsit ha hozzájutok, nem szeretem tőgymelegen.

É2I 2009.02.19. 14:59:11

@b[ALien]:
Nem olvastad figyelmesen; az egerek csak idegesek lettek. A pátkányok döglöttek meg.
Úgyhogy még van esély az egér jelbeszédre tanításának.
FONTOS!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 15:02:08

@Hurrá Torpedó: Valami ilyesmi...

@hatesz: Hohó, és ha az egérben volt elektronika?!
Vigyázz az egerek robbannak!!!!

@b[ALien]: Vagy azt mutogatták volna hogy "Ne adjatok több ilyen szart mert meghaluuunk!"

@Palkovicsné: Esetleg majd a híradó bemondja hogy egy őrült bevette magát egy teszkóba és joghurtot zabál...

Willie 2009.02.19. 15:10:45

@Banxa: a kecskemeti piacon 150 Ft/l aron mindig vehetsz a reggeli fejesbol... olcsobb is meg jobb is mint a dobozos szarok es ha nem iszod meg idoben meg mindig jo aludttejnek...

Banxa - Changes 2009.02.19. 15:14:02

@Willie: Meghagyom a házitej varázsát akkora amikor hazamegyek, anyám nem vesz dobozosat.Kecskemét talán sajna nincs a szomszédban, de azért köszi! ;)

epeficam 2009.02.19. 15:14:11

Nem értitek? A patkányok voltak a kontrollcsoport. Ők sima csócsát kaptak, de az elvonási tünetekkel küzdő pszichotikus egerek kivégezték őket.

mazsolina 2009.02.19. 15:15:00

@Kiddy (Laura Lovebite): és éljen a Nagyné és fiai tejipari akármi, akik isteni vaníliás krémtúrót csinálnak itt vidéken:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:16:44

Na nekem ez tetszik a legjobban: "kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé"
Mert ha ez igaz, és mind a négy kis mancsukat nyújtogatták, akkor már tudom, hogy honnan lett a Négy Mancs Alapítvány.

mazsolina 2009.02.19. 15:16:48

@Tsabi: ki az a hülye, aki újszülöttnek kenyeret ad???
200 fokon az emberek? ja, a krematóriumban nagyon ártalmas lehet:)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 15:18:55

@É2I: Tényleg!!!! Köszönöm hogy reményt gyújtottál a szívemben!!! :)

mazsolina 2009.02.19. 15:20:37

@Jani haverja: most a lábuk is kis mancs? 1 egér a négy mancs, vagy 2 egér 2x2 mancsa?:))

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 15:21:17

@ColT: Na ja. Vagy csak simán beintenek (álfiatalosan és állazán) hogy anyáddal kísérletezzé wazze!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:21:48

Egy másik gondolat az idézetről: "kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé"
Egy idő után meg az ég felé nyújtogatták mind a négy kis mancsukat. Na, ekkor döglöttek meg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:23:12

@mazsolina: Mindegy, csak kijöjjön a NÉGY MANCS!!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!

mazsolina 2009.02.19. 15:23:28

kis kalapjuk nem volt, ami könyörögve nyújtogattak egy kis alamizsnáért?:)

mazsolina 2009.02.19. 15:24:28

Négy Mancs (K)Alapítvány:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 15:25:00

ra kell szoktatni az egereket a frissen csavart gyumolcslere
meg csak csapviz se!!!!
egyebkent meg felemelem a hangom az egerkiserletek ellen, meghogy bifiduszos yoghurttal tomni oket,
botrany
kiserletet kellene viszont vegezni milye elvonasi tuneteket okozna a libaknal ha megszunne a tomes

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 15:27:25

@b[ALien]: Ilyenkor eszembe jut egy kamukönyv :
"Velünk kísérleteznek"

Meg olyankor is ez jut eszembe amikor reformokat jelent be a kormány.

Amikor a melóhelyenkapok valami meredek feladatot, akkor pedig az
"Eszelős szivatás"
c. örökzöld Chevy Chase film jut eszembe :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 15:27:36

"patkánykísérletek során kizárólag Bifiduszos
joghurtot etettek az egerekkel. Amikor a joghurt adagolását teljesen
abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé. Négy hét után
már egy patkány sem volt közülük életben."

döntsük már el basszus, hogy egér vagy patkány. ezt akarom tudni!!!! ez azért FONTOSCH, mert csak ezután tudom eldönteni, hogy elhiszem, vagy nem!!

egyébként az én rágcsálóim nem nyújtogatják a kezüket, mert azzal nem tudják elvenni az ételt. azt a szájukba veszik először, elszaladnak, és utána két lábon állva a kezükbe teszik. vicces lenne ha két lábon járnának, miközben nyújtogatják a kezüket, hehehe


szóval most akkor egér vagy patkány!!!!

EÖ (törölt) 2009.02.19. 15:27:39

nem tudja véletlenül valaki a gázlóviszonyokat Engelhartszell-nél?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 15:28:36

aki mégegyszer leírja, hogy ez tetszett a legjobban, hogy ""kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé"

annak análisan tolok fel egy bifidusszal kezelt sünt! tudjuk, hogy ez a legjobb! mindenkinek ez tetszik! áááááááá

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 15:29:47

@hagyma: Meg a franszoáknál ha megszűnne a libamáy.

@mamapicilánya/mpl: Egrány.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 15:31:45

@tüvapok 2.0: "kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé"

@ColT: akkor sajnos nem tudom elhinni, pedig olyan életszerű volt, brühühü, pedig azt hittem, hogy ez mind igaz

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:31:51

Na mégvalami eszembe jotott erről: "kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé"
Szerintem ugyanúgy nyújtogatták a mancsaikat a bifiduszos tálka felé, mint a Kék Szalag után EDE a fődíj, azaz a Kék Szalag felé. EZ FONTOS!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:33:38

@tüvapok 2.0: Bocs, nem olvastam, csak írtam, úgyhogy még kérlek sünt ne!!! Főleg bifiduszosat!!!!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 15:34:22

@mamapicilánya/mpl: így nem jó! csak akkor, ha odaírod, hogy ez tetszik a legjobban/ez a legjobb/ ez mekkora/ stb stb.

a bifiduszos sün az nagyon fáj ám! mert ott fog pörögni forogni az elvonási tünetek miatt. jobb lesz mint a 4es metró furópajzsa!

mazsolina 2009.02.19. 15:34:53

@mamapicilánya/mpl: nekünk egyszer a hörcsög egy egész kerek háztartásikekszet próbált begyömöszölni a szájába, úgy hogy közben forgatta körbe, hátha jobban bemegy:) aztán kettétört (a keksz), és a hörcsög úgy nézett ki, mint egy pápaszemes kobra, akkora volt a pofazacsija:)))

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 15:34:58

Nekem az a rész tetszett a legjobban, mikor a lány könnyáztatta szemmel nézte a távolodó vonat ablakából a ...ööö...ez nem ebben volt.

mazsolina 2009.02.19. 15:36:43

de a kis mancsát nem nyújtogatta felém könyörögve:) mondjuk a kexben nincs is bifidusz.. csak TÉÉÉÉRFOGATNÖVELŐŐŐSZER, ahogy Besenyő Tudatosan Táplálkozó istván is megmondta:)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 15:36:56

most jut eszembe! az nem lehet, hogy egerek voltak, csak a bifidusztól telholdkor vérpatkányokká váltak és végül patkányként döglöttek meg?

amúgy megkérdezem, hogy süllyed még a homár????

mazsolina 2009.02.19. 15:37:52

a szövegben: "EZ BIZONYÍTÉK!!"
ez olyan, mint a FONTOS!!! ?:)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.19. 15:38:02

Nem tudom más hogy van vele, de nekem az a rész tettszett a legjobban, amikor "kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 15:38:18

nekem a meggyotort arcu lany tetszett a legjobban

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 15:39:24

@tüvapok 2.0: nekem az tetszett a legjobban ebben a történetben, hogy

mennyi hülye benyalja

@mazsolina: cukiság:)) az is jófejség, amikor már van valami a szájában, és a kezében egy újabb zsákmány, és tanácstalan

egyébként az én aranyhalam meg futni tud:))

nem szed semmit, de a vize steril a sok vegyszertől, lehet, hogy attól van.
bifiduszt fogok neki adni, hátha leszokik erről, és utána már csak a kezét fogja nyújtogatni

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:40:05

Megvonták az egerektől a bifiduszt, mint EDÉTŐL a kék szalagot. EZ FONTOS!!!!!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 15:40:53

@hagyma: a hugyosJózsi Pisikirálynője a sárgabuszról? lehet ők is valami prágai bifidusz kúrán voltak!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:41:39

@Jani haverja: Csak az EDE nem halt bele, de majdnem!!!!!!
EZ BIZONYÍTÉK!!!! És FONTOS!!!!!!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.19. 15:42:49

FONTOSCH ON!!!


most csak a Bifidusz eszenzisz okoz függőséget?

mivan a Bifidusz Aktiregulárisszal?


FONTOSCH OFF

mazsolina 2009.02.19. 15:43:55

@mamapicilánya/mpl: ja, az tényleg jó, mikor egy KIS MANCSÁban alma, a másik KIS MANCSában meg mazsola, és nézegeti, h mit egyen:)) általában mindkettőbe beleharapott, aztán amelyik nem jött be, eldobta:)
de szegény már megboldogult:(
biztos azért,mert nem adtam neki bifiduszt:(

és hogy fut az aranyhal?:))

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 15:44:27

kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták és tanácstalanul ácsorogtak, majd dobbantottak! aztán a végére kezdték megszokni az éhséget, mire nem beledöglöttek!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:44:54

@Hurrá Torpedó: A Bifidusz aktiregularis-ra csak azok lesznek függők, akiknek van kis faszenesük, és nem szeretik a bogratsch-ot!!!!
Úgyhogy mi nyugodtan ehetjük, mert csak áttétes rákot okoz.

mazsolina 2009.02.19. 15:46:10

mi az, hogy aktiregularis?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 15:46:52

Na, hogy tanuljunk is valamit:

A bifidus essensis az egyik nagy tejtermékgyártó, a nemmondjukkianevét vállalat jogvédett fejlesztése, a Bifidobacterium animalis nevű baktérium DN-173010 jelzetű törzsének fantázianeve. Ez azt jelenti, hogy csak ennek a cégnek a termékeiben található bifidus essensis, más gyártók készítményeiben ilyen nevű alkotórészt hiába is keresnénk.

vazz, ezen az oldalon: www.ocado.com a shopban ott van a termék.

okádó pont kom

hát nem nagyszerű?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 15:48:39

@tüvapok 2.0: lehet, de akkor a meggyotort arcu is
es akkor az fosta tele a buszt es a hosnonk ezert nem pisilt pozsonytol a nepligetig, ami szamomra vilagcsucs es rekordok konyvebe valo

amugy tenyleg az egernek van mancsa, vagy csak laba mert nekem az a resz tetszett a legjobban

Marynek pl. kifejezetten talpa van es tenyere
ettol tenyeres-talpas
/ez xar volt, de mindjart megyek melozni/

HideousGenius (törölt) 2009.02.19. 15:49:40

Akkor most hogx is van ez, Patkánykísérletekben etetnek egereket, aztán négy hét múlva egy patkány sem lesz életben? Hát persze, hogy nem lesz életben egy patkány sem, mikor csak egerek voltak! Muhaha!

A depressziós gyerekekről meg. Háziorvosok gyöngye nem kérdezte meg őket, nem - e azért depressziósak, mert apuka Batzpapuccsal veri anyukát, miközben anyu azt kiabálja: Imre hagyjad!

Amúgy aki ilyen körleveleket kitalál, meg küldözget, annak mindenkinek farfekvéses megijesztett sünt análisan.Tele van a nemlétező tököm a körlevelekkel.

EÖ (törölt) 2009.02.19. 15:50:20

elolvastam, ez mekkora már:

"az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek lettek, kis
mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka felé."

:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 15:51:46

@Egyéves Önkéntes: még pontosabb lehetne, ha megmondanád, hogy engelharszell pontosan hányadik folyamkilométer, vágnám rögtön a hosszúságát és a szélességét is

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 15:54:18

azt tudja valaki, hogy a rágcsáló egrány hogy eszik folyékony bifiduszos joghurtot tálból?

xahib 2009.02.19. 15:55:23

A következő postban kérem kielemezni, hogy hoax-e az a lánclevél, amiben az van, hogy "get a bigger penis today".
Na, ez a FONTOS!

Tsabi 2009.02.19. 15:56:02

Van egy olyan erzesem, hogy a nyujtogatta a kis mancsat meg egy darabig elkiser bennunket :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 15:56:27

@mamapicilánya/mpl: kis
mancsukra rá van szigetelő szalaggal rögzitve a kanál!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.19. 15:56:59

@mazsolina: fingom nincs mi az aktiregulárisz. gondolom hasonló az esszenziszhez. de ezt se tudom micsoda.

Ofélia . 2009.02.19. 15:57:43

Nahááát!!

A bifokális indusz effendi földhöz ba@á az turbánját mivel török tudósok már eger ostroma alatt is tudták, hogy a bifidusszal(vagy mi a szarral) töltött ágyugolyó mint vegyi fegyver nem jó Dobó ellen(csak bort ivott).

A tudósaik megelőzték a korukat.

Ma kellő marketingel és tudományosnak ható agyament kifejezésekkel etetnek meg velünk (már akivel) minden szirszart:(((

@mamapicilánya/mpl: Szívószálat dugnak a szájába miután kiferték a kis rágcsáló fogacskájukat:))

mazsolina 2009.02.19. 15:57:52

@xahib: :)) az főleg lánclevél:))

a kis nyelvükkel nyalják a bifiduszt ak is tálkákból:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 15:59:08

Baj van: Most már nem csak EDE függő, hanem BIFIDUSZ függő is lettem. Ezért aztán meggyötört az arcom, ráncaimat már csak egy platós (kék) Ifa tudja kisimítani. Lehet a doktortól Ráckevére beutalót kérni a HOTEL POCSAY-ba?

Tsabi 2009.02.19. 15:59:09

@mamapicilánya/mpl: kis mancsukkal belenyulkalnak, aztan idegesek lesznek. Ezalatt megszarad, lepotyog, ragcsalnak.
engelhartszellnel 315,2, 95, hajovontak talalkozasa tilos

mazsolina 2009.02.19. 15:59:22

én miért vagyok sárga? (a nevem:))
az irreguláris bifiefendusz elvonása miatt lehet...

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.19. 15:59:52

E666! Sátáni. Az író fantáziója szegényebb, mint a joghurt egere.
Amúgy én meg azt hallottam egy nővérkétől, hogy a cukor kiírtja ezeket a Bifidus eszmeszmösz baktériumokat, szóval az ilyen édes, gyümölcsös joghurtban nincsenek bélbaktériumok, csak a natúrban, mert azt nem cukrozzák. Ejnye, tehát ezért nem alakult ki még nálunk a függőség! Baltimorban elakadt a cukrot szállító platós IFA is, lehet az volt a baj. Még jó, hogy a kefirt szeretem.

mazsolina 2009.02.19. 16:01:08

amúgy meg lehet h csak a danone találta ki ezt a bifi hülyeséget.
én szoktam házikefírt csinálni, majd bevizsgálom már aktiregulárisan, vagy hívok egy brit tudóst

mazsolina 2009.02.19. 16:02:11

@Lidérc: adjak kefírgombát?:))

xahib 2009.02.19. 16:03:19

Most még azon gondolkodom, hogyha bifidusz függő lennék, akkor mindig lenne nálam két-három karton joghurt?
Elég hülyén néznék ki, nem bírnák ki az emberek röhögés nélkül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:03:48

@mazsolina: Be kell vozsgálni először orálisan, aztán emésztés után análisan. Ha az utóbbinál nincs olyan érzésed, mintha sünök jönnének belőled, akkor jó volt.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 16:04:00

amúgy valaki megmondhatná, hogy végülis mit okoz 2hét evés után a bifidusz? jobban esik a szarás?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 16:04:21

"csak marhavérből és -nyálból
készített táptalajon lehet tenyészteni"

és ki gyűjti össze a marhanyálat és hogyan???

hálás kis állás lehet nyálfelfogónak lenni

mazsolina 2009.02.19. 16:04:23

@xahib: és gyöngyöző homlokkal, remegő kézzel félrevonulnál, hogy bevedd a napi adagodat:)))

xahib 2009.02.19. 16:06:35

@mazsolina: képzelem, ahogy lajos bácsi a kisközért mellett lehörpint egy meggyes joghurtot, és közben orra alá mondja, hogy "ez jó, ez kell", mint a roncsfilmben :)

mazsolina 2009.02.19. 16:06:46

@Jani haverja: ezek szerint jó volt:) nem volt sünérzésem:) az csak a csípős kínai kajától.:)


na de marhavér meg nyál? szegényt marhaarcon vágják, és úgy jön ki a vér meg a nyál?
na ez az állatkínzás:((

és ki volt az, aki ezt felfedezte, hogy abban tenyészik a b.e.?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 16:07:02

@tüvapok 2.0: igen, és mindezt pénzvisszafizetési garanciával

tehát ha sün jellegű lesz, visszaadják a pénzed

azt nem tudom, hogy bizonyítékot kell-e szolgáltatni?

xahib 2009.02.19. 16:07:54

hovatovább elítélnek majd bifidusz terítéséért, mer én lennék a kerület dílere :)
Hülyeség nem éri meg, hisz még mindig csak 59 Ft :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:09:01

@xahib: De egyre kisebb adag 59 Ft!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!

mazsolina 2009.02.19. 16:09:16

@xahib: ja, és a pénztárnál árulják a polc alól, mint a kis pici pálinkákat.
és kiírják, hogy: az üzletben bif.e. fogyasztása tilos:))
és 18 éven aluliakat nem szolgálunk ki b.e-vel, mert függőséget okoz:)

Ofélia . 2009.02.19. 16:09:46

@Jani haverja: Ráncsimításra a mikrokoagulát kánismergánnal bekent úthengert ajánlanám:)

@mazsolina: Japán tudósokat ajánlanék!

@Lidérc: Abban meg limfocitum lófatikum tanyázik persze austrál tudósók szerint:)

mazsolina 2009.02.19. 16:10:27

@Jani haverja: mert így próbálják meg leszokatni a függőket!
majd a joghurton is lesz ilyen fekete keretben ijesztő szöveg, hogy mit okoz:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 16:11:18

@mamapicilánya/mpl: Lehet patgér is :D
Házpiatkánnyal már volt dolgom, az aranyos :) Egy ismerős csajnak van egy Baltazár nevű :D

Amúgy az egrány olyan gyorsan rágcsál, ha már bekattant, hogy nincs ideje kifolnyi a bifidusznak!

@tüvapok 2.0: Még a felszínen van, süllyedni pedig csak onnan lehet :D

@Jani haverja: Nem, EDE csak bekattant!!!!!!!! Ezt teszi a bifiduszos kéákszalagmegvonás!

@hagyma: Na akkor mindenki tenyeres-talpas... :D Egyenlőség van!

@xahib: Hát én nem reklámoznám hogy túl kicsi ;)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:11:39

@ofélia: Az úthenger azért nem jó, mert még nem láttam belőle KÉKET. Nekem meg KÉK függőségem is van. KÉK platós Ifa, KÉK szalag, stb.

xahib 2009.02.19. 16:12:50

Nekem nincs mancsom, viszont van egy khmm harmadik kezem, namost függőségnél nyújtogatnám könyörögve - eszem is egyet gyorsan...

Tsabi 2009.02.19. 16:13:04

@mamapicilánya/mpl: bizonyitani kell, ezert nem szabad kidobni a csomagolast! Ha tapintasra nem selymes, szinre matt, akkor mar kuldik is vissza a zsetont. Na ki mondja ezek utan, hogy a penznek nincs szaga :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 16:14:28

@mazsolina: onnan tudják, hogy abban tenyészik, hogy valaki egyszer arcával előre beleesett egy vágóhídon tehénvér-nyál kombóba, a szájába is jutott, lenyelte, és utána hirtelen látványosan javult az emésztése,

ő volt a cég termékmanagere

előadta ezt a fejlesztési értekezleten

mindenki kipróbálta a cégnél

bejött

és piacra dobták

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 16:15:33

hat ez post ez pentekre kellett volna
en neha eszek joghurtot, nagyon neha de nem danon az tuti
de hogy ez az ize van -e benne nem tudom
meg nem okozott fuggoseget

mazsolina 2009.02.19. 16:15:55

@mamapicilánya/mpl: aztaaa...
a csodás felfedezések mindig véletlenül történnek:))

Tsabi 2009.02.19. 16:16:23

Oszinten szolva kicsit skeptikus lettem.. Mondjuk itt azzal reklamozzak, hogy esoben es suvolto szelben rohangalhatsz tole meztelenul a tengerparton. Szoval, ha fuggoseget nem is, de par erdekes dolgt biztos tapasztalhat vele az ember gyereke :)

Ofélia . 2009.02.19. 16:16:26

@Jani haverja: Keress bkv-s ismerőst és festessd le kékre:)

@mazsolina: Mint a többiek, fizettség kérdése.
Mér a négy mancs tud libát tömni??

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:16:26

@ColT: EDE bekattant, ez igaz. Szerencsére nem halt bele, de csak azért, mert EDE élt, EDE él, EDE élni fog!!!!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!

mazsolina 2009.02.19. 16:17:15

na, lejárt a munkaidőm, b.e. elvonási tüneteim vannak, megyek haza:)
jól éreztem magam itt az első napomon:)
és kis mancsomat nyújtom felétek, üdvözlésképpen:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:18:34

@mazsolina: Mindegy, csak kijöjjön a NÉGY MANCS!!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!

mazsolina 2009.02.19. 16:18:36

@ofélia: mér, már az is tömi? egy világ omlott össze bennem!!
(már így menetközben :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 16:18:41

@mazsolina: sajnos nincs nálam bifiduszos tálka, megkínálnálak:)))

Ofélia . 2009.02.19. 16:19:05

@mamapicilánya/mpl:" beleesett egy vágóhídon tehénvér-nyál kombóba, a szájába is jutott, lenyelte, és utána hirtelen látványosan javult az emésztése,"

És piacra dobták a zombikat:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 16:19:14

@mazsolina: A munkaidő után nekem nem lesznek elvonási tüneteim...
2 oldali munkaundor már inkább...
Leltározzon akinek öt anyja van...

@Jani haverja: EDE örök :D

Tsabi 2009.02.19. 16:19:43

Ja es nalunk a testedben ilyen kis kek pottyok vannak, de ha eszel ilyen fidibuszosat , akkor lesz benne feher is. Es ezt egy meteorologus meseli el, azoknak meg itt hinni kell, majndem 100%ra megmondjak, hogy tegnap milyen ido volt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:21:38

@Jani haverja: Na erre figyeljetek! Nekem meg a gépem kattant be, mert az előbb mazsolinának újra elküldte az 50 kommenttel előbbi kommentemet!
Ez hogy lehet? Ja és közben írtam egy csomó más kommentet ide!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 16:22:00

teljesen off

tudja valaki mikor hirdetik ki, hogy ki jutott be angol oktv döntőbe???

nagyon fontosch lenne

teljesen on

xahib 2009.02.19. 16:22:03

@mazsolina: első nap és homáron lógol?
jó pihit :)

Ofélia . 2009.02.19. 16:22:24

@ColT: Te leltározol???

Szegény:((

Szólj ha a fedeb előkerült!! EZ FONTOS!!!

-Gyöngyibaba- 2009.02.19. 16:28:07

Ez egy induri pindurit sántít.
A büfi eszencia (bélbaktérium) az összes létező yoghurtban benne van.
Pont ezért nevezték át aktiregélősre. A cucc ugyanaz maradt, csak a neve változott meg.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 16:30:11

@-Gyöngyibaba-: Akkor mégis jó döntés volt, hogy fröccsözök. Jobb, mint a joghurt!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 16:54:49

@ofélia: Húbasszus, ha fedebet nem is de egy csomó dolgot még elő kell keríteni...
Az sem kizárt hogy másból faragunk majd valami olyat ami hiányzik :)
Ez már előfordult, és tényleg gáz volt amikor előkerült az eredeti :D
Amúgy a fedebes sztorihoz igen hasonló a helyzet, olyan dolgokat keresnek rajtunk amiket már régen kiselejteztünk :D

@mamapicilánya/mpl: Lányod indult?

@-Gyöngyibaba-: Meg hát a legöbb emberben is megvan :D

@Tsabi: A fene. Én piros pöttyös vagyok ha lebetegszem. Ez gáz?

betépett felhasználó 2009.02.19. 17:38:26

vaze!
nagyapam is raszokott a bidifuszra... max 2 hetet adok neki. tuti o is felfuggeszti magat! de lehet inkabb vonat ele ugrik. mindig gyava alak volt. most is agyba keri a danont. bezzeg a nagyi, o tudta h. 1x felakasztja majd magat. (bar az elejen nala is tevesen diagnosztizaltak, azt mondta a doki, h. - Marineni meglatja, h. hamarossan fuggove valik ha nem szokik le az LSDrol!) ...ot is a fidibuszfibidusz vitte el.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.02.19. 17:49:26

Székely a fiával ül az asztalnál, a kutya az asztal mellett
fekszik és éppen a tökeit nyalja.
- Hej ídösapám, bárcsak én is meg tunnám ezt csinyáni!
- Csinyád, fiam, de szerintem megharap…

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.19. 17:50:08

@ColT: ja

az egész suliból egyedül jutott tovább, volt a középdöntőn, amit nem mondott nehéznek (?), de hát minden szubjektív, a döntő márc 26-án van, és hát nagyon nem fér a zabszem már, hogy miújság

Ofélia . 2009.02.19. 18:02:04

@ColT: A fedeb az FEDÉLZETI EB volt az űrhajón és ők a maguk gyártotta csodműszer bemutatása után nem kiselejtezték hanem a jelentésük szerint mágneses viharban porig égett:))

Ezek után az egész szektort életveszélyesnek minősítettk és az űrhajózást az eset kivizsgálásáig megtiltották a környéken!

Asszem AC klark volt az író:)))

Ofélia . 2009.02.19. 18:06:18

@-Gyöngyibaba-: Nem induri pindurit hanem kurvára kilóg a menyasszony farkincája.

Amiben nincs baktérium az NEM nevezhető joghurtnak!!:((

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 18:16:33

@ofélia: Amiben meg nincs IGAZI BOR, az meg nem nevezhető fröccsnek!!!!!!
ÉrtED-E?
EZ FONTOS!!!!!!

-Gyöngyibaba- 2009.02.19. 18:20:48

@ofélia: Ha már kurvára lóg ki, akkor nem is olyan meleg a helyzet:ĐĐ

Ofélia . 2009.02.19. 18:30:21

@Jani haverja: Ez így igaz a fröccs alapja a szőlőszem és nem a marmonkanna!!

Ámbár én sörös vagyok és a megfelelőeffendik ott is fontosak:)

Tsabi 2009.02.19. 18:44:22

@ColT: A reklam szerint, es annak ugye mindig igaza van, a kek pottyos az normal. Ahhoz jon a feher. Ha neked van piros is, akkor abbol franko zaszlot lehetne csinalni hagymanak :)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 18:46:32

Míg aludtam, valaki egy bifidusszal kezelt sünt dugott a seggembe!!!
Kérem a tulajdonos jelentkezzen.
Csak onnan tudom, hogy bifidusszal kezelték, hogy kis mancsait könyörögve nyújtogatta. Na most olvasok

Tsabi 2009.02.19. 18:48:53

De ami igazan fontos : 1722.3 - 1721.8 folyamkilométer között 25 deciméter, szélessége 100 m, hosszúsága 500 m.
Középen 27 deciméter szélessége 50 m, hosszúsága 500 m. Mondanom sem kell, a hajohuztak es hajovontak, midnenfele es teljeskoruen tilos.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:00:08

@tüvapok 2.0: szerintem nem okoz semmit. De talán nem árt, ha már nem is használ:)
Most jutott amúgy eszembe, hogy pocaklakó manócska után ez a 2. legidegesítőbb reklám nekem. Jobban érzem magam IDEBENT. Ettől megőrülök

Impega 2009.02.19. 19:02:33

Sorre bor, mindenkor :)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:10:56

@ofélia: bezony! Víz, árpamaláta, komló

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:14:39

Most pedig alanyi jogon kinyitottam a 2. söröm. EZ FONTOS!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:15:45

És persze kis mancsomat nyújtogatom felé

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:30:02

@Impega: Az enyémre az van írva, hogy összetevők: víz, árpamaláta, komló
Nem vagyok egy serfőzőmester, nem tudom hogy van ez:)
Lehet az nem összetevő hanem adalék?

Impega 2009.02.19. 19:35:12

@b[ALien]: te megnezem itt mi van: hat erre csak a neve van irva. De finom :D - METEOR nevu.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:36:15

Amúgy az egerekről jut eszembe: ismertem egy nőt, akinek volt egy egere, a Marcika
Ez még rendben is lenne, de volt egy óriáskígyója is. Namost azt ugye egérrel etetik többnyire
Kérdeztem is, hogy vésztarcsinak tartja-e, de mondta, hogy nem, Marcikát sose adná oda
Ki érti meg a nőket? :)

Impega 2009.02.19. 19:40:44

@b[ALien]: :D Ha! Ha!Ha!

Kozben megneztem a kartondobozon. Az enyemben vagy kukorica. Nem vagyok sikeres, ugye? Avagy! Az enyemen legalabb nem hazudnak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.19. 19:42:44

@ofélia: Ejjnye, szerinted nem ismerem a sztorit? :)
Azért hitték azt hogy a fedeb valami cucc mert a "fed. eb" -ből kimaradt a pont a leltárlistában :D
Ezért mondtam azt hogy ha valami nincs meg akkor faragunk másból :D

@mamapicilánya/mpl: Drukkolva van! :)

@Tsabi: Aha! Avagy lehetek az igazi is, ha csak piros és fehér van, mert ugye a piros pöttyös :D

@b[ALien]: Ez olyan mint a macsak mellett hörcsögöt tartani...

Impega 2009.02.19. 19:44:30

Na emberek, ferfiak es asszonyok! En mentem vacsit gyartani. A sor is majdnem elfogyott; Meg van egy kicsi az utra a konyha meg a nappali kozott. Csao!

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:46:05

@Impega: ez nem sikeresség, hanem ízlés kérdése:)
A Kaiser is asszem víz, kukoricadara, maláta, komló
Az enyém Gösser, szigorúan csak az
Kivétel csak válsághelyzetben
Szerencsére a kisboltomban tolerálják ezt, és eddig kb.3 év alatt 1x fordult elő,hogy nem volt.
Ezt a Meteort nem ismerem amúgy
Biztos vmi franszoá cucc?

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 19:53:04

@ColT: hát ja, de azok legalább megbarátkozhatnak, ha elég korán kezdik
Biztos te is láttál már közös fotót a neten:) Meg macska-papagáj meg ilyenek
Kígyóci nem hiszem, hogy levágná, hogy Marcika nem kaja:)
Amúgy egeres posztban (könyörgő kis mancsokkal) ez most nem offolás,ugye?
Mer jön a barátnőnk aki a Sértett Lelkű Lány és elkeni a szánkat

Impega 2009.02.19. 19:55:02

@b[ALien]: Az hat! Itt gyartjak a masik faluban, kisvarosban. jo ez...ez van...ezt kell szeretni. Otthon az aszok megy. Apu azt szereti, en meg hagyomanytisztelo vagyok. Hallgatok jo Apamra. Habar ez a meteor csak 2.5 dl, ugyhogy mikor fater otthon kezembenyomja a fel lityi sort ami elott mar lement a hazipalesz, ajjajjjj!

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:01:06

2,5 dl? Az pont egy korty:)
Amúgy meg ha ízlik, hát egészségedre, legfeljebb 2x annyit kell venni.
Kinek a meteor, kinek a gösser, kinek a frissen facsart narancslé... :)
A csapvizet már nem is említem

Tsabi 2009.02.19. 20:03:15

@ColT: de pirosfejherkekkel meg lehetsz akar fracia is, es akkor hozzad megy majd a Zexit. :)

@b[ALien]: A Gössert en is komaltam regen, de itt olayn nincs, van helyette König Pilsner, nyalanksagnak meg Coronita.

Impega 2009.02.19. 20:04:10

@b[ALien]: Nagyon pacifista vagy ma! Minden ok?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 20:10:15

Na azért én sem vetem meg a sört, csak télen bort iszom, mert az esik jól. A nyári borfogyasztásom elenyésző, mert akkor meg inkább sört iszom, abból is általában Sopronit, de a Gössert sem vetem meg.
A legfinomabb albán sör viszont a Stela, a második a Tirana, a harmadik, pedig a Korca, és ezek szerintem verik a Sopronit, meg a Gössert is. Kár, hogy ritkán járok Albániában, meg ugye van ez a hülye Schengeni egyezmény...

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:10:49

@Tsabi: asszem coronita itt is van de nem biztos
@Impega: Igen, a hangok is megmondták:)
Amúgy alanyi jogon a 3.-at iszom, ilyenkor már nem szokott gond lenni. (feltéve hogy van még 2, mostmeg ráadásul még 3 van)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:18:17

@Jani haverja: újabb kihívás! Albán sört még nem ittam. Amúgy söröket kóstolgatni jóóóóóó:)
Én a keserűbbeket szeretem, van aki a kicsit vízízűeket(szerintem)
Pl. a Pilsner Urquell nem rossz, a Zipfer meg qrvajó
De irok valami egereset is, hogy ON legyek és értékelhető: cin-cin!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 20:19:29

@Jani haverja: Ja, és az albán Norga dobozára pedig elég nagy címerekkel rá van nyomtatva, hogy ISO9001, meg, hogy HACCP. A vicc benne, hogy tényleg igaz!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 20:21:25

@b[ALien]: El kell menni hozzá Albániába, mi már jó pár éve ott nyaralunk (kisgyerekkel) meg tervben van egy "little biznic" is.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:21:29

Ittam már házi főzésű feketesört, kiöntöttem pohárba, és olyan volt mint a kv
Cin-cin! (sic)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:25:26

@Jani haverja: Szólj, ha beért a terv, megyek:)

Tsabi 2009.02.19. 20:26:23

@b[ALien]: Ha van ott coronita, akkor rossz hely mar nem lehet :D

En ittam mar kinai sort is, na az volt pusztito.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:28:05

@Jani haverja: ugye? csak kevés helyen kapni, valamér nem tartják

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:33:01

@Tsabi: Ez nem biztos, lehet a tudatalattim a szórakozóhely(?) miatt dobta ki:) De mostmár segítsen ki valaki! Télleg van itthon coronita sör? úgy emlékszem múltkor láttam ilyet.
(ha nem vágnád mer németben vagy ez egy nem túl jó hírű nappali dizsi)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 20:36:21

@b[ALien]: Én sem értem, hogy miért nem tartanak Zipfert. Az albán sörökkel az a baj, hogy hiába olcsók (olcsó boltban 80-100 Ft, mire behozod, meg kifizeted itt Magyarországon a horror adókat, vámokat, ez lesz a legdrágább sör. A Coronita is ezért drága. Ha meg turistaként be akarsz hozni néhány kartonnal, akkor meg nagy a bukovári veszélye a magyar határon. Mondjuk én rakit (házipálinka) azt hozni szoktam be rendesen, de azt könnyebb eldugni.

Tsabi 2009.02.19. 20:36:35

@b[ALien]: Nappali dizsi..na ez nekem mar uj :))

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:39:17

@Jani haverja: a zipfer ráadásul osztrák, lehet hozni...
Nem értenek hozzá, na:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 20:41:16

@b[ALien]: A baj az, hogyha "Osztrákiában" járok, mindig elfelejtem a Zipfert. :(

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:41:28

@Tsabi: tudod, ilyen after-party
Bezár a dizsi 6-kor, ez meg akkor nyit
Az alvásra képtelen fiatalok meg elvannak még du.4-ig
Biztos van ott is ilyen

Tsabi 2009.02.19. 20:44:41

@b[ALien]: Persze, hogy van..nalunk az ilyet irodanak hivjak :D De komolyra forditva a szot, tuti vannak ilyen helyek, de en nem ismerem oket..

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 20:45:34

@b[ALien]: Igazad van, legközelebb nem is felejtem el, mert EDÉRŐL eszembe fog jutni!!!!!!!!
Kösz a kommentedet, mert így a kicsi agyamban össze tudom kapcsolni valamivel, és nem felejtem el!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:50:57

@Tsabi: mer ehhez cuccolni kell:)
@Jani haverja: Látod? EDÉnek mindenhez köze van:)

Impega 2009.02.19. 20:52:44

szep estet! egeszsegetekre. Amugy egy ilyen reggeli dizsi nem lehet rossz. Egyszer kiprobalnam. Csak az a baj, hogy ejjel 2-re mindig kidolok. Puszi

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 20:55:14

A 18+os trombita nem cucc amúgy
Az a Nyugalom Kulcsa :)

gabbró 2009.02.19. 20:55:31

Akkor most patkány vagy egér??
Egyébként meg többre megy az ember ha vesz egy normális, hagyományos natúr joghurtot és beledarabol/turmixol epret/málnát/meggyet/barackot stb. És finomabb is.
Ez a bifidusz egy nagy humbug.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:01:51

@gabbró: én a natúr joghurtba (ami nem da**ne és jó savanyú) sajtot meg póréhagymát rakok, hozzá kenyér
rá sör
nagyon fasza

Tsabi 2009.02.19. 21:13:25

@b[ALien]: Hat cuccolni nem tudom pontosan mit jelent, de sejtem :) nekem az legkozelebbi coffeshop (hollandia) kb. 1 orai ut lenne, de meg egyszer se voltam.. :)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:13:55

Mostmár viszont alanyi jogon az 5.-nél ledőlök

Tsabi 2009.02.19. 21:15:45

@b[ALien]: en meg vegigneztem minden sorozatot ami tegnap este volt hagymaeknal, meg a kis szigeten ahol olyan furan beszelnek angolul :)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:17:42

@Tsabi: Pedig jó az, de az nem cucc
Gyengébb mint az alkohol
Cucc pl. speed
Nyaralhatnék nálad?(1 órás útra elvitellel)
:)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:20:26

Igérem nem töröm össze az üvegasztalodat

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 21:24:01

Ja, hogy on is legyek egy picit, és ne CSAK a sörről szóljon a mondanivalóm:
Kisgyerekkoromban a haverom faterja a Kőbányai Világosban talált egeret!!!!
Most akkor bifiduszkedvelők, vagy árpakedvelők az egerek???

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:31:34

Láttad? Nem rosszindulatból mondom, de ha én találnék ilyet, tuti lefotóznám-eltenném
De még senki sem mutatott ilyen fotót, pláne üveget
Szerintem ez urban legend
A sörgyárosok azt mondják ez lehetetlen
De ha azt mondod láttad neked elhiszem
Amúgy zseniális összepárosítása volt a sörnek és az ON-nak:)))
Mostantól minden postot hozzunk össze a sörrel valahogy:)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:32:42

A meggyötört arcú lányt nem lesz nehéz

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 21:39:20

@b[ALien]: Láttam!!! Nagyon kis gyerek voltam még, meg fényképező sem volt a közelben, mert egy kocsmában történt az eset, üveges Kőbányaival (de, hogy így kérdezted, lehet, hogy Balatoni Világos volt). A haverom faterja rendszeresen elvitt minket azzal az indokkal, hogy "elviszem a gyerekeket sétálni, meg veszek nekik egy kólát", aztán mindig a kocsmában kötöttünk ki. Nem volt messze, úgyhogy a séta nem volt megerőltető.
Kicsi voltam, 5-6 éves, úgyhogy részletekre annyira nem emlékszem, de arra igen, hogy a Feri bá meg akarta verni a kocsmárost ezért. Na jó, nem volt túl józan, mert a kevertet is szerette, és nem ez volt az első kevert-sör páros aznap.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:46:24

@Jani haverja: Az kemény! Megdőlt egy legend
Nekem vagy 10-en mesélték eddig, hogy valakinek a valakijének a valakije látott a sörben egérhullát
De soha senki nem látta személyesen
Egy kocsmáros 3 éve mesélte
A kérdésre, hogy miért nem fotózott nem kaptam választ
Ezért kicsit spektikus voltam

Tsabi 2009.02.19. 21:46:56

@b[ALien]: :D Ha a macsoknak megfelelsz, tolem nyugodtan :D Uvegasztal nincs, viszont kis faszenes se, csak elektrmos. De a huto megfelelo meretu :D

ON : cin-cin, mancsnyujtogat :)

Tsabi 2009.02.19. 21:47:58

@b[ALien]: En csak kenyerbe sutve lattam patkanyt. Biztos nem volt neki danonnya.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 21:48:55

@b[ALien]: Szerintem nem egyedüli eset lehetett, tekintettel az akkori viszonyokra. Nézd már, megint on vagyok, mert az akkori fogyasztóvédelmet hiányolom:)

Tsabi 2009.02.19. 21:50:32

no joccakat harcostarsak.. szi juh tumarro, hogy nagy koltonket idezzem :)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 21:56:25

@Tsabi: hát ezen a szűrőn még soha nem akadtam fenn:)
Kenyérben patkány? Az husos szendó gyárilag
@Jani haverja: Dulva, hogy igaz, kb. 20 éve hallottam az ELSŐ ilyet, de csak most hittem el

Mylady 2009.02.19. 21:57:01

@b[ALien]: "ja! és cin-cin! (sic)"

azt úgy mondják helyesen: "sicc!"

Mylady 2009.02.19. 21:59:34

Szomorú a sziú indián
Felhő tornyosul sziú egén
Búcsúzóul csak annyit mond:
I hope to see you again.

Én kérek elnézést.

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 22:02:16

@Mylady: Bocsánat:) Ezt alkalmazni fogom (sicc!)

b[ALien] (törölt) 2009.02.19. 22:03:33

Mostmár kihuzom
Kölüdézs

2009.02.19. 22:05:53

Milyenek a gázlóviszonyok ede kertjében műemléki környezetben ? Üvegasztalok találkozás tilos-e?

Mylady 2009.02.19. 22:12:22

@Kulics: pontban 14:00-kor feloldották a tilalmat a kis faszenesekre

az üvegasztalok osztályából csak a töröttlaposok indulhatnak a kékszalagért

a műemléki környezetet kékszalaggal jeleztük, a gázlóban bográtscholni tilos

egyéb FONTOSCH kérdésekre nincs időm

-Gyöngyibaba- 2009.02.19. 22:13:40

Nekem fater mesélte mikor megkérdeztem miért bort iszik, mért nem sört, hogy egyszer egy dobozos sörben talált egeret, és azóta nem issza meg a seret.
Habár...
Az alkoholizmus már akkortájt is okozott halucinációkat...

Hogy ne offoljanak ki:
Hugom ecce vett egy fehéregeret. Kb. 10 éve. Meg is döglött szegény egér. Lehet őt is danonnal etették...
És elég sokszor könyörögve nyujtogatta a mancsát.

Mylady 2009.02.19. 22:17:59

Én a natúr joghurtba lekvárt szoktam tenni.

Finom lekvárt. Pl a Materne az nagyon jó. Rengeteg gyümölcs, kevés cukor. Nem túl édes, ellenben jó drága.
Az áfonyás a kedvencem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.19. 23:09:14

@Mylady: A vers jó volt!!! EZ FONTOS!!!!!!!!!!
Natúr joghurt: nyáron turmixolt, enyhén cukrozott ribizlit, vagy epret szoktam bele tenni. Nagyon jó, és hűsítő, majdnem, mint a sör:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.19. 23:36:49

hat az eger mindenhova befer
en elhiszem ezt a soros dolgot
sorfuggo volt
mint en
mar bontom is, a dobozosban az a xar, hogy nem latok bele, de ha valami darabos cincogas jon ki akkor szolok
/sic/

Almatlan Jozsi 2009.02.19. 23:51:40

Sorben az eger ez hihetetlen.

A sort szurik. Szuron hogy megy at?

Toltes elott a csoveket vizzel atmossak. Ott, hogy maradna meg?

Uveget is kimossak toltes elott. Esetleg itt az uveg szajan bemaszhat, de szerintem egy gep figyeli az uveg sulyat es azt, hogy ures-e.

Toltes kozben az uzem nagyon zajos egyebkent. Nem hiszem, hogy az eger joszantabol arramenne.

De higyjetek amit akartok. Ez olyan mint noknek a horoszkop. Csak eleg nevetseges.

Egyebkent a legtobb sorben bimetal van, mert a kondenzator nem jo, felrobbanna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 00:00:49

@Almatlan Jozsi:
hat en ugy tudom elkepzelni, hogy belemegy a gongyolegbe mikor meg piszkos es mosaskor nem zudul ki aztan ratoltik a szurt sort
valaki tuti figyeli ures-e/talan/ de hogy 30 eve a kobanyai vilagosnal gep?
hat nem tudom en hitetlen vagyok de ezt pl elhiszem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 00:02:42

ja es ha egy eger valamiert bemaszik egy ilyen uvegbe onnan ki nem jon az tuti akarmilyen zaj van
de mosma' megyek elsozni

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.20. 00:19:10

@Almatlan Jozsi: A 70-es évek elején volt, nem mostanában! Aztán lehet, hogy valami sörgyári munkás poénból tette bele. Én jóval később, a 80-as évek végén rágógumit találtam a cigimben. Szépen belesodorta a gép. (Használt volt)

Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.20. 00:27:11

Nah, akkor tudomanyosan megalapozva kijelentem, hogy akurvaeletbe! koszonom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.20. 00:27:41

@hagyma: Úgy látszik, nincs új post, úgyhogy lefexem.
A kis faszenes legyen Veled!!!

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.20. 00:34:26

@ofélia: Ennek a limfomániás lótumfaktumnak még a neve is jól hangzik, biztos egészséges. ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 07:00:56

@Mylady: Ez elnézhetetlen :D Ne dolgozz többet :D

@Tsabi: Akinek nem különböző dolgok elszívása a cuccolás az pakol :D Tehát buliból megy az ember a rakodó segédmunkás melóba :D

Ofélia . 2009.02.20. 07:06:09

@ColT: Neked megártott a leltárhiány:))

-Gyöngyibaba- 2009.02.20. 07:15:22

Nem lehet, hogy az exites síelő egyetemisták vették rá a fuvarosokat, hogy sztrájkoljanak?

-Gyöngyibaba- 2009.02.20. 07:42:19

@ofélia: Azt nem tudom, de azt írta a levél, hogy a francoá fuvarosok sztrájkoltak, és ezért nem jutott el a büfi eszencia a baltimori boltokba.

:ĐĐ

Ofélia . 2009.02.20. 07:53:59

@-Gyöngyibaba-: Hála istennek akkor még élnek baltimorban:))

staropramen 2009.02.20. 08:09:21

Sztrovacsekek!
Pósalaki bácsi azt üzeni, hogy ilyen sz@r poszt ilyen sokáig már régen volt fenn, és kéri , hogy UGORGYUNK !!!!

Impega 2009.02.20. 08:11:34

@ofélia: Itt mindig sztrajkol valaki. Ha nem a fuvarosok, akkor a kozalkalmazottak, ha nem ok, akkor a diakok. Tok mindegy csak sztrajk legyen. Ha nincs sztrajk, akkor unnepnap van vagy iskolai szunet :/

Ofélia . 2009.02.20. 08:32:10

@staropramen: Pósalaki bácsi elment effendit venni és most haldoklik:))

@Impega: Ha nem lessz új post én is sztrájkolok mivel nem biztosítja a homár az elsőzési jogomat:))

Impega 2009.02.20. 08:59:12

@ofélia: Te beszelsz? En az iden meg nem is voltam elso :( .Az elet nehez, kenytelenek vagyunk elfogadni Draga Ofélia. Amugy meg most mar ne sztrajkolj. Mar 9 ora van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 09:02:19

@ofélia: Hát már elégéé :/
Waze olyan cuccok vannak benne amik vagy kurva régen selejtben landoltak vagy megvannak csak aki kitalálta hogy hiányzik az nem nézett körül...

@staropramen: Hát nem ártana már valami új.
A bifidusz fidibusz már elfogyott.

@-Gyöngyibaba-: Szerintem azok megették a fuvarosokat meg a bifiduszt is, mert G. nem adott nekik kaját.

Ofélia . 2009.02.20. 09:03:01

@Impega: Mér nyitnak a kocsmák:))

Csak nem ez lessz a hétvégi??.

EÖ (törölt) 2009.02.20. 09:18:06

NEM TUD VALAKI EGY SZERVIZT, AHOL BERAGADT CAPS LOCKOT JAVÍTANAK???

-Gyöngyibaba- 2009.02.20. 09:19:51

@Egyéves Önkéntes: Egy rigor mortiszos ütés helyrehozza:Đ

Ofélia . 2009.02.20. 09:22:54

@Egyéves Önkéntes: Nagykalapács és selejtezés:))

A leltári számát küld el CoIT adminisztrátorának, hogy jövőre is legyen mit keresni:))

Impega 2009.02.20. 09:23:31

@Egyéves Önkéntes: TALAN A COMP PRINTNEL PROBALKOZZ;EN IS ODA KULDTEM

onopapa 2009.02.20. 09:26:01

Hülyeség az egész. Ilyen E számok nem is léteznek.
www.e-szamok.hu
Ráadásul nehez vihették Franciaországból Baltimorba kamionnal a cuccost. Van aki ezt elhiszi?

Impega 2009.02.20. 09:29:43

@onopapa: Oooh, ne szolj hozza a poszthoz mert sose fognak cserelni.

Ofélia . 2009.02.20. 09:31:44

@onopapa: Mondta itt valaki, hogy elhiszí??

Ofélia . 2009.02.20. 09:33:45

@ColT: A 30 ezret a leltározásért oszt megkaptad E???? mint EDE

h1ghlander 2009.02.20. 09:52:07

kommenteknek a 99% nem is arrol szol amirol a cikk! Takarodjatok mar innen, senki nem kivancsi ra, h ki milyen/mennyi sort vedel! Majdnem az osszes komment off!szanalom!

betépett felhasználó 2009.02.20. 09:56:54

felek, felek ,
csak bidifusszal elek....
vajon meddig huzhatom?
ejsze ezt nem tudhatom
bidifusz, bifidusz
szaz pengonek otven a fele

na, on-os voltam?

Tsabi 2009.02.20. 09:59:29

Pedig mehet fhansziaohszagbol kamignon balitmurba, csak specialisan kikepzett kaimonsoforok kellenek hozza, akik csak a haon.hu-t tudjak beirni. Meg sokaig vissza tudjak tartani a levegot. Na hogy legyek ontopic is , reg voltam en fiatal ezexerint, mert nalunk a zoldet zoldnek hivtak, az ilyen ugribugri pirulakat meg kizart, mert nem tudom. Leszmamegujposzt?

Impega 2009.02.20. 10:02:02

@h1ghlander: Miert offolsz? Bort iszik, vizet predikal :)

Tsabi 2009.02.20. 10:02:36

@h1ghlander: de ideges ember maga. Eldugtak a bifiduszos talkat? :)

h1ghlander 2009.02.20. 10:08:35

1szeruen csak annyi, h van par ember, akit nem is erdekel,h mirol szol a cikk, csak varja ,h kiposztoljanak valamit es akkor neki all irogatni a hulyesegeit. Nyilvan mindenhol elofordul 1-2 off ami sztem teljesen rendbe van, de azert ez nevetseges,h feloraja gorgetek lefele, es meg mindig valami baromnak a hulyesegerol van szo a poszt helyett...mert nem szerznek maguknak az ilyenek eletet?vagy chateljetek vagy mittomen, csak huzzatok innen a gusba! (akinek nem inge, ne vegye magara!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 10:14:40

@h1ghlander: Na már megint egy.

Figyu, ez direkt vicces postnak lett szerintem kitéve. Nem tűnt fel hogy ez egy kamu levél (hoax?)
Amúgy is ha a bifiduszról lenne post, kb. az első 20 komment lehetne értelmes mert annyi szót ér meg. Utána kötetlen beszélgetés a bifiduszról...

b[ALien] (törölt) 2009.02.20. 10:14:54

Hűha!
+1 meghívta a barátait is:)
cin-cin (sicc!)

orient 2009.02.20. 10:15:04

hat en ettem jo ideig es abbahagytam. semmi elvonasi tunetem nem volt. Neha kicsit remegek, vagy megutok egy ket kozelemben levo embert az normalis nem? Ilyenkor az asszony mindig ad egy bifiduszos joghurtot es lenyugszom tole. Most mar eleg hetente egy is hogy ne ussek meg senkit!

(hat mekkora baromsag ez??)

Impega 2009.02.20. 10:19:07

@h1ghlander: Amikor lehet mit hozzaszolni, hozzaszlunk mi a poszthoz. De mar kimeritettuk a temat. Uj poszt nincs. Most akkor ne irjunk?..mi ilyen szocialisak vagyunk :) Ha meg csak a lenyegre vagy kivancsi, olvasd el az osszes hozzaszolast. Ilyen ez a forum, ezzel jar

sárkánylábasárga 2009.02.20. 10:20:06

az egerek (de még a patkányok is!)könyörögve nyújtogatják kis mancsaikat egy új posztért. Ilyen szart ilyen sokáig kinnhagyni...

Ofélia . 2009.02.20. 10:20:08

Jézus már megint egy +1 klón ezek osztódással szaporodnak???

De kérdem én a hozzászólása ki szerint ÉRTÉKELHETŐ ???

Lesüllyedt a bifidusza:))

mazsolina 2009.02.20. 10:21:29

@xahib: tegnapra válasz: nem a mhelyen az első nap, hanem a homáron, mint kommentelő:)
eddig csak olvasó voltam:)

elwood 2009.02.20. 10:23:37

még mindig bifidusz,

mit is szoktunk csinálni ha új posztot szeretnénk ?

betépett felhasználó 2009.02.20. 10:26:03

@ofélia: ÁÁÁ, H1glanderé a babér...kiprovokálta

mazsolina 2009.02.20. 10:27:03

@b[ALien]: a tegnap említett hörcsögünk is gabonasikló kajának indult szegény, de ahogy nézett a nagy szemeivel (mint a macska a Shrekben) és esdeklően nyújtogatta a kis mancsait, megszánta a család.
Mondjuk én eleve csak fagyasztottat vettem neki, annak már fagyasztva úgy van a kis mancsa

Frucsasz 2009.02.20. 10:32:13

Én írtam új posztot. Még tegnap dél körül. Azóta se rakták ki, bár valószínűleg azért ,mert a problémám nem mérhető a bifiduszfüggő egerekéhez. :) Hiába, kemény a Homár szűrője, nem juthat át rajta minden szemét :D

Ofélia . 2009.02.20. 10:33:03

@mazsolina: A családi bajok ígykezdődnek:

Először sikló utánna piton majd boa végül krokodil:))

Impega 2009.02.20. 10:36:41

Valaki nem akar valakit...?

mazsolina 2009.02.20. 10:38:08

@ofélia: megálltunk a siklónál, + 1 madárpóknál. (ja, ez nem az a + 1:))
meg egy kutyánál.

tegnap láttam a bif. aktireg, reklámot. kurvára idegesítő, amikor a nők így végighúzzák a hasuk előtt lágyan a kezüket, hogy: nem volt minden rendben "idebent"..
ááááááááá

mazsolina 2009.02.20. 10:39:08

@Frucsasz: és mit írtál az új posztban?

Impega 2009.02.20. 10:39:55

@mazsolina: olyan reklamaot lattam ami arrol szol, hogy a no mittomen milyen gyogyszert szed es nincs mindennapos hasmenese. Na ez sem volt rossz.

betépett felhasználó 2009.02.20. 10:41:17

ELSŐ!!! a @Frucsasz új posztjában!

mazsolina 2009.02.20. 10:41:40

@Impega: és ez: ... most, hogy a pasik eltűntek, beszégessünk a ....
ennyi gombás nő nincs is:))

úgy bírom, hogy mindig van itt valami balhés egyed:)

elwood 2009.02.20. 10:41:54

Furcsasz, posztold ide ki kommentben aztán majd elkezdünk cseszegetni ahogy szoktuk

mazsolina 2009.02.20. 10:42:43

@betépett felhasználó: és nem beugrottam?? aszittem felkerült az új poszt:))

Impega 2009.02.20. 10:43:24

@mazsolina: :D .
Tenyleg! Itt ilyen nincs. Itt csak fosunk, de nem gombasodunk :))

Tsabi 2009.02.20. 10:43:40

Tessekszives bekenhagyni a -1es trollokat es az osszes szemelyiseget, mert felduhititek oket, es akkor lesz ontopic hozzaszolasuk is! Ez fontos! Ne es akkor ontopic : a Duna Engelharszellnel arad, mashol apad. Az 1436,5 os folyamkilometernel 21 decimeter, hosszusaga 1000m, szelessege 93m, kis faszenessel kekszalagra meg odaerhetsz 14:00kor. Ez FONTOS!

b[ALien] (törölt) 2009.02.20. 10:45:27

@mazsolina: ugye? ezt mondtam én is
Ezt csak pocaklakó manócska übereli

Tsabi 2009.02.20. 10:46:04

Nalunk vannak ilyen fingas elleni termekek is, idosebb holgyike elmagyarazza, hogy milyen jo, hogy mar nincs felfuvodva. Ablak meg egy sincs nyitva. Hat ezert tart itt ez az orszag kerem szepen :)

betépett felhasználó 2009.02.20. 10:46:47

Megsugtak a homarosok, hogy direkt nem posztolnak ujat, mert igy jobban no a nezettseguk. a sok F5ozessel csak hizlaljuk a statisztikajukat, ha uj posztot nyomnanak 10p utan a francot se erdekelne.
Teccccikerteni?

Tsabi 2009.02.20. 10:47:06

@b[ALien]: najsz tu szijuh egen :)

Ofélia . 2009.02.20. 10:47:12

@Tsabi: Kihagytad a hajóvontákat!!!

Terjed a slendriánság???

mazsolina 2009.02.20. 10:47:48

mikor manócska még a pocakomban volt...
most valljam be, h összefeküdtem Zsákos Frodóval?:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 10:48:51

@ofélia: +1 bissztoss értékeli.

@elwood: Simán magánHomár :D

b[ALien] (törölt) 2009.02.20. 10:49:01

Amúgy homár! Ha nem kelsz fel a te seggedbe is bifidusszal kezelt sünt fog dugni valaki!

mazsolina 2009.02.20. 10:49:50

én is majdnem írtam új posztot kedden, de biztos magkaptam volna a magamét:))
amúgy meg pozitívan zárult, lehet ezt kellett volna felháborodva beküldenem:)

Tsabi 2009.02.20. 10:50:39

@ofélia: meg nem ert le a kavem, utolag elnezest kerek! A hajok huztak, vontak es tilos! Amugy nekem is van egy versem (szonett), a hajovntakrol:

megy a hajo
harminchat lo
huzza
jaztat

haakötelel szakadna
alovakmindhanyatt esnenek!

Impega 2009.02.20. 10:51:33

@Tsabi: Ezt Jusztlacikanak elkuldhetned! Lehet ot erdekelne ez a gyogyszer :)

betépett felhasználó 2009.02.20. 10:51:48

hanyat egy fenet!
nem tudni fizikat, hat IQ-us vagyol-e?

Ofélia . 2009.02.20. 10:52:11

@mazsolina: Teljesen mindegy a magadét akkor is megkaptad volna ha pozitív:))

elwood 2009.02.20. 10:52:58

hanem lesz itt új poszt letépem a homár ajtaját

mazsolina 2009.02.20. 10:53:32

@ofélia: na pont ezért:)) de már úgy mentem reklamálni, hogy megfenyegetek mindenkit a homárral:))

Frucsasz 2009.02.20. 10:54:13

@mazsolina: átvágtak egy újságelőfizetéssel kapcsolatban, és nem csak engem, hanem mint mára kiderült, az adott lapkiadó (Sanoma) által terjesztett több magazine lőfizetőinek többségét is. Kb ennyi. Mondom, luxusprobléma, még egy nyamvadt patkányegér sincs benne.

Tsabi 2009.02.20. 10:54:35

@betépett felhasználó: volt, de kikezeltettem.. :)

hoomar baacsi,
hoomar baacsi,
keljen fel,
keljen fel,
szolnaka
harangok
szolnaka
harangok
bimbambum
bimbambum


esmost kanonban! :)

Ofélia . 2009.02.20. 10:54:56

@Tsabi: Hány feles volt a kávé előtt??:))

Ofélia . 2009.02.20. 10:56:12

@elwood: Inkább az ollóját tépd le és híj meg vacsira léccí:))

Tsabi 2009.02.20. 10:56:17

@ofélia: nalam ez az alap. Felestol csak vigyorgok, es osszeszavakat a keverem :))))))

Tsabi 2009.02.20. 10:57:34

Rajottem. A homar nem mas, mint az ollokezu ede!

mazsolina 2009.02.20. 10:57:37

@Frucsasz: írd meg úgy, hogy legyen benne az is:)

és miért nem rakták még ki? olyan sok van?

sárkánylábasárga 2009.02.20. 10:58:41

@Frucsasz: nem kell bulvárra előfizetni oszt kész!

Impega 2009.02.20. 10:58:48

@mazsolina: Rakd ki ide! megvitatjuk mi, ne aggodj!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 10:59:07

@Frucsasz: Azért ez érdekelne szerintem sok mindenkit...


@Tsabi: Én a kávé után is jóízűen alszok tovább.
Melóban éjjel még jobban esik :D

elwood 2009.02.20. 11:00:05

Homár, ha nem lesz új poszt, olyan Mándrusz Tamásozásba kezdek, hogy abban nem lesz köszönet

Tsabi 2009.02.20. 11:00:20

@Frucsasz: pedig egyszeru, a patkany sanoma nem kuldozgeti a magazinokat, mi meg bifiduszfuggo kis egerekkent nyujtogatjuk a mancsunkat a postalada fele.

mazsolina 2009.02.20. 11:02:13

@Impega: hogyne:)) hogy jól megkapjam a magamét ilyen +, - 1-ektől, h nem ide tartozik és értékelhetetlen:)

elwood 2009.02.20. 11:02:34

@Frucsasz: "átvágtak egy újságelőfizetéssel kapcsolatban"

biztos nem fizetted rendesen az előfizetést, meg januárban vártad a dec 31-én megjelent januári számot, te élhetetlen ...

Na most már úgy érezheted magad mintha kiposztoltad volna. :-)

Tsabi 2009.02.20. 11:03:06

@ColT: en meg elso kavem elott szoktam bejonni meloba, ami 72km, autoval. Es volt mar olyan, hogy a ceges parkoloban nem tudtam visszaemlekezni, hogy hogy jutottam el oda. :) amugy evi 40e km balesetmentesen :)

Frucsasz 2009.02.20. 11:03:10

@sárkánylábasárga: látod, még ki sem rakták, már szétszedtek:D:D:D
Csak úgy, poszt nélkül óvok mindenkit, hogy előfizessen bármilyen magazinra a Sanomától.

staropramen 2009.02.20. 11:03:26

@tsabi
Sztrovacsek ! nem akarok kötekedni, csak egy enyhe off , hogy rendre utasíthasson valami nagytudású rendmániás
Sztem már nem mondanak hajóvontát a vízállás jelentésben azon egyszerű oknál fogva, hogy már nincsenek.A vonta ugye a vontatóhajó (slepper) és az általa húzott uszályok összessége. Mostanság már tolóhajók vannak.Mivel a hajótolták találkozása tiloson mindenki rojtosra röhögné magát , inkább a hajókaravánok találkozása tilost szoták bemondani.Egyébként pedig hiányolom, hogy soha nem írod be a zimonyi, csernavodai és brailai helyzetet

Ofélia . 2009.02.20. 11:03:51

@Frucsasz: Egyre inkább érdekel a történeted írjad ne kimélj:))

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:04:53


▼▼▼
▼▼▼▼▼▼▼
▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼
▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼
▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒╬╬╬╬▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒╬╬╬╬▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒╬╬╬╬▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒-be!

Tsabi 2009.02.20. 11:05:07

@Lidérc: mar majdnem.. Mar csak egyet kell aludni :)

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:05:58

marmnint a HOMAR-ral! racs mogott az ilyen kinzofelekkel!!

staropramen 2009.02.20. 11:06:19

Sztrovacsek Frucsasz !
Ide azzal a sanomás történettel. Ja a sanoma az nem valami kozmetikai márka?

Ofélia . 2009.02.20. 11:09:01

@Frucsasz: Garantáltan nem fogok még ingyen se kell Ki a franc az a sanoma??

staropramen 2009.02.20. 11:09:06

Sztrovacsekek!
Biztos forrásból hallottam, hogy készül az új poszt. Címe:Egérfüggő bifidusok a gigamegavicces levélláncban.

Tsabi 2009.02.20. 11:09:45

@staropramen: korrekt , de en csak helyettesitek, amig nem jon egyeves onkentes, o van igazan kepben :) de mindjart utananezek :)

elwood 2009.02.20. 11:10:45

Nemsokára jön egy halálizgalmas poszt egy sajtóhibáról egy weblapon.

mazsolina 2009.02.20. 11:10:50

@Frucsasz: az enyém tavaly lejárt...
egyszer volt gond, nem jött meg az újság, küldtek még egyet, aztán 1 hét múlva kiderült, h a portás fiókjában volt, ami elveszett.

Ofélia . 2009.02.20. 11:12:40

@mazsolina: Csak nem valami pornómagazin volt?))

mazsolina 2009.02.20. 11:14:45

@ofélia: neeem:))
Marie Claire:) ez mondjuk elárul valamit a portásról, most hogy belegondolok..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 11:16:46

@ofélia: Köcsög po s tások akkó is :D

@Tsabi: Na ez velem inkább bulik után szokott előfordulni mikor még Siófokra jártunk bulizni, általában az én autómmal=nekem no pia.

Igazából többeször az autó talált haza magától az tuti...

Impega 2009.02.20. 11:17:23

@mazsolina: A multkor vettem egy kozmopolitant itt kint. Mondom sosem veszek...az eg adta vilagon semmi erdekes nem volt benne .Meg egy keresztrejtveny sem. Csak "cuki kis toppok" annyiert amennyit egy honapban nem keresek meg :/

Tsabi 2009.02.20. 11:18:04

Nakeremszepen, dunaujvarosnal arad, mindenhol mashol apad. A Mura Letenyenel 112cm.

Tsabi 2009.02.20. 11:21:08

@ColT: huuuuu, siofok... Lenne par jo sztorim, de teljesen offtopic lenne :DDD

mazsolina 2009.02.20. 11:23:06

@Impega: azt nem szeretem én sem:( olyan pozitúrákat írnak benne mindig, hogy ha lányom lenne, k. ideges lennék, h ezt olvassa.

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:23:13

Hogy egyen meg a szoros
/ \\""'-./
\ e\__o
.| e / |
.| ,__/
..\_______/
../ \\
./ | \ \\_
; \ \_ |_)
| \___) | _
| /_-/ |
; ----/ |__/
\_\__________/ -ve!
lusta langusztaja...

Tsabi 2009.02.20. 11:23:14

Ja igen, es csibok, edusok,duveegbertszek es karavanok talalkozasa, ha jok, ha nemjok, tilos!

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:26:46

lathato hogy szoros, ha szőröst akartam volna, ezt irom:
/.\\""'-./
\.......e\__o
.|....e../..|
.|......,__/
..\_______/
../......\\
./.|..\...\\_
;...\..\_..|_)
|....\___).|.._
|........./_-/.|
;.....----/.|__/
\_\__________/

Tsabi 2009.02.20. 11:27:11

@mazsolina: a kozmoban olyan girhes csajok vannak, azoknak ra se lehet csani a fenekere, mert combnyaktorese lesz. Szoval, hogy a botsaskak hogy szexelnek, eleg attekerni a natgeo-ra vagy a discoveryre :)

Impega 2009.02.20. 11:30:25

@Tsabi: Ha kovereket akarsz, akkor vannak kifejezetten erre specializaodott ferfi ujsagok. LLegfelul, najlonban ;)

Tsabi 2009.02.20. 11:33:21

Hoomar baacsi
hoomar baacsi
keljen bacsi
homar fel
kellnek aharankok
szolnakaharan fel
bimban gok
szolnaka bum
bimbambum
bimbambum

kivancsi leszek, a 3as kanon hogy nez majd ki.. Sztej tyund..

EÖ (törölt) 2009.02.20. 11:34:36

@Tsabi:

itt vagyok friss adatokkal:

Zimony: 312, -18 : apad
Braila: 394, 0 : stagnál
Cerna Voda: 330,6 : árad

1529.5 - 1528.5 folyamkilométer között hajóút szűkület, szélessége: 150 m, hosszúsága: 1000 m.

és sztrovacsekek FONTOS:

hajóvonták találkozása tilos.
még akkor is ha már nincsenek, csak hajókaravánok vagy mik.
ugyanis ha mégis lennének hajóvonták, akkor nyilvánvalóan azoknak ugyanúgy tilos lenne találkozniuk, mint most a hajókaravánoknak.
NÓRMÁLIS? MARGIT?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 11:36:08

tudtatok, hogy van bengali es mogorva botsaska is a rozsalevelet szeretik a legjobban?
mongyuk en eldobhato botsaskat hasznalok
megeszi a bodzalevelet is
/sic/
sot rossz napjain a tucskot
de komolyan most neztem utana

Tsabi 2009.02.20. 11:36:25

@Impega: nekem eleg, ha nem horzsol, csak ne ilyen malnakeverokbol osszelegozott legyen :) azt hittem, hogy nejlonos ujsagok azoknak van, akiknel meg nincs internet?! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 11:37:31

minden athallast kerek mellozni

Tsabi 2009.02.20. 11:40:00

@hagyma: ki a viragot szereti, rossz botsaska nem lehet!
Egyeves, mar kezdtem bepanikolni, hogy nem josz :)

GZoli 2009.02.20. 11:40:25

mé nincs egy napja poszt?

Almatlan Jozsi 2009.02.20. 11:41:32

Ez mar ahetvegi poszt.

Jol megszivtuk...

EÖ (törölt) 2009.02.20. 11:42:12

FONTOS: most elmegyek a villamedicsibe ebédelni
amikor visszajövök, természetesen már lesz új poszt
készüljetek az elsőzésre, ami egyébként ősi román szokás és sok-sok szociológiai diplomamunka tárgya
aki pedig offol, annak boldog új évet kíván a pocsay család.

Impega 2009.02.20. 11:43:19

@Egyéves Önkéntes: Baccpapucs van rajtam. Azert mehetek?

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:43:34

Quite often, bifido bacteria and lactobacillus casei are added because they are reputed to benefit the digestive system directly. One such bifido bacteria is bifidus digestivum and this is used in the production of Activia yogurts. It is affectionately known as a friendly bacteria because it works in harmony with your digestive tract and helps relieve bloatedness and other digestive discomfort.

Доста често, bifido бактерии и Lactobacillus casei са добавени, защото те са реномирани да се ползват от храносмилателната система, директно. Един такъв bifido бактерии е bifidus digestivum и това се използва в производството на Activia yogurts. То е предано известен като приятелски бактерии, тъй като тя работи в хармония с храносмилателната система и спомага за облекчаване на bloatedness и други храносмилателни дискомфорт.

، bifido البكتيريا وlactobacillus casei تضاف لأنها سمعته الطيبة لصالح الجهاز الهضمي بصورة مباشرة. واحدة من هذه bifido البكتريا هو bifidus digestivum وهذا هو استخدامها في إنتاج Activia الزبادي. ومن بمودة المعروف دية البكتريا لأنها تعمل في انسجام مع الجهاز الهضمي ويساعد على تخفيف وغيرها الهضم عدم الراحة

MONDJ NEMET AZ OFFOLASNAK!!!

papucsbojt 2009.02.20. 11:43:59

a posztok nem erdekelnek nagyon, de ez a legjobb kommentezo kozosseg. tessek. ez egy bok volt.

Tsabi 2009.02.20. 11:44:30

A homarnak biztos elromlotta a kerekesbekaja, amivel az uj posztot ki lehet..

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:44:41

maskent azt irtam volna hogy "400"-adik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 11:44:43

@Impega:
mehecc, de csal rackevere, nem a medicibe

mazsolina 2009.02.20. 11:45:47

a botsáska az olyan aranyos állat:) mindig nézegetem az állatkereskedésben, ahogy faágnak álcázza magát:)

azt tudtátok, hogy a szöcskecsaj meghal a "szülés" után? most olvastam a gyerek természetismeret könyvében:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 11:47:49

@GZoli: Szerintem sztrájkol a Homár.

@Tsabi: Én kifejezetten a vékony nőkre bukok. Persze azért van pár duci is amelyik bejön, de az ritkább.
Persze ettől még nem olvasok kozmót :D

@papucsbojt: +1, te vagy az, elgurult a gyógyszer? :D

mazsolina 2009.02.20. 11:48:09

@Egyéves Önkéntes: akkor ott lax, ahol gondolom? az állatkert mellett?:)

Tsabi 2009.02.20. 11:48:23

@mazsolina: az meg hagyjan, de botsaska apu ugy kerul nemzeskepes allapotba, hogy botsaska anyu leharapja apu fejet. A legkiralyabb botsaska amugy az Egy bogar elete c. filmben van, szerintem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 11:48:35

legkozelebb a homar kiirja
" ma nem lesz uj poszt"
na azzal is elmegyunk 500-ig az tuti

mazsolina 2009.02.20. 11:49:09

@Impega: azt olvastam, bográcsozás lesz, esetleg faszenes grill.

Ofélia . 2009.02.20. 11:49:10

@betépett felhasználó: Te mostanra teljesen betéptél???

Azért nagyon vigyázz mert az angol szöveg miatt ugrott a drága edénk is pedig már 10000 köröj járna.

H hébertöl meg lehal az egész homár!!!:))

Impega 2009.02.20. 11:49:33

@papucsbojt: Es ezt csak azert mondtat, hogy benne legyel ;)

papucsbojt 2009.02.20. 11:49:51

CoIT: el hat, megtalaltad? ha nem, akkor kiprobalom a bifidust.

liven 2009.02.20. 11:50:16

Boldog Új Évet Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család.
UTOLSÓ!!!!!

mazsolina 2009.02.20. 11:50:20

@Tsabi: tegnap hoztak ide kerekesbékával bográcsállványt kőből.
és ez most igaz is:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 11:50:24

@mazsolina:
tessek nem lecsajozni egy tisztesseges, szulesben elhunyt szocsket

papucsbojt 2009.02.20. 11:51:07

Impega: de azert jolesett, mi?

mazsolina 2009.02.20. 11:51:35

@Tsabi: és ezt akkor most hogy?:))
fej nélkül csinálja? vagy közben harapja le a fejét? vagy utána? vagy előtte?
durvák ezek az állatok

Tsabi 2009.02.20. 11:52:05

@ColT: de gustibus non est disputantum, ahogy az angol mondana, ha tanult latint :) az a jo, hogy ilyen sokfeleseg van, legalabb mindenki megtalalja a szamitasat :)

Ofélia . 2009.02.20. 11:52:34

@Impega: Menneő de most nem hagyják (elcseszte a marhapörit):))

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.20. 11:52:57

Jónapot! Mi van itt? Hol az új poszt?
Majd ebéd után visszanézek...

mazsolina 2009.02.20. 11:55:28

ú de éhes vagyok:( még a bifiduszt is megenném, tisztán!

Impega 2009.02.20. 11:56:17

Nos megyek enni. A Medicsi lefujva. Kolleganokkel kidobjuk a deloktazsokat. Hatha ingyen lesz a kave :))

Tsabi 2009.02.20. 11:56:41

@mazsolina: hat kb ugy, hogy nekiallnak nasztancolni, oszt asszonyka sikitozas helyett csocsal, apu meg fejet vesztve tuzel, mint ede a faszenessel. Szoval szerintem megis inkabb a kozmo.. :)

Ofélia . 2009.02.20. 11:57:07

@Impega: Kávé nem de zoomolás.....

mazsolina 2009.02.20. 11:58:03

@Tsabi: fú, szerintem is. Hannibal Lecter sáska:)

betépett felhasználó 2009.02.20. 11:58:28

hogy a fospunepa szarja le ezt a naftalinos posztot. elqrutatok az egesz hetvegemet ezzel a benult dinamikajuk frissitessel! pirulj el homar!

Impega 2009.02.20. 11:59:35

@ofélia: Oruljunk hogy ha legalabb az ingyen van. Kepzeld el meg azert nekunk kellene fizetnunk :)

mazsolina 2009.02.20. 12:00:16

mostmár csak egyet nem értek homárilag, a fospunpa az mi volt? a többit már tudom, megnéztem a megélhetési sünözőnél:)

Tsabi 2009.02.20. 12:01:32

@mazsolina: hat igen.. Viszont botsaska apu elmondhatja a menyorszagban, hogy ez vol elete dugasa :D on the other hand.. Az osszes tobbi apu meg valaszol, hogy nekem is, nekem is.. :D

Ofélia . 2009.02.20. 12:02:09

@Impega: Ha így megy tovább bekövetkezhet:((

Mint az egészséges erotikában.

De ki a szarnak kell annyi lada:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.20. 12:05:01

@ofélia:
utoljara rantotthus volt
kihoztam belole a Mary Zsuzsit

mazsolina 2009.02.20. 12:05:13

amúgy szegény függő gyerekekről egy szót sem ejtettünk a poszttal kapcs, csak a kis egerekről akis mancsukkal...:)

betépett felhasználó 2009.02.20. 12:06:22

hi hi hi, van uj poszt
kac kac

mazsolina 2009.02.20. 12:08:20

pont most akartam írni:)

Tsabi 2009.02.20. 12:22:50

@mazsolina: kit erdekel par depresszios kisgyerek.. Ha van melle konyorgo kisegermancs.. :D

mazsolina 2009.02.20. 12:27:41

@Tsabi: ja, ez hatásosabb volt:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 12:29:36

@papucsbojt: Jaj a bifiduszt az ne, me' olyan értékelhető kommenteket írsz itt mint régen :D

Van új post gyertek huszadikazni :)

@Tsabi: Jaja, összeveszni nem fogunk.

mazsolina 2009.02.20. 12:37:33

és második voltam véletlenül:)

neet 2009.02.20. 12:41:47

@Tsabi: CSAbi, még csaK A kenyeres hsz-nél járok, de ezen a mai napig sírva röhögök. Asszem egy gémsztár vagy guru levrovjában volt. Hogy aszongya, a gyilkosságok 90%-át kenyérfogyasztás után 24 órán belül követik el.

Na olvasok tovább...

Tsabi 2009.02.20. 13:30:41

@neet: az volt az, igen!!!! :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.20. 15:34:54

Brit tudósok Baltomore-ban rájöttek, hogy a francia joghurtoskocsik késése miatt halt ki a fél népesség, amit bebizonyítottak egy olyan patkánykísérlettel, amibe az összes egér belehalt.

Muhahaha!

Bocsi, most nem olvasom végig az összes kommentet, mert vár az Orangeways. (Ez komoly ráadásul!) Drukkoljatok, hogy ne legyen belőlem megtorpanva ácsorgó nyúzott arcú lány! Köszi...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.20. 16:14:04

@megélhetési sünöző / Mégegyszer elnézesét kérek!: Drukkolunk, bár egy posztnak is örülnénk Tőled:)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.22. 09:22:36

@Jani haverja: Az úthenger azért nem jó, mert még nem láttam belőle KÉKET. Nekem meg KÉK függőségem is van. KÉK platós Ifa, KÉK szalag, stb.

kék nyulat kihagytad

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.22. 09:24:22

@Jani haverja: Na kérem, visszaértem!
Post nemigen lesz, mert nem volt semmi probléma. Meg vagyok elégedve. El tudtunk menni wc-re, ahányszor kellett, és nem 3 perc volt rá. Mondjuk nem tudom mennyire hiteles így a leírás, mert sört nem ittam.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.22. 09:42:37

@h1ghlander: "kommenteknek a 99% nem is arrol szol amirol a cikk! Takarodjatok mar innen, senki nem kivancsi ra, h ki milyen/mennyi sort vedel! Majdnem az osszes komment off!szanalom!"

mondták már hogy hülye vagy?
és hogy takarodj te?

Mylady 2009.02.22. 20:07:41

@megélhetési sünöző / Muhaha! ÉS??: "Mondjuk nem tudom mennyire hiteles így a leírás, mert sört nem ittam."
Akkor sem, amikor már nagyon kellett pisilned?
Hát te nem tanulsz itt semmit???
:)

konigjanos 2009.02.26. 11:30:51

Vazze, ha tudnák, hogy az egerek irányítják a földet...és szerintem van benne E-42 is, ami a válasz a végső kérdésre...
süti beállítások módosítása