Tékozló Homár

A westeles fantomtartozás visszatér

2009.02.20. 12:00 | jackyll | 78 komment

Sok fantomtartozást látott már a Homár, de Galócáé kitűnik mind közül. Ellopott személyi igazolványával 10 évvel ezelőtt valaki csinált egy 50 ezer forintos számlát, amit most próbál beszedni tőle a T-Mobile, sőt még előleget is kérnek tőle ezentúl, mint hogy "adós", annak ellenére, hogy aranyplatinatitánium-ügyfél is volt már az elmúlt 11 évben, amióta előfizetőjük:

Az úgy kezdődött, hogy 1997-ben ellopták a pénztárcámat, benne minden iratommal. Mentem is, csináltattam újat, hivatalból felvették a jegyzőkönyvet a rendőrségen, és éltem az életem vígan. Időközben megvettem első mobiltelefonom is. Aztán 1999-ben egyszer csak levelet kaptam a Westeltől, hogy fizessek nekik kb 20e Ftot, mert annyival tartozom nekik - két olyan számért, amit sosem láttam (és felhívni sem lehetett). Írtam nekik, hogy itt valami félreértés van, biztosan a régi személyim a ludas, el is küdtem mindenféle fénymásolatokat. Erre kedvesen visszaírtak, hogy időközben már 60e Ftot legyek szíves fizetni. Ezen kedélyesen eldiskuráltunk egy darabig. Aztán a rendőrség sietett a segítségemre - egy razzia során megtalálták a régi személyim. Ettől a Westel is megnyugodott valamelyest. Néhány hónap múlva elkapták az elkövetőt is, mentem annak rendje és módja szerint tanúskodni, ki is derült a folyosón, hogy egy külső meg egy belső koma közösen rengeteg hamis személyivel készült telefont vett, és rengeteg számlát hagytak fizetetlenül. Ültek is érte. Hálistennek úgy nézett ki, hogy minden jóra fordult - a Westel is azt mondta, hogy perszepersze, el van felejtve.
 
Eltelt pár év, frissítgettem a telefont, nem is volt semmi gond. 2004-ben betoltuk a telefonom a kis cégünkbe, hogy csinálja ott a költséget - ez is problémamentesen lezajlott, mint az azóta kétszer megújított hűségidő is. Most úgy alakult a dolog, hogy ki kéne venni a telefont a cégből. Be is battyogtam a T-pontba, hogy legyenek szívesek átírni a tulajdonviszonyokat. A kisasszony túr, túr, aztán kiböki, hogy nem fog menni. Kérdem, hogy ugyan már miért nem? Hát mert van 50e Ft tartozásom még 1999-ből, amit először is rendeznem kellene, másodszor meg előleget kellene fizetnem a köv néhány hónapra, tekintve, hogy ilyen rosszhírű priuszos genya vagyok a rendszer szerint.
 
Nos, felvontam a szemöldököm.
 
Hosszas telefonálás következett, az (egyébként igen készséges, és értelmes) hölgy egyre inkább elboruló homlokkal végigcsörögte a belső nyomjamegakilencesgombot minden létező ágát, míg végül a Biztonsági osztály közölte, hogy náluk az esemélnyeknek semmi nyoma, vagy fizessem ki a pénzt, vagy írjam le tételesen, hogy pontosan mi mikor és hogyan történt, és faxoljam el nekik, hogy majd jól kivizsgálhassák. Röstellkedve vallom be, hogy a családi iratkezelési szabályzatunkon lukak éktelenkednek, de tény, hogy három költözéssel a történtek után ennek a tíz éves, elvben teljesen megnyugtató módon lezárult ügynek nemigen vannak kézközelben dokumentumai. Így aztán most itt állok egy kabátlopási ügybe keveredve: nekem, aki tíz-tizenegy éve teljesen rendesen fenntartom a sokáig platina, most épp aranykártyás telefonom, kellene bebizonyítanom, hogy tíz éve nem szánt szándékkal loptam el magamtól a személyimet, és csináltam 50e Ft kifizetetlen számlát (ami úgy egyébként ráadásul rém kisszerű és szánalmas lenne tőlem - ha már lúd, legyen legalább milliós nagyságrend, nem? De ötvenezer? Most komolyan...) - mert különben ejnyebejnye, sőt irgumburgum is.
 
Szakszóval élve: "WTF? But seriously, man, WTF???"
 
(Teszem hozzá, hogy még várom a feljeményeket, könnyen lehet, hogy a faxom nyomán minden azonnal tisztázódik, elhárulnak az akadályok, és egyáltalán, nem lesz semmi gond - de ettől függetlenül az eljárás akkor is merőben valószínűtlen, hogy finom legyek.)
 
Hódolattal,
 
Galóca

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betépett felhasználó 2009.02.20. 12:05:19

Ez NEM elsozes!
Hiszem es vallom, hogy az elsozes "celtalan es szanalmas onelegult oromkodes".
Az elsozesnel csak az elsozok szidasa szanalmasabb
Ez kerem a 47ik komment.

deresedő 2009.02.20. 12:07:59

A rendőrségnél meg kell, hogy legyenek az iratok.

mazsolina 2009.02.20. 12:13:28

a t-nek nincs papírja a rendőrségi eljárásól? mármint őket húzták le a tolvajok egy csomó telefonnal, nem?

EÖ (törölt) 2009.02.20. 12:17:10

Engellhatszell-nél apad

Tsabi 2009.02.20. 12:18:42

Kis szerencsevel a rendorsegi irattarban megtalalhato az ugy leirasa. A westel/t-mobilenal tuti nem lesz meg, kulonben nem lenne bent a rendszerbe'. Manpedig, ami eccer benne van a renccerbe, az ugy is vagyon. Szoval drukkolok neked, hogy rendesek legyenek a rendor irodistak..

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.02.20. 12:19:13

ha jól emléxem mintha valaki olyasmit írt volna a zugügyvéden, hogy a távközlési szolgáltatások tartozásának elévülése 1 év... tehát ha 10 évig nem írtak neked róla, akkor muszáj lesz nekik ezt benyelni

mazsolina 2009.02.20. 12:23:05

ja, és a renccerből ki sem lehet kerülni!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.20. 12:24:27

...én meg ismerem a belső pajtit, aki tényleg ült 1 évet:)

Tsabi 2009.02.20. 12:24:58

@mazsolina: ez keremszepen a renccer sajatossaga. Egyszer be, soha ki. Mint a botsaska apunal :)

Tsabi 2009.02.20. 12:26:39

@szemtanu: megkerhetned, hogy tanuskodjon Galocanak :) mar leulte, szoval kedves gesztus is lehetne akar :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 12:27:18

Ó, az az ártatlanság vélelme, az...

Hagyd csak hogy bepereljenek ha ettől a faxtól nem változik semmi, aztán majd mehetnek fizetni a kártérítést amit kérsz a zaklatásért...

Ha már egyszer a saját belső ügyintézésük nem működik, fizessenek.


Amúgy meg végre nyú poszt :)

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.20. 12:27:30

A válság elérte őket is, valamiből csak meg kell élniük. Mondjuk eladhatnák a sok süncsemetét, amit naponta tömegesével szülnek.

facsipesz 2009.02.20. 12:38:47

OFFFFFF:

A ticketpro megint beszart....

Újfent lehetetlen jegyet venni egy agyonhype-olt koncertre (Madonna), állítólag a központban már sorszámot osztanak, muhaha.

Egyszerűen nem tudtak felkészülni, az ACDC óta nem is gondolták, hogy van ember még, aki koncertre jár. Döbbenet ez a cég, majdnem megúsztam énis, de egy ismerősnek mégiscsak sorba kelleszlesz állnom, sajnos...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.20. 12:39:45

Egyébként az fura, hogy egy 10 éves tartozást még nem adott el a cég egy adósságkezelőnek. Talán a westel sem tartotta jogosnak, csak elfelejtették törölni...

warcry83 2009.02.20. 12:39:59

Úúúúújpóóószt, ez FONTOSCH!!!

mazsolina 2009.02.20. 12:40:25

@Tsabi: mostmár mindig ez fog eszembe jutni a botokról, sáskákról:))

ja, tényleg, segíthetne a belső ember.

volt valami ilyen film is, nem?

mazsolina 2009.02.20. 12:41:58

@facsipesz: óóó én is menni akarok!!
és már sorszámoznak??

mazsolina 2009.02.20. 12:43:13

@szemtanu: vagy most kell az az 50000 ft, de gyorsan!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.20. 12:45:26

@mazsolina:
És semmi... csak úgy, tudom a sztorit, ennyi...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.20. 12:46:31

@mazsolina: kérem a számlaszámot!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 12:46:59

@szemtanu : Tényleg, a Westel (Tré) jogászai nem hallottak még elévülésről?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 12:48:05

@szemtanu: Akkormegneoffoljálmertmegvonjukazegértőlabfifdusztéásleharapjaafejed :D

mazsolina 2009.02.20. 12:49:53

dobjuk össze:))

na megyek ebédelni. palócleves-kakaóscsiga ohne bifi.

jusztlacika 2009.02.20. 12:53:55

ROHANOK EGY WESTEL BOLTBA!

Gumidomino 2009.02.20. 12:56:16

Írják le, hogy mikori a tartozás és mit várnak el. Mondjuk azzal a papírral is kitörölheted. :(

betépett felhasználó 2009.02.20. 12:56:59

1999-ben egyszer csak levelet kaptam a Westeltől, hogy fizessek nekik kb 20e Ftot...
Erre kedvesen visszaírtak, hogy időközben már 60e Ftot legyek szíves fizetni.
.... és csináltam 50e Ft kifizetetlen számlát


akkor most hany eves a kapitany?
es a kesedelmi kamatot ki fizeti ki?
es 1altalan igaz ez a story?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.20. 12:57:16

@Gumidomino: Nem, azzal elmehet a bíróságra ha szeretnék hogy per legyen...

mqqq 2009.02.20. 12:59:11

@RosszQtya: Kevered a szezont a fazonnal. Egyrészt nem a tartozás évül el egy év alatt, hanem annak a bírói úton történő behajthatósága. Tehát egy tartozás 50 év múlva is lehet jogos, ha az adós elismeri, meg is térítheti, ha van olyan hülye, hogy akarja (mert mondjuk nem tud aludni).

Másrészt, a T nem behajtani akarja, hanem azt mondja, hogy amíg nem fizeti ki, addig nem köt vele új szerződést, ez viszont jogában áll, egyik szolgáltató se kötelezhető arra, hogy szerződést kössön bárkivel, akivel nem akar.

Az ügy ezektől függetlenül persze még érdekes, valóban a rendőrségi vagy a bírói irattár lesz a megoldás, bár ezek illetékkötelesek...

staropramen 2009.02.20. 13:04:10

Sztrovacsekek!
Tudvalévő, hogy a T-gruppe olyan , mint az alzheimer kóros elefánt:semmit nem felejt el, de csak 10 évente jut eszébe.A közbülső időben a kocsikulcsomat keresi amit nem találok.

2009.02.20. 13:04:17

úgy rémlik, ha egy éven belül nem küldtek róla felszólítást (tértivevényes formában), akkor a követelésük annyira jogos, mintha az kérnék, irasd rájuk a házad, autód, asszonyod...

Ofélia . 2009.02.20. 13:07:34

Isteni szerencse,hogy nem egy kft adósságát akarják behajtani mivel abban az időben igen jól működö maffia lopta direkt ezért a személyiket.

Irgumburgum pedig kijár sőt még sün is mert a személyi elvesztéses rendőrségi papírok élet és pénztárca veszélyesek!!!:(((

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.20. 13:12:49

nekem az a rész tetszik a legjobban, hogy kis mancsukkal...neeem, az nem itt volt...
De komolyan, ebből magamra ismertem: "Röstellkedve vallom be, hogy a családi iratkezelési szabályzatunkon lukak éktelenkednek"

staropramen 2009.02.20. 13:17:06

@szemtanu
Sztrovacsek, ott egye meg a fene a lyukas szabályzatot, ha az iratok megvannak.

EÖ (törölt) 2009.02.20. 13:19:27

nekem meg az tetszik, hogy legújabban a poszt beküldői már magában a posztban leszólják magukat, mintegy enyhítendő a későbbi hozzászólók szidalmait

xahib 2009.02.20. 13:19:34

pedig kell lennie valami nyomnak a T rendszerében, csak olyan valakinek kellene szólni, aki használja az eszét is, olyan meg egyre kevesebb van a cégnél.

Bamba Barack 2009.02.20. 13:19:53

Kedves Galóca!

Talán belefért volna a költözködése is az irat elvitele,főleg,hogy bírósági ügy is volt belőle..Ahonkívül annak idején nem lehetett volna kérni a westeltől egy igazolást,hogy tisztázódott a helyzet és nem tartozol semmivel??
Egyébként azt nem értem,hogy a westel is 10 évig ült egy tartozáson??

elwood 2009.02.20. 13:21:46

"Röstellkedve vallom be, hogy a családi iratkezelési szabályzatunkon lukak éktelenkednek"

Ez mekkora szöveg. :-)


Westelnek kovácsoltvas sünt. User meg menjen át a Vodához vagy a Pannonhoz szívni ott tárt karokkal várják

staropramen 2009.02.20. 13:23:08

Sztrovacsekek!
Ne bántsátok a postolót. Megvan az a papír valahol.Amikor megoldódik az ügy, magától előkerül.

elwood 2009.02.20. 13:25:21

be is fizethető egy 54000 Ft-os bankjeggyel és még kap is vissza 4 ezret.

EÖ (törölt) 2009.02.20. 13:27:40

@elwood:

igen a "röstellkedik" és "éktelenkedik" külön-külön szívlapátra érett! :))

Tsabi 2009.02.20. 13:42:26

@elwood: de buntetesbol a visszajarot 36ft-os ermekben kapja..

betépett felhasználó 2009.02.20. 13:43:59

WTF? But seriously, man, WTF??
teszem hozza, hogy oriasit tevedtel, mikor a csak ugy 1xruen elfogadtad, hogy a T. elfogadta, hogy a rendorseg elfogta es ok lefgova elnyafogtak, hogy valojaban ok tartottak fogva az aliasod.
Akkor kellett volna ket tanu elott kozjegyzositeni a beismervenyt, kesziteni rola 137424 masolatot es minden masodik haz pincejeben elasni,igy barhova koltoznel a kov.idoben,nagy valoszinuseggel barmikor elokaparhato a felmentolevel.
Fantasztikus milyen naiv nep a magyar, meg jok hogy a multik nem magyarok...

kees · http://neuhappysex.ch 2009.02.20. 13:49:08

@elwood: Mármint hogy egy négyezrest...

Szőrgyáros 2009.02.20. 13:57:26

Ezért tart itt ez az ország.

Szőrgyáros 2009.02.20. 13:58:46

"Teszem hozzá, hogy még várom a feljeményeket, könnyen lehet, hogy a faxom nyomán minden azonnal tisztázódik, elhárulnak az akadályok, és egyáltalán, nem lesz semmi gond..."

És még hisz a csodákban.

orient 2009.02.20. 14:01:06

Alap: nem kötnék új szerződést ott ahogy tisztázva van ez a dolog.

Egyébként pedig ultragáz sztori. Én biztos ügyvédhez vinném a dolgot ahogy megvannak a rendőrségi papirok. Nemcsak magad miatt, hanem elsősorban hogy egy életre megtanulnák hogy tegyék rendbe a rohadt rendszerüket ahelyett hogy ügyfeleket szivatnak.

mazsolina 2009.02.20. 14:01:24

off

az i. címlapon megint a brit tudósok:))
mondom én, h gyanús...

on

Tsabi 2009.02.20. 14:14:18

@mazsolina: jo az a blog, neha az az erzesem, hogy ott tobb valos sztori van ott mint itt :)) onnan a kedvencem a bekabszerezett pokokrol szolo osszeallitas volt :))

ZiziZazie 2009.02.20. 14:17:33

Na, én olyan levelet kaptam a T-grupptól, hogy XY hozzátartozója volt a címzett, s küdjem vissza aláírva, hogy elismerem a tartozást.
Valóban XY hozzátartozója vagyok, de ő 3 éve halott, s most én ismerjem el a tartozását?!

mazsolina 2009.02.20. 14:20:32

azt nem olvastam, de már semmin nem csodálkozom:) és vajon a függő (muhahaha, érted, függő!!) pók is esedezve nyújtogatta a 8 kicsi lábacskáját a szerért?:)))

Tsabi 2009.02.20. 14:21:31

@ZiziZazie: at kellett volna iranyitani oket a nigeriai muksohoz, hogy az orokosodesi ugyeket o intezi. A helyedben en se ismertem volna el semmit. Ha ezt nem tudta lerendezni vele meg eleteben, akkor igy jart..

mazsolina 2009.02.20. 14:21:41

@ZiziZazie: szerintem az nem öröklődik, vagy de?

mazsolina 2009.02.20. 14:22:43

na hova lett amit írtam?? és miért kell várni 60 mpet? :(
szóval h a tartozás az is öröklődik?

Tsabi 2009.02.20. 14:24:51

@mazsolina: ha jol emlekszem a pokok nem nyujtogattak konyorogve a labacskaikat.. :) valamikor 2006-ban volt a cikk ha jol emlekszem, erdemes elolvasni, egyik kedvencem :)

elvileg a tartozas is oroklodik, nem csak a vagyon, kulonben az osszes 90eves mar milliardokkal tartozna mindenkinek..

ZiziZazie 2009.02.20. 14:25:07

@mazsolina:
szerintem se, de próbálkoznak
csak úgy sima postai levéllel...
persze megvolt a beetetés is: ígértek részletfizetési lehetőséget
csak küdjem már vissza aláírva, hogy elismerem

mazsolina 2009.02.20. 14:27:23

@ZiziZazie: és honnan tudják bizonyítani, hogy megkaptad?
nehogy aláírd!

Tsabi: de most mit tehet valaki arról, ha pl. az egyetlen távoli rokona, aki után örökölne, tartozást halmoz fel?

ZiziZazie 2009.02.20. 14:27:47

@Tsabi: nem hiszem, mert ki ad nekik milliárdokat?
allítólag az öröklött javakból levonható, de mivel ilyen nem volt...

Tsabi 2009.02.20. 14:34:55

@mazsolina: na ezert elvileg. Normal esetben, ha hivatalossa teszed orokosi mivoltodat, akkor az ingo es ingatlan vagyon melle megkapod az adossagokat is. Ha meg az amerikaba kivandololt nagybacsi dobja fel a baccpacskert, akkor mielott jelentkeznel az oroksegert jo megtudni, hogy van-e egyaltalan, vagy minuszba vitte a kartyajat

Tsabi 2009.02.20. 14:38:16

@ZiziZazie: na igen :) levonhato igen, de ha jol sejtem, ott is van egy bizonyos elevules. A logika legalabbis ezt diktalna :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.20. 15:42:57

Most akkor hogy lett a 60 ezres tartozásból 50 ezer? szőkék, és levonták belőle a kamatot, ahelyett, hogy hozzáadták volna? Mert akkor, ha vársz egy kicsit, a végén még ők fognak tartozni neked.

anarch 2009.02.20. 17:12:02

@Tsabi: De lemondani le lehet teljesen az örökségről. Se ház, se a jelzálog rajta.

Tsabi 2009.02.20. 17:49:57

@anarch: koszi, ma is tanultam valamit.. Ne legyen ra szuksegem sose, es persze senki masnak sem!

vhm 2009.02.20. 19:50:09

számhordozás, számhordozás, számhordozás...

Almatlan Jozsi 2009.02.21. 00:41:48

Kuldd be az iratokat, beszelj veluk, stb. Lehet, hogy meg fog oldodni.

De ujabb tiz ev mulva megint fel fog merulni az tuti!

Mert a burokracia utvesztojebol nem lehet kikerulni soha! Ha sztonozzak is a tartozast valaki azt fogja hinni tevesen sztornoztak es emiatt torlik a sztornotetelt, stb. stb., es ujra ott lesz a tartozas...

۝merta-X 2009.02.21. 05:49:00

Velem 2005-ben esett meg, hogy igényeltem egy telefont és internetet Budapest IV. kerületében, de valamiért nem volt egyik sem. A T-com-os pofa beállított egy dobozzal, amiben volt egy SAGEM tip. "telefon", úgy működött, mint egy rendea vonalas, csak SIM kártya volt benne, meg egy fura mobil, besetupolva egy hagyományos telefonba. A rajta keresztül múködő betárcsázós interneten egy féloldalas szöveges emil letöltése 10 perc volt, kb 3 KB/s -es volt a vonal. Semmi köze nem volt a mai mobilnetekhez.

Na, én ezt a cuccot használtam 2 hónapig, amikor is valahogy megoldódott normálisan a netlehetőség, ezt meg bedobozoltam, de úgy hogy sose láttam többet.

A T-com visszont 2008 közepén megírta, hogy vigyem be a készüléket.

Nem válaszoltam, de most biztos bekerültem a rencerbe én is.

handras 2009.02.24. 19:59:11

Meg kéne nézni a PTK-ban, de úgy rémlik 10 év után elévülnek a követelések.

judit74bp 2009.03.01. 03:54:13

az elévülés 5 év.
5 év után ha bizonyított hogy nem kaptál értesítőt, akkor elévül. ami azt jelenti hogy nem vagy köteles kifizetni, de nem azt jelenti hogy ha igénybe akarsz venni azok után valamit akkor az a tartozás törölve lesz . akkor házon belül van olyan feltétel ( és nem a westelnél) hogy úgy használhatod tovább, ha megfizeted. viszont a rendőrségi jegyzőkönyvet juttasd el a biztonsági és adatvédelmi csoporthoz és akkor valóban ellenőrzik a sztorit és a valóságot. 0612659511 ez a faxszám

judit74bp 2009.03.01. 03:55:04

az elévülés 5 év.
5 év után ha bizonyított hogy nem kaptál értesítőt, akkor elévül. ami azt jelenti hogy nem vagy köteles kifizetni, de nem azt jelenti hogy ha igénybe akarsz venni azok után valamit akkor az a tartozás törölve lesz . akkor házon belül van olyan feltétel ( és nem a westelnél) hogy úgy használhatod tovább, ha megfizeted. viszont a rendőrségi jegyzőkönyvet juttasd el a biztonsági és adatvédelmi csoporthoz és akkor valóban ellenőrzik a sztorit és a valóságot. 0612659511 ez a faxszám

judit74bp 2009.03.01. 03:55:18

az elévülés 5 év.
5 év után ha bizonyított hogy nem kaptál értesítőt, akkor elévül. ami azt jelenti hogy nem vagy köteles kifizetni, de nem azt jelenti hogy ha igénybe akarsz venni azok után valamit akkor az a tartozás törölve lesz . akkor házon belül van olyan feltétel ( és nem a westelnél) hogy úgy használhatod tovább, ha megfizeted. viszont a rendőrségi jegyzőkönyvet juttasd el a biztonsági és adatvédelmi csoporthoz és akkor valóban ellenőrzik a sztorit és a valóságot. 0612659511 ez a faxszám

johndoe83 (törölt) 2009.03.08. 01:32:32

mivel tótad beja cégbe a telefónt? olyan kis görgős izével?

énisénisénis 2010.01.05. 13:26:19

én is megjártam,vettem ajiba 10 éve egy telót.az illető nem fizette számlákat. felgyülemlett, de mi azóta szétköltöztünk. mivel a teló az én nevemen volt,próbálták behajtani a régi címen, ahol a volt párom lakik. szépen átvette a leveleket, és nekem nem szólt (golndolta rohadjak meg csak mert elhagytam)
3 éve lett vagyonom ami egy lakás lakáshitellel.(mert csak arra sikerült venni)
jön a levél hogy a köcsög westel rárakta a végrehajtói jogot mondván majd behajtja . a tartozás akkor 40 ezer, ma már (tavaj óta tudom) 100 ezer
most fizethetem.és nem tudtam ellene tenni, mert valahol jogos, mert tényleg az én nevemen volt. az egy dolog hogy nem tudtam semmit arról hogy kaptam a régi címre levelet.ha tudtam volna hogy nem fizették, és át lettem kúrva, akkor előbb lépek.csak azt nem értem hogy miért nem a fizetésletiltást választották?
süti beállítások módosítása