Tékozló Homár

Szégyelli az árait a McDonald’s

2009.03.09. 17:05 | jackyll | komment

Bár egyre-másra cikkezik az újságok - vélhetőleg csak maguktól -, hogy a világválság nyertese a McDonalsd's, illetve ezzel párhuzamosan véletlenül szénné is reklámozták magukat (még a 30 Rock vígjátéksorozat történetébe is sikerült beleszövetniük magukat egy epizódon belül 2x), azért csak jobb, ha a megszorított vásárló nem látja, mennyibe kerül a Bigmek, mert azért a forint megzuhanása óta náluk sem néznek ki annyira jól a százforintos árak:

Másnak is feltűnt, hogy a McDonald’s eltűntette az éttermeiből az árlistákat? Sehol se lehet megtudni mennyibe is kerülnek a normál termékek, csak a nagy világító táblán lévő menük árát merik elárulni. Mivel kíváncsi voltam arra, hogy mi mennyibe kerül (vessetek meg, de nem tudom fejből a McDonald’s árait), kértem egy árlistát, ilyet sajnos nem tudott adni a kiszolgáló, hanem egy, a kasszák melletti falon lévő listára mutatott, hogy azt próbáljam meg elolvasni. Ez az árlista merőleges a pultra, így igencsak esélytelen, hogy ebből valamit is lásson a kedves vevő. Ez a Moszkva téren volt, de ezek után benéztem a Jászai Mari téren lévő étterembe is, és ott is ugyanez a helyzet. Ezek szerint ez egy üzleti (le)húzás és nem a véletlen műve...

B K

A telefonos fotó a Nyugati téren készült, ott sem volt a pult felett vagy a pulton semmilyen info. Lehet, hogy a nyomda nem bírja tartani az iramot a forint árfolyamával?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kardics 2009.03.09. 17:10:13

Lassan a párszázas ajánlatot is átnevezik, néhányezressé:(

CBF 2009.03.09. 17:11:15

azért van, hogy ne hízz annyira...

CBF 2009.03.09. 17:14:03

na jó ez hülyeség volt, kérem kapcsolja ki...

TH 2009.03.09. 17:25:16

A McDonald's egy ideje mindenhol így csinálja (nem csak Magyarországon), szerintem nem véletlenül. Minek a szerencsétlen vevőt stresszelni az árakkal? A legszebb, hogy itt Prágában pl. blokkot sem kapok (beütik a gépbe, de itt nincs ilyen nyugtaőrület, mint otthon), így aztán csak tippelhetek, hogy mi mennyi, ha nem nézem meg előre a falon...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 17:28:26

Tíz perc múlva hatodik?!
Gyorsétterembe nem járok.
EZ FONTOS!!!!!!!!!!

nem várt fordulat 2009.03.09. 17:29:12

@Bubci: ez már régi történet. nem láttam sehova kiírva. mondom a gyereknek, ne haragudj már, sehol nem látom kiírva az árakat, mennyibe kerül a sajtburger? hát azt ő azt nem tudja. mondom, akkor ki a pöcsömnek kéne tudnia? hova van kiírva? hát azt se tudja. végül otthagytam őket a csudába.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.09. 17:31:38

Nem lettem hatodik, de akkor sem járok gyorsétterembe.

zsukimuki 2009.03.09. 17:36:05

és ilyenkor a fogyasztóvédelem hol van?

VilMarci 2009.03.09. 17:36:22

Feljelentés? Elvileg a bejárat mellett kint kellene lennie a teljes étlapnak, mint minden vendéglátó hely esetében.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 17:42:09

hat aki a mekiben arakat nez az tenyleg nem sikeres
az egyertelmu itt, hogy kb, 4-7 dollar a menu, attol fugg mit zabalsz
namost ha valaki azon filozik, hogy az 5.25-ost vagy a 4.99-es vegyem meg.....
csizburger mar 2 dollartol
szoval ha mekinel allok meg azt nezem mit egyek, hogy ez a vegen 10 alatt lesz a z tuti, 7 vagy 8?


baaaaaaaaaaar
ami a foton van
en ilyen hosszu arlistat itt eletemben nem lattam

miket arulnak otthon?

lótumfaktum 2009.03.09. 17:44:40

komolyan mér évek ota nem járok mekibe.
gyanús cég
gyanús alap anyagok
gyanús termékek
gyanús tulajdonos
gyanús vagyok én is !a Móricon kisdologra akartam menni,kódot kért az ajtó!a faxomba ide h.zom nekik de szerencsére egy csaj után besliccoltam.
nagyon,nagyon gyanús

eloszto · http://eloszto.hu 2009.03.09. 17:45:34

Vásárlók könyvét kellett volna kérni.

Taurusz 2009.03.09. 17:49:20

És a honlapon sincs fent... Gyanús, nagyon gyanús. De ki lesz a gyanúsított?

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 17:50:43

ilyen árlista mindig is volt! mi a probléma?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 17:50:50

hat odaallok a pulthoz, ott vannak azok a neonos izek, ha nem drive trhu ugye, es azon van asszm 3 fele csirkes szendo, mellette par burgers, talan hal is, neha valami ujdonsag
alatta meg hogy kis, kozep nagykrumpli, meg hogy menube ennyi
kola nelkul annyi
hat ezt atpasztazni , meg ha eletemben nem lettem volna ott, kb 2 perc
bocseszeknek!!!!!!!
komolyabb embereknek 30 mp

mysisterstheslayer 2009.03.09. 17:52:07

Hagyma, en peldaul pontosan azert nezem, mert Sodexo utalvannyal fizetek, es bizony valamilyen rendkivul felhasznalobarat oknal fogva nem kotelesek visszaadni.
Es nem mindegy hogy 20 forint jarna vissza vagy 180.
Amugy viszont nem jarok Mekibe.
Meg nem is vagyok sikeres ember, sebaj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 17:52:36

@TH:
mi a szarnak blokk
vissza akarod vinni 3 napon belul????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 17:53:40

@mysisterstheslayer:
jovan sorry
en eletemben nem fizettem utalvannyal ezt nem tudtam
meg csak vissza se adnak semmit sose

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 17:55:20

mindig van olyan erzesem ha mekirol van szo, hogy ez otthon maskeppen megy
es nem mi vagyunk szopoagon
a fiam valtig allitja, tavalyelott volt otthon, hogy a kecsapert fizetni kell
meg mindig nem hiszem el

lótumfaktum 2009.03.09. 18:01:21

@hagyma: Garanciális ! jelentem a májam még kér egy kis műanyagot!
de lehet,hogy vonatkozik rá a 72 órán belül kicserélhető!

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.03.09. 18:04:38

Ejyna, épp írni akartam hoyg nemá, első! erre a semmiból 24 komment elém termett :O
A Mekdönciben nem szabad kajcsizni emberek, nemcsak drága, de 2-3 harapás és elfogy a hambi... A noname hambizókban normális adagot adnak, és még finom is. Nekem megvan a törzshelyem, ahová évek óta járok, azóta megdönci felejtős...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:05:34

@lótumfaktum:
lehet fizetni kell a budiert is?

@a paraszt a fatelepről:
kecsapert is?
azt mar elhittem hogy nem tolthetsz kolat utana, bar az is durva

Ofélia . 2009.03.09. 18:06:03

Egyszer voltam életemben mekibe de olyan szart olyan drágán még sose ettem:(((


EEEMBEEREK mikor jut eszetekbe , hogy ÉTELT kell enni????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:06:49

nem latom tisztan az arlistat mennyi mondjuk egy crispy chicken menu
nagykrumplival, kolaval?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:08:23

@ofélia:
en is jobban kedvelem a tobbit, de van hogy rohansz es meglatod es beallsz a kocsival veszel valami szart es megy tovabb, kozben eszel
ezt erre talaltak ki nem vacsorazohelynek
arra ott van a szusi bar
nem beszelve a dodollerol

Ofélia . 2009.03.09. 18:08:46

@hagyma: Régen bemehettél a budiba ingyen de ez ma nem így van:(((((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 18:10:03

Szerintem simán csak nem merik kiírni hogy mi mennyi :D

Fogyasztóvédelem mit szólna vajon ehhez?
Bár gondolom semmit mert megkapták a jattot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:10:13

na felneztem am mekire, egybol megbombaztak egy $ 250-es ingyen gift kartyaval csak 34 oldalt kell kitoltenem meg mittutodemon
dehogy olvastam vegig

milyen_Péter? 2009.03.09. 18:11:21

@zsukimuki: tömik magukba az ingyen hambikat. :)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.09. 18:11:42

@hagyma: jaja, bár én ritkán jutok el oda! mikor a sógor elvisz a tecsóba és vele van a hülyegyerek fija is na akkor! megveszik ezekért a szarokért! bár mondjuk finomak is, de azért jó tepertő, meg disznóölést nem adnék érte!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:11:48

@ofélia: melyikbe nem mehetek be ingyen az arkadokon kivul?
ha azt mondod a mekiben fizetni kell a budiert akkor elpazarolok 10 millio bajtot kis faszenesen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 18:12:17

@hagyma: Garanciális szerviz a sültkrumplinak :D

@ofélia: Öööö igen. Vaahogy én is így vagyok a mekivel hogy ha lehet akkor inkább ne.

Egy haverom fordította magyarra az üzemeltetési utasításaikat, fél évig dolgozott rajta. mondjuk fizettek is rendesen.
Na azóta a gyerek ívben kerüli ki a mekit, úgy megutálta :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 18:13:34

@a paraszt a fatelepről: Én sültkrumplit eszek max. ha az asszony berángat.
Azt nem tudják szója + iszap + kávézaccból előállítani, az krumpliból van...

Ofélia . 2009.03.09. 18:13:38

@hagyma: Mit tudom én nagyjábol 800 ft

De 1300-ért marhapörit kapsz tarhonyával vele szemben. a paprikában:)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:15:58

@a paraszt a fatelepről:
azt sose felejtsd el
ezek ezen nottek fel es nem eszik a disznosajtot
mink tik meg azon oszt importaltatok a hamburgert
sot statuszszimbolum volt annak idejen beulni a nyugatihoz
itt meg az eszi aki siet vagy csoro
akko'meg?

milyen_Péter? 2009.03.09. 18:18:02

Van olyan Meki (Hungária krt-on, M3-as lehajtó előtt), még a parkolásért is fizetni kell 300Ft-ot, amit bent le is ehetsz. Ehhez mit szóltok? Jó, nyilván elköltesz ennyit, na de ezt tuti rádkényszerítik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:19:09

@ofélia:
hat mai forint aron egy komplett csirkes szendo menu, tehat nagykrumpli korlatlan kecsap es wc hasznalat + refill szoda az olyan 1200
szemben a Freddy's van ott csak sor van meg rovid

Ofélia . 2009.03.09. 18:20:52

@hagyma: Nálunk nem a csóró eszi mivel a nem nagyétkü fajtám 2000-ért úgy maradt éhen,hogy az osztálytalálkozóra beesvén lezabáltam a pogácsát az asztalrol:((

Ez tényleg útközbeni kocsibol kajálás volt mert nem akartam égetni magam, hogy be se esek és máris eszek

Hát sikerült:(((

Ezért a pénzért a mellette lévő pécsi étteremben borjubécsit kaptam volna:(((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:22:36

@milyen_Péter?:
errrol beszelek mindig
hogy pl a meki
importalva lett es minden ami elonyere vallna es elviselhetove tenne a nem tul minosegi kajat es kiszolgalast az ki lett vonva belole
itt ha fizetos parkolo lenne egy meki elott , holnap bezarhatna
ezen meg mindig rohogok
fizetos parkolo, kecsapert fizetni, csak egy kola

hat it bedolne az egesz 1 het alatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:25:39

@ofélia:
hat ha lenne kedvem lefotoznam a sarki meki kozonseget
nem csovesek mind csak majdnem
jo munkasemberek is vannak
a tobbi az kocsin keresztul rendel, na azok se a legmenobb markak
a meki egy olcso gyorsetkezde itt, nem azert gyors mert meg kell zabalnod 2 perc alatt hanem mert nem kell varnod a salatara mondjuk 15 percet aztan foetel stb.
tehat 10 perc max es zabalhatsz

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 18:26:35

Meki azért szemét, mert hidrogénezett növényi olajjal süt, ami tele van transzzsírokkal. Ettől olyan dagadtak és cukorbetegek, meg infarktusosak az amcsik.

EÖ (törölt) 2009.03.09. 18:26:57

párizsban meg van lö bigmek :)

milyen_Péter? 2009.03.09. 18:28:02

@hagyma: Nálunk minden máshogy működik. Amúgy a super size sem volt super size, volt egy olyan időszakom, hogy különböző országokban a Mekiket. Egészen Innsbruck-ig jutottam el, és már ott is meglepődtem, hogy sokkal nagyobb volt a nagy menü, mint otthon. Ez lehet, hogy kapcsolatban van a pénisz és a külföld viszonyával?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:28:35

az ara meg tenyleg nem erdekel, de most hogy szoba kerult valami hosszu lista lehet van kint oldalt a falon
eletemben nem olvastam el
ha mekit akarok tudom kb mi van oszt jo van
nem vagyok gazdag de 1 dollar ide -vagy Marynek tok mindegy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:31:06

@milyen_Péter?:
akkor japanban milyen a csizburger kiskrumplival?
2 deka trappista 2 szem szotyolaval?

Ofélia . 2009.03.09. 18:33:39

@hagyma: Na akkor most leírok neked egy meki hamburgert:

Zsemle összes magasság 20 miliméter
Húsnak nevezett 5 -"-
Sajtnak nevezett 2 -"-
Saláta szinte nulla
Kecsapért külön fizetsz

Az egész szendvics kb 7 deka és ez kb 2 dollár most

Nagy kóláért jó korsó sört kapsz jó helyen(bazilika)

A sültkrumpli nyamvadt nyúlós szinte ehetetlen(kecsap mint fent:((

Na ezek után mehetsz budira óccón:))

milyen_Péter? 2009.03.09. 18:35:10

@hagyma: :D és mondjuk Nigériában? Abba inkább bele sem gondolok.

Ofélia . 2009.03.09. 18:40:56

@hagyma:" hat ha lenne kedvem lefotoznam a sarki meki kozonseget"

Tévedések vígjátéka:)))

Nálunk ezekhez elegáns és szép lányok és gazdagabb fiuk járnak(én is lefotóznám)mivel a melósok ételt esznek még ha maguk főzik meg akkor is!!

Ott lehetsz eltévedve egy kicsit, hogy itt normális étteremben 5 dollárért elvitelre egész jó kaját lehet kapni:))

Ofélia . 2009.03.09. 18:43:32

@hagyma: Amúgy egyszer ettem normális hamburgert is!

Megcsináltam magamnak mivel nagyon dühített, hogy amerikában ez hogyan készül az út menti kis bodegában:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:43:32

@ofélia:
a hamburger az egyforma
itt is akkora szerintem
a krumpli elmegy
salata is azt hiszem copy right
de a cola refill, a kecsap ingyen van
en ha ugy vagyok, egy csirkes szendo nagykrumplitol elvagyok egy- ket orat
ez kijon 5 dollarbol cakk pakk
ja meg sor, az a huttobol otthon
@milyen_Péter?:

en meg sose lattam niger faszt de aszongyak nagy
akkor ott erdemes hamburgert zabalni es japanban mekit nyitni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:47:29

@ofélia:
Te meg ott lehetsz eltevedve hogy a meki nem maga a hamburger, hanem egy gyorsetkezde
egy sarokkal arebb megyek es 8 dollarert ugayan plusz tips olyan hamburgert eszek, hogy ihajj, amilyen krumplit akarok termeszetesen a garlicosat preferalom, es felszolgaljak!!!
sokan otthon azt hiszik
hamburger= mekdonaldsz
hat nem!!!!!!!!!!
ez fontos
a hamburger lebutitott valtozatat kezdte el arulni a mekdonaldsz a gyorsasag erdekeben

lótumfaktum 2009.03.09. 18:48:21

@hagyma: ne köll! csk a blokkon lévő kód nyitja az ajtót . kifele benyomtam a nem xaros zsepit a nyelv helyére egy darabig európa volt a lordoháza helyén .emlékszel arra a helyre?

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.09. 18:49:34

Lehet, hogy csak én vagyok sikeres, de mikor ettem ebbe a gyorskajáldába, akkor szépen odasattyogtam az árlistához, és megnéztem mi mennyibe kerül. Nem volt lehetetlen leolvasni. Nem értem, hogy ez miért ekkora probléma. Másik lehetőség az, ha kérdezel.

Amúgy a Burger Király finomabb, és az akcióik is jobb árban vannak. Szerintem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:50:24

@ofélia:

de az 5 dollar itt kevesebb mint a 800 forint otthon
floridaban pl a meki vasarnaponkent a nyugdijasok reggelizohelye
en tudom, hogy otthon mas ertelmet nyert meg otthon voltam mikor megnyitott a Marx teren a meki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:55:01

@lótumfaktum:
3 lordokhaza remlik
@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.:

nekem is jobban bejon a Burger King hamburgerben
a csirkejuk egyforma,de itt nem mindig ugy van, hogy mennyunk el a mekdonaldsba, ne inkabb a burgerkingbe
megy meglatod, ehes vagy megallsz
ha akarsz
az arlappal en sem ertem mi a gnd hat latok egy hosszut
hogy a pulttol nem lehet latni?
hat elotte oda kell menni oszt jonapot
vagy ezen az oldalon nincs kiszolgalas?
nem latom at a fotot mondana Vician

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 18:58:24

@hagyma:

Mary a mai napig nem hiszi el hogy az Mc Donalds
/mar a marx teri/
asziszi hulyitem, hogy merjen eljonni velem haza
aszonta milyen nalunk egy etterem ha ez a meki?

Ofélia . 2009.03.09. 18:58:46

@hagyma: Én soha nem mondtam olyat, hogy a hamburger= meki.
A hamburger az művészet és a fűszerek pácok jó minőségü húsok harmóniája!!!!

Sajnos ez nálunk nem mükszik mit ahogy a sok szarfaszu kiirtott szinte minden élvezhető kis sarki kajáldát az eu szabványok nevében:(((

köpőcsésze 2009.03.09. 19:03:56

Biztos készülnek a jövő évi torkos csütörtökre, azé dugdossák az áraikat.
Nem is megyek oda se torkoskor, se máskor!

nothing.at.all (törölt) 2009.03.09. 19:04:19

nem értem, mi a gond. mért nem tudod ezt elolvasni? mindenhol ki van téve ilyen. mégis hova kéne tenniük? vagy égessék bele a retinádba, hogy meglásd?
én azt nem szeretem, mikor bemegyek, jó messzire megállok a pulttól direkt, és vizslatom a falon mit válasszak, de még 20 méterről is odakiabál a pultos, hogy SZIAAA! LEHET RENDELNI!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:05:27

nem is mondtam, hogy te mondtad
de ha valaki azt hallja hamburger/otthon/ akkor meki meg burger king/ ez a reakcio
sok fajta hamburger van
itt biztos nem rajonganak mondjuk a csalamadesert, de mindenhol tesznek melle savanyuuborkap/pickl/
5-6 fele sajtbol valaszthatsz, eldontheted mennyire kered atsutni, veres, kozep teljesen, milyen krumplit kersz kecsap, eros szosz alap
meg a sort kell kivalasztanod
es ez mar egy normalis hel
itt nem viszem a nomet mekibe, csak ha gyorsan be akarunk kapni valamit
aztan persze van egy fokkal feljebb, a pacolt marhaszeletek faszenesen valo kisutese a haz kertjeben
na az az igazi
de az elet rohan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:06:55

@nothing.at.all:

mondd neki adj meg par percet
es kesz

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 19:08:30

@hagyma:
5 dollár ma épp 1230 Ft :(
1 USD= 246 Ft

itt kurvavilág van ám, csak nehogy átterjedjen az USA-ra, ahogy az új okos elnökötök aggódik...bruhaha!!!!
Mintha nem azt szívná az egész világ, ami onnét jött:((((

Ofélia . 2009.03.09. 19:11:30

@hagyma: Na hogy mindenkinek csöpögjön egy kicsit a nyála hamár faszenesröl beszélünk.
Argentin T-Bone 450 gramm 8000,- na ehhez már nem kell köret:)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:14:43

hat en ezer haromszazra saccoltam
a 800 forinttal valo osszehasonlitas kesobb jott es realertekre vonatkozott
itt sincs nagy vilag
mindenki qrwa sokat dolgozik
itt is diolnek be a haztulajdonosok, pedig csk dollarban vettek fel nem svajci frankban
en berlemenyparti vagyok, igy nincs gondom
az elnokunk OK lesz megha en a masikat szerettem volna
de mar most kijon 12000 katona irakbol
sorban allnak az emberek a munkakero lapokkal az utcan, mert csinalnak uj munkahelyeket
itt valami tortenik is
de a meki telleg nem tul jo, de itt nem is etterem, itt etkezde

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:17:12

@ofélia:
a T-Bone a kedvencem
de kell
eloetel
salata
aztana T-Bone
na ez nem meki, ez vacsora
es en sort iszok raja

Ofélia . 2009.03.09. 19:17:47

@szemtanú - alibit nem igazol!: Ez tényleg jó, hogy tőlünk fél obama mintha nem az ő szaruk lenne az egész:(((

De lehet,hogy emlékszik valami hadüzenet félére:))))

Sofian 2009.03.09. 19:22:16

@hagyma: Hmmm...nagyon jól hangzik...

Nade mi az a Marx tér kéremalássan?!?!? :D

Ofélia . 2009.03.09. 19:24:13

@Sofian: A Marx tér az Marx tér kéremalássan:DD

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.03.09. 19:27:17

@ofélia:
az első a Régiposta utcában volt...
csak aztán a Marx téren:)

Ofélia . 2009.03.09. 19:31:15

Amúgy a mekis budi némi konstruktivitással megoldható:))

Csak egy blokkot kell kérni a távozó vendégtöl:))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:42:22

na akkor lehet a postolot fikazni?
meroleges vagy nem ha valaki odaballag az siman elolvashatja mennyi egy kecsop
az egesznek semmi koze a forint zuhanasahoz asszem
a nagy vilagito tablakbol is lehet azert tudni mi mennyi, na ha azt eloltottak volna akkor elismerem hogy sumakol a meki
arlistat kerni gyorsetteremben????????????
majd ha a piacon is ad a hurkas borbe kotve

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:43:53

@Sofian:
a marx ter asziszem most nyugati ter de nem sokara marx ter lesz megint
ahol a feluljarok talalkoznak
vagy nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 19:46:17

erre a kis idore minek szokjam meg a nyugati teret

Ofélia . 2009.03.09. 19:52:05

@hagyma: A hurkás a piacon max pofont ad zsírpapírba kötve:)))

Most hallom a hiradóban, hogy NY-ban már keményen árvereznek:)))
A hozzászóló amerikaiak mintha a kommunista kiálltványt idéznék:)))

A meki ezen is csak nyerni fog:(((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 19:53:13

@hagyma: Hatalmas sorok esetén mikor elférni sem lehet, nem biztos hogy ellátsz addig.
Érdekes, éttermekben is mindig van étlap...

Mondjuk a postoló fikázása annyiban tud kimerülni hogy minek megy mekibe :D

Don_Jay 2009.03.09. 19:53:14

Amúgy azzal remélem tisztában van mindenki, hogy bár a magyarokat is csúnyán lehúzza a meki, de a külföldieket méginkább. Méghogy gazdasági válság meg infláció? A fenét! A mekiben még mindig 250 az euró váltóára.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 20:00:52

@ColT:
de ez jobb helyeken nem etterem,hanem ETKEZDE
gyorsetkezde, buffe, minek nevezzelek
ahol eleg kibaszni a falra, mar elnezest , es mielott sorba allsz megnezed

EÖ (törölt) 2009.03.09. 20:30:28

@köpőcsésze:

érdekes, héten a 4-es út Szolnok elkerülő szakaszán volt torkos csütörtök
itt egyébként zenei fesztivál keretében 3 ezerért adják a szakszit! :)))

(nem próbáltam!!) ez FONTOS!

Vombatus Ursinus 2009.03.09. 20:37:11

Csak azt nem értem, hogy a posztoló miért nem tudja elolvasni a táblát...

A képen is látszik, hogy a pult előtt van, fej kilencven fokkal elfordít és ott van az árlista...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 21:00:34

@hagyma: Hm, ez igaz, nem egy kategória.
Mondjuk azért szerintem akkor is zavaró hogy csak a falon van, ill. méééénemlehet kinyomtatni valami szarra és kilógatni a pult elejére is. Hozzáállás, beá r ameiknél ez az utolsó gáz amiért nem járok oda. Leginkább az érdekelne hogy a kaja miből van :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:01:35

@Vombatus Ursinus:
mer' a masik sorba all es ugy gondolja neki jar egy kezbe
en sose izelem a posztolot
de ez a mekdonaldsz nem a gundel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:06:05

@ColT:
ha az erdekel ne jarj oda, de tuti van benne csirke meg marha, koretnek krumpli
ez olyan mintha firtatnad mibo van a kannas bor
johogynem mar pincert is akartok, hat a szemetet is megkerik dobd ki magad utan
amerikaban isteni hamburgerek vannak de nem a mekiben
ezt mindenki tudja
aki nagyon ehes es siet az beugrik
aki normalis etelt akar az szoljon az asszonynak/ne Marynek/ vagy mennyen etterembe

Ofélia . 2009.03.09. 21:07:55

@ColT: Hogy a kaja miböl van???

Na azt az összes helyszinelő sem tudná megfejteni 3 évad alatt!!

Ebbe még eby bicskája is beletörne:))

Ofélia . 2009.03.09. 21:12:02

@hagyma: Te már megint maryt szidod:))

Utoljára milyen alapanyagot tett totálkárossá:))

Ofélia . 2009.03.09. 21:13:11

@hagyma: A tengerészeti helyszinelők szuper laboránsa:))

Ofélia . 2009.03.09. 21:16:48

Na lassan vége a munkaidőnek és jön a váltás:))

Szépjóéjszakát mindenkinek:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:19:12

@ofélia:
dehogy szidom
isteni reggelit tudod, es szerdan offosak vagyun tugeder

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 21:23:45

@hagyma: Magamtól nem is járok... De ha berángat valaki akkor sültkrumpli, mint feljebb kifejtettem :)

Amúgy itthon is vannak jó hambik, de persze itt sem a mekiben :) Pécs Flekken étterem-söröző óriáshambi :)

@ofélia: Hát asszem lehetne rajta agyalni. De lehet titkosítani kéne az eredményt mert népharag lenne :D

Illumination 2009.03.09. 21:26:40

ekkore FASZT bazmeg, évek óta így vannak a táblák, mér hol legyenek idióta???? rajtad kivűl snekinek nem okoz gondolt elolvasni, ráadásul összesen 3 helyen láthatóak az árak, az akciósak fent, eza tábla, és a kinti álló táblák, nyomorék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:31:36

@ColT:
ugy ertettem ha en is azt piszkalnam mi van benne en se tennem be a labam
hat ez van
ez mar mar urban legend
sose mennyel konyzervgyarba, sorgyarba stb.
bar tartok tole a falusi neni egekig emetl csirketartasa es levagasi modszere se felel meg a NASA 4. eloirasanak

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 21:34:51

@hagyma: Na igen, a "tisztaság" elég relatív fogalom... Bár inkább a nagyanyám által szutykosan levágott tyúkot tartom egészségesnek mint az E-vitaminos dolgokat.

Amúgy ja, sok az urban legend kajákkal kapcsolatban...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:36:23

@Illumination:
jovannma
most volt eloszor es mingyart 2 teren is
sot a marxteren is volt
3 ter 3 meki
tudtok elni

Vombatus Ursinus 2009.03.09. 21:39:34

@hagyma:

Ok, hogy nincs étlap, de a posztban azt írja, hogy sehol nem lehet megnézni, pedig ott van a bazi nagy tábla...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:40:20

@ColT:
ertem en ezt
de a mai vilagban meg se szolhatnek ra nagymamamra, ha elne, es ha otthon elnek, hogy dobbjal mar ossze egy huslevet csirkeporkolttel
eszunk amit eszunk
evvan
irigylem akinek ideje es penze van valogatni
a sultcsirkem isteni lett, dehogy ez a 15 comb honnan keveredett ide es mit evett a felso teste?????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.09. 21:42:01

@Vombatus Ursinus:
hat ezt mondom en is
meg meg a neonos izek
sot kerdezni is lehet
nekem se problema a post

milyen_Péter? 2009.03.09. 21:49:10

Én most ettem egy adag csirkegolyót. Nem tudom miből van, de pár meleg falat bedobására bőven elég. Persze ilyenek nélkül, mint sült krumpli, kóla, édesség, stb. Ez még pont a megfizethető és elviselhető kategória. Ja, és drive-oltam.

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.03.09. 21:52:59

Amikor Dujvárosba megnyilt az első Meki, hetekig oda jártak a parasztok ebédelni. Egy óra alatt kerültél sorra, de addig jókat lehetett röhögni a sok hülyén, ahogy az árakat és feliratokat böngészik

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 22:10:38

@hagyma: Nekem még van 2 nagymamám, az egyik tart csirkéket :) Na az biocsirka rendesen.

A másiknál bioszőlő van, mert szarik rá, anyám néha kigazolja, aztán terem ami terem :D

@milyen_Péter?: Hm, a SPAR virsli (TESCO is...) pl. csirkeporból is van. na a csirkepor az a csirka bőre-csontja, kis toll, ilyesmi, ledarálva... Egy ideje már nem eszem ezeket a szarokat mert olyan ízetlenek hogy ihaj.

neet 2009.03.09. 22:32:44

Mekis kolompérral vigyázni. Valami jutyúbos videjót láttam, ahol egy néni lebeszélő szándékkal bemutatott egy kéthetes (5 hónapos?) sültkrumplit a való világból (feketére szottyadt kukac) és egyet a mekiből: csittifitti, sárgás, eredeti kinézetű krumplicsík volt. Ha a néni nem mekiellenes hazug komcsi cé liberális nem tom, ilyeneket szoktak szidni? mos akkor elég gáz a krumpli is.

Amúgy épp ma voltam deddel mekiben, hamburgert kért a lelkem, és kapott is. A végét nekem adta, nem volt egyszerű leközdenem azt a száraz izét, egy karika ubi SEM volt benne.
neet-aki még mindig nem tudja, bölcsész-e

milyen_Péter? 2009.03.09. 22:37:30

@ColT: Az a baj, hogy már lassan nem lesz mit enni, mert semmi nem abból készül, amiből kéne. Néha nagyon elkeseredem emiatt.

tiborc2008 2009.03.09. 22:37:49

Felment a daráltpatkány világpiaci ára, hogy drágábban adják az ehetetlen szarjaikat?

OftF 2009.03.09. 22:54:07

Na tényleg, milyen hölyeség ez már, hogy az eur árfolyam miatt drágulna. Nincs az euróhoz kötve az ár, be is csukhatnák a kaput, ha úgy lenne.

Amúgy meg hagyma, hát tudod, ettem én Amerikában gyorsétteremben, na hát az tényleg gyors volt.
Én itthon úgy eszek gyorsétteremben, ha havonta talán egyszer, hogy megkérdem, milyen szendvics van készen (néhányat tartanak készen is, a népszerűbbekből), aztán azt. A franc se vár 5 percet egy szendvicsre. Bizony volt ez így.

Amúgy meg, valaki mondta, hogy a krumpli legalább abból van. Hehh. Meglepődne. :-) De most már elgalább nem marhafaggyúban sütik elő a gyárban fagyasztás előtt, volt belőle bálhé Indiában pár éve.

OftF 2009.03.09. 22:56:25

Mondjuk az is igaz, hogy nem disznózsírban, pedig úgy lenne az igazi. Anyám még mindig úgy készíti a rósejbnit....

prüntyike 2009.03.09. 22:57:38

Friday's humburger 4eva!

tartaléknak jó a meki is, de TGIF!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.09. 23:07:06

@milyen_Péter?: na igen. De azért valamit enni kell így megeszem.
Meg amúgy vannak ilyen műanyag kaják amik kifejezetten finomak, szóval nem az ízzel van baj hanem az anyagokkal...

THK 2009.03.10. 00:23:47

@mysisterstheslayer: SEHOL nem adHATnak vissza utalványból, ez nem a cégeken múlik, hanem az adóhivatalon...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 00:24:07

megmondom oszinten nem,
flortoltem 1-el
de szegyellte az arait

Vombatus Ursinus 2009.03.10. 00:28:56

@ColT:

Először én is erre gondoltam, de aztán finomítottam. És most jön a Burger Kinges kérdés...:-D

Figyelj!

Hagyma! Dugtál-e már a BK-ban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 00:38:17

hat ott sem
de edtszer pettingeltunk egy subway'sben
tele volt a no elektronikaval
utana leteptem a huttoajtot es ettem valami szusit

Vombatus Ursinus 2009.03.10. 00:40:35

@hagyma: Alehetett oszt a torkos csütörtök!...:-D

morbiczer 2009.03.10. 00:49:02

@hagyma: Nem tudom máshol hogy van, a majonézért itt Brüsszelben is külön felszámolnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 00:54:09

@morbiczer:
hay ahol meg en itt ettem a amajo mustar kecsap mindenhez jar, amennyit akarok
bar a mekit nem tudom ott meg kecsapon kivul mast nem markoltam fel
szendokhoz ettermekben benne van az arban a majo is, meg barmi amit kerek hozza
jovan a sor nincs, meg egyszer az ice teat meg a kv-t is ki kell fizetni, vagy a szodat, utana toltik ingyen

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.10. 00:58:51

@hagyma: Eltévesztetted és a robotpincért szedted fel? :)

Nah jó éjt én fexek...

I'll be Beck! 2009.03.10. 01:05:22

Hogy jön Varró Dániel a képbe? Ő is mekikaján él? Vagy elhagyta a mekijét? Vagy kiderült, hogy Áprily Lajos dédunokája?
De tényleg, Péterfy Bori és Gerlóczy Marci akkor most... És jideauk ezek mind, vagy nem?
De akárhogy is legyen, kedvenc autómárkám a Dácsia. By Rönó.
És ennyi ez a történet.

egészen kis kukac 2009.03.10. 01:29:13

hehe... fikázhatjátok a Mekit Drágáim...

Nem kivánom, de eljön az idő, amikor lenyalnátok a tálcát is onnan, nemhogy finom (?) sült krumlit ehetnétek.

Bizony... ez is csak egy fázis:

1) 30 éve röpködtek a husik vasárnap a kukába a lakótelepeiteken

2) most fikázzátok a Mekit

3) nem kell 30 év a tálcanyalogatáshoz :(

Na de most... Mindenkinek Kellemetes Jóiccakát :-)

Horto 2009.03.10. 02:55:39

hagyma honnan irsz?

Horto 2009.03.10. 03:15:18

mar lattam,ha jol akkor Florida...?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 03:19:23

floridaban anyugdijasok a nyaralok es afeketemunkaok elnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 03:37:50

na megyek szaunazni a franzia alpokba
vagy pireneus
mittudomen mar
csak sibox legyen meg Pozder tanar ur aki a foldrajzot tanitotta
persze csak taviranyitoval a kezemben ami tele van elektronikaval, de csak nem robban fel mielott kesz a piritos

yetii 2009.03.10. 03:41:23

@hagyma:
Basszus, hogy lehetsz ennyire korlátolt? Teljesen mások a szokások Európában mint Amerikában minden téren, és ehhez igazodik a meki is itt is meg ott is.
Európában SEHOL nincs refill, nincs ingyé a kecsap, meg a mustár, viszont cserébe ehető a hamburger a mekiben, nincs tele csövesekkel, és nem olyan cukros szar minden ital, mint ott. Voltam párszor Amerikában, tudom, milyenek ott a gyorséttermek, és hogy a meki arrafelé a leggyengébb szinvonalú, ahová csak a csövesek járnak(ugye pl az In'N'Out hozzá képest ég és föld, pedig az is gyors...). Viszont hidd el, annak ellenére, hogy itthon is szidják, hogy szar, még mindig sokkal jobb mint ott, ráadásul igényesen vannak berendezve, és a mccafe-ban jó a kávé!! Ezzel szemben Amerikában egyedül San Franciscoban ittam jó kávét egy Segafredo kávézóben, de az csak azért volt jó, mert olasz!
Szóval teljesen más a helyzet itt, mint ott, ezért nem hozhatod fel érvként az ottani tapasztalataidat.
Más: A szóda az szénsavas víz. Amire te gondolsz, azt magyarul szénsavas üdítőnek hívnak.
@prüntyike: Ja, a friday's-ben tényleg jobb, viszont 4k forint egy hamburger. Valamit valamiért.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 03:41:32

tenyleg ezt meg leirom
off lesz
sorry
de Pozderrol eszembe jutott
akkor meg nem volt divat permanensen tanart verni
nem tudom miert
de......., mondhatnam buuuuuuut
voltunk szuretelni a gimnaziummal
minden szeptemberben
azert tortem sort mert uj ondolat volt
na szoval voltunk
es utaltuk
es sose feledem, Keves baratom megkerdezte tolem
hol van ez a hulye Pozder?
mire Pozder egy szolo tokevel arrebbrol
Keves fiam, engem keresel?
ez off volt
sorry

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 03:46:32

@yetii:
szerintem nem vagyok korlatolt
eyyem otthon is hamburgert, mar mekiset meg itt is
abban nincs nagy kulonbseg
amire ra akartam mutatni eeppen az , hogy otthon ettermet vartok egy gyorsetkezdelanctol
csovesekkel itt sincs tele
kv-t olyat iszol amilyet akarsz, csak tudbi kell jol kapsz eszpresszot hol csak amerikait
az szomoru ha egesz san fransisvoig nem ittal jo kb-t van mindenhol, mar minden varosban
tudom hogy mas, lehet jobban mint Te
ugye hogy megertetted a szodat:)
nert itt meg igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 03:49:01

@yetii:
ja hogy a szokasok masok arrol nem kene gyozkodnod
pont engem

danieel · http://www.seria.hu 2009.03.10. 04:28:32

Na, ezért kajálok az ikeában. Százas a hotdog, 200 a 3dl kóla, amit senki sem néz, hányszor csapolok ujra. A ketchup+mustár is a te feladatod, annyit és úgy, ahogy akarod. Nemhiába van az örsön állandó teltház :)

Akvyr 2009.03.10. 05:38:10

Szerintem csak ott van árlista már kb 10 éve, de a Burgerben dettó.
Csóróknak amúgy rodeó szendvicset ajánlom (BK), ár -érték arányban elég korrekt tud lenni.
De ha már ezt nézzük akkor az IKEÁban 100 forintért meg lehet ebédelni (10 húsgombóc, választható köret, szósz, lekváröntet = 100 ft)

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2009.03.10. 05:53:10

a vörösvári út-i meki na az már refill meg a károly krt x dob utca subwayban is ihatsz ami beléd fér...

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.03.10. 06:02:14

dpeti nem refill, ki van írva, hogy ne töltsd fel újra...

Amúgy most ez mit keres a Homáron? Ha csak ennyire lenne korrekt minden cég, mint a meki már rég kolbászból lenne a kerítés. (korrekt = bemész és tudod mit kapsz)

Bejáratnál árfeltüntetés: jogszabály megszűnt 1 hónapja kb.

kpityu2 2009.03.10. 06:09:18

Kövezzenek meg, de még sohasem voltam mekiben.Csak a filmekből tudom, hogy milyen belülről.Pedig közelítek a 40-hez.

tangerine71 2009.03.10. 07:07:24

nem eltűntette, hanem eltüntette
tűnik - tüntet
víz - vizes
bízik - biztat
bűn - büntet(és) (de: bűntett)
stb.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2009.03.10. 07:22:14

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: hát kb fél éve nem jártam arra akkor még nem volt kiírva biztos túl sok fanta fogyott :(

Independent 2009.03.10. 07:41:30

Fiammal és nejemmel (elöbbi kérésére) valamelyik nap a Deák-téri metro-lejáró melletti Mekiben landoltunk. Alig ettünk valamit, 3,5 rugó volt a vége. Erre megmutattam drága gyermekemnek (közgazdász az istenadta), hogy bemegyünk a kettővel odébb levő kulturált kis étterembe (a fele olasz, a fele sushi), eszünk 1-1 közepes pizzát, ami sokkal inkább emberbe való étek mint a műhús, és az 950 per koponya. Akkor mégis melyiket választja ?... Ugyanezt el tudom mondani a Mammutban: 10 m-re van egy dél-amerikai jellegű kis étterem, inkább benyomok ott bármit (alig drágább)gyak. ugyanannyiért (pl. tortilla-szendvics).

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.10. 07:59:20

A baj ott van a mekivel, hogy nem arra használjuk amire való:

Az hogy kölykök játékot kapnak a kaja melé, nagyon betetős, ellenben ha ideegen helyen járok, és nem tudom, hogy hova érdemes menni, és csak bekapok valamit, amíg a vonatot várom, mert erre való a gyors étterem - arra jó.
De attól hogy kb evi 6-7 alkalommal a mekdöncit választom, még nem fogok elhízni.

Közgazdászok Bicmacben szaámolják az órabért a világon, kiváncsi lennék most hogy viszonyulnak a magyar atlagórabérek a bigmachez?

Frajt 2009.03.10. 08:03:48

Kb. jó pár éve ez a helyzet, úgyhogy gratulálok a posztírónak, hogy végre kiengedték a világba!

Impega 2009.03.10. 08:13:26

@Independent: fele olasz fele szushi. Ezt ismerjuk :)
Amugy azt hiszem itt is csak a falra vannak kiirva az arak a mekdonalcban. De itt van löbigmek. Ingyen majonézzel. Egyszer Veszpremben ettunk mekdonaldcban, meg ket vagy harom eve es meghultem mikor penzt kertek a majonezert. Szarjanak fogpiszkalos zuhanyrozsat.

Tűzőgép 2009.03.10. 08:16:59

sikeres emberek lehettek, hogy mekdonáldszban zabáltok. Gratulálok. Kit érdekel a mekdonáldsz???

AP! (törölt) 2009.03.10. 08:18:24

lengyelországban és írországban próbáltam mostanában mekit, előbbiben kb. 900 ft-ra, utóbbiban 1800 ft-ra jött ki a bigmek, pedig még el se voltak annyira baszódva az árfolyamok... szóval nem kéne piccsogni mindenen, sztem korrektek a meki árai. és egyáltalán nem változtak, mióta elszállt a forint. pedig.

manes 2009.03.10. 08:34:38

daniel:Most husgombocokat,krumplit,áfonyalekvárt adank egy kilóért.Délután benézek oda.

atlbilbaoo 2009.03.10. 08:42:41

A Népliget sarkán, srégizavi FTC pálya, ott még hamburger a hamburger!
Olyan vastag, hogy szinte alig tudod átfogni, nem hogy átharapni. Mindent annyit tesznek bele, amennyit kérsz! Ha sok hagymával szereted, akkor sokkal kapod!
350 egy sajtos, a sajtot ott olvassza rá a szemed láttára.
Oda menjetek!
Régen a Korona szálló helyén a Kálvin tér sarkán volt Budapest legjobb hamburgerese, éjjel nappal nyitva!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 08:56:10

@Independent: Ha közgazdász, akkor kiszámolja a hasznosságot, abból, hogy mennyi pénze van, és mit akar venni belőle, és mennyiért. Miután ez megvolt, eldönti mi legyen. :)


Ez még mindig szar post, ahol megint a postoló kretén, mikor lesz már valami új?

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:02:33

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: Azt számolgatom, hogy 3500 volt hármuknak összesen, aztán a pizzásban megy 950 fejenként. Ez majdnem ugyanannyi, és a pizza sem annyival jobb, mint a meki. Szóval számol-számol és eldönti, mit szeretne jobban. Ki tudja, lehet, hogy felszáll a metróra és eszik az Ikeaban, tizedannyiért. :)

égafater 2009.03.10. 09:04:45

Ez a meki téma mindig megröhögtet. Jönnek az okosak és kijelentik, hogy ez egy szar drágán. Aha. Jó akkor egyél pacalpörköltet, meg zsírban sült krumplit meg zsíroskenyeret. Az kurva egészséges.
A McDoban mindenhol igenis MINŐSÉGI kaját kapsz, ami nem azt jelenti hogy ezt kell zabálni mindennap.
A Daubner süti is minőségi, de ha csak azt ennéd ugyanúgy felborulna a szervezet tápanyag egyensúlya.
Nőjjünk már fel!

májgeriberi 2009.03.10. 09:09:36

@égafater: nem csak pacalpörkölt létezik!
volt egy dokufilm, ahol egy pasi 3 hónapig csak ilyen műanyag kaját evett, aztán megnézték a máját és rosszabb állapotban volt mint egy több éves alkeszé!

nikkelpuding 2009.03.10. 09:09:45

dógoztam mekdoneldben. mindig belefújtam az orromat a hamburgerbe. vagyis ráfikáztam. a kólába meg beleköptem. hagy kapjon a hüje vevő valami jót a péndzéért. vitték is mint a szart.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 09:10:25

@milyen_Péter?: 950 Ft/ fő az 3 embernek 2850 Ft, és ehhez hozzátesszük, hogy nem isznak semmit, borravalóval 3135 Ft. Szóval tényleg majdnem ott vannak, mint a mekiben. :) De ha hozzávesszük még azt, hogy mennyit kell várni, amíg elkészítik és kihozzák a 3 pizzát, akkor lehet, hogy jobban jártak a mekivel, hisz tudjuk az idő pénz :D

égafater 2009.03.10. 09:10:33

Az ingyen ketchup, majonéz stb.-hez meg még sajnos nem nőtt fel M.o. Több étteremláncban külföldön ingyenes, de itthon nagykanállal zabálnánk, mert ingyééé van, sőt szerintem még lopnák is.
A francia Flunch-ben (ha még van...) csak a húst vetted meg, az összes köret önkiszolgáló és ingyen volt.

Nem a vendéglátó cégek hibája, hogy nem így van itthon, hanem ennek a szerencsétlen ügyeskedő, potyázó, fikázó, szarkavaró népségnek.

májgeriberi 2009.03.10. 09:11:17

@nikkelpuding: te egy bunkó paraszt vagy!
remélem visszakapod!!!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 09:13:34

@májgeriberi: épp ez a lényeg, ha 3 hónapig, csak a Daubnerben ennél, szerinted jobban lenne a szervezeted? :D

Amúgy a film címe: Super Size Me.

Eastbay1 2009.03.10. 09:14:09

@ofélia:
A hambiban van: zsemle, mustár, ketchup, hagyma, ubi, hús, zsemle (fentről lefele). A saláta azért szinte semmi, mert qrvára nem is kell hogy benne legyen.

Impega 2009.03.10. 09:15:26

@májgeriberi: dolgoztam mar etteremben. Ha minden nap ott kajalsz, szoszokat meg fincsi zsirban meg egett olajban sult kajakat, akkor az sem lesz kulonb.
Egyel mar reggel delben este tejfolos,sajtos langost! Majd megneznem a majadat :/.

májgeriberi 2009.03.10. 09:15:53

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: nem vagyok vega de ha 3 hónapig csak zöldséget és gyümit ennék, akkor max csak én fordulnék be!

égafater 2009.03.10. 09:16:26

@májgeriberi:

Lassan írom le, hogy mindenki értse. NEM KELL 3 hónapon keresztül csak mekit enni.

Egyébként a film a Super size me! volt. Az ürge 3 hónapot ZABÁLT, nem evett a mekiben. Mindig nagy adagot kért mindenből.

Nem a McDonalds kaja tette tönkre, hanem a túlzott cukor, zsír, szénhidrát.Ezeket mindegy hogy almás rétessel, vagy téliszalámival, vagy sültkolbásszal, vagy mekimenüvel viszed be.

VISZONT! Az imádott ratburger a "sarokról" lehet romlott húsból, koszos salátából, állot zsíradékban sütve, mocskos kezű eladótól kiadva. A Mekiben a minőség és a tisztaság alapkövetelmény.

Nem véletlenül a világ legsikeresebb kajáldája.

De nem akarom elvenni a romantikus grínpíszezés örömét, szidjátok csak nyugodtan, én arra használom amire való és nagyon szeretem.

I'm loving it :-)))

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:18:58

@égafater: te mekibérenc vagy, ez tuti! :))))

Eastbay1 2009.03.10. 09:21:36

Faternél a pont. Gyerekek tippeljetek mennyibe kerül mondjuk egy Bigmac alapanyaga. Ezek a szerencsétlenek a csillagokat megpróbálják lehozni az égről, hogy állandó és normális minőségű kaját kapjon az a paraszt, aki nem tud megfizetni naponta egy éttermet (ahol mellesleg szintén nem garantált a minőségi kaja), vagy nincs ideje/kedve sz@rakodni a kajakészítéssel.

ladislaus 2009.03.10. 09:24:30

@májgeriberi: Te meg el is hiszed amit ir? Bár sok a kocsog ez teny! :) De ha elhiszed akkor a tobbi ott dolgozot is minosited akik tuti lattak volna es nem tettek semmit... szoval ne hidd el!
Amugy meki fos. Burger fos. Ezek mind szarok. Egy menu araert a meki mellett levo etteremben 5szor akkora burgert tolok 6szor nagyobb krumplival! Dublin.

nikkelpuding 2009.03.10. 09:26:34

ja eccer beleokádtam valami szószban mikor mekdodóban dógoztam nem emléxem mibe részeg vótam mint a seg

S. Annyi 2009.03.10. 09:26:40

Engem azért nem érdekel, mi mennyibe kerül a mekinél, mert az egy rakás fos. Egyél más kosztot. Tele van a város kifőzdékkel, önkiszolgálókkal. Vagy vigyél hazulról kaját. NE egyél műanyagot és fűrészport!

ladislaus 2009.03.10. 09:26:48

@yetii: Nem igaz, ketchup Dublinban pl ingyen van! refill nincs

égafater 2009.03.10. 09:27:43

@milyen_Péter?:

:-) hát elfogadnék egy éttermet az biztos!

amúgy régen kiadtak egy könyvet a McDo rendszer kialakulásáról és működéséről, szerintem zseniális, nekem nagyon tetszett.

el kell fogadni, hogy valami(ke)t jól tudnak, mert szinte nincs olyan ország ahol ne lenne.

májgeriberi 2009.03.10. 09:27:56

szoktam én is ilyen műanyagot enni nekem is ízlik! :)

hAliG 2009.03.10. 09:28:52

égafater: sch 13.emelet? :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 09:29:44

@égafater: Nem igaz, hiszen az volt a szabály, hogy csak akkor kért nagy adagot, ha azt felkínálták. Ha nem, akkor nem.

@májgeriberi: ha 3 hónapig csak zöldséget meg gyümölcsöt kéne ennem, akkor nagyon nagyon nagyon éhes és mérges lennék.

Egyébként meg az a nem semmi, hogy a zsömlét is karamellizálni kell a mekiben. Ez szíven ütött. De ettől függetlenül tisztaság van és rend.

májgeriberi 2009.03.10. 09:30:34

@ladislaus: miért szerinted nincsenek ilyen köcsögök? Legalább ne mondja!
Szép az álmodozás...

égafater 2009.03.10. 09:31:04

@S. Annyi:

elárulnád, hogy mi a műanyag és mi a fűrsészpor?

hát igen nincs is jobb az otthonról hozott teszkós nutria-szója párizsis hidrogénezett olcsó margarinos fehérlisztes zsemlénél! az a kaja a javából! szilveszterre meg az igényes 200-300 (!) Ft-os virsli, na az milyen jó!

Eastbay1 2009.03.10. 09:31:09

@ladislaus: Dublinban hol? És mi a ráknak neked 6x110g sültkrumpli?

Eastbay1 2009.03.10. 09:34:46

@S. Annyi: Ne hidd, hogy a boltban vásárolt kaják nagy része jobb minőségű. Különös tekintettel a felvágottakra, édes- és tejipari termékekre. Szemét és műanyag keveréke mind...

hAliG 2009.03.10. 09:34:51

@égafater: égafater az a Schönherz koliban az egyik csapat neve volt. Azt hittem közülük vagy :) (régi ismerős;) )

égafater 2009.03.10. 09:37:57

Ja, és mutassanak már a fikázók még egy olyan éttermet, ahol az összes kaja kalóriatartalma és tápanyag összetétele fel van tüntetve. És ez pontos, hiszen ez a rendszer lényege.

Eldöntheted, hogy kell-e neked 300 Kcal és x g cukor x g zsír, ha kell edd meg, ha nem akkor nem.

Gyros, pizza mennyivel "egészségesebb"??? Merthogy ez a hasonló választás.

égafater 2009.03.10. 09:39:32

jajaja. egy pár tagot ismerek :-) , meg a "logót" is, de a név az spontán lett, gondolom mint nektek a roncsfilmből.

nikkelpuding 2009.03.10. 09:40:40

a patkányméregről meg inkáb nem írok

ladislaus 2009.03.10. 09:41:05

@Eastbay1: Porterhouse, Grafton streetnel! képletes a 6szor akkora hasabburgonya... :)

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:42:00

@égafater: Ez speciel nagyon tetszett. :)) A mekiben is szemetet kapsz. Nézd meg a csirkeszárnyakat...mégis mekkora lehetett az a csirke, aminek ekkora volt a szárnya? Nem rossz a meki, de nem kell az egekig magasztalni sem.

Valóban a Super size me-ben a srác túlzásba vitte, én nem tudnék napi háromszor mekikaját enni. Olyan volt, hogy szinte 1 héten keresztül minden nap egyszer betértem, de utána a szervezetem megkövetelte a pár hét pihenőt. Mondjuk most 1 big mac le tudna csúszni... :))

májgeriberi 2009.03.10. 09:44:05

én ha mekiset ebédelek akkor a vacsi kimarad, mivel nem leszek éhes másnap reggelig! Bár lehet ez az én belem hibája!

égafater 2009.03.10. 09:48:01

@milyen_Péter?:

Persze, nem akarom én sem magasztalni, mert nem több egy gyorsétteremnél, de szerintem ebből sokkal többet nem lehet kihozni.

Viszont a fikizással nem értek egyet, mert egyszerűen nem igaz, hogy "szart" adnak. Nagyon csegevErás dolog, csak nem jogos.

BKV reszelő 2009.03.10. 09:49:43

"hagyma 2009.03.09. 21:31:36
@ColT:
ugy ertettem ha en is azt piszkalnam mi van benne en se tennem be a labam
hat ez van
ez mar mar urban legend
sose mennyel konyzervgyarba, sorgyarba stb.
bar tartok tole a falusi neni egekig emetl csirketartasa es levagasi modszere se felel meg a NASA 4. eloirasanak "

Mit ír elő a NASA 4. előírása ? És mi köze ennek bármihez is itt ?

Eastbay1 2009.03.10. 09:52:35

@ladislaus: Csak reméltem hogy nem az Eddie Rocket's-et mondod. A Nassau St-re gondolsz? Bassz, most nézem, azért ott €11-tól kezdődik egy burger, McD-ban meg €7,50 a csúcsmenü...

nikkelpuding 2009.03.10. 09:54:41

@BKV reszelő:

"Mit ír elő a NASA 4. előírása "

a csirket lézerkarddal kell lefejezni majd 2,18 MeV-os gammasugarakkal dezinficiciálni

ladislaus 2009.03.10. 09:57:50

@Eastbay1: De az legalabb hamburger! Es normalis hus, kornyezet. Nekem meger ennyit.

Eastbay1 2009.03.10. 09:59:48

@BKV reszelő: NASA 4. előírása, azért ezt illene tudni...

ladislaus 2009.03.10. 10:00:08

@Eastbay1: Honnan vagy amugy? Merre itt Dublinban?

Eastbay1 2009.03.10. 10:01:16

@ladislaus: Lehet hogy igazad van, majd kipróbálom, de igazság szerint én nem nagyon hiszek ebben a 100% Irish Beef kampányban.

Eastbay1 2009.03.10. 10:05:27

@ladislaus: Nem Dublinban, Kilkennyben.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 10:11:36

Küldjetek egy Smithwicket és egy Bulmerst PLZ!!!!!!

ladislaus 2009.03.10. 10:17:50

Gyere es bedontunk 1-1 pint-al :)

Eastbay1 2009.03.10. 10:18:09

@ladislaus: Már nem sokáig jó, jövőre bezárják a gyárat. Asszem ezzel annyi is a Kilkennynek, mondjuk nem kár érte. A Smithwickset meg már évek óta Dublinban gyártják.

Eastbay1 2009.03.10. 10:20:28

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: Almalevet tudsz venni vidéken is:D

IndaMuncher 2009.03.10. 10:22:10

Én mindig látok árlistát a meki előtt, még be se kell menni.
Azonban utálom a sok szaladgáló kiskölyköt, akiktől nem lehet nyugodtan zabálni, a kedvencem meg az mikor szülinapi party van. Fuck!

Eastbay1 2009.03.10. 10:23:12

@F.house: Gyere el Írországba, egyből megtanulod becsülni a magyar kölköket:D

ladislaus 2009.03.10. 10:25:53

@Eastbay1: Igy igaz. Ezek vadallatok. De legalabb egymast verik. :)

Eastbay1 2009.03.10. 10:27:56

@ladislaus: A Supermac's-ben még dugni is szoktak. És nem a wc-ben.

ladislaus 2009.03.10. 10:33:07

@Eastbay1: Utcan is szoktak. Biztonsagi orok meg kameran nezik... :D

varadig 2009.03.10. 10:33:48

Én nem tudom, ebből hogy lehet poszt. Tök régóta így van már, pontosan lehet tudni, mi mennyibe kerül. Egy étteremben is az étlapra van kiírva minden, csak itt az étlap egy helyen szerepel, ennyi. Micsoda f...ság ez.

Eastbay1 2009.03.10. 10:36:49

@ladislaus: Utcán még nem láttam, de valahogy nem csodálkozom rajta:)

Eastbay1 2009.03.10. 10:40:42

@milyen_Péter?: Ennyire azért nem értenek a kamerához:)

milyen_Péter? 2009.03.10. 10:44:17

@Eastbay1: akkor továbbképzésre itthonra kéne küldeni őket. Utána máris jobban értenének hozzá. :)

slybabe87 2009.03.10. 11:01:55

Lehet piszkálni a mekit ezzel,hogy az árlista éppen merőlegesen volt a pult felett,de ez 1 a 100ból. Amúgy a bejáratnál is ki van téve (a nyugatinál is!),ami éppen veled szemben kacsint Rád,de gondolom azt pont nem vetted észre...
Amúgy meg kiváncsi lennék,hogy a sarki hamburgeresnél,hol kapsz árlistát,ha kérsz és vajon a nénike, az egy napja lejárt sajtot kidobja-e azonnal vagy a válság miatt azt fogja mondani "Jajj, nincs hát ennek még baja!"
Lehet futni a fogyasztóvédelemhez!!

Tyunafis 2009.03.10. 13:10:56

Ezt a posztot nem olvasta el senki mielőtt kitették volna????

Minden mekiben ki van rakva az utcán is az étlap... Ez a posztíró biztos elégedett lehet az életével, ha ez a legnagyobb baja...

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2009.03.10. 15:19:20

A pécsi mekinek az árlistája kint van az épület előtt, baromi kicsi betűkkel >.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 17:50:19

@Tyunafis: nem csak akkora gyökér, mint az a luvnya, aki beküldött egy Tesco-s WC-papírt, amin "gyanúsan" barnult folt volt. Kellett neki az 5 perc hírnév. Csak nem értem, hogy az ilyenek miért nem avval szereznek 5 perc hírnevet, hogy megnyaltak egy felsővezetéket.

flamingojoe 2009.03.10. 18:29:53

1; Az árlista mindenhol kint van (már a bejáratnál is), lehet, Nyugatinál így fért el.
2; A blokkon rajta van az ár + ha a kasszás beüti, Ő is látja
3; Utalványból visszaadni magyar törvények miatt nem lehet, hogy az emberek ne itt váltogassák be. A munkahelyeken nem véletlenül ezt adják plusz pénz helyett!!!
4; A párszázas ajánlatot reklámozza a legjobban a McDonald's
5; A fickó 1 hónapig evett mekis kaját, én 6 éve, de egy kilót sem híztam. Talán ott van a hiba...
6; Minden évben van nyílt nap a mekiben, amikor meg lehet nézni a konyhát + a többit. És nem színház. A rendkívül "igényes" Burger Kingben és a go-go hamiban körülnéztetek már???
7; A magyar McDonald's világszerte híres tisztaságáról

Lehet visszakommentelni...

flamingojoe 2009.03.10. 18:33:32

@slybabe87: slybabe-bel pedig egyetértek. Milliókat költenek a HACCP-re. Hol dobnak ki bármit 10 perc után?
Esetleg Te otthon a szalámin jelölöd, mikor bontottad fel???

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2009.03.10. 19:18:15

Mindennel lehet élni, lehet visszaélni, a dokumentumfilmre emlékszem, csakhogy amikor azt mondod: A napi ajánlott mennyiség többsazöröést eszed valamiből, az étlapról nem aszerint vállogasz, mit ajánlott együtt, hanem teljesen más módon eszel végig mindent, szándékosan felborítva a szervezeted egyensúlyát, akkor nem biztos, hogy az étel a rossz és nem te vagy a hülye.

Teljesen normális, hogyy egyik országban refill van, de a termékek drágábbak, a hely mégis úgy van berendezve, hogy a csóró menjen a refillért, másik helyen úgy találják ki, hogy ez nem hozna embert, adjuk olcsóbban a menüt, fizessen a refillért és ugyanott van.

Persze. McDonaldsban az ehetőbb dolgokból jóllakni drága, annyiból már látvnykonyhűás minőségi "all you can eat" típusú étteremben lazacot kapok és arra is van ugye refill...

Csak idegen környéken megtalálni a jó helyet ahol jót eszel elfogadható áron, stb. az időbe és pénzbe kerül, az időnek, az üzemanyagnak / buszjegynek ára van. Az McDondalds ki van táblázva... A kínálatot ismered. Árak egységesek, nem lesz 10*es számla meglepiből.

Jó eséllyel gyorsabb is mint a többi alternatíva, az idő pedig pénz. Arra kell használni amire való, úgy kell használni ahogy működik. A mikró is kifejezetten rossz pl. macskaszárításra, és? Ettől még aki mirkót árul mind szemét állatkínzó, macskagyilkos csaló?

Segítek: A gyorsétterem nem csak a kiszolgállásban kell, hogy gyors legyen, hanem az étkezésre fordított össz időben kell, hogy versenyképes legyen. Gyorsan oda kell, hogy juss, és gyorsan meg is kell, hogy tudj annyit enni amennyiben az egész napra elegendő tápanyag benne van, még akkor is, ha ez "nem tölt meg", ha valami erre jó, de ott akarsz jóllakini, az persze, hogy egészségtelen lesz.

De neked van akkor annyi eszed, mint a macskát mikróban szárító öregasszonynak, nem az a hülye aki szolgáltat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 20:34:28

@flamingojoe:
itt nalunk mindegyikben nyitott a konyha, latod mi tortenik
alapanyagokrol ment a vita
miben mi van?
es mit evett eleteben az allat amit eszunk
meg ilyenek

mesegomba 2009.03.10. 21:22:17

Ez vicces :D Biztos azért nem rakja ki,mert szégyenli, vagy mert infláció van. Már elég régóta csak ezen a nagy táblán vannak kitéve az árak. Ha kiváncsi vagy rá vagy ott megnézed, vagy megkérdezed a pénztárostól rendeléskor. Már a kákán is csomót keresnek egyesek, mindenbe miért muszáj belekötni, ezt sosem értettem. Ennek a posztnak semmi értelme....

lótumfaktum 2009.03.10. 22:04:23

@TheElf:
bocsánat nem meki felső vezető -É?

alap anyag az alapanyag......
erre kérünk gombot varni!
-a kolompér tény leg csak az -?
-olaj szerű miből van/É/?
-na husok?
-kenőcsök
GMO van -É?
nem oknélkül kell egy ideje ki írni a kal. értéket.

luluko 2009.03.10. 22:51:29

Ez már hónapok óta ilyen. Nem csak Meki, hanem Burger King is, mindenhol. Nem hiszem hogy van mit szégyelniük, az akciós ajánlatuk is elég látványosan drágul kéthavonta 10 forinttal (ahogy a kéthavonta lecserélt óriásposzterek is jelzik). Most ez a kiírás a trendi a gyorséttermekben. Nem rossz üzlet, miután odaverekedted magad a pénztárhoz, már csak nem fordulsz vissza amint megláttad az árakat :D

flamingojoe 2009.03.11. 07:29:23

Ja és azért van külön az árlista, nem pedig minden kasszán, hogy a bamba vendég, aki azt se tudja, melyik bolygón van, ne a sort feltartva gondolkodjon. Egyébként már másfél éve van ez a külön árlista, nem értem, miért most lett ebből hír, valamelyik pihent agyúnak...

Ariadne12 2009.03.11. 15:11:58

McDo? Neem, Burger King! Van a honlapjukon egy akciós kupon (egész évben), amivel bármelyik Whopper menühöz adnak ingyen még egy Whopper juniort. Gyorséttermi viszonylatban ez már igen jó, 1100 Ft körül van egy állat nagy whoppered (nem olyan kis agyonsózott sz*r, mint a BigMac), krumpli, üdítő és egy McDos hambi nagyságú whopper junior, normál gyomortérfogattal egy ember számára megehetetlen mennyiség. Csodálom, hogy ilyen kevesen ismerik. :)

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.12. 11:05:44

A Mcdonald's nem csak az árait szégyenli. Aki valaha dolgozott náluk, többet garantáltan nem eszik ott hamburgert, nem is beszélve a háromszor átcsomagolt, órák óta a melegentartóban kuksoló almáspitékről.

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.12. 12:15:05

@lótumfaktum: Olaj ám egy túróst! Régi jó disznózsírban sül a krumpli! Minden sütőkádba egy-egy 25 kilós tömb megy bele, és abban sütik egész nap, nincs csere félidőnél. Ez ziher. Egy teljes évig nyomtam ezt náluk Debrecenben.

Silent Bob 2009.03.12. 16:35:03

@hagyma: Ez azért van, mert a magyar alapvetően annyira paraszt, hogy 10-en vennének egy kólát + mindenki a mekiből hordaná haza a kecsapot huszasával.
Egyszer belefutottam a Sparban, hogy egy full jólszituált házaspár azon veszekedett az eladóval, hogy ha ingyé van a zacskó, amibe a kiflit teszed, akkor ők miért nem vihetik haza az összeset.

lótumfaktum 2009.03.13. 00:03:40

@BlueBear: akkor JÓ! mert aztatatott halottam/ fél süket vagyok/ hogy újra hasznosított pálma olaj keverve bálna zsír kivonattal+ valamirepce szappan keveréke!

avogadro00 2009.03.13. 09:39:11

mekis kaja annyira egészségtelen, egyetek zöldséget és TFA mentes kajákat!

taddeus-ua571 (törölt) 2009.03.13. 10:10:13

üdv,

leszögezném, h nem MEKIben dolgozom!
ehhez csak annyit, h évek óta létezik ez a kasszasorra "merőleges" árlista. van belőle a/4-es nyomtatott is, amit el lehet kérni, csak gondolom, vmi jólszituált kedves vendég "kölcsönvehette" és iparkodott visszahozni.
a legtöbb translite-on kint van a menük alatt a szendvicsek ára is, továbbá igenis NE vágjanak ki egy fél erdőt azért, h még a küszöb alatt is legyen egy nyomtatott példány belőle. olyat meg még nem láttam, h ha megkérdeztem ne tudták volna megmondani vminek árát, akár beütve a kasszába, és onnan megnézni.
a fényképen látható alkalmazottak, meg szerintem nem adták az arcukat a lesifotóhoz, így akár perelhetnek is személyiségi jogok megsértése miatt.
a kedves "mekiben dolgoztam, és undorító a 3x átcsomagolt szendvics" hozzászóloknak meg annyit üzennék, h amióta otthagyta a multit bizony nem csak a magafajták kerültek oda. nyilván higiénikusabbak azok a kifőzdék, ahol még az étel eredetét sem lehet megállapítani, és közvetlenül azután keverik be a salátát, h előtte a fülében turkált a szakács...
szóval ízlések és pofonok, de amiről vki nem tudja bebizonyítani, h úgy van arról kár hallomásból véve és mende mondákra alapozva vélemyént formálni...
Úgyhogy a tisztelt homár is utána nézhetne egy ilyen "hírnek", mielőtt kirakja a portáljára. Ennek is marha nagy valóságalapja van és emberek ebbe mennyi időt/energiát ölnek...
hogy ez fantom válság mennyi mindenre lehet ürügy, hihetetlen...

üdv

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.03.15. 09:06:11

mindig megjegyzem, hogy "ti tényleg azt képzelitek, hogy mi fejből tudjuk a nyamvadt étlapotokat árakkal együtt?" .. merthogy a klasszikus tételes menü-listájuk réges régen eltűnt.. a hülye mekis droidok a kassza mögött sosem értik miről beszélek... de amúgy basszus, hogy ezek milyen félelmetesen ostobák! mintha a butaság feltétel lenne a felvételin.

damogran_ 2009.03.16. 21:09:15

Már nem bírtam minden kommentet elolvasni, így lehet hogy volt már:

@hagyma: nálunk nincs ugyan crispy chicken, viszont ma néztem a Burger Kingben, az alap whopper menü 1080 Ft, így biztos hogy a mcdonalds menüi is 1000 felett vannak.

Az árkiírásban egyébként az a változás, hogy minden pénztárnál volt egy termék/árlista korábban, de most tényleg ezeket eltüntették. Ez csak azért hülyeség sztem, mert így az ember nehezebben választ, mert nem látja a teljes kínálatot. De nekem nem is baj, a mcdonalds szvsz a legbénább kajálda, ritkán járok. És szerencsére már nem csak ez van minden egyes sarkon Bp-en, hanem itt is rendkívül terjed a török/görög gyros-os és kajálda, mint sok más európai városban.

Arról nem is beszélve, hogy mennyien visszasírjuk a Wendy's-t. :-(

vivaldee 2009.04.23. 17:54:58

A baj az,hogy itthon csak a meki és a burger king létezik mint tipikus gyorsétterem.Nem rég jártam az usa-ban és elképedve tapasztaltam,hogy minden sarkon más-más jobbnál jobb gyorskajáda van,szinte fillérekért.Mindegyik tele van,családok,üzletemberek,szegények és gazdagok egyaránt ott eszik.Itthon mit látsz?...Tizenéves műmájerek eszik az akciós sajtburit az aktuális barátnőikkel.Családokat nem látni csak az ikeában :)
Míg máshol a gyorséttermi kajálás egy hétköznapi említésre sem méltó dolog,itthon majdhogynem ünnep.A családosoknak a legolcsóbb ha főznek,a meki meg marad a gyerek szülinapjára.

accipiter · http://www.pallas70.hu/tanfolyam/szemelyugyi-gazdalkodo-es-fejleszto-kepzes.php 2009.05.14. 16:28:26

Szerintem 200 valahány forint 2,5 dl narancsléért sokk..
Nem is koptatom sokat a MCD padlóját.
Áhh csak a karamellás fagyijuk finom sajnos. :(

Blondy81 2009.05.21. 10:15:54

Hát ez tényleg gááz én is szembesültem ezzel a miniárlistával

jenga 2009.07.12. 08:32:12

Ha a pultól nem látod az olyan árlistát ami úgy van és akkora mint a képen, akkor a te szemeddel van a baj.

987 2010.01.02. 12:16:42

Nagyon köszönjük tangerine71 hogy ismered F7 billentyűt. Rendkívül fontos mondandód legközelebb tartsd meg magadnak.

uruk.hai 2010.03.19. 10:05:39

Jó ez a McDonalds, csak egy kicsit lassú a kiszolgálás. A csepeliben jártam március 15-én, ahol 45 perc alatt kaptam (volna,ha várok annyit) meg a kért Big Mac menüt.
Na, kitaláljátok-e mi tartott ennyi ideig? Oké elárulom. 9:45-kor mentem be...
süti beállítások módosítása